Kötet-nyitó vers:
Díszhavazás alulnézetből
Immár halott nagyapám egyetlen örökéből, e kopott báránybundából nézhetem a díszletes havazást. Lehet, túlzottan vigyáztam a rózsakertre, és így követtem el azt, amit nem szabad. * Csupa merev fény ez ünnepi fohásza a tájnak. Ím az ősz fejeken vérttelen csönd,az oltáron vérttelen fém, semmi paraszt csattogás. − ki kell játszanom a gravitációt. Igen, én kijátszom a gravitációt és felszállok az orgonával. És feszül, feszül az abroncs: nyelvem gyökerein savakkal koronáztatik a szó, hogy áttörhesse a szomorúság tükrözése képtelen felületét. Visszajátszom magamat az annyiszor megtagadott kultúrához: Három vastaglábú nimfa Hóvirágot könyörög a furulyától. A vadászkürttől dagadnak a nyálmirigyek , s az üstdob falán döbben a félelem, és dobhártyákat szaggat a kései sirató, mert serdületlen Sapphóinkból korai hetérák nyílnak a dekadencia forrásvizein. Hát nem leszek én költő! − Tudatom tárnáiban bolyong az egyetlen szó, amit nem én választottam. − Ő választott? – és csupán ez az, ami betöltheti a bennem időnként fellobanó űrt. Talán áldás, talán gyávaság. Talán nem tudhatom meg soha. Talán mindez lehetséges, mert valamikor vezényszavakat hallottam kicsengeni az intő beszédből, és nem tudtam különbséget tenni : melyik tisztábban brutális: a pikoló− vagy a ministráns − mosoly. Talán mert hittem,hogy hajós lehetek az első havazásban, nem tudván, hogy a szerelem csak olvadásra ítélt hópehely az arcomon.
----------------------------------------------------------------------------------------------- *) Pilinszky János: ,, nem vigyáztak a rózsakertre, és elkövették azt, amit nem szabad."
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Húszévesen
… és ó, micsoda telihold-ajánlat, hogy jóllakjon végre
a tükör előtt kivonom belőle a pózt; marad a vers, a rozsda, na meg a hév, amivel a nyálkákat magáról lemossa.
I. fejezet: ÚTON KORA-TAVASSZAL A HATÁRBAN, SZÉLCSEND ÉS EGY HIRDETÉS KÖZÖTT
HATÁRKŐ
Jégbe-tört decemberi éjszakákon szelek susognak valami kék tengerről a fehérre fátyolozott fáknak. Sosem észlelt fények villannak a dermedt hegyhátakon, és minden csúcson egy-egy torzó varjú áll. Károgásukat hallani a völgyben, − szűköl tőle a savas összkomfort. Amikor kikristályosodik a gond, a vers kiköp magából minden ékszert. Nagyon mélyen létezik a csönd, a rohanástól megszabadult, a pénzcsörgéstől mentes. Megfogható, ha a szeretet béklyózó áramán túljutott lélek még képes lenyúlni érte. Hát igen a sok kísértés közt is egyszerre nőttem, arányaiban csak sejtve a harmóniát; − falak, falak és szabadság pólusai fölött gondokban mindig hazaérve, rágós utam járom a megmaradásban.
TEREMTÉS
Kezdetben vala egy tiszta asztal. Utána jöttek a poharak. Aztán egy gyászba metszett szőkeség és különböző fejek. Estére csak az üres terem maradt, de az maga a kékre dermedt figyelem.
A RÖNK
A kérges tenyerek nem szoktak megizzadni. Csak mozdulatból mozdulatba kelve gurul a rönk, káromkodva, fűrész élek felé. Századokon áthajlik a derék − földhöz feszülő íj −, a gond békésen vár a szalonna mellett. nyüszítve gurul a rönk, ágaitól fosztva tehetetlen ; izzadni felejtő kezektől szorítva zöld emléket reccsen.
VIRRASZTÁS
Állsz a férfiszemtől átértékelődő tájban − közvetlen élményeid homlokodig érnek – ólommá tömörül a pupilla pontja, egyre meghittebben hajtod fejedet a fénynek.
Még egy temető.
Barátom, mondd, ezennel hányadik lehetséges halálommal ismerkedtem meg a novemberi lúgos alkonyatban − Jó volt a tanár úr, napsugaras úton, ha nem járhatott, minket nevezett a kék ösvényre, símán, én cupa verőfényben lépdelek, a gödör széléhez szorítva is csak nyelve a magamét − nem, nem könnyek azok csupán a félreértések döbbent cseppjei −
,,minden történetben van valami egyszerű”* − Nagyon egyszerűen járok egyik temetőtől a másikig − s közben az én meg a ,,hegyek fák füvek”* közé beékelődik egy gond-sereg. − A szó legyen velünk, velem, veletek, ,,A varjak berepültek a képbe”,** madarak kerülnek a versbe; az országútra szarvas, szomorú szemekkel néz a mesterséges fénnyel szembe.
… az árral szembenézni−, a tájtalanság kifakad a nyárban; kedvesed hajolhat így álomban föléd rendeződő élményeid arcán helyét keresve és vigyázva −
----------------------------------------------------------------------- *Király László: halljátok-e a dalt **Szilágyi Domokos: Hegyek fák füvek *** Gagyi József: a varjak berepültek a képbe
-------------------------------------------------------------------------
A kürtök
Valamikor, az indulatok korszakában fogtam a keresztet s megcéloztam vele istent. szabadok lettek az asszociációk, de a menny fojtogat, − főleg a kürtök, harsonák – a kürtök nagyon zavarnak.
------------------------------------------------
Otthon
Csönd hömpölyög a szellő nyomán, pattog a hideg hegyeken,
A fákban évgyűrű tenger, a réten nyári emlékek s a gyerekkor − csintalan szabadság.
elrakom a tűzifát, mint ahogy a mesékben rakjuk a meleget, ami jégcsipkézett tenyerünkben parázslik. Mint a gondviselés, a zord Hargitán járkál Tamási Áron szelleme.
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|