ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - karma-asztrológus fóruma

A Táltos Bolond regénye, III-ik könyve: A bölcsek köve

Első fejezet: Árnyék-én és szerelem


Hihetetlennek is mondható, látszólagos pozitív sorsfordulathoz vezetett Balog Ádám életében az, hogy Júlia egyik rá vonatkozó, „vérig sértő” megjegyzése után, sikerült az eszét másodszor is elborító szabadság-eszméjétől vezérelt feleségét az utólag végzetessé vált „önmegvalósító” útjára engednie. Egészen pontosan sikerült a később ugyancsak sok keserűséget lenyelni és a második családjától is külön válni kénytelen Júliát az „önmegvalósítási (shamat) joga" gyakorlásán keresztül állítólag elérhető, mennyei boldogulás útjára bocsátania. De azt is csak azt követően, hogy már a vele maradt 8 és 12 éves lányai is kérlelni kezdték Ádámot, hogy „Többet ne hívd vissza anyukát, és ha jönne, se fogadd vissza.”
Utólag sokat gondolkozott Ádám azon, hogy a benne egyesülő Skorpiói karmájából és természetéből fakadó elengedési képtelensége miatt reménykedett-e még ennyi gyalázat után is, Júliának a spekuláns anyja (Bűnnembánó Magdolna) által, vagyis az Ádámnál fiatalabb anyós által, manipulált Júliának a közös családjukba való visszatérési lehetőségében? Vagy csak azért, mert más lehetőséget nem látott arra, hogy a liberális bírónő által gyakorolt „törvényesség” által Júliához ítélt két kisebb lányát az ő szülői felelőssége körébe, az általa komolyan vett és gyakorolt gondoskodási aurájába visszahozatnia?
Visszaemlékezve a múló érzéseire, arra a következtetésre jutott, hogy a Júliával való együttélésre, aki megszűnt a lelki társa lenni, egyáltalán nem vágyott többé. De a Julia által gyakorolt hanyag gondozásnak, az előrelátható hányattatásoknak és negatív (részeges, sőt: alkoholista) „nagyanyai” befolyásnak elébe néző kisebb lányait annyira féltette a felelősség-hárítás következtében valósággal kábulttá vált, és a másodszori, tehát végleges elválás után szexuálisan kielégületlenül maradt Júlia zavarodottságától, és az irányítási mániában szenvedő, részeges anyjának a kegyetlenségig elmenő, közönyös hanyagságától, hogy szó szerint is, szakadt meg a szíve.
Különösen, hogy Júlia újra elköltözött a két kislányukkal, a több Istenhidegei iskolából is, éppen, hogy ki nem toloncolt, de azokból határozottan eltanácsolt tanítónő-anyjához falura, az Istenhidegét körülvevő hegyek egyik katlanjába, ahova és ahonnan még busz-járatok is naponta csak kétszer indultak a város felé. És azért is fájt a szíve, mert Júliának az anyja, úgy akart végérvényesen véget vetni az Ádám és a gyermekek kapcsolatának, hogy megtiltotta Ádámnak azt, hogy betegye a lábát „az ő udvarának a kapuján”. Mivel a gyermekei láthatásában ily módon megakadályozott Ádám ügyészségi feljelentéssel fenyegetőzött a gyermekekkel való kapcsolattartási jogainak az elemi megtagadása és megakadályozása miatt, Júlia azt eszelte ki, hogy a három és az öt éves kislányokat felteszi Hidegpatakon az Istenhidegébe tartó buszra és a végállomáson Ádám majd várja és leveszi őket. Ádámnak ettől az őrült ötlettől égnek állt a haja és megírta az asztrológiai portálján, hogy a volt-felesége a gonoszságig menő felelőtlenség poklába süllyedt. Tette ezt annak érdekében, hogy legalább a portálra látogató olvasók kollektív szülői felelősségtudata mágikus erejét mozgassa meg és állítsa maga mellé a gyermekei testi épségének és életének a megvédése érdekében.
Júlia megalázó sértésnek szánt, az Ádám portálján nyilvánosan is kiírt kijelentése hatására („Hogy is mennék vissza egy totyakos vénemberhez?”), vagyis annak a nevetségessége miatt, még csak megsértődni sem tudó Balog Ádám, végleg kiábrándult és belátta, hogy ami a Júlia jövőbeni megbízható családanyává alakulásának a lehetőségét illeti, a barátainak is, és a nagyobb lányaiknak is igaza van. Elengedte hát Júliát, és rá három hétre, nem csak halvány reményként, de megfogható, tehát ölelhető - csókolható, hús-vér valóságként is megjelent az életébe, és a maradék családja életébe, a Júliánál fiatalabb, de ami ennél is fontosabbnak számított az Ádám szemében: Júliánál jóval gerincesebbnek tűnő Ibolya. Sőt: az Ádám új szerelméről még az is kiderült, hogy az Ádám élet- és létszemléletével ellentétes (liberális) neveltetése ellenére is, teljesen helyesnek, sőt: egyedüli helyesnek látja, mindazt, amit Ádám tesz az életben általában. De főként azt, ahogy Ádám nevelte a két, nála maradt lány-gyermekeket.
Ez a nézet-azonosság oly feltűnő volt, hogy Ádám titokban kezdett arra gondolni, hogy bármenyire is hihetetlen, de talán Ibolyával sikerül elérnie a, már kamaszkorában megsejtett, de csak jóval később, az asztrológusi tudatában felfénylő spirituális sorsbeváltást, amit a spekuláns anyja által befolyásolt Júliával, csak illúzióként élhetett meg.
A Magyarország egy keleti részében fekvő falúban született és onnan korábban csak a szomszéd kisvárosokig – egészen pontosan: azok iskoláiig, majd később, azok liberális-alternatív kocsmáiig - kimozduló Ibolyáról, másfél éve szerzett tudomást, amikor a fiatal nő, interneten keresztül, megrendelte Ádámtól a szintetikus horoszkópját. A Júlia által éppen első ízben elhagyott Ádámnak eszébe sem juthatott még akkor, hogy az a csodálatosan szép nő, aki annyira hasonlított „valakihez” valamikor az ő komolynak látszó, elkötelezett élettársa lesz (Később, amikor négyen, majd az Ádám harmadik kislányával együtt: öten jelentek meg nyilvánosan, kiderült, hogy Ádámnak a lányai Ibolyához is szembetűnőn hasonlítanak. És ezt olyannyira, hogy a kezdeti, viccesnek talált megjegyzések után, már természetesnek vették azt, ha a családi helyzetük felől tájékozatlan ismerőseik szerint a gyermekek jobban hasonlítanak az anyjukra - mármint Ibolyára! -, mint az apjukra.) Amikor Ibolya horoszkópot rendelt, Ádámnak az esze még határozottan és célirányosan arra forgott, hogy Júliát magához visszaédesgesse, egészen pontosan abban, hogy Júliával együtt a két kisebb lányát. - a családi fészekbe visszakaphassa.
Éppen akkor készítette tehát, az Ibolya horoszkópját, amikor Júliával - Aki az egyik „családi látogatása" alkalmával mintegy véletlenül lefeküdt és szeretkezett vele... – arról folytatott mikor lelki, mikor pragmatikus tárgyalásokat, hogy a család újraegyesülésének úgy kell majd megtörténnie, hogy ebben az új egyesülésben, a nagy-család konkrét jeleitől láthatóan megijedt és annak a képzetétől irracionálisan szorongó Júlia, teljesen szabadnak érezhesse magát. Tehát, hogy a Júlia „családválasztása”, a család mellett való döntése (Tehát az anyai nagyanyjánál maradásával szembeni döntése.), minden hivatalos kényszerítő erőtől mentes lehessen. Tehát, hogy Júlia az újra egyesült családban is, „szabadnak” érezhesse magát. Hogy hivatalos szempontból tehát nem kötöttnek, hanem elváltan szabadnak tudja érezni majd magát.
Júlia, számtalan alkalommal elmagyarázta Ádámnak, hogy ő ezt az újraegyesülést és a főként a családban–maradást, csakis így, ezzel a hivatalos kötelékek- és kötelezettségek nélküli, szabadság-tudattal lesz képes „végigcsinálni”. Ádám tehát örvendett ennek a pozitívnak vélt eredménynek is, mert neki mindennél fontosabb volt akkor, hogy Júliával együtt, a törvénykezési konjunktúrában mindenképpen Júliához ítélendő két kisebb gyermekét az évekkel korábban számukra vásárolt családi fészkében tudhassa újra. Az Ibolya horoszkópját tehát befejezte, és annak az arcát abban a pillanatban elfelejtette, amikor a két nagyobb lányával haza érkezvén egy sport-versenyről, a családja másik felét is otthon találhatta.

De mielőtt tovább haladnánk a Balog Ádám spontán családépítési és gyermeknevelési kudarcaival együtt ébredező isten-azonosság tudata kialakulásának a történetében, ismerkedjünk meg az általa és az az Ibolya által közösen felfedezett árnyék-én nevű jelenséggel. Következzen tehát, Ádám egy korábbi horoszkóprendelőjének a levele:

Kedves Ádám!

Itt állok döbbenten és nem térek magamhoz. Kissé összezavarodott az életem, amióta elköltöztem, mintha minden összeomlana körülöttem. Erre a helyzetre és a megoldásra kiraktam a Tarot kelta keresztétt és a következő jött ki:
1. pozícióba a 6-os ikon került, tehát a Szeretők, krízis, választás. 2.pozícióba, a 8-as Ikon, tehát az Erő, erővesztés, egészség, betegség. 3.-ba a 18. ikon, tehát a Hold, vagyis az Otthon és a Család, valamint a gyermekek, érzelmek, érzelgősség, egymásra acsarkodás. 4.ok pozícióba a Sorskerék, felelősség, önfegyelem, határ. 5.-be a 13-as ikon, tehát a Halál, újjászületés, gyökeres személyi – öntudati átalakulás, 6. poz. 11-es ikon, Igazságosság, Egyensúly, Harmónia, 7. Az Akasztott ember, félelemtől, rögeszméktől, és más nyűgöktől való önkéntes szabadulás, sorsrendezés-átadás.
Olvasva a magyarázataidat ledöbbentem, hogy itt minden mennyire egybevág azzal, amit a horoszkópomban leírsz. Még az is, hogy feltehetően jól hajtottam végre az 5. pozícióban található Halál ikon által jelzett megoldást és emiatt érzékelem most ezt az egyensúlybomlást. És, hogy pozitív sorsfordulat várható.
Ez döbbenet, ugyanakkor talán az árnyék-énem súgja, de mi van akkor ha az 5. pozícióba került Halál ikonja, arra utal, hogy Istvánnal kellene végérvényesen szakítanom. Bocsánat, hogy ezzel zavarlak, de ki mástól kérdezhetném meg. Ahogy leírtam a kérdést, máris tudom, hogy hülyeség, de felmerült bennem. Bocsi! Hülye-hülye árnyék-énem!

Nóra”

Ádám válasza: „- Egyáltalán nem hülye az árnyék-éned Nóra! Egyáltalán nem! Ő a Zseni. A te nagyvilági zsenid: a Sátán zsenije benned! Ő az egyetlen ellenséged, senki más, kívülálló személy nem lehet annyira az ellenséged, mint a spekulációkon, vagy a kétségbeesésen alapuló, saját, téves élet-megoldási víziód. Vigyázz, mert a nők szexuális kielégületlensége ezt a zsenialitást jobban táplálja bárminél. Pontosan azért mert ő a te luciferi-éned! Ezért, ennek e folytonos leleplezéséhez kell az állandó éberség. Ezért kell a bölcsesség. Íme a bölcsesség: 666, írja Hamvas Béla a János apokalipszise nyomán. A 666 nem jelent másat, mint a negatív Jupiter számértékének, vagyis a 6-nak a harmadik hatványát! Amikor nem csak világi és nem csak mentális, de spirituális szinten is hazudunk magunknak.
Ne becsüld le az intelligenciáját és ne hülyézd le az árnyék-énedet, mert ha nem törekszel arra tudatosan, hogy ennek a, füledbe folyamatosan „értelmes” és már-már cáfolhatatlanul okos kételkedő gondolatokat sugdosó, hét fejű sárkánynak valamikor egyszerre levághasd mind a hét fejét, tönkre fogja tenni az egész életedet. Az árnyék-éned ugyanis, az összes, mágikus erejű, karmikus eredetű, negatív(!) személyi meghatározódásodnak a racionális érvényességét bizonyítani tudó központi értelme. Vagyis, az árnyék-éned, az elmédnek az a racionális öntudati-része, teát az, a pragmatikus gondolkozásod, amelyet a karmikus vízióid irányítanak, és amely racionális önreflexiód tehát, ezekre a fordított logikájú önző vágyaidra igent mond. Amely tehát teljes mértékben a megváltódni nem akaró egoizmusodat szolgálja úgy, hogy erre szolgáltat folyamatosan cáfolhatatlannak látszó, racionális érveket. Az árnyék éned, az önző tudatodnak, vagyis a karmádnak a rációval körülbástyázott önzést - védelmező gondolkozás-módod.
Ő az Isteni Magod és a megváltásod ellen, zseniálisan diverziózó, mivelhogy az önzésednek gyakorlatiasan „természetesnek” látszó érveket szolgáltató Lucifered. Ő az, akinek a karma-ragasztó sátáni befolyásától való megszabadulásod érdekében fel kell vállald a horoszkópodból kiolvasható gyakorlati életfeladataidat. Vagyis, akitől csak úgy és akkor szabadulhatsz meg, ha vállalod a karma-oldáshoz vezető gyakorlati életfeladataidat. De figyelem: ezek a személyes "gyakorlati" feladatok lehetnek akár hosszas meditációk is.

Szerintem tehát törekedj arra, hogy eszedbe ne jusson még egyszer is az Istvántól való elválás gondolata, miközben az Árnyék-éned sors-romboló játszmázási technikáit kiismered és ez által (is) megszabadulsz tőle. Sok sikert az ördög-leleplezéshez és a démonűzéshez: Ádám

-------------------------------------------------------------------------------------
Persze, sem te sem én nem vagyunk annyira naivak már, kedves olvasóm, és pláne nem az időközben évekig folytatott önismereti és életismereti, tehát sors- és Isten-megismerési naplóírás után, hogy azt képzeljük, hogy Balog Ádámnak egyszerre megszűnt minden baja – gondja Ibolyának a maradék apás-családba való megérkezésével. Hogy Ádám megérkezett a földi mennyországba azzal, hogy egy általa akkoriban isteninek képzelt csoda folytán, Ibolya egyszerre csak az ők Istenhidegei lakásában landolt, és az ő két nagyobb gyermekével alkotott új családot a harmadik évezred valamelyik szilveszterén. Igaz, hogy azakkor még mindig naiv Balog Ádám ezt képzelte, de én ilyet nem állítok kedves olvasóm. És nem csak azért mert egy ilyen állítás ellent mondana a valóság-ismeretemnek, hanem azért is, mert ezt, a szakrális – beavatási könyvet, tehát a „mi könyvünket” semmiképpen nem naiv és ostoba személyek számára írom.
Noha, a személyi horoszkópokból kiolvasható életfeladatok felvállalásának a szükségét már ismerte és vallottan vállalta Ádám, akkoriban még messze állt a keresztény megvilágosodástól. És persze, az annak megfelelő szellemi – lelki képességeknek az aurájában való megjelenésétől is, amelyeknek az elérését az alkimisták évszázadokkal korábban, arany öntudatnak, vagyis a bölcsek kövének neveztek, és elérendő célként, a beavatottak számára kitűztek. Ezért, annak ellenére, hogy Júlia őt totyakos vénembernek nevezte, mert Ádám akkor még egyáltalán nem rendelkezett azzal a belátási képességgel, hogy az Ibolya liberális neveltetésével megerősített, tűz- és levegő- karmás személyiségében rejlő veszélyeket előre érzékelhesse. Az utóbbire még akkor sem ébredt rá, sőt, még csak nem is gyanította ennek a később mindent felégető és felborító veszély-forrásnak a létezését amikor Ibolya, a liberális nevelésének megfelelő, Ádám által megkésett kamaszos lázadásnak gondolt, olykor „magyarországias” dühkitörésekkel lepte meg. Ibolya árnyék-énje, egy – egy félreértésből eredő nézeteltérés miatt, olyan oroszláni vehemenciával védte az értékesnek képzelt Nyilas-karmás öntudatát, vagyis, annyira önérzetesnek bizonyult, hogy a kettőjük szerelmi viszonyát, már a kezdettől ingoványossá tette. Ibolyának azt háttérben settenkedő hamiskártya-szakértői démonárol viszont, amivel akkoriban Ádám még a legrosszabb álmaiban sem találkozhatott, csak tizenegy év múlva szerezhetett tudomást.
Ezért is történhetett az, hogy még az együttlétük ötödik évében megvalósult házasságkötésük idején is, az Ádám és Ibolya közös ellensége, a Vészes Emilia nevű hírhedt feminista bandavezér, nem látott mást ebben a kapcsolatban, mint egy tátott szájú misztikus székely ragaszkodását az általa elcsábított és elszédített, és így, az egyéni öntudatától és szabad-akaratától megfosztott nőhöz, akit neki kötelessége felszabadítani. A feminista rögeszméi által irracionálisan vezérelt Emilia szerint, az Ádám szerelme nem volt más, mint egy ostoba ragaszkodás, egy "valós (vagyis feminista) identitás-tudat nélküli" vidéki nőhöz, aki „ki tudja, hogy milyen nyomorúságos anyagi, vagy erkölcsi helyzetéből” menekülve horgonyozott misztikus tudást szerezni a habókos székely „fekete mágus” mellett. Mondom: mindezt akkor, amikor Ibolya és Ádám éppen házasodni készült.
Mindketten tudjuk kedves olvasó, hogy az egész igazság, ami a sorsunkat végül is kialakítja, mindig végtelenül sok elemből tevődik össze. Ezért, bizonyára, kétséges pillanataikban – óráikban, Ádám és Ibolya is gondolhattak ilyeneket, de, mint később az kiderült, teljesen ellentétes szemszögekből eredően, és, csak az, amit a spirituális irodalomban felettes-énnek neveznek, vagy ami annál egyszerűbb: a valóságról alkotott misztikus elképzeléseik tartották őket vissza attól, hogy elváljanak addig, amíg egy évvel a találkozásuk után, a kis Melinda megfogant az Ibolya méhében,

Az együtt létük első évében, az elválás gondolatat tehát, átlagban három havonként felvetődött, majd teljesen elcsitult a Melinda megfoganáskor, és újra fellángolt három év múlva, a házasságkötés után, valahányszor Ibolya arra a következtetésre jutott, hogy Ádám is „csak egy olyan férfi” mint a volt-szerelmei, szeretői. Tehát, hogy neki, az öntudatában állítólag már a gyermekkorában is, a szülei által többszörösen megsértett nőnek, annak megfelelő ellenségességgel, csaknem hisztériázva meg kell megvédenie, a liberális eszmék szerint rendkívülien értékes, egyediségét és külön-valóságát, vagyis a tűz-karmája által vezérelt öntudatát. Azt az egyedi csodát tehát, amit az ő kelet-magyarországi kisvárosok középiskoláiban és alternatív kocsmáiban megedzett, emberjogi etikai elképzelései szerint Ádám éppen megsértett. Egy - egy ilyen elválási roham után, az elején legalább is, mindig kiderült, hogy Ibolya sokkal jobban félt a válástól mint Ádám, noha évekkel később többször is azt állította, hogy soha nem szerette.
Például, amikor még mit sem sejtve Ibolyának erről a sértődési „lelki-betegségéről”, Ádám, jóhiszeműen el kezdte magyarázni, hogy a tömbházuk aljában található mini-abécének melyik részében található az a pult, amelyen a sajtok ki vannak téve. Az önvédő Ibolyának ettől a merénylettől szikrázni kezdtek a szemei, és kiabálva kikérte magának az ilyen jellegű lekezeléseket és a személyi becsmérlést. Miután Viola viharozva kivonult az Ádám szobájából és a hosszú folyosón lenyugodva, át ment a gyermekek szobájába, ahol aludni szokott - mivel az Ádám erős éjszakai horkolása miatt, nem tudott vele aludni -, a megrémült Ádámnak az első gondolata az volt, hogy ezt a viszonyt azonnal meg kell szüntetni és Ibolyát Magyarországra finoman, de mihamarabb vissza tessékelni. Hiszen minden jel arra mutat, hogy, lehet, hogy épen az éberségre törekvései miatt, komoly élettársként, ő csak rejtetten őrült nőket tud „bevonzani”, akik a gyermekeit is veszélyeztethetik. És ekkor Ádám számára egy döbbenetes dolog történt: Viola ,alázatos” arccal és tartással bocsánatot kért Ádámtól és arra kérte, hogy ne váljon el emiatt tőle, hanem adjon neki még egy esélyt.
Ekkor Ádám elmagyarázta Ibolyának, hogy ő rég kinőtte már azt az élet- korszakot, de az ő spirituális tudatosságával sem fér össze az, hogy a partnereit ostobáknak nézze. Hogy e tévképzet miatt azokat lekezelje. Sőt, hogy csak bármi ilyesmit is képzeljen róluk, vagy, hogy neki fölénybe-kerülési ambíciói lennének a partnereivel és általában a nőkkel szemben. vagy még általánosabban: az emberekkel szemben. Ibolya tehát mindenkitől féltheti esetleg az öntudatát, de vele szemben tényleg abszolút felesleges. És ezzel békében is éltek húsvétig, amikor eldöntötték, hogy élettársak lesznek. És ezzel azt képzelték, hogy ilyen boldogok lehetnek együtt egész életükben. De ezt az idillikus boldogságot csak a nyár közepéig sikerült fenntartani. Ekkor ugyanis, Ibolya megint felháborodott azon, hogy Ádám azt kérte tőle, hogy amennyiben komolyan gondolja, hogy karatézni akar velük együtt reggelente, akkor vele és a gyermekekkel együtt kell reggel felkelnie és nem az edzés felénél, mintegy természetesen, hozzuk csatlakozva, mert ez lehet, hogy más sportban lehetséges, de a karate esetében ki van zárva. Edzés végén, Ibolyával a gyermekektől hallótávolságon kívül sétálva, el kezdte magyarázni, hogy nem várhatja el a gyermekektől a fegyelmet edzés közben, miközben azt Ibolya azt folyamatosan megszegi, és ezzel őt a gyermekek szemében hiteltelenné teszi.
Ibolyának megint szikrát hánytak a szemei, újból ordítozni kezdett Ádámmal, hogy ezt a megalázó dolgot vele senki emberfia ne merészelje megcsinálni, ezt ő egyszerűen nem tűrheti, ő vissza megy Magyarországra és soha nem jön Ádámhoz vissza. És csakugyan: a nyaraló-helyükről nyomban beviharzott a városba, hogy onnan haza utazzon, amely utazást már amúgy is előre betervezték néhány hete. Ádám bíztatta is, hogy ezzel a veszélyesen hibás spirituális életképzelettel, amely Ibolyát egyik percről a másikra, ilyen „kizökkent” állapotokba képes hozni, nehogy visszamenjen. Ibolya rá is vágta, hogy persze, hogy nem megy vissza, de még el sem indult Magyarország felé, és még az Ádám Istenhidegei lakásából, annak az asztali számítógépéről írni kezdte a bocsánatkérő leveleket, jelezvén, hogy kijózanodott és már mélységesen bánja azt, hogy olyan ribilliót csapott, hogy talán még a gyermekek is megijedtek. Ádámot kérve kérte, hogy visszamehessen hozza miután találkozott a szüleivel és néhány hetet velük töltött. Ő már egészen biztos abban, hogy nagyon szereti Ádámot és a gyermekeket is, és ha nem mehet vissza, ettől az újabb „élet-kudarcát” képtelen lesz kiheverni és tényleg megőrül.

Ádámnak akkoriban még messze nem jutott el a tudatáig, hogy „valamiért” aminek az okát csak két év múlva fogja felfedezni, rendkívülien, sőt: végzetesen szerelmes lett Ibolyába. Attól viszont félt, hogy nem fog tudni olyan párt találni magának, aki annyira tapintatos tud lenni mint Ibolya, de anélkül, hogy e tapintat miatt alázatos (megalázkodó) lenne. Észlelte tehát, hogy olyan nő él vele együtt, aki nem viselkedik közömbösen a gyermekekkel szemben, de ugyanakkor nem is akarja őket erőszakosan megnevelni, miközben ugyanúgy törekszik az igazság szellemében bánni velük, mint Ádám. Hogy nem talál többé olyan párt magának, akit nem csak, hogy messze-menően és huzamosan meg tud tűrni maga mellett, amit oly kevés nőnél érzékelt az életében, de aki nem hazudik neki és akiben emiatt tisztességi – morális kérdésekben teljesen megbízhat. (Ádám akkor még nem értette, hogy a felszínen látható, érzékelhető igaz-mondás és igazságra törekvés alatt lappanghat egy sokkal mélyebb de annál végzetesebb valóság-hamisítási reflex, aminek az ős ontológiai ős-forrása igazából felszámolhatatlan. Hogy az utóbbinak a létezése összefügg azzal, amit nem csak a régi vallásos és nem vallásos misztikusok, de még a modern tudományos – pl. pszichológiai - kutatásokra alapozó szakemberek is démoni megszálltságnak, vagy krokodil- meg gyík- meg sáska, meg sárkány és ufó- és egyéb lényeknek neveznek.

Ő csak meg volt győződve, hogy Júliával is éppen úgy találtak, mint Ibolyával, és csak azért kellett a családjuknak tönkre mennie, mert a Júlia édesanyja még Ádám előtt is nyilvánvalóan és gátlás nélkül csalt és hazudott, amikor úgy vélte, hogy az érdekei ezt kívánják, és persze, Júliától is ezt várta el, amikor Ádámról volt szó és ő nem volt jelen.) És - fűzte tovább a gondolatköreit Ádám - olyan női párt egészen biztosan nem talál majd, akit még a gyermekei is „ennyire” elfogadnak, de aki ugyanakkor spirituális észjárásban egyenesen zseni. Sőt, aki ráadásul rendkívülien szép is, ami az akkor még igen hiú Ádám számára, fontos szempont volt.
Persze, azt is tudta ő jól, hogy ezek értéktelen külső szempontok, még akkor is, ha lelkinek is mondható, szubjektív „magyarázatokkal” telítettek. É azt is sejtette szellemi sugallatok szintjén is, hogy valójában sokkal mélyebb-, és racionális-logikával egyenesen megmagyarázhatatlan ok volt az, amiért egyikük sem tudta a lelke mélyén, sőt: még a lélek-mélynél is mélyebb önérzékelési szinteken „zsigerből” elfogadni a végleges válás gondolatát. És ezt annak ellenére is, hogy Ádámot kezdte idegesíteni az, hogy Ibolya, Ádámnak valamilyen "természetes" gesztusától, vagy szavától megsértődött és el kezdte magát védeni, még akkor is, ha nem róla volt szó. Hogy ilyenkor valamilyen furcsa logika alapján, Ibolya valahogy az ő személyi integritása elleni „támadásnak” vélt olyan gesztusokat és szavakat, amelyeknek semmi köze nem volt az ő személyéhez az Ádám eszmerendszerében. Ráadásul, rendszerint derült égből villámcsapásként érkeztek ezek az „ösztönös önvédelmet” szolgáló haragosan számon kérő visszajelzések, sőt, Ibolya néha valóságos tűzokádó sárkánnyá változott ilyenkor és azt képzelte, hogy ezek miatt közöttük "mindennek vége".
És persze, Ádámot még jobban idegesítette a helyzet abszurditása, és ilyenkor a válás mindig „elkerülhetetlennek” látszott a részéről is, annak ellenére, hogy ezeket a kétségbe-ejtő, de a kezdetben még ritka eseményeket kivéve, az Ádám részéről legalább is, „mindent a helyén valónak" érzékelt a viszonyukban. És nem csak a nyugodt hétvégeken és az ünnepnapokon, hanem a hétköznapokban, is egyaránt.

És ez az Ibolyával való együtt-maradás szándéka még inkább megerősödött benne az Ibolyának az első komoly és önálló cikkével, amit ő Ádámnak a http://www.ujasztrologia.com c. portáján akart megjelentetni. Amennyiben tehát elolvassuk Ibolyának ezt a cikkét, azonnal megérthetjük azt is, hogy miért lett a két gyermekét Júliával lemenni hagyni kénytelen és "csak" a másik kettővel maradó Balog Ádám, a szerinte mindössze intuicíóból helyesen gondolkozni képes Ibolyába, már az együttlétük első hónapjaiban oly visszavonhatatlanul szerelmes, hogy annak még a félévente menthetetlenül beköszöntő, szem-szikráztató önérzeti balhék ellenére sem akart tőle elválni. olvassuk el Ibolyának egy vallomását, a pozitív Szaturnuszi szellemiségéről. Ráadásul Ibolya ezeknek a leírása után, azt javasolta Ádámnak, hogy indítson pert Júlia ellen, annak a Bíróság által egy évvel korábban Júliához ítélt harmadik gyermeküknek a haza hozatala érdekében, amiatt, hogy a két Júliánál levő kislány közül ennek, tíz hónapja már, hogy kiütésekkel telve volt az egész teste felületén a bőre, és, amiért Ádámot ölte keserűség a nagy tehetetlenségében. De nem csak, hogy javasolta ezt Ibolya, hanem biztatta is, hogy lépje meg ezt a merész tettet, mert Ő, mármint Ibolya támogatni fogja ebben erkölcsileg és mindenféleképpen, és mindvégig hűségesen kitart mellette.

„Ravasz Ibolya:

A Szaturnusz és az apa iránti elemi igény

A Szaturnusz a beavató mester szellemét megtestesítő sorserő, amely folyamatosan arra figyelmeztet, hogy életünket spirituális alapon, az egyetemes törvények szerint kell vezessük. Szükségünk van a Szaturnusz által jelölt tudásra, képességekre. Ezt a szaturnuszi-mesteri szerepet egy nő nehezebben tölti be saját gyermeke életében, hiszen megannyi érzelem él benne a gyermek irányában, és ezek hatása alatt nehéz mindig következetesnek lenni. Sok nő persze nem csak, hogy gyermekével szemben nehezen tud következetes és szigorú lenni, kellő indoklással, hanem általában a gyermekekhez és minden embertársához inkább kapcsolódik érzelmileg, legyen az akár pozitív, akár negatív érzelem. Ezért is van az, hogy a családon belül az apára vár a Szaturnuszi, beavató szerep, amely szerep ugyanolyan folyamatos - a születés első napjától, a gyermek felnőtté válásáig tart - mint a gondoskodó, anya-szerep. És ezért van az is, hogy ha nők uralnák a világot, akkor nem lennének háborúk ugyan, de halomra ölnék egymást és persze legelőször a férfiakat érzelmi-indulati alapon.
A Szaturnusz fegyelmezéseit nehezen viseljük, hiába kincset érő tanácsokkal lát el minket az életre, a női emancipáció úgy látszik nem nőtt még fel ahhoz, hogy tisztelni és megfelelően értékelni tudja ezt. Ahogyan sajnos a női emancipáció előretörése közben mindannyian, férfiak és nők egyaránt elfelejtettük, hogy egyáltalán mit jelent férfinak lenni. Mi nők nem csak végül, de úgy tűnik nagyrészt már az egyenjogúsági küzdelmek legelejétől kezdve nem a valódi, és értékes férfivel kívánunk egyenrangúak lenni, nem akarjuk a valódi férfi képességeit elsajátítani, mi csak a hitvány férfitől irigyelt önzést, ledérséget, pimaszságot, felelőtlenséget megirigyelve majmoljuk azt, női egyenjogúság címén a cigarettás, whiskys, nadrágos forradalmunkkal kezdődően. Sokszor aljasabbak, önzőbbek és felelőtlenebbek vagyunk, mint ők – a rosszfiúkkal versenyzünk, és nem csak a holywoodi filmvásznon, hanem a valóságban is. Persze, ahogyan a valóságban nincs Indiana Jones, úgy nem létezik Lara Croft (Tomb Raider) sem. De létezik sok önálló, szingli: politikusnő, cégvezetőnő, katonanő, modellnő, ügynöknő, orvosnő, pszichiáternő, pedagógusnő, hivatalnoknő, bolti eladónő, munkásnő stb. Elenyésző százalékuk van tisztában azzal, hogy milyen a valódi férfi, s mik a férfi értékei, s a férfi szerep milyen képességeket igényel. A nők nagyobb fizetést akarnak, nagyobb karriert, mint a párjuké, mert a párkapcsolatban és a házasságban többé nem adják másnak a férfi szerepet, hanem úgy gondolják: már az övék. Így teljes emberek. De hogyan lehetne az övék a szerep, ha fogalmuk sincs mik a férfi valódi értékei? Hogyan lehetne az övék, ha az édesanyjuk is átvette már az apa szerepét (ahogy tudta, s főként, ahogy ő képzelte, hogy kell irányítani a családot) és ezért pl. soha senki nem fegyelmezte őket következetesen? És a következetesség nem az, amit sok nő gondol, természetesen érzelmi alapon, és persze aztán indulati alapon, tulajdonképpen, hogy a kicsi gyermeket mindentől óvni és kímélni kell és minden vágyát ki kell elégíteni, és, hogy a gyerekkel csak ők ordíthatnak, hiszen ha az apa ordítana, az olyan durva lenne és ijesztő szegény gyereknek, ehelyett anyuka ordít és néha pofoz, ha épp betelik nála a pohár, tehát indulatból és egyáltalán nem józan megfontolásból és nevelési szándékkal, hanem egyszerűen csak azért, mert el fogy a türelmük (Negatív Szaturnusz!) .
Persze a nők ráfogják a nevelési szándékot mind a hisztérikus fegyelmezési próbálkozásaikra, mind a gyermekben gyönyörködő és élvezkedő kényeztetéseikre és aggodalmaskodásaikra… Azt hiszik, az irracionális hisztériázás egyenértékű az apa szigorú intő szavával és a megfontoltan adagolt apai pofonokkal – óriásit és végzeteset tévednek. Ahhoz képest hogy mennyire elterjedt és milyen súlyos mértékben szorítják ki a nők a férfit mind a párkapcsolaton belüli, velük szemben szükséges átvilágítói-leleplezési, megtermékenyítői szerepből és a gyermekekkel szembeni fegyelmező és nevelő apai szerepkörből, és élnek a férfiak így családi matriarchátusban, kötelezően adózva a családi kasszának, az apai - mára már csak névleges - címért adózva. És elterjedt legenda, hogy az apák nem is vágynak többre, főleg nők mondják keserű szájízzel, nagy belenyugvással. De valóban így van ez? A férfiak talán így tervezik előre a családi életüket? „Én csak leadom a pénzt és nézem a tv-t, mosom az autót, nyírom a füvet, vagy megyek a kocsmába, vagy meccsre.” Vagy! „Le se adom a pénzt, csak megyek a meccsre majd a kocsmába!
„És éveket szenvedek egy nő mellett, akivel rendszeresen keresztbe teszünk egymásnak.” Persze a nő sem így tervezi, amit viszont nem tud az, az, hogy ha elhidegíti magától a férfit az irányítói, apa-leszerelő ambícióival, ha megtöri, ugyanúgy nem lesz boldog soha. Egyenjogúság nincs. (Ezt Hamvas világosan kifejti a Tabula Smaragdina-ban. Az egyenjogúság az egység megrablása, tönkretétele.) Ha van egyenjogúság, akkor a család tönkremegy. Nem a férfi makacssága miatt, hanem a nő makacssága miatt. Ugyanis, ha eleve adott, hogy a nő érzelmesebb, akkor miért ne kellene eleve adott legyen, hogy a férfi racionálisabb legyen, higgadtabban hozzon döntéseket, a gyermeknevelésben, de a kapcsolat működését illetően is?
Aki spiritualitással foglalkozik, tudja, hogy az érzelmek alacsonyabb rendűek, mint a gondolatok. Tehát a nő akkor egyenrangú a férfivel, amikor higgadtan képes gondolkozni, erre viszont nem elég születni (jó racionális képességek, felelősségteljesség), ugyanis neméből fakadóan érzelmesebb a természete. Ahogyan a lány gyermek megtanulja kontrollálni érzelmeit, indulatait, szeszélyeit az apa irányítása, tanácsai, és fegyelmezése mellett, úgy készül fel a leendő párkapcsolatában is a férfire hallgatni, s majd hagyni a férjét kellő következetességgel és, ha kell: szigorral nevelni gyermekeiket. Milyen szép is lenne így! Viszont nem lehet nem észrevenni azt a kétségbeejtő és elharapózott tendenciát, hogy mivel a mai férfiakat és a tegnapiakat is már az irányítani vágyó érzelmes, kíméletes és rejtetten vagy nyíltan annál indulatosabb édesanyjuk nevelő célzatú pofonok helyett, pszicho-pedagógiai fogásokkal, lelkében már gyermekkorban megnyomorítva – leszerelve - a leendő férfit, de a leendő nőt is, amennyiben lányról beszélünk.
Női „következetesség” az is, hogy miután egy nőnek sikerült megtörni és megalázni a férjét, mert ő dolgosabb, eszesebb, érzelmesebb, okosabb, pénzkeresőbb, ügyesebb, strapabíróbb, áldozathozóbb stb. és a férj csodák csodájára, erre fel alkoholista lett és más nőknél is keresett vigaszt, levonja, hogy minden férfi hasztalan, gerinctelen, szoknyapecér, gyenge jellemű és kollaborálni velük nem érdemes.
Menthetetlenül önző és kéjvágyó, nőcsábász, felelőtlen férfiak mindig is léteztek – mondhatnánk, nyílván így van és nem lehet kideríteni mikor hol siklott ki a nevelésük: talán az apjuk is ilyen volt? Vagy talán az anyjuk leszerelte a szigorú és következetes apát, hogy kedvére kényeztethesse kicsi fiát, akiből aztán lett a nőket tárgyként kezelő, felelőtlen, hülye ripacs? Napjainkban egyértelműen kimondhatjuk, hogy az utóbbi történik, rányomva bélyegét az egész társadalomra. Erőszakos férfiak akadtak régen is, de erősek és erélyesek is. Mára ez utóbbiak eltűntek, mert a nők erőszakos többsége megtörte őket és az utódnemzésben új programot indított, anyuci kicsi fia projektnévvel. Végre az van a családban, amit a nők akarnak, dolgoznak, politizálnak és az apák helyett, érzelmi alapon, szerintük következetesen, az eredmények szerint teljesen rosszul fegyelmezik és főként: nem- fegyelmezik a gyerekeket. Hogy fegyelmezik-e és hogy akad-e még ma férfi, aki fegyelmezni meri a gyermekét akár a felesége ellenparancsával és a társadalom elítélő magatartásával bátran szembe menve, legyen a válasz ezekre a kérdésekre a híradó azon hírei, ahol kiskorúak bántalmaznak más gyermekeket vagy felnőtteket, pl. tanárokat is.

Sőt, állítom, hogy a milliókat kizsigerelő, egymást is kijátszó, titkolózó hazudozó, háttér-manipuláló, nagy környezeti katasztrófákért is felelős nagyhatalmak figurái mind a nők saját indulati és érzelmi alapú elvei, szeszélyei és állítólagos következetessége szerint nevelt személyek, s vagy az édesanyjuk leszerelte az édesapjukat vagy még az édesapa felmenői között megtörtént a „kormányváltás” férfiről nőre, apáról anyára. Mindenhol azzal találkozok, hogy az anyák a lányaikat vagy arra nevelik, hogy használják ki és nyomják el leendő férjüket, még ha ez olyan anyai aggodalmas jó tanács formájában is hangzik el, hogy „hagyd el azt a férfit, amelyik nem érti meg, hogy ez és ez téged fáraszt, te erre, s arra vágysz, neked is lehet ilyen-olyan vágyad, nem ő mondja meg mit csinálj… stb.” A férfi, amelyik fel meri emelni a hangját a gyermekei anyai korrumpálása ellen, az erőszakos, azt el kell hagyni, de vajon nem-e hozza a nő olyan helyzetbe, hogy fel kelljen emelni a hangját? Nem-e akarja meggyőzni olyasmiről, amiről a férfi úgy gondolja: nem igaz. Ez már egyenesen veszélyes a gyermekre nézve. Pl. hogy a gyereket kegyetlenség pofon vágni – csakhogy igazán komoly példával hozakodjak elő, túllépve a házi kedvenc öltöztetésén, babusgatásán, szájból etetésén és ágyba-szokatásán el egészen a vásárlási, kényeztetési szabadságérzésekig, hogy ezek normális dolgok-e. Győzze meg észérvekkel a férfi a nőt? Általában ezt próbálják, de a „szabadon” dohányozni vágyó, emancipált nők ugranak az ellenvéleményre és teszik a hülyét, bevetik a pszichológiai trükkjeiket és ha a férfi – és elég sok férfi – ezt nem veszi be, attól még folytatják, és ettől valahogy minden normális ember, egy normális nő is, ha hülyére veszik: felemeli a hangját.
Vagy talán nem? Arról meg a férfi nem tehet, ha férfias a hangja és ijesztőbben hangzik. Nem véletlenül alkotta így a természet, az isten, nem véletlenül ilyen a férfi. Nem azért, hogy a nő ki kérje magának a felemelt hangot. Igazából csak a rejtetten nagyon is agresszív nők viselik rosszul az erélyes férfiakat. Nem kell naivnak sem lenni: a nők nem angyalok, de sok angyali természetű nőben lakozik aljas fúria, ami gyermekként a folyamatos apai neveléstől megfosztva, bizony önmaga ellen játszó szörnyeteg lesz. És tulajdonképpen mindenki, aki a pozitív értelemben vett Szaturnuszi erőkkel, tehát az értelmes és következetes, ellentmondást nem tűrő fegyelmezéssel, korlátozással nem kerül harmóniába gyermekként, az felnőttként sokszor - szinte mindig maga ellen: a családja boldogsága és ezzel a saját boldogsága ellen is játszik majd.

Ébresztésképpen még néhány példa a személyes tapasztalataimból. Az én apám családjában is már a nagymamám, tehát az ő édesanyja volt az úr a házban. Édesanyám a háborgásait direkt nekem adta elő, aztán ha ehhez nem sok kedvem volt, akkor számon kérte rajtam, hogy kinek panaszkodjon, megjegyzem gyermekkoromban történtek ezek. Felnőttként már nem érdekeltek a pszichológiai rám-hatásai, a bűntudatkeltés, sajnáltatás, a női-nem finomkodás alá rejtett agresszivitása, rejtett és fojtott haragvásai, gyűlölködései. „Ne menj férjhez soha.” Ki sem kellett mondani, persze azért elhangzott párszor, de enélkül is „rájöttem”, hogy a férfiakkal lehetetlen együtt élni. Ha a nő mindenáron irányítani akar, akkor nem képes rá. Fiatalkori szeretőim, mind félénkek voltak, anyuci pszichológiailag rávezette őket a nők kedvében járásra, s a női szeszély eltűrésére a sok kényeztetésért cserébe. Aztán szerencsére akadt egy erélyesebb férfi az életemben, aki elől nem menekülhettem. Mellette elfogadtam az anyaság és a feleségszerep gondolatát, de ez még csak a kezdet volt. Csak a gondolat. A gyakorlat távol állt tőle. A férfiról kiderült, hogy azért mégiscsak anyuci kedvence, de az a fajta, aki tárgyként kezeli a nőket, azt várja, hogy eltartsák (pénzeljék), babusgassák, kényeztessék és inkább hisztériás, mint erélyes és állítása és ígérete ellenére sem házasodni nem akar, sem gyereket. Csak rock zenésznek lenni és csajozni.
Szerencsére más következtetést vontam le belőle, minthogy minden pasi disznó és így tovább… Mert ekkor kezdtem metafizikával foglalkozni, és még ha az agresszív és férfi-irányító női lelkem tiltakozott is ezután is, hogy megismerjek egy olyan férfit, aki erélyes, felelősségteljes és értelmes is, az eszemmel valahogy mégis ebbe az irányba állítottam magam és célba is értem. És a célban elkezdődött a gyakorlati rész is.”
A cikknek az a záró mondata, hogy a gyakorlati rész elkezdődött, arra vonatkozott, hogy Ibolya el kezdte Ádámot biztatni arra, hogy törvényesen is vegye magához a harmadik kislányát, aki amúgy is velük töltötte sz egész nyarat, annak az érdekében, hogy Ádám szigorúbban felügyelhesse a diétáját, annak az érdekében, hogy a lelkileg is, amúgy is hiperérzékeny kislány bőre minél hamarabb helyre jöhessen. Igazából nem is a gyermek táplálásának a felügyelete volt a cél, hanem az, hogy azt kizárólag Ádám táplálhassa hús mentesen és, minél több nyers zöldséggel és gyümölccsel, és napoztathassa és sportoltathassa, ennek az érdekében, hogy a szemlátomást begörbült gerince is kiegyenesedjen és a kancsalsága is - ami miatt szemüveget akartak neki rendelni - megszűnjön, vagyis, amiért a Ádám mellett és tehát az Ibolyával kiegészült régi családjában, nem kellett hazudnia senkinek, újból egyenesen nézhessen.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

Ádám első sorban Ibolyának köszönhette tehát azt, hogy a harmadik kislányát, Orsolyát, akit a liberális – feminista bírónő persze, hogy gondolkozás nélkül Júliának ítélte, sikerült egy, az Ibolya biztatására és az ő erkölcsi támogatásával elindított gyermekelhelyezési per útján, törvényesen vissza hoznia maga mellé és a nagyobb testvérei mellé. Tehát Orsolya visszakerült végül is, az eredeti családjába, ahol viszont már nem Júlia volt a családanya, hanem a nála is fiatalabb Ibolya. Később, Orsolya volt az, aki elsőként anyának kezdte szólítani Ibolyát. Ez viszont azt váltotta ki Ibolyából, hogy ő is akar szülni Ádámtól egy gyermeket, amely kérést Ádám örömmel fogadott és a magzat megfoganásáról meg is érkezett a "gólyahír" az Ibolya kérése elhangzása után egy hónappal. Ez, a foganást követő kilenc hónap és az egy hónappal az orvosi számítások szerint is korábban megszületett Iringó világra érkezését követő egy év volt az Ádám életének a legszebb és legbékésebb időszaka, még akkor is, ha éppen az Iringó születése -napját megelőző hetekben egy nagyon csúnya internetes támadást kellett elszenvednie, egy magát, a férfi nemi szerv és egy kutya-fajta kereszteződéséből készített gúnynévvel meghatározó, katolikus teológiát is végzett, de végül Unitárius pappá lett, majd ebből a tisztségéből magát notórius részegeskedés, kártyázás és kurvázás miatt kirúgató, amúgy meg teljesen gerinctelen vén legény részéről, aki egy honlapot működtetett "Székely Vallásos Anarchizmus" címen és amely kezdetében sikeres honlap oldalain, Ádámot következetesen szélhámossággal rágalmazta, sőt: még Sarlatánnak is, nevezte. De Ádámnak is feltámadt lassan - lassan a harci kedve, tanácsokat kért Ibolyától az Internet kezelésére vonatkozóan, és a családjáról való gondoskodása mellett, viszont leleplező cikkeket kezdett írni különböző internetes fórumokon a magát Szex-Reksznek nevező férfiről, aki minden volt csak nem szexi, nem székely és semmiképp nem anarchista, hanem egy vékonydongájú, sunyi mosolyú és még sunyibb tekintetű hobó, akiről nem csak, hogy az ápolatlanság sugárzott messzire, hanem egyes híresztelések szerint annyira bűzlött a tisztálkodás-hiánytól, hogy a Szentszékhelyi bíróságon mindenki ki takarodott a nagy tárgyalóteremből, amikor ő és a skizofréniás felesége - akinek a nyugdíjából éltek - "beülték" magukat a szomszédaikkal való pereskedéseik közben.
Már az egy éves korú kis Iringó is jócskán totyogott és motyogott, amikor Ibolyának egy, az Ádám Szex_Rexivel való viaskodása miatt, hirtelen feltört, és a józan eszét teljesen eltakaró „megharagvása” következtében, a nagyobb testvéreivel a szomszéd szobában a nővéreivel békésen játszó kislány aurája, akkora negatív energia-hullámot kapott az édesanyjától, hogy a Iringó vészterhesen elkezdett fulladozni. Ennek a fulladozásnak a fizikai kiváltója egy „véletlenül” a torkán akadt kenyér-falat volt, de Ádám "tudománya" szerint, az a negatív energia "vágott a gyermekbe", amellyel az édesanyja őt hirtelen a Pokolra szerette volna küldeni, amiért nem hagy már fel végre fel egészen, a Szex-Rexivel való viaskodásával. Ekkor az elfojtott haragjával magára maradt Ibolya, ijedten az ölébe vette a kicsit, amikor az szabályosan halál közeli állapotba kerülvén fulladozni kezdett és hörögve, levegő után kapkodott (Ezt követően, többször is tört még fulladásos roham Melindára ilyen alkalmakkor, de soha nem ennyire vészterhes-súlyosan.).
A gyermek, éppen akkor, amikor a középső lány által riasztott és a nagyszobába berohanó Ádám el kezdte tenyérrel ütni a gyermek lapockák közötti hát-részét, kiköpte a torkán akadt kis kenyérfalatot és megmenekült. De ez az eset, vízválasztóként maradt meg az új család életében, mivel ekkor nézhetett Ibolya először személyesen is farkasszemet azzal, amit a személytelen elmélet szintjén már rég elfogadott. Ti., hogy a kisgyermekek igen is, karmikusan, tehát élet- és sorsenergetikailag is, teljes mértékben alá vannak rendelve az anyák tudattalan lelki – indulati és képi – képzeleti tevékenysége által eredményezett energetikai hullámzásainak, tehát a negatív és pozitív spirituális-energetikai hullámverésének, a lelki és szellemi viharainak. Akkor értette meg Ibolya is ténylegesen azt, hogy Júlia milyen értelemben kellett igazat mondjon Ádámnak, amikor az Ádám és Júlia másodiknak született, este még makkegészségesen lefektetett kislányát reggel holtan találták, és a rendőrségi kihallgatással egybe kötött rémületes napot követő estén, villanyoltás után, a gyászoló anya azzal törte meg a csendet, hogy „Én öltem meg”. Persze, a szónak nem a szoros értelmében, hanem az átvitt értelmében.
Júlia tehát, ezt akkor úgy értette, hogy a rá nehezedő gondoktól való végleges és végletes megszabadulás reményében tett önkéntelen fohászaival, tehát az öntudatlan fekete-imáival ölte meg az addig elé makk-egészséges, két és fél hónapos csecsemőt akaratlanul. Hogy vallásos neveltetésének köszönhetően, Júlia azért fohászkodott, hogy a két kisgyermek „hirtelen-létezésével”, számára elviselhetetlennek érzékelt, nagyra nőtt sorsproblémája oldódjon meg, halasztódjon el. Ibolya tehát végre szembe nézhetett a saját, akár halál-osztónak is megnőni képes anyai varázserejével, de ettől a belátástól még egyáltalán nem nyugodhatott meg, hiszen teljesen kiszolgáltatottnak érezte megát ezekkel a, három – négy, vagy öt havonként, váratlanul rátörő, Ádámmal szemben kitörő-, tehát a gyermeke apjával szemben keletkező gyűlölet-viharainak.

Elméletileg akkor már mindketten megértették azt, hogy Júliában egy ellenállhatatlan család-rombolásra késztető, magzat-, gyermek- család- ellenes és családanyai szerep-ellenes-, és persze: otthon-ellenes karma munkálkodott és játszott össze tíz évvel korábban az árnyék-énjével, amely magzat- és gyermekellenes karmából eredő agresszív energia megölte a második gyermeküket. Azt is meg kellett érteniük tehát, hogy Ibolyában viszont, egy még erősebb férfi- és férfiasság ellenes, illetve egy ego-féltő, személyiség-ellenes karma munkálkodott ugyanakkora erővel és éppen olyan kivédhetetlenül, mint a Júlia esetében. Hiszen a kis Iringó feje-búbján nem véletlenül virított az a rombusz alakú kis sebhely, ami már az édesanyja méhében keletkezett. Júlia viszont évek múlva is képtelennek bizonyult ezzel a zsigerből jövő, férfi-gyűlöletével szemben védekezni, vagyis annak a kitöréseit megelőzni, ami hirtelenül tört rá rendszerint, mint epilepsziásokra a szintén életveszélyes roham.

De Ádám is, csak akkor értette meg, hogy mit jelent a számára Ibolya személye, amikor azt láthatta-érzékelhette, hogy képtelen lemondani róla és a válást, mint lehetséges megoldást elfogadni. És még akkor is, amikor a két szemével is láthatta, hogy annyira „megátalkodott” az Ibolyában lakozó árnyék-én, hogy a kis Iringó fulladásos halál-közeli állapotát követően, Ibolya hiába igyekezett kétségbeesetten megszabadulni a férfiasság-ellenes karmájától, illetve hiába törekedett átadni az egoista oroszláni és Nyilas-karmás öntudatát az egyetemes (Isteni) tudatának, mert ez az igyekezete még nagyobb ellenállást váltott ki a tudattalan képzelet-világából, amitől kezdtek lebénulni a lábai, különösen a térdeinél. Hiába erőltette, mert nem tudta átadni teljes mértékben az akaratát és ezzel feloldani az egoista önszerelmét az egyetemes - Isteni – sorsrendezésnek, amit a Tarot-beavatásban az „Akasztott ember” nevű, 12-es számú Ikon képvisel, és amely spirituális állapot a megváltott Bolond lelki – és szellemi állapotának az előhírnöke..
Ibolya tehát, képtelen volt belül is elvégezni azt, amire őt - akárcsak Júliát is korábban - Ádám többszörösen kérte. Ádám ugyanis, rég óta rájött arra, hogy miért térdepelnek a katolikus keresztények a templomban liturgia közben, és arra kérte Júliát is, hogy térdepeljen le gyakorlatilag is az isteni sors-irányító akarat előtt, ne csak képzeletben és, hogy maradjon sokáig úgy, térdepelve. Júlia, ezzel a szimbolikus szertartással, a konok lelkének kellett volna jelezte, hogy letérdepel az Isten- és a sorsakarat előtt. Tehát az előtt az eszme előtt, hogy többet nem engedi meg önmagának azt, amit kamasz- és fiatal korában ösztönösen tett, ti., hogy mint alacsonyrendű lényeket, lenézze a férfiakat és persze, ezzel együtt magát azoknál felsőbbrendűnek tartsa. Ez a belső karma-oldási-, szellemi és lelki feladat éppen annyira nehéznek bizonyult az Ibolya számára is, mint két évvel korábban a Júlia számára az, hogy ne utálja és gyűlölje a négy gyermekes családját, amelyet készült szétbontani és elhagyni.

Hiába, hogy a válás, illetve az elhagyás gondolata már a kapcsolatuk kezdetétől ott lebegett a képzelet-világában, mert Ibolya sokáig nem tudta elhagyni a Tűz-karmája kiemelt megtestesítőjét, vagyis a tudattalan képzeletvilágának a legfőbb ellenségét: Ádámot. De nem, még az Ádám gyermekeit sem. Pedig még ő is megrettent az Ádám személyével (A férfival) szembeni belső ellenállása által kiváltott spontán gyűlölet-hullámainak az elképesztő méretétől. Ennek a következtében ugyanis, már alig tudott leülni és felállni a székekről, vagy az ágyról, és a fürdőkádból már nem is tudott kiszállni Ádám segítsége nélkül. Ezért az újabb Magyarországra, illetve a szüleihez való haza-látogatása elején még határozottan megismételte Ádámnak, hogy Ádámra bízza, azt, hogy a válás mellett dönt-e? Ádám ugyanis tudja, hogy amennyiben nem mehet hozzuk vissza, és nélkülük kell maradnia Iringóval, csakis a megőrülés következhet a számára. De miután a sűrű elektronikus levelezés útján, Ádám bele vitte abba, hogy fedje fel előtte, mint az asztrológusa előtt, az összes férfiakkal kapcsolatos titkait, és Ibolya ezt megtette, azt követően már azt írta, hogy ezen újabb körülmények között, nem lesz ereje Istenhidegébe visszatérni és Ádámmal és a gyermekekkel szembe nézni.
A kettőjük bénulásos kapcsolata krízisét az is mélyítette ráadásként, hogy Ibolya azt is megírta őszintén Ádámnak, hogy őt, vagyis a büszke tudattalan egoját, akit Ádám elnevezett János-vitéznek, egyelőre az a gondolat is felháborítja és belső szellemi ellenállásra készteti, vagyis Istennel szembeni ellenállásra buzdítja, hogy az időnként hirtelen rátörő férfi-ellenes indulatait az Iringó életveszélybe kerülései ennyire letükrözik. De ez nem elég! Mert hogyan fogadhassa el magával, vagyis, az Ádám által János vitéznek nevezett karmikus büszke-tudatával, még azt az általa megfigyelt spirituális tényt is, hogy az általa is egyre intenzívebben gondozott, Ádám és a Júlia kislányai is, egyre erősebben kezdenek bekerülni az ő tudattalan érzés-világának a befolyása alá, és ezért, nemsokára ők is le fogják képezni az ő negatív érzelmi – spirituális hullámzásait, a bősz-vitézi lelke „viharzásait”.
Ibolyában tehát felmerült az a reálisnak látszó jövő-félelem, hogy nem elég az bajból, hogy telnek a hónapok és ő még mindig képtelennek bizonyul feloldani - felszámolni és így teljesen uralni a veleszületett, és kiengesztelhetetlenül olthatatlannak, vagyis elmulaszthatatlannak látszó karmikus férfi-gyűlöletét, aminek a hirtelen jövő, és ezért kivédhetetlenül irracionális fellobbanásai veszélyeztetik az ő „Istentől kicsikart” Iringója életét is, nem csak annak az egészségét. Megfigyelései útján ugyanis, addigra már teljesen tisztába jött vele, hogy Iringó csakis olyankor betegszik meg, amikor ő elfojtva hordoz magában sokáig, valamilyen agresszív érzést és gondolatot. Persze, a legtöbb esetben Ádámmal szemben, hiszen más férfival nem is volt lehetősége huzamosan együtt lenni Istenhidegében. Ezekről az agresszív érzéséről végig azt sugallja neki az árnyék-énje, hogy az jogosak. Szóval nem elég neki, hogy Iringót veszélyezteti az olthatatlannak és meghaladhatatlannak látszó tűz-és levegő- karmája miatt, de ő már konkrét jeleit is észlelte és érzékelte annak, hogy a Júlia által szült és elhagyott gyermekek is, lassan, de biztosan bekerülnek az ő aurája bűvkörébe, vagyis az ő időnként csillapíthatatlanul férfit - gyilkolni vágyó, vagyis Ádámot megsemmisíteni vágyó tudattalan képzeletvilágának a befolyása alá! –

Hát ő ezt nem tudja vállalni. És az a józan szembenézés a spirituális tényekkel, már Ádámot is elbizonytalanította, és elgondolkoztatta, hogy ilyen körülmények között, nem-e biztonságosabb az mindenkinek, ha Ibolya mégis csak ott marad a Magyarországon Iringóval együtt? Mert a női léleknek, de főként az anyai karma-léleknek erről az irányíthatatlannak látszó, mágikus hatalmáról, Ádámnak éppen akkoriban volt egy erre a veszélyre utaló, félelmetes tapasztalata, amiről úgy képzelte hirtelen, hogy máris az Ibolya mágikus képzeletvilágának az önkéntelen tevékenysége rovására írható. Csak jóval később tudta meg és számította ki visszamenőleg, hogy éppen azokban a napokban és órákban tudta meg Júlia, hogy terhesen maradt az új férjétől, éppen az egyetemi államvizsgája előtti tanév elején, amikor végre tanárnői munkahelyhez juthatott volna. Ráadásul ez annak ellenére esett meg, hogy fogamzásgátló spirál volt felhelyezve a méhében. – Persze, hogy végzetesen elöntötte a lelkét a mágikus erejű Isten ellenes lázadás és a méhében oly kivédhetetlen sűrűséggel megfoganó magzatok és gyermekek elleni gyűlölet, mint egyébként oly sok vele azonos sorshelyzetbe kerülő, az új-humanista hazugságrendszer által boldog kismamának nevezett, de valójában iszonyúan boldogtalan női sorstársában.
Érdekes módon, az anyai képzelet- és érzésvilág mágikus erejének a határozott példájaként értelmezett jelenetet Ádám a Júliától született négy kislányával együtt, éppen akkor élte meg egy gyalogátjárón, ahol szinte elgázolta mind az ötüket egy fekete autó, amikor a családanyák tudattalan mágikus tevékenységének a szellemi hátteréről szóló megfigyeléseit osztotta meg egy Ugróhelyen lakó barátjával folytatott elektronikus levelezésben:

” Kedves Ádám!

Ha jól értelmeztem valamikor, Te azt gondolod, hogy a bőség a családban nagyrészt a nőtől függ. A tapasztalatom és a meggyőződésem az, hogy nem a nőtől függ a bőség a családban, hanem az imaginációmtól. Mindennek ami történik, kivétel nélkül, bennem van az oka. Ha helyesen értettelek tehát, azt gondolom, hogy e téren tévedsz, s biztos vagyok, hogy az imaginációdban van a probléma. Azt gondolom, hogy úgy helyesek a dolgok, ahogy korábban tanítottad: ha az imaginációdban a megfelelő kép van (Ha "képes" vagy), akkor ez megjelenik a fizikai valóságban is. Szerintem ez lenne a legfontosabb lépés, hogy az imaginációdba (mint természetesen az enyémbe is) a bőség teremtő képei kerüljenek, amelyek majd megnyilvánulnak a fizikai valóságban. Azt gondolom, hogy számodra segítséget nyújtana az a pozitív program, amit valamikor kazettára vetettél, és Magyarországon hallgattál, amikor ott éltetek. Én is inspirálódtam valamikor azokból a gondolataidból, és kiegészítettem, személyre szabva az én jövő-képzeteimmel és úgy készítettem magamnak egy hasonló kazettát. Egy ilyen "program-csomag" kb. fél éven keresztül hallgatva, átírja a negatív tudatalatti programokat... Szóval, szerintem az imagináció megtisztítása lenne a legfontosabb feladat...

Ádám, gondolom ismersz annyira, hogy nem érted félre a szándékomat! Azért írtam le mindezt, mert meg vagyok győződve mindezek valóságáról. Ha rossz a diagnózisod, a kijavítási művelet nem oldhatja meg a problémát!

Szeretettel:
Bendegúz.



Kedves Bendegúz!


Köszönöm szépen a gyakorlati segítségedet és a szintén jóindulatú és segítőkész figyelemfelhívásodat is. Teljes igazad van abban, hogy az anyagi bőség - vagy szükség is tükrözi a belső karmikus (oldott, vagy oldatlanul maradt) valóságunkat és, hogy bőséghez teljesen tiszta kell hogy legyen nem csak az imaginációnk, hanem még a lelkünk - szívünk is és lehet, hogy szerénytelenségnek tűnik, de a nyáron velem Besenyőn történtek után (Belső történésekről, megvilágosodásokról, és azonnali spirituális - meditációs cselekvésekről van szó!) nekem nem csak, hogy az ide vonatkozó imaginációm tiszta - Hiszen teljesen világos számomra, hogy ez az én hivatásom és munkám amivel mindenkinek: istennek és embernek egyaránt a leginkább használni tudok! - hanem még a lelkemet is makulátlannak képzelem. Mondod, hogy ismerlek és nem értelek félre, hát én is tudom, hogy te is ismersz, és bízol abban még az 5. házban álló negatív Jupitereddel is, hogy messzemenően távol áll tőlem minden spirituálisnak álcázott vagy misztikus nagyképűség, önhittség, illetve, hogy a hajszálerekig lehatoló önkritikával tisztítom az önreflexiómat és önérzetemet!
Nem csak azért nem hazudnék e tekintetben sem neked sem más, asztrológussá lett hallgatómnak, mert nagyon jó barátaim vagytok. Hanem azért is, mert valahol még mindig felelősnek érzem magam egy kicsit ebből a szempontból veletek szemben és még csak félrevezetési naivitásnak sem adok helyet magamban veletek szemben, nem hogy ilyen jellegű tudatos megvezetési szándéknak. - Nincs amit ezt tovább cifrázzam, gondolj bele: a foglalkozásomnál fogva, meg adatott nekem, hogy reggeltől estig az éberségem élesítésével - erősítésével foglalkozzak, és az imaginációm tisztításával, és miért ne: üdvösség elérési ambíciómmal ezt azönámítással szembeni harcomat végzem erősen komolyan. Különösen attól kezdve, hogy az idei nyár végén, önkéntelenül és öntudatlanul, szó szerint, a Besenyői tóban befelé haladva, csak úgy lazán szembe úsztam egy kb. velem egy idős halott emberrel, akit gumicsónakon hoztak ki a tóból. Ráadásul, azelőtt egy órával, egy hatalmas darázs pontoson a korona-csakrám helyén szúrt koponyán, úgy, hogy csillagokat láttam. Talán természetes tehát az, hogy ezeket követően, az egész ott létünk alatt erős önvizsgálatot folytattam, és ennek a következtében, most úgy képzelem, hogy én már többé, semmivel nem áltatom magam!
Szóval, lehet, hogy hihetetlen és elképzelhetetlen a számodra Bendegúz, de én úgy gondolom most, hogy akkor az utolsó karma-foszlányokat is kimostam - ki „ördög-űztem” – magamból, és utána is, alaposan ki is mostam magamból, vagyis a mély - mély és még annál is mélyebb tudattalanomból. Főként, hogy még egy csomó nyomorék embert is láthattam egy halomban - szintén a tó partján. Nem hagytam tehát az imaginációmban, nem csak agressziót keltő ellenség-képzetet, de nyomor-foszlány képzetet sem, az én létvízióm azóta abszolút áldás-központú teljes és kerek.
Akkor hát mi a gond? - Hát az, hogy igazat mondtam neked és nektek, nem abban, amit nekem is tanítottak, és amit olvastam, hanem abban, amit magam tapasztaltam meg az Édua – lányunk hirtelen halála után Magyarországon! Pontosabban, miután haza jöttem Magyarországról végleg és egyértelműen. Tehát kb. az ezredfordulót követően, erre felé. Főként, miután lejárt a gyászév és én kiírtam már magamból és leszámoltam a gyermekünk-halála okán szerzett belső tapasztalataim után mindennel, ami jóindulatú és jóakaratú misztika ugyan, de mégiscsak naivitás. Igen is, Bendegúz, az élettársainknak, és főként, hogyha azok még édesanyák is ráadásul, ha nem ezerszeresen, de minimum százszorosan erősebb az imaginációs mágiája, és sajnos, negatív vonatkozásban is. De ez ellen, az általam és ráadásul még "általunk" is - Tehát mind Júliával, mind Ibolyával, mind Rózsika által is! - leellenőrzött tény ellen, lázadni és miatta mérgelődni, ugyancsak nagy imagináció és lelki-tudati fertőzés lenne!
Nem mondom, hogy ez miatt a felfedezésem miatt, az élettársaimra való titkos haragvás nem kísértett meg az utóbbi években. De a nyár óta még akkor sem, amikor teljesen világossá vált, nem csak az, hogy Ibolya miatt leszegényedünk (amellett, hogy meg mondta, hogy mennyi sötétségről képzelgett a lelkén belül, aminek a következtében szinte lebénult térdből, de ezzel együtt, elvágta még a talpát is) és éppen akkor, amikor Iringó is, keményen lebetegedett. Hanem akkor sem, amikor Orsolya egy ártatlan strand-medencében ugyanott és ugyanannyira elvágta a talpát, mint korábban Ibolya. És ezt annyira, hogy sürgősségire fel kellett vigyem a kórházba azért, hogy bevarrják a talpán levő mély sebet. – Igen is Bendegúz, sajnos, az ide vonatkozó korábbi állításomnál is meredekebb dolgot kell leírnom most neked, és tehát, még az általad egyelőre felülvizsgálat tárgyát képező anyai mágiánál is "képtelenebb" dolgot kell állítanom, vagyis, az un. nevelő-anyai mágikus hatásokról is be kell számolnunk neked.
Ezekről olvashatsz a Ibolya utóbbi hozzászólásaiban az www.újasztrologia.com portálunkon. És nehogy azt hidd, hogy én szuggeráltam be Ibolyának ezeket, hiszen ő egy kemény oroszlán-szülött, ráadásul oroszlán Ascendenssel, és még keményebb Nyilas sárfarokkal (De sajnos, 8. házban egy kemény és többszörös T-kvadrát csúcsén álló. Halak Lilithel is! - Azt próbáld tehát elképzelni, hogy micsoda karmikus imagináció munkál szegényben!), akit ráadásul szabad liberálisan neveltek, tehát úgy, hogy megszokta azt, hogy neki mindig igaza van. No, és az intelligenciája sem hétköznapi.
Részemről jövő, ide vonatkozó megdumálásról, beszuggerálásról tehát szó sem lehet. De remélhetőleg találkozunk még mostanában és tőle is logikus és pragmatikus levezetések formájában meghallhatod mindezt. Tehát nem magát érdekesnek tenni akaró, "negativista" misztikus hadoválás formájában fogja majd elmondani a vonatkozó külső – belső tapasztalatait, és megvitathatod vele akár a dialektika legszigorúbb törvényei szerint is ezt a jelenséget. Ti., hogy a Júlia által szült gyermekek, hogyan kerültek át az ő tudattalan és önkéntelen lelki – szellemi tevékenységének befolyása alá az utóbbi hónapokban. Szerencsére, ezt még valamelyest a spirituális fejlődésével és a karma-oldási képessége növekedésével párhuzamosan.
És szerencsére, azelőtt történt meg az én több hétig tartott lelki megtisztulásom is-, tehát a pozitív imaginációs erősödésem is, amikor ő éppen az élete maximális háborúját vívta az igazi démonként viselkedő árnyék-énjével (Ami még azért nincs teljesen legyőzve!). Mert közben egy ilyen dolog is történt, hogy mind a négy nagyobbik lányommal együtt, szinte leradírozott az Istenhidege központi gyalogátjáróról egy nagyon fiatal fiú által hajtott, fekete színű, bazi luxusautó, amely minim. 1OO-as sebességgel közlekedett a város központjában. Az mentette meg az életünket, hogy éppen egy, szintén fiatal és türelmetlen vezetőjű piros autó, félig elébe vágott a gyalogátjáróhoz vészes sebességgel közelítő fekete autónak (de persze, el is húzott előle) egy mellékutcából. Szerencsénkre, a fekete autó sofőrje előtt hirtelen megjelenő vörös folt, elég volt arra, hogy a felénk rakéta gyorsasággal "repülő" hülye-gyereknek még idejében, tehát előttünk száz méterrel rá kellett nyomnia a lábát a fék-pedálra és így éppen előttünk, vagyis a gyalogátjáró előtt öt méterrel sikerült a nyári melegben is jobbra – balra korcsolyázó autóját megállítania.
Vizsgáltam magam utána eleget, de nem találtam magamban, vagyis a korábbi spirituális tevékenységemben, az engem ennyire keményen figyelmeztető halál-közeli eseménynek a spirituális okát. Hiszen Jóliára már rég nem haragudtam, sőt, még a nála maradt legkisebb lányunk is velünk és velem tölthette az egész nyarat. Ellenben, azonnal megtaláltam, amint az emlékezetes sétából haza érkezve, a számítógépem elé leültem és elolvastam az Ibolya reggeli levelét, amely telve és telve volt kétségbeesett sors-haraggal, jobban mondva Isten ellenes haraggal, amihez persze, hozzá csatolódott az a panaszos gondolat is, hogy még mindig nem bírja azt elfogadni, hogy ennyi gyermeknek (Négynek!) az édesanyja kell, hogy legyen, hogy ezokért feleljen. Egészen pontosan azt, hogy nem csak Iringó, tehát az általa szült gyermek tükrözi az ő, nem mindig ellenőrizhető spirituális kilengéseit és, feszült viharzásait, hanem Iringónk kívül, még három nagyobb kislány is.
A karmánk tehát, a minket manipuláló és csakis a megfelelő életfeladatok felvállalása segítségével feloldható önkéntelen személyes vágyainkat, spirituális rögeszméinket és öntudatlan ellenkezéseinket tartalmazza. Másrészt az anyáinktól és az anyai nagyanyáinktól, dédnagyanyáinktól, stb., származó félelmeinket és ambícióinkat, másrészt az őskáoszból. Vallásosan: az ördögtől származván, ez a karma, anyai ágról mélyen és határozottan családi is! Sőt: sajnos a felnőttek karmájától, de főként az anyákétól, a gyermekeknek van a legtöbb szenvedni valója miatta, mert az ők teste és tudata sokkal finomabb és gyengébb, tehát befolyásolhatóbb mint az anyáké. Most meg amiatt is, hogy az anyák karmája, a liberális nevelésnek köszönhetően, az oldás helyett, 60 – 70 éve mind csak növesztve és erősítve van. És ezért emberi mértékű és léptékű logikával, de főként földhöz-ragadt pragmatikus és lineáris igazság-érzettel és igazság-tudattal, nem lehet ezt, az eredetileg is, de egyetemesen is örök, Isteni törvényt megérteni és megítélni. És megváltoztatni még úgy sem! Nem fog az egyetemes karma törvénye másképpen működni azért, mert a föld lakossága nagyobbik része, 70 – 80 éve materialista.
Persze, az is igaz, hogy miután Ibolyának leírtam ezt, az Istenhidege központjának az egyik gyalogátjáróján történt halál-közeli élményünket, ő is meg rémült. És azt mondta nekem később, hogy aznap este, megtörtént nála is végre, az igazi újjászületéshez vezető, és az ő gyökeres spirituális átalakulását végre elindító, határozott szembefordulása, a lelki "gyengeségnek" nevezett ősi egoizmusát rejtegető ravaszdi árnyék-énjével. Ez a megtisztulás ma is folyik, és ennek köszönhetően olyan nagy bajaink nem esnek már - főként a gyermekeknek – mint régen, de Ibolyának még mindig nem könnyű... - Nem könnyű neki az egoizmusát és a rejtett gőgjét legyőzni, azzal a dupla tűz-karmával, amivel született és azzal a karma-kényeztető, és a gyermekekkel egyenlősdit játszó, ostoba "felvilágosult" liberális neveléssel, amit kapott. Vagyis amit végül is nem kapott.
Mert ez a modern és posztmodern nevelés amiben ő és a vele egy idősek részesültek, és ami nem más mint a pszichológiának nevezett liberális etikai ideológiát képező hazugságrendszeren alapuló kényeztető gondozási ideológia, teljesen rá oktrojálta magát a pedagógiára. És az a nevelésnek semmiképpen nem nevezhető gyermekkezelés, amit a pszichológusok tudományos nevelésnek neveznek, tulajdonképpen és gyakorlatilag nem más, mint a nem-nevelés ideológiája. Ez ugyebár nem azért hódította meg a világot mert olyan pozitív eredményei lennének. Á, dehogy! Hiszen ennek a modern és posztmodern liberális pedagógiának a kétségbeejtő eredményei lépten - nyomon láthatók: a mélyülő agresszivitás és az elidegenedés és a depresszió kétségbeejtő méretei a fiatalok körében.

Ez a nem-nevelő nevelés elképesztően kényelmes rövid távon. Hogy hosszú távon viszont, általános társadalmi idegbajhoz és depresszióhoz, abszolút közösségi zavarodottsághoz vezet, de ez ma már senkit nem érdekel. Fel sem tűnik már senkinek az kétoldalú filozófiai hülyeség, hogy azt vallja, hogy a gyermekeket úgy kell nevelni, hogy egyáltalán nem kell nevelni, hanem csak elvonni a figyelmüket és így megvezetni. Vagyis a gyermekek figyelmét „a rosszról”, tehát a karmikus késztetéseikről, ügyes trükkökkel elterelni.
Ami miatt például, Ibolyának, is akárcsak Júliának még az sem megy, ami nekünk egyből ment annak idején: a meditáció..., pedig több mint egy éve, hogy gyakorolja és igyekszik elérni a meditatív állapotot, ami nélkül nem is oldhatja fel az imaginációját a mélyből (A férfiasságra való haragvások pokla alól) manipuláló Halak-karmáját!
Az anyagiak áramlásának - a bőségnek ezt a szükségszerű családanyai imaginációtól való függését -, azért nem tudod érzékelni, mivel garantált havi-fix fizetésetek van a feleségeddel együtt, és amit tehát, "az Uristen" (Az Úr, vagyis a legfőbb törvény) nem tud érzékelhetően megnyirbálni. Így a feleséged legerősebb rejtett haragvásai, annak a sors ellenes, vagy férj-ellenes duzzogásai, mentális és képzeleti ingadozásai következmények nélkül maradnak az anyagiak áramlása szintjén. Az Egyetemes Törvények viszont úgy befolyásolnak minket, hogy akinek szabad szellemi foglalkozása van, mint nekem is, előbb megkapja az anyagiak hiányában a figyelmeztetéseket és csak azt követően betegségekben (Persze, ott is, előbb a személyi öntudattal nem rendelkező és ezért könnyebben megzavarható, fertőzhető gyermekek betegségében!), majd a balesetekben és legutoljára a halálban. Ez tehát a számunkra elfogadhatatlan, de megfigyelhetően reális sorrend...

- Bizony, bizony mondom neked Mercutio....

Barátsággal: Ádám

------------------------------------------------------------------------------------

Kedves Ádám!

Köszi szépen a sok időt, amit a hosszú levélre áldoztál.

Tudom, hogy a Kígyó-Skorpió-éned nagyon mélyre ás az igazságért, s a helyes alapállásodat is messzemenően értékelem. Tudom, hogy nem felszínes dolgokból vonod le a következtetéseidet, de az a tapasztalatom s meggyőződésem, hogy mindenért az életben, kivétel nélkül, beleértve az anyagi helyzetemet is, teljes mértékben én vagyok a felelős. Mindennek én vagyok az oka. Ez alól kivétel nincs. A feleségem, Kati szemszögéből nézve a dolgokat, az ő világában is hasonló a helyzet: ő is teljes mértékben felelős mindenért, ami a világában történik, így természetesen az anyagiakért is. Tudom, hogy mély önvizsgálattal rendelkezel, és megtisztítottad magadat minden szinten. Azt is messzemenően értékelem - nagy példa vagy előttem ! - hogy magas szinten próbálsz helyes lenni és nem akarsz engedni egy hajszálat sem a hazugságnak, az öncsalásnak, a korrupciónak. De biztos vagyok abban, hogy tévedsz, amikor az anyagi helyzetért Ibolyában feltételezed a dolgok okát... Vagyok…, vagyis vagy-ok, azaz én vagyok az ok, mindennek az oka, ami a világomban történik. S ha valamiért magamon kívül keresem az okokat, tévútra kerülök. Azt mondom, hogy még az autómra ráeső falevelet is én idéztem elő. Teljes mértékben.

Maximálisan meg vagyok győződve, hogy mély összefüggéseket vizsgálsz és tény, hogy nagyon mély összefüggéseket fedezel fel! Nem gondolok arra, hogy a következtetéseidet felszínes eseményekből vontad le. Egyébként éppen azért szeretem olvasni az írásaidat, mert mindig mélyről hozol felszínre valamit - "feloldasz" a víz-elemű éneddel.

A legjobb kívánságokkal:
Bendegúz.
---------------------------------------------------------------------------------------

Kedves Bendegúz!

Késő van már, tehát most úgymond aforizma szerint válaszolok a leveled egyik részére, holnap a másodikra:

”Maximálisan meg vagyok győződve, hogy mély összefüggéseket vizsgálsz és tény, hogy nagyon mély összefüggéseket fedezel fel! Nem gondolok arra, hogy a következtetéseidet felszínes eseményekből vontad le. Egyébként éppen azért szeretem olvasni az írásaidat, mert mindig mélyről hozol felszínre valamit - "feloldasz" a víz-elemű éneddel.”

Tehát: Egy kicsit tévedsz, mivel én a TŰZES ASCENENSEM által jelzett, igazság-felmutató igazság-érvényesítő szenvedélyemmel HOZOM FEL a pokolból a METAFIZIKAI INFORMÁCIÓKAT BENDEGÚZ! A Skorpió természetem segítségével csak alászállok…
ÉS A MÉLYBŐL FELHOZOTT INFORMÁCIÓKAT igyekszem jól megrágni, A BAK SÁRKÁNYFEJEM ÁLTAL JELZETT, elérendő bölcsességem kicsi csiráival.

Jó éjszakát barátom: Ádám

----------------------------------------------------------------------------------------

Kedves Ádám!

Köszi szépen a válaszodat. Ténylegesen meg vagyok győződve arról amit leírtam Neked, ám nyitottnak kell lennem, hogy a mindennapok visszajelzéséből, és az intenzív belátásból (befelé való, mély látásból) a gondolataid fényében átvilágítódjon a valóságképem, s megmaradjon, ami helyes, s lerombolódjon, ami helytelen.

Éppen hallgatom az Oroszlánról szóló előadásodat, miközben a doktori munkámmal kapcsolatos ábrákat készítem. Tetszik.

Legyünk éberek!

Bendegúz.
----------------------------------------------------------------------------------------

Kedves Bendegúz!

A tegnap este késő volt, amikor azt a fél vicces "tömör" válaszomat meg írtam, de most visszatérek rá. A vagy-ok kapcsán írt példáddal csak abszolút értelemben van igazad szerintem, de természeti manifesztáció szintjén nem. Vigyázz, mert filozófiai-logikai és ezzel egyúttal metafizikai hibát is követsz el. Mondhatni, a szubjektív idealizmusnak egy kiemelten jellegzetes, majdhogynem szofista hibáját követed el! Mert, persze, hogy az abszolút Én(em) imaginációjának köszönhető minden, ami van. Ahogy mondod: még az is, ha egy falevélnek nem hagyok utat engedni, hogy eredeti rendeltetése szerint szabadon a földre hulljon, hanem meg gátolom ebben az által, hogy a fakorona és a föld közé állítom, vagy hajtom az autómat.
Természeti - anyagi megnyilvánulási szinten viszont, ahol az emberi egyénekben rejlő abszolútum az anyag szakrális tulajdonsága ( a tükrözési és információ-raktározási képessége) segítségével igyekszik megszabadulni az ős (abszolút) - Lilith által létre hozott zavaraitól, és ahol, ez az Én-Ön abszolút tudat, már csak testet öltött természeti kicsi én-tudatként érzékeli a teste és az öntudata által is megtestesített, Lilith nevű kauzális zavarodottságot, annak érdekében, hogy attól megszabadulhasson, többek között, a Nemek Egyetemes törvénye szerinti felosztásban (is!) viszi véghez mindezt.
Márpedig ebben a természeti (A szellemi valóságnak a nemek szerint megkülönböztetetten jelentkező!) felosztásban, én, aki remélem, szerinted is, férfiként vagyok a „vagy-ok”, tehát a maszkulin princípium megtestesüléseként vagyok az Isteni (egyetemes) értelem és igazság szellemének a megtestesülése. Eközben a nők (Ibolya és Kati pl.) az Isteni Szeretet és Teremtő Képzelőerő ősprincípiumának (Őskezdetének) a megtestesülései. Világos tehát, hogy miközben a földön élő természeti személyként (és nem Abszolút létként!), bennem az örök - egyetemes kiegyenlítődésnek az Igazság ereje (negatívan, vagy pozitívan, ez a karmám feloldottságának a mértékétől függ) az erősebb. Addig a női páromban az Isteni Teremtő Képzelet ereje az erősebb. (Aminek a pozitív, vagy negatív – tehát a Lilith esszenciával többé vagy kevésbé átszőtt – mivolta, ugyancsak az Ibolya karmája oldottságának fokától függ.)
Az együtt képzett egységben tehát, nagyobb mértékben érvényesül az, az Isteni igazság és fény, amit én létre tudok hozni ebben az egységben és másfelől, nagyobb mértékben érvényesül az a mágikus (teremtő) erejű imagináció, amely az Ibolya lényében él, forr és teremti a családunk egzisztenciáját is többek között. A családokban, azért nem látszik közvetlenül ez a különbség, mert csak az ösz- eredményeket látjuk, egyrészt. Másrészt viszont nyugaton már világjelenség lett az, hogy a „kenyérben levő” nők több pénzt keresnek mint átlagban a férfiak éppen azért mert hivatalokban helyezkednek el. A férfiak kisebbsége ugyanis, vagy nagyon – nagyon sok pénzt keres a jól menő vállalkozásaival, miközben a férfiak átlaga keveset, vagy semmit sem, ha csődbe jutnak.
Vagyis, gazdaságilag nem sokra jutunk mi férfiak a lényünkben lakozó igazság-erejének a szellemével, mert az inkább csak a megváltás elérésére jó, miközben a családók anyagi helyzete a feleségek – anyák képzelőerejétől függ. Amennyiben viszont biztosított havi fizetésért dolgozik a nő és a férfi is, azon, hogy ki mennyi pénzt kap, tehát, hogy milyen munkát fizetnek meg jobban az állami intézmények, vagy a tröszt-igazgatók, hát abból dőreség lenne metafizikai következtetéseket levonni.
Amennyiben az erre irányuló tudatos törekvéseink által, nem képzenénk egy bizonyos egységet Ibolyával, és nem létezne ez a két ellentétes nemű felnőtt személy által fenntartott és a gyermekeinkkel alkotott családi egység, akkor feltétlenül igazad lenne és igen is, csakis az történne "az én életkörömben", amit az én imaginációm hoz létre. Mivel, viszont ketten vagyunk, az Ibolya erősebb imaginációja (Egyelőre sajnos, többnyire negatív, mivel karmikusan ellenséges az átlagtól eltérően határozott, férfiassággal szemben, tehát az én alapállásommal szemben is.) érvényesül ebben a családi egység-életkörben. Ahogyan ugyanakkor az általam önkéntelenül és jól – rosszul, de megtestesített Igazság-szellem is, nyilvánvalóbban jelen van kettőnknek ebben az egyesített - egységes életünkben és a családunk szellemiségében. Gondolom, ezért is nem veszekszünk állandóan, sőt, az Ibolya negyedévenkénti – fél évenkénti kiakadásain kívül, egyáltalán nem veszekszünk. És ilyenkor sem válunk el, mert az én igazságkutató szellemem kiderítette, hogy nem ez a megoldás, hanem az, hogy együtt vállaljuk a másik karma-oldási nehézségeinek a következményeit is és ugyanakkor addig „dolgozunk” az Ibolya karmáján, amíg annak teljesen el nem múlik - legalább is a velem szembeni, a velem kapcsolatos – az ellenségképzeteket gyártó automatizmusa.

Köszönöm, hogy a figyelmeztetéseddel, segítetted ennek a fontos dolognak a tisztázását.

Barátsággal: Ádám

UI. Egyébként én azt a képzelet-tisztítást, amire felhívtad a figyelmemet, azóta is (Magyarországi "kalandunk" óta), folyamatosan végzem. Egy egész fájl-könyvtáram van, még azokból a mantrákból is, amit az utóbbi egy évben írtam és digitális hangfájlokra mondtam, és mindig és folyamatosan hallgattam. Ha ezek nem lettek volna, Nem is sikerült volna a Júlia kétszeres árulása után, az ép elmémet, az egészségemet és a gyermekeket megmenteni, illetve Júliától a harmadik kislányunkat visszaszerezni. Ezért mertem azt írni neked az első válaszomban, hogy az én imaginációm a tudomásom szerint, tiszta. (De ugyanakkor, az Ibolyáéhoz képest gyenge..). De azt nem tettem akkor hozza, hogy ez annyira lehet csak hatásos, amennyire a befogadó - rögzítő és aktiváló egyéni képességeimen múlik. De azt kell, hogy tapasztaljam, hogy soha nem lehet annyira erős mint az Ibolyáé. És ugyanúgy, az ő Igazság-érzéke, igazság-kutató szenvedélye, a spirituális igazság-érvényesítési készsége nem olyan erős, mint az enyém, hanem, ahogy azt én látom legalább is, mindig a karmája (az árnyék – énje, vagyis, a véltegyéni érdeke) szerint alakul.
Mivel tökéletesen bízom benned, és tudom, hogy nem élsz vissza ezzel, elküldöm neked az utóbbi mantra-gyűjteményeimet, amelyeket azóta, tehát 12 éve, minőségileg folyamatosan fejlesztettem, írva és felmondva. Ezt annak bizonyítékául, hogy lásd: mennyire komolyan vettem én a spirituális fejlődésemnek ezt a női részét, illetve, hogy talán Barnabásnál is sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkezem ezen a téren. Tehát: azt is személyes tapasztalatból, gyakorlatilag is tudom, hogy mit lehet és mit nem, elérni ezen a téren (Hogy nem steril elméletek alapján állítok nektek bármit is, hanem személyes tapasztalatból!), De arra kérlek szépen, hogy mihelyt megnézegetted és esetleg bele is hallgattál, azonnal törüld ki a géped memóriájából az egészet.

Köszönettel: Ádám


Kedves Ádám!

Belenéztem a mantráidba, imádságaidba. Köszönöm a bizalmadat, és megtisztelő számomra, hogy mindezekbe belenézhettem. Csodálatosak, gyönyörűek és felemelőek a gondolataid! Miután egy részébe bepillantottam - nem hallgattam belé a hangfelvételbe - lévén, hogy mindez személyes neked, mint például a metafizikai napló, a jogos kérésednek megfelelően, az egészet maradéktalanul letöröltem a gépemről és az elektronikus postaládámból.

Szóval, mókás a helyzet. Én mondom Neked "hogyan kell gyereket csinálni?" Vagyis én javasoltam Neked a mantrák és imádságok hallgatását - Tőled és nagybátyámtól: Barnabástól tanulva mindezt, amelyek rengeteget segítettek nekem - amit a Magyarországról való vissza költözésetek után, amúgy is sűrűn hallgatsz a mai napig. Azon szórakozom, hogy valójában Te kellene javasolnod nekem, hogy hallgassam a személyre szabott mantráimat, és ehelyett voltam annyira naiv, hogy én kezdtelek erre oktatni téged.

Folyamatosan hallgatva ezeket, egész biztos, hogy mindnyájunk életében kifejtik a hatásukat ezek a mantrák és imádságok.

Szeretettel:
Bendegúz.
----------------------------------------------------------------------------------------
Ádám: Persze, hogy a tudattalan képzelet-világunkba a mantrák által levitt, teremtési ősmintákkal összhangban álló, azokhoz igazodó pozitív képzeteink kifejtik a pozitív hatásukat az életünkbe, kedves Bende! Ha másképp nem, hát az Igazság szellemének az életünkben- sorsunkban való érvényesülésében. De, ezzel együtt és ennek ellenére is, úgy is csak azt tapasztalom már 12 éve, hogy a gyermekeim anyjának, sőt, most már a gyermekeim nevelő-anyjának: Ibolyának is, a karmikus imaginációja, sokkal erősebben, és mindig erőteljesebben érvényesül a családunkban mint az én (A férfi és az apa) tudatosan irányítani és működtetni próbált pozitív imaginációm. (Ebben az esetben az anyagi helyzeteinkben, mert arra vonatkozóan kezdtük ezt a levelezést), És nem is akarlak erről téged meggyőzni, hanem csak egyfajta magyarázkodásképpen leírtam, hogy nekem még a 12 éves, ide vonatkozó pozitív törekvéseim után is, ez a tapasztalatom.

Barátsággal: Ádám
-------------------------------------------------------------------------------------________________________________________
Bendegúz következő, vitazáró imélje: Igen, Ádám, igazad van!” Isten áldjon!

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az égi szférák következőkben közlésében viszont egy újabb, de ezúttal hajmeresztőnek is nevezhető levél következik magától Ibolyától, amely levél viszont részben igazolja mindazt, amit Balog Ádám állított az egyébként, a matematika- tanári minőségben tevékenykedő, Bendegúz barátjának állított, azzal kapcsolatosan, hogy úgy érzi, hogy az ő képzeletének a mágikus ereje, nem tudja legyőzni az Ibolyáét. Hát persze: honnan is tudhatta volna ez a két derék székely férfi, hogy a liberálisa felvilágosodott nevelés ilyen nihilista lelki gyötrelmeket tud előidézni a fiatal nők lelki világában?
De ez a levél, nem csak, hogy hajmeresztő volt akkoriban a, hiába, hogy városon, de úgy is a székelyföldi fél falusi és fél polgári erkölcsi hagyományok védelmében felnőtt és ugyancsak azok környezetében udvarias és joviális férfivá erősödött balog Ádám számára. Hanem egyben az Ibolyával kapcsolatos érzelmei és édesapai tudatossága - felelőssége között még nagyobb ellentmondásosságot véső "angyali" üzenet is. Hiszen egyrészt hálásnak kellett lennie a kedvesével szemben, amiért ilyen bátran őszinte volt és megnyitván előtte a szívét, az ő addigi gyengén sanda feltételezéseit vissza igazolta, másrészt motoszkálni kezdett benne a félelem is, hogy "mi lesz akkor", ha Ibolya nem tudja az eltökélt fogadalmait betartani, és bármennyire is akarná ennek az ellenkezőjét, megmarad benne ez, az Ádámot persze, hogy mellbe verő, karmikus agresszivitása?

"Kedves Ádám,
Ezt a levelet azért írom, hogy őszintén bocsánatot kérjek több vétkemért, amit ellened követtem el. És a lányaid kárára is. Ezeket a bűnöket többnyire ismered. Én itt most hosszasan írok ezekről és a megbánásomról, nem csak azért, mert kérted. Ez kell az én lelkemnek is, aminek talán legalább annyira szüksége van erre, mint neked a nyugtató beismerésekre. Arra, hogy mélyen átérezzem vétkeim (titkaim, ellenállásaim, kételyeim, téveszméim, dührohamaim, gyűlölködéseim, kishitűségem, önbecsapó és a környezetet is félrevezető hamisságom).
Ez magammal szembeni igényesség is. Tényleg szánalmasnak érzem azt a jelentős részem, aki veled gyalázatosan és primitíven viselkedett már többször. Egy olcsó, agresszív lotyóként. Szappanoperába illő, nevetséges, gonosz, rafinált, de spirituálisan buta liba. Elítélem mélyen ezt a részem és gyűlölöm. A szennygödör hozzá képest egészségesebb élettér, mint az ő kapcsolatai. Mérges boszorkány, potenciális gyilkos. Szégyellem, gyűlölöm és végül megölöm és kinevetem. És csak azért nevetek igazán, hogy felemelkedjek. Hogy a fény szövetségese legyek. És minél inkább emelkedek, annál inkább tudok nevetni valóban rajta. Amikor már tudom, hogy nem veszély többé, számomra, számunkra.

Ígérem és fogadom, hogy soha olyan begerjedt, önérzetes, hülye férfigyűlölő fehérnép nem leszek. Nőietlen boszorka. Szégyellem, hogy nagyon primitíven és bunkó módon benned újból és újból hibát akartam keresni, hogy a sötét rögeszmém igazoljam, hogy minden férfi pancser vagy gátlástalan tróger. Morális hibát akartam benned keresni, hogy legyőzzelek és megmeneküljek az újjászületéstől. A sötét férfigyűlölet eleresztésétől. Nem akartam látni a Napot, és lehazudtam az égről, mert gyűlöltem. Nem hittem annak, amit tapasztalok. Olykor tényleg megszállottként hittem, hogy neked biztos van felsőbbrendűégi tudatod, minden férfinek van… Ez a részem kegyetlen feminista-inkvizitor.

Gyenge voltam, félvállról vettem az életet, hogy az egót minden csalódástól, minden beismeréstől megvédjem. Az árnyék-én hazudott nekem, okosan a valóságot átírta és a provokáló megnyilvánulásokat belecsempészte. Meghamisította a bizonyítékokat, koholt vádakkal támadtam rád. És bizonyítékot hamisítottam. És bután és bárgyún hittem magamnak. Hittem magamnak, amikor éreztem, hogy testem-lelkem a gyűlölet tüzétől ég. Az eszem mintegy koncológépezet forog vérszomjasan. És ez a tűz hideg. Tényleg hideg, mint maga az ego. Hamis nyugalom, elégedettség. A legvalóságosabb álom a valóság után. Ez a fekete mágia. A gyűlölet, amikor minden harci képességet a maga szolgálatába állít.

Most sem akarok a szép irodalmat kísértve magam előtt tetszelegni. Szemtelen voltam veled, minden vitánk alkalmával kamaszosan, éretlenül, és kiélten és rafináltan és gyűlölettől izzóan szemtelen. Elvakultam, hogy aljas lehessek. Megsüketültem, hogy árthassak és mocskolhassak. Beismerem. És szabadulni kívánok tőle. Nem vagyok már belékábulva, magamra veszem, amit tettem. Beleképzelem magam újból és érzem, józan eszemmel vizsgálom. Iszonyat, de én csak belül iszonyodom, kívül a cselekvések helyén cselekszem higgadtan és biztosan. Az undor nem zavar meg. Levedlem. Levágom, szétmálasztom. Ami még él, elkapom. A szuszt belőle kiszorítom és darabokra szedem. Minden kegyelmem ezek iránt felszámolom. Szívemre nőtt Érzem. Fáj.
Ekkor gondolok arra, hogy hajszálon múlott, már legalább kétszer, hogy majdnem gyermekéletbe került. Kerülhetett volna, mert az is tükör, ha meghalnak. És csak hajtogatom magamban inkább ezek bennem, mint bárki kívülről. És ha még egyszer ilyen zárlatot kap a szellemem, és én, mint egy idomított kutya férfit akarok alázni, megölni, ha jobb, mint egy elkárhozott. Akkor már inkább én. Nem akarok több esélyt magamnak. No, de ne drámázzak! Ez csak ima és könyörgés. Én az utolsókig az életet kell, válasszam. A tükröződés nem az én dolgom, csak a karmaoldás. Most már végre, ebből a szakadékból egyedül kellene kimászni. A mániákus férfigyilkos nélkül. De nem zuhan nélkülem. A szívemhez nőtt. És letépem, újból és újból, nem csak reménykedve, most már eldöntve, elhatározva, hogy leszedem, kiszedem, megölöm. Virrasztok és minden újjáéledését szétzúzom. Ez az a harc, amit a szeretet táplál. Megölöm, mert inkább ő, mint te. Inkább ez a szörny, mint Ividő vagy a lányok. És mégis ha rólam is szó van, már végre csak meg kellene próbálni a szörny nélkül. Ha már annyira akarom, hogy éljetek, akkor éljünk boldogan. Most, hogy haldoklik, felsejlik, hogy ő nem én voltam. De csak sejlik. És félek még, hogy feltámad és újra a szívemhez tapad és azt mondja, hogy ő én vagyok.

Nem lehet többé, ne hülyéskedjünk, olyan halovány ez a félelem. Vicc ez a félelem. nem tudom ki vagyok. De úgy is sejtem, hogy az eddig nem voltam, csak jele. Igaz jele. Hinni kell az újban. Meg fog születni. Csak még virrasztani kell. Nem kíváncsiskodni. Csak várni. Ezek a halál éjszakái és nappalai. Hogy ki vagyok nem tudom, csak magamra veszem az emlékeket, az élményeket. És nem sírok, ne csapjam be magam. Hová ragadtatom el magam? Szép, szép, de nem ajándék, nem kábulat. Nagyon ébernek kell lenni. És mindent a legmélyéig érezni. Mert most elég, bőven elég tudni, hogy hová tartozom. Nem kell mindig magam körül forogni, s kérdezgetni, s én? S én? Hát én? Én ki vagyok? És milyen vagyok? Mi vagyok?

Nyüzsögni, mint a gyermek és az én-ség kábulatában égetni az összes energiát, hogy kivagyok. Hagyni azt már végre békén. Már annyi mindenkit belerángattam, felpróbáltam és kritizáltam. Kihasználtam. Lehetnék már tapintatossabb. Ha feleannyiszor kérdeztem volna, talán már többet tudnék.

Szégyellem nagyon, hogy annyiszor kételkedtem benned, pedig mindig betalált, amit mondtál. Mindig. Hiába volt titkom. Azt nem tudtad, de ami bajom volt mégis átláttad annyira, hogy az önérzet lázadjon. Előre is láttad a következményeket. Nem hittem. Mert azt gondoltam, nem ismersz eléggé. Nem látsz belém, nem láthatsz belém. Jajj, de aljas vagyok: én nem akartam látni. Hogy felőröllek. Mindig úgy éreztem a szeretőim felőrölnek, ellöknek és ragaszkodnak. Én is ezt csináltam, veled is, de eszembe sem jutott észrevenni. Rettegtem, hogy elveszítelek, de kizártalak. Tudtam, hogy kell, ismerj, teljesen. Még sem akartam magam kiadni. Inkább háborúztam. Világi játék. Nyavalyások játéka, szó szerint. Nyavalyás vagyok. Egy nyavalyás gazember. És most ezt a részem ravatalozom. Virrasztok mellette. Amikor éled, tudom, hogy fel kell falni, szét kell tépni, és bevenni. És nyitott szemmel kibírni, nem elájulni, nem hagyni többé, hogy a részem legyen. Minden mérgét kiereszteni, megbizonyosodni róla, hogy rajtam többé nem fog ez a méreg. Ártalmatlan. Mert ragadozó lettem, saját magammal szemben. Kíméletlen, éber ragadozó.

Így legyen.

Olyan szépen írok, hogy félek nem is igaz. Színpadias még a végén magam is az esztétikai hatás alatt maradok. Most hagy legyek kicsit nevetséges. Csúnya vagyok. Boszorkány. Banya. Kényes-finnyás lotyó… Az a sok finomkodás azért kell, hogy minél inkább elrejtse ezt az ordenáré bunkó férfigyilkos gazdag parasztnőt! Csak kettővel több tehén kellett, hogy nevetve alázhassam meg a szeretőim, hogy jogosnak hihessem. Jogosnak hittem, de a nevetés ha volt, keserű volt. Még jó. Igazság még is van egy kicsi. Mert annyira rossz hamisan alázni. Az embernek bűntudata lesz. És fél. Hogy ezért elkárhozik. Kétely, hogy mégsincs igazam? Istenről azt hiszem kegyetlen és úgy megbüntet, jaj! Akkor neki nem lehet igaza. Nekem kell legyen. De valahogy mégsem, valami mindig meggyengít megzavar… És amikor végül engedek. Már megint! Megint én voltam a gaz. Eszelős, ámokfutó. Gyűlölködő.
Semmi igazam sincs. És a legszörnyűbb, hogy az Isten mégsem bánt. Nem nagyon bánt. Ahhoz képest. Hogy kinek van igaza, nem úgy derül ki, mint hittem. Nem kívül, nem a csatákban. Hanem belül. Amikor engedem, hogy szeresselek, már látom is az igazat. Amikor szeretem a gyerekeket már látom is az igazat. És az a bunkó bennem nem érti, hogy lehet a vasvillát otthagyni a fűben, hiszen valakit meg kellett volna ölni. Hol a vér? És röhög és azt mondja ezek komolytalanok. Az élet, az igazság nem több, csak annyi, hogy ki kit dug meg, ki kit öl meg, az erősebb győz minden csatában, ehhez nem kell erkölcs, csak tesztoszteron és izzadtság és káröröm. Csak ez a bunkóság. És én a bunkótól félek.

Ezt a legundorítóbb megölni. Pedig ez is nő. A tükörbe nézek és filirgán, törékeny. Nem is értem. Hol van bennem az a bunkó. Kitalálta valamelyik Jancsika? Igen Jancsika. Ő is lehet. Viccből paraszt. Agyafúrt ez a Jancsika. És annyira gyors. Villámgyors. De én figyelek tágra nyitott szemekkel. És utánakapok elkapom úgyis, mihelyt megszólal elkapom én. még mondja, de valahogy csak bekapom. Szúnyog. Megint zöngicsél, addig kapkodok míg abbahagyja. Megölöm őt is.

Ádám, én nem akarok többi ilyen szarházi lenni. Nem hittem, hogy képes vagyok magam rendbe tenni. Azt hittem, úgy vártam valaki majd segít, majd mindig segít. Észhez térít. Nem lehet! Szégyen ezt csinálni. Nem lehetek ilyen nyomorult. Segít az Isten. Észhez térít. De elég, elég a tükrökben bízni, és azokat hülyegyerekként utálni aztán. Kapálózni, mint egy kis elkényeztett kurva. Kell, és mégsem kell. Kell, de nem így kell. Úgy kell, ahogy nem is lehet, és ha nem lehet úgy, ki a hibás, fejét vétetni.
Kicsi kurva.

Most már az Istennel együtt is kell működni. Meg kell mutatni, nem csak várok. Nem csak imádkozok. Teszek. Nem kívül. Az nem számít, ha a szívemen kígyót melengettem, kinek számít mit tettem, Istennek és nekem nem. A szeretteimnek kicsit jó, de nem ilyen áron. Így nem lehet. Ez bűn.

És olyan jó megbánni. Kapaszkodok ebbe a megbánásba. Ez a szeretet. Nem tudom mi anyának lenni. Alig éreztem valamit, ami igazán az. Éreztem felelősséget, de mintha nem anyaként. Kicsi szeretet volt, de nem az igazi.
Most úgy érzem a megbánás az anyaság. Az ősanya. A megbánás - Úgy véd, úgy táplál. És érzem, innen fakad a mások szeretete a megértés. Ez a legnőibb, legszeretetteljesebb, amit valaha éreztem.
Nem akarok az a link kölyök lenni. Identitás nélkül, állandóan háborúban, védeni a sok kételyt, hiú módon bízva, hogy a legnagyobb kincs az a halom vacak, az a káosz, a sok kérdés. De a választ nem engedjük be. A kiskirálynak nem tetszik.

Hagyjuk! Nagyképű voltam! Eljátszani ennyiszer a bizalmad, bedőlni mindig annak a hülye „egonak”, Jancsikának… Gerinctelenség. A más lelkét kockáztatni. Féltettem magam tizenévesen, rendben. Hol van már az? Észhez kellene már térni és vállamra venni a valóságot. Itt vagyok, én döntök enyém a felelősség. Minden szóért, tettért, gondolatért, nincs mentség. Ami nem tetszett leráztam a vállamról. Nem, most már érezni akarom. Benne akarok lenni, és azt akarom, hogy irányítson a tapasztalat, az érzés, az éberség. Az, ami az élet, és ne a belső reflex. Nem nézi mi kerül elé, csak pecsétel. Mint a hülye. Személytelen. Sivatag. Biztonságos a felelősséget hárítani. Megjátszani a hülyét, visszasüllyedni a szűk kis rendszerbe, a karmikus program monoton köreibe.

Szarházi voltam. Sunyi. Titkolni és még támadni is. Hogy szeressél annyira akarni, de taktikázni, sőt, hárítani és háborúzni. Vádolni, támadni.
Megvetni és megverni valóan gyenge jellemre vall. Súlyos. Magamra kell venni és beleérezni. Érezni, hogy ez trágyaeső. Betemet. És csak nevetni lehet rajta. A trágyaesőn igen. Amit tettem. Még azon is. És akkor nem félek, hogy visszajön. Félek egy nőn nevetni? Pedig az nem nő. Az hárpia, szírén, fúria. Sorozathős, fogcsikorgatva védi a nyegléket. Úgy gyűlöli a bátrakat, olyan mélyen zsigerből. A divatos ruhában. Hát, ez nem nő. Ez nevetséges. Inkább lenne mezítelen. És adná meg magát az ítéletnek, a trágyaesőnek, és nevetne. És lenne bátor másnaptól. És pofont adna a nyegléknek. És ő maga nem félne a nyeglék pofonjától és bízna a bátrakban. Az már nő. Az már más. De ez nem, csak papírfigura. Sápadt, szárazan susog a mozgása, nem ott hajlik ahol kéne. Ott merev és szakadós. Kellemetlen az egész lénye. Kabaré. Csapni való. Lecsapni való, mint egy nagy csípős légy. Veszélyesen kellemetlen. Irtózom tőle. ki akarok bújni belőle.

Na, jó. Ennyi elég. Nem tudtam mocskosabban írni, ha tudom, hogy olvasod. De tényleg trágyadombra való, ami voltam, az egyik részem. Undorkeltő. És mégis olyan nehéz benne bízni, hogy a titok nélküli spontán, az tényleg vonzó… Pedig az előbb is elgondoltam! Megtartom. Nem megyek a járt útra hiába van jól kitaposva. Nem, nem, nem lépek rá, megint! Megyek lassan, döcögősen, megizzadva, de erőltetem, hogy én legyek. Én minden kompenzálás és titok és finomítás nélkül. Én. Csak úgy. Úgy, ahogy nem stresszelek, nem félek és nem támadok. Úgy megyek előre, még ha minden lépést át is gondolok, mint a hülyegyerek. Mindig először gondolkozok. – Haj-de nehezen megy be a fejébe, mondhatják. Nem számít. Megállok mindig és pont azt csinálom, amit éberen tudok csak és nem engedek a belső lázadónak. Lassú leszek. Mit számít? Inkább lassan nem ölni, és nem gyűlölni, mint gyorsan ölni és gyűlölni.

Így legyen. Ne szaladjon el velem a ló, és ne élvezzem az ego gyilkos áramütését, a mészáros programot. Tudatos ember, akarok lenni. Minden percen éber. Mindent szépen átérezni, felfogni, átélni, átengedni neki magam. Ez az én életem és vállalom az egészért a felelősséget mindannyiunkért. Veled, de te nem kérdés, hogy felelősségteljes vagy, tehát rajtad ez nem múlik.
Most be kell, fejezzem.

És végül ismét bocsánatot kérek. És fogadom, hogy újjá akarok születni, megbátrodni és nőnek lenni, befogadni, amit mondasz. Bízni benned és a sorsban. Nem pedig tetszelegni-megfelelni és félni és gyűlölködni. Hülye játék. Türelmes akarok lenni. Türelmes, merthogy én többé nem nyüzsgők világi díjakért, nem tetszelgek. Elég volt. Ez nem a nő nyugdíja, a tetszelgésről való lemondás, mint ahogy be kell lássam hittem valahol mélyen... Nem. A nő nem tetszeleg. A felelősségteljes anya, az magát adja, nem taktikázik. Nem kell ügyeskedés. Nem kell dicséret. Az én célom magammal szemben támasztom, nem várom kívülről, mert nem erre való a szeretetteljes kapcsolat. A hűségemet akarjam, az alázatom, a kitartásom, áldozatkészségem, folytonos szeretetem, pozitív hozzáállásom. Nekem kell. Belül. Nem kívülre. Nem a tetszelgésért. Nem és nem és nem. Nincs tetszés. Szeretet van! A tetszés játék és vicc és ha komolyan vesszük sátáni.

Révész Ibolya felelőssége teljes tudatában

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/