ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - karma-asztrológus fóruma

IX. fejezet: Változások várandósan - kilenc hónap



A mai klinikai szülészeti statisztikák szerint a komplikált szülések aránya helyenként elérheti akár a 30-40 %- t is, sőt az általános nőgyógyászat és szülészgyakorlat magát a várandósságot és a szülést is egy fokozott orvosi figyelmet és ellenőrzést igénylő, könnyen életveszélybe torkollódó, halálközeli állapotnak tekinti. Olyan betegségnek, tehernek, amely a magzat és a szülő nő védelme érdekében bonyolult technikai eszközöket, szigorú megelőző orvosi beavatkozásokat, vizsgálatokat és steril, szakavatott egészségügyi személyzettel ellátott intézményes asszisztenciát igényel.

Jogosan tevődik fel néhány kíváncsibb, bátrabb, tágabb összefüggésekben, új, szokatlan összefüggésekben gondolkodó tizenéves kamaszlány fejében a kérdés, hogy létezik-e egyáltalán könnyű szülés, és, ha igen, akkor milyen logika válogatja azt, hogy egyes nők szinte percek alatt, könnyen és egészségesen hozzák világra a gyermeküket, míg mások hosszú napokat, heteket kínlódnak, nemegyszer nyomorult, életképtelen gyermeknek adva életet?

Fel kell valakinek tenni végre ezeket a kérdéseket, mert az élet értelme a megismerés és a szüntelen megújulás, az újabb és újabb pozitív lét-lehetőségek kitapasztalása. Az egyetemes törvények logikája szerint lesz egyik nő életében a gyermek érkezése áldott állapot és örömteli, boldog egységélmény, míg más nő számára valóságos teher, nyomorúság, betegség és végtelen tragédiák forrása. Ez a logika az emberi élet ezen szélsőséges határhelyzetében, az életadás és a létteremtés időszakában nyilatkozik meg, mert a fizikai szervezetünkben végbemenő várandósság és a szülés normális vagy kóros lefolyása az Analógia törvénye alapján (Ami fent van ugyanaz, mint ami lent van, és ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van) ugyanakkor a lelkünkben-szellemükben lévő zavart és egész-ségtelenséget tükrözi. Ez az egész-ségtelenség az anyaság őselvével való harmóniába kerülés hiányából fakad, aminek gyökere a századforduló idején, a tudományos-technikai iparosodás hatására beindult női emancipációs mozgalom következménye: a Mária-szellemiséggel való huzamosabb ellenszegülés, mentális-mágikus praktikák vagy akár technikai-gyakorlati eszközök segítségével történő fogamzásgátlás, abortuszok következménye. E negatív anyai mentalitás hatására (a családanyai szerep elutasítása, vagy megbánása, rejtett gyűlölködés, neheztelés a sorssal, a magzattal, a férjjel, külvilággal, az Istennel szemben, stb.-különböző, a családi krónikákból pontosan kiolvasható okok miatt - szerelmi csalódás, anyagi nehézségek, stb.) keletkeztek azok az anyai ágon öröklődő élet- és teremtés-ellenes örökletes romboló programok, amelyek személyre szóló, kauzális feltárása és feloldása nélkül NEM LÉTEZIK BIZTOS GARANCIA A KÖNNYŰ ÉS EGÉSZSÉGES SZÜLÉSRE!

A civilizált nő fizikai tudata és magasabb rendű, univerzális teremtői öntudata között egy áthidalhatatlan szakadék tátong, annak következtében, hogy a várandósság és a szülés folyamatai, és a női egészség általában, az orvosokra tartozó és az orvostudomány biztonságos technikai eszközeivel ellenőrizhető egyszerű (jobban mondva a “vak természet “ szeszélye miatt életveszélyes és kockázatos) biológiai megterhelésként ivódott be a nők tudatába (és tudattalan mágikus képzeletvilágába). A legtöbb fiatal nő képzeletéből és lelkivilágából egyszerűen HIÁNYZIK A GYERMEK UTÁNI VÁGY, és ha meg is van halványan, zavarosan, a lelke mélyén, olyan erős szorongások és görcsök társulnak hozzá, hogy ezer ürügyet és kifogást keres a gyermekáldás kijátszására és a szülés elhalasztására, anélkül, hogy tudná, hogy valójában a tudattalanjában hordozott, feloldatlan életellenes program manipulálja az érzelmeit, vágyait és egész képzeletvilágát.

A szülés időszaka egy belső megfordulási, újjászületési folyamat, egy tudatos újjáteremtési aktus, aminek a fizikai életadás csupán a fizikai kivetülése. Az újjászületés, a teremtés ősforrásához való visszafordulás, visszakötődés hiányában jelentkeznek azok a várandóssági és szülési szövődmények, amelytől rettegnek a szülő nők, és a leendő apák, nagyszülők általában, nemegyszer pontosan az orvostudomány által felsrófolt negatív szuggesztiók és bajjósló “rutin “- vizsgálatok hatására. E negatív felelősségáthárítási folyamat eredményeként szülnek ma egyre nehezebben a nők, egyre degradáltabb utódokat, és veszítik el generációról generációra egyre jobban a nemző- illetve szülőképességüket. Ezen világtrend pozitív oldala abban figyelhető meg, ahogyan bizonyos nyugati országokban ma már újra “divat “ lett (vagyis a létezés normális kerekébe visszatért) az otthonszülés, a bábasszonyok által vezetett szülőotthonok felkeresése, egy természet-centrikusabb, életszeretőbb és az egyéni felelősségtudat fontosságát felismerő belső lelkiismereti-szellemi hívás megvalósulásaként.

A korábbi fejezetben tárgyaltam részletesen, konstellációkra bontva a várandóssági-szülési komplikációk, magzati malformációk és egyéb súlyos, az élettel összeegyeztethetelen magzati és anyai károsodások kauzális okait. A hasonló komplikációkkal társuló várandósság és szülés elsődleges (kauzális) oka tehát, amint azt a korábbiakban is megfogalmaztam, a leendő anya életképzeletében levő Ősanya-kép zavarossága, diszharmonikus volta, amit a mai nők konkrétabban a gyermekáldástól és a szüléstől való irracionális félelemként élnek át, illetve a saját maguk és a magzatjuk irracionális féltése formájában. A különféle betegségek, szervek szintjén jelentkező magzati és anyai szövődmények, akár a várandósság során, akár a szülés közben vagy az után azt jelzik, hogy milyen princípium szintjén zavarodott össze a nőben ez az örökérvényű, pozitív teremtés-akarat, a létezés pozitív értelmébe vetett hit milyen tévképzetek, korrupt világi ambíciók, vágyak, gondolatképek és valóságképzetek miatt zavarodott össze. Ezen belső szellemi zavar feloldása egyéni kauzális önfeltárás és individuális sors-megismerés, az öröklött spirituális program tudatosításával valósítható meg. Ezen belső szellemi megtisztulás után nemcsak, hogy megelőzhetők ezek a sokak által rettegett szülési komplikációk, hanem a már jelentkező figyelmeztető tünetek és rendellenességek is feloldhatók, korrigálhatók a szellemnek az anyagra gyakorolt mágikus teremtőereje révén: az egyéni hibabelátás és felelősségvállalás következtében! Hogy mennyire távol áll ettől a tudatosságtól és spirituális felelősségérzettől a mai nők (és leginkább a tizenéves kamaszlányok) többsége az egyértelműen kitűnik abból a meghökkent, sőt, nemegyszer megbotránkozott reakcióból, ahogyan a természetes körülmények között született kislányaimnak a születését hallgatják. A legtöbben egy szimpla kézlegyintéssel elintézik a dolgot: nekem soha sem lett volna bátorságom ahhoz, hogy kórházon kívül, orvosok nélkül szüljek. Hasztalan próbálom nekik elmagyarázni, hogy az eredeti, normális állapot nem a klinikai szülés, hanem az, ahogyan én szültem. És hogy ez nem bátorság, hanem egy tudatos felkészülés, kauzális önismeret, magasrendű spirituális hit (az egyetemes törvényekről szóló tudás) függvénye, illetve azt, hogy ezek az ismeretek, tudnivalók, , az anyai ági örökletes programjainkról való kauzális információk következetes fizikai-lelki-szellemi erőfeszítések árán megszerezhetők és gyakorlatba ültethetők.

Az életadás képessége a teremtés őselvével való tudatos kapcsolatba kerülés (értsd: az anyaság életfeladatának az egész lényünkkel, egész személyiségünkkel való elfogadása) után bármelyik leendő anya számára megvalósítható, úgy, hogy az különösebb orvosi beavatkozás, “asszisztencia “ nélkül, szövődménymentesen tudja világra hozni gyermekét, félelem, elerőtlenedés, elgyengülés és anyai-magzati sérülések, károsodások nélkül.

Mielőtt a várandósság során bekövetkező fizikai-pszichikai és spirituális változásokra és folyamatokra konkrétabban rátérnék, szeretném megérinteni néhány gondolat erejéig a párkapcsolat, családalapítás és szexualitás témaköreit. Az előbbi kettőt talán még elfogadják a mai emberek (leginkább a már egyszer vagy többször szült nők), ám, amikor a szülés előtti és utáni szexualitásról szeretnék beszélni nekik, zavartan fojtják belém a szót azzal a kurta kijelentéssel, hogy az orvos eltiltotta őket a szextől a terhességük alatt, szülés után meg alig tudtak ülni a gátmetszésük okozta fájdalom miatt, úgy, hogy ez náluk egyáltalán nem aktuális.

A szexuális-szerelmi életünknek azonban ugyanúgy megvannak a spirituális alapjai és ugyanazok az egyetemes törvények szerint kellene rendeznünk ezt az “intim problémát “, mint a többi megoldandó életfeladatunkat: mint személyi kiteljesedésünk és kiegyenlítődésünk, egészségünk és boldogságunk elengedhetetlen feltételét.

A modern ember legnagyobb tévképzete a szexualitással kapcsolatban az, hogy az ellentétes nemmel való kiegyenlítődés aktusa öncélú élvezeti forrássá tehető, illetve a “nem kívánt terhesség “ technikai eszközökkel való kivédése boldoggá teheti az együttlétet élvező fiatal párokat. Ezek a tévképzetek (akárcsak az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat aberrációi illetve a pedofilia) abból a korrupt életmegnyerési alapállásból származnak, amelyre a spirituális felelősség nélküli anyagi-testi élvezet- és haszonszerzés, személytelen fogyasztói morál jellemző.

A szexuális aktus kérdése, akárcsak a gyermekáldás-gyermekszülés kérdése, amiről szól a tanulmányaim jelentős része, metafizikai-ontológiai, vagyis a létezés eredetével és az emberi élet céljával kapcsolatos kérdés, nem oldható meg pusztán fizikai-biológiai, gazdasági-társadalmi szempontok és konvenciók alapján. Az egyetemes törvények ismerete (a létezés egyetemes, örökérvényű erkölcsének az ismerete) és a velük való személyes és tudatos (éber) harmóniába kerülési törekvések szükségesek a modern ember számára ahhoz, hogy párkapcsolati és családi életében a szexualitás egy folytonos egészség- és boldogságforrás lehessen. Bár a hét plusz három egyetemes törvény a hatásmechanizmusait tekintve nem választhatóak el szorosan egymástól, a szexualitás spirituális alapjai a Nemek törvényének segítségével ragadhatóak meg a leginkább.

Vissza kell térnem tehát ebben a fejezetben a Nemek törvényére, annak ellenére, hogy azt már egy korábbi fejezetben tárgyaltam, mivel az emberi élet szintjén e törvény legelemibb megnyilatkozása az ellentétes nemű lények, nők és férfiak közötti vonzalmak és kiegyenlítődési-harmonizációs késztetések, a természeti-lelki-szellelmi kiegyenlítődés. E törvény kimondja azt, hogy minden megnyilvánult létezési forma nemekre differenciáltan jelenik meg a teremtésben, egy maszkulin (Fény) és egy feminin (Szeretet) minőség (primordiális teremtési lételv) szerint. A létezés dinamikáját a két ősprincípium közötti folytonos áthatolás és kiegyenlítődés adja, ezért ez a törvény a regnumok keletkezésének a törvénye is. A párkapcsolati-szerelmi játszmák alapja a két emberi sorsprogram, lelki-szellemi struktúra, személyiség és alaptermészet közötti, mind fizikai, mind lelki-szellemi síkon jelentkező un. karmikus kiegyenlítődési vágy. A kiegyenlítődés azonban nem lehet öncélú, hanem a létezést elindító teremtési-megismerési folyamatok szerves része, azok elindítója és következménye is egyszerre. Az emberi és az egész egyetemes létezés célja pozitív, éspedig nem más, mint a teremtés folytonossága, a megismerés általi kiegyenlítődés és újrateremtés, megújulás és tágulás, új létlehetőségek létrejötte, az evolúció. Ezért elmaradhatatlanul felmerül és a civilizált ember szexuális életét valósággal sakkban tartja a megtermékenyülés és megtermékenyítés problémája, a “nem kívánt terhességgel “ szembeni mechanikus vagy hormonális védekezés “felelőssége “ illetve e védekezési praxis kudarcba fulladásakor “elintézett “ abortuszok. A szexualitás, mint az egyén magán- és közösségi életét befolyásoló testi-lelki-szellemi szükséglet, a tudattalanjában hordozott örökletes programok aktivizálódási eszköze. A kauzális asztrológia Lilith nevű karmikus eleme, amint arról a korábbiakban szintén esett már szó, a férjem tanulmánykötetének ismertetése kapcsán, az egyén horoszkópjában személyre szóló információkat szolgáltat arról, hogy a saját nemével, szexualitásával, illetve az ellentétes nemmel, a potenciális partnerekkel szemben milyen tévképzeteket örökölt anyai ágon, az édesanya és a nagymama, valamint a többi anyai ős megoldatlan, mélyen lefojtott szexuális-szerelmi vágyai, sóvárgásai milyen konkrét megoldandó életfeladatokat, kihívásokat (kialakítandó és tulajdonságjegyeket) támasztanak a párkapcsolati-magánéletével szemben. A Lilith mindig öncélúvá (zavarossá és végletessé) teszi azt a spirituális erőteret és azt az életterületet, ahol megjelenik, a többi bolygótól kapott fényszögek függvényében. Ez azt jelenti, hogy a szülés utáni egy-két éven belül bekövetkezett válások és szerelmi krízishelyzetek kauzális oka a spirituális önismeret illetve a partnerben való tükröződési képesség hiányában rejlik. Ahogyan a teremtést elindító másság utáni sóvárgás megzavarja az Abszolútumot és ezáltal amaz a zavar helyreállítására tett kísérletében az abszolút nyugalmi állapotából kilépve Teremtővé válik, megjelenik a teremtői tudat, mint önazonosság, mint önmeghatározási és megnyilvánulási késztetés, az embernek, mint a teremtés fókuszpontjának, nincs más “védekezési “ lehetősége a Lilith által okozott zavar, feszültség és kábult agresszivitás feloldásra, mint a nyíltság, a személyes hibabelátás, az éber értékítélet és a tudatos szeretet. Semmilyen garancia nem létezik számunkra a boldog, harmonikus házaséletre, illetve a rendezett szexuális életre a tudattalanunk mélyére elrejtett szexuális személytelen sóvárgásaink nyílt beismerésén, átvilágításán kívül. De ugyanúgy tudatosítanunk kell magunkban azokat az imagináció-fertőző képeket és képzeteket, amelyek a mass-médián, a napi híreken és információözönön keresztül újabb és újabb élvezetszerzési lehetőségekre, öncélú kényelmi és kéjelgési eszközök beszerzésére csábítanak minket. Ezek a mesterséges boldogság-modellek megfertőzik a szexuális képzeletünket és hatásukra állandó elégedetlenséget, ellenségességet, féltékenységet és kielégületlenséget kezdünk táplálni a partnerünk és az egész lét iránt.

Nagyon fontos tudatosítanunk magunkban azt, hogy a szexuális aktus során nemcsak fizikai érintkezés történik a szeretkező felek között, hanem a két ember aurája között intenzív információáramoltatás folyik, a két aura valósággal átmossa egymást, nemcsak testnedvek, hanem vágyak, érzelmek, képzetek és lelki-szellemi vibrációs állapotok egyenlítődnek ki egymással. Minél teljesebb, minél tudatosabb ez a kiegyenlítődés, annál egészségesebb, nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb a kettőjük párkapcsolata és ennek következtében a gyermek(ek) is. A gyermekkori betegségek szintén az anya elfojtott szexuális sóvárgásai, illetve magzatellenes szorongásai felől közelíthetők meg a legeredményesebben, és a gyógyulás is ebből a dimenzióból érkezik: a személyi hibabelátás, önátvilágítás, önátalakítás szintjéről. Az újszülött, illetve a tizennégy év alatti kiskorú gyermek betegségeiben, baleseteiben az anya elfojtott, megoldatlan lelki-szellemi feszültségei, sóvárgásai, félelmei és ambíciói követhetők nyomon. A modern embernek meg kell tanulnia úgy szeretkezni, mintha egy kultikus áldozatot mutatna be a Szerelem istennőjének, Vénusznak, ahogyan azt az archaikus kor embere tette. Így a két ember közötti kiegyenlítődés nemcsak a testi élvezetszerzés öncélú eszköze lesz számára, hanem a belső nő és a külső férfi illetve a belső férfi és a külső nő közötti kiegyenlítődés. A szexuális aktus nem az öncélú élvezetért van, hanem a megtermékenyülési-megtermékenyítési vágyat szolgálja a szerelmi gyönyör és élvezet. Nem azért szeretkezünk, hogy élvezethez jussunk általa, hanem azért élvezetes számunkra a szeretkezés, mert a bennünk lévő Teremtő számára élvezetet jelent a teremtésben való részvétel, a teremtés általi megismerés és kiegyenlítődés. Az orgazmus egyfajta “léprecsalás “ a természetünkben (hormonjainkon keresztül) megnyilvánuló finom isteni teremtőakarat részéről, hogy legyen teremtés, legyen élet, legyen evolúció. Ezt a létakaratot próbálja meg racionalizálni, szabályozni, elfojtani a modern ember, ezért beteg és nyomorult a legegyszerűbb hűléses fertőzésektől kezdődően a legsúlyosabb rákos, AIDS-es betegségekig, depressziós lelki zavarokig elmenően.

A másik ember nem lehet a boldogságunk eszköze, vagy fogyasztói tulajdon, birtoktárgy, de a féltékeny szeretőket nem nyugtatja meg semmi, mert tudják, a világ a veszélyes csábítások és csábulások helye és forrása a szeretett lény számára, akit “féltenek “. Vajon jogos-e a féltékenység, illetve van-e egészséges féltékenység, milyen “normális “ határérték szabható ki ennek a kínzó érzésnek? A szeretet, mint egységesülési vágy nem létezhet a Fény, mint tapasztalati ismeret rovására. A két lételvnek harmonikusan ki kell egyenlítődnie egymással. A párkapcsolat, mint a kölcsönös személyiségfejlődés lehetősége, a személyi karma feloldásának a lehetősége is ugyanakkor az életünkben. De nem kapaszkodhatunk a másik emberbe, nem vehetjük át tőle az önkiteljesedéshez szükséges tapasztalatok lehetőségét, nem foszthatjuk meg őt az önátalakulás és szellemi fejlődés erőfeszítéseitől. Mint ahogy ő sem kímélhet meg minket ezektől az egyéni életfeladatoktól. E metafizikai alapállás tudatában nem fogunk rég lejátszott és kimerített párkapcsolatokba belefásulni, hanem képessé tesszük magunkat az irányváltoztatásra. És a felszínes, röpke kalandorkodás helyett, a következetlen kicsapongások és forgolódások helyett, bátran belevághatunk az egyéni erőfeszítéseket igénylő párkapcsolat teremtés és - fenntartás életfeladatába éber szeretettel és megismerési-tükröződési vággyal, kíváncsisággal. Ez az emberi élet célja, ez a párkapcsolat és a szexualitás rendeltetése az ember életében.

Jó lesz tehát, most már a fentiek szellemében, a szexuális életnek a szülés előtt és után betöltött szerepét a személyi sorsképletünknek (Vénusz-Mars-Plutó ház- és bolygóhelyzetének, a Lilith-el, illetve egymással és a többi bolygóval alkotott fényszögeinek) az ismeretében megvizsgálni.

Amikor a párkapcsolat hosszútávú élettársi-házassági viszonnyá alakul át és felmerül a családalapítás szándéka a fiatal házasok életében, egy sor pszichikai-morális, gazdasági-szociális tényező, konvenció, rendszabály szerint készülnek fel a gyermekáldásra és a szülői feladatkörre, valósággal igyekeznek precízen kiszámítani minden lépést a magánéletükben, a közösségi-professzionális szinten, hogy a közösen vállalt gyermek(ek) számára legalább annyit, vagy vágyaik szerint még többet adhassanak, mint amit ők kaptak az élettől gyermekkorukban. Ennek következménye az, hogy globális szinten népességsorvadással és - degenerációval kell számolnunk, még akkor is, ha egyes helyeken a korábbi népességrobbanási folyamat lassú sorvadást eredményez, de erőteljes etnikumi változások lépnek fel a nyugati országok népcsoportjaiban. A nyugati ember meddőséggel küszködik, miközben a civilizált életmodell hatására 28 év fölé, a 40-45 éves kor felső küszöbéig tolódik ki a szülési átlagéletkor. Mindez nagymértékben befolyásolja a házasságok kimenetelét, illetve a szexuális élet rendszerességét a késői családalapítás, a gyakori párkapcsolat-bomlások, válások nagymértékben megzavarja. A modern nő erős személyiségalakítási ambíciókkal lép az életbe, beleértve a karrieri, önérvényesítési késztetéseket is, a saját termékenységét pedig megtanulta kora kamaszkorától mesterséges eszközökkel elfojtani, kikapcsolni a világi vágyai kielégítése érdekében.

A szülés utáni időszakban természetesen átalakulnak a két szülőben lezajló belső változásokkal, érlelődéssel párhuzamosan a kettőjük közötti, korábban, még a kapcsolatuk elején kialakult erőviszonyok, kiegyenlítődési játszmák, rejtett hatalmi játékok. Ezekben rendszerint a civilizált ideológiák humanista fegyvertárával a kezében (érzelmi zsarolások, szeretet-manipulációk, szexuális megvonás, a gyermekre való hivatkozás, stb.) a nő bizonyul erősebbnek. De amit nyert a réven, elveszti a vámon, ahogy azt a népnyelv mondja: amire tudományos érveket és eszközöket felsorakoztatva kiharcolja azt, hogy “pluszban “ ne kelljen szeretkezzen és szabadon védekezhessen a további gyermekáldás ellen, magára marad, a kapcsolata elhidegül, vagy megszakad és neki is egészségügyi problémái lépnek fel a mell- és méhtájékon, vese-, húgyhólyag-gyulladások vagy éppen a rák.

A nagy szabad amerikai társadalomban, ahonnan annak idején a szexuális forradalom és emancipációs mozgalom elindult, egy, a folyó év őszvégi napjaiban elvégzett statisztikai felmérés alapján, amely jelentős számú amerikai polgári család bevonásával készült, kimutatták a szakemberek, hogy a napi 24 órás idejéből az amerikai ember átlagban 4 percet fordít szeretkezésre, miközben elveszett tárgyak keresésével (slusszkulcs, ruhadarabok, használati tárgyak, stb.) mindennek a közel négyszeresét, vagyis 18 percet tölt el naponta. Nem csoda ez a számarány abban a korban és abban a civilizációs apparátusban, amelyben a Föld nyersanyagkészleteinek a 80 %- át az emberiség 20%-a emészti fel.

Ezzel a fogyasztói mentalitással természetesnek vesszük azt, hogy inkább drága és rendkívülien érdekes, különleges ajándékokért rohangálunk a november-decemberi karácsonyi “áhítatban “, ahelyett, hogy inkább, ugyanazzal az energiával kellő időt fordítsunk a házastársunkkal való kiegyenlítődésre.Vajon, mikor értsük meg végre, hogy a gyerekeinknek nem egy eseményekhez kötődő, mesterségesen felgerjesztett öröm- és boldogság-hangulatra van szükségük, hanem a mi kiegyenlített, oldott, harmonikus testi-lelki-szellemi egyensúlyunkra, egészségünkre, az anya zavartalan és feszültségmentes közérzetére lelki-szellemi állapotára, éber és megtisztított életképzeletére?! A szexualitás és az életadás közötti összefüggés lényege az, hogy a kiegyenlítődés sohasem lehet öncélú, élvezet- és kényelem-centrikus, mesterséges fogyasztói-polgári elvek szerint kierőszakolt vagy kimanipulált, felszínes látszat-béke, hanem csakis a teremtésben való folytonos és előfeltételek nélküli részvétel, odaadás és az általa elért megismerési, fejlődési tapasztalatok következménye. A Nemek törvénye és a többi egyetemes törvény értelmében a várandós nőnek épp oly nagy szüksége van a kielégítő szexuális életre, mint a szülés után, ezen metafizikai tény igazságát pedig azok a húgyúti-hüvelyi fertőzések, gombásodások várandósság alatti és szülés utáni gyakorisága bizonyítja, amelyet az orvosok a várandósság során bekövetkezett jelentős hormonális változások “számlájára “ írnak- ezen kellemetlenségek “megelőzése illetve a magzat egészségének az érdekében tiltván el a szegény nőt a nemi érintkezéstől . Ezeknek a makacs fertőzéseknek, gyulladásoknak a hátterében azonban rendszerint az illető nő személyi születési képletéből kiolvasható elfojtott szexuális sóvárgások, a partnerrel (a leendő apával) szembeni elfojtott ambíciók, konfliktusok, csalási és félrevezetési késztetések, zavaros szexuális fantáziák, tévképzetek állnak.

Az áldott állapot az az időszak, amikor az anyasággal kapcsolatos valamennyi képzet, érzés, gondolat és szuggesztió, amit a tudattalanunkban hordtunk, amit belénk neveltek, amit átvettünk a tanulmányaink, közösségi életünk, egészségügyi vizsgálataink, olvasmányaink során egyszerre aktiválódik a tudatunkban és egész szervezetünk leképezi ezt a sokszor elég kellemetlen szembesülésekkel, beismerésekkel járó újjászületési folyamatot. Minél inkább ellenállunk neki, a jelzések annál durvábbak lesznek: hányinger, rosszullétek, ájulás, vérzések, görcsök, puffadás, visszértágulat, gerinc- és derék-fájások egyre intenzívebb fájdalomérzetekkel, egyre tehetetlenebb helyzetekbe sodorva a várandós nőt. Mindezek a testi tünetek egy elakadt, vagy el sem kezdődött belső átalakulási folyamat megtestesülései. Jelzik az elfojtott szorongásainkat, elfojtott párkapcsolati-külvilági konfliktusainkat, személyiség-érvényesítési ambícióinkat, görcseinket. Jelzik a tünetek szervek szerinti eloszlásának függvényében azt, hogy milyen princípium szintjén nem tudunk, nem akarunk újjászületni. Pl. gyulladások, hűlések: rejtett sorstámadás, anyai szerepkörünktől való félelem, hányinger: a magzatáldás latens elutasítása, fertőzések: befolyásolhatóság, személyiség-vesztés, ájulások: a teremtői felelősség elhárítása, felelősségáthárítás, vérzések: erős elfojtott belső konfliktusok, a magzatáldás latens elutasítása, dagadás, puffadás: belső szorongás, feszült lelkiállapotok, ellazulási, feloldódási képtelenség, visszértágulat, dagadó bokák, lábszárak: negatív mentális tevékenység, aggódás, szellemi rugalmatlanság, méhnyak-elégtelenség vagy egyéb kihordást veszélyeztető, méhtevékenységi zavart előidéző fiziológiás tünetek: negatív vagy zavaros családanyakép, a “teherviselés “ erőfeszítéseinek a tudattalan elhárítása, önféltés, önkímélés, felelősségáthárítás, lepény-fekvési, lepény-működési problémák: az anyasági szerepkörrel kapcsolatos erős szorongások, a gyermek apjától való önkéntelen érzelmi elhatárolódás, elfojtott párkapcsolati konfliktusok, a magzattól való tudattalan érzelmi elhatárolódás, szeretet-áramoltatási zavar, rejtett sorsneheztelés, belső lelkiismereti konfliktusok, bűntudat. Minél intenzívebbek ezek a fizikai tünetek, annál diszharmonikusabb a hozzájuk kapcsolódó negatív mentális tevékenység, negatív lelki-szellemi mentalitás.

A várandósság első három hónapjának a “tünetei “ a magzatáldással szembeni önkéntelen vagy féltudatos ellenérzéseinket tükrözik, még akkor is, ha közvetetten a hormonok játékának tulajdonítják az orvosok azokat. A hormonrendszer, mint az emberi szervezet legfinomabb információs-rendszere kitűnően alkalmas arra, hogy a nő személyiségében, érzelmi-mentális világában zajló folyamatokat letükrözze: a hormonzavarok kauzális oka pontosan az anyai életfeladatok elmulasztása vagy zavaros, hiányos megélése, a gyermekáldással szembeni huzamosabb ellenszegülés és ennek következményei a meddőségi problémák, illetve az úgynevezett spontán vetélések. A kromoszomális (genetikai) rendellenességek miatti vetélések okai is a gyermekellenes programokban keresendők, még akkor is ha a “hibás gén “ az apától származik. A rezonancia törvénye éppúgy működik ebben az esetben is, mint a Hatás-Visszahatás vagy a Mágia törvénye és a többi egyetemes törvény. Akár a gének, akár a hormonok a “bűnbakok “ a kudarcba fulladt magzatáldás esetén, a közvetlen kauzális oka a negatív anya-kép illetve magzat-kép. E negatív belső kép elől menekülve rohanunk mi nők a megelőző szűrővizsgálatok mindenható főpapjaihoz annak reményében, hogy a nyomorult magzat rémképétől megszabadítsanak bennünket. A probléma csak az, hogy a tudattalanunk nem ismeri a “nem “ és a “nehogy “ szócskákat és a tudattalanunkban lappangó sötét képeknek az orvosi szakzsargonnal fejünkhöz vágott negatív szuggesztiók, hipotézisek csak kellemes táptalajt biztosítanak: mi pedig szorgalmasan “legyártjuk “ teremtő képzeletünkkel azokat a kóros folyamatokat, amiktől a jóindulatú környezetünk oltalmazni akar minket. Hiszen a teremtő mágikus képzelet egyaránt működhet pozitív és negatív irányba is, annak függvényében hogy alacsony vagy magas rezgésszámú képekkel, képzetekkel doppingoljuk-e magunkat a magzatfoganás előtt és után. Ez nem azt jelenti, hogy lelki nyugalmunk érdekében kilenc hónapig be sem kapcsoljuk a tévét, de a negatív szuggesztiókat szolgáltató rokoni-ismerősi körünket, de főképp a nemegyszer a szeretőnknél is fontosabb bizalmat kapó nőgyógyászunkat is jól meg kell szűrnünk: tudatosan konfrontálódnunk kell velük annak érdekében, hogy a szivacsként működő tudattalanunk a felénk sugárzott mentális fertő-hullámokat fel tudja dolgozni és fel tudja oldani, át tudja alakítani éber anyai szereteté. Szintén tudatosan kell felvállalnunk a férjünkkel, anyánkkal, főnökünkkel, ismerőseinkkel való személyi konfliktusainkat is annak érdekében, hogy egy arányos személyiségtudatra, harmonikus önérvényesítési képességre tegyünk szert.

Amikor a negyedik hónapban nőni kezd a kismama pocakja, újabb fizikai-érzelmi-mentális megpróbáltatások várnak a leendő édesanyára. Az ötödik hónapban bekövetkező spontán vetélések kauzális oka a leendő anyaságával kapcsolatos belső szorongások, ellenérzések miatt huzamosabb ideig eltitkolt, de mindenképp elrejteni vágyott magzat fizikai jelenléte a nő életében, a szűkebb vagy tágabb közösségével, az apával, a régi családjával vagy munkahelyi környezetével szembeni rejtett személyiség-konfliktusai. A magzatért való felelősségvállalási képtelenség, bűntudat- és szégyen-érzések, esetleg megalázottsági-legyőzőttségi érzések, férfi-ellenes rejtett indulatok, az anyai és szeretői minőség összeegyeztetésének zavarai, szexuális problémák. Ez utóbbinak tudható be a várandósság során fellépő valamennyi vese-működési, húgyhólyag-működési zavar, nemi szervi fertőzés, gyulladás, intenzív derékfájás. A párkapcsolat, amely a szülővé válás során maga is átalakulásra szorul a leendő család harmóniáját illetően, a központi egyensúly megbomlásának a testi-lelki-szellemi krízisállapotaiba sodorja a várandós nőt, annak függvényében, hogy milyen szinten képesek és hajlandó a két szülő kiegyenlítődni egymással. A fizikai kiegyenlítődés épp olyan fontos, mint az értelmi kiegyenlítődés, de a spirituális kiegyenlítődésre éppúgy kellene törekedniük a két embernek, mintha ketten kellene megszülniük a magzatot. És a magyar nyelv szülőnek nevezi a férfit és a nőt egyaránt!

A várandósság utolsó harmadában készül fel a női test és a női lélek a teremtés univerzális aktusára. Ebben az időszakban a hormonális változások a méhet illetve az egész idegrendszert készítik elő a szülés drasztikus erőfeszítéseire. Ma már egyetlen, magát normálisnak képzelt nő sem hajlandó elbújni, félremenekülni a világtól a gyermeke születésének a közeledtével, hanem szövetségeseket, segítőket, gyakorlati és érzelmi támogatást keres magának. Minél befolyásolhatóbb egy nőnek a személyisége, minél gyávább, bizonytalanabb, annál kiszolgáltatottabbá válik ebben az időszakban az illető, idegrendszeri gyengeség, hirtelen hormonális változások, pszichikai labilitás, hisztérikus, depresszív tünetek léphetnek fel, amelyek a szülés alatt és után csak tovább fokozódhatnak. A spirituális támasz, a pozitív hit és a teremtés egyetemes folyamatairól való tudás hiányában ugyanis a szülés mindössze egy túlélési hazárdjátékká degradálódik, ami rengeteg szenvedéssel, izgalommal, aggodalommal terheli meg a leendő anya szülés előtti utolsó heteit, napjait.

A spirituális éberségre törekvő anyának fokozottan fontos ebben az időszakban a pozitív mentális projekció, a pozitív előrevetítés, a meditációban történő intenzív kommunikáció a magzattal és a vele kapcsolatban lévő egyetemes teremtőerőkkel: végső soron az Istennel. Csak így készülhet fel a lehető legoptimálisabban az egészséges és normális, az egyetemes törvényeket letükröző természeti erőkkel harmóniában lévő, komplikációmentes, könnyű szülésre.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

X. fejezet: Spirituális tudnivalók a gyermekágyi időszakról



Metafizikai szempontból a szülést követő tizenkét hetes időszak épp annyira fontos, mint a várandósság kilenc hónapja, illetve maga a születési aktus. Az új család egészsége és boldogsága érdekében viszont a szülés utáni első hét nap megélése a sorsdöntő. Spirituális ismeretek és kauzális önismeret hiányában a kismamáknak olyan életveszélyes komplikációkkal kell szembenézniük a szülést követő órákban-napokban, amelyek megelőzése és leküzdése a modern ember civilizációs hit-rendszerének megfelelően kizárólagosan az orvosok dolga. Nemcsak a szülési fájdalmak okozta borzalmas szenvedés és az ennek következtében fellépő kiszolgáltatottság, az újszülött “ellátására” való képtelenség negatív szuggesztiói kergetik a rémült kismamákat a szülészeti kecskére, hanem a szülési aktus után távozó véres méhlepény képe is, amely egyenértékű számukra a halálos életveszéllyel. Az újdonsült anyák réme a méhlepény távozásával együtt járó vérzés illetve az utólagos fertőzések, gyulladások következtében fellépő un. gyermekágyi láz. Több leendő édesanyának tettem fel azt a kérdést, hogy a szülés melyik fázisától félnek a legjobban? És egytől-egyig azt válaszolták, nagy meglepetésemre, hogy nem a tágulási vagy a kitolási szakasztól, hanem a méhlepény távozástól és az annak során fellépő vérzéstől tartanak a leginkább!

Érthető is lenne mindez annak a tudatában, hogy a századforduló idején a gyermekágyi láz következtében rengeteg nő veszítette el az életét, mindaddig, amíg a hullaboncolással is foglalkozó orvosok hajlandóak voltak Semmelweis professzor tanácsára klórral fertőtleníteni a kezüket a várandós és szülő nők vizsgálata előtt, illetve különválasztani a szülő nőket a boncolásra használt kórtermektől és a bennük felboncolt hulláktól: az életet a haláltól. De a klinikai szülések pontosan annak következtében tudtak közgyakorlattá válni a kezdetleges kórházi ellátás során elhunyt nők történetei ellenére is, hogy a saját otthonaikban szülő nők kezdték elveszíteni az egyetemes szülőképességüket, aminek következtében a szülési aktus egyre fájdalmasabbá és szövődményessé vált a számukra. A századforduló bábaasszonyainak már egyre gyakrabban kellett olyan elhúzódó, nehéz szüléseknél segédkezniük, amelyek nemegyszer az anya és/vagy a magzat elhalálozásával értek véget. Hogy miként fajultak el annyira a dolgok, hogy ma már az emberiség nagy része nem is tudna mást elképzelni, mint az orvosi asszisztenciával világra hozni a gyermekét, erről külön könyvet kellene írni, amelyből az orvostudomány és a szülés viszonya véglegesen kitisztázódik.

Ahogy a századforduló éveiben az ipari-tudományos forradalom egyre nagyobb méreteket öltött, úgy változott meg fokozatosan a nőknek a gazdasági-szociális helyzete, illetve a családanyai szerephez való viszonyulása, a női lét értelmére vonatkozó nézetek és felfogások. Egyre kevesebb nő volt hajlandó feltételek nélkül elfogadni fiatalon az anyaságát, azt, hogy férje és családja akaratának és tulajdon biológiai természetének (termékenységének) alárendelje magát, és szülőedényként, gazdasági-társadalmi függőségben élje le az életét. Tanulni, utazni akartak az új kor hajnalán a nők, világot látni, és kezükbe venni a szexuális életüket, hogy szabadon, kötöttségek nélkül, anyagi függetlenség birtokában szeretkezhessenek, és annyi gyermeket szülhessenek, ahányat akarnak, akkor, amikor ők akarják és ne legyenek kiszolgáltatva a “szeszélyes biológiai természetüknek”. A “világmegváltó” célkitűzéseket hirdető orvostudomány “protektorátusa” kapóra jött nekik, hiszen az egyéni felelősséget átvette tőlük egy olyan korban, amelyben háborúk, járványok és szociális-gazdasági krízisek váltakoztak. A családanyai erkölcsi alapállás megváltozása párhuzamosan zajlott egy olyan világméretű folyamattal, amelynek során a vallásos dogmák helyét felváltották a tudományos valóság- és persze, ellenség-képzetek. A középkori sátán helyére most parányi mikroorganizmusok, mikrobák, bacilusok és veszélyes baktériumok léptek, amelyektől az orvostudomány hivatott megvédeni az emberiséget. E nemes célkitűzést azonban még a mai napig sem sikerült megvalósítania, hiszen időközben minden egyes leküzdött halálos kór helyébe újabb és újabb ismeretlen vírus-fajták léptek, szorosan együttműködve a többi civilizációs betegséggel, a rákkal, a szívinfarktussal, a túlsúlyosság szövődményeivel, az allergiákkal, stb. A spirituális öntudatra-ébredés során a nőknek meg kell tapasztalniuk a teljes önfeladás és akaratnélküliség illetve az egoista önérvényesítés végleteit, ahhoz, hogy kegyetlen szenvedések árán (mellrák, méhrák, abortuszok, meddőség, császármetszés, egyéb szülési komplikációk, stb.) a tudattalanjukban hordott örökletes programjaik feloldásának a vágya (a teremtésben való kreatív részvételnek a vágya) megszülethessen bennük. Ez a vágy nem azonos az egyszem-kétszem gyermek utáni tétova sóvárgással, hanem az anyává válás folyamatának a teljes személyi méltósággal való megélés konkrét szándéka ez, metafizikai tudatossággal (autonóm személyi tudattal), egyetemes tudással egybekötve, amely kauzális önismereten (a személyi életfeladatok és szellemi örökletes programjainak az ismeretén), illetve az egyetemes törvények ismeretén alapszik. Ezen tanulmánykötettel, saját magam és a hozzám hasonlóan gondolkodó barátaim tapasztalatainak az átadásával, azoknak a nőknek szeretnék támogatást nyújtani, akik családanyai hivatásuk teljes értékű megélésére törekszenek.

A gyermekágy spirituális hátteréről szóló fejezetet elsősorban a saját egyéni tapasztalataim alapján tartom különösen fontosnak és figyelemre méltónak, mert az a tény, hogy jelenleg négy életerős, eleven kislány édesanyja vagyok (akiket csak a kötelező védőoltások alkalmával láthat a családi orvosunk, mert mindannyian egészségesek), annak köszönhető, hogy a gyermekágyi időszak alatt sem mondtam le a családanyai felelősségemről és megőriztem személyi integritásomat, éberségemet a természeti, illetve az utolsó kislányomat kivéve, otthoni környezetben lezajlott születéseik után.

Lényegbevágó kapcsolat van a fizikai fertőződés és az un. tudati fertőződés (befolyásoltsági állapot) között: az a személy válik minduntalanul különböző vírusos és bakteriális fertőzések áldozatává, akinek nincsen önálló érték- és felelősségtudata, hanem a környezete (elsősorban a szülei, élettársa, orvosai és tanárai) valóság-képzetei (vallásos, tudományos hiedelmei: babonái) irányítják az életképzeletét (vágyait, érzelmeit, ambícióit és döntéseit). Persze, mindannyian meg vagyunk győződve arról, hogy a saját fejünkkel gondolkodva hozzuk meg döntéseinket, akár magánéleti, akár közösségi tervekről lévén szó, ám ezen döntések valójában olyan imaginációs tevékenység következményei, amelyet az átöröklött és környezetünkből átvett civilizációs-fogyasztói boldogság-modellek határoznak meg.

Különösképpen fontos ezen metafizikai igazságok tudatosítása a családalapítás időszakában, mert a spirituális megújulás, újjászületés nélkül a legtökéletesebb orvosi felügyelet és ellátás mellett éppúgy megtörténhetnek a tragédiák, mint a “biztonságos” kórházi környezeten kívül, a saját otthonainkban! Az örökletes programjaink tudatosítása és az azok feloldására tett spirituális erőfeszítések adhatjuk meg magunknak és szeretteinknek azt a biztonságot, jólétet és egészséget, amelyre vágyunk.

A méhlepény távozása pontosan azért rejt annyi lehetséges komplikációt magában a civilizált nők szüléseinél, mert az az erkölcsi alapállás, amellyel a szülési aktusban részt vesznek, homlokegyenest ellentmond az egyetemes törvények szerinti családanyai morálnak: nem a kiegyenlítődést szolgálja az életükben a várandóssági időszak, nem a belső megújulást és személyi integritásuk harmonikus kiépítését, hanem a még nagyobb zavart, kábulatot és rejtett agresszivitást, korrupciót. Nem a még nagyobb felelősségvállalást, a még tisztább értéktudatot, a teremtő képzeletük kitisztítását, hanem a felelősség-elháritást, a konvenciók, vallásos-tudományos babonák kritikátlan átvételét, a “jó szándékú” negatív szuggesztióknak a tudattalan vágy-képzeletükbe való öntudatlan impregnálódását. Aminek következtében aztán egy az egyben “le is gyártják” majd a szülés közben és az utána következő időszakban azokat a komplikációkat, amelyektől az aggódó nagymamák és “terhesgondozó” nőgyógyászok féltették őket. A méhlepénnyel együtt ugyanis valamennyi, gyermek- és család-ellenes tudattalan ellenállásnak, valamennyi negatív szorongásnak, sorstámadó neheztelésnek, partnerrel, családtagokkal, szülőkkel szembeni rejtett gyűlöletnek, ambíciónak, zavaros sóvárgásnak, élvezet- és szabadság-féltésnek és mindenféle befolyásoltsági-manipulációs személyi viszonynak távoznia kellene a nő életéből, lelkivilágából, tudattalanjából, a teljes, radikális személyi tudat-váltásig elmenően.

A tudományos nevén un. placenta távozása annak a tisztulási-átalakulási-kiegyenlitődési folyamatnak a befejeződése, amelyet az asztrológiában a Skorpió konstelláció szellemisége jelenít meg: azoknak az önmagunkról, életünk céljáról, értelméről, személyi rendeltetésünkről alkotott lét-koncepcióknak, gondolkozási-érzelmi mintáknak az eleresztése, amelyek a szellemi fejlődésünkben hátráltatnak minket és személyi életfeladataink beteljesítését megakadályozzák. Nemhiába teszi könnyebbé, harmonikusabbá ezt az eleresztési folyamatot az újszülöttnek a szülést követő percekben való azonnali mellre tevése és szoptatása, hiszen ezt a képet táplálta magában a várandós nő kilenc hónapon keresztül: az anyává válás aktusa a mellhez kúszó újszülött megérintésének és a mellbimbón érzett szopómozdulatok perceiben teljesedik ki. E pozitív “végkifejlet” tudatosításával (a gyermekkel való szoros, azonnali testi-lelki-szellemi kapcsolatba kerülés perceiben) indulnak el a szervezetben azok a finom hormonális folyamatok, amelyek természetes úton, un. utólagos méhösszehúzódásokkal a méhlepény távozását elősegítik. A gyermeknek a szülés utáni “birtokbavétele” a Teremtés Könyvének következő passzusához hasonlítható: És látá Isten, hogy minden, a mit teremtett vala, imé igen jó.(Móz 1, 31). A hálaadás és az ellazulás, kiegyenlítődés intim pillanatai kell, hogy legyenek ezek a szülés utáni percek, minden szempontból, mint ahogy a jól végzett munka után hálát ad az ember a termésért, amelyet megérlelt és betakarított. De nem egy objektív, külső Istennek kell hálát adnunk az egészséges gyermekért, hanem a bennünk levő isteni teremtői öntudatnak, amellyel azonosak vagyunk. Egészen más hit-rendszerről van itt szó, nem egy gondoskodó Atyaisten kegyelmében való szentimentális-misztikus reménykedésről. Nem azért kell tehát hálát adnunk, hogy hála a doktor úr csodálatos fájdalomcsillapítóinak és vizsgáló-gépeinek, szerencsésen túléltük mindannyian a szülés életveszélyes “műtétjét”, hanem, hogy saját személyi erőfeszítéseinknek, saját felelősségvállalásunknak, éberségünknek, a teremtésben való kreatív részvételnek: a teremtő erőknek való éber odaadásunknak köszönhetően az anyaság princípiumával harmóniába kerülhettünk. Az életadás és a létről való gondoskodás határtalan öröme árad szét annak a nőnek az arcán, aki szabadon, önerőből hozta világra a gyermekét, nyugodt, meghitt családi környezetben, lehetőleg minél kevesebb jelenlévő, inkább csak a szülés körüli, a közhiedelmekkel ellentétben, rendkívül egyszerű tennivalókra felkészült férj jelenlétében, teljes személyi lélek-jelenléttel, a szülési aktus valamennyi szakaszának tudatos és éber megélésével. Ezt az örömet nem árnyékolja be az a civilizációs rögeszme, hogy a családot mesterséges fogamzásgátlókkal, mechanikai védekezési eszközökkel ellenőrizni kell a nagyobb jólét és anyagi-érzelmi biztonság érdekében. Nem annak tudatában szültem meg egyetlen gyermekemet sem, hogy a lelkem mélyén vagy éppenséggel tudatosan alig vártam, hogy újra védekezhessek a következő terhesség ellen. Teljes odaadásról volt szó minden egyes szülésnél, legalábbis mindvégig arra törekedtem hogy anyai életképzeletemet megtisztítsam azoktól a belém táplált negatív tudományos babonáktól, hogy szülőedénnyé fogok válni, elhasználódik a szervezetem amennyiben nem használok semmiféle védekezési eszközt a szülés után. Az anyaság feltétlen elfogadása nélkül sehol sincs biztonságban az újdonsült anya, ahogy újszülött gyermeke (és nagyobb gyermekei) sem. Ezért van az, hogy a méhet, mint egyszerű biológiai szervet vizsgáló orvosok kisebb-nagyobb sikerekkel próbálják méhösszehúzó injekciókkal (vagy erősebb vérzéseknél, gyulladásoknál, visszamaradó lepényrészek, vérrögök esetén méhkaparással) ellenőrizni ezt a tisztulási folyamatot, de a szövődmények mindezek ellenére is bekövetkeznek. Saját tapasztalatomból tudom azt, hogy az akadozó tisztulás esetén (nehezen összehúzódó méh, visszamaradt vérrögök, stb.) egy magas vibrációs állapotban végrehajtott néhány órás mélymeditáció csodákra képes. Ilyenkor nem az antibiotikumos kezelés vagy a rutinszerűen végrehajtott méhkaparás a metafizikailag (az anya és a gyermek egészségét és jólétét érintő, hosszú távú következmények szempontjából) törvényes megoldás, hanem a tudattalan negatív átélések, szorongások, görcsök átvilágítása naplózás, a személyi horoszkóp (és az újszülött horoszkópjának) az elmélyült tanulmányozása, a csendes befelé fordulás, meditatív tudatállapot, fizikai-szellemi ellazulás - és, mindenekelőtt a kisbaba gyakori mellre tétele! Ebben a tisztulási folyamatban viszont az apukának is segítenie kellene. Mégis, azzal a mentalitással, hogy a szülés az orvos dolga, a legtöbb férj inkább megnehezíti a harmonikus családi kapcsolat-rendszer kifejlődését a szülés után. A kórházban történő szülés körüli szokások, konvenciók nemhogy segítenék a női tudattalan (teremtőképzelet) tisztulását, hanem még nagyobb sötétségbe, zavarba és korrupcióba taszítják az anyákat.

Az élet célja nem a túlélésre való rájátszás, hanem a létezés teljességének a megélése, az egészséges, kreatív, kiegyenlítődés-centrikus életvitel. Ebben pedig benne van a személyi életfeladatok teljesítése. A nők számára csakis az anyaságuk feltétel nélküli és az egyetemes törvényekkel összhangban történő felvállalása jelenti a boldogságot és a beteljesülést. Akkor is, ha a civilizáció korszelleme homlokegyenesen ellentétes célt lebegtet előttük. Máskülönben nem lenne annyi meddő nő, annyi allergiás, rákos megbetegedés, annyi szövődményes, nehéz szülés.

Hogy a szülés utáni tisztulási folyamatok analógiájára visszatérjek, amint a méhlepény távozása az anyai állapot felé való teljes odafordulással történhet meg egészségesen, ugyanúgy, az ezt kísérő vérzés csak úgy maradhat meg az egészséges mértéken belül, ha a nő a szülési aktusban és a családanyai szerepében nem feladta magát, hanem inkább tudatosan odaadta azért, hogy a gyermekről való gondoskodást élete legfontosabb periódusává tegye. Ezért okozhat kellemetlen szövődményeket (spontán vetélést, várandóssági panaszokat, elhúzódó szülést vagy utólagos komplikációkat - pl. a tejtermeléssel, szoptatással kapcsolatos gondokat) az, hogy ha az illető nő csak látszólagosan fogadja el a családanyai állapotát (és kétségekkel, szorongásokkal lévé tele, alárendeli a személyi akaratát a férjének, édesanyjának, anyósának vagy a kezelő orvosainak, a gyermekkel kapcsolatos valamennyi döntését a környezete befolyása hatására hozza meg, ő maga személyi felelősségtudatával nem vesz részt kreatívan ebben a teremtési-megújulási folyamatban) és tudattalanul világi ambíciók, karrier-építési, továbbtanulási, kalandorkodási vágyak gyötrik, és ráadásul a házasságában is boldogtalan.

Ami a férjnek a szülés előtti és utáni tennivalóit illeti, a családfői szerep felelősségteljes megélése a legfontosabb, amelyről más fejezetekben már többször is említést tettem. Ez a felelősségvállalás nem merülhet ki az anyagi biztonság vagy a “legmenőbb” szakorvosi ellátás biztosításával. Sőt, amíg a férj ezekkel a közhiedelem szerint elengedhetetlenül sürgős teendők izgalmaival van elfoglalva, addig a felesége időközben aggódó nagymamák, anyósok és barátnők, védőnők és családorvosnők befolyása alá kerül és érzékeny tudattalanja szivacsként szívja a környezete negatív, egoista, kényelem- és élvezet-féltő, tapasztalás- és fájdalom-kerülő szuggesztióit magába, megteremtve ezáltal a leendő szülési komplikációk táptalaját. A feleség rejtett, feltáratlan és nyíltan ki nem mondott negatív átélései és zavaros vágyai, kívánságai halálos életveszélyt jelentenek leendő családja számára pontosan a hamis kiegyenlítődés miatt: az édesanya hatalmas teremtő-energiákkal telitett tudattalanjában (anyai teremtő életképzeletében) lakozó, feloldatlan élet- és gyermek-ellenes romboló-programok miatt. A férjnek képessé kell tennie magát a vádaskodás és neheztelő kritikák, sértegetések nélküli őszinte beszélgetésekre már a várandósság időszakában, amelyek alatt kölcsönösen átvilágítják egymás lelki-vágyvilágát, annak érdekében, hogy az átöröklött és környezetükből átvett szexuális-szerelmi tévképzetek, a női és férfi (illetve a férj-feleségi, szülői szereppel) kapcsolatos negatív érzelmi-gondolatminták és korrupt szokásrendek, magatartási formák ne árnyékolhassák be a kapcsolatukat. A családfői felelősség azt jelenti, hogy a személyi konfliktusokra sokkal érzékenyebb és érzelgősebb, kompromisszumokra, megalkuvó, a “taknyos” látszatbékére hajlamosabb élettársnak a személyi integritása megőrzésben segítsen a női rokonokkal, a jótékony védőnőkkel és orvosokkal szemben. Éberen kellene figyelnie azokra a jelzésekre, amelyek arra utalnak, hogy az édesanya negatív, romboló képzeteket forgat magában, bizonytalanná, szorongóvá, aggodalmaskodóvá vagy zavarttá, rejtőzködővé vált. Közösen kell a fiatal párnak megteremteniük és elfogadtatniuk ugyanis azokat a külvilággal (de különösen a régi családdal) szembeni szigorú játékszabályokat, érintkezési-kollaborációs mintákat, amelyek az új család szuveranitását, autonómiáját, intimitását és szabad tapasztalási-fejlődési lehetőségét biztosítják. Ehhez pedig rendszeres és őszinte kommunikációra, zavartalan, meghitt szerelmi-szexuális együttlétekre van szükségük. A férfinak csak a felesége lehet az egyedüli anya a házban és a nőnek pedig saját magában kell megtalálnia az anyát és a férjében az egyedüli apát, teljesen el kell szakadniuk mindkettőjüknek a régi családjuktól való valamennyi függőségi viszonytól (közös háztartás, közös étkezések, közös gyereknevelés, egyéb közös programok) és gyakori esetben a régi család által képviselt teljes értékrendtől, életformától.

A közhiedelem szerint a szülés utáni hat hetes időszakban, amíg a méh tisztulása és visszahúzódása folyik, a szexuális érintkezés szigorúan tilos. Nemcsak, hogy tilos, hanem utálatos, egészségtelen és rendkívüli módon fájdalmas. Sok nő megbotránkoztatónak találta azt, hogy én ezen közfelfogással merőben ellentétes tapasztalatokról számoltam be a szüléseim után: mivel a szülések során semmilyen repedésem, sérülésem sem keletkezett (beleértve Apollónia lányom kórházi születését is), egy-két héttel átlagban a szüléseimet követően már kielégítően tudtam szeretkezni. Sőt, két héttel a szüléseim után már a karate-edzéseken is részt vettem.

Mindez annak a normális mentalitásnak volt köszönhető, amely szerint az életadás aktusa természetes folyamat, ezért a természeti elemekkel való közvetlen kapcsolatba kerülés a szülés időszakában nem veszélyezteti az anya egészségét, hanem megerősíti azt. A víz, a levegő, a napfény, a sperma, a különféle mikroorganizmusok a fizikai élet részei és részévé kell válniuk a gyermekágyas nő életének is, mert ez az időszak ugyanúgy nem jelenthet betegséget, ahogy a várandósság és a szülés sem az. A jól megélt szülési aktus olyan vitális energiákat szabadit fel az édesanyában, amelyek által egész lényében megújul és életkedve, életereje megsokszorozódik. A fizikai mozgás, sportolás, a medence vérellátását javító tornagyakorlatok (pl. a szexuális aktus) a vérkeringés, a testnedvek, a hormonrendszer pozitív működését szolgálják és felkészítik az anyát a hosszantartó szoptatási időszakra. Apropó, szoptatás. Pozitív visszajelzéseim vannak anyuka-ismerőseim részéről afelől, hogy a szeretkezések után jelentős tejhozam-növekedést tapasztalhattak meg! Az egyetemes törvényekkel harmóniában élő anyáknak a szoptatás is épp olyan természetes dolog, mint az egész családanyai állapotuk. Magától érthetődő számukra az, hogy tudnak szoptatni és csecsemőjük ellátása nem jelent lelki-fizikai kimerülést, szenvedést, még akkor sem, ha éjszakázniuk kell és a tejkiválasztás kezdetben próbára teszi türelmüket és hitüket, önbizalmukat egyaránt. Tejpangás és mellgyulladás azoknál az anyáknál lép fel a gyermekágyi időszakban, akik tehernek érzik ezt a feltétel nélküli odaadást, a szeretet-áramoltatás és az újszülöttel való kapcsolatuk (vagyis lényegében a bennük lévő teremtővel való kapcsolatuk) zavart és ellentmondásos. Vagyis nem a spirituális öntudatuk (teremtői felelősségtudatuk) szerint élik meg az anyaságukat, hanem a polgári-tudományos, családi tradíciók szerint: korrupt, felszínes, azonnali megoldásokat keresve, gyógyszeres tünet-(el)kezeléssel, humanista vagy pragmatikus módszerekkel: a nagymamák, nagynénik, anyósok, szomszéd nénik, védőnők és családorvosok jótékony hatalomgyakorlása és befolyása alatt.

Sokan vádolnak azzal, hogy egyoldalúan és meredeken ítélkezem a női sorstáraim felett és rengeteg szempontot kihagyok a teóriáim - felvetéseim és megközelítési módjaim - kinyilvánításakor. Természetesen, ezek a “fontos” szempontok mind-mind a létkorrupcióban élő ember viszonyítási alapjai: polgári konvenciók, élet-megnyerési, túlélési, élvezet- és kényelem-, biztonság-féltési logikával leszögezett törvények és szokásrendek.

Apropó, teória. Valamikor ez a szó még Isten-látást jelentett, nem pedig önkényesen felállított, steril, felszínes: személytelen elméletet. Az én állításaim viszont nem steril elméleti szintű fantazmagoriák, hanem egyetemes érvényességű, a gyakorlatban beigazolódott metafizikai alap-igazságok, amelyek teljes mértékben az emberiség archaikus és egyetemes hagyomány-rendszerét követik, ténylegesen Isten-látásra, vagyis az egyetemes törvények logikájának a követésére törekszenek, és a hétköznapi életgyakorlatomban beváltott és realizált családanyai-asztrológusi tudásból származnak. A modern civilizáció rákfenéje a humanizmus, amelynek köszönhetően, főleg, mi nők, olyan elnézőek tudunk lenni a felmerülő problémáinkkal szemben, és annyira megalkuvóak a tulajdon lelkiismeretünkkel szemben. Ebben a folytonos könnyítésekben gondolkodó életvitelben senki sincs tudatában annak, hogy milyen veszélyeket rejthet magában a rosszul megélt anyaságukat a nagymamai szereppel kompenzáló anyósok és édesanyák jóindulatú segítsége: amíg a lábadózó kismamák helyett elkészítik a húslevest, a sült csirkét és a hájas tésztát, elmosogatnak, kimossák a családi szennyest és a bevásárlást is elvégzik, a kismamát önkéntelenül is olyan függőségi viszonyba hozzák, amelynek során a külvilággal, de elsősorban a családtagokkal (a saját gyermekeikkel) való kapcsolatrendszerük egyre zavarosabbá válik: kölcsönös kegyes hazugságokkal oldják meg a természetük különbözősége miatt törvényszerűen adódó konfliktusokat és a barátnőkkel, női rokonaikkal építenek ki olyan bizalmi, intim kommunikációs viszonyokat, amelyeket valójában a férjükkel kellene kiépíteniük. Mennyivel egyszerűbb és hosszútávon egészségesebb lenne oly módon változtatni a munka- és életrenden, étrenden, a fogyasztói igényeken, a szokásokon és az egész életfelfogáson annak érdekében, hogy a két szülő önálló családellátásra és gyereknevelésre legyen képes. Minél több teret engedünk az életünkben a spirituális értékeknek, annál kevesebb időt kell terméketlen, sőt, káros és öncélú tevékenységekre és emberi kapcsolatokra fordítanunk.

A fenti gondolatmenet szorosan összefügg a gyermekágyra jellemző biológiai tisztulási- és átalakulási folyamatokkal, mert minél több erőfeszítést teszünk a személyi tudatváltásunk, megújulásunk érdekében, annál simábban, gördülékenyebben zajlanak le ezek a testi folyamatok is az életünkben. A pangás, elzáródás, elfekélyesedés, elfertőződés spirituális szinten is információ-blokádra utal, mégpedig elsősorban egy-egy negatív belső valóság-képzet, zavaros (ellentmondásos) lelki-szellemi átélés, elfojtott személyi konfliktus, sóvárgás és ambíció következtében.

A klasszikus gyermekgyógyászat gyógyszeripari “vívmányai” megfosztják az anyákat a gyermekben való tükröződési és a gyermek betegségei, balesetei által biztosított önismereti-önátalakítási, mentalitás-váltási lehetőségtől. Felelősséget vállalni minden egyes képzetért, gondolatért, érzelemért, vágyért, indulatért, annak tudatában, hogy a kis “számítógépünk” a köhécselésével, szortyogó orrocskájával, kicsattogott bőröcskéjével (főként a nemi szervek tájékán), apró vagy nagyobb baleseteivel (fej- és végtagsérülések mindenek előtt), amennyiben kauzális önismeretünk és egység-látásunk segítségével helyesen dekonspiráljuk az általuk küldött betegség- és baleset-jeleket, hosszú távon sokkal életerősebb, egészségesebb gyermeket “biztosít”, mint a vitamin-szirupok kenőcsök, tápszerek és baktérium-ölő kúrák általi “kipucolás” és “vitalizálás”.

Ezért, befejezésképpen, mintegy a fentiek összegezéseként arra kérnék minden leendő és gyakorló kismamát, hogy próbálják meg azt az érzékenységet, amely a gyermekvárás, gyermekszülés, gyermekgondozás során kialakul bennük, spirituális érzékenységgé, vagyis igazság-kutató, leleplező és tényleges harmóniára való törekvéssé, kiegyenlítődési képességgé alakítani. Mindezek érdekében azonban mindenek előtt a férjükkel kell felbonthatatlan, sziklaszilárd, egyértelmű életszövetséget kialakítaniuk, a zavaros rokoni és baráti-ismerősi érdekviszonyaik helyett. Annak tudatában élve és cselekedve, hogy ő a legfontosabb ember az életükben, (a gyermekeiknél is fontosabb!), boldogabb és kreatívabb lesz számukra ez az életszakasz. Ezek a szülésről, gyermekágyról szóló legfontosabb tudnivalók.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

X. fejezet: Spirituális tudnivalók a gyermekágyi időszakról



Metafizikai szempontból a szülést követő tizenkét hetes időszak épp annyira fontos, mint a várandósság kilenc hónapja, illetve maga a születési aktus. Az új család egészsége és boldogsága érdekében viszont a szülés utáni első hét nap megélése a sorsdöntő. Spirituális ismeretek és kauzális önismeret hiányában a kismamáknak olyan életveszélyes komplikációkkal kell szembenézniük a szülést követő órákban-napokban, amelyek megelőzése és leküzdése a modern ember civilizációs hit-rendszerének megfelelően kizárólagosan az orvosok dolga. Nemcsak a szülési fájdalmak okozta borzalmas szenvedés és az ennek következtében fellépő kiszolgáltatottság, az újszülött "ellátására" való képtelenség negatív szuggesztiói kergetik a rémült kismamákat a szülészeti kecskére, hanem a szülési aktus után távozó véres méhlepény képe is, amely egyenértékű számukra a halálos életveszéllyel. Az újdonsült anyák réme a méhlepény távozásával együtt járó vérzés illetve az utólagos fertőzések, gyulladások következtében fellépő un. gyermekágyi láz. Több leendő édesanyának tettem fel azt a kérdést, hogy a szülés melyik fázisától félnek a legjobban? És egytől-egyig azt válaszolták, nagy meglepetésemre, hogy nem a tágulási vagy a kitolási szakasztól, hanem a méhlepény távozástól és az annak során fellépő vérzéstől tartanak a leginkább!

Érthető is lenne mindez annak a tudatában, hogy a századforduló idején a gyermekágyi láz következtében rengeteg nő veszítette el az életét, mindaddig, amíg a hullaboncolással is foglalkozó orvosok hajlandóak voltak Semmelweis professzor tanácsára klórral fertőtleníteni a kezüket a várandós és szülő nők vizsgálata előtt, illetve különválasztani a szülő nőket a boncolásra használt kórtermektől és a bennük felboncolt hulláktól: az életet a haláltól. De a klinikai szülések pontosan annak következtében tudtak közgyakorlattá válni a kezdetleges kórházi ellátás során elhunyt nők történetei ellenére is, hogy a saját otthonaikban szülő nők kezdték elveszíteni az egyetemes szülőképességüket, aminek következtében a szülési aktus egyre fájdalmasabbá és szövődményessé vált a számukra. A századforduló bábaasszonyainak már egyre gyakrabban kellett olyan elhúzódó, nehéz szüléseknél segédkezniük, amelyek nemegyszer az anya és/vagy a magzat elhalálozásával értek véget. Hogy miként fajultak el annyira a dolgok, hogy ma már az emberiség nagy része nem is tudna mást elképzelni, mint az orvosi asszisztenciával világra hozni a gyermekét, erről külön könyvet kellene írni, amelyből az orvostudomány és a szülés viszonya véglegesen kitisztázódik.

Ahogy a századforduló éveiben az ipari-tudományos forradalom egyre nagyobb méreteket öltött, úgy változott meg fokozatosan a nőknek a gazdasági-szociális helyzete, illetve a családanyai szerephez való viszonyulása, a női lét értelmére vonatkozó nézetek és felfogások. Egyre kevesebb nő volt hajlandó feltételek nélkül elfogadni fiatalon az anyaságát, azt, hogy férje és családja akaratának és tulajdon biológiai természetének (termékenységének) alárendelje magát, és szülőedényként, gazdasági-társadalmi függőségben élje le az életét. Tanulni, utazni akartak az új kor hajnalán a nők, világot látni, és kezükbe venni a szexuális életüket, hogy szabadon, kötöttségek nélkül, anyagi függetlenség birtokában szeretkezhessenek, és annyi gyermeket szülhessenek, ahányat akarnak, akkor, amikor ők akarják és ne legyenek kiszolgáltatva a "szeszélyes biológiai természetüknek". A "világmegváltó" célkitűzéseket hirdető orvostudomány "protektorátusa" kapóra jött nekik, hiszen az egyéni felelősséget átvette tőlük egy olyan korban, amelyben háborúk, járványok és szociális-gazdasági krízisek váltakoztak. A családanyai erkölcsi alapállás megváltozása párhuzamosan zajlott egy olyan világméretű folyamattal, amelynek során a vallásos dogmák helyét felváltották a tudományos valóság- és persze, ellenség-képzetek. A középkori sátán helyére most parányi mikroorganizmusok, mikrobák, bacilusok és veszélyes baktériumok léptek, amelyektől az orvostudomány hivatott megvédeni az emberiséget. E nemes célkitűzést azonban még a mai napig sem sikerült megvalósítania, hiszen időközben minden egyes leküzdött halálos kór helyébe újabb és újabb ismeretlen vírus-fajták léptek, szorosan együttműködve a többi civilizációs betegséggel, a rákkal, a szívinfarktussal, a túlsúlyosság szövődményeivel, az allergiákkal, stb. A spirituális öntudatra-ébredés során a nőknek meg kell tapasztalniuk a teljes önfeladás és akaratnélküliség illetve az egoista önérvényesítés végleteit, ahhoz, hogy kegyetlen szenvedések árán (mellrák, méhrák, abortuszok, meddőség, császármetszés, egyéb szülési komplikációk, stb.) a tudattalanjukban hordott örökletes programjaik feloldásának a vágya (a teremtésben való kreatív részvételnek a vágya) megszülethessen bennük. Ez a vágy nem azonos az egyszem-kétszem gyermek utáni tétova sóvárgással, hanem az anyává válás folyamatának a teljes személyi méltósággal való megélés konkrét szándéka ez, metafizikai tudatossággal (autonóm személyi tudattal), egyetemes tudással egybekötve, amely kauzális önismereten (a személyi életfeladatok és szellemi örökletes programjainak az ismeretén), illetve az egyetemes törvények ismeretén alapszik. Ezen tanulmánykötettel, saját magam és a hozzám hasonlóan gondolkodó barátaim tapasztalatainak az átadásával, azoknak a nőknek szeretnék támogatást nyújtani, akik családanyai hivatásuk teljes értékű megélésére törekszenek.

A gyermekágy spirituális hátteréről szóló fejezetet elsősorban a saját egyéni tapasztalataim alapján tartom különösen fontosnak és figyelemre méltónak, mert az a tény, hogy jelenleg négy életerős, eleven kislány édesanyja vagyok (akiket csak a kötelező védőoltások alkalmával láthat a családi orvosunk, mert mindannyian egészségesek), annak köszönhető, hogy a gyermekágyi időszak alatt sem mondtam le a családanyai felelősségemről és megőriztem személyi integritásomat, éberségemet a természeti, illetve az utolsó kislányomat kivéve, otthoni környezetben lezajlott születéseik után.

Lényegbevágó kapcsolat van a fizikai fertőződés és az un. tudati fertőződés (befolyásoltsági állapot) között: az a személy válik minduntalanul különböző vírusos és bakteriális fertőzések áldozatává, akinek nincsen önálló érték- és felelősségtudata, hanem a környezete (elsősorban a szülei, élettársa, orvosai és tanárai) valóság-képzetei (vallásos, tudományos hiedelmei: babonái) irányítják az életképzeletét (vágyait, érzelmeit, ambícióit és döntéseit). Persze, mindannyian meg vagyunk győződve arról, hogy a saját fejünkkel gondolkodva hozzuk meg döntéseinket, akár magánéleti, akár közösségi tervekről lévén szó, ám ezen döntések valójában olyan imaginációs tevékenység következményei, amelyet az átöröklött és környezetünkből átvett civilizációs-fogyasztói boldogság-modellek határoznak meg.

Különösképpen fontos ezen metafizikai igazságok tudatosítása a családalapítás időszakában, mert a spirituális megújulás, újjászületés nélkül a legtökéletesebb orvosi felügyelet és ellátás mellett éppúgy megtörténhetnek a tragédiák, mint a "biztonságos" kórházi környezeten kívül, a saját otthonainkban! Az örökletes programjaink tudatosítása és az azok feloldására tett spirituális erőfeszítések adhatjuk meg magunknak és szeretteinknek azt a biztonságot, jólétet és egészséget, amelyre vágyunk.

A méhlepény távozása pontosan azért rejt annyi lehetséges komplikációt magában a civilizált nők szüléseinél, mert az az erkölcsi alapállás, amellyel a szülési aktusban részt vesznek, homlokegyenest ellentmond az egyetemes törvények szerinti családanyai morálnak: nem a kiegyenlítődést szolgálja az életükben a várandóssági időszak, nem a belső megújulást és személyi integritásuk harmonikus kiépítését, hanem a még nagyobb zavart, kábulatot és rejtett agresszivitást, korrupciót. Nem a még nagyobb felelősségvállalást, a még tisztább értéktudatot, a teremtő képzeletük kitisztítását, hanem a felelősség-elháritást, a konvenciók, vallásos-tudományos babonák kritikátlan átvételét, a "jó szándékú" negatív szuggesztióknak a tudattalan vágy-képzeletükbe való öntudatlan impregnálódását. Aminek következtében aztán egy az egyben "le is gyártják" majd a szülés közben és az utána következő időszakban azokat a komplikációkat, amelyektől az aggódó nagymamák és "terhesgondozó" nőgyógyászok féltették őket. A méhlepénnyel együtt ugyanis valamennyi, gyermek- és család-ellenes tudattalan ellenállásnak, valamennyi negatív szorongásnak, sorstámadó neheztelésnek, partnerrel, családtagokkal, szülőkkel szembeni rejtett gyűlöletnek, ambíciónak, zavaros sóvárgásnak, élvezet- és szabadság-féltésnek és mindenféle befolyásoltsági-manipulációs személyi viszonynak távoznia kellene a nő életéből, lelkivilágából, tudattalanjából, a teljes, radikális személyi tudat-váltásig elmenően.

A tudományos nevén un. placenta távozása annak a tisztulási-átalakulási-kiegyenlitődési folyamatnak a befejeződése, amelyet az asztrológiában a Skorpió konstelláció szellemisége jelenít meg: azoknak az önmagunkról, életünk céljáról, értelméről, személyi rendeltetésünkről alkotott lét-koncepcióknak, gondolkozási-érzelmi mintáknak az eleresztése, amelyek a szellemi fejlődésünkben hátráltatnak minket és személyi életfeladataink beteljesítését megakadályozzák. Nemhiába teszi könnyebbé, harmonikusabbá ezt az eleresztési folyamatot az újszülöttnek a szülést követő percekben való azonnali mellre tevése és szoptatása, hiszen ezt a képet táplálta magában a várandós nő kilenc hónapon keresztül: az anyává válás aktusa a mellhez kúszó újszülött megérintésének és a mellbimbón érzett szopómozdulatok perceiben teljesedik ki. E pozitív "végkifejlet" tudatosításával (a gyermekkel való szoros, azonnali testi-lelki-szellemi kapcsolatba kerülés perceiben) indulnak el a szervezetben azok a finom hormonális folyamatok, amelyek természetes úton, un. utólagos méhösszehúzódásokkal a méhlepény távozását elősegítik. A gyermeknek a szülés utáni "birtokbavétele" a Teremtés Könyvének következő passzusához hasonlítható: És látá Isten, hogy minden, a mit teremtett vala, imé igen jó.(Móz 1, 31). A hálaadás és az ellazulás, kiegyenlítődés intim pillanatai kell, hogy legyenek ezek a szülés utáni percek, minden szempontból, mint ahogy a jól végzett munka után hálát ad az ember a termésért, amelyet megérlelt és betakarított. De nem egy objektív, külső Istennek kell hálát adnunk az egészséges gyermekért, hanem a bennünk levő isteni teremtői öntudatnak, amellyel azonosak vagyunk. Egészen más hit-rendszerről van itt szó, nem egy gondoskodó Atyaisten kegyelmében való szentimentális-misztikus reménykedésről. Nem azért kell tehát hálát adnunk, hogy hála a doktor úr csodálatos fájdalomcsillapítóinak és vizsgáló-gépeinek, szerencsésen túléltük mindannyian a szülés életveszélyes "műtétjét", hanem, hogy saját személyi erőfeszítéseinknek, saját felelősségvállalásunknak, éberségünknek, a teremtésben való kreatív részvételnek: a teremtő erőknek való éber odaadásunknak köszönhetően az anyaság princípiumával harmóniába kerülhettünk. Az életadás és a létről való gondoskodás határtalan öröme árad szét annak a nőnek az arcán, aki szabadon, önerőből hozta világra a gyermekét, nyugodt, meghitt családi környezetben, lehetőleg minél kevesebb jelenlévő, inkább csak a szülés körüli, a közhiedelmekkel ellentétben, rendkívül egyszerű tennivalókra felkészült férj jelenlétében, teljes személyi lélek-jelenléttel, a szülési aktus valamennyi szakaszának tudatos és éber megélésével. Ezt az örömet nem árnyékolja be az a civilizációs rögeszme, hogy a családot mesterséges fogamzásgátlókkal, mechanikai védekezési eszközökkel ellenőrizni kell a nagyobb jólét és anyagi-érzelmi biztonság érdekében. Nem annak tudatában szültem meg egyetlen gyermekemet sem, hogy a lelkem mélyén vagy éppenséggel tudatosan alig vártam, hogy újra védekezhessek a következő terhesség ellen. Teljes odaadásról volt szó minden egyes szülésnél, legalábbis mindvégig arra törekedtem hogy anyai életképzeletemet megtisztítsam azoktól a belém táplált negatív tudományos babonáktól, hogy szülőedénnyé fogok válni, elhasználódik a szervezetem amennyiben nem használok semmiféle védekezési eszközt a szülés után. Az anyaság feltétlen elfogadása nélkül sehol sincs biztonságban az újdonsült anya, ahogy újszülött gyermeke (és nagyobb gyermekei) sem. Ezért van az, hogy a méhet, mint egyszerű biológiai szervet vizsgáló orvosok kisebb-nagyobb sikerekkel próbálják méhösszehúzó injekciókkal (vagy erősebb vérzéseknél, gyulladásoknál, visszamaradó lepényrészek, vérrögök esetén méhkaparással) ellenőrizni ezt a tisztulási folyamatot, de a szövődmények mindezek ellenére is bekövetkeznek. Saját tapasztalatomból tudom azt, hogy az akadozó tisztulás esetén (nehezen összehúzódó méh, visszamaradt vérrögök, stb.) egy magas vibrációs állapotban végrehajtott néhány órás mélymeditáció csodákra képes. Ilyenkor nem az antibiotikumos kezelés vagy a rutinszerűen végrehajtott méhkaparás a metafizikailag (az anya és a gyermek egészségét és jólétét érintő, hosszú távú következmények szempontjából) törvényes megoldás, hanem a tudattalan negatív átélések, szorongások, görcsök átvilágítása naplózás, a személyi horoszkóp (és az újszülött horoszkópjának) az elmélyült tanulmányozása, a csendes befelé fordulás, meditatív tudatállapot, fizikai-szellemi ellazulás - és, mindenekelőtt a kisbaba gyakori mellre tétele! Ebben a tisztulási folyamatban viszont az apukának is segítenie kellene. Mégis, azzal a mentalitással, hogy a szülés az orvos dolga, a legtöbb férj inkább megnehezíti a harmonikus családi kapcsolat-rendszer kifejlődését a szülés után. A kórházban történő szülés körüli szokások, konvenciók nemhogy segítenék a női tudattalan (teremtőképzelet) tisztulását, hanem még nagyobb sötétségbe, zavarba és korrupcióba taszítják az anyákat.

Az élet célja nem a túlélésre való rájátszás, hanem a létezés teljességének a megélése, az egészséges, kreatív, kiegyenlítődés-centrikus életvitel. Ebben pedig benne van a személyi életfeladatok teljesítése. A nők számára csakis az anyaságuk feltétel nélküli és az egyetemes törvényekkel összhangban történő felvállalása jelenti a boldogságot és a beteljesülést. Akkor is, ha a civilizáció korszelleme homlokegyenesen ellentétes célt lebegtet előttük. Máskülönben nem lenne annyi meddő nő, annyi allergiás, rákos megbetegedés, annyi szövődményes, nehéz szülés.

Hogy a szülés utáni tisztulási folyamatok analógiájára visszatérjek, amint a méhlepény távozása az anyai állapot felé való teljes odafordulással történhet meg egészségesen, ugyanúgy, az ezt kísérő vérzés csak úgy maradhat meg az egészséges mértéken belül, ha a nő a szülési aktusban és a családanyai szerepében nem feladta magát, hanem inkább tudatosan odaadta azért, hogy a gyermekről való gondoskodást élete legfontosabb periódusává tegye. Ezért okozhat kellemetlen szövődményeket (spontán vetélést, várandóssági panaszokat, elhúzódó szülést vagy utólagos komplikációkat - pl. a tejtermeléssel, szoptatással kapcsolatos gondokat) az, hogy ha az illető nő csak látszólagosan fogadja el a családanyai állapotát (és kétségekkel, szorongásokkal lévé tele, alárendeli a személyi akaratát a férjének, édesanyjának, anyósának vagy a kezelő orvosainak, a gyermekkel kapcsolatos valamennyi döntését a környezete befolyása hatására hozza meg, ő maga személyi felelősségtudatával nem vesz részt kreatívan ebben a teremtési-megújulási folyamatban) és tudattalanul világi ambíciók, karrier-építési, továbbtanulási, kalandorkodási vágyak gyötrik, és ráadásul a házasságában is boldogtalan.

Ami a férjnek a szülés előtti és utáni tennivalóit illeti, a családfői szerep felelősségteljes megélése a legfontosabb, amelyről más fejezetekben már többször is említést tettem. Ez a felelősségvállalás nem merülhet ki az anyagi biztonság vagy a "legmenőbb" szakorvosi ellátás biztosításával. Sőt, amíg a férj ezekkel a közhiedelem szerint elengedhetetlenül sürgős teendők izgalmaival van elfoglalva, addig a felesége időközben aggódó nagymamák, anyósok és barátnők, védőnők és családorvosnők befolyása alá kerül és érzékeny tudattalanja szivacsként szívja a környezete negatív, egoista, kényelem- és élvezet-féltő, tapasztalás- és fájdalom-kerülő szuggesztióit magába, megteremtve ezáltal a leendő szülési komplikációk táptalaját. A feleség rejtett, feltáratlan és nyíltan ki nem mondott negatív átélései és zavaros vágyai, kívánságai halálos életveszélyt jelentenek leendő családja számára pontosan a hamis kiegyenlítődés miatt: az édesanya hatalmas teremtő-energiákkal telitett tudattalanjában (anyai teremtő életképzeletében) lakozó, feloldatlan élet- és gyermek-ellenes romboló-programok miatt. A férjnek képessé kell tennie magát a vádaskodás és neheztelő kritikák, sértegetések nélküli őszinte beszélgetésekre már a várandósság időszakában, amelyek alatt kölcsönösen átvilágítják egymás lelki-vágyvilágát, annak érdekében, hogy az átöröklött és környezetükből átvett szexuális-szerelmi tévképzetek, a női és férfi (illetve a férj-feleségi, szülői szereppel) kapcsolatos negatív érzelmi-gondolatminták és korrupt szokásrendek, magatartási formák ne árnyékolhassák be a kapcsolatukat. A családfői felelősség azt jelenti, hogy a személyi konfliktusokra sokkal érzékenyebb és érzelgősebb, kompromisszumokra, megalkuvó, a "taknyos" látszatbékére hajlamosabb élettársnak a személyi integritása megőrzésben segítsen a női rokonokkal, a jótékony védőnőkkel és orvosokkal szemben. Éberen kellene figyelnie azokra a jelzésekre, amelyek arra utalnak, hogy az édesanya negatív, romboló képzeteket forgat magában, bizonytalanná, szorongóvá, aggodalmaskodóvá vagy zavarttá, rejtőzködővé vált. Közösen kell a fiatal párnak megteremteniük és elfogadtatniuk ugyanis azokat a külvilággal (de különösen a régi családdal) szembeni szigorú játékszabályokat, érintkezési-kollaborációs mintákat, amelyek az új család szuveranitását, autonómiáját, intimitását és szabad tapasztalási-fejlődési lehetőségét biztosítják. Ehhez pedig rendszeres és őszinte kommunikációra, zavartalan, meghitt szerelmi-szexuális együttlétekre van szükségük. A férfinak csak a felesége lehet az egyedüli anya a házban és a nőnek pedig saját magában kell megtalálnia az anyát és a férjében az egyedüli apát, teljesen el kell szakadniuk mindkettőjüknek a régi családjuktól való valamennyi függőségi viszonytól (közös háztartás, közös étkezések, közös gyereknevelés, egyéb közös programok) és gyakori esetben a régi család által képviselt teljes értékrendtől, életformától.

A közhiedelem szerint a szülés utáni hat hetes időszakban, amíg a méh tisztulása és visszahúzódása folyik, a szexuális érintkezés szigorúan tilos. Nemcsak, hogy tilos, hanem utálatos, egészségtelen és rendkívüli módon fájdalmas. Sok nő megbotránkoztatónak találta azt, hogy én ezen közfelfogással merőben ellentétes tapasztalatokról számoltam be a szüléseim után: mivel a szülések során semmilyen repedésem, sérülésem sem keletkezett (beleértve Apollónia lányom kórházi születését is), egy-két héttel átlagban a szüléseimet követően már kielégítően tudtam szeretkezni. Sőt, két héttel a szüléseim után már a karate-edzéseken is részt vettem.

Mindez annak a normális mentalitásnak volt köszönhető, amely szerint az életadás aktusa természetes folyamat, ezért a természeti elemekkel való közvetlen kapcsolatba kerülés a szülés időszakában nem veszélyezteti az anya egészségét, hanem megerősíti azt. A víz, a levegő, a napfény, a sperma, a különféle mikroorganizmusok a fizikai élet részei és részévé kell válniuk a gyermekágyas nő életének is, mert ez az időszak ugyanúgy nem jelenthet betegséget, ahogy a várandósság és a szülés sem az. A jól megélt szülési aktus olyan vitális energiákat szabadit fel az édesanyában, amelyek által egész lényében megújul és életkedve, életereje megsokszorozódik. A fizikai mozgás, sportolás, a medence vérellátását javító tornagyakorlatok (pl. a szexuális aktus) a vérkeringés, a testnedvek, a hormonrendszer pozitív működését szolgálják és felkészítik az anyát a hosszantartó szoptatási időszakra. Apropó, szoptatás. Pozitív visszajelzéseim vannak anyuka-ismerőseim részéről afelől, hogy a szeretkezések után jelentős tejhozam-növekedést tapasztalhattak meg! Az egyetemes törvényekkel harmóniában élő anyáknak a szoptatás is épp olyan természetes dolog, mint az egész családanyai állapotuk. Magától érthetődő számukra az, hogy tudnak szoptatni és csecsemőjük ellátása nem jelent lelki-fizikai kimerülést, szenvedést, még akkor sem, ha éjszakázniuk kell és a tejkiválasztás kezdetben próbára teszi türelmüket és hitüket, önbizalmukat egyaránt. Tejpangás és mellgyulladás azoknál az anyáknál lép fel a gyermekágyi időszakban, akik tehernek érzik ezt a feltétel nélküli odaadást, a szeretet-áramoltatás és az újszülöttel való kapcsolatuk (vagyis lényegében a bennük lévő teremtővel való kapcsolatuk) zavart és ellentmondásos. Vagyis nem a spirituális öntudatuk (teremtői felelősségtudatuk) szerint élik meg az anyaságukat, hanem a polgári-tudományos, családi tradíciók szerint: korrupt, felszínes, azonnali megoldásokat keresve, gyógyszeres tünet-(el)kezeléssel, humanista vagy pragmatikus módszerekkel: a nagymamák, nagynénik, anyósok, szomszéd nénik, védőnők és családorvosok jótékony hatalomgyakorlása és befolyása alatt.

Sokan vádolnak azzal, hogy egyoldalúan és meredeken ítélkezem a női sorstáraim felett és rengeteg szempontot kihagyok a teóriáim - felvetéseim és megközelítési módjaim - kinyilvánításakor. Természetesen, ezek a "fontos" szempontok mind-mind a létkorrupcióban élő ember viszonyítási alapjai: polgári konvenciók, élet-megnyerési, túlélési, élvezet- és kényelem-, biztonság-féltési logikával leszögezett törvények és szokásrendek.

Apropó, teória. Valamikor ez a szó még Isten-látást jelentett, nem pedig önkényesen felállított, steril, felszínes: személytelen elméletet. Az én állításaim viszont nem steril elméleti szintű fantazmagoriák, hanem egyetemes érvényességű, a gyakorlatban beigazolódott metafizikai alap-igazságok, amelyek teljes mértékben az emberiség archaikus és egyetemes hagyomány-rendszerét követik, ténylegesen Isten-látásra, vagyis az egyetemes törvények logikájának a követésére törekszenek, és a hétköznapi életgyakorlatomban beváltott és realizált családanyai-asztrológusi tudásból származnak. A modern civilizáció rákfenéje a humanizmus, amelynek köszönhetően, főleg, mi nők, olyan elnézőek tudunk lenni a felmerülő problémáinkkal szemben, és annyira megalkuvóak a tulajdon lelkiismeretünkkel szemben. Ebben a folytonos könnyítésekben gondolkodó életvitelben senki sincs tudatában annak, hogy milyen veszélyeket rejthet magában a rosszul megélt anyaságukat a nagymamai szereppel kompenzáló anyósok és édesanyák jóindulatú segítsége: amíg a lábadózó kismamák helyett elkészítik a húslevest, a sült csirkét és a hájas tésztát, elmosogatnak, kimossák a családi szennyest és a bevásárlást is elvégzik, a kismamát önkéntelenül is olyan függőségi viszonyba hozzák, amelynek során a külvilággal, de elsősorban a családtagokkal (a saját gyermekeikkel) való kapcsolatrendszerük egyre zavarosabbá válik: kölcsönös kegyes hazugságokkal oldják meg a természetük különbözősége miatt törvényszerűen adódó konfliktusokat és a barátnőkkel, női rokonaikkal építenek ki olyan bizalmi, intim kommunikációs viszonyokat, amelyeket valójában a férjükkel kellene kiépíteniük. Mennyivel egyszerűbb és hosszútávon egészségesebb lenne oly módon változtatni a munka- és életrenden, étrenden, a fogyasztói igényeken, a szokásokon és az egész életfelfogáson annak érdekében, hogy a két szülő önálló családellátásra és gyereknevelésre legyen képes. Minél több teret engedünk az életünkben a spirituális értékeknek, annál kevesebb időt kell terméketlen, sőt, káros és öncélú tevékenységekre és emberi kapcsolatokra fordítanunk.

A fenti gondolatmenet szorosan összefügg a gyermekágyra jellemző biológiai tisztulási- és átalakulási folyamatokkal, mert minél több erőfeszítést teszünk a személyi tudatváltásunk, megújulásunk érdekében, annál simábban, gördülékenyebben zajlanak le ezek a testi folyamatok is az életünkben. A pangás, elzáródás, elfekélyesedés, elfertőződés spirituális szinten is információ-blokádra utal, mégpedig elsősorban egy-egy negatív belső valóság-képzet, zavaros (ellentmondásos) lelki-szellemi átélés, elfojtott személyi konfliktus, sóvárgás és ambíció következtében.

A klasszikus gyermekgyógyászat gyógyszeripari "vívmányai" megfosztják az anyákat a gyermekben való tükröződési és a gyermek betegségei, balesetei által biztosított önismereti-önátalakítási, mentalitás-váltási lehetőségtől. Felelősséget vállalni minden egyes képzetért, gondolatért, érzelemért, vágyért, indulatért, annak tudatában, hogy a kis "számítógépünk" a köhécselésével, szortyogó orrocskájával, kicsattogott bőröcskéjével (főként a nemi szervek tájékán), apró vagy nagyobb baleseteivel (fej- és végtagsérülések mindenek előtt), amennyiben kauzális önismeretünk és egység-látásunk segítségével helyesen dekonspiráljuk az általuk küldött betegség- és baleset-jeleket, hosszú távon sokkal életerősebb, egészségesebb gyermeket "biztosít", mint a vitamin-szirupok kenőcsök, tápszerek és baktérium-ölő kúrák általi "kipucolás" és "vitalizálás".

Ezért, befejezésképpen, mintegy a fentiek összegezéseként arra kérnék minden leendő és gyakorló kismamát, hogy próbálják meg azt az érzékenységet, amely a gyermekvárás, gyermekszülés, gyermekgondozás során kialakul bennük, spirituális érzékenységgé, vagyis igazság-kutató, leleplező és tényleges harmóniára való törekvéssé, kiegyenlítődési képességgé alakítani. Mindezek érdekében azonban mindenek előtt a férjükkel kell felbonthatatlan, sziklaszilárd, egyértelmű életszövetséget kialakítaniuk, a zavaros rokoni és baráti-ismerősi érdekviszonyaik helyett. Annak tudatában élve és cselekedve, hogy ő a legfontosabb ember az életükben, (a gyermekeiknél is fontosabb!), boldogabb és kreatívabb lesz számukra ez az életszakasz. Ezek a szülésről, gyermekágyról szóló legfontosabb tudnivalók.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

XI. fejezet: Az újszülött-ellátás és a gyereknevelés spirituális alapjai



Az anyaság lényegi funkciója a nő életében a teremtés és a létről való gondoskodás egyetemes őselvével való azonosulás: a teremtéssel való kollaboráció minél mélyebb és teljesebb átélése. A nő személyi tudatának a kibontakozása és megerősödése lehetetlen a gyermekáldás és a gyermek(ek)ben való tükröződés életfeladata nélkül. Nem szeretjük a “feladat “ fogalmát, mert mindjárt a terhes kötelességek, a szenvedések jutnak róla eszünkbe, az anyai feladat azonban soha nem lehet teher vagy kényszer a megfelelő spirituális ismeretek és kauzális önismeret birtokában. Találóbb kifejezés ezért az anyai tennivalókra a hivatás fogalma, mert anyának lenni valójában a legszentebb és legnemesebb hivatás a világon. Minden nőnek el kell jutnia életének egy bizonyos időszakában (ideális esetben valamikor a 20-as-30-as évei között), hogy legalább három alkalommal egészséges utódot hozzon teljes értékű felelősségtudattal a világra, és a gyermekeivel való fizikai-érzelmi-mentális kapcsolattartás intenzív 24 órás éber lélekjelenlétet, a szeretetteljes odaadás minél teljesebb átélését jelentse az életében.

Mivel az előbbi fejezetekben a gyermekáldásra, várandósságra, szülésre való testi-lelki-szellemi felkészülésről eléggé részletes képet próbáltam festeni, csak néhány gondolatot szeretnék hozzáfűzni ahhoz, hogy spirituális értelemben mit is jelent az egészséges, normális, a természet harmonikus rendje szerint világra jött újszülött, illetve, hogy milyen szempontból több ő, amikor megszületik, mint egy magatehetetlen, a környezeti hatásoknak kiszolgáltatott állati-biológiai lény? Arra is szeretnék választ adni az újszülött-ellátás és a gyermekágy konkrét, gyakorlati kérdéseinek a megvitatása előtt, hogy miért olyan elengedhetetlenül fontos az anya és a születendő gyermek egészsége szempontjából az, hogy a szülésre minél természetesebb körülmények között, az egyetemes törvényekkel összhangban, a két szülő, de elsősorban az anya maximális felelősségvállalásával, vagyis a saját éber szülőképességének a maradéktalan és zavartalan átélésével kerülhessen sor? Amennyiben képtelenek vagyunk felülemelkedni az orvostudománynak a pusztán biológiai értelemben használt “egészség “ és “biztonság “ fogalmán, (amelyhez a modern gyógyászati eszközök korában egyre inkább a sterilitás, a természet szeszélyeinek, a vak szerencse kijátszásának és ellenőrzésének a koncepciója rendelődik hozzá), soha nem tapasztalhatjuk meg a teremtés egyetemes rendje szerinti Egész-séget, vagyis a teremtésben való éber részvétel pozitív következményét: a testi-lelki-szellemi jólétet és áldást, a teremtő szellem áldását, amely igazi, szívmelengető meghittséget sugároz szét a szülés utáni első pillanatokban abban a helységben, ahol a teremtési aktus lezajlott. Aki már látott otthon született, mindössze pár perces újszülöttet az újdonsült édesanya mellei felé kapaszkodni, és láthatta a megkapott anyamell örömének mosolyát azon az isteni arcocskán, tudja, miről beszélek. Az a mosoly és az az isteni nyugalom, ami sugárzik egy ilyen újszülött arcáról a teremtés törvényének a mindenható erejéből sugárzik. Szellemi erő ez, amely csak a bátor és az újjászületés erőfeszítéseire, a teljes odaadásra kész anyáknak adatik meg. Azaz, jobban mondva, mindannyiunkban ott szunnyad a mély istenanyai tudás arról, hogy hogyan kell gyermeket szülni, de a modern civilizáció korában csak asztrológiai-metafizikai ismeretek megszerzésével és örökletes programjaink feltárásával valósíthatjuk meg az életünkben. A mágikus teremtőerő képessége minden nő imaginációját meghatározza, pozitív vagy negatív irányban egyaránt, aszerint, hogy mennyire éber önismerettel rendelkezik az illető nő.

Mire is van valójában szüksége az újszülöttnek a megszületése utáni első pillanatokban, órákban? Az édesanyára!!! Hát az anyának? A kisbabájára!!! Az édesapának pedig mindkettőjükre! A családi életük és házasságuk kimenetelét meghatározó élmény az apa számára a felesége bátor és önálló szülőerejének a megtapasztalása. Olyan kapocs alakul ki kettőjük között a közösen “megszült “ gyermek hatására, aminek következtében nemcsak hogy jobban fogják szeretni és becsülni egymást, de egyikük sem fog a váláson gondolkozni, vagy a házastársa félrevezetésén dolgozni az első másfél év letelte után, amely pontosan az imént említett okok miatt is kritikus időszak a fiatal házasok életében. Az apának ugyanis a szülésben való részvétel hatására nemcsak a családfenntartói-ellátói, gazdasági felelősségérzete ébred fel a család megszületésekor, hanem a mentális felelősségérzete is, az az igény és elvárás a feleségével és saját magával szemben, hogy a problémák elkenése helyett az anya tudattalanjának a zavartalanságát biztosítsa, olyan intim beszélgetésekkel, amelyek kauzális önismereten és a szellemi fejlődésre való törekvésen alapulnak, céljuk a házastársi és a szülői minőség minél éberebb átélése, a kölcsönös hibabelátási és önátvilágítási készség erősítése egymásban. Csak abban a családban lehet áldás, egészség és harmónia, ahol a nő teljesen odaadja magát az anyaságnak, a Szeretet ősprincípiumának, a férfi pedig képessé teszi magát a Fény, az értelmi világosság megtestesítésére.

De hogy kezdeti témánkhoz visszatérjünk, az újszülöttnek a világra érkezése pillanataiban a Szeretet és a Fény közötti áthatolás, a kiegyenlítődés természeti és egyetemes rendjének a megtapasztalására, a természeti elemekkel való közvetlen kapcsolatra, illetve a két szülő (elsősorban az anya) maximális éber lélekjelenlétére van szüksége. Mivel elsődleges tulajdonsága az, hogy spirituális lény, a biológiai szükségletei mellett, sőt, azokat megelőzve, van nagyobb szüksége az édesanya tudattalanjának a zavartalanságára, lelki-szellemi nyugalmára, és persze a két szülő közötti harmonikus együttlét áldásos, intim örömeire, az anya szeretői minőségének a harmonikusságára, mint a tápláló anyatejre. Sőt, mivel az anyatej, mint tápláló testnedv, finom energetikai szubsztanciák materializációja, az anya lelki-szellemi feszültségei kihatással vannak a tejtermelődésre és az újszülött fejlődésére is.

Azért olyan elengedhetetlenül fontos tehát a minél természetesebb körülmények között, minél nagyobb mértékű felelősségvállalással átélt szülés az anya és a gyermek egészségét és leendő szülő-gyermek kapcsolatukat illetően, mert, amint a komplikációmentes szülés és a baba kezdeti jó állapota is a mentális-képzeleti odafigyelésnek, önuralomnak volt köszönhető, ugyanúgy, a szülést követő időszakban is az anya éber önismerete és szeretetáramoltatása marad a családi egészség és jólét forrása. Az újszülött, de még a gyermekágyas anya ellátása sem igényel különösebb szakismereteket, vagy technikai szakemberi segítséget, mihelyt az anya az anyává válásának az első pillanataitól kezdve, lehetőleg már a fogantatás időszakától kezdődően, ugyanolyan mentális felelősséget vállal a gondolataiért, az érzelmi-hangulati átéléseiért, szorongásaiért és vágyaiért, mint a várandóssága folyamán. De különösen fontos ez az éber felelősségvállalás a szülés és a gyermekágy időszakában. A gyermekáldást áldott állapotként megélő nő, aki a várandóssága folyamán mindvégig kellő gondot fordított az egészséges táplálkozásra, testmozgásra, a szülőcsatorna izmainak és szerveinek a rugalmasságára, nyitási képességére (elengedhetetlenül fontos ebből a szempontból a várandósság alatt is rendszeresen folytatott szexuális élet) és képessé tette magát a félelmeivel, görcseivel való szembenézésre, nem fog kiszolgáltatott szülőedénnyé, tehetetlen bábúvá válni sem a szülés alatt, sem azután. Mint ahogy nem is fog olyan fájdalmas kínokat és sérüléseket elszenvedni a szülés közben, amelyek hatására tudatvesztés, súlyos vérveszteség, fizikai-idegi kimerülés, vagy egyéb traumák és komplikációk érhetnék, megfosztva őt a saját maga és az újszülött ellátásának a képességétől! A mesterséges zsibbasztókkal össze nem zavart hormonrendszer éppúgy gondoskodik a női szervezet regenerálódásáról (megújulásáról), mint ahogyan a természetes fájdalomcsillapítókat adagolta a vajúdás és a szülés alatt. A szülés utáni első percekben (vagyis még a köldökzsinór elvágása előtt, ami kb. harminc perc után szabadna csak megtörténjen) mellre tett újszülött által beindított tejkiválasztási reflex egyben a méhlepény gyors és épségben való leválását, illetve a kitágult méh összehúzódását is biztosítja. A gyermekágyi fizikai pihenés körülményei elsősorban az ingermentes környezet biztosítását jelentik, és nem a hetekig, hónapokig tartó, kezdetben a kórházi személyzetnek, majd a rokonságnak való kiszolgáltatottságot. Ezek a csendes, nyugodt napok és hetek elsősorban az anya lelki-szellemi ellazulásához, az anyasággal kapcsolatos görcseinek a feloldódásához szükségesek. De nem zárható ki ebben az időszakban sem a fizikai erőnlét, az izomzat rekondicionálásának, visszaszerzésének a mindennapos erőfeszítései, a séták, a rendszeres nyújtó és lazítógyakorlatok, de az apával való kommunikáció, illetve a két szülő közötti testi-lelki-szellemi kiegyenlítődés sem. Miközben fizikai síkon az anya számára a szülőcsatornát képező szervek és a hormonrendszer regenerálódása, kicserélődése megy végbe, aközben az anya finomabb spirituális energetikai testei szintjén az új anyai öntudat illetve a belső Anyakép letisztulása, a mentális programcsere, a szülés élményének a feldolgozása zajlik, és elindul a megszületett gyermekhez való lelki-szellemi kötődés, sőt azonosulás összetett folyamata. - az újjászületési folyamat ezen spirituális szintje azonban csakis intenzív naplóírás, az újszülött és az anya horoszkópjának a tanulmányozása, ellazult mélymeditáció hatására valósulhat meg az édesanya személyi öntudatában. A kezdeti gyakori szoptatás és nyugodt, intim környezet nem csupán romantikus humanista elképzelés tehát, hanem metafizikai szükségszerűség! A gyermekágyi-újszülötti szövődmények, beleértve a tejkiválasztás zavarait is, ezen spirituális belső folyamatok zavaros, hiányos megéléséből, vagy teljes elfojtásából, kihagyásából erednek. A védőnői-rokoni zaklatások során az anyának ez a finom befelé figyelése, a babával való minél teljesebb, a legmélyebb ösztönök, érzelmek és képzetek szintjén történő azonosulása zavarodik össze, és ebből adódnak a betegségek, a komplikációk.

Minél több belső erőfeszítést tesz az anya a lelki-szellemi szorongásai, görcsei, ambíciói, a rejtett agresszivitása és a környezetével - az apával- való konfliktusai felvállalására, annál nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lesz a csecsemője is. A kisbabának az élete infantilis időszakában az egyetlen önkifejeződési-megnyilvánulási illetve hatalmi eszköze a sírás. Sírással jelzi szükségleteit, testi kényelmetlenségeit, de így lép kapcsolatba a környezetével, így ismeri meg a fizikai lét határait és saját helyzetét a világban. A síráson keresztül tanulja meg manipulálni a szüleit és érvényesíteni akaratát. A sírás, mint hatalmi eszköz, egyedüli fegyver a kezében arra, hogy az anya figyelmét tejese mértékben birtokban vegye és próbára tegye, hogy kiismerje a kettőjük közti finom érzelmi-mentális egységet. Röviden: minél több szorongásunk van az anyai állapotunkkal kapcsolatosan, annál sírósabb, “ragadósabb “, “anyásabb “ lesz a gyermekünk. Bár temperamentumonként más-más színezetű “sírókával “ rendelkeznek a gyermekeink, a kellő határozottsággal és következetességgel ellátott újszülött előbb-utóbb megtanulja a házi rendet, az éjszakák és a nappalok ciklikus váltakozását és nem fogja napi 24 órára kisajátítani az anyját, hanem megtanul örülni az egyedüllét, a magányos játék és valóságkutatás pillanatainak is, miközben, érzékelve az anya nyugodt odaadását, biztonságban fogja érezni magát. A baba biztonsága egyébként egy üres humanista közhely valójában, hiszen az ő dolga az, hogy kiszolgáltatott legyen és a szülei döntsenek helyette legalább tizennégy éves koráig! Ebben az első tizennégy évben kell megtanulnia a határokat és a fizikai létben elemi, természeti tapasztalatokat kell szerezzen az egészséges fejlődése érdekében. Nemhiába olyan betegesek a “széltől is óvott “ csecsemők, de a szorongásos, vagy latensen agresszív, csendesen neheztelő, és a környezetükkel, sorsukkal állandó elfojtott ambíciókat tápláló anyák gyermekei is. Az aggodalmaskodásnak nincs helye a spirituális alapokon nyugvó gyerekgondozásban. A gyermeknek az éber, pozitív képzeleti-mentális tevékenységünkre van szüksége. Az igazán szerető anya nem félelemből, hanem magasrendű hitből (az egyetemes törvényekről való tudás szellemében ) képzel, gondolkodik és cselekszik.

A spirituális asztrológia tudománya egészen új színbe helyezi mindazt, amit az orvostudomány a közel kétszáz éves információrobbanás során akár az újszülött és a gyermek élettanáról, akár pedig annak egészségtanáról és gyógyászati lehetőségeiről felfedezett. Ezen tanulmánykötet célja korántsem a tudomány eredményeinek és létjogosultságának a teljes elvetése és kizárása. Semmi baj nincs a fantasztikus diagnosztikai eszköztárral, amit a tudomány a több évszázados fejlődése során felhalmozott a gyógyászat terén, még ha ezen eszközök előállítása igazából csak a természet kizsákmányolásából és mesterséges összezavarásából születhetett meg. A kérdés viszont az, hogy a fizikai tünet-megelőzés és (el)kezelés helyett nem lenne-e hosszú távon eredményesebb a gyermekgyógyászat esetében például az anya és a gyermek együttes testi-lelki-szellemi, un. holisztikus gyógyítása? Mindez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a betegség okait a feszíni racionális biológiai magyarázatok helyett az anya finomabb lelki-szellemi folyamatiban, képzeletvilágában, tudattalan negatív érzelmi-gondolati képzeteiben és az anyai ágon öröklött spirituális programjaiban kellene keresni. Erre viszont világszerte még mindig elég kevés felvilágosult nőgyógyász, gyermekorvos, pszichológus vállalkozik, bár a XXI. századi világtrend egyre inkább ebbe az irányba mutat.

A baba nyugtalan, sírós, esetleg lázas, hasmenéses állapotának a hátterében még akkor is spirituális okok és magyarázatok rejlenek, amikor fizikai szinten, valamilyen bakteriális-vírusos fertőzés okozza a tüneteket. Egyetlen kisgyerekkori betegség kezeléséhez sem foghatunk hozzá addig, amíg az anya tudattalan lelkivilágának, képzeletvilágának diszharmonikus átéléseit, tudattartalmait nem dekonspiráltuk. Különösen fontos ez akkor, amikor újszülöttek és csecsemők esetében, életveszélyes megbetegedések, balesetek lépnek fel, amelyek azonnali orvosi beavatkozást igényelnek. A kisbaba mindaddig veszélyben marad, az élet-halál állapot orvosi megszűntetése után is, amíg a krízishelyzet kauzális (az anya tudattalan örökletes programjaiban rejlő) okait nem tártuk fel.

A gyermekünkkel szembeni felelősség nem azzal kezdődik, hogy a legprofibb gyermekgyógyász-szakembert és a legkényelmesebb, legkényeztetőbb anyagi jólétet biztosítsunk számára, hanem mindenekelőtt azt jelenti, hogy anyává válásunk kezdeteitől a teremtés-megismerés-kiegyenlítődés, vagyis a szellemi megismerés és fejlődés tudatos életrendjére: hibabelátásra, önleleplezési, igazságkutatási készségre, bátorságra, nyíltságra, határozottságra, éber ítélőképességre törekszünk.

A gyermekkel való foglalkozás, a gyermek bármiféle problémájának, betegségének a kezelése során a helyes szülői magatartás a kíváncsiság és a tükröződési képesség: vajon mit akar jelezni ezzel a tünettel, balesettel, betegséggel a gyermekem, milyen téves szellemi-lelki magatartásformámra figyelmeztet? A tűzzel, gyulladással, lázzal kapcsolatos problémák hátterében például mindig az anya elfojtott agresszivitása vagy huzamosabb, latens indulati átélései, elfojtott személyi konfliktusai állnak, még akkor is, ha látszólag egy nagyon békés, csendes személyről van szó. De hogy képessé váljunk erre a kauzális - személyes - a szellem irányába, vagyis befelé kutató logikára, el kell fogadnunk mindenekelőtt azt, hogy az ittlétünknek és így a családi életünknek is pozitív célja és rendeltetése van, ami szüntelen fejlődésre, megújulásra, életkoncepcióink állandó felülvizsgálatára kötelez bennünket.

Vagyis meg kell szabadulnunk a belső önismeret és teremtő imaginációnk működési mechanizmusának a megtapasztalása segítségével az objektív, külső ellenség illetve a gyermekünk ártatlan szenvedésének a tévképzetétől. Nem a külvilág veszélyeinek van kiszolgáltatva a gyermek, hanem az anyai tudattalan feszültségeinek és negatív átéléseinek. Senki és semmi nem veszélyezteti annyira a tulajdon gyermekednek az életét és egészségét, mint a saját belső zavarodottságod, kábulatod és agresszivitásod! A racionális, pragmatista család- és gyermektervezés koncepciója oly mértékben fertőzte meg a fiatal anyák és kamaszlányok képzeletét, hogy az allergiás megbetegedések rohamos elterjedése mellett (aminek kauzális oka a gyermekáldással szembeni védekezés), nemcsak egyre degradáltabb utódok születésével kell számolnia a modern orvostudománynak, hanem a szülő- és nemzőképesség sorvadásával, aggasztó méreteket öltő népesség elöregedéssel és - csökkenéssel is. Mihelyt az egygyermekes anyuka újból nyelni kezdi az antibébi tablettákat, a családi bőség és egészség újból veszélybe kerül. Nehéz megérteni és elfogadni a teremtés törvényének az elsődlegességét a nő életében, illetve azt, hogy a gyermekáldással szembeszegülni semmilyen ürüggyel, semmilyen körülmény miatt sem szabad. De csakis ez a, valamennyi előfeltétel, egyéni kényelmi szempont vagy anyagi érdek fölött álló, teljes értékű odaadás biztosíthatja hosszútávon a család nyugalmát, jólétét és harmóniáját.

Azért írtam minderről éppen az újszülött-ellátásról szóló fejezetben, mert pontosan a kisbaba jelzi a legérzékenyebben azt, hogyha az illető nőnek nem sikerült teljesen elfogadnia az anyaságát, fél a többgyermekes állapot kötöttségeiről, a világi élvezetek és karrierépítési lehetőségek elvesztésétől.

Az örökletes programjaink manipulálnak minket akkor is, amikor önkéntelenül vagy féltudatosan olyan társat választunk, aki mellett a “fészekrakási “ vágyunk be sem indulhat, vagy már az első gyermek születése után elhal bennünk - a különféle anyagi-érzelmi-egészségügyi motivációk a gyermekáldás kizárására valójában a házasságunk instabilitásából, és még mélyebb szinten, saját tulajdon létünk értelmének a hiányából, nagyon mély élet- és gyermekellenes, megtermékenyülés ellenes félelmekből és görcsökből erednek. A civilizált polgári létben fenntartások nélkül elfogadásnak és együttérzésnek örvend az a megható formula, ha egy nő azzal menti fel magát a gyermekszülés vállalása alól, hogy még nincsen felkészülve rá. És sajnos, bár nem tudják ezen negatív magatartással való összefüggését, ugyanezek a rendszeres vagy éppenséggel rendszertelen szexuális életet folytató nőknek készpénznek kell elkönyvelniük a kora kamaszkoruktól vagy csak a 3O-as éveik vége felé jelentkező különféle nőgyógyászati panaszokat, mell- és méhrákot, allergiás megbetegedéseket vagy, ami még ennél is szomorúbb, a nagy nehezen - igazából, a kauzális önismeret hiányában csak felszínes érzelmek, vágyak, észérvek szintjén- elfogadott gyermekáldás elmaradását: a meddőséget.

Bár a könyvemnek ezt a részét valamivel gyakorlatiasabb, konkrétabb tanácsadásra szántam, az igazság az, hogy a fenti gondolatok megértése és elfogadása nélkül, bármilyen jó szakkönyvekből vagy szakorvosi segítséggel szeretnénk gondozni és nevelni a gyermekeinket, az első fürdetések, pelenkázások, szoptatások, majd a mellétáplálás, biliztetés, stb. problémái, egytől-egyig eltörpülnek az imént elhangzott metafizikai tények mellett, amelyeket éppen a sorvadó félben lévő nyugati világ statisztikái igazolnak. Sajnos, egyetlen csecsemőgondozási orvosi vagy pszichológusi könyvben sem hangzik el egyetlen mondat sem az anya képzeletvilágáról és elfojtott diszharmonikus lelki-szellemi feszültségeiről, sóvárgásairól, amelyek pedig a gyermeke fejlődését döntő módon, korai magzatkorától kezdve, egészen annak tizennégy éves koráig befolyásolják.

Mivel minden anya és minden gyermek, mint önálló individuumok, más-más sorsképlettel, vagyis más-más személyiségfejlődési programmal rendelkeznek, nem állíthatók fel általános és főként tudományosan holtbiztosra garantált, minden családra érvényes boldogságreceptek. A csecsemőgondozás és a gyermeknevelés egyetlen általános érvényű vezérelve ugyanis maga a személyesség, a személyi születési képletből kiolvasható életprogram. Ami nagyobb általánosságban a gyereknevelésről elmondható az az, hogy a szülő elsődleges kötelessége a gyerekével szemben az, hogy egyértelmű ( a rokonok és a jóakaró ismerősök kényeztetésével nem összezavart) következetes nevelést és a természeti őselemekkel való közvetlen kapcsolatba kerülést, az egyetemes törvények erkölcsi alapállásának az elsajátítását biztosítva a gyermeke számára, testileg-lelkileg és szellemileg egyaránt egészséges embert neveljen belőle, felkészítve őt az egyéni életfeladatai, az egyéni sorsrendeltetése beteljesítésére. Ennek tudatában egészen más színbe kerülnek majd a szülői szerepkör részletkérdései, valamint azon kérdés megválaszolása is, hogy mit kell biztosítania egy jó anyának vagy jó apának a gyermeke számára a boldogsághoz? Mert mindannyian azt szeretnénk, hogy a gyermekünk boldogabb legyen, mint amilyenek mi lehet(t)ünk. És, hogy megadhassuk neki mindazt, amit mi nem kaphattunk meg gyerekkorunkban, mintha a boldogság csupán anyagi eszközök függvénye lenne. A nyugati világ dúsgazdag társadalmaiban azonban már régóta statisztikailag nyomon követhető az a tény, hogy minél jómódúbb valaki, annál kevésbé szánja rá magát a gyermekáldásra. Mint ahogy szintén a jóléti társadalmakban fordulnak elő azok a hajmeresztő tragédiák, amelyek során az agyonkényeztetett egyszem csemete tizenéves kamaszként lemészárolja testvéreit, iskolatársait vagy pontosan a saját szüleit. Számolnunk kell , még az első szülői tennivalóink előtt, még gyermekünk első önálló lépései, szavai és első “dackorszakai “ előtt azzal, hogy egy olyan korban élünk, amelyben gyermekeink már óvodáskorukban elsajátítják az Internetezés alapjait és elemista koruktól kezdődően bármikor belekóstolhatnak a kábítószerezésbe, pornográfiába: az egész nagy szabad világ információrengetegéből azokra az élvezetekre és kábulási-szórakozási, valamint (ön)romolási-(ön)csalási lehetőségekre “haraphatnak rá “, amelyekre személyi struktúrájukból és neveltetésükből adódóan fogékonyak.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

XII. fejezet: A többgyermekes családi modell



A XX. századelőn még természetes, megszokott, mindennapi látvány volt a hét-nyolc vagy akár több gyermekből álló család, és az egyszerű emberek éppenséggel arra az asszonyra néztek furcsálkodó, ferde szemekkel, aki nem ezt a modellt követte, hanem a tudományos forradalom, a civilizált Nyugat női emancipációs mozgalmainak a hatására, megpróbálta pragmatista módon, különféle gazdasági vagy érzelmi ürügyekre hivatkozva, úgymond “kézben tartani “ a családi szaporulatot.

Manapság már nem gyermekáldásról beszélünk, hanem gyermekvállalásról, családtervezésről, de ettől még nem mondható el az, hogy ezzel az ésszerűen betervezett életvitellel boldogabbak, egészségesebbek és gyarapodóbbak lennének az emberi közösségek, mint a tudományos technikai szervezettség helyett “csupán “ az isteni gondviselésben (a természeti törvények szintjén nyomon követhető egyetemes törvényekben) bízó őseik. Amikor az orvostudomány hívei azzal érvelnek a korszerű betegellátatás, klinikai szüléslevezetés “normalitása “ és megkérdőjelezhetetlen egészségessége, biztonságossága mellett, hogy régen, a századfordulón minden tíz otthonszületett gyermekre kb. három-négy újszülött- vagy kisgyermek-elhalálozás jutott, nem beszélve a szülési komplikációk miatt, az otthoni körülmények között, mindössze egy bábaasszony vagy néhány női rokon segítségével lezajló szülésbe belehalt asszonyokról, elfelejtik megemlíteni azokat a szinte mindennapos gyakoriságú eseteket, amelyekben a mezőn dolgozó asszony munka közben szülte meg a gyermekét, ruhába csavarta, majd dolga végeztével, este már másodmagával tért vissza a családi házba. És még ha történt is magzati elhalálozás vagy néhány kisgyerekhalál, a tízből hat-hét életbemaradt gyermek igazi népszaporulatot jelentett a mai átlagos nyugati gyermekszülési mutatókkal szemben (1,2- maximum 2,3 az európai statisztikai átlag alapján) Annál szomorúbb ez a statisztika, minél reálisabbak a számok, amelyek alapján készült, mert ez azt jelenti, hogy azok az örökletes gyermek- és életellenes programok, amelyek a szülési komplikációk és mazgati-kisgyermeki, esetleg anyai elhalálozások állnak, már jóval a századforduló előtt, a XIX. század második felében elindultak, mindjárt az első gőzgépek feltalálásának az idején, amikor az emberi (spirituális) és természeti (anyagi) világ egysége a különféle természet-kizsákmányoló, gazdasági spekulációk hatására megbomlott. Az ész egyeduralmának hajnalán, az ipari forradalom kezdetén a külső természet összezavarásával egyidejűleg az ember belső természete (életképzelete) is megzavarodott - a női létre vonatkoztatva ez azt jelentette, hogy a szülésről, mint szakrális teremtési aktusról szóló tudás (amelyet az archaikus közösségek szellemi erkölcsrendjét elkorcsosult szokások, babonák szintjére degradáló primitív törzseknél még kamaszkorban vagy legkésőbb a házassági ceremóniát követően különféle “asszonyavató “ rítusok formájában örökítettek át a női utódoknak) és a konkrét, fizikai szülésfolyamatokról, a szülő nő és az őt segítő személy (kezdetben az apa, majd a női rokonok, javasasszonyok) gyakorlati szerepéről szóló tudás elszakadt véglegesen egymástól, sőt már a spirituális vetület teljesen homályba veszett, és maradt az orvosi segítségben való vak reménykedés.

Talán megfogalmazódik némely kritikusan gyakorlatias olvasóban a kérdés: vajon szükséges ebben a fejezetben is, amely állítólag a családi életről fog szólni, újból pellengérre állítani a nőgyógyászokat? És vajon, egy tudomány előtti “sötét “ világba kellene visszatérnie az emberiségnek, hogy paradicsomi állapotban élhessen ismét? Nem is beszélve azokról a vallásos lelkületű olvasókról , akik talán egyenesen istenkáromlásnak találják majd mindazt, amit az örökletes romboló programok eredetéről és a női-családi egészségre való kihatásaikról leírtam. Már látom is a méltatlankodó tekintetüket: milyen jogon szólhat bele ez a nő abba, hogy hogyan rendezi az Úristen ezt a világot? Hogyan adhat olyan élet-halál kérdésekre magyarázatokat, amelyekre a választ csakis a Fennvaló tudhatja? De ugyanígy méltatlankodó fogadtatásra találhatnak ezek a fenti eszmefuttatások a tudományos megváltásban hívő olvasó személyében is, aki talán, ha volt türelme végigolvasni a könyvet, most azon morfondírozik, hogy vajon a szülési komplikációk, a családi betegségek és szerencsétlenségek tényleg megelőzhetőek pusztán “spirituális alapon “, néhány csillagászati bolygóállás és egy pár születési adat alapján? Az én kismedencegyulladásaimnak, méhrákomnak, meddőségemnek, stb. nagymamám, dédnagymám lenne az oka, vagy saját magam lennék felelős a betegségeimért azáltal, hogy akkor akarok gyermeket szülni, amikor késznek érzem rá magam és annyit, amennyire képesnek érzem magamat? És, vajon, akkor is gyermekszülésre köteles egy nő, ha a megfelelő körülmények nem állnak a rendelkezésére a családja fenntartásához? Nem felelőtlenség ez?

Kedves olvasó, ha Önben is megfogalmazódnak most ezek a kételyek, akár tudományos, akár vallásos meggyőződése miatt, kérem, lapozzon vissza ismét a első fejezetekre, oda ahol a pozitív hitről és az emberi (női) lét értelméről, a gyermekáldásnak az ember szellemi fejlődésében betöltött szerepéről írtam. Ha továbbra is kételkedik ezekben a, több ezer éves szellemi hagyományokban megőrzött és továbbörökített, egyetemes létigazságokban, válaszoljon csak a saját lelkiismeretének, de őszintén arra a kérdésemre, hogy: tényleg boldogabb-e így, gyermek nélkül vagy egy gyermekkel, mint amilyen esetleg kettővel-hárommal lehetne? Vajon a “megspórolt “ gyermekáldással nem sorvasztotta el egyben az örömöt, az áldást, a szeretetet is az életében, a lelkében?

A civilizált fogyasztói társadalom elsődleges vezérelve a gazdasági érdek, az egyéni érvényesülés. A pénz világának egyetlen pozitív hatása a női létre a személyiségtudatukban egyre erősebbekké váló, öntudatos, magabiztos asszonyok megjelenése a demokratikus társadalomban, akiknek a szabad önkifejezéshez, autonóm, kreatív önbecsüléshez épp annyi joguk van, mint a férfiaknak. A nőnek valóban szüksége van az önálló személyi öntudatra, de nem érvényesítheti a férfiak intelligenciájával vetekedő észképességeit az egységbontó és egységteremtő szeretete, az örökérvényű, bármiféle civilizációs konjunktúrától független, életadási és életmegőrzési istenanyai rendeltetése rovására!

A vezérelvek, a szokások és az életkoncepciók, amelyek meghatározzák cselekvésmódunkat, emberi kapcsolatrendszerünket csupán annak a mágikus életképzeletnek a természeti megnyilvánulásai a személyi mentalitásunk, gondolataink, érzelmeink szintjén, amelynek képei és képzetei a tudattalan spirituális memóriánkban átöröklött, bevésődött érzelmi-gondolati tudatmintáit tartalmazzák családi karmánk, sorsprogramunk négy-öt generációs története szerint. A mai világban a legkönnyebb a pénzre hivatkozva elmenekülni a gyermekszüléstől, a házassági-családi élettől való félelmeink, negatív belső képeink elől. Mindenki megértően rábólint a gyermekszülés halogatására feljogosító, “sajátos “ helyzetünkre: “- Igen, önök, most tényleg nem engedhetnek meg maguknak még egy éhes szájat, még két év gyereknevelési szabadságot, még több anyagi és egészségbeli kockázatot, nehézséget. Igen, X. tényleg nem az az ember, akivel családot lehetne alapítani. Igen, ha most “lebabázol “, lőttek az ígéretes munkahelyi előmenetelednek, gyermektelen kollegáid egyhamar “leköröznek “ “. Ezek az érvek kibékíthetőek egyeseknél még egy “nem kívánt, beakadt magzat “ eltevésének fájdalmas lelkiismeret-furdalásával is. Amit jobbik esetben legalább a nő érez, de legtöbbször épp olyan gépies tényként könyveli el a spekulatív eszével ő is ezt a “balesetet “, mint ahogy azt a napi száz vagy még több abortuszt elintéző nőgyógyászok teszik. A szellemet azonban nem lehet becsapni. Szintén metafizikai alapigazság az az általánosan megfigyelt tény is, hogy csak azoknak a nőknek jelentkeznek előbb-utóbb különféle nőgyógyászati panaszaik, akik, bár rendszeres szexuális életet élnek, de mindvégig védekeznek, és huzamos időn keresztül ellenállnak a megtermékenyülésnek, gyermekszülésnek. Kiegyenlítődés ugyanis nem létezik a teremtésben való részvétel nélkül. Ezért örömtelen a gyermekáldás nélküli ember élete, bármekkora kulináris vagy szexuális és egyéb anyagi, művészeti, spirituális extatikus élményekben és élvezetekben is legyen része az illetőnek. Ezért épp annyira hiteltelenek a gyermektelen politikusok, mint az ugyancsak gyermektelen, sőt gyakran még párkapcsolati életet sem élő misztikus mesterek, beavató guruk.

A jó családi élet alapja a jó házasság, mint ahogy a könnyű, komplikációmentes szüléshez is egy harmonikus, folytonos szerelmi-szexuális viszony szükséges. Hamvas Béla írja a Szarepta c. esszéjében, hogy a házasság az igazságviszony helye. Ez ugyanaz a metafizikai alapigazság, mint amit a hét egyetemes törvényt megfigyelő és megfogalmazó hermetikus bölcsek ezekkel a szavakkal írtak le: “csak egymástól jól elkülönített elemek egyesíthetők “. A jó házassághoz is egység kell, nem egyenlőség. Vagyis az, hogy a két ellentétes nemű lény egymás személyiségét tiszteletben tartva, egymás szabadságát nem korlátozva, egy átvilágított, spirituálisan termékeny, kreatív kollaborációs viszonyban éljen egymással, a kölcsönös felelősségáthárítás, vádaskodás, neheztelés, korrumpálás, manipulálás és átverés helyett. A két ember közötti teljes értékű kiegyenlítődés és harmónia úgy jöhet létre, hogy a nő elkényelmesedésre, eltespedésre, korrupt, hamis boldogságra, rejtőzködésre való késztetéseit oldja a férfi magasrendű, spirituális értékeken alapuló erkölcsi alapállása, leleplező és átvilágító igazságszenvedélye, következetessége, értelmi világossága. A nő pedig az éber odaadási-megtermékenyülési készségével és pozitív, éber szeretet-képzeletével a férfi tüzes kalandorkodási, világhódítói ambícióit, ideáljait, becsvágyát és gyakorlati tettvágyát, beavatkozási észmanővereit, spekulációit egységbe vonja, lenyugtatja és szeretettel feloldja az egoista birtokbavétel szándéka nélkül. Az igazi szeretet nem az, amelyik megköt és lebilincsel, hanem, az amelyik felszabadít. Ezért nem jönnek be rendszerint azoknak a nőknek a számításai, akik azzal a rejtett vággyal szülnek gyermeket, hogy ezáltal a férfit magukhoz kössék és hatalmukba kerítsék. Ezt az “amazon“- típusú férfi-lehengerlési stratégiát azonban már három-négy gyermekkel nem lehet elég sikerrel alkalmazni, hiszen minden gyerekszüléssel nemcsak a nő válik kevésbé egoistává (képessé válva az öncélú szeretet-kapási vágy helyett az odaadó empátiakészségre és áldozatkész önuralomra!), hanem a férfi is lazább, oldottabb lesz és már kevésbé lehet őt érzelmi zsarolásokkal, kényeskedéssel, anyakirálynői szeszélyekkel manipulálni. Ezért annyira “közkedvelt “ a civilizált, fogyasztói létben a minél szűkebb érzelmi viszonyrendszerre korlátozott magánélet: egyedül, egy kutyával, egy pár alkalmi barátnővel \baráttal, gyermektelen élettársi viszonnyal, vagy egy-két gyermeket vállaló, de rendszerint végül külön lakásokban, nyitott házasságban élő felekkel. A törékeny, nőiesen érzelmes anyai szív óhajainak és szeszélyeinek a mai modern humanista nevelésben részesült, a férfias határozottságáról, önérzetéről leszerelt férfi már nem tud ellenállni. És a szenvedés utólag valamennyi családtagnak egyformán kijut. A gyereknek azért, mert ő állandó hivatkozási alap, manipulációs hatalmi eszköz az apa irányításához, de tényleges figyelmet és a lelki-morális fejlődéséhez információkat, következetes neveltetést egyik szülőtől sem kapja meg. A férfinak pedig azért, mert nem tudja a sorozatos érzelmi zsarolások és humanista kényelem- és biztonság-igények közepette az édes otthon meghittségét, szeretetét, szabadságát, levegős élettel teliségét élvezni, mivelhogy a gyermeke anyagi boldogsága miatt aggódó és a családot konyhacselédként kiszolgáló mártírfeleség elvárásainak és neheztelő kritikáinak próbál megfelelni. De a legjobban szenved a nő, mert miközben állandó szeretetéhségét finom ételek és édességek nassolásával kell csillapítania, elhízottan, szexuális örömök nélkül (hiszen a szexualitás is egy jó hatalmi eszköz a kezében, amivel aztán előbb-utóbb impotenssé vagy hűtlenné teszi a férfit), makacsul visszatérő nőgyógyászati panaszokkal, az elkényeztetett egyszem gyermeke által terozizáltan kell élnie a külvilág felé tökéletesen, ideálisan, irigylésre méltóan szép házaséletét.

Akit kiszolgálnak az kiszolgáltatottá válik, hangzik a jól ismert mondás. Hangsúlyozottan érvényes ez a családi életre, amelynek a középpontja minden esetben a nő, ő a családi tűzhely melegségének, bőségének, áldásának a forrása. Vállalhat, gazdasági függetlenségéért harcolva, eltartói szerepet a férje mellett, vagy megmaradhat háziasszonynak a munkavállalási időszakában az államnak lepengetett biztosítási összegek után járó gyesből éldegélve (milyen hatásos népességszaporító államgazdasági politika! Az eredmények leolvashatók a népességsorvadási statisztikákról!), a lényeg akkor is magasabb, spirituális szinteken van: a nő mágikus életképzeletében, éber odaadási készségében, szeretetében. Az anyagi javak, a bőség, az egészség folytonos beáramlása a családi otthonba a nő kezében (imaginációjában) van, annak függvényében, hogy egész lényével elfogadta-e az anyaságát, vagy védekezik, spekulál a további gyermekáldás ellen, esetleg a lelke mélyén már rég megbánta a házasságot, a családalapítást.

A pszichiátriában alkalmazott un. házasságterápiák alapstratégiája a két házastársnak a hosszú évek során egymásra kivetített, hamis elvárás-hegyeinek és a csalódásokból épített elidegenedés- és hazugság-falainak a személyes hibabelátás általi lebontása, a két partner közötti fájdalmas konfrontáció és egymásban való tükröződés, a rejtett sérelem-gócok felfakasztása. Hosszú, fárasztó módszer ez, és csak akkor eredményes, ha a rá vállalkozó felek készek a terápia során felszabaduló, elfojtott kreatív energiákat spirituális fejlődésük érdekében hasznosítani: elfogadni a házasságukban és a személyükben egyaránt lejátszódó változásokat, átalakulásokat.

Az örökletes programokkal dolgozó asztrológus ezzel szemben a házastárak születési képletét egymásra vetítve, a házassággal, szexualitással, intim párkapcsolattal kapcsolatos tévképzeteik dekonspirálásával (azok kauzális eredetének a tudatosításával) feltárja a kettőjük között lezajló kiegyenlítődési játszma, karmikus provokáció színezetét és feloldási lehetőségeit a két ember spirituális érettségi szintje és változtatásra kész hajlama függvényében. Ezen eljárás kevésbé fárasztó és mindössze két-három órás problémafeltáró beszélgetés után hosszú távú pozitív eredményekhez vezet, amennyiben az egyéni hibabelátás és a rejtett, zavaros sóvárgások, tévképzetek, előítéletek leleplezése megtörténik és a szerepek ismét a helyükre kerülnek. Mert a legtöbb házastársi-családi konfliktus és krízishelyzet, sikertelenség hátterében az összezavart, felcserélt, rossz helyen, rossz időben, rossz személlyel kiélt házastársi-gyermeki-szülői és rokoni érzelmek, elvárások állnak. A modern családi hierarchia zavaros, korrupt, kispolgári tradíciók szerint, vagy humanista, tudományos-vallásos téveszmék szerint megélt különféle “mártírszerepekre “ épül. Az anyós a felnőtt fiát akarja még mindig férjnek használni, mivel megszokta, hogy az a “gonosz “ apa manipulálása érdekében kiszolgáltatott kisgyerekként bármikor a rendelkezésére állott, a fiatal családfő, nem találva a feleségében az anyát, ő is az anyjához fut vigasztalódni, feltöltődni. És mivel a fiatal feleség sem találja magában az anyát, ő is a saját anyjához menekül tanácsért, vigasztalásért és továbbra is szövetségest keres benne a “gonosz “ férfiak ellen, a gyermeküket pedig mindketten partner-pótló foglalkozásként dédelgetik, kényeztetik, így kompenzálva a másik házastársnak szánt, de a komoly lelki erőfeszítések (őszinte önfeltárás, hibabelátás, odaadás, empátiakészség, stb.) miatt inkább a gyermekükre zúdított szeretetáramoltatást. Így akarjuk egymást megváltoztatni és boldoggá tenni, egyszerű “jóakaratból “, mert olyan nehéz lecsendesedni és a lelkiismeretünk hangjára figyelve, az egyetemes törvények rendje szerint élni. Ezeket a törvényeket a keresztény etika is egyértelműen megfogalmazza, különösen a házasság szentségére vonatkozóan: “Minekutána elhagyja a férfi az ő szüleinek a házát és ragaszkodik az ő feleségéhez. És lesznek ketten egy test és egy lélek. “- olvasható a Szentírásban. De az un. apokrif Evangéliumokban is ugyanez az erkölcsi alapállás fogalmazódik meg: “Amikor a kettőt eggyé teszitek, a férfit olyanná, mint a nőt, a nőt olyanná, mint a férfit, hogy a férfi nemcsak férfi legyen és a nő nemcsak nő legyen, hanem mindketten egyek legyenek, akkor mentek be a Mennyek Országába. “

Az életképzeletünkben levő belső zavar és korrupció felszámolása nélkül az életünkben, lelkünkben és testünkben lévő zavaros állapotokat, krízishelyzeteket sem tudjuk feloszlatni. Ez a belső megtisztulás a kiégetés vagy Calcinatio alkímiai műveletén alapuló kauzális önfeltárás és belső spirituális megújulás révén lehetséges, ezt a funkciót tölti be a modern, civilizált ember életében a spirituális asztrológia, amennyiben nem az élet megnyerésére, hanem a személyisége fejlődésére, a sorsa pozitív beteljesítésére használja, nem pedig jóslásra vagy felelőtlen mágiázásra. Ezt a magasrendű valóság- és önismeretet a legjobban azok a nők tudják felhasználni, akik az anyai élethivatásukat a párkapcsolati élet erőfeszítéseivel együtt vállalva, pozitív hittel és életszeretettel, bátran, éberen élve, kreatív személyi önkiteljesedést, önbecsülést találnak a gyermekkel való foglalkozásban és a partnerükkel való szabad, egymás spirituális fejlődését elősegítő, kreatív kollaborációban egyaránt. Erre a szilárd erkölcsi alapállásra építhető fel a többgyermekes családi modell, úgy, hogy az tényleg élettel, egészséggel és bőséggel teli legyen, és ne csak a külvilág felé mutatott látszatboldogság fiktív minta-házassága legyen, amitől a gyerekek szenvednek a leginkább..

A kistestvérke érkezésének időszakában (amelyet az előbbiekben említett okok miatt nem tanácsos hosszú évekig tudományos védekezéssel újra és újra időzítgetni a gazdasági vagy egyéb magánéleti körülményeink, terveink szerint) az anyának az elsődleges szerepe a család egységének a fenntartása a folytonos, éber, sem az apát, sem pedig a gyermeket túlságosan elárasztó, vagy kizáró, inkább egy általános életöröm és életszeretet, optimizmus szintjén megélt lélekjelenlét megvalósításával. Amennyiben az első gyermek gondozását és nevelését sikerült a két szülőnek a kezében tartania, megharcolva a “jóakaratú “ nagymamák, védőnők és egyéb jóakarók kéretlen tanácsaival, szuggesztióival, az egymásba vetett bizalmuk és a saját tudatos önismeretük elég erőt és bátorságot fog adni a következő gyermek(ek) ellátására és felnevelésére is. Ami pedig a testvérek közötti un. féltékenységi problémákat illeti, ezt a kérdést ismét csak a gyerekek horoszkópjának és egyéni természetüknek, fejlődési programjainak a figyelembevételével történő, következetes, nem is érzelgős de nem is kegyetlen, hanem arányosan, mindkét gyerek szükségleteinek megfelelően adagolt, éber szülői szeretettel lehet feloldani. Sokkal kevésbé jelentkeznek ezek a gondok azokban a családokban, ahol a természetcentrikus, az elemi tapasztalati lehetőségeket biztosító nevelés az apa határozott, hús-vér jelenlétével zajlik, az anya pedig egyenlő figyelmet szentel valamennyi családtagnak, de a szeretői minőségét az anyai mivolta elé helyezi, a testi-lelki jó közérzetének elsődleges forrása az apával való kiegyenlítődés, nem pedig a gyermekek öncélú kényeztetése. Így a gyermek is elfogadja az alárendeltségi szerepét, növekedésének arányában kisebb-nagyobb egyéni részfeladatok ellátására és valamennyi természeti lény (és így a kistestvérke) szeretetére, valamint önálló játékra, empátiakészségre, baráti kommunikációra, kíváncsi, de nem agresszív valóságkutatásra lesz képes.

Nagyon fontos szempont az imént említett, érzelmi-pszichológiai kérdések mellett a gyakorlati-anyagi vonatkozása a családalapítás kérdésének. A modern, gazdasági koncepciók szerint élő ember életében alapvető problémának számít az, hogy hány gyermek eltartását engedheti meg a jövedelmi kilátásai szerint a közeljövőben illetve hosszútávon. Amikor a régi öregek rosszallóan ingatták a fejüket, a gyermekek kevés számát firtatva, azért mondogatták azt, hogy egy gyermek az nem gyermek, és az baj, ha nincs elég, mert a gyermek az Isten áldása, mert ők még az ősrégi, egyetemes erkölcsi rend szellemében gondolkoztak, és nem a racionális-spekulatív lineáris logika felszínes látszat-igazságai szerint. Ezért tudták a gyermekek érkezést gazdasági előfeltételektől és a házastárssal szembeni humanista elvárásoktól mentesen igazi áldásként és nem pedig betervezendő teherként, kockázatként fogadni. A gyermek és az áldás számukra még egyet jelentett, olyannyira, hogy a házasságot is akkor tekintették áldottnak, megszenteltnek, ha legalább három gyermek született benne.

Szorongva hallgatom a főúton fekvő lakásomból a modern kispolgári lakodalmi menetek tülkölését (hangos kocsidudálással vonulnak végig az esküvői menet autói, megzavarva minden szombati csendes délutánomat), sóhajtva sok boldogságot kívánok magamban nekik, majd egy halk fohászt motyogok magamban értük: “Uram, adj nekik sok türelmet egymáshoz, persze mindenekelőtt saját magukhoz, és erős, egészséges gyermekeket, de minél hamarább, ha lehet. “ Mert tudom, hogy, ha a gyermek késik, az áldás is késik, és ha a gyermekszülés elakad, a testvérkék elmaradnak, az áldás is elmarad.

Nem vallásos bárgyúságból írom ezeket a sorokat. Az isteni gondviselés, amiben ezek a régi, csendes öregek hittek ugyanaz, mint amit a spirituális asztrológia az életfeladatok tudatos erőfeszítéseinek a felvállalása nyomán bekövetkező kiegyenlítődésnek, pozitív beteljesedésnek nevez. Amikor nem az én egoista rész-érdekeim szerint élek, hanem az egész lét érdekeit szolgáló életfeladataimat teljesítem, természetes, hogy minden segítséget meg fogok kapni hozzá, hiszen az életadásra kész asszony áldott állapota pontosan ezeknek a magasrendű egyetemes törvényeknek az oltalmát jelenti. Ez az áldott állapot nemcsak a fizikai szervezetünkben a gyermekáldás hatására bekövetkező megtisztulást, energiacserét jelent, hanem a gyermekszülés, gyermeknevelés során felszabaduló új képességek, kreatív energiák, új anyagi és spirituális erőforrások létrejöttét, új lét-lehetőségek, életkörülmények megnyílását is. Erről az áldásról beszéltek tehát a régi bölcsek. Az áldással pedig nem érdemes spórolni. A civilizált nők a gyermekszülő képességeik tekintetében messze “alulteljesítenek. “ És alábecsülik a családeltartási képességeiket is. Hiszen minden az imagináción múlik, nem pedig a gyakorlati lehetőségeinken. Azok csak alakulnak a belső képeink, előképzeteink szerint. A romániai átlagfizetések egyharmadából, köszönjük szépen, jól élünk, gyermeknevelési segély nélkül, mindössze az asztrológusi munkánkból, négy személyes családdal, útban a harmadik gyermekünkkel. Hogyan lehetséges az, hogy olyan sokat panaszkodunk a szegénységünkre, miközben felelőtlenül költekezünk valójában fölösleges, sőt káros luxuscikkekre, szivarra, alkoholra, kávéra, édességekre, ajándékokra, kozmetikumokra, stb. Amilyen zavaros értékítélettel él a modern fogyasztói koncepciók embere, sokáig kérdés marad a többgyermekes családi modell rehabilitációja - soha nem fogunk elég jól élni a gazdasági (valójában csupán egoista, kényelmi) szempontjaink kielégítéséhez, soha nem lesz elég időnk és elég pénzünk a sokgyermekes családhoz. Nem lesz pénzünk sem az egészséghez, sem a boldogsághoz, amíg életünk alapértékeit és vezérelveit gyökeresen át nem alakítjuk! A gyermek(ek)et nem szabad pénznyelő-automataként elképzelnünk, akire megszületésének, sőt, megfoganásának pillanataitól többmilliós összegeket kell költenünk, nem beszélve a majdani beiskolázási költségeiig, hanem, ha már anyagi szempontból vizsgáljuk a kérdést, pontosan fordítva: egy folytonos bőség-forrást (életöröm-, életenergia-, levegős, szabad szellemi frissesség-forrást) kellene lássunk benne. “Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, mert ilyeneké a Mennyek Országa. “- mondja Jézus. Nem érzelgős ömlengés ez, hanem a megismerésre nyitott, kíváncsi, a létezés egységét a felnőtt ember (az egyetemes rendet, a külső és a belső természetet öncélú létrontó logikájával még nem veszélyeztető szellem dicsérete. Az új, fiatal generációk feladata az elődök által felhalmozott és gyakorlati tapasztalatok árán megszerzett életigazságok, információk, anyagi-kulturális-szellemi eszközök átértékelése és újrahasznosítása, továbbfejlesztése az egész emberi közösség fennmaradásának és harmonikus létfenntartásának, vagyis az egyetemes létezés, a külső és a belső természet rendjének a helyreállítása érdekében. Ion Dumitrescu, a Bukaresti ELTA Szabadegyetem alapítója írja a Femeia (A Nő) c. metafizikai írásában (Revista Metafizica), hogy ezt a világot a nő tette tönkre, és a nőnek is kell helyrehoznia. Elmélyült spirituális-metafizikai ismeretek nélkül, bizonyára sok olvasó számára sokkoló, igazságtalan ítéletnyilvánításnak tűnnek ezek a szavak. Miért hibáztathatók minden rosszért ezért a világon a nők, a hőn imádott, áldozatkész édesanyák? Nem-e éppen fordítva, a férfiak gonoszsága, kapzsisága tehető inkább felelőssé a világban eluralkodott erőszakért, háborúkért, viszályokért, igazságtalan kizsákmányolásért? - kérdeznék most tőlem a szenvedélyes feministák. Tudnunk kell, hogy amikor a szellemi hagyomány a nőről beszél, akkor a két világteremtő princípium feminin elvére utal, még a Biblia Évájának esetében is, aki a bibliai történet szerint Ádámot a kígyó ármánykodó sugallata hatására az ősbűn elkövetésére csábította. Szimbolikus történet ez, mely nem konkrét személyekre, hanem az Isten képmására teremtett (világalkotó teremtőerőket magában hordozó és megtestesítő) emberi lény Szeretet-részének a korrupciójára, bűnbeesésére vonatkozik, amely aztán a Fény-részét is pusztulásba és romlásba rántotta - jobban mondva rántja most is, hiszen a teremtés folyamata újra és újra lejátszódik az isteni Logosz törvényei szerint, még most, ezekben a pillanatokban is. Azt kell megértenünk, hogy, a Fény Szeretet nélkül (vagy hamis Szeretettel) erőszakká, rombolássá, őrületté válik, a Szeretet pedig Fény nélkül (vagy hamis Fénnyel) sötétséggé, gyűlöletté, korrupcióvá lesz. A bűnös Nő szimbolikájának megfejtése az asztrológiában Lilith néven ismert tudattalan mélypont ismeretét feltételezi, amelyre az örökletes programokról szóló fejezetemben utaltam már. Számolni a Lilith-el, a “minden jónak elrontójával “, a személyi horoszkópunkból konkrétan kiolvasható másság utáni sóvárgás személyiségünkre, alapkésztetéseinkre, érzelmeinkre, vágyainkra kifejtett hatásával annyit tesz, mint állandó belső önvizsgálattal (rendszeres naplózás, meditáció, horoszkópismeret segítségével) “nyakon csípni “ a lelkünk mélyén ármánykodó ördögöcskénket, amely arra kísért, hogy a lelkiismeretünk szerinti erkölcsi alapállásunkat feladva, az élvezet-, kényelem-, szórakozás- és csalás-vágyunknak engedjünk és az életfeladataink következetes vállalása helyett öncélúan szétfecséreljük a kreatív energiáinkat, a hangulataink, zavaros, személytelen kéjvágyunk, öncélú bebiztosítási vágyunk, ellenőrzési-uralkodási ösztöneink, csalási-félrevezetési késztetéseink szerint éljünk. A gyermekáldás, mint teremtési folyamat a tudattalanunkban a Lilith által keltett feszültségek, feloldatlan krízis-állapotok, határhelyzetek kiegyenlítése érdekében történik az egyetemes törvények működési mechanizmusa szerint. A nő, a mindenható, félelmetes erejű mágikus teremtőképességével egy új szellemi-lelki-fizikai struktúrát hoz létre, előbb a családdal, gyermekkel kapcsolatos tudattalan képzet-világában, majd a hozzá fűződő pozitív vagy negatív érzelmei, vágyai, ambíciói, gondolatai szintjén is. Ennek az új létformának a színezete (a megfogant magzat személyi struktúrája) és fizikai megszületésének körülményei egy az egyben az anyának a megfoganás időszakára jellemző lelki-szellemi állapotát, fejlődési szakaszát tükrözik majd. De a majdani születési képletet nagymértékben javíthatják a várandós nőben a kilenc hónap alatt a tudatos szellemi erőfeszítések hatására végbemenő pozitív belső átalakulások, viszont könnyen el is rontható egy kezdeti harmonikus állapot, amennyiben a fogantatás tudatosulásával beálló mentalitásbeli változások negatív irányban történnek: aggodalmaskodás, félelem, a szorongások elnyomása, a konfliktusok elfojtása, ellenséges, egoista kényelmi elvárások a környezettel szemben, az orvosokra áthárított felelősség következtében fellépő kiszolgáltatottság-érzet, hatalmi ambíciók a gyermek apjával szemben, túlzott önkímélés, önféltés, stb.

Azért tehető inkább felelőssé a nő a világ és a családi élet egészségtelenségéért, zavarosságáért, romlottságáért, mert ahogy ezt a korábbi fejezetekben, több helyen is kifejtettem, a mágikus természetű létezésben a központi hatalom a nő kezében van, mivel lényegileg, az életadási képességén keresztül sokkal erősebb képzeleterővel és materializációs képességekkel bír a nő, mint a férfi. Sőt, amint azt többször is kihangsúlyoztam, az éber anyai szeretet és képzelőerő, mint veleszületett képesség, olyan kimeríthetetlen energiaforrást jelent a nő és születendő gyermekei számára, amelyet a férfi csak majd apává válása után, a gyermek(ek)ért vállalt mentális felelősség hatására beinduló, hosszú távú következményekben való gondolkozás és keserves gyakorlati tapasztalatok (azok spirituális értelmezésével) árán szerezhet meg. Mint leendő vagy már gyakorló anyáktól, a mi nyugalmunktól, éberségünktől, önuralmunktól, tudatos szeretet-áramoltatásunktól függ az, hogy milyenek lesznek az utánunk következő generációk: áldás és öröm a Földnek, vagy egy újabb rákos daganat, ahogyan azt a környezetvédelem aktivistái, és a felvilágosult spirituális tanítók is állítják. És erre az “alapanyagra “ teszünk rá még egy jó pár lapáttal azáltal, hogy milyen értékek és vezérelvek szerint neveljük fel gyermekeinket. A nőnek, mint az egyetemes egységtudat és egységérzet, a Szeretet fizikai megtestesülésének az elsődleges feladata egy globális szintű, az összemberiség jövőjét érintő, hosszú távúan konstruktív, természetcentrikus, pozitív spirituális gondolkozás és életrend megvalósítása. Csak a nő rendelkezik ehhez kellő spirituális érzékenységgel, intuícióval, teremtőerővel és életadási képességgel, érzelmi-ösztönvilággal, a megfelelő biológiai szervekkel. De igazából csak legalább három gyermek megszülése és felnevelése után mondhatja nyugodt lelkiismerettel egy nő azt, hogy ezt a világfenntartó misztikus szubsztanciát, amiből keletkezett és keletkezik folytonosan a világ, saját lényén keresztül, a teremtésnek való teljes odaadáson keresztül, egész lényével átélte és realizálta: vagyis megtanult igazán szeretni. Akkor látszik egy nőn, hogy nem élte ki, vagy nem élte meg jól az anyaságát, amikor az élete derekán el kellene engednie a már felnőttkorba érkezett gyermekeit, és nem képes rá, nélkülük, az ők boldogságukért való aggódás, a róluk való gondoskodás nélkül üresnek és értelmetlennek érzi az életét. Szomorú látni az újszülött unoka körül izgatott, megfiatalodott frissességgel, a gyámoltalan fiatal kismamát félretuszkolva fontoskodó nagymamákat, amint próbálják a szerencsétlen gyermekre rázúdítani a megspórolt gyermekszülésekkel kiéletlenül maradt gondoskodási-táplálási, azonosulási-birtoklási anyai ösztöneiket. A baj az, hogy míg a XX. század vége felé egyszerű racionális megfontolások miatt nem szültek (több) gyermeket a nők, addig a III. évezredben már azért nem fognak (több) gyermeket szülni, mert nem lesznek rá biológiailag képesek, addigra teljesen elvesztik a biológiai fogamzóképességüket a nők, és meddővé válnak, a férfiak pedig a nemzőképességük elsorvadása miatt válnak terméketlenné. Ezen negatív degradációs, elsorvadási világfolyamat eluralkodáshoz - nem akarok szándékosan rosszindulatúskodni, de nézzük a nyugati technikai civilizáció szülészklinikai statisztikáit az egyre nagyobb arányú császármetszésekkel - a tudomány járul hozzá a legerősebben, azáltal, hogy a szülést egy pusztán biológiai rutin-beavatkozás szintjére degradálva, mindinkább elaltatja a nőben ezt a mágikus teremtői felelősségérzetet és képességet, ténylegesen kiszolgáltatva a magas szintű technikai védelmi apparátus ellenére is a szülő nőt a “vak természet “ szeszélyeinek (a nő tudattalanjában feltáratlanul maradt örökletes romboló programoknak, amelyeket a klinikai “terhesgondozás “ szűrővizsgálatai során “becsöpögtetett “ negatív szuggesztiók, szorongások csak tovább erősítenek), amitől eredeti célkitűzése szerint meg szerette volna kímélni.

Nem tudom, hány évtizednek kell még eltelnie ahhoz, hogy a nők nagy részében tudatosulhasson az, hogy a gyermekáldással kapcsolatos spekulációkkal valójában saját testi épségük, női szerveik egészségével játszanak, mindamellett, hogy ezáltal a már meglevő családjuk egészségét, jólétét is kockáztatják. De szeretném, ha ez a könyv, a férjem interneten és nyyomtatott formában megjelent anyagai, könyvei, valamint a és a hozzánk hasonlóan gondolkodók írásai legalább egy kis homályt szétoszlatnának abból a Női-anyai lélek körüli hamis rózsaszínfelhőből, ábrándképből, amit a civilizált kultúra alkotásai pingáltak róla. Szeretném, ha az eljövendő generációk, serdülő kamaszlányok végre megértenék és elfogadnák saját nőiségüket, és benne a potenciális, teremtő Istenanyát, mint legnagyobb kincsüket és vagyonukat, a méhükben megfoganni kész magzatot, mint boldogságuk és egészségük, életörömük elsődleges forrását.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

Utószó helyett



A könyvem végén átadnék néhány utólagos “használati utasítást” a könyv témaköreit és rendeltetését, jelentőségét illetően. Mintegy búcsúzásképpen, mindössze néhány, számomra lényeges gondolatra szeretnék kitérni, amelyek esetleg nem egyértelműen tűnnek ki a nagy lélegzetű, az asztrológiai előadásokra emlékeztető, kissé száraz és objektív hangvételű írásaimból. Ha túl sokszor bocsátkoztam ismétlésbe, higgye el, Kedves Olvasó, az Ön érdekében tettem. Az örökletes romboló programok feloldásán alapuló spirituális családi életről ugyanis, tudtommal, a férjem és rajtam illetve a közeli barátainkon kívül senki nem tud jelenleg a világon. Egyedülálló felfedezésről van szó, amely most az Ön kezébe is eljutott.

A könyvem leglényegesebb tanulságai azoknak, akik hajlandóak voltak türelmesen végigolvasni azt, vagy csak kíváncsian belelapoztak néhány témakörébe, a következők:

1. A gyermekáldás kérdése civilizációtól független kérdés, az emberi lét mindenkori rendeltetéséről szól. Nem az anyagi lehetőségeink határozzák meg azt, hogy milyen szülőkké válunk családi életünk során, hanem a szeretet minősége, amelyet megosztunk a szeretteinkkel. A gyermek semmilyen körülmény közepette sem jelenthet terhet a számunkra, és akkor tehetjük őt boldoggá, ha értelmes, nyitott, az életfeladatait felvállalni (mindenekelőtt egészséges párkapcsolatot, majd ép utódokat létrehozni) képes felnőttet nevelünk belőle.

2. A gyermekáldás tehát nem pusztán biológiai kérdés, mint ahogy a gyereknevelés sem ragadhat le a pszichológiai-pedagógiai nevelési koncepcióknál. Spirituális alapokra kell helyeznünk a családi életünket. Az első három gyermek megszülésén túl, anélkül, hogy védekeznie kellene, annál kevesebb gyermeket kell szüljön egy nőnek, minél egészségesebben neveli őket és annál többet, minél kevésbé válik képes a kiegyenlített, harmonikus családi életre.

3. Az életadás aktusával saját magát szüli újjá a nő, egész lényében megújul, átalakul. Olyan jelentős változásokon megy keresztül, amelyek egy egészen új személyi tudat és erkölcsi-szellemi alapállás, életfelfogás kialakítását szolgálják. Ebben a katartikus folyamatban csak az segíthet rajta igazán, ha valamennyi spirituális információval ellátjuk őt ahhoz, hogy a karmikus örökletes programjait kicserélhesse, és testben-lélekben-szellemben újjászülethessen. A teremtés aktusa mágikus. Csak a lét gyökerei felől ragadható meg. A zavartalan, tiszta, átvilágított női tudattalan a teremtés édes magzatvize. Az igazi változások mindig a mély vizekben történnek. A női méh a legcsodálatosabb emberi szervünk.

4. A spirituális asztrológia, a mélyreható, a lélek karmikus gyökereit feltárni képes személyi sorsképlet-elemzéseivel olyan önismereti tükröt állit a (leendő) édesanyáknak, amelyben az igazi, teremtői lényüket ismerhetik meg. Ha megfoghatóvá és átvilágíthatóvá válik számukra lényüknek ezen mágikus valósága, olyan hatalmas energiák szabadulnak fel a tudattalanjukban, amelyek minden, a családjuk anyagi-lelki-szellemi épségét és jólétét veszélyeztető külső és belső akadályt képesek legyőzni. Kezükbe vehetik gyermekeik és családjuk boldogságát. Mi jelenthetne nagyobb örömöt egy Édesanyának?!

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

Kozma Emőke:


Arról, hogy mit értenek félre a misztikusok:
a fizikai - természeti lét jelentését és szakralitását
és ez által az öntudatos jelenlét fontosságát.



Kedves Barátaim!


Egy olyan témát szeretnék körüljárni a kauzális asztrológia (a konstellációk és a földházak jelentéstartalmának a) segítségével, amelynek megértéséhez az egyéni életfeladataim felvállalása érdekében tett fizikai-lelki-szellemi erőfeszítéseim segítettek hozzá. Mindenekelőtt a családanyává válásom, gyermekeimnek a természetben, illetve otthon, az utolsó esetében pedig a kórházban történő megszülése és gondozása, nevelése folyamán volt alkalmam olyan pozitív, illetve negatív élettapasztalatokat egyaránt beszerezni, amelyek a fizikai dimenziónak és általában a természeti létnek, valamint a testi-anyagi valóságnak a lényegi jelentőségére ráébresztettek és ezeknek, a szellemi-lelki fejlődésben, személyiség-alakításban, sorsbeteljesülésben betöltött valódi szerepére és jelentőségre megtanítottak.
Ugyanakkor nagyon fontos szerepet játszottak a fizikai-természeti lét és a kauzális-szellemi dimenzió közötti kapcsolat megértésében a shotokan-karate harcművészet elsajátítása érdekében végzett, szülések közbeni, rendszeres edzéseim, edzőtáboraim és az öv-vizsgákra való fizikai-mentális felkészülés, az un. kata-gyakorlatok, a kötött és szabad párharci technikák elsajátítása közben átélt fizikai-lelki-szellemi benyomások, tapasztalatok is. Nem szeretnék megfeledkezni azokról a többhetes, a Csíki Hegyekben vagy a Hargita hegységben, esetleg valamelyik mesterséges tóparton, sátorral, a férjemmel, gyermekeimmel és barátaimmal eltöltött nyári sátor-táborokról sem, amelyek a külső természeti jelenségek, a természeti léttel való közvetlen kapcsolat révén saját belső természetem, testi lelki-szellemi működésem, egyéni sorstörténetem és az egyetemes létezés törvényei közötti összefüggéseknek a mélyebb megértéséhez segítettek hozzá.
Mivel az én születési képletemben, a spirituális konstellációk erőterében, illetve a velük analogikus kapcsolatban álló földházak életterületein található az összes bolygóm, vagyis itt találhatók a bolygók által megtestesített egyetemes léterőkkel való kapcsolat-teremtési, harmonizálódási életfeladataim, az alábbiakban egy képzeletbeli utazásra hívom az olvasóimat a Skorpió, a Nyilas, a Bak, a Vízöntő illetve a Halak erőtereibe, valamint a VIII., IX, X., XI. és XII. földházak életterületeire, amely konstellációk illetve életterületek jelentéstartalmának a kifejtése során remélhetőleg sikerül eloszlatnom néhány alapvető tudományos-misztikus félreértést, a fizikai-természeti lét funkcióját és rendeltetését, illetve az emberi élet értelmét, jelentőségét illetően.
Olyan egyetemes lét-igazságok megértéséről, konkrét megtapasztalásáról, elfogadásáról és egyéni, majd közösségi-egyetemes szintű gyakorlatba ültetéséről van szó az un. spirituális konstellációk-erőterek kapcsán (Skorpiótól Halakig / VIII. háztól XII. - házig), amelyek a természeti-anyagi emberből érzelmileg és értelmileg is érett, és szellemileg egész, ép és teljes tudatú és teljes személyiségű, egyetemes embert formálhatnak ki. Ez a belső és külső változásokkal egyaránt együtt járó átalakulás, mentalitás-váltás és a sorskörülmények, emberi viszonyrendszerek pozitív átalakulása viszont, csakis a kauzális asztrológia segítségével lehetséges. Mindez persze, saját szellemi fejlődésünk érdekében, a születési képletünkből kiolvasható személyi sorsprogramunk – egyéni életfeladat-csomagunk felvállalása - beteljesítése érdekében hozott egyéni testi-lelki-szellemi erőfeszítéseink arányában. Egyéni lelki-szellemi struktúránk, sorsprogramunk, egyéni neveltetésünk és élettörténetünk függvényében, mindegyikünk más-más időpontban és más-más sorskörülmények között, más-más élettörténések, események, emberi szituációk közepette érkezik el az életében egy olyan un. nullapontig, szélsőséges határhelyzetig, amelyben egész addigi alapállása, életének teljes értelme, létszemléletének, életfelfogásának alapvető koncepció-rendszere megkérdőjeleződik avagy, szélsőségesebb, drámaibb sorshelyzetekben, erős Skorpió-meghatározottság esetén, teljes egészében megsemmisül.
Az anyai ági örökletes spirituális programok megismerése, a teremtés eredeti értelmének, a Sárkányfaroknak és a Lilithnek a tudatosítása a személyi horoszkóp segítségével a szellemi megismerés és spirituális személyi önmegvalósítás, az un. felébredés, megvilágosodás alapját képezi. Azért, mert a fizikai-természeti és kauzális-szellemi dimenzió közötti kapcsolat szakralitásának a megértése nélkül nem emelkedhetünk ki a természeti lét (anyagi és pszichikai élet) körforgásából, és nem használhatjuk ki kreatív teremtői potencialitásunkat, nem teljesíthetjük ki teljesen a személyi értékeinket, és nem élhetünk egyénileg és egyetemesen, közösségi szinten is példaértékű, a soron következő generációk számára utat mutató, támpontot adó életet.
Ehhez a vertikális személyi alapálláshoz -önmeghatározási szellemi alaphoz pedig elengedhetetlenül fontos a kauzális és az asztrális karma feltérképezése és feltárása a kauzális önismeret segítségével.
Szíves türelmüket kérném az olvasóknak, amennyiben ismeretlen szakkifejezésekbe bukkantak volna a tanulmányom bevezető soraiban, ezeket a fogalmakat a továbbiakban fogom tisztázni, értelműket kifejteni, gyakorlatilag is értelmezni, konkrét példákkal közvetlenebbé, személyesebbé tenni. Nézzük tehát, hogy mi a kauzális asztrológiának a szerepe a spirituális megismerésben, a személyi sorsbeteljesülésben?
Először is azt kell tisztáznunk, hogy azért nem beszélhetünk kauzális önismeret nélkül lényegi szellemi fejlődésről, önmegvalósításról, mert csakis kauzális megismeréssel ismerhetjük meg az un. árnyék-énünket, amit a miszikusok ego-nak neveznek és spirituális tanításaikban az egotól való megszabadulást tekintik a megváltódás-üdvözülés eszközének, különféle mágikus-misztikus praktikákat, meditációs gyakorlatokat dolgozva ki az egotól való megszabadulásra. A férjem „Beavatás a misztikába c. tanulmánykötete részletesen foglalkozik ezzel a kérdéssel is, ezért én most csak röviden szeretném e kötet mondanivalóját néhány mondat erejéig megragadni.
Azt kell megértenünk elsősorban az ego valódi funkciójának és szerepének a beteljesítéséhez, vagyis, annak érdekében, hogy arra tudjuk használni az egonkat, amire az, az emberi lét eredeti értelme és rendeltetése szerint való, hogy csakis kauzális információ-szerzés révén szerezhetünk lényegi ismereteket: adhatunk lényegi válaszokat magunknak arról, hogy milyen tudattalan mentális - asztrális folyamatok, képzeleti-mágikus folyamatok zajlanak a racionális-tudatos énünk, gondolkozásunk, akarati tevékenységünk mögött. Milyen önkéntelen és öntudatlan magatartás-, viszonyulás-minták, gondolati-érzelmi képzettársítások, vágyak, ösztönök, ambíciók, késztetések manipulálják éber, nappali énünk döntéseit, terveit? Emberi kapcsolat-rendszerünk, konfliktus-helyzeteink és egyéb szélsőséges sorshelyzeteink, krízis-állapotaink mögött milyen rejtett, feltáratlan és megoldatlan, a mély tudattalanunk mélyén, anyai ági őseinktől átörökölt tudat-tartalmak, milyen un. engramok vagy bevésődések állnak? Hogyan lehet ezeket a belső, tudattalan tartalmakat megismerni, feltárni, feltérképezni? Miért épp az anyai ági őseink, édesanyánk, anyai nagymamánk, dédnagymamánk megoldatlan sorsproblémáit, lelki-szellemi feszültségeit, negatív viszonyulási mintáit hordozza magában és örökíti tovább az utódnemzésen keresztül, gyermekeinknek és unokáinknak is a tudattalanunk, a generációkat egymással összekötő tudattalan spirituális memória révén?
Ezek a kérdések a kauzális asztrológia alap-kérdései, és megválaszolásukhoz a férjem munkásságának (cikkeinek, tanulmányainak, regényeinek, tanulmány-köteteinek, valamint audio hang-leckéinek, stb.) az alapos megismerése szükséges. Ennek a tanulmánynak nem az a célja, hogy az örökletes programokat részletesen ismertesse, vagy a Lilith, a Sárkányfarok asztrológiai-metafizikai ismertetését elvégezze. Ezek a kauzális információk a férjem honlapjain, fórumaiban találhatóak, és a jelen írás jobb megértésének érdekében, megkérném a kedves olvasókat, hogy egyrészt tanulmányozzák át a megfelelő, témába vágó, írott és hang-anyagokat, másrészt pedig vegyék kezükbe saját személyi horoszkópjukat, ha már rendelkeznek vele. Vagy amennyiben még nem rendelkeznek saját (kauzális koncepcióval, tehát nem jóslási logika szerint készült!) horoszkóp-értelmezéssel, tegyék félre az asztrológiával kapcsolatos esetleges (talán épp konkrét negatív tapasztalatok következtében, a nem a megfelelő szakértelemmel és felelősséggel elvégzett jóslások nyomán keletkezett!) negatív érzéseiket, előítéleteiket és szerezzenek kauzális: értsd, nem az élet-megnyerés céljából kiaknázandó misztikus-mágikus képességeikre, hanem megoldandó-felvállalandó életfeladataikra vonatkozó önismeretet. Mert csak ez az önismeret teheti személyessé: a saját életünkben realizálhatóvá, gyakorlatba ültethetővé, mindazt a tudást, elméleti ismeretet, amit a spirituális olvasmányainkból, tanulmányainkból megszereztünk. A kauzális önismeret lényege ugyanis a bennünk létező és általunk megnyilvánuló abszolút isteni szellem, (Sajátosan csak a mi személyünkre és a mi szellemi-lelki struktúránkra érvényes színezettel rendelkező!), teremtő potencialitásának (A személyi születési képletünkben konkrét, minden ember esetében más-más jegyben és életterületen, más-más fényszögelésben található Lilith által megtestesített, un. hiányinformáció-csomagnak!) a teremtés-tapasztalás általi megismerése és betöltése: Pozitívvá alakítása, vagyis a szellemi önfelszabadítás, az egyéni és egyetemes megváltás.
A kauzális asztrológia alapelvei szerint a metafizikai-szellemi megismerés nem egy langyos, rózsaszín vegetálás, a hétköznapi élet nehézségeitől, kihívásaitól, egzisztenciális problémáitól való tartózkodás és egy személytelen egység-állapotba, ürességbe való elmenekülés. Sőt, épp ellenkezőleg: az öntudatos lélekjelenlétnek, a természeti és abszolút lét közötti kapcsolatnak a kultikus megteremtése, fenntartása és elmélyítése, az individuális személyi öntudatunk és a bennünk lévő és általunk megnyilvánuló abszolút teremtői -megváltói tudat azonosságának a minél teljesebb, minél harmonikusabb megélése. És bármennyire is fárasztanának a szociális-társadalmi létünk hétköznapi problémái, mint például a politikai szféra, vagy más szociális-közösségi tevékenységek, akkor is, a közösségi létnek, az emberi viszonyrendszerünknek, párkapcsolati-családi életünknek is ezen egyetemes személyi-erkölcsi alapállás kiteljesítése kell, hogy képezze, nemcsak a magunk problémáival, hanem a külvilággal való relációnkban is a szellem törvényeivel, a létezés legrejtettebb alap-igazságaival, titkaival való foglalkozásunk célját és rendeltetését. Gyökeres belső átalakulást igényel a szellem a megismerés, az egyéni sorsbeteljesülés céljából hozzá fordulóktól. Különösen erős Skorpió-meghatározottság esetén, drámai, megrázó szakítások, anyagi-érzelmi veszteségek, tragikus, élet-halálközeli állapotok, balesetek és betegségek, nők esetében komoly nőgyógyászati megbetegedések, fogamzással, várandóssággal, szüléssel kapcsolatos határhelyzetek, szövődmények, spontán vetélések, esetleg közeli hozzátartozók, vagy saját családtagok, élettársak, gyermekek halálának a jó, vagy hiányos feldolgozása jelenti ezt a belső megismerési-átalakulási-kiegyenlitődési kényszert és nyomást. Kauzális önismeret hiányában, sokan menekülnek antidepresszánsok, alkohol- és kábítószer-fogyasztás vagy egyéb szenvedélybetegségek, szélsőséges, un. perverz szexuális élmények olcsó világába, illetve negatív, (ön)rombolási magatartási formák, az öngyilkosság és az antiszociális, bűnözői életmód világába.
A horoszkópban Skorpió Lilith-tel, Sárkányfarokkal, vagy Skorpióban álló Nappal rendelkező személyek jellegzetes sorsproblémái és betegségi, baleseti, sérülési és fertőződési hajlamairól részletesebben a férjem honalapjain találnak felvilágosítást az olvasók, illetve a saját személyi horoszkópjukból. A témám szempontjából, a határhelyzetek tudatos felvállalásához és a fizikai tapasztalás-megismerés szakrális funkciójának a megértése érdekében, azonban fontosnak tartottam röviden ismertetni azt, hogy milyen szellemiséget testesít meg a Skorpió erőtere és milyen konkrét személyi életfeladatok, betegség-hajlamok, személyi konfliktus-lehetőségek, illetve a földházak és a konstellációk közötti analógiákat is figyelembe véve, milyen konkrét életterületek tartoznak hozzá.
A Skorpió csillagképéhez analogikusan rendelődő sorsproblémák, vagyis a „jellemző” betegségek és balesetek, általában és lényegében az embernek a pozitív (spirituális) szellemi - lelki megújhodásához, vagyis a személyiség-tudatának a gyökeres átalakításához kapcsolódnak. Ezzel együtt, a végső (a kauzális - teremtéssel, a teremtés rendeltetésével kapcsolatos) okoknak és rejtett igazságoknak a kiderítéséhez, még pontosabban: a teremtési okoknak a kutatásához és felderítéshez, és a mentalitásbeli tévedéseknek – tévképzeteknek a leleplezésekhez kapcsolódó szenvedélyekhez kapcsolódik. Mindezen túl (diszharmonikus esetben) az adott személynek, ezzel a leleplező és- ön- leleplező (önjavító) magatartással szemben tanúsított önkéntelen elutasításhoz és kikerüléséhez, a személyi átalakulás szüksége gondolatának az elhárításhoz, vagyis a hibabelátási készség hiányához, annak a reflexszerű elutasításához, és ezért a szellemi szűklátókörűséghez, a csökönyös szellemi nyakassághoz (a szellemi vaksághoz : a spirituális káprázathoz), szélsőséges esetekben a spiritualitással szembeni ellenséges magatartásokhoz is kapcsolódnak.
A Skorpió ugyanis, metafizikailag a teremtés sokszínűségébe, annak a kábulatába zuhant és annak a fogságába került Teremtőnek az anyagi lét által megtestesített határállapotból - határhelyzetből való kiszabadulásának (megfordulásának) és az anyagi - természeti dimenziók fölötti szférába emelkedésének a szükségességét testesíti meg. Egészen pontosan: a nulla pont elérését és a nullapontról történő megfordulás, megemelkedés lét-mozzanatát. Másrészt, a felszínen és részben, a Skorpió betegségek a szerelmi-szexuális párkapcsolatokhoz, és természetesen, e sajátos életterület problémakörével szemben táplált egyéni ambíciókhoz kötöttek. Ami a betegségi okok szerelmi-szexuális részét illeti, a Skorpió esetében ez nem csak az egyén lelki egyensúlyra és párkapcsolati harmóniára való törekvéseinek szintjén merül fel, mint a Mérlegnél, hanem a szerelem és a szexualitás által implikált metafizikai kiegészülési, egységesülési, kiegyenlítődési és szellemi megújhodási (újjászületési) és az ezzel járó lelki átalakulási problémakör teljes mélységű átéléséhez (asztrális, mentális és kauzális dimenziókban).

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/