A köztes dimenziókban az auránkba (belénk) ékelődött, hibás ősideák halmazai képezik az un. karmánkat. Vagyis azokat a negatív (zavaros, egymásnak ellentmondó és egymással ellentétes) spirituális részünket (részeinket), amelyet (amelyeket) az anyagi tükröződés, tehát: szembesülés – szembesítés segítségével, illetve a gondolkozásunk: értelmünk és észlelésünk segítségével, fel kell és be kell ismernünk, majd ezeknek, a személyi karmánkat képező, negatív tulajdonságainknak megfelelő pozitív képességekké alakítása – vissza változtatása – által, a visszaváltoztatás segítségével, fel kell oldanunk. Ily módon tehát, a „velünk született” negatív tulajdonságoknak a pozitív tulajdonságokká és képességekké alakítása segítségével a teljes szellemi struktúránkat is, átalakítjuk önmagunkon belül, egyre harmonikusabb, tehát kiegyenlítődésre képes spirituális egységekké, és így az Istenbe integrálodni képes, és egyben, az eredeti magunknál sokkal gazdagabbá és összetettebbé vált öntudat-részekké. Vagyis: egymással kiegyenlített, egymással együttműködővé tett spirituális ideákkal kibővített, „meggazdagodott” új magokká! Ezt, az istenbe integrálódni képes, és az átalakított ősideákkal kibővült, tehát „meggazdagodott” új szellemi állapotunkat nevezzük megváltásnak, és az így megváltott magunkat megváltott személyeknek.
3. A bűnbeesés és a karma jelentése, avagy a fájdalom funkciója és a kereszt értelme
A humánussá (polgárivá) szelídített és ezáltal a civilizált (keresztény…) embert felelőtlenné tevő - … mert természet-kizsákmányolóvá tevő… - bűnbe-esett gondolkozás (Amivel az ember nem csak a külső természetet zsákmányolja ki, hanem a saját, belső erőforrásait: az un. „munka-erejét” is!.), tehát a nyugati tudományos ideológia abból a rejtett szellemi koncepcióból indul ki, hogy boldogsága (élvezete és kényelme) érdekében az embernek ki szabad szipolyozni a természetet és, hogy a természet jelenségeivel és folyamataival szemben védekezni kell.
Sőt: amint látni fogjuk, végső soron a vallás és a tudomány volt annak a szellemi koncepciónak a melegágya, hogy a boldogsága és a kényelme megszerzése és ezek védelme érdekében, az embernek a természetet ki kell zsákmányolnia és azzal szemben védekeznie kell. (Nem csak a szélsőségesen hideg – meleg időjárással és például a földrengésekkel, árvizekkel szemben, vagy az ártalmas vadállatokkal, bogarakkal és rovarokkal szemben, de még a magzatfoganás ellen is.). És, hogy ezen szempontok szerint az embernek a természetből kivont, kibányászott elemek (anyagok) segítségével, valamint az anyag átalakításával létrehozott munkaeszközök segítségével a természettől hermetikusan elkülönülve (civilizáltan) kell élnie. És ez még mind semmi ahhoz a hallgatólagos barbár közmegegyezéshez képest, hogy az élvezet-biztosító civilizáció létrehozása és fenntartása érdekében az embernek jogában van a természetből kivont anyagok segítségével ki lehet és ki kell fosztani, legyőzni és összezavarni (genetikai alapjában is szennyezni), a természetet.
Ennek az alapkoncepciónak csak rész-következménye az állatoknak a természeti életterükből való barbár kiszorítása, az életterüknek a beszennyezése, az állatok fölösleges szaporítása és gyilkolása (ma már bizonyított tény, hogy hús nélkül is pontosan úgy, sőt: még egészségesebben lehet élni, mint hússal táplálkozva), azok üzemi „gyártása”, keltetése, növesztése és “fogyasztásra való feldolgozása”, valamint/és az erdők kipusztítása. A keresztény papok határozottan elmulasztják felemlegetni ama kellemetlen (élvező- védekező civilizáció-ellenes) bibliabeli figyelmeztetést, hogy “Az én utam nem a te utad, mondja a seregek ura.” (Lásd: az egyetemes törvények és a megváltás útja nem a sors-könnyítések és az élvezetek-növesztésének, valamint ezeknek a biztosításának a humanista útja). Valamint Jézusnak azt a figyelmeztetését, hogy “Hamarabb át megy a teve a tű fokán, mint hogy a gazdag bejusson a mennyek országába” (... mint hogy a vagyonát féltő személy elérje a legfőbb spirituális éberség fokát). És azt, hogy “Nem lehetsz egyszerre két úrnak szolgája, nem szolgálhatod egyszerre az Istent és a Mammont.” (A lét-rendeltetés szerinti életet szabályozó egyetemes törvényeket és/vagy az öncélú élvezeti- és biztosítási koncepciók szerinti életvezetés ideológiáját.) Ezek, a (zárójelben felvillantott) eredeti metafizikai értelmüktől elszakítva megható-patetikusan hangzó mondatok nagyon hasznosnak bizonyultak, amikor az egyház autonóm személyi tudat nélküli hívek tömegeire építette a létét és hatalmát.
A piackutató „menedzseri” társadalmakban viszont, nem csak ízléstelen tett, de a hívek számának a sorvadását okozó taktikai hiba is lenne ezeknek, a metafizikailag tájékozatlan papok által a lényege szerint meg sem értett, személyi és egyetemes létkorrupció ellenes, keresztényi magatartást jelölő mondatoknak a felidézése. Persze Jézus jól tudta azt is, hogy az egyetemes törvényekkel összhangban álló, értelmes emberi tevékenység következtében felgyülemlő gazdagság önmagában még nem negatív léterő, hanem az anyagnak mindössze egy új állapota és formája és ez az új állapot kauzális szempontból semleges megnyilvánulási forma, ami végső soron az emberi kreatív leleményességnek a következménye és ami, bizonyos esetekben a szellemi - spirituális fejlődést szolgálhatja. Ez az új anyagi állapot önmagában, se nem bűnös se nem bűntelen és csak akkor árt ha öncélúan halmozom - növesztem a más életfeladataim felvállalása és elvégzése rovására. És, ha egyedül magamnak akarom (minden áron!) megtartani.
Nem a termelt gazdasággal van tehát baj, hanem az öncélú - és ezért szűkkeblű és teremtés- és megváltás-ellenes, „Atya-ellenes”, illetve áldás ellenes gazdasági-szükség szerinti gondolkozással, aminek a hátterében mindig ott lappang a spirituális fejlődést gátló, fölösleges „termék” szaporítás. A baj az öncélú termék és vagyon halmozással és az ugyancsak öncélú birtokszerzéssel, az egyéni, vagy családi szükségleteken jóval túlméretezett gazdasági tevékenységgel egyoldalúan elfoglalt és azt folytonosan és öncélúan tovább növeszteni vágyó, pénzét kuporgató, vagy azt befektető - „forgató”, a vagyon elvesztésének a gondolatától félő, az elvesztéssel szemben védekező (gazda-tudatában automatikusan ellenségképekkel élő: mentálisan támadó) tulajdonosnak az életképzeletével van baj. - A rejtett agresszivitást és a spirituális zavartságot kiváltó gazdasági aggodalommal. A hatás visszahatás törvénye miatt ugyanis az, aki valami ellen, vagy valaki ellen védekezik, kikerülhetetlenül támadni fog valakit (a vagyonát károsító képzeletbeli rablót, tolvajt, szélhámos bankárt, figyelmetlen hivatalnokot, stb.) mentálisan és képzeletben.
Aki viszont a képzeletben és a gondolatban (tehát ideális szinten és rejtetten valamit, vagy valakit) támad, az, a rezonancia törvénye-, valamint a hatás – visszahatás törvénye következtében és az miatt, előbb utóbb meg lesz támadva a természetben is. És aki fél, hogy valamit elveszít, az ha nem is veszíti el pontosan azt, aminek az elvesztésétől fél, a veszteségtől való félelme: tudattalan szorongása közben elveszít valami olyasmit, amire soha nem is gondolt, hogy elveszítheti. Olyat, ami számára esetleg a hamis biztonság-érzetet adó vagyonánál sokkal fontosabb és lényegesebb (pl. a nyugalmát és ezzel együtt az egészségét, szerelmét, vagy épp a gyermekét - gyermekeit.).
Ezt a jelenséget, Carl Gustav Jung, mindössze a rezonancia (magyarán: zsák megtalálja a foltját), a kiegyenlítődés és megjelenítés, valamint a hatás - visszahatás törvényének az összhatását fogalmazta meg abban a híressé vált tételében, miszerint az áldozat mindig kihívja maga ellen a gyilkost. Valamikor, néhány évtizede, egy tizenhét éves fiatalokból álló Philadelphiai kis csoport, katonásdit játszva, fegyveresen és tetőtől talpig elmaszkírozva magukat, becserkésztek egy amerikai buddhista missziót. De, amikor megijedve attól, hogy a szerzetesek valamelyike felismerheti és feljelentheti őket, lelőtték mind a kilenc szerzetest, mindössze. Ezek, csak eszközök voltak egy olyan spirituális sors-játszmában, amelyet valójában a Buddha szobrocskák belsejében a misszió anyagi bázisa erősítése érdekében ópiumot csempésző és azt aranyért értékesítő, „jót akaró” szerzetesek indítottak el. Az agresszív képzelettel rendelkező és felelősség-tudat nélküli kiskorú fiúkat ártatlan játékosokból hirtelen tömeggyilkosokká tették tehát, azok a bűnös szerzetesek, akik mindössze a buddhizmus terjedése érdekében és a templom pompájának az emelése érdekében vágtak bele az ópium csempészetbe. Ezzel pedig, azt érték el, hogy egyre magasabb (vallásos) szinten kezdtek el rettegni a „jó ügy érdekében elkövetett bocsánatos bűnnek” képzelt eljárásuk lelepleződésétől…
Egy, a négy lányát egyedül, de a hagyományos polgári erkölcsök szellemében felnevelő Kárpátaljai férfi, félvén attól, hogy az orosz – ukrán háború eléri Kárpátalját is, és a laza erkölcsű anyától született lányait megerőszakolják, pénzzé tette minden vagyonát és családostól átköltözött a biztonságosnak látszó Magyarország egyik északi városkájába. Itt időnként meglátogatta őt – őket, és segített berendezkedni, egy, magát a férfi barátjának kiadó, magyar fiatal informatikus és gyümölcskereskedő, akinek igen szimpatikus lett az régebb, hogy ez a férfi képe volt mind a négy lánya helyes erkölcsi és megfelelő anyagi neveléséről is, gondoskodni. Ezért korábban, még ingyenes szakmai honlapokat is készített a hősünknek, és igyekezett őt amiben csak tudta, támogatni. Ám, amire a háború kitört és a család átköltözött, az egymás után született lányok is szemre valók lettek, és a hősünk csak azon kapta magát, hogy a legnagyobb lány a barátjához akar költözni, „mert rég óta szeretik egymást titokban”, majd csekély hat hónap múlva, a középiskolás kisebb lányok (A egyik kezdő, a középső és a nagyobbik végzős-) is, mind „az ő pártján álló”, de a lányok „vonatkozó kérésének mégis engedni kényszerülő” barátjához akarnak költözni. Sőt, oda is költöztek, úgy, hogy nem akartak az édesapjukhoz haza menni, egy, a nővérüknél tett, „tervéri” látogatás után, mondván, hogy elegük lett az apa zsarnoki neveléséből. Az ily módon lóvá tett és paffá vált édesapa, nem ismervén a Magyar közjogi, családjogi és gyámsági- valamint, gyermekvédelmi törvényeket, illetve, a gyermekvédelemben folyó család-bontási szokásokat és eljárásokat, valamint azért, mert a Magyarországi nagy családi ház megvásárlása miatt, úgymond csórón maradt, nem volt pénze ügyvéd fogadásra. Így hát végig kellett szenvednie azt, hogy a legnagyobb lánya kérésére a két kisebb lány fölötti gyámságot az illető város Gyámügyi hivatal főnöknője, átadatja a Barátja által elszédített és agymosott nagyobbik lányának, miközben a középsőt, aki egy évvel korábba már nagykorúvá lett „elhelyezték” a jótevő barátnak a sok pénzt kereső, de megnősülni képtelen öccsénél. A példa-illusztrációnak használt liberális kurva-építési történet viszont itt nem ér véget, mert a főhősünk valamiért még sem őrült bele annak a látványába, hogy az ő Magyarországi jó-barátja látható módon a második lányát is magába szerelmesítette és még előtte is, és a nagyobb lány szemeláttára is, olvadtak el az odaadó érzelmektől, amikor egymásra néztek. Sőt, még abba se halt bele végül, hogy a helyi gyámhatósági hivatal-vezető és a lányai, valamint a barátja elképesztő bűnszövetségi hazudozásába (Elmesélése szerint, kórusban és csapatban hazudtak, arról, hogy az apa Kárpátalján napokig éheztette őket büntetésből, miközben verte, és Magyarországon adósságokba verte magát, nem csak a szomszédoknál, de az energia szolgáltató vállalatoknál is, amiből semmi nem volt igaz.). Aztán, évek múlva megtudta, hogy a legkisebbik testvért „valamiért” nem lehetett otthon tartani és kollégiumba kellett adni, miközben a legnagyobb Budapestre járt dolgozni, olyan munkahelyre, ahol havonta egy hetet éjszakai szolgálatot kellett végeznie. Mi több: addig végezgette az éjszakai szolgálatait, amíg a jótevő Barátnak a panaszai szerint öt vagy hat férfivel is lefeküdt, amíg valamelyiktől terhes maradt. Akkor a nagylány beköltözött Budapestre, és érdekes módon, a magas rendű strici-tehetséggel megáldott segítő-barát nem az időközben „valamiért” ugyancsak az ő falusi kulipintyójába költözött második lánnyal folytatta az élettársi viszonyt, hanem a harmadikkal, aki éppen, hogy leérettségizett…És a királyi koronán a legcsillogóbb erkölcsi gyémánt az volt, amikor a legnagyobb (Budapesten élő) legnagyobb lánya elküldte „bemutatóra a gyönyörű „kisunokája” gőgicséléséről szóló videót. Keresztényi tanulság: ha nem az Ukrajnába be sem áradó orosz katonák fogják a kiéhezett péniszükre tűzni a megbízható polgári erkölcs szerint nevelt lányokat, akkor majd az édesapákat segítő jótékony magyarországi barátok fogják a liberális ágyukba csalni azokat, kicsemegézve egy – egy fészekaljából a legfinomabb, erkölcsileg éppen, hogy „ivarérett” csibéket, a karma és a Rezonancia egyetemes törvényei szerint.
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|