XV. Az Ördög és/illetve a Kísértés
Az ellenőrizhetetlen belső (szellemi) harag, a gyűlölködés és neheztelés, illetve a rejtett agresszivitás igazi okainak az ikonja. A bűnbeesés: a meghasonlás és a létkorrupció logikája szerinti életvitellel való leszámolási vágynak az ikonja. A folyamatos meghasonlottsággal, a csalásokkal és az öncsalásokkal, az ámításokkal és önámításokkal, végső soron mindenfajta korrupcióval, korrupt helyzettel és állapottal, a korrupcióra való hajlammal, a korrupció eszközeinek a használatára való hajlamokkal és a hatalomra valós sóvárgással való leszámolás ikonja.
A Kelta Kereszttel végzett sorselemzésnél első pozícióba akkor tesszük ki a kísértés ikonját, amikor megakarjuk tudni azt, hogy egy általunk ördöginek - sátáninak képzelt (elfojthatatlan és huzamosan feloldhatatlannak bizonyuló félelmünket, haragunkat és gyűlöletünket kiváltó) élethelyzet miért következett be, illetve, hogy miért találkoztunk, miért kellett egy ilyen, általunk sátáninak képzelt személlyel találkoznunk, és, hogy miként szabadulhatunk meg a lelkünket és a szervezetünket megmérgező, lebetegítő haragunktól - gyűlöletünktől, illetve az illető élethelyzettől, vagy személytől.
Kettős pozícióban arra utal, hogy a felvetett sors-probléma igazi, de mélyen rejtett gyökere vagy az erős haragunkban, gyűlölködésünkben, valamely személy, vagy sors-ellenes (Isten ellenes) negatív ambíciónkban és az ennek a lelki - szellemi állapotnak megfelelően huzamosan fenntartott feszültségi állapotunkban és negatív képzeletünk (ördög)idéző erejében keresendő, vagy a huzamos és erős bűn-sóvárgásunkban és kísértettségi állapotunkban, illetve a mélyen meghasonlott (korrupt, hamis) élet- és léthelyzetünkben, megváltás-ellenes élet-képzeletünkben.
Ötös pozícióban általában a tudattalanunkban settenkedő, a felszínen még általunk sem észlelt gyűlölködéstől, haragtól, csendes sors-nehezteléstől, vagy valaki-valami iránti nehezteléstől való megszabadulás szükségességére utal. De jelentheti azt is, hogy az a cél, jelenség, élet- illetve sorshelyzet, amire a kártyát kivetettük, valamiképpen kapcsolatban áll a mi korrupcióra: belső meghasonlásra, külső csalásra való késztetéseinkkel, az érdemtelen és a spirituális fejlődésünket nem szolgáló, fölösleges előnyszerzési hajlamunkkal.
Hatos pozícióban azt jelenti, hogy amennyiben megtesszük azt a lépést, vagy felvesszük azt a mentalitást, amelyre az 5 pozícióba került ikon szimbolikája utal, az a személy, vagy azok a személyek, akikkel kapcsolatos az a megoldandó sorshelyzet, vagy az a cél, amit el szeretnénk érni, az ördögi arcukat fogják mutatni felénk, a gyűlölködő természetüket fogják kimutatni nekünk, vagy legalábbis nekünk ez lesz a benyomásunk. De az is lehet, hogy valamilyen más, számunkra pokolinak, vagy ördöginek tűnő sorshelyzetbe kerülünk, esetleg a mi gyűlölködő és ördögi természetünk kerül, számunkra is meglepő módon felszínre, vagy veszélyes betegség vesz rajtunk erőt. Ez viszont nem kell megijesszen, mert annak a jele, hogy a sors elemek jól rendeződnek és a felvetett probléma a 7 pozícióban álló ikon szimbolikája által jelzetten rendeződik.
Hetes pozícióban jelenti a negatív karmától, vagyis az ördögtől: az ördögi sorshelyzettől, a kísértéseinktől, illetve a korrupcióra való hajlamainktól - gyengeségeinktől való megszabadulást, vagyis azok feloldódását és pozitív képességekké történő átalakulását.
XVI. A Torony
Az elzárkózások, elkülönülések és elhárítások megszüntetésének és a titokelbontások, a zártörések (mai informatikai nyelven: a kódtöréseknek!) az ikonja. A teljes és végleges leleplezések, a végső tisztázások - tisztába-tevések, illetve azok szükségességének az ikonja. Egy bizonyos személy és a külvilág, illetve általában a személy és a különböző személyek - csoportok közötti közléseket, információ-áramoltatást gátló, vagy nehezítő, illetve a szellemi dimenziók közötti információ-áramoltatást nehezítő (kommunikációt lehetetlenné tevő) szellemi, lelki és fizikai várfalak és a Bábeltornyok lebontásának, leomlásának vagy/és felszámolásának az ikonja. Az új alapokra helyezéshez szükséges romok és törmelékek eltakarítási műveletének az ikonja. Az ember eredeti rendeltetése félreértéséből keletkező (azzal homlokegyenest ellenkező) előnyszerzés (életnyerés) lehetőségének a téveszméjéből eredő rejtőzködés és titkolózás megszüntetésének az ikonja.
A Kelta Kereszttel végzett sorselemzésnél első pozícióba akkor tesszük ki a Torony ikonját, amikor tisztán akarunk látni egy bizonyos problémában, esetleg az egész sors-helyzetünkben, amikor úgy véljük, hogy mindössze azért érthetetlen számunkra egy bizonyos, nehézségeket okozó, a tájékozódást nehezítő, esetleg sorozatosan visszatérő személyes életjelenség, sors-helyzet, mert valamiféle titok fűződik hozzá, számunkra érthetetlen és ismeretlen okok húzódhatnak meg a háttérben. De kitehetjük akkor is, ha mi magunk akarunk tudatosan lebontani egy (külső, vagy belső) Bábeltornyot, mi akarunk egy bizonyos kérdésben - élethelyzetben egészen tiszta helyzetet és állapotot teremteni, de félünk, hogy amennyiben rosszul kezdünk - tévesen nyúlunk hozzá, a javítás helyett fölösleges bajt - bajokat és esetleg kárt okozunk.
Kettős pozícióban, valamely a felvetett problémával kapcsolatos sötét titok (titkos megegyezés, záradék, stb.) létezésére utal, vagy arra, hogy mi vagyunk azok, akik titkolózunk - titkolóztunk, ködösítettünk fölöslegesen, elrejtettük, elkendőztük, vagy meghamisítottuk a valóságot és ennek isszuk a levét. És persze, mindezekkel együtt jelentheti a tisztázatlanságot, a tisztátalanságot, a hátsó gondolatokat, az ármánykodást, elsősorban a mi részünkről, aminek mindössze a tökéletes tükre a mások, a partnereink, partnerünk (esetleg az élettársunk) nem őszinte magatartása.
Ötös pozícióban általában azt jelzi, hogy az életprobléma, ami foglalkoztat bennünket és aminek a megoldása érdekében a Tarot tanácsát kérjük, valamiféle rejtett okokat és indítékokat tartalmaz, hogy olyan mozgatórugók (rejtett érdekek, vagy a leleplezéstől féltett titkok) rejlenek annak hátterében, amelyeket feltétlenül és minden áron le kell lepleznünk, esetleg mi kell a leleplezés szereplői, vagy végrehajtói legyünk az illető sors-játszmában, akik le kell leplezzük saját magunkat, titkainkat, esetleges rejtett szándékainkat és céljainkat, annak érdekében, hogy az illető sorsprobléma feloldódjon és megoldódjon.
Hatos pozícióban azt jelenti, hogy amennyiben helyesen értelmeztük az ötös pozícióba került ikon szimbolikus jelentését és meg is tettük azt a lépést, fel is vettük, azt a magatartást (viszonyulást), amire az ikon utalt, minden elhomályosodik előttünk az illető problémával kapcsolatosan és még annyira sem látunk majd tisztán az adott kérdésben, mint azelőtt. De jelentheti azt is, hogy az 5 pozícióba került ikon jelzése szerint elkövetett tettünk - felvett magatartásunk - olyan toronyomlást, olyan lelepleződést, titok - dekonspirációt idéz elő, amelytől mi magunk is megijedünk majd. Ez a krízis - helyzet viszont, ami egyébként sem tart sokáig, épp annak lesz a jele, hogy jó úton járunk és a felvetett probléma nem sokára a hetes pozícióba kerülő ikon által jelzett értelmek szerint feloldódik, megoldást nyer.
Hetes pozícióban jelentheti a Bábel-torony leomlását, vagyis a tévképzetek eloszlását, a teljes helyzet-tisztázást, a mögöttes és rejtett (tévképzetekre alapozott, rossz indulatú, kárt okozó) titkok lelepleződését, a rejtett szándékok és célok kiderülését, a teljes dekonspirációt. Vagyis mindazt, ami a helyes tájékozódást és az egészséges életvezetést - sorsrendezést lehetővé teszi.
XVII A Csillag - a Remény
A személyi spirituális fejlődési sorsprogram és életrendeltetés szerinti fejlődési lehetőségek létrejöttének, vagyis a pozitív sorskibontási - sorsbeteljesítési lehetőségekbe betett bizalomnak (a Reménynek), vagyis a személyes életrendeltetésünk pozitív céljába és funkciójába vetett hitnek: a sors-bizalomnak az ikonja. Mivel a személyiség-fejlődés, illetve a személyi spirituális fejlődés egyik legfontosabb feltétele az ellentétes személyek közötti párkapcsolat, illetve a hosszú távú egészséges élettársi viszony, a fentiekkel együtt, a beteljesülő szerelemnek és az igazi, pozitív sorsfeltáró és helyes élet-útmutató asztrológiának az ikonja. Ugyanakkor a hiú reménykedés, az általános emberi és a személyes spirituális sorsprogramunkkal nem egyező lehetőségek (anyagi javak, élettárs, társadalmi pozíció, stb.) megszerzési lehetőségébe vetett hiú remény ikonja és természetesen a téves és hamis sors-rendeltetés utáni ábrándozás ikonja is.
A Kelta Kereszttel végzett sorselemzésnél első pozícióba, természetesen akkor tesszük ki a Remény ikonját, amikor valamiben nagyon reménykedünk, illetve amikor azt akarjuk megtudni, hogy a reményünk - reményeink valóra vállnak-e? De lehetséges még egy végletes Tarot- kérdés is ennél a pozíciónál, amikor azt akarjuk megtudni, hogy amennyiben egyáltalán még van remény a számunkra, azért mit kel tennünk, illetve, hogy miképpen szerezhetjük vissza az elvesztett reményünket, vagy hogy az alapprogramunk viszonylatában és az elkövetett (vagy el nem követett!) tetteink következtében, milyen jellegű lehet, a reményünk.
Kettős pozícióban, a felvetet probléma igazi gyökereként mindenképp a talmi ábrándozást, a hiú reménykedést, a hamis csillagok általi fény huzamos és intenzív követését jelenti. Azt, hogy az általános és a személyes életprogramunkkal, életfeladatainkkal nem egyező, azoktól merőben eltérő életideálokat és életcélokat követünk, hogy rosszul választottuk ki a vezércsillagunkat (Azt a teremtői sors-erőt, amellyel elsősorban kapcsolatba és harmóniába kellene kerülnünk), illetve, hogy csak ábrándozunk és álmodozunk, ahelyett, hogy a karma-megszabaduláshoz vezető gyakorlati életfeladatainkat felvállalnánk, illetve, hogy gyakorlati lépéseket tennénk a céljaink elérése érdekében.
Ötös pozícióban általában azt jelenti, hogy semmi mást nem kell tennünk az illető probléma megvalósulása, vagyis az illető problémával kapcsolatos helyzetjavulás érdekében, mint a hitünknek és a reményünknek az erősítését, a kitartást, a sors- bizalom fenntartását.
Hatos pozícióban, természetesen a teljes reményvesztettségi állapotot és a reménytelen helyzet-látszatot jelenti, ami az ötös pozícióba kerülő ikon szimbolikájának megfelelő lépéseinket, tetteinket, magatartásunkat fogja követni, de pontosan ezt a látszólagosan reménytelen és kiuttalannak tűnő helyzetet nem kell elfogadnunk és semmiképp nem kell engednünk a reménytelen állapotnak az érzelmi átélésére hajló késztetésnek, hajlamnak, mivel éppen ez a helyzetünk és lelki állapotunk lesz a jele annak, hogy a sorsproblémánk feloldása és megoldása jó úton halad.
Hetes pozícióban jelenti a felvetett problémával, sorshelyzettel, esetleg sorsnehézség megoldásával kapcsolatos reményeink valóra válását, beteljesülését, illetve, a sors-bizalom helyreállását, a pozitív rendeltetésünkbe vetett hit újraéledését és fellángolását.
XVIII. A Hold
Az anyaság a szülői állapot, az otthon és a család ikonja, a teremtésben való közvetlen részvétel: a gyermeknemzés, gyermekszülés, gyermekgondozás és nevelés és a gyermekekkel kapcsolatos és általában a családi feladatokhoz fűződő, valamint a családi viszonyokhoz - problémákhoz kapcsolódó lelki- és probléma-érzékenység ikonja. Az otthon építés és családalapítás, a gyarapodás és a gyarapítás ikonja. De épp így az anyagi bőség, a mennyiségi szaporodás - tágulás, illetve negatívan: a mennyiségi, számbeli sorvadás - szűkülés ikonja is.
Ami az érzékenységet illeti, amennyiben nem az információ befogadási készséget szolgálja, hanem a kényelmetlen benyomásokat keltő információk előli elzárkózást (a Rák és a teknős páncélba való visszahúzódást), vagyis a megtermékenyülés elleni védekezést, ez a teremtés folyamatosságát szolgáló tulajdonság (mármint az érzékenység) érzelmi zűrzavart okozó érzelgősségbe torkollik és vagy ő okozza a rejtett agresszivitást, vagy épp az elzárkózásból eredő a rejtett agresszivitás az, amely érzelgősség formájában megnyilvánul. Ezt jelképezi az ikon ábrázolásában a két kutya, amely a holdra vonít az éjszakában.
Sorsértelmezést indító - kérdező -, egyes kártyának akkor tesszük ki, amikor a családdal (figyelem: az általunk alapított, vagy alapítandó családdal és nem a szüleink által alapított és képezett családdal), az otthonnal (otthon-építéssel), vagy a gyermekekkel (gyermekkel) kapcsolatos kérdéseinkre szeretnénk választ kapni, illetve ezzel a tárgykörrel kapcsolatos problémára, kétségeinkre akarunk választ, illetve eligazítást kapni.
Kettős pozícióban egyértelműen arra utal, hogy a felmerült sors-probléma, a problémás nehéz sorshelyzet azért állt elő, mert nem oldottunk meg bizonyos, az otthonnal, vagy a családdal kapcsolatos problémát - problémákat, mert nem figyeltünk kellőképpen és kellő mértékben a családi problémáinkra, a családtagok valamelyikére, vagy egyszerűen azért mert nem akarunk családot alapítani, vagy gyermeket, gyermekeket vállalni, elhárítjuk és kikerüljük a családanyai, vagy családapai szerepkört és felelősségeket, holott ez mind az általános emberi, mind a személyi karmánk és sorsfeladataink szerint igen fontos lépés lenne. Ritkán ugyan, de jelentheti azt is, hogy túlságosan bele bonyolódtunk a család és az otthon problémáiba, a családtagok problémáiba, olyannyira, hogy nem figyelünk egyéb sors- és életfeladatainkra, hogy sem nem látunk sem nem hallunk mást a családi problémáinkon kívül.
Esetleg azt, hogy szereptévesztések merültek fel a családi életünkkel, családi viszonyrendszereinkkel kapcsolatosan és például a szüleinkkel, vagy a fél-felnőtt gyermekeinkkel beszéljük meg az életünk fő problémáit az élettársunk (férünk, feleségünk helyett), átadjuk a családapai, vagy családanyai szerepet, a neki megfelelő döntéseket és felelősségeket az anyánknak, az apánknak (anyósunknak, apósunknak), vagy a gyermekeink valamelyikének, ahelyett hogy mi töltenénk be ezt a szerepet és mi vállalnánk e szerep szerinti felelősségeket.
Amennyiben ötös pozícióban jelentkezik, arra utal, hogy az illető probléma aminek a helyes megoldása érdekében a sorselemzést végezzük - amire a kártyát kivetettük - csak és csakis a családi helyzetünk - állapotunk rendbetételével, a családtagokhoz, illetve az otthonhoz (a családi házhoz, lakáshoz, szülőföldhöz) való viszonyunk - viszonyaink tisztázásával és törvényesítésével oldható meg még akkor is, ha netalán egy olyan távoli és család-idegen kérdésére keressük a választ, mint például egy űrrepülés technikai problémájának a megoldása.
Hatos pozícióban arra utal, hogy az ötös pozícióba került kártya által jelölt lépés, tett, vagy mentalitás megtétele - felvétele után, érzelmi, vagy személyi viszony szintű zűrzavar lépik fel a családon belül, illetve, hogy a saját személyünket, lelki állapotunkat lepi el az érzelgősség kábult agresszivitása. Esetleg azt, hogy olyan látszat keletkezik, illetve az lesz a benyomásunk, mintha a családi relációk oly mértékben megromlanának, megzavarodnának, illetve összekuszálódnának, hogy az már veszélyes, illetve, hogy maga az egész család (a családi állapot, a családi harmónia), vagy az otthon (esetleg maga az otthon épülete, illetve a lakás) kerül veszélybe.
Hetes pozícióban arra utal, hogy amennyiben helyesen cselekedtünk, illetve helyes magatartást tanúsítottunk az 5 és 6 pozíciókba került ikonok által jelölt motívumok szerint, az 1 kártya által megtestesített probléma következménye az lesz, hogy minden családdal, gyermekekkel, otthonnal kapcsolatos gondunk kiigazodik és megoldódik, illetve, hogy az érzelmeink és érzelmi kapcsolataink kitisztulnak, harmonikussá válnak, feszültségeink feloldódnak.
XIX: A Nap (A nappali Éberség), A világosság, a Partner
A személyünk kettősségének (kettős személyiségünknek: tudatunknak és/illetve a tudattalan szellemi - lelki meghatározódásainknak) és ezért a titkos énünk felfedésének és átvilágításának, a titkos szándékaink és cselekvéseink forrása felfedezésének és értelmezésének - értelmeződésének, a nem csak mások, hanem az önmagunk előtt is szégyellt és önmagunk elől is elrejtett vágyaknak és sóvárgásoknak a mások előtt, de minimum az élettársunk előtt való felfedésének, valamint a hozzuk kötődő, ritkán napfényre (megnyilatkozásra, megnyilvánulásra, kinyilatkozásra) kerülő tulajdonságaink nyilvános beismerésének és felvállalásának, vagyis a tudattalan lelki világunk legmélyebb zugainak és képzeletünk (szívünk) legtitkosabb barlangjáratainak a maximális szellemi éberséggel (nappali fénynél) és mások (legkevesebb az élettárs) előtt, másokkal - mással együtt történő átvilágításának, pontosabban: az un. „objektív” átvilágítás szükségének és mozzanatának (aktusának) az Ikonja. A nyílt gyónás és a nyilvános pszichológia Ikonja.
Egyes pozícióba akkor tesszük ki, amikor a párkapcsolati problémáink - gondjaink igazi jellege felől szeretnénk teljes értékű átvilágítást - helyes információt szerezni, illetve akkor, amikor az élettárssal való problémáink igazi okára, élettársi viszonyunk valóságos jellegére (az egybe kerülés miértjére), illetve a megromlott élettársi - házassági vagy/és szerelmi viszony helyreállítási lehetőségeire vonatkozó helyes szellemi információkat szeretnénk megszerezni.
Kettős pozícióban arra utal, hogy hamis eszmék (téveszmék, rögeszmék) szerint élünk, hamis fényben állunk, illetve, hogy spirituális szempontból hamis fényben látjuk azt a problémát, amiért a Tarot tanácsát, eligazítását kérjük. És persze arra is, hogy a probléma igazi oka az átvilágítatlan és\vagy a háttérbe szorult, vagy az így megromlott - megzavarodott párkapcsolatunk, élettársi - szerelmi viszonyunk.
Az ötös pozícióba kerülő Nap ikon arra utal, hogy a problémának, aminek a feloldási és meghaladási lehetőségei felől szeretnénk információt szerezni, az igazi sors-mozgató oka, vagy a külvilág (és az élettársunk, vagy a gyóntatónk, pszichológusunk) elől elrejtett és eltitkolt szándékainkban, vágyainkban, titkos sóvárgásainkban, tulajdonságainkban, illetve a rejtett személyiségünk zavaraiban van, a párkapcsolati viszonyunkban, annak a tisztázatlanságában, vagy magában az élettársunk által megszemélyesített spirituális erők zavartságában van. Illetve azt, hogy a probléma feloldása és megoldása érdekében, az élettársi gondjainkat, viszonyunkat (az élettárshoz való viszonyulásunkat) kell rendbe tenni, illetve az élettársnak az illető problémához való igazi (rejtett) viszonyulását kell megismerni és tisztázni és a nézőpontokat, a szándékokat egyeztetni - összehangolni.
Hatos pozícióban arra figyelmeztet, hogy amennyiben helyesen értjük meg, majd fel is vállaljuk és helyesen hajtjuk végre az ötös pozícióba került ikon által jelzett szükséges tettet - tetteket, illetve a sorsprogramunkkal összhangban, helyesen viszonyulunk az illető problémához, vagy az élettársi viszonyunk zavarodik össze, vagy az élettársunk maga kezd furcsán és érthetetlen módon viselkedni, vagy a rejtett személyiségünk kerül előtérbe és, mivel nem tudunk úrrá lenni fölötte, még annál is nagyobb problémákat okoz, mint ami miatt a Tarot tanácsát kérjük. Természetesen éppen ez lesz a jele, annak, hogy jól cselekedtünk, jó úton járunk.
Talán logikus, hogy hetes pozícióban vagy a párkapcsolati viszonyunk és problémáink tisztázódását jelzi, vagy azt, hogy az illető probléma teljes megvilágítást fog nyerni és/vagy azt, hogy a második (rejtett) személyiségünk is végre átvilágítódik megtisztul (nem félünk azt felvállalni és kiállni vele a fénybe) és ezért a teljes személyünk és az élethelyzetünk, új és tiszta megvilágításba kerül, és/vagy azt, hogy a személyünkkel szemben esetleg felmerült összes gyanú tisztázódik, és az esetleges maradék fenntartások is teljes mértékben eloszlanak.
XX A feltámadás és Végső ítélet
A spirituális újjászületést (az életről és a létről alkotott korábbi - világi: pragmatikus! - elképzeléseink szerinti szellemi és lelki lárva-állapotaink elhagyását) követő újonnan kialakult (spirituális) személyi tulajdonságoknak és képességeknek a felszínre hozásának és megszilárdításának - megszilárdulásának és ezeknek az új, mágikus erejű képességek hatásának, automatikus erő-érvényesülésének az ikonja. A gyökhöz (teremtői imaginációhoz és a kauzális meghatározódások törvényszerűségéhez) való visszavezetés szerinti vizsgálódásnak - a (meghatározódások szerinti értelmezésnek): az egyetemes törvények, valamint az egyéni sorsprogramok érvényesülési lehetőségei (egyéni életfeladat felvállalási és sorsbeváltási lehetőségek) szerinti igazságkeresésnek és ítéletalkotásnak az ikonja. Végső soron, a nem kimondottan és nem föltétlenül és nem csak a vallásos személyek által elérhető hit kialakításának - kialakulásának és a hit eredményesen történő (funkcionális!) működtetésének az ikonja. Az ugyanis, hogy valakinek egy bizonyos dogmarendszer (vallás) szerinti isten-képzete van, még egyáltalán nem jelent hitet, csak mindössze vallást. Hit az a (funkcionális!) szellemi - spirituális meggyőződés, aminek létezik szemmel látható, természetes és pozitív következménye annak a személynek a sorsában és életében, aki a hit állapotát folyamatosan megéli. A hit végső soron a Teremtésnek az eredeti pozitív céljáról és értelméről való személyi meggyőződés, illetve arról, hogy ehhez a pozitív teremtési céllal azonos az illető személy létezése, hogy az élete értelme az egyetemes teremtés pozitív értelmébe integrálódik.
A Kelta Kereszttel végzett sorselemzésnél első (egyes) pozícióba akkor tesszük ki a Feltámadás, illetve a Végső ítélet ikonját, amikor egy általunk ténylegesen sorsdöntő fontosságú kérdésben akarunk helyes ítéletet alkotni, illetve helyes (és végleges!) szempontot kialakítani és felvenni. Illetve akkor, amikor úgy érezzük, hogy egy ténylegesen véghezvitt lelki és szellemi megtisztulási: újjászületési, gyökeres átalakulási folyamat után, szeretnénk egy gyökeresen új, az egyetemes törvények logikájához és hatásmechanizmusához igazított és egyértelműen spirituális jellegű életet folytatni.
Kettős pozícióban arra utal, hogy teljesen tévesen és hamisan ítélünk meg a mélytudattalanunk szintjén egy élethelyzetet, egy személyt és ez vezetett ahhoz a problémához, negatív sorshelyzethez (betegséghez, balesethez, anyagi, vagy személyi veszteséghez), amelyben eligazítást és tanácsot igénylünk. De persze, magasabb szellemi igénnyel élő személyek számára jelentheti, egy bizonyos, a múltban önmaguknak tett fontos ígéret be nem váltását is, vagyis a spirituális tisztánlátást és újjászületést szükségképpen követő feltámadás elmaradását, a szellemi lárva állapot elhagyásának az elhalasztását is.
Ötös pozícióban általában azt jelzi, hogy illető problémával kapcsolatosan teljes mértékben újjá kell születnünk és feltámadnunk, vagyis, hogy a korábbiaktól gyökeresen elérő, új szempontokat kell felvennünk és érvényesítenünk. Jelenti tehát, hogy az értékítéletünknek, illetve az értéktudatunknak a teljes felülvizsgálatát és felülbírálását, majd a korábbi ítéleteinknek és szempontjainknak bírálat utáni megváltoztatását és kicserélését: szempont-változtatást és az új szempontok maradéktalan érvényesítését igényli tőlünk a sorsunk (fejlődési állapotunk), a felmerült problémával kapcsolatosan. Jelenti, a kételkedés elhagyásának a szükségét és a célirányos, céltudatos magatartás és cselekvés szükségét az illető problémával kapcsolatosan. Jelentheti még a hitetlenség, a hitetlenkedő lelki-szellemi állapotok felszámolásának a szükségét a személy élete és sorsa pozitív értelmét illetően, illetve a pozitív hit képessége kialakulásához szükséges feltételeknek a megteremtési szükségét az ilyen életrend szerinti mentalitás-gyakorlás szükségét.
Hatos pozícióban azt jelenti, hogy amennyiben megtesszük azt a lépést, illetve felvesszük azt a magatartást, amit az ötös pozícióba került ikon jelez, néhány napra, vagy esetleg egy egész hétre teljesen elveszítjük a hitünket, illetve a helyes ítéletalkotási - helyzetfelmérési képességünket és az lesz a benyomásunk, hogy valamiféle rossz indulatú (gonosz) sorserőknek vagyunk az ártatlan áldozatai, illetve, hogy mi magunk leszünk képtelenek másokhoz: a hozzánk közel álló személyekhez, vagy a saját sorsunkhoz lényeg szerint pozitívan viszonyulni, hogy látszatra teljesen képteleneknek bizonyulunk a szellemi és lelki megtisztulást követő pozitív szempontok felvételére, az igazi hit kialakítására, a feltámadás végrehajtására. De jelentheti azt is, hogy valamiféle spirituális káprázatnak, vagy (vallásos - misztikus) lelki kábulatnak kerülünk a rabságába és miközben úgy képzeljük majd, hogy teljesen világosan látunk mindent, akkor látunk voltaképpen a legtévesebben és a legzavarosabban.
Hetes pozícióban azt jelenti, hogy a sorsunknak és az életünknek minimum egy, a felvetett problémával kapcsolatos, de a teljes életkört felölelő kérdésében sikerül, nem csak tisztán látnunk egész hátralevő életükben (sikerül egy új életszemléletet kialakítani és felvenni), de sikerül szellemi-lelki szempontból újjá is születni és feltámadni: teljesen átalakulni is ebből a szempontból annyira maradéktalanul és lényegesen, hogy „Ezentúl előled minden sötétség kitér.” (Hermész Triszmegisztosz) - legalábbis az egyes pozícióba helyezett ikon szimbólumrendszere által jellemzett életkörben. És ez már egy határozott lépést és pozitív eredményt jelenthet a teljes hit kialakulása irányában.
XXI. A Világ
Az egyetemes törvényeknek a természetben, az emberi civilizációban, illetve az adott társadalomban és közösségben (a Világban!), valamint az egyén életében történő, maradéktalan érvényesülésének - a törvényérvényesítés, illetve a törvényesség felállításának - megvalósításának, illetve a törvényes állapotok létrehozása, megvalósítása szükségének - az Ikonja. A személyi tudatossággal gyakorolt lés irányított egyetemes morálnak megfelelő életvezetés, az annak megfelelő teremtői Imagináció és a gyakorlati megvalósulások egyezésének - a gyakorlat és az elmélet (az idealítás) megfelelésének - a megfeleltetés szükségének és szükségességének - az ikonja.
A Kelta Kereszttel végzett sorselemzésnél első pozícióba akkor tesszük ki a Világ ikonját, amikor arra keresünk választ, hogy miként és hogyan kell eljárnunk egy bizonyos sors-helyzetben, életmozzanatban, ha azt akarjuk, hogy a tettünk, cselekvés rendszerünk, magatartásunk a saját egyéni sorsprogramunkkal (élethivatásunkkal és életfeladatainkkal), illetve az egyetemes törvényekkel (az Isteni igazsággal) összhangban álljon, annak - azoknak maradéktalanul megfeleljen. De kitehetjük akkor is, ha azt észleljük, illetve, ha úgy képzeljük, hogy ha bizonyos sorskérdésben, élethelyzetben, az ami velünk, vagy körülöttünk történik, nem felel meg az Isteni igazságról (az egyetemes erkölcsről) alkotott elképzeléseinknek, illetve az egyetemes törvények általunk ismert formájának és szeretnénk megszüntetni ezen eltéréseket.
Kettős pozícióban arra utal, hogy egy szakadékszerű eltérés (korrupció, bűnbeesett állapot) létezik aközött, hogy mit tudunk a felvetett problémáról az egyetemes törvények szintjén, azok perspektívájában, és aközött, hogy miképpen kezeljük ténylegesen, hogy miképpen akarjuk azt megvalósítani, illetve kijavítani, orvosolni a gyakorlati valóságban. Más szóval az eszmei és elméleti elképzeléseink, az ideavilágunk és a hétköznapi gyakorlatunk közötti ellentmondó és homlokegyenest ellenkező eltérésre (szakadék szerű nem megegyezésre) utal a felvetett problémával kapcsolatosan.
Ötös pozícióban általában azt jelzi, hogy szükség van a törvényességnek a természet törvényei és az egyetemes morál (az isteni igazság) szerinti helyreállítására, vagy az illető problémának, a problémához való személyes viszonyulásunknak (a problémával szemben tanúsított moralitásunknak, vagy általában a helyes moralitásról való gondolatainknak, elképzeléseinknek) az egyetemes törvények szerinti vizsgálatára és ki igazítására. Jelentheti még azt is, hogy az illető probléma csak úgy oldódik meg, csak úgy vallhat valóra, úgy oldódik meg pozitívan az elképzelésünk (szándékunk) úgy válhat valóra a problémához kapcsolódó reményünk, ha nem ragaszkodunk görcsösen az egyéni terveinkhez és elképzeléseinkhez, hanem átengedjük a konkrét megvalósítást az egyetemes törvények logikájának és finom, de nálunk erősebb szellemi erejének: az Istennek. A „Legyen meg a te akaratod:” - magatartását igényli tehát tőlünk a Sors.
Hatos pozícióban azt jelenti, hogy semmiféle logikát és/vagy törvényességet nem fogunk találni abban, ami velünk történik majd, amennyiben végrehajtjuk azt, amit az 5 pozícióba került ikon jelöl számunkra a sorsfelbontáshoz, illetve a megvalósításhoz, problémamegoldáshoz szükséges tettként, vagy helyes magatartási formaként, helyes viszonyulásként. Hogy értelmetlennek találjuk majd nem csak az így kialakult élethelyzetet és az egész sorsunkat, hanem esetleg az egész életet, sőt: az egész létet és a teremtés célját és logikáját is. Esetleg tényleges törvénytelenségek esnek meg velünk a Világi szempontok, illetve a Világi törvényesség szempontjából. És ha idáig nem is jutunk el, de a kialakult helyzetünket semmiképpen nem tudjuk majd egy értelmes lét-logikába integráltan látni. De tudnunk kell, hogy éppen ez lesz a jel, hogy a problémának megoldása folyamatban van a hetes pozícióba kerülő ikon szimbolikus jelentéstartalma szerint.
Hetes pozícióban jelenti a világi törvényességnek és az egyetemes törvények egybeesésének a megvalósulását a felvetett problémával kapcsolatos sorhelyzetünkben, illetve azt, hogy bármi is lenne a külső látszat, sikerül végre az egyetemes törvényekkel (az isteni igazsággal) egybehangolni a sorsunkat és ennek az egybehangolódásnak és egybeesésének a szellemében (ennek következtében), az éppen érvényben levő, esetleg ellenséges, vagy ellentmondásosságukban zavaros világi törvények teljesen háttérbe szorulnak, vagy egyenesen érvényüket és erejüket veszítik a világiság (világi moralitás) szempontjából esetleg törvénytelennek tűnő élethelyzetünk, sorsállapotunk előtt.
XXII. A Bolond.
A Teremtés eredeti és a végső rendeltetési céljával egybevágó, tudatos sorsalakítás és az ennek megfelelő „sorsba-jutás” ikonja: „A Boldogságba” (Názáreti Jézus) jutásnak az ikonja. Az égi és a földi út egyesülése (és egysége): a kínai Tao ikonja, az egyetemes teremtési folyamatoknak és az egyéni sorsnak a kiegyenlített egybefonódásának a jelképe. A személyi életprogram szerinti személyes életútnak az ikonja. A Megváltás és a Szent Szellem, illetve az össz-teremtési ciklus-zárásoknak és új a cikluskezdéseknek az ikonja, az új teremtési lehetőségek beindításához szükséges (rejtett) spirituális energiák ikonja. A földi életben elérhető legkiegyenlítettebb, zavartalan spirituális állapotnak az ikonja. Az ember által megtestesített Teremtés (teremtmény: individuum) és a Teremtő (a személy által átélt tökéletes léttudat) tökéletes kiegyenlítődése, illetve a személynek a Teremtővel való azonosulási képességének az elérése még az individuális személy életében. Az abszolút léttudat, a tökéletes egészség és kauzális kreativitás: a tudatos teremtési állapotnak a személyen belüli megvalósulása és kiegyenlítettsége - a Fény és a Szeretet kiegyenlítettsége - az Androgünos állapotának az elérési lehetőségét jelképező ikon.
Az ok és okozat nélküli „Bolond - boldogságnak”, az önmagában - önmagából való boldogsági állapotnak, a lét-boldogsági érzetnek az ikonja.
A kelta kereszt módszerével történő Sorselemzéskor abban az esetben tesszük ki egyes kártyának, amikor a fent leírtakhoz hasonló igény támad valakinek (önmagunknak) saját személyével, illetve életével - sorsával szemben, vagy amikor arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi az a szükséges mentalitás, az a tett, vagy az a sorsdöntő lépés, amely ebből a magas perspektívából nézve, megfelel saját életutunknak, szellemi sorsfeladatainknak, szellemi rendeltetésünk beteljesítésének.
Kettős pozícióban arra utal, hogy teljesen más (egyértelműen elhibázott!) életutat követünk, téves hivatást gyakorlunk, vagy a két személy spirituális fejlődési sorsprogramja szerint téves (ugyancsak elhibázott) élettársi viszonyt folyatunk (tudatosan korrupt, vagy öntudatlanul eltévesztett házasságban élünk), mint amilyet az általános emberi életfeladatok és az egyéni spirituális fejlődési életprogramunk szerint kellene, és ez a huzamos ideje tartó "rosszul járás", hibás életcélkövetés és tévelygés az aktuális sorsproblémánknak az igazi, de rejtett oka. Persze, a Bolond esetében, mint a legfőbb Ikon esetében, a téves út mindennél, és mindezzel együtt is sokkal többet jelent, mint ahogy azt felszínesen gondolnánk. Itt arról van szó ugyanis, hogy akinek a Bolond a 2 pozícióban megjelenik, az egyéni és a családi Karmájából adódóan, ez az egyéni életprogramja és az ennek megfelelő életfeladatai általában merőben különböznek a polgárilag megszokott, a konvencionális (bevett) életutaktól, hivatásoktól és szakmáktól, ami azt jelenti, hogy ez az életprogram elsősorban a teljes személyi tudat-átalakítást, a spirituális felébredést, újjászületést és feltámadást, a teljes kiegyenlítettség elérését kell szolgálja. Nos, a 2 pozícióban a Bolond, arra utal, hogy ettől a feltámadási és megváltódási lehetőségtől igen távolkerült, hogy ettől (veszélyes módon!) egyre távolabb jár.
Amennyiben ötös pozícióban jelenik meg, egyértelműen arra utal, hogy gyökeres és nagyon sürgős spirituális mentalitás váltásra - váltóztatásra, illetve életút kiigazításra van szükség, mivel az a személy akinek a számára a sorselemzést végezzük, képzeleti és gondolati szinteken az ő spirituális életprogramjával ellenkező szellemi mentalitást gyakorol, szinten több ideje és igen intenzíven, vagy azt, hogy az általa járt gyakorlati életút (hivatás, karrier, életforma, stb.) több ideje és lényegesen eltér azoktól az életterületektől, amelyek olyan tapasztalatokhoz juttathatnák, amely élet-tapasztalatok segítségével feloldhatná la karmikus meghatározódásait. Persze, amennyiben a második pozícióban jelenik meg a Bolond, akkor is ezt jelenti nagyjából, azzal a különbséggel, hogy abban a pozícióban még nem utal arra, hogy a változtatás annyira életbevágóan szükséges lenne, illetve nem utal arra, hogy annak a problémának, aminek a kauzális okainak a megértése és feloldása érdekében a Tarot segítségét igényeljük, a Bolond által jelzett spirituális kiegyenlítődési mentalitás indítaná el a feloldását. Párkapcsolati probléma esetében azt is jelentheti, hogy a sorsprogram szerint téves az illető személlyel szembeni magatartás, vagy már eleve téves a párválasztás is.
Hatos pozícióban arra utal, hogy az ötös pozícióba került ikon értelme szerinti sors-tettünk, vagy sors-lépésünk után, a teljes út- és céltévesztés érzése, a kietlenségi és hiábavalósági érzések és esetleg a teljes reménytelenség is hatalmukba keríthetnek bennünket. Az egyes pozícióba választott ikon által jelzett életprobléma függvényében ez az élet-út tévesztési érzés lehet elmehet akár a teljes kétségbeesésig is, el egészen az önrombolási, önpusztítási hajlamok felébredéséig és megerősödésig. Nem kell azonban ezeknek az érzéseknek a hatása alá kerülnünk, mivel a kiuttalanság látszata éppen az a jel, amely arra utal, hogy a sorserők éppen a hetes pozícióba került ikon szimbolikus rendszere szerinti megoldást készítik elő és hozzák létre a számunkra.
Hetes pozícióban a Bolond ikonja azt jelzi, hogy amennyiben az a személy, akinek egy bizonyos élet- és tárgykörrel kapcsolatban elemezzük a sorsvonalait, teljes eltökéltséggel igyekszik az ötös pozícióban megjelenő ikon által jelzett cselekvést elvégezni és/vagy a megfelelő (külső és belső) mentalitást gyakorolni és amennyiben nem esik kétségbe a hatos pozícióban megjelenő ikon által jelzett helyzet és/vagy életkörülmény miatt, illetve az új benyomásai és képzetei miatt, egyértelműen ráhelyeződik az ő eredeti életterve szerinti megváltási sorsvonalára, az üdvössége felé vezető törvényes (egészséges) életútjára fog kerülni, vagy vissza állni, amennyiben korábban már ott volt.
Kozma Szilárd
http://www.kozmaszilard.hu/