|
I. fejezet: Babánk lesz!- hurrá, éljen, vagy mégsem?
Ezekkel a szavakkal kezdődik egyik női sorstársam naplója, aki gyermekével várandósan megrendelte tőlem a horoszkópját, és aki, az általam kapott kauzális információk segítségével 2006 januárjában egy egészséges kislánynak adott egy budapesti mamabarát kórházban életet. Akkoriban vártam én is a negyedik (valójában, Enikő lányomat is beleszámítva az ötödik) kislányomat, Réka-Apollóniát, aki nővéreitől eltérően, nem otthon vagy a természetben, hanem a csíkszeredai megyei kórház szülészeti osztályán jött a világra. Nagyon elkeseredtem a szülést követően, mert csalódnom kellett magamban, mint anyában, hiszen, annak ellenére, hogy első négy lányom szinte kirepült belőlem, a férjemnek csak ki kellett fognia a babáimat és elkötnie fél óra elteltével a köldökzsinórt (pontosabban fogalmazva, a legelső alkalommal, Medárda lányom természetben történő születésénél az asszisztens barátaim segítségére is szükségem volt), az utolsó kislányomnál valósággal “cserbenhagyott a természet”. Kesereghetnék azóta én is a sok, hozzám hasonlóan, az orvosok által asszisztált szülésük után lábadozó, teremtői felelősségükben (szellemi tudatosságuk hiányában) kudarcot vallott nővel együtt, ha nem tudnék azokról az örökletes programokról, amelyeket elsőként a férjem fedezett fel és írt le az “Utódok, szülők, szeretők az asztrológia tükrében” c. tanulmánykötetében. De mielőtt a többi szüléstörténetemmel és anyaságom, családi életem többi részletével együtt ezt a több száz velem együtt szülő asszony történetéhez hasonlóan, meglehetősen természet-ellenesre, klinikai halálközeli állapotra sikeredett, ötödik szülésemet elmesélném, idézni szeretnék ebből a kismama-naplóból, amelynek alcímét a fejezetem címévé léptettem elő. Hogy miért? Előbb lássuk az idézetet:
“Egy tavaszi hétvégén a Balatonon izgalommal vizsgálgattam a terhességi tesztet, immáron a harmadikat, de mind ugyanazt mutatta. Terhes vagyok, babánk lesz!
Kedvesem kisfia is velünk volt, csodás hétvégének nézhettünk volna elébe.
Párom szerint „izgatottan, boldogan és magabiztosan újságoltam el Mini érkezését. ” Két hetes terhes voltam, és azért csináltam tesztet, mert konkrét testi tüneteim voltak: mellfeszülés és a hasamban fura, sohasem tapasztalt érzetek gyötörtek. Mintha valaki belülről össze akarná húzni a pocakomat.
De még előbb ne menjünk az események elébe.
Azt terveztem kiskorom óta, hogy csak akkor lesz gyermekem, ha harmonikus párkapcsolatban élek, és ami a legfontosabb, hogy már érett, felelősségteljes személyiség vagyok. Azt is terveztem, hogy igazi szerelemgyerek lesz az enyém, hát így lett. Közel egy éve voltunk együtt, amikor elért a jó hír.
A következő személy, akinek elújságoltam a jó hírt, az édesanyám volt. Gondoltam, minek cifrázni az eseményeket: röviden, kurtán csak ennyit mondtam: „Gyermekünk lesz!” Nem szólalt meg, jó pár perc síri csend
következett. Próbáltam bíztatni szemeimmel, de hiába.
Majd csak annyit mondott: „ezt még meg kell emésztenem.”……
Kiballagtam a partra, és csak néztem a szélfútta hullámokat.
Azt hiszem aznap már nem is szóltam hozzá.
A következő hétfőn a nőgyógyászomhoz mentem, aki is 100%-osan megerősítette a hírt. Közölte január végi baba lesz. Megvizsgált alaposan, kikérdezett meddig szedtem fogamzásgátlót. Majd következett a feketeleves.
Rövid úton megtudtam, hogy alkalmanként-havi egyszeri vizsgálatért: 10.000 Ft-ot kell fizetni, és mivel az asszisztense egyben szülésznő is, havi 7.000Ft-ot neki is fizethetek a tanácsadásért. Mire közöltem vele, nekem ez sajnos egyrészt megfizethetetlen és ugyancsak pofátlanul magas összeg, elmesélte neki milyen magas költségei vannak. Nem tudtam sajnálni. Majd mintha valami szőke nő lennék és egyedül nem tudnám felmérni anyagi helyzetünket, utánam szólt: kérdezzem meg a páromat az összeget illetően. Egyértelmű volt új orvost fogok keresni. Gyorsan pár internetes fórumon el kezdtem nézelődni, a levelező listákon segítséget kértem, és kaptam is.
Egy tündéri, empatikus, aranyos, hozzáértő nőhöz kerültem, és így a z egyik bababarát kórházban szülhetek: az Istvánban. Tulajdonképpen rájöttem mindig is csak nővel tudtam elképzelni a szülésemet.
Testi, lelki változások
Teljesen más vagyok, leszek… Érzékenyebb lettem, olyan vagyok, mint egy mimóza és kevésbé van kedvem konfrontálódni is az emberekkel. Tényleg egyek vagyok a babámmal, az első pillanattól kezdve.
Picúr- amikor már nagyobb lett így neveztük, mindennapjaink része lett. Minden reggel megsimogatjuk, becézzük. „Ez a kilenc hónap a lelki összecsiszolódásunkat is segíti”. A baba fejlődése a természet, az élet diadala, csodája, a lélek, a test, szellem egységének hirdetője. -mondta párom.
A melleim elkezdtek nőni, te jó ég, már így is nagyok…A bimbók szuper érzékenyek lettek, minden irritálni kezdte, egészen addig míg nőgyógyászom nem mondta, hogy vegyek kismama melltartót, ami tartja a mellet, de nem irritálja bimbókat. A következő egyéb testi tüneteim voltak az első három hónapban: fáradságáérzet, egész napos rosszúllétek - hányinger, sötétebb mellbimbó, ingerlékenység, nemi vágy csökkenése. A savas ételektől három alkalommal hánytam is. Szinte az összes tünetet produkáltam, amelyet erről az időszakról olvastam. Figyelem a testem jelzéseit és eszerint táplálkozom. Az első időkben nagyon keveset tudtam csak enni. Később, így a mi napig is többször, de keveset eszem. A táplálék összetevőit illetően: több olajos magvat, sajtfélét, természetes tápanyagot eszem. Kerülöm a cukros ételeket- orvosom javaslatára- helyettük fruktóz tartalmú műzlit eszem, és sok gyümölcsöt.
A csökkenő nemi vágy igen nagy feladatnak bizonyult mindkettőnk számára. Szinte undort éreztem, ha párom közelített testileg hozzám. Egy idő után ez probléma lett, melyről beszéltünk is, de már későn….
Kiderült kedves párom telefonon keresztül idegen nőkkel chatel, (beszélget) még rólam is küldözgetett képeket. Úgy éreztem összedőlt a világ a körülöttem. Egy kicsit már sok volt: Először a mamám, aztán az én testi, lelki tüneteim, majd párom akciója. Teljesen kiborítottam a bilit és egész éjszaka és reggel csak beszéltünk a felmerülő problémákról, majd jót sírtam és másnap reggel úgy éreztem egy másik ember lettem, aki most már tudatosan éli a mindennapokat és várja az eléje gördülő akadályokat.
A munkahelyemen a harmadik hónap végén jelentettem be hogy kisbabám lesz. Nagyon nehezen tűrtem az első hónapokat, és sokkal jobb lett volna, ha napközben egy-egy órára le tudtam volna pihenni. Szerintem ezzel a módszerrel mindenki boldog lenne, a munkáltató és a kismama is.
Második harmad testi, lelki történései
Elkezdtem jógára járni az aktív szülés program keretein belül. Fantasztikus az óra, mindkettőnknek az. Másfél óra időtartamba belefér a sok-sok relaxációs gyakorlat, a nyújtás, erősítés, testtartás javítás is. Az első óra után úgy éreztem, mintha kívül-belül kisimultam volna. A legkedvesebb feladat számomra az, amikor elképzelem kisbabámat- akinek nemét a mai napig nem tudom- és finoman egy újjal végig masszírozom őt. Sokkal közelebb érzem magamat hozzá, mióta kismama jógára járok.
A hangulatom és a testi állapotom fantasztikus, szinte ugyanolyan állapotban vagyok, mint terhességem előtt. Sajnos a keresztcsontom fáj, időnként fel sem tudok kelni, de a jóga erre a problémára is megoldást nyújt. Tudom, ilyenkor az izületek is szétcsúsznak, felkészülnek a szülésre.
Eddig 3 kg-ot híztam, nagyon büszke vagyok és örülök neki.
A 19. hét végén éreztem először Picúr mozgását, azóta egyfolytában egy - két órás szünetekkel. A nemi vágyam is helyreállt, így szinte minden probléma megoldódott. Sok könyvet elolvastam, ha minden igaz eljutok majd szülés felkészítő tanfolyamra a kórházba és a várandósok klubjába is.
Most már-a 27.hétben vagyok, és kezdek lecsendesedni, lenyugodni és egyre inkább csak a babával kapcsolatos események foglalkoztatnak.
Nagyon sok pozitív folyamatot elindított bennem a babavárási időszak, ezért nagyon hálás vagyok. Jaj, a sok munkától keményedik a hasam, azonnal lefeküdtem és két napig fel sem keltem, közben meg magnéziumot szedtem..
Már csak egy hetet dolgozom a munkahelyemen, és utána a babaszoba felkészítése lesz a legfontosabb teendőm. Szeretném, ha minél több a babával kapcsolatos teendőt párommal együtt csinálnánk.
És közben növekedik a pocakom és fejlődik Picúr….Nagyon várjuk világrajövetelét.
Minden nőnek szívből kívánom, hogy születhessen gyermeke, mert így jó esetben nőből anyává válhat, és megtapasztalhat egy teljesen új világot.”
Ezek hát azok a gondolatok, érzések, amelyeket, a mai civilizációban nagyon sok nő, leendő édesanya megfogalmaz, akár nyilvánosan leírva, akár csak önmagának, közvetlen környezetének. Vannak azonban szomorú történetek is, negatív, tragikus tapasztalatok, amelyekre látszólag semmiféle racionális magyarázat sem létezik, annyira fájdalmasak. Ilyen az évek óta hiába várt magzatfoganás, a beteg, nyomorult gyermek születése, vagy az újszülött- és csecsemőkori, hirtelen magzati elhalálozás. Az anyaság negatív vetületét, gyerekeim betegségeit, sőt, a második gyermekem halált, az utolsó kislányom születése során fellépett halálközeli állapotot (nyakratekeredett köldökzsinór, lelassult, gyenge tolófájdalmak) én is át éltem, ahogy messzemenően pozitív szülésélményekben, nagyon sok örömben és boldogságban is volt és van, mind a mai napig négy gyermekes családanyaként részem.
Apollónia lányom kórházi születése után úgy éreztem, nem folytathatom tovább és nem hozhatom nyilvánosságra azt a tanulmánykötetet, amely az anyává válás spirituális vetületeiről, annak szellemi hátteréről szól. Kétségbeesésemben, csalódottságomban úgy éreztem, semmit sem ér a tudásom, hiszen, utolsó gyermekemet épp olyan természet-ellenes, mesterséges körülmények között kellett a világra hoznom, ahogy női sorstársaim nagy része. Nyolc hónappal a kislányom születése után viszont ismét munkához láttam, mert beláttam, nagy hibát követek el azáltal, hogy, amint Jézus mondja, a fényt a véka alá rejtem, csak azért, mert nehéz Oroszlán szülöttként felvállalni a gyengeségeimet. Azt a krízist, amelyet a nagymamámtól, édesanyámtól örökölt gyermek- és család-ellenes programjaimnak köszönhetően, nagyon sok leendő édesanyához hasonlóan, a tudattalanom mélyén hordok, és éberségvesztésem pillanataiban ugyanúgy szenvedek tőle, mint a metafizikai tájékozottsággal, éber önismerettel egyáltalán nem rendelkező nőismerőseim, barátnőim, női rokonaim.
Nem az orvostudomány öncélú kritizálását vagy az intézményes segítségnyújtás, a kórházi szülések elleni propagandát rejtik, szándékom szerint, a tanulmánykötetem sorai. Egyetlen szándékom az írásom nyilvánosságra hozásával az, hogy leendő édesanyákkal és édesapákkal, nagyszülőkkel és gyermektelen párokkal kapcsolatba kerülhessek és megoszthassam velük a családi élet alapvető kérdéseivel kapcsolatos tapsztalataimat, asztrológusi (egyetemes érvényességű, a gyakorlatban beigazolt) megállapításaimat. Azt szerettem volna, hogy a legjobb (legfelelősségteljesebb) tudásom és információs rendszerem birtokában megoszthassam velük azoknak az élet-halál kérdéseknek a spirituális hátterét azokkal, akiknek a depresszióval, öngyilkossági gondolatokkal, abortuszokkal, sorozatos vetélésekkel, meddőséggel, megmagyarázhatatlan, drámai szerelmi konfliktusokkal, szakításokkal, család-szétbomlásokkal és egyéb tragikus sorsfordulatokkal - halvaszületés, váratlan csecsemőhalál, a gyermekük váratlan, életveszélyes balesete(i), eltűnés(i), netalán korai elhalálozása, valamint az orvostudomány technikai-kémiai eszközei segítségével nehezen vagy egyáltalán nem gyógyítható betegségek - bővelkedő élettörténetük során hozzám hasonlóan, kilátástalannak, irracionális érzett veszteségekkel kell vagy kellett szembesülniük.
Nem az öncélú nyereségvágyam, feltűnési komplexusom vezérel tehát, hanem a 28 éves négygyermekes fiatal családanyaságom ellenére is nagyon komolyan vett hivatás-tudatom, kutatási-megismerési kíváncsiságom. Férjemmel és baráti körömmel együtt megoldást keresek egy fokozatosan egyre jobban elmélyülő és szélesedő információs-rendszer (a kauzális asztrológia: értsd: aminek semmi köze nincsen az újságírók vicces napi horoszkópjaihoz, vagy a misztikus futóbolondok, mágusok gyógyító elixírjeihez) segítségével egy világszintű degradálódási, elsorvadási folyamathoz, amelynek során a nők és a férfiak egyre inkább elveszítik a fogamzó- illetve nemző-képességeiket, miközben már a fiatalabb generációk már hiába vagy egyáltalán nem próbálnak élő emberi kapcsolatokat, szexuális-szerelmi viszonyokat létesíteni, többgyermekes családot alapítani.
Az élet engem igazol ugyanis a személyes élet-történetemen keresztül (és a férjemmel együtt végzett, mára már több száz sorsfeltárást meghaladó asztrológusi tevékenységemen keresztül) az állításaim hitelességét illetően:
Nem steril elméletekről, fantazmagóriákról beszélek, hanem saját magam (is) szembesültem fiatal, huszonéves édesanyaként az anyaság fentiekben felsorolt szinte valamennyi krízis-helyzetén, arculatán (két spontán vetélésem, 11 hetes kisbabámnak egy gyorsan ölő légúti vírus okozta váratlan, semmiféle előjel nélkül, pár óra alatt bekövetkező irracionális halála, kislányaim életveszélyes, 40-41 fokos lázzal egybekötött vírusos fertőzései, stb.). És épp ezért, az anyaság spirituális értékét, értelmét kutató felismeréseim, meglátásaim elsősorban azoknak az édesanyáknak lehetnek a hasznára, akik ők maguk is a fenti krízis-helyzetek, tragikus sorsfordulatok némelyikét tapasztalták meg vagy élik jelenleg is, de ugyanakkor a megrázó tapasztalataik, szenvedéseik következtében már nyitottá, kíváncsivá váltak a saját anyai sorsuk rejtett szellemi mozgatórugóira, igazságaira, az anyaság és párkapcsolati-családi élet spirituális-lelki-érzelmi vetületére.
Arra a pozitív szemlélet-váltásra és szellemi megújulásra, hitre és szeretet-áramoltatási képességre, kommunikációkészségre, amelyek nemcsak a saját magam, hanem a hozzám forduló édesanyák és nők kritikus, reménytelennek tűnő, irracionális szenvedésekkel, veszteségekkel teli sors-helyzeteinek a feloldásában és meghaladásában segítettek, asztrológus férjem világszerte elsőként felfedezett és 15 éves kutatásai során kidolgozott, általa "anyai ágon öröklődő élet- és gyermek-ellenes spirituális programoknak" elnevezett ismeret-rendszer vezetett rá. Ezt gondolom tovább, és mélyítem tovább folyamatosan az egyéni anyai sorstapasztalataimon keresztül.
Ezért merem nyilvánosan is felvállalni a 28 éves korom ellenére, a legnagyobb tőlem telhető felelősség-tudattal, éberséggel gyakorolt asztrológusi hivatásomat, amelynek köszönhetően összesen négy alkalommal részesülhettem az otthonszülés csodálatos és szövődménymentes élményeiben. Mindezt nem felelőtlen kísérletezésképpen tettem, hanem a környezetemben, a férjemben és a gyermekeimben való tükröződés által folyamatosan finomított kauzális önismeretem segítségével értem el. Illetve az édesanyámtól, nagymamámtól- és dédnagymamámtól öröklött életfeladataim megismerésén és felvállalásán keresztül, amiről általában valamennyi, interneten közzétett írásom foglalkozik. Így előztem meg a sok édesanya által rettegett és kikerülhetetlennek vélt várandóssági-szülési-gyermekágyi komplikációkat (kivéve az utolsó szülésemet, amikor, mint írtam, elveszítettem a metafizikai éberségemet és bátor szülőanyai – teremtői – alapállásomat), egyetlen alkalommal sem a puszta vakszerencsére játszottam.
Én ugyanis, az átélt tapasztalataim és asztrológusi jártasságom hatására, nem hiszek többé sem az irracionális reménykedésben, szerencsepontokban és ámító jóslásokban, azonnal ható csodapirulákban, boldogság-elixírekben, de annál erőssebben hiszek viszont a nagyon megrázó közvetlen tapasztalataim hatására a pozitív teremtő anyai képzeletben: a felelős és éber szeretet-áramoltatásnak a családi-párkapcsolati kiegyenlítődésre, harmóniára gyakorolt erejében. Nem hirdetek egeket verő, misztikusan naiv, világmegváltó eszméket, mindössze egy, a kezdetben fájdalmas lelki-szellemi, sőt még fizikai erőfeszítéseket követelő (a tudattalanunk mélyére leszorított negatív átélések, görcsök, szorongások felszínre hozását segítő sorshelyzet-értelmezések és beszélgetések), ám hosszútávon annál több örömben, egészségben, áldásban és (gyermek)áldásban bővelkedő önismereti-önátalakulási kalandra hívlak benneteket, kedves leendő vagy már gyakorló édesanyák és édesapák, és a szerelmeteket, szüleiteket, nagyszüleitket megérteni,elfogadni vágyó fiatal lányok és fiúk . Anyai szívem legmélyéből hálás lennék a netalán egyeseknek a téma-megközleítés újszerűsége illetve a bejáratlan tálallámódom miatt furcsa, elvont, idegennyelvű, provokatív feltűnési vágynak vélt kifejezéseim megbocsátásért.
Teszem mindezt egy olyan civilizációban, társadalmi konjunktúrában, amelyben, a XX.-ik századba belépve, egyre többet hangzik el "a magyarság vészes sorvadása" kifejezés. A túlnépesedés veszélye nem fenyegeti ugyanis egyetlen keresztény európai társadalmat sem, sőt, tudtommal ennek ellenkezője áll fenn ezekben az országokban. Ahogy az X-Y kromoszóma-kutatások kapcsán is (feltevéseim szerint) nagyon hamarosan nyilvánvalóvá (és a kutatók által bebizonyításra kerül)válik a tudományos hír-fórumokon az, hogy a genetikai "programozási" hibák hátterében is ugyanúgy ott vannak jól leellenőrizhető és konkrét személyekre bontva követhető módon átöröklött szellemi-lelki feszültségek, zavaros átélések, megoldatlan krízis-helyzetek.
Ezt az intelektuális kapcsot teremti meg ugymond a "szkeptikus hívők" számára a kauzális asztrológia, amely a betegségeknek az analogikus, szimbolikus jelentésével, a test-lélek-szellem egységével, a létezés gyökér-igazságaival: a világi-polgári törvények és konvenciók, a civilizációs konjunktúrák fölött álló, azok alapját képező egyetemes törvényekkel. És hogy miért pont az anyai ággal érdemes foglalkozni mindenekelőtt, erről a továbbiakban, a tanulmánykötetem többi fejezetében szeretném kifejteni részletesebben is az álláspontomat… Anélkül, hogy ezen kifejtések során, láthatatlan rózsaszínű elefántokról, un. párhuzamos világok béli találkozásokról és egyéb misztikus zagyvaságokról mesélnék.
Ha fölösleges ismétlésekbe, pontatlanságokba, félreérthető fogalmazásokba botlana a Tisztelt Olvasó, vagy helyesírási hibákra találna a szavaim "kibelezése" közben, esetleg cinikus kritikát, iróniát, vádaskodást érzékelne a soraimban, elnézést és egy kis türelmet szeretnék kérni tőle: kérem vegye figyelembe azt, hogy, négy kiskorú 24 órás felügyelete (( háromnegyed, 2 és fél, 5 és fél és 8 évesek), úgyhogy a sűrű anyai teendőim mellett a koncentrált szellemi munkára csak a késő éjszakai vagy a kora hajnali órákban marad egy kis időm.
Ezt a tanulmánykötetet olyan nőknek szántam mindenekelőtt, akiknél valamilyen (az orvosok számára rendszerint ismeretlen okból fogva) késik a magzatfoganás, olyanoknak akik így gondolkoznak: "Az idő kerekét már nem tudom visszaforgatni, de ha tudnám, akkor sem tudom, hogy meddig kéne, hol rontottam el, sőt, egyáltalán én vagyok-e a "hibás" ??? Ha vétkeztem is, akkor azt nem vettem észre, nem volt tudatos, most viszont rettegek minden tüsszentéstől, minden torokkaparászástól, jaj csak ne most, csak ne a szurik előtt, alatt, a beültetés előtt, vagy után... Szörnyű érzés."- írja az Interneten közzétett nyilvános naplójában (blogjában) egy olyan nő, aki nagyon szeretne anya lenni, de nem sikerül neki, n - edik próbálkozásra sem.
Nekik és a hozzájuk hasonló embereknek, pároknak, lányoknak és asszonyoknak szólnak tehát a tanulmánykötetem sorai. Szeretném számukra metafizikai-asztrológusi egzaktsággal, és ugynakkor mégis szívhezszólóan, személyes hangnemben és mégis közérthetően megosztani velük azt a tudást, amely nem egy esetben megmentette a magzatjaim, a születendő gyermekeim, családtagjaim egészségét és életét. Szeretném, mintegy hosszabb hangvételű levélben megszólítani az éber lelkiismeretüket (mágikus anyai életképzeletüket), hogy tudják, van kiút (beút, felső út) a félelmeikre, görcseikre. Hogy tudják, nem szabad leblokálódni annál az oly hangzatos civilizációs szlogennél, ami nagyon sok tini szájából elhangzik manapság a nyugati országokban, hogy: “Ebben a sz-r világban nem érdemes gyermeket szülni.” Nekik, ezeknek az első menstruációjukon, első szexuáéis kalandjaikon épp hogy túl levő leányzóknak írom ezeket az alábbi sorokat:
Kedves Női Sorstársam!
Szeretnék őszintén válaszolni a kérdéseidre és eloszlatni minden, a leendő anyaságoddal kapcsolatos félelmedet, de 8 év házassági és anyasági tapasztalatom ellenére is most alig találom a szavakat. Félek, bármit is írnék, sértésnek vagy fölényeskedésnek vennéd. És mégis megkockáztatom. Nem is tudom, miért, talán azért, mert az öt évvel ezelőtti önmagamat látom benned is 22 éves egykori önmagamat. Azt a fiatal nőt, aki a 11 hetes kislánya hullája mellett élte át ugyanazt a misztikus szorongást, amit most a te soraid - szavaid mögött érzek: "Az idő kerekét már nem tudom visszaforgatni, de ha tudnám, akkor sem tudom, hogy meddig kéne, hol rontottam el, sőt, egyáltalán én vagyok-e a "hibás" ??? " Így keseregtem én is magamban akkor ott, a Csornai (Nyugat M.o) korház hullaházban. De azt is tudtam, hogy meg kell keresnem az igazi okokat, hogy bele ne őrüljek a fájdalomba, és, hogy tovább tudjak lépni, és vissza tudjak találni az élet felé. - Az akkor éppen két és fél éves, és nagyon is élő, egészséges elsőszülött kislányom felé, és a két nappal korábban az aléltnek képzelt, de valójában már halott gyermekünkkel a karján a korházba rohanó, majd a kétségbeejtő hírt meghozó férjem felé. És ez által természetesen a jövőben megszületendő, következő gyermek (gyermekek…) megfoganása felé. És továbbléptem, és vissza találtam, mert a horoszkópom által szerzett kauzális önismerettel lépésről-lépésre megértettem, hogy nem haragudhatok a vírusokra Enikő lányom halála miatt. Megértettem azt, hogy egészen pontosan, a személyi horoszkópomból kiolvasható, milyen negatív mentalitással, viszonyulási – gondolkodási móddal, érzés- mintával járultam hozzá akarva-akaratlanul a kisbabám halálához, illetve a gyermek halálát követően, a gyarapodó családom betegségeihez, a családi-párkapcsolati életem anyagi nehézségeihez és erkölcsi kudarcaihoz, krízishelyzeteihez.
Talán furcsa számodra, de hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy amikor súlyos élettényekről: magzatfoganási képtelenségről, vetélésekről, nehéz szülésről, gyermek-betegségekről – elhalálozásról van szó, sohasem állhatunk meg a fizikai okoknál. Vissza kell térnünk a gyökerekhez, vagyis a személyi struktúránk finomabb (spirituális) rétegeiben létező, anyai ágon öröklődő szellemi programokhoz, ez esetben, a gyermek- és élet-ellenes, anyaság- és család-ellenes spirituális romboló programokhoz. Bármilyen bonyolultnak is hangzik ez a megnevezés, valójában nem olyan bonyolult dologról van szó. Csupán arról, hogy a nem jóslási koncepció szerint elkészített személyi horoszkóp, az önismereti napló, a meditáció segítségével, a magzatáldással, gyermekszüléssel, családalapítással, párkapcsolati - családi élettel kapcsolatos, irracionális félelmeket, szorongásokat, negatív, ellentmondásos átéléseket és érzéseket, vágyakat feltárhatjuk és feloldhatjuk. Azokat a láthatatlan belső pszichikai-mentális gátakat, előítéleteket, amelyek miatt annyira sötétnek, bizonytalannak látjuk a jövőt, a világot, az életet, azokat a negatív képzeleti - gondolati - érzésmintákat, amelyek mindaddig manipulálni fogják a háttérből a döntéseinket, és áthúzzák legszentebb terveinket, romba döntik leghőbb vágyainkat és álmainkat, amíg fel nem tártuk, és át nem világítottuk a női tudattalanunk rejtélyes világát. Nem lehetetlen feladat ez, bár sok bátorságot, kitartást és éberséget követel. De, minden látszat ellenére, ez az egyetlen célhoz vezető út a boldog családhoz és a derűs élethez.
Azt kell megértened, hogy a (többgyermekes) anyaságtól való félelem, a negatív Rák-karmához tartozó, az anyai ági női ősök által megoldatlan, a generációkat egymással láthatatlan szellemi szálakon keresztül összekötő spirituális memória révén önkéntelenül és öntudatlanul továbbörökített életfeladat. Ezt a finom, alig érzékelhető, tudattalan félelmet nem lehet elfojtani, elrejteni, pszichológiai-humanista közhelyekkel ki- és bemagyarázni, elodázni, hosszú évtizedekre elnapolni, hanem csak feltárni, tudatosítani és tudatosítva felvállalva, belemenni. És éber önismerettel, egy türelemmel végig vitt, hosszú belső újjászületési-átalakulási folyamat után (ezt szolgálja a gyermekszülés, mint újjászületési-teremtési aktus) meghaladni. Az, hogy ezek a programok ma gyakoribbak és erősebbek, mint régen, nem csoda, hiszen a zavaros és erőszakos világháborús időket megélt nagyanyáink, déd- és üknagyanyáink titkos abortuszai, „angyalgyártásai”, 4-5, sőt: akár 10 gyermekes anyaságukkal kapcsolatos lelki és testi fáradsága, neheztelései és görcsei, férjükkel, közösségükkel, sőt, akár az Istennel, a sorssal szembeni fenekedései állnak ezek gyökerénél!
Spirituális memóriánk (női tudattalanunk) irracionális módon, őrzi és továbbörökíti ezeket az emlékeket, akár tudunk erről a jelenségről, akár nem. Bármilyen külső okkal is próbálod magyarázni azt a torkodat fojtogató szorongást, amit akkor érzel, amikor gyereksírást hallasz kamaszlányként, vagy az első menstruációd nyomait meglátod a fehérneműdön, amikor az első szexuális tapasztalatodon átesel, vagy a későbbiekben, szerelmesen, boldog szeretőként, feleségként, első gyermeked érkezésére várva, annak igazi okai és titkai ott lappangnak az irracionális női képzeleted (tudattalanod) mélyén. A tudattalanodban (dédnagymamád, nagymamamád, édesanyád megoldatlan anyasági, családanyai életfeladataiban - rejtett vagy nyílt magzateltevési vágyaiban, titkos, vagy nyílt kísérleteiben, anyóssal, apóssal, vagy férjjel szembeni kismamai, családanyai – feleségi nehezteléseiben és megoldatlan házassági-családi feszültségeiben) rejlő kauzális ok! Én már nem ismerek például semmiféle náthát, mint betegséget, csak a tudattalan mélyére leszorított, rejtett agresszivitásom külső megnyilvánulását. És persze az allergiát, mint a gyermek-és magzatellenes örökletes programoknak a külső megnyilvánulását. Amitől a civilizált nők egyre jobban szenvednek.
Ezekkel a sorokkal nem kioktatni akarlak, csupán szeretném megértetni veled azt a metafizikai igazságot, hogy a civilizált lányok és édesanyáik, nagymamáik, dédnagymamáik, mindannyian ugyanazoktól a hamis boldogság-tévképzetektől szenvednek, mint te.
Azok a nők, akik, lányaik boldogságáért aggódva, óvva intik őket a „túl korai” és, és vagy a három-négyszeres gyermekáldástól, nem tudják azt (hiszen nem kaptak soha, senkitől beavatást az anyaság spirituális életfeladatába), hogy az emberi személy az őt megszülő édesanyának a tudattalanján keresztül átszűrődő teremtő őserőknek, a teremtői képzeletnek a megtestesülése. Ezért az édesanyának tudattalanjába lesüllyesztett vágy-képeket, titkos és önkéntelen sóvárságokat, fantázia-képeket, félelmeket, szorongásokat és személyi ambíciókat, vagyis ezeknek az önkéntelen képi átélését, valamint a tudatos vágyak és örömök intenzív átélését tartjuk meghatározó ok-csomónak egy születendő gyermek-ember alaptermészete keletkezésénél.
Bizony, bármennyire nehéz is ezt elhinned és racionális eszeddel megértened, így van ez, kedves leendő édesanya! Leendő anyaságodtól való félelmeid igazi okai azokra a képzetekre, vágyakra és félelmekre vezethetők vissza, amelyek, akárcsak téged, a te édesanyádat foglalkoztatták tudatosan, öntudatlanul, vagy titokban a biológiai fogantatásodkor és a fogantatásodat megelőző időszakban!
Alap-természetedben jelentkező diszharmonikus karakterjegyek nem mások, mint az édesanyád tudattalan lelki vívódásának, a mások előtt rejtett, diszharmonikus szellemi állapotainak a megtestesülése. Vagyis: a tulajdonságaid nem mások, mint az édesanyádnak a te biológiai fogantatásodat megelőző időszakban átélt, titkos vagy nyílt szerelmi - szexuális vágyainak és önkéntelen (öntudatlan) sóvárgásainak, kielégületlenségének, gátlásainak, elfojtott ellenséges és gyűlölködő érzelmeinek, a ki nem nyilvánított nehezteléseinek, a félrevezető és egymásnak ellentmondó, önáltató gondolatoknak - érzelmeknek a pontos leképeződése!
De tegyük félre a szemérmeskedést és mennyünk jobban bele valóság sűrűjébe. És ehhez nézzük meg, hogy miért is lenne szükséged egy olyan, nem jósláson, hanem sors-feltáráson alapuló személyi horoszkópra, amilyennek a segítségével sikerült feldolgoznom a gyermekem halálát és azt követően, nagyon hamar, még három ép és olyan egészséges gyermeket hoznom a világra, akik közül kettőt ugyancsak otthon, egyedül a férjem segítségével szültem meg? Elsősorban azért, mert a születési horoszkóp azoknak a konkrét életfeladatoknak a leírása is, amely személyre szabott életfeladatok felvállalása segítségével az úgynevezett karma-oldó képességeink kifejlődhetnek, és amely konkrét életfeladatokat a bolygóknak a földházakban (a jellegzetes életköröket - életterületeket jelölő szakaszokban) elfoglalt helye, helyzete és fényszöge alapján olvasható ki a horoszkópból. Ezen életfeladatoknak a tudatos felvállalása és végrehajtása adja meg a lehetőséget külön-külön mindenkinek arra, hogy összhangba kerülhessen saját sorsával, vagyis a születése körülményei által adott, szellem-fejlődési élet-programjával.
Ezért csak és csakis a horoszkóp segítségével lehet tudatosítani azokat a személyes életfeladatokat, amelyeknek a felvállalása és végrehajtása adja meg azt a kulcsot, amellyel egész életünknek a titka kinyitható és feloldható. Nélküle csak homályos elképzeléseink, megsejtéseink lehetnek arról, hogy mivel kellene intenzívebben foglalkoznunk az életben és arról egyáltalán semmit, hogy mivel nem kell egyáltalán foglalkoznunk. Azt, hogy mire is kellene igazából hangsúlyt fektetnünk, és a leginkább odafigyelnünk, és amiről más sors- és önmegismerési rendszerből konkrét értesüléseket nem szerezhetünk. Ezek az életfeladatok jelentik pontosan azt a bizonyos keresztet, aminek a felvételének a szükségességéről Jézus beszélt, de figyelem: amiről ugyanakkor azt is mondta, hogy "az én terhem könnyű és az én igám gyönyörűséges". Ugyanis tény, hogy mihelyt tudatosítjuk magunkban és elfogadjuk ezeknek a feladatoknak a teljesítését, lassan – lassan érdekesnek, majd egyre inkább élvezetesnek találjuk és minden könnyűvé, sőt: "gyönyörűségessé" válik az életükben. Hiszen többé nem erőltetjük az öncélú sikereket olyan életterületeken, amelyekhez igazából semmi közünk nincsen. Nem küszködünk többet olyan területeken, ahol nincsen semmiféle keresnivalónk, viszont bemerészkedünk olyan, korábban félve elkerült területekre, ahol születésünk óta minden kapu nyitva áll előttünk.
Asztrológusi tapasztalatom az, hogy asztrológiai tudatosítás nélkül, minden ember többnyire igyekszik elkerülni a számára legfontosabb életfeladatokat. Akarva-akaratlanul elkerüli azok felvállalását, hiszen azok többnyire veszélyesnek, vagy fölösleges időtöltésnek, esetleg megalázónak tűnnek a számára. Vagy a másik véglet jelentkezik: amennyiben ezek olyan tevékenységi formákat jelentenek, amelyekhez születési adottságai, személyi tulajdonságai és adott életkörülményei hatására már valamiképpen hozzászokott, kényelemből és rutinszerűen beléragad, és egész életében csak azokon az életterületeken mozogna anélkül, hogy azokban valami különlegeset, valami szellemi jelentést felfedezne.
Az anyai szerepkör egész (egészséges, vagyis egyetemes tudattal rendelkező) embert kíván, ennek alapja viszont az individuális személyi tudat, az éber, tudatos, egyéni, önálló döntési-cselekvési - vagyis valójában, mindenekelőtt imaginációs (értsd: képzeleti) és gondolkodási képesség. A XIX. század végén elkezdődött és az 1960-as évek végén kibontakozott un. női emancipációs mozgalmak nagymértékben hozzájárultak ehhez az intellektuális és emberjogi női önértékelésen alapuló öntudatosodáshoz, a női individualizációs fejlődési folyamathoz, de korántsem volt elég. Egyetemes felelősségtudat és egészséges, élet-és természet-centrikus erkölcsi értéktudat hiányában, az emancipáció által nyújtott egocentrikus női kultusz csak merő külsőség, illetve egészségtelen önimádat és önféltés marad. A modern világban egyetlen ifjú hölgy sem arról álmodozik, hogy termékenységének virágában (18 - 28 évesen) gyermekeket fog szülni, és így, egészséges kismamaként és fiatal családanyaként egészséges és boldog lenni. Vajon miért? Mert nem rendelkezik (az anyaság, a szülés, gyereknevelés életfeladatába való, az archaikus időkben még anyáról leányra szálló, bizonyos rítusok, szertartások formájában átadott beavatás hiányában) semmiféle, a saját személyi sorsrendeltetésére vonatkozó információval. Nem tudja, mit kezdjen lelkiismerete szerint magával, mint nővel, mint a Szeretet őselvének a megtestesülésével, és hiányzik (mágikus tudattalanja mélyére van szorítva) a gyermek utáni vágya, vagy ha ez az egészséges ösztön mégis csak pislákolna benne, nem meri barátai és barátnői előtt, de sokszor még a szülei előtt sem felvállalni. Helyette inkább a világi-karrierépítő ambíciói és a józannak képzelt, anyagi egzisztencia-teremtő, pragmatista tervei vezérlik és irányítják gondolati és érzésvilágát.
Szeretnék most idézni egy korábbiakban írt cikkemből, amelynek alapját egy olyan, család-pszichológiai témájú könyvképezte, amelyet, amint megláttam, nyomban el is olvastam, és amelyre néhány gondolat erejéig reagálni szeretnék ebben az írásomban is. A könyv címe: „Anyák és lányaik”, a szerzők amerikai pszichológusok és felnőtt lánygyermekekkel rendelkező édesanyák, közzétették annak a kutatásnak az eredményeit a művükben, amelyet számos olyan élettörténetből, beszámolóból, naplórészletből, levélből, interjúból állítottak össze, amelyben a XX. századvégi amerikai középosztálybeli anyák és lányaik a saját életükben bekövetkezett változások kríziseiről mesélnek. Ezek a beszámolók rávilágítanak arra, hogy az anyával való viszony generációkon ível át, és mintát ad – pozitív és negatív értelemben – a saját gyerekeinkhez való viszonyulásunkhoz. A könyv hiteles embermeséiben nyomon követhetjük azt az öntudatlan szabályszerűséget, hogy a felnőtt nők szükségszerűen megismétlik ugyanazokat a viselkedési módokat, amelyeket nem vettek jó néven saját anyjuktól. Sok anya történetében előfordul az, hogy az áldatlan anya-lánya kapcsolat a felnőtt nőből azt váltja ki, hogy tudatosan egész másképp neveli lányait, mint ahogyan őt nevelték, de az eredmény mégis az lesz, hogy amikor az ő gyermekei, főként lányai megnőnek, a viszony éppen annyi és olyan súlyos konfliktusoktól terhelt, mint amit el szeretett volna kerülni.
Családi viszonyrendszerünk, de különösen az édesanyánkkal való viszonyunk feldolgozása fontos határkő a személyi fejlődésünkben, önismeretünkben és felnőttkori énképünk, személyi (leendő családanyai) öntudatunk kialakításában. A nyílt konfrontáció, az őszinte beszélgetés és a múlt sérelmeinek, gondjainak az egyértelmű tisztázása kiindulópontja lehet egy új minőségű, régebb felnőtt –és újonnan felnőtt viszonynak, amelyre anya és felnőtt lánya között egy egészen másfajta kommunikáció és érintkezési forma lesz jellemző. Egy olyan átalakult kapcsolat, amely a kölcsönös személyiség-tisztelet és barátság felé halad, és amelynek alapja az anyák részéről az a felismerés, hogy a lányuk felnőtt, önálló döntéseket hozó, önálló élettel és sorssal rendelkező autonóm lény, és semmi joga nincs az anyának a 21 éves felnőtt lányával szemben és nem is vezet semmi jóra az, ha beleavatkozik az életébe. Hogy a lányát irányítsa, kritizálja és befolyásolja, manipulálja az általa elképzelt boldogság-koncepciók szerint. Olyan felszínes, mindössze a változó fogyasztói mentalitásokra jellemző (divatos) boldogság – koncepciók alapján álló (a szellemi tisztánlátást, bölcsességet: az egyetemes törvények és a két önálló individuum: anya és lánya átöröklött személyi életfeladatainak az ismeretét nélkülöző) „anyai” ambíciók szerint, amelyek az anyáétól eltérő, más temperamentummal, lelki-szellemi struktúrával rendelkező, és teljesen más sorsprogrammal, életúttal rendelkező felnőtt lányra általában nem is találnak!
A lánygyermeknek pedig, meg kell tanulnia az önállóságot, az egyéni döntések kockázatának a felvállalását, és azt, hogy a neveltetése hiányosságait, amelyből esetleg a leendő anyaságával kapcsolatos ellenérzései erednek, illetve az anyjához való túlzott ragaszkodást, az anyai elképzeléseknek és akaratnak való reflexszerű alárendelődést (vagy bizonyos esetekben az anya személyének a haragos elutasítását!) átalakítsa éber szeretetté, amely aztán a későbbiekben egy egészen új párkapcsolati - családi - hivatásbeli mentalitás alapja lehet.
De miért ragaszkodnak értelmes, középkorú nők felnőtt, önálló életet élő lányaik irányításához, a (leendő, forrón vágyott, vagy rejtetten és aggódva elutasított) nagymamai szerepkör leple alatt, a lányaik házaséletébe való beavatkozáshoz, az unokák gondozásának, azok nevelésének a gyakori esetekben teljes mértékű kisajátításához? Ennek a lelkiismeret furdalásban is gyökerező, negatív mentalitásnak az okai szintén a személyi horoszkópból kiolvasható örökletes gyermek- és családellenes romboló programokban keresendők. Az anyai ágon öröklődő, élet- és magzat-ellenes programok feltárásának és az egyetemes törvények ismeretének a hiányában, nem tudja azt, hogy az élete legfontosabb szerepét éli, amitől nemcsak fizikai - lelki - szellemi egészsége, boldogsága, hanem lelki üdvössége, megváltása, vagyis a személyi sorsbeteljesülése függ. Ugyanakkor, az ifjú anyának a kezdetben egyfajta kis terhet is jelent a baba határtalan türelmet, és ugyanakkor sok bölcsességet és bátorságot, éberséget, határozottságot igénylő gondozása. Nem is beszélve a szeretői-házastársi élet nehézségeiről, amelynek fontosságáról, jelentőségéről ugyanúgy nem kaptak felvilágosítást az ifjú leányok és fiúk, akárcsak a leendő szülői szerep értelméről és rendeltetéséről. Ezért az aggódó fiatal kismama, vagyis a tudattalanja mélyére leszorított agresszivitását, érzelgős okoskodásba rejtő új anyuka, a belső szorongásait jelző gyerekbetegségek kezelésére a legjobb szakorvosokat keresi fel, remélve, hogy azok a vacak vírusok, baktériumok megdögölnek a sok antibiotikumtól és a légúti fertőzéseknek, a sok láznak, gyulladásnak, nátha váladék-termelésnek és köhögésnek vége szakad. Majd, egzisztenciális - karrieri szükségleteire hivatkozva, mielőbb pótmamát keres a babának közvetlenül a szülés után (de legkésőbb 2, vagy 3 évre rá) munkába áll, és minél kevesebb gyereket vállal, nehogy „rabszolga szülőedénnyé” válva, a sok gyermekgondozás kettétörje az életét, ahogy azt nagyanyjától, édesanyjától látta, vagy a mások élettörténetéből számára kiderült. Ezért, akkor akarja odaadni magát újból az anyaságnak, amikor már késő, amikor már, 17-18 éves ifjakként, kirepülő félben vannak a fiókák (van az egyke fióka) a fészekből, vagy már el is hagyták a családi otthont és új családot alapítottak. A sajgó szeretet- és gondoskodásvágy, a kellő időben és a természetes három-négy gyermeknek a maximális személyi felelősséggel (Nem az anyára – anyósra, orvosra, dadákra áthárított) és odaadással, napi sok órás gyermek-felügyelettel meg nem élt anyai szerepkör hiánya kínozza a leendő nagymamák lelkét. Hogy miután hasztalan próbálja felnőtt gyermekét infantilis önállótlanságra nevelve egy életre magához láncolni, képes elmarni valamennyi szexuális-szerelmi partnerét a felnőtt leánya mellől, és finnyáskodva válogatni amaz helyett a vőlegények között. Majd, amikor bele kell törődnie abba, hogy fia-leánya már nem őt szereti a legjobban a világon, hanem egy ellentétes nemű lényt, akivel az aggódó jó tanácsai ellenére is hajlandó összekötni az életét, önkényeskedve bevonul az újdonsült házaspár életébe, és az unokái boldogságára hivatkozva, kisajátítja a fiatalok magánéletét.
Annyi irracionális „szívek harca”, annyi fölösleges dráma, konfliktus és annyi tragédia, válás, csalódás, annyi betegség és anyagi-érzelmi veszteség, halál és szerencsétlenség származik a civilizált világban ebből a korrupt, önző, negatív, szellemtelen (istentelen) mentalitásból, hogy a hollywoodi filmrendezők sohasem maradnak ábrázolni való, megrázóan humánus konfliktusok nélkül, és akad ihletője a családi drámákról regélő szappanoperáknak is.
És akkor mit lehet tenni, hol lehet elkezdeni a változást?
Hogyan lehetünk boldogabbak, egészségesebbek nőként, anyaként, mint ősanyáink? Mi az, ami rajtunk múlik, mi az, amin képesek vagyunk változtatni azért, hogy az életünk, a sorsunk is megváltozzon, hogy egészséges, boldog családi életet élhessünk? A hozzáállásunkon, az alapállásunkon kell változtatnunk, mert ez az, ami rajtunk múlik. Az, hogy képesek vagyunk-e megtisztítani anyai képzeletünket, azt a homályos, irracionális érzelmekkel és vágyakkal teli érzés- és gondolatvilágot, amelyből az egész Teremtés ered. Nem, nem kell megijedni attól a gondolattól, hogy teremtő vagy, hogy gondolataiddal, érzéseiddel, emberi sorsokat, életeket teremtesz - és pusztítasz is - el. Tudom, szokatlan gondolat ez számodra, de ez akkor is így van, ha nehéz elfogadnod és megértened. Akkor is csak ezen a ponton veheted kezedbe az anyai sorsod irányítását, ezen a ponton alakíthatsz egy kreatív, termékeny párkapcsolatot, és ezen a ponton foganhatsz, szülhetsz és nevelhetsz egészséges gyermekeket.
Mindaddig, amíg nem az egyetemes törvények szerint élsz és gondolkozol, a többgyermekes anyaság gondolata rémisztő marad számodra továbbra is, mert társulni fog hozzá a tudatodban a lemondás (ugyan miről is?), a sok szenvedés, fájdalom, temérdek házimunka, sütés-főzés, lótás-futás, no meg egy akaratos, házsártos, vagy éppenséggel tutyi-mutyi, esetleg impotens férj, aki még virágot sem képes hozni a névnapodon. Ez lenne a boldog anyaság?
A teremtés eredeti logikáján alapuló, illetve az attól eltérő, vagyis a helyes és a helytelen lét-látáson és életfelfogáson, vagyis a tradicionális és a spirituális koncepciók szembenállásán, illetve valamelyikük elfogadásán és a másiknak az elvetésén múlik minden. Természetes (gyümölcsökben, zöldségekben gazdag), húsmentes táplálkozással, kávé, cigaretta, alkohol nélkül is lehet élvezetes. Sőt. Még csak amúgy az élvezetes, hiszen csak az egészen fiatalok, akik személyesen nem ismerik a betegségeket, és mindent megtesznek azért, hogy megismerjék, csak ők merik azt tagadni, hogy az élet egészségesen élvezetesebb. Lehetséges élvezet- és jókedvserkentő szerek nélkül, természetesen étkezve, vagyis sütés – főzés nélkül és minimális edény-mosogatással, testi örömökben részesülni és közben jó erőben, egészségben maradni egészen öregkorunkig, bármennyire is hihetetlennek hangzik ez. De ezek nem mesterséges élvezetekkel, cukorkával, süteményekkel, csokoládéval előidézett testi örömök, hanem olyan harmonikus szerelmi-szexuális együttléteket jelentenek, amelyekre a természetes (sütés és főzés nélküli) étrend segítségével és az időben és térben jól elhelyezett, és ugyanakkor szeretettel adott, éber (gyermekeink érték- és felelősségtudatának a kialakítását célzó), atyai-anyai pofonokat is megengedő, felelős gyereknevelés mellett elég idő, hely és lehetőség adódik. Bizony, marad elég időnk a párunkra, arra, hogy igazi szeretetet áramoltassunk neki, ahelyett, hogy mi várnánk el tőle, a Fény megtestesítőjétől azt, hogy a zavaros tudattalanunkat átvilágítani és a szellemünket – lelkünket - testünket megtermékenyíteni hivatott – számunkra sokszor méltóság-sértőnek és zavarónak érzékelt - kíváncsiskodása és férfiúi tapasztalataiból eredő, találó értelmezései helyett, hamis, de kellemesen hangzó, romantikus szerelmi vallomásokat tegyen tűzpiros rózsacsokrokkal a kezében.
Mert bizony a romantikus érzelgősség helyett az intim, idillikus nyíltság, az egymásra való odafigyelés, rejtett félelmeink, sóvárgásaink őszinte feltárása teszi harmonikussá, gazdaggá és értelmessé, vagyis termékennyé és ez által teljessé a párkapcsolatot. Csakis ez a mentalitás tehet minket, nőket odaadó szülőkké, hiszen nem lehet jó szülő az, aki nem jó szerető, vagyis, aki nem képes befogadni a párjában többletként létező Fényt és áramoltatni a párja felé a benne természetes többletként létező, az igazi Szeretetet. Aki nem képes a férfitől be és elfogadni azt a Fényt, amely nem csupán elméleti, intellektuális (természetromboló, - kizsákmányoló, értelmiségi „szakképzettség”), hanem az egész létezés egységét, rendjét, tágítását, és gazdagítását szolgáló, veleszületett szellemi tudás. És aki nem képes a párja felé áramoltatni azt a Szeretetet, amely nem a látszatszelídség, az érzelgős humanitásunk leplébe burkolt gyávaság és vallásos színpadiasság, hanem éber hiten alapuló odaadása a bennünk levő, és általunk (is) megnyilvánuló, pozitív teremtő Lét-akaratnak, az egyetemes emberi rendeletetésünket őrző, éber lelkiismeretünknek.
Igen, nőnek és férfinak egyaránt változni kell. De nem hibáztathatjuk kölcsönösen egymást, a sorsunkra neheztelve (hiszen a párunk a mi sorsunk, ugyebár), a változást magunkon, saját nőiségünkön kell kezdenünk. A férfinak szellemben finomodnia kell, a nőnek, szellemben határozottabbá válnia. Ez a kiegyenlítődés. Ez a párkapcsolati harmónia forrása. A kauzális önismeret ez a célt szolgálja: a nőnek a szellemben határozottabbá válást, a férfinak a szellemben történú finomodást.
Annak a nőnek tehát, aki képessé teszi magát arra, hogy így élje meg az élete és a párkapcsolata mindennapjait, annak, még hogyha el is veszett „valahol az időben” – nála, vagy már az édesanyjánál az ő megfoganását követően - a megyetermékenyülési képessége, előbb – utóbb, de vissza fogja kapni azt. És akkor nem kell aggodalmasan a legenyhébb hűléstől is rettegnie, amiatt, hogy ez elronthatja az orvosok és laboránsok által mesterségesen megtermékenyített és embrióként a méhébe ültetett női petesejtnek az orvosilag erre előkészített méhében való megkapaszkodási és életre kelési esélyeit.
A kauzális asztrológia alapelveit írja körül és alkalmazza a sajátosan női-anyai sorsokra, élettörténetekre, illetve az ezekben a családi drámákban rendszeresen, generációról generációra ismétlődő problémákra, feszültségekre és konfliktusokra a tanulmánykötetem. Azzal a szándékkal íródott ez a könyv, hogy rávilágítson többek között azokra a problémákra, amelyek például az anya-lánygyermek kapcsolatnak egy nagyon kritikus időszakában, az ifjúkor küszöbét elért, partnerválasztással, továbbtanulással és pályakezdéssel, családalapítással és otthonteremtéssel küszködő lánygyermekek és a felnőttkor derekán járó, ők maguk is komoly magánéleti-munkahelyi változások, új lelki-szellemi kihívások elé néző édesanyák között felmerülhetnek. Olyan problémákról szól, amelyekre számos pszichológus és magatartáskutató, családterapeuta, stb. keresett és talált már választ, ám némely kérdések mindmáig megválaszolatlanul maradtak. Ezeket a mindmáig megválaszolatlan kérdéseket szeretném ebben a könyvemben megvizsgálni a kauzális asztrológia segítségével, amely a családi viszonyrendszereket, konfliktusokat és a családtagok személyi fejlődését az anyai ágon öröklődő élet- és gyermek-ellenes, család-ellenes romboló programok szemszögéből vizsgálja és értelmezi. Tanulmányaim által olyan önismereti szellemtudományt ismerhetnek meg az olvasók, amely az öröklődés, a neveltetés, a családi körülmények által felerősített, befolyásolt lelki-szellemi meghatározottságokat, tudattalan érzelmi-gondolati mintákat, az anya és nagymama által meg nem oldott, de a spirituális memória szintjén az utódoknak továbbadott életfeladatokat tárja fel, lehetővé téve ez által a kreatív személyi kibontakozást, a saját életutunk megtalálását és megvalósítását.
Kötetem megírására készülve, kezembe akadt egy könyv, amelyet nyomban el is olvastam, és néhány gondolat erejéig reagálni szeretnék rá az alábbiakban. A könyv címe: „Anyák és lányaik”, a szerzők amerikai pszichológusok és felnőtt lánygyermekekkel rendelkező édesanyák, közzétették annak a kutatásnak az eredményeit a művükben, amelyet számos olyan élettörténetből, beszámolóból, naplórészletből, levélből, interjúból állítottak össze, amelyben a XX. századvégi amerikai középosztálybeli anyák és lányaik a saját életükben bekövetkezett változások kríziseiről mesélnek. Ezek a beszámolók rávilágítanak arra, hogy az anyával való viszony generációkon ível át, és mintát ad – pozitív és negatív értelemben – a saját gyerekeinkhez való viszonyulásunkhoz. A könyv hiteles embermeséiben nyomon követhetjük azt az öntudatlan szabályszerűséget, hogy a felnőtt nők szükségszerűen megismétlik ugyanazokat a viselkedési módokat, amelyeket nem vettek jó néven saját anyjuktól. Sok anya történetében előfordul az, hogy az áldatlan anya-lánya kapcsolat a felnőtt nőből azt váltja ki, hogy tudatosan egész másképp neveli lányait, mint ahogyan őt nevelték. Családi viszonyrendszerünk, de különösen az édesanyánkkal való viszonyunk feldolgozása fontos határkő a személyi fejlődésünkben, önismeretünkben és felnőttkori énképünk, személyi (leendő családanyai) öntudatunk kialakításában. A nyílt konfrontáció, az őszinte beszélgetés és a múlt sérelmeinek, gondjainak az egyértelmű tisztázása kiindulópontja lehet egy új minőségű, felnőtt-felnőtt viszonynak, amelyre anya és felnőtt lánya között egy egészen másfajta kommunikáció és érintkezési forma lesz jellemző. Egy olyan átalakult kapcsolat, amely a kölcsönös tisztelet és barátság felé halad, és amelynek alapja az anyák részéről az a felismerés, hogy a lányuk felnőtt, önálló döntéseket hozó, önálló élettel és sorssal rendelkező autonóm lény, és semmi joga nincs az anyának a lánya 21 éves kora után arra, hogy beleavatkozzon az életébe, és hogy a lányát irányítsa, kritizálja és befolyásolja, manipulálja az általa elképzelt boldogság-koncepciók szerint. Olyan felszínes, civilizációs polgári-fogyasztói (a szellemi tisztánlátást, bölcsességet: az egyetemes törvények és a két önálló individuum: anya és lánya átöröklött személyi életfeladatainak az ismeretét nélkülöző) anyai ambíciók szerint, amelyek az egészen más temperamentummal, lelki-szellemi struktúrával, sorsprogrammal, életúttal rendelkező felnőtt lányra talán nem is találnak! A lánygyermeknek pedig meg kell tanulnia az önállóságot, az egyéni döntések kockázatának a felvállalását, és azt, hogy a neveltetése hiányosságait, amelyből esetleg a leendő anyaságával kapcsolatos ellenérzései erednek, illetve az anyjához való túlzott ragaszkodást (vagy bizonyos esetekben az anya személyének a teljes elutasítását!) átalakítsa éber szeretetté, amely aztán a későbbiekben egy egészen új párkapcsolati - családi - hivatásbeli élet alapja lehet.
Egy érett, középkorú anya el tudja engedni a felnőtt lányát. El tudja fogadni a visszavonulást, a tanácsadások, a kritikák, a „jóindulatú” támogatásnyújtások megszüntetését, valamint azt a tényt, hogy a lányuk életében már nem ők jelentik a legfontosabb kapcsolatot, hanem a férjük, a barátaik, a gyermekeik. De mindenekelőtt az az ember, akit életük párjául választottak, akivel új családot alapítottak, azt hogy önmagukban és a partnerükben keresik és találják meg azt az érzelmi - erkölcsi - anyagi támaszt, amelyet addig a szülő előjoga volt nyújtani a gyermekének.
A társadalom, az elkövetkezendő generációk szemszögéből vizsgálva ezt a kérdést, komoly szociológiai-demográfiai és közegészségügyi problémákhoz jutunk el, amelyet nagyon sok kutató kezd el tanulmányozni napjainkban, hiszen „az anyai vonal”, az élet továbbörökítésének a lelkünkbe, szellemünkbe, tudattalanunk mélyébe beivódott ősmintája meghatározza az utódok testi-lelki épségét és leendő családi életünk minőségét, boldogságát. Íme az alábbiakban néhány gondolat az Interneten talált, témába vágó írásokból:
„Fejlődéspszichológiai tanulmányokból tudható, hogy az emberi élet első 3 évében meghatározó tulajdonságok alakulnak ki személyiségében. A szakemberek egybehangzó megállapítása szerint ez az idő, az intenzív anya-gyerek kapcsolat, vagyis a későbbi társadalmi beilleszkedéshez nélkülözhetetlen érzelmi kötődési minták kialakulási ideje (a kapcsolódási képesség, a stabilitás, tanulási készségek stb.,) amelyek később nem, vagy csak részben pótolhatók. Akinek ezek hiányosak vagy sérültek, az csak igen költséges terápiával gyógyítható, ha egyáltalán gyógyítható, és későbbi családi életét, életpályáját, sikerességét, boldogulását, vagyis a sorsát (szociológiai szempontból a nép sorsát, perspektíváit) meghatározza.”
A fenti gondolatra Benda József demográfus egyik Interneten közzétett írásában (Népességfogyás és szocializáció) bukkantam rá, amelyet a következő összegző megállapítással indít a szerző:
”Összegezés: álláspontom szerint a népességfogyás okai a kisgyermekkori anya-gyerek kapcsolatok tömeges mértékű sérülésére vezethetők vissza, amelyek főként az 1950-1967-es időszakban keletkeztek, de hatásuk még sokáig lesz érezhető. A népesség növekedési pályára állítása (vagy egyensúlyba hozása) hosszú távon, végső soron a családok belső kohéziójának a rehabilitációja útján történhet meg.”
Horváth Sándor: Urbanizáció és társadalmi integráció a hatvanas években c. Internetes írásából a következő adatokat találtam még a fent említett demográfiai eszmefuttatással kapcsolatosan: „Az ötvenes évek első felében született „Ratkó-gyerekek” mítosza abból az elképzelésből származik, hogy az állam szankcionáló vagy adminisztratív lépésekkel képes nagymértékben befolyásolni a gyermekszüléseket. Ezzel szemben számos demográfiai kutatásból kiderül, hogy a „Ratkó-törvénynek” alig volt hatása a gyermekszülések számának alakulására. Az állam azonban befolyásolni tudja az abortuszról szóló közbeszédet még akkor is, ha alkalmazkodik azokhoz a sztereotípiákhoz, amelyek a nők és férfiak hierarchikus viszonyában az abortusz szerepét meghatározzák.
Az ötvenes évek végétől bekövetkező életszínvonal-emelkedés nem a gyermekvállalási kedv növekedését, hanem a családok egyre urbanizáltabb életvitelét hozta (egyszerűsített és imbecillis megjelenési formája ennek a „kicsi vagy kocsi” vita). A nők körében ezért sokkal elfogadottabbá vált az egy, illetve két gyermek vállalása. A női szerepkör szubjektív megítélésének változása miatt a születéskorlátozás intenzitása nagyrészt a meglévő gyermekek számától függött. Magyarországon – különösen a vidéki városokban – a születésszabályozásban nem a fogamzásgátlás, hanem az abortusz szerzett elsőbbséget. Ezen csak fokozatosan változtatott az, hogy a fogamzásgátló tabletták a hatvanas évek végétől hozzáférhetővé váltak.
A szerző közzéteszi egy, a hatvanas évek elejéről származó, 26 ezer nőre kiterjedő kérdőíves vizsgálat eredményét is, amelyből az derül ki, hogy a család jövedelmének csak korlátozott szerepe volt abban, hogy a szülők hány gyermeket vállaltak. A vizsgálat egyik fő megállapítása az volt, hogy a kereső nők általában kisebb családra törekedtek, mint az eltartottak. A jövedelem a felmérés adatai alapján nem befolyásolta az első gyermek megszülését, ezzel szemben a második gyermek vállalása és a jövedelem nagysága között fordított összefüggés volt: minél alacsonyabb volt egy család jövedelme, annál valószínűbb volt, hogy második gyermeket is vállal. Az „átlagos életszínvonal” javulásától tehát önmagában nem nőtt a gyermekvállalási kedv. Ugyanígy nem mutatkozott lényeges eltérés a szülő nők lakáshelyzet alapján történő csoportosításában: a főbérletben élő nők gyermekvállalási kedve csak a második gyermeknél és csak árnyalatnyival volt magasabb a társbérletben vagy albérletben élő nőkénél.
Egy, a fiatal nők egészségi állapotát elemző kutatásból az is kiderül viszont, hogy: „ A magyar társadalom európai összehasonlításban az egyik leginkább családbarát, gyermekbarát társadalom, a gyermek fontosságának megítélése rendkívül pozitív. Tóth Olga nemzetközi összehasonlító elemzése szerint (Tóth, 1998: 80-93) a bolgárok után a magyarok tartják leginkább igaznak azt az állítást, hogy a házas emberek általában boldogabbak, mint a nem házasok. Ebben a tekintetben Lengyelország is utánunk következik, de gyakorlatilag valamennyi környező és nyugat-európai ország, az Egyesült Államok is. A nem házasokat boldogabbnak ítélik és a svédek, norvégok, és a hollandok.
Valamennyi vizsgált ország közül a magyarok tartják a leginkább igaznak azt az állítást, hogy "Üres az élete azoknak, akiknek soha nem volt gyermekük." Ennek az állításnak a fordítottját tartják igaznak az Egyesült Államokban, Svédországban, Angliában és Hollandiában, ha a felmérések országos átlagát nézzük. A házasság és a gyermek megítélésének pozitivitása igen fontos tartaléka a magyar társadalomnak.
1995-ös felmérésünk eredményei szerint a 20-50 éves népesség körében a többváltozós elemzés változói közül a gyermekszám legszorosabb kapcsolatban azzal áll, hogy nehéz élethelyzetben számíthatnak házastársukra. Ez a megállapítás látszólag nyilvánvaló, azonban azt mutatja, hogy a tartós házastársi bizalom, a hosszú távú kapcsolat szubjektív megélése a gyermek vállalásának legfontosabb alapja.
Igen érdekes, hogy míg – elsősorban a férfiak között – a depressziós tünetegyüttes fordított kapcsolatban van a gyermekszámmal, valamennyi alcsoportban a gyermekszámmal együtt emelkedik az ún. vitális kimerültség átlagértéke. Ez a mutató azt jelzi, hogy a mai magyar társadalomban, legalábbis statisztikailag, a gyermekvállalás krónikus stresszállapotot, folyamatos fizikai túlterheltséget jelent. Ez a teljesen méltánytalan állapot egészségügyi, pszichológiai oldalról bizonyítja mindazt, amit a demográfiai, szociológiai vizsgálatok régóta jeleznek, hogy a mai magyar társadalomban a gyermekvállalás aránytalan túlterheltséggel jár. A társadalomnak alapvető kötelessége, saját túlélése, pl. a nyugdíjkrízis megoldása szempontjából is, a gyermeket vállaló szülők fizikai túlterheltségének egy részét, jelentős hányadát átvállalni. Hiszen nem elfogadható az az állapot, hogy a társadalmi beállítottságuk, a jövőért felelősséget vállalásuk miatt a gyermeket vállaló szülők aránytalanul túlterhelt állapotban éljenek.”. állapítják meg a szerzők, Kopp Mária, Csoboth Csilla és Purebl György.
Úgy látszik, hogy nemcsak én vagyok ilyen internetes amatőr kutatói kedvemben, mert íme, a következő eszmefuttatást olvashattam egyik, bevallása szerint kicsit képzett érdeklődő, Ágostonné Szőcs Anna cikkében, aki a jó házasság és az anya-gyermek kapcsolat közötti összefüggésekről a következőket írja: „Bármenynyire furcsa is, de nagyon gyakran az elhibázott anya-gyermek kapcsolat okozza a párkapcsolati nehézségeket, mert a helyes anyai gondoskodás formálná az embert olyanná, hogy képes legyen harmonikusan együtt élni másokkal. A jó házasságban a felek érett személyiségként viselkednek, akik adni akarnak, akik tudnak lemondani, néha megalázkodni, gyakran áldozatot hozni. Aki azonban azért köt házasságot - amire gyakran van példa - hogy boldog legyen, és nem azért, hogy boldoggá tegyen, az nem lesz boldog. Az önző ember a másik felet csak vágyai kielégítésének eszközeként fogja fel, mert szüntelenül csak kapni akar. Lehet, hogy jó barát, jó munkaerő, kedves szomszéd, de a házasságában csapnivaló. Nem tudja átélni a másik fájdalmát, nem képes hordozni a közös terheket, néha a sajátját sem, szerepproblémái vannak, mert például nem kapcsolódott házastársához úgy, ahogy kellett volna.
Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus szavait is idézi az illető hölgy: „...századunk pszichológiai megfigyelései korábban nem is sejtett mértékben húzták alá az anyaság és az anya-gyermek kapcsolat jelentőségét... Kiderült: az anya-gyermek kapcsolat mindkét fél számára ösztönhelyzet. Az anya számára is genetikus program diktálja a tennivalókat, érzi: mit és hogyan kell csinálni, miközben élvezi gyermekét és „kielégülést” nyújt számára a babával való foglalkozás. Ha mindezt nem teszi meg, lelke mélyén kielégületlen marad, hiányérzet vagy lelkiismeret-furdalás gyötri. Nem ritkán a serdülő, már „leválni” készülő gyermekén igyekszik „bepótolni” a kicsinek meg nem adott törődést és gondoskodást.”
De a gyermeknek is káros, ha a korai csecsemőkorban rendszeresen hagyják sírni anélkül, hogy odafigyelnének rá (a cumi nem jó megoldás!), mert akkor nem alakul ki benne a bizalomérzet, vagy gyakran túlzott érzelmi függőség fejlődik ki benne szülei iránt. Ezek az emberek nem tudnak házastársukhoz kapcsolódni, mert még mindig szüleik szeretetére vágynak, döntéseikben nem a házastársuk vagy gyerekeik érdekei lesznek mérvadóak, hanem apjuk vagy anyjuk kedvét keresik, ami a válás felé sodorhatja a házasságot.
Láthattuk tehát, hogy milyen súlyos személyiségproblémákat, sőt, egészségi problémákat, családi nehézségeket, házastársi vitákat és szülő-gyermek konfliktusokat okozhat egy rosszul megélt és rosszul lezárult (vagy éppenséggel, még a felnőtté vált gyermek családalapítása után még mindig lezáratlan) anya-gyermek – elsősorban egy, az életadás, az anyaság megélésének a modelljét generációról generációra továbbörökítő anya-lánygyermek viszony.
Valójában én is egy olyan édesanyától származom, aki 49 éves felnőtt, külön családban élő, és egy később született kisöcsémet nevelő asszony létére, végzetesen beleragadt a már rég a felnőttkor küszöbét átlépett, már 8 éve saját családot alapított 27 éves „gyermekéért” élő, a gyermekéről gondoskodó, a gyermeke boldogságáért aggódó és küzdő anya szerepébe. Olyannyira, hogy ez által már-már életveszélyes állapotba sodorja a saját családanyai-házastársi életemet, gyermekeim és férjem egészségét, jólétét, nyugalmát és boldogságát, illetve a saját testi-lelki-szellemi épségemet, az individuális személyiségem harmonikus fejlődését, kiteljesedését. E tragikus helyzetnek köszönhetően olyan szenvedéseken, érzelmi-lelki megpróbáltatásokon mentem keresztül, és a krízisből való kiút keresése közben olyan mély, egyetemes összefüggések, létigazságok felismerésére váltam képessé, amelyek közzé tétele talán hasznára válhat jó pár leendő és már gyakorló fiatal édesanyának, akik boldogabb, kreatívabb, egészségesebb családi életet szeretnének élni, mint a szüleik, nagyszüleik.
A boldogság ugyanis nem egy elérendő cél, hanem csupán következménye annak, hogy az illető ember a saját egyéni sorsrendeltetése, a személyi horoszkópjából is kiolvasható egyéni, csakis rá jellemző adottságai, képességei - és, ami még fontosabb, a tudatos fizikai - lelki - szellemi erőfeszítések által meghaladott egyéni gyengeségei, hiányosságai - segítségével éli meg az élete legfontosabb területeit, életfeladatait. Vagyis akkor lesz boldog az illető ember, ha a saját egyéni életútján halad az életben, és nem a környezetétől, a nevelőitől, a szüleitől, a társadalomtól, a művészetből, stb. átvett, általános, a modern civilizációra jellemző polgári-fogyasztói boldogság-receptek szerint! Ez az az egyetemesen, civilizációtól függetlenül, jobban mondva a társadalmi-civilizációs konjunktúrák fölött álló, a mindenkori ember rendeltetésével, az egyetemes létezésben betöltendő szerepével összefüggő lét-igazság, amelynek meg nem értése következtében szenved ma az egész emberiség, a fentiekben idézett tanulmányokból is követhető módon: egészségileg, pszichikailag, az egész társadalom struktúráját, demográfiai helyzetét egyre tragikusabban érintő módon. Ezt a létigazságot nehéz megérteni az anyáknak, amikor gyereket nevelnek, amikor el kellene eresszék a felnőtté vált gyermekük kezét, és amikor az életük derekán, a szülői szerepkörük befejezése után, a saját lelki-szellemi nyugalmuk, lelki békéjük és szellemi fejlődésük felé: a közelgő nagy Halálküszöb átlépésének a próbatétele felé kellene fordítaniuk az érzelmi-gondolati világukat és egész személyi életvitelüket. Ezt a belső átalakulást, változást nehéz elfogadni, és nehéz lemondani a nagyanyai szerepkör során talán még bepótolható anyai érzések, gondoskodó ösztönök lehetőségéről, arról a lehetőségről, hogy fontosnak érezhesse magát a felnőtt gyermekei életében, részt vehessen benne, és továbbra is küzdhessen azok boldogságáért, mintha az ő felelőssége lenne még mindig az, hogy boldoggá tegye azokat.
Amikor ilyen szomorú összetévesztések állnak fenn két, valójában már felnőtt, de valójában a szülői illetve a gyermeki szerepkörébe beleragadt ember között, mindig annak a félnek kell kilépnie ebből a kölcsönös függőségi, egymás fejlődését hátráltató viszonyból, amelyik félben hamarabb tudatosul a kapcsolatuk törvénytelen és egészségtelen, a testi-lelki-szellemi egészséget veszélyeztető, káros mivolta.
E tudatosság megszerzésére a mai világban inkább a fiataloknak, a felnőtt gyermekeknek van lehetőségük, amennyiben igyekeznek tanulni a szüleik tévedéseiből, és megpróbálják jól megérteni azt, hogy miért, hogyan sikerült félre a szüleik élete olyannyira, hogy a felnőtt gyerekeikbe való kapaszkodással szeretnék tudattalanul kompenzálni a saját boldogtalanságukat, elégedetlenségüket. A kauzális asztrológia ehhez a belső tudatosodási-érlelődési folyamathoz, személyi átalakuláshoz, egy egészen új, a polgári-fogyasztói boldogság-koncepciók fölött álló, egyetemes törvények, alapvető létigazságok megértésén alapuló, spirituális családi modell létrehozásához nyújthat segítséget.
Hogy tulajdonképpen mi az, amit másképp élhetnénk meg a saját családi életünkben, hogy mitől lenne a kauzális asztrológia szemléletmódja szerint valóban harmonikus, kreatív a házastársi-családi életünk, erről szólnak tehát a tanulmánykötetem soron következő fejezetei.
De befejezés előtt, még ebben az első fejezetben szeretném néhány szóban ismertetni, hogyan is született meg, a meghalt Enikő kislányunkat is beleszámítva, az ötödik kislányom, Réka-Apollónia, 2006 febr. 02-án d.u. 15 órakor, a egy rapszodikus Vizöntői fordulattal - a kórházban. Korán elfojt magzatvíz, gyenge fájások, 15 óra várakozás-vajúdás után bementem a kórházba du. 14 30-kor, elbeszélgettem a szülésznőkkel amíg vártuk az ügyeletes orvost, majd felültem a kecskére, és a kitolásra kész, teljesen kitágult méhszáj diagnózisát megállapító orvos illetve a szülésznők biztatására nyomtam egy jó nagyot és a baba szépen kicsúszott, gátmetszés nélkül - persze, felültem a kecskén és jól előre csúsztam, hogy lefelé történjen a nyomás. A köldökzsinór a baba nyakán volt, de nem volt rászorulva, hiszen a fej mindvégig fent maradt, nem ereszkedett le a hüvelybemenethez. Ennyi volt, ez történt. Vállalom a felelősséget a történtekért, gyakorlati szinten és spirituálisan is. Születésének körülményei tökéletesen megfelelnek annak a lelki-szellemi állapotnak, amelyben akkor voltam, amikor foggant, azoknak a problémáknak, amelyekkel a fogantatása előtt és a várandósság alatt is küszködtem. Röviden annyit erről az időszakról, hogy az édesanyámtól való erős érzelmi függőségem, kombinálódva a számítógép iránti (cset)szenvedélyemmel a szellemi alapállásom teljes feladásához vezetett az elmúlt egy évben, és most minden metafizikai tudásom ellenére, gyakorlatilag ott tartok, hogy ismét fel kell építenem magamban azt az Emőkét, aki a négy gyermekes anyaság életfeladatát képes lesz harmonikusan, egészségben, folyamatos anyagi-erkölcsi gyarapodásban, szeretetben és fényben ellátni. És asztrológusi hivatásomat is egy gyökeresen új, megtisztított erkölcsi-szellemi öntudattal, alapállással kell újrakezdenem. Új fejlődési szakaszba léptem a 28.-ik évemben, az 5.-ik Szaturnuszi ciklusba, az Aszcendensnek megfelelő értelmi lélek kialakulásának a periódusába. Az elmúlt évben olyan tévedéseket követtem el, amelyeket soha nem szeretnék megismételni. Nyolc hónapja már, hogy négy gyermekes anya vagyok, az internet-tevékenységemet a minimálisra csökkentettem, és próbálom megfejteni Apollónia születési körülményeinek a kislány születési képletében illetve az én születési horoszkópomban is jelenlévő, lelki-szellemi-kauzális és fizikai okait.
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|
Belépés
GyIK
Keresés
