|
Anyanyelvi nagykorúság
Köznapi gondolkodásunkban a 18. év betöltése utáni nagykorúvá válást a polgári választójog automatikus elérése mellett, a tizenkét év tanulás utáni érettségi vizsgával és ugyanakkor a személyi érettséggel hozzuk összefüggésbe. Az utóbbi egy jellegzetes civilizációs tévképzet. Ha szellemi érettségről van szó, Hamvas Bélának az érett szónak az értelmezése jut eszembe. Gyümölcsóra című esszéjében kifejti, hogy az érett szavunk az és az érintett szó közös gyökből ered és érettnek lenni, azt jelenti, hogy az isteni szellem (fény és szeretet) által érintetté és a szellemi információ irányába nyitottá válni. Hamvas szerint az érett ember, akár az érett gyümölcs a teremtés misztériumának, illetve csodának a megtestesülése, mert általuk „az ami belül van, kívül megjelenik”: láthatóvá válik, hogy mi az, amit a csecsemő, a gyermek és a kamasz, illetve a rügy, a bimbó és az érlelődő gyümölcs mint lehetőséget, rejtegetett magában. Az érettség állapotának elérése tehát, Hamvas meglátásában csoda. Az a teremtési aktus, amikor mindaz ami mindaddig csak a belül, a szellemi erők légökrében létezett és ott érlelődött mint lehetőség, a külvilágban egyszerre megjelenik és láthatóvá válik.
Az életkorral valamiféle racionális (tudományos?), vagy analogikus összefüggésbe hozható, illetve az életkorhoz köthető nagykorúsággal és a biológiai, lelki és szellemi érettséggel kapcsolatos kérdésekre különböző válaszokat adnak a különböző kultúrák, kultuszok és beavatási rendszerek. Ha Hamvas Béla a spirituális érintettséghez kapcsolja az érettséget, én a személyi felelősségtudathoz, illetve a felelősség képességének az eléréséhez (Megérni: a felelősség képességét elérni.) kapcsolom a nagykorúságot. Ezért szerintem a magyar kultúrában felnőtt személynek a nagykorúsága annak a függvénye, hogy mennyiben képes megérteni az anyanyelv szellemét és mennyiben tud az ő egyéni szellemét érlelő „anya- nyelv” által érintett lenni, annak szellemével összhangban élni?
Faggassuk ki tehát rejtelmei felől az anyanyelvünket, úgy ahogy a három éves gyermek faggatja az édesanyját, hogy tőle tanulja meg az ő számára legfontosabb fogalmakat, a tárgyi és a szellemi értelmeket:
Felelős, felelősségre képes. Olyan emberre, olyan „felelő” képességgel rendelkező személyre utal, aki nappali éber állapotában bármikor és bármilyen körülményben felelni tud ha szólítják és értelmes feleletet tud adni arra vonatkozóan, hogy mit miért tesz, vagy nem tesz, mit miért mond, vagy nem mond. Felelős ember az érett személyiség-tudattal rendelkező ember, aki határozottan tudja, hogy ő emberi személy, hogy személyi nevével együtt felelősséggel rendelkezik: felelet-adási képességgel. Felelős ember az aki felel azért amit mond, gondol és tesz. A felelős ember a személy és a személy az, akiben létrejött a gondolat, a szó és a tett egysége.
Az az ember, aki nem tud felelősséget vállalni azért, amit gondol, nem képes felelősséget vállalni azért sem, amit tesz. Persze, ezt így megkövetelni mindenkitől, nem csak hogy lehetetlen, hanem a követelés erőszakos bevezetése terrorhoz és tragikus helyzetekhez is vezetne és ellentmondana az emberi nagykorúság és az érettség szellemének. Az én édesanyámat például hiába utalná egy felelősség követő szervezet felelősség- edukációs lágerbe, mert ő a személyi felelősségvállalásra teljesen képtelen. A felelős ember ugyanis csak a függőségei által meg nem zavart, autonóm és szabad ember lehet, akinek a szabadsága a lehető legnagyobb mértékű egyéni felelősségvállalásában rejlik.
A szabadságnak, illetve a szabadság-állapotnak a megértése, a nagykorúság és az érettség második főszava, de ez nem választható el a felelősség kérdésétől, sőt, a kettő egymásnak a feltétele: csak a tetteiért, szavaiért és gondolataiért felelős ember lehet szabad és ugyanakkor csak a szabad ember felelhet minden tettéért. Az éretlen ember összetéveszti a lehetőséget a szabadsággal és a felelősséget a kellemetlen teherrel, a gátoltsággal, a korlátozottsággal a nyűggel. Amennyiben abbéli törekvésünkben, hogy egyénileg, vagy csoportosan minél jobban és boldogabban éljünk, kivágjuk a földkerekség minden erdőjét és kipusztítjuk, vagy halálra szennyezzük a természet minden zugát, maga a tönkretett természet fog korlátok közé szorítani bennünket, mert a felelőtlen tetteink során nem a szabadságunkat gyakoroljuk, hanem mindössze a lehetőségeinkkel élünk Pontosabban: visszaélünk. Leegyszerűsítve ez lenne a szabadság és a felelősség, illetve a nagykorúság és az érettség összefüggése.
A főkérdés azonban az, hogy mi a helyes, az igazi (a nem hamis!) felelősségvállalás? Semmi esetre sem az aggodalmaskodás, az aggodalmaskodó magatartás. Az önmagát és „szeretteit” a természetes nehézségektől és az erőfeszítésektől mentesíteni akaró, aggódó ember az öncélúan élvezni akaró emberrel karöltve teszi tönkre, szennyezi be és zavarja össze a föld élővilágát, a föld önmagát szabályozni, megtisztítani és újjászülni képes biológiai rendszerét. Az aggódó ember, félelemben élő ember, mert ő nem akar egy felelős, egész személy lenni, nem akar, vagy nem képes teljes felelősséget vállalni, gondolataiért, tetteiért és szavaiért. Nem akar, vagy nem tud harmonikusan együtt élni sem az isteni sem a természeti törvényekkel. Az aggodalmaskodó ember, annak ellenére, hogy „jogosan aggodalmaskodó” szerepében nagyon felelősnek tűnik, valójában felelőtlen személy, aki tudata mélyén lelkiismerete tisztaságában és szándékai törvényességében kételkedik.
Székelyföldön még mindig úgy tartják, hogy a gyermek Isten áldása és nem véletlenül. A székely és a csángó népi hagyomány őrzi még azt az ősi tudást, amit az asztrológia és a metafizika tanít, és ami szerint analogikus összefüggés létezik az anyagi bőség és az embernek (a felelős személynek!) a gyermekáldással szembeni viszonya, szellemi alapállása (a viszonyulás pozitív, vagy negatív minősége) között. Több nemzet nyelvében az anya, az anyaság, a Hold, a szaporaság, a bőség, a nép és az áldás kifejezés egy szótőből ered. Sőt: van, ahol ugyanazt a kifejezést használják egyikre mint a másikra. Naivak lettek volna az ősi népek és mi lennénk az okosabbak, mi a külső és a belső természetünket egyaránt szennyező, népszám szerint sorvadozó európai nemzetek tagjai?
Ha a 18 évet betöltő magyar ifjak tudnák azt, hogy a személyi felelősség a szabadság első feltétele, illetve ha tudnák azt, hogy a gyermekáldás felelős vállalása és a számos gyermekért való felelősségvállalás nem nyomorúságot hanem, a szó szoros értelmében, anyagi bőséget és szabadságot eredményez, a gyermekszülő, illetve a szülést elutasító anyák nem kellene annyi „nőgyógyászati” probléma miatt és szülés közben felmerülő „komplikáció” miatt szenvedjenek. Ha értenék a magyar nők, hogy a mai szentimentalista csengésén túl és annak ellenére, valójában mit is jelent az áldott állapot kifejezésünk ( Nem csak szellemi-lelki és ezáltal a fizikai egészség megőrzésének és az egészség-visszanyerésének a lehetőségét, hanem egyenesen az egészség megőrzésének az első számú feltételét!), nem aggodalmaskodnának és nem szenvednének annyit, amennyit az újkeletű „terhesség” nyomasztó képzete szerinti életvitelük miatt szenvednek. Nem szentimentális pietizmusból alkották őseink az áldott állapot kifejezést! Ha ezt megértenék a nagykorúvá válók, jobb foglalatosságot kereshetnének maguknak a nemzetféltő politikusok, teológusok, demográfusok és szociológusok, mint hogy a nemzetsorvadás folyamatának csökkentése érdekében (mert a megállításról és visszafordításáról már lemondtak) személytelen, illetve szellemtelen és lelketlen „nagypolitikai” stratégiák kidolgozásán fáradozzanak.
Láthatjuk, hogy olyan egyetemes (azaz metafizikai) logikában való gondolkozásra utaló kifejezések és nyelvi struktúrák élnek a magyar nyelvben, amelyeknek ha képesek lennénk még megérteni és a mindennapi életünkben alkalmazni a szó szerinti: eredeti értelmét, sokkal kreatívabban, nyugodtabban és egészségesebben élhetnénk. Ha képesek lennénk az anyanyelvünk érett szellemére hallgatni, nem élnénk az egyetemes lét áramlásaival ellentétesen, azokkal ellenkezve, fölösleges feszültségek és tragikus szenvedések között. Sőt, még ennél is tovább megyek: Ha meg tudnánk hallani azt, hogy mire utal, mit mond, mit tanít, mit őriz itt Európában, ez az ázsiai eredetű magyar nyelv, nem versengenénk más civilizált népekkel az öngyilkossági számarányok szerinti első helyért világ szinten.
Anyanyelvünk eme ősi jelentéseinek a megértéséhez egy kis metafizikai tájékozódás szükséges, ami nem sajátítható el a siker- centrikus, illetve az élet megnyerésére és a természet fölötti győzedelmeskedésre beállított, pragmatikus "európai" iskolákban és egyetemeken. Metafizikai ismeretek nélkül ma már nehéz belátni ( belülről: a spirituális dimenziók felől meglátni, megérteni) a következőket:
Anyanyelvünkön nem azt mondjuk, amikor valaki valamilyen rendkívüli dolgot vitt véghez, hogy potenciális volt azt megcsinálni, hanem azt, hogy képes volt megtenni. Például, Jóska képes volt egy ötven kilós cementzsákot a két méteres állványra feltenni. Őseink tudták, hogy mindig előbb van a kép, előbb meg kell legyen az elképzelés, vagyis meg kell történjen, végbe kell menjen az imagináció folyamata és csak azután jön létre a materiális valóság. Ők tehát tudták azt, hogy az ember képzelő erejében rejlő teremtőerők - a képességek - hozzák létre a személy fizikai valóságát, mintegy materializálják azt. Ezek szerint a "képesnek lenni" eredetileg azt jelentette, hogy gondolat-képek által teremteni tudni, valamit az anyagi világban tudatosan létrehívni. A képesnek lenni, közvetlenül a metafizikai ősállapotok szerinti gondolkozásra (ontológiai alapok szerinti létérzékelésre) visszautaló kifejezése, az ősi metafizikai gondolkozás (egység-) logikájára visszajelző kifejezése a magyar nyelvnek, még akkor is, ha ez a kifejezés, nem létezett pontosan ebben a formában a IXX. századi nyelv újítás előtt.
Amennyiben nem akarjuk mindezt tudomásul venni, körül nézhetünk az életünkben, hogy pragmatikus pozitivista mentalitásunkkal miféle (külsőleg és belsőleg) szennyezett valóságot hoztunk és hozunk létre. Globális szempontból teljesen mindegy, hogy 2000 első hónapjaiban a Romániai nemzetgazdaság létesítményeihez tartozó Nagybánya környéki bánya-ülepítők szennyezik az élet teljes kipusztításáig a Magyarországon folyó Tiszát, mert a természet-romboláshoz vezető, az élet megnyerését célzó, gazdasági és tudományos-technikai versengés szelleme nem Nagybányán született, hanem nyugat-európában, mint ahogy az első környezet szennyezési problémák sem Romániából indultak el. A katasztrofális természeti szennyezések csak következményei egy több száz évvel korábban elindult „civilizációs” szellemi szennyeződési folyamatnak, ami szoros kapcsolatban áll minden ősi népnek az anyanyelve szellemétől való eltávolodásával. Amit a környezet szennyezéshez vezető szellemi szennyezettségünkről állítok, nyugodtan misztifikációnak lehet venni egyelőre és rá bízni a jövőre, hogy a tapasztalat bebizonyítsa, vagy megcáfolja állításaim valóságát, vagy valótlanságát.
A nyíltan kiélt, vagy csendesen elfojtott negatív indulatok által (düh, harag, sértettség, bosszúvágy a többi emberrel szemben, a saját sorsunkkal szemben) hajtott - lásd az ízes magyar káromkodások, átkozódások hatásos képszerűségét - és a spekulatív, általában a nyerésvágy és a győzelemigény kielégítésére beállított gondolkozással összezavart teremtő-képességünk egészen furcsa valóságot hoz létre: esetünkben az úgynevezett "mai magyar valóságot", amely gazdaságilag „fejlődésben” van, miközben a népesség katasztrofálisan sorvad. Ezt az utóbbi jelenséget most nem kommentálom, hanem a magyar szavak szembeötlő metafizikai jelentésére, illetve azok eredeti tartalmaira szeretném felhívni a figyelmet.
Az egészség kifejezésünk például egyáltalán nem a betegségnek az ellentétét jelenti, mint ahogy eddig gondoltuk, hanem a test - lélek - szellem hármas egységének a harmonikus együttlétét és összműködését. Az egészség az EGÉSZ teremtés személyes átélési képességét hivatott kifejezni. Őseink tudták, hogy a test-lélek-szellem együttesének a megbomlása az, ami elvezet a betegséghez és nem a „gonosz” bacilusok és a vírusok támadják meg ok nélkül az ártatlan embert. A vírusok és a bacilusok számának hirtelen növekedése egy biológiai szervezetben ugyanis csak következménye az immun rendszer meggyengülésének, ami viszont szintén csak következménye a szellemi „egész”-ség, illetve az egység-átélési képesség megbomlásának. Ehhez hozzá tartozik természetesen a környezettel való egység-élmény, az egység-érzés (egységes, minden létformára vonatkozó szeretet - képesség) megbomlása és a kiegyenlítődési képesség elvesztése, megzavarodása is.
Ezt Hamvas Béla több helyen úgy írja le, hogy az ember testében megromlik, lelkében, azaz tudatában megzavarodik és szellemében korrumpálódik annak következtében, hogy életképzeletében nem látja az egységet, illetve nem éli át az „egész”-séget. Az emberi betegség tehát az egység nem látásának, illetve az egységtelen tudati és érzékelési állapotnak a következménye. Ennek értelmében tehát nem azért betegedünk meg, mert a külső ellenség -a bacilusok és a vírusok és egyéb "fertőző", "kór-okozó" ellenségek, behatolnak a szervezetünkbe, hanem azért, mert mi nem vagyunk rég óta szellemileg és lelkileg, a környezetükkel kiegyenlítődni képes, „egész”- lények. És ez nem egy önkényes nyelvi spekuláció eredményeként megjelenő fantazma, ezt egyre több pszichológus, pszichiáter és belgyógyász vallja és mi, annak a metafizikai kutatásokat végző csoportosulásnak a tagjai, amelyet Hamvas Béla Baráti Társaság néven Csíkszeredában létrehoztuk, ellenőriztük. Több éves megfigyeléseink szerint, az egészségünk, illetve a betegségünk kérdése egyértelműen összekötődik a korrupt szellemünk által befolyásolt zavaros "képzelő erőnkkel", azaz a beteges, negatív indulatokkal, a hiúságból és rossz személyiségtudatból eredő gyűlölettel, az ellenség-képek szerinti gondolkozásból eredő irracionális félelmekkel, a szorongással és a környezetünkkel szemben táplált csendes nehezteléssekkel átitatott, (megzavarodott) imaginációnkkal.
Persze, mindaz amit az egészség szavunk kapcsán a fentiekben leírtam, csak a felnőtt ember esetében érvényes. Annak a racionális magyarázata, hogy a gyermekek és az állatok, hogyan válnak a felnőtt szülők és gazdák zavart imaginációjának az áldozataként betegekké, nem célja e tanulmánynak.
Ugyanúgy fontos lenne a részletekig menően kifejteni azt is, hogy az én számomra kifejezésünk igazából mit is jelent, de ez olyan összetett metafizikai magyarázatot - azaz aritmológiai értelmezést- igényel, hogy nem lehet egy nyelvészeti vizsgálódás keretein belül kifejteni. Fontos az, hogy semmi esetre sem mennyiségi (gazdasági koncepció szerinti), vagy méret (derék és mellbőség, magasság) szerinti "számon- tartásról" van szó a kifejezés gyök-jelentésében, ahogy a pragmatikus logikába beszorított eszünkkel azt vélnénk.
A számok grafikus jelei: szimbólumai olyan teremtési állapotokat, létmozzanatokat és létezési szinteket jelölnek meg, amelyekhez pontosan úgy és olyanképpen kötődünk személyesen és csoportosan is, ahogy például az asztrológiai meghatározottságaink által kötődünk bizonyos lételvekhez, kozmikus erőforrásokhoz. És ugyanúgy: ezeknek a kozmikus őselveknek, őserőknek mi vagyunk teljes személyi felépítettségünkben a tudatos és harmonikus, vagy öntudatlan - és így menthetetlenül diszharmonikus - megtestesítői és képviselői: Kos, Bika, Ikrek, stb. Ezek a létezési erőterek a testi-lelki-szellemi élményeinkben, önkéntelen késztetéseinkben, tudatos szándékainkban, nyers ösztöniségünkben, különböző képességeinkben, tehetségeinkben és fizikai erőnlétünkben jutnak kifejeződésre az alaptermészetünk és a szellemi meghatározottságaink által. Ezért, ezekhez a személyi alaptermészetünket is meghatározó ős-eredeti létmozzanatokhoz és létminőségekhez való viszonyaink jutnak kifejezésre a vágyaink, érzéseink és gondolataink által is, vagyis a finom hullámzással változó személyi tudatunk és természetünk által. Az általunk (is) megtestesülő ősideák viszont a megnyilvánult létezésnek az Abszolútumhoz, tehát az Egységes Egyhez (a számok által is megjelenített) viszonyított különböző lét- állapotoknak (fokozatoknak) felelnek meg. És ugyancsak ezek a különböző létezési nívón tömörülő ősideák, amelyekkel állandó kapcsolatban vagyunk a tudattalan szellemi kapcsolatainkon (a spirituális testeinken) keresztül, sajátos (egyéni: individuális) színezetű vágyak, ambíciók, akaratok, gondolatok és képzetek formájában hatják át az életképzeletünket újra és újra (a finoman változó személyi öntudatunkkal összhangban) egész életünk során.
Tartalmazhatnak-e tehát személyes információkat számunkra bizonyos számok? Miért mondjuk azt, hogy számunkra, vagy számomra ez a dolog ezt és ezt jelenti? Mit jelenthet tehát SZÁMOMRA a szám? Egy bizonyos határozott szám? Létezik nekem, az én individualitásomra vonatkozó, meghatározott, lényegi szám, ami az én számom? Ha igen, mi az én lényegi számom és az én számomra hogyan hat egy másik embernek a lényegi száma, hogyan fér azzal össze? Azaz, hogyan kerülhet valakinek a lassan és finoman módosuló, de a jelenben bizonyos mértékben meghatározott szellemi-lelki állapotát jelentő száma az én jelenbeli szellemi-lelki állapotomat jelző számmal összhangba (vagy diszharmonikus viszonyba: konfliktusba)? Kiolvasható-e a számomból az, hogy miként kerülhetek kommunikációba, barátságba, vagy bármiféle viszonyba egy személlyel, egy jelenséggel? Kaphatok információt a kapcsolataim szellemi minőségére vonatkozóan úgy, hogy önkéntelenül, vagy tudatosan az én számommal összehasonlítom, attól megkülönböztetem és a számok értéke alapján viszonyt állítok fel adott személyek száma és az én számom között? - Tessék megfogózni: a matematika szellemi őse, az aritmológia (amit ma tévesen szám-misztikának neveznek, illetve összetévesztik azzal az okkult zagyvasággal amit ma egyesek számmisztika néven művelnek) a fenti kérdésekre igennel válaszol! Ismételten csodálkozhatunk tehát és beláthatjuk, hogy a magyar nyelv mennyire telítve van az egységes ősi metafizikai létben való gondolkozásra visszautaló kifejezésekkel. De mi, a materialista pragmatizmussal, vagyis a GYORSAN-SOKAT gazdasági és versengési szemlélettel járó életmodellek, életnyerési koncepciók hatására, egyre kevésbé vagyunk képesek anyanyelvünk belső erejére, spirituális tartalmaira figyelni. Nem tudjuk lehallgatni anyanyelvünket, nem tudunk ősi rációnkra figyelni. Ezért például:
1. Nem tudjuk (fel sem fogjuk) és nem is érdekel már, hogy mit is jelent igazából az, hogy VISSZAÉLNI . Hogy mit jelent vissza- élni (visszafelé élni!) valakinek a bizalmával, a jóindulatával, az idejével, vagy éppenséggel saját képességeinkkel, saját tehetségünkkel? Amennyiben én visszaélek valakinek a jóindulatával, a bizalmával, hiába tagadom azt le önmagam előtt és hiába akarom félrevezetni magamat azzal, hogy "a cél szentesíti az eszközt", mert a lelkiismeretem rongálódik, vagyis korrumpálódik ezáltal és én akarva-akaratlanul visszafelé fejlődök spirituálisan, vissza-élek: visszafelé - fordított irányba- haladok szellemi fejlődésem útján. Ugyanez történik akkor is, ha saját képességeimen, tehetségeimen élősködök. Ha nem vagyok hajlandó az élet más - számomra nehezebb- területein is feladatokat felvállalni és folyton csak a tehetségeimen, a különleges képességeimen lovagolok, mintegy kizsákmányolva belső életerőmet e képességeimen keresztül, származhatnak ebből akármilyen nagy sikereim, akkor is csak "vissza-éltem".
A visszaélni kifejezés tehát azt jelenti, hogy sorszerűen beterhelődni, szellemi zavartságba kerülni. Szellemi világosságunkat és szeretet-képességünket megrontó, ravaszkodó, rejtőzködő és figyelemelterelő stratégiázások folyamatos kieszelésének a csavaros és zavaros útján a sorsom kibontásával ellentétes irányba haladni. A folytonos magyarázkodások és önigazolási állapotok, degradáló útvesztőiben erőt veszteni és szellemileg értéktelenné válni.
2. A visszaéléshez kapcsolódik, hogy ma már nem tudjuk, hogy mit is rejt valójában „ROSSZUL JÁRNI”. A spirituális önvalónktól, az Egyetemes Lét Centrumától, azaz saját szellemi tengelyünktől, távol járva az életutunkon sebesülést, törést, vagy más „véletlen” balesetnek tűnő, figyelmeztető, de szokatlanul erős visszajelzést elszenvedni. Ugyanis az eredeti és logikus jelentése ennek a kifejezésünknek az, hogy balesetet, kárt, sebesülést, szenved, tehát SZERENCSÉTLENŰL - JÁR az az ember, aki nem a saját élet-útját járja, aki eltávolodik saját szellemi tengelyétől, megtagadja igazi önvalóját és lelkiismerete ellenére, belső sugallatai, megérzései, "hivatása" (hívottsága) ellenére olyan célok elérésére törekszik, amelyek idegenek az ő igazi szellemi struktúrájától, az egyedi lelkivilágától, kiegyenlítődési programjától. Magyarul tehát olyan ember jár rosszul, aki elfojtja a lelkiismerete sugallatát, a szellem hívását és nem ott jár és nem úgy jár el az élete dolgaiban, ahol és ahogy neki valójában járni - haladni - kellene.
Ez az ember vétkezik, mert folytonosan elvéti, vagy valamikor elvétette az élete igazi célját és így és ezért eltévesztve, elhibázva azt, ami az ő számára a legfontosabb- vétett, azaz vétkezett. És ha azután is mind csak rosszul jár, azaz különböző baleseteket szenved, vagy más szenvedéssel járó eseményben részesül, az mindig intő jel, tehát figyelmeztetés kellene legyen számára, hogy az élete legfőbb célja felé vezető iránytól tovább távolodik, tehát rossz úton jár és így vétkezik, mert elvéti az élete fő célját. Persze, ma már senki sem képes belátni, hogy ő nem ártatlanul él lelki és fizikai görcsök között és azért véti el a célt és azért jár rosszul, mert életképzeletében és ezáltal szellemében (moralitásában) erősen tévelyeg. De azt végképp nem lehet senkitől elvárni, hogy a természettudományos gondolkozásával, vagy a „pragmatikusan igazságos” Isten képzetével értse meg, hogy egy „ártatlan” újszülött azért jön sántán a világra, mert az édesanyja öntudatlanul és „ártatlanul”, de spirituális képzelete szintjén igen rosszul járt az élete útján. De a magyar nyelvet az egyetemes törvények szerint kialakult, azok lényegi szellemét tükröző „ősemberi” nyelvből egy történelmileg és éghajlatilag adott, sajátos viszonyrendszerbe „kiszáramaztató” és az idők folyamán folytonosan „újraszülő” elődeink még egység-látó személyek voltak és nem humanista, vallásos, vagy természet-tudományos koncepciók szerint élő nyelvalkotók!
3. A szülés szóról jut eszembe, hogy nem vesszük már észre (amellett, hogy nem vesszük észre azt, hogy mit jelent az „észre venni” kifejezésünk), hogy mit is jelent tulajdonképpen az oly sokat használt szülő kifejezésünk. Illetve nem vesszük észre azt, hogy annak ellenére, hogy biológiailag csak az anya szüli meg a gyermeket, mégis mindkét „felet” szülőnek nevezi a magyar nyelv. Vajon miért? -Azért, mert valamikor szellemi szempontból az apa is megszülte a gyermeket, nem csak az anya. Ez azt jelenti, hogy már fogantatása pillanatától, sőt már azt megelőzően a férfi nem csak anyagilag, hanem elsősorban szellemileg érezte felelősnek: áldottnak és boldognak magát az új szellemi lény földi megjelenéséért, akinek lehetőséget adott az életbe érkezésre.
4. És, hogy a számokhoz visszatérjek, nem értjük már igazán, hogy mit jelent félni (fél embernek lenni) és SZÁMKIVETVE lenni, ahogy fent leírtam, a spirituális eredetemnek és az ennek megfelelő szellemi - lelki állapotomat tükröző számomból kivetve, tehát saját sorsomból kifordítva, önmagamtól, életem céljától és létem értelmétől elzárva, jeltelenül, idegenen, zavarosan és tévelyegve, fölöslegesen élni. Szélsőséges esetekben, az ilyen, tudatosan (dacból, lázadásból) vállalt, vagy látszólag ártatlanul, a külső körülmények összhatásaként elszenvedett élethelyzet és az ennek megfelelő helyzettudat következménye könnyen lehet a személyiségtudat részleges megzavarodása, vagy teljes felbomlása: a spirituális gyökerétől leszakadt és a földi bázisától megfosztott személy jeltelen (számtalan) felmorzsolódása és szétszóródása a teremtett létezésben.
Fogadjuk el, hogy létezhet egy, az általunk megszokott és jól begyakorolt gondolkozási modellt meghaladó, a lineáris algoritmusok logikája szerint „nevelt” rációnkat meghaladó, (de nem irracionális!) logika az egész létezésben. Hogy létezik egy, a klasszikus természet-tudományos kutatások eredményeire alapozó életszemléletet és logikát meghaladó egyetemes racionalitás (ana-logos) mind a fizikai természetben, mind a természeten túli világmindenségben. Ezt a magasrendű egyetemes logikát igenis képesek visszatükrözni az eredeti (ősi) jelentéstartalmuktól még meg nem fosztott ősi szavaink, kifejezéseink! El kell fogadnunk, hogy létezik valahol az emberiség archaikus múltjában elfödve egy, a mai szavak értelmét meghaladó, egységes ősi nyelvrendszer (filo-logos) amit a természettudományos gondolkozás és a mindennapi gyakorlatiasság eltemetett.
A számok minőségi értékére utalnak vissza az első, második, harmadik, stb. kifejezéseink is. A szám sokáig tartotta az egyetemes érvényű jel-értékét, értelmét, miközben a nyelvi közléshez alkalmazkodó glifák szavakká, szótövekké, szótagokká, majd különböző absztrakt fogalmak alkotására alkalmas betűkké „szegényesedtek”. A székely rovás írás első négy jele kimondottan emlékeztet a római számok jeleire. Eredeti számértékét nagyjából az ősi nyelvekből kialakult modern nemzeti nyelvek betűrendszere is megőrizte.
Az én számom kifejezés metafizikai vizsgálata el kellene vezessen az Egy, az Isten és az Én szimbolikus (simbolos: egységet adó kép) azonosságának, illetve analogikus kapcsolatának a kifejtéséhez, de mivel nem vagyok nyelvész, nem tudom, hogy mi lehetett ezeknek a magyar kifejezéseknek a metafizikai kapcsolatára utaló közös szótöve.
A félelem kifejezésünk viszont egyértelműen (és „kétségtelenül”!) a második szám, illetve a kettő különböző változataira utalnak és nem véletlenül. A kettő jelentéséhez kapcsolódik az első fél, illetve és az első tört jelentése is, mivel a kettő, két egyenlő félre töri az egyet, ahogy a fél-elem az egyes személyt. Innen ered tehát a kétség-be esés és a megtört (A tőrt: nem egy, nem egész. A megtört ember szellemében egészségtelen és testében is egészségtelenné válik.) fogalmak és innen a magyar nyelv fél-elem kifejezése is. Ugyanis az az ember fél, aki csak félnek tudja és hiszi magát, aki nem képes az egységes lét átélésére, aki nem tudja visszakapcsolni (religio) önmagát az egységes egészbe, vagyis nem képes léttudatával beépülni az egységes egyetemes (természeti, lelki és szellemi) létezésbe. Nem tud visszatérni és normálisan viszonyulni az Egyhez, az Isteni Egységhez. A mindennapi életben is csak a fél tudatú, a csak női tudattal, vagy csak férfi tudattal rendelkező emberek félnek állandóan, mindentől és mindenkitől. Az egész- ségesek, vagyis az egyetemes egységtudatban élő, a női (passzív, szerető, egybekapcsoló) és a férfi (aktív, átvilágító, felfedező, értelmező) állapotokat egyaránt és folyamatosan átélni képes személyek nem félnek, mert ők, az egységet saját személyükön belül folyamatosan megvalósítani (megélni) képes személyek nem fél emberek.
A félelemben élő ember az aki megtörhető, mert már korábban megtörten élt a szellemében, aminek következtében egészségtelen lelki és fizikai állapotba kerül. ĺme, nem csak metafizikai állítás, hanem az anyanyelvünk őslogikája is azt sugallja, hogy senki sem szenved ártatlanul. De tudatlanságában többet szenved mint amennyit valójában kellene és nagyon sokszor fölöslegesen.
Ez a hasznosítható ősi szellemi értelem, amit civilizált gőgünkben és tudományoskodó szűklátókörűségünkben eldobtunk magunktól, mind benne van a magyar nyelvben és mi nem akarunk már végre tudomást szerezni nyelvünknek erről a „nagykorú” érteleméről. Az eredménye az, hogy tudathasadásos állapotban élünk, amely állapotban egyet sugall számunkra a nyelvűnkben, illetve a szavaink jelentésében élő és az egyetemes létezés örök törvényeivel szoros kapcsolatban álló magyar szellem és egészen mást követel a gazdasági-technikai civilizáció krízist krízisre halmozó, a krízisekből mindig csak a sürgős és a távlattalan gyakorlati kiutakat kereső, szellem-idegen értéktudat.
Nagykorúságunk kérdése, mire használjuk, milyen hatalom szolgálatába állítjuk, ezt a bölcsek kövét magában rejtő, a csillagok mozgásával összhangban álló anyanyelvünket? Mikor kezdjük meg végre metafizikailag lehallgatni az anyanyelvünk politikai, gazdasági és vallásos izgalmakon túl mutató, a lényeges létkérdésekre is választ adni képes, egyéni tudatunkat közvetlenül az egyetemes létezéshez kapcsoló, szellemi igazságait?
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|
Belépés
GyIK
Keresés
