|
A bántalmakért való hála és az ellenség(ek) megváltó szeretete
32 év gyakorló asztrológusi tapasztalataim alapján, elárulom nektek az élet legegyszerűbb titkát, amit Jézus, már 30 évesen is tudott és kinyilatkoztatott. Vagyis, nem is azért titok ez, mert senki, vagy csak nagyon kevesen tudnának róla, hanem azért, mert nagyon nehéz megvalósítani, sőt, bizonyos helyzetekben majdhogynem képtelenség, és ezért még azok sem beszélnek róla, akik az Evangéliumot hirdetik. Pedig valahol ez is, az evangélium lényege. Vagyis az evangéliumban lejegyzett és a templomokban és a Biblia-körökben is elég gyakran idézett, un. „Hegyi Beszédnek” a lényege. De voltaképpen ez a begyakorolva megszerezni való-, majdhogynem ember feletti képesség, az életünknek is a spirituális lényege és célja. És ez nem más, mint az, hogy – alig merem leírni is… – [b]SZERETNÜNK KELL AZ ELLENSÉGEINKET. [/b]
Ez tehát az egészségnek és a gyógyulásnak a legfőbb titka, amit a megváltó Isten emberi megtestesülése már felfedett 2000 évvel ezelőtt. De hiába, mert ezt alig vették komolyan, első sorban ők, tehát a később magukat kereszténynek mondó tanítványok tanítványai. Nem, hogy az egész emberiség. Vagyis elárulom nektek a horoszkóp-fejtésekből egyenesen kikövetkeztethető, igazi megváltás és az igazi üdvözülési lehetőség legegyszerűbb, de talán mégis a legnehezebben alkalmazható lelki és szellemi, de főként spirituális magatartását. Jézus arra tanított tehát, hogy szeressük az ellenségeinket és… figyelem: „le fogjuk győzni őket”. (!!!) A gyakorlatiasan és tudományos logikával – rációval gondolkozó emberek többsége számára ez egyenesen hülyeségnek hangzik, a keresztények számára ugyan érdekesnek és nagyon meghatónak, de… (gyakorlatilag) megvalósíthatatlannak. Ezért ezzel sok vallásos keresztény próbálkozott, de a 95 százalékuk bele bukott és a maradék 5 százalék tagjai közül is kevés jutott el ehhez a győzelemhez.
Tudjátok, hogy miért? Azért, mert nem azért kell szeretni (figyelem:) igazán, szívből és feltétel nélkül és odaadó önzetlenséggel az ellenségeinket – És igen is: leges-, de legeslegfőképpen, az ellenségeinket! -, mert így és ez által, azok elveszítik a felettünk való erejüket. Mert furcsa talán, de akkor is igaz ez, hogyha tudományosan még nem bizonyított (Sajnos, senki nem készített erről statisztikai felmérést!), de csodák csodája: az, hogy az általunk – persze, csak spirituális és maximum mentális szempontból, de nem feltétlenül érzelmileg is – „megszeretett” ellenségek elveszítik az erejüket az őket távolról és diszkréten szerető személyek felett, igaz. Ki lehet próbálni azok által, akik erre képeseknek képzelik (tudják) magukat! Pl. azok például, akik ebben nőttek fel.
Tehát, igen is: meg lehet azt tapasztalni azt, hogy az un. ellenségek, elveszítik az őket gondolatban és képzeletben szeretettel körül ölelő ellenségeik felett az erejüket. Ez például, egy általam is kipróbált jelenség, és az eredmények kétségtelenek, még akkor is, ha nem minden esetben sikerül ezt elérni nekem sem. Például most sem, amikor egy régi barátomról kiderült, hogy még annál is nagyobb gyalázatot követett el a tőlem – éppen miatta és általa – tőlem távol került gyermekeimmel, mint amilyen gyalázatot el tudtam képzelni, hogy ez az ember, aki négy évvel ezelőtt a leg sötétebb módon elárult, képes elkövetni bárkivel is, nem, hogy „éppen” az én gyermekeimmel. Nos, vele szemben, folyamatosan csődöt mondott eddig a lelkemben Jézus Krisztusnak az összes Evangéliumi tanácsa. És, sajnos, egyelőre nem is tudom hinni azt, hogy létezik olyan édesapa a földön, aki képes lenne szeretni egy férfit, aki olyan gyalázatot követett el a gyermekeivel, mint amilyent ez a Júdás-lelkű volt barátom, az alig felnőtté vált gyermekeimmel elkövetett.
Bárki által megfigyelhető tehát, hogy a bántalmazottaik által, őszinte szívvel, és minél magasabb szinteken (Tehát a mentális- gondolati, de inkább a képzeleti – idea világ szintjén) megszeretett rosszakaratú, illetve ellenséges személyek, önkéntelenül és öntudatlanul, abba hagyják a közvetlen – fizikai, vagy a lelki bántalmazást, vagy az intrikálást, az öncélú átverést, vagy csapdába ejtést, stb., miután a bántalmazottaik az irántuk táplált szeretetüket állandósítják.
Mondom: Ők sem tudják, hogy miért, de elállnak a velünk szembeni, ellenséges magatartásuktól, és ez által, igazi harc nélkül, tényleg lerázhatjuk őket, anélkül, hogy harcolnunk kellene velük! Nem, nem ezért kell szeretnünk a legádázabb, vagy a számunkra legnagyobb lehetséges veszélyt jelentő ellenségeinket! Hanem azért, mert metafizikailag (megváltástanilag) ez az egyedüli helyes, az igazi élet-célunkat beteljesítő magatartás és cselekedet. Hiszen mindaddig, amíg ellenségeink vannak, mi is megváltalanok maradunk, mivel nem vagyunk kiegyenlítődve!
Az ellenségek (Vagy az ellenség, ha van), teljes értékű és feltétel nélküli (belső) és öntudatos szeretete tehát sokkal fontosabb a családtagjaink és a más, számunkra fontosan kedves személyek önzetlen szereteténél, ahogy Jézus is tanította, mivel mindenkivel ki kell egyenlítődnünk ahhoz, elérhessük a megváltás (a teljes kiegyenlítődés) állapotát (Az összes dimenzió szintjén tehát.)
Én is neki fogtam az elmúlt évek alatt több alkalommal is, feltétel nélkül és tehát haragvás és bosszúvágy és gyűlölködő érzéseket okozó rossz emlékek nélkül szeretni, mindazokat, akik gyermekkoromban és fiatal koromban kővel dobálva betörték a fejem, vagy megvertek, anélkül, hogy erre valamilyen okot adtam volna. (Ha egészen őszinte akarok lenni magammal, bevallom, hogy az utóbbi miatt, kezdtem el karatezni is. Ti., hogy az ilyen agresszív személyektől meg tudjam védeni magam.) Vagy, más felől, ugyancsak a gyermekkoromat és a fiatal-koromat is, egy szüntelen dráma-sorozattá tevő, és ez által azt, 9 éves koromtól teljesen tönkre tevő, iszákos mostoha apámat is el kezdtem feltétel nélkül és önzetlenül szeretni. És igen: még Ceausescu Nicolaet is, és a gonosz feleségét, Elena-t is szeretem visszamenőleg és a túlvilágon (A pokolban?) is, és így tovább, mindenkit, de mindenkit aki bántott, sértett és bántalmazott, megalázott, vagy aljasságot követett el (aki tehát látszólagos igazság-gyakorlással, igazából igazságtalanságot és aljasságot követett el) ellenem.
Ezt a diszkrét szeretet-gyakorlást ajánlom tehát mindenkinek, aki még figyel arra, amit mondok (írok) mostanában. Nem csak, hogy nagyszerű - felszabadító és abszolút biztos-gyógyító érzést és magatartást ad ez a teljesen újszerű – de kétezer évvel ezelőtt tanított alapállás, de ezeregy irányú megvilágosodást, és végül mindenen átlátó, úgymond felsőbbrendű (Uránuszi és Plútói!) értelmet is biztosít. Amennyiben tudtok teát, éljetek ezzel a nagyszerű lehetőséggel és ez által, valósítsátok meg az életetek legfontosabb krisztusi (megváltási!) célját, vagyis az igazi és végleges megváltást, minél hamarabb és minél teljesebben.
Van azonban a fentiekben leírtaknak a megvalósításához egy olyan, nem csak a keresztény lelkülethez, de minden féle Isten-hívéshez tartozó, belső magatartási segítség is, amit Jézus ugyan nem nyilatkoztatott ki, de az evangélium író Szent Pálnyomán, szerencsére a keresztények nagyon sokat hangsúlyoznak és a hitéletükegyik legfontosabb feltételeként és alapjaként használják. És nem véletlenül! És ez nem más, mint a hála, a hála-adás, illetve a léleknek és a szellemnek a hála-állapotban való megtartása. Az az ember ugyanis, akik képes a hálára, az egyértelműen képes a karma-oldásra is, vagyis, a saját önkéntelen hibáinak és öntudatlan negatív (karmikus!) késztetéseinek a feloldására is. De ugyanaz van ebben az esteben is, mint a szeretet esetében is, amiről azt mondja Jézus, hogy könnyű a szívünknek kedves személyeket szeretni, akik ugyancsak szeretnek minket. Azzal tehát nem tettünk – teszünk nagy dolgot. De az ellenséget szeretni…, az az igazán nagy megvalósítás. És ugyanúgy, hálát adni azokért a jó dolgokért, amiket kapunk az élettől, vagy azokért a személyekért, akik szeretnek és segítenek bennünket-, vagy egy – egy szerencsétlenségből való megszabadulásáért, stb. ugyancsak nem nagy dolog. De hálát adni azokért a sors-nehézségekért és a megpróbáltatásokért, és a szűkösségekért és veszteségekért, és kiábrándulásokért, amelyek meg szabadítanak egy – egy negatív hiedelmünktől, vagy negatív magatartásunktól, vagy amelyek megvilágítják a számunkra a tényleges valóságot, vagy megtanítanak arra, hogy képesek vagyunk nemesek lenni és úgy viselkedni egy – egy megalázó helyzetben, vagy talpra állni és önállóvá válni, amikor elvszítjük a vagyonunkat, vagy valamilyen lelki támaszunkat, illetve, vissza szerezni a magunkba, vagy az istenbe való hitünket, nos, ez az a hálaadási forma és élmény és állapot, amely segítségével szubtilisen vissza jelezhetünk a teremtő-megváltónak, hogy jól végezzük a ránk bízott legfinomabb és legrejtettebb életfeladatokat, vagyis a belső változásokat. Vagyis azt, hogy karmát oldunk, és nemesedünk és megváltódunk.
Ezzel, az utóbbi hálaadás-gyakorlással, illetve ennek az általános (nem vallásos!) „keresztény” képességnek a megszerzésével, azt a képességünket is meg tudjuk szerezni idővel, hogy igazán, teljes szívünkből az ellenségeinket, illetve az ellenségesnek látszó és tűnő sorshelyzeteinket is megszeressük, és amennyiben nem perverzekről, vagy perverzióról (spirituális zavarodottságról) van szó, amivel ez lehetetlen: ha itt lent a földön nem is, de „fenn a magasban” legalább, kiegyenlítődjünk.
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|
Belépés
GyIK
Keresés
