Ahogy haladok az időben és a tőlem asztrológiai segítséget kérő, megszállt személyekből kiűzendő démonokról és a Grifasi féle regressziós hipnózisokban leleplezett klokodil-gyik-sárkány és sáska lényekről szóló kutatásaimmal előre, egyre nagyobb a meggyőződésem arról, hogy mindaz a személyes szerencsétlenség, ami e túlvilági lényeknek az ártalmas tevékenységéhez - energia-elszívásához - kapcsolódik, szorosan kötődik a kb. 10 évvel ezelőtt, Violaval együtt és az ő segítségével felfedezett árnyék-énünk még károsabb befolyásolási tevékenységéhez. Arról tehát, hogy ezeknek nem is lenne hozzáférése a tudattalan személyiségünkhöz, amelyhez vámpírokként hozza csatlakoznak, amennyiben a központi Öntudatunkat kikezdő és legyengítő árnyék-énünk nem játszana a kezükre, nem szolgáltatnak ki ezeknek! És ehhez találtam is egy nagyon sokat mondó bizonyítékot egy régi naplóba írt bejegyzésembe:
Számomra is csak ágyhoz kötötten, a sors-erők által valósággal leütve, derülhetett ki ezelőtt 12 évvel, hogy bizony, nekem is van egy igen vészesen ("zseniálisan") rafinált árnyék-énem. És , hogy ez nagy-rafináltan, mikor az akkor még kicsi gyermekeimért való igazságos és nyílt harc elől való, gyáva (A hivatalnokok, nyilván, hogy igazságtalan és közömbös, és funkció-ellenes magatartásával szemben: tapintatos!) meghátrálásaimat sugallta, majd, amikor tudomásul véve a helyzet súlyosságát, és a civilizált úriemberi gyávaságomat végre szétszakítottam, akkor meg a lányomat bántó gyermekek, és az azokat kényeztető – azokat, a lányom blamálásával védelmező szülőknek és a merényletet eltusolni, majd elbagatellizálni törekvő tanárok ellen érzett mély, de vészesen magamba fojtott gyűlöletre adott „szabad kezet”. Napokig tartott, amíg sikerült át látnom azt a rengeteg tudattalan és tudatos – racionális belső cselszövést és a végletesen egymásnak ellentmondó, de pillanatnyilag mindig racionálisnak látszó érvet, amellyel az árnyék énem igazolni tudta azt, hogy mind a gyáva „úriemberkedés" időszakában, mind a belső, tehát fojtott gyűlölködést kiváltó, agresszív képzetek alkotásának helyt és engedélyt adó magatartásom, miért volt éppen helyes és szükségszerű (miközben tehát egyáltalán nem az volt!). Tehát napokig tartott, amíg megértettem azt, hogy a gyáva – úriemberi magatartásom nem volt „szükségszerű”. A dolog éppen, hogy fordítva igaz: amikor az egyetemes törvények szerinti igazságért harcolsz szívósan, de nem ellenségesen az elejétől fogva, nem eshet bajod. Sőt, azt az igazság - harcot, amire jól felkészültél lelkileg, a legtöbb esetben, nem is kell megvívnod már, mert kiderül, hogy az ellenséged ki lövi saját magát, vagy előtted elbánik vele egy másik ellenség.
(Az elkényeztetett fiát pontra tenni képtelen taxis férfinak a nálam 15 - 20 évvel fiatalabb hivatalnok-felesége viszont, aki nem volt hajlandó a fiát megregulázni és annak megtiltani, hogy ne bántsa többé a középső lányomat, hirtelenül meghalt, kb. 3 - 4 évvel a fent leírt ostoba szülői konfliktusunk után.)
És nem csak az a jelkép beszél egyértelműen arról, hogy az Ikrek gyakorlati életkörében: a III. házban található teljesen negatív Marsomnak a Lilithel való együttállása mennyire veszélyes öntudati állapotok lehetségessé válását jelzi. Hanem az is, hogy ez által az együttállás által jelzett rejtett agresszivitásra való hajlamom miféle káros önigazolási labirintusokat nem képes építeni, amikor csak egyszerűen harcolnom kellene az igazságért és kész. Vagyis, a gyávasággal való „beteges mérlegelésről” beszél, a gyáva habozásról, vagyis a konfliktuskerülési gyávaságról, majd a belső mérleg kiborulásakor a fékeveszett sárkányomnak a belső, szervezet romboló tűzokádásáról! De arról is beszél, hogy ezekkel szemben, tehát meredek szemben-állásban az amúgy is negatív Marssal, éppen a hét bolygó által támadott Holdam (Tehát a gyermekekhez való viszonyulásom asztrológiai szimbóluma!) pozíciója talán még ennél is veszélyesebb életfeladat-vállalási inkarnációs indíttatást jelez. És ráadásul a tüzes Kosban áll, vagyis éppen, hogy a Mars otthonában!
Számtalan esetben megjártam már az életben, hogy annak a karma-tisztításomat kiváltani hivatott sors-provokációnak az igazi okát, vagyis azt a konfliktust, amit úgy véltem, hogy sikerült elhárítanom és a belső egyensúlyomat ezzel megőriznem, tulajdonképpen, csak félreértettem, vagy nem vettem észre. Merthogy nem szeretvén a konfliktusokat, inkább az ügyet nagyvonalú felelőtlenséggel, vagyis: felületesen (taknyos békére való törekvések közepette) kezelem, majd rendszerint egy enyhébb hűlés beszerzése szintjén, megbetegszem. De ezzel még semmi nincs megoldva, mert a karma-oldási szükséget jelző sors-probléma továbbra is fennmaradván, még csak jobban elmérgesedik az időben és sokkal veszélyesebben tér mindig vissza.
Felbátorodván azon, hogy Annácskával a nála gátlástalanabb fiú osztálytársak mindent büntetlenül elkövethetnek, mivel a fegyelmi kérdésekkel foglalkozó igazgató-helyettes mindig felmenti az Annácskát bántalmazó, mivelhogy a szüleik által is a nem-nevelés nevelési módszerével, „iskolai csínyekre” bátorított gyermekeket (Persze, mert az igazgató lekötelezve érzi magát az iskola-szponzor szülőkkel szemben „az iskola érdekében”…), öt hónap múlva egy kétszeres agyműtéten keresztül esett, éppen, hogy nem egészen nyomorék fiú osztálytársuk is nekiment szobrászati órán, az agyagvágó kislapáttal Annácskának… Hát igen, ebben az általam féltve védett gyerekemben igen nagy volt már kiskorában is az agresszív árulás szelleme, és 18 éves kora után éppen azért okozta nekem a legnagyobb csalódást, mert a leginkább bíztam benne. Hiszen egész gyermekkorában úgy csüngött rajtam lelkileg, mint aki az egyetlen általa megbízhatónak látott személy lennék az életében. Eközben 18 éves kora után, leírta levélben, hogy egész gyermekkorában szövetkezett ellenem. De persze, engem elárulván, saját magát árulta el a legjobban, és a nagy álmaiból, hogy kutató biológussá váljon, nem lett semmi sem. És nem csak a saját életét siklatta ki, de a húgaiét is. De ne szaladjunk előre: Ha a vírusfertőzés nem lett volna elég 13 évvel ezelőtt annak a megértéséhez, hogy mit művel az árnyék-énem, akkor tessék: a szívemmel átellenben fekvő jobb tüdőlebenyem felső csúcsa – csücske - volt az, ami végig irritálódva viszketett és késztetett a leg kétségbe esettebb köhögésekre. Ami tehát spirituálisan jelképezi az Ikrek-et (Az asztrológiában a tüdő tartozik hozza analogikusan), és az értelem mögötti és alatti (tudatalatti) búvóhelyet, ahonnan a karmánk szerinti, árnyék-énünk szokott manipulálni minket. Nagyon gyenge asztrológus kellett volna legyek ahhoz, hogy ne vegyem észre ezt a világos szimbólumrendszert! De nem is ez a kérdés, hanem az, hogy miért nem jöttem rá ezekre már sokkal korábban, már csak azért is, hogy vethettem volna elejét ennek a rengeteg fullasztó köhögéssel járó szenvedésnek? A válasz nagyon egyszerű: azért, mert amikor, még pálya-kezdő asztrológusként megláttam, hogy az Ikrekben álló Jupiterem három pozitív fényszöget kap, (Hold, Neptunusz, Plútó), úgy képzeltem, hogy azok, az asztrológusi – metafizikusi éberségre való törekvésekkel megerősített, pozitív tulajdonságok amelyeket ezek a pozitív fényszögek jeleznek, képesek lesznek mindig ellensúlyozni azt a zavaros és hibás és helytelen önértékelésre, rossz önkritikára, tehát: önlátatásra és hiúságra való késztetést, amit a Szaturnusz - Jupiter negyed-szembenállásom jelöl. És ez egy igen nagy – úgymond kezdői - hiba volt, ami leragadt a tudattalanomban. Ahogy többször is elhangzik a revolver c. beavatási filmben is: az ellenség mindig oda bújik el benned, ahol a legkevésbé keresnéd... Hát ilyen ez a, végső leszámolásig nálunk mindig értelmesebbnek bizonyuló árnyék-énünk! Figyelem: Nem ő generálja a szélsőséges belső és külső viselkedési – viszonyulási formákat, mert az mindössze az agressziós (férfi), vagy a kábulati (női) karmánkat jelölő karma-pontok által, valamint, a teljesen negatívan fényszögelt bolygók által és a karma-pontokat tartalmazó konstellációk által megtestesített őserőknek és erőtereknek az ellentétesen szélsőséges megnyilvánulásai. Így történhet meg, hogy egyazon személyen belül bőséges helyet és lehetőséget kap pl. a nevetségesen beteges konfliktuskerülés (persze, a humánus lelkiségre, vagyis a béke-szeretetre fogva), illetve a megvetendő gyávaság, amivel egyesek még a veszélybe került gyermekeik megóvása, megmentése helyett is csak panaszkodni, siránkozni és – vagy átkozódni képesek. És másfelől a kifejezett, vagy éppenséggel mélyen elfojtott, de belül tomboló, dühöngő agresszivitás, ami az én karmikus késztetéseimre jellemző. Vagy ami a volt feleségem sajátja: a másokra nézve, kényelmetlen naivitásig és ostobaságig elmenő őszinteség és zavaró nyíltság a felszínen, ami ellentéte az abszolút megtévesztéssel, a beteges titkolózással és félrevezető manőverezéssel, tökéletes hazudozással (Jupiter) leplezett egoista gonoszságnak. És így tovább… De mondom: mindezt még nem az árnyék-én generálja! Az árnyék énünk, egyrészt a kételkedést adja meg arra vonatkozóan, hogy esetleg nem-e lenne jobb hagyni a fenébe ezen szélsőségeknek az oldása céljából tett erőfeszítéseinket, finoman sugallván hogy, hiszen úgy sem fog sikerülni, és ha sikerülne is, semmit nem érünk vele, mert az eredmény a mi érdekeink ellen való lesz, stb. Illetve, utólag mindig megadja a felmentést, hogy újra és újra miért viselkedtünk gyáván (vagy ennek ellentéteként: kegyetlenül), naiv – őszintén (vagy: áltatón, félre vezetőn). Vagy pl. a X. Házban álló negatív Vénusz esetében: csábítóan és exhibicionista módon (Vagy: bántón elzárkózón és nevetségesen puritánul), de ami a legérdekesebb és a legveszélyesebb szélsőség: mikor Isten-szeretőn és mindenről rózsaszínűen képzelegve, mindent, sőt: a mindenséget is magukhoz ölelően szeretve, vagy máskor depressziósan, ember- és isten-utálóan, vagy azt tagadóan, pesszimistán, szkeptikusan és kétségbeesetten (Abban az esetben amikor a sorsképletben a Neptunusz és, vagy Plútó teljesen negatív. - Ilyen a legtöbb un. ezoterikus, misztikus, agykontrollos, hahotás, szeretet- és fényhőbörgő, csodabogár, sors-kozmetikus.) stb., tökéletes dialektikus logikával elmagyarázza nekünk, vagyis „a magunknak”, hogy az adott szituációban és az adott körülmények között nem is tehettünk volna másképpen. Az árnyék énünk tehát, mindaddig amíg meg nem tanuljuk a hamisságát leleplezni és leszerelni, mindig okosabb lesz a lelkiismeretünknél és a spirituális tudatunknál, a felelősségünknél. És íme egy, a fenti elméleti fejtegetéseknél egy sokkal, de sokkal beszédesebb "élő példa", ami az árnyék-én működési mechanizmusának az illusztrálása mellett, a mind a Grifasi - féle asztrális kények létezésének a valóságához, mind a keresztény papok által üldözgetett démonok létezésének a bizonyításához is közel áll:
----------------------------------------------------------------------------------------
Kedves Szilárd, íme, egy kis önleleplezés és esettanulmány az árnyék én zseniális túlélőképességéről és szívósságáról.
Az Ikrek és az árnyék-én, illetve a Zseniális árnyék-én című tanulmányaitok elolvasása után újra számba vettem, hogy az én életemben, gondolkodásomban hogyan és miként nyilvánul meg ez a jelenség, s mivel az utóbbi tanulmányban kifejezetten kéritek, hogy akinek van tapasztalata erről, az ossza meg, hát szívesen eleget teszek a kérésnek én is. Nincs tudomásom róla, hogy nekem lett volna magzatkorban elhalt ikertestvérem. Anyámat egyszer kérdeztem róla, de ő nem tud ilyenről, ami persze nem bizonyíték, hisz ez a testvér elhalhatott akár már az előtt is, hogy egyáltalán felfedezte volna az állapotát és az első ultrahang felvételt elkészült. Ám tekintettel arra, hogy nekem igen durva és erős árnyék-énem van, ahogy Szilárd írja, mégiscsak él bennem a gyanú, hogy ketten indulhattunk. Anyám sárkányfarka is kettős jegyben áll, mint az enyém, de nekem már a Lilithem is az ikrekbe került, ami ráadásul duplán kettős állapotban van, mert együtt áll a rákban lévő Holdammal. Nos: Már kicsi lányka koromban is arról ábrándoztam, hogyha megnövök, ikreket szülök, méghozzá iker lányokat, és álmodtam is ilyesmiről. Aztán kissé idősebben, amikor egy ismerős házaspárnál láttam, hogy az ikrek gondozása mennyire nehéz, letettem erről a tervemről, de ennek ellenére az ikrek motívumok továbbra is áthatották a képzeletemet és megjelentek a mindennapjaimban is. Csak hogy néhány példát mondjak: nekem mindig két jó barátnőm volt, a dolgokat szeretem duplán megvásárolni, hogy legyen egy tartalék (félve attól, hogyha újra keresném, nem találnám többé), olyan is volt, hogy két szerelmem volt egyszerre stb. De hogy a még konkrétabb és fontosabb részletekre mindjárt ki is térjek, itt van az a kamaszkori vágyódásomban, hogy a nevemet is megváltoztatva, magamban a saját (gyengének, méltatlannak ítélt) személyiségemet elsorvasszam, és egy erősebbnek adjam át a helyem, aki majd tudja, hogy hogyan kell sikeresen élni az életet. Ő az én ellentétem volt: erősebb, szebb, népszerűbb stb. Néha, amikor róla fantáziáltam, külsőre is egy teljesen más személyt láttam magam előtt, ez főleg kicsi gyerekkoromban volt jellemző, ugyanis megdöbbentő módon már az óvodában is megvolt bennem ez a kicserélődési vágy. Később már nem akartam magamat teljesen lecserélni, csak több személyiségre vágytam. Ez a vágy odáig terjedt, hogy még naplót is elkezdtem írni az én alternatív személyiségemről, bízva abban, hogy így „bemágiázhatom” magamnak ezt a tulajdonképpeni lelki öngyilkosságot. Nem fizikailag akartam megsemmisülni tehát, hanem személyiségileg. Az analitikus horoszkópom elkészülése után (amikor is először hallottam az árnyék-én jelenségről), egy rövidebb ideig tartó tisztulás után egyszer csak elkezdtem zuhanni. Halálfélelem és halálvágy gyötört, csonkulástól, súlyos betegségtől féltem és komolyan aggódtam, hogy megtébolyodok. Aztán egy nagyon intenzíven megélt álomban találkoztam is „vele”. Ugyan úgy nézett ki, mint én, azaz csak majdnem, mert nálam jóval csontosabb, betegesebb kinézetű és agresszívabb volt. Ez nagyon személyes álom volt, és nem is osztanám meg akárkivel, mert még a végén perverznek néz, de ebben az álomban a másik énem közösülni akart velem, annak ellenére, hogy ő is lány volt. Erőszakosan, nekem fájdalmat okozva „tett magáévá” (hogy honnan volt neki ehhez való szerve, azt nem tudom), s közben éreztem, a belőle áradó haragot, kétségbeesettséget, de valahogy azt is, hogy szeret engem. Az álomban én magamba engedtem, mert szántam őt és én is vágyódtam utána. Ez után a karma oldás útjáról fokozatosan letértem, s két egészen sötét év jött rám. Most már világos számomra, hogy ez az én szinte teljes, saját személyi öntudattal rendelkező árnyék-énem rajtam keresztül akar élni, érvényre juttatni akaratát, és hogy ne tudjam felszámolni, az érzelmeimen és sötét ösztönvilágomon keresztül férkőzött be az életembe. A halálfélelem, a csonkulástól való fóbiás rettegés nem az én, hanem az ő félelme volt. Egészen a karma feloldás első kísérletiig ő lappangva élt bennem, mint egy parazita. Vágyait a saját vágyaimnak tekintettem, gondolataimban osztoztam vele. Ugyanakkor épp a félelmeimen keresztül tartott vissza a nagy külső átélésektől, mert neki az egyetlen élet az én belső életem, és az az érdeke, ahogy abban tudjon létezni – különösen a fantáziavilágomban. Olvastam az esetleírások között, hogy volt olyan nő, aki saját, elabortált magzatának vélte az árnyék-énjét, ezért nem akart neki ártani. Most mondhatnám azt, hogy én meg a testvéremet nem akarom kinyírni, csakhogy ő nem a testvérem! Ő nem egy teljes ember és még csak nem is teljes emberi lélek, pusztán annak lenyomata, egy kis ego maradvány, démoni lény, aki irigyli tőlem az életet, ami egyenlő a megváltódás lehetőségével. De ő, ebben a formájában soha nem juthat élethez, neki (akármi is ő most ebben az állapotában) vissza kell oldódnia az abszolútumba, mert ez az irány, amerre tör, nem szül számára életet, hanem mindkettőnk halált eredményezi. Érthető a halálfélelem, az mindenkiben munkál, de hogy halhatna meg az, aki nem is él? Mert ez nem élet, hanem a létezés valamely nagyon alacsony szintű, nyomorúságos formája. Aki újjá akar születni, annak meg kell halnia – ez ránk is vonatkozik, hisz amikor rossz beidegződéseinktől szokásainktól megválunk, vagy egy-egy élethelyzetnek búcsút intünk, mi is ezt a skorpiói lételvet gyakoroljuk. Nem tudom, hogy az egyetemes létezésben milyen törvények vonatkoznak az ilyen tudatfoszlányokra, de vele együtt nekem sem lehet teljes életem, öröklétről, megváltódásról nem is beszélve. Nem szabad tehát érzelgősen viszonyulni hozzá, s főleg nem érzelmeket (sem testvéri, sem anyai vagy baráti) táplálni iránta. Erre jutottam magamban a tanulmányokat olvasva. Beáta
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|