ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - karma-asztrológus fóruma

Beszámoló a jelenkori Magyarország legrettenetesebb terror-szervezetében: mégpedig az egészségügyi minisztérium, Békéscsabai szülészeti osztályán elszenvedett megaláztatásokról és szülő-anya-kínzásokról.


Kozma-Joó Violetta
3 órája

Magyarország a szülészeti kegyetlenkedések és jogtiprások országa

Beszámoló az egy délután alatt 4 db hosszú ctg elszenvedtetéséről

Miután első kismama-bejelentkezési napomtól kezdve mikor milyen atrocitások értek a kórházban, miken kellett keresztül menjek az orvosok által elkövetett megalázásoktól kezdve egészen a takarítónőtől elszenvedett provokációkig, a benn töltött tizedik napon azzal aláztak és félemlítettek meg, hogy „ELTÁVOLÍTANAK” a kórházból keddig, amennyiben nem fogadom el a vértranszfúziót. És ez a rövid, megalázó és megfélemlítő tájékoztatás nem freudi elszólás volt az egyik főorvos úr részéről, hanem egészen biztos, hogy szándékos megfélemlítés és megalázás. Megdöbbenten kérdeztem a bejelentés után, hogy „De miért?” – „Mert nem fogadja el a tanácsainkat.” – hangzott a válasz, ami persze nem igaz, mert egyedül a vértranszfúziót nem fogadtam el, sajnos mást igen, de azzal sem jártam jól.
A lényeg, hogy ezzel a tájékoztatással és döbbenettel lettem otthagyva a kórteremben, nem tudván, hogy mi vár rám, hogyan adják ki a papírjaimat, mikor, mit tegyek, mikor jöjjön értem a férjem, törvénytelenségre kényszerítenek azzal, hogy kiraknak és esetleg otthon születnek meg az ikreim, ami Magyarországon tilos, mert ikreket kórházban kell szülni... vagy mit akarnak, átvitetnek-e másik kórházba, vagy én kell önállóan másik város kórházába eljussak, hova, hogyan?
Ilyen helyzetbe hoztak 35. hetes ikervárandósan, (már egyébként is egy hatósági eljárással a nyakamban, ami elindult ellenem, állítólagosan a magzataim veszélyeztetése miatt, amiért egészségesnek tudva őket, és magamat nem fogadtam el a vérszegénységemre javasolt – vérkilökődést, fertőzéseket, főképp fertőző májgyulladást is okozható - vérátömlesztést.)

Később újra beszélhettem az orvosokkal, ekkor kitisztáztam, hogy nem távolíthatnak el, hanem egy másik, jobb technikai felszereltségű kórházba küldhetnek át azon az lapon, hogy félnek a szülésemtől, az ikreim esetleges koraszülésétől, főként így a vérszegénységemmel, amit nem engedtem vér-transzfúzióval kezelni. Persze bocsánat kérés nem járt az engem megalázó, megrémisztő fogalmazásért, az emberi méltóságom emlegetésére természetesen az ő emberi méltóságuk, személyiségi jogaik emlegetésével reagáltak, hogy én is sértem azt azzal, amit már eddig is elmondtam – leírtam a neten róluk, arról, hogy mit művelnek velem. És azt is mondta az egyik orvos, dr. Szeberényi, hogy szerintük én nem fogtam fel a helyzetem súlyosságát, az egészségi állapotomét, a magzatokat – szerintük – érintő veszélyeket, és ezért a kórház érdekében, ők maguk érdekében szeretnének meggyőződni, megnyugodni afelől, hogy... döntésképesen gondolkozom-e, tehát, hogy képes vagyok-e felelni a döntéseiért és ezért szeretnék, ha a kórház pszichológusa beszélgetne velem. A dolgot röhejesnek gondoltam, persze álnok próbálkozásnak is, de kíváncsi voltam ugyan mégis hogyan akar erről meggyőződni a pszichológus, mi ez az egész, mégis mire mernek vetemedni... Ezt leírom majd külön bejegyzésben itt mint előzmény fontos, hogy a 4 db hosszú ctg előtt milyen sértéseken, stresszen mente keresztül, a pszichológus hosszan beszélgetett velem, az engem ért jogsértésekre abszolút érzéketlenül – természetesen! – azokat elbagatelizálva, és inkább afelől puhatolózva, ki vagyok, milyen ember, milyen karakter vagyok, milyen életem, múltam, végzettségem, jövőképem van stb.

Ezután délben szerettem volna azt a szegényes kórházi ebédet megenni, ami két főtt tojást, egy kis savanykás, ecetes zöldbabfőzeléket, és a szokásos kis híg, üres-levest tartalmazta, de jelezte egy asszisztens, hogy ctg vizsgálatra kell menjek. Jó gondoltam az egy 20 perc, megyek, legyen meg a vizsgálat, nekem nem hiányzik még több konfliktus, még több belém kötés, megalázás, hülyének nézés, gyanusítgatás – nem vagyok normális, hogy ennyi megaláztatás után még mindig készséges és bizakodó voltam - meg hát, gondoltam, mi rossz lehet egy 20 perces ctg vizsgálatban.

Szóltam, hogy az ebédemet ne vigyék el, mintha lemondtam volna róla, mert jövök aztán és megeszem.

Lementem ctg-re, ott az egyik ridegecske nővérke fogadott, belekezdtünk a ctg-be. Ehhez háton kell feküdjek a hatalmas hasammal, a hasamon két textil gumipánt megy keresztül, amit lazán rám kötnek és a gumipánt alá három érzékelőt tesznek egyet-egyet a két magzatnak, egy harmadikat a méh egy felső pontjára, megfigyelni a méh tevékenységét is. Ezek az érzékelők műanyagkorongok, amelyekben ulrahangos vizsgálófej van. Ez a ctg. Nem tudom miért emlékeztem 20 percre, mert nem addig tart egy vizsgálat, 20 percnél tovább haladtunk, amikor egy enyhe feszítő érzést éreztem a hasam közepén hosszanti csíkban. Arra gondoltam az egyik baba nyomhatta ki magát túl erősen, habár egy kicsit másabb volt az enyhe fájdalom, inkább mintha valami mástól fájdult volna meg a méhfal. Erre kérdezte az asszisztens, hogy éreztem-e a fájást. Mondtam éreztem egy enyhe feszítő érzést, kicsi fájdalmat, igen. Hívta a főorvost, és azt mondta a telefonba, hogy kellene jöjjön, mert „az ikrekesnél ctg közben, volt egy fájás és leesett”. Többször is csak ezt a kifejezést használták, hogy egy fájás után „leesett”. Gondoltam, hogy a szívhang, de ezt csak később egy rákérdezésemre vetette oda az asszisztens, hogy a szívhang esett le.
Az orvostól nem is kérdeztem, mert eleve miután megjelent, hozzám annyi mondanivalója, közölni valója volt megrovó hangnemben, hogy „na ez az, amiről beszéltünk magának”. Nem kérdeztem meg, hogy ugyani mi, mert tudtam, hogy valami sátánian sötét választ, szuggesztiót kapnék, hogy hal meg a magzatom, áll le a szíve stb. – És nagyon jól tudtam, hogy meg kell őrizzem a hidegvérem, a nyugalmam, ahhoz hogy ne kegyen igazuk, hogy rajtam múlik, hogy megtörnek-e annyira, hogy itt szenvedve tényleg koraszülés induljon be, hogy összezavarodjak, megomoljak és minden veszélyes beavatkozást elkövethessenek rajtam miután megtörtek, tehát, hogy akkor jön a szülésakadályozó infúzió, majd miután az csak megkínoz, de úgyis szabadulna az összevissza zavart szervezetem az akkor már össze-vissza zavart szervezetű magzatoktól, után: szülesztés, a lezsibbasztás, császározás, és mindeközben én tehetetlen leszek, és az sem biztos, hogy én túl élem, nemhogy a koraszülött sorsra jutó babáim...
Úgyhogy hagytam elmenni az orvost. Ellenállni nem mertem a további ctg-nek sem, mert megint az jött volna, hogy éppen koraszülök és halnak meg stb. És nem tudtam volna mit tegyek, biztos megaláztak volna a délután folyamán a többi kismama előtt, asszisztensek előtt stb. Így hát, mivel azt mondta az asszisztens, az orvos utasítására, hogy tíz perc séta után legyen újabb ctg, én vállaltam ,mert úgy gondoltam a sátáni (halálos) szuggesztiókat, és a megaláztatást így védhetem ki, hogy vállalom ctg-t.

Kérdeztem elmehetnék-e közben ebédelni. Ne, válaszolta az asszisztens „ez a magzatok érdeke, hogy nézzük meg a ctg-t” persze abszolút képtelenségnek gondoltam, hogy én szülnék, mikor egész nap ennek semmi jele nem volt, sem semmikor, és amit éreztem kicsi feszítést még véletlenül sem méh összehúzódás volt, sőt inkább az ellenkezője, egy széthúzó, valami más irritáltságot, terhelést jelző, enyhe fájdalom elől egy hosszanti foltban. Ez volt az első ctg, ami kb. 30 percig tartott és ekkor tehát orvosi javaslatra felállhattam és sétálhattam 10 percet, éreztem, hogy fáj a derekam jobb oldalt, és a 30 percben főként a vége felé a jobb oldali baba úgy felhúzódott a bordáim alá, hogy igen szenvedtem a bordáimat érő nyomástól.
A fizikai kényelmetlenség és terhelés mellett, le kell írjam, hogy a ctg azt jelenti, hogy a ctg gép folyamatosan nyomorúságos alapzajt produkál, amiben benne dübörög a gyors magzati szívhang, ezt 30 percen hallgatni is emberkínzás, főként, ha az ember mozdulatlanul kénytelen hagyni, hogy az ő testén keresztül a saját magzatai szívhangját kelljen – akár – 30 – 40 percen keresztül nagy komolysággal hallgatni. Annyira lekötött a bordáimat feszítő fájdalom és a derékfájdalom elviselése (és az éhség, a korgó gyomor és a préselődő beleim), hogy nem is gondoltam arra, hogy idegileg ez a zaj, és ez a kényszer monitorizáltság ki fog készíteni... Az első 30 perces ctg után tehát 10 perc múlva jött még 40 perc, ami tkp. csak 40 percesnek lett tervezve, de az asszisztens nagy készségesen, az orvos jelzésére várva kihúzta 45-50 percig is... Én nem tudtam észben tartani, hogy mikor kezdtük, de amikor gyanús lett, hogy már 45 percnél járhatunk rákérdeztem, hogy mennyi van még hátra, erre az asszisztensnő válasza: „Mikor a doktor úr befejezi a gátsebvarrást.” - ???? Aztán a doktor úr nem tudom mikor fejezte be a gátsebvarrást a szomszédos szülőszobán, amitől egy függönyözött átjárat választott el, mert felém ugyan nem jött a doktor úr, hogy megkérdezhessem, hogy mégis mi a helyzet, mi az eredmény, renden vagyunk-e már, de pár perc múlva az asszisztens leszedte rólam a ctg-t és közölte, hogy négy órakor – tehát két óra múlva – jöjjek újból 40 perces ctg-re. Tehát egy két órán belül 30 + 45-50 perces ctg-zés után két órával jöjjek egy harmadik 40 perces ctg-re is... Megmondom őszintén én úgy éreztem magam az aznapi stressztől, a koraszüléses rámijesztéstől, a császármetszés rémképétől, a pszichológussal való fárasztó beszélgetéstől, a két óra hosszája éhezéstől, a derékfájástól és a közel másfél órás „lekötözötti”, rabsági hátonfekvéstől mint akit éppen leszedáltak, vagy elektrosokkoltak... Spirituálisan is elvétettem itt a célt, mert azt hittem, legjobb, ha a belső nyugalmam és belső erőm érdekében mindent eltűrök és kibírok, de eközben végülis a teljes kétségbesésen, teljes öntudat-feladáson mentem keresztül tudván, hogy ha így kicsúszik minden a kezemből, abba bele halhatok, mert ha nincs lelki erő, akkor nincs fizikai sem és akkor nincs az a csodaszer és csodaorvos, aki életet fúzionálhatna, varrhatna belém... de azt képzeltem, ez a sorsom és amennyire tudok meg kell alázkodjak.

Ebédeltem, pihentem és egyfajta naiv alárendelődéssel szépen visszamentem négy órára is és ismét végigszenvedtem 40 perc ctg-t háton fekve, és azt abnormális és természetellenes zajt és kihangosított lüktetést (a szívhangot hallgatva). Nem tudom hogy bírtam ki, de főképp: Minek? Mi a francnak? Valahol kíváncsi is voltam arra, hogy mit akarnak, hogy miután bejelentették, hogy kiraknak a kórházból mi ez az extra monitorizálás? Persze nagyon jól jöhetett az első ctg során leeset szívhang és egy-két feszítő érzés a méhemben.
A négy órási harmadik ctg-zés véget ért tehát öt körül és két órával később programáltak egy újabb, a negyedik hosszú, kb.: 40 perces ctg-re!
Ezután harmadik ctg-zés után hívtam fel a férjemet, hogy teljesen elkábultam összezavarodtam, nem tudom mit csináljak, tényleg hagyjam, hogy azt tegyék végre velem, amit akarnak, mert nem bírom tovább, ahogy ott fekszek háton, kényszerből 40 perceket, teljesen elkábulok, felforrósodok, derekam fáj, már én se tudom mi lesz velem, ettől a szenvedéstől tényleg megszülök a végén időnap előtt... Ő azt mondta, hogy menjek ctg-re, de feküdjek úgy ahogy jól esik, nem baj, ha mozgok, és nem sikerül, de ne szenvedjek tovább... Sajnos az én elkábult, női agyam tényleg csak annyit fogott fel akkor, hogy valahogy kerüljem el a további fizikai szenvedést és azt a figyelmeztetést nem, hogy nem normális dolog, amit csinálnak velem, és nem szabad így alárendelődnöm. (Le is fogom írni, hogy miért is volt nagyon is igaza a férjemnek.)
Hét órakor ismét megjelentem ctg-ézésre, és háton fekve ellazultam és aludtam bele többször is, így fizikai fájdalmaim csodával határos módon nem voltak, viszont a zaj és a lüktető hang rettenetes volt. Arra gondoltam legközelebb hozok zenelejátszót és fülhallgatót és zenét hallgatok, mert ez kibírhatatlan... így is forrósodtam és kábultam, de szerencsére a derekam nem fájt, se a jobb oldali babám nem nyomta a bordámat.

Így kibírtam az aznapi negyedik hosszú ctg-t is. Mindennek másnapra lett meg a tudattalanomra gyakorolt hatása... A megalázottság, megvezetettség. Az az aljas vagy talán teljesen ártatlanul luciferi orvosi magatartás, hogy miután érdekes módon pont ctg-zés közben lett egy érdekes méhfali fájdalmam a kényelmetlen pozícióban 20 percig fektetéstől, és ettől leesett az egyik magzati szívhang, meg nemhogy ettől, de az aznap délelőtt elkövetett megaláztatás is lehetett ez a testi következménye, mert már 10 napja ott raboskodtam benn és tűrtem az orvosi önkényt, megfűszerezve néhány asszisztens és a takarítónő fölényeskedéseivel, lekezeléseivel... És ezek után le kell nyeljem, ott nyomorultan a hátamra fektetve, szenvedtetve testtileg, lelkileg, hogy még én vagyok a hibás azért a méh-fájdalomért és magzati szívhangleesésért. És hogy még jobban tenném, ha rájuk hallgatnék végre, minden ellenállás nélkül. Merthogy „Na, ez az, amiről eddig beszéltünk magának.” – Hát hogyne, végre elérték! Végre egy kicsit igazuk is lehet, ha nem is halt meg egyik magzatom se, se nem kezdtem koraszülni, de legalább egy újabb terrorizálás után, testileg is megkínozva, legalább végre volt valami fájásom, és végre leesett az egyik magzat szívhangja.

(Kedves doktor urak, asszisztensek, nem önök akadályozták meg tegnap, hogy annyi lelki szenvedés után, testi szenvedtetések közepette nem kezdtem koraszülni, hanem én akadályoztam meg, ha egyáltalán valóban erre volt reális esély... lelki jelenléttel, az én szellemem, szerveztem hozta helyre, amit romboltak bennem és a magzatokban. Én mulasztottam el a lábdagadásomat, amit a dexamethason injekciókkal okoztak, az én szerveztem hozta helyre (remélem a magzatoknál is, amit okozhatott!) én hoztam helyre a derékfájást, a méh fájásokat, amit a ctg-ztetéssel okoztak.

És jelenleg is én kell magam helyrehozzam a legkegyetlenebb terrorral beterhelt anyai – teremtői – szülőnői tudattalanomat, aminek abszolút nem tett jót eddig sem a sok jóslat arról, hogy koraszülni fogok, hogy meghalnak a magzataim, szeretném, ha végre ezt abbahagynák.)

A lényegre visszatérve, ma úgy éreztem magam, hogy mélységes bűntudatom volt azért, amiért a tegnap négyszeres kínszenvedést eltűrtem. Hogy képes voltam alávetni magam egynél többször ennek a beteges, minden szempontból az idegeket, a pszichét, a szívet megterhelő, a magzatokat zaklató eljárásnak, főként annak a terrornak, amit a szívhang és a ctg gép alapzajának 40-50 perces hallgatása jelent. Az ezt olvasókat kérem próbáljanak meg belegondolni, ők hogy éreznék magukat, ha 40-50 percig mozdulatlanul mint egy lekötözve kellene hallgatni a saját szívhangjukat, miközben ez előtt semmi panaszuk nem volt. És hogy tudják elképzelni a tudattalan, főként a női – anyai tudattalan működését, kérem emlékezzenek arra, hogy a tudattalanunk tkp. ősi ösztönöket tartalmaz, a magzat-érleléssel, szüléssel, túléléssel, veszélyérzettel, stb.-vel kapcsolatos ösztönöket, méghozzá természetes ösztönöket, tehát természeti törvények – természeti logika szerint működő ösztönöket, amik adott esetben életfontosságúak, nem csak az anyára, de pl. a benne levő magzatokra nézve is. Az ember nem gép, és nem is felhőkön repkedő szellemi lény, hanem igenis biológiai lény, életfontosságú agyi, tudatos és tudattalan működéssel. Tehát tkp.
A női – anyai tudattalanban is megakadályozhatatlanul lezajlanak azok az alapreakciók, amik pl. hasonló helyzetben egy vemhes nőstény állatban. Tehát tessék elképzelni azt, hogy egy vemhes őznek az ösztönvilága, a teste működése hogyan reagálna arra, ha 40 percekig a saját magzata szívhangját kellene hallgatnia lekötözötten! El lehet képzelni, hogy ilyen esetben, pl. 10-ből hány nőstény állat vetélne el, produkálna koraszülést, és hány ilyen utód maradna életben. És itt megjegyzem, hogy egyszer egy tv-riport kapcsán figyelt fel a férjem arra a statisztikai tényre miszerint Magyarországon magasabb a koraszülések aránya, mint a környező Európai országokban. Én akkor még felületesen azt gondoltam, hogy a magyar néplélek ez az asztrológiai nyilasi negatív természetéhez, és a nők nyilasi jellegű, szellemi problémájához köthető, de be kell lássam, hogy ez nem lehet válasz, hiszen rögtön felveti azt a kérdést, hogy a szintén tűz elemhez tartozó, a kos jegyében álló német népnél miért nem, vagy a szintén önérzetes (az oroszlánhoz tartozó) franciáknál és románoknál miért nem?... Tehát a megfejtés messze messze máshol keresendő, mintsem az adott népnek a tüzesebb (önérzetesebb) nemzeti karmájához lehetne kötni!
A probléma az aktuális jelenlegi szülészeti-nőgyógyászati rendszerhez köthető, ami valószínű, hogy egyedülállóan kegyetlen és teljesen anyai öntudat romboló, tehát direktbe, és módszeresen szülőképesség romboló. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az én példám is, aki már a sokadik olyan egészségügyi ellátást végző, a „várandós-gondozásomban” részt vevő egészségügyi dolgozóval (védőnők, orvosok, asszisztensek) találkozom, akik rutinosan és módszeresen fosztanának meg teljesen az anyai öntudatomtól, anyai önbizalmamtól. Amiről nem kell azt gondolni, hogy az valami női naivitás lenne, valami női hóbort. Ahogy a háborítatlan szülés sem az. A férfiak is meg tudják érteni ezt, ha pl. azt kellene megvizsgálniuk, hogy az ők nemi szerveinek a működése is a háborítatlanság elvén működik, természetesen, természetes ösztönök szerint. De egyébként is minden szervünk a háborítatlanság elvén működik, nem az orvosi beavatkozás elvén, pláne nem úgy, hogy megelőzésképpen tönkretesszük az adott szervet, a szerv egy részét, mert az orvos szempontjából úgyis elég ha egyszer-kétszer szül a nő, mindegy, ha utána tönkremegy a nő élete, házassága, és mindegy, hogy közben a magyarság fogy, mert ez az egész az orvosokat nem érdekli nem érinti. Egyelőre legalábbis ők ilyen jellegű társadalmi felelősséggel, és bűntethetőséggel nincsenek beterhelve. Mi lehet, hogy így elsőre viccesen hangzik, de nagyon is komolyan veendő a felelősségük, mind a náluk szülő nők és férjeik magánéletét, családi életét illetően, mind a nemzeti gyarapodást illetően.

Visszatérve a saját beszámolómhoz és annak tanulságához: eddig csak elméletben értettem, sejtettem valahol azt, amire a férjem az élettapasztalatánál, életbölcsességénél fogva már régóta belelát és beletud gondolni, érezni: mégpedig abba a jelenségbe, hogy nők, akiktől elveszik az anyai öntudatukat, szülőképességüket és alárendelik őket a testileg – lelkileg mély nyomokat, mély rombolást hagyó mesterséges szülesztéseknek, kezdve a háton fektetett, gátvágató, gátrepesztő magatehetetlen szülesztésektől el egészen a érzéstelenítésben, vagy altatásban végzett császármetszésekig, milyen lelki állapotba kerülnek ezután, milyen belső öntudati megfosztottságot, emiatti szégyent, bűntudatot éreznek, és persze a mind a „várandós-gondozás” és a szülés közben elszenvedett megalázások miatt. Bele tudok ebbe gondolni, mert maga a pszichikai folyamatba sikerült „belekóstolnom” ezzel a tegnapi élményemmel, amikor is, mint egy hülye tyúkot, egy barmot megvezettek azzal, hogy a megaláztatásom, megkínzatásom a magzataim érdekében történik, miközben pont, hogy árt nekik, és még ráadásul, ami hibát okoznak a testemben, méhem működésében, magzataim egészségében, még képesek rám fogni, hogy na ugye, és hogy ha ő rájuk hallgatok, akkor bezzeg... De mi bezzeg? Miközben azt íratták alá velem, hogy ha az „életmentő” transzfúziót beadják, a vér kilökődhet, májgyulladást okozhat ők akkor is mossák kezeiket, semmiről nem tehetnek ennyit tehet a nagy tudomány, semmire sincs garancia, lutri az egész, vagy ez jobb lesz, vagy rosszabb... Akkor mire fel a fölényeskedés megaláztatás velem szemben, aki szültem egy egészséges gyermeket, beavatkozás és komplikáció mentes szüléssel, és abszolút nem a véletlenen múlt, mint ahogy ők és más szkeptikusok képzelik. És jelenleg is én vagyok 35 hetesen, a saját lábaimon járva – habár a segítségük miatt a lábaim majdnem felmondták szolgálatot, mert az egyébként szükségtelenül adott dexamethasontól comb belsőig felteltem vízzel extra mértékben – én vagyok itt két egészséges magzattal, vérátömlesztéssel bizarr kockáztatások nélkül, meg persze hónapokig fekvésre ítélő orvosi tanácsok megfogadása nélkül. Azt sem én találtam ki, hogy ikrekkel hónapokig kórházban kéne feküdjek, pláne vérszegénységgel, amikor pont, hogy a mozgás, az aktivitás tenne jót, és persze a friss levegőn levés, meg a családom körében töltött boldog napok, nem az, hogy egyik orvos után a másik szidalmazzon és durváskodjon velem, hogy vegyem tudomásul, hogy vérátömlesztés nélkül szerintük egy értelmileg gátolt idióta vagyok, aki márpedig igenis koraszülötteket fog szülni, meg halott magzatokat, meg igenis meg fogok halni szülés közben! És hogy mikor lehet már ezt végre beleverni a hülye fejembe!

Persze, kiderült, ami már tudható volt független, szakorvosi cikkekből, hogy természetes a transzfúzió-adás szüksége nem határozható meg pusztán hemoglobin és hematokrit érték alapján. Csak sajnos ők azok, akik nem értik azt, hogy a szülést azt nem lehet kötelezően előretervezett autóbalesetként, vagy repesz-találatként beazonosítani. Hogy általában, normál esetben és többségében a szülés nem jár semmiféle biológiailag, élettanilag kóros vérveszteséggel. Nem jár azzal! Tessék már kérem felfogni, hogy a szülés az nem jár együtt elvérzési lehetőséggel! Persze ehhez nem kéne a szülést eleve a gátmetszéssel összetapadva definiálni, sem a háton-szülesztéssel, amikor persze a gát reped, főként, ha előtte már belevágak, akkor meg is van az útja hogy jó mélyen és hosszan továbbrepedjen. Egyszerű logika, papírt, bőrt, fűszálat könnyebb eltépni, ha már meg van kezdve, meg van vágva. Ennek ellenére a szülészek többsége váltig állítja, hogy háton szülni biztonságosabb a nőknek, meg a gátmetszéssel biztonságosabb, mint anélkül, persze! mert a vérveszteséget majd túléli a nő, meg úgy is kéznél a transzfúzió.

Gondoljunk bele, azért mégis ez milyen szakma? A mérnökök így terveznék és építettnék az épületeket, hogy nem baj, hogy nem jól van felépítve és mi döntjük be egy részét, de majd kiszedjük az alákerült embereket, nagybajuk így se lesz, kéz és láb törés, gipszbe teszik, kész. Jobb ez így, mintha eleve megkockáztatnák, hogy ne dőljön rá senkire. Vagy, ha az autószerelők dolgoznának így, lehet, hogy lesz pár baleset a szerelés miatt, de nem baj, mert csak ennyire futja, aztán majd ki lehet kalapálni, ja és persze, ha már párhozam, akkor az, hogy ilyen alapon járjunk majd félig működő autóval, éljünk félig leomlott házban, nem de? Hiszen az orvosokat sem érdekli, hogy a nőnek a gátja, szülőképessége, lelke hogy megy tönkre, hogy az a magzat, milyen idegzettel születik?

Nem akarok erőszakkal belemagyarázni semmit abba, amit még le kívánok írni, hogy mit tapasztaltam, de úgy gondolom, hogy minden józan, értelmes, az emberről, mint szellemi lényről valamelyest tájékozott személy számára épp úgy nyilvánvaló tény az, hogy egy ilyen „várandós-gondozás” után, mint aminek én is részese lehettem, de amit nem is írtam le teljes részleteiben, hogy milyen kaszárnyái, vagy inkább baromfi terelgetői bánásmód van itt a reggel hatkori ébresztésekkel, vizelet leadásokkal, minden napos, reggel - esti méricskélésekkel, és plusz a fentebb leírt szörnyűségekkel, lelki terrorral, öntudatrombolással. Egy szülésnek is röviden fültanúja lehettem. Csupán annyit hallottam, hogy a szülő nő tulajdonképpen halkan, félve jajgat, vagy nyöszörög, mintha könyörögne. Később biztatták, hogy nyomjon, és mindjárt kint lesz a baba, negyedik – ötödik biztatásra kint is volt a gyermek. De az a felsírás számomra nagyon sok mindent elárult arról, hogy milyen lelki állapottal született az a gyermek. Hörögve sírt, mintha ölnék. Nem tudom, van-e valami gyermekkínzó, gyermek-megijesztő protokoll, hogy felsírassák őket, vagy esetleg ez már a múlté, ebben a középkori kegyetlenséggel működő szülészeti rendszerben. Ennek majd utána kell járjak, hogy ha van ilyen, azt elkerülhessük. A lényeg, hogy számomra, aki egyszer már szültem, és teljesen úgy emlékszem, hogy Ividő lányom csendben született, és nyugodt tartásban láthattam meg, sem nem kapálózott, sem nem igyekezett ordítozni, és én csodának éltem meg ezeket a perceket... abszolút nyugodt volt, amikor rámtették, egy hangja nem volt, tényleg mint egy alvó, de az életre teljesen kész angyal-baba olyan volt. Én ezt tartom normálisnak és célnak a szülést illetően, és úgy gondolom, hogy a két magzat, akiket a szívem alatt hordok minimum ezzel a nyugalommal – nyugodtsággal kellene szülessen, még csak kapálózniuk sem hiszem, hogy kell az újszülötteknek, nemhogy hörögve sírniuk, mintha ölnék őket. De sajnos egyelőre csak azt látom, hogy a magyar szülészeteken erre nem sok lehetőség van és én is jelenleg egy igazi vesztőhelyen sínylődnöm, ahol tulajdonképpen minden nap imádkoznom kell azért, hogy a szülést majd kibírjam lelkileg, hogy helytálljak az engem kiszolgáltatottá, megnyomorítottá tevő „protokollok” és többek között elferdített, megmásított protokollok ellen, és hogy tényleg ne legyen baj, miközben rajtam kívül itt mindenki (az itt dolgozók – érintettek java része) arra készül, hogy legyen baj és inkább megcsászározhassanak, de minimum hátamra fektetve, gátat átvágva kinyomják, kiszedjék belőlem ezeket a babákat. És addig is lehetőleg az agyamat és az öntudatomat kikapcsolhassák, hogy halálra monitorozhassanak. Ha rajtuk múlna akkor jobb szeretnének egy kómában fekvő testet, amit napi 24 órát is lehetne ctg-zni, ha azt a magzatok túlélnék, de akármi szívlassulás lenne, akkor is gyorsan ki lehetne őket kapni császármetszéssel felvágva a hasam és újraéleszgetni és szteroidokkal meg idegen vérrel telenyomni őket, és ha mindebbe belehalnának, akkor is hősök lennének, akik mindent megtettek. Ahogy ez lenni szokott, mert érdekes módon az orvos, a kórház pont ekkor van levédve jogilag, ha mindenféle beavatkozást elvégezhet, mert a beavatkozások veszélyei alól eleve fel vannak mentve, illetve ezt aláíratják a betegekkel, kismamákkal, aki meg nem írja alá azt igyekeznek minden módon megalázni, jogaitól megfosztani, manipulálni, megtörni, mint engem.

A szomorú az, hogy ennek az élethez, életadáshoz, és az egészséges szüléshez, az anyai lelki egészséghez, és az újszülötti lelki – idegrendszeri egészséghez semmi köze. Abszolút semmi köze ennek, ami a magyar egészségügyben, mint várandós-gondozás és szülészeti rendszer kialakult. Látszatra persze az egészségért van, de gyakorlatilag boszorkányüldözés és inkvizíció zajlik, vagyis a szülőképesség, az anyai öntudat, mint boszorkányság üldözése. Éppen máglyán nem égetnek el, csak belehajszolhatnak egy halálos szülésbe, ahol én is meg a magzatok is meghalhatunk. Mindenféle túlzás nélkül. Persze, szerencsére valamennyire felkészült vagyok spirituálisan, és most már nincs is más választásom, mint lelkileg, szellemileg nagyon erősnek lenni és nem engedni több megfélemlítésnek, fondorlatosan a magzatok érdekében tőlem elvárt megkínoztatásnak.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/