Kozma Szilárd:
A középhely
Abban a veszélyes, de egyedül nyugtató látványban ahogy magamat Istenben keresve, sorsomat szenvedő teremtőként viselem, mint teremtett lény, aki a teremtésben részes és vétkes ---
Ahogy próbálom elérni, hogy én legyek az Énem, ez a megszokhatatlan, anyagból, lélekből és szellemből szövődött ismerős ismeretlen, ez a fekete fényből világra robbant, félelemmel és kételyekkel hullámzó tudattenger, akiben az öröklét árama vibrál ---
Ahogy próbálom elhinni, hogy én vagyok ez az ingatag, de látni és hatolni akaró, kocsihajtói szilárdság, ez a tömegek számára baljós sejtelem, akiben a sárkány toporzékolva hátrál--- Ahogy próbálom elhinni mégis, hogy Én vagyok a személy, akiben hajszálon izzik a végzet s az élet, hogy én vagyok a gyávaság forrása: a Judási ráció, a homály, a távlat és a hit: a pusztába kiáltott ének--- Mert tudom, hogy én vagyok a gyönyör s a csömör közös szövedéke: az elárult barátok hátába hatoló végzetes penge, a disznóperzselő szalmafüst, a gyökér, a lombkorona és a cserje, a legyőzött kéjvágy, a becsvágy, a viszály, a nyüzsgés és a kéve, ahogy én vagyok minden titkos gázkamra-emlék naszád, s a boldogságot ígérő reklámok ostoba oka és szenvedélye:
Én vagyok a Lao-Ce sorait olvasó bombázópilóták tudatát bénító kém-radarok célkeresztje.
Abban a látványban tehát, ahogy magamat kívülről befelé és belülről kifelé: a középről figyelem - akár egy csodatevő-ikon, aki előtt a katonák egy szobatükröt letesznek és abban az arcát meglátva, hamisnak és gonosznak találja magát - egyszerre nyitom és várom a kételyt, ahogy e vizeken és eszméken túli látványban magamat hosszasan Istennek szemébe ékelem, hogy világnagy szívébe a szívemmel egyszer igazán beérjek és ölébe olvasszam végre megszokhatatlan lelkemet és ne kelljen félnem, hogy az ő lelkén kívülre: a harag őrvényébe rekedek, amiért még mindig a vérembe szivárog a méreg, ha szemétbe ürítve tonnányi gyümölcs-halmokat látok, amiket eldobnak a magas árakért imádkozó piaci szirének.
Így tehát, amint e veszélyes, de egyedüli nyugalmat okozó látványban: a megváltó Istenben tanulom szeretni a zavaros szívemre épülő személyem, aki néha még mindig a tömeggel összhangban vétkezik, fényesőbe álmodom sorsomat, amely megtisztulhat szeretve, miközben Istennek ölébe fúrná be nyugtalan tudatát, amelyet néha még, démoni képzetek szétszedik.
Szóval, ahogy a jelent megszülő anyagban figyelem és a jelenben kimúló teremtés határán keresem magamban a teremtés ősokát: az Atyát és az Anyát kihívó sóvárgást, mert e veszélyes sóvárgás tudata maradt számomra az egyetlen ismerős ismeretlen aminek fényében megértem a gyermekkori, az ifjúkori, és felnőttkori összes szenvedésem, betegségem és űzöttségem, mivel a sóvárgás terheit, belátva magamra vettem --- (Ahogy partomat elérve, magamra vettem a részeg hajómnak orrában rothadó fővitorlát, meg a hínáros köteléket és ezekkel együtt, a létben előre léptem.)
Hát itt járok a sóvárgó sorsomból a felelős sorsomba áttérve, de valójában Istenben élek.
- Úgy élek, hogy izgalom nélkül akarom látni mindazt, ami az időben történik a gazdagokkal, a szegényekkel, az erősekkel, a vakmerőkkel, a gyávákkal, a szerényekkel, a hősökkel, a koldusokkal, a rangosokkal, a részegekkel, az okosokkal, a szemfülesekkel, a komolyakkal, a szakértőkkel, a tudósokkal, a gurukkal, a pápákkal, az elnökökkel, a zsenikkel, a főnökökkel, a tagokkal, a népekkel, a sztárokkal, a nyerészekkel, a mesterekkel, a kiképzőkkel, a fontosakkal és a jelesekkel, a rongyosokkal, a hívekkel, a csalókkal, a győztesekkel, a keményekkel, a biztosakkal, a tétovákkal, a szédelgőkkel, az éhesekkel, az eladókkal, a zsarnokokkal, a vénekkel, a fiatalokkal, a fertőzőkkel, a kábítókkal és a kábulókkal, a megszállókkal és a megszállottakkal, a megúszókkal, az áldozókkal és az áldoztatókkal, a hősökkel, a kurvákkal, a szentekkel, a lázadókkal, a huncutokkal, a bombázókkal, a robbantókkal és a robbanókkal, a szurkolókkal, a szurkosokkal, a túszokkal, a vezérekkel és a viccesekkel, az izgulókkal, a védőkkel, az aggódókkal, a sajnálókkal és a szennyezőkkel, a fölényesekkel, a kárhozókkal, a kárvédőkkel, a panaszkodókkal, a tiltakozókkal, a neheztelőkkel, a fenyegetőkkel, a rablókkal, a szónokokkal, a bokszolókkal, a bírókkal, a felkentekkel, a kikentekkel, az alkoholistává lett aranyérmesekkel, az ünneplőkkel, a vezérekkel, a szervezőkkel, a rendezőkkel, az üdvözlőkkel, az űzöttekkel, az üldözőkkel, a bajnokokkal, a besúgókkal, a marókkal, a gyomirtókkal, a lövészekkel, valamint a világgépet fenntartó hívekkel és hitetlenekkel.
Mert az én utam nem keresztezi senkinek útját, mivel nem akarom megnyerni az életemet. De nem lehetek drámahős sem, ahogy nem lehetek más nevében beszélő képviselő, aki fél attól, hogy szavazókat veszít, hogy beteg lesz, vagy a részeg sofőrök elütik ---, vagyis nem lehetek alanya és tárgya semmiféle szociológiai felmérésnek, és ahogy nem vagyok sikerember, hanem olyan személy, aki ráébredt hogy ő, a látványban lakozó hatalmak hordozója, a földön és a mennyben.
Úgy élek én immár a sorsommal derékig törvényben járva, mint a rögeszmék szakadékai közt a célját bántatlanul közelítő király-bolond, aki hulló csillag-útján őrködik az égiek malmában mert a fájdalom-források okát: a vétkezésnek az összes nevét szenvedélyes szorgalommal feljegyeztem, és a vétek-forrásaim dallamának andalító morajlását a lelkemben elcsendesítve megérhettem, hogy a sóvárgások andalító remény-tana nélkül immár, az én terhem is könnyűvé lett és az én igám is gyönyörűségessé vált mindörökre.
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|