|
nevelés problémaköréről:
Kedves Szilárd!
Örömmel vettem észre hogy csak úgy "ontod" a videókat mostanában. Még ha nehezen is tudom őket meghallgatni, de lassacskán igyekszem tartani a lépést. Nagyon hasznosnak találom, mert bevallom mostanáig nem nagyon tudtam az egyetemes törvényeket alkalmazni. Inkább olyan kissé absztrakt, elméleti szinten maradtak meg bennem. Érdekes hogy nem rég olvastam Dan Millman egy könyvét mely a szellem törvényeiről szólt. Rá ismertem egy párra, még ha más megnevezés alatt is fut nála, hasonló a leírása, de korántsem teljes. Hiszen asztrológia ismeretének hiányában nem is lehet megváltás törvényéről beszélni. Ahogy nagyon sok spirituális ember is sokszor kerülgeti a forró kását, vagy ködben mozog pont emiatt. Hiányzik az alap darab a kirakósból ami viszont itt ott atírja a dolgokat nem is kicsit, illetve amelynek a hiánya nem mindig az elvárt eredményt hozza.
Ennek kapcsán is szeretnék veled megbeszélni pár dolgot. Lehet beletelik egy hétbe amíg befejezem a levelet.
Az egyik dolog ami már egy ideje forog a fejemben, pont a kereszténységgel függ össze. Innen is a bűnösség alap érzésével. Önmagában nem is volna vele dolgom, hiszen a karma által eredendően bűnösök volnánk és ahogy a református bűnvalló imában is ott van: bűnben fogantatva hajlandók vagyunk minden rosszra és soha meg nem szűnünk áthágni szent rendeléseidet. Én ezt sokáig nem voltam hajlandó mondani, mert úgy éreztem hogy egy az egyben a szexualitásra vonatkozik és azt már kamaszkent sem voltam hajlandó elfogadni ördögtől valónak. Viszont mióta belekóstoltam az asztrológiába más megvilágítás alá esik. Mindemellett mégis úgy érzem, hogy az egész kereszténység csöpög a bűnösség, és az élet élvezetének a megtagadása ajánlott voltától. Ezáltal pedig a béklyóba zártságtól.
A hajtsd le a fejed és roskadj magadba minden percben mert bűnös vagy nincs jogod az életre, nemhogy a boldogságra vagy az elégedettségre. Ez pedig igencsak kontraproduktív lehet, hiszen ezáltal a bennünk lévő jó tulajdonságokat sem hagyjuk működni, nemhogy a bennünk lakó Istent megvalósítani. Lehet hogy az én esetemben ez azért is hangsúlyos, mert tömve van a hármas házam. De többször is észrevettem hogy ha hagyom a bűntudatot egy adott határon túl menni, akkor az átcsap önutálatba és csak azt eredményezi hogy tetézni tudom a bűneim, mert hát egy bűnös kis senki csak ennyire képes, többre nem. Nem tudom pontosan hol végződik az egészséges bűntudat és a kontraproduktív önsanyargatás, de meglátásom szerint vastagon benne van ennek az elégtelen vagy, képtelen vagy, csak hallgass és tűrj íratlan eszmélyének a keze abban, hogy képtelenek vagyunk sokszor az egyről a kettőre jutni sok sok erőfeszítés ellenére.
Én, őszintén felettébb elégedetlen vagyok azzal amit saját magammal elértem a karma oldás terén. Egy nap össze írtam hogy 15 évvel, 5 évvel és egy évvel ezelőtt milyen voltam, most milyen vagyok és mit szeretnék elérni 5 vagy 15 év múlva. Határozottan van nagyon sok a változás, de még mindig túlzottan jelenlevőnek érzem magamban a rombolást, a pusztítani igyekvő gyilkos késztetéseket és az ezek mellett meglevő én úgysem érdemlem meg a boldogságot érzését. Hogy nekem azt nem lehet, mert jó milyen bűnös vagyok. Engem nem szerethet az Isten sem annyira, hogy megengedje nekem a jót, a boldogságot egy határon túl. Csak max a középszint juthat nekem. Hiszen gyermekkoromban is mennyit hallottam hogy semmire sem vagyok jó, ilyen még olyan rossz vagyok.
Meggyőződésem hogy ha a rossz tulajdonságokat folytonosan kiemelik, akkor azok csak erősödni és nőni fognak.
Na de ott van ennek az ellentéte is, a túlzott önbizalom és téves önértékelés.
Erre is fokozottan kell vigyázni. Ezt pl a muszlim vallásban látom hangsúlyosan.
Hogy lehet ezeknek a kifejlődését meggátolni gyermekkorban? Mert felnőttként, most már tudom mit kell csinálnom, mire kell hangsúlyt fektetnem, ezentúl hogyan kell viszonyulnom önmagamhoz, és hogy az elkövetett hibáim ellenére egészséges legyen az önbecsülésem, azaz ne akadályozza a további karmoldást. De a gyermekeinkkel mit kezdjünk hogy ne kelljen ezen átmenniük?
Hogy lehet ezt a dolgot, amire a kereszténység jól ráérzett azért, helyén kezelni, hogy ne egy negatív oroszláni tulajdonságot eredményezzen?
Lehet hogy azért tevődik fel ez nálam hangsúlyosan, mert a szüleim léptem nyomon éreztették velem hogy nem vagyok elég jó és sohasem leszek elég jó, akkor sem ha messze meghaladtam azt a lécet amit elém tettek.
Másrészt viszont éveken át kutattam a gyermeknevelés terén és azt találtam az antropológiai kutatások során, hogy őseink, de még a most is létező nomád törzsek bizony nem ismerik a büntetés - jutalmazás, testi vagy szóbeli fenyítést, és nagyon vigyáztak arra hogy a gyermekek nevelésében az együttműködésükre alapozzanak. Sőt, neurobiológiai tanulmányok is azt mutatják hogy ez a belénk programozott együttműködés az ami fenntartotta az emberiséget, sőt az életet egyáltalán, hiszen már az egysejtűek esetében is ez áll az alapoknál. De tovább mentem és a gyermekek agyának fejlődését tanulmányozva is ugyanezt állapítottam meg. Azaz másként kell bánni velük mint ahogy minket neveltek, és az egyik fontos dolog amit el kell felejtenünk az az, hogy lehet szenvedés nélkül nem lehet tanulni. Az ősember nagyon vigyázott arra hogy a gyermeknek az önbecsülésén ne essen csorba, hogy úgy érezze hogy ő úgy ahogy van jó és szerethető. Nos, ha én a saját emlékeimben kutakodom akkor el kell ismernem hogy valóban könnyebb lett volna tanulnom bármit is és együttműködnöm a szüleimmel, ha ezt az elég jó vagy és mi feltétel nélkül szeretünk érzést bennem meghagytak volna és ne folyton a hibáimra koncentráltak volna, azt sulykolva belém hogy soha nem vagyok elég jó. Ez ellen sokat lázadtam magamban kamaszként is, és egy minimális önbecsülést nehéz volt felépíteni magamban, sőt hiszem és vallom, hogy könnyebb úgy változtatni bármin is ha úgy érzem elfogadható, szerethető vagyok. És nem a folytonos elégtelenség és alkalmatlanság érzete fojtogat,mert akkor érdemleges belső vagy külső munkára alkalmatlanná válok.
Nem tudom te ezt hogy látod?
Egy másik dolog amit már rég meg akartam kérdezni tőled az az, hogy a Karneválban szerepel egy ember, már nem tudom a nevét, aki gazdag és szeretett, népszerű, beleszeret egy furcsa nőbe, aki titokzatos, rejtélyes. Szeretne megtisztulni, jó ember lenni, de úgy érzi minél jobb és tisztább belül, kívül annál több rosszat tesz, míg ha kívül teszi a jót, akkor belül válik rossz és mocskossá. Ezt én már többször tapasztaltam, átmentem ezen, de nem tudom értelmezni. Mit jelenthet ez?
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|
Belépés
GyIK
Keresés
