Hát igen, kedves Zsuzsa, csakugyan előbb el lettél ítélve, majd keresztre lettél feszítve az életed (Pontosabban: fő karmád) legfőbb bolygója: a Plútó által, majd a Vízöntő uralkodói, illetve a Bak uralkodója által is. Szerencsédre ugyanakkor olyan képességekkel, végső-igazság keresői késztetésekkel is "dotálva" voltál, hogy mindezt kibírd és ne omolj össze a sorozatos hátráltatások és sikertelenségek súlya alatt. De azt kell mondanom, hogy egy pillanatig sem szabad az éberségedet és, a horoszkópod elkészülte után is - Egyébként teljesen érthető módon - nehezen, és egy újabb szerelmi kudarc után kialakult kauzális értéktudatodat (korrupció- mentes képzeletedet) lankadni, mivel a konjunkturális (progresszív) Plutó még jó sokáig együtt marad a X. házban és a Bakban álló Jupitereddel. A hivatásodban tehát még lehet számítani hátráltatásokra, mindaddig, amíg valami, minden féle önámítási lehetőségtől mentes, és az Isteni Igazságot, illetve az egyetemes törvényeket és törvényességet, tehát az egyetemes kiegyenlítődést (megváltást) szolgáló, illetve annak alárendelt munkát - hivatást nem találsz. (Vagy za meg nem talál téged...)
Ami az Ascendensedre kerülő Uránuszt illeti, hát azt hiszem, sőt: asztrológusodként, más fél évet én is asszisztáltam ehhez neked drukkolva, tanácsaimmal segíteni igyekezve, távolról, hogy külső csalóka szivárványból volt eleged. Ahhoz tehát, hogy ettől megszabadulj a jövőben, meg kell tanulni "biztos életképzelettel" vezetni az életedet, de persze úgy, hogy az alapvető metafizikai igazságokat se tekintsd mellékesnek többé, mint pl. azt, hogy az ember nem ragadozó, és ezért a sorsrendeződését nagyon meg tudja zavarni a húsevés, minden egyéb ismerete szerinti élet-szabályok betartására vonatkozó jó indulata és pozitív törekvése ellenére. És ha az imagináció használatában, most már mondhatjuk azt is, hogy egy egészséges sorskezeléshez és életvezetéshez szükséges tapasztalatot és ügyességet elnyertél, az életed központi kérdésének a megoldásában: a minél teljesebb értékű párkapcsolati kiegyenlítődésben, még inkább kell sokszoroznod az éberségedet, mert a VII. házad csúcsával mostanában éppen együttállásba kerülő Szaturnusz akár további hét évig is ismételtethet ezen a téren, amennyiben nem tanítod meg a karmikus mély-tudattalan érzés- és képzeletvilágodat a pároddal szembeni felelősségre és fegyelemre, vagyis, hogy ne haragudj rá olyan, a Skorpiói karmikus személyiségedből eredő feltételezésekért, amik neki még csak eszébe sem juthatna, hogy ellened kövessen el, illetve, hogy téged (hamis én-edet!) megbánthat azzal, hogy ő normális férfiként viszonyul mind hozzád, mind az élet dolgaihoz általában. De ugyanakkor, az élettársi viszonyod és állapotod, és remélhetőleg hamarosan: házasságod, "az igazság helye" legyen olyan értelemben is, hogy az élettársad részéről se fogadd el az egyetemes törvények figyelmen kívül hagyását, vagy megsértését, illetve azok kikerülését, az így létesülő és észre vétlenül közétek kerülő és a kapcsolatot szétbomlasztó létkorrupciót. És olyan értelemben is, hogy te se engedd meg magadnak a párod leváltásáról, kicserélési lehetőségéről, szóló ábrándozás luxusát, akárcsak egy szeretkezés erejéig sem, ami egészen biztos, hogy ott kísért a lényed és mély tudattalan ideavilágod leg rejtettebb zugaiban, a VII. házban álló Skorpió Lilithed tanúsága szerint.
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|