|
Medárda krízises iskolahelyzetéről, az ő Facebook-oldaláról
Kedves osztálytársaim!
A tegnap, késő este érkeztünk vissza Homoródkarácsonyfalváról, ahol édesapám, más, ökologiailag és spirituálisan is gondolkozó személyekkel együtt, egy környezet-kímélő és az önrendelkező, rendtartó székely falú- közösségi hagyományain és önfenntartó életformán alapuló közösség létrehozásához szükséges anyagi környezetet próbálnak megteremteni. Ezért csak késő este vettem észre, hogy az oldalra visszavettetek és csak most, vasárnap olvashattam el az új, velem kapcsolatos bejegyzéseiteket. Őszintén hálás vagyok tehát, amiért törekedtek a nehéz helyzetemet megérteni.
Trudi, úgy-e te emlegetted többször is az érzelmi intelligenciát? Hát abba, az ugyancsak a pszichológiai könyvekben leírt, empátia-készség, a másik helyzetébe való személyes beleérzési képesség is beletartozik. Hát én csak azt szerettem volna kifejezni nektek azzal a filmmel, amit te hiteltelennek bélyegeztél, értsétek meg a helyzetemet. Vagyis azt, hogyha már, az oszi, aki félre értette azt, amit édesapám akart mondani a szülői értekezleten, felbolygatta ezt a gyermekes kiközösítést, ti meg tudjátok érteni, hogy én mint másodikos és mint harmadikos, majd negyedikes gyermek, milyen félelmeken és szorongásokon mehettem keresztül akkoriban, amikor az osztályotokba kerültem és ti rám kentétek, hogy elloptam az Ede vicces füzetét, majd valamelyiketeknek az óráját. Azt tehát, hogy mit kell újból átélnem, amiért az oszi engem tévesen hibáztatott azzal, hogy én bármihez is tudatosan és akarattal hozzá járultam volna másodikban és harmadikban, vagy negyedikben ahhoz, hogy ki legyek közösítve! Hiszen arról én egyáltalán nem tehettem, vagy tehetek, hogy akkoriban még nem volt jó a mozgáskoordinációm, és nem vágott az agyam, úgy mint a tietek, és nem találtam fel közöttetek azonnal magamat, és ti elkezdetek csesztetni és kiközösíteni.
És szerettem volna, ha megértitek azt is, hogy mennyire fájdalmas lehetett az nekem, hogy amikor az édesanyám elhagyott minket és emiatt néhány hétig nagyon féltem a jövő miatt és szomorú voltam és rossz jegyeket kaptam, még a ti folyamatos csesztetéseteket és el kellett viselnem, hogy már rendesen üldözve éreztem magam és félve és rossz kedvvel mentem iskolába. De nem tudtam mást tenni, mert össze voltam zavarodva, mert nem értettem, hogy édesanyám miért ment el, hiszen azelőtt a szüleim soha nem veszekedtek, mert akkoriban nem értettem, hogy egyesek ilyenre is képesek, ha házasságon kívül nagyon szerelmesek lesznek. És édesapámat is sajnáltam, mert észrevettem, hogy este néha sír, ha azt képzelte, hogy a testvéreimmel már elaludtunk és láttam, hogy napközben rengeteget kell dolgozzon, hogy ennünk tudjon adni, takarítson és mosson, mert mi akkor még kicsik voltunk és nem tudtuk kiszolgálni magunkat. Főként Turula, aki még nagyon kényes és soványka volt, és apumnak még a pénzkereső munkáját is el kellett végeznie, hogy minket eltartson, miközben az anyám, akinek még most sincs saját lakása, el akart vinni tőle a saját anyjához falura egy kis kulipintyóba, amelyben már hárman laktak és sok alkoholt fogyasztottak és az édesapánk emiatt nagyon féltett minket, mert a törvény általában az anyákhoz ítéli a gyermekeket.
Nagyon szépen kérlek Laci, Ede és Bálint, hogy most ezeken a dolgokon ne vageszkodjatok és szellemeskedjetek megint a rovásomra, vagy az apum rovására, mert ti ezekbe a dolgokba, vagy az én akkori zavarodott lelki világomba, nem volt ahogy ti belelássatok akkoriban, mert ti is kisgyermekek voltatok, mint én. És ti akkor csak azt láthattátok, hogy a zavartságom miatt még ügyetlenebb és feledékeny voltam, és úgy látszik, még nyolcadikos koromig is, részben az maradtam. De ezekért a lelki és agyi állapotaimért, nem én voltam a hibás és ezért a zavartságomért, amit nehezen tudtam kinőni, nem kellett volna csesztetni és a közösségből teljesen kirázni, és Laci sem kellett volna emiatt velem folytonosan verekedjen. És egyáltalán nem kellene Lacinak ezt a hatodikos és hetedikes verekedéseit velem, most szóban, vagy a csoportos facebokos oldalatokon folytatnia!
Hát ne haragudjatok, de én arról egyáltalán nem tehettem, hogy 8 és 9 éves koromban, az, az zavarodott és ügyetlen Medárda voltam, akiről ti., kisgyermekként úgy képzeltétek, hogy amiatt, amit ti kívül észleltetek, vagyis az ügyefogyottsága miatt folytonosan csesztetni kell és megalázni és többször megverni, vagyis Lacit arra biztatni, hogy verjen meg és ezeken a verekedéseken nevetni, kárörvendeni. Mint ahogy nyolcadikban mind le is írtátok nyíltan azt, hogy ügyetlen – nyomorék vagyok, akinek rothad le a feje. És hiába állítja ezt még az oszi is, hogy ezért én is hibás vagyok, mert ebben neki egyáltalán nincs igaza, szegény teljesen el van tévedve! Mert én nagyon jól emlékszem, hogy mennyire sóvárogtam a barátságotokra, és majdhogynem könyörögtem és éppen nem esdekeltem azért, hogy bánjatok velem szépen, de ti még csak azért is annál jobban ugrattatok és hülyét csináltatok belőlem és kiközösítettetek és Lacit hecceltétek, hogy verjen meg. És ez az ellenséges viselkedésetek nem szűnt meg az évek során sem, hanem folytatódott azzal, hogy Ede és mások is, mint Trudi, ahelyett, hogy lebeszélték volna erről, még uszították ellenem Lacit, aki nem tudom miért, soha nem akart rólam leszállni és most is csak heccel és amiatt, hogy nem hagytam magam, folytonosan verekedett és sokszor belém is rúgott.
Hát persze, hogy elsírtam magam, amikor az új oszi ezek után, azt mondta előttetek, hogy szeresselek titeket! Mert nekem éppen, hogy ez volt a vágyam éveken át, de ti ebben állandóan meg akadályozatok. És amikor meg hallottátok, hogy az oszi is azon a véleményen van, hogy mindezért én is hibás vagyok (Ugyan miként lehet egy a szülei válása miatt zavarodott kilenc éves kislány, azért, mert kiközösítik és kikészítik folytonosan.), akkor még jobban rám támadtatok.
Hát, miért lennék én hibás, amiért ti előbb csak bolondot csináltatok belőlem nyolc és kilenc évesen, az ártatlan kis vicceitekkel, de utána, amikor harmadikban az anyám elvesztésekor zavarodottá váltam, szabályosan kiközösítettetek és aztán ezt folyattattátok, a tancinak való hazudozással (Míg nincs meggyőződve, hogy azt az órát nem én loptam el, pedig édesapám éppen azelőtt két héttel vette meg számomra az első karórámat!) és így csesztettetek hét éven át és ezért raktátok ki azt a hülye-gyerek fényképet is rólam a facebookra, és ezért írtátok azt a sok gyalázó – mocskolódó szöveget a személyemről. Még szerencse, hogy azt a régi oldalatokat Őrsi megmutatta az apumnak. Mert ő megtudta értetni velem, hogy ti hiába, hogy már 14 évesek vagytok, mert valójában még igazi felnőtti felelősség-tudattal nem rendelkező gyermekek vagytok, majd aztán az egészet a régi oszi előtt és Laci édesanyja előtt leleplezte és akkor ti azt a sok mocskot az oldalról le törültétek ugyan, de, amint az oszi hibázásai következtében kiderült: a szívetekből nem! Szerencsére, mert, hogyha a dolog folytatódott volna, és én véletlenül meglátom és elolvasom azt a sok disznóságot, amit rólam írtatok, még talán öngyilkos is lehettem volna!
És nem csak édesapám nyugtatott meg afelől, hogy nem fogtok többet rám támadni, mert úgy emlékezett, hogy ők is meg komolyodtak kilencedikben, és mert beszélt Laci édesanyjával is és Szigeti édesapjával is, akik régi barátai (Kár, hogy akkoriban nem tudhatott arról, hogy Bálintnak is szálka vagyok a szemébe valamiért, mert az ő apjával is jó ismerősi viszonyban van.) és azok meg nyugtatták, hogy komolyan szóba álltak veletek, hogy ilyesmi tovább ne történhessen meg. De a régi oszi is azt mondta neki, hogy a felvételi vizsga után gyökeresen megszokott változni az osztály-közösségek összetétele és meg komolyodnak a diákok. Tehát, ezekkel a múltbéli dolgokkal én már nem vádoltalak titeket, örvendem, hogy kilencedikben végre abba hagytátok, és azt képzeltem, hogy most már minden jóra fordul, mert megkomolyodtunk az egészen, és végre nyugodtan mehetek én is az, iskolába, ahol olyan sok órát kell eltöltenünk együtt. Ehelyett viszont, amiatt, hogy az oszi félre értette az édesapámat, illetve, amiatt, hogy édesapám nem tudta nyugodtan (csendben) elmondani, amit akart, mert a Huni édesanyja többször is közbekiáltott, hogy ők is a tanárokkal való együttműködésre nevelték a gyermekeiket, és azt, hogy „Medárda a hibás, amiért ki közösítették” (És erre a hibás véleményre az apum külön felhívta a figyelmét az oszinak, aki, ahelyett, hogy ott rögtön megcáfolta volna ezt, másnap az oszi-órán előttetek még meg is erősítette.), meg azt, hogy Te (az apum) vagy a hibás, hogy Medárdát kiközösítették, mert nem engedted el a gyermeket kirándulni az osztálytársaival.” (Hogy engedett volna, ha tudta, hogy kétszeresen bevádoltatok lopással?) Sőt, apum elmondása szerint, még azt is megkérdezte félhangosan a Huni édesanyja mellett ülő szülő, hogy „De vajon Medárda veled egy véleményen van-e abban, amit mondasz?”, szóval, ahelyett, hogy ti álltatok volna mellém, hogyha már az oszi hibázott (Még egyszer mondom: nem tartom magamat hibásnak, amiért harmadikos koromban, amikor az anyánk először elhagyott, és negyedikben, amikor az anyánk másodszor és végleg elhagyott, zavarodott voltam lelkileg, és emiatt néha ügyetlenül viselkedtem. És azért sem mert kiskoromban a mozgáskoordinációm, vagy a beszédem nem volt annyira rendben kifejlődve mint a tietek. És azzal az érzelmi intelligenciával, amit Trudi emlegetett, el magyaráztátok volna az oszinak, hogy senki sem hibás azért, ami kiskorunkban történt, de azért pl. amiket a tavaly irkáltatok rólam, már érettebb fejjel, ti becsületesen vállaljátok a felelősséget és bocsánatot kértek tőlem, el kezdtetek tovább mocskolni és gyalázni. Sőt. Folytatva azt a gondolat-menetet, amit egyiketek édesanyja fejtett ki a szülői értekezleten, ami szerint, az édesapám is éppen annyira hibás azért az utálkozásotokért, mert nem engedett el veletek együtt kirándulni, miután rám fogtatok egy óra-lopást és egy füzet-lopást és tudott arról is, hogy időnként a bolondját járatjátok velem (Azt, hogy Laci folytonosan verekedik velem, nem mertem neki soha megmondani, mert mindig arra bíztatott, amit a múlt heti beszélgetésünk alkalmával az igazgatónő is javasolt, hogy tanuljam meg megvédeni magam veletek szemben.), ti tovább hazudtatok, akárcsak harmadikban, az óra és a füzet esetében és előbb az oszit győztétek meg arról, aki most már az igazgató nőt is meg győzte arról, hogy én valamiféle öntudati szeszélytől indítatva, folyamatosan elhatároltam magam az értelmes és kreatív közösségi munkától és ezzel váltottam ki az utálatotokat. Hát ez is egy olyan, a gyermekkori szamárságokról való lemondásotokat, és Lacinak, Edének és körüknek a velem szembeni ambícióiról való lemondani való képtelenségeteket igazolni hivatott baj rám-kenő csoportos hazugság, mint az óra- és a füzetlopás! Az új oszi ahelyett, hogy ezeket a valótlanságokat át venné tőletek egy-az egyben, meg kérdezhette volna a régi oszitól, hogy az mennyire látott engem hibásnak a részetekről jövő csesztetésekért és megaláztatásokért és arról is, hogy vettem-e részt, vagy nem és akartam-e azt, vagy nem, amikor arról volt szó, hogy valami értelmeset és szépet kell csinálni? Remélem, hogy az új oszi nem kapartatta le a falról azt a nagy fás seccót, amelyet az én irányításommal festettünk a negyedik emeletre, mert ez a legkézzelfoghatóbb tárgyi bizonyítéka annak, hogy amikor értelmes dologról van szó, szívesen beszállok, sőt, az ilyen közösségi akciókért én lelkesedek a legjobban. És nem csak a falfestést csináltam veletek együtt, hanem hetedikben a túrós makarónit, a román filmet nem tudom már melyik osztályban, az oszi is láthatta volna,hogy a puliszkafőzésben is milyen örömmel részt vettem, és amikor a biosztanár erre megkért, az udvartkarítást is lendülettel végeztem és még sokmindent leírhatnék.
Szóval, én nagyon köszönöm nektek és őszintén hálás vagyok nektek most, hogy egyesek közületek igyekeztek megenyhültetek irányomban, és meg akartok nyugtatni afelől, hogy többet nem zavartatni magatokat attól, hogy a kezdeti reménységeim és vágyaim, meg a jelenlegi akaratom ellenére, én lettem az osztály Fekete Báránya, de most is csak azt tudom mondani, hogy ez az édesapám egyezsége az Igazgatónővel és az osztályfőnöknővel, de én nem akarok egyáltalán fekete bárány lenni közöttetek, sőt, még csak „kakukktojásnak sem”, ahogy az igazgatónő finoman fogalmazott, hanem egy olyan becsületesen játszó osztályközösségnek a tagja szeretnék lenni, akit a többiek magukhoz méltó tagnak látnak és kezelnek, és nem csesztetnek folyton, ha kell ha nem, csak azért, mert nekik még mindig bűntudatuk van vele szemben azért, mert hét éven keresztül kegyetlenül el bántak vele. Hiszen ebbe a közösségbe én nem azért kerültem bele, mert ide az apám „bepréselt”, mint ahogyan rendkívülien fondorlatosan Lacit vissza dugták például, holott a felvételi vizsgán messze vonal alatt esett ki, hanem azért mert a tisztességes vizsgaeredményeim alapján ötödiknek jutottam be a hatvanöt jelentkező között. Én ugyanis az éve elején, sőt, már a vizsga időszakában is, megbocsátottam az egészeteknek és most is arra törekszem, annak ellenére, hogy disznóságokat irkáltatok rólam még három napja az új oldalatokon is (Mind meg vannak örökítve, vagyis bármikor előhívható módon és többszörösen is, be vannak azok másolva a gépeink memóriájába, tehát nem tagadhatjátok le azzal, hogy letörültétek. De, ha azért törültétek le mert megbántátok és szégyellitek mindazt, amit ott ellenem és az apum ellen leírtatok, akkor a részemről el lesz felejtve.) tehát még Lacinak is kész vagyok megbocsátani (Hiszen az, hogy ő miként kerülhetett be ebbe az általa kisajátított közösségbe, ahogy én megértettem, az a diplomáciai törvényekkel visszaélő szüleinek, és az ilyen háttéri intézkedéseket elfogadó tanügyi bizottságnak a dolga!) de arra kérlek szépen, hogy Ti magatok is bocsássatok meg saját magatoknak. Addig ugyanis amíg a velem szembeni fölény-érzetetekkel és a felületes vgánykodásaitokkal el nyomjátok a lelkiismeretetek hangját, kénytelenek lesztek továbbra is legbelül, a lelketek titkos zugaiban haragudni rám, és ez a rejtett bűntudatotok nem csak a mi kapcsolatunkat fogja tovább bomlasztani, hanem a ti lelki világotokat is, még felnőtt korotokban is. Igazam van-e Trudi? – Neked csak kell ezt tudni, mert nem csak, hogy ilyen jellegű könyveket (Vagy csak cikkeket és teszteket?) szoktál olvasni, hanem azért is, mert te már egy komoly – tizenkettedikes szintű! - beavatáson is át mentél, nem?
Szeretném tehát, ha megértenétek, hogy én nem szeretnék az oszi által beállított fekete bárányként, különc egyéniség lenni köztetek, mint ahogyan Ottilia kedvesen utalt erre (Hálásan köszönöm Otti!). Én jól tudom magamról, és a szüleim minden barátja és ismerős is tudja, sőt, ki is hangsúlyozzák, hogy annak ellenére, hogy édesapám nevelt, milyen „helyesen” viselkedem. Tehát nem vagyok egyáltalán különc, sem dalmata a német , stb. De még csak szimpatikus kakukktojás sem akarok lenni, mint ahogy a sok huzavonában agyilag kifáradt apukám kiegyezett végül az Igazgatónővel, amikor látta, hogy az sehogy nem tudja rávenni a oszit, hogy vállalja előttetek azt, hogy ő volt aki tévedett. Szerintem és minden felnőtt ismerősünk szerint, akárcsak a tanáraink szerint is, én egy normális kamaszlány vagyok. El kell fogadnotok, hogy bármennyire így kívánja ezt most a lelkiismeret furdalásotok, és még inkább az oszi pedagógusi hírneve és tanári büszkesége.
Arról nem tehettek sem ti, sem én, hogy pedagógusként, az oszi nem hallott a kisdiákok közötti mobingolás (vagy Nully-zás) jelenségéről, amiről hetedikben tanultunk angol órán, és azt képzelte, hogy könnyebb dolga lesz, ha nem megy szembe veletek és a szüleitekkel. Vagyis a diákok és az engem és az apumat, ugyancsak nem tudni, hogy miért vádoló egyes szülők többsége rólam hirdetett „véleményével” és azt állítja, hogy amiért ti lelkiismeret furdalásból még mindig utáltok, azért másrészről én is hibás vagyok. Arra kérlek, hogy próbáljatok meg, értelmesen belegondolni ebbe: 5O százalékban tehát én vagyok a hibás, miközben a ti hibátok és felelősségetek eloszlik 29 részre! És az oszi véleményével együtt 3O részre, ahogy azt Ákos is, nagyon racionálisan levezette, megkérdezvén, Hogy a többségi vélemény alapján én vagyok-e hülye (így írta, szó szerint!), vagy ti együtt az oszival? Apropó, Ákos, miért, kinek a kérésére – tanácsára törölted le te ezt a, teljesen logikus és racionális hozzászólásodat? Mi volt a baj vele? Mondd meg annak aki azt kérte tőled, hogy törüld le, hogy a mi gépeinkben meg találhatók a te hozzászólásaid is, teljes-egészen.
Nem akarom tehát sem fekete bárányként sem kakukktojásként folytatni az iskolát, ahova én, az előzetes tanulmányi eredményeim és a vizsgán eléret jó eredményeim alapján jutottam be. Ez az iskola nem tulajdona sem az itt tanító tanároknak (Bálint édesapjának sem, hogy ő engem innen kiutasítgasson!) sem az igazgatóknak, sem a ti szüleiteknek, hogy engem innen ti, a rólam fenntartott többségi véleményetek alapján kitúrhassatok. Ennek az állami iskolának a kilencedik osztályába egyikünk sem a többiek szavazata alapján jutott be jog szerint, hanem a felvételi vizsgán elért tanulmányi és művészeti eredmények alapján! Egyetlen egyet kivéve, aki a szemünk láttára esett ki, és még hozza jóval a vonal alatt! És most éppen ez, az anyja által a közösségünkbe vissza-lopott „kakukktojás” osztogatja nekem itt az észt, ugyanúgy mint hatodikban és hetedikben is, arról hogy nem tartozom bele a közösségbe és mennyek innen el! Meg, az ő jó barátja, Bálint, akinek a folyamatos kotyogásaitól és a tanárokkal szembeni nyílt szemtelenkedéseitől nem tudunk órákon figyelni.
Ha hiszitek, ha nem, őszintén mondom, hogy nem haragszom rátok, azok ellenére is, amiket fent leírtam. Nem haragszom, de félek tőletek, mert, jó, hogy nem mocskoltok többet, de biztató jeleket sem látok arra, hogy ha vissza megyek az osztályba, nem folytatjátok tovább a csesztetésemet, vagy esetleg Laci nem-e kezd el velem verekedni, mint régen? Hiszen Krisztina (Borbély) is azt ígérte, hogy ő nem fogja ezt ennyiben hagyni! Egyelőre itt tartunk tehát az egészen, és azok alapján, amiket ezen az oldalon a családom tagjaival is látunk, semmi biztató nincs arra nézve, hogy abba hagytátok volna az üldöztetésemet. Mert az, hogy péntek óta nem írtok engem tovább vádló, vagy mocskolódó szavakat, számunkra még egyáltalán nem biztató jel. Főként nem azt követően, hogy az Ákosnak a szövegét, amely a napnál világosabban bizonyította azt, hogy az oszi bujtatott fel titeket ellenem, Trudynak azzal a szövegével együtt, hogy „szarom rá” (Vagyis a családomra!) letörültétek, miközben más, annál sokkal súlyosabb vádakat és negatív minősítéseket tartalmazó szövegeket ott hagytatok. Szeretném tehát, hogyha az igazgatónővel és az oszival folytatott pénteki megbeszélésetek után le írnátok, hogy még mindig azon a véleményen vagytok-e, mint szerdán és csütörtökön, vagy enyhült az ellenem újból felgerjedt haragotok és változott az egész helyzetről a véleményetek? Előre is meg köszönöm a becsületes, őszinte hozzászólásaitokat.
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|
Belépés
GyIK
Keresés
- a szülők a tanítókkal - tanárokkal együtt, amilyen "közösségi" magaviselettel együtt járt az is, hogy pl. Medárdát, akit a tanárokkal való kreatív tantárgyi információ-cserére és együttműködésre neveltem és biztattam folyton, és aki minden tanárja szerint egy nyitott szellemű kreatív, jóindulatú és jóakaró diák, ez az "osztályközösség" ki közösítette és a legalávalóbb személyi sértéseket (székelyesen: ocsmányságokat!) írtak róla a titkos belső Facebookos csoport-fórumukon. 