Szüléskor a nőnek a tudattalanjába bevésődött, saját születés-élménye, annak az emléke is feltör, aktiválódik és feldolgozódik, különösen az első gyermekszülés esetén. Ezek a tudattalanból feltörő, nem fizikai indíttatású fájdalom-görcsök, a szülés végső aktusa előtt is jelentkezhetnek, ami szintén “elnémítja”, elhalasztja egy kis időre a szülési folyamat előrehaladását. Ezeknek a többé-kevésbé intenzív fájdalommal is járó, inkább irracionális félelem-görcsökben jelentkező, tudattalan emlékeknek a feldolgozásához-feloldásához szükséges időtartam esetről-esetre, bocsánat: személyenként különbözik. Ezek elmúltával viszont ( és ez lehet néhány perc vagy több óra annak függvényében, hogy mennyire nyugodtak, bizalomkeltők, bensőségesek, meghittek, barátságosak a szülés körülményei, a szülésnél segédkező, vagy abban résztvevő személyek -de elsősorban a leendő apa magatartása, viszonyulása, támogatása, együttműködése a legmeghatározóbb!) a szülés folyamata visszaáll a természetes, normális, folyamatába, mindenféle orvosi beavatkozás nélkül. Azaz visszaállna, hogyha hagynák! Mert többnyire nem hagyják és különböző görcsoldó-zsibbasztó, fájdalomcsökkentő injekciókkal, a “szülés-vezető” urak és hölgyek még jobban összezavarják a növényi állapotra lesüllyesztett szülő anya szabad akaratát, elveszik a maradék józanságát és a fizikai erejét. Természetes, hogy ezután már csak a szülésznők (és sokszor a takarítónők) haspréselési technológiája és a fogóval való fejtől húzás művelete menti meg a helyzetet, a “szükséges” gátmetszéssel egybekötve. A magzatnak a méhen belüli rossz elhelyezkedéséből vagy a köldökzsinór helyzetéből adódó komplikációk szellemi gyökere (tehát nem csupán fizikai-alkati rendellenessége!) szintén visszavezethető az anyasággal kapcsolatos tévképzetekre, irracionális félelmekre, gondolkozási mintákra. A nyakra tekeredő köldökzsinór, amely a születendő gyermek életét fenyegeti, egyértelműen utal az anya tudattalanjában működő életellenes mentális programokra, amelyek a magzatkihordás ideje alatt is befolyásolták annak a gondolatait és gyakran eltöltötték a saját éltére és a magzat életére vonatkozó, irracionális veszély-képzetekkel, halál-információt tartalmazó gondolatképekkel. Az ilyen, a magzat-gyermek és az anya életét veszélyeztető “véletlen” körülmények, minden esetben a Skorpió napjegy által megtestesített spirituális megszüntetési (halál) és újjászületési - megújulási programra utalnak az anya és a gyermek aurájában, amit egy komolyabb asztrológiai konzultáció alkalmával, vagyis egy asztrogramm elemzéssel előre fel lehet deríteni és annak tudatosításával és a megfelelő mentális magatartás (erkölcs) felvételével - gyakorlásával fel lehet oldani (megelőzni a fizikai “komplikációt”). Az én Ascendense is a Skorpióban áll, a Nap és a Hold által kegyetlenül támadott Uránusszal szorosan az Ascendens mellett. A Medárd Ascendense szintén a Skorpióban áll és a Skorpiónak megfelelő VIII. házban, az asztrológia által a halál és az újjászületés házában is van egy bolygója. És ez természetes is, az enyémhez hasonló családi “hagyományok” esetében. De mivel a férjem által három évvel korábban elkészített horoszkópom segítségével tudomást szereztem ezekről a Skorpió jellegű programokról, karmikus meghatározottságaimról, ennek megfelelően a spirituális megújulási-újjászületési “kötelességeim” teljesítéséhez jóval a gyermek fogantatása előtt hozzáfogtam. Ezért olyan, humanista szemszögből kegyetlennek tűnő fizikai figyelmeztetésekre mint a köldökzsinór előesése nyakra való tekeredése, vagy a magzat koponyájának a szülő csatornába való beszorulása, már nem volt szüksége egyikünknek sem. Az oly sok nyomorúságot és egészségi komplikációt okozó méhen kívüli terhességnek a mentális oka az, hogy az illető nő, gondolatai, vágyai és képzelete szintjén nagyon ritkán van csak a helyén térben és időben. Vagy a múltban időzik gyakran, annak elmúlása fölött szomorkodva, azt idézve képzeletébe újra-meg újra, vagy a jövőbe képzeli magát, onnan várva valamiféle csodás segítséget a jelen problémáinak a feloldására, vagy éppenséggel félve gondol a szerinte semmi jót nem ígérő jövővel szembe. Az ilyen ember (nő) természetesen térben sincs otthon a képzelete és vágyai szintjén és mindig más élethelyzetekbe képzeli magát, más szereplőkkel: jobb családtagokkal, kedvesebb és megértőbb munkatársakkal, jobb és szeretőbb, gyöngédebb, stb. élettárssal. És ami a legfontosabb a mi témánk szempontjából: szeretkezés közben is más dolgokra, másokra - másra gondol, vagyis a legfontosabb életeseményei közben sem létezik a helyén csak fizikailag. A méhen kívüli terhességgel a tudattalanja ezt az állandósuló helyen kívüliséget képezi le, azt jeleníti meg a fizikai testében. Egyértelmű és logikus, hogy azáltal, hogy a mai orvoslási technika segítségével megmentik egy ilyen veszélyeztetett anya életét sőt: olyan esetek is vannak, amikor a gyermeket is sikerül megmenteni, ezáltal csak a téves program fizikai megvalósulást tartják életben, de az ősök (ős anyák) által valahol célt tévesztett (elvétett) életforma, életút mentális programját, vagyis az igazi okot nem oldják fel és nem szüntetik meg. Ezért a következőkben meg fognak ismétlődni e rendellenes komplikációk. A farfekvéses magzat-elhelyezkedés mentális oka hasonlít a méhen kívüli terhesség okához. Fizikai dimenzió szintjén ez akkor jelentkezik amikor a szülés beindulásakor sem fordul természetes fejfekvési pozícióba a magzat, tehát az anya lelkileg (tudatilag) háttal áll a szülés aktusához, vagyis még felkészületlen a szülési folyamatokra, vagy nem tulajdonít annak megfelelő lelki-szellemi fontosságot, nem figyel eléggé önmagára, megváltozott szellemi állapotainak jellegére, minőségére és természetesen a magzatára. De az is lehet, hogy valami más, általa tudott és számára fontos dolognak, jelenségnek, személynek fordít hátat tudatosan. Valaminek háttal áll. Nem akarja azt befogadni lelkébe, nem akarja magához közel engedni, nem akar foglalkozni vele és ezért képletesen hátat fordít. Az anya személyi horoszkópja elemzésével meg lehet keresni és pontosan rá lehet mutatni arra, hogy mi is az, amivel az anya nem akar foglakozni, mi az a számára igen fontos információ-rendszert tartalmazó helyzet, vagy ki az a személy, akit nem akar a lelkébe -a tudatába!- beengedni. Amennyiben az elfogadás, vagyis a szembefordulás megtörténik, megfelelő fizikai mozdulatok és pozícióváltások (torna) segítségével a magzatot rá lehet vezetni, hogy ő is úgy forduljon, ahogy mindkettőjüknek előnyösebb és természetesebb. Az európai racionális-humanista fogyasztói koncepciókra épült társadalmakban egyes nők számára a egyedül várandós állapot jelenti a lehetőséget arra, hogy személyük a környezet, a családjuk, élettársuk figyelmének középpontjába kerülhessen, tehát hogy az addig rejtett vágyaikat és rejtett hatalmi ambícióikat kiélhessék a környezetükön, más nők képzeleti és érzésvilágában viszont ténylegesen teherként és korlátozó állapotként jelentkezik a várandós állapot, amelytől szeretnének minél hamarabb megszabadulni. Mindkét esetben tudattalanul küzdenek a szülés gondolatával. Előbbi esetben elutasítják a várandósági állapottal járó kivételes “előjogoktól” való lemondást, a második esetben viszont akik várják, hogy az őket fizikai mozgásukban korlátozó és a férfiaktól ennyire látványosan és érzékelhetően megkülönböztető fizikai állapotuk megszűnjön. A túlhordás és a koraszülés komplikációi erre a ( természetellenes helyzetfenntartási vágyra és szintén természetellenes helyzet megszüntetési vágyra, türelmetlenségre utaló) diszharmonikus viszonyulási formákra vezethetők vissza, vagyis koraszülésnél inkább elutasítja, menekül az anyaságtól, míg túlhordásnál belékapaszkodik, szeretné magában visszatartani a magzatot az illető nő. A köldökzsinór előesése, nyakra csavarodása vagy súlyosabb esetekben akár a teljes elzáródása, megbogozódása ismét valamiféle rossz viszonyulást, belső görcsöket, gócpontokat tükröz, mégpedig nagyon is szuggesztív módon: a magzat nem kap levegőt, fulladozik, vergődik, megszűnik a vér- és oxigénellátása. Ugyanilyen “fullasztó” helyzetként éli meg az anya is mind a párkapcsolatát - házasságát (szülőkkel, rokonokkal való közös házban, közös udvarban való együttélését) mind pedig a saját anyaságát. Inkább feladja és nem odaadja magát az anyasági-élettársi szerepnek, megbánja a házasságát vagy kételyei vannak az anyává válással kapcsolatosan, stb. A magzatszurkos magzatvíz szintén szuggesztív és “maga helyett beszélő” komplikáció: a magzat bekakált a magzatvízbe, tükrözve az anya szorongásait, irracionális félelmeit, vagyis azt, hogy az anya nagyon “be van tojva”. Egyik barátunk Magyarországon élő unokatestvéréből kellett hét hónapos magzat-korában sürgősen kioperálni a kisfiát mert nagyon megijedt, amikor megtudta, hogy milyen komplikációk adódhatnak abból, hogy az ő vérképlete RH negatív és a férjéé RH pozitív. Természetesen hónapokig tartó perfúziózás, inkubátorozás és az idiotizmus határait érintő, mániákus sterilizálás lett mindennek a következménye. Így kerültek az orvostudománnyal függőségi viszonyban mindketten talán egy egész életre. Anyanyelvünk tele van olyan kifejezésekkel, szókapcsolatokkal, szavakkal, amelyek egytől-egyig valamiféle metafizikai igazságot, törvényszerűséget, lényegi, analogikus összefüggést tartalmaznak. Érdemes elgondolkodni például a “szorongás” és a “szorulás” szavak közötti analogikus kapcsolaton. Annak az embernek van szorulása, aki tudattalanul szorong valamitől, képtelen megemészteni valamilyen információt, sokat rágódik, töpreng a nehézségein és képtelen az új információk befogadására, a belé nevelt, vagy az általa szerzett vallásos, vagy tudományos rögeszmék, babonák, a régi szokások, fantazmagóriák, rögeszmék, koncepciók, elavult, lemerevedett gondolkodási- cselekvési minták, kapcsolatok elengedésére. Ugyanilyen szuggesztív a “terhesség” kifejezés, amely jelzi, hogy a gyermekáldás helyett egy újabb terhet visel az illető nő, mint ahogy manapság tehernek, nehézségnek érez a külső boldogságban, tudományos-gazdasági jólétben, könnyítésekben gondolkozó ember minden olyan tapasztalatot, amely belső erőfeszítéseket, belső megfordulást, a megismeréssel, szellemi tágulással járó természetes fájdalom-érzéseknek a tudatos felvállalását igényelné részéről az igazi önmegvalósítása, spirituális fejlődése, tudatosodása érdekében. Egy egész civilizációt (tudományt és annak megfelelő intézményeket) építettünk fel a szellemi fejlődésünkhöz szükséges figyelem-felvonó, figyelmeztető jellegű fájdalmak megszüntetésére, azok kicselezésére és az eredményeket meg lehet nézni: minél több a fájdalommegszüntető technika és módszer, annál több a fájdalom és a minden fantáziát felülmúló szenvedés. A mai szülészeti “klinikai komplikációk” hetven százalékához úgy jutottunk el, hogy a múlt század végén és a század elején az orvostudomány kezdte alkalmazni szüléseknél is a zsibbasztókat, a fádalom-szüntető injekciókat. Ennek az lett a vége, hogy a nőket -persze az ők akaratukkal és hozzájárulásukkal, sőt: kifejezett óhajukkal- megfosztották a természetes és egészséges szüléshez elengedhetetlenül szükséges érzékelési képességüktől, vagyis az egyetemes teremtésben való, éber közvetlen és tudatos részvételi képességüktől. A női szervezetnek ez a szentségtelen megzavarása vezetett nem csak a ma oly természetes előszeretettel gyakorolt gátmetszéshez, hanem a gyermekeknek az anyjuk hasából történő mesterséges kipréseléséhez és a szülészeti fogóval való kiráncigálásához, hanem az összes ma már szükséges rosszként elkönyvelt művi beavatkozáshoz. De hogy eredeti témakörömhöz, a szülés során adódható komplikációkhoz visszatérjek, a továbbiakban a császármetszés metafizikai eredetét fogom megvizsgálni, hiszen a korábban említett komplikációk többségükben ezt az orvosi beavatkozást alkalmazzák. De ezen természetellenes műtét segítségével szeretnének fájdalommentesen, saját erőfeszítésük nélkül átesni a szülésen azok a nők is, akik mit sem tudva a hosszú távon és ezért nem észlelhető szellemi-lelki visszahatások mechanizmusáról, tudományosan -és így mindenképp időnap előtt-, előre “beprogramáltatják” maguknak a teremtésben, a létről való gondoskodásban és végső soron az Abszolútummal való kollaboráció aktusát. Több spirituális információnk van róla és magam is tanúsíthatom, hogy a szülés folyamata nem egy hosszas kínszenvedéssel és majdnem kibírhatatlan fájdalmakkal járó, szükséges rossz, amin túl kell esni, ahhoz, hogy a baba megszülethessen, hanem minden nő számára a legnagyobb fejlődési, önkiteljesítési lehetőség, amennyiben azt az illető nő teremtő- képességének, éberségének, felelősségének és szabad akaratának teljes birtokában igazi Fényben és Szeretetben éli át. A császármetszés tehát olyan nők esetében következik be, akik nem áldott állapotban vannak, hanem csak egyszerűen “terhesek”, mit sem tudva arról a hatalmas erőről, amely a létteremtési aktus során, de már a várandósági állapotban jelen van bennük. Ennek az erőnek a megtapasztalásától van megfosztva a klinikai szülésen “áteső” nő, de főként az, akin császármetszést hajtanak végre. Az áldott állapot azt jelenti, hogy amennyiben a várandós nő, minden kétséget kizáró, igazi szeretetben fogadja a születendő gyermekét, az egyetemes törvények “oltalmát” és “gondviselést” élvezheti mind a magzatkihordás, mind a szülési aktus során, vagyis hozzájut mindazon szellemi- lelki- anyagi értékekhez, amelyek a saját és a magzat szellemi-lelki-testi egészségéhez szükségesek. Természetesen ez azt jelenti, hogy tudatos erőfeszítéseket tesz a tudattalan destruktív programjainak megismerésére, dekonspirálására és feloldására, a tudattalan szellemi- lelki meghatározottságainak tudatosítására, az anyaságával kapcsolatos félelmeinek, egoista elvárásainak, számításainak, öncsalásának a leleplezésére és ami a legfontosabb: a szexuális életének, párkapcsolatának a harmonizálására, kiteljesítésére, rendezésére. A tudományos “terhesgondozás” a szexuális élet gyakorlásáról próbálja lebeszélni az előrehaladott várandóssági állapotban lévő nőket “a magzat épségének érdekében”, nem akarva tudomást szerezni a Nemek törvényéről, amely szerint az ember (a férfi és nő) számára a Fény és Szeretet folytonos áthatolása, a szexuális aktusban konkretizálódó kiegyenlítődési lehetőség, vagyis a szeretőségi minőség az elsődleges. Nem kíméli magát fölöslegesen, nem kényeskedik és nem érzékenykedik, nem kíván “terhesi” előjogaival élni (visszaélni!), nem aggódik a jövőért. Nem hamis szeretettel, nem érzelegve - spekulálva, nem jövő bebiztosítási görcsökkel várja a gyermekét és főként nem azért, hogy azzal a szétomló házasságát megmentse vagy hogy férjet fogjon magának. Annak következtében, hogy egy leendő anya fölöslegesen kíméli magát, fél a fájdalomtól és az igazi erejével arányos erőfeszítéstől és ezáltal (is) ellustul lelkében, képtelen lesz szellemileg tágulni, nyitni, egyetemes szeretettel, teljes hittel és bizalommal odaadni magát az anyasági állapotnak, diszharmonikus, a Nyilas uralkodó bolygójával, a Jupiterrel kapcsolatos morális, szellemi-lelki nyitási-tágulási nehézségre utaló fizikai nyitási elzáródás léphet fel a szülésénél. Ez a mai gyakorlatban császármetszéshez vezet, amely egyáltalán nem tekinthető normális aktusnak. Sőt: egy hatalmas sokkot jelent nemcsak a női fizikai szervezet számára, ami csak azt jelzi, hogy nőiségében, emberi öntudatában, egész anyai lényében alázza meg az isteni teremtő képességétől megfosztott vagy önkéntesen arról lemondó, a rolófájdalmak tudatos elszenvedését nem vállaló, a könnyítés érdekében a teljes kiszolgáltatottságot választó személyt. Mindez megmagyarázza számunkra azt, hogy a császármetszés után, de egyáltalán bármiféle (főleg a mesterségesen beindított) klinikai szülés után miért esnek lelki depresszióba és miért válnak képessé sokkal később a szoptatásra azok a nők, akik helyett tulajdonképpen a szülész-orvosok szülik meg a gyermeket. (Egy császármetszéssel gyermekeit a világra hozó-hozató Magyarországi ismerősünk kórházi kórlapjának zárójelentésében, a valóságnak megfelelően, többes szám egyes személyben szerepel az aktus leírása: “szültük”! - És természetesen a szülész orvos írta alá! Az is szorosan a témához kapcsolódik, hogy az illető nő a Nyilas jegyében született. Mivel a Nyilasban álló napja diszharmonikus fényszögeket kap a Jupitertől, a Marstól és a Szaturnusztól, ő ténylegesen nyitási és odaadási képtelenséggel küszködött egész felnőtt korában. Állandó fölösleges szorongásai, aggodalmaskodásai, irracionális szégyenlősége, igazságtalan és alaptalan kritizálási hajlamai következtében soha nem volt szexuális orgazmusa, annak ellenére, hogy csodálatosan szép, megtermett nő és polgári értelemben harmonikus házas életet él férjével és két nagyra nőtt, de lelkileg igen összehúzódó, introvertált, szégyenlős fiával. ) És ez természetes, hiszen hiába gondolja racionális eszével azt a mesterségesen szülő nő, hogy minden rendben van, amikor legbensőbb női lényege, anyai-teremtői tudattalanja elhallgathatatlanul lázadozik benne és nagyon nehezen dolgozza fel azt, hogy egy ősrégi folyamat, ami kilenc, vagy nyolc hónappal korábban elindult benne, nem ért véget, nem történt meg annak az igazi végkifejlete, elmaradt az a teremtési aktus, amire az egész szervezete, minden egyes sejtjével “be van rendezve”, amióta ember él a földön. Ahelyett egy megsértett (felmetszett) szervezet fájdalmait legyűrve, annak az összezavart természeti folyamatait, különböző élesztési módszerekkel serkentgetve kell kikísérletezze, hogy ilyen körülmények között képes-e még a szoptatásra, vagyis az anyai-szülői szerep első lépésére, a létről való gondoskodás legelső és legősibb (gyökerében szellemi) aktusára. Mi, annak ellenére, hogy a tudományosan beindított szülés után édesanyám képtelenné vált a szoptatásra, már jóval a szülés előtt tudtuk, hogy az én esetemben nem merülhet fel ilyen fajta meddőség kérdése. Szilárd: Számítógépem jelzi, hogy a tizenkilencedik oldal végén járunk az eredetileg rövidebbre tervezett írásunkkal, ami nem lehet terjedelmes, nem csak azért, mert ezzel kedvét szegnénk azoknak akiknek nagyon fontos e szokatlan és meredek sorok elolvasása, hanem azért is mert az egyetlen jövedelmi forrásunkat képező asztrológiai tanácsadással és személyi horoszkópokkal szemben a húszadik század legvégén élő csíkszeredai és csíkkörnyéki felnőttek, de általában a romániai magyarok minden elképzelést felülmúlóan bizalmatlanok amiért mi, például az intézményesített egészségüggyel és a jól kereső nőgyógyászokkal szemben, semmiféle sokszorosítási lehetőséggel, de még csak az alkalmi sokszorosításhoz szükséges minimális anyagi alapokkal sem rendelkezünk. Miközben e sorokat írom, Emőke szoptatja a diszharmonikus Marsához méltóan mohó és követelőző Medárdát, akin nagyokat múlatunk, amiért mohósága következtében tikkadozva, értetlenül, de egy hetvenéves töprengő bölcshöz illő kifejezéssel figyel valahova, az édesanyja feje fölötti térbe. Természetesen róla, vagyis csak róluk: az új kisemberkékről kellene szóljanak a befejező rész sorai, de hát isteni törvény szerint nem lehet és nem is szabadna az újszülötteket az édesanyjuktól elszakítani. Ráadásul most már meg is érett a helyzet arra, hogy eláruljam azt, ami talán már a tanulmány első sorainak olvasása közben izgatta önöket. Azt tudniillik hogy, miért nem féltünk mi ott kint az erdőben, ahol a kislány született és ahol élete első hónapját eltöltötte, sem Emőkének sem az születendő gyermek befertőzésétől? Azért írok csak most erről, mert azt ami a bátorságunk -és semmiképp sem felelőtlenségünk!- alapjául szolgál, csak az az ember értheti meg és fogadhatja el, aki az előbbieket mind elolvasta. Többször esett szó az előbbiekben a Kiegyenlítődés, az Ok és az Okozat (Karma), a Teremtés (Mágia), a Rezonancia, valamint a Nemek törvényéről. Arról is, hogy a szüléseknek a sok esetben indokolatlan korai, mesterséges beindítása természetellenes és hosszú távon meghozza a negatív következményeit. Ugyanis ezáltal a Ciklus és a Ritmus egyetemes törvényét sértik meg a “szakemberek”. Ez mindössze hat törvény idáig. Az eddig nem említett hetedik törvényt, a Polaritás törvényét (a Kiegyenlítődés törvénye mellett) viszont pontosan a “fertőtlenítéssel” sérti meg az ember, vagyis, akkor amikor baktérium, gomba, vírus és más kórokozó-mentes körülményeket ( és tápanyagokat) hoz létre mesterségesen, megakadályozván ezáltal azt, hogy az emberi szervezet természetes szimbiózisban élhessen ezekkel az élőlényekkel és génstruktúrákkal, amelyek nem véletlenül kell épp ott legyenek ahol vannak a természetben és amelyekkel az emberi szervezetnek szüntelenül kapcsolatban kell állnia a Rezonancia, a Hatás és a Visszahatás (Ok és Okozat) törvényeinek az érvényesülési lehetősége érdekében. A fertőtelenített helyekkel és tárgyakkal az ember megzavarja az egyetemes törvények érvényesülésének az összhatását, ami által megbontja és megzavarja a harmóniát nem csak a természeti környezetében, hanem saját biológiai szervezetében is. Például, a legnagyobb szamárság, egészségi okok miatt, vagyis a fertőzés elkerülése céljából, forralt, vagy pasztörizált tejet inni. Egy harmóniában élő embernek a szervezete nem csak képes semlegesíteni a bacilusok, vírusok, gombák, stb. negatív hatásait, hanem igenis szüksége van az azokkal való találkozásra, együttműködésre és az azokkal való megküzdésre! És ezen van a hangsúly: szükségünk van a küzdelemre a Mars által jelképezett őserővel analógiában álló Polaritás törvénye hatására és ez a küzdelem az életben maradásunk legelső feltétele, már első lélegzetvételünk pillanatától kezdve. És mert nem hiába tisztelték Istenekként ezeket a törvényeket az archaikus népek: a Polaritás törvénye úgy érvényesíti hatását, úgy bosszulja meg magát, hogy a sterilizált helyek közvetlen szomszédságában, a sterilizált szervezetek közvetlen közelében felduzzasztja, meghatványozza azon, a tudomány által kórokozónak nevezett élőlények, génstruktúrák számát és erejét, ahonnan és amelyből azelőtt eltávolítottuk, kiirtottuk (kipucoltuk). A kórházi ember fogja magát és miután az újszülöttről kegyetlenül lemossa és lekaparja a természetes védő pajzsot jelentő magzatmázat az újszülött bőréről, sterilizált pelenkába csavarja, a halálra rémült csecsemőt. Egy ilyen ésszerű eljárás nyomán, a világ legtermészetesebb jelensége, hogy az egy porszemtől is “befertőződhet”! És mindez még csak a fertőzéseknek a fizikai oka és körülményei! De igazából csak az az ember fertőződik be fizikai szinten -és mivel a gyermek hét éves koráig az anyának a tudattalanját, vagyis a tudattalanjába leszorított, lefojtott konfliktusait, diszharmonikus lelki átéléseit képezi le az anyáénál információ-érzékenyebb szervezete, vagyis a betegségei által- aki szellemében és lelkében, vagyis öntudatában már fertőzött. Ezért természetes, hogy egy összezavarodott tudatú, szabad akaratától megfosztott nő és annak a gyermeke könnyen befertőződik, amikor olyan mesterségesen természetellenes (klinikai, vagyis hamis) információkat tartalmazó környezetben tartózkodik, mint például a Csíkszeredai kórház szülészeti osztálya, ahol állandó a zaj, a feszültség, a nők és az újszülöttek egymás nyögéseit, fájdalom-sikolyait és gyermeksírását kénytelenek hallgatni és ahol a szülő nőnek nem csak az orvosok, nem csak a szülész nők, hanem még a takarító nők is parancsolgatnak, az irracionális -egyenruhás!- öltözködési “rendről” és mosdási-fürdési szokásokról-lehetőségekről nem is beszélve. A mentális fertőzések - fertőződések veszélye viszont nem szűnnek meg a szülészet mesterséges körülményeinek, lelki szempontból mindenképp egészségtelen médiumának az elhagyásával. Az újszülöttet nem az által védjük meg a fertőződéstől, ha csak “sterilizált” kezekkel, esetleg kesztyűkkel érünk hozzá és az édesapjának is “gázmaszkot” kötünk a szájára, ha karjaiba akarja azt venni! Az újszülöttnek, pontosan a fent leírtak értelmében nagyobb szüksége van a szülőkkel való természetes (közvetlen) érintkezésre - azok érintésére, mint gondolnánk! De csak a szülőkkel való közvetlen érintkezésre! Egy metafizikai aforizma azt mondja, hogy az Úristennek fia van, de unokái nincsenek. A gyermek tehát nem a nagyszülőkhöz érkezik elsősorban, hanem a szülőkhöz és csakis a szülőkhöz. És egy gyermek nem mutogatni és csodálni való műtárgy és nem a felnőttek érzelgős szentimentalizmusa kielégítése érdekében létrejött élőlény, hanem egy jövendő felnőtt, akiben ott van az Abszolútum, pontosan úgy mint egy felnőttben. Ne tévesszen meg az, hogy nincs racionális értelme, mert olyan finom és érzékeny valóságérzékelő szervekkel és képességekkel rendelkezik, amilyeneket mi a szürke és korlátolt, tudományos racionalizmusunkkal már el sem tudunk képzelni. De vigyázat: ezek a szervek igenis érzékenyek, ami azt jelenti, hogy minden, általunk számon nem tartott asztrális és mentális információt felfognak, de sajnos a befolyásuk alá is kerülhetnek. Hát itt rejlenek az igazi fertőzési veszélyek: a szülők és az anya diszharmonikus lelki átéléseit, állapotait még képes bizonyos mértékben feldolgozni mert erre “be van állítva” már születésétől fogva: hiszen az anyja lelki-szellemi-kauzális struktúrájának megfelelő spirituális programmal indult el a földi létformák irányába és az annak megfelelő ellenálló erőkkel is rendelkezik. (Ez utóbbi ellenállási-programoknak a gyermekkorban történő intenziválódása miatt válik egy -egy gyermek, fiatal felnőtt korára az anyjának a tökéletes ellentétévé!). Azonban egy alkoholista, vagy éppenséggel absztinens de hatalmi ambícióktól, vagy más diszharmonikus lelki átélésektől áthatott nagymama, nagytata, nagynéni-nagybácsi, ismerős, rokon, stb. asztrális és mentális kisugárzásait már nem dolgozza fel olyan könnyen és ennek jeleként befertőződik a gyermek. Nem véletlenül mondjuk azt, amikor egy-egy vallásos szektába, szélsőséges politikai pártba beálló fiatal belép, hogy megfertőzték. A fertőzés és a fertőződés mindig spirituális és mentális szinteken kezdődik és a fizikai fertőződés csupán ennek a következménye (materializálódása). Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a nagymamákat és a rokonokat ki kell zárni és tiltani a gyermekszobából, hanem azt, hogy a legegészségesebb viszonyulás egy csecsemőhöz, ha minél kevesebbet zaklatják, zavarják ellenőrizetlen lelki-szellemi átéléseikkel (gyönyörködéseinkkel), még akkor is, ha meg vannak győződve arról, hogy a hozzá való érzelmi közeledésük, az érte való aggódásuk, a legtisztább és legszentebb nagyszülői, vagy rokoni szeretetünk kifejeződése. Medárda teljesen nyugodt volt amíg a diszkrét metafizikus baráti körben tölthette napjait kint a hegyen, ahol erdőszéli tehénitató vályúban fürösztöttük meg először az életében (és ott fürösztgettük még több ízben...), de három napig zsémbelt és néha hisztériásan is felsírt egy ilyen, több órásra sikeredett dédszülői és nagyszülői “szeretetben fürdetés” után. Ez utóbbi viszont nem jelentett számára fertőzéses veszélyt, mert a támadott Oroszlán Nappal és Holddal és az otthon és a család életterületén álló Halak-sárkányfarokkal rendelkező, tehát általános nyugalmából a családja által igen könnyen kibillenthető Emőkével mindjárt, azonmód dekonspiráltuk, hogy igazából mi is történt, hogy mi is zajlott le aurák szintjén - de főképp az ő aurájában- a szeretetnek képzelt bűntudatuktól meghatódott rokonság meglátogatása közben. Sikerült azt elérni ugyanis, hogy ne azok az emberek jöjjenek a gyermek és az anya otthonába, akik hatalmi gőgjükben és (“jót akaró”) vak ambícióik kielégítetlensége miatti bosszújukban, házasságkötésünk után kitagadták Emőkét a családból, mert nem tett eleget azon parancsuknak (!), hogy kapartassa el a gyermeket. A legfontosabb tehát nem a steril (élet nélküli) környezet létrehozása és az újszülött mellett tartózkodó felnőttek leheletének megszűrése gézmaszkokkal, hanem a szülők megrendíthetetlen hite a gyermekük épségében és egészségében már fogantatása tudomásulvétele pillanatában! Sőt már azelőtt. Nekem igen erős eltökéltséggel kellett szembenéznem saját irracionális szorongásaimmal és ezáltal kitisztítanom a tudattalanom legmélyebb rétegeiből a horoszkópomban első látásra szembeötlő anyaság ellenes programokat. Ugyanis az én Holdamat hét (!) különböző bolygó támadja, ami annak köszönhető, hogy az én “családi krónikám” is telve van az Emőkéhez hasonló drámai (életellenes) eseményekkel és az én fogantatásom és születésem is csupa lelki zavarok és abszurd fizikai beavatkozások közepette történt. A rokonaink és ismerőseink félelmeire és érzelmeire, akárcsak a saját lelkivilágunkra nem köthetünk gézmaszkokat! Hát ezért nem törődtünk mi a fizikai fertőzés-veszéllyel és ezért nem féltünk a szülés közben előállható komplikációtól. Mi a személyi felelősségtudatunkba és a természet rendjébe felelőtlenül be nem avatkozó, de mindennel szembenéző, mindennel számoló szeretetünkkel védjük a fertőzéstől gyermekünket. Ez azt jelenti, hogy nagyon figyelünk a saját lelkivilágunkban előállható fertőzés - gócokra (zavarokra) és amint azokat felfedeztük, erős tudatosítással, bátor szembenézéssel oldjuk fel, nem szeretetnek hazudott érzelgősséggel és aggodalmas tudományoskodással. Nem védekezéssel és nem elhárítással. Mert megtanultuk már azt, hogy a létet szabályozó egyetemes törvényeknek az egyénre gyakorolt hatásait felelőtlen, “tudós” beavatkozásokkal meg lehet zavarni, és be lehet mocskolni, de elfojtani - sterilizálni nem! A természetet ugyanis nem védeni kell, hanem hagyni kell, hogy zavartalanúl végezhesse el a dolgát, úgy ahogy tökéletesen elvégezte és végzi tovább is a dolgát a Medárda és a többi gyermekünk esetében. Emőke: Amíg a tanulmány e második, gyakorlatibb részét írom, itt pihen a számítógép melletti ágyon Medárd ide-oda forgatva a magzatmáz lekaparásától megkímélt fejét, keresve a számára az egyetemes lét egységével és harmóniájával való közvetlen kapcsolatát jelentő és a létfennmaradásához szükséges szellemi-lelki-fizikai táplálékot biztosító anyai kebel nyugtató érintését. Ő nem csak EGÉSZ-séges, de nyugodt emberke is, annak ellenére, hogy a világra csusszanását követő másodpercekben, nem csak a fizikai fájdalom által kiváltott, hanem a fizikainál mélyebb létszférákból feltörő, fizikai léten túlról eredő fájdalmas erő nyomására, anyai lényem legmélyebb zugaiból kiáramló háromszoros sikolyommal egy kicsit megijesztettem. Erről viszont mindjárt a Zend Aveszta azon része jut eszembe, amely szerint az emberiség őskorában az anyák fájdalom nélkül hozták világra a gyermekeiket, vagyis, szószerit idézve az iráni szentkönyv szavait: “amikor a nők a gyermekágyban még nem kínlódtak”. Az egyetemes egységtudat, az Abszolútummal való teljes kollaboráció képességének birtokában ugyanis a szülő nő egy egészen “rendkívüli”, a hétköznapi valóságérzékeléstől eltérő, úgymond, “felfokozott” tudatállapotba kerül, amelyben képessé válik a Felettes-énje, éber nappali tudata, valamint a tudattalanja közötti kommunikáció megteremtésére, a tisztánlátásának kiteljesítésére. Persze csakis olyan mértékben, amennyiben kauzális önismerettel és az ezzel együtt járó egyetemes felelősségtudattal vesz részt anyává válásának különböző folyamataiban. A fizikai fájdalombíró képesség is sokkal fokozottabbá válik ezért a szülési aktus során, a fizikai szervezet hormonálisan adagolja a szülési fájdalmak erősségével párhuzamosan a természetes “fájdalomcsillapítókat”( törvénytelen tehát ezt a folyamatot mesterséges érzéstelenítő szerekkel összezavarni!) annak érdekében, hogy a szülő nő intuitív módon követhesse és rányithassa a szülés különböző fázisait. A tudományos valóságlátás térhódításával azonban a mai nők azzal a téves elképzeléssel szolgáltatják ki magukat a klinikai környezet személytelen gépezetének, hogy maguktól, saját erejükből képtelenek lennének uralni a fizikai szervezetükben lezajló folyamatokat, mit sem tudva a szülés univerzális - szellemi vetületeiről. A fizikai fájdalom valójában nem egy orvosilag kiküszöbölendő kellemetlen tényező, hanem a teremtés megnyilatkozása a fizikai szervezetben, amely lehetővé teszi azt a felfokozott, egész lényünkkel átélhető transzcendentális tudatállapotot amely, kellő egyetemes felelősségtudattal társulva, a szülő nő gyökeres átalakulását, szellemi-lelki-testi újjászületését hivatott elősegíteni. A létezés egyetemes teremtési folyamataiba való közvetlen részesülés élményének a megtapasztalása megmarad és egy új erőként állandósul a szülés után. Ennek az élménynek az elmaradása miatt jelentkezik a mesterséges szülés utáni depresszió, a pszichikai “hullámvölgy”, amelynek a gyökere nem a hormonális változásokban keresendő tehát, hanem e beavatás-élmény mesterséges elfojtásában. Ki tudja, a női-anyai tudattalanomban felgyülemlett bűntudatok szálán visszamenve, hány anya-generáció fájdalmas szülésének a traumatikus emlékét kellett nekem is véglegesen belesikoltanom a Bakó-nyakai erdő csendjébe? Azért véglegesen, mert a szülésre való tudatos metafizikai-asztrológiai felkészülésemnek köszönhetően én már nem adtam át ezt az örökölt bűntudat-csomagot a lányomnak. A szülésre való felkészülésem legfontosabb elemeit és mozzanatait ugyanis nem a baba-kelengyék beszerzése és nem a várható komplikációkkal való megismerkedés, az azoktól való rettegés képezte, hanem a szüleimtől, a nagyszüleimtől és a déd-szüleimtől örökölt és az én tudattalanom legmélyebb rétegeibe azoktól átkerült, ott lappangó összes negatív programoknak a teljes felderítése és tudatosítása révén történő feloldása, meghaladása. A családi “krónikát” fellapozva tudomást szereztem ugyanis nagyanyám, édesanyám fogantatásának, születésének és gyermekkorának, neveltetésének a körülményeiről. Így már sokkal érthetőbb volt számomra édesanyám természetellenes, hogy ne mondjam abszurd viselkedése és hozzám való viszonyulása fogantatásomtól születésemig. Dédnagyanyám ugyanis a nagynénje iránti jóindulatból, aki kényelmi megfontolásokból nem akart saját gyermeket szülni, egyszerűen örökbe adta annak a harmadik “éhes szájat”, vagyis nagymamámat, aki később a gazdag mostohájától mindent megkapott csak anyai szeretetet nem és aki mindezek következtében sem magát, sem a környezetét, de még gyermekeit sem tudta igazán szeretni! A rosszul megélt anyaság destruktív programja anyámnál folytatódott, aki szintén “pluszban volt” és ráadásul fiú helyett, “lánynak született”. Ugyanakkor tudattalanjába átkerültek nagyanyám későbbi abortuszai is, és (ön)romboló hajlamai, amelyek hatására aztán többször kísérelt öngyilkosságot elkövetni. Átörököltem továbbá anyám fogantatásommal, kihordásommal és megszülésemmel kapcsolatos szorongásait, bűntudatát, kétségbeesett elhajtási (gyilkolási) kísérleteit, arról nem is beszélve, hogy családi, párkapcsolati és hivatásbeli problémái miatt négy hónapig nem is akart tudni várandós állapotáról. Vagyis mentális szinten engem fojtogatott. Persze mindezen családi hagyományként anyáról-leányra átszármazó életellenes átélések, destruktív érzések és gondolatminták következményeként anyám is, majd én is keserves kínok között jöttünk a világra. Anyám esetében a korai magzatburok-repedés és a szülési fájdalmak elmaradása perfúziós szülésbeindításhoz és szinte császármetszéshez vezetett, míg végül a féltucatnyi orvosi káder kíséretében a “szakképzett” szülésznők préseltek ki a hasából, miközben az orvosok össze-vissza vagdosták édesanyám egész “gáttájékát”. Természetesen egy ilyen megalázó, traumatikus élmény következményeként a tejelválasztás sem indult be normálisan, engem is befertőztek a sterilizált pelenkázás ellenére, majd a kórházból hazakerülve, a jóindulatú védőnők szakszerű tanácsai és ellenőrző hadjáratai egyenesen az idegösszeroppanás határáig kergették a fiatal kismamát. Mindezt csak azért írtam le ennyire részletesen, hogy párhuzamot vonhassak az én születésem és a lányom születése között. Ez utóbbi ugyanis teljesen természetesen, úgymond “komplikációmentesen” zajlott le, akárcsak az azt megelőző magzatkihordás és az utána következő “gyermekágyas” állapot, amelyben nem is létezett semmiféle gyermekágy. Sőt: már a kezdet kezdetétől a magam erejéből másztam át minden alkalommal az emelt sátorbejáraton és mindenféle asszisztencia nélkül jártam ki az erdő fái közé természeti szükségleteimet elvégezni. Táplálékomat is a többiekkel együtt, a tábori tűzhely mellett ülve fogyasztottam el. Annak ellenére, hogy édesanyám képtelenné vált a szoptatásra és várandós állapotom beállta előtt nekem is alig látszó kicsiny melleim voltak, most három gyermeket is el tudnék látni anyatejjel. Pedig egy ilyen komplikáltan szülő anya leányaként mindez lehetetlen kellett volna legyen, amennyiben valóságosnak fogadjuk el a biológiai örökléstan és a fajelmélet ide vonatkozó kinyilatkoztatásait. Hogy a biológiai örökléstan az én esetemben csődöt mondott, a Szilárd nyugodt, fegyelmezett, de bensőséges szeretete és az én pozitív lelki-szellemi alapállásom mellett és a megfelelő táplálkozás mellett, annak is köszönhető, hogy tudatosítottam már a várandós állapotom kezdetén a magzatnak és az anyának az életét veszélyeztető komplikációk valóságos, mentális okait, amelyek a tudattalanban lerakódott örökletes életromboló programok következménye. A legtöbb szülési komplikáció abból adódik, hogy a tudattalanjába lerakodott negatív képzetek miatt, a szülő nő nem tud harmóniába kerülni az anyaság, az életadás, a létről való gondoskodás egyetemes őselvével, amelyet az asztrológiában a Hold princípiuma testesít meg. Vagyis tudattalanul fél az anyasági állapottól, bizonytalan az anyai, a családi helyzetében, bizonytalan a párkapcsolata stabilitásában, fullasztónak érzi az adott családi körülményeit, kényszerűnek a házasságát és így tovább. Ezen negatív érzés- és gondolatminták következményeként aztán természetesen jelentkezni is fognak a fizikai szervezetben már a várandós állapot kezdetén vagy csupán a szülés beindulásának, lezajlásának során, azon különböző komplikációk, amelyek esetleges fellépésétől való félelmükben a kismamák az orvostudományhoz menekülnek. Aztán rendszerint be is idézik azokat szép sorjában maguknak tudattalan teremtő képzelőerejük, imagináció képességük (amelyről sem a vallás, sem a filozófia, sem a tudomány nem akar tudomást szerezni) segítségével. Ráhangolódnak az orvostudomány és a modern, civilizált ember negatív hitére jellemző “sose lehet tudni”- mentalitására, átruháznak az orvosra, a korházi személyzetre és a korházi gépekre minden felelősséget (szabad akaratuknak és egész személyiségük feladásának az árán is ) és mindezek következtében az “életmentő” orvosi beavatkozás szükségessé is válik. Mivel a véletlen nem létezik, hanem a minden ember saját lelki-szellemi struktúráján, személyiségén, vágyéletén, érzelmi-gondolati tevékenységén keresztül is megnyilvánuló, hatásukat mindenképp kifejtő egyetemes törvények hatásmechanizmusa , senki (főként az anyaság princípiumát a legközvetlenebbül, saját fizikai testén keresztül is átélő nő) se lehet kiszolgáltatottja sorsának , a “véletlennek”, hanem csupán a benne rejlő feltáratlan tudattalan tartalmaknak, destruktív programoknak, amennyiben nem tudatosítja és nem oldja fel azokat Ez a tudatosítás épp olyan elengedhetetlenül fontos és eredményes lehet az olyan “problémás terhességek” esetén is, amelyre az orvosi szakismeret már eleve a császármetszést javasolja, sőt nem egy esetben a nőre kényszeríti, mint egyetlen ésszerű megoldást. A fellépő komplikációk, jellegük és súlyossági fokuk (a manapság egyre gyakoribbá váló császármetszés szükségessége) szerint tehát mindig a várandós vagy már közvetlenül a szülés előtt álló nőnek az anyaság lételvéhez való negatív, ellentmondásos viszonyulását tükrözik. Ezek a negatív viszonyulások, görcsök, ellentmondások, tévképzetek viszont felismerhetők, dekonspirálhatók és a tudatosításon keresztül feloldhatók azon személyes-kauzális önismeret segítségével, amelyet az asztrológia tesz lehetővé a személyi horoszkópok segítségével kimutatható destruktív mentális programok és rejtett diszharmonikus személyi tulajdonságok feltárásával. De vizsgáljunk meg néhány szülési komplikációt. A leggyakoribb ilyen probléma a korai burokrepedés és a magzatvíz elfolyása, amely az esetek többségében a kitolást serkentő-elősegítő fájdalmak megszűnésével folytatódik, majd mesterséges perfúziós szülésbeindítással és rendszerint császármetszéssel ér véget, amennyiben az injekciók hatására beindított vajúdást nem követi tágulás és a begyógyszerelt, kétségbeesett szülő nő képtelen kinyomni a magzatot vagy akár eszméletét is veszti. Ez a komplikáció rendszerint az olyan nők esetében jelentkezik, akik leendő anyaságukat rengeteg szorongással, gátlással, kétellyel, bizonytalansággal, aggodalommal, sőt nemegyszer a magzatelhajtási vágy, vagy akár a konkrét kísérlet emlékének a tudattalanjukba lefojtott bűntudatával fogadják. Azoknál, akiknél a személyes felelősség elhárítása által létrejövő belső félelmek, a lelki éretlenség, a gyenge személyiségtudat következtében a szülési aktus felvállalására nem érzik képesnek magukat a szüléshez náluk jobban értő szakemberek “segítsége” nélkül, vagyis azon kompetens és “felelős” személyek nélkül, akik átveszik tőlük a szülés felelősségét. A magzatvíz korai elfolyása tehát a várandós nő feszült, görcsös, szorongó lelki-szellemi állapotával áll kapcsolatban, tükrözve azt, hogy az illető nő nincsen harmóniában a Hold princípiumához analogikusan kapcsolódó Víz-elemmel, vagyis nem tud oldottnak, ellazultnak, nyugodtnak lenni és többé már nem ura érzelmi átéléseinek, hangulatainak, lelki érzékenységének. Meghatározó ugyanakkor az ilyen esetben és főleg, ha a vajúdási vagy tágulási folyamat hirtelen lelassul vagy teljesen leáll, a saját anyaságához való negatív, ellentmondásos viszonyulás mellett az illető nőnek az élettársához, családjához való negatív, ellenséges, vagy szorongásos viszonya. Ugyanis amennyiben maga az apa vagy valamelyik családtag (főként a saját édesanyja) elutasítja, támadja a gyermeket, a tisztázatlan konfliktusok problémássá teszik a szülési folyamatot. Szüléskor a nőnek a tudattalanjába bevésődött, saját születés-élménye, annak az emléke is feltör, aktiválódik és feldolgozódik, különösen az első gyermekszülés esetén. Ezek a tudattalanból feltörő, nem fizikai indíttatású fájdalom-görcsök, a szülés végső aktusa előtt is jelentkezhetnek, ami szintén “elnémítja”, elhalasztja egy kis időre a szülési folyamat előrehaladását. Ezeknek a többé-kevésbé intenzív fájdalommal is járó, inkább irracionális félelem-görcsökben jelentkező, tudattalan emlékeknek a feldolgozásához-feloldásához szükséges időtartam esetről-esetre, bocsánat: személyenként különbözik. Ezek elmúltával viszont ( és ez lehet néhány perc vagy több óra annak függvényében, hogy mennyire nyugodtak, bizalomkeltők, bensőségesek, meghittek, barátságosak a szülés körülményei, a szülésnél segédkező, vagy abban résztvevő személyek -de elsősorban a leendő apa magatartása, viszonyulása, támogatása, együttműködése a legmeghatározóbb!) a szülés folyamata visszaáll a természetes, normális, folyamatába, mindenféle orvosi beavatkozás nélkül. Azaz visszaállna, hogyha hagynák! Mert többnyire nem hagyják és különböző görcsoldó-zsibbasztó, fájdalomcsökkentő injekciókkal, a “szülés-vezető” urak és hölgyek még jobban összezavarják a növényi állapotra lesüllyesztett szülő anya szabad akaratát, elveszik a maradék józanságát és a fizikai erejét. Természetes, hogy ezután már csak a szülésznők (és sokszor a takarítónők) haspréselési technológiája és a fogóval való fejtől húzás művelete menti meg a helyzetet, a “szükséges” gátmetszéssel egybekötve. A magzatnak a méhen belüli rossz elhelyezkedéséből vagy a köldökzsinór helyzetéből adódó komplikációk szellemi gyökere (tehát nem csupán fizikai-alkati rendellenessége!) szintén visszavezethető az anyasággal kapcsolatos tévképzetekre, irracionális félelmekre, gondolkozási mintákra. A nyakra tekeredő köldökzsinór, amely a születendő gyermek életét fenyegeti, egyértelműen utal az anya tudattalanjában működő életellenes mentális programokra, amelyek a magzatkihordás ideje alatt is befolyásolták annak a gondolatait és gyakran eltöltötték a saját éltére és a magzat életére vonatkozó, irracionális veszély-képzetekkel, halál-információt tartalmazó gondolatképekkel. Az ilyen, a magzat-gyermek és az anya életét veszélyeztető “véletlen” körülmények, minden esetben a Skorpió napjegy által megtestesített spirituális megszüntetési (halál) és újjászületési - megújulási programra utalnak az anya és a gyermek aurájában, amit egy komolyabb asztrológiai konzultáció alkalmával, vagyis egy asztrogramm elemzéssel előre fel lehet deríteni és annak tudatosításával és a megfelelő mentális magatartás (erkölcs) felvételével - gyakorlásával fel lehet oldani (megelőzni a fizikai “komplikációt”). Az én Ascendense is a Skorpióban áll, a Nap és a Hold által kegyetlenül támadott Uránusszal szorosan az Ascendens mellett. A Medárd Ascendense szintén a Skorpióban áll és a Skorpiónak megfelelő VIII. házban, az asztrológia által a halál és az újjászületés házában is van egy bolygója. És ez természetes is, az enyémhez hasonló családi “hagyományok” esetében. De mivel a férjem által három évvel korábban elkészített horoszkópom segítségével tudomást szereztem ezekről a Skorpió jellegű programokról, karmikus meghatározottságaimról, ennek megfelelően a spirituális megújulási-újjászületési “kötelességeim” teljesítéséhez jóval a gyermek fogantatása előtt hozzáfogtam. Ezért olyan, humanista szemszögből kegyetlennek tűnő fizikai figyelmeztetésekre mint a köldökzsinór előesése nyakra való tekeredése, vagy a magzat koponyájának a szülő csatornába való beszorulása, már nem volt szüksége egyikünknek sem. Az oly sok nyomorúságot és egészségi komplikációt okozó méhen kívüli terhességnek a mentális oka az, hogy az illető nő, gondolatai, vágyai és képzelete szintjén nagyon ritkán van csak a helyén térben és időben. Vagy a múltban időzik gyakran, annak elmúlása fölött szomorkodva, azt idézve képzeletébe újra-meg újra, vagy a jövőbe képzeli magát, onnan várva valamiféle csodás segítséget a jelen problémáinak a feloldására, vagy éppenséggel félve gondol a szerinte semmi jót nem ígérő jövővel szembe. Az ilyen ember (nő) természetesen térben sincs otthon a képzelete és vágyai szintjén és mindig más élethelyzetekbe képzeli magát, más szereplőkkel: jobb családtagokkal, kedvesebb és megértőbb munkatársakkal, jobb és szeretőbb, gyöngédebb, stb. élettárssal. És ami a legfontosabb a mi témánk szempontjából: szeretkezés közben is más dolgokra, másokra - másra gondol, vagyis a legfontosabb életeseményei közben sem létezik a helyén csak fizikailag. A méhen kívüli terhességgel a tudattalanja ezt az állandósuló helyen kívüliséget képezi le, azt jeleníti meg a fizikai testében. Egyértelmű és logikus, hogy azáltal, hogy a mai orvoslási technika segítségével megmentik egy ilyen veszélyeztetett anya életét sőt: olyan esetek is vannak, amikor a gyermeket is sikerül megmenteni, ezáltal csak a téves program fizikai megvalósulást tartják életben, de az ősök (ős anyák) által valahol célt tévesztett (elvétett) életforma, életút mentális programját, vagyis az igazi okot nem oldják fel és nem szüntetik meg. Ezért a következőkben meg fognak ismétlődni e rendellenes komplikációk. A farfekvéses magzat-elhelyezkedés mentális oka hasonlít a méhen kívüli terhesség okához. Fizikai dimenzió szintjén ez akkor jelentkezik amikor a szülés beindulásakor sem fordul természetes fejfekvési pozícióba a magzat, tehát az anya lelkileg (tudatilag) háttal áll a szülés aktusához, vagyis még felkészületlen a szülési folyamatokra, vagy nem tulajdonít annak megfelelő lelki-szellemi fontosságot, nem figyel eléggé önmagára, megváltozott szellemi állapotainak jellegére, minőségére és természetesen a magzatára. De az is lehet, hogy valami más, általa tudott és számára fontos dolognak, jelenségnek, személynek fordít hátat tudatosan. Valaminek háttal áll. Nem akarja azt befogadni lelkébe, nem akarja magához közel engedni, nem akar foglalkozni vele és ezért képletesen hátat fordít. Az anya személyi horoszkópja elemzésével meg lehet keresni és pontosan rá lehet mutatni arra, hogy mi is az, amivel az anya nem akar foglakozni, mi az a számára igen fontos információ-rendszert tartalmazó helyzet, vagy ki az a személy, akit nem akar a lelkébe -a tudatába!- beengedni. Amennyiben az elfogadás, vagyis a szembefordulás megtörténik, megfelelő fizikai mozdulatok és pozícióváltások (torna) segítségével a magzatot rá lehet vezetni, hogy ő is úgy forduljon, ahogy mindkettőjüknek előnyösebb és természetesebb. Az európai racionális-humanista fogyasztói koncepciókra épült társadalmakban egyes nők számára a egyedül várandós állapot jelenti a lehetőséget arra, hogy személyük a környezet, a családjuk, élettársuk figyelmének középpontjába kerülhessen, tehát hogy az addig rejtett vágyaikat és rejtett hatalmi ambícióikat kiélhessék a környezetükön, más nők képzeleti és érzésvilágában viszont ténylegesen teherként és korlátozó állapotként jelentkezik a várandós állapot, amelytől szeretnének minél hamarabb megszabadulni. Mindkét esetben tudattalanul küzdenek a szülés gondolatával. Előbbi esetben elutasítják a várandósági állapottal járó kivételes “előjogoktól” való lemondást, a második esetben viszont akik várják, hogy az őket fizikai mozgásukban korlátozó és a férfiaktól ennyire látványosan és érzékelhetően megkülönböztető fizikai állapotuk megszűnjön. A túlhordás és a koraszülés komplikációi erre a ( természetellenes helyzetfenntartási vágyra és szintén természetellenes helyzet megszüntetési vágyra, türelmetlenségre utaló) diszharmonikus viszonyulási formákra vezethetők vissza, vagyis koraszülésnél inkább elutasítja, menekül az anyaságtól, míg túlhordásnál belékapaszkodik, szeretné magában visszatartani a magzatot az illető nő. A köldökzsinór előesése, nyakra csavarodása vagy súlyosabb esetekben akár a teljes elzáródása, megbogozódása ismét valamiféle rossz viszonyulást, belső görcsöket, gócpontokat tükröz, mégpedig nagyon is szuggesztív módon: a magzat nem kap levegőt, fulladozik, vergődik, megszűnik a vér- és oxigénellátása. Ugyanilyen “fullasztó” helyzetként éli meg az anya is mind a párkapcsolatát - házasságát (szülőkkel, rokonokkal való közös házban, közös udvarban való együttélését) mind pedig a saját anyaságát. Inkább feladja és nem odaadja magát az anyasági-élettársi szerepnek, megbánja a házasságát vagy kételyei vannak az anyává válással kapcsolatosan, stb. A magzatszurkos magzatvíz szintén szuggesztív és “maga helyett beszélő” komplikáció: a magzat bekakált a magzatvízbe, tükrözve az anya szorongásait, irracionális félelmeit, vagyis azt, hogy az anya nagyon “be van tojva”. Egyik barátunk Magyarországon élő unokatestvéréből kellett hét hónapos magzat-korában sürgősen kioperálni a kisfiát mert nagyon megijedt, amikor megtudta, hogy milyen komplikációk adódhatnak abból, hogy az ő vérképlete RH negatív és a férjéé RH pozitív. Természetesen hónapokig tartó perfúziózás, inkubátorozás és az idiotizmus határait érintő, mániákus sterilizálás lett mindennek a következménye. Így kerültek az orvostudománnyal függőségi viszonyban mindketten talán egy egész életre. Anyanyelvünk tele van olyan kifejezésekkel, szókapcsolatokkal, szavakkal, amelyek egytől-egyig valamiféle metafizikai igazságot, törvényszerűséget, lényegi, analogikus összefüggést tartalmaznak. Érdemes elgondolkodni például a “szorongás” és a “szorulás” szavak közötti analogikus kapcsolaton. Annak az embernek van szorulása, aki tudattalanul szorong valamitől, képtelen megemészteni valamilyen információt, sokat rágódik, töpreng a nehézségein és képtelen az új információk befogadására, a belé nevelt, vagy az általa szerzett vallásos, vagy tudományos rögeszmék, babonák, a régi szokások, fantazmagóriák, rögeszmék, koncepciók, elavult, lemerevedett gondolkodási- cselekvési minták, kapcsolatok elengedésére. Ugyanilyen szuggesztív a “terhesség” kifejezés, amely jelzi, hogy a gyermekáldás helyett egy újabb terhet visel az illető nő, mint ahogy manapság tehernek, nehézségnek érez a külső boldogságban, tudományos-gazdasági jólétben, könnyítésekben gondolkozó ember minden olyan tapasztalatot, amely belső erőfeszítéseket, belső megfordulást, a megismeréssel, szellemi tágulással járó természetes fájdalom-érzéseknek a tudatos felvállalását igényelné részéről az igazi önmegvalósítása, spirituális fejlődése, tudatosodása érdekében. Egy egész civilizációt (tudományt és annak megfelelő intézményeket) építettünk fel a szellemi fejlődésünkhöz szükséges figyelem-felvonó, figyelmeztető jellegű fájdalmak megszüntetésére, azok kicselezésére és az eredményeket meg lehet nézni: minél több a fájdalommegszüntető technika és módszer, annál több a fájdalom és a minden fantáziát felülmúló szenvedés. A mai szülészeti “klinikai komplikációk” hetven százalékához úgy jutottunk el, hogy a múlt század végén és a század elején az orvostudomány kezdte alkalmazni szüléseknél is a zsibbasztókat, a fádalom-szüntető injekciókat. Ennek az lett a vége, hogy a nőket -persze az ők akaratukkal és hozzájárulásukkal, sőt: kifejezett óhajukkal- megfosztották a természetes és egészséges szüléshez elengedhetetlenül szükséges érzékelési képességüktől, vagyis az egyetemes teremtésben való, éber közvetlen és tudatos részvételi képességüktől. A női szervezetnek ez a szentségtelen megzavarása vezetett nem csak a ma oly természetes előszeretettel gyakorolt gátmetszéshez, hanem a gyermekeknek az anyjuk hasából történő mesterséges kipréseléséhez és a szülészeti fogóval való kiráncigálásához, hanem az összes ma már szükséges rosszként elkönyvelt művi beavatkozáshoz. De hogy eredeti témakörömhöz, a szülés során adódható komplikációkhoz visszatérjek, a továbbiakban a császármetszés metafizikai eredetét fogom megvizsgálni, hiszen a korábban említett komplikációk többségükben ezt az orvosi beavatkozást alkalmazzák. De ezen természetellenes műtét segítségével szeretnének fájdalommentesen, saját erőfeszítésük nélkül átesni a szülésen azok a nők is, akik mit sem tudva a hosszú távon és ezért nem észlelhető szellemi-lelki visszahatások mechanizmusáról, tudományosan -és így mindenképp időnap előtt-, előre “beprogramáltatják” maguknak a teremtésben, a létről való gondoskodásban és végső soron az Abszolútummal való kollaboráció aktusát. Több spirituális információnk van róla és magam is tanúsíthatom, hogy a szülés folyamata nem egy hosszas kínszenvedéssel és majdnem kibírhatatlan fájdalmakkal járó, szükséges rossz, amin túl kell esni, ahhoz, hogy a baba megszülethessen, hanem minden nő számára a legnagyobb fejlődési, önkiteljesítési lehetőség, amennyiben azt az illető nő teremtő- képességének, éberségének, felelősségének és szabad akaratának teljes birtokában igazi Fényben és Szeretetben éli át. A császármetszés tehát olyan nők esetében következik be, akik nem áldott állapotban vannak, hanem csak egyszerűen “terhesek”, mit sem tudva arról a hatalmas erőről, amely a létteremtési aktus során, de már a várandósági állapotban jelen van bennük. Ennek az erőnek a megtapasztalásától van megfosztva a klinikai szülésen “áteső” nő, de főként az, akin császármetszést hajtanak végre. Az áldott állapot azt jelenti, hogy amennyiben a várandós nő, minden kétséget kizáró, igazi szeretetben fogadja a születendő gyermekét, az egyetemes törvények “oltalmát” és “gondviselést” élvezheti mind a magzatkihordás, mind a szülési aktus során, vagyis hozzájut mindazon szellemi- lelki- anyagi értékekhez, amelyek a saját és a magzat szellemi-lelki-testi egészségéhez szükségesek. Természetesen ez azt jelenti, hogy tudatos erőfeszítéseket tesz a tudattalan destruktív programjainak megismerésére, dekonspirálására és feloldására, a tudattalan szellemi- lelki meghatározottságainak tudatosítására, az anyaságával kapcsolatos félelmeinek, egoista elvárásainak, számításainak, öncsalásának a leleplezésére és ami a legfontosabb: a szexuális életének, párkapcsolatának a harmonizálására, kiteljesítésére, rendezésére. A tudományos “terhesgondozás” a szexuális élet gyakorlásáról próbálja lebeszélni az előrehaladott várandóssági állapotban lévő nőket “a magzat épségének érdekében”, nem akarva tudomást szerezni a Nemek törvényéről, amely szerint az ember (a férfi és nő) számára a Fény és Szeretet folytonos áthatolása, a szexuális aktusban konkretizálódó kiegyenlítődési lehetőség, vagyis a szeretőségi minőség az elsődleges. Nem kíméli magát fölöslegesen, nem kényeskedik és nem érzékenykedik, nem kíván “terhesi” előjogaival élni (visszaélni!), nem aggódik a jövőért. Nem hamis szeretettel, nem érzelegve - spekulálva, nem jövő bebiztosítási görcsökkel várja a gyermekét és főként nem azért, hogy azzal a szétomló házasságát megmentse vagy hogy férjet fogjon magának. Annak következtében, hogy egy leendő anya fölöslegesen kíméli magát, fél a fájdalomtól és az igazi erejével arányos erőfeszítéstől és ezáltal (is) ellustul lelkében, képtelen lesz szellemileg tágulni, nyitni, egyetemes szeretettel, teljes hittel és bizalommal odaadni magát az anyasági állapotnak, diszharmonikus, a Nyilas uralkodó bolygójával, a Jupiterrel kapcsolatos morális, szellemi-lelki nyitási-tágulási nehézségre utaló fizikai nyitási elzáródás léphet fel a szülésénél. Ez a mai gyakorlatban császármetszéshez vezet, amely egyáltalán nem tekinthető normális aktusnak. Sőt: egy hatalmas sokkot jelent nemcsak a női fizikai szervezet számára, ami csak azt jelzi, hogy nőiségében, emberi öntudatában, egész anyai lényében alázza meg az isteni teremtő képességétől megfosztott vagy önkéntesen arról lemondó, a rolófájdalmak tudatos elszenvedését nem vállaló, a könnyítés érdekében a teljes kiszolgáltatottságot választó személyt. Mindez megmagyarázza számunkra azt, hogy a császármetszés után, de egyáltalán bármiféle (főleg a mesterségesen beindított) klinikai szülés után miért esnek lelki depresszióba és miért válnak képessé sokkal később a szoptatásra azok a nők, akik helyett tulajdonképpen a szülész-orvosok szülik meg a gyermeket. (Egy császármetszéssel gyermekeit a világra hozó-hozató Magyarországi ismerősünk kórházi kórlapjának zárójelentésében, a valóságnak megfelelően, többes szám egyes személyben szerepel az aktus leírása: “szültük”! - És természetesen a szülész orvos írta alá! Az is szorosan a témához kapcsolódik, hogy az illető nő a Nyilas jegyében született. Mivel a Nyilasban álló napja diszharmonikus fényszögeket kap a Jupitertől, a Marstól és a Szaturnusztól, ő ténylegesen nyitási és odaadási képtelenséggel küszködött egész felnőtt korában. Állandó fölösleges szorongásai, aggodalmaskodásai, irracionális szégyenlősége, igazságtalan és alaptalan kritizálási hajlamai következtében soha nem volt szexuális orgazmusa, annak ellenére, hogy csodálatosan szép, megtermett nő és polgári értelemben harmonikus házas életet él férjével és két nagyra nőtt, de lelkileg igen összehúzódó, introvertált, szégyenlős fiával. ) És ez természetes, hiszen hiába gondolja racionális eszével azt a mesterségesen szülő nő, hogy minden rendben van, amikor legbensőbb női lényege, anyai-teremtői tudattalanja elhallgathatatlanul lázadozik benne és nagyon nehezen dolgozza fel azt, hogy egy ősrégi folyamat, ami kilenc, vagy nyolc hónappal korábban elindult benne, nem ért véget, nem történt meg annak az igazi végkifejlete, elmaradt az a teremtési aktus, amire az egész szervezete, minden egyes sejtjével “be van rendezve”, amióta ember él a földön. Ahelyett egy megsértett (felmetszett) szervezet fájdalmait legyűrve, annak az összezavart természeti folyamatait, különböző élesztési módszerekkel serkentgetve kell kikísérletezze, hogy ilyen körülmények között képes-e még a szoptatásra, vagyis az anyai-szülői szerep első lépésére, a létről való gondoskodás legelső és legősibb (gyökerében szellemi) aktusára. Mi, annak ellenére, hogy a tudományosan beindított szülés után édesanyám képtelenné vált a szoptatásra, már jóval a szülés előtt tudtuk, hogy az én esetemben nem merülhet fel ilyen fajta meddőség kérdése. Szilárd: Számítógépem jelzi, hogy a tizenkilencedik oldal végén járunk az eredetileg rövidebbre tervezett írásunkkal, ami nem lehet terjedelmes, nem csak azért, mert ezzel kedvét szegnénk azoknak akiknek nagyon fontos e szokatlan és meredek sorok elolvasása, hanem azért is mert az egyetlen jövedelmi forrásunkat képező asztrológiai tanácsadással és személyi horoszkópokkal szemben a húszadik század legvégén élő csíkszeredai és csíkkörnyéki felnőttek, de általában a romániai magyarok minden elképzelést felülmúlóan bizalmatlanok amiért mi, például az intézményesített egészségüggyel és a jól kereső nőgyógyászokkal szemben, semmiféle sokszorosítási lehetőséggel, de még csak az alkalmi sokszorosításhoz szükséges minimális anyagi alapokkal sem rendelkezünk. Miközben e sorokat írom, Emőke szoptatja a diszharmonikus Marsához méltóan mohó és követelőző Medárdát, akin nagyokat múlatunk, amiért mohósága következtében tikkadozva, értetlenül, de egy hetvenéves töprengő bölcshöz illő kifejezéssel figyel valahova, az édesanyja feje fölötti térbe. Természetesen róla, vagyis csak róluk: az új kisemberkékről kellene szóljanak a befejező rész sorai, de hát isteni törvény szerint nem lehet és nem is szabadna az újszülötteket az édesanyjuktól elszakítani. Ráadásul most már meg is érett a helyzet arra, hogy eláruljam azt, ami talán már a tanulmány első sorainak olvasása közben izgatta önöket. Azt tudniillik hogy, miért nem féltünk mi ott kint az erdőben, ahol a kislány született és ahol élete első hónapját eltöltötte, sem Emőkének sem az születendő gyermek befertőzésétől? Azért írok csak most erről, mert azt ami a bátorságunk -és semmiképp sem felelőtlenségünk!- alapjául szolgál, csak az az ember értheti meg és fogadhatja el, aki az előbbieket mind elolvasta. Többször esett szó az előbbiekben a Kiegyenlítődés, az Ok és az Okozat (Karma), a Teremtés (Mágia), a Rezonancia, valamint a Nemek törvényéről. Arról is, hogy a szüléseknek a sok esetben indokolatlan korai, mesterséges beindítása természetellenes és hosszú távon meghozza a negatív következményeit. Ugyanis ezáltal a Ciklus és a Ritmus egyetemes törvényét sértik meg a “szakemberek”. Ez mindössze hat törvény idáig. Az eddig nem említett hetedik törvényt, a Polaritás törvényét (a Kiegyenlítődés törvénye mellett) viszont pontosan a “fertőtlenítéssel” sérti meg az ember, vagyis, akkor amikor baktérium, gomba, vírus és más kórokozó-mentes körülményeket ( és tápanyagokat) hoz létre mesterségesen, megakadályozván ezáltal azt, hogy az emberi szervezet természetes szimbiózisban élhessen ezekkel az élőlényekkel és génstruktúrákkal, amelyek nem véletlenül kell épp ott legyenek ahol vannak a természetben és amelyekkel az emberi szervezetnek szüntelenül kapcsolatban kell állnia a Rezonancia, a Hatás és a Visszahatás (Ok és Okozat) törvényeinek az érvényesülési lehetősége érdekében. A fertőtelenített helyekkel és tárgyakkal az ember megzavarja az egyetemes törvények érvényesülésének az összhatását, ami által megbontja és megzavarja a harmóniát nem csak a természeti környezetében, hanem saját biológiai szervezetében is. Például, a legnagyobb szamárság, egészségi okok miatt, vagyis a fertőzés elkerülése céljából, forralt, vagy pasztörizált tejet inni. Egy harmóniában élő embernek a szervezete nem csak képes semlegesíteni a bacilusok, vírusok, gombák, stb. negatív hatásait, hanem igenis szüksége van az azokkal való találkozásra, együttműködésre és az azokkal való megküzdésre! És ezen van a hangsúly: szükségünk van a küzdelemre a Mars által jelképezett őserővel analógiában álló Polaritás törvénye hatására és ez a küzdelem az életben maradásunk legelső feltétele, már első lélegzetvételünk pillanatától kezdve. És mert nem hiába tisztelték Istenekként ezeket a törvényeket az archaikus népek: a Polaritás törvénye úgy érvényesíti hatását, úgy bosszulja meg magát, hogy a sterilizált helyek közvetlen szomszédságában, a sterilizált szervezetek közvetlen közelében felduzzasztja, meghatványozza azon, a tudomány által kórokozónak nevezett élőlények, génstruktúrák számát és erejét, ahonnan és amelyből azelőtt eltávolítottuk, kiirtottuk (kipucoltuk). A kórházi ember fogja magát és miután az újszülöttről kegyetlenül lemossa és lekaparja a természetes védő pajzsot jelentő magzatmázat az újszülött bőréről, sterilizált pelenkába csavarja, a halálra rémült csecsemőt. Egy ilyen ésszerű eljárás nyomán, a világ legtermészetesebb jelensége, hogy az egy porszemtől is “befertőződhet”! És mindez még csak a fertőzéseknek a fizikai oka és körülményei! De igazából csak az az ember fertőződik be fizikai szinten -és mivel a gyermek hét éves koráig az anyának a tudattalanját, vagyis a tudattalanjába leszorított, lefojtott konfliktusait, diszharmonikus lelki átéléseit képezi le az anyáénál információ-érzékenyebb szervezete, vagyis a betegségei által- aki szellemében és lelkében, vagyis öntudatában már fertőzött. Ezért természetes, hogy egy összezavarodott tudatú, szabad akaratától megfosztott nő és annak a gyermeke könnyen befertőződik, amikor olyan mesterségesen természetellenes (klinikai, vagyis hamis) információkat tartalmazó környezetben tartózkodik, mint például a Csíkszeredai kórház szülészeti osztálya, ahol állandó a zaj, a feszültség, a nők és az újszülöttek egymás nyögéseit, fájdalom-sikolyait és gyermeksírását kénytelenek hallgatni és ahol a szülő nőnek nem csak az orvosok, nem csak a szülész nők, hanem még a takarító nők is parancsolgatnak, az irracionális -egyenruhás!- öltözködési “rendről” és mosdási-fürdési szokásokról-lehetőségekről nem is beszélve. A mentális fertőzések - fertőződések veszélye viszont nem szűnnek meg a szülészet mesterséges körülményeinek, lelki szempontból mindenképp egészségtelen médiumának az elhagyásával. Az újszülöttet nem az által védjük meg a fertőződéstől, ha csak “sterilizált” kezekkel, esetleg kesztyűkkel érünk hozzá és az édesapjának is “gázmaszkot” kötünk a szájára, ha karjaiba akarja azt venni! Az újszülöttnek, pontosan a fent leírtak értelmében nagyobb szüksége van a szülőkkel való természetes (közvetlen) érintkezésre - azok érintésére, mint gondolnánk! De csak a szülőkkel való közvetlen érintkezésre! Egy metafizikai aforizma azt mondja, hogy az Úristennek fia van, de unokái nincsenek. A gyermek tehát nem a nagyszülőkhöz érkezik elsősorban, hanem a szülőkhöz és csakis a szülőkhöz. És egy gyermek nem mutogatni és csodálni való műtárgy és nem a felnőttek érzelgős szentimentalizmusa kielégítése érdekében létrejött élőlény, hanem egy jövendő felnőtt, akiben ott van az Abszolútum, pontosan úgy mint egy felnőttben. Ne tévesszen meg az, hogy nincs racionális értelme, mert olyan finom és érzékeny valóságérzékelő szervekkel és képességekkel rendelkezik, amilyeneket mi a szürke és korlátolt, tudományos racionalizmusunkkal már el sem tudunk képzelni. De vigyázat: ezek a szervek igenis érzékenyek, ami azt jelenti, hogy minden, általunk számon nem tartott asztrális és mentális információt felfognak, de sajnos a befolyásuk alá is kerülhetnek. Hát itt rejlenek az igazi fertőzési veszélyek: a szülők és az anya diszharmonikus lelki átéléseit, állapotait még képes bizonyos mértékben feldolgozni mert erre “be van állítva” már születésétől fogva: hiszen az anyja lelki-szellemi-kauzális struktúrájának megfelelő spirituális programmal indult el a földi létformák irányába és az annak megfelelő ellenálló erőkkel is rendelkezik. (Ez utóbbi ellenállási-programoknak a gyermekkorban történő intenziválódása miatt válik egy -egy gyermek, fiatal felnőtt korára az anyjának a tökéletes ellentétévé!). Azonban egy alkoholista, vagy éppenséggel absztinens de hatalmi ambícióktól, vagy más diszharmonikus lelki átélésektől áthatott nagymama, nagytata, nagynéni-nagybácsi, ismerős, rokon, stb. asztrális és mentális kisugárzásait már nem dolgozza fel olyan könnyen és ennek jeleként befertőződik a gyermek. Nem véletlenül mondjuk azt, amikor egy-egy vallásos szektába, szélsőséges politikai pártba beálló fiatal belép, hogy megfertőzték. A fertőzés és a fertőződés mindig spirituális és mentális szinteken kezdődik és a fizikai fertőződés csupán ennek a következménye (materializálódása). Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a nagymamákat és a rokonokat ki kell zárni és tiltani a gyermekszobából, hanem azt, hogy a legegészségesebb viszonyulás egy csecsemőhöz, ha minél kevesebbet zaklatják, zavarják ellenőrizetlen lelki-szellemi átéléseikkel (gyönyörködéseinkkel), még akkor is, ha meg vannak győződve arról, hogy a hozzá való érzelmi közeledésük, az érte való aggódásuk, a legtisztább és legszentebb nagyszülői, vagy rokoni szeretetünk kifejeződése. Medárda teljesen nyugodt volt amíg a diszkrét metafizikus baráti körben tölthette napjait kint a hegyen, ahol erdőszéli tehénitató vályúban fürösztöttük meg először az életében (és ott fürösztgettük még több ízben...), de három napig zsémbelt és néha hisztériásan is felsírt egy ilyen, több órásra sikeredett dédszülői és nagyszülői “szeretetben fürdetés” után. Ez utóbbi viszont nem jelentett számára fertőzéses veszélyt, mert a támadott Oroszlán Nappal és Holddal és az otthon és a család életterületén álló Halak-sárkányfarokkal rendelkező, tehát általános nyugalmából a családja által igen könnyen kibillenthető Emőkével mindjárt, azonmód dekonspiráltuk, hogy igazából mi is történt, hogy mi is zajlott le aurák szintjén - de főképp az ő aurájában- a szeretetnek képzelt bűntudatuktól meghatódott rokonság meglátogatása közben. Sikerült azt elérni ugyanis, hogy ne azok az emberek jöjjenek a gyermek és az anya otthonába, akik hatalmi gőgjükben és (“jót akaró”) vak ambícióik kielégítetlensége miatti bosszújukban, házasságkötésünk után kitagadták Emőkét a családból, mert nem tett eleget azon parancsuknak (!), hogy kapartassa el a gyermeket. A legfontosabb tehát nem a steril (élet nélküli) környezet létrehozása és az újszülött mellett tartózkodó felnőttek leheletének megszűrése gézmaszkokkal, hanem a szülők megrendíthetetlen hite a gyermekük épségében és egészségében már fogantatása tudomásulvétele pillanatában! Sőt már azelőtt. Nekem igen erős eltökéltséggel kellett szembenéznem saját irracionális szorongásaimmal és ezáltal kitisztítanom a tudattalanom legmélyebb rétegeiből a horoszkópomban első látásra szembeötlő anyaság ellenes programokat. Ugyanis az én Holdamat hét (!) különböző bolygó támadja, ami annak köszönhető, hogy az én “családi krónikám” is telve van az Emőkéhez hasonló drámai (életellenes) eseményekkel és az én fogantatásom és születésem is csupa lelki zavarok és abszurd fizikai beavatkozások közepette történt. A rokonaink és ismerőseink félelmeire és érzelmeire, akárcsak a saját lelkivilágunkra nem köthetünk gézmaszkokat! Hát ezért nem törődtünk mi a fizikai fertőzés-veszéllyel és ezért nem féltünk a szülés közben előállható komplikációtól. Mi a személyi felelősségtudatunkba és a természet rendjébe felelőtlenül be nem avatkozó, de mindennel szembenéző, mindennel számoló szeretetünkkel védjük a fertőzéstől gyermekünket. Ez azt jelenti, hogy nagyon figyelünk a saját lelkivilágunkban előállható fertőzés - gócokra (zavarokra) és amint azokat felfedeztük, erős tudatosítással, bátor szembenézéssel oldjuk fel, nem szeretetnek hazudott érzelgősséggel és aggodalmas tudományoskodással. Nem védekezéssel és nem elhárítással. Mert megtanultuk már azt, hogy a létet szabályozó egyetemes törvényeknek az egyénre gyakorolt hatásait felelőtlen, “tudós” beavatkozásokkal meg lehet zavarni, és be lehet mocskolni, de elfojtani - sterilizálni nem! A természetet ugyanis nem védeni kell, hanem hagyni kell, hogy zavartalanúl végezhesse el a dolgát, úgy ahogy tökéletesen elvégezte és végzi tovább is a dolgát a Medárda és a többi gyermekünk esetében.
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|