ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - karma-asztrológus fóruma

Mottó:
„ A hagyomány azt mondja, hogy Isten és ember viszonya fedetlen. Az ember Istent felismeri önmagában, mint azt, aki az egyetlen biztos és abszolút és igaz és valódi. Ebben a viszonyban semmi homálynak, vagy árnyéknak nem szabad lenni. Ezt az abszolút tudást nem szabad megzavarja hódolat, alázat, szolgálat, áhítat, tisztelet, félelem, de még szeretet sem. Mindez az azonosságot nem előzi meg, hanem az azonosságból következik. Az azonosság csak akkor igaz, ha tiszta, egyenes és nyílt. Mint ahogy a világban minden „van” kétséges, és az egyetlen biztos az, hogy „vagyok”, az ember egyetlen „vagyok”-ban bizonyos, és ez az istenazonosság.” (Hamvas Béla: Scientia Sacra III.)


Kedves Édesanyám,


Nem azért írok levelet, hogy meghatódj, és könnyezni kezdjél, és ismét ne nézzél szembe azzal a válsághelyzettel, ami kialakult közöttünk, amióta én a szellemi megismerés útjára léptem. Magam előtt van a Verácska születésnapi fotója a mosolygóan incselgő, rejtett agresszivitását finomkodó hangjával leplező, elnézésre játszó és mindent elnéző fizikai lényeddel, amint éppen Verácskához sündörög. Ezzel a könnyeden vicsorgó vigyorral játszod el még mindig az üdvösségedet, és én nem tudok már többet segíteni, semmit sem tudok tenni érted. Ernőnek és Évának ismét hízelgő szavakat mondtál rólam (a fantasztikus nyelvtudásomról és még ki tudja miről), és bölcsködtél arról, hogy már két éve ismerkedsz te is az asztrológiával. Én ezzel a felszínesen komolytalan, lelki üdvösségét és isteni halhatatlanságát újra és újra eljátszó lényeddel örök háborúban állok, reménytelenül, tehetetlenül, tele félelemmel és örök kétellyel. Mikor nősz fel már végre, kicsi anyám? Még meddig akarod lekenyerezni a benned és a bennem lévő isteni szikrát? Dicsérsz engem, hízelegsz nekem, aggódsz értem, mert ez sokkal könnyebb, mint szembenézni teljes lényemmel, mindenható, örök isteni lényemmel és teljesen odaadni magadat a bennem lévő Istennek. Érzelmi ragaszkodásodat még meddig téveszted össze a szeretettel? Ez félelem, ez bűntudat, ez hatalmi ösztön, ez egoizmus, ez szellemi lustaság, semmi köze a szeretethez! Nekem már nem elég az aggodalmad, az együttérzésed, a ragaszkodásod, én a teljes lényedet követelem tőled, azt akarom, hogy megszólíthassam a benned lévő Istent, és ez az Isten meztelenül álljon előttem, minden szerep, ambíció, elvárás nélkül. Az igazi arcodat akarom. „Élet nem az, ahol az ember egzisztál,, hanem csak az, ahol tényleg van, ahol valódi, ahol Isten. Azt, aki van, úgy hívják, hogy Isten.”(Hamvas Béla, u. ott)
Anyámnak szólítalak, mert anyám vagy, de éppen erről szeretnék írni. Ha jól emlékszem, erről a témáról legutóbb a tavaly írtam neked, születésnapi ajándékként kértem tőled, hogy ENGEDJ FELNŐNI, ENGEDD, HOGY SAJÁT MAGAMBAN KERESSEM AZ ANYÁT, ÉS NE KAPASZKODJUNK TÖBBÉ ENNYIRE ÉRTELMETLENÜL ÉS TÖRVÉNYTELENÜL EGYMÁSBA. De nem voltam elég határozott, jómagam is többször visszamenekültem hozzád, és hagytam, hogy anyaként vigasztaljál, gondoskodjál rólam. Ez az én gyengeségem, a tiéd viszont az, hogy még mindig nem akarsz újjászületni, és engem sem hagysz vállalni tiszta szívemből a sorsomat. Sokat tanítottalak, magyaráztam neked, amikor csak kértél, megnyitottam előtted a tisztánlátás kapuját. De nem tudtam eleget ahhoz, hogy mindkettőnkön segítsek, mert ez ismét képtelenség metafizikailag. Mikor magadra hagytalak most júniusban, ismét erkölcsi dilemma előtt álltál, ezúttal anyaságod újbóli felvállalása volt a próbatétel és döntened kellett. Bárhogy is döntöttél, nekem el kell fogadnom, mert a te sorsod már nem az én sorsom, és a te életed már nem az én életem. Szeretlek és megértelek, de többet tudok már ahhoz, hogy lényeges dolgokban egyetérthessek veled. Kétgyermekes anyaként olyan dimenziók nyílnak meg most előttem, amelyekbe te talán soha sem fogsz belelátni, és ahová soha sem fogsz elérkezni. Csak az zavar, hogy életed értelmetlensége, sivársága elől még mindig hozzám menekülsz, szellemi társat, megértő barátot keresel bennem, de anyai egoizmusoddal mégsem érsz el semmi mást, csak továbbra is nyomorítod az igazi barátságunk lehetőségét. AZ IGAZI BARÁTOK NEM AGGÓDNAK EGYMÁSÉRT, HANEM RENDÜLETLENÜL BÍZNAK EGYMÁSBAN! Te ismét megfeledkeztél erről, és idióta gyermekként kezelsz, nem bízol bennem, és ezzel kimondhatatlanul sokat ártasz nekem életemnek ebben a valóban nehéz, de tudatosan felvállalt, és ezért az isteni teremtő hatalmak teljes mértékű gondviselését élvező periódusában. Már hetek óta érzem, hogy miként próbálsz telepatikusan kapcsolatba kerülni velem, hogy elárasszál érzékenyen érzelgős és kishitűen korrupt anyai szíved vészjósló aggodalmaival, negatív szuggesztióival, félelmeivel. Nincs szükségem az ilyen érzelgősen-kicsinyesen felelőtlen szeretetre, semmit sem használ most nekem. Neked már nincs jogod aggódni sem értem, sem a gyermekeimért, és ha úgy szeretnél, mint egy igazi barát, akkor tudnád, hogy miért kérem ezt tőled.
Félek tőled, ezért nem hívlak telefonon. Félek, hogy anyai aggodalmaiddal megölöd bennem az ANYÁT, saját anyaságomat nem hagyod megszületni és ezért menekülök előled, a hízelgő, bizalmaskodó hangod elől. Az anyaság csapda, nagyon veszélyes csapda és te elbuktál benne, kérlek, ne ránts vissza engem is, azáltal, hogy még mindig gyermeknek tekintesz, ha már látod, hogy ki akarok mászni belőle, mert ez megbocsáthatatlan számomra. Én már nem vagyok képes semmit sem elnézni neked, és nem szövetkezek esendő, korrupt fizikai éneddel a benned lévő teremtő Isten ellen. A nőnek az anyaság személyiségalakítási életfeladat. Míg menekül előle, addig nem akar érlelődni, nem akarja kiteljesíteni a személyiségét, mikor még mindig belé kapaszkodik (még ha csak a nagymamai szerepbe is), akkor már nem hajlandó tovább fejlődni, tovább kiteljesedni, egésznek lenni.
Életed sivársága elől nem menekülhetsz továbbra is az anyai-nagyanyai szerepedbe, én ilyen törvénytelen viszonyba ezen túl már nem fogok belemenni! Választanod kell: vagy egy törvénytelen gyermek-szülő viszonyt játszunk (ami azon alapszik, hogy még 22 évesen is „falaznom kell” a biológiai fogantatásomból adódó, erkölcstelen alaphelyzetedet illetően), vagy pedig egy egyenértékű, felnőtt-felnőtt baráti viszonyt, ahol nincs helye sem érzelgősségnek, sem bizalmaskodásnak. Az ilyen viszonyok viszont az én életemben már az egyetemes törvényeken, és nem a felszínes polgári konvenciókon alapulnak. Nem tudom, miért várod el, hogy a várandóssági problémáimról tájékoztassalak a messzi idegenből, mikor épp azért hagytam el az otthonomat, hogy nyugodtan lehessek mindenféle érzelmi befolyás alól. Még ha csak a baba megszületéséről nem akarnál lemaradni, még akkor is felelőtlenség annyira aggódni miattunk. Nem az a kérdés, hogy megtudod-e majd időben, hogy ismét nagymama lettél (ó, milyen megható – pedig egy lépésre álltál a nyáron még a saját anyai örömeidtől!), hanem az, hogy képes vagy-e elfogadni, hogy magadra maradtál a párkapcsolati problémáiddal, és én is magamra maradtam a saját magánügyeimmel, mert csak így fejlődhetünk mindketten egészségesen tovább. Verácska gyerekpénzére hivatkozni nevetségesen átlátszó ürügy volt, és különben is, neked már felelőtlenség a 77 éves Póli nénivel üzengetni az aggodalmaidat! Mi is a babára várunk, de ez a mi magánügyünk, a te dolgod nem az, hogy velünk együtt izguljál, (egyébként mi már semmiért sem izgulunk, hanem élvezzük az életet), hanem hogy lemondjál a húsevésről, a spekulatív önámításról, a hitetlen megalkuvásról, és emelt fővel, teljes értékű személyiségtudattal éld az életedet. Nemcsak arról van itten szó, hogy anyai én-részed, amibe olyan kétségbeesetten kapaszkodsz, egy tizedét jelenti csupán a benned levő teremtő potencialitásnak és tapasztalati életterületeidnek, hanem arról, hogy te már 44 évesen a halhatatlan Én-szellemed, a Sárkányfejed pozitív mentalitásával kellene lássad, egészen nagyvonalúan, teljes hittel és szabadsággal az életet, holott még mindig a Sárkányfarkadnál, a kishitű kételkedésnél tartasz. Verácskát én biztonságban érzem, mert nyugodt és elégedett vagyok, tehát ő is jól van, ha te ezt nem tudod hasonlóképpen megtenni az én irányomban, akkor próbálj meg alkalmazkodni hozzám, mert egyelőre metafizikailag én látom helyesebben a dolgokat. Bármi legyen is e levélnek a sorsa és fogadtatása, azzal a szándékkal írtam, hogy fejlődésre serkentsen téged, és nincs szándékomban vitatkozni olyan dolgokról, amelyek belátásához türelem és igazi áldozatkészség kell. Én képes voltam meghozni azt az áldozatot, hogy nem aggodalmaskodom, és nem hívogatlak titeket mindegyre Verácska miatt, pedig rettenetesen hiányzik, hanem megbízom az isteni gondviselésben, csak ennyit várok el tőled is, semmi többet.

Táltoslaka, 2000. Szeptember 3. Szeretettel: Júlia.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

Anyám,

az álmok nem hazudnak. Edua születése előtt egy héttel azt álmodtam, hogy egy labirintusba tévedtem és nem találom a kiutat. Veled is hiába próbáltam kapcsolatba kerülni, nem jutott a telefonszámod az eszembe. Miután egy hétig kínlódtam az álom értelmezésével, egy sötét, őszi hajnalon megszületett Edua. Berobbant az életembe, mint egy fényes csillag, felragyogott, mint egy meteor, felcsillant, mint egy szivárvány, mint egy parázsló szikra, és ugyanolyan hirtelen, ahogy megjelent, ki is aludt, mint egy gyertyaláng. Hullócsillag volt, amely három hónap világosságot hozott az életembe, de nem tudtam megőrizni a lángot, a fényt, amit hozott, kihunyt, kialudt hirtelen, és utolsó lobbanásával felperzselt mindent az életemben. Romba döntötte a „hetediziglenes” átok Bábeltornyát, az üknagyanyám, szépnagyanyám, dédnagyanyám, nagyanyám, te és én magam által építgetett hazugság-gyűlölet-otthonokat vitte vissza magával, visszavitte a sötét, jeges halálba, a Seholba, ahonnan keletkeztek. Nem hazudnak az álmok, anyám, mert Edua születése után három nappal szintén volt egy álmom, amelyre még mindig borzongva emlékszem vissza, és amelyet csak most, a halála után egy héttel sikerül megfejtenem: azt álmodtam ugyanis akkoriban, hogy egy csupa tükör szobában vagyok, amelynek tükörfalain saját magamat látom különböző életkoraimban, és ezek az arcok egyre fáradtabbak, egyre üresebbek és az őrület rémülete reszket a tekintetükben. Most próbálom megfejteni ezt az álmot is, akárcsak az előbbi labirintus-álmot, megfejteni egész életemet, sorsomat, megfejteni önmagamat. Edua volt a labirintus, Edua volt a tükör-szoba, valóságnak hittem, mint a labirintusból való kiutat és igaznak, mint a torz tükrök visszfényét. Edua a családi karmám romboló programjaival átitatott imaginációm áldozata. Megszületett, hogy meg ne őrüljek, és meghalt, hogy szembenézhessek az őrülettel. Pokoli mélységekből szültél engem, mint ahogy pokoli mélységből születtél te is, anyád és nagyanyád is, és pokoli mélységből született Edua is. Én vagyok a jéghideg hullaház boncasztalán kibelezett, cafatokra tépett, a hullafoltoktól puffadt és eltorzult élettelen játékbaba-arc, és én vagyok a halál, amely magával ragadta. Gyilkos anyaságom könnyei jéggé dermedt testét fel nem olvaszthatják, s a hullahamvasztó lángjai visszadobják porát a fekete földnek...
Nem az fáj, hogy Edua nincs többé, és az sem, hogy elveszejtésének a bűntudatával most teljesen magamra maradtam, és egész további életem a halálának a jóvátétele lesz számomra, mert ez az égető bűntudat minden pillanatomban a jóvátételre kötelez, és ennek csak egyetlen módja van: ha nem félek többé semmitől. Holnap kezembe adják az elhamvasztott testének a porait, és én nem fogok sírni akkor sem, mint ahogy alig sírtam egy keveset az elmúlt három hét alatt: a könnyek nem segítenek az elengedésben, csak a mélyre hatoló lelkiismeret-vizsgálat, az összes elkövetett vétkek és sorozatos tévedések felismerése, számbavétele és mélységes megbánása. Csak ezután jöhet az igazi megbocsátás és a végleges elengedés.
Hanem az bánt a legjobban, hogy közvetlenül a szülésed előtt kell megtudnod ezt a szomorú hírt, és hogy túl kell tenned magad rajta te is, hogy egészséges gyermeknek adhass életet, ahogy én is túlléptem rajta azért, hogy ne tagadjam meg magamban az élet szeretetét, tovább kell élnem, tudom, Verácskáért, Ádámért, és azért a pici emberért, aki majd megfogan a méhemben, és akit már most, tanulva a tévedéseimből, még fzikai jelentkezése előtt jó előre elárasztok szeretettel, igazi isteni szerettel, amely életre segíti őt majd és megtartja őt az életnek. És jó előre hiszek abban, hogy a következő gyermekem az összes gyengeségem és mulasztásom ellenére 360 évet fog élni legalább és végrehajtja majd a szülei összes nagyreményű álmát és vágyát, sőt még olyan dolgokat is sikerül véghezvinnie, amikről mi még álmodni sem mertünk. Mert ezt a magabiztos, határtalan szeretetet és szülői áldást nem kapta meg Edua még születése után sem, és ezért húzta vissza magát olyan hirtelen az Isten a testéből.
Jobban mondva az én isteni szellemem szívta őt vissza magába, a szívembe, mert mentenie kellett, ami még menthető, a saját lelki üdvösségemet, hitemet, tudásomat, hogy megtanuljak legalább az elvesztés fájdalmából nyert erővel végre bízni és szeretni, szeretettel élni és cselekedni, egyszóval nem félni, nem rettegni soha többé. Mert a félelem egy adott mértékben természetes: a teremtő Isten is fél a benne lévő őssóvárgás hatására, hogy elveszíti az abszolút állapotot. De kicsi anyám, amikor én fogantam, amikor te fogantál, amikor nagyanyám és dédnagyanyám fogant, ez a félelem iszonyúan nagy volt, átitatva tömény gyűlölettel és hazugsággal. A bűntudat, amiből Edua megfogant, a bennem levő teremtő Isten halálfélelméből származott, aki attól félt a tavaly előtt nyári abortusz óta, hogy az ősi anyai teremtőerők magára hagyták, félt az élettől (a fizikai lét határhelyzet-tapasztalataitól) és egyre jobban félt önmagától, a belső sötétségétől.
Tudom, te a halála körülményeire lennél inkább kíváncsi, és ebből a metafizikusi halandzsából alig értesz valamit. De hidd el, Edua a sötét imaginációm, negatív életképzeletem (negatív énképem, ahogy te szoktad mondani) bontotta szét előbb mentálisan, szellemileg-lelkileg, majd fizikailag is, ráeresztve valami gyorsan ölő vírust, ami szétmarcangolta közel négy óra alatt, anélkül hogy mi bármit is sejtettünk volna, az egész szervezetét. Azt hittem, hogy elvittem őt a Bősárkányi házunkból a közeli Csorna kisvárosba egy tágas, meleg családi házba, holott azért kellett csupán új albérletbe költöznünk két napra, hogy az eltávozásának a fizikai körülményeit megkereshesse magának. Mert a fizikai körülmények eléggé abszurdak, és kellő éberség hiányában, az érzelmeknek és a nagy fájdalomnak engedve csak sajnálatra és értetlen, őrületbe kergető szomorúságra adhatnak okot. Ott legbelül azonban, a tisztánlátó értelem számára, a tragédia végső szellemi-kauzális okai (még ha legalább hétszer hét volna belőlük az egyetemes törvények szerint) lassan-lassan három hét önmarcangolás és mélyre hatoló lelkiismeretvizsgálat után feltárják magukat. Szeretném, ha együttérzés és részvét helyett, ezt a megértő és tisztánlátó értelmet, ezt az éber lelkiismeretet érinthetném meg én is benned ezzel a levéllel, mert a sajnálatoddal semmit sem érek, és én sem azért írok neked, hogy elkeserítselek, mert NEKED ÖRÜLNÖD KELL AZ ÉLETNEK, mint ahogy én is örülök a bennem lezajló pozitív változásnak, megtérésnek, megújulásnak. Mert igen, most már kimondhatom: ez a kicsi lélek azért jött, hogy megváltsa a szüleit. Túl nagy volt a sötétség és túl erős a félelem bennem, hogy az átöröklött romboló, élet-ellenes programjaim hatására elég hitem, tettvágyam szeretem és bátorságom legyen az élethez, a gyakorlati nehézségekhez. Nem olyan nevelést kaptam, hogy a kényes, túlérzékeny, lusta és pesszimista természetemet a fizikai erőfeszítésekhez, a rendszeres felelősségekhez, tűzpróbákhoz szoktassam. Elkényeztetett, önállótlan fiatal anyaként a tudattalanom mélyén lappangó szorongásnak odadobtam a legkisebb nehézségek jelentkezésekor a gyermekemet, mert A PROBLÉMAMEGOLDÓ KÉPESSÉGEM A TŐLED, ÁTÖRÖKLÖTT ROMBOLÓ- ÉS REJTŐZKÖDŐ PROGRAMOK SZERINT MŰKÖDIK: szemet huny a probléma előtt, mert fél megbirkózni vele, majd ahelyett, hogy megoldaná gyakorlati ésszel, irányváltással az illető helyzetet, gyűlölni, támadni kezdi mentálisan mígnem aztán fizikailag is szétbontja, megsemmisíti. Kétgyermekes anyaságom a család és anyaság-ellenes tudattalanom számára egy ilyen sorsprobléma volt, és én magam idéztem be a negatív sötét hitemmel a fizikai tűrőképességemet látszólag meghaladó körülményeket, HOGY ÜRÜGYEM LEGYEN MEGTAPASZTALNI A HALÁLT, AMIRE FOGANTATÁSOM ÓTA SÓVÁRGOK. Igen, anyám, egy gyilkos lappangott bennem huszonkét éve, lesve mohón az áldozatát, mert habár te az öngyilkossági kísérleteiddel az önrombolást megtapasztaltad, számomra a fogantatásomkor belém ivódott gyilkolási vágy mind ez idáig megmaradt. Mert a kamaszkori fekete mágiázási naplóid, a fogantatásom zavaros körülményei során elfojtott, latens kétségbeesésed, magzatelhajtási vágyad, a férfiak elleni rejtett agresszivitásod és gyűlöleted, azzal az alaptermészettel, ahogy születtem és a humanista, megkímélő neveltetéssel, amit ráadásul kaptam, VÉRÁLDOZATOT KÖVETELT TŐLEM, AMIT EGY SPONTÁN ABORTZUSSZAL ÉS EGY CSECSEMŐHALÁLLAL KELLETT LERÓNOM, HOGY NE KÍVÁNJAM A HALÁLT TÖBBÉ. A tőled örökölt elfojtott bűntudatnak, (ami annyira gátlásossá tett), és teherbeesési fóbiának a mentális oka az átöröklött élet-ellenes programjainkban keresendő: a félelem attól, hogy nyomorék gyereket szülök egyenértékű azzal a tudattalan irracionális vággyal-szorongással, hogy gyilkolhassak, magáért az öncélú szenvedésért.
A halála fizikai körülményei semmitmondóan abszurdak és szinte dühítően lehetetlenek: a házban, ahova december 16.-án, szombat délután beköltöztünk, másnap estig sem sikerült a „szakembernek” megjavítani a gázkazánt, és két éjszakát aludtunk mi egy rossz (talán szivárgó?) Siesta gázkályhával, ahová elővigyázatosságból Eduát nem vittük be éjszakára, hanem a közeli szobában altattuk jól felöltöztetve, azzal a reménnyel, hogy hétfő reggel szenet veszünk majd és beindítjuk a kazánt. Ott a konyhában szedhetett fel valami gyorsan ölő vírust, ami vírusos tüdőgyulladással négy óra alatt megölte. Vasárnap este éjfélkor megszoptattuk és egészségesen leraktuk aludni, és holtan megtaláltuk másnap reggel.
A fizikai körülmények, amiért Edua születése után továbbra is szorongtam, szintén nevetségesek: néhány rossz döntés következtében kutyaszorítóba kerültem, amihez Ádám és a környezetem segítségére lett volna szükségem a felvállalt horoszkóp-készítési és engedély-szerzési hajsza mellett, ezt viszont nem engedte az anyai büszkeségem. Egy bizonyos, ha az oltások és az orvosi ellenőrzések, a védőnői látogatások nem zavarták volna össze az anyai önbizalmat, nagyobb hitem és bátorságom, nagyobb felelősségem maradt volna szembenézni a lelkem mélyén lappangó, szorongva támadó, türelmetlenkedő gyilkossal. Hát ezért kértelek a telefonon arra, hogy ne ereszd ki a mentális felelősséget a kezedből, és bármi történjen is, bármilyen nehézségek is adódjanak számodra ezután (bár azt hiszem a hídvégi téli magányos börtön-helyzeteiddel kiittad már a keserűség méregpoharát!), SOHA NE TÁMADD A SORSODAT ÉS SOHA NE ÉREZD TEHERNEK A GYERMEKEDET, NE BÁND MEG SOHA AZT, HOGY ÉLETET ADTÁL NEKI.
Nem látogathatlak meg egy jó darabig, mert a mentegetőző magyarázkodásnak és vigaszkeresésnek, panaszkodásnak semmi értelme sincsen, és mindenekelőtt azért, mert Edua elhamvasztásával régi önmagamat, a külső Istent és a külső Anyát is eltemettem: szabad vagyok.




Táltoslaka, 2000 jan. 13. Szeretettel, Júlia.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

Édesanyám!

Az ígéretemhez híven, máris jelentkezem egy levéllel, amelyet folytatásul szánok az előbbinek, szintén Edua halálával kapcsolatosan. Ugyanis olyan dolgokra jöttünk rá a gyermekszüléssel, újszülött gondozással kapcsolatosan, amelyek világmegváltó erejűek vagy legalábbis Nobel-díjra méltóak lennének, ha sikerülne tudományosan is alátámasztani a felismeréseinket. Arról van, szó, hogy a tegnap bejártunk Csornára a nőgyógyász orvosnő-ismerősünkhöz, hogy a rendelőjében szervezett előadás után (amely egy immunrendszer-erősítő gyümölcsről szólt) megmutassuk neki Edua utólagos szövettani vizsgálati jelentését. A doktornő szakvéleménye szerint Eduát egy olyan végzetes, gyorsan ölő vírus támadta meg, amely közvetlenül a meggyengült immunrendszerét mérgezte le órák leforgása alatt, a légutakon behatolva, a szívet és a tüdőt roncsolva a legintenzívebben. Ezt a halálos küzdelmet a három hónapos csecsemő immunrendszere nem bírta ki. És most nagyon figyelj, hogy miért, mert itt a tudományos magyarázat csupán alátámasztja a mi felismeréseinket az örökletes romboló programokról. Az orvostudomány a frissen világra jött csecsemők életében a 3. hónapot végzetesen veszélyes periódusnak tartja a gyermek egészsége szempontjából, mert 3 hónapos korára teljesen elfogynak a magzati kor immunrendszerét erősítő sejtek, a terhességi hormonok által a vérbe került immunanyagok, az úgynevezett immunsejtek. Ekkor történik az első kicserélődés, újjáalakulás a csecsemő immunsejt-rendszere szintjén, ezután alakul ki a saját önálló biológiai immunrendszer, vagyis a 3. hónapban tér át a gyermek az újszülötti-magzati élettani sajátosságokból az életképes csecsemő testi-éteri felépítésére, ekkor kezdődik el az önálló immunrendszer, az önálló étertest kialakulása. Vagyis a 3. hónap egy olyan „fordulópont” a gyermek életében, amely a tényleges születés időpontjának tekinthető, hiszen élete első három hónapja csupán a magzati stádiumból a csecsemő-állapotba való fokozatos átalakulás időszaka, az anyából táplálkozik, az anya életereje élteti és ami a legfontosabb, az anya testi-lelki-szellemi épsége és jóléte a legelemibb létszükséglet a számára. Metafizikailag azt kell ehhez hozzátenni, hogy a 9 hónap nem egy teljes ciklus, hanem a négyszer három, vagyis a 12 hónap adja meg az embernél a születés teljes ciklusát és az első hét életévre jellemző étertest-kialakulás csupán a 0.-ik év 3. hónapjában kezdődik el ténylegesen, a három hónapos kor tehát a fizikai létbe való beágyazódás törvényes időszaka, hiszen az étertest csakrája, a legalsó gyökércsakra közvetlenül az életerő, a nyers fizikai életenergiák csakrája és a Mars uralma alatt áll. Hogy mennyire meghatározó ez a 3. hónap gyermekgyógyászati szempontból, azt az orvosok is jól tudják, ekkor kezdik adni az úgynevezett védőoltások halmazát, mert ezek az immunrendszer aktiválódását serkentő beavatkozások ebben a védtelen időszakban fejthetik ki a legintenzívebb „kódoló-tevékenységet” a kialakulni készülő immunrendszer szintjén. Hogy mennyire terhelő lehet a gyermek egészsége szempontjából ez a védőoltás-roham a méhbe zárt magzati állapot immunvédett állapota után, amikor még az anyai hormonok tökéletes védettséget biztosítottak, arról többé-kevésbé mélyen hallgatnak a nagytudós doktorok, bár Nyugaton éppen ezért 9 hónapos korukig az anyára bízzák a gyermek immunrendszerének az „erősítését”, különösen az anyatejjel táplált csecsemőknél. Három hónapos korban fertőződnek meg a legkönnyebben a csecsemők, ekkor van a legtöbb súlyos kimenetelű légúti fertőzés, a korai csecsemőhalálról és az oltások következtében fellépő szövődményekről nem is beszélve.
Nézzük meg tehát ennek a biológiai születés utáni három hónapnak a metafizikai jelentőségét, szerepét a gyermek életében, avagy röviden fogalmazva: melyek a fizikai létbe való beágyazódás szellemi feltételei?
Az egyetemes lét ritmusai és ciklusai nem drasztikusan végbemenő, hirtelen lejátszódó mozzanatok, hanem átmenetekkel, lebomló és újraépülő folyamatokkal társuló átalakulások, átváltozások, ilyen a természetes születés és ilyen a természetes halál aktusa is, amennyiben a civilizált ember kultikusan tudná megélni ezeket a folyamatokat. Az ember elsősorban spirituális, isteni lény és számára a születés aktusa is spirituális folyamat, úgymond az istenek (az egyetemes törvények) uralma alatt álló kultikus aktus, amelynek alapját a biológiai testet öltött szellemnek a fizikai, földi létbe való beágyazási rítusai, szertartásai adják meg. A spirituális születés tehát metafizikai szempontból (és hallgatólagosan ma már a modern orvostudomány is figyelembe veszi ezt a jelenséget) nem azonosítható a fizikai néhány órás vagy néhány perces történéssel, hanem 9+3 hónap az életképes újszülött életkora, a születés aktusa három hónapig tart! Hiába védelmezik, pátyolgatják tehát az orvosok, védőnők a néhány órás, néhány hónapos magzatot olyan heves tudományos aggodalommal, ha a metafizikai éber figyelem és a teremtő istenanyai őserő iránti kultikus odaadás az anya részéről elmarad!
Mert amennyiben a spirituális fogantatás a biológiai fogantatást megelőző szintén kb. három hónapra nyúlik vissza, a születés utáni három hónap a gyermek lelkébe-szellemébe átörökített életellenes romboló programok feloldásául szolgál, egyszóval: a fogantatáskor beleoltott sorshoz, alaptermészethez, életfeladatokhoz a születés utáni három hónapban kell megkapnia az újszülöttnek mindazt az életerőt, pozitív programozást, amely aztán a legoptimálisabb sorsfeloldási lehetőségek, életkörülmények felé lendíti az életét. Az első hónapban tehát az anya a legfontosabb „létfeltétel” a baba számára, nemcsak fizikailag, hanem elsősorban lelkileg és szellemileg: ha az anya életkedve, egészsége valamiiért romlani kezd, a lelki nyugalma, a személyisége, a mentális tevékenysége, az érzelmi - hangulati - vágyélete összezavarodik, a gyermek egészsége életveszélybe kerül, biológiai létében válik veszélyeztetetté, különösen, ha étertest szintjén is hamis információkat kap az anyától (hús, cukor, alkohol, cigaretta), a hangulati - érzelmi - tudati instabilitás, az elfojtott párkapcsolati-szexuális- és személyiség-problémák mellett. Asztrológiai tudatosság nélkül nincs egészséges újszülött gondozás, a védőoltások, a védőnők szorgoskodása csupán lutrizás, egy pofon a sz..nak, sőt, amennyiben a kismama személyiségében megzavarható (lekezelhető), akkor a tudattalanja megfertőzése a nagyokos negatív szuggesztiókkal szintén halálos kimenetellel járhat az újszülött számára.
Mi tehát a teendő, hiszen civilizációban élünk és olyan humanista intézményrendszert hoztunk létre, amely börtönbüntetésekkel, pénzbírságokkal kezd fenyegetőzni, mihelyt valaki a tulajdon felelősségére hivatkozva elutasítja a gyermek „érdekeit” védelmező, „jótékony segítőszándékot”? Az anyáé a kulcsszerep ebben a játékban, mert a gyermek életét, egészségét, nyugalmát veszélyeztető életkörülmények, krízishelyzetek, konfliktusok, emberi viszonyok (beleértve a segítőszándékú orvosokat, rokonokat is) mind-mind az anyai tudattalan, az anya teremtő imaginációjának a következményei, beleértve a kórokozó vírusokat is. Az életellenes programmal született és ezen életellenes program által manipulálva (a tudattalanjába elfojtott, zavaros vágy- és félelem-képei materializáló hatása következtében) gyermeket szülő, gondozó édesanyának még a legelemibb érzelmi kötődés, szeretet-kapcsolat kialakítása is nehézségnek számít, nemhogy a mélyebb értékű, szellemi-kauzális, istenanyai teremtő hatalmának a tudatos irányítása, kitisztítása, amihez elengedhetetlen a metafizikai-asztrológiai információ. Különösképpen, ha az életellenes, sorstámadó gondolatai, érzelmei a tulajdon anyaságát, otthonát, családi állapotát illetően a szülés után még intenzívebbé válnak. Nem elég ezért a gyermekáldás tudattalan vagy tudatos elutasításából eredő bűntudatból táplálkozó aggódás és szorongás a gyermek egészségéért, hanem folyamatos, intenzív pozitív mentális programozás (ráolvasás) kell az anya részéről a szoptatás fizikai-érzelmi kontaktusa mellett.
Az a bizonyos kultikus odaadás nem más, mint a természetes szülési aktus során felszabaduló hatalmas életenergia és lélekjelenlét (nemhiába érzi annyira feldobottnak magát az anya egy jól sikerült szülés után) teljes értékű ráfordítása a magzat életben tartására, egészséges gondozására, beleértve a szellemi-lelki fejlődéséhez szükséges imagináció - tisztítási folyamatokat is. Ehhez az okos, bölcs, éber, bátor és nyílt szeretethez kívánok neked is, magamnak is és minden édesanyának igaz Fényt és igaz Szeretetet. Soha ne hagyd legalább négy hónapos koráig idegenekkel (beleértve az orvosok, védőnők, kolleganők mellett még a testvéreit, a rokonait is az apját is) magára a kis Robikát, inkább hagyd egyedül a jó Istennel (tulajdon lelkiismereteddel), vagy ha elkerülhetetlen az, hogy másra bízzad, mentálisan legyél annál inkább erősebb, annál éberebb mint az a személy, akire rábíztad. Naplózzál folyamatosan, ne kapcsold be a tévét, mikor egyedül vagy, és éjjel, mikor megébredsz, meditáljál a bőségre, a megbocsátásra és a tisztánlátásra. Mivel Robikának a kilences házban van a Sárkányfarka és a Nyilasban a Holdja a VIII. házban, erkölcsi kríziseid, érzelgősséged, erőszakos kritikáid és önámításaid számára végzetesek lehetnek ebben az időszakban. Ne akarj erőszakosan boldog lenni, hanem meditálj az isteni igazság szerinti kiegyenlítődésre, mert „A Mennyek Országa bennetek van”, és nem más, mint a megtisztított imagináció, amely tudatos erőfeszítések árán lassan-lassan elkezd bőséget, egészséget, harmóniát, jólétet teremteni. Még ha közvetve magadat, az élettársadat vagy a sorsodat támadod gondolatban, akkor is a gyermekedet támadod, mert az anya az ő számára az egész világegyetemet, az egész létet, az Istent, a szellemet jelenti, és az anya ébersége nélkül megszűnik számára az élet!!!




Táltoslaka, 2001 február 24. Szeretettel: Júlia.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

Édesanyám!


Ezentúl Máriának foglak szólítani, ez a búcsúlevelem a külső anyától! Saját magam anyja vagyok! Még egy utolsó levéllel jelentkezem Edua halálával kapcsolatosan, aztán jó ideig lezárok ismét minden fizikai kommunikációs csatornát kettőnk között, mert ismét válságba kerültem és most már nincs kiút, saját erőmből, a te aggódó anyai tanácsaid nélkül kell megpróbáljak kitörni belőle.
Egy olyan kemény család- és anyaság-ellenes mentalitást örököltem tőled, hogy amíg bele nem törődöm teljesen a sorsomba, amíg külső kapaszkodókat, magyarázatokat, segítségeket keresek az életfeladataim elkerüléséhez, elhalasztásához, amíg kímélem magamat és könnyíteni akarok a sorsomon, ahogy tőled tanultam - egyre boldogtalanabb leszek és egyre szerencsétlenebb. Jelenleg egy nagyon kellemetlen fogíny-gyulladással küszködöm, ami miatt még a szintén kellemetlen fogfájásomat sem lehet kikezelni, előbb le kell „hűsítsem” az állkapcsomat, le kell higgadjak, hogy a gyulladt fogaimat kikezelhessem. Szembe kell nézzek ezeknek a dühítő fogászati beavatkozásoknak a következtében, azzal, hogy honnan is ered az az atombomba-erősségű robbanóanyag a lelkem mélyén, az a hihetetlen mértékű rejtett agresszivitás, ami végül is Enikő halálához vezetett. A Sárkányfarkam 29,50 fokon van a Halakban, amely, tekintettel a Kos konstelláció erősségére, egyértelmű Kos-beállítottságra, Kos-Sárkányfarok szerinti alapmentalitásra, alaptermészetre utal az én esetemben. És hogy ezt a kétszeresen tüzes (Kos+Oroszlán) „ragadozó”-természetet (beavatkozási-támadási-ellenkezési mániát-hisztériát), a humanista pedagógus-anyukámnak (aki szintén Kos) és a puskapor-hordó nagyszüleimnek az agyonimádó viharos szeretetével (akik szintén Kosok - és szintén tüzes Sárkányfarokkal - Oroszlán és Skorpió - rendelkeznek) ügyesen sikerült mindezidáig elfojtanom (mert természetesnek vettem ezt a gyáva nyuszi mentalitást a féltő-óvó, „jókislányképző” neveltetésemmel) MÉG ANNÁL IS ROSSZABB, MINTHA EGY ZSARNOK, TÖRŐ-ZÚZÓ, TÖRTETŐ VIPERAFAJZAT LETTEM VOLNA! Én a villogó szemű fiadnál százszor gonoszabb és agresszívebb vagyok, és amíg ezt rejtegetni próbálod, addig a saját agresszivitásodat rejtegeted, hiszen tőled örököltem. Hogy mennyire vagyok én jó kislány, az Edua hirtelen halálából, vagyis a tüdő + az agy + a szívizmok teljes szétroncsolódásával, vérmérgezéssel, nagyon is kitűnik.
Kérlek, legalább e levél kapcsán idézd fel ismét a fogantatásom időszakát, csak hogy könnyebb legyen elfogadni számodra azt a tényt, hogy Edua áldozat volt, annak az Úrnak az akaratából, amely nem más mint átöröklött családi romboló programjaink összhatása az egyetemes törvényekkel egyetemben, a sötét imaginációnk akarata. Azzal a nagyanyámtól, tőled és ki tudja hányadik ősanyámtól öröklött hatalmas mennyiségű nyers energiatöltettel, ami csak azért válhatott ennyire végzetes, gyilkos agresszivitássá, mert hosszú évekig mélyen elfojtva maradt, szét kellett volna rágnom minden nehézséget a családi életemben, nemhogy még erősebben támadjam a sorsomat a kétszeres anyaságom általi fizikai-lelki erőfeszítések, kihívások miatt. Rettenetes elgondolni most éber, metafizikai logikával, hogy én valójában az alaptermészetemmel merőben ellentétes neveltetést kaptam, és most oda kerültem, hogy egyszerűen rettegek minden kihívástól, provokációtól, mert félek felszínre hozni a lelkem mélyére elfojtott dühöt és ellenséges agressziót. Házi munka közben egyre vadabbul rúgódom az ajtókat és csapkodom az edényeket, a székeket, hajigálom a fahasábokat favágás közben, mert nem merek az emberek szemébe nézni, annyira gyáva vagyok, csak azért, mert sohasem vertetek meg, soha nem tapasztalhattam meg a fájdalmat. Viszont mihelyt kicsit óvatosabban engedem ki a szelepet, és nem akarok törni-zúzni, annyi energiám szabadul fel, hogy sajnálom az időt még a pihenésre, az evésre is, annyi mindent tudnék csinálni. Ráadásul ez a Kos-Sárkányfarok a IV. házamban, a család és otthon házában van és nekem az alaptermészetemből egyszerűen hiányzik az elemi bátorságom beleharapni az otthonteremtés és gyermeknevelés „kásahegyébe”, mert soha nem kaptam verést, soha nem rombolhattam össze semmit, nem is mertem volna megtenni, sőt, jó előre leszereltél, még mielőtt eszembe jutott volna a támadás, hogy uralkodhass fölöttem, mint ahogy uralkodni próbálsz még mindig rajtam az aggodalmaiddal. Ezért most senki nem hiszi el, amit tanítok, falra hányt borsó az egész tudományom, mert védekezem a sorsom ellen és közben egyre agresszívebb vagyok. Így hát sorra törnek bele a fogaim a sorsom támadásába. Medárda fogantatásakor belefogtam, de aztán megtorpantam a felmerülő nehézségekkel szembeni hitetlen, gyáva lustaságommal, addig-addig duruzsoltál nekem a spirálbetevésről Medárda születése után, hogy most Enikő életébe került ez az önkímélésem. Medárdának igenis kell kistestvér, nem egy, hanem legalább kettő-három, olyan nehéz horoszkópja van. Sosem fogadná el ő sem az anyaságát, ha nem egy nagy családban nő fel pici korától. És ne reménykedj, hogy csak biztos dologra hozzuk őt el magunkhoz, mert kész, vége, le kell mondanod a lányod biztonságáról, boldogságáról. Többet sosem fogok a biztonságra játszani, nem akarok boldog lenni többé, és Medárdának is úgy jó, azzal a bizonytalansággal, amit nyújtunk neki. Csak az biztos, hogy hitetlen vagy és én is hitetlen kényelemszerető egoizmust örököltem tőled. Túl könnyen hagytam, hogy bebeszéld nekem, hogy gyenge vagyok, fiatal vagyok az anyasághoz, holott nekem nincs más dolgom a világban, hiába is kezdenék most fiatalon karriert építeni az anyaságom kiteljesítése nélkül azzal a programmal, amit tőled örököltem. Szó sem lehet biztonságról, boldogságról, amíg képtelen vagyok az odaadásra, amíg félek a veszteségtől és sötéten képzelem el a jövőmet a felmerülő (a sötét imaginációm diktálta) fizikai erőfeszítések, fájdalmak miatt. Gyáva hitetlenségemben amíg ki nem hívom a sorsot magam ellen (amíg fel nem vállalom tudatosan mindazt, amitől meg próbáltatok kímélni gyerekkoromban) addig örökké elégedetlen és boldogtalan leszek és boldogtalanná teszem a családomat, a páromat is. Hiányérzetem van és nem bízok magamban, mert a tűzpróbán még mindig nem estem át, még mindig nem tudom, hogy mire vagyok képes (szeretettel és nem vak ambícióval persze, ahogy Enikővel erőltettem a dolgokat!), még mindig nem hívtam ki eléggé magam ellen a sorsomat, pedig a Kosnak ez kutya kötelessége! Mert a bátorságot csak úgy érhetem el, ha előbb átmegyek a gyávaságból a vakmerőségbe. Nem vagyok gyenge, csak a sorsommal szembeni rejtett agresszivitásom tett annyira kimerültté, fáradttá, igazából energia-fölöslegtől szenvedek, hiszen egy náladnál ezerszer energikusabb Kos lappang a lelkem mélyén, arra várva, hogy megküzdjön a világgal (vagyis legyőzze a saját egoizmusát). Naponta edzek a sportpályán, fát vágok, takarítok, veteményezek, mosok, főzök reggeltől estig és közben, „lazításképpen” beutazok előadást tartani Sopronba, horoszkópot készítek vagy regényt és cikkeket írok, vasalok. Mihelyt lustálkodni kezdek, máris romlik a kedélyem és keseregni kezdek a kiszolgáltatottság- érzetem miatt. Csak a nagyanyám munkaterápiája segíthet rajtam, hogy elkerüljem a felgyülemlett, felhasználatlan nyers energia miatti depressziót és idegösszeomlást. Mitől féltesz, anyám?! Kész áldás a gyermekvállalási lehetőség egy ilyen nőnek, mert az legalább becsületes munka és nem hagy időt az önsajnálatra!!! Végre megértettem a lényeget: az Isten, ha van, akkor biztos nem ellenem van, tehát akkor mindezidáig is csak egyedül én ártottam magamnak! Ezért nekem muszáj feláldoznom mindazt az egoizmust, amire te nem voltál képes a fogantatásomkor, mert különben megőrülök és megnyomorodok a szeretet-hiánytól. Az idióta függetlenség-mániámban, amit tőled örököltem képes lettem volna elválni Szilárdtól és Medárdát is eldobni magamtól, csakhogy ne függjek sem érzelmileg-lelkileg, sem anyagilag-fizikailag senkitől! Nekem az édes semmittevés veszélyesebb, mint a halál, mert miközben azon kesergek, hogy semmihez sincs kedvem, erőm és türelmem, kihullanak a fogaim és elsorvadnak az izmaim, elégetem a kezemet és elvágom az ujjaimat, na és meghűlök, begyulladok teljesen, a gyerekeimről és Szilárdról nem is beszélve. Miért? Mert az én létem valóban küzdelem, tényleg nehéz sorsom van, hiába akartál megkímélni, mert én azt most szabad elhatározásomból a nyakamra veszem. Spirituális harc, szellemi célokért, kreatív önfelszabadításért, szabadságért, teljességért. Nagyobb szükségem van a családi élettel, a háztartással, a gyerekneveléssel együtt járó fizikai munkára és érzelmi-mentális erőfeszítésekre-kötődésekre, a gyakorlati erőfeszítésekre, a vitatkozási, háborúzási lehetőségekre, mint a levegőre, mert a fölösleges, fel nem használt nyers energia és elfojtott szenvedélyesség átalakul romboló energiává és kipusztít bennem és körülöttem minden életcsírát. Én vagyok a tavasz szelleme, amely rügyekbe rántja a természetet. Én vagyok az élet lángja, amely életet fakaszt, vagy mindent porrá emészt, ha elfojtani próbálják. Ne féltsél engem többet, nem is akarok tudni rólad, amíg aggódsz értem, vagy a gyermekeimért, mert bele kell szakadjak a családi életbe, nem ketté kell törjem az életemet, amitől te megóvni próbáltál, hanem miszlikbe zúzzam minden gőgös büszkeségemet, önérzetemet, hiúságomat, feláldozzam minden szabadidőmet, minden ambíciómat, minden függetlenségi, karrierépítési törekvésemet, csak így oldhatom fel azt az átkot, amit tőled és az anyai rokonaimtól örököltem. Mit gondolsz, mitől robbant fel Erna keresztmama a gyerekeivel, mitól kapott Árvácska méhrákot és mitől kaptál te vérmérgezést, nagyanyám pedig epekövet?! Az elfojtott agresszivitástól, a beavatkozási mániától, a hazug humanizmusba rejtett gyűlölettől! Nekem sem marad más lehetőségem ezzel a gyönyörű halál-programmal: bele kell törjem ezt a vad szabadságmániát és gyilkolási vágyat a gyereknevelésbe, csak ez ment meg attól, hogy hiábavalóság-érzeteim és sivárságérzeteim elől (amiket még így is, ilyen fiatalon, ilyen szerető, egészséges férjjel és gyermekkel is érzek, mert te öngyilkos akartál lenni, mikor megfogantam) öngyilkosságba meneküljek, vagy megöljem az egy szem Verácskámat. És mindez azért, mert biológiai fogantatásom időszakában számodra, még ha bevallatlanul, mélyen elfojtottan is, de az anyaság és az otthonteremtés kérdése egy szélsőséges, rettegett és elítélt élethelyzetet jelentett, sőt halál-közeli állapot, kiúttalan krízishelyzet, ami miatt (a nagyvilági élvezetek elvesztése miatt) intenzíven támadtad a sorsodat és kicsúszott a talaj a lábad alól, összedőlt a világ számodra. Az anyasági állapot, mint tragikus határhelyzet. Egyedül maradás, elzártság és erkölcsi megsemmisülés. A teremtés ősokát támadtad, magát az isteni teremtő erőt, elvesztetted az isteni igazságba, a gondviselésbe vetett hitedet és ellenségnek kezdted látni az egész világot. Féltél tőle és le akartad győzni, mint ahogy a férfiakat is gyűlölni kezdted az apád negatív példája miatt, ki akartál törni a családod feszültség teljes légköréből, meg akartad hódítani a világot, de semmi koncepciód nem volt hozzá, csak a dacos függetlenségi vágy. Én ennek a hitetlen rombolási vágyadnak vagyok a megtestesülése! Krónikus arcüreggyulladásom, kancsiságom, légcsőhurutom és kora kamaszkoromtól kirothadt fogaim, egyre erősebb hajhullásom ezt a fizikai környezetemmel, sorsommal, családanyai rendszeres tennivalóimmal szembeni agresszív ellenségeskedést, dühödt szembeszegülést „kódolták át” a fizikai testembe. Nem elég, hogy a te fiatalkori hamis idealizmusod megtestesüléseként örökké elégedetlen vagyok az otthonommal, a párommal, és örökre elhalasztanék minden családalapítással, gyermekszüléssel kapcsolatos sorskihívást, (és kíváncsi vagyok, hány ilyen primadonna gyermeknek, hány lány- osztálytársamnak lesz a tíz éves találkozónkon normális párja, családja, gyermeke! Mert én nem fogom szégyelleni az enyémeket! Odaállok és felmutatom őket mind egy szálig. Mert ha létezik boldogság, akkor fogadni merek arra, hogy nekem jó pár cseppel több jut belőle, mint a világhódító úrfiknak és kisasszonyoknak. Egy esélytelen generáció tagjai vagyunk anyáink életmegnyerési flancolásai következtében, rengeteg kisanyukával találkozom, akik a gyönyörű gyermekeikkel, férjeikkel nem képesek boldog családanyák lenni, mert azt hiszik, hogy lemaradtak valamiről) Ráadásul ahogy te próbáltad annak idején átverni és megcsalni, félrevezetni a szeretőidet, most én is minden nehézségemért a környezetemet, a páromat, a gyermeke(i)met hibáztatom, és rettenetesen félek a kudarctól, a veszteségtől. A stabil, békés harmonikus, meleg otthon individuális megteremtésének az életfeladata itt és most, ennek a 21-28 év közötti Szaturnuszi ciklusnak az életfeladata, nem a karrierépítés időszaka! Nem fogok semmiről sem lemaradni, most írom a regényeimet és egyedülálló tisztánlátásra teszek szert, ami minden kékharisnya-diplománál többet ér, a családanyai tapasztalataimmal együtt! Családalapításon keresztüli világnézet- és személyiségformálás. Nincs kiút. Ez a dolgok egyetemes rendje. Itt és most. Örülök, hogy megvan neked a Péterkéd, mert úgy éreztem a veled való találkozásomkor, hogy ez a világ-legyőző (manipuláló) Kos-szellem, amit örököltem tőled most már (olvasd el a horoszkópodból a Nap és Merkúr a IV. házban című szövegrészt!) kezd kibékülni, lenyugodni, vagyis abbahagyni a rejtőzködést és a védekezést, és remélem, megértetted, semmi sem a férfiakon múlik, hanem elsősorban rajtunk, teremtő istenanyákon. Kell igyanak szegény férfiak, amíg mi korruptak vagyunk és hitetlenek! A kisbabáddal foglalkozzál tehát, ne velem és ne Verácskával vagy a születendő gyermekeimmel. Mert sorra érkeznek az Edua kistestvérei, tíz, húsz, harminc gyermek vagy még több, mert egy egész osztályt akarok, hogy legyen akinek metafizikát tanítsak, ha ez a kurva, korrupt világ nem akar felébredni!
Emlékszem még arra a beszélgetésünkre, amikor arra bíztattál, hogy vetessem el Verácskát? Azt mondtad, hogy azért tanácsolod ezt nekem így, mert nem akarod, hogy kettétörjem az életemet! Azóta is fülemben csengnek ezek az ostoba szavak, mint ahogy az az aggodalmad is, hogy miből fogunk megélni, mikor felkerestél bennünket a házasságkötésünk időszakában. Védekezni tanítottál a nehézségekkel szemben, nem belevágni a sűrűjébe és most itt vagyok szerencsétlenül egy szem gyermekkel és nem találom a helyemet, mert elhajtottam a gyermekáldás lehetőségével az isteni áldást is az életemből. A spirál-felhelyezés Edua életébe került. A következő áldozat Verácska vagy Ádám, vagy éppen én leszek, egy rákos daganattal a fenekemben (vagy éppen a fejemben!). Te csak védekezz nyugodtan, ha hitetlen vagy, bár én is hitetlen és egoista vagyok, mert ezt tanultam tőled, a nagyszüleimtől, a tanáraimtól, az egész világtól. Edua halála megölte a szeretetet bennem, de a lelkiismeretem azóta egyre jobban jelzi, hogy korrupcióban élek. Százszorosan be kell terheljem magam nehézségekkel, felelősségekkel, hogy kiegyenlítsem azt a rengeteg kímélést, amit gyermekkoromban kaptam. Soha ne kényeztesd a kisfiadat, inkább szülj még egyet, ha félteni kezded! Add áldásodat születendő gyermekeimre, mint ahogy én is áldásomat adom a tieidre, ha nincs elég hited és bizalmad hozzá, én úgyis boldogulok, mert ha van Isten, akkor úgyis magához emel, ha meg nincs, akkor is jobb életet adni, mint rettegni az élettől.

Szeretettel: Júlia.

Táltoslaka, 2001 március 25.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

Anyám,

Annácska egy évet töltött, és te hiába jöttél felköszönteni őt, nem voltunk rezonanciában egymással: én harcolni mentem (harcolni a tőled örökölt rejtett agresszivitásommal, magzatellenes, életellenes szorongásaimmal), te pedig hiába szerettél volna a nagyanyai szeretetedben fürödözni, mert ezúttal az én tisztánlátó, éber képzeletem erősebb volt a te boszorkányságodnál. Én nem akarok találkozni veled többé, és nem akarom megosztani veled a gyermekeimet sem, bármennyire is kegyetlenül hangzik, a rokoni szálak összekötő érzelmeinél százszor lényegesebb az a szakadék, amit a húsevés kérdése hozott létre közöttünk. Ha ebben a számomra életbevágóan fontos kérdésben nem tudunk megegyezni, akkor semmiben sem tudunk. A másik dolog, ami megzavarja a kedélyállapotomat, amikor találkozunk, az a kauzális információáramoltatás hiánya: te mindig csak hangulatoskodsz, kedélyeskedsz, megállás nélkül jár a szájad, miközben én egyre inkább úgy érzem, hogy semmi közünk egymáshoz. A veled töltött szófosásnak legtöbbször az a vége, hogy támadlak téged és támadom magamat a kimondatlanul maradt dolgok miatt. A kettőnk mágikus játszmája a végkifejlethez közeledik: az győz, aki a teremtői tudatosságát visszaszerzi és teremtményi kiszolgáltatott állapotán felülemelkedik. Én a te teremtményed vagyok, de semmi közöd a bennem lévő teremtő Istenhez, mert ahogy a világra hoztál, úgy csupán a fizikai, természeti lényeink kapaszkodtak egymásba, de nem tapasztalhattad meg azt, hogy a gyermekedben levő Isten teremtett téged is, ahogy az egész világot. Mivel a természetes szülés mágikus beavató aktusa nélkül a benned lévő Teremtővel sem tanultál meg kolaborálni, a gyermekeidben is csak a kiszolgáltatotott teremtményt látod, akit mindig féltened kell valakiktől vagy valamitől. Valahányszor találkozom veled, annyira lekötöd a képzeletemet a zavaros gondolatmeneted követésével, hogy éber öntudatomban teljesen megzavarodok, és összetévesztem magamat azzal a kis nyomorult fizikai lényemmel, akibe te még mindig belekapaszkodsz, ezúttal az unokáid iránti érzelmeiden keresztül. Közben pedig még mindig ott tartok, hogy tudattalanul még mindig szorongok amiatt, hogy mi lesz, ha nagy hassal elédbe kerülök, és te ismét azt hazudod, hogy bízol bennem, miközben lelked mélyén rettegni fogsz az életemért? E szorongások hatására a tőled örökölt személyiségelfojtási programm újra aktiválódik és családanyai teremtő energiáim rombolásba kezdenek, amikor ez a “tabu téma“ szóba kerül közöttünk. Elegem lett abból, hogy gyermekeim és saját magam keményebb hűléseit mindig megelőzi egy veled való rosszul sikerült találkozás.
Amit jelenleg érzek irántad, az még mindig az a latens félelem és kiszolgáltatottság, infantilis ragaszkodás és önfeladási késztetés, de az utóbbi találkozásunk óta felébredt bennem egyrészt egy erős védekezési, elhárítási kényszer annak érdekében, hogy a fizikai érintkezést közted és saját magam, illetve közted és a gyermekeim között szigorúan és végérvényesen megszakítsam. Valahányszor találkoztam veled, fellángolt bennem egy erős versengési ösztön is ugyanakkor, hogy bebizonyítsam azt, hogy jobb vagyok nálad és rákényszerítselek arra, hogy ezt nyíltan be is ismerjed előttem. Nem hagyom többbé, hogy felelőtlen csevegéseddel magaddal összetévessz és ezáltal teremtői lényemben megalázz, nem elégszem meg azzal hogy tiszteletbe tartsad a személyiségem határait, amikor találkozunk, hanem arra kérlek, ne is keresd velem a kapcsolatot, még nagyanyai ambícióidra hivatkozva sem. Csak azzal elégszem meg, ha végérvényesen elválnak útjaink, és külön-külön megy mindegyikünk a maga útján. A nagy ragadozók közül nem a gyengébb falja fel az erősebbet, hanem fordítva. Én, az oroszlánkölyök, kiszálltam a családi fészekből, mielőtt te elhajtottál volna, ahogy ezt a nőstények teszik a felnőtt kölykeikkel, új családot alapítottam, időközben te is új családot alapítottál, ezzel a köztünk lévő játszmának vége. Most én kell megvédenem tőled magamat, és főleg az én kölykeimet. Én a gyökeres belső szellemi átalakulás útjára léptem, te pedig csupán visszaélsz a mentális képességeiddel a létrontás nagy túlélési játszmájában. (senti-mentalis: sentencia mentalis: mentálisan elítéled magad a szentimentalizmusod által: a Fény feltétel nélküli megnyilatkozása -szeméyes gyengeségeink, tévedéseink nyílvános felvállalása nélkül nincs szeretet, csak hamis egység-állapot) Kettőnk közül így vajon melyik az erősebb? Amelyikünknek tisztább az életképzelete, a lelkiismerete. Azáltal, hogy én abbahagytam a húsevést, te viszont egy vállrándítással elintézted az egészet, amikor legutóbb meglátogattad az unokáidat, sőt, még engem is húsevésre csábítottál a fiad szülinapi családi összejövetelén, megutáltattad magad velem, és a veled való további kapcsolattartást veszélyes tehernek érzem: eljött az ideje annak, hogy én is ugyanúgy villogtassam a szemem és vicsorítsam a fogamat előtted, amikor az útamba kerülve magadhoz próbálsz lehúzni, mint ahogy te tetted velem, valahányszor számonkérően szembefordultam veled, vagy megpróbáltam kritizálni a mentalitásodat, alapállásodat. Mi Tűz-jegyek vagyunk és ezeknek a személyiség-érvényesítési programoknak konfrontálódniuk kell egymással, hogy kiderüljön, melyik lény, eszme, képzet az erősebb, melyik nyeli el a másikat. Pontosan úgy, mint az állatvilágban. Nem akarok tovább a pocsolyában, egy közös fertőben fetrengeni veled, és ezáltal visszaélni a mágikus teremtői képességeimmel, amelyek arra valók, hogy általuk minél tisztább, éberebb tudatszinteket realizáljak, feloldva a karmikus negatív sorsprogrammjaimat . Karmikusan egy közös tőről eredünk anyai őseinken keresztül, de kauzálisan a teremtői tudatunk független egymástól. És a családi csoporttudatnak, amibe bele akarasz ömleszteni az érzelgős hasonlítgatásaiddal engem és a gyermekeimet, meg a testvéreimet, nagyszüleimet, stb., azért kell felbomlania, hogy a felnőtt családtagok a régi családi viszonyok megszűnése után ehhez az individuális teremtői tudathoz eljussanak. Így lesz az életük az egyetemes létezés része és nem csupán vegetálás, ahogy te éled az életedet. Az anya-gyermek érzelmek (és még inkább a nagyanyai érzelmek) nem számítanak, azért sem, mert azáltal, hogy a második generációs anyaságot is a biztatásunkra felvállaltad, az irántam való anyai kötelességedet teljesítetted és ez a viszony közöttünk felbomlott. Felnőtt emberekként viszont ugyanolyan értékrendbeli elvárásokat próbáltam támasztani irántad, mint a barátaim iránt, de úgy látom, mi már nem árulunk egy gyékényen többé. Az anyamedve elhajtja a legnagyobb kölykét, ha az már olyan erőssé válik, hogy vissza mer ütni neki. Te féltő aggódásoddal, amely az irántam érzett bűntudatodból eredt, túl gyengének neveltél ahhoz, hogy ez a visszaütési kísérlet kamaszkoromban, a felnőttkor küszöbén megtörténhessen a részemről. Én veled még képzeletben sem merek már ellenkezni, annyira félek az irántam való rejtett agresszivitásodtól, amely a fogantatásom körülményeinek a nyílt felvállalása nélkül továbbra is nyomást gyakorol a kapcsolatunkra, és irracionális védekezésre kényszerít, amit gyerekkoromban meg is kaphattál tőlem, amikor ellöktem magam a simogatásod, ölelésed alól. Úgy látszik, amíg meg nem kapod ezt a visszaütést tőlem, továbbra is megpróbálsz belémkapaszkodni, nem bízol abban, hogy boldog tudok lenni nélküled, illetve boldogságot hazodva magadnak, az én boldogságomért aggodalmaskodsz. Azt hittem, értelmes emberrel van dolgom, amikor arra kértelek, ne kacérkodj a nagyanyai szereppel, hanem próbáld meg Péterrel helyrehozni azt, amit nálam és az öcsémnél elrontottál. Az igazság az, hogy amikor karate-edzéseken csődöt mondok egy-egy egyszerűbb talajgyakorlatnál vagy erőpróbálnál, valósággal gyűlöllek azért, hogy miért neveltél ennyire gyávának, lustának, gyengének, miért nem sportoltattál és miért nem tanítottál házimunkára, rendszeres fizikai-gyakorlati erőfeszítésekre. Negatív Plutó-Nap-Szaturnusz: gyűrűs-középsőujj összeragadása egy nagyon kemény romboló programm megtestesülése, amit könnyelmű, humanista nagyvonalúságoddal csak tovább erősítesz. Milyen felelős szülői személyiségérvényesítés az, ami mellett a kisfiad oda szarik kétévesen, ahova akar?
Anyai szereteted, aggodalmaskodó ragaszkodásod alatt, a tudattalanodban feloldatlanul maradt az az örökletes negatív élet- és gyermekellenes programm, illetve rejtőzködési-személyiségelfojtási programm, amit nekem és az öccséimnek is továbbadtál. Azzal, hogy továbbra is a tradicionális módszerek, elméletek, humanista tévképzetek szerint neveled a kisfiadat, miközben velem és az unokáiddal is ezen érzelgős-spekulatív vonatkoztatási rendszer szerint akarsz szövetkezni, egyértelművé vált számomra az, hogy nem akarsz és nem is fogsz soha életedben újjászületni, és ezért a veled való érintkezésem csak a tőled örökölt negatív rombolóprogrammjaim felerősödéséhez vezet. Én a realizáció felé haladok, te pedig a természeti-spekulatív éned látszat-elméletei és zavaros hangulati-érzelmi világa szerint élsz. Ezért nem látom értelmét a veled való további kapcsolattartásnak, és meg vagyok győződve, hogy a gyermekeimnek sincs szüksége rád, mert az Úristennek fiai igen, de unokái nincsenek. Nevelési koncepcióink is külön alapon állnak: az enyéim egyetemes törvények szerinti metafizikai alapon, a tiéid viszont a polgári-értelmiségi tradíciók humanista-tudományos téveszméin. A szakadék egyre nagyobb közöttünk, mert lényegi dolgokban már nincs is amit mondanunk egymásnak. Lassan már csak a köszönőviszony marad a sok tabu téma miatt: félek bármilyen személyes dolgomat is szóbahozni előtted, de félek meghallgatni a te személyes ügyeidet is, mert a te logikád a fizikai nyerészkedő éned logikája, az enyém pedig az egyetemes teremtői öntudaté. Te testesíted meg azt az énemet és azt az életemet, ami számomra az újjászületésem után meghalt, és így számomra te is meghaltál vele együtt. Vagy te, vagy a világ, mert felébredtem, visszanyertem teremtői tudatosságomat és már nem te jelented számomra a világot, hanem én. Én teremtelek téged is ezután: az én imaginációm olyan körülményeket teremtett az utóbbi időben, hogy ne kelljen találkozzunk, mert külön létsíkokon mozogtunk: én az egyetemes létezés tágas és világos, görcsök és szorongások nélküli mennyországában élek már, te pedig a korlátolt fizikai-polgári élet szintjén vegetálsz. Az állati szinttől csak borotvaéles eszed választ el, amivel, nem tudom, még meddig kedélyeskedsz, és meddig hazudod még a boldogságot.
Az irántad való félelmem alapja az, hogy mivel nagyon finom érzékenységgel rendelkezem, tudattalanom mélyén még mindig érzem azt, hogy nem bocsátottál meg nekem azért, hogy zűrzavaros megfoganásommal kettétörtem az életedet. Ahogy valójában magadnak sem tudtad megbocsátani azt, hogy megpróbáltál megszabadulni tőlem, amikor tehetetlen magzatként ott lapultam a méhedben. A lelkem mélyén én még mindig kiszolgáltatott magzatként szorongok tőled, és főleg attól, hogy fogantatásom körülményeinek a nyilvános fel nem vállalását várod el tőlem is. Azért akarsz állandóan hozzám sündörögni, mert bűntudatod van velem szemben, és azért húzol le magadhoz, hogy nehogy eláruljam a titkodat: azt, hogy nem a biológiai apámhoz mentél feleségül. Mivel évtizedes lelki gócodat ezután is rejtegetni fogod saját magad és főleg a világ előtt, értelmiségi nagyképűséggel magánügynek tekintve azt, amitől gyerekkorom óta hörghuruttal és kancsisággal szenvedtem, a felszínes kedélyeskedéseddel, locsogásoddal, az a férfi-ellenes, fény- és személyiség-ellenes programm, (ami miatt végül apámtól is el kellett válnod, mert hiába akartál Ödönkét csinálni belőle), mindörökre benned marad és veszélyeztetni fogja a kisfiad életét is. Majd a Barátba kapaszkodtál bele újra és újra, azért, hogy saját lelkiismereted előtt elkenjed azt, hogy miért nem maradhattál az apám mellett. Azért, mert olyan férfi-kép él az imaginációdban még mindig, aki nem tud átvilágítani, akitől nyugodtan sunyiskodhatsz, érzeleghetsz és hazudozhatsz, a benned lévő rejtett agresszivitás és hatalmi-megtévesztési-manipulálási ösztön feltárása nélkül.
Légy őszinte magadhoz és ismerd be azt, hogy azért aggódtál annyit miattam a szüléseim alatt, mert hitetlen, tudományos “mi lenne ha“ logikáddal mindvégig a szerencsés véletlennek tulajdonítottad azt, hogy nem történt semmi baj velem, miközben a realizációim spirituális jelentőségét nem értetted meg, és úgy látom, nem is akarod, nem is fogod ezután sem megérteni. Tudniillik azt, hogy ezeket az örökletes teremtésellenes romboló programokat, csakis és csakis a teljes mentális-gyakorlati felelősséget és kockázatot kizárólag a két szülő által felvállalt otthonszüléssel lehet feloldani. A technikai aparátusával a túlélés és az életkönnyítés logikájával férfiasan beavatkozó orvostudománynak semmi köze a dologhoz. A szülés aktusa metafizikai és nem technikai-tudományos megoldást igényel hosszútávon, az emberiség (gyermekeink, unokáink) jövőjét illetően. Nincs kompromisszum. A bátorság mágiáját nincs ahogy megértsed, amíg te is rejtőzködsz, hamis információkkal (hús, cukor, cigaretta, alkohol, sminkelés, stb.) szennyezed és fertőzöd a belső és külső természetedet, és vakmerően, görcsösen próbálsz a víz felszínén maradni, anélkül, hogy a krízist beismerve, saját lelkiismereteddel, a benned lévő Teremtővel a belátás által kiengesztelődve, igazi megbocsátáshoz és megtéréshez és ezáltal igazi önfelszabadításhoz, boldogsághoz jussál el. A nagy világtrend egyfelől e pozitív szemléletváltás felé mutat, amelybe a vegetarianizmus (természetes táplálkozás), otthonszülés is beletartozik, másfelől pedig marad a civilizált keresztény ember tudományos létrontó egoizmusa, amellyel a nők szülőképességét tönkretette, és a Föld élővilágát kipusztulásba kergeti. A te kételkedő hitetlenségeddel érintkezésbe lépve engem is elbizonytalanítasz affelől, hogy ilyen veszélyes világban, ahol mindig ügyeskedni, spekulálni kell a túléléshez, és le kell hengerelni a férfiakat, érdemes-e (képes vagyok-e) még gyermeket szülni.
Mindaddig, amíg nem teszed képessé magad egy egyértelmű, pozitív, konkrét realizációkhoz vezető megfordulásra, elválnak útjaink, és te haladsz a létzavar öncélú fokozásának az útján én pedig ( a tőled örökölt magzatellenes görcseimmel viaskodva) továbbra is otthon szülöm meg a gyermekeimet, és egyetemes értéktudatra, felelősségtudatra nevelve őket belefogok a még szülőképes nők megmentéséhez, felvilágosításhoz a saját tapasztalataim felvállalása alapján.


Istenhidege, 2003 február 21.
Igazságszerető tudatossággal: Júlia.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/