És íme egy, a Gyurcsány-korabeli apeh hivatalnoki csúsztatásból eredő, kemény fejtöréses játszmám illusztrációja, amely két és fél hónapos abszurd levelezést igényelt, ahhoz, hogy a végén a dérés címekkel rendelkező hivatalnokok megoldják maguknak az általuk létrehozott problémát, amit rám akartak kenni:
Az első levél annak a könyvelőnek szól, akinél hátra hagytam egy gazdasági tevékenységet soha nem folytató, Magyarországon a tartózkodási engedély megszerzése érdekében alapított (akkoriban még szükség volt ilyen engedélyre) Betéti Társaságnak az iratait Sopronban:
Kedves Barátnőm!
X Y. közös barátnőnk irányított hozzád 2001-ben, annak érdekében hogy segítsél nekünk az asztrológiai BT papijainak a rendezésében, miután meghalt Csornán Enikő nevű kislányunk. Neked, a fiadnak és a menyednek is készítettem egy - egy asztrológiai sorsfeltárást, amivel mind nagyon meg voltatok elégedve. Én akkor, a hivatalos engedélyek megérkezése után hirtelen kialakult nehéz gazdasági helyzet miatt, úgy döntöttem, hogy a BT-t nem indítom be egyáltalán és haza jövök Csíkszeredába. Te megígérted, hogy a szükséges bürokráciát rendezed és a Céget is átíratod a te cégeiddel azonos székhely-címre. Mégis, 2003-tól az Apeh ügynökei, hogy – hogy nem, azt állapították meg, hogy a Metanoia XXI bejelentett székhelyén (Hátsó Kapu 8) nem található?! Ezért 2003 és 2004 években két állítólagos belső vizsgálatot végeztek annak érdekében, hogy a Cég statisztikai nyilvántartásáért járó évi 1000 forintos hátralékokat behajthassák. Minderről viszont engem egyáltalán nem értesített senki, sem te, sem ők (Az Apeh hivatala!), és most, három év elmúltával, 2007 júniustól, kezdték küldözgetni a csíkszeredai címemre a fantazmagórikus belső vizsgálatok 100000 forintos árának az APEH-adóvá átkeresztelt összegének a behajtásáról szóló határozataikat. Még egészségi biztosításokat is be akartak hajtani, de az alól utólag nagylelkűen felmentettek. Vagyis nem 120 000 forintra bírságolnak, hanem csak 109 000 forintra! Meg kérlek szépen, hogy a Győri Apeh-el tisztázd a helyzetet. Én megbíztam egy Győrben élő kedves ismerősömet, hogy a BT. statisztikai nyilvántartásáért járó, 2003-tól elmaradt évi járadékokat a nevemben fizesse ki. Az utolsó telefonbeszélgetésünk alkalmával, 2002 karácsony táján, azt kérdezted, hogy kifizessed-e az évi járadékot, vagy esetleg nem-e adnám át számodra a BT-t? Akkor azt mondtam, hogy még fizesd ki és jövőben megpróbálok kimenni. DE csak 2004-ben sikerült kijutnom Mor-ra és Sopronba, és amikor annyi időm volt, hogy hozzád elmehettem a Hátsó kapu 8-ban, a bejáratot zárva találtam. Ezt követően, nem volt több időm újra próbálkozni a találkozással. Beismerem, hogy nem szabadott volna annyiban hagyni a dolgot és mindent elkövetni annak érdekében, hogy találkozhassunk. Most viszont született még egy kislányunk: Réka, és ez már a negyedik (Sorrendben: Medárda, Etelka, Turula és Réka), így tehát semmi esély nincs arra, hogy az elkövetkezendő néhány évben Sopronba mehessek. Légy szíves tehát vagy vedd át a BT-t, vagy írd meg, hogy mit kell elküldenem a felszámolása érdekében. Kérlek szépen mihamarabb értesíts afelől, hogy mit tudtál intézni, mert 15 000 forintnyi havi állami segéllyel és egyetlen keresettel (Az enyém), egy hat tagú család Csíkszeredában, nem tud ahonnan 110000 forintot előszedni. Köszönettel és barátsággal: Kozma Szilárd
ADÓ ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSI HIVATAL NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS IGAZGATÓSÁGA KIHELYEZETT HATÓSÁGI OSZTÁLY 9003, Győr PF. 118 Ügyszám: 8429366460 és 8429366460 (Kozma Botond Szilárd – Metanoia nevű asztrológiai és metafizikai információterjesztési RT. Későn előterjesztett felszámolásának és megszüntetésének az ügye.)
Dr. Németh Péter ügyintéző
Tisztelt Dr. Németh Péter! Mielőtt a Dr. Keserű Péternek az ön által fogalmazott, és az én terhemre hozott, 2007 szeptember 07-i keltezésű és a 8429366460 ügyszámú határozatának az alapszintű és elemi tárgyi és jogi tévedéséről szólnék (írnék), szükségesnek tartom egy ugyancsak alapvető status-qvoi tévedés és félreértés tisztázását. Én nem vagyok és soha nem is voltam Magyar Állampolgár és az önök embertelen, sőt: az ön fent említett határozata tükrében csökönyösen és rafináltan rosszakaró ügykezelése nyomán, lehetséges az is, hogy akkor sem akarok majd az lenni, ha Magyarországom újból többségi nép-nemzeti kormány kerül a hatalomra, amely keresztül viszi a határokon kívüli magyarok számára a kettős állampolgárságot. Én tehát, kedves uram, születésemtől fogva román állampolgár vagyok, következésképpen, sem a születésemtől, sem a nagykorúságomtól fogva, sem az itthoni munkaviszonyom nyomán, NEM ILLET MEG egy másik ország (Magyarország) és állam (Magyar állami) pénzügyi, vagy pénzügyellenőri hatóságát képviselő személy, vagy hivatal részéről, automatikusan AZ ADÓZÓ státusz-megjelölés, cím, vagy megnevezés! Ez a (ADÓZÓ) megnevezés, megjelölés, vagy cím, akkor és abban az esetben és azzal a feltétellel (!) illetne meg, hogyha bármilyen módon is - Általam, vagy általunk kiadott, lepecsételt és aláírt számlákkal, más gazdasági tevékenységről tanúskodó iratokkal. - bizonyítható és igazolható lenne az önök részéről jogilag az, hogy én, vagy az általam alapított Metanoia XXI nevű BT. valamely tagja gazdasági tevékenységet fejtett ki és ily módon bármely mértékű adózandó és adózható jövedelemre tett volna szert!!! Mivel ilyen fajta gazdasági tevékenységet én soha nem folytattam és ily módon, adózandó és adózható jövedelemre nem tettem szert Magyarország területén – És még egyszer hangsúlyozom: sem általam, sem a Metanoia XXI BT. egy másik bel, vagy kültagja által! - SOHA, az adózó megnevezés egy Magyarországi pénzügyi intézmény bármely hivatali képviselője által, nem hogy téves, hanem TÖRVÉNYTELEN! Ezt a mód felett és végzetesen félrevezető és a fentiek szellemében, önök által törvénytelenül használt címet tehát kikérem magamnak, és egyenesen megtiltom önöknek, hogy az én megnevezésemre ezt a címet használják! És egyáltalán nem véletlenül emelem ezt a kifogást és nem véletlenül hívom fel erre az önök által velem szemben gyakorolt téves és törvénytelen jogi helyzetre és ügykezelési módra a figyelmet! Önök ugyanis, ennek a KÖZÖTTÜNK NEM-LÉTEZŐ, és NEM FENNÁLLÓ viszonynak (Adózó – Adósságbehajtó hivatal, hatóság) az alapján, ADÓ – TARTOZÁS CÍMEN, MINDENÁRON BE AKARNAK ENGEM TERHELNI EGY OLYAN ÖSSZEGGEL (109 000 Ft.), amely egyáltalán nem általam, vagy a Metanoia XXI BT. valamely tagja által folytatott, megadózandó és megadózható gazdasági tevékenységek, vagy a Magyarország területén álló és létező esetleges ingó és ingatlan tárgyak és értékek tulajdonlása után járó, de nem kifizetett adó formájában jött létre. Ez az összeg, mint ahogyan azt az első, mindössze 2007 júniusában keltezett és hozzám is csak ekkor érkezett, levelükben és határozatukban a tudomásomra hozták, egy olyan, ÖNÖK ÁLTAL 2004-ben, teljesen indokolatlanul VÉGZETT, ér ráadásul 2005-ben állítólag, ÚJRA MEGISMÉTELT (Vajon, mi a fenének kellett ezt, az én másfél havi jövedelmemnek megfelelő összegbe kerülő, hivatali vizsgálatot MÁSODSZOR is elkövetni, amikor még az elsőnek az eredményéről sem értesítettek!!!!????) és ugyancsak INDOKOLATLANUL NAGY pénzösszegbe kerülő, „BELSŐ VIZSGÁLAT”-nak nevezett, hivatali eljárás NYOMÁN KELETKEZETT, amelyet most önök, teljesen szabálytalanul és törvénytelenül (Hogy ne mondjam, hivatali csalással!) ADÓSSÁG - HÁTRALÉKKÉNT tüntetnek fel, és MINDEN ÁRON - akár a családomnak a hónapokig tartó gazdasági nyomorba szorítása árán is! - meg akarnak velem, vagy a BT. valamelyik más beltagjával fizettetni! Ön tehát, a nevezett határozatában, teljesen tévesen (hibásan!) és törvénytelenül utasította el a fellebbezésemet, „Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII törvény (a továbbiakban Art.) 35. § (2) bekezdésének az f pontja értelmében”, amire ön hivatkozik a határozatban és amely azt írja, hogy: „ ha az adózó az esedékes adót nem fizette meg és azt tőle nem lehet behajtani.. stb., stb.” Mivel, amint a fentiekben azt kimutattam, ad 1. Mivel a munkavállalási engedélyem kézhezvétele után, úgy döntöttem, hogy haza költözök és Magyarország területén nem kezdek bele semmiféle jövedelemszerzési tevékenysége, NEM ÁLLÓK ÉS SOHA NEM IS ÁLLTAM ADÓZÓI VISZONYBAN SEM A MAGYAR ÁLLAMMAL, SEM ANNAK VALAMELY HIVATALÁVAL SZEMBEN! És ad 2. Az az összeg, ami AZ ÖNÖK HATÁROZATAIBAN egy TÖRVÉNYTELEN HIVATALI ÁTNEVEZÉS (ÁTKERESZTELÉS) NYOMÁN adónak tüntet fel, egyáltalán nem adó, HANEM EGY OLYAN BELSŐ HIVATALI VIZSGÁLAT NYOMÁN KELETKEZETT, IRRACIONÁLISAN NAGY ÖSSZEG, AMINEK A KELETKEZÉSÉHEZ NEKEM SEMMI KÖZÖM NINCSEN!!!! Ezen egyszerű okok és fennálló jogviszonyok miatt tehát, az ön Határozatának az a további része, amely az én, vagy a Metanoia XXI Bt. úgynevezett „ADÓ- tartozásáról” szól, egyszerűen okafogyott és értelmetlen egyrészt, másrészt, ugyanezen okok miatt teljességgel törvénytelen! Ezek miatt, az adóhatóság hivatalnokai által elkövetett alapvető hivatali és tárgyi tévedések és hibák miatt, valamint amiatt is, hogy ezekről az elhibázott belső eljárásokról, amelyeknek a költségeivel ENGEM ÖNÖK TELJESSÉGGEL TÖRVÉNYTELENÜL (ÁTKERESZTELÉSSEL!) BETERHELTEK adó-tartozás címen, 2007 június 20-ig engem ezek a Magyarországi Pénzügyi Hatóságok és Hivatalok munkatársai, soha, semmiféle néven nevezendő formában NEM FIGYELMEZTETTEK, felszólítom önt, hogy azonnali hatállyal vizsgálja felül a határozatát és változtassa azt meg olyképpen, hogy a Győri Apech-hivatala által KÉTSZERESEN IS FÖLÖSLEGESEN ELKÖVETETT BELSŐ VIZSGÁLATÁNAK AZ én terhemre írt ÉRTÉKE (100 000 Ft.) megfizetésének a törvénytelen igénylését azonnal szüntessék meg, és, HA VALAKIVEL KI AKARJÁK FIZETTETNI A HIVATALI TÉVEDÉSEIK NYOMÁN KELETKEZETT 100000 FORINTOT, ezzel TERHELJÉK BE azokat a Győri APECH-HIVATALNOKOKAT, AKIK AHELYETT, HOGY ANNAK RENDJE ÉS MÓDJA SZERINT ÉRTESÍTETTEK VOLNA - Pontosan ugyanúgy, ahogyan most, amikor a baj megtörtént, bezzeg képesekké váltak az önök terhelő határozatainak az elpostázására! -, arról, hogy a fennálló törvénykezés szellemében, a nem működő, de hivatalosan meg nem szüntetett Metanoia XII. BT társaságnak a hivatali számontartása (Statisztikai kezelése?) miatt, köteles vagyok évi 2000 forint, számontartási járulékot fizetni a Magyar államnak, olyan fölösleges HIVATALi intézkedésekbe (50 000 forintos belső ellenőrzésekbe!) fogtak KÉTSZERESEN IS (!!!!), amelyek a hivatalnak, állítólag 100 000 forintjába kerültek. Azon nagy reményemmel, hogy a fentiek alapján ön és a munkatársai megértették végre- valahára, hogy a nevezett 100 000 forintos összeg, nem az én törvénytelen magatartásom nyomán, hanem az ön munkatársainak az előbb hibás, majd egyenesen törvénytelen és hivatali csalás-szerű (Átkeresztelés!) ügykezelése nyomán jött létre, és végre ott keresik a hibát ahol kell, és engem a jövőben békében hagynak ezzel, maradok tisztelettel: Kozma Szilárd UI. Annak megelőzése céljából, hogy önök továbbra is azzal zaklassanak, hogy különböző artikulusokra hivatkozva, adó-tartozás címen a nyakamba varrva-tartsák az önök hivatala által hibásan végrehajtott vagyoni vizsgálat horribilis összegét, panasszal fogok fordulni a: 1) Magyarország Csíkszeredában székelő Romániai Konzulátusához. 2) A Budapesti Határon Túli Magyarok Hivatalához. 3) Bajer Zsolt újságíróhoz, a Magyar Nemzet c, napilap és a Hírt-tv munkatársához. Szerintem ugyanis, megengedhetetlen önöknek az a csökönyös és zaklató jellegű tevékenysége, amellyel egy belső hivatali hibából keletkező olyan összeget, amellyel nem tudnak maguknak elszámolni, egy, a keresetéből a 4 kiskorú gyermekét és minimális román-gyesen levő feleségét eltartó Erdélyi magyar családapával akarják megfizettetni. Ebben az estben egy olyan külföldi magyart akarnak önök négyen gazdaságilag megnyomorítani tehát, aki egy egész hónapig keményen dolgozik annak érdekében, hogy bár egy akkora összegnek megfelelő keresetre is tehessen szert (50000 ft.), mint amekkorába került önöknek az ő nem létező vagyonának a vizsgálata (Egyik napról a másikra élünk, úgy, hogy sem hűtőszekrénnyel, sem kamrával nem rendelkezünk!), miközben, futni hagyják a magyar államnak milliós és milliárdos forint-összegekkel tartozó, Magyarországi adócsalókat és a tényleges adó-tartózókat!
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|