És annak az illusztrációjaképpen, hogy mindez nem utólagos belemagyarázás, itt van tanulságul egy, a volt-feleségem által az interneten általa elindított és ottfelejtett blogon maradt furcsa vallomása, amiről én egyáltalán nem tudtam, és amit a véglegessé vált második családrombolása előtt, mindössze három hónappal írt és töltött fel oda Júlia, anélkül, hogy én tudtam volna róla:
”Férjemnek Szeretettel
Ha megkérdeznéd vajon miért is szeretlek
Ha megkérdeznéd vajon miért olyan jó Veled,
Azt mondanám, mert szeretlek
Szeretem, ahogy vigyázol rám
szeretem, amikor beszélsz hozzám
szeretem ahogy itt vagy kedvesen,
szeretem mikor megsimogatsz,
A hangodat és a mosolyodat.
szeretek mindent, mindent
ami Te vagy...
A világ legrendesebb, legjobb, és leghűségesebb férjének, és édesapjának.
Köszönöm Istennek, hogy TE vagy a férjem!”
Szó, ami szó, a szöveg nem éppen az én kamaszkorom idején még divatban élt, cukros romantikától csöpögős, mint amennyire az aláfestésül szolgáló ismert Love Story című film-dal megható hangulatából kikövetkeztetnénk. De lehet asz is, hogy Júlia tudatosan nem akart ilyet írni, másképp – hitelesere viszont nem volt képes, mert hiába írt ő is verseket még fiatal korában, sőt még a második családjából is ki-kívánkozva is, mert ilyen irányban nem volt tehetségesnek mondható. De mindegy is számunkra ez a kis szépséghiba, mert tény, hogy ez a szöveg olvasható volt valamikor, annak a mesés tájképekből készült és a Law Story című, amerikai filmnek a szívhez szóló zenéjével aláfestett dia-filmnek a képkockáin, amit a volt feleségem, az akkori Balog Júlia készített és töltött fel az internetre az Úrnak 2OO9 évének a közepe táján. Vagyis, kevesebb mint négy hónappal azelőtt, hogy az egészséges és vidám négy gyermekből és egy „káros szenvedélyektől” mentes férjből álló családját, az árnyék-énjével szoros szövetségben álló édesanyjának a tanácsára (Egészen pontosan: az édesanyja többszörösen kifejtett jóindulatú tanácsára, vagyis, a ki nem mondott, de magától értetődő parancsára) elhagyva, szétszakította.
De nem csak az ugyancsak „mesésen szép” családunkat rombolta szét ez által Júlia, vagyis igazából a Júlia árnyék-énjével elszakíthatatlanul szövetségben álló volt-anyósom, hanem azén szívemben is tizennégy évig elválasztotta a Világosságot a Szeretettől, ami miatt a következő éveiben kénytelen voltam a boldogságot a táltos bolondsággal megsegíteni. Egészen pontosan: sikerült e két nőnek úgy elsötétítenie bennem az Isteni világosságot, hogy annak csak a külső megjelenési formája, az éber emberi értelmem maradhatott fenn, a, hál-istennek, hogy még így is, romolhatatlanul megmaradó szeretettel együtt. A gyermekeinket ugyanis, most is határtalanul szeretem, annak ellenére is, hogy időközben azt is megtanultam, hogy egyetlen szeretet sem helyezhető az Isten-szeretet fölébe. Az Isteni Világosság tehát, ami az árnyék-énnek az egyedüli ellensége és leleplezője, azért veszett el tizennégy évig, mert az akkori ismereteimmel még nem értethettem meg azt, amit alig néhányan értenek meg (talán egy tucatnyian) igazából most is a földkerekségen. Ti., hogy „miként engedhette meg az Isten” azt Júliának és az anyjának azt, hogy „az én gyermekeimet egymástól és a egyik szülőtől elszakítsák.
De nem csak ez az egyedüli tárgyi bizonyíték létezett annak idején az interneten arról, hogy minden, a Júlia részéről jövő és a külvilág felé tett utólagos magyarázat ellenére, nem volt semmi, de semmiféle gyakorlati, vagy lelki indoka ahhoz, hogy elválva tőlem, szét szakítsa az általam gyönyörűnek látott családunkat. Hiszen amikor nekem előadta karácsony előtt, a család újra-egyesítési lehetetlenségéről szóló elméletét, eszébe sem jutott, hogy engem sértegetni kezdjen, hanem folyton azt hajtogatta, hogy az ő tettei után ezt a mi újabb együtt-levési és egység-képzési lehetőségünket lehetetlennek tartja. Mármint azt, hogy én neki a titkos hűtlenkedései után a jövőben megbocsáthatok. Még azok a finom célzások is, amelyekkel hetekkel és hónapokkal az anyjához való újabb elköltözése után azt kívánta bizonyítani a barátainknak, hogy nyár-vége előtt, közöttünk olyan rejtett házastársi - akár partneri (tehát személyiségi problémákkal kapcsolatos), akár szülői (gyermekneveléssel kapcsolatos) - ellentétek, vagy feszültségek lettek volna, amely rejtett ellentétek összege a Júliának a villámcsapásszerű családelhagyását indokolta volna, hamis és hazug állítás volt. Legalább is, abból a szemszögből, amelyből én akkoriban láttam a kettőnk viszonyát.
De létezett Júliának egy másik, „bizonyító” szövege is, ami egy olyan a Blog-portálon jelent meg, amiről addig nekem semmiféle tudomásom nem volt, és amelyet, talán, megfeledkezve róla, Júlia nem törölte le „idejében”. Ennek a bizonyára, az ő asztrológiai vállalkozását indítani hivatott szövegnek első része tehát (A második rész, a mi regény-témánk szempontjából jelentéktelen) így hangzott:
”Azt sem tudom, hol kezdjem. Ha körbejártad már a honlapomat, hamarabb megbarátkozhatunk. Egy anya blogját olvasod. Aki anyákká válni segíti női sorstársait. Igen, család-asztrológusként elég rendhagyónak tűnő hivatásom van: Anyákat "szerzek" szeretett Földanyámnak, hogy begyógyítsuk együtt a rajta ejtett sebeket. Őszintén szólva, 1O évembe került, amíg tudatosult bennem, hogy mit jelent anyának lenni. Mert ez van. Hivatásom az anyaság. Minden szinten anya vagyok, a végsőkig és mindenekelőtt. Ez az igazság. Négy lányt hagytam cserben akkor, amikor az édesapjuktól meg akartam őket fosztani, magam sem tudom, miért. Perbe keveredtem a férfival, "úgy kezdődött, hogy a komám visszaütött" stílusban. Nagystílűen, profi válóperes ügyvéddel. Tutira mentünk a falnak. Az utolsó tíz centinél fékeztem le. De már késő volt: az ÍTÉLET megszületett: önköltségi áron kiütöttem magam a családanyai ringből, hála egy irracionálisan romantikus net-szerelemnek. De az a lényeg, hogy bár papíron elváltunk a válóper után 2OO8 szeptemberében, már rá egy hónapra, és azóta folyamatosan együtt van a családom, visszaköltöztem a két kisebbik lányommal, akiket a nagytiszteletű bírónő nekem ítélt, az otthonunkba és azóta egyre tágabb és ugyanakkor egyre pontosabb fogalom számomra az Otthon. Igen, otthon vagyok a világban, a helyemen vagyok négy gyermekes anyaként. Spirituális (egyetemes) emberi lényként társ-teremtője vagyok az Anya-természetnek és felelős vagyok annak minden szögletéért, mindazért, amitől véreznek az édes Földanyám sebei. Nyitott szemmel járok a világban és keresem lázasan az embereket, akik gyógyírt keresnek Földanyánk sebeire. Ezek a sebek a mi testünket, lelkünket, szellemünket is átjárják és ha ő pusztul, mi is vele pusztulunk.”
Ahhoz a metafizikai – asztrológiai vizsgálathoz viszont, hogy mi volt az igazi oka annak, hogy Júlia ilyen elképesztő módon alá tudta rendelni magát a nyilvánvalóan kótyagos anyjának, nekem is nagyobb lelki erőre lenne szükségem, mint amilyenben most vagyok. Hiszen, ahogy nincs kedvem útszéli ítélkezésbe bocsátkozni, ugyanúgy nincs kedvem fölényeskedő szakmai elemzésekbe sem bocsátkozni. Abban viszont biztos vagyok, hogy sajnos, egyre gyakrabban lehet ma találkozni a gazda-megvezető és gazda-elveszejtő zseniálisnál is zseniálisabb árnyék-énekkel. Amikor felfogtam, ennek a jelenségnek az igazi jelentőségét, ti., azt, hogy az egyre növekvő és hatványosan szaporodó elmegyógyászati betegségek igazából, mind a pszichológia által nem kellőképpen ismertetett árnyék-én jelenség pokoli játszmázásának köszönhető, elhívást is tettem közzé az internetes portálomon, hogy azok az olvasóim, akik találkoztak akár a sajátjaikkal is, írják le. Hogy tehát közöljé a világhálón, az árnyék-énjük által sokszor egy egész életre megvezetett és boldogtalanságban tartott, sőt: esetleg ideje korán a halálba küldött sorstársa és mindannyiunk tanulságára és megmenekülésére.
Ami után, egy szeretkezés utáni meghitt beszélgetésben Ibolyával rájöttünk az árnyék-én asztrológiai jellemzőinek és a pszichológiai könyvekben és tanulmányokban olvasható jellemzéseknél sokkal veszélyesebb mivoltára, felébredt az gyanúm arra is, hogy az árnyék-én veszélyes (A mi esetünkben: magzati és gyermeki életeket is veszélyeztető) mivoltáról, Júlia, az első feleségem, valahogyan még hamarabb tudomást szerezhetett mint én, csak valamiért nem akarta azt nekem kifejteni. Talán, mert félt a lelepleződéstől. De azzal mindenképpen tisztában volt, hogy az engem zsigerből utáló édesanyja (Merthogy a „lányát alattomos módon felcsinálva”, majd a magzatok elkapartatását megakadályozva, az ő „szabad akarata ellenére és idejekorán nagyanyává tettem” ezt, a nálam fiatalabb. „csinosan vonzó” nőt.) egy általa meghaladhatatlan titkos szövetségben kell legyen, azzal az árnyék-énjével, amelyen keresztül az anyja már – már gyakorlatilag is rávezette arra, hogy a második és a harmadik gyermekünket is elkapartassa.
De belőlem akkor még éppen az a Világosság hiányzott, amelynek a fontosságáról annyit írtam és beszéltem a korábban általam beindított, vagy személyesen is tartott „egészséges életmód és asztrológia” jellegű előadásokon. Akkor már, a furmányosan intelligens értelmiségi - anyósom által a csaknem tíz éves fény-védésben kifárasztva, én is megelégedtem azzal, hogy az eszemmel értelmezzem a metafizikai – asztrológiai jelenségeket és nem tettem erőfeszítéseket arra, hogy a szívemmel is megértsem, mivel majdnem folytonosan fáradt voltam. Júlia (és az anyja) ugyanis, annyi hajmeresztő dolgot művelt az évek során hozza ítélt, kisebb gyermekekkel, hogy alig maradt időm és energiám a család nálam levő és élő tagjaival is kellőképpen foglalkozni. – Hát persze, hogy az ebben a szó szerint is áldatlan helyzetben az előbbiekben megismerteknél is, még furmányosabb ötletek gyártásara képes, de, talán még az ő akkori nappali éber tudata elől is, jól elrejtett Ibolya árnyék énje is, egyre több érvet gyűjtött arra, hogy neki miért is kell engem, egyre inkább szellemileg igazából „impotensnek” elkönyvelnie.
3.
Ádám naplójával folytatjuk: „Az ókori Dedáluszon (Ikarusz apján) és a német szellem-óriáson: Johann Wolfgang Goethe -n kívül, majdnem minden művész és tudós zseni, gazdaságilag nyomorult körülmények között végezte. Nyomorba vezette és vetette őket ugyanis az árnyék-énje, vagyis az a belső hangja, amelynek nem érdeke az, hogy az illető személy megváltsa magát és normálisan éljen. Ma már tudjuk, hogy a karma-oldás, és ez által a személy megváltódása csakis az árnyék én pozitív spirituális tudattá változtatásával érhető el. De az, hogy az én árnyék énem, akárcsak az Ibolyáé, minden eddig általam megismert és leleplezni sikerült zseniális trükkjén túl tett, az biztos! Ez a sunyi démon ugyanis, egyenesen az apai – szülői felelősségérzetembe, illetve a gyermekeimnek a féltésébe bújt el!
Miután a Júliának ítélt harmadik gyermekünknek, Orsolyának a visszaszerzése érdekében a hivatalos folyamatot, tehát a gyermek- újra-elhelyezési perét elindítottam, egyrészt megijedtem, másrészt végzetesen megharagudtam, amikor azt kellett látnom, hogy bárhol, ahova az Orsolya érdekében léptem, a legegyszerűbb józan paraszti ész szerinti logikát is sutba dob mindenki ahelyett, hogy a szemmel láthatóan is, erősen bevarasodott testű Orsolya megmentése érdekében indított akcióban sürgősen intézkednének, a Júlia „női becsületét” mentik. Hogy a szociális hivatalnál, de a gyermek-védelemnél is, sőt, még a rendőrségen és a bíróságon is, mindenki a volt-feleségem „női becsületének” (A jó hírnevének.) a megmentésén kezdett fáradozni, ahelyett, hogy elszörnyülködtek volna azon, hogy Júlia mit tett – illetve, hogy mit nem tett! – 10 hónapon át a kis Orsolyával!
Majdnem minden nap fel kellett mérgelődnöm azért, hogy az intézmények hivatalnokai, rendőrei és bírónői… számára, sokkal fontosabb volt az anya jó hírnevének a megmentése, mint a hat éves kislány egészsége, testi épsége és életérzékelése (hogyléte), akinek a testét 1O hónapon át véresre vakart kiütések borították. Aki tehát 1O hónapon át egyetlen éjszakát sem tudott normálisan végig aludni, mindössze annak a következtében, hogy a Júlia, akinek a fennhatósága alá ítélte a bíróság őt a váláskor, egyszerűen nem volt hajlandó, a többinél kényesebb gyermekünk megfelelő táplálására figyelmet és gondot fordítani!
Dühödt kétségbeesésem akkor érte el az apogeumát, amikor az egyik hivatalnok nő azzal állt elé, hogy, „Hogy merészeltem” a felháborító látványt nyújtó gyermekünk sebekkel és elvakart hegekkel teli testét részleteiben lefényképezni és az orra alá tenni, miután azt kellett látnom, hogy ők ezt a valósággal való szembesülést mindegyre elkerülik? Ő ugyanis ezt az anya – női sorstársa...- elleni merényletnek fogta fel, és nem az arra tett kétségbe esett kísérletemnek, hogy őket a kétségbeejtő közömbösségükből, illetve a struccpolitikusi bűnpártolás mákonyából kimozdítsam.
Ekkor tehát, három hónapos, civilizáltan „törvényesen korrekt és udvarias” viselkedés után, vagyis, a három hónapos gyáva megalázkodás után, végre kitört belőlem a felelős szülői felháborodás és úton útszélen el kezdtem nyíltan szidni, a nőkkel szembeni, udvariaskodó- „elnézést”, vagyis, a tudatos feminista bűnpártolást. Hiszen felháborító volt akkor számomra, az a diszkrét nő-védelem, amelyben már az sem számít, hogy egy 6 éves kislány hónapokon át-, és bárki minimális empátiával rendelkező személy által azonnal átélhető módon szenved. Az, hogy ezek a hivatalnokok csak és csakis azért visznek véghez ekkora igazságtalanságot, és tartanak helyben és bekkelnek ki engem heteken át, mert valamiért úgy érzik, hogy jobban tekintettel kell lenniük, arra a fránya, és „sorsüldözött édesanyára”, mint az egész testén sebzett bőrű gyermekre, vagyis arra, hogy „jaistenem”, meg ne bántsák a szegény anyukát a női önérzetében!
Ezt a „jogos” haragomat használta ki tehát, az én agressziós-árnyék énem.
Az én asztrológiai sors-képletemben csak a 3-as horoszkópházban található Lilith nevű karma-pont által van jelezve egy áttételes Ikrek-karma. Ezért az arra vonatkozó gyanúm, hogy én is kell rendelkezzek egy ilyennel, csak akkor merült fel, ami után Júlia először költözött el a kis Napékkel az anyjához. Időközben viszont megkaptam a közös barátainktól azoknak a skyp- csetteléseknek a másolatait, ahol Júlia, a megszállott állapotairól (Konkrétan: az őt a házassági fogadalmától állítólag felmentő Szűz Máriával, és más szellemekkel való beszélgetéseiről) beszámolt. Ez egy teljesen más Júlia volt, mint akit én ismertem tizenegy éven át, másképp beszélt és másképp gondolkozott. Akkor fedeztem fel tehát, hogy a túl sok bolygó-együttállás a személyi sorsképletben, lehet a rejtett ikrek-karmának a jele. Az ő sorsképletében ugyanis, feltűnően hemzsegnek az egyértelmű páros együtt-állások. Ha nem is annyi, és nem is annyira határozott, de néhány fontos együttállás az én sorsképletemben is található, de addig nem bolygattam magamban az ügyet, mert úgy képzeltem, hogy a folytonos spirituális éberségre való törekvésem, bizonyára semlegesíti az árnyék énemet. – „Már ha egyáltalán rendelkezem én ilyesmivel...(Figyeljük meg, mennyire csalafinta ez a modern démon: pontosan úgy, mint ahogy leírták a középkori teológiai traktátusokban: az ördög éppen arról ismerhető fel, hogy letagadja azt, hogy egyáltalán létezne is ördög...)
Mostanában, hogy a téma erősen kezdett foglalkoztatni, egy nehéz horoszkóp értelmezés kapcsán, illetve, az annak megfelelő, erősen félre siklott élet-sors rendezése érdekében végzett asztrológiai feltárás közben, egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy amit a démonológusok sátánnak, meg ördögnek véltek és vélnek, bizonyára nem mások, mint ezek az egot védelmező, intellektuális képződmények: az un. megátalkodott árnyék-ének. Ezeket én egyelőre csak fekete kis-zseniknek neveztem, holott igazi tragédiákat is okoznak, mint a pszichiátriai (mentális) betegségek például. Annyi ’árnyék- énes” horoszkóppal a hátam mögött, számomra már nyilvánvaló, hogy a különböző személyi függőségektől szenvedő, vagy a pszichés és un. (biológiailag nem létező!) pszichiátriai bajokkal küzdő, „megszállott” személyek is, az őket sugallatokkal, majd „belső hangokkal” manipuláló árnyék énjeiknek az áldozatai. Vagyis az egoizmusukat szolgáló „józan paraszti eszüknek”, tehát az agresszív öntudati karmájukat rejtegető eszüknek az áldozatai!
Szóval, miután az Ibolya beszámolói és néhány, hozzám került asztrológusi Ikrek- sorsprobléma hatására, szükségét éreztem a témát komolyabb metafizikai tanulmányban megírni és ezzel az ikrek-jelenséget a fizikai történései szimbolikája alapján is feldolgozni, ismét figyelgetni és vallatni kezdtem a sajátomat is. De az is, ezúttal is, ügyes volt mind az előbbi alkalommal és, akárcsak a revolver című filmben: oda bújt el, ahol aztán tényleg soha nem gyanítottam és kerestem volna! És ez a „hely” nm más, mint éppen a volt-feleségem által mellbevágóan felelőtlenül kezelt gyermekeink iránti, szülői (apai!) felelősség-érzetem, amit annyira értékesnek tartottam. Amely felelősségnek viszont, a létjogosultságát minden Istenhidegei gyámügy hivatalnok(nő!) és pedagógus – tanító(nő!) és iskola-igazgató(nő), és végül az Annácskát csonkítással (szeme kiszúrásával, vagy az arca felhasításával) fenyegető, elkényeztetett fiú-osztálytársnak az újgazdag apja is, igyekezett lekicsinyelni, elbagatellizálni.
Az elején ebben az ügyben is, emberséges - gyáván, vagyis: senkinek ártani nem akaró, civilizált úriemberként viselkedtem, aminek a következménye az lett, hogy az Annácskán a szemkiszúrási kísérletet végző, időközben negyedikessé lett fiúcska és azok, akiket a kis bandavezér a befolyása alatt tartott, tovább sértegették Annácskát az általuk kieszelt, nem létező bűnöknek és vétkeknek a szemére hányásával. (Pl. hogy büdös a szája, sőt, büdös az egész lénye…) Vagyis, az egyébként a tanárok, de különösen a művész- szaktanárok által mindvégig dicsért lányomat kezdtem el védelmezni egyre nagyobb ambícióval. Ugyanaz történt az iskolában az Annácska esetében is, mint a hivatalokban az Orsolya esetében: azt kellett látnom, hogy mindenki a tanítónő és az iskola becsületét védi, és persze a lányomat csonkítással ijesztgető fiúnak az „édesapja”, a lányomat – tehát az áldozatot, illetve engemet, az áldozat apját kezdi körmönfontan „nem megfelelő viselkedéssel” vádolni. Most is, magamban tombolni kezdtem a haragtól és talán a gyűlölettől is, de kívül törekedtem semlegesen higgadt toleráns maradni, de éreztem és már tudtam is, hogy ez a viselkedés metafizikailag sem helyes, nem, hogy a gyakorlati valóság által mutatott igazságosság szempontjából.
És végre, el kezdtem írni a hivatalos hangú, és az elemi moralitást számon kérő, feljelentéseimet. Olyannyira, hogy karácsonynak és a téli vakációnak kellett el jönnie, ahhoz, hogy az elszenvedett igazságtalan ügykezelés miatti düh és gyűlölet mérgével telített szívemet, valahogy megnyugtassam és lecsendesedjek. Hogy tehát, az elfojtott haragom miatt, ne menjek tönkre teljesen fizikai egészség szempontjából. Mert hiába, hogy spirituális képzeleti szinten nem gyűlölködtem, de annyi irányból lévén megtámadva, illetve ellehetetlenítve, az akaratom és a józan eszem akaratom ellenére is, sikerült bevinniük az önmérgezés labirintusába.
Igen ám, de a régiek és a papok azt mondták, hogy az ördög sosem alszik, én meg azt, hogy ez az egész élet, nem más mint egy fantasztikusan berendezett, sokszor megfejthetetlenül magas rendű, igazság-logika szerint működő, karma-oldási szükségeket tartalmazó provokációs rendszer. Ez az isteni Ars Magna, és az embert, a feloldandó sorsa (karmája) szerint, folyamatosan provokálják a külső körülmények és az ellenségesnek tűnő, de mindössze ostoba személyek, arra hogy a karmáját belül összesítő árnyék-énjének a létezésére, illetve annak az „üzelmeire” felfigyeljen és, hogy attól, és azoktól a belső spirituális baj-okozóktól megszabaduljon. Ennek a logikának megfelelően tehát, nyíltan lehurroghattak engem az Annácska osztályában tartott szülői értekezleten, azoknak a gyermekeknek a szülei, amely gyermekek részt vettek a hét hónappal korábban, a szintén Ikrek-karmás Annácska (Sorsképletében a Lilith az Ikrekben található!) elleni terrorista merényletben.
Vagyis, az Annácska beszámolója szerint, a fél osztály-közösség részt vett a gyermekemnek egy szoros gyermekgyűrűbe zárásába, és, az iskolával szomszédos bárban az idejét mulató alkoholista tanáruk asztalán ott hagyott karton-vágó szikével az orra előtt hadonászó, nála egy fejjel nagyobb legényke felé lökdösésében, taszigálásában. És igen, ezeknek a szülőknek a gyermekei el kezdtek hurrogni, amikor megmutattam, hogy miféle gyilkos szerszámmal hadonászott a lányom orra előtt a selyemfiús fogásokat az iskola elemi osztályaiban gyakorló, kis legény. És pont akkor, amikor a másik Ikrek-karmás gyermeket, Orsolyát gyógyítottam ki éppen a légúti betegségéből, amibe visszaesett egy vírusos támadás következtében. És mindez még csak előszele volt a teljes felébredésemet szolgáló, későbbi labirintusi logika még alaposabb megfigyelési lehetőégének.”
Narrátor: - Fentebb Ádám megemlítette a Dedalusz nevét. Azt a görög, Minosz szigeti labirintus-készítő Dedaluszt, akit a legenda szerint, a rá valamiért megharagvó zsarnok Minosz király, bezárt az általa tervezett és megépített labirintusba. A görögök is tudtak tehát a mentális labirintust készítő árnyék-énről és arról, hogy abból még az sem tud kiszabadulni horizontálisszinten, tehát pragmatikusan tudományos logikával, vagyis a „józan paraszti eszével”, aki azt éppen készítette. Tehát egyikünk sem… Tudván ezt a spirituális titkot tehát, Dedalus, a fiával együtt „ki repült”, tehát felemelkedett a labirintusból és átrepült Kréta szigetére. Abból, hogy a fiával, Ikarosszal mi történt, egészen más tanulság vonható le. Minket most csak az árnyék én labirintusából való kijutási lehetőség érdekel…
Ádám: „- És semmi volt az imént megírt labirintus-járás, de amikorra megnyugodtam volna, egy másik kisfiú, aki szintén sokat zaklatta korábban Annácskát, azzal állt elé újra, hogy a lányom „befertőzi” az egyik osztálytársuk helyét, ahova annak a gyermeknek hiányában, a szaktanára ültette! – Szoktak beszélni a „sors-iróniájáról”, ami tulajdonképpen, egyáltalán nem a sors iróniája, hanem a fentebb emlegetett a karma-oldást szolgáló, planetáris sors-rendszerben világosan meg mutatkozó isteni igazság. Én ugyanis, nem tudtam még kora délután, hogy a lányomat sértegető fiúcska, ha csak rosszindulatból és goromba viccből is, de igazat mond, mivel Annácska akkor tényleg már átvette a vírusokat a kis húgától, és estére már úgy belázasodott, hogy én a két, láztól gyötört gyermek között kellett napokig éjszakázzak. De ez a fertőzött akkor még nem látszott Annácskán. Fogtam hát a gyermeket és elmentem vele előbb a szomszédunkban székelő iskolának az igazgatónőjéhez, aki el volt foglalva valamilyen Debreceni vendégekkel és ezért nem tudta meghallgatni a sérelmeinket, majd onnan átsétáltunk a lányomat „fertőző-gócknak” nevező kisfiú édesapjához, aki éppen az iskola szomszédságában található taxiállomásnál teljesített taxis szolgálatot.
Ez az édesapa, még velem egy ivású, valamint volt Judo-bajnok lévén, korrekt módon meghallgatta a panaszunkat és megígérte, hogy ekkora vétséget immár nem néz el a fiának többé, és még az azt védelmező, harcos természetű feleségével szemben is érvényesíteni fogja a családapai szigorát, akiről viszont város szerte köztudott volt, hogy amazon típus, és rendszerint úgy intézkedik, hogy, ami a szívén az a nyelvén. Dehogy érvényesítette a becsületes cselgáncs-edzőből lett taxisofőr a fiát védő tűzről pattant feleségével szemben a már rég elkopott családapai szigorát! Ezt legfeljebb akkor tette volna meg, ha elmondom neki, hogy abban az időtájban, amikor éppen ez a harmadik, de a még helyesen (tradicionálisan) nevelt, első két fiú-gyermekükhöz képest, már a tudományos "nem-nevelés" módszerével nevelt fiúcska a felesége méhében megfoganhatott, az igazságos mama éppen el akarta őt hagyni. A harcos önkormányzati titkárnő ugyanis, azzal a kérdéssel fordult hozzám nyolc évvel korábban asztrológusi tanácsért, hogy váljon-e el tőle (a taxis férj-apától) és kövesse-e a vele élni akaró új szerelmét, vagy maradjon a férjével és a családjával?
Furcsa, hogy a szakmai diszkréció és titoktartás elve, milyen helyzetekben szorít rá, hogy éppen akkor kell kussoljak arról, amit tudok, és főként arról, amit csak é tudok, amikor a legjobban esne kimondani azokat az „édes titkokat”. De ahol a titok, ott a végzet: Ez az elkényeztetett fiacskáját védő, fiatal édesanya tragikus gyorsasággal meghalt a későbbiek során! Ez tehát a labirintusban érvényesülő, karmának nevezett isteni logika.
Azt tehát, hogy ennek a taxi-állomásra tett panasz-látogatásunknak az akkor szaporodásban levő vírusokkal telt Annácskára nézve, mekkora haszna volt, nem tudom. De azt tudom, hogy itt kezdődött az én hosszú és gyötrelmes betegséggel telt–, tehát, ha nem is hosszas ágyhoz-, de hosszas lakáshoz kötöttséggel teli első igazi megvilágosodásom, amely alatt az Árnyék énem titkos búvóhelyét és alattomos természetét részben felfedeztem. Ugyanis, amikor sok nap múlva a gyermekek végre felgyógyultak (Érdekes módon, Verácska, akinek nincs un. direkt- Ikrek karmája nem kapta el a vírust, annak ellenére, hogy ő is kapott eközben az anyja felől érkező negatív energiákról erős testi jelzéseket.), én kimerültem a sok éjszakázástól, és egy korábban ki nem feküdt és teljesen meg nem gyógyult hűléses gyulladáson keresztül, végre én is elkaptam a lányoktól a vírusfertőzést. És ez volt az első biztos jelem arra, hogy márpedig nekem is létezik árnyék énem. És később az is kiderült,hogy nem is akármilyen.
És, hogy semmi kétség ne legyen afelől, hogy tulajdonképpen már az elejétől én voltam a sorserők célpontja ebben a játszmában, miután fél-gyógyultan, elmentem Verácskával a piacra, hogy töltsük fel a zöldség-készletünket. Ekkor és ettől a hideg levegőn végzett nagy mennyiségű zöldség és gyümölcs-cipeléstől tehát, még a korábbinál is jobban belázasodtam, és „végre” egész valómban a XII- házamban álló Sárkányfarkamhoz méltó módon, remetei és én-kotlási állapotba kerülhettem. (A 12. horoszkópház ugyanis, a Halaknak megfelelő gyakorlati életkör: az egyedül a remetei zárt-körülmények között végbe vihető karma-oldási és Isten-közelség megvalósítási életfeladatokat jelző, gyakorlati spirituális élettér. A Halak viszont a Tyúk és a Kakas évével, tehát a teljes spirituális éberség-szerzést célzó, csendben levés, vagyis a kotlás szellemiségével áll analitikus kapcsolatban.)
És csak így, végre ágyhoz kötötten, a sors-által jól kiütve, derülhetett ki végre az, hogy bizony, nekem is van egy nagyon is rafinált árnyék-énem. És , hogy ez nagy-rafináltan, mikor a gyermekekért való igazságos és nyílt harc elől való, gyáva (Tehát a negatív Szaturnuszt képviselő hivatalnokoknak a, nyilván, hogy igazságtalan és közömbös, és funkció-ellenes magatartásával szemben: tapintatos!) meghátrálásaimat sugallta. Majd, amikor tudomásul véve a helyzet súlyosságát, és a civilizált úriemberi gyávaságomat végre szétszakítottam, akkor meg a lányomat nyílt szemtelenséggel bántó és üldöző gyermekek, és az azokat kényeztető – azokat, a lányomnak a mocskolásával védelmező szülőknek és a merényletet eltusolni, majd elbagatellizálni törekvő tanárok ellen érzett mély-, de addig vészesen magamba fojtott gyűlöletre adott „szabad utat”. Napokig tartott, amíg sikerült átlátnom azt a rengeteg tudattalan és tudatos – racionális belső cselszövést és a végletesen egymásnak ellentmondó, de pillanatnyilag mindig racionálisnak látszó érvet, amellyel az árnyék énem igazolni tudta azt, hogy mind a gyáva „úriemberkedés” időszakában, mind a belső, tehát fojtott gyűlölködést kiváltó, agresszív képzetek alkotásának helyt és engedélyt adó magatartásom miért és mikor volt káros és mikor volt éppen helyes és szükségszerű.
Tehát napokig tartott, amíg megértettem azt, hogy a gyáva – úriemberi magatartásom nem volt „szükségszerű”. A dolog éppen, hogy fordítva igaz: amikor az egyetemes törvények szerinti igazságért harcolsz szívósan, de nem ellenségesen és lehetőleg már az elejétől fogva, nem eshet bajod. Sőt, azt az igazság - harcot, amire jól felkészültél lelkileg, a legtöbb esetben, nem is kell megvívnod már, mert kiderül, hogy az ellenséged kilövi, elgáncsolja saját magát, vagy, mielőtt találkoznál vele a csatatéren, elbánik vele egy másik ellensége. (Az elkényeztetett fiát az azt kényeztető felesége irracionális védelmezései miatt erkölcsileg pontra tenni képtelen taxis férfinak a nálam 15 - 20 évvel fiatalabb felesége is, hirtelenül meghalt, három évvel a fent leírt ostoba szülői konfliktusunk után. Ezért tehát nem is kellett tovább felkészítenem magam a szükséges törvényesség instaurálása érdekében felvállalandó harci alapállás szükségének a felvételére, valahányszor a polgármesteri hivatal alagsori részelegének a titkárságán akadt dolgom. És az is a szellemi világ csodálatos változásainak ez egyik legmeghökkentőbb példái közé tartozik, hogy az Annácskára vadászó fiúcska, az édesanyja halálát követően, az osztályuk legrendesebb diákjává vált, aki különös udvariassággal és tisztességgel, azt is mondhatni, hogy szeretettel viszonyult Annácskához a későbbiekben.)
És nem csak az a jelkép beszél egyértelműen arról, hogy itt az Ikrek gyakorlati életkörében: a III. házban található teljesen negatív Marsomnak a Lilithel való együttállása által jelzett, rejtettnek ugyan, nagyon rejtett, de úgy is létező agresszivitásra való hajlamról, illetve a gyávasággal való „beteges mérlegelésről”, habozásról, konfliktuskerülési gyávaságról, majd a belső mérleg kiborulásakor a fékeveszett sárkányom tűzokádásának az ugyancsak negatív aspektusáról van szó! Hanem arról is, hogy ezekkel szemben áll, tehát meredek szemben-állásban található az a hét bolygó által támadott Holdam (Tehát a gyermekekhez való viszonyulásomnak az asztrológiai szimbóluma!) amely az anyámmal és a gyermekeim anyjával való viszonyomat jelzi a sorsképletemben! És ez is, ráadásul a tüzes Kosban, vagyis a Mars otthonában található!
Számtalan esetben megjártam már az életben, hogy annak a karma-tisztításomat kiváltani hivatott sors-provokációnak az igazi okát, vagyis azt a konfliktust, amit úgy véltem, hogy sikerült elhárítanom és a belső egyensúlyomat ezzel megőriznem, tulajdonképpen, csak félreértettem, vagy nem vettem észre. Merthogy nem szeretvén a konfliktust, inkább az ügyet nagyvonalú felelőtlenséggel, vagyis: felületes toleranciával kezelem, majd rendszerint egy enyhébb hűlés beszerzése szintjén, megbetegszem. De ezzel még semmi nincs megoldva, mert a karma-oldási szükséget jelző sors-probléma továbbra is fennmaradván, még csak jobban elmérgesedik az időben és sokkal veszélyesebben tér mindig vissza. És most is ez történt:
Felbátorodván azon, hogy Annácskával a nála gátlástalanabb fiú osztálytársak mindent büntetlenül elkövethetnek, mivel a fegyelmi kérdésekkel foglalkozó igazgató-helyettes mindig felmenti az Annácskát bántalmazó, mivelhogy a szüleik által is a modern "nem-nevelés" jellegű, nevelésnek hazudott módszerével, „iskolai csínyekre” bátorított gyermekeket (Persze, mert az igazgató lekötelezve érzi magát az iskola-szponzor szülőkkel szemben „az iskola érdekében”…), öt hónap múlva egy, korábban kétszeres agyműtéten átesett, éppen, hogy nem egészen agy-nyomorék fiú osztálytársuk is nekiment egy agyagvágó kis-lapáttal Annácskának szobrászati órán. Nos, ebben az általam féltve védett és gondozott, kiskorában rengeteget síró, és Edua halála után hat hónappal és Júliának egy vetélése után másfél hónappal fogant gyerekem, igencsak erős agresszivitás-jellegű karmával rendelkezett, amit később intenzív karate-edzésekre és versenyekre járatással próbáltunk feldolgozni és feloldani.
Ha a vírusfertőzés nem lett volna elég annak a megértéséhez, hogy mit művel az árnyék-énem, akkor tessék: a szívemmel átellenben fekvő jobb tüdőlebenyem felső csúcsa – csücske - volt az, ami végig irritálódva viszketett és késztetett a legkétségbeesettebb köhögésekre. Ami tehát spirituálisan jelképezi az Ikrek-et (Az asztrológiában a tüdő tartozik hozza analogikusan), és az értelem mögötti és alatti (tudatalatti) búvóhelyeket, ahonnan a karmánk szerinti, árnyék-énünk szokott manipulálni minket. Nagyon gyenge asztrológus kellett volna legyek ahhoz, hogy ne vegyem észre ezt a világos szimbólumrendszert! De nem is ez a kérdés, hanem az, hogy miért nem jöttem rá ezekre már sokkal korábban, már csak azért is, hogy vethettem volna elejét ennek a rengeteg fullasztó köhögéssel járó szenvedésnek?
A válasz nagyon egyszerű: azért, mert amikor, még pálya-kezdő asztrológus voltam azt képzeltem, hogy amiért az Ikrekben álló Jupiterem három pozitív fényszöget kap, (Hold, Neptunusz, Plútó), az egyben azt is jelenti, hogy „az én Jupiteremmel minden rendben van.” Hogy tehát azok, az asztrológusi – metafizikusi éberségre való képességekkel megerősített, pozitív tulajdonságok amelyeket ezek a pozitív fényszögek jeleznek, képesek lesznek mindig ellensúlyozni azt a zavaros és hibás és helytelen önértékelésre, rossz önkritikára, tehát: önáltatásra és hiúságra való késztetést, amit a Szaturnusz - Jupiter negyed-szembenállásom jelöl. És ez, egy igen nagy – úgymond kezdői - hiba volt, ami leragadt a tudattalanomban. Ahogy többször is elhangzik a revolver c. beavatási filmben is: az ellenség mindig oda bújik el benned, ahol a legkevésbé keresnéd...
Hát ilyen ez, a végső leszámolásig nálunk mindig értelmesebbnek bizonyuló árnyék-énünk! Figyelem: Nem ő generálja a szélsőségesen negatív belső és külső viselkedési – viszonyulási formákat. Mert az mindössze elrejti és megvédi (úgymond konzerválja) a nappali éber tudatunkkal szemben a Karmikus (negatív, ellenséges, rombolási, vagy információ - hamisítási és kábulási) késztetéseinket. Tehát, az agressziós (férfi), vagy a kábulati (női) karmánkat jelölő karma-pontok által jelzett, valamint, a teljesen negatívan fényszögelt bolygók által és a karma-pontokat tartalmazó konstellációk által megtestesített őserőknek és erőtereknek az, ellentétesen szélsőséges, negatív megnyilvánulásait. Így történhet meg, hogy egyazon személyen belül bőséges helyet és lehetőséget kap pl. a nevetségesen beteges konfliktuskerülés (persze, a humánus lelkiségre, vagyis a béke-szeretetre fogva), illetve a megvetendő gyávaság, amivel egyesek még a veszélybe került gyermekeik megóvása, megmentése helyett is csak panaszkodni, siránkozni és – vagy átkozódni képesek, a szorult helyzetben igencsak veszedelmessé váló, irracionális agresszivitással. A másfelől a nyíltan kifejezett, vagy éppenséggel mélyen elfojtott, de belül tomboló, dühöngő agresszivitással, ami az én ritkán megnyilvánuló karmikus késztetéseimre jellemző. Vagy ami a volt feleségem sajátja: a másokra nézve, kényelmetlen naivitásig és ostobaságig elmenő őszinteség és nyíltság a felszínen, ami jól megfért benne az abszolút megtévesztéssel, a beteges titkolózással és félrevezető manőverezéssel, tökéletes hazudozással (Jupiter) leplezett egoista önzéssel a kár-tevési, rombolási gonoszsággal.
És balog Ádámmal együtt és Ádám után, én is figyelmeztetlek még egyszer: mindazt a részben kapzsiságból, részben hatalmi mániából, és részben perverzióból eredő, egymás kínzási és egymás átverési szörnyűséget, amit politikai irányítás-, egészség-védelmezési gondoskodás és jó-tevési szórakoztatás címen az emberiség egyedei egymással elművelnek, még nem az árnyék-éntől ered, az a sok aljasságot tehát, nem az generálja! Az árnyék énünk, egyrészt a kételkedést adja meg arra vonatkozóan, hogy esetleg nem-e lenne jobb hagyni a fenébe ezen szélsőségeknek az oldása céljából tett erőfeszítéseinket, finoman azt sugallva, hogy, hiszen úgy sem fog sikerülni. És azt, hogy amennyiben sikerülne is, semmit nem érünk vele, mert az eredmény a mi érdekeink ellen való lesz, stb. És, akárcsak az én esetemben is, utólag mindig megadja a felmentést újra és újra arra, hogy miért viselkedtünk gyáván (vagy ennek ellentéteként: kegyetlenül), naiv – őszintén (vagy: áltatón, félre vezetőn). Vagy például, a X. horoszkóp-házban álló negatív Vénusz esetében: csábítóan és exhibicionista módon (Vagy: bántón elzárkózón és nevetségesen puritánul).
De, ami a legérdekesebb és a legveszélyesebb szélsőség az árnyék-én játékában az az, hogy mindig tudja azt, hogy mivel szerelhet le a lábunkról, mikor szüntetheti meg a lelkiismeretünk hangját. Mert van, amikor a mindent megoldó. kedvező jövőnkről rózsaszínűen képzelegtetve, mindent-, sőt: a mindenséget is magukhoz ölelően szeretve, de máskor depressziósan, tehát ember- és isten-utálóan, vagy az utóbbi létezését tagadóan, pesszimistán, szkeptikusan és kétségbeesetten, tökéletesen éles – dialektikus… - logikával elmagyarázza nekünk, vagyis „a tudati ön-magunknak”, hogy az adott szituációban és az adott körülmények között nem is tehettünk volna másképpen.
Az árnyék énünk tehát, mindaddig amíg be nem ismerjük a létezését és ki nem ismerjük a ravaszságát, és meg nem tanuljuk a hamisságát leleplezni és leszerelni, mindig okosabb lesz a lelkiismeretünknél és a spirituális öntudatunknál, és persze: annál a felelősségünknél, amivel a mágikus erejű képzeletünket tudnánk irányítani.
Abban az időben, amikor Ibolyával együtt felfedeztük az Árnyék-én jelenséget, illetve jóval azt követően, tehát, amikor próbáltuk azt kiismerni és a természetét, illetve a működési mechanizmusát leírni annak az érdekében, hogy asztrológusokként minél több olyan személyen segíthessünk, akinek a horoszkópjában, vagy az élet- és sorstörténetében, az un. „panaszaiban” tehát, valamilyen formában megjelentek a jellegzetes Ikrek – motívumok (a kettősségek), különböző bejegyzéseket kezdtünk írni a az
http://www.ujasztrológia.hu c. honlapomon, majd, miután egyre több anyagunk gyűlt össze a témában, nagyobb lélegzetű cikkek és tanulmányok megfogalmazásába kezdtünk a témába, amelyeket szintén közzé is tettünk a honlapon, és amelyekből én később egy könyvet is írtam. Ibolya sajnos nem jutott el oda, hogy a maga külön könyvét megírhassa, és nagyon furcsa módon, éppen az elképesztően (és teljességében még általa is követhetetlennek és kiismerhetetlennek bizonyuló, zseniális és számtalan arcú (tudatú) árnyék-énje miatt.
Akkoriban érkezett hozzánk tehát, egy Beáta nevű, régebbi horoszkóp-rendelő ismerősömnek, az alant közlendő levele is:
„Kedves Ádám,
íme, egy kis önleleplezés és esettanulmány az árnyék én zseniális túlélőképességéről és szívósságáról.
Az Ibolyával egy időben írt, „Az Ikrek és az árnyék-én”, illetve a Zseniális árnyék-én című tanulmányaitok elolvasása után újra számba vettem, hogy az én életemben, gondolkodásomban hogyan és miként nyilvánul meg ez a jelenség, s mivel az utóbbi tanulmányban kifejezetten kéritek, hogy akinek van tapasztalata erről, az ossza meg, hát szívesen eleget teszek a kérésnek én is.
Nincs tudomásom róla, hogy nekem lett volna magzatkorban elhalt ikertestvérem. Anyámat egyszer kérdeztem róla, de ő nem tud ilyenről, ami persze nem bizonyíték, hisz ez a testvér elhalhatott akár már az előtt is, hogy egyáltalán felfedezte volna az állapotát és az első ultrahang felvételt elkészült.
Ám tekintettel arra, hogy nekem igen durva és erős árnyék-énem van, ahogy Szilárd írja, de mégiscsak él bennem a gyanú, hogy ketten indulhattunk. Anyám sárkányfarka is kettős jegyben áll, mint az enyém, de nekem már a Lilithem is az ikrek végébe került, ami ráadásul duplán kettős állapotban van, mert együtt áll a rákban lévő Holdammal.
Nos: Ha hiszed, ha nem én már kicsi lányka koromban is arról ábrándoztam, hogyha megnövök, ikreket szülök, méghozzá iker lányokat, és álmodtam is ilyesmiről. Aztán kissé idősebben, amikor egy ismerős házaspárnál láttam, hogy az ikrek gondozása mennyire nehéz, letettem erről a tervemről, de ennek ellenére az ikrek motívumok továbbra is áthatották a képzeletemet és megjelentek a mindennapjaimban is.
Csak hogy néhány példát mondjak: nekem mindig két jó barátnőm volt, a dolgokat szeretem duplán megvásárolni, hogy legyen egy tartalék (félve attól, hogyha újra keresném, nem találnám többé), olyan is volt, hogy két szerelmem volt egyszerre…, stb.
De hogy a még konkrétabb és fontosabb részletekre mindjárt ki is térjek, itt van az a kamaszkori vágyódásomban, hogy a nevemet is megváltoztatva, magamban a saját (gyengének, méltatlannak ítélt) személyiségemet elsorvasszam, és egy erősebbnek adjam át a helyet, aki majd tudja, hogy hogyan kell sikeresen élni az életet. Ő az én ellentétem volt: erősebb, szebb, népszerűbb stb. Néha, amikor róla fantáziáltam, külsőre is egy teljesen más személyt láttam magam előtt, ez főleg kicsi gyerekkoromban volt jellemző, ugyanis megdöbbentő módon már az óvodában is megvolt bennem ez a kicserélődési vágy. Később már nem akartam magamat teljesen lecserélni, csak több személyiségre vágytam. (Ez sokszorozódási természet általánosan is jellemző, az árnyék – énre és ebből következik, hogy több esetben is, az ókori, a középkori és újkori démonológusok is több ilyen „idegen lényt” észleltek egy –egy általuk kezelt megszállottban. –J egyezte meg Ádám annak idején.) Ez a vágy odáig terjedt, hogy még naplót is elkezdtem írni az én alternatív személyiségemről, bízva abban, hogy így „bemágiázhatom” magamnak ezt a tulajdonképpeni lelki öngyilkosságot. Nem fizikailag akartam megsemmisülni tehát, hanem személyiségileg.
Az analitikus horoszkópom elkészülése után (amikor is először hallottam az árnyék-én jelenségről), egy rövidebb ideig tartó tisztulás után egyszer csak elkezdtem zuhanni. Halálfélelem és halálvágy gyötört, csonkulástól, súlyos betegségtől féltem és komolyan aggódtam, hogy megtébolyodok. Aztán egy nagyon intenzíven megélt álomban találkoztam is „vele”. Ugyan úgy nézett ki, mint én, azaz csak majdnem, mert nálam jóval csontosabb, betegesebb kinézetű és agresszívabb volt. Ez nagyon személyes álom volt, és nem is osztanám meg akárkivel, mert még a végén perverznek néz, de ebben az álomban a másik énem közösülni akart velem, annak ellenére, hogy ő is lány volt. Erőszakosan, nekem fájdalmat okozva „tett magáévá” (hogy honnan volt neki ehhez való szerve, azt nem tudom), s közben éreztem, a belőle áradó haragot, kétségbeesettséget, de valahogy azt is, hogy szeret engem.
Az álomban én magamba engedtem, mert szántam őt és én is vágyódtam utána. Ez után a karma-oldás útjáról fokozatosan letértem, s két egészen sötét évvel kellett megküzdenem.
Most már világos számomra, hogy ez az én szinte teljes, saját személyi öntudattal rendelkező árnyék-énem rajtam keresztül akar élni, érvényre juttatni akaratát, és hogy ne tudjam felszámolni, az érzelmeimen és sötét ösztönvilágomon keresztül férkőzött be az életembe. A halálfélelem, a csonkulástól való fóbiás rettegés nem az én, hanem az ő félelme volt. Egészen a karma feloldás első kísérletiig ő lappangva élt bennem, mint egy parazita. Vágyait a saját vágyaimnak tekintettem, gondolataimban osztoztam vele. Ugyanakkor épp a félelmeimen keresztül tartott vissza a megtisztító, őszinte érzelmi átélésektől, mert neki az egyetlen élet az én belső életem, és az az érdeke, ahogy abban tudjon létezni – különösen a fantáziavilágomban.
Olvastam az esetleírások között, hogy volt olyan nő, aki saját, elabortált magzatának vélte az árnyék-énjét, ezért nem akart neki ártani. Most mondhatnám azt, hogy én meg a testvéremet nem akarom kinyírni, csakhogy ő nem a testvérem! Ő nem egy teljes ember és még csak nem is teljes emberi lélek, pusztán annak lenyomata, egy kis ego maradvány, démoni lény, aki irigyli tőlem az életet, ami egyenlő a megváltódás lehetőségével. De ő, ebben a formájában soha nem juthat élethez, neki (akármi is ő most ebben az állapotában) vissza kell oldódnia az abszolútumba, mert ez az irány, amerre tör, nem szül számára életet, hanem mindkettőnk halált eredményezi. Érthető a halálfélelem, az mindenkiben munkál, de hogy halhatna meg az, aki nem is él?
Mert ez nem élet, hanem a létezés valamely nagyon alacsony szintű, nyomorúságos formája. Aki újjá akar születni, annak meg kell halnia – ez ránk is vonatkozik, hisz amikor rossz beidegződéseinktől szokásainktól megválunk, vagy egy-egy élethelyzetnek búcsút intünk, mi is ezt a skorpiói lételvet gyakoroljuk. Nem tudom, hogy az egyetemes létezésben milyen törvények vonatkoznak az ilyen tudatfoszlányokra, de vele együtt nekem sem lehet teljes életem, öröklétről, megváltódásról nem is beszélve. Nem szabad tehát érzelgősen viszonyulni hozzá, s főleg nem érzelmeket (sem testvéri, sem anyai vagy baráti) táplálni iránta.
Erre jutottam magamban a tanulmányokat olvasva.
Szeretettel: Beáta
(Vége a második fejezetnek. A téma egy következő fejezetben folytatódik.
Belépés
GyIK
Keresés
