Te menj el két mérföldre. És ha valaki azt mondja, hogy add oda neki a felső ruhádat, te add oda neki az alsó ruhádat is." (Az emberiség legnagyobb és legigazibb Bolondja)
És: 1. "Boldogok a Bolondok (Lelki szegények), mert övék a mennyek országa."
8. " Boldogak vagytok ti, akiket énmiattam (Az Isteni Én-etek miatt) gyaláznak és üldöznek, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. "
Hogyha az általa agyon dicsért „műremekének”, a csakazolvassának a mesés erejével, nem is, de ezekkel a négyszeres erejű bűncselekménynek számító szennycsatorna -blogokkal sikerült Gerle Évának a december 6 és nyolc között kitűzött, majd utána több helyen s megjelentetett hadüzenetében megerősített célját „szinte - elérni”. Vagyis: csakugyan sikerült engem egy olyan csökkentett jövedelmi állapotból eredő minimális egzisztenciába kényszeríteni, amely egy magyarországi „szellemi szabad vállalkozó” számára, egyszerűen elképzelhetetlen, nem hogy elviselhetetlen. Úgy látszik viszont, hogy mind a Názáreti Jézus, mind Ion Dumitrescu, az Elta valamikori elnöke, olyan fizikai realitást irányító szellemi realitásokról (Törvényekről, erőkről és összefüggésekről) tudtak, és képesek is voltak ezt a tanításaik ereje által nekem is átadni, amiről egy évvel ezelőtt még csak nekem is csak elméleti tudásom volt mindössze, vagyis: amikről csak olyan sejtelmeim voltak, amelyeket halaszthatatlanul muszáj volt egy kauzális (Voltaképpen: igazi keresztény!) asztrológusnak az „élő valóságban”, vagyis a kő-kemény realitásban is megtapasztalni, személyessé tenni.
Ezek a Gerle Éva által decemberben meghirdetett célokat deklaráltan szolgáló szellemi fekáliák (szennyblogok) viszont, ha félig közel is vitték Gerle Évát a kívánt, sőt: a mélyen szomjazott család és ember-rombolási céljához. (És itt nagyon fontos megjegyezni, hogy egyáltalán nem rajta múlt a dolog, hanem csak azon, hogy a fentiekben említett spirituális realitásokkal nem volt ahogy számoljon, hiszen többször is el dicsekedett azzal, hogy mennyire tojik ő a spiritualitásra és, hogy nem hisz az Istenben.).
Ám ugyanakkor ezek az ő emberi (anyai) és lelki (Mivel, szellemiről ebben az esetben nem is beszélhetünk). minőségét tökéletesen tükröző, és neki ilyen jellegű (gonosz) csata-győzelmeket biztosító internetes mocskolmányok, azokat a „nyomot hagyó” öngólokat is behozták az életébe („Nagyon ott vannak”), amelyek az ellenünk indított hírnévszerzési háborújának az elvesztéséhez fognak vezetni, mint ahogyan a Napóleon által a csata előtti napon hirtelen ásatott csapda-árkok is, a Waterlo-i ütközet elveszítését és a zseni-császár végső bukását és korai halálát eredményezték.
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|