ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - karma-asztrológus fóruma

Kozma Szilárd: az itt olvasható anyaggal kapcsolatos témaköröket hangos szabadelőadások formájában, hangfájlokban is rögzítem: a http://www.kozmaszilard.hu és a http://www.eletasztrologus.tvn.hu c. oldalakon ahonnan, a hanganyagokat könnyen le lehet tölteni egyszerűen rákattintva a megfelelő címekre az egér bal gombjával.
A teremtés forrásánál,
Avagy: A tudatos nemzés és a teherbeesésé, az áldott állapot - és a terhes állapot különbségei és következményei

Kozma Szilárd: Évszázadunk és évezredünk végére, a rövid távon eredményes, ám hosszú távon ökológiai katasztrófát előidéző, az ember gondján segíteni és a dolgát könnyíteni akaró, pragmatista tudományos - technikai gondolkozásnak nem csak a természetre végzetesen ható, hanem az ember fizikai, pszichikai és szellemi természetében is végzetes zavarokat okozó tévedéseiről és alapvető hibájáról kezd lehullni a lepel. Nem csak az atomkutatás és az agrártudomány gazdasági alkalmazásának nagy részéről, hanem a gyógyító technikák és az orvostudomány eredményeinek egy jelentős részéről is ki derült már, hogy hosszú távon katasztrofális következményekhez vezet. A hamari és kézzelfogható eredményeket hajszoló gyógyítás-technikák alkalmazása a magas gazdasági- technikai civilizációs színvonalat elért népek sorvadásához eredményezi, mivel nem csak az emberi szervezet immun- rendszerét teszi tönkre, hanem elsősorban a nők szülői, élet-adói képességét zavarja meg és teszi tönkre. Statisztikailag is kimutatott tény, hogy azok a lánygyermekek, akik mesterségesen, vagyis császármetszés útján születtek a világra, vagy olyan orvosi beavatkozás által, amely során a szülő- anya a kitolási aktus idején nem használta teljes kapacitásával a saját szülő-erejét, felnőtt korukban szintén nem képesek saját erejükből megszülni gyermeküket és tudattalanul (önkéntelenül) félnek mind a várandós állapottól, mind a szülés aktusától. Ezért azokban az országokban, ahol két - három generációra visszamenőleg divatos a szülés közbeni fájdalom csillapítók használata, a zsibbasztás, a császármetszés és a "programozott" szülés, a fiatal nők egyre ritkábban és egyre több fenntartással vállalnak gyermeket.
Tudattalanul és önkéntelenül idegenkednek a gyermekszülés gondolatától, nem vállalják az áldott állapot (tudományosan: teherkihordás) nehézségeit, a gyermekszülés "kínját". Annak ellenére, hogy közülük egyesek "imádják a gyermekeket", voltaképpen gyermek-ellenes a tudattalan pszichikai mentalitásuk. A foganás előtt szedett fogamzásgátlóknak szintén nagy a gén struktúrákra gyakorolt káros (szülői erőt csökkentő) következménye. Sőt, már azt is kimutatták, hogy a fogamzásgátlókhoz használt női hormonoknak a vizeletből, különböző természetes, vagy természetellenes utakon az ivóvízbe visszakerülése következtében az újabb férfi- generációk nemzőképessége (a férfi ivarszervek száma és vitalitása) és szexuális potencialitása is jelentősen csökkent. Nem csak a (Magyarország határain belüli ) magyar nemzet fogy emiatt látványosan évről - évre, hanem a német, az angol és a skandináv országok "bennszülött" lakóssága is, annak ellenére, hogy a gyermekszülést és a gyermekvállalást igen kedvezően támogatják állami szinten ezekben az
az országokban. Annak arányában, ahogy a keleteurópai népek és nemzetiségek ( a romániai magyarság pl.) átveszik ezeket a szülés könnyítési és család- szabályozási eljárásokat, azok is rohamosan sorvadni kezdenek.
A fent leírt jelenségek csak a jéghegynek a csúcsát képezik, a látványos eredményeket hozó tudományos - gazdasági tevékenységek által előidézett, kevésbé látványos katasztrófa - folyamatoknak. A káros és végzetes hatású (e hatásokat csak a harmadik- negyedik generációk tagjain észlelhető) orvosi praktikák miatt, egyes futurológusok véleménye szerint, világvége közeledik olyan értelemben, hogy az emberiség egy része tudományos gondolkozásában (intelligenciájában) kiemelten fejlődik miközben emberi és szellemi öntudatában, valamint fizikai állapotában degenerálódik. A generációkkal korábban elkezdődött gén-struktúra zavarodásnak a folyamata nem állítható le egyből és a természetes rend is csak több generáción keresztül fordul vissza. A természet zavarásnak, a katasztrofális (külső) természet szennyezése mellet, a lassú szellemi és fizikai sorvadás lett tehát az ember (belső) természetére visszaható eredménye, miközben a személytelen, Hamvas Béla szavaival: az érték-indifferens, objektív és materialista tudomány papjai, ahelyett, hogy segítenék, még mindig elmarasztalják nyilvánosan az olyan szellemi törekvéseket és az olyan “tudománytalan” cselekedeteket, mint amilyet a múlt év nyarán a feleségemmel együtt mi is végrehajtottunk és amelyek a zavartalan élet és a szennyezetlen természet önszabályozó tőrvényeiben bízva, a természetes szülés rehabilitációjával, a nő, illetve az anya veleszületett ősi teremtő erejébe és szülői képességébe vetett hitét szándékozik visszaadni.
Személyemben tehát nem csak az író, hanem egy olyan szülő szól a témához, aki manapság még szokatlan szülői felelősségtudattal készítette elő feleségével együtt (És feleségemet a szülés időszakában végig a karjaimban tartva, őt erősítve, vele együtt lélegezve, a szó szoros értelmében részt vettem a szülésben!) a ma is tökéletes egészségnek örvendő, Medárda nevű lányának, a minden klinikai-orvosi ellátástól és beavatkozástól mentes, természeti körülmények között (egy Csík-zsögöd és Csík-szentkirály határterületén álló hegygerinc fenyőerdőjében) történő “tökéletes” születését.
Igazoltan azáltal is, hogy mind a második természetes (orvosok) nélküli szülésén is túl levő feleségem, mind a lányaink egészségesek voltak a természetes szülés - születés idején is és ma, négy év múlva is, kitűnő egészségnek örvendnek, fontosnak tartom, hogy a nyilvánosság előtt feltárjam mindazt, amit tudok azokról a folyamatokról, amelyek az emberteremtésnek és az ember fizikai létrehívásának a szellemi hátterében állnak. Tudósítani akarok azokról a szellemi erőkről és szellemi okokról, amelyek a fizikai születést megelőzve, de azt minden részletében és minden mozzanatában meghatározva, a spirituális eredetnél, vagyis az igazi születésünknél állnak. Miért érzem szükségét ennek? A szülésre való felkészülésűnk során sok belföldi és külföldi szerző ide vonatkozó könyvét elolvastuk és egyikben sem találtuk meg az ember születésének azt a magyarázatát - értelmezését, amelyet mi már ismervén, “civilizált” mivoltunk ellenére neki mertünk vágni ennek a sokak szemében kalandosnak és felelőtlennek tűnő vállalkozásnak. Íme mit ír Dr. Szilágyi István “A nő élet -és kortana” című könyvének (Tudományos könyvkiadó, Bukarest, 1991) a 91. oldalán: “A méh veleszületett rendellenességeit előidéző okokat nem ismerjük.” Nos, akármilyen furcsán is hangzik ez, de a metafizika ősidők óta ismeri azokat a biológiai rendellenességeket és szervi elváltozásokat kiváltó okokat, valamint a rejtett betegségi okokat, amelyeket a mai tudomány nem ismer. Pontosabban: nem akar megismerni!
A fenti soraimhoz feltétlenül hozzá kell fűznöm mindjárt azt is, hogy sem a feleségem, sem én nem vagyunk hívei semmiféle rendkívüliség-vadászatnak és nem azért vállaltuk és készítettük elé jövendő gyermekünk születését a “vad erdőben”, hogy ezáltal valami feltűnő és rendkívüli dolgot tegyünk, hanem azért, mert erre rá voltunk kényszerítve! Igen: rá voltunk kényszerítve elsősorban az önmagunkkal szemben fenntartott azon erkölcsi elvárás által, amely megköveteli tőlünk azt, hogy mindazt amiről realitásként beszélünk az előadásaink során, a mi mindennapi személyes életgyakorlatunkban is megvalósítsuk (nem prédikálunk eszmékről és nem hangoztatunk kipróbálatlan elméleteket). Másod sorban rá voltunk kényszerítve erre a lépésre több, a Romániai korházakban használt és a teljes semmibevételen és kikerülésen kívül más eljárással kivédhetetlen, egészségügyinek nevezett, számtalan káros hatású (iracionális) kórházi “műfogás” által is. Mi senkit nem bíztatunk tehát arra, hogy olyan gyönyörű (“-De nem steril!”) természeti környezetet válasszon jövendő gyermeke születési színhelyéül mint mi, de az otthon-szülésnek igenis hívei vagyunk.
Mi elsősorban az általános kórházi körülményektől nem sokban eltérő zajos lakási körülményeink miatt, de főképpen a szüleink várható, sok nehézséget ígérő szemben állása és “tudományosan-jogos” aggodalmaskodása miatt választottuk a civilizáció zajos és benzin-büzős áldásai közepében álló városi lakásunk helyett, egy csendes és nyugalmas környezetet, ahol azáltal, hogy csendben és nyugalomban lehetünk, a hozzánk hasonló gondolkozású, diszkrét és egyáltalán nem aggodalmaskodó barátaink társaságában, mindvégig közvetlen kapcsolatban maradhatunk (a szülés után is!) az isteni léterők megnyilatkozásait szabályozó Egyetemes Törvények szellemével. Erre sem a szellem-idegen csíkszeredai kórházban, sem a csíkszeredai zajos otthonukban, a tudományosan és ésszerűen aggodalmaskodó, zaklatott lelkű szüleinknek a vak véleltlen képzetéhez, vagyis az irracionális félelmekhez szokott, a lehetséges szerencsétlenségek kényszer-képzeteit valóságként kezelő és igy azok beidézését elősegítő, vagyis alapállás szerint negativ tőltetű szellemi környezetében nem lett volna meg a lehetőségünk.
Persze, a Romániai kórházi szülészeti osztályokon, valamint a csíkszeredai megyei korház szülészeti osztályán gyakorolt eljárások, műfogások (“szülés-levezetési” technológiák) csak egy kicsit vadabbak és irracionálisabbak a nyugati civilizáció materialista babonáinak hatáskörébe tartozó kórházak szülészetén gyakorolt irracionális műfogásoknál. Ezek a műfogások: a nőknek az embertelen “nőgyógyászati” asztalra való fektetésével kezdődnek, vagyis (tekintettel arra, hogy melyik üregből kell az újszülöttnek előbújnia, a fejre állításon kívül) a legtermészetellenesebb pozícióba kényszerítésével (feleségem térden állva várta ki az optimális tágulást, majd gugolva szült) -amit követnek az így előállot helyzet miatti “szükséges” műfogások mint például a gátmetszés, a gyermek kipréselése - kihuzása. Befejeződnek a két lábán járni alig tudó és a “fenekén” ülni egyáltalán nem tudó anyának és a mesterséges táplálással, vitaminokkal életképessé pumpált csecsemőnek a rengeteg (felelősségszétszóró) orvosi aláírással és pecséttel ellátott iratok kiséretében történő elbocsátásával. A mentővel(!) vagy személygépkocsival történő hazaszállításával.
A csíkszeredai “megyei korházban” és általában Romániában szó sem lehet még arról, hogy azokat a természetes elvárásokat kielégítsék, amelyeknek egy részét nyugaton már “figyelembe veszik” az egészség urai és parancsolói. Ezek például, hogy a nőt ne tegyék szülés közben egy magatehetetlen növénnyé, tehát hogy ne indítsák be mesterségesen a szülést, hogy ne okozzanak neki pszichés görcsöt azáltal, hogy leborotválják a nemi szervét, hogy ne irányítgassák és ne kiabáljanak rá, hogy ne préseljék ki a gyermeket erőszakosan a hasából, hogy ne vágják el azonnal a köldökzsinórt hanem csak egy fél óra múlva, hogy a gyermeket helyezzék finoman azonnal az édesanyja hasára, majd a mellére, hogy ne mossák azt meg és ne törüljék le róla a magzatmázt, hogy injekcióval ne gyorsítsák fel szükségtelenül a méhlepény leválását, hogy ne távolítsák el az újszülöttet az anya mellől és hagyják őket ketten maradni (és az apával együtt: hárman) a szülés után!
A többnyire általánosan érvényes korházi helyzethez ( és eredményekhez!) képest mi, ketten egymás szemébe nézve, egyszerre szívtuk mélyen a tüdőnkbe a fenyvesek ózondús levegőjét feleségem vajúdási fájdalmainak nem egészen másfél órája alatt, és ő az én vállaimba kapaszkodva, de saját erejéből, három másodperc alatt szülte meg három kilós és ötven centis kislányunkat egyetlen egy határozott hasizom összehúzással. Persze, “gátszakadás” nélkül. Miután hátára feküdt, Medárdát mindjárt a feleségem hasára majd a mellére helyeztük és így gyönyörködtem benne - bennük, egy jó fél óráig, amíg elkötöttük a köldökzsinór két végét és elvágtuk. Ezután karjaimba vettem a teljesen nyugodt kislányt és bevittem a sátorba, mert érkezése tiszteletére (Medárda neve bőséget, esőt jelent) szemerkélni kezdett az eső. Így hallgattam az újszülött lányommal együtt meghitt csendben a finoman szitáló esőcseppek pergését a sátortetőn tíz-tizenöt percig, amíg barátaink által segítve, Emőke is be nem feküdt közénk.
A méhlepény megszülésénél már nem voltam jelen, mert haza kellett mennem bölcsőért és takaróért, ugyanis annak ellenére, hogy dátum szerint pontosan kilenc hónapra született meg Medárda, az Emőke jó fizikai állapota miatt, még nem számítottunk az érkezésére. Emőke a szülés utáni ötödik napon erdei Karate-edzésen vett részt és a hetedik napon, hátizsákkal a hátán, saját lábán jött le velem együtt -én Medárdát hoztam karjaimban-, a Bakónyakáról, hogy másnap ( csak a nyolcadik napon!) kérjük ki az újszülött anyakönyvi beiktatásához szükséges orvosi papírokat. Egyébként mindketten egészségesnek találtattak ezen az utólagos orvosi vizsgálaton.
Akik e sorokat olvassák, bizonyára arra gondolnak majd, hogy: jó - jó, zajos és benzin-bűzös városi körülményektől és aggodalmaskodó anyától-anyóstól való természetbe menekülés, de mi van a szülés közben előállható ( “mert soha nem lehet tudni”) nehézségekkel és komplikációkkal, amelyeken csak megfelelő szaktudással és csak kórházi felszerelés igénybe vételével lehet segíteni? És arra is gondólhatnak, hogy minket, akik felelőtlenségünkben nem számoltunk ezekkel a komplikációkkal és csak a véletlennek köszönhetjük hogy ezek nem álltak elé, Medárda lányunk e manapság rendkívülinek számító könnyű születése, nem hatalmaz fel arra, hogy megfontoltabb és felelősségteljesebb embereket ilyen vad kalandra bíztassunk. És talán rarra is, hogy amiért a szülés közben “szerencsére” nem történt semmi baj, az még nem jogosít fel minket arra, hogy másoknak tanácsokat osztogassunk! Sőt: mindezen túl, hogyan vehetné semmibe az orvostudomány és az egészségügyi hálózat nélkülözhetetlen szolgáltatásait egy olyan nő például akinek az elővizsgáltok során igen komplikált és nehézségekkel teli szülést jósolnak az orvosok? (-E jóslásokkal szemben jobb lesz óvatosnak lenni, mert pszichikai önbeteljesítő természetük is van! Emőke hasa és a magzat méretei miatt már a negyedik hónapban elkezdte “szakemberi” méltatlankodó elégedetlenkedését az a szülész orvos, aki annak idején az ő születését “levezette”. -Vagyis beindította mesterségesen a szülést és fogóval kiráncigálta az újszülött Emőkét, mert járt le a munkaideje. E tudományos és igen racionális szakemberi alapállást észlelve, kerülni kezdtük az orvosokat és Emőkét csak a szülés előtt tizenhárom nappal látta egy ismerős orvos, aki szintén be akarta indítani a szülést mesterségesen mindjárt másnap, holott Medárda csak tizenkét nap múlva született meg zavartalanúl és ezért egészségesen. )
Nos, a kételkedő-aggódó kedves olvasót megnyugtatom afelől, hogy egyik legtöbbet tárgyalt témaköre az előadásainknak éppen a felelősség és a felelősségvállalás. És amint ebből is következik, e sokak számára megfontolatlannak és kalandosnak tűnő lépésünk előtt, mindamellé, amit tudtunk a szülés-születés spirituális hátteréről, rengeteg szakkönyvet elolvastunk és minden lehetséges forrásból információt gyűjtöttünk és minden ide vonatkozó, ténylegesen lényegi kérdéssel számoltunk.
A mi életünkben és a mi gondolatrendszerünkben ugyanis nem bírnak semmiféle jelentéssel az olyan kifejezések mint a véleltlen, a szerencse, a “de vajon”, a “sohasem lehet tudni”, vagy a “hál’ Istennek”. Mi egy olyan tudásrend alapján éljük az életünket, amely az igazi, a nem kanonizált és nem intézményesített (nem államosított és nem vallásosított), tehát a nem dogmatizált keresztény-hitnek a valóságismeretéből ered. Ez a sokak által misztikusnak mondott, de valójában racionális és logikus tudás-rendszer a mindennapi életben is érzékelhető és észlelhető Egyetemes (isteni) Törvények hatásmechanizmusának az alapos ismeretén alapszik. Ez az ismeret viszont automatikusan kizárja életünkből a “sohasem lehet tudni”- szerű tévképzetekből eredő komplikációkat.
Hamvas Béla a “Patmosz” címmel egységbe foglalt esszéinek egyikében azt fejti ki a rájellemző világossággal, hogy az ember tulajdonképpen nem a valóságtól szenved, hanem a valóságról alkotott tévképzeteitől. (A metafizikai fogalomhasználattal és a Hamvas Béla nevével most először találkozó olvasók kedvéért itt el kell mondanom, hogy valóságon nem kizárólagosan és nem csak a fizikai, vagyis tárgyi valóságot értünk. A metafizika kifejezés fizika fölöttit és fizika előttit jelent, vagyis a fizikainál érvényesebb és ezért tőrvényesebb okok és erők világát. A metefizikus ugyanakkor a kauzális, a szellemi és a lelki valóság mellett a fizikai valósággal is számol természetesen, annak minden vonatkozásában.) Vigyázat: nem arról van szó, hogy a valósággal való találkozás és szembesülés nem jár fájdalommal az ember számára, hanem arról, hogy nem a valóság az amitől szenvedünk. Ugyanis az ember azért szenved, mert minden áron el akarja kerülni a valósággal való találkozás-szembesülés bizonyos momentumaival együtt járó fájdalmakat és a fájdalomtól való óvakodásával, menekülésével és az elől való elzárkózási technikáival -trükkjeivel előidézi a létezésben igen fontos (jelző!) funkciót betőltő különféle fájdalmak állandósulását: a szenvedést.
Azt az esszét, amelyben ezt részletesen kifejti -és ezek szerint ezt a mondatot is- többszőr olvastam azelőtt, de valós igazságtartalmát csak akkor fogadtam be magamba minden sejtemmel, amikor Medárda születési helyén ülve, az ő születésére áldást adó hatalmas fenyőfák árnyékában újraolvastam. Az ember ugyanis csak akkor ért meg valamit igazán, ha annak amit meg kell értenie, az ellentétét is meg tapasztalja. Akkor értettem meg tehát, vagyis akkor vettem észre azt, hogy amitől én voltaképpen hosszú évek során szenvedtem, azok az én valóságról alkotott téveszméim, amelyeket a lelkembe és a szellemembe: valóság-képzetembe a neveltetésem és a taníttatásom során, szüleim, tanitóim -tanáraim és mások korábban elültettek. A Medárda hivatalos beiratása körüli nevetséges korházi cirkusz ugyanis egyértelmüen megértette velem azt, hogy mindaz amitől én korábban féltem, nem vólt más, mint ezeknek a valóságról alkotott “emberi” téveszméknek a konkrét megtestesülése. Emőkével és a metafizikus barátainkkal ugyanis rendelkeztünk már tapasztalatokkal arról, hogy az Egyetemes Tőrvények miképpen hatnak a különböző létdimenziók sikjain a saját személyünk és személyes kapcsolataink esetében, de arról nem, hogy az olyan ezer fejű és személytelen hatalmi aparátusban is mint pl. az egészségűgy is pontosan és kiszámithatóan, tehát veszélymentesen éreztetik hatásukat azok számára akik számolnak a létezésükkel, arról még nem.
Az ember tehát tulajdonképpen nem a valóságtól szenved, hanem a valósághozhoz való korábbi viszonyulásának a következményeitől. Ugyanis teremtőerejével (életképzeletével: vágyaival és akaratával) a vele történő eseményeket ő maga hozza létre, ő idézi be magának szabad akarata, vagyis a képzelőereje segítségével.
A nehézség mindössze abban áll, hogy a valóságot megkülönböztessük a valóságról alkotott téveszméinktől. Ez viszont nem könnyű dolog, mert a téveszméinket nem önkéntesen szereztük be magunknak, és nem önkényesen fejlesztettük ki, hanem valamennyiünket, egytől egyig, ezen téveszmék (a tudományosan és “objektiven” gondolkozó ember által önkényesen leszükitett valóság képzetei) szerint neveltek és e téveszmék alapján tanítottak meg gondolkozni, vagyis a valógot értelmezni. Ezért az ember fogantatásával, születésével és személye további fejlődésével (-saját személyünkkel) kapcsolatosan is ezen, a materialista tudományok által fenntartott téveszmék és tévképzetek vezetik minden gondolatunkat és konkrét cselekvéseinket is a mindennapi életünkben.
Ezért a neveltetése által a száraz technika-tudományos koncepciók és a pragmatikus racionalizmus szűklátókörű rendszerébe befalazott gondolkozással élő ember (nő) a fogamzás, az áldott állapot, a szülés és a gyermekgondozás élethelyzeteit, éppúgy mint életének többi életfolyamatait, csakis az érvényben lévő materialista-tudományos koncepciók, az ezeknek megfelelő közösségi-társadalmi szokásrendek, viselkedés- és boldogságmodellek szerint éli meg. Iskoláztatásán keresztül e gondolkodási modellek logikájára beállított (automatizált) életképzeletével nem akar tudni azokról az egyetemes, a lét összes dimenziói szintjén érvényesülő -és így minden ember személyes életében is megnyilvánuló- törvényekről, amelyek megismerése nélkül nem képes a különböző sorshelyzetei, tapasztalatai, megpróbáltatásai, konfliktusai helyes (a valóságnak tényleg megfelelő) értelmezésére. Nem képes tehát a saját személyiségében, az ő lelki-szellemi “építményében” található ok-okozati összefüggések feltárására és feloldására.
Ez, a (metafizikailag) “szellemében korrupt, lelkében zavarodott és testében beteg” ( id. Hamvas Béla: Scientia Sacra I.) modern ember, nem rendelkezik tehát azzal a hitnek nevezett szellemi tudással, amit az archaikus idők iskoláiban tanított ősi beavatási rendszerek, de elsősorban az asztrológia, valamint a hermetikus bölcsek által leírt hét egyetemes törvény ismerete és tudatos működtetése biztosíthatna számára. Legbanálisabb példa arra, hogy mi következik ebből a szellemi tájékozatlanságból, vagyis a legkézzelfoghatóbb idevágó példa az egyetemes törvények megsértésére, és e megsértésből adódó katasztrofális következményekre, a szülés és a születés folyamatához kapcsolódik. Ez nem más, mint a manapság mintegy “természetessé” vált ( igazából minden mozzanatában és vonatkozásában természetellenes! ), korai és erőszakos beindítása a szülésnek, amelynek során a nő képtelen a gyermek kitolására és teljesen kiszolgáltatottja lesz azoknak, akik megfosztják őt attól az Isten által adott lehetőségétől, hogy a teremtésben teljes jelenlétével és akaratával részt vegyen. Ennek a durva beavatkozásnak csak a felszínes, mondhatni mechanikai következménye az, hogy (jobbik esetben) úgy kell a nőből a gyermeket kipasszírozni, mint a fogkrémet a tubusból és kiráncigálni egy “nőgyógyászsti” fogóval a fejétől fogva (mint ahogy a takarítónők közreműködésével kigyömöszöltek és kiráncigáltak a szülési fájdalmakat nem vállaló édesanyáninkból annak idején engem is és feleségemet is “tudományos” születésünk alkalmával), vagy amennyiben ez csődöt mond, kéznél van a másik találmánya az orvostudománynak és egy egyszerű császármetszéssel (-Huszárvágással!!) az orvos kioperálja a gyermeket az anyából mint egy daganatot. Sajnos ez utóbbira nem csak a fenti “technikai hibák” következtében kerül sor, hanem egyes orvosok már a harminc éven felüli nőkből is önkényesen és ideje-korán kioperálják a gyermeket, amennyiben az első “terhesség” állapota forog fenn. De még szomorúbb az a tény, hogy egyes nők, már eleve ezt igénylik az orvosoktól, elzárván magukat a teremtő erejük legelemibb és számukra legfontosabb megnyilatkozásának az átélésétől. Ezeknek a felelősségteljesnek feltüntetett, de valójában felelőtlen és szentségtelen beavatkozásoknak a pszichikai és spirituális következményeit a későbbiekben részletezzük Emőkével.
Mielőtt a várandóssági állapot metafizikai hátterének ismertetésébe belefognék, feltétlenül szükségesnek tartom átvenni a Másképpen a szerelemről és a szexualitásról című, metafizikai tanulmányomnak a különböző szexuális aktusok következtében létrejövő “teherbeesési” lehetőségekről és a teherbeesést megakadályozni hivatott eljárásokról szóló részletét. Ugyanis a jövendő gyermek szellemi-lelki zavarainak, valamint az anya és a gyermek jövendő egészségének és egészségi zavarainak ( vagyis az orvostudomány által funkcionális zavaroknak nevezett azon “szülési komplikációknak”, amelyek tudományos -technikai kivédése, korigálása és kezelése érdekében ma még minden “felvilágosúlt” nő a természetellenes klinikai szülést választja) ide nyúlnak vissza a gyökerei:
“Nem csak azért haszontalan minden misztikus vagy materialista koncepciók szerint megírt szex bedekker és mágikus szex-tanítás, mert a sikerorientált szerzők a különleges élvezetek kicsikarási lehetőségeire, valamint a csábítóan zavaros és zagyva, misztikus átélési technikák sikerére alapozzák világra szóló tanaik értékét, hanem azért is mert nem adnak választ arra az alapvető kérdésre, hogy mi lesz az utódnemzés problémájával egy olyan párkapcsolat esetében, amelyben a nő -vagy fiatal lány- még nem akar gyermeket szülni, de fogamzásgátló tablettával, vagy más technikai eszközzel sem akar “védekezni”, vallásos, vagy spirituális meggyőződése következtében, a “teherbe esés" ellen. (Azon a -Romániában legalábbis nagyon divatos- joga elméletnél, amely a férfi magömlése teljes visszafojtásával, visszaszorításával véli egy kalap alatt elintézettnek a dolgot, csak a középkori bájitalos kuruzslási eljárások irracionálisabbak. És nem csak azért, mert pontosan ők -akik minden olyan problémát, amire nem tudják a választ, a személyi Karmával magyaráznak- vétenek elsősorban a Karma, vagyis Az ok és az okozat törvénye ellen, amikor a fent említett ósdi mechanikai módszerrel védekezve, ki akarják cselezni a Tőrvényt, hanem elsősorban azért, mert a szexuális inger alatt álló merev, vagy félmerev férfi hímvesszőből kiszüremlő folikulin is tartalmaz bőségesen olyan férfi ivarsejteket, amelyek minden misztikus-technikai ügyeskedés ellenére, képesek a méhbe jutásra és a női petesejt megtermékenyítésére.)
Nem hiába tettem idézőjelbe a teherbe-esés és a védekezés kifejezéseket. Ugyanis az a misztikus, vagy “normális” ember, aki még védekezik a KARMA TÖRVÉNYE ellen, annak nincs hite, vagyis nem rendelkezik még egyetemesen orientált személyiségtudattal és nem tudja, hogy amennyiben ő nem erőszakoskodik sem tettben, sem szóban, de legfőképpen gondolatban senkivel és semmivel, azzal a személlyel szemben, az egyetemes törvények szellemében, nem erőszakoskodik még maga az Abszolútum (Isten) sem. Nincs megadva a lehetőség semmiféle misztikus, vagy természeti erőnek, hogy az az ember úgymond ártatlanul "teherbe essen" az ő személyes és határozottan fenntartott szabad akarata ellenére! Amennyiben nem akar még gyermeket nemzeni (és hozni) a világra valaki, mert úgy érzi, hogy ez megzavarná őt a további fejlődésében, és egyetemes személyiségtudata kialakításában, nem kell félnie a teherbeeséstől, mert a tudatlanságán és a felelőtlenségén kivül, az egyetlen ok, ami miatt ő még "teherbe eshet", az pontosan az ő személyes félelme, szorongásos lelkiállapota lehet! Az egyetemes felelősségtudata segítségével erős személyiség-tudatot kialakító és így tiszta akaraterővel rendelkező nő ugyanis már nem lehet áldozata a saját, vagy a partnere tudattalanjában tenyésző gyermek-képzeteknek. A tudattanunkkal kapcsolatban álló asztrális léterők nem használhatják fel az akarata érvényesítésével másokat (félelmében) nem támadó és nem hátráltató nőt egyszerű "szülő edénynek" de a férfit sem, egyszerű (fizikai - biológiai) megtermékenyítő eszköznek, önkéntelen "donátor"-apának. Ez a különbség a teherbeesés és az áldott állapotba kerülés között. Ugyanis az a nő, aki tudatosan, felelősségteljes szeretettel engedve természetes vágyainak, létrehív a tudattalanjában rejlő teremtőerők révén egy új emberi lelket, az ő jövendő gyermekét, annak a szeretkezés következménye, vagyis a gyermek materializálódása a méhében (spirituális fejlődési lehetőségeket biztosító várandós állapota) ténylegesen áldás. Ugyanis ebben az állapotban a nőnek határtalan lehetőségei nyílnak az egyetemes létezés tőrvényeinek a közvetlen megtapasztalására és az egyetemes őserőkkel való személyi és közvetlen kapcsolatok mélyebb ás egyértelműbb átélésére, tudatosítására. Mindezen felül, vagyis mindezzel egyben a nő akaratán kívül egy olyan fizikai-fiziológiai (egészségi) megtisztuláson megy keresztül a magzat védelme érdekében, amely a lelki-szellemi megtisztulásához is alapul szolgálhat ha megfelelően, az egyetemes tőrvényekkel összhangban és nem azokkal szembe szegülve viszonyul az anyaság misztériumához.
Annak a nőnek viszont, aki találomra, egyetemes tájékozódás és átlátszó életvitel nélkül, önmagával és másokkal az élvezet érdekében öntudatlanul is erőszakoskodva mind a szellemi, mind a lelki szférákban egyaránt, felelősségtudat nélkül éli meg életének ezt a legfontosabb mozzanatát, annak tudatában természetesen teherként jelentkezik a gyermekfogamzás.
A probléma abban áll, hogy a materialista koncepciók által félrevezetett ember (nő), már el sem tudja képzelni, hogy pontosan a félelmében elfojtott és az erőszakosan elhárítani-akaró racionális gondolkozása közben létrejött negatív gondolatképek mind, de mind behatolnak ("lesüllyednek") a tudattalanjába, vagyis elméjének a racionális tudata és a személyi akarata által nem ellenőrzött részébe. Ez viszont nem ismeri sem a NEM - fogalmát, sem más elhárító - megtagadó fogalmi formulákat, hanem csak az intenzív érzelmek inger-hatásait érzékeli (még ha diszharmonikusak is azok!) és pontosan ezen intenzív ellen-érzelmeknek, vagyis félelmeknek a hatására (a tudattalanjában rejlő azon asztrális léterők által, amelyek kapcsolatban állnak az egyetemes hiány-információt tartalmazó kauzális-központtal), a tudattalanja felépít egy olyan diszharmónikus lelket, amely összhangban áll a nő időleges pszicho-mentális állapotával és vibrációs színezetével.
Így indul el a valóságban, a biológiainál sokkal erősebb létszíntereken egy nem várt gyermekfogamzás, amely során a férfi több millió ivarsejtjei közül egynek a női petesejtbe történő behatolása már csak a biológiai megvalósulási lehetőséget biztosítja. A fogamzás tehát nem materiális, hanem kauzális szintekről indul el minden esetben és ahhoz, hogy igazából megtörténhessen, az ember akarva-akaratlanul, azaz ellen-akarva, elsődlegesen és személyesen részt vesz ebben a lélek-teremtésben. Ezért valójában nem is lehetséges az ártatlanul, vagyis az ő akaratától (ellen-akaratától) függetlenül teherbe eső ember (nő) létezése, mint ahogy statisztikai adatok szerint is, furcsán, csaknem “természet-ellenesen” kevés azon nők száma, akik szexuális erőszak következtében “teherbe” is esnek!
Nem miden nő van általában felkészülve az alkalmi szexuális aktusokra és technikailag "bebiztosítva" a nem szívesen fogadott, de lehetséges fogamzás ellen. Olyan állapotban viszont, amelyben valaki fél a teherbeeséstől, nem képes felelősségteljesen és állandóan fenntartott, határozott akarattal átélni mindazt, amit a korábbiakban leírtam, akkor csupán többé-kevésbé "jó", szexuális élmény, vagy egy szükséges rosszként átélt esemény marad számára az szexuális aktus. Ilyenkor a férfi is mindössze “egyet élvez", hogy más ilyen események jellemzésére használatos, klasszikus és felettébb felemelő kifejezéseket ne említsek. De még ez is másodlagos kérdés amellett, amit e probléma felvetésének az elején említettem, tudniillik, hogy metafizikai realizálás szempontjából, amennyiben a hitet egy olyan átélt és gyakorolt tudásrendszernek, vagyis használható metafizikai értéknek és evidenciának (és használata alapján: eszköznek) tekintjük, aminek semmi köze a hiszékenységhez ( a vallásos szentimentalizmushoz), bármilyen védekezési forma, vagy akárcsak a gondolkozási ügyeskedés is, ami a "teherbeesés" lehetőségét hivatott megakadályozni, érvénytelenné teszi az egész hitünket és így az egész metafizikánk, szószátyárkodó filozófiává és fölöslegesen ködösítő miszticizmussá, esetleg középkori varázslók nevetséges okkultizmusává alacsonyodik. A megoldás persze nem az, hogy e sorok olvasása után, mindenkinek, aki a metafizikai alapállás ébersége szerint akarja folytatni az életét, azonnal félbe kell hagyni mindenféle (un. európai-keresztény szokássá vált) védekezési praktikát, hanem az, hogy tudnunk kell azt, hogy egyszer, valamikor a spirituális letisztulásunk megfelelő színvonalán, elérjük majd azt az állapotot, amelyben a hitünk, azaz lényegünkké vált tudásunk felszabadít minket mindenfajta védekezési mechanizmus gyakorlásától, feloldván azt a szakadékszerű nagy ellentmondást, vagyis azt az alapvető és semmivel sem ellensúlyozható, feloldhatatlan korrupciót, ami a szellemi meggyőződésünk és a szexuális életgyakorlatunk között tátong.”(-Idézet befejezve!)
Természetesen a fenti sorok nem az abszurd húszadik századi tudományos-technikai civilizáció által létrehozott kulturális és eskölcsi normarendszerek szerint élő emberek számára íródtak, akik mostanában akarnak “gyermeket-vállalni”, vagy máris útban van, esetleg mostanában már meg is született a “bébijük” és más, a témára vonatkozó szakkönyv és szaklap tanulmányozása mellett, tájékozódni szeretne ebben az irányban is. Ezért nem is fontos, hogy most mindjárt elhiggyék nekem becsületszóra, hogy ez így van, még akkor sem, ha a hitelesség és a könnyítés érdekében azt is elárulom, hogy feleségem sosem szedett semmiféle fogamzásgátlót, annak ellenére, hogy szerelmi kapcsolatunk elején még szóba se jöhetett volna sem gyermek, sem házasság, hiszen majdnem huszonöt évvel fiatalabb mint én és akkoriban egyetemistaként élt egy távoli városban. Mindaddig, amíg el nem döntöttük, hogy semmi értelme nincs annak, hogy intellektusával olyan filozófiai tananyagot dolgozzon fel és nyeljen le jóízűen és “nem középiskolás fokon”, amit egészében fölöslegesnek, felében pedig értelmetlennek és valótlannak tart, tehát nyugodt lelkiismerettel hazajöhet és gyermeket is szülhet, Medárda nem fogant meg annak ellenére, hogy majdnem egy évvel azelőtt kezdtünk nemi kapcsolatot folytatni ( -a fenti idézetbe foglaltaknak szellemében). De ha már itt tartunk, nem csak mi voltunk képesek erre, hanem több barátunk és barátnőnk folytat ma már folytonos, nyugodt és kiegyensúlyozott szexuális életet, anélkül, hogy valamiféle mesterséges védekezési formáját alkalmazná a “gyermekáldás elleni védekezésnek”.
Tudatosan tettem idézetbe és egymás mellé ezt a három fogalmat, amely közvetlenül jelzi azt, hogy miért is szenved az ember a valóságról alkotott téveszméitől és főként saját hazugságaitól. A materialista gondolkozás nem hiába helyettesítette be az áldott állapotba kerülést a teherbe-eséssel. Ez a kifejezés legalább becsületesebben hangzik mert konkrétan néven nevezi azt, amit ma majdnem mindenki így is gondol: a teherbe esés ellen, természetesen védekezni kell! Nyíltan felvállalja tehát a materialista hiedelmekre alapozott, rögeszmés ellenségképekben való gondolkozási mechanizmusainkat: a racionalista rendszerekbe foglalt tévképzeteink által meghatározott és müködtetett valóságlátásunkat.
Azt tehát, hogy az egyetemes törvényekkel (A Sorssal: Istennel) szembeni védekezés nélkül is lehet szexuális életet folytatni nem kell azonnal elhiggye nekem senki. De a kedves olvasóval abban meg kell egyezzünk, hogy Az Egyetemes Valóságban (!) benne van, tehát létezik és ellenállhatatlan erejével hat a Mágia, vagyis a Teremtés törvénye, amely az emberi imagináción ( fantáziánk, vágyaink és akaratunk erején) keresztül (is) megnyilvánul, mert különben értelmetlenné válik számára a jelen írásom további olvasása.
Amennyiben viszont azt a valóságos szellemi tényt elfogadja, miszerint a Valóságban, vagyis az egész teremtésben létezik egy misztikusnak is mondható, mágikus teremtő erő, egy spirituális (isteni) ősforrás, amelyhez az emberi (személyes!) imagináció (életképzelet) is szorossan és közvetlenül hozzákapcsolódik, vissza kell térnünk az idézetnek ahhoz a részéhez, amelyben azt írom le, hogy a magzat fizikai fogantatását megelőzi a spirituális fogantatás. Mert valójában a dolog nem ilyen egyszerű: egy kicsit összetettebb. Nem bonyolultabb, csak összetettebb!
A személyes szellemi-lelki (mentális) lélek-építést ugyanis, vagyis a szülők (de főképpen az anya) önkéntelen (vagy éber és tudatos) imaginációs tevékenységének köszönhető új lélek-születést, lélek foganást megelőzi még valami... -De sajnos ez a megelőzés is csak egy szegényes, mindössze a fizikai dimenzióban észlelt jelenségek megnevezésére született kifejezés, mert a spirituális dimenziókban igazából nem előz meg semmi semmit, mivel a magasabb rezgési frekvenciák létdimenzióiban az időnek nincsenek fizikai tulajdonságai, tárgyi jellemzői (vonatkozásai). Ezért, az a kauzális erő, amihez a rezonancia törvénye alapján hozzá kapcsolódik a két szülőnek a mentális gyermek-vágya, vagy (a rosszabbik eesetben) a gyermektől való félelem-képzete, az nem más mint az Abszolútumban álló, az állandó-öröklétnek a teremtést kihivó, kiprovokáló egyetemes (hiány-információs) teremtő-programnak az a része, amellyel a két szülő teljes személye (minden fizikai, asztrális, mentális, spirituális, kheterikus és kauzális jellemzőivel és vonatkozásaival) az adott időszakban ( az adott fizikai időben elért fejlődési, vagy visszafejlődési: visszaélési színvonalán) rezonanciában van.
Még egyszer tehát: Az a bizonyos Isten, vagy Atman, vagy Allah, vagy Tao, vagy Atya, az Abszolútum tehát, “aki bennem van és akiben én benne vagyok” (Jézus), aki bennünk van tehát és akiben mi mindannyian benne vagyunk, kimeríthetetlenül és örökké telítve van, határtalan mennyiségű és minőségű, a mi mai képzelőerőnk számára leginkább bizonyos teremtési programokként elképzelhető, teremtő erőkkel (energiákkal) töltött és újratöltődő hiány-információs struktúrákkal. Azért írok hiány-információs struktúrát, mert ezáltal valamiképpen az ősforrás, az egyetemes-egységes ős teremtőerő természetét és a hozzá való elszakíthatatlan kötődésünk jellegét is akarom jellemezni, anélkül, hogy különösebb metafizikai fejtegetésekbe bocsátkoznék. Mi is ezen “hiány-struktúrák” valamelyikének és valamilyen minőségének: bizonyos ősi vágy-tinktúráknak vagyunk a pozitív, anyagi formát is nyert, de állandóan változó minőségű megtestesülései. Annak függvényében tehát, hogy milyen az alap-tinktúránk és, hogy milyen az a szellemi minőség, ami egy adott időszakaszban jellemzi a mi spirituális fejlődésünket -vagy éppenséggel a visszafejlődésünket-, ráhangolódunk egy ilyen kauzális (hívó, kényszerítő), teremtési programra, amennyiben éppen olyan eseményekben és olyan életfolyamatokban veszünk részt, amelyek valamiképpen az imaginációnkat a gyermek-koncepció, gyermek-gondolat-kép irányába aktiválja. Nőknél, de néha férfiaknál is elég egy “szép” és kedves gyermek meglátása, de még inkább lehet az aktiváló elem a szerelem, vagy az egyszerű szexuális vágy, maga a szexuális aktus is -és természetesen az a tudat, az a gondolat-kép hogy az utóbbinak a következménye biológiai magzat-foganás is lehet.
Elnézést kérek mind az ismétlésekért, mind az elvontabbnak tűnő, egyesek számára esetleg unalmas vagy fárasztó metafizikai fejtegetésekért, de ez mindennek a tudomásul vétele kihagyhatatlan az elkövetkezendők megértése szempontjából. Nem is az a fontos most számunkra, hogy a születés csakugyan így történik-e, hanem az, hogy mi minden következik abból, hogy az ember előbb szellemi síkokon születik meg. Vagyis az, hogy mennyi szenvedés, betegség, nyomorúság és “soha nem lehet tudni”-sezrű és “ne adj Isten”-szerű “komplikáció” származik és száll a fejünkre, durvább kifejezéssel: egyenesen a nők méhébe abból következően, hogy nem akarjuk már végre tudomásul venni azt, hogy az ember kauzális születése három kivédhetetlen és elfojthatatlan, erős energia - pontból: a két szülő (zavart, vagy zavartalan) imaginációjából és az Abszolútum “kellős közepéből” indul!
Így hát, a születendő gyermek személyében ott van az Abszolútum (Isten), már a gyermek fizikai fogantatása előtt. És ezért van az, hogy egy elindított születési-foganási (teremtési) folyamatot (program-kibontakozást) már nem lehet, vagy legalábbis igen nehéz megállítani és érvényteleníteni alacsony vibrációs (vágy-akarati) szinteken. És ezért van az, hogy amennyiben ezt fizikai szinten megszakitja valaki (valakik), e tettnek (abortusz) súlyos és igen sokáig visszaható nyomai - következményei lesznek annak a személynek (általában az anyának, de lehet az apának is) a tudattalanja ( elfojtott lelkiismerete és felelősségtudata) szintjén, aki a leginkább rezonanciában volt (rá vólt hangolódva) azzal a teremtési - materializációs programmal, amelynek a megnyilvánulását megakadályozták, szétrombolták, összezúzták fizikai eszközökkel (abortusz, vagy más mesterséges eljárás).
Mivel a nő tudattalanja állandóan közvetlen kapcsolatban áll az ős-anyai teremtő hatalommal az első menstruációt megelőző időszaktól fogva egész életén át, e lelkiismereti gócok megmaradnak az aurájában iracionális félelmek formájában, azaz rejtett agresszió formájában, védekező-támadó (destruktív, életellenes:) teremtésellenes programokként és onnan tovább adódnak a már létező, hét éven aluli gyermekek tudattalanjába, valamint a jövőben születendő gyermekeinek a jellemébe. (metafizikai közhely, hogy a hét éven aluli gyermekek betegségeinek és “szerencsétlen baleseteinek” az okaát nem az egészségtelen környezetben és nem az ellenséges külső körülményekben, hanem az anyának a tudattalanjában, vagyis annak feloldatlan feszültségeiben, elfojtott - lesüllyeszett agreszivitásában kell keresni. Addig amíg ezek a teremtésellenes (életellenes) programok nincsenek egytől egyig felismerve, beismerve és belátás által feloldva ( erős “bűnbánás” által azoknál akik elkövették és a problémának a gyökerekig visszamenő végiggondolása: tudatosítása által azon felnőttek részéről, akik csak a szüleiktől átörökölték ezeket a programokat) és semlegesítve, ezek a romboló programok kifejtik hatásukat öntudattalan (rejtett) agresszivitás, tudattalan ellenségeskedés, rombolási vagy önrombolási, öncsonkítási, önsanyargatási, őnbüntetési és főként öngyilkossági késztetések formájában. Felismerés és feloldás (dekonspirálás) nélkül, ezeknek a
tudattalanból eredő önkéntelen késztetéseknek az állandó vagy időszakos, a nyílt, vagy a burkolt ( kívülről követhetetlen és észlelhetetlen, csak finom gondolati - érzelmi megnyilvánulásokon keresztül történő) nyílt kiélése is betegségekhez ( végső esetben rákhoz és leukémiához) vezet.
Jelen írásunk nem a betegségek kauzális és lelki-szellemi okaival foglalkozik. Az ide vonatkozó információkat, vagyis a fent említett szellemi tinktúrák szerinti (asztrológiai konstellációk segítségével követhető és azoknak megfelelő) betegséghajlamok leírását részletesen kifejtettem az a napjegyeknek megfelelő betegséghajlamokról szóló tanulmányomban. Most le kell szűkítenem tárgykörünket kimondottan azoknak a betegségeknek és azoknak a romboló programoknak a leírására (anélkül, hogy orvostani-biológiai részletezésekbe bocsátkoznánk), amelyek a szülés és a születés aktusával, vagyis azokkal a “sosem lehet tudni”- komplikációkkal kapcsolatosak. Amely betegségekről és komplikációkról legelső sorban azt kell tudni, hogy az orvostudomány és annak védő-megelőző technikai eljárásai, trükkjei és terápiás módszerei fejlődésével arányosan (sőt: hatványozottan) szaporodnak, mélyülnek és árnyalódnak. Akármennyit fejlődik és tökéletesedik ilyen téren az orvostudomány, akármeddig fejlesztheti problémamegelőző, problémakezelő technikáit, módszerei és eljárásait, az egyetemes Kiegyenlítődési Törvény hatására, nem ér el mást csak a betegségek számának növekedését, éleszti és növeszti a kivédendő komplikációk súlyossági fokát és új, addig nem ismert, a természetben lappangó “betegségeknek” a színrelépését felfejlődését és térhódítását idézi elő.
Az orvostudomány mindent tud a betegségekről, vagy legalábbis majdnem mindent, csak éppen azt nem tudja, hogy A BETEGSÉG (a betegségek) az egyetemes létezésnek a fennmaradását és a harmonikus fejlődését szolgáló, egyik legfontosabb és legerősebb önszabályozási (kiegyenlítődési) rendszere, amely úgy biztosítja a különböző, materializálódott spirituális létformák, az információs mezők és az információs struktúrák épségét-tisztaságát, hogy önműködően rombolja le és bontja szét azokat a fizikai létformákat (esetünkben: individuumokat) , amelyek a lelki és a szellemi struktúráknak az egész létezés egységétől való különválását, öncélú működését, elfajzását és romboló (egységbontó, teljességromboló) hatását lehetővé teszik, annak huzamosan alapul szolgálhatnak.
Vallásos képzetek és kifejezések szintjére egyszerűsítve a dolgot azt mondhatjuk, hogy a vírusokat és a betegségeket Isten küldi reánk akkor, amikor öntudatlan, vagy felelőtlen voluntarizmusunkban, olyan negatív (destruktív) szellemi (gondolati: mágikus) folyamatokat élünk át és gyakorlunk bizonyos intenzitással és huzamosabb ideig, amelyek veszélyeztethetik az egyetemes létezés kauzális struktúráit. A valóságban viszont mi magunk vagyunk azok, akik a betegséget beidézzük magunknak, azokkal kapcsolatba kerülünk, mert a betegségre való képességünk, fogékonyságunk a bennünk lévő, jellegzetes spirituális struktúrák tartozéka. Csak amennyiben Istent, vagy az Abszolútumot egy rajtunk kívüli központi irányítóerőnek képzeljük el, amelyhez mi “ártatlanul” hozzá vagyunk kapcsolva, mondhatjuk azt, hogy a betegségeket Isten küldi hozzánk egy láthatatlan szellemi köldökzsinóron keresztül, pontosan a lelkünk és a szellemünk épségének megmaradása, megőrzése érdekében. És ha még egy lépést teszünk az egyszerűsítések irányába, azt is mondhatjuk, hogy a mai orvostan, amely nem a szellem és a lélek gyógyításával, vagyis nem a bennünk veszélyes intenzitással működő (bizonyos határokat meghaladó), teremtés-ellenes, romboló programok (késztetések) felismerésével és azok nyomatékos tudatosításával akarja helyreállítani megbomlott EGÉSZSÉGünket, hanem e mentális programokat figyelmen kívül hagyva, a fizikai-biológiai testünkben jelentkező következményeket (tüneteket) akarja eltüntetni, végső soron az Isteni akarat ellen fejti ki “áldásos” tevékenységét ( Isten akarata ellen harcolva gyakorolja a betegség fizikai tüneteit elkezelő, elfödő - elsimító tudományát). Ezért minél több biológiai betegség-tünetet és betegség okozó külső (fizikai) körülményt, kórokozó baktériumot, vírust és más, a lelki-szellemi struktúráknak az egész létezésre veszélyesen visszaható káros elfajulását megakadályozni hivatott betegség-élesztő, betegséglétrehívó fizikai okot tud a tudomány megszűntetni, kikezelni és elfojtani a biológiai létezésünk (fizikai testünk) szintjén, annál több, bonyolultabb és nehezen nyomon követhető ilyen okot és kórokozót lesz kénytelen felfedezni nem csak a kutató laboratóriumokban, hanem az előzőleg kigyógyított emberek szervezetében is.
Az orvostudománynak ez a sehová sem vezető harca (legfennebb a műtőasztalokra és az orvosi rendelők várótermébe), mint egy ördögi kör, a végtelenségig folytatódik az egész emberiség szintjén, mindaddig amíg a materialista tudományok által létrehozott “modern” életkoncepcióknak, az egész emberiség végromlását előidéző tévképzeteit (a tyúkketrec-gondolkozás elemeit) fel nem számoljuk magunkban.
A mai emberiség összes elfajult és elvadult betegségei erre az egy általános: planetáris mentális betegségre vezethető vissza: arra a tévképzetre, hogy az ember élhet bármilyen zavaros, erkölcstelen és felelőtlen életet, mert betegségeiért ő nem lehet felelős, hanem azok csak úgy, véletlenül támadják meg az ő ártatlan személyét és amennyiben még maradt is egy parányi sejtelme arról, hogy ez nem így van teljesen, az sem számít, mert az orvostudomány és a pszichológia azért van, hogy a betegségeiből öt kigyógyítsa, nyavalyáitól megszabadítsa. Hogy mennyire képes az orvostudomány a természettől és ezáltal a maga isteni eredetétől és felelősségtudatától elzáródott, azokról mára semmit nem tudó, azt megtagadó és a tehetetlen természetet önös kapzsiságában és mohóságában a végsőkig kifosztó, leromboló beszennyező és megzavaró embert, annak tanúi vagyunk mindannyian: minél több és hatékonyabb gyógyítási-terápiás eljárást eszel ki, annál több a felismerhetetlen betegség és minél inkább növekszik az orvosok és a korházak száma, annál több a beteg. És ez természetes, hiszen az Egyetemes Kiegyenlítődés Tőrvényét, valamint a Polaritás törvényét nem lehet megszűntetni tudományosan! Azokkal -”sajnos!”- csak együttműködni és harmóniába kerülni lehet.
Mindazok ellenére, hogy a fentiekről régen tudtam mind a bukaresti spirituális tanítóimtól, mind választott szellemi mesteremtől: Hamvas Bélától, döbbenetes volt megtudnom a Csíkszeredai szülészeti osztály mindenható főnökétől, aki máig elitéi és nehezményezi azt a szerinte felelőtlen tettünket, aminek köszönhetően a feleségem is és majd három hónapos Medárda lányunk is makkegészségesek, hogy mára, a legtöbb jóindulat mellett is, száz szülő nőből harminc problémás szülésnek néz elébe. Ez a kétségbeejtő arány első sorban pontosan a szülői-felelősségtudatukat a nőgyógyászokra áthárító nőknek, de ugyanakkora arányban, az egész tudományos adatrendszerét pontosan ennek a felelősségnek az átengedésére biztató szülész-nőgyógyász orvosok személytelen apparátusának róható fel. Hogy az utóbbiak mennyire vétkesek anyai és szeretői potencialitásának a tönkretételében, az az egyszerű tény is bizonyítja, hogy a fent említett osztályvezető nőgyógyászban a harmadik ide vonatkozó kérdésem után sem ingott meg abbéli meggyőződésében, hogy az un. indukált (mesterségesen beindított) szülés, hosszú távon, káros hatással lehet a nő egészségére, vagyis jövőbeni szülői képességére.
(Természetesen a fentiekben leírtaknál semmivel sem jelentenek többet és jobbat az orvostudomány mai válsága által újra felélesztett un. természetes gyógyítói eljárások és a primitív népek mágikus gyógyító praktikáinak a divatos elterjedése: bioenergiás, “fényenergiás”, vagy “szeretetenergiás” kezelések. Ezek szintén csak elkezelések - elkenések és ezek alkalmazásával semmi egyéb nem történik mint az, hogy jobb esetben a fizikai betegségeket és a betegségtünetek felkerülnek, “vissza és feltaszítódnak” magasabb auraszínekre. Rosszabb esetben a mentális és a spirituális aurarétegeiben ugyanannyi romboló programmal rendelkező “gyógyítónak” a “jó”-tevés álalakzataiban jelentkező latens hatalmi ambíciói átáramlanak a páciens tudattalanjába.)
Tudom, hogy a fenti sorok hihetetlennek, sőt egyesek számára őrültségeknek és “metafizikai zöldségeknek” tűnnek, főleg ha felteszik azt a kérdést, hogy az állatok betegségeivel hogy állunk, hiszen azok nem rendelkeznek (?) az emberhez hasonló tudatossággal és így romboló mentális tevékenységre sem képesek, de sajnos bővebb magyarázatra e tanulmány keretén belül nincs lehetőségem. Ezért, az ilyen kételkedő olvasóink szíves figyelmébe ajánlom a korábban már említett, “A NAPJEGYEK ÉS A BETEGSÉGHAJLAMAINK” című tanulmányomat.
Amint a fentiekben említettem, a nő tudattalanja állandó és közvetlen kapcsolatban áll azzal a bizonyos ős-anyai teremtő hatalommal, és ezért az ő imaginációja erősebb teremtő erővel, materializációs készséggel bír mint a férfi tudattalanja. Ezért a nők önkéntelenül is állandóan teremtenek - materializálnak (nem csak emberi lélek-magzatot, hanem “mindenfélét”, ahogy az eszük, vagyis a vágyaik-félelmeik diktálják), miközben a férfiak csak tudatosan, vagy erősen szorult (mentálisan mesterségesen aktivizált) helyzetben képesek erre. Mindezt nem azért írom ide, mert fel szeretném menteni a férfiakat a nőknek a szülés közbeni fölösleges szenvedése és a nyomorék - beteges gyermekek születésének a felelőssége alól, hanem azért, hogy felhívjam a figyelmet: a tomboló mentális programok inkább és többnyire anyai ágon öröklődnek. Ezért szükségesebb tehát általában a nők tudattalan lelki-szellemi alvilágát átvilágítani, mint a férfiakét, amikor a jövendő magzat (sok esetben nehéz és “komplikációkkal” teli) megfoganásának, valamint a terhesség lehetséges zavarainak és a jövendő gyermeknek az egészségére vonatkozó a kérdéseket vizsgálunk. Az apa tudatlan alvilágának az átvilágítása annyi szerepet tölthet be ebben e kérdésben, hogy mennyire lesz képes a megfelelő egészséges és zavarmentes mentális hátteret biztosítani az anya (jövend anya) számára?
A nő tudattalanjának, vagyis szellemi-lelki alvilága természetének a jobb megértését, a az anya tudattalanja átvilágítását és tudatos pozitív befolyásolását szolgálhatja az is, ha tudomásul vesszük nem csak annak a férfiénál erősebb teremtő erejét, hanem kettős természetének a spirituális magyarázatát is: a nő mint a szeretet (jin) ősprincípiumának a földi megtestesülése egyszerre létre hív, életet fakaszt: materializál, ami a szellemi erők, az információs mező egységének a megbontását, az erők elkülönítését és csoportosítását szükségelteti és ugyanakkor ugyancsak ő, vagyis a jin képviselője az aki az egységhez való önkéntelen visszacsatlakozási készséget megtestesíti (vagy legalábbis meg kellene testesítenie). Innen ered az archaikus görögök Filo-Sophia kifejezése is: a szeretet bölcsessége, vagyis a bölcsesség szeretete. Sajnos erről a bölcsességről és erről a szeretetről a nők rég letettek és a Filozófiát átadták az önkényes és absztrakt (steril) elméleteket gyártó, a filozófia eredeti jelentését megcsúfoló férfias, de igazi fény (Jang) nélküli agytevékenységnek.
A mai filozófia viszont már csak a valamikori mágikus praktikák (a természeti erők megidézése) gyakorlatából kifejlődött mai tudományos-technikai eljárások eredményeiből indulva ki, von le az egész létezésre vonatkozó következtetéseket és azokat értelmezve gyártja az önkényes elméleteit, világképeit és élet-értelmezéseit, állandó elméleti alapot (legitimációt: vagyis ideológiai alapot) szolgáltatva az embertelen (személy idegen és istenidegen) materialista tudománynak az ember dolgának könnyítését és szenvedés-mentesítését szolgáló, de végső soron és hosszútávon még több szenvedést és még több nyomorságot előidéző eljárásainak létjogosultságához. Ahhoz tehát, hogy a nő elfoglalhassa és visszakaphassa eredeti életadó és egységlétesítő szerepét a teremtésben, meg kell vizsgálnia azt, hogy mennyire bízza magát arra a tudományra, amely nem más, mint a valamikori Filo-Sophia hideg és kegyetlen mechanikus praktikává degradálódott alakzata. Hogy mi az ára annak a belső tudati-erőnek, amelyről a nő lemond, amikor az öt “partnerként” és “felnőttként” (sicc!) kezelő szülész-orvos gumikesztyűs kezére és humanizmusba öltöztetett hatalmi ambícióira (esetleg gazdasági érdekeire) bízza jövendő gyermeke életét és saját sorsát, egész-égét. Mert az egységbe való visszacsatlakozási, visszakötődési képesség: a szeretet elsősorban a nő, a Yin őserő megtestesítőjének a képessége és nem a férfié, aki a Fény képviselőjeként csupán a spirituális átvilágításra képes. Az mai, orvostudomány abszurd és ostoba tevékenységének köszönhetően viszont még az életadási, életfakasztási képességéről is kezdett lemondani a nő, nem csak az egységbe való visszacsatolási, egységrealizálói képességéről. Már pedig ha még lehet valamit is javítani ezen az egész mai szerencsétlen helyzeten, csak és csakis innen lehet kiindulni: visszaadni a nőnek (és neki: tudatosan visszaszerezni) a központi (isteni) egységbe való visszacsatolási erejét: a Szeretet erejét, az élethez és nem a “férfias” absztrakt és egyéni elméletekhez kötődő bölcsesség erejét, vagyis Sophia erejét.
Mielőtt a várandós állapot és a szülés közbeni vagy a szülés utáni komplikációk mentális okairól és az azoknak megfelelő betegségekről írnánk, olvasóink tudomására kell hoznunk azt is, hogy az Imagináció, vagyis a Mágia (Teremtés) Törvényének hatására, vagyis annak következményeként, a teremtésellenes romboló mentális programok létrejöhetnek auránkban már csak a magzattal, a növekvő, vagy felnőtt gyermekeinkkel szemben huzamosabban és intenzíven átélt negatív gondolati- érzelmi viszonyulásaink (hosszantartó harag, gyűlölet, neheztelés, elutasítás, stb.) következtében is, aminek szintén betegségek és “klinikai komplikációk” lesznek az észlehető következményei. Ezeknek a romboló programoknak, vagyis a szülés közbeni komplikációkhoz és a későbbi betegségekhez vezető mentális okairól és fizikai következményeiről feleségem, Emőke fog írni, aki szüleinek és nagyszüleinek köszönhetően zsúfolásig tele volt ilyen, az ősei által elindított teremtés-ellenes programokkal:
Emőke: Amíg a tanulmány e második, gyakorlatibb részét írom, itt pihen a számítógép melletti ágyon Medárd ide-oda forgatva a magzatmáz lekaparásától megkímélt fejét, keresve a számára az egyetemes lét egységével és harmóniájával való közvetlen kapcsolatát jelentő és a létfennmaradásához szükséges szellemi-lelki-fizikai táplálékot biztosító anyai kebel nyugtató érintését. Ő nem csak EGÉSZ-séges, de nyugodt emberke is, annak ellenére, hogy a világra csusszanását követő másodpercekben, nem csak a fizikai fájdalom által kiváltott, hanem a fizikainál mélyebb létszférákból feltörő, fizikai léten túlról eredő fájdalmas erő nyomására, anyai lényem legmélyebb zugaiból kiáramló háromszoros sikolyommal egy kicsit megijesztettem.
Erről viszont mindjárt a Zend Aveszta azon része jut eszembe, amely szerint az emberiség őskorában az anyák fájdalom nélkül hozták világra a gyermekeiket, vagyis, szószerit idézve az iráni szentkönyv szavait: “amikor a nők a gyermekágyban még nem kínlódtak”. Az egyetemes egységtudat, az Abszolútummal való teljes kollaboráció képességének birtokában ugyanis a szülő nő egy egészen “rendkívüli”, a hétköznapi valóságérzékeléstől eltérő, úgymond, “felfokozott” tudatállapotba kerül, amelyben képessé válik a Felettes-énje, éber nappali tudata, valamint a tudattalanja közötti kommunikáció megteremtésére, a tisztánlátásának kiteljesítésére. Persze csakis olyan mértékben, amennyiben kauzális önismerettel és az ezzel együtt járó egyetemes felelősségtudattal vesz részt anyává válásának különböző folyamataiban. A fizikai fájdalombíró képesség is sokkal fokozottabbá válik ezért a szülési aktus során, a fizikai szervezet hormonálisan adagolja a szülési fájdalmak erősségével párhuzamosan a természetes “fájdalomcsillapítókat”( törvénytelen tehát ezt a folyamatot mesterséges érzéstelenítő szerekkel összezavarni!) annak érdekében, hogy a szülő nő intuitív módon követhesse és rányithassa a szülés különböző fázisait. A tudományos valóságlátás térhódításával azonban a mai nők azzal a téves elképzeléssel szolgáltatják ki magukat a klinikai környezet személytelen gépezetének, hogy maguktól, saját erejükből képtelenek lennének uralni a fizikai szervezetükben lezajló folyamatokat, mit sem tudva a szülés univerzális - szellemi vetületeiről. A fizikai fájdalom valójában nem egy orvosilag kiküszöbölendő kellemetlen tényező, hanem a teremtés megnyilatkozása a fizikai szervezetben, amely lehetővé teszi azt a felfokozott, egész lényünkkel átélhető transzcendentális tudatállapotot amely, kellő egyetemes felelősségtudattal társulva, a szülő nő gyökeres átalakulását, szellemi-lelki-testi újjászületését hivatott elősegíteni. A létezés egyetemes teremtési folyamataiba való közvetlen részesülés élményének a megtapasztalása megmarad és egy új erőként állandósul a szülés után. Ennek az élménynek az elmaradása miatt jelentkezik a mesterséges szülés utáni depresszió, a pszichikai “hullámvölgy”, amelynek a gyökere nem a hormonális változásokban keresendő tehát, hanem e beavatás-élmény mesterséges elfojtásában.
Ki tudja, a női-anyai tudattalanomban felgyülemlett bűntudatok szálán visszamenve, hány anya-generáció fájdalmas szülésének a traumatikus emlékét kellett nekem is véglegesen belesikoltanom a Bakó-nyakai erdő csendjébe? Azért véglegesen, mert a szülésre való tudatos metafizikai-asztrológiai felkészülésemnek köszönhetően én már nem adtam át ezt az örökölt bűntudat-csomagot a lányomnak. A szülésre való felkészülésem legfontosabb elemeit és mozzanatait ugyanis nem a baba-kelengyék beszerzése és nem a várható komplikációkkal való megismerkedés, az azoktól való rettegés képezte, hanem a szüleimtől, a nagyszüleimtől és a déd-szüleimtől örökölt és az én tudattalanom legmélyebb rétegeibe azoktól átkerült, ott lappangó összes negatív programoknak a teljes felderítése és tudatosítása révén történő feloldása, meghaladása.
A családi “krónikát” fellapozva tudomást szereztem ugyanis nagyanyám, édesanyám fogantatásának, születésének és gyermekkorának, neveltetésének a körülményeiről. Így már sokkal érthetőbb volt számomra édesanyám természetellenes, hogy ne mondjam abszurd viselkedése és hozzám való viszonyulása fogantatásomtól születésemig. Dédnagyanyám ugyanis a nagynénje iránti jóindulatból, aki kényelmi megfontolásokból nem akart saját gyermeket szülni, egyszerűen örökbe adta annak a harmadik “éhes szájat”, vagyis nagymamámat, aki később a gazdag mostohájától mindent megkapott csak anyai szeretetet nem és aki mindezek következtében sem magát, sem a környezetét, de még gyermekeit sem tudta igazán szeretni! A rosszul megélt anyaság destruktív programja anyámnál folytatódott, aki szintén “pluszban volt” és ráadásul fiú helyett, “lánynak született”. Ugyanakkor tudattalanjába átkerültek nagyanyám későbbi abortuszai is, és (ön)romboló hajlamai, amelyek hatására aztán többször kísérelt öngyilkosságot elkövetni. Átörököltem továbbá anyám fogantatásommal, kihordásommal és megszülésemmel kapcsolatos szorongásait, bűntudatát, kétségbeesett elhajtási (gyilkolási) kísérleteit, arról nem is beszélve, hogy családi, párkapcsolati és hivatásbeli problémái miatt négy hónapig nem is akart tudni várandós állapotáról. Vagyis mentális szinten engem fojtogatott.
Persze mindezen családi hagyományként anyáról-leányra átszármazó életellenes átélések, destruktív érzések és gondolatminták következményeként anyám is, majd én is keserves kínok között jöttünk a világra. Anyám esetében a korai magzatburok-repedés és a szülési fájdalmak elmaradása perfúziós szülésbeindításhoz és szinte császármetszéshez vezetett, míg végül a féltucatnyi orvosi káder kíséretében a “szakképzett” szülésznők préseltek ki a hasából, miközben az orvosok össze-vissza vagdosták édesanyám egész “gáttájékát”. Természetesen egy ilyen megalázó, traumatikus élmény következményeként a tejelválasztás sem indult be normálisan, engem is befertőztek a sterilizált pelenkázás ellenére, majd a kórházból hazakerülve, a jóindulatú védőnők szakszerű tanácsai és ellenőrző hadjáratai egyenesen az idegösszeroppanás határáig kergették a fiatal kismamát.
Mindezt csak azért írtam le ennyire részletesen, hogy párhuzamot vonhassak az én születésem és a lányom születése között. Ez utóbbi ugyanis teljesen természetesen, úgymond “komplikációmentesen” zajlott le, akárcsak az azt megelőző magzatkihordás és az utána következő “gyermekágyas” állapot, amelyben nem is létezett semmiféle gyermekágy. Sőt: már a kezdet kezdetétől a magam erejéből másztam át minden alkalommal az emelt sátorbejáraton és mindenféle asszisztencia nélkül jártam ki az erdő fái közé természeti szükségleteimet elvégezni. Táplálékomat is a többiekkel együtt, a tábori tűzhely mellett ülve fogyasztottam el. Annak ellenére, hogy édesanyám képtelenné vált a szoptatásra és várandós állapotom beállta előtt nekem is alig látszó kicsiny melleim voltak, most három gyermeket is el tudnék látni anyatejjel. Pedig egy ilyen komplikáltan szülő anya leányaként mindez lehetetlen kellett volna legyen, amennyiben valóságosnak fogadjuk el a biológiai örökléstan és a fajelmélet ide vonatkozó kinyilatkoztatásait.
Hogy a biológiai örökléstan az én esetemben csődöt mondott, a Szilárd nyugodt, fegyelmezett, de bensőséges szeretete és az én pozitív lelki-szellemi alapállásom mellett és a megfelelő táplálkozás mellett, annak is köszönhető, hogy tudatosítottam már a várandós állapotom kezdetén a magzatnak és az anyának az életét veszélyeztető komplikációk valóságos, mentális okait, amelyek a tudattalanban lerakódott örökletes életromboló programok következménye. A legtöbb szülési komplikáció abból adódik, hogy a tudattalanjába lerakodott negatív képzetek miatt, a szülő nő nem tud harmóniába kerülni az anyaság, az életadás, a létről való gondoskodás egyetemes őselvével, amelyet az asztrológiában a Hold princípiuma testesít meg. Vagyis tudattalanul fél az anyasági állapottól, bizonytalan az anyai, a családi helyzetében, bizonytalan a párkapcsolata stabilitásában, fullasztónak érzi az adott családi körülményeit, kényszerűnek a házasságát és így tovább. Ezen negatív érzés- és gondolatminták következményeként aztán természetesen jelentkezni is fognak a fizikai szervezetben már a várandós állapot kezdetén vagy csupán a szülés beindulásának, lezajlásának során, azon különböző komplikációk, amelyek esetleges fellépésétől való félelmükben a kismamák az orvostudományhoz menekülnek. Aztán rendszerint be is idézik azokat szép sorjában maguknak tudattalan teremtő képzelőerejük, imagináció képességük (amelyről sem a vallás, sem a filozófia, sem a tudomány nem akar tudomást szerezni) segítségével. Ráhangolódnak az orvostudomány és a modern, civilizált ember negatív hitére jellemző “sose lehet tudni”- mentalitására, átruháznak az orvosra, a korházi személyzetre és a korházi gépekre minden felelősséget (szabad akaratuknak és egész személyiségük feladásának az árán is ) és mindezek következtében az “életmentő” orvosi beavatkozás szükségessé is válik. Mivel a véletlen nem létezik, hanem a minden ember saját lelki-szellemi struktúráján, személyiségén, vágyéletén, érzelmi-gondolati tevékenységén keresztül is megnyilvánuló, hatásukat mindenképp kifejtő egyetemes törvények hatásmechanizmusa , senki (főként az anyaság princípiumát a legközvetlenebbül, saját fizikai testén keresztül is átélő nő) se lehet kiszolgáltatottja sorsának , a “véletlennek”, hanem csupán a benne rejlő feltáratlan tudattalan tartalmaknak, destruktív programoknak, amennyiben nem tudatosítja és nem oldja fel azokat Ez a tudatosítás épp olyan elengedhetetlenül fontos és eredményes lehet az olyan “problémás terhességek” esetén is, amelyre az orvosi szakismeret már eleve a császármetszést javasolja, sőt nem egy esetben a nőre kényszeríti, mint egyetlen ésszerű megoldást. A fellépő komplikációk, jellegük és súlyossági fokuk (a manapság egyre gyakoribbá váló császármetszés szükségessége) szerint tehát mindig a várandós vagy már közvetlenül a szülés előtt álló nőnek az anyaság lételvéhez való negatív, ellentmondásos viszonyulását tükrözik. Ezek a negatív viszonyulások, görcsök, ellentmondások, tévképzetek viszont felismerhetők, dekonspirálhatók és a tudatosításon keresztül feloldhatók azon személyes-kauzális önismeret segítségével, amelyet az asztrológia tesz lehetővé a személyi horoszkópok segítségével kimutatható destruktív mentális programok
és rejtett diszharmonikus személyi tulajdonságok feltárásával.
De vizsgáljunk meg néhány szülési komplikációt. A leggyakoribb ilyen probléma a korai burokrepedés és a magzatvíz elfolyása, amely az esetek többségében a kitolást serkentő-elősegítő fájdalmak megszűnésével folytatódik, majd mesterséges perfúziós szülésbeindítással és rendszerint császármetszéssel ér véget, amennyiben az injekciók hatására beindított vajúdást nem követi tágulás és a begyógyszerelt, kétségbeesett szülő nő képtelen kinyomni a magzatot vagy akár eszméletét is veszti. Ez a komplikáció rendszerint az olyan nők esetében jelentkezik, akik leendő anyaságukat rengeteg szorongással, gátlással, kétellyel, bizonytalansággal, aggodalommal, sőt nemegyszer a magzatelhajtási vágy, vagy akár a konkrét kísérlet emlékének a tudattalanjukba lefojtott bűntudatával fogadják. Azoknál, akiknél a személyes felelősség elhárítása által létrejövő belső félelmek, a lelki éretlenség, a gyenge személyiségtudat következtében a szülési aktus felvállalására nem érzik képesnek magukat a szüléshez náluk jobban értő szakemberek “segítsége” nélkül, vagyis azon kompetens és “felelős” személyek nélkül, akik átveszik tőlük a szülés felelősségét. A magzatvíz korai elfolyása tehát a várandós nő feszült, görcsös, szorongó lelki-szellemi állapotával áll kapcsolatban, tükrözve azt, hogy az illető nő nincsen harmóniában a Hold princípiumához analogikusan kapcsolódó Víz-elemmel, vagyis nem tud oldottnak, ellazultnak, nyugodtnak lenni és többé már nem ura érzelmi átéléseinek, hangulatainak, lelki érzékenységének.
Meghatározó ugyanakkor az ilyen esetben és főleg, ha a vajúdási vagy tágulási folyamat hirtelen lelassul vagy teljesen leáll, a saját anyaságához való negatív, ellentmondásos viszonyulás mellett az illető nőnek az élettársához, családjához való negatív, ellenséges, vagy szorongásos viszonya. Ugyanis amennyiben maga az apa vagy valamelyik családtag (főként a saját édesanyja) elutasítja, támadja a gyermeket, a tisztázatlan konfliktusok problémássá teszik a szülési folyamatot.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

Szüléskor a nőnek a tudattalanjába bevésődött, saját születés-élménye, annak az emléke is feltör, aktiválódik és feldolgozódik, különösen az első gyermekszülés esetén. Ezek a tudattalanból feltörő, nem fizikai indíttatású fájdalom-görcsök, a szülés végső aktusa előtt is jelentkezhetnek, ami szintén “elnémítja”, elhalasztja egy kis időre a szülési folyamat előrehaladását. Ezeknek a többé-kevésbé intenzív fájdalommal is járó, inkább irracionális félelem-görcsökben jelentkező, tudattalan emlékeknek a feldolgozásához-feloldásához szükséges időtartam esetről-esetre, bocsánat: személyenként különbözik. Ezek elmúltával viszont ( és ez lehet néhány perc vagy több óra annak függvényében, hogy mennyire nyugodtak, bizalomkeltők, bensőségesek, meghittek, barátságosak a szülés körülményei, a szülésnél segédkező, vagy abban résztvevő személyek -de elsősorban a leendő apa magatartása, viszonyulása, támogatása, együttműködése a legmeghatározóbb!) a szülés folyamata visszaáll a természetes, normális, folyamatába, mindenféle orvosi beavatkozás nélkül. Azaz visszaállna, hogyha hagynák! Mert többnyire nem hagyják és különböző görcsoldó-zsibbasztó, fájdalomcsökkentő injekciókkal, a “szülés-vezető” urak és hölgyek még jobban összezavarják a növényi állapotra lesüllyesztett szülő anya szabad akaratát, elveszik a maradék józanságát és a fizikai erejét. Természetes, hogy ezután már csak a szülésznők (és sokszor a takarítónők) haspréselési technológiája és a fogóval való fejtől húzás művelete menti meg a helyzetet, a “szükséges” gátmetszéssel egybekötve.
A magzatnak a méhen belüli rossz elhelyezkedéséből vagy a köldökzsinór helyzetéből adódó komplikációk szellemi gyökere (tehát nem csupán fizikai-alkati rendellenessége!) szintén visszavezethető az anyasággal kapcsolatos tévképzetekre, irracionális félelmekre, gondolkozási mintákra. A nyakra tekeredő köldökzsinór, amely a születendő gyermek életét fenyegeti, egyértelműen utal az anya tudattalanjában működő életellenes mentális programokra, amelyek a magzatkihordás ideje alatt is befolyásolták annak a gondolatait és gyakran eltöltötték a saját éltére és a magzat életére vonatkozó, irracionális veszély-képzetekkel, halál-információt tartalmazó gondolatképekkel. Az ilyen, a magzat-gyermek és az anya életét veszélyeztető “véletlen” körülmények, minden esetben a Skorpió napjegy által megtestesített spirituális megszüntetési (halál) és újjászületési - megújulási programra utalnak az anya és a gyermek aurájában, amit egy komolyabb asztrológiai konzultáció alkalmával, vagyis egy asztrogramm elemzéssel előre fel lehet deríteni és annak tudatosításával és a megfelelő mentális magatartás (erkölcs) felvételével - gyakorlásával fel lehet oldani (megelőzni a fizikai “komplikációt”). Az én Ascendense is a Skorpióban áll, a Nap és a Hold által kegyetlenül támadott Uránusszal szorosan az Ascendens mellett. A Medárd Ascendense szintén a Skorpióban áll és a Skorpiónak megfelelő VIII. házban, az asztrológia által a halál és az újjászületés házában is van egy bolygója. És ez természetes is, az enyémhez hasonló családi “hagyományok” esetében. De mivel a férjem által három évvel korábban elkészített horoszkópom segítségével tudomást szereztem ezekről a Skorpió jellegű programokról, karmikus meghatározottságaimról, ennek megfelelően a spirituális megújulási-újjászületési “kötelességeim” teljesítéséhez jóval a gyermek fogantatása előtt hozzáfogtam. Ezért olyan, humanista szemszögből kegyetlennek tűnő fizikai figyelmeztetésekre mint a köldökzsinór előesése nyakra való tekeredése, vagy a magzat koponyájának a szülő csatornába való beszorulása, már nem volt szüksége egyikünknek sem.
Az oly sok nyomorúságot és egészségi komplikációt okozó méhen kívüli terhességnek a mentális oka az, hogy az illető nő, gondolatai, vágyai és képzelete szintjén nagyon ritkán van csak a helyén térben és időben. Vagy a múltban időzik gyakran, annak elmúlása fölött szomorkodva, azt idézve képzeletébe újra-meg újra, vagy a jövőbe képzeli magát, onnan várva valamiféle csodás segítséget a jelen problémáinak a feloldására, vagy éppenséggel félve gondol a szerinte semmi jót nem ígérő jövővel szembe. Az ilyen ember (nő) természetesen térben sincs otthon a képzelete és vágyai szintjén és mindig más élethelyzetekbe képzeli magát, más szereplőkkel: jobb családtagokkal, kedvesebb és megértőbb munkatársakkal, jobb és szeretőbb, gyöngédebb, stb. élettárssal. És ami a legfontosabb a mi témánk szempontjából: szeretkezés közben is más dolgokra, másokra - másra gondol, vagyis a legfontosabb életeseményei közben sem létezik a helyén csak fizikailag. A méhen kívüli terhességgel a tudattalanja ezt az állandósuló helyen kívüliséget képezi le, azt jeleníti meg a fizikai testében. Egyértelmű és logikus, hogy azáltal, hogy a mai orvoslási technika segítségével megmentik egy ilyen veszélyeztetett anya életét sőt: olyan esetek is vannak, amikor a gyermeket is sikerül megmenteni, ezáltal csak a téves program fizikai megvalósulást tartják életben, de az ősök (ős anyák) által valahol célt tévesztett (elvétett) életforma, életút mentális programját, vagyis az igazi okot nem oldják fel és nem szüntetik meg. Ezért a következőkben meg fognak ismétlődni e rendellenes komplikációk.
A farfekvéses magzat-elhelyezkedés mentális oka hasonlít a méhen kívüli terhesség okához. Fizikai dimenzió szintjén ez akkor jelentkezik amikor a szülés beindulásakor sem fordul természetes fejfekvési pozícióba a magzat, tehát az anya lelkileg (tudatilag) háttal áll a szülés aktusához, vagyis még felkészületlen a szülési folyamatokra, vagy nem tulajdonít annak megfelelő lelki-szellemi fontosságot, nem figyel eléggé önmagára, megváltozott szellemi állapotainak jellegére, minőségére és természetesen a magzatára.
De az is lehet, hogy valami más, általa tudott és számára fontos dolognak, jelenségnek, személynek fordít hátat tudatosan. Valaminek háttal áll. Nem akarja azt befogadni lelkébe, nem akarja magához közel engedni, nem akar foglalkozni vele és ezért képletesen hátat fordít. Az anya személyi horoszkópja elemzésével meg lehet keresni és pontosan rá lehet mutatni arra, hogy mi is az, amivel az anya nem akar foglakozni, mi az a számára igen fontos információ-rendszert tartalmazó helyzet, vagy ki az a személy, akit nem akar a lelkébe -a tudatába!- beengedni. Amennyiben az elfogadás, vagyis a szembefordulás megtörténik, megfelelő fizikai mozdulatok és pozícióváltások (torna) segítségével a magzatot rá lehet vezetni, hogy ő is úgy forduljon, ahogy mindkettőjüknek előnyösebb és természetesebb.
Az európai racionális-humanista fogyasztói koncepciókra épült társadalmakban egyes nők számára a egyedül várandós állapot jelenti a lehetőséget arra, hogy személyük a környezet, a családjuk, élettársuk figyelmének középpontjába kerülhessen, tehát hogy az addig rejtett vágyaikat és rejtett hatalmi ambícióikat kiélhessék a környezetükön, más nők képzeleti és érzésvilágában viszont ténylegesen teherként és korlátozó állapotként jelentkezik a várandós állapot, amelytől szeretnének minél hamarabb megszabadulni. Mindkét esetben tudattalanul küzdenek a szülés gondolatával. Előbbi esetben elutasítják a várandósági állapottal járó kivételes “előjogoktól” való lemondást, a második esetben viszont akik várják, hogy az őket fizikai mozgásukban korlátozó és a férfiaktól ennyire látványosan és érzékelhetően megkülönböztető fizikai állapotuk megszűnjön. A túlhordás és a koraszülés komplikációi erre a ( természetellenes helyzetfenntartási vágyra és szintén természetellenes helyzet megszüntetési vágyra, türelmetlenségre utaló) diszharmonikus viszonyulási formákra vezethetők vissza, vagyis koraszülésnél inkább elutasítja, menekül az anyaságtól, míg túlhordásnál belékapaszkodik, szeretné magában visszatartani a magzatot az illető nő.
A köldökzsinór előesése, nyakra csavarodása vagy súlyosabb esetekben akár a teljes elzáródása, megbogozódása ismét valamiféle rossz viszonyulást, belső görcsöket, gócpontokat tükröz, mégpedig nagyon is szuggesztív módon: a magzat nem kap levegőt, fulladozik, vergődik, megszűnik a vér- és oxigénellátása. Ugyanilyen “fullasztó” helyzetként éli meg az anya is mind a párkapcsolatát - házasságát (szülőkkel, rokonokkal való közös házban, közös udvarban való együttélését) mind pedig a saját anyaságát. Inkább feladja és nem odaadja magát az anyasági-élettársi szerepnek, megbánja a házasságát vagy kételyei vannak az anyává válással kapcsolatosan, stb. A magzatszurkos magzatvíz szintén szuggesztív és “maga helyett beszélő” komplikáció: a magzat bekakált a magzatvízbe, tükrözve az anya szorongásait, irracionális félelmeit, vagyis azt, hogy az anya nagyon “be van tojva”. Egyik barátunk Magyarországon élő unokatestvéréből kellett hét hónapos magzat-korában sürgősen kioperálni a kisfiát mert nagyon megijedt, amikor megtudta, hogy milyen komplikációk adódhatnak abból, hogy az ő vérképlete RH negatív és a férjéé RH pozitív. Természetesen hónapokig tartó perfúziózás, inkubátorozás és az idiotizmus határait érintő, mániákus sterilizálás lett mindennek a következménye. Így kerültek az orvostudománnyal függőségi viszonyban mindketten talán egy egész életre.
Anyanyelvünk tele van olyan kifejezésekkel, szókapcsolatokkal, szavakkal, amelyek egytől-egyig valamiféle metafizikai igazságot, törvényszerűséget, lényegi, analogikus összefüggést tartalmaznak. Érdemes elgondolkodni például a “szorongás” és a “szorulás” szavak közötti analogikus kapcsolaton. Annak az embernek van szorulása, aki tudattalanul szorong valamitől, képtelen megemészteni valamilyen információt, sokat rágódik, töpreng a nehézségein és képtelen az új információk befogadására, a belé nevelt, vagy az általa szerzett vallásos, vagy tudományos rögeszmék, babonák, a régi szokások, fantazmagóriák, rögeszmék, koncepciók, elavult, lemerevedett gondolkodási- cselekvési minták, kapcsolatok elengedésére. Ugyanilyen szuggesztív a “terhesség” kifejezés, amely jelzi, hogy a gyermekáldás helyett egy újabb terhet visel az illető nő, mint ahogy manapság tehernek, nehézségnek érez a külső boldogságban, tudományos-gazdasági jólétben, könnyítésekben gondolkozó ember minden olyan tapasztalatot, amely belső erőfeszítéseket, belső megfordulást, a megismeréssel, szellemi tágulással járó természetes fájdalom-érzéseknek a tudatos felvállalását igényelné részéről az igazi önmegvalósítása, spirituális fejlődése, tudatosodása érdekében. Egy egész civilizációt (tudományt és annak megfelelő intézményeket) építettünk fel a szellemi fejlődésünkhöz szükséges figyelem-felvonó, figyelmeztető jellegű fájdalmak megszüntetésére, azok kicselezésére és az eredményeket meg lehet nézni: minél több a fájdalommegszüntető technika és módszer, annál több a fájdalom és a minden fantáziát felülmúló szenvedés. A mai szülészeti “klinikai komplikációk” hetven százalékához úgy jutottunk el, hogy a múlt század végén és a század elején az orvostudomány kezdte alkalmazni szüléseknél is a zsibbasztókat, a fádalom-szüntető injekciókat. Ennek az lett a vége, hogy a nőket -persze az ők akaratukkal és hozzájárulásukkal, sőt: kifejezett óhajukkal- megfosztották a természetes és egészséges szüléshez elengedhetetlenül szükséges érzékelési képességüktől, vagyis az egyetemes teremtésben való, éber közvetlen és tudatos részvételi képességüktől. A női szervezetnek ez a szentségtelen megzavarása vezetett nem csak a ma oly természetes előszeretettel gyakorolt gátmetszéshez, hanem a gyermekeknek az anyjuk hasából történő mesterséges kipréseléséhez és a szülészeti fogóval való kiráncigálásához, hanem az összes ma már szükséges rosszként elkönyvelt művi beavatkozáshoz.
De hogy eredeti témakörömhöz, a szülés során adódható komplikációkhoz visszatérjek, a továbbiakban a császármetszés metafizikai eredetét fogom megvizsgálni, hiszen a korábban említett komplikációk többségükben ezt az orvosi beavatkozást alkalmazzák. De ezen természetellenes műtét segítségével szeretnének fájdalommentesen, saját erőfeszítésük nélkül átesni a szülésen azok a nők is, akik mit sem tudva a hosszú távon és ezért nem észlelhető szellemi-lelki visszahatások mechanizmusáról, tudományosan -és így mindenképp időnap előtt-, előre “beprogramáltatják” maguknak a teremtésben, a létről való gondoskodásban és végső soron az Abszolútummal való kollaboráció aktusát. Több spirituális információnk van róla és magam is tanúsíthatom, hogy a szülés folyamata nem egy hosszas kínszenvedéssel és majdnem kibírhatatlan fájdalmakkal járó, szükséges rossz, amin túl kell esni, ahhoz, hogy a baba megszülethessen, hanem minden nő számára a legnagyobb fejlődési, önkiteljesítési lehetőség, amennyiben azt az illető nő teremtő- képességének, éberségének, felelősségének és szabad akaratának teljes birtokában igazi Fényben és Szeretetben éli át. A császármetszés tehát olyan nők esetében következik be, akik nem áldott állapotban vannak, hanem csak egyszerűen “terhesek”, mit sem tudva arról a hatalmas erőről, amely a létteremtési aktus során, de már a várandósági állapotban jelen van bennük. Ennek az erőnek a megtapasztalásától van megfosztva a klinikai szülésen “áteső” nő, de főként az, akin császármetszést hajtanak végre. Az áldott állapot azt jelenti, hogy amennyiben a várandós nő, minden kétséget kizáró, igazi szeretetben fogadja a születendő gyermekét, az egyetemes törvények “oltalmát” és “gondviselést” élvezheti mind a magzatkihordás, mind a szülési aktus során, vagyis hozzájut mindazon szellemi- lelki- anyagi értékekhez, amelyek a saját és a magzat szellemi-lelki-testi egészségéhez szükségesek. Természetesen ez azt jelenti, hogy tudatos erőfeszítéseket tesz a tudattalan destruktív programjainak megismerésére, dekonspirálására és feloldására, a tudattalan szellemi- lelki meghatározottságainak tudatosítására, az anyaságával kapcsolatos félelmeinek, egoista elvárásainak, számításainak, öncsalásának a leleplezésére és ami a legfontosabb: a szexuális életének, párkapcsolatának a harmonizálására, kiteljesítésére, rendezésére. A tudományos “terhesgondozás” a szexuális élet gyakorlásáról próbálja lebeszélni az előrehaladott várandóssági állapotban lévő nőket “a magzat épségének érdekében”, nem akarva tudomást szerezni a Nemek törvényéről, amely szerint az ember (a férfi és nő) számára a Fény és Szeretet folytonos áthatolása, a szexuális aktusban konkretizálódó kiegyenlítődési lehetőség, vagyis a szeretőségi minőség az elsődleges. Nem kíméli magát fölöslegesen, nem kényeskedik és nem érzékenykedik, nem kíván “terhesi” előjogaival élni (visszaélni!), nem aggódik a jövőért. Nem hamis szeretettel, nem érzelegve - spekulálva, nem jövő bebiztosítási görcsökkel várja a gyermekét és főként nem azért, hogy azzal a szétomló házasságát megmentse vagy hogy férjet fogjon magának. Annak következtében, hogy egy leendő anya fölöslegesen kíméli magát, fél a fájdalomtól és az igazi erejével arányos erőfeszítéstől és ezáltal (is) ellustul lelkében, képtelen lesz szellemileg tágulni, nyitni, egyetemes szeretettel, teljes hittel és bizalommal odaadni magát az anyasági állapotnak, diszharmonikus, a Nyilas uralkodó bolygójával, a Jupiterrel kapcsolatos morális, szellemi-lelki nyitási-tágulási nehézségre utaló fizikai nyitási elzáródás léphet fel a szülésénél. Ez a mai gyakorlatban császármetszéshez vezet, amely egyáltalán nem tekinthető normális aktusnak. Sőt: egy hatalmas sokkot jelent nemcsak a női fizikai szervezet számára, ami csak azt jelzi, hogy nőiségében, emberi öntudatában, egész anyai lényében alázza meg az isteni teremtő képességétől megfosztott vagy önkéntesen arról lemondó, a rolófájdalmak tudatos elszenvedését nem vállaló, a könnyítés érdekében a teljes kiszolgáltatottságot választó személyt. Mindez megmagyarázza számunkra azt, hogy a császármetszés után, de egyáltalán bármiféle (főleg a mesterségesen beindított) klinikai szülés után miért esnek lelki depresszióba és miért válnak képessé sokkal később a szoptatásra azok a nők, akik helyett tulajdonképpen a szülész-orvosok szülik meg a gyermeket. (Egy császármetszéssel gyermekeit a világra hozó-hozató Magyarországi ismerősünk kórházi kórlapjának zárójelentésében, a valóságnak megfelelően, többes szám egyes személyben szerepel az aktus leírása: “szültük”! - És természetesen a szülész orvos írta alá! Az is szorosan a témához kapcsolódik, hogy az illető nő a Nyilas jegyében született. Mivel a Nyilasban álló napja diszharmonikus fényszögeket kap a Jupitertől, a Marstól és a Szaturnusztól, ő ténylegesen nyitási és odaadási képtelenséggel küszködött egész felnőtt korában. Állandó fölösleges szorongásai, aggodalmaskodásai, irracionális szégyenlősége, igazságtalan és alaptalan kritizálási hajlamai következtében soha nem volt szexuális orgazmusa, annak ellenére, hogy csodálatosan szép, megtermett nő és polgári értelemben harmonikus házas életet él férjével és két nagyra nőtt, de lelkileg igen összehúzódó, introvertált, szégyenlős fiával. ) És ez természetes, hiszen hiába gondolja racionális eszével azt a mesterségesen szülő nő, hogy minden rendben van, amikor legbensőbb női lényege, anyai-teremtői tudattalanja elhallgathatatlanul lázadozik benne és nagyon nehezen dolgozza fel azt, hogy egy ősrégi folyamat, ami kilenc, vagy nyolc hónappal korábban elindult benne, nem ért véget, nem történt meg annak az igazi végkifejlete, elmaradt az a teremtési aktus, amire az egész szervezete, minden egyes sejtjével “be van rendezve”, amióta ember él a földön. Ahelyett egy megsértett (felmetszett) szervezet fájdalmait legyűrve, annak az összezavart természeti folyamatait, különböző élesztési módszerekkel serkentgetve kell kikísérletezze, hogy ilyen körülmények között képes-e még a szoptatásra, vagyis az anyai-szülői szerep első lépésére, a létről való gondoskodás legelső és legősibb (gyökerében szellemi) aktusára. Mi, annak ellenére, hogy a tudományosan beindított szülés után édesanyám képtelenné vált a szoptatásra, már jóval a szülés előtt tudtuk, hogy az én esetemben nem merülhet fel ilyen fajta meddőség kérdése.
Szilárd: Számítógépem jelzi, hogy a tizenkilencedik oldal végén járunk az eredetileg rövidebbre tervezett írásunkkal, ami nem lehet terjedelmes, nem csak azért, mert ezzel kedvét szegnénk azoknak akiknek nagyon fontos e szokatlan és meredek sorok elolvasása, hanem azért is mert az egyetlen jövedelmi forrásunkat képező asztrológiai tanácsadással és személyi horoszkópokkal szemben a húszadik század legvégén élő csíkszeredai és csíkkörnyéki felnőttek, de általában a romániai magyarok minden elképzelést felülmúlóan bizalmatlanok amiért mi, például az intézményesített egészségüggyel és a jól kereső nőgyógyászokkal szemben, semmiféle sokszorosítási lehetőséggel, de még csak az alkalmi sokszorosításhoz szükséges minimális anyagi alapokkal sem rendelkezünk.
Miközben e sorokat írom, Emőke szoptatja a diszharmonikus Marsához méltóan mohó és követelőző Medárdát, akin nagyokat múlatunk, amiért mohósága következtében tikkadozva, értetlenül, de egy hetvenéves töprengő bölcshöz illő kifejezéssel figyel valahova, az édesanyja feje fölötti térbe. Természetesen róla, vagyis csak róluk: az új kisemberkékről kellene szóljanak a befejező rész sorai, de hát isteni törvény szerint nem lehet és nem is szabadna az újszülötteket az édesanyjuktól elszakítani. Ráadásul most már meg is érett a helyzet arra, hogy eláruljam azt, ami talán már a tanulmány első sorainak olvasása közben izgatta önöket. Azt tudniillik hogy, miért nem féltünk mi ott kint az erdőben, ahol a kislány született és ahol élete első hónapját eltöltötte, sem Emőkének sem az születendő gyermek befertőzésétől? Azért írok csak most erről, mert azt ami a bátorságunk -és semmiképp sem felelőtlenségünk!- alapjául szolgál, csak az az ember értheti meg és fogadhatja el, aki az előbbieket mind elolvasta. Többször esett szó az előbbiekben a Kiegyenlítődés, az Ok és az Okozat (Karma), a Teremtés (Mágia), a Rezonancia, valamint a Nemek törvényéről. Arról is, hogy a szüléseknek a sok esetben indokolatlan korai, mesterséges beindítása természetellenes és hosszú távon meghozza a negatív következményeit. Ugyanis ezáltal a Ciklus és a Ritmus egyetemes törvényét sértik meg a “szakemberek”. Ez mindössze hat törvény idáig. Az eddig nem említett hetedik törvényt, a Polaritás törvényét (a Kiegyenlítődés törvénye mellett) viszont pontosan a “fertőtlenítéssel” sérti meg az ember, vagyis, akkor amikor baktérium, gomba, vírus és más kórokozó-mentes körülményeket ( és tápanyagokat) hoz létre mesterségesen, megakadályozván ezáltal azt, hogy az emberi szervezet természetes szimbiózisban élhessen ezekkel az élőlényekkel és génstruktúrákkal, amelyek nem véletlenül kell épp ott legyenek ahol vannak a természetben és amelyekkel az emberi szervezetnek szüntelenül kapcsolatban kell állnia a Rezonancia, a Hatás és a Visszahatás (Ok és Okozat) törvényeinek az érvényesülési lehetősége érdekében.
A fertőtelenített helyekkel és tárgyakkal az ember megzavarja az egyetemes törvények érvényesülésének az összhatását, ami által megbontja és megzavarja a harmóniát nem csak a természeti környezetében, hanem saját biológiai szervezetében is. Például, a legnagyobb szamárság, egészségi okok miatt, vagyis a fertőzés elkerülése céljából, forralt, vagy pasztörizált tejet inni. Egy harmóniában élő embernek a szervezete nem csak képes semlegesíteni a bacilusok, vírusok, gombák, stb. negatív hatásait, hanem igenis szüksége van az azokkal való találkozásra, együttműködésre és az azokkal való megküzdésre! És ezen van a hangsúly: szükségünk van a küzdelemre a Mars által jelképezett őserővel analógiában álló Polaritás törvénye hatására és ez a küzdelem az életben maradásunk legelső feltétele, már első lélegzetvételünk pillanatától kezdve. És mert nem hiába tisztelték Istenekként ezeket a törvényeket az archaikus népek: a Polaritás törvénye úgy érvényesíti hatását, úgy bosszulja meg magát, hogy a sterilizált helyek közvetlen szomszédságában, a sterilizált szervezetek közvetlen közelében felduzzasztja, meghatványozza azon, a tudomány által kórokozónak nevezett élőlények, génstruktúrák számát és erejét, ahonnan és amelyből azelőtt eltávolítottuk, kiirtottuk (kipucoltuk). A kórházi ember fogja magát és miután az újszülöttről kegyetlenül lemossa és lekaparja a természetes védő pajzsot jelentő magzatmázat az újszülött bőréről, sterilizált pelenkába csavarja, a halálra rémült csecsemőt. Egy ilyen ésszerű eljárás nyomán, a világ legtermészetesebb jelensége, hogy az egy porszemtől is “befertőződhet”!
És mindez még csak a fertőzéseknek a fizikai oka és körülményei! De igazából csak az az ember fertőződik be fizikai szinten -és mivel a gyermek hét éves koráig az anyának a tudattalanját, vagyis a tudattalanjába leszorított, lefojtott konfliktusait, diszharmonikus lelki átéléseit képezi le az anyáénál információ-érzékenyebb szervezete, vagyis a betegségei által- aki szellemében és lelkében, vagyis öntudatában már fertőzött. Ezért természetes, hogy egy összezavarodott tudatú, szabad akaratától megfosztott nő és annak a gyermeke könnyen befertőződik, amikor olyan mesterségesen természetellenes (klinikai, vagyis hamis) információkat tartalmazó környezetben tartózkodik, mint például a Csíkszeredai kórház szülészeti osztálya, ahol állandó a zaj, a feszültség, a nők és az újszülöttek egymás nyögéseit, fájdalom-sikolyait és gyermeksírását kénytelenek hallgatni és ahol a szülő nőnek nem csak az orvosok, nem csak a szülész nők, hanem még a takarító nők is parancsolgatnak, az irracionális -egyenruhás!- öltözködési “rendről” és mosdási-fürdési szokásokról-lehetőségekről nem is beszélve.
A mentális fertőzések - fertőződések veszélye viszont nem szűnnek meg a szülészet mesterséges körülményeinek, lelki szempontból mindenképp egészségtelen médiumának az elhagyásával. Az újszülöttet nem az által védjük meg a fertőződéstől, ha csak “sterilizált” kezekkel, esetleg kesztyűkkel érünk hozzá és az édesapjának is “gázmaszkot” kötünk a szájára, ha karjaiba akarja azt venni! Az újszülöttnek, pontosan a fent leírtak értelmében nagyobb szüksége van a szülőkkel való természetes (közvetlen) érintkezésre - azok érintésére, mint gondolnánk! De csak a szülőkkel való közvetlen érintkezésre!
Egy metafizikai aforizma azt mondja, hogy az Úristennek fia van, de unokái nincsenek. A gyermek tehát nem a nagyszülőkhöz érkezik elsősorban, hanem a szülőkhöz és csakis a szülőkhöz. És egy gyermek nem mutogatni és csodálni való műtárgy és nem a felnőttek érzelgős szentimentalizmusa kielégítése érdekében létrejött élőlény, hanem egy jövendő felnőtt, akiben ott van az Abszolútum, pontosan úgy mint egy felnőttben. Ne tévesszen meg az, hogy nincs racionális értelme, mert olyan finom és érzékeny valóságérzékelő szervekkel és képességekkel rendelkezik, amilyeneket mi a szürke és korlátolt, tudományos racionalizmusunkkal már el sem tudunk képzelni. De vigyázat: ezek a szervek igenis érzékenyek, ami azt jelenti, hogy minden, általunk számon nem tartott asztrális és mentális információt felfognak, de sajnos a befolyásuk alá is kerülhetnek. Hát itt rejlenek az igazi fertőzési veszélyek: a szülők és az anya diszharmonikus lelki átéléseit, állapotait még képes bizonyos mértékben feldolgozni mert erre “be van állítva” már születésétől fogva: hiszen az anyja lelki-szellemi-kauzális struktúrájának megfelelő spirituális programmal indult el a földi létformák irányába és az annak megfelelő ellenálló erőkkel is rendelkezik. (Ez utóbbi ellenállási-programoknak a gyermekkorban történő intenziválódása miatt válik egy -egy gyermek, fiatal felnőtt korára az anyjának a tökéletes ellentétévé!). Azonban egy alkoholista, vagy éppenséggel absztinens de hatalmi ambícióktól, vagy más diszharmonikus lelki átélésektől áthatott nagymama, nagytata, nagynéni-nagybácsi, ismerős, rokon, stb. asztrális és mentális kisugárzásait már nem dolgozza fel olyan könnyen és ennek jeleként befertőződik a gyermek.
Nem véletlenül mondjuk azt, amikor egy-egy vallásos szektába, szélsőséges politikai pártba beálló fiatal belép, hogy megfertőzték. A fertőzés és a fertőződés mindig spirituális és mentális szinteken kezdődik és a fizikai fertőződés csupán ennek a következménye (materializálódása). Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a nagymamákat és a rokonokat ki kell zárni és tiltani a gyermekszobából, hanem azt, hogy a legegészségesebb viszonyulás egy csecsemőhöz, ha minél kevesebbet zaklatják, zavarják ellenőrizetlen lelki-szellemi átéléseikkel (gyönyörködéseinkkel), még akkor is, ha meg vannak győződve arról, hogy a hozzá való érzelmi közeledésük, az érte való aggódásuk, a legtisztább és legszentebb nagyszülői, vagy rokoni szeretetünk kifejeződése. Medárda teljesen nyugodt volt amíg a diszkrét metafizikus baráti körben tölthette napjait kint a hegyen, ahol erdőszéli tehénitató vályúban fürösztöttük meg először az életében (és ott fürösztgettük még több ízben...), de három napig zsémbelt és néha hisztériásan is felsírt egy ilyen, több órásra sikeredett dédszülői és nagyszülői “szeretetben fürdetés” után. Ez utóbbi viszont nem jelentett számára fertőzéses veszélyt, mert a támadott Oroszlán Nappal és Holddal és az otthon és a család életterületén álló Halak-sárkányfarokkal rendelkező, tehát általános nyugalmából a családja által igen könnyen kibillenthető Emőkével mindjárt, azonmód dekonspiráltuk, hogy igazából mi is történt, hogy mi is zajlott le aurák szintjén - de főképp az ő aurájában- a szeretetnek képzelt bűntudatuktól meghatódott rokonság meglátogatása közben. Sikerült azt elérni ugyanis, hogy ne azok az emberek jöjjenek a gyermek és az anya otthonába, akik hatalmi gőgjükben és (“jót akaró”) vak ambícióik kielégítetlensége miatti bosszújukban, házasságkötésünk után kitagadták Emőkét a családból, mert nem tett eleget azon parancsuknak (!), hogy kapartassa el a gyermeket. A legfontosabb tehát nem a steril (élet nélküli) környezet létrehozása és az újszülött mellett tartózkodó felnőttek leheletének megszűrése gézmaszkokkal, hanem a szülők megrendíthetetlen hite a gyermekük épségében és egészségében már fogantatása tudomásulvétele pillanatában! Sőt már azelőtt. Nekem igen erős eltökéltséggel kellett szembenéznem saját irracionális szorongásaimmal és ezáltal kitisztítanom a tudattalanom legmélyebb rétegeiből a horoszkópomban első látásra szembeötlő anyaság ellenes programokat. Ugyanis az én Holdamat hét (!) különböző bolygó támadja, ami annak köszönhető, hogy az én “családi krónikám” is telve van az Emőkéhez hasonló drámai (életellenes) eseményekkel és az én fogantatásom és születésem is csupa lelki zavarok és abszurd fizikai beavatkozások közepette történt. A rokonaink és ismerőseink félelmeire és érzelmeire, akárcsak a saját lelkivilágunkra nem köthetünk gézmaszkokat!
Hát ezért nem törődtünk mi a fizikai fertőzés-veszéllyel és ezért nem féltünk a szülés közben előállható komplikációtól. Mi a személyi felelősségtudatunkba és a természet rendjébe felelőtlenül be nem avatkozó, de mindennel szembenéző, mindennel számoló szeretetünkkel védjük a fertőzéstől gyermekünket. Ez azt jelenti, hogy nagyon figyelünk a saját lelkivilágunkban előállható fertőzés - gócokra (zavarokra) és amint azokat felfedeztük, erős tudatosítással, bátor szembenézéssel oldjuk fel, nem szeretetnek hazudott érzelgősséggel és aggodalmas tudományoskodással. Nem védekezéssel és nem elhárítással. Mert megtanultuk már azt, hogy a létet szabályozó egyetemes törvényeknek az egyénre gyakorolt hatásait felelőtlen, “tudós” beavatkozásokkal meg lehet zavarni, és be lehet mocskolni, de elfojtani - sterilizálni nem! A természetet ugyanis nem védeni kell, hanem hagyni kell, hogy zavartalanúl végezhesse el a dolgát, úgy ahogy tökéletesen elvégezte és végzi tovább is a dolgát a Medárda és a többi gyermekünk esetében.
Emőke: Amíg a tanulmány e második, gyakorlatibb részét írom, itt pihen a számítógép melletti ágyon Medárd ide-oda forgatva a magzatmáz lekaparásától megkímélt fejét, keresve a számára az egyetemes lét egységével és harmóniájával való közvetlen kapcsolatát jelentő és a létfennmaradásához szükséges szellemi-lelki-fizikai táplálékot biztosító anyai kebel nyugtató érintését. Ő nem csak EGÉSZ-séges, de nyugodt emberke is, annak ellenére, hogy a világra csusszanását követő másodpercekben, nem csak a fizikai fájdalom által kiváltott, hanem a fizikainál mélyebb létszférákból feltörő, fizikai léten túlról eredő fájdalmas erő nyomására, anyai lényem legmélyebb zugaiból kiáramló háromszoros sikolyommal egy kicsit megijesztettem.
Erről viszont mindjárt a Zend Aveszta azon része jut eszembe, amely szerint az emberiség őskorában az anyák fájdalom nélkül hozták világra a gyermekeiket, vagyis, szószerit idézve az iráni szentkönyv szavait: “amikor a nők a gyermekágyban még nem kínlódtak”. Az egyetemes egységtudat, az Abszolútummal való teljes kollaboráció képességének birtokában ugyanis a szülő nő egy egészen “rendkívüli”, a hétköznapi valóságérzékeléstől eltérő, úgymond, “felfokozott” tudatállapotba kerül, amelyben képessé válik a Felettes-énje, éber nappali tudata, valamint a tudattalanja közötti kommunikáció megteremtésére, a tisztánlátásának kiteljesítésére. Persze csakis olyan mértékben, amennyiben kauzális önismerettel és az ezzel együtt járó egyetemes felelősségtudattal vesz részt anyává válásának különböző folyamataiban. A fizikai fájdalombíró képesség is sokkal fokozottabbá válik ezért a szülési aktus során, a fizikai szervezet hormonálisan adagolja a szülési fájdalmak erősségével párhuzamosan a természetes “fájdalomcsillapítókat”( törvénytelen tehát ezt a folyamatot mesterséges érzéstelenítő szerekkel összezavarni!) annak érdekében, hogy a szülő nő intuitív módon követhesse és rányithassa a szülés különböző fázisait. A tudományos valóságlátás térhódításával azonban a mai nők azzal a téves elképzeléssel szolgáltatják ki magukat a klinikai környezet személytelen gépezetének, hogy maguktól, saját erejükből képtelenek lennének uralni a fizikai szervezetükben lezajló folyamatokat, mit sem tudva a szülés univerzális - szellemi vetületeiről. A fizikai fájdalom valójában nem egy orvosilag kiküszöbölendő kellemetlen tényező, hanem a teremtés megnyilatkozása a fizikai szervezetben, amely lehetővé teszi azt a felfokozott, egész lényünkkel átélhető transzcendentális tudatállapotot amely, kellő egyetemes felelősségtudattal társulva, a szülő nő gyökeres átalakulását, szellemi-lelki-testi újjászületését hivatott elősegíteni. A létezés egyetemes teremtési folyamataiba való közvetlen részesülés élményének a megtapasztalása megmarad és egy új erőként állandósul a szülés után. Ennek az élménynek az elmaradása miatt jelentkezik a mesterséges szülés utáni depresszió, a pszichikai “hullámvölgy”, amelynek a gyökere nem a hormonális változásokban keresendő tehát, hanem e beavatás-élmény mesterséges elfojtásában.
Ki tudja, a női-anyai tudattalanomban felgyülemlett bűntudatok szálán visszamenve, hány anya-generáció fájdalmas szülésének a traumatikus emlékét kellett nekem is véglegesen belesikoltanom a Bakó-nyakai erdő csendjébe? Azért véglegesen, mert a szülésre való tudatos metafizikai-asztrológiai felkészülésemnek köszönhetően én már nem adtam át ezt az örökölt bűntudat-csomagot a lányomnak. A szülésre való felkészülésem legfontosabb elemeit és mozzanatait ugyanis nem a baba-kelengyék beszerzése és nem a várható komplikációkkal való megismerkedés, az azoktól való rettegés képezte, hanem a szüleimtől, a nagyszüleimtől és a déd-szüleimtől örökölt és az én tudattalanom legmélyebb rétegeibe azoktól átkerült, ott lappangó összes negatív programoknak a teljes felderítése és tudatosítása révén történő feloldása, meghaladása.
A családi “krónikát” fellapozva tudomást szereztem ugyanis nagyanyám, édesanyám fogantatásának, születésének és gyermekkorának, neveltetésének a körülményeiről. Így már sokkal érthetőbb volt számomra édesanyám természetellenes, hogy ne mondjam abszurd viselkedése és hozzám való viszonyulása fogantatásomtól születésemig. Dédnagyanyám ugyanis a nagynénje iránti jóindulatból, aki kényelmi megfontolásokból nem akart saját gyermeket szülni, egyszerűen örökbe adta annak a harmadik “éhes szájat”, vagyis nagymamámat, aki később a gazdag mostohájától mindent megkapott csak anyai szeretetet nem és aki mindezek következtében sem magát, sem a környezetét, de még gyermekeit sem tudta igazán szeretni! A rosszul megélt anyaság destruktív programja anyámnál folytatódott, aki szintén “pluszban volt” és ráadásul fiú helyett, “lánynak született”. Ugyanakkor tudattalanjába átkerültek nagyanyám későbbi abortuszai is, és (ön)romboló hajlamai, amelyek hatására aztán többször kísérelt öngyilkosságot elkövetni. Átörököltem továbbá anyám fogantatásommal, kihordásommal és megszülésemmel kapcsolatos szorongásait, bűntudatát, kétségbeesett elhajtási (gyilkolási) kísérleteit, arról nem is beszélve, hogy családi, párkapcsolati és hivatásbeli problémái miatt négy hónapig nem is akart tudni várandós állapotáról. Vagyis mentális szinten engem fojtogatott.
Persze mindezen családi hagyományként anyáról-leányra átszármazó életellenes átélések, destruktív érzések és gondolatminták következményeként anyám is, majd én is keserves kínok között jöttünk a világra. Anyám esetében a korai magzatburok-repedés és a szülési fájdalmak elmaradása perfúziós szülésbeindításhoz és szinte császármetszéshez vezetett, míg végül a féltucatnyi orvosi káder kíséretében a “szakképzett” szülésznők préseltek ki a hasából, miközben az orvosok össze-vissza vagdosták édesanyám egész “gáttájékát”. Természetesen egy ilyen megalázó, traumatikus élmény következményeként a tejelválasztás sem indult be normálisan, engem is befertőztek a sterilizált pelenkázás ellenére, majd a kórházból hazakerülve, a jóindulatú védőnők szakszerű tanácsai és ellenőrző hadjáratai egyenesen az idegösszeroppanás határáig kergették a fiatal kismamát.
Mindezt csak azért írtam le ennyire részletesen, hogy párhuzamot vonhassak az én születésem és a lányom születése között. Ez utóbbi ugyanis teljesen természetesen, úgymond “komplikációmentesen” zajlott le, akárcsak az azt megelőző magzatkihordás és az utána következő “gyermekágyas” állapot, amelyben nem is létezett semmiféle gyermekágy. Sőt: már a kezdet kezdetétől a magam erejéből másztam át minden alkalommal az emelt sátorbejáraton és mindenféle asszisztencia nélkül jártam ki az erdő fái közé természeti szükségleteimet elvégezni. Táplálékomat is a többiekkel együtt, a tábori tűzhely mellett ülve fogyasztottam el. Annak ellenére, hogy édesanyám képtelenné vált a szoptatásra és várandós állapotom beállta előtt nekem is alig látszó kicsiny melleim voltak, most három gyermeket is el tudnék látni anyatejjel. Pedig egy ilyen komplikáltan szülő anya leányaként mindez lehetetlen kellett volna legyen, amennyiben valóságosnak fogadjuk el a biológiai örökléstan és a fajelmélet ide vonatkozó kinyilatkoztatásait.
Hogy a biológiai örökléstan az én esetemben csődöt mondott, a Szilárd nyugodt, fegyelmezett, de bensőséges szeretete és az én pozitív lelki-szellemi alapállásom mellett és a megfelelő táplálkozás mellett, annak is köszönhető, hogy tudatosítottam már a várandós állapotom kezdetén a magzatnak és az anyának az életét veszélyeztető komplikációk valóságos, mentális okait, amelyek a tudattalanban lerakódott örökletes életromboló programok következménye. A legtöbb szülési komplikáció abból adódik, hogy a tudattalanjába lerakodott negatív képzetek miatt, a szülő nő nem tud harmóniába kerülni az anyaság, az életadás, a létről való gondoskodás egyetemes őselvével, amelyet az asztrológiában a Hold princípiuma testesít meg. Vagyis tudattalanul fél az anyasági állapottól, bizonytalan az anyai, a családi helyzetében, bizonytalan a párkapcsolata stabilitásában, fullasztónak érzi az adott családi körülményeit, kényszerűnek a házasságát és így tovább. Ezen negatív érzés- és gondolatminták következményeként aztán természetesen jelentkezni is fognak a fizikai szervezetben már a várandós állapot kezdetén vagy csupán a szülés beindulásának, lezajlásának során, azon különböző komplikációk, amelyek esetleges fellépésétől való félelmükben a kismamák az orvostudományhoz menekülnek. Aztán rendszerint be is idézik azokat szép sorjában maguknak tudattalan teremtő képzelőerejük, imagináció képességük (amelyről sem a vallás, sem a filozófia, sem a tudomány nem akar tudomást szerezni) segítségével. Ráhangolódnak az orvostudomány és a modern, civilizált ember negatív hitére jellemző “sose lehet tudni”- mentalitására, átruháznak az orvosra, a korházi személyzetre és a korházi gépekre minden felelősséget (szabad akaratuknak és egész személyiségük feladásának az árán is ) és mindezek következtében az “életmentő” orvosi beavatkozás szükségessé is válik. Mivel a véletlen nem létezik, hanem a minden ember saját lelki-szellemi struktúráján, személyiségén, vágyéletén, érzelmi-gondolati tevékenységén keresztül is megnyilvánuló, hatásukat mindenképp kifejtő egyetemes törvények hatásmechanizmusa , senki (főként az anyaság princípiumát a legközvetlenebbül, saját fizikai testén keresztül is átélő nő) se lehet kiszolgáltatottja sorsának , a “véletlennek”, hanem csupán a benne rejlő feltáratlan tudattalan tartalmaknak, destruktív programoknak, amennyiben nem tudatosítja és nem oldja fel azokat Ez a tudatosítás épp olyan elengedhetetlenül fontos és eredményes lehet az olyan “problémás terhességek” esetén is, amelyre az orvosi szakismeret már eleve a császármetszést javasolja, sőt nem egy esetben a nőre kényszeríti, mint egyetlen ésszerű megoldást. A fellépő komplikációk, jellegük és súlyossági fokuk (a manapság egyre gyakoribbá váló császármetszés szükségessége) szerint tehát mindig a várandós vagy már közvetlenül a szülés előtt álló nőnek az anyaság lételvéhez való negatív, ellentmondásos viszonyulását tükrözik. Ezek a negatív viszonyulások, görcsök, ellentmondások, tévképzetek viszont felismerhetők, dekonspirálhatók és a tudatosításon keresztül feloldhatók azon személyes-kauzális önismeret segítségével, amelyet az asztrológia tesz lehetővé a személyi horoszkópok segítségével kimutatható destruktív mentális programok
és rejtett diszharmonikus személyi tulajdonságok feltárásával.
De vizsgáljunk meg néhány szülési komplikációt. A leggyakoribb ilyen probléma a korai burokrepedés és a magzatvíz elfolyása, amely az esetek többségében a kitolást serkentő-elősegítő fájdalmak megszűnésével folytatódik, majd mesterséges perfúziós szülésbeindítással és rendszerint császármetszéssel ér véget, amennyiben az injekciók hatására beindított vajúdást nem követi tágulás és a begyógyszerelt, kétségbeesett szülő nő képtelen kinyomni a magzatot vagy akár eszméletét is veszti. Ez a komplikáció rendszerint az olyan nők esetében jelentkezik, akik leendő anyaságukat rengeteg szorongással, gátlással, kétellyel, bizonytalansággal, aggodalommal, sőt nemegyszer a magzatelhajtási vágy, vagy akár a konkrét kísérlet emlékének a tudattalanjukba lefojtott bűntudatával fogadják. Azoknál, akiknél a személyes felelősség elhárítása által létrejövő belső félelmek, a lelki éretlenség, a gyenge személyiségtudat következtében a szülési aktus felvállalására nem érzik képesnek magukat a szüléshez náluk jobban értő szakemberek “segítsége” nélkül, vagyis azon kompetens és “felelős” személyek nélkül, akik átveszik tőlük a szülés felelősségét. A magzatvíz korai elfolyása tehát a várandós nő feszült, görcsös, szorongó lelki-szellemi állapotával áll kapcsolatban, tükrözve azt, hogy az illető nő nincsen harmóniában a Hold princípiumához analogikusan kapcsolódó Víz-elemmel, vagyis nem tud oldottnak, ellazultnak, nyugodtnak lenni és többé már nem ura érzelmi átéléseinek, hangulatainak, lelki érzékenységének.
Meghatározó ugyanakkor az ilyen esetben és főleg, ha a vajúdási vagy tágulási folyamat hirtelen lelassul vagy teljesen leáll, a saját anyaságához való negatív, ellentmondásos viszonyulás mellett az illető nőnek az élettársához, családjához való negatív, ellenséges, vagy szorongásos viszonya. Ugyanis amennyiben maga az apa vagy valamelyik családtag (főként a saját édesanyja) elutasítja, támadja a gyermeket, a tisztázatlan konfliktusok problémássá teszik a szülési folyamatot.
Szüléskor a nőnek a tudattalanjába bevésődött, saját születés-élménye, annak az emléke is feltör, aktiválódik és feldolgozódik, különösen az első gyermekszülés esetén. Ezek a tudattalanból feltörő, nem fizikai indíttatású fájdalom-görcsök, a szülés végső aktusa előtt is jelentkezhetnek, ami szintén “elnémítja”, elhalasztja egy kis időre a szülési folyamat előrehaladását. Ezeknek a többé-kevésbé intenzív fájdalommal is járó, inkább irracionális félelem-görcsökben jelentkező, tudattalan emlékeknek a feldolgozásához-feloldásához szükséges időtartam esetről-esetre, bocsánat: személyenként különbözik. Ezek elmúltával viszont ( és ez lehet néhány perc vagy több óra annak függvényében, hogy mennyire nyugodtak, bizalomkeltők, bensőségesek, meghittek, barátságosak a szülés körülményei, a szülésnél segédkező, vagy abban résztvevő személyek -de elsősorban a leendő apa magatartása, viszonyulása, támogatása, együttműködése a legmeghatározóbb!) a szülés folyamata visszaáll a természetes, normális, folyamatába, mindenféle orvosi beavatkozás nélkül. Azaz visszaállna, hogyha hagynák! Mert többnyire nem hagyják és különböző görcsoldó-zsibbasztó, fájdalomcsökkentő injekciókkal, a “szülés-vezető” urak és hölgyek még jobban összezavarják a növényi állapotra lesüllyesztett szülő anya szabad akaratát, elveszik a maradék józanságát és a fizikai erejét. Természetes, hogy ezután már csak a szülésznők (és sokszor a takarítónők) haspréselési technológiája és a fogóval való fejtől húzás művelete menti meg a helyzetet, a “szükséges” gátmetszéssel egybekötve.
A magzatnak a méhen belüli rossz elhelyezkedéséből vagy a köldökzsinór helyzetéből adódó komplikációk szellemi gyökere (tehát nem csupán fizikai-alkati rendellenessége!) szintén visszavezethető az anyasággal kapcsolatos tévképzetekre, irracionális félelmekre, gondolkozási mintákra. A nyakra tekeredő köldökzsinór, amely a születendő gyermek életét fenyegeti, egyértelműen utal az anya tudattalanjában működő életellenes mentális programokra, amelyek a magzatkihordás ideje alatt is befolyásolták annak a gondolatait és gyakran eltöltötték a saját éltére és a magzat életére vonatkozó, irracionális veszély-képzetekkel, halál-információt tartalmazó gondolatképekkel. Az ilyen, a magzat-gyermek és az anya életét veszélyeztető “véletlen” körülmények, minden esetben a Skorpió napjegy által megtestesített spirituális megszüntetési (halál) és újjászületési - megújulási programra utalnak az anya és a gyermek aurájában, amit egy komolyabb asztrológiai konzultáció alkalmával, vagyis egy asztrogramm elemzéssel előre fel lehet deríteni és annak tudatosításával és a megfelelő mentális magatartás (erkölcs) felvételével - gyakorlásával fel lehet oldani (megelőzni a fizikai “komplikációt”). Az én Ascendense is a Skorpióban áll, a Nap és a Hold által kegyetlenül támadott Uránusszal szorosan az Ascendens mellett. A Medárd Ascendense szintén a Skorpióban áll és a Skorpiónak megfelelő VIII. házban, az asztrológia által a halál és az újjászületés házában is van egy bolygója. És ez természetes is, az enyémhez hasonló családi “hagyományok” esetében. De mivel a férjem által három évvel korábban elkészített horoszkópom segítségével tudomást szereztem ezekről a Skorpió jellegű programokról, karmikus meghatározottságaimról, ennek megfelelően a spirituális megújulási-újjászületési “kötelességeim” teljesítéséhez jóval a gyermek fogantatása előtt hozzáfogtam. Ezért olyan, humanista szemszögből kegyetlennek tűnő fizikai figyelmeztetésekre mint a köldökzsinór előesése nyakra való tekeredése, vagy a magzat koponyájának a szülő csatornába való beszorulása, már nem volt szüksége egyikünknek sem.
Az oly sok nyomorúságot és egészségi komplikációt okozó méhen kívüli terhességnek a mentális oka az, hogy az illető nő, gondolatai, vágyai és képzelete szintjén nagyon ritkán van csak a helyén térben és időben. Vagy a múltban időzik gyakran, annak elmúlása fölött szomorkodva, azt idézve képzeletébe újra-meg újra, vagy a jövőbe képzeli magát, onnan várva valamiféle csodás segítséget a jelen problémáinak a feloldására, vagy éppenséggel félve gondol a szerinte semmi jót nem ígérő jövővel szembe. Az ilyen ember (nő) természetesen térben sincs otthon a képzelete és vágyai szintjén és mindig más élethelyzetekbe képzeli magát, más szereplőkkel: jobb családtagokkal, kedvesebb és megértőbb munkatársakkal, jobb és szeretőbb, gyöngédebb, stb. élettárssal. És ami a legfontosabb a mi témánk szempontjából: szeretkezés közben is más dolgokra, másokra - másra gondol, vagyis a legfontosabb életeseményei közben sem létezik a helyén csak fizikailag. A méhen kívüli terhességgel a tudattalanja ezt az állandósuló helyen kívüliséget képezi le, azt jeleníti meg a fizikai testében. Egyértelmű és logikus, hogy azáltal, hogy a mai orvoslási technika segítségével megmentik egy ilyen veszélyeztetett anya életét sőt: olyan esetek is vannak, amikor a gyermeket is sikerül megmenteni, ezáltal csak a téves program fizikai megvalósulást tartják életben, de az ősök (ős anyák) által valahol célt tévesztett (elvétett) életforma, életút mentális programját, vagyis az igazi okot nem oldják fel és nem szüntetik meg. Ezért a következőkben meg fognak ismétlődni e rendellenes komplikációk.
A farfekvéses magzat-elhelyezkedés mentális oka hasonlít a méhen kívüli terhesség okához. Fizikai dimenzió szintjén ez akkor jelentkezik amikor a szülés beindulásakor sem fordul természetes fejfekvési pozícióba a magzat, tehát az anya lelkileg (tudatilag) háttal áll a szülés aktusához, vagyis még felkészületlen a szülési folyamatokra, vagy nem tulajdonít annak megfelelő lelki-szellemi fontosságot, nem figyel eléggé önmagára, megváltozott szellemi állapotainak jellegére, minőségére és természetesen a magzatára.
De az is lehet, hogy valami más, általa tudott és számára fontos dolognak, jelenségnek, személynek fordít hátat tudatosan. Valaminek háttal áll. Nem akarja azt befogadni lelkébe, nem akarja magához közel engedni, nem akar foglalkozni vele és ezért képletesen hátat fordít. Az anya személyi horoszkópja elemzésével meg lehet keresni és pontosan rá lehet mutatni arra, hogy mi is az, amivel az anya nem akar foglakozni, mi az a számára igen fontos információ-rendszert tartalmazó helyzet, vagy ki az a személy, akit nem akar a lelkébe -a tudatába!- beengedni. Amennyiben az elfogadás, vagyis a szembefordulás megtörténik, megfelelő fizikai mozdulatok és pozícióváltások (torna) segítségével a magzatot rá lehet vezetni, hogy ő is úgy forduljon, ahogy mindkettőjüknek előnyösebb és természetesebb.
Az európai racionális-humanista fogyasztói koncepciókra épült társadalmakban egyes nők számára a egyedül várandós állapot jelenti a lehetőséget arra, hogy személyük a környezet, a családjuk, élettársuk figyelmének középpontjába kerülhessen, tehát hogy az addig rejtett vágyaikat és rejtett hatalmi ambícióikat kiélhessék a környezetükön, más nők képzeleti és érzésvilágában viszont ténylegesen teherként és korlátozó állapotként jelentkezik a várandós állapot, amelytől szeretnének minél hamarabb megszabadulni. Mindkét esetben tudattalanul küzdenek a szülés gondolatával. Előbbi esetben elutasítják a várandósági állapottal járó kivételes “előjogoktól” való lemondást, a második esetben viszont akik várják, hogy az őket fizikai mozgásukban korlátozó és a férfiaktól ennyire látványosan és érzékelhetően megkülönböztető fizikai állapotuk megszűnjön. A túlhordás és a koraszülés komplikációi erre a ( természetellenes helyzetfenntartási vágyra és szintén természetellenes helyzet megszüntetési vágyra, türelmetlenségre utaló) diszharmonikus viszonyulási formákra vezethetők vissza, vagyis koraszülésnél inkább elutasítja, menekül az anyaságtól, míg túlhordásnál belékapaszkodik, szeretné magában visszatartani a magzatot az illető nő.
A köldökzsinór előesése, nyakra csavarodása vagy súlyosabb esetekben akár a teljes elzáródása, megbogozódása ismét valamiféle rossz viszonyulást, belső görcsöket, gócpontokat tükröz, mégpedig nagyon is szuggesztív módon: a magzat nem kap levegőt, fulladozik, vergődik, megszűnik a vér- és oxigénellátása. Ugyanilyen “fullasztó” helyzetként éli meg az anya is mind a párkapcsolatát - házasságát (szülőkkel, rokonokkal való közös házban, közös udvarban való együttélését) mind pedig a saját anyaságát. Inkább feladja és nem odaadja magát az anyasági-élettársi szerepnek, megbánja a házasságát vagy kételyei vannak az anyává válással kapcsolatosan, stb. A magzatszurkos magzatvíz szintén szuggesztív és “maga helyett beszélő” komplikáció: a magzat bekakált a magzatvízbe, tükrözve az anya szorongásait, irracionális félelmeit, vagyis azt, hogy az anya nagyon “be van tojva”. Egyik barátunk Magyarországon élő unokatestvéréből kellett hét hónapos magzat-korában sürgősen kioperálni a kisfiát mert nagyon megijedt, amikor megtudta, hogy milyen komplikációk adódhatnak abból, hogy az ő vérképlete RH negatív és a férjéé RH pozitív. Természetesen hónapokig tartó perfúziózás, inkubátorozás és az idiotizmus határait érintő, mániákus sterilizálás lett mindennek a következménye. Így kerültek az orvostudománnyal függőségi viszonyban mindketten talán egy egész életre.
Anyanyelvünk tele van olyan kifejezésekkel, szókapcsolatokkal, szavakkal, amelyek egytől-egyig valamiféle metafizikai igazságot, törvényszerűséget, lényegi, analogikus összefüggést tartalmaznak. Érdemes elgondolkodni például a “szorongás” és a “szorulás” szavak közötti analogikus kapcsolaton. Annak az embernek van szorulása, aki tudattalanul szorong valamitől, képtelen megemészteni valamilyen információt, sokat rágódik, töpreng a nehézségein és képtelen az új információk befogadására, a belé nevelt, vagy az általa szerzett vallásos, vagy tudományos rögeszmék, babonák, a régi szokások, fantazmagóriák, rögeszmék, koncepciók, elavult, lemerevedett gondolkodási- cselekvési minták, kapcsolatok elengedésére. Ugyanilyen szuggesztív a “terhesség” kifejezés, amely jelzi, hogy a gyermekáldás helyett egy újabb terhet visel az illető nő, mint ahogy manapság tehernek, nehézségnek érez a külső boldogságban, tudományos-gazdasági jólétben, könnyítésekben gondolkozó ember minden olyan tapasztalatot, amely belső erőfeszítéseket, belső megfordulást, a megismeréssel, szellemi tágulással járó természetes fájdalom-érzéseknek a tudatos felvállalását igényelné részéről az igazi önmegvalósítása, spirituális fejlődése, tudatosodása érdekében. Egy egész civilizációt (tudományt és annak megfelelő intézményeket) építettünk fel a szellemi fejlődésünkhöz szükséges figyelem-felvonó, figyelmeztető jellegű fájdalmak megszüntetésére, azok kicselezésére és az eredményeket meg lehet nézni: minél több a fájdalommegszüntető technika és módszer, annál több a fájdalom és a minden fantáziát felülmúló szenvedés. A mai szülészeti “klinikai komplikációk” hetven százalékához úgy jutottunk el, hogy a múlt század végén és a század elején az orvostudomány kezdte alkalmazni szüléseknél is a zsibbasztókat, a fádalom-szüntető injekciókat. Ennek az lett a vége, hogy a nőket -persze az ők akaratukkal és hozzájárulásukkal, sőt: kifejezett óhajukkal- megfosztották a természetes és egészséges szüléshez elengedhetetlenül szükséges érzékelési képességüktől, vagyis az egyetemes teremtésben való, éber közvetlen és tudatos részvételi képességüktől. A női szervezetnek ez a szentségtelen megzavarása vezetett nem csak a ma oly természetes előszeretettel gyakorolt gátmetszéshez, hanem a gyermekeknek az anyjuk hasából történő mesterséges kipréseléséhez és a szülészeti fogóval való kiráncigálásához, hanem az összes ma már szükséges rosszként elkönyvelt művi beavatkozáshoz.
De hogy eredeti témakörömhöz, a szülés során adódható komplikációkhoz visszatérjek, a továbbiakban a császármetszés metafizikai eredetét fogom megvizsgálni, hiszen a korábban említett komplikációk többségükben ezt az orvosi beavatkozást alkalmazzák. De ezen természetellenes műtét segítségével szeretnének fájdalommentesen, saját erőfeszítésük nélkül átesni a szülésen azok a nők is, akik mit sem tudva a hosszú távon és ezért nem észlelhető szellemi-lelki visszahatások mechanizmusáról, tudományosan -és így mindenképp időnap előtt-, előre “beprogramáltatják” maguknak a teremtésben, a létről való gondoskodásban és végső soron az Abszolútummal való kollaboráció aktusát. Több spirituális információnk van róla és magam is tanúsíthatom, hogy a szülés folyamata nem egy hosszas kínszenvedéssel és majdnem kibírhatatlan fájdalmakkal járó, szükséges rossz, amin túl kell esni, ahhoz, hogy a baba megszülethessen, hanem minden nő számára a legnagyobb fejlődési, önkiteljesítési lehetőség, amennyiben azt az illető nő teremtő- képességének, éberségének, felelősségének és szabad akaratának teljes birtokában igazi Fényben és Szeretetben éli át. A császármetszés tehát olyan nők esetében következik be, akik nem áldott állapotban vannak, hanem csak egyszerűen “terhesek”, mit sem tudva arról a hatalmas erőről, amely a létteremtési aktus során, de már a várandósági állapotban jelen van bennük. Ennek az erőnek a megtapasztalásától van megfosztva a klinikai szülésen “áteső” nő, de főként az, akin császármetszést hajtanak végre. Az áldott állapot azt jelenti, hogy amennyiben a várandós nő, minden kétséget kizáró, igazi szeretetben fogadja a születendő gyermekét, az egyetemes törvények “oltalmát” és “gondviselést” élvezheti mind a magzatkihordás, mind a szülési aktus során, vagyis hozzájut mindazon szellemi- lelki- anyagi értékekhez, amelyek a saját és a magzat szellemi-lelki-testi egészségéhez szükségesek. Természetesen ez azt jelenti, hogy tudatos erőfeszítéseket tesz a tudattalan destruktív programjainak megismerésére, dekonspirálására és feloldására, a tudattalan szellemi- lelki meghatározottságainak tudatosítására, az anyaságával kapcsolatos félelmeinek, egoista elvárásainak, számításainak, öncsalásának a leleplezésére és ami a legfontosabb: a szexuális életének, párkapcsolatának a harmonizálására, kiteljesítésére, rendezésére. A tudományos “terhesgondozás” a szexuális élet gyakorlásáról próbálja lebeszélni az előrehaladott várandóssági állapotban lévő nőket “a magzat épségének érdekében”, nem akarva tudomást szerezni a Nemek törvényéről, amely szerint az ember (a férfi és nő) számára a Fény és Szeretet folytonos áthatolása, a szexuális aktusban konkretizálódó kiegyenlítődési lehetőség, vagyis a szeretőségi minőség az elsődleges. Nem kíméli magát fölöslegesen, nem kényeskedik és nem érzékenykedik, nem kíván “terhesi” előjogaival élni (visszaélni!), nem aggódik a jövőért. Nem hamis szeretettel, nem érzelegve - spekulálva, nem jövő bebiztosítási görcsökkel várja a gyermekét és főként nem azért, hogy azzal a szétomló házasságát megmentse vagy hogy férjet fogjon magának. Annak következtében, hogy egy leendő anya fölöslegesen kíméli magát, fél a fájdalomtól és az igazi erejével arányos erőfeszítéstől és ezáltal (is) ellustul lelkében, képtelen lesz szellemileg tágulni, nyitni, egyetemes szeretettel, teljes hittel és bizalommal odaadni magát az anyasági állapotnak, diszharmonikus, a Nyilas uralkodó bolygójával, a Jupiterrel kapcsolatos morális, szellemi-lelki nyitási-tágulási nehézségre utaló fizikai nyitási elzáródás léphet fel a szülésénél. Ez a mai gyakorlatban császármetszéshez vezet, amely egyáltalán nem tekinthető normális aktusnak. Sőt: egy hatalmas sokkot jelent nemcsak a női fizikai szervezet számára, ami csak azt jelzi, hogy nőiségében, emberi öntudatában, egész anyai lényében alázza meg az isteni teremtő képességétől megfosztott vagy önkéntesen arról lemondó, a rolófájdalmak tudatos elszenvedését nem vállaló, a könnyítés érdekében a teljes kiszolgáltatottságot választó személyt. Mindez megmagyarázza számunkra azt, hogy a császármetszés után, de egyáltalán bármiféle (főleg a mesterségesen beindított) klinikai szülés után miért esnek lelki depresszióba és miért válnak képessé sokkal később a szoptatásra azok a nők, akik helyett tulajdonképpen a szülész-orvosok szülik meg a gyermeket. (Egy császármetszéssel gyermekeit a világra hozó-hozató Magyarországi ismerősünk kórházi kórlapjának zárójelentésében, a valóságnak megfelelően, többes szám egyes személyben szerepel az aktus leírása: “szültük”! - És természetesen a szülész orvos írta alá! Az is szorosan a témához kapcsolódik, hogy az illető nő a Nyilas jegyében született. Mivel a Nyilasban álló napja diszharmonikus fényszögeket kap a Jupitertől, a Marstól és a Szaturnusztól, ő ténylegesen nyitási és odaadási képtelenséggel küszködött egész felnőtt korában. Állandó fölösleges szorongásai, aggodalmaskodásai, irracionális szégyenlősége, igazságtalan és alaptalan kritizálási hajlamai következtében soha nem volt szexuális orgazmusa, annak ellenére, hogy csodálatosan szép, megtermett nő és polgári értelemben harmonikus házas életet él férjével és két nagyra nőtt, de lelkileg igen összehúzódó, introvertált, szégyenlős fiával. ) És ez természetes, hiszen hiába gondolja racionális eszével azt a mesterségesen szülő nő, hogy minden rendben van, amikor legbensőbb női lényege, anyai-teremtői tudattalanja elhallgathatatlanul lázadozik benne és nagyon nehezen dolgozza fel azt, hogy egy ősrégi folyamat, ami kilenc, vagy nyolc hónappal korábban elindult benne, nem ért véget, nem történt meg annak az igazi végkifejlete, elmaradt az a teremtési aktus, amire az egész szervezete, minden egyes sejtjével “be van rendezve”, amióta ember él a földön. Ahelyett egy megsértett (felmetszett) szervezet fájdalmait legyűrve, annak az összezavart természeti folyamatait, különböző élesztési módszerekkel serkentgetve kell kikísérletezze, hogy ilyen körülmények között képes-e még a szoptatásra, vagyis az anyai-szülői szerep első lépésére, a létről való gondoskodás legelső és legősibb (gyökerében szellemi) aktusára. Mi, annak ellenére, hogy a tudományosan beindított szülés után édesanyám képtelenné vált a szoptatásra, már jóval a szülés előtt tudtuk, hogy az én esetemben nem merülhet fel ilyen fajta meddőség kérdése.
Szilárd: Számítógépem jelzi, hogy a tizenkilencedik oldal végén járunk az eredetileg rövidebbre tervezett írásunkkal, ami nem lehet terjedelmes, nem csak azért, mert ezzel kedvét szegnénk azoknak akiknek nagyon fontos e szokatlan és meredek sorok elolvasása, hanem azért is mert az egyetlen jövedelmi forrásunkat képező asztrológiai tanácsadással és személyi horoszkópokkal szemben a húszadik század legvégén élő csíkszeredai és csíkkörnyéki felnőttek, de általában a romániai magyarok minden elképzelést felülmúlóan bizalmatlanok amiért mi, például az intézményesített egészségüggyel és a jól kereső nőgyógyászokkal szemben, semmiféle sokszorosítási lehetőséggel, de még csak az alkalmi sokszorosításhoz szükséges minimális anyagi alapokkal sem rendelkezünk.
Miközben e sorokat írom, Emőke szoptatja a diszharmonikus Marsához méltóan mohó és követelőző Medárdát, akin nagyokat múlatunk, amiért mohósága következtében tikkadozva, értetlenül, de egy hetvenéves töprengő bölcshöz illő kifejezéssel figyel valahova, az édesanyja feje fölötti térbe. Természetesen róla, vagyis csak róluk: az új kisemberkékről kellene szóljanak a befejező rész sorai, de hát isteni törvény szerint nem lehet és nem is szabadna az újszülötteket az édesanyjuktól elszakítani. Ráadásul most már meg is érett a helyzet arra, hogy eláruljam azt, ami talán már a tanulmány első sorainak olvasása közben izgatta önöket. Azt tudniillik hogy, miért nem féltünk mi ott kint az erdőben, ahol a kislány született és ahol élete első hónapját eltöltötte, sem Emőkének sem az születendő gyermek befertőzésétől? Azért írok csak most erről, mert azt ami a bátorságunk -és semmiképp sem felelőtlenségünk!- alapjául szolgál, csak az az ember értheti meg és fogadhatja el, aki az előbbieket mind elolvasta. Többször esett szó az előbbiekben a Kiegyenlítődés, az Ok és az Okozat (Karma), a Teremtés (Mágia), a Rezonancia, valamint a Nemek törvényéről. Arról is, hogy a szüléseknek a sok esetben indokolatlan korai, mesterséges beindítása természetellenes és hosszú távon meghozza a negatív következményeit. Ugyanis ezáltal a Ciklus és a Ritmus egyetemes törvényét sértik meg a “szakemberek”. Ez mindössze hat törvény idáig. Az eddig nem említett hetedik törvényt, a Polaritás törvényét (a Kiegyenlítődés törvénye mellett) viszont pontosan a “fertőtlenítéssel” sérti meg az ember, vagyis, akkor amikor baktérium, gomba, vírus és más kórokozó-mentes körülményeket ( és tápanyagokat) hoz létre mesterségesen, megakadályozván ezáltal azt, hogy az emberi szervezet természetes szimbiózisban élhessen ezekkel az élőlényekkel és génstruktúrákkal, amelyek nem véletlenül kell épp ott legyenek ahol vannak a természetben és amelyekkel az emberi szervezetnek szüntelenül kapcsolatban kell állnia a Rezonancia, a Hatás és a Visszahatás (Ok és Okozat) törvényeinek az érvényesülési lehetősége érdekében.
A fertőtelenített helyekkel és tárgyakkal az ember megzavarja az egyetemes törvények érvényesülésének az összhatását, ami által megbontja és megzavarja a harmóniát nem csak a természeti környezetében, hanem saját biológiai szervezetében is. Például, a legnagyobb szamárság, egészségi okok miatt, vagyis a fertőzés elkerülése céljából, forralt, vagy pasztörizált tejet inni. Egy harmóniában élő embernek a szervezete nem csak képes semlegesíteni a bacilusok, vírusok, gombák, stb. negatív hatásait, hanem igenis szüksége van az azokkal való találkozásra, együttműködésre és az azokkal való megküzdésre! És ezen van a hangsúly: szükségünk van a küzdelemre a Mars által jelképezett őserővel analógiában álló Polaritás törvénye hatására és ez a küzdelem az életben maradásunk legelső feltétele, már első lélegzetvételünk pillanatától kezdve. És mert nem hiába tisztelték Istenekként ezeket a törvényeket az archaikus népek: a Polaritás törvénye úgy érvényesíti hatását, úgy bosszulja meg magát, hogy a sterilizált helyek közvetlen szomszédságában, a sterilizált szervezetek közvetlen közelében felduzzasztja, meghatványozza azon, a tudomány által kórokozónak nevezett élőlények, génstruktúrák számát és erejét, ahonnan és amelyből azelőtt eltávolítottuk, kiirtottuk (kipucoltuk). A kórházi ember fogja magát és miután az újszülöttről kegyetlenül lemossa és lekaparja a természetes védő pajzsot jelentő magzatmázat az újszülött bőréről, sterilizált pelenkába csavarja, a halálra rémült csecsemőt. Egy ilyen ésszerű eljárás nyomán, a világ legtermészetesebb jelensége, hogy az egy porszemtől is “befertőződhet”!
És mindez még csak a fertőzéseknek a fizikai oka és körülményei! De igazából csak az az ember fertőződik be fizikai szinten -és mivel a gyermek hét éves koráig az anyának a tudattalanját, vagyis a tudattalanjába leszorított, lefojtott konfliktusait, diszharmonikus lelki átéléseit képezi le az anyáénál információ-érzékenyebb szervezete, vagyis a betegségei által- aki szellemében és lelkében, vagyis öntudatában már fertőzött. Ezért természetes, hogy egy összezavarodott tudatú, szabad akaratától megfosztott nő és annak a gyermeke könnyen befertőződik, amikor olyan mesterségesen természetellenes (klinikai, vagyis hamis) információkat tartalmazó környezetben tartózkodik, mint például a Csíkszeredai kórház szülészeti osztálya, ahol állandó a zaj, a feszültség, a nők és az újszülöttek egymás nyögéseit, fájdalom-sikolyait és gyermeksírását kénytelenek hallgatni és ahol a szülő nőnek nem csak az orvosok, nem csak a szülész nők, hanem még a takarító nők is parancsolgatnak, az irracionális -egyenruhás!- öltözködési “rendről” és mosdási-fürdési szokásokról-lehetőségekről nem is beszélve.
A mentális fertőzések - fertőződések veszélye viszont nem szűnnek meg a szülészet mesterséges körülményeinek, lelki szempontból mindenképp egészségtelen médiumának az elhagyásával. Az újszülöttet nem az által védjük meg a fertőződéstől, ha csak “sterilizált” kezekkel, esetleg kesztyűkkel érünk hozzá és az édesapjának is “gázmaszkot” kötünk a szájára, ha karjaiba akarja azt venni! Az újszülöttnek, pontosan a fent leírtak értelmében nagyobb szüksége van a szülőkkel való természetes (közvetlen) érintkezésre - azok érintésére, mint gondolnánk! De csak a szülőkkel való közvetlen érintkezésre!
Egy metafizikai aforizma azt mondja, hogy az Úristennek fia van, de unokái nincsenek. A gyermek tehát nem a nagyszülőkhöz érkezik elsősorban, hanem a szülőkhöz és csakis a szülőkhöz. És egy gyermek nem mutogatni és csodálni való műtárgy és nem a felnőttek érzelgős szentimentalizmusa kielégítése érdekében létrejött élőlény, hanem egy jövendő felnőtt, akiben ott van az Abszolútum, pontosan úgy mint egy felnőttben. Ne tévesszen meg az, hogy nincs racionális értelme, mert olyan finom és érzékeny valóságérzékelő szervekkel és képességekkel rendelkezik, amilyeneket mi a szürke és korlátolt, tudományos racionalizmusunkkal már el sem tudunk képzelni. De vigyázat: ezek a szervek igenis érzékenyek, ami azt jelenti, hogy minden, általunk számon nem tartott asztrális és mentális információt felfognak, de sajnos a befolyásuk alá is kerülhetnek. Hát itt rejlenek az igazi fertőzési veszélyek: a szülők és az anya diszharmonikus lelki átéléseit, állapotait még képes bizonyos mértékben feldolgozni mert erre “be van állítva” már születésétől fogva: hiszen az anyja lelki-szellemi-kauzális struktúrájának megfelelő spirituális programmal indult el a földi létformák irányába és az annak megfelelő ellenálló erőkkel is rendelkezik. (Ez utóbbi ellenállási-programoknak a gyermekkorban történő intenziválódása miatt válik egy -egy gyermek, fiatal felnőtt korára az anyjának a tökéletes ellentétévé!). Azonban egy alkoholista, vagy éppenséggel absztinens de hatalmi ambícióktól, vagy más diszharmonikus lelki átélésektől áthatott nagymama, nagytata, nagynéni-nagybácsi, ismerős, rokon, stb. asztrális és mentális kisugárzásait már nem dolgozza fel olyan könnyen és ennek jeleként befertőződik a gyermek.
Nem véletlenül mondjuk azt, amikor egy-egy vallásos szektába, szélsőséges politikai pártba beálló fiatal belép, hogy megfertőzték. A fertőzés és a fertőződés mindig spirituális és mentális szinteken kezdődik és a fizikai fertőződés csupán ennek a következménye (materializálódása). Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a nagymamákat és a rokonokat ki kell zárni és tiltani a gyermekszobából, hanem azt, hogy a legegészségesebb viszonyulás egy csecsemőhöz, ha minél kevesebbet zaklatják, zavarják ellenőrizetlen lelki-szellemi átéléseikkel (gyönyörködéseinkkel), még akkor is, ha meg vannak győződve arról, hogy a hozzá való érzelmi közeledésük, az érte való aggódásuk, a legtisztább és legszentebb nagyszülői, vagy rokoni szeretetünk kifejeződése. Medárda teljesen nyugodt volt amíg a diszkrét metafizikus baráti körben tölthette napjait kint a hegyen, ahol erdőszéli tehénitató vályúban fürösztöttük meg először az életében (és ott fürösztgettük még több ízben...), de három napig zsémbelt és néha hisztériásan is felsírt egy ilyen, több órásra sikeredett dédszülői és nagyszülői “szeretetben fürdetés” után. Ez utóbbi viszont nem jelentett számára fertőzéses veszélyt, mert a támadott Oroszlán Nappal és Holddal és az otthon és a család életterületén álló Halak-sárkányfarokkal rendelkező, tehát általános nyugalmából a családja által igen könnyen kibillenthető Emőkével mindjárt, azonmód dekonspiráltuk, hogy igazából mi is történt, hogy mi is zajlott le aurák szintjén - de főképp az ő aurájában- a szeretetnek képzelt bűntudatuktól meghatódott rokonság meglátogatása közben. Sikerült azt elérni ugyanis, hogy ne azok az emberek jöjjenek a gyermek és az anya otthonába, akik hatalmi gőgjükben és (“jót akaró”) vak ambícióik kielégítetlensége miatti bosszújukban, házasságkötésünk után kitagadták Emőkét a családból, mert nem tett eleget azon parancsuknak (!), hogy kapartassa el a gyermeket. A legfontosabb tehát nem a steril (élet nélküli) környezet létrehozása és az újszülött mellett tartózkodó felnőttek leheletének megszűrése gézmaszkokkal, hanem a szülők megrendíthetetlen hite a gyermekük épségében és egészségében már fogantatása tudomásulvétele pillanatában! Sőt már azelőtt. Nekem igen erős eltökéltséggel kellett szembenéznem saját irracionális szorongásaimmal és ezáltal kitisztítanom a tudattalanom legmélyebb rétegeiből a horoszkópomban első látásra szembeötlő anyaság ellenes programokat. Ugyanis az én Holdamat hét (!) különböző bolygó támadja, ami annak köszönhető, hogy az én “családi krónikám” is telve van az Emőkéhez hasonló drámai (életellenes) eseményekkel és az én fogantatásom és születésem is csupa lelki zavarok és abszurd fizikai beavatkozások közepette történt. A rokonaink és ismerőseink félelmeire és érzelmeire, akárcsak a saját lelkivilágunkra nem köthetünk gézmaszkokat!
Hát ezért nem törődtünk mi a fizikai fertőzés-veszéllyel és ezért nem féltünk a szülés közben előállható komplikációtól. Mi a személyi felelősségtudatunkba és a természet rendjébe felelőtlenül be nem avatkozó, de mindennel szembenéző, mindennel számoló szeretetünkkel védjük a fertőzéstől gyermekünket. Ez azt jelenti, hogy nagyon figyelünk a saját lelkivilágunkban előállható fertőzés - gócokra (zavarokra) és amint azokat felfedeztük, erős tudatosítással, bátor szembenézéssel oldjuk fel, nem szeretetnek hazudott érzelgősséggel és aggodalmas tudományoskodással. Nem védekezéssel és nem elhárítással. Mert megtanultuk már azt, hogy a létet szabályozó egyetemes törvényeknek az egyénre gyakorolt hatásait felelőtlen, “tudós” beavatkozásokkal meg lehet zavarni, és be lehet mocskolni, de elfojtani - sterilizálni nem! A természetet ugyanis nem védeni kell, hanem hagyni kell, hogy zavartalanúl végezhesse el a dolgát, úgy ahogy tökéletesen elvégezte és végzi tovább is a dolgát a Medárda és a többi gyermekünk esetében.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/