Nagy Puli Attila sarlatánozása hatékony következményei.
Több helyen megírtam már, de most újból aktuálissá vált, hogy író-mérnökként, az asztrológiát még azt követően is elutasítottam évekig, hogy a Hamvas Bélai életmű különböző tanulmányaiban és esszéiben, nem, hogy pozitív szellem - megismerési tevékenységként, de egyenesen „szent tudományként” szerepel. Az ellenséges értelmiségi mentalitásom falát végül is az rombolta le, hogy életem egyik legnagyobb és talán legveszélyesebb krízise közepén, tehetetlenségi-érzettemben és tudatomban már – már az életről is lemondás közömbösség határán, egy olyan metafizikainak hirdetett előadáson vettem részt, ahol az előadó éppen a Skorpió jegyében született és a Skorpió-karmával rendelkező személyek jellegzetes betegségeinek a lelki – szellemi (A Skorpió- természetnek megfelelő mentalitás béli) okairól beszélt. Nos, ott már nem volt tovább amit és amiért tagadni, mert nem csak, hogy a felsorolt betegségeknek az orvosok szerint már kigyógyult, de testi fájdalom szintjén, akkor még éppen jelen voltak az én szervezetemben. A Hamvas művekből elsajátított hibabelátáson alapuló önelemzéseim alapján is világos volt számomra, hogy azok, az előbb utóbb a „jellegzetes” betegségekhez vezető, hibás mentalitások is, amelyekről az előadó beszélt, egytől egyig, mind jellemzők rám. – És csak ettől kezdve néztem utána annak, hogy mi is hát a helyzet a Hamvas által számomra addig bosszantóan sokat emlegetett asztrológiával.
A regénybe illő további történet, a jelen mondani valóm szempontjából nem érdekes. De az igen is érdekes, sőt: igen fontos, hogy egyáltalán nem azért lettem asztrológus, mert ez, a székelyföldi félművelt személyek, de a komolynak képzelt székely-értelmiségi öntudattal rendelkező személyek körében is szélhámosnak ítélt foglalkozás a könnyű megélhetési lehetőséggel kecsegtetett volna. Sőt: az, hogy ebből a mesterségből, és főképpen amennyiben azt az addigi jó hírnevem megőrzésének az igényével akarom gyakorolni, Erdélyben, de főként a székelyföldön iszonyú nehéz megélni, már az első, erre vonatkozó kísérletezgetéseimből kiderült. Hanem elsősorban igen is, azért fogtam bele, mert az asztrológia, vagyis az első személyi horoszkópomból megszerzett információk segítségével, a szó szoros értelmében, megmenthettem az életemet. Később meg rendeztem az életemet. Azért fogtam tehát bele, mert kiderült a számomra, hogy végső soron, ez volt az, a minden lét-megismerési és személyes sorskérdésemre választ adni képes „szent tudomány” , amit azelőtt a fizikában, a biológiában, a filozófiában, pszichológiában, majd a teológiában kerestem. De persze, ha egészen őszinte vagyok magammal szemben, akkor azért is, mert avégett, hogy akkor még annyira sem tudtam helyesen írni magyarul mint most (első osztály első napjától végig román nyelvű iskolába és főiskolákon tanultam), és a kilencvenes évek elején, amikor még nem volt számítógépem (vagyis amikor még nem helyesírás-javító programmal rendelkező számítógépen írtam), egyetlen romániai magyar szerkesztősége sem volt hajlandó állandó és belső munkatársaként alkalmazni, annak ellenére, hogy mint „külsőstől”, mikor néhány hónapos szerződéssel, mikor szerződés nélkül, de szívesen közölték a riportjaimat, interjúimat és cikkeimet.
Szóval asztrológus, elsősorban az évek óta várt és keresett „rátalálásból”, másodsorban egyszerre szellemi és egzisztenciális szükségletből lettem, mivel az építő üzemmérnöki diplomám megszerzése, szintén egy, a kommunista diktatúra miatt létrejött egyik sajátos, pártok kívüli! - sorshelyzetemből fakadó, ugyancsak szellemi és egzisztenciális szükséghelyzet eredménye volt, ezért ezzel semmiképpen nem akartam továbbra is „vissza - élni” (Lásd a visszaélés fogalmunk metafizikai értelmezését: spirituálisan vissza felé fejlődni.). És nem csak azért mert egyetlen akkori Románia magyar újság, vagy heti, vagy havi lap szerkesztőségébe nem akartak felvenni, de akkor úgy képzeltem, hogy ez, a kényszerű irodalmi pályán kívüli helyzet valójában az irodalmi-spirituális fejlődésemet is szolgálja, hiszen, mint ténylegesen sorsfigyelő és sorsértelmező „szellemi munkás” egyrészt a legvalóságosabb valósággal foglalkozhatok, másrészt nem voltam kitéve egyetlen főszerkesztő, vagy igazgató, vagy laptulajdonos, befektető, stb. esetleges szeszélyeinek, önkényes elképzeléseinek arra vonatkozóan, hogy mit és miért ne írjak, illetve ne úgy írjak, ahogyan én azt a leghelyesebbnek tartom. Stb.
Tehát: még csak asztrológus sem azért lettem, mert a ködös álmaimban ez a hivatás valamiféle könnyű megélhetési lehetőségként jelent volna meg a számomra, hanem, amint írtam, elsősorban, mert végül is, a sajátos egyéni szellemi alkatomnál fogva, az irodalmi önkifejezési lehetőség mellett, mint lényegi sors- és valóság-megismerési lehetőség a leginkább vonzott, és másodsorban, de szintén nem a könnyű és felelőtlen munkával való pénzkereseti lehetőség gyanánt, az első osztálytól román iskolákban való értelmiségi képződésem következtében: a sajátos sorshelyzetem miatt. – Amennyiben ezt sikerült megérteni és az aki e sorokat olvassa, jóhiszeműen el is fogadja e vallomásomat, tehát ezzel úgymond a bizalmába fogad, kérem szépen azt is elhinni, hogy időközben nem, hogy megtagadtam volna és egzisztenciális okokból pl. elárultam volna azt amit a szellemi – tehát: erkölcsi! - hitelesség fontosságáról és szükségéről a Hamvas Bélai életműből korábban a magaménak érezve, magamévá tettem, hanem az elején családi gondok nélkül, majd családapai felelősségemben is, még inkább fontosnak ítéltem, sőt: egyenesen egzisztenciális feltételként állítottam magam elé a hitelességet. Hiszen amint haladtam az életben és a sorsomban előre, egyre világosabb lett a számomra, hogy azzal a súlyos karmával, amivel a világra jöttem, nem engedhetem meg magamnak az önámítás luxusát, hogy létfontosságú tehát számomra az, hogy elsősorban önmagammal mindig egyenesbe legyek, Hamvas kifejezésével élve, hogy önmagam számára autentikus legyek. – Hiába törekszik ugyanis valaki külső hitelességre, ha önmaga előtt nem hiteles. Ismét csak Hamvas idézi számtalanszor Nietzche-nek azt az aforizmáját, ami szerint: „Elenyészően kevés az, hogy mennyit hazudunk másoknak, ahhoz képest, hogy magunknak mennyit hazudunk.” Márpedig az a személy, aki nem csak azért igyekszik minden nehéz sorskörülmény ellenére becsületes maradni mert egész gyermekkora, fiatalkora és néhány év az érett férfii korából is, a Ceausescu féle román kommunista diktatúra fekete hazugság-mákonyában telt el, amitől az élete hátra levő részére elégségesen megundorodott, hanem azért is, mert metafizikusként („Önkéntes” és ha kell: önkényes Hamvas-tanítványként) felfedezte és megtanulta, hogy egyes egyedül a tárgyi valóságnak megfelelő igazság az egyedüli szellemi erő, ami a karma-rabságából felszabadíthatja az embert, annak soha, egyetlen józan gondolatával, tettével, vagy szavával sem szabad elárulnia, a tárgyi valóság által is alátámasztott igazságot.
Erről, a húsz évvel ezelőtt határozottan felvett és azóta is tartott szellemi – erkölcsi alapállásra való (erkölcsi!) törekvésemről, nincs szándékomban egyelőre többet írni, nem tartom ildomosnak azt úton – útfélén bizonygatni. Aki az iménti állításom felől meg akar bizonyosodni, és az ide vonatkozó magatartásomról, eljárási módomról meg akar győződni, olvassa el a honlapjaimon található cikkeimet és tanulmányaimat és az asztrologosz.com c. portálomon található asztrológusi és családapai tanácsaimat, hozzászólásaimat, valamint az ott található, régi ügyfeleimtől kapott köszönő-leveleket. Sőt: amennyiben alkalma és lehetősége van erre, a szintén a Hamvas által szükségesnek vélt és a szellemi – spirituális élet előfeltételeként felállított erkölcsi alapállás szerint élő Csíkszeredai, Sepsiszentgyörgyi, Székelyudvarhelyi, Kézdivásárhelyi, vagy Kolozsvári barátaimat is megkérdezheti, mivel ők egészen közelről, úgymond a hétköznapi élet szintjén is jól ismernek.
Hogy miért tartom mindezt a végső soron kényelmetlenül és szemérmetlenül, ha nem éppen szégyenletesen ható magyarázkodást leírni?
Sajnos, azért, mert él a Kovászna megyei Kökös községben egy magát valamiért újabban Pulinak nevező, Nagy Attila nevű, a Gyulafehérvári katolikus teológiáról a pappá avatása előtt kiugrott, majd később az unitáriusi tisztségéből a hívek kérésére a papi tisztségéből kirúgott gyermektelen férfi, aki amiatt, hogy a negyedik alkalommal már nem adtam neki olyan „kölcsönt”, amit ő korábban soha nem fizetett vissza, sötét bosszút állt rajtam. Előbb csak egy nevetségesen hiteltelen cikkecskét írt, Kozma Szilárd viselkedése egy beteggel szemben”, címmel, amit valahogyan sikerült az interneten az én nevem után megjelenő anyagok között a harmadik – negyedik helyre feltornásztatni. Ez a rágalmazó cikk nem csak azért hiteltelen, mert egy szava sem igaz!! Hiszen asztrológusként én gyógyítással egyáltalán nem foglalkozom, azon kívül, hogy az asztrológia által biztosított lehetőségek alapján, bárki számára meg tudom mondani a betegségeinek az illető szellemi-lelki mentalitásában gyökerező okát. Hanem azért is, mert az egyedüli „beteg ember”, akit én a több gyermekes otthonomba (véletlenül!) beengedtem, az éppen a Nagy Puli Attilának, az éppen kékre – zöldre vert felesége volt, akiről csak azt követően derült ki, hogy pszichiátriai kezelésre szorul, amikor az egy bika rámenősségével meg akart győzni arról, hogy a harmadik lányunknak az éjszaka való (otthon) születése ellenére, mégis adjak nekik pénzt kölcsön, mert ők útban vannak Gyergyó (Vagy Udvarhely?) felé, de az esete valamiért nem folytathatták az útjukat, hanem felugrottak egy csíki ismerősükhöz, ahol éppen valamilyen ünnepély volt, amihez anyagilag nekik is hozzá kellett járulni és így teljesen pénz nélkül maradtak, de nekik fontos, hogy azonnal tovább utazzanak, mert, hogy ő beteg. Milyen beteg? Agy problémái vannak, stb. Pénzt nem tudok adni, mondom, mert nekünk sincs, de a sorsképletébe bele nézhetek – úgy mind korábban többszörösen Attilának – és a betegsége igazi, karmikus okát megmondhatom. Tovább nincs amiért meséljem, időközben még néhányszor és búcsúzáskor is, próbálkoztak a kölcsönkéréssel, és én arra sem emlékszem, hogy volt-e esetleg valami pénzünk akkor a háznál, hanem csak arra, hogy éppen a Turula azokban a napokban kezdték közölni néhány héten át egy helyi lapban egy fél oldalas terjedelemben az un. heti horoszkópjaimat – amelyek persze, nem jóslatokat tartalmaztak hanem karmikus pontok szerint spirituális időminőség-leírásokat a konstellációk szerint – és ami akkor éppen. szintén az anyagi csődbe jutástól mentett meg. Pulinak, illetve a velem Vastag-Margó szerűen viselkedő rámenős feleségének, akkor sem adhattam tehát akkor soha vissza nem fizetendő kölcsönt, ha lett is volna akkor éppen pénzünk, hiszen egy gyermek születése akkor is sok kiadással jár, ha otthon és nem a korházban születik.
És ez lett a vesztem. Amikor ugyanis Nagy Puli Attila, az interneten a harmadik és a negyedik lejárató cikkét is megjelentette rólam, amelyben különös tájékozottságról, sőt: aprólékos dokumentáltságról(!) tett tanúbizonyságot, mind az asztrológusi, mind az írói tevékenységemet illetően, erősen gyanússá vált a dolog és jól utána gondoltam annak, hogy én mikor és miket is beszélgettem vele, illetve, hogy mikor, milyen alkalommal, és milyen helyzetekben találkoztam vele. Nem akarom az olvasót fárasztani emlék vissza-pörgetés közbeni tény-összefüggések összeállásáról, de egy adott pillanatban rájöttem, hogy csakis egy olyan ember rendelkezhet rólam olyan jellegű, abszolút pontos tárgyi információkkal, akit ezért az aprólékos adatgyűjtő munkáért meg is fizetnek. Kézenfekvő volt tehát, hogy Attila azért kezdeményezett velem „barátság” kötést, mert a szekuritáte besúgója volt. És csakugyan, az idén (2O11) tavassal lehetőségem is nyílt a „Poetul” című konspirációs név alatt nyitott és tizenkét éven át vastagított szekus – megfigyelt személyi ügycsomóimat alaposan áttanulmányozni. Kétséget kizáróan meg győződhettem tehát, hogy egy másik katolikus teológus – tanonccal, Balázs F. Attilával együtt, Nagy Attila is, a szekus besúgói fedőnevén: „KOKOSI” többek között, rólam is írt besúgói jelentéseket.
Miután az asztrologosz c. portálomnak a humor-rovatában ezt, a steril életet folytató, az interneten létrehozott különböző blogjaiban és más cikkeiben az ő személyi munkaiszonyát és notórius naplopói – koldulói mentalitását sajátos életvezetési ideológiaként hirdető Nagy Puli Attilát, mint volt besúgómat lelepleztem és a szintén az interneten megtalálható adatai szerint felállított sorsképletét a munka- és hivatásundora szempontjából, mint az ő meghaladni való karmikus sajátságaként értelmeztem, ez a gerinctelen személy, el kezdett mindenütt, ahol csak az interneten a nevem felbukkan sarlatánnak megnevezni, sarlatán-asztrológusként jellemezni. És nem csak a Nagy Puli Attila név alatt, hanem, profi diverzánshoz illő módon, mindenféle álnevek, illetve az internet kultúrában nicj-nek nevezett fedőnevek alatt.
Akkor is, amikor a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatalban dolgozó hivatalnokok, osztályvezetők és polgármesterek közömbössége ellen, illetve az ellen, hogy ezek a személyek vagy az érdektelen és közömbös, sőt: elutasító, felelősség-elhárító ügykezelésükkel hét hónapon át megfosztottak a törvényes szociális jogaimtól, éhségsztrájkba kezdtem, Nagy Puli Attila, rögtön rávágott a hivatali mulasztások és az embertelen ügykezelés miatt kialakult, abszurd sorshelyzetemről szóló újságcikkeknek az interneten közölt változata alatti un. „vélemény- és vita- fórumok” által biztosított gúnyolódási, hiteltelenítési lehetőségekre és főként: a sarlatánozási (Ebbe a szóba Nagy Puli Attila valósággal szerelmes lett, de legalább is, utolsó szalmaszálként kapaszkodik bele a Sarlatán fogalomba, amelyet már – már az én egyenesen és kizárólag az én személyemmel szinonim kifejezésként használ, gondolom, abból a célból, hogy ezzel, az én emberi tisztességemnek és szavahihetőségemnek a hitelteleintésével, semlegesíthesse azt, hogy miután elolvastam a korábban rólam írt rágalmazó cikkeit, lelepleztem őt is, többek között, mint az egykori besúgómat.) lehetőségre. Tette ezt, mikor a saját neve alatt, józanul, vagy agyalágyultan, még a Kökösi polgármesternek a - teljesen témán kívüli! - állítólagos részegeskedéseit is bele keverve, mikor a nevetségesen átlátszó módon a „besenyői pistabácsi”, a „katinka”, a „farkasloki”, a „feri”, a „hívő” és a többi, végül is, már figyelemre sem méltó fedőnevek alatti „hozzászólásaiban”, amelyek vagy az első olvasásra lelepleződtek, mert bennük volt a Nagy Puli Attila szerelmes szava, a Sarlatán, vagy azért, mert a sajátos „vélemény” illetve „hozzászólás” értelme ellentmondott annak a magatartásnak, amit az ember egy normális „Pista bácsitól”, vagy egy magát gazdagnak hirdető, gőgös Farkaslaki erdő-írtó bérestől, fakereskedőtől elvárna. Le is leplezte Nagy Puli önmagát, azonnal, ahogy ezeket a logikai ellentmondásokat felfedtem, és persze, el kezdett, mikor Szentistváni vallás-erkölcsi ideológiákkal előhozakodni, mikor hatszázhatvanhatozni, vagyis olyan misztikus fogalmakkal, amelyeknek a metafizikai jelentésének az ismeretét úgy-e, sem egy internetező „besenyői pista bácsitól”, sem egy négy gyermekes farkaslaki erdővágótól nem lehet elvárni.
Mivel semmi lehetőségem nincs arra, hogy ennek a bomlott erkölcsű, tehát végül is: lelkileg és ma már láthatóan értelmileg is bomlott személyiségű férfinek a sarlatánozásait és főként a más, különböző álnevek alatt megírt hiteltelenítéseit (A gyakorlati valósággal teljesen ellentétes, azzal össze sem hasonlítható hazudozásait, sőt: a besúgói korszakában, vagy egyenesen az én írásaimból szerzett információkon és féligazságokon alapuló rossz indulatú csúsztatásait és ferdítéseit), arra kérek, minden engem, akár a hétköznapi valóságból, akár csak az elvégzett, lelkiismeretes asztrológusi munkáim alapján ismerő személyt, aki kellő internetezési lehetőséggel és nem utolsó sorban ismerettel rendelkezik (Én például nem bírok ilyen képességekkel és a lelki társam: Joó Viola lesz, az, aki, a gyermekeink gondozása mellett, ezeket az információkat és ezt a kérésemet majd azokra a helyekre, ahol a Nagy Puli Attila velem kapcsolatos rágalmai és valóság-hamisításai találhatók, feltölti, vagy személyesen tovább küldi), hogy amennyiben az én személyemmel, asztrológusi, vagy írói erkölcsi alapállásommal kapcsolatosan - Ennek a számomra roppant kényelmetlen és kellemetlen és anyagilag is mérhetetlen károkat okozó, tehát szerfölött hatékony Nagy Puli Attilai, rágalmazási és hiteltelenítési hadjáratnak köszönhetően - felmerült, vagy felmerülhet, ezt tisztázó magyarázatomat tovább küldje, illetve a megfelelő helyre eljuttassa. Én nem tudom ugyanis, hogy létezik-e olyan internet- hatóság, ahova ilyen jellegű kérésekkel fordulni lehet.
Erre a személyi alaphelyzetet tisztázó személyes, vagy hivatalos információ-küldési segítségre nem csak nekem - és főként a négy gyermekes családomnak - van szükségem, akihez a volt besúgóm és többszöri kölcsönkérő adósom eme internetes sarlatánozási hadjáratának következtében, hetek óta nem jutok hozza egyetlen rendeléshez sem, hanem azoknak is, akik számára (Általában a Víz- és Tűz – karmások, vagyis a Rák, Skorpió és Halak, illetve a Kos, Oroszlán és Nyilas, valamint az Ikrek jellegű karmával születtettek számára) lehet, hogy kimondottan én adhatom meg azt a mély ás részletes kauzális asztrológiai információkat, amelyek segítségével magukat a személyi, vagy családi sorskríziseikből ki tudnának lábalni.
Segítségüket, segítségeteket előre is köszönöm: Kozma Szilárd
(Ezt a védekező hozzászólásomat kimoderálta a
http://www.eredely.ma.ro c. portál szerkesztője:
Kedves, volt-besúgóm, magát valamiért Pulinak neveztető Nagy Attila!
Nem szoktam a hozzád hasonló káromlóknak válaszolni, de a te itteni hozzászólásod éppen abból a tájékozatlanságból fakad, mint sok más (gyáván anonim...) hozzászólóé, ti., hogy nálam jóval fiatalabb vagy és amikor a kommunista diktatúra alatti időkben László Zita színésznő társaságában találkozgattunk, a gyermekkoromról nem kérdeztél semmit mivel erre nem voltak kíváncsiak a szekus tartó-tisztjeid. Ezért, a személyemmel kapcsolatos értesülésekben hiányosan tájékozott maradtál. Én ötvennyolc éves vagyok ugyanis és nagyon csodálkozom azon, hogy nálam fiatalabb férfiaknak, van fölösleges ideje és energiája arra, hogy azt a tiedhez és a Hajdú Gáboréhoz hasonló, hazudozásokon alapuló erkölcsi diverziónak szánt rágalmazások irkálgatásával töltse.
Szóval kedves volt-besúgóm, talán az úton-útfélen, a saját, vagy az álneveid alatt végzett nevetségesen hiteltelen sarlatánozás helyett, sokkal jobban tetted volna, ha az újabb pénzkölcsönadás megtagadása utáni internetes bosszúállásodat nem követed el velem szemben és vissza hozod a kilencvenes évek során több alkalommal is kölcsönkért pénzeimet. És ha emígy, emberi módon, kibékültünk volna, elmesélhettem volna neked, hogy annak ellenére, hogy én városi gyermekként nőttem fel, miközben te falusi környezetben nevelkedtél - mégis veled ellentétben, akit katolikus papi pályára szántak - a mostoha apám – áldott legyen érte, mert csak most, hogy több gyermekes apa vagyok én is, tudom értékelni a tradicionális nevelési módszerét! – már tíz éves koromban csináltatott számomra egy, az övénél kisebb fejszét, be vitt a fásszínbe és megmutatta azt, hogy miként kell a fát úgy felvágni, hogy ne ejtsek kárt magamban. (Hordani azelőtt is én hordtam, amit ő vágott.) Egy évre rá, negyedik osztályosan, már itthon csíkban, én láttam el a három szobás-konyhás ősi lakásunkat fával. Később, már az ő átlagon felülien nagy fejszének a teljes birtokosaként magam is hasítottam fel a rönköket nyaranta, hogy a favágógép elvághassa. Később nem is tudtam annál kisebb fejszével fát vágni, ha máshol erre szükség keletkezett. Mivel a nevelőapám gáteres volt, kamasz koromban már keményen rőnköltem a Szentegyázasfalusi deszka-gyári rönktéren és kásztázgattam az „anyagtéren” a vakációkban, rendes munkásként, segédmunkási bérrel. Közben a kapálást is volt alkalmam gyakorolni évekig, rendszeres disznó- és tyúkpajta pucolás és udvartakarítás mellett. Végül, a fűrészgyári bakter mellett, aki nappal falusi házakat épített, a kőművességnél kötöttem ki, hiszen rajtam kívüli sorskörülmények miatt, a Marosvásárhelyi Építészeti Szakközépiskolába felvételiztem és azt ki is jártam. – Téglafal- és kéményrakásból, vakolásból mindig tízesem volt. A hadseregben meg autóvezetés mellett, autószerelést is tanultam nyolc hónapon át, majd a nevemre kapott öreg Bucegi-t javítottam. A kétkezi fizikai munkát tehát már gyermekkoromban keményen megkóstoltam – Nem úgy mint te! - és értek is, majdnem minden fiatalkorunkban divatban levő, mesterséghez (A mészárosságot kivéve...) és attól hogy bármiféle tárgyi munkát kell végezzek, soha nem fáztam. És erre tanítom és nevelem a lányaimat is!
Következésképpen én nem a munkától való kóros iszonyatom, illetve a munkanélküli megélhetési lehetőség miatt választottam az asztrológusi szakmát és hivatást – és aki nem hiszi, hogy csakugyan hivatásként és nem könnyű és laza pénz- szerzési foglalkozásként, trükkös megélhetési csalásként gyakoroltam azt, kérem, olvasson bele csak egyedül a Horoszkópházakról szóló tanulmányomba – mint te a naplopást, hanem azért, mert a magánéletem helyrehozása mellett, egy, az orvosok által meg nem értett, át nem látott és diagnosztizálhatatlannak nyilvánított, több elemű és több dimenziós egyszerre fizikai és pszichikai betegségkomplexumból sikerül nagyon hamar kikerülnöm a segítségével. És akkor azt mondtam, hogy ez az a tudomány, amit egész korábbi életemben, a besúgói minőségedről mit sem sejtően veled is beszélgetve, kerestem. Azt, hogy mennyire vagyok sarlatán, vagy sem viszont, nem egy, a többszörös pénztartozása miatt velem szemben (de egyébként is...) lelkileg komplexállt és a második papi-hitét is, de a tárgyi valóságot is folytonosan letagadó személy fogja megmondani, hanem azok, akik nem csak besúgási és soha meg nem adandó pénzkérési szándékkal, vagyis hátsó gondolatokkal terhelten kerestek meg, hanem akik tiszta szível és a szakértelmem iránti bizalommal. Azok ugyanis, nem jutottak olyan közösségi kitaszítottságba és megvetettségbe mint te, hanem sikerült a sors-kríziseikből kikeveredni és alkotó módon és egészségesen tovább lépni, úgy mint nekem.
Hajdan besúgott áldozataid egyike: Kozma Szilárd )
És mivel éppen azzal az életterülettel kapcsolatosan kering a köztudatban a legtöbb misztikus zagyvaság, amely a fentiek szerint, és a világgazdasági válság miatt, az én vállalkozásom is megszűnt eléggé javadalmazó lenni, a hat tagú családom szükségleteihez képest, és egy hivatali zavar miatt, az anyagi állapotunk 2O11 augusztus közepére kritikussá vált, hadd közöljem még a Nagy PULI Attila internetes rágalom hadjárata kapcsán azt a tisztázó cikkemet is, amely remélhetőleg világossá teszi végre, hogy a hiteles ASZTROLÓGIA és a MEGGAZDAGODÁSI LEHETŐSÉGEK-ről szóló misztikus képzetek között NEM LÉTEZIK semmiféle logikus, vagy gyakorlati összefüggés. Nem másért, de a volt besúgóm: Nagy Puli Attila, többek között éppen azzal a szarkasztikus kérdéssel és bizonygatással igyekszik a teljes hiteltelenítésemet és az egzisztenciális ellehetetlenítésünket elérni az erdely-ma.ro és a szekelyhon.ro c. portálokon, hogy azt firtatja: milyen asztrológus az, aki nem tudja magának megjósolni, hogy anyagi krísisbe fog kerülni, és ezt annak ellenére, hogy számtalan írásomban, de leginkább a
http://www.kozmaszilard.hu honlapom címlapjának a bemutatkozó cikkében is, tiltakoztam már a jóslás ellen:
A gazdaság, illetve a gazdagodási lehetőség és az asztrológia semlegessége.
Ezt már nagyon rég óta le akartam írni, de, mivel igen összetett kérdésnek az érthetővé tételéről van szó, mind csak halasztottam: *
Mára, a helyesen képzett és tényleges tisztánlátás mellett igazmondásra való törekvéssel is, rendelkező szakember igénye szerint gyakorolt kauzális asztrológiai elvek érvényesítésének a legnagyobb nehézsége (Sőt: átka!) és rákfenéje lett az, hogy a középkortól és a modern korig a vásári kóklerek, manapság pedig a zagyva misztikusok, a kis stílű szélhámosok, és persze: a példányszám-növekedés-leső újságírók, és újságszerkesztők gátlástalanul, hogy ne mondjam aljas módon jósolgatnak az asztrológia nevében.
Ma az írott és a vizuális média minden területén közlik a szerkesztői hasra-ütéssel kiötölt, képtelennél képtelenebb és komolytalannál komolytalanabb jóslataikat, holott az asztrológiának, az eredeti lényege szerint, semmi köze nem volt és ma sincs, még csak a „kedvező”, vagy „kedvezőtlen” sorsidőszak kitalálásához, „prognosztizálásához” sem, nem, hogy a konkrét sorsesemények, vagy sorsfordulatok „megjóslásokhoz”.
Így kerülhettünk abba a helyzetbe - Mi, a hajdani magyar bölcseknek: a Táltosoknak azok az utódai (A táltos fogalom ugyanis, ami a sámánnál sokkal magasabb rendű tudással rendelkező, spirituálisan képzett „tudós embert” jelentett és semmiképpen nem állítólagos jóstehetséggel bíró, kitaláló személyt!), akik, a zug-jósokkal és magukat asztrológusnak nevező, média-sztárokkal szemben, amellett, hogy a honlapjainkon és könyveinkben az ismereteinket a nyilvánosság széles köre elé tárjuk és a gyakorlati életünkkel is, a nyilvános megmérettetést vállaljuk, a magán-életünk egyetlen részét sem rejtve véka alá. - hogy az érdeklődők nagy része tőlünk is (Legalább is a székelyföldön, még mindig!) ilyen, lényeg szerint alaptalan és erkölcstelen jóslatokat vár „csak”. Sőt a magukat felvilágosultnak képzelő félműveltek, egyenesen a szakamánk és a hivatásunk irreális axióma-rendszereken alapuló, káros elméleti következményének, népszerűbb fogalommal: „áltudományosságának” tudják be azt, hogy nem gazdagodunk meg, illetve, ha akár anyagi nehézségeink keletkezhetnek. (Legalább is a székelyföldön...)
Holott a kereszténységnek, illetve a Názáreti Jézusnak a gazdasági állapotok semlegességére, sőt: a nagyon gazdag állapotnak a káros mivoltára vonatkozó, fundamentális tanításai tökéletesen egybevágnak azzal, amit az asztrológia komoly gyakorlására elszánt személyeknek, már az első hónapokban a szemébe kell szökjön (A zsíros tandíjas asztrológiai tanfolyamokon ugyanis erről soha nem esik szó!), akárcsak nekem kezdő asztrológusként. Ti., hogy nem csak a jóslás veszélyes és tisztességtelen, mert mentális fejlődésében, tehát spirituálisan és lelkileg teljesen megnyomorítja azokat, akik hisznek a jóslatokban, illetve akiknek a sors-meghatározódásaiba a leg mélyebb és a legpontosabb belátást biztosító grafikai sorsképletének a spirituális szimbólumait értelmezve, a hozzáértő jósolni merészel, hanem azért mert (És itt jön a képbe a kereszténység: ), az életünk rendeltetésének és céljának: a megváltódásnak az elérési FELTÉTELEI(!!!) KÖZÖTT, de még csak az egyszerű, önmagunkkal, családtagjainkkal és a természeti környezetünkkel való harmonikus együttélésének a FELTÉTELEI KÖZÖTT SEM, soha, semmilyen formában és egyáltalán NEM SZEREPEL ÉS NINCSEN JELEN az, hogy a feltétel, hogy MEG KELLENE GAZDAGODNUNK!
Nem akarok senki megsérteni, de nem vagyok biztos abban, hogy a materialista, sőt: a szűk látókörű, fenyegető éhség-érzet alapú, illetve zabálási és ínyenckedési - lehetőség - alapú, évszázados primitív politikai (főként bal oldali!) propaganda miatt, ezt mindenki érti és ennek a jelentőségét felfogja és a megfelelő következtetéseket képes levonni. – És mondom: nem azért mert bárkit is nálam kevesebb intelligenciával rendelkező személynek tartanék (Hiszen az asztrológia már az elején megtanított arra, hogy mennyire nevetségesek a pszichológiai IQ mércével állítólag mérhető, erős racionalitásukra büszke „nagyokosok”, mivel az intelligenciánk csak tízed része, a fő és fontos tulajdonságainknak!), hanem azért mert évszázadok óta, a politikai szavazat-nyerésnek, tehát a politikai szédítésnek, vagyis a ma a leginkább divatos gyomor- és szuper luxusautó-tulajdonosi ideológiának a legfontosabb eszköze a gazdasági mutatók növesztésére tett ígéret-propaganda! – Ez folyik fülbe, szájba, orrba, minden média-csatornán, majdnem minden politikai nyilatkozatban. – És ma már abba a szerencsésnek nem nevezhető helyzetben is vagyunk, hogy ennek a teljességgel KERESZTÉNYTELEN– Vagyis: a Jézus tanításaival merőben ellentétes: „Hamarabb át megy a teve a tű fokán, minthogy a gazdag bejuthatna a mennyek országába.” „Nem lehetsz egyszerre két úrnak a szolgája, nem szolgálhatod egyszerre az Istent is és a mamnont is.” „Ne a földbe, ahol a rablók megtalálják, hanem a mennybe gyűjtsetek kincseket...” stb., stb., stb., (-Tessék elmélyülten elolvasni az Evangéliumokat...) alapállásnak és ostoba és szűk látókörű gazdagodási életcél-választásnak és élet-gyakorlásnak a következményeit világszerte láthatjuk! És a következményeit levonhatjuk.
Semmiben, de semmiben nem tér el tehát egymástól a kereszténységnek a gazdaságról való tanítása, és a becsületes asztrológiai gyakorlat során kiderülő, ide vonatkozó gyakorlati és elméleti következtetés!
Nincs tehát, olyan általánosan érvényesnek mondható, gyakorlati cél, sem az emberiség valós rendeltetésében, sem az egyéni sorsképletekből kiolvasható, un. karma-feloldást célzó, személyi életfeladatokban, hogy bárkinek is feltétlenül meg kellene, vagy könnyen meg lehetne gazdagodni, mert a gazdagság és AKÁR MÉG A BECSÜLETES MUNKÁVAL IS ELÉRHETŐ GAZDAGODÁSI LEHETŐSÉG, az életünk igazi, spirituális (harmonizációs - megváltódási) céljától teljesen független, attól teljesen SEMLEGES! Nem arról van szó tehát, hogy ez tilos, sőt: ha valaki ezt akarja, nyugodtran szórakozhat ilyen életcélokkal is, mint mások pl. az adrenalin-növelő extrém sportok művelésével, aminek a többségéhez nem is kell több pénz, mint amennyibe kerül mondjuk egy BMW-kereke, hanem csak arról, hogy ez a valós élet-rendeltetésünktől teljesen független és semleges törekvés, amibe valamilyen primtív kulturális elbutulás és civilizációs degeneráció folytán, mostanában bele van butulva az emberiség minimum 9O százaléka.
Szó nincs tehát arról, hogy a „jó asztrológusnak” az anyagi helyzet bármiféle, misztikus, vagyis önmagától való változási lehetőségeiről kellene jelentést adnia a párkapcsolati, vagy család-harmonizálódási, a gyógyulási és néha ezeknél is összetettebb élet- és sorsrendezési (karma-feloldási) lehetőségeinek a megismerése érekében őt megkereső horoszkóp-rendelőinek! És arról aztán végképpen nem lehet szó, hogy aki a fent leírtak értelmében is, valós asztrológusi ismeretekkel és spirituális tisztánlátással rendelkezik, az saját magának ilyen „kedvező”, vagy „kedvezőtlen” körülményeknek az időben való megjelenéséről szóló meséket kiötöljön. – Legyünk komolyak már végre!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------