|
Sokat gondolkoztam, hogy a Logos rovatai közül melyikbe, hova illene a leginkább az alant közölt misztikusan rejtjelezett, tipikus - Halasan és a megható, amúgy teljesen agya-ázott Oroszláni limonádét? A Víz-karmához-e, a VIII. házhoz-e, a Matriarchához-e, vagy nyissam meg számára újból a „Napba, vagy a vétekbe öltözött topic-ot? Végül, a Júlia Naplója által biztosított fantasztikus - misztikus élményeim hatására, bár rengeteg tépelődés után, de végül én is megvilágosodtam és e megvilágosodás hatására úgy is döntöttem, hogy ennek az anyai és szerzői erkölcsmosó (szerecsenmosdató), abszolút komolytalan írásnak, amelyben a szerző saját magát és az őt a sötét titkolózásra - hazudozásra buzdító és családelhagyásra uszító anyját égig és még azon felül is magasztalja, tehát végül is, éppen úgy, vagy még inkább vagánykodik mint a Lindához írt trágárkodó leveleiben, vagyis éppen úgy, mint ahogyan az itt az Eriká-ban elváratik, a legméltóbb helye ennek a szűzhártyanövesztő, mennyei csodákról szóló írásnak az Ezoterikában lesz.
És annál is inkább itt a helye Júlia naplójának, hogy a www.éberség.ning című honlap - amelyre ezt a más családban élő és éppen apává válni készülő szeretőjét elengedni képtelen Niki nevű nyári hallgatónknak is oly annyira tetsző mákonyt feltöltötte, a minden misztikus kakikban licsegve-locsogva hazudozó Magyar Ezoteria egyik legfényesebb csúcsteljesítménye.
Következzék tehát az Angelica Imaculata Julia és az ő édesanyja a szentséges Szűz Mária-Magdolna esete a csillagtudósi báránybőrbe bújt, szűzhártyavadászó, Luciferi Rómeo-farkassal, azaz magával a megtestesült Sátáni Sárkánnyal, maga, a szüzességét kétszer is csodálatosan vissza nyert, Csíki Szahadzsa-Imaculata nővér előadásában:
„Kedves Barátaim!
,
Ismerek egy lányt, akit Júliának hívnak. Mesélni fogok nektek az életéről. Azt sem tudom, hol kezdjem. Szeretném, ha megismernétek őt, Isis Istennőnek, a Szerelem és a Termékenység Istennőjének kegyeltjét és tanítványát, esendő, gyarló kis szolgálóleányát. Az élete számomra egy nyitott könyv, hiszen jó barátnők vagyunk, nap mint nap találkozunk és megbeszéljük ügyes-bajos dolgainkat. Szeretem őt, és bízok benne. Szeretem benne azt, hogy igyekszik engedelmeskedni szép Úrnőjének és törekszik az igaz, szép, tiszta szerelemre, földre hozni, megmutatni mindazt a szépséget, erőt, szeretetet, élet-erőt és jóságot, harmóniát, békét, boldogságot, ami a beteljesült szerelem ajándékai.
Júlia szerelem-gyermekként jött a világra. Történetét talán már a fogantatásával kellene kezdnem mesélni. Legyetek türelemmel, ez itt az örök szerelem iskolája, szép sorjában lehull a lepel, fellebben az Isis fátyol és vizsgáznak, elbuknak, kudarcot vallanak a szerelem kis papnői és papjai, mi velük sírunk és nevetünk, de végül győz, mindig győz az Istennő és áldásként osztja ránk a következő esélyt, egy újabb leckét, amit mi hálával elfogadunk, mert emberi dolgok ezek, túlságosan is emberiek. Nyitsátok meg szíveiteket! Osszátok meg féltett, mélyen eltemetett lélek-sebeiteket. Érzések nélkül halottak vagyunk, emberek. Legyetek társaim, mind férfiak és nők, lányok és fiúk, ebben a rejtelmes utazásban, legyetek az igaz, örök szerelem apostolai. Mert kell a dal, kell a tánc, kell a vers, kell a szerelem, az égi szerelem és annak földi társa, amelyikben az ember minden nap meghal és újjászületik. Felismeri társa arcában az égi arcát, kisimul és megnyugszik a lélek önnön maga örök halhatatatlanság-tudatában.
Megjelölések: Afrodite, Isis, Venus, szerelem
Megígértem nektek, hogy mesélni fogok egy Júlia nevű kislányról, aki már megfoganásával magára vette az örök Lét-Szerelem keresztjét és hordja azóta is szüntelen, fáradhatatlan türelemmel, egyre éberebben őrizve, védve, oltalmazva szívében az isteni Szeretetláng pislákoló fényszikráit, amelyekből a világ születik. Igen, ennek a lánynak voltak, vannak és lesznek álmai, amelyeket sötét bíborpalástjából sző az Éjkirálynő, a hatalmas Isis, aki termékennyé tesz minden hajnalt, minden nappalt, minden estét, hogy befogadhassuk életünkbe és szívünkbe mindazt a szépet, igazat és jót, amiért élni érdemes ezen a világon. Milyen törékenyek, milyen parányiak vagyunk ott bent az anyaméhben, milyen nagy szükségünk van édesanyánk minden csepp szeretetére, melegségére, oltalmára amikor a világra érkezünk. Szüleink saját álmaikat, vágyaikat oltják belé lelkünk szőlővesszőjébe és mi suta kis vadhajtásokként próbálgatjuk szárnyainkat. Első repüléseink rendszerint kudarcra ítéltek már eleve, de soha nem adjuk fel, fáradhatatlanul próbálkozunk. Valamennyiünknek van egy elképzelése arról, hogy mi a boldogság, bár kezdetben ösztönösen a szülői oltalmat, védelmet keressük, az jelent számunkra minden biztonságot, boldogságot és örömet. Később kifejlődnek saját érzéseink, vágyaink, gondolataink és megpróbáljuk a lehetetlent, szembefordulunk a szülői akarattal, dacolva veszéllyel, kudarccal, kockázattal, csak hogy próbára tehessük mindazt a tudást, amit szüleinktől örököltünk és saját magunkká válhassunk, önálló, autonóm lényekké váljunk. Ez a kicsi lány, akiről szól jelen történetünk, váratlan csodaként toppant be földi szülei életébe, felforgatva és gyökeresen megváltoztatva sorsukat, döntések elé állítva őket, különösképpen édesanyját, Máriát, aki nem értette, a gyermek biológiai apja miért nem vállalja szerelmük méhében mocorgó, parányi kis gyümölcsét. Fiatalok voltak és nyugtalanok, egy érzéssel a szívükben, amely hatalmasabb volt a mennyei égboltnál, nem bírta el azt parányi kis világuk, megroppant az áldott teher súlya alatt. A szülők elváltak, ment ki-ki a maga útján, de a gyermek, hála az anya szeretetének, mely dacolva ezer félelem-kígyóval, gyűlölet-sárkánnyal, igent mondott végül a váratlan vendégre és vállalta érte és miatta az életet. Vállalta azt, hogy apát keres apa helyett kicsiny gyermekének, és talált is József személyében, egy dolgos kezű munkásember személyében tiszta, egyszerű szívet, mely anyát és magzatát befogadta, értük élt és értük dolgozott. Nem kérdezte, ki az igazi apja a gyermeknek, szerette őt, akár a sajátját, nevelte, tanította őt szeretettel, türelemmel, erélyes, határozott szívvel. Júlia gondozása nem volt könnyű, a kislány törékeny volt, mint egy nádszál, kedélye ingatag, arcát gyakran futotta át valami rejtélyes, mélyről, messziről érkező árnyék, gyakran volt beteg, erőtlen, természete félénk, bizonytalan és szemében egy távoli ábránd, fény csillogott, melyet sokszor megtörtek a könnyek, amelyek csak potyogtak-potyogtak a kis sírómasina szeméből. A mi Júliánk szeretett egyedül lenni, magányos pillanatait asztalok alatt, szekrényekben, néha egy-egy állat-ólban, istállóban töltötte, barangolva egyedül a kertben, udvarban, ahová egészségéért aggódó nagyszülei vitték. Kis „duzmáló-gépünknek” kemény viharok dúltak a szívében, érzékeny gyermeki szíve védtelenül állt a felnőttek zajos, zaklatott, szenvedő, hazug és erőszakos világa előtt. Testvére, Apor segítő szeretetével vidámságot, életet hozott a kis Júlia szemébe, bár kezdetben aggódva figyelte, amint a kis öcskös édesanyjuk minden figyelmét, gondoskodását megkaparintja egyszerűen azért, mert kicsi. Féltékeny testvér-szerelemre gyulladt a két gyermek, viaskodtak, küzdöttek anyjuk szeretetéért, miközben az 5 év korkülönbség hatására egyre inkább formát öltött a kislányban a Nő, a kis szűzi szépség, finomság, gyöngédség. Kezdetben gyermeki ártatlan kíváncsisággal figyelte, követte testének változásait, megrettenve minden olyan jeltől, ami arra utalt volna, hogy valóban nő lesz hamarosan belőle. Mellei nagyobbodása, domborodó csípői, havi tisztulása kezdetének első vércseppjei félelemmel töltötték el. A kis királylány nem akart felnőtté válni. Számára ez a lelke mélyén egyet jelentett volna a halállal, a Szeretet halálával, azzal, hogy kiesik a szülői-nagyszülői szeretet kötényéből. Félt az élettől, különösképpen az asszonysorstól, amelyről semmit nem tudott, de látta, érezte, sejtette egész lényével, hogy édesanyja, nagymamája nem boldogok. Szorongva látta, tapasztalta nap mint nap, cseperedő élete egyre nagyobb kihívásokat állít eléje, amelyeknek elkényeztetett, agyonimádott kisasszonyként nem tudott megfelelni. Családtagjai mindenben kiszolgálták, széltől, esőtől óvták, tejben-vajban fürösztötték.
Így érte meg 14-ik életévét, amikor valami furcsa sorsfordulat során betoppan életében először az Égi kedves, a fényes Napkirály, Osiris egy huncut kis oroszlánkölyök személyében. A gyermekek együtt nőttek fel, pár hónapos babákként egymást testvérként imádták, szerették, óvták, védték minden ellenségtől, veszélytől. De Cupido nyilacskái ott repkedtek mindig a kis királylány körül, szerelmet hozott, szerelmet vitt, bárhová tartott, bárhová is érkezett. Pár éves játszótársai védték, imádták őt, gondját viselték és versengettek a szívéért. De ez a kis oroszlánkölyök túl közel merészkedett a mennyei Szeretetláng tüzéhez, ami a kis királylány szívéből sugárzott és megtörtént az első „szerelmi baleset”, lángra gyulladt egymás iránt a két gyermeki szív, alig 3 évvel fiatalabb fiúgyermek nagy riadalmára és izgatottságára testi vágyak, gerjedelmek gyötörték lelküket, testüket. Mily édes, borzongatóan édes minden finom kis érintés, ölelés, szorítás, csók és simogatás, hiszen egy öntudatlan boldogságban, szinte maguktól mozdultak tagjaik. Így köszöntött be ezzel az első bimbódzó kis szerelmi násszal a hatalmas Ámor és a kis királylány kegyetlen harcot vívott magában a testvéri ragaszkodás és a szerelmi vágy között, győzött végül 4 keserves, végigkönnyezett év után az előbbi. Hiszen tudta jól, hogy fel kell nőni az élethez, társat kell választani, vállalva az élet minden kínját, gyötrelmét, amelyeket a szüleitől, nagyszüleitől látott. Túl gyerek volt az a kisfiú, neki férfi kellett, aki védi őt és tanítja majd.
Teltek-múltak az évek, elmúlt a 17-ik születésnap, el a 18-ik és Júliánkból gyönyörű diáklány lett, egyetemi tanulmányok, egy komoly életiskola állt előtte. Utolsó éveiben ismerte meg a férfi-szerelmet, egy egészen más világot, mint amit játékos, pajkos kis királyfiúcskáitól kapott. Lépésről-lépésre szakadt rá a Mennybolt Kapuja, ahogy a férfiak világával kapcsolatba került, úton-útfélen, otthon, iskolában, a baráti összejöveteleken, iskola-partikon, szórakozóhelyeken. Egyre intenzívebben kívánta a testi szerelmet, kíváncsi volt mindenre, ami abból a másik világból érkezett, a testi szenvedély, az érzékek, vágyak valóságából. Szűzi teste megrezzent minden érintéstől, csóktól, öleléstől, kereste a jelet, ami szabad utat nyit a földi szerelem felé. A jelek jöttek, de zavarosan, értelmetlen, abszurd módon, hatalmas vihart kavarva a szép Júlia szívében. Nem tudott, nem bírt, nem akart választani, nem tudta, kivel, hogyan, mikor, miért szeressen, nőként, egész testével, minden sejtjével, porcikájával szívott volna már valami bódító, szédítő gyönyört. A szív húzta egyfelé, az értelem máshoz, a test megint más férfi felé. Végül döntött az értelem, a szív, a test pedig várta, hogy mi lesz. Hát megtörtént. Talált egy férfit, aki apja helyett apjaként átvette a kis királylány nevelését, miközben asszonnyá tette, szétmorzsolta szüzessége virágát a kezei között. Tanította őt égi és földi tudományokra, élvezte finom, friss hableányteste bájait, idomait. A kis királylány meg közben zuhant, egyre csak zuhant az alvilági szerelem felé. Egyre mélyebbre süllyedt az érzékek világába, elveszítette szívének gyermeki fényét, ragyogását, elhalványult az a parányi kis Szeretetláng, helyét átvette a bűntudat, félelem, megszokás. Megszakítva tanulmányait, félve a Férfi elvesztésétől, félve a világtól, az élettől, bemenekült a Sárkány palotájába, aki nagyon okos volt és igyekezett lefoglalni Júliánkat, feledtetve vele azt a másik világot, ahonnan érkezett. Gyermek volt még, és gyermekekre vágyott a kis királylány, akiket szerethet, akikről gondoskodhat, akik az övéi és feltétel nélküli szeretettel, teljes elfogadással szeretik. A hideg, sötét értelem fényében ugyanis, amely meg akart fejteni minden titkot és lerántani a leplet minden csodáról, a kis kislány szíve fázott, nem talált elég meleget, közben pedig csak adott és adott és adott magából. A férfi örült a szép mennyasszonynak, de tudta, a szülők beleegyezését soha nem nyeri el. Hiszen szentségtelen módon, szinte állati szenvedéllyel birtokolta, élvezte szépséges ifjú kedvesét, aki nemcsak testét, de egész lényét adta neki, legalábbis értelmét, szellemét, képzeletét bizonyosan. Hogyan, kitől kaphatott volna hát áldást egy olyan házasságra, amely nem az Égben, hanem a földön, az anyagban, a testi tobzódásban, szenvedélyben született? A kis királylány szerelmi ügyekben baba volt még, minden szép mesét elhitt, összekeverte teljesen a test, a lélek és a szellem dolgait. Azt hitte a testi szerelem a minden és asszony férfitől nem is kaphat mást, csak ezt a birtokló, önző, féltékeny szerelemet és nem is adhat mást cserébe csak önfeladást. Termékeny anyaméhe gyümölcseit. És ontotta a fa a termést, jöttek, áradtak méhéből a lelkek, szakadatlanul, kiszipolyozva fiatal testéből minden vért, húst, energiát, csak élet legyen, csak élet, mindent az életért. Földi asszonnyá, Évává vált egész lénye, elfeledve egészen az Égi hazát, ahonnan jött, beleragadva egy áldozatteljes, önfeláldozó anyatigris szerepébe, amely a változatosság kedvéért az ágyastársi és takarítónői szerepkörrel vetekedhetett. Közben pedig nőtt a fejében a tudomány. Elfeledte hitét, vallását, elfeledve bölcseleti tanulmányait, dúlta-falta a könyvek tucatjait, a fejében pedig egyre csak nőtt a zűrzavar, szép királylány szíve pedig haldoklott. Megtapasztalt könnyű születést és hirtelen halált, azt sem tudta, hogy váljon gyászoló anyából szülő-szoptató anyává ismét, hogy heverje ki gyermeke halálát, honnan merítsen erőt egy következő magzathoz, akit szeretni kell, parancsra, szív és érzés nélkül. Mert szívét elásta mélyen, amikor otthagyta odakint azt a másik világot, ahonnan érkezett, szüleit, barátait, szerelmeit. Ezek Júlia lányunk anyává válásának meséi. Mi lett az ő szeretői lényével? Hogyan szerette férjét, hogyan élte családi életét? Erről később, a folyatásban.
Hol: 2:37am
Üzenet küldése
Szép Júliánk finom hableányteste úgy ontotta ki magából a házasévei alatt a szebbnél szebb babákat, mint a tenger a halakat. Amikor a lányai születéséről mesél, elakad a szavam, eláll a lélegzetem és azt kívánom, bárcsak minden gyermek így jöhetne a világra, ahogyan az ő gyermekei, Izolda, Tekla, Tilda és a kis Cynthia. Nagyon szeret a szüléseiről mesélni, valamennyiről, még a legutolsóról is, amelyik nem természetben vagy otthon, hanem a helyi megyei kórházukban történt. Tudom, nehéz megértenetek, ez a gyermeklányka, alig huszonévesen hogyan tudott olyan könnyen és szépen szülni, de legyetek türelemmel, mert a teremtés dolgaihoz nagyon sok türelem kell, ahogy a baba megfoganásához, kihordásához és megszületéséhez is. Nem is tudom, melyik lányka születésével kezdjem, mert egyik történet szebb, mint a másik.
Izolda érkezése egy erdei tisztáson történt egy meleg júliusi délutánon. Rómeó, a lánykák Bolond-király apja az Alvilág Urát, Plútót szolgálta, az volt a mestersége, hogy a tisztítótűzben rekedt, élet-halál között sínylődő lelkeknek segített feljönni a földi létbe, bekötni, beágyazni magukat, beföldelni a természeti valóságba. Azok kértek tőle tanácsot, akik a végső titkokat kutató racionális értelem megváltó erejében, az írásai, tanításai alapján hinni kezdtek. Ezt a tudományt nevezte Abszolutumba való visszatérést segítő, örökletes programokat feltáró kauzális sors-rendezésnek. De jól hangzik, ugy-e? Kidolgozta kemény agyizom-munkával az un. kauzális asztrológia alaptételeit, kutatási módszerét. Egy zseni őrületével, éjt nappá téve írta műveit. Egy bonyolult égi térképből olvasta ki, hogy kinek milyen keresztet kell viselnie a földi életében, milyen feladata, milyen rendeltetése van, hol a helye a világban. Olvasott az isteni törvényekben, olvasott a csillagokban, bolygókban, konstellációkban, a csillag-tudomány szerelmese volt. Jobban szerette a tudását minden földi lénynél, családjánál, barátainál, ismerőseinél, magát is beleértve. Rómeónkat gyötörte a fészekrakási láz, nagyon szeretett volna családot, régóta vágyott rá, csak hát valamiért soha nem jött össze a családi boldogság, nem attól a nőtől születtek a gyermekei, akitől ő szerette volna. Júliában talált magának egy nemes, odaadó lényt, egy öntudatlan, buta kislányt, aki teljesen beleolvadt, azonosult minden gondolatával, elképzelésével, mivel hogy énjének nem voltak határai, belemosódott mindig abba az emberbe, akitől szeretetet remélt. A szülésektől azonban nem félt soha. Erős hite volt, 1O évesen lett elsőáldozó a római-katolikus egyház szertartásai szerint, majd két évre rá a Szent Szellem kegyelmét is megkapta, a bérmálkozás szentsége formájában. A Mária keresztnév mellé az Erzsébetet is felvehette. Sokat olvasta a szentek életét, apáca szeretett volna lenni, de rájött, a világot elhagyni nem könnyű, dolgai vannak ott, kapcsolatok és szolgálat. Másképp kellett szolgálnia a Szeretetlángot. Sokat imádkozott, néha, nehezebb időszakokban rózsafüzérrel a nyakában vagy a markában aludt el. A templomok csendjében érezte otthon magát. Különösképpen jól érezte magát a Csíksomlyói kegytemplomban. Sokszor beszélgetett magában a templom különböző szobraival, szentképeivel, mintha családtagjaival lett volna, arcán olyankor egy meleg, sugárzó fény ragyogott. Ezek a finom lelki-szellemi kapcsolatok a felső világokkal nagyon zavarták a kisleányt. Az emberek nem értették Isten szavát, nem látták, nem érezték a Szent Szellem jelenlétét az életükben. Az ifjúsági találkozókon talált lelki társakat, barátokat, amíg kamaszlány volt, sokat énekelt, imádkozott a szépséges Csíksomlyói nyeregben. A Pünkösdi búcsúk voltak számára a legszebb keresztény ünnepek. Ilyenkor távoli hozzátartozói, barátai, ismerősei köszöntötték őt, örömmel töltötte el a Szent Szűz tiszteletére a Hármas Hegy nyergébe özönlő népek, hiszen nagyon szerette népét, a szép magyar nemzetét. Szüksége volt arra, hogy emberek ezreivel, százezreivel együtt élhesse meg mindazt, amiért székely-magyarnak lenni jó. Sok népdalt, egyházi éneket tudott, szép hangja csengett, szállt az Égbe, Égi Hazájába, ahová gyakran hazavágyott. Szóval, ez a törékeny kis leányzó családanyává vált, apró kis gyermeklányok édesanyjává, akiknek érkezése maga volt a Csoda. Első gyermekük, Izolda úgy jött a világra, mintha egyenesen a Mennyei Szűz kötényéből ereszkedett volna le a Földre. A szép Isis gyermeke ő, a kis művésznő, akinek keze alól varázslatos tündérmesék kerülnek ma már a papírra az ecsetvonások alól, hiszen, születése óta 11 év telt már el, gyönyörű kiskamasz lánykává serdült azóta a kis Esőlány. Eső szemerkelése jelezte ugyanis a tisztás fái közé beköszöntő hatalmas Napkirály és királyi kedvese, a szép Holdkirálynő áldását. A két szülő az égi szülők áldásával gyönyörű kislánybabát segített a világra, egymás karjaiban, együtt vajúdva, együtt, válvetve, a lét-teremtés csodálatos aktusában. Istengyermeket szült a Magyarok Boldogasszonyának kis lányka-anyukája, amelyik első fürdőjét a hegygerinc pezsgő ásványvizében vette, pelenkáit napfény szárította, bőrét napfény cirogatta, szomját, éhségét édesanyja fedetlen, meztelen, édes anyatejtől duzzadó mellei oltották. Nem is tudta volna másképp elképzelni a szülését a mi kis Júliát, hiszen természetes volt számára, hogy Égi Édesanyja soha nem hagyja cserben. Közben persze elolvasott a kihordás alatt sok könyvet, mert szeretett volna tanulni azoktól az asszonyoktól, akik már túl voltak pár hasonló Lét-csodán. Megkapta tőlük a válaszokat és így valóban úgy válhatott anyává, ahogy az a Nagy Könyvben meg van írva. De jöttek pár hónap idill után a hétköznapok. És jöttek a gondok. Szüksége lett volna segítségre, nagyon sokra, és sok sok szeretetre, amiből adjon mindenkinek, a kis babájának, az édesapjuknak és közben, az a másik világ, amit a családi életéért feladott, egyre távolabbra került tőle, a falak lezárultak és csak emelkedtek, egyre magasabbra nőttek, nem volt már semmi, ami erőt adjon a gyermekeit szeretni. Megtört lassan a hite is, alig mert az Égre tekinteni. Végül nem maradt más fény az életében, a szívében, csak amit királyi férjeurától kapott, aki buzgóan próbálta őt megtanítani anyának lenni és szeretni, minden asszonyi dologra, házimunkára, miközben tudományát is belepakolta mind az agyacskájába. A kismama feje meg csak dagadt, dagadt, már elfoglalta a szíve helyét is, nem volt már más csak egy hatalmas agyalógép, meg egy arany szülőedény, amiben élvezetes nedvek csordogáltak, királylány méhe mikor élvezett, mikor vajúdott. Vért izzadva dobta kis az áldott anyaméh magából a kis hercegkisasszonyokat. A szíve alatt mocorgó csöppségek boldogságot csöpögtettek a lelkébe, hiszen születésük könnyű, gyors volt valamennyinek, kedves Bolond-királyunk, Rómeó, meg, hogy bírja a szép királylány a gyűrődést, kemény harci kiképzésben részesítette, a leányzó egész haladó szintre feltornázta magát ebben a japán harcművészeti beavatásban, mára már barnaöves karate-tudása van. Mivel végig edzett a magzatkihordások alatt és a szülések után is, kisebb-nagyobb kihagyásokkal, fizikailag nem viselték meg soha a szülések, rendkívüli gyors és könnyű lefolyású volt minden szülés, az utolsó kivételével, amelyet hamarosan elmesélek, a többivel együtt.
▶ Válaszoljon erre
Permalink Eddig válaszoljon: Csenky Nikoletta Erről: Szeptember 21, 2009 Hol: 11:24pm
még még még!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! íííííííííííííííííírj!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:)
▶ Válaszoljon erre
Permalink Eddig válaszoljon: csaba Erről: Szeptember 22, 2009 Hol: 3:05am
Üzenet küldése
bravo
en megmondtam neked hogy ez igy menni fog neked.
van tehetseged az irashoz miert is ne hasznalnad ki?????????????
csak igy tovabb es varom a folytatast.
Fischer Csaba, Admin
Kedves Barátaim!
Aranyosak vagytok, köszi a biztatást. Nyitsatok ti is bátran egy külön topikot, ha netalán írásra inspirálnak a soraim. Mindannyiunk szívében vannak olyan kincsek, gyémántok, amelyeknek a nyilvánosság előtt, a napfényben van a helyük. Aki Énbennem (az isteni Énben, isteni lélekben) hisz, élő vizek folyamai áramlanak az ő testéből. Ilyen az isteni szellem alkotó-energiája, ebből élünk, ebből táplálkozunk. Néha dalra, versre, mesére serkent bennünket, táncra perdít, szerelemre gyújt, gyermekeket szeretnénk, élni, alkotni, teremteni, megismerni, megváltani a világot. Szárnyakat kapunk és felfelé vágyik a szívünk, a fény, az Ég felé.
Emőke”
A Júlia Naplóját nem kommentálom, mert az önmagát kommentálja automatikusan minden ép eszű és józan ember számára.
Kommentálni csak annyit akarok, hogy volt egy Niki nevű lány hallgatónk, a nyári táborunkban, akinek kivételesen kemény Kos - Skorpió és talán még keményebb ötös házi karmája van, és akinek a tábor folyamán rengeteg értelmezésben segítettem, még bioenergiát is adva a jobb térdébe, aminek az épsége és egészsége számára egyszerűen egzisztenciális problémát jelentett, és ami azért nem tudott helyre jönni, mert ezzel a nehéz öntudati és önérzeti karmával sehogy nem akarta elfogadni azt, hogy a szeretője más asszonynak a felesége és, hogy "az a k. asszony" éppen megtermékenyült a férjétől. Nem csak Emőkében kellett mélységesen és a végső és minden szintű kiábrándulás szintjén csalódnom a Júlia ömlengései olvasatakor, hanem azt sem tudtam könnyen lenyelni, hogy a három hallgatónkból éppen annak szóltak tök potyára az előadásaink, akinek a metafizikai kérdések elmagyarázására nem a színésznői szépsége miatt fordítottam külön hangsúlyt, valahányszor értetlenkedett, hanem azért mert éppen egy, a szívemhez nagyon közel került, kedves és komoly házaspár barátnőjeként ismertem meg.
Az Emőke beavató mesterévé váló Fischer Csaba, magyarul írni nem tudó, de a biztató beszólása - dicsérete szerint, magát a magyar irodalmi berkekben jártasnak és ezért hozzáértőnek, sőt: irodalmi ítélői szakértőnek képzelő "admin"-nek, vagyis az Oziris nevű Warez-oldal tulajdonosának a megjelenéséhez és "Júlia - biztatásához" fűződik második kommentárom. Emőke ugyanis elkottyantotta a Maléth Zsolt nevű közös barátunknak, hogy ő a kapcsolatfelvételük (gondolom, a nyár elején) idején nagyon bele szeretett ebbe a kemény, Mérleg napjeggyel rendelkező férfibe, de az mint potenciális szeretőt, elutasította az ő "Júliai" lelkét. Később viszont - a Zsolttal való skyp-társalgás idején - már arról értesülhetünk, hogy végre "komolyan gondolja" a Warez-vezér is az Emővel folytatandó szerelmi viszonyt. Itt most, ebben a kommentárban, nem is az a fontos, hogy miként sikerült Fischer Csabának majd kilenc hónapon át hülyíteni Emőkét azzal, hogy szerelmi húzd meg - erezd meg-et játszott vele, annak az érdekében, hogy a Warez oldalára misztikus anyagokat írasson és töltessen fel vele teljesen ingyen, hanem az, hogy miként került oda ez, az amúgy borotvaéles eszű fiatalember, hogy egy olyan mocskosan erkölcstelen és aljas ügyletben részt vállaljon, mint egy négy gyermekes családnak a merő női hülyeségből (amolyan időleges demenciát okozó pucaviszketésből) történő szétbomlasztása.
A korábbi hasonló helyzetű viselkedései alapján, teljesen biztosra vehető, hogy Emő megint úgy fogott bele ebbe a "pasi-fogási" stratégiába, egészen pontosan a négy gyermekes családanya részéről enyhén szólva, mégis csak furcsa közeledése morális megindoklásába, hogy el kezdett engem mocskolni. És a nagyokos Fischer Csaba, ha nem is puhult meg és nem is lett ettől még szerelmes Emőbe, de másrészről bevette a férjet csalni vágyó, mimikriző asszony-dumát, és az újfasiszta gyakorlati pragmatikus eszével azonnal el is képzelte, hogy ez az impotens vén szar (Mármint én, Kozma Szilárd), milyen alantas módon tartja rabságban a szerelem üdvözítő elixire után epekedő szerencsétlen asszonykát. Legalább is erről tanúskodik a Fischer Csaba hozzám intézett "bemutatkozó" (első) levele. De, ha esetleg nem is képzelt mindjárt impotens vén zsarnoknak, hanem csak valami ahhoz hasonló, de mindenképpen leselejtezendő pszichopatának, az biztos, hogy a pszichológiai gondolkozás padló-szintjére ő rántotta le Emőt, hiszen több alkalommal is beszélt, illetve írt arról, hogy ő nem foglalkozik ugyan misztikával, de némi pszichológiát azért tanult és a pszichikai szimata tökéletesen működik, és ő adta be neki azt a hülye "szexuál-pszichikailag", vagyis az ő pszichológiai gondolkozása szintjén tök logikus dumát, amitől Emő kilenc hónap után fel fogja találni a "Csúsztatásos Asztrológiát" és át rendezi a sorsképletét úgy, minthogyha egy órával később született volna. A mindentudó Fischer Csaba probléma megfejtése - tisztánlátó pszichológusi diagnózisa! ugyanis akképpen szólt, hogy Emő agybetegségének az a baja, hogy mellettem, aki úgy-e huszonöt évvel idősebb vagyok mint ő - nem volt alkalma és lehetősége az anyasága mellett és amiatt megismerni és kiélni a benne rejtőző szexuál-pszichológiai lényt, vagyis a szeretőt, amiről szólnak majd a tavaszi írásai, állítólagos asztrológiai-metafizikai tanulmányai, az Oziriszre fel tett, nekem és Lindának és Eszternek és Teklának és Violettának szóló válaszai.
Figyeljük meg: ugyanazt a rögeszméjévé váló materialista elméletet volt szerencséje "megismerni" a Fischer féle "diagnózisban" is, mint amit az anyja is sulykolt az agyába és ezzel a pucáját működtető misztikus szerelmekről álmodozó tudattalanjába egész házasságunk alatt. Ti., hogy egy nála huszonöt évvel idősebb férfi és egy, kettő, három, majd négy gyermek mellett, egy egészséges nőnek, semmi esélye nincs arra, hogy a szexualitását és a szerelmi vágyait kiélje és ezért feltétlenül el kell válnia és a gyermekeit el kell hagynia, sőt: a nála levő gyermekeket az anyjának át kell adnia!
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|
Belépés
GyIK
Keresés
