A következménye annak, hogy a törvényalkotóknak - ebben az esetben a kormány tagjainak, mivel a kétharmad miatt a parlament csak automata szavazógépezet - GŐZE NINCS ARRÓL, HOGY A LEGTÖBB EMBERT még a 21 században is, A KARMÁJA VEZÉRLI! Holott erről szólnak a kormány által finanszírozott PATRIÓTA nevű youtube csatorna összes műsorai (Kiemelten az Apáti Bence leleplezései), az, hogy az un. Családjóléti és Gyermekvédelmi központok ma Család-ellenes terrorszervezetekként működhetnek Magyarországon.. Ebben az esetben például, igenis, a nem is lehet tudni, hogy kihez - mihez, milyen intézményhez (Milyen felelősségre vonási képességgel és hatalommal is rendelkező felettes szervez!!!) tartozó Család- és Gyermekvédelmi Központok és a Gyámsági hivatalok hivatalnokai is! (Tehát, igen is, ők is, például a személyiségi karmájuk - és bizonyos esetekben, igen is: démonok által is, vannak vezérelve.) Tehát, A JOGALKOTÓK, ez miatt a szellemi - spirituális információs tájékozottságuk hiányában (Tudatlanságukban!) , IRRACIONÁLIS ÉS IGAZSÁGTALAN önkényeskedésre is alkalmas, hatalmi eszközöket biztosítottak, ezeknek az egyes, karma-által (És olykor démonok által is) vezérelt hivatalnokoknak, ARRA, HOGY - amennyiben úgy képzelik - EMBERTELEN MÓDON, abszolút nulla utána-járás, és utána kérdezés alapján (Rengeteg ilyen feltáró videó van a youtube-on, amelyből az derül ki, hogy azokkal, akikre később a rendőröket rá uszítják meg sem kérdezik, szóban sem állnak), felületes ítéletek alapján, és minden utána járás - kérdezés nélkül, CSALÁDOKAT fasiszta módon SZÉTBONTSANAK, gyermekeket és szülőket pszichológiailag tönkre tegyenek! Mert igen is: egyes, ilyen karma-vezérelt hivatalnokok által működtetett "Központok", akiknek az indítványára a rendőrség - A RENDŐRSÉG - minden felülvizsgálat és utána érdeklődés nélkül, tehát vakon cselekszik, így együttesen, úgy működnek és terrorista szervezetként lépnek fel a szülőkkel szemben, mind hajdan az ÁVÓ! Majd még meg is büntetik őket, miután a TRAGÉDIÁKAT LÉTREHOZZÁK!!! Amíg ez az abnormalitás fenn áll, és a szülők és a potenciális szülők ki vannak annak téve, hogy ilyen negatív karmák és démonok által vezérelt hivatalnokok és hivatalok és mag az egész, VÉDELMINEK, VÉDELMEZŐNEK NEVEZETT TERROR-SZERVEZETI RENDSZER tagjai velük, a törvényesség látszatát keltve, önkényeskedhetnek, mind osztogathatja a pénzt a FIDESZ, mert még a nemzet sorvadását megállítani képes következménye sem lesz a duplájára emelt családi pótlékok osztogatásának, nem, hogy NEMZET - NÖVEKEDÉS. Ebből a szempontból tehát, a Fidesz szociális ügyi vezérkara (osztálya?), a parlementi szavazógépezetével együtt, semmi több, mint egy teljesen potyára felül fizetett naiv álmodozókból álló balfácán, akiknek gőze nincs, hogy ezek, az adófizetők pénzéből fenntartott központok hivatalnokai PONTOSAN AZ ELLENKEZŐJÉT TESZIK ANNAK, AMIÉRT FIZETIK ŐKET, ÉS ARRÓL, HOGY EZEKNEK A KÖZPONTOKNAK A NAGY RÉSZE, VALÓSÁGGAL SZABOTÁLJÁK A KORMÁNYNAK A NEMZETI SORVADÁS MEGÁLLÍTÁSÁRA IRÁNYULÓ TITÁNI ERŐFESZÍTÉSEIT! Hogy tehát ezek sokkal többet ártanak a nemzet növelés szent elvének, mint amennyit használnak. És nem csak azzal, hogy, amit a youtuben található ezer videó is tanúsítja ezt, hatalmuk van arra, hogy A RENDŐRSÉGET ráuszítják a szerencsétlen szülőkre, majd a liberális bíróságokon mind megnyerik az általuk indítványozott és indított család-rombolási, szülő-gyermek elválasztási pereket, hanem a kismamáknak és az édesapáknak is elveszik a kedvét a további gyermekvállalástól azzal, hogy folyamatosan ellenőrzik és felülvizsgálják azt, hogy vajon jó szülők-e? És ha szerintük nem az, elveszik a nekik szemet szúró szülőktől gyermekeiket és idegen un. nevelő szülőkhöz kényszerítik. Persze, mint minden szélsőséges esetben, TISZTEKET A KIVÉTELEKNEK, mert igen is, tisztességes és korrekt és a gyermekek és a szülők tényleges gyermek - és családvédőkkel is lehet (elvétve..) találkozni. De sajnos egyre több az olyan eset, amikor ezek a magukat a szülőknek valami féle felettes szerveinek és őket irányítani hivatott főnökeinek képzelő "állami" hivatalnokok, gyümölcsöző mellékjövedelmet biztosító üzletnek is nézik, a munkájukat, amiért a magyar néptől fizetést kapnak.
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|