ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - karma-asztrológus fóruma

Asztrológiai fórum: Kozma Szilárd és asztrológus-barátainak fóruma
Pontos idő: 2024.03.29. 08:21

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 
Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2018.11.13. 10:59 
Offline
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 22:01
Hozzászólások: 4221
Tartózkodási hely: Csíkszereda
VIII. AZ EVOLÚCIÓ, A VILÁGOSSÁG ÉS A CÉLTUDAT-, illetve a tapasztalatból szerezhető értelmi fény-használatnak és a szellemi kapcsolatok meglátásának, valamint és főként: A HIBAJAVÍTÁS SZÜKSÉGÉNEK ÉS LEHETŐSÉGÉNEK AZ EGYETEMES TÖRVÉNYE.


1.

Az egyetemes lét motor-programjaként működő, Első Lilith nevű sóvárgás-jelenség miatt az abszolút létben keletkező feszültség feloldása és meghaladása érdekében, az Abszolútum arra kényszerül, hogy Istenné változva, megnyilvánuljon és ez által létet teremtve, teremtő Istenné váljon (változzon). Majd, a teremtés tapasztalatain keresztül haladva, megváltó Istenként egy magasabb Világossági (Isteni Fény és Értelmi-) szinten, tehát egy fejlettebb szinten, önmagába vissza-forduljon, ez által szüntelenül tágulva - fejlődve. A teremtés első mozzanataként tehát, az Abszolútum, a két világnemző – világszülő - őshatalommá és kiegyenlítődési – megváltódási őserővé válik: a Világosság és a Szeretet ősprincípiumává változik. Vagyis, az Abszolút lét Szerető – Kiáradó Teremtővé és ugyanakkor teremtés- és megváltás-irányító Törvényekké és Törvényességgé: Világossággá változik: Istenné. Ugyanakkor mindez, magában hordozza az ősegységbe való, ösztönös visszakapcsolódási, visszatérési kényszer-erő vágyat is, amit szintén a Szeretet és a Világosság második lényegét képezi megváltás-, megváltódás formájában, ami nem más, mint a teremtés tapasztalatain végig haladó Szeretetnek az újra egyesülése a Világossággal. Ez a megváltás.

A Szeretet – megtermékenyülő és ez által teremtő: kiáradó és befogadó, egységbontó – szaporító és szaporodó- és ugyanakkor egységbe visszakötő –egyesülő, egyesítő hatalom. A Szeretet tulajdonképpen olyan vizionáló – imagináló teremtői-, tehát: szülői őshatalom, olyan életadó – teremtő erő, amely az életadási –teremtési kényszere miatt, megbontja az abszolút ősegységet és új, elkülönült egységeket (a földi életben: princípiumokat) hoz létre. Ám, ugyanakkor, mint az egységbe vissza-kapcsoló, egységesülésre kényszerítő hatalom, a teremtésben is benne marad és pl. a fejlettebb képességekkel és összetettebb struktúrával rendelkező biológiai lények (és főként az ember!) esetében az utódokban megjelenik, mint kényszerítő késztetés – ösztön, az egység-alkotásra, illetve mint távoli sejtelem (tudattalan emlékezés) az ős-egységbe való visszatérési lehetőségre és szükségre. Ezt nevezzük feminin őskezdetnek: Szeretet princípiumnak.
Másfelől az Abszolútum, értelmező, világító, irányt adó és ez által: termékenyítő hatalommá (valamint, az ember esetében: élet-tapasztalatokból is szerezhető értelemmé: Fénnyé, valamint behatoló – átváltoztató és átvilágító, értelmező és irányító hatalommá) válik, és ugyanakkor a megváltódást lehetővé tevő – az egységhez vezető hatalommá is változtatja magát. Ezt nevezzük Maszkulin őskezdetnek, a Világosság princípiumának.
Vagyis: az Abszolút lét a Teremtésben egyszerre ketté osztja és ugyanakkor meg is sokszorozza (megkétszerezi) önmagát. Ezen őskezdetek (princípiumok) egyike tehát, a maszkulin princípium (a kínai Jang), a Világosság, amelyet kauzális Világosságnak, illetve Isteni értelemnek és ugyanakkor tapasztalati ismeretből létrejövő Isteni Fénynek nevezünk a metafizikában. („Az alsó és a felső erőket magába szívja. Ereje tökéletes lesz, ha a földre visszafordul”. – Tabula Smaragdina.) Ennek az egyetemes értelemnek és léttudatnak („Vagyok, aki vagyok.”) mindössze sápadt és részleges megnyilvánulási formája az, az emberi, tudományos – pragmatikus intelligencia, amelynek az erősségét a pszichológia IQ-ban méri. Vagyis, az individuális öntudaton és egyéni, meg csoportos tapasztalati ismereten alapuló és generációkon átöröklődő, a felnőttek által az utódoknak megtanított racionális – gondolkozási képesség. Az a ráció, amely az utód-gondozó és utód-nevelő, eszközhasználó és szerszámkészítő emberben kifejlődött az állati – primitív észlelésen és az elemi kombinációs készségen alapuló tudományos – filozófiai intelligenciává nőtte ki magát. Az tehát, amely emígy kifejlődött az emberben az értelmi felülemelkedést követő intellektuális evolúció során.
De bármennyire is büszkék lennénk rá, ez, a gyakorlati gondolkozási (intellektuális – tudományos) képesség-fejlődésünk – ami előbb a majom fajtáknál, majd az emberszabású majmoknál, az utódok minél hosszasabb és figyelmesebb gyakorlati gondozása és óvása, majd ösztönös nevelése és tudatos tanítása révén jelent meg – csak felszínes és parányi része annak, a kauzális és spirituális dimenziókban, tehát a láthatatlan és gyakorlatilag, közvetlenül érzékelhetetlen dimenziókban (misztikus kifejezéssel: az auránknak a legfinomabb rétegeiben is) létező szellemi értelemnek, amit kauzális – isteni… – világosságnak (igazságnak) és spirituális fénynek nevezünk. Antropológiai tény, hogy az utódok óvásának, gondozásának és nevelésének a minél szélesebb körűvé és mind hosszasabb időtartamúvá válásával, az emberszabású majmok értelmi és szellemi fejlődése, illetve lelki érzékenysége meghatványozta azt a gyors gyakorlati gondolkozási fejlődést, amit az váltott ki belőlük, hogy vágy-céljaik elérése érdekében, különböző tárgyi eszközöket kezdtek használni. Illetve az, hogy szerszámokat kezdtek készíteni, majd növényeket és gabonát kezdtek termeszteni, illetve a földet, és ez által magukat is kezdték művelni. Az utódgondozással, de főként az utódok nevelésével ugyanis, még finomabb, de annál erősebb szellemi – gondolkozói és intuitív megérzési képességekre tettek szert, mint amilyen gondolkozási – kombinációs képességekre tettek szert a szerszámkészítés és az eszközhasználat hatására.
Ez, a teremtés által lehetővé tett és a teremtésben való részvételen keresztül a megváltásig eljutó spirituális folyamatnak (az egyetemes létezésnek és az életnek) az alapját képező, értelmi – racionális logikai dedukciós képességünk tehát - Amire az utódgondozásnak az időben való kinyúlásával a primitív emberben elindult, és aminek az kiteljesedése következtében, a tapasztalati ismereteket szerző és azokat rendszerező, és ez által nem csak a pragmatikus észjárása szerint hibajavító és hibabelátó képesség, tehát. - ez fejlődő és önfejlesztő értelem, nagyon furcsa képességnek bizonyult! Ugyanis, ennek a pragmatikus – észszerűen fejlődő embernek az individuális tudatában – öntudatában (vagyis az értelmében!) tudatossá vált az ember képzelő-ereje. És ezzel a tudatosodással együtt, az elején, hogyha csak primitív babona (később mítosz, majd vallás) formájában is, de megjelent az egyetemes Lét-tudat is (a mitikus képzetek formájában megjelenő Istenérzet, az Istennel való kapcsolódási vágy). És ez egyáltalán nem volt véletlen! Tehát nem, úgymond balesetszerű kényszerhelyzeteknek, vagy „természetes” kíváncsiságnak a következtében jött létre, hanem eleve ott volt az emberben is, mint minden lényben, de a természeti jelenségek és folyamatok közötti ok – okozati összefüggéseket felfedező és az utódoknak átadandó pragmatikus tudásként rögzítő racionálisan gondolkozni kezdő emberben a sorozatos külső kauzális tapasztalatok belső felismeréseket szültek és ezen külső – belső objektív szükségszerűségek hatására nem csak a természeti törvény-szerűséget fedezte fel. Hanem ezeknek a kapcsolódását is az ő személyével.
Így, éppen az ő személyében is megjelenő és az ő képzelet-világában egyre élénkebb formákat kapó egyetemes jelenségek (törvények, amelyeket lényekként képzelt el) kapcsolatba kerültek a hosszú évezredek alatt lassan-lassan kialakuló tudatában konkrét formákat nyerő természeti jelenségeknek a számára logikussá váló ismétlődéseivel. A gyakorlati szükségek által kiváltott hibabelátási és hibajavítási képességei tovább fejlődtek a nagyobb és tágabb összefüggési felismeréseivel és e szellemi kényszer-hatások és felmerülő vágyak és szükségek következményeként, megjelent az ember öntudatában az is, aminek az indító ős-oka a teremtés első mozzanatában, az Adam Kadmon nevű Első Isteni megvilágosodásban keresendő és egyáltalán nem a véletlenben!
Ez az Adam Kadmoni géniusz akkor jelent meg az abszolút létben, amikor az első Lilith által okozott szubtilis ős-feszültség feloldási és meghaladási kényszerének a hatására, az abszolút ősképzeletben felsejlett a megjelenítési képességgel rendelkező anyagi állapot létrehozásának a szüksége és lehetősége. Tehát mind egy olyan létállapot, amely a Lilith-befolyástól mentes (semleges) lét-állapot. Ekkor, tehát az Adam Kadmoni állapot megjelenésekor jelent – „jelenik” – meg tehát, az anyagi állapotnak, illetve a fizikai dimenziónak az ősképzete. Egy olyan szellem-mentes és így, Lilith mentes, „objektív” létállapotnak a képzete jelent meg az Adam Kadmoni képzeletben, amelyben az Isteni Lét, egy az egyben tükröződhet. És ez nem más tehát, mint az anyagi világnak a spirituális előképzete! Mert ugyanakkor felsejlett az anyagi testben létező „isten-hasonmás”, tehát az ember képzete is, mind egy olyan Lilith-inverziókat is hordó, abszolút szellemmel telített (isteni) lénynek az ősképe, amely anyagi testben él ugyan, de amelyben lehetségessé válik az abszolút tudat reflexiója is.
Olyan anyagi testtel rendelkező individuális lényeknek az ősképzete jelent tehát meg az Adam Kadmoni géniuszban, amelyekben az egyetemes isteni tudat képes felébredni és magára ismerni, ám ugyanakkor a karma-javítási kényszert jelző fájdalom is benne van, valamint a karmikus színezetének megfelelő sors-nehézségek, konkrétan, az anyagi korlátok, a nehézségek, az ezek és a megváltás elérési lehetőségekre vonatkozó nézet-eltérések miatti konfliktusok, kudarcok és csődök hatására, megjelenik a megoldási vágy: a megváltódás vágya. Így villant fel az Isteni értelemben a saját élet-képzeletében a zavart okozó (konfliktust, viszályt és fájdalmat okozó) Lilith-inverziókat felismerni és kiszűrni, és azokat minél nagyobb mértékben a tudatában – a mentalitásában megfelelő pozitív élet-képzetekké és lét-látomásokká, illetve új pozitív mentalitássá: személyi képességekké alakítani képes emberi személy ősképzete. („Mielőtt Ábrahám volt, én vagyok.)
2.
Az egyetemes törvények természetének és működési mechanizmusának a beható megismerése és személyes megtapasztalása után tehát, sem a materiális tudomány által előszeretettel emlegetett és érvelésre használt véletlenszerű genetikai mutációkban nem hiszek, sem azoknak a tudomány által, ugyancsak véletlennek ítélt kozmikus katasztrófáknak (meteorit becsapódásnak) a véletlen mivoltában (a Föld klímáját időnként, vagy véglegesen, de mindenképpen gyökeresen megváltoztató üstökös-becsapódások, stb.), vagyis a geológiai és klimatikus események - változások véletlenszerűségében, amelyek állítólag a földi élőlények fejlődését kiváltó mutációkat eredményezték ún. vak kényszer alapján. Nem! Ezek mind törvényszerűen következtek be, annak érdekében, hogy az ember az állati regnumbol – állati létből ­– kiemelkedhessen és a tudata – intelligenciája, annyira kifejlődhessen, hogy az önreflexiójában megjelenhessen az Isten ősképe, illetve, hogy karma-oldásra és ezzel spirituális öntudat fejlesztésre képessé válhasson.
Persze, misztikus – ezoterikus körökben manapság közhely, hogy nem létezik véletlen, de ezzel a közmegegyezéssel az a baj, hogy mind az anyagi állapot, mind a biológiai élet megjelenésére vonatkozó ontológiai kérdésékre képtelen az értelmes választ megadni. És, akárcsak a vallás, a tudományos felfedezéseknek és bizonyítékoknak abszolút ellentmondó kreacionista kinyilatkoztatásával, az ún. ezotéria is, misztifikálásra kényszerül ezekben a végső (eszkatológiai és spirituális - ontológiai) kérdésekben. Erre a legjobb példa Rudolf Steiner és az egész antropozófia.
Nézzük meg tehát akkor, hogy mi is az a jelenség, illetve, hogy minek lehet nevezni azt, ami a természettudomány által véletlenszerűnek ítélt anyagteremtést, majd az ún. halott anyagból az élet-képződéshez vezető eseményeket (katasztrófákat, geológiai és klimatikus változásokat) és valamint a szerves anyag által lehetővé váló, helyváltoztatási képességgel bíró, tehát anyagcserés képességgel rendelkező ún. élő-lények megjelenésének a fejlődési szükségszerűségeit kiváltotta – és folyamatosan kiváltja?
A könnyebb megértés kedvéért, kezdjük a primitív életformák fejlődésének, illetve az élet kialakulásához szükséges, primitív szerves anyagi struktúrák megjelenésének a kérdésével. Nos, a földi lényekben (növényekben és állatokban) a bonyolultabb mozgásformákat és életműveletek elvégzését biztosító magasabb rendű biológiai struktúrák létrehozásához, tehát a fejlődéshez vezető genetikai változásokat kiváltó, majd később a belőlük kifejlett ember formájú lényekben a lelki és szellemi mutációkat és így az értelmi fejlődést okozó fizikai – természeti események, egyáltalán nem voltak véletlenek. De persze, az is világos, hogy nem egy külső, objektív (keresztény, zsidó vagy iszlám) istennek az ily módon, mintegy kívülről történő (akarati) megfontolatlan, vagy megfontolt – tudatos beavatkozása folytán jöttek létre ezek a kozmikus események (pl. katasztrófákat előidéző meteorit becsapódások a földbe). Hanem ezek az ember kialakulásához – megjelenéséhez – vezető, ún. evolutív események, az egyetemes törvények (ebben az esetben: az egyetemes teremtés – avagy a mágia törvénye, a szükség és a kiegyenlítődés, valamint a ritmus és a ciklus egyetemes törvénye, és a Polaritás, és a hatás és visszahatás, majd a fejlődés törvénye), összhatásának a következményeként jelentkeztek. Figyeljük meg: a szűkség és a kiegyenlítődés, illetve a megjelenítés egyetemes törvényének a hatására…
Kauzális és spirituális szükségszerűségből állnak elé tehát az egyetemes törvények összhatásaképpen mindig, azok a kozmikus – fizikai események, amelyek olyan kozmikus, terrális – földtani és vegytani kombinációkat eredményeznek, mint például, amelyek eredményeként aztán megjelenik a szerves anyag is. Sőt, ha ezt megértettük, azt sem lesz nehéz elképzelni, hogy az egyetemes törvényeken, illetve azoknak a fizikai, vegytani és később a biológiai megnyilvánulásain és változásain (hatásain és visszahatásain) keresztül, az abszolút ősszellem (teológusi kifejezéssel: az Isten) az, ami, vagy aki… ezeket a geológiai és klimatikus változásokat eredményező kozmikus eseményeket, antropozófiai célszerűséggel, úgymond kozmikus – értelmileg, tervezetten előidézte. És ezzel lehetővé tette, előbb az élő sejtek kialakulását, majd az alacsonyrendű, primitív életformáknak az egyre összetettebb (felsőbbrendű) strukturálódását. Vagyis a biológiai élet kialakulását tette lehetővé az által, hogy ezeket a primitív szerves anyagi struktúráknak a ritmikus ismétlődését és egymásba kapcsolódását indukálta, majd az összetettebb, szimmetrikus struktúráknak az egymástól való elkülönülését és individualizálódását, majd a különálló egyedi struktúráknak az önismétlési és szaporodási képessége kialakulását, a saját struktúrájuk reprodukálási képességének a kialakulását is megvalósította.
Így indukálta, majd fejlesztette ki tehát az abszolút szellem-tudat, vagyis a Világosság az űrben, majd a földön, az egyetemes törvényeknek, illetve az egyetemes megváltás szükség-logikájának megfelelően, lépésről lépésre haladva évmilliárdok és évmilliók során át, az egyetemes mágia (az isteni képzelőerő) erejével, energiából anyagot teremtve és azt szerves anyaggá fejlesztve, a létrejött struktúrákat megismételve és különválasztva - változtatva, előbb az anyagi létet, majd a szerves anyagban a természeti életet. És közben és végül az ember kialakulásához szükséges és megfelelő belső energiákat is kiárasztotta, és az ehhez szükséges változást – fejlődést lehetővé és szükségessé tevő „külső” körülményeket hozva ehhez létre. Majd, az élőlényekben, az individuális tudat-vágy (képzelet) mágikus erejével és primitív, de hatékony intelligenciájával az utódokra hatva, az utódokban létrehozta és kifejlesztette azokat a bonyolult biológiai szervezettel rendelkező állati struktúrákat, amelyekből végül is kiemelkedett az a „teológiai” képességekkel rendelkező lény, tehát a mágikus képzelőerő erővel és az elején primitív, de egyre összetettebbé váló misztikus intelligenciával rendelkező ember.
Az, aki egyre inkább összetetté váló mozgási, illetve sebesség és irányváltoztatási képességével is, felölthette „az ő képét és hasonlatosságát”.
Arról, hogy ez, az utóbbi metafizikai metafora (a teremtő képe és hasonlatossága) mit is jelent a valóságban, részletesen leírtam a betegségek spirituális okainak és az asztrológiai típusok szerinti meghatározódásokról, tehát a napjegyeknek megfelelő jellemzők szerinti betegséghajlamok, és a személyi sorsképletekből kiolvasható, karmikus meghatározódásainkról és az örökletes karmikus (spirituális) programokról szóló tanulmányaimban.
3.
Mielőtt tovább haladnánk a szerves anyag és az ember létrejövése és fejlődése elsődleges és sarkalatos metafizikai kérdésének a megfejtésében, kiegészítő – segítő gondolat-vezetésként, pihenjünk meg egy kicsit egy olyan érdekes, sőt: izgalmas lelki jelenségnek a megfigyelésénél és értelmezésénél, mint amilyen a féltékenység. Ezt annál is inkább, mivel ennek a pszichológia által teljesen félre magyarázott jelenségnek – ti., hogy az mindössze uralkodási és birtoklási ösztön következménye lenne– a metafizikai eredetét vizsgálva, a férfiak és a nők, oly sok problémát okozó, egymástól gyökeresen és alapvetően eltérő (Fény – és Szeretet ősprincípiumok szerinti) funkcióját és rendeltetési problémáját is megérthetjük. A fenti a kontextusban tehát, számomra logikus és racionálisan értelmezett az etológiából levonható azon következtetés is, miszerint a különféle állatfajok bizonyos viselkedésében, ösztönös késztetéseiben, fellelhető az ember belső – spirituális! – természete bizonyos vonatkozásainak az olyan ős-oka és a magyarázata is, mint például a féltékenység. A harcos szemléletű, dogmatikus misztikusokkal és pszichológusokkal ellentétben, a féltékenység jelenségét én nagyon is értelmes, hasznos és főképpen, spirituális szempontból nagyon is jól indokolt emberi tulajdonságnak – sőt: lelki képességnek! – tartom.
A féltékenység ugyanis, amint azt a neki megfelelő magyar kifejezésünk szótöve is jelzi, olyan félelmet jelez, ami az egyén számára igen fontos valaminek az elvesztését lenne hivatott megelőzni. Az ember esetében, ez a társ-vesztéstől való „irracionális” félelem, igen is, egészséges és nagyon is indokolt az egyetemes evolúció és a kiegyenlítődés (megváltódás) szempontjából. Ám ezen belül is, jellemzően különböző okai vannak, annak függvényében, hogy nő nemű-e, vagy hím nemű-e a személy, aki a féltékenységet éppen átéli.
A nők esetében a helyzet egyszerű és humanista – intellektuális logikával is könnyen megérthető: a nő mindig a család egységét és épségét és a családi fészket, az otthont, illetve az otthon területét, és persze a családja: utódai megélhetési lehetőségét félti jogosan, ezért lesz féltékeny, amikor a reális, vagy vélt szexuális – szerelmi vetélytárs megjelenik. A másik vonatkozása, illetve oka a féltékenységnek az, amikor az illető nő, vagy férfi, találkozik azzal az ellentétes nemű és a számára karma-oldási és spirituális fejlődési szempontból tehát, a szó szoros értelemben is provokálóan fontos személlyel, aki által, és akin keresztül neki megnyílna a lehetőség a páros és ez által a családos egységalkotásra. Vagyis, a hím-nő páros egység alkotására és a kölcsönös áthatolás és a részleges kiegyenlítődés megvalósítására (a megváltódási képességek kialakulására). De egy adott helyzetben és pillanatban ez a személy úgy látja, vagy érzi, hogy ezt a fontos lehetőséget, azt a karmikus provokáción alapuló életfeladat-megvalósítói perspektívát, aminek a megvalósításába a párjával belefogott, egy másik, általa konkurenciának érzett, vagy képzelt, vele azonos nemű személy veszélyezteti.
Ebben a két esetben, tehát az egyetemes törvények és nem csak a konzervatív emberi erkölcsök szerint jogos és természetes a féltékenység. Más esetben nem, mivel olyankor mindössze egoizmusról, az öncélú élvezet-féltésről, az öncélú boldogság-élményről való lemaradás lehetősége miatti félelemről, még szélsőségesebb és primitívebb megnyilvánulási formájában: egyszerű élvezeti irigységről lehet szó.
A férfiak féltékenysége metafizikai alapjainak a megértése érdekében, előbb az általuk megtestesíteni hivatott Fény princípiumnak a teremtésben és a személyes, valamint az egyetemes kiegyenlítődésben betöltött funkcióját és az ebből eredő metafizikai funkcióját kell megértenünk, amely teljesen eltér és különbözik a másik nagy ősprincípium, a nők által megtestesített Szeretet princípium funkciójától és természetétől. Miközben a Szeretet egy az egyben, feltételek és rendszerezés nélkül, úgymond nyersen létrehívja és létre hozza az egyetemes ősszubsztanciát (az anyag spirituális elődjét) és azzal együtt az Abszolútumból kiárasztja az Abszolútum (mágikus – teremtő) energiáit, de ugyanakkor – és épen a szeretet erejével: az egység-törvénye erejével! – vissza is kapcsolja folytonosan a teremtés eredményeit: a teremtményeket az isteni létbe, addig a másik ős-megnyilvánulás: a maszkulin ősprincípium, vagyis a Világosság, folytonosan megtermékenyíti és provokálja a Szeretetet kiegyenlítődésre és a teremtésre. Vagyis, átvilágítja értelmezi és fejlődésre serkenti a teremtő Szeretetet (annak folyamatait és jelenségeit), illetve a Szeretet megnyilvánult teremtményeit.
Ezért például, attól függetlenül, hogy éppen nő teszi-e azt, vagy férfi, a számolás mellett ( az aritmetikai, matematikai és aritmológiai műveletek végzése mellett) az írás is, jellegzetesen Fény-művelet (attól függetlenül, hogy értelmes-e, vagy értelmetlen, tehát, hogy milyen írásról van szó?), mivel elsősorban információ-áramoltató, információ közvetítő és információ-értelmező célja van. És a Szeretethez mindössze annyi köze van, hogy az adott írás, a tisztázó, avagy zavaró – homályosító jellegével, hosszú távon és lényegében segíti-e az Egység, vagyis a Szeretet céljának: az egységesülésnek a megvalósulását, vagy, a zavaros voltával, ellenséges, hárító szellemiségével inkább hátráltatja, megakadályozza a Szeretet megnyilvánulását és célja megvalósítását? A félrevezető, hamis információ áramoltatás esetében ugyanis: az ámítás, az áltatás és félrevezetés esetében, hamis egység megvalósítást eredményezi. Így válhat és válik, az utóbbi esetben, a hamis fény hatása miatt, illetve annak a helyzet és a cél hamis értelmezésével a szeretetből gyűlölet és harag. És mindez mindössze a hamis információ, a hamis fénynek a hatására, vagyis a hamis, vagy zavaros átvilágítások: értelmezések (hibásan végzett alapműveletek) hatására. Ezért, amiként az alkímia mondja, nem szabad, illetve nem ajánlatos az alapelemeket összekeverni egymással. („Az elemek csak egymástól jól elkülönítve és a maguk eredeti funkciója szerint, vagyis a maguk individuális jellegében jól meghatározva és megnevezve és az alap funkciójuk szerint kezelve, egyesíthetők.” Lásd: Hamvas Béla Tabula Smaragdina c. könyvének az alkímiáról szóló kisesszéjében a Separatio művelete leírását.)
Az ősi (metafizikai) Szeretet tehát a minőségi feltételek és rendezés, elemzés, értelmezés nélküli, feltartóztathatatlan (mágikus erejű) kiáradás és visszakapcsolás ősereje bennünk és az egész teremtésben (a létben). És ugyanakkor és egyúttal a Szeretet az egész teremtést létrehívó és egyben – egységen – tartó ősszubsztancia is. Eközben a maszkulin ősprincípium: a Világosság, nem más, mint olyan, a Szeretet ősszubsztanciáját megnyilvánulásra, vagyis teremtésre provokáló (nemző) – azt megtermékenyítő és azt különböző létegységekbe, egységes ideastruktúrákba rendszerező és irányító őserő, amely nélkül az abszolút szeretet nem tudna megnyilvánulni sem, tehát nem tudna Istenné válni, de a teremtés abszolút funkcióját a megváltást megvalósítani sem. A Jang ősprincípium tehát, nem csak a nemző és az utat megvilágító, tehát az irányt mutató őserő, hanem ő a különválasztó, tehát a szeretet erőit, különálló és jellegzetes lét- és ideastruktúrákba differenciáló (megkülönböztető, elkülönítő), azokat egyre inkább „diverzifikáló” (okszerűsítő és ezáltal újabb és újabb létformák létrejöttét serkentő), és folyamatosan kiegyenlítő - megváltó ős-erő. Igen, jól értette kedves olvasóm: A Szeretet princípiuma a Teremtő Isteni rész, a Fény és a Világosság princípiuma: a megváltó Isteni rész. A nemző – világító – iránymutató maszkulin princípium az, amely a teremtés és a teremtmények sokszerűségét és egyre összetettebb (magasabb rendű) struktúrákba való rendeződését, valamint azoknak az egyre felsőbb rendű kiegyenlítődési képességekkel rendelkező létegységekbe való rendezését „intézi”.
Mondhatni tehát, hogy a Fényben található információknak a mágikus – változtató és szelektáló – rendező ereje által, változik a Szeretet entropikus ősi állapota többszerű és többértelmű, de jól rendezett (strukturált) és határozott negentropikus állapotokká, ún. értelmes, megváltási struktúrákká (Lásd a kozmikus világegyetemet, vagy a növényi és állati sejtrendszereket.)
A Szeretet tehát a teremtés, a fejlődés és a megváltás szubsztanciális („anyagi”) alapja (az abszolút imaginációnak, a mágikus erejű teremtés-ideának a kiáradó – kiárasztó ereje és egyben ősszubsztanciája is). A Világosság viszont a teremtésnek az anyagi megvalósulás felé majd az anyag megjelenítő képessége, jelenség-értelmező képessége segítségével, a létnek a szellemi – kauzális értelmezés és az értelmeződésből a kiegyenlítődés felé irányt adó „motorja”: kiváltója, mozgatója, rendezője és értelmezője. Az előbbi a Szeretet-bölcsesség (Sophia), a megtermékenyülés őshatalma, a második a Tapasztalati Ismeretből szerezhető Fény, a megtermékenyítő és megváltó őshatalom. Kell vigyázni, mert e nélkül, a lét gyökerében történő, egymástól különvált, lényeges és fontos funkció szerinti lényegi sajátosságnak a figyelembe vétele nélkül, vagyis, a teremtési – megváltási folyamatoknak a megkülönböztetése és meghatározása nélkül, mindig nagy a zavarok keletkeznek a szellemtudományok területén! Sőt: végső soron, minden más zavar ehhez, az első megkülönböztetésnek a hiányához vezethető vissza! Ezért a valódi egység helyett folytonosan hamis egységekből indul ki mindenki (főként a nők!) és emiatt mindig hamis egységeket valósítanak meg az életükben (sorsukban), és akkor csodálkoznak, hogy boldogtalanok. Sőt, e káprázat miatt, még a saját személyiségükön, az öntudatukon belül is hamisan játszanak és nem vállalják saját a nemükkel járó nehézségeket, azt képzelvén, hogy a más nemű személyeknek könnyebb. E tévképzet következtében, a nyugati típusú civilizációban pl.: ma semmi és senki nincs a rendeltetés szerinti helyén, és az emberiség annyira össze zavarodott, hogy lényegében, a nők nagy része férfi és a férfiak nagy része nő akar lenni, és még az eredeti funkciójuk szerinti rendeltetésüket sem akarják beteljesíteni, nem, hogy a megváltáshoz szükséges kiegyenlítődési képességüket megszerezni.
És akkor csodálkozunk, hogy értelmi és érdemi információ csere és helyes magatartás és helyes (megváltási) alapállás helyett, miért van annyi érzelmi és gondolati zavar, drámai konfliktus és magány. Csodálkozunk azon, hogy az igazi szeretet helyett miért van steril érzelgősség, és végső soron a sima ügyintézést szolgáló udvariasság és társadalmi etika mögött, miért lappang az ember tudattalanjának a legmélyebb rétegeibe rejtetten olyan nagy mennyiségű sértődés, harag és gyűlölet? (Az ugyanis, hogy a mai orvostudomány fejlettségi szintje mellett miért van még mindig annyi – sőt: egyre több! – beteg ember, nem csupán annak köszönhető, hogy a széles spektrumú kínálat mellett, rosszul táplálkozunk, illetve, hogy az élelmiszeripar és a kereskedelem a táplálékaink alapanyagából egyre inkább kiveszi az egészség fenntartásához szükséges természetes – természeti – alapanyagokat, és cukrot és más, betegség-keltő ízesítőkkel „szaporítja” az ételnek nevezett vegyszerezett masszákat. Hanem annak is, hogy a civilizált ember tudattalanjában ott vannak ezek, a szeretetet pótolni hivatott, civilizált, társadalmi – közösségi etikai szabályok betartási mechanizmusa – feltételes reflexrendszere – alá jól lepréselt, csendes neheztelések és finom gyűlölködések halmazából keletkező negatív energiák.
Azáltal, hogy a Világosság megtestesítője: a férfi, igyekszik át- és megvilágítani – értelmezni, megtermékenyíteni, rendezni, tehát irányítva vezetni a megváltás irányába a Szeretet megtestesítőit, a legalapvetőbb, ősi és lét-logikai rendeltetését és funkcióját látja el. Ezért a legnagyobb és legalapvetőbb hiba a Világosság megtestesítőit: a férfiakat hibáztatni, és azokra emiatt neheztelni, sőt: azoktól elvárni, hogy másképpen („nem agresszíven”, hanem kíméletesen és mindig finoman, soha nem sértően, a nők rendkívül érzékenységére tekintettel léve…) viselkedjenek! Mégis, még a nyers természetben is, a Fénynek a Szeretetre gyakorolt hatása: a benyomása, a benyomulása felborítja, felzaklatja és irritálja a Szeretet nyugalomra, megállapodottságra törekvő ösztönét, kedélyét. És az emberek esetében is, ez a törekvés és irritáció, a leginkább érvényes. Az átvilágításhoz, megtermékenyítéshez rendezéshez és megváltáshoz ugyanis, szükséges a Fénynek a minél teljesebb behatolása a Szeretetbe, a lassú, finom áramlásként létező és lassan, óvatosan növekvő spirituális, mentális, pszichikus és anyagi ősszubsztanciába, ami annak a megtestesítői számára, nem minden esetben és nem mindig kellemes. Sőt: a természetben bőven is van rá példa, hogy majdhogynem szenvedést okozóan – pszichés szenvedést mindenképpen – fájdalmas a Maszkulin princípiumnak a feminin princípiumba való behatolása, benyomulása: majd az általa különválasztott szeretet-egységek átvilágítása, értelmezése, megtermékenyítése.
Erre a legjobb példa a szüzességnek a természetes úton történő, egyeseknél kissé fájdalmas és kellemetlen elvétele – elvesztése, amely bármennyire is kellemetlen, de meg kell történjen, ahhoz, hogy a Világosság megtestesülése, a férfi a hímvesszőjével, tehát még ha csak fizikailag is, és részben is, de behatolhasson a Szeretetet megtestesítő nőbe. De bármennyire is fájdalmas lett légyen egy fénybehatolással (néha a rég megállapodottnak hitt szeretet-helyzeteket, állapotokat feltörő, felrobbantó, felkavaró kellemetlen behatolással) járó átvilágítás, ha szükséges a megtermékenyítésnek (lásd: a harmadik egyetemes törvényt, a szükség és a bőség, illetve e kiegyenlítődés törvényét) a fény-behatolásnak, illetve a benyomásnak – benyomulásnak meg kell történnie! És nem csak azért, mert máskülönben nem történhet meg természetes úton, a magzatfoganás, és az ember elemi szinten sem képes beteljesíteni a rendeltetését, de a nő e nélkül, a kiegyenlítődési képességhez sem képes eljutni.
„Ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van. És ami lent van, ugyanaz mint ami fent van.” szoktuk idézni gyakran az egyetemes holisztikus világhelyzetet meghatározó Hermészi mondatot. De vigyázat, mert sem a karma hatására készülő fantáziánk képzetei, sem az ész önkényesen „racionális” (materialista alapú) elméletei nem azonosak a szellemi realitással! És éppen erről szól ez az egyetemes világigazság: csak az reális a szellemi világban, ami realizálhatónak és maradandónak bizonyul az anyagi világban hosszú távon! Tehát a Jin jellegű misztikus és vallásos fantazmagóriák, akárcsak a Jang jellegű, életidegen, mert: absztrakt és anorganikus gondolati konstrukciók, vagyis steril spekulációk, vagyis az életnek a szellem (Egyetemes törvények) által irányított organikus valóságától és éppen, hogy:
a tényleges szellemi valóságtól (az egyetemes szellemi törvényeknek a megváltás logikája szerint irányuló „kérlelhetetlen” összhatásától) elrugaszkodott, az utóbbiakat figyelmen kívül hagyó, gondolati, filozófiai konstrukciók, nem azonosak a metafizikai realitással! Ezek az önkényes fantázia- vagy gondolati képzetek tehát, egyáltalán nem a „Fent”-et jelentik, hanem a Nagy Semmit és vészterhes törekvés ezeket az élet valóságára rá erőltetni!
Rengeteg politikai és vallási ideológia, sőt: ideológiai rendszer (az izmusok!), valamint politikai, vallási, vagy spirituális és filozófiai vezér és iskola, misztikus áramlat, valamint ünnepelt filozófus – gondolkozó, és egyetemi katedrákon hirdetett (és jól megfizetett!) filozófia bukott már ebbe bele. Azokról a tetszetős és megható, de a gyakorlatban csupán egyéni és tömeg-tragédiákat kiváltani képes ideológiákról (kommunizmus, szocializmus, liberalizmus), amelyeket a politikusok kíséreltek meg ráerőszakolni a valóságra, nem is beszélve! A fizikai fájdalom és szenvedés tehát, elég valóságos mérce – rendszer annak a vizsgálatára, hogy az, az elmélet, vagy elképzelés, amit mi „Fenti” létezőnek gondolunk, vagy képzelünk, és meg kíséreljük a fizikai, vagy a pszichikai valóságra rá erőltetni, valójában létezik-e a metafizikai valóságban? Az ember által meg nem zavart állatfajoknál ezek a fájdalmat, illetve ellenállást, elhárítást keltő fénybehatolási folyamatok és az ún. feminin ellenállási reakciók, a maszkulin princípium képviselői által végül is legyőzött behatolás-elhárítási kísérletek, még egyértelműek. Ezért, ha a szellemi törvények síkján rendet akarunk teremteni az életünkben, „Az ami fent van ugyanaz, mint ami lent van... – elv alapján, sokkal célravezetőbb hinni az antropológiának, mint a kreacionista elveket valló vallásos fantazmagóriákból és elvont spekulációkból álló teológiáknak, vagy az ember létrejöttét misztikus ködökbe burkoló, Rudolf Steiner-i antropozófiának.
A genetika és az antropológiai genetika eddigi felfedezéseinek a tükrében ma már igen nagy fokú naivitás szükséges ahhoz, hogy ezeket a misztikus elméleteket elhiggyük és ne lássuk be azt, hogy az ember igenis közös ősre tekint vissza a majmokkal. (Az más kérdés, hogy az ember milliószor intelligensebbé vált bármilyen majom fajtánál, és, hogy a majmok individuális tudatában, ha egyáltalán rendelkeznek ilyesmivel, nem jelenik meg az egyetemes – isteni…- léttudat, miközben, az ember tudatában igen!) De amint fentebb rámutattam, nem véletlenszerű események és ez eseményeket követő genetikai mutációk közben vált az ember az állat-rokonainál intelligensebbé! Mint ahogy azok az események se voltak véletlenszerűek, amelyek az összes faj kifejlődéséhez vezettek, hanem az egyetemes törvények és főként a spirituális fejlődés törvényének a következményei. Merthogy az intellektuális fejlődés (amiért úgy oda s vissza vannak a materialisták!) mindössze a spirituális fejlődésnek az előfeltétele, materiális alapja és előhírnöke.
Nézzük meg tehát, hogy miként működik a féltékenység őscsirája, azoknál a fajoknál, amelyek az emberi spirituális és genetikai struktúra kialakulásának az előzményeit az élet-ösztöneikben hordozzák és meg fogjuk érteni az értelmi és a spirituális fejlődés közötti különbséget és azt is, hogy a Fejlődés egyetemes törvénye, elsősorban és alapjában és megváltási rendeltetésében, nem az értelmi – intellektuális fejlődésről szól, hanem a spirituális fejlődésről, ami egy és egyáltalán nem ugyanaz!
Azt természetesnek vesszük, hogy egy állatfajon belül, a más fajoktól jól differenciált, azonos fajon belüli, legintelligensebb és legerősebb hímek, vagyis a legmagasabb szintű (legösszetettebb) spirituális struktúrával rendelkező hímek – tehát a legerősebbek, a legjobb kondícióban levőek, a legerősebb szexuális ösztönökkel és a legjobb ösztönös megkülönböztetési képességekkel, valamint a legtöbb fizikai erő-kifejtési képességgel bíró hím egyedek - termékenyítik meg általában egy fajon belül a Teremtő Szeretet Ősszellemnek a megtestesítőit: a nőstény egyedeket. Minél erősebb és sokszerűbb – minél „győzelem-képesebb”, minél felsőbb rendű tehát – a spirituális struktúrájának megfelelő egészsége és ereje egy-egy emlős és ragadozó állatfaj falkájának az élén álló hímnek annál több nőstényt termékenyít meg. Persze, vannak ettől eltérő „szokások” is az állatvilágban, mint pl. a monogámia, vagy a nőstény állatok által vezetett csapatok, ahol a vezér nőstények által „rendezett és gondozott” csapattól függetlenül élő, szabadon csatangoló (közösségi felelősséghez nem kötött, szabad tapasztalatokat szerző) hím, vagy különböző hímek csapatai mindössze a párzás – a megtermékenyítés – időszakában jelennek meg a nőstények életében. Illetve, vannak olyan fajok, ahol a hímek csak ezt az időszakot töltik a csapat – falka – „társadalmában”. Minket viszont most a nagy általános természeti rend érdekel, az általános természeti modell, mivel ezek az általános természeti folyamatok és törvények egy az egyben leképezik és a fizikai – természeti – világ határállapotában megtestesítik a spirituális teremtési folyamatokat és az egyetemes törvényeket.
A nagy általános természeti modell az, hogy a hím arra törekszik, hogy minél több nőstényt megtermékenyítsen, vagyis, hogy a többi hímnek a struktúrájával szemben az ő erősebb spirituális struktúráját és az annak megfelelő genetikai kódrendszerét minél több utódnak átadja. És a biológusok azt is kimutatták, hogy ugyanúgy: a nőstény állatokban, akárcsak a nőkben is, elemi ösztönök szintjén, létezik egy, a hímek eme konkurencia-kizáró törekvésével szembeni ellentétes törekvés, ti., hogy lehetőleg minél több hímtől megtermékenyüljenek. Tehát az, hogy minél többféle spirituális kifejezési lehetőséget megtestesítő genetikai kódrendszert magába fogadva, biztosítsák a lét és a teremtés sokszerűségét. De minket, a kiválasztott jelen téma szempontjából, most csak a monogámiában (párban) élő állatok érdekelnek, vagyis, amelyek tagjai között nem létezik a sokszor egymás-, illetve a konkurens egyed legyilkolásáig is elmenő kizárásos versengés. Ugyanis, az ember, spirituális szüksége, lehetősége és rendeltetése szerint, monogám lény. (Egy időintervallumon belül ugyanis egyetlen ellentétes személlyel vagyunk képesek az egység minél magasabb fokú megvalósítására, a minél teljesebb mértékű kiegyenlítődésre.) És ez még akkor is igaz, ha éppen a fejlődés – a differenciálódás (különböződés) – és a biológiai diverzifikáció (sokszerűség) fenntartása érdekében, az ember a szexuális bigámiára és a poligámiára is igen hajlamos. Spirituális fejlődésünk szempontjából viszont, egy bizonyos öntudati állapot (megváltódási színvonal) elérése után, mindenképp a monogámia lesz jellemző ránk, mivel páros egységet alkotni az emberi kommunikáció és információ-csere összes dimenziója szintjén, csak egyetlen személlyel lehetséges. Magyarul: időben mindig csak egyetlen ellentétes nemű személlyel harmóniára, majd az egységre – egységesülésre törekedve, tudunk megváltódni.
Csak egyetlen ellentétes nemű személlyel vagyunk képesek tehát minél több lét-dimenzió szintjén, kiegyenlítődve – egységbe kerülni, egy időegységen belül (egy bizonyos, az egymás előzetes, több dimenziós, „jó” megismerését lehetővé tevő, időintervallumban)! Ezért a fejlett öntudattal (egyetemes lét- és én-tudattal) rendelkező személy számára, már akár lelki és szellemi zavarokat is okozó bonyodalmakat hordoz magában a bigámia, sőt: a poligámia állapota még inkább. Csak és csakis két ellentétes nemű személy képezhet egy idő-intervallumon belül, egy teljes értékű és ugyanakkor minél nagyobb mértékben zavartalan univerzális egységet.
4.
Visszakanyarodva a féltékenységhez: éppen itt, ebben az ősi, látszólag ellentmondásos determinációban érhetjük utol az emberi lét és a fejlett ember szellemi érzékenysége és földi tudat-állapota nagy paradoxonát, ami a féltékenységnek is az alapja és ősoka. Mert a nő inkább az utódok megélését és biztonságát akarja biztosítani és az otthon és a család (a fészek) felszíni zavartalanságát és egységét félti a „betolakodó” harmadik (normálisan: női) személytől, aki tehát a férfi-élettársat (a férjet), tehát a Fény megtestesülését képviselő személyt akár karmikusan, akár a külsőségek mágikus összhatásaként magához tudván vonzani, elviheti (elcsábíthatja). És akkor ő, az anya, elveszíti a férfit, mind a család védelmezőjét és anyagi gondviselőjét, mind az ő stabil kiegyenlítődési (megváltódási) partnerét. Holott, mondom: angol biológusok által megfigyelt és tudományos kísérletekkel bizonyított tény, hogy a különböződés és a sokszerűség elve érvényesülési kényszere hatására, a nő még jobban vágyik tudattalanul arra, hogy más férfi által is megtermékenyülhessen, mint a férfi arra, hogy több nőt megtermékenyíthessen. – Ezt komoly biológusok bizonyították már a peteérések és a nő biológiai rendszerek működésének a megfigyelésével. Ti., hogy amikor a férj távol van a családtól, a női tudattalan lelki-szellemi szféra olyan információkat kezd kibocsátani a hormonrendszer irányában, amelynek a következtében a nő szervezete azonnal megtermékenyíthető állapotba hozza magát, és a szexuális fantáziálás is ebben az irányba mozdul el önkéntelenül. Gyakorlatilag tehát lehetőség nyílik az újszerűség létrehozására, az új információknak: a férj génjeitől eltérő, új fajta géneknek a családba való bejuttatására.)
Ezzel szemben viszont, a férfi féltékenységének egészen más az alapja és funkciója, mint a női féltékenységnek, de az utóbbiakkal összefügg. Ez a féltékenységet szülő, szellemi-spirituális „védekező-program” az állatok hímjeinek az egyeduralomra való törekvésében érhető tetten. Mielőtt viszont, a férfi-féltékenység spirituális értelmezésébe belékezdenék, szükségesnek találom tisztázni, hogy gyakorló asztrológusként nem engedhetem meg magamnak az önkényes elméletgyártás luxusát és két lábbal járok a világban (nem vagyok ködevő). Én jól látom tehát, hogy a liberalizmus hatására az, az ideális párkapcsolati (élettársi – házastársi) állapot, és az, az ideális családi modell, amit alapul véve, igyekszem a féltékenység példájára alapozni spirituális fejlődés rejtett mozgató rugóit, és ok - okozati összefüggését felgöngyölíteni és leírni, ma már nagyon ritka. Magam is, egy, az első férjétől elvált nőnek vagyok az egyke fia, akit szó szerint is, egy fasiszta elveket valló, tradicionalista nevelőapa igyekezett „a maga jóhiszeműségével a férfi-viselkedésre és a férfiasság illemtanára” megtanítani, aminek majdnem, hogy az ellentétét érte el. Én is, kakukktojásnak éreztem magam az anyámmal második házasságban élő férfi mellett, akinek a spirituális karma-programja, eléggé eltért az én spirituális struktúrámnak a jellegétől. (Mindaz mellett, hogy, a rezonancia törvénye alapján, volt egy közös asztrológiai jellemzőnk: Ő az Oroszlán jegyében született, nekem meg Oroszlán az Ascendensem). Olyan gyermek voltam tehát, akinek a Skorpiói természetével nem nagyon tudott mit kezdeni az engem, „bár egy kevés férfiasságra” tanítani igyekvő, szegény nevelőapám.
Az én „élhetetlenül” nyafogó, szellemi – lelki természetem, amivel ennek a még valamelyest az egészséges hagyományok szerint élni kívánó, dinamikus „férfiembernek” szembesülnie kellett, teljes mértékben eltért attól a gyermek-modelltől, amit ő megismert gyermekként a falusi környezetében, valamint a korábbi házasságából született gyermekeiben. Az utóbbiakban ugyanis, nem hogy vitalitást kellett indukálnia, hanem éppen fordítva: a karma-dagasztást is élvezettel gyakorló egészséges életerejüket kellett visszafognia bennük. Miközben belőlem éppen, hogy az hiányzott a leginkább, amit amazoknál vissza kellett fognia, sőt: szorítania: a kezdeményező bátorság, az önállóságra törekvő vitalitás.
Jól tudom tehát, hogy még azok a (magyar!) szülők nagy része sem neveli még a sajátjának nevezhető gyermekeiket sem a tradicionális erkölcs szerint, akik az általános család klasszikus modellje szerint igyekeztek rendezni életüket a felnőtt koruk elején, nem, hogy a velük második házasságukat élő, az elsőből valamiért kivált férjük, vagy a feleségüknek (többé - kevésbé a sajátjuknak érzett) gyermekekkel természetesen mernének bánni. Ez a, második, vagy harmadik generációs, többszörösen váltott anyás – apás helyzet tehát, a „gyermekállomány” származása és tehát: szellemi programja szempontjából, eléggé „kevert” családi modell. És a polaritás törvénye szempontjából, ez a toleráns mentalitás és helyzet, már nagyon messze áll az állatokétól, ahol a hím úgy örökíti át az erős génjeit, hogy legyőzi, vagy egyenesen megöli a nála gyengébb hímeket. Ez, a nagy fokú egymással szembeni, liberális tolerancia éppen a szöges ellentéte az állatfajok „ellenségeskedő” mentalitásának. (Az örökbefogadott árvák és/vagy a szüleik által elhagyott, sőt: egyenesen eladott, gyermekek, illetve az őket gondozó szülőknek az amúgy is karmikus szempontból eleve „zavart” helyzetét is meg kell említenem, de ebbe a témakörbe nem akarok most bele merülni, mert annak, a megértéséhez, hogy ott mi is történik valójában, igen összetett spirituális és kauzális ismereteket feltételez. ) De egyen az is világos: a tudomány által „mért” biológiai szempontból, ez a liberális kevert – kavart „helyzet” még egyelőre nem változtatta meg az emberi tudattalannak azokat, az érzés- ösztönvilág ősi programjait, amiben a féltékenység gyökerezik.
A nővel ellentétben tehát, a féltékeny férfi, nem a feleség-anya (nők estében tehát: a gyermekeinek az apja) elvesztésétől fél annyira (mint a féltékeny nő!). Hanem a férfi (apa) az ő egyéni spirituális struktúrájától eltérő szellemi – spirituális és a genetikai információnak, az általa nem ismert és ezért általa nem könnyen – nem természetesen... - érthető – megfejthető, és nem irányítható, az övétől néha teljesen eltérő szellemi kódrendszernek (spirituális – genetikai programoknak) a családba való bekerülésétől szorong tudatosan, vagy öntudatlanul. A féltékeny férfi esetében tehát, részben az is történik, mint az erősebb és intelligensebb hím állatoknál, hogy a fejlődés egyetemes törvénye hatására, arra törekednek (mivelhogy ennek a törekvésnek az ösztöne beléjük van építve genetikailag), hogy a többi hímmel megharcolva és azokat sorra legyőzve erősödjenek. És, hogy végül, a „legerősebbé”, tehát a legegészségesebbé válva, a többieket elűzve, a győző hímek erősnek és egészségesnek bizonyult spirituális struktúrájuknak megfelelő géneket örökítsenek át a nőstények révén az utódokba, akiket majd részben, és áttételesen (tehát, nem személyesen, hanem a csoportot vezetve), gondozniuk és „tanítaniuk” is kell. Ez miatt tehát, a hím öntudatlanul és önkéntelenül (ekképp a férfi: tudattalanul – ösztönösen) fél attól, hogy a családba kerül az általa kevésbé irányítható – nevelhető (számára nem könnyen érthető!) utód. Hogy a nőnek az ugyancsak az önkéntelen biológiai sokszerűség megvalósítására való törekvésében gyökerező, „nyitott” szexuális magatartása (A férfi által „árulásnak” - csalásnak érzet és gondolt magatartása) folytán, az általa gondozandó és nevelendő: átvilágítandó(!) családba, esetleg bekerülhetnek olyan számára „idegen, szellemi és lelki kódrendszerek”, tehát: genetikai információk, amelyeket ő esetleg nem képes felismerni (dekodifikálni, értelmezni). És tehát, hogy emiatt nem lesz képes az utódokat - gyermekeket szellemi-spirituális szempontból helyesen irányítani: gondozni és nevelni.
Az ember esetében ugyanis, nem annyira az utódoknak átadott biológiai kód a fontos, mint amennyire fontos a nevelés – irányítás, rávezetés, tanítás - által átadandó spirituális (morális!) információs-alap, ami ahhoz szükséges, hogy a felnőtté váló gyermekeknek boldogulhassanak (megváltódhassanak) majd az egyéni-, és az általuk alapítandó családi életükben.
A féltékenyég révén tehát a férfi nem is az elhagyástól fél annyira, mint amennyire ugyanakkor fél tudattalanul, a nem általa nemzett utódban megjelenhető, és általa nem felismerhető – nem irányítható, mert tőle idegen kódrendszerektől! De. ráadásul, a féltékeny férfi fél még a nőnek (a párjának) a lelki zavarától is, ami a nőknél a „csalás” tudata miatt, általában menthetetlenül fellépik. És fél még a nőnek a másik férfi iránt érzett (megmaradó) szerelmi – szexuális vonzalmától is, tehát újfent a párjában esetlegesen megjelenő lelki és szellemi zavartságtól is. Láthatjuk, hogy a tudomány még a génekkel van elfoglalva, és azokra akar kenni mindent, és olyan szamárságokon töpreng, és olyan szamárságokkal csalja az embereket, hogy ő, a tudós, az ember számára, minden életproblémát megold. Pl., hogy a génmanipuláció segítségével kiküszöbölhet bizonyos, az ősöktől öröklött spirituális zavaroknak megfelelő betegségeket, vagy a nyomorék utódok megszülését!
És meg is teszi, és ezzel még jobban tönkreteszi majd a civilizált ember immunrendszerét! És eközben, nem beszél, mert nem is akar egyelőre arról tudni, hogy a gyermekek fizikai és lelki egészsége is, azok 14 éves koráig, elsősorban a gyermekeket gondozó, azokat nevelő, azoknak a személyére teljes női - anyai érzékenységével befolyást gyakorló édesanyjuk sértett önérzetének, a tudattalan érzés- és képzeletvilága zavarainak, feszültségeinek, stb.-nek a következménye. Illetve, hogy: az anya egészséges és elégséges, vagy egészségtelen és elégtelen öntudatának, tudattalan világa zavartalanságának – harmóniájának, oldottságának a függvénye. Ez alapján, tehát a férfi is, ebből a szempontból is, jogosan fél tudattalanul a vetélytársnak a párjára gyakorolt lelki- szellemi hatásától. A féltékeny férfi tehát nem csak a „kakukktojástól és a kakukkfiókától” fél miközben féltékeny, aminek a spirituális gondozásához, a „fióka” megfelelő spirituális programja szerinti irányításához, neveléséhez nem rendelkezik az ún. ösztönös-kódokkal, mivelhogy az erősen különbözhet az övétől! Mert ez még csak nem is ez lenne akkora nagy baj, hiszen azért ő a Világosság megtestesítője, hogy ezeket a kódokat megfejtse. Hanem inkább attól fél öntudatlanul és önkéntelenül a férfi, hogy a másik férfiba szerelmessé váló párja, illetve a más férfival szexuális egységet létesítő felesége (aki az ő gyermekeinek az anyja!) összezavarodik képzeletileg (ideálisan), mentálisan és pszichikailag egyaránt. És ez az anyai zavar, már az általa (is) gondozott és nevelt gyermekeknek az egészségét is veszélyezteti…
A gyermekek szellemi és testi állapota tehát, sokkal inkább függ az anya tudattalan lelki és képzeleti – ideatikus tevékenységétől, mint a „tudományt és a technikát létrehozó férfi tudományos ügyeskedéseitől. A spirituálisan érzékenyebb férfi viszont a felettes énjén keresztül sejti (de csak sejti, és egyáltalán nem tudja!) hogy a párja (gyermekei anyja) lelki zavartsága következményeként, könnyen lebetegedhetnek, vagy szellemileg egyenesen elferdülhetnek az általa is gondozott, sőt: esetleg nevelt, tehát tanított gyermekek. Azt, hogy esetleg könnyebben és gyakrabban és súlyosabban megsérülhetnek, mint ahogy az, a természetes tapasztalatszerzések közben normális lenne. Hiszen a gyermekek individuális személyi öntudat nélküli (mentális test nélküli) személye, és ezáltal, a biológiai szervezete is, elsősorban a női – anyai tudattalan képzelet- és érzésvilágnak van alárendelve, azt tükrözi!
Konkrétan: a zavart képzeleti és érzésvilággal rendelkező anya mágikus képzelőereje – persze, önkéntelenül és öntudatlanul, de… - valósággal „meghívja” a betegség okozó szellemiséget a családba, miközben a képzelete a természeti sokszerűséget kénytelen szolgálni. Egészen konkrétan: a bacilusokat és a vírusokat (sérüléseket, baleseteket) idéz a gyermekeik szervezetébe, testébe. És ugyanúgy: beidézi azok sérüléseit, baleseteit. A zseniális metafizikai töltete a magyar nyelvnek újból felszínre tört tehát: féltékenység. Vagyis félek valamilyen homályos és veszélyes erőtől, amit (ha férfi vagyok:) a párom zavartsága, vagy (ha nő vagyok) az ő személyének az elvesztése, tehát a jövőbeni hiánya (a férfinak a családból való hiánya) fog okozni! Félek a hiánytól, az érzelmi és anyagi nélkülözéstől amit az „én férfimnek” a más nőhöz, más családhoz való elszegődése okozhat, nem csak nekem, de a gyermekeknek is. És nem csak ebből áll a féltékenység. Mert, ha a nő, vagy a férfi tehát a családanya, vagy a családapa megcsalja a párját, ennek a következtében a lelkiismerete, és ez által, az ő mágikus képzelet-világa zavart lesz. És, ha ráadásul még kénytelennek is érzi magát a csalás eltitkolására – titkosítására, vagyis annak az újabb és újabb hazugságok: csalások és pszichikai – mentális manőverezések általi elfödésére, elrejtésére, elbástyázására, a zavara még nagyobbá válik. Igen ám, csakhogy gének ide, gének oda, de a nők és a nőstény állatok képzelgésének a mágikus ereje százszor akkora mint a férfiaké, a hímeké!
Tehát ha a férfi kerül a csalás morális kelepcéjébe, annak maximum annyi a következménye, hogy rosszul végzi a dolgát – rendeltetését. De, amennyiben a családanya, tehát a nő válik csalóvá, hát annak bizony negatív mágikus következményei lesznek hosszú távon, nem csak a látható, de a láthatatlan világban is, egyenesen az utódok egészségére, sőt: akár azoknak az életére nézve is!
A csaló férfi tehát, ha ferdíti és rejti a valóság-információt, addig tud csalni, amíg a saját önátvilágító képessége romlik meg, amitől majd a párját, illetve a családban történteket sem tudja átvilágítani, helyesen értelmezni. A csalás tehát azzal a következménnyel jár, hogy, amennyiben férfi követte el a csalásokat, az nem lesz képes a nő átvilágítására ugyanúgy, ahogy a saját személye átvilágítására sem képes, amellett, hogy egyre „helytelenebbül” végzi a dolgát, akárcsak ha sok alkoholos italt fogyasztana folyton. Amennyiben viszont a nő követi el a csalást és emiatt egyre terheltebb és zavarosabb lesz a lelki világa, annak már sokkal durvább és közvetlenebb következménye lesz az utódok egészségére, testi épségére, sőt, esetleg az életére nézve is. Mondjuk annyira, minthogyha notórius kábítószerező lenne. – Ez tehát a különbség a két féle csalás között és ebből következik az is, hogy teljesen más, persze: tudattalan okok miatt féltékenyek a nők és egészen más okok miatt féltékenyek a férfiak spirituális szempontból, tehát: ős-eredetileg.
A férjén – élettársán, szerelmén kívül más férfit, vagy férfiakat megkívánó és azokkal ún. flörtölő viszonyba kerülő nő, a mágikus teremtői képzeletét a család egységétől elfordítja önkéntelenül. Ez, a csaló, vagy a csalódott…, nő, egyre irritáltabban reagál a férfinak miden nemű helyzettisztázási, illetve átvilágítási törekvésére, egyre inkább szembe fordul azzal, elzárkózik (nem szereti többé) és ellenáll az átvilágításnak. Ilyenkor keres és talál is, elképesztően irracionális ürügyeket a nő a veszekedésre, a férfi leszerelésére, annak ébersége gyengítésére, ha lehet a férfi megszégyenítésére, elbutítására, megbuktatására, teljes tönkretételére. Ilyenkor reagálja le hisztériásan, beteges irritációval a nő a férfinek az olyan mondatait, hogy gyere, beszéljük meg ezt az egészet őszintén egymással. A családi szellemiség egysége fenntartása fontosságának az ős-eszméjéről, de még a család és a családanya átvilágításának a szükségéről mit sem tudó, illetve az arról lemondó (csaló) férfi viszont ilyenkor látszólag zavartalanul, de végül is, épp oly romboló-irritáltan kitér, elutasítja az egységbe való visszakapcsolódási – visszakapcsolási törekvést, egy másik, (egy újabb hamis) egység létrehozási lehetőség reményében!
Ezek alapján viszont, egyértelműen kimondhatjuk, hogy ahol a családi egység, illetve a család szellemének a zavartalansága forog kockán, a féltékenység – amennyiben tehát nem primitív önzésből és önféltésből ered – nagyon is indokolt és ősi és ez, egy igen is: jogos lelki funkciónk és tulajdonságunk! Egy olyan egészséges állati ösztönökben gyökerező, spirituális alapú emberi tulajdonság ami éppen, hogy a megváltást hivatott szolgálni! És egyáltalán nem egy olyan „pszichés betegség”, amit „kezelni és gyógyítani” kell!
5.
És ha mindezt megértettük, rátérhetünk az örökletes programok és a spirituális memória ismeretében, annak a szemszöge szerint felvetődő karma-örökösödési problémákra is. Egészen pontosan, a férfiaknak – mint apáknak – nevelőknek a szerepére. És nem csak úgy mint az utódokat az élet nehézségének a leküzdéséhez szoktató „beavató mesteri” szerepére, hanem mint a nők által az utódokra átörökített karmának a nevelés által történő feloldásához és meghaladásához – pozitív képességekké változtatásához vezető, abba az irányba irányító (persze, a nyugati típusú civilizációban, a pszichológia és a liberális, feminista életlátás által valósággal kiirtott!) spirituális tanítói funkciójára is. Vagyis, a férfi – apáknak, az utódoknak az öröklött negatív spirituális determinációik (karmájuk) feloldásában és a karma feloldásnak – átalakításnak, tehát a karmának a megfelelő pozitív képességekké és tulajdonságokká való átalakításában betöltendő szerepére is.
Annak a ténynek a bizonyítása ugyanis, hogy az utódokban 90-95 százalékban inkább az anyai ági karmikus – spirituális késztetések érvényesülnek öröklődésben (az anyák által létrehozott és az utódoknak átadott, örökletes programokban) egy igen részletes – biológiai és spirituális-kauzális érvek tömkelegének a felhasználásával történő – bizonyításokat tartalmazó korábbi tanulmánynak a tárgyát képezi. Ezt én, az „Utódok, szülők és szeretők, az asztrológia tükrében” c. könyvemben, és a http://www.kozmaszilard.hu c. honlapomon, meg a http://www.asztrologosz.hu c. portálomon is közöltem. Ezeken, a jelen tanulmányt olvasó személyek számára, a Spirituális Memória és Az anyai ági örökletes programok c. tanulmány elolvasását vélem célszerűnek. Mert, többek között ebben is erősen különbözik az maszkulin princípiumnak az emberi megtestesítője – képviselője: a férfi, az állati megtestesítőtől. Ti., hogy az állat – igaz ugyan, hogy csak látszatra, de a mi szempontunk szerint, maradjunk ennél a vastag látszatnál: – a géneket örökíti tovább és az ösztönei arra sarkallják, hogy a harcok útján „felerősített” génjei által is leképezett, faji és egyedi tapasztalataiból eredő szellemiség érvényesüljön a családban (fészekben, alomban, csapatban, barlangban, stb.).
Ehhez képest, a férfi a közös, majd a kimondottan csak a nő által hordozott és az utódoknak tovább adott negatív anyagi ági örökletes programokat (karmát) kell, hogy megismerje. Majd, azokat szellemileg megértve, az utódokban pozitív képességekké és tulajdonságokká átalakítania a következetes és éber nevelése által.
Az állatoknak ugyanis, nincs személyes karma-oldási, tehát: spirituális – életfeladata, őket nagyjából csak a fajukra jellemző ösztöneik vezérlik majdhogynem mechanikusan. Az embereknek viszont éppen, hogy ez – a karma-oldás – a tulajdonképpeni élet-rendeltetése! Sőt: megkockáztatom, hogy az állatokat is csak azért termelte ki az Isten nevű magasrendű szellemiség, amint írtam: az egyetemes törvények segítségével, azok hatása által, hogy azokból egy, a karma-oldás szempontjából, a legalkalmasabb fajt „kitermelve kiemeljen”. És azt – tehát: az embert! – olyan fajjá finomítson, tovább fejlesszen, amely képes a tudata – tudománya – segítségével, a beléje eleve hibásan érkező kauzális – isteni őskvantumok kijavítására.)
És épp ennek az érdekében:
Tehát, első sorban a majdan felnőtté váló utódok egészsége érdekében, vagyis, a spirituálisan ténylegesen fejlődni képes utódoknak az időben történő (általában: kamaszkorban, de az apai irányításhoz szoktatás, jóval korábban megkezdődik) megfelelő nevelése – alakítása érdekében, az apának ismernie kell(ene!) a családban – tehát az ő és a felesége családjában – érvényesülő negatív örökletes szellemi programokat! És azok meghaladására törekedvén, ennek a meghaladásában segítenie kell(ene) az élettársát (gyermekei édesanyját) és a gyermekeiben a neveléssel ki kell(ene) érlelni a megfelelő – a negatív családi programokat ellensúlyozni képes – és figyelem: nem az azokat megerősítő! – tulajdonságokat és képességeket!
Ez, a család egészsége és folyamatos fejlődése fenntartásának és biztosításának ez az egyetlen útja. (Ti., ami egy úttal a romlás és a degeneráció megelőzése is!) Ez (lenne!) a családapa igazi szerepe, FUNKCIÓJA és felelőssége. Ennek a spirituális apai „munkának”, szerepnek és felelősségnek az elvetésétől, elhanyagolásától, eldobásától fél a még egyelőre az egészséges ösztönökkel, illetve a helyes, ősi, erkölcsi alapállás-emlékekkel rendelkező családanya önkéntelenül. Illetve emiatt, a férfi által fel nem vállalt felelősség és éberség hiánya miatt, gyötri a férjet – gyermekei apját mindenféle oda nem illő szamársággal az anya – feleség. Hiszen maga sem tudja világosan és konkrétan, hogy a férjének valójában mit kellene tennie, ahhoz, hogy beteljesítse a családapai funkcióját és rendeltetését betöltse, azon kívül, hogy őt „boldoggá kellene tegye” és őt szeresse – vagyis, az utóbbi esetben: hogy vele együtt szenvedjen, ha a rosszul nevelt gyermekei elszomorítják, bosszantják, vagy kétségbe ejtik. Mert arról ma már szó sem lehet úgy-e, hogy az anya megengedje az apának, hogy az a maga férfias – szigorúbb és igényesebb, elváróbb-következetesebb – elképzelései szerint nevelje, és isten őrizz, hogy irányítsa a gyermekeket!
Ma ugyanis az eredeti apai funkció nem csak, hogy elgyengült, és jelentőségét veszítette, az által, hogy átadódott az anyának, a dadának, a tanítónőknek, a pedagógusoknak, vagyis, megint csak a pedagógusnőknek, a pszichológusoknak és az internetnek – a facebooknak – hanem teljességgel fel is borult. Sőt: a nemek közti szerepek is felborultak és a természet-ellenes feminista – genderista eszméknek köszönhetően, ma már sok esetben a nő szeretné megtermékenyíteni és irányítani szellemileg és spirituálisan is, az ettől elzárkózó, reggeltől estig a pénze után futkározó robot-férfit. Majd csodálkozik, hogy a férfi-szellemiségtől általa teljesen leszerelt és ügyes női elvárás-taktikával elnyomott papucs-férje, miért nem képes őt már biológiailag sem megtermékenyíteni? Sőt: a civilizált – komputerizált – öntudattal, tehát hamis öntudattal rendelkező nő (amely ma már korántsem az odaadás, az áldozatkészség, az egységbe foglalás – az egységbe kötés ős-princípiumának, a Szeretetnek a megtestesítője! – sem a családban sem a közösségben!) eleve fél és szorong, sőt: egyenesen irritálttá válik az igazi át- és bevilágítástól. Irritálttá válik első sorban attól az igazságtól, hogy nem neki kell átvilágítani és megtermékenyíteni a férfit, hanem éppen fordítva. Hogy nem a férfi dolga (lenne…) az, hogy a szeretet erejével őt az egységbe vigye és boldoggá tegye, hanem éppen fordítva. De a férfi dolga viszont, igen is az lenne, hogy az erre képtelen – mivel, hogy több személyiséggel rendelkező – nőt átvilágítsa és ezzel annak az önmegváltódását lehetővé tegye. Ezért, mert épen attól fél, ami őt igazából boldoggá tenné, a nő ma irritált minden fajta keményebb igazságtól. Mert amennyiben tényleg igazság az, ami őt megérinti, akkor az igazság tőle olyan, többek között áldozat-kézséggel is járó, belső, személyi mentalitás-változást igényel, amire ő, a civilizáció által belé nevelt elemi és mindenünnen visszaigazolt „JOGOS” önzésével, már nem érzi magát képesnek. Ezt még akkor sem, ha a forma és az anyai-élmények (örömök) kedvéért, egy-két gyermeket csak szül még ő is, a világra.
6.
A teremtés törvényével és a spirituális evolúció törvényével való – tudományos! –szembeszegülés káros hatásaival és ennek az egész földi létezésre vissza ható tragikus következményeivel mindenütt találkozunk. Például, hogy a mágia jelensége és törvénye semmibe vétele miatt (ti. hogy nem akar arról az emberiség legerősebb életvezetési ideológiája: tudomány tudomást szerezni) az ember, egy olyan irracionális és főként: élet-, Isten- és természetellenes gazdasági és egészség-védelmi hajszában tartja magát teljesen feleslegesen, aminek a követeztében az állat- és növényfajok egyre nagyobb iramban pusztulnak ki a föld ökoszisztémájából. De ott találkozhatunk a leginkább e szembeszegülés elképesztő következményével, ahol a törvénnyel való pozitív együttműködési képesség kialakítása az ember jövője és az egész bolygó jövője szempontjából a legfontosabb és a legjelentősebb lenne: az utódnemzés (a gyermekáldás), a magzat kihordás és gyermekszülés, illetve a szerelem és a szexualitás szellemi és biológiai életkörében. Nem véletlenül jutott odáig, rengeteg természetinek látszó, de valójában kauzális alapú és spirituális hátterű Isteni kísérlet és próbálkozás után az emberi faj, hogy az ún. nyugati eszmekör szerint civilizálódott része, amely a tudományos-technikai és gazdasági fejlődés nagyobb részének a birtokosa, képtelen az önreprodukcióra. Miközben, a hatalmasra nőtt önzésével, közömbössé is vált ezzel szemben és képtelen meglátni, hogy az egész életrendjét és a gyermek-kérdésre vonatkozó gondolkozását a fogamzásgátlási technikák által lehetővé tett, isteni áldással való irracionális spórolás irányítja.
Gondoljunk csak bele: az állati fajból a belső, spirituális fejlődés útján kiválasztódott emberi faj (amely magában hordja az állatöv tizenkét szimbólumát képező lényekkel analogikus kapcsolatban álló összes természeti és allegorikus szellemi képességét és tulajdonságát, például: kígyó - skorpió, oroszlán-tigris, kos - farkas, gyík - lepke, sólyom - sas, bika - disznó, „sárkány”- szellem, stb.) és amely a legerősebb és egyben a legkreatívabb alkotói erőket és képességeket képes megmozgatni a szerelmi vágyai hatására (ami a legmagasabb rendű spirituális kiegyenlítődési vágynak és lehetőségnek is a kifejeződése, pl. az embernek a szexuális gyönyör érzete is sokkal intenzívebb, bármely állati faj tagjainak a gyönyörérzeténél), egyszerűen képtelenné vált nem csak lelkileg, de már biológiailag is, az individuális szintű önreprodukcióra! Ezt az „eredményt” lehet-e evolúciónak nevezni? Nem!
Oda jutottunk tehát, hogy ennek, a magát civilizáltnak – tehát védekezőnek: a sorselemekkel és erőkkel szemben, az élvezeti lehetőségeit és kényelmét féltőn védelmezőnek! – nevező embernek a számára, épp ez jelenti a legnagyobb gondot, ami valamikor az evolúciót eredményezte: az utód-gondozás! Tehát, a legnagyobb élvezetet nyújtó „normális” szexuális aktusok következtében megfoganó magzatok és gyermekek gondozása és nevelése. Vagyis: az új, magát szerfelett felvilágosultnak és fejlettnek képzelő ember számára: a gondozással neveléssel járó gondok miatti lemaradás-félelem, a civilizáció által nyújtott öncélú élvezetekről! Csak azt nem tudja ez a szerfelett felvilágosult új ember, hogy annak, ami az evolúciót lehetővé tette, annak elhárítása és az attól való elzárkózás, megtölti őt mély-tudattalan kellemetlen lelkiismeret furdalással. Hiszen a gyermekgondozás és nevelés magas fokú szellemi – spirituális felelősségérzet – erősödéssel, tehát az immunrendszer erősödésével is jár! Ennek az új embernek tehát, máig nincs megfelelően mély és komoly információja ahhoz, hogy rájöjjön: az egészséges spermiumnak az egészséges női petesejtbe való bejutása, nem csak egy egyszerű és mechanikus biológiai aktus! És ezért nem is véletlenszerű. (Nem csak mechanikusan – természetesen – érvényesülő biológiai törvényeknek a következménye.)
A természetben, még úgy ahogy, normálisan érvényesülő isteni törvények (például a fogamzás életlogikája) kicselezése szerint, tehát a primitív júdási spekuláció szerint, vagyis:
A bűnbeesés (kauzális és spirituális szintű boldogság-vadászat őrülete: ) logikája szerint, vagyis a még mindig a klasszikus mechanika által lefektetett lineáris gondolkozás logikája szerint – (figyelem: nem a kvantum-fizika logikája szerint!) gondolkozó ember, még mindig, inkább a könnyítések kieszelésére, a sorsprogramok és életfeladatok kikerülésére, kicselezésére használja az intellektuális képességeit (az eszét), „a tudományát” tehát. Hát, ez minden, csak nem szellemi evolúció!
Tehát az új ember, a mosó-, porszívó és mosogató-gépek és a robotok mellett, kitalálta a fogamzásgátlási (újabb sors-könnyítési) lehetőséget is, amivel úgy képzeli, hogy véglegesen a kezébe vehette a sorsát. Kieszelte azt a sors-könnyítési trükköt, a természettel és Istennel való kibabrálási trükköt és tudományt, ami által úgy képzeli, hogy véglegesen becsaphatja a természetet és az Istent is egyszerre. A fogamzásgátlás ugyanis, amiről úgy képzeli, hogy határtalan öncélú szexuális élvezetet biztosít számára kevesebb, és ha kell: nulla felelősséget kívánó, nulla következménnyel (gyermek nélkül) jár. És a nagyokosunk, mint mindig a tudomány történetében, úgy képzelte, hogy ezzel a trükkel valami nagyszerű lehetőséget (boldogságot!) nyert. Pedig igazából veszített, csak még nem vette észre, hogy milyen (egyénileg tragikus és csoportosan – tömegesen katasztrofális!) következményekkel jár az, ha huzamosan átveri a teremtés és a mágia egyetemes törvényét mechanikus (technikai), vagy (tudományos) genetikai „védekezési” módszerei segítségével, vagy az ovulációs időszak-számításokon alapuló trükkjei segítségével. Pl. a virágpor- és a fűpor-allergia is, ennek a hibás, teremtés-ellenes mentalitásnak a következménye, a rengeteg női nemzőszerv kioperálását szükségessé tevő rákosodás egyre növekvő számáról nem is beszélve.
Figyelem: E tanulmánynak a végleges újraírása, akkor történik, amikor az iszlám, ha nem is, az iszlám hitűek számában, de e primitív politikai-vallásosság átvétele és elfogadása szintjén, meghódította és térdre kényszeritett az európai civilizáció egyharmadát és eszmeileg lerombolta, illetve semmissé tette annak a kultúrájának (keresztény gyökerűnek nevezett, spekulatív filozófiájának) minimum egy negyedét. És miért? Azért mert az iszlám erős kézzel bünteti a fogamzásgátlást, sőt: kitüntetett helyet biztosít a gyermekáldás elfogadásának. A törvény tehát törvény (ebben az esetben a kiegyenlítődés és a fejlődés törvények összhatása) és az elemi gyakorlat szintjén érvényesíti a hatalmát, és hiába próbálnak annak ellenállni, a fogamzásgátlás „magas rendű” logikájára alapuló „igazság” és jogosság tudatával az európai civilizációt létrehozó ősöknek a nemző- és fogamzó – foganó képességeik szerint legalább is: elsatnyult és degenerált utódai!
Az, hogy e civilizált (a szó etimológiai jelentése egyébként: védekező) trükköket huzamosan használó egyének és tömegek utódai nem csak a nemzési és a foganási képességüket és nők esetében a szülői képességüket veszítik el, csak az egyik következménye az öncélú boldogságszerzési hajszának.
Nem véletlen, hogy még a nagy romantikus szerelmekre alapozott, de a magzatfoganást, gyermeknemzést évekig e tudományos trükkök és technikák segítségével akadályozó házastársak is elválnak, és mindössze kiábrándultságot és keserű – ellenséges érzéseket táplálnak egymás iránt, még az éveken át, átélt „egeket rázó” szexuális élmények - orgazmusok ellenére is. – Mert nem csak a nemzési és foganási képességüket veszítik el egyre nagyobb számban a teremtés- és lét, vagyis az élet- és a természet- első törvénye (a Teremtés törvénye) ellen védekező nagyszülőknek az egyke - „kétke” utódai, hanem az immunrendszerük erejét és egyensúlyát is. Nem véletlenül Kínából, a tömeges fogamzásgátlás kontinensnyi hazájából indult el hódító útjára az immunrendszer legkisebb gyengeségét is kihasználni képes atípusos tüdőgyulladást okozó fertőzések hulláma. Ha az újkori kínai fogamzásgátlási kultúrának nem demográfiai szükségesség, hanem olyan öncélú szexuális élvezetkeresési mentalitás állt volna az alapjánál mint nyugaton, biztos, hogy ott az AIDS is a mutáns gén-vírushoz hasonlóan: robbanás szerűen terjedt volna. De amúgy is, a rendkívüli élvezetek kínai fellegvárából és a határtalan kábítószer-üzletkötési lehetőségek világ-fővárosából: Honkongból indult el a termelő-fogyasztó világot fenyegető halálos tüdőgyulladást is okozni képes fertőzéses-veszély.
A több mint egy évszázados gyermekáldással szembeni tudományos védekezés (a „tudományos családszabályozás”) és a rengeteg abortusz, mára a nyugati civilizáció női egyedeinek a tudattalanjában, generációról - generációra elképesztő mélységekbe bevésett magzat- gyermek- és életellenes, illetve az őket mélytudattalan szinten megtermékenyítéssel „fenyegető” nemző-férfi ellenes agresszivitássá fejlődött. Ezért, a civilizált körülmények között élő huszonvalahány éves nők körében egyre magasabb százalékban növekszik a magzatfoganási és ráadásként a magzatkihordási képtelenség mellett a virágpor és fű-por allergia is. A volt-feleségem pl., még azután sem volt képes legyőzni és feloldani a tudattalanja legmélyebb rétegeibe vésett gyermekellenes agresszivitását, hogy minden orvosi segítség nélkül hozott a világra négy egészséges gyermeket. Igaz, ezek közül a második, egy, az atípusos tüdőgyulladás szimptómáival megegyező ismeretlen vírusfertőzés következtében meghalt, miután a volt-feleségem kezdte gondolatban támadni amiatt, hogy úgy érezte, ennyi anyai teherrel a vállán semmi örömet és boldogságot nem fog hozni számára az élet. Amikor végre észrevette, hogy annak ellenére, hogy ezt a félelmét gyakorlatilag és racionálisan immár semmi nem indokolja és mégis támadja gondolatban a méhében esetlegesen megfoganó magzat képzetét a havi menstruációk érkezése előtt, rájött arra is, hogy ez az önkéntelen magzat- és gyermekellenes irritáció, abból is adódhat, hogy az ő édesanyja teljes veszteségélményként, legyőzöttségi élményként élte meg az ő huszonöt évvel korábbi megfoganását. És, anyósom, a tudomásul vétel után, két hónapon át igyekezett tőle megszabadulni, majd még három hónapon át a „terhességet” titokban tartani. A volt-feleségem – végül rájött, hogy Ő, személy szerint és többek között ennek, az anyja által az ő foganása és magzati fejlődése idején, intenzíven átélt isteni rendeltetés- és a teremtés-, valamint a megváltás törvénye elleni dacnak és lázadásnak is a spirituális, lelki és biológiai megtestesülése is. (Sajnos, ezzel a felismeréssel sokat nem értünk, mert, az anyja tanácsára, addig álmodozott a gyermek-nélküli, családon kívüli szerelmi boldogságokról, amíg csakugyan szerelmes lett egy kábítószeres fiatalemberbe, és arra kényszerült, hogy elhagyja – szétrombolja – a négy gyermekes családját.)
Amikor megértette, hogy elsősorban az ő spirituális fejlődése érdekében, de a természet rendje szerint is, még föltétlenül szükségünk van egy harmadik gyermekre, annyira jutott az önmegfigyelésben, hogy rajta is az irracionális veszteség-érzéssel szembeni düh és menekülési késztetés vett erőt, valahányszor azt képzelte el, hogy egyszer csak megint nagy hasú nőként kell találkozzon a nagy hasú nőket zsigerből utáló édesanyjával, a nagyanyjával, a rokonokkal és a családi ismerősökkel. Azt ajánlottam neki, hogy pockolja fel a hasát egy tömött kispárnával és a várandós ruhái közül valamelyiket felöltve, menjen ki a főtérre sétálni, majd a gyermek-játszótérre a nagyobbik lányunkkal. Már amikor a tudattalan ellenállás miatti lelki görcseit feloldani hivatott játékot tervezgettük, arról számolt be, hogy rettenetesen kezdtek fájni a térdei (az isteni törvények elfogadásának a belső elutasítására utaló jel), majd a méhe és az egész medencéje. Miután mindezek ellenére, felvette a szekrényben őrzött kismama ruháját, és egy kispárnával a hasán kisétált a városba és kimulatta magát „nagy hassal” a nagyobbik, majd a kisebbik lánnyal is sétálva egy kört, több ismerőst is átverve a hirtelen előállt állapotával, az így szerzett pszichés élményei hatásaképpen, esetére úgy nézett ki mint egy részeg ember, majd valami sötét vörös váladék jött ki a méhéből. De azt mondta, hogy ennek ellenére is, nagyon jól múlatott és fontos szellemi megfigyeléseket tett.
Ez utóbbiak közül a legfontosabb az volt, hogy a vele egyidős és a nála tíz - tizenöt évvel idősebb hölgyek is enyhén elsápadnak, vagy más, belső kellemetlenségi érzésről tanúskodó, önkéntelen gesztusokat tesznek az általa nyújtott „terhes” látvány hatására. A harminc éven felüli nők finoman megrezzentek és enyhén elpirultak. A fiatalok nyíltan utálkozva elfordították a fejüket, a „büszke-terhes” látványtól. Ezeket a gesztusokat ő – túlzottan is implikált lévén – nem észlelte akkoriban, amikor még valódi nagy hassal közlekedett. Gondolom, azért, mert az akkori természetes nagy hassal végzett sétáinak nem volt egy olyan célja, hogy másokkal büszkén és bátran – sőt: kihívóan – szembenézve, szemlélődjön és ilyen büszke kismamaként, provokálva járjon „a világ szeme láttára”.
Az akkori tapasztalatainkból levont következtetéseinkből még csak annyit írok le ide, hogy eldöntöttük: mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az ilyen jellegű tapasztalatainkat és élményeinket átadjuk másoknak, természetesen a megfelelő értelmezések kíséretében. A család elhagyásával és az önmaga és az Isten elárulásával együtt a volt feleségem ezeket az információ-közléseket abba hagyta, a spirituális fejlődésével együtt, aminek a következtében a lelke gonosszá vált és az arca elnyúlt-keserű kifejezést öltve, éppen, hogy kimondottan csúnyává nem vált, a törzse megvastagodott, pockossá lett. Én viszont majdnem semmit nem változtam a Turula megfoganása óta eltelt 14 év alatt, és folytattam a felfedezéseim közlését, első sorban magamat nem kímélve, rejtett, karmikus alantasságaimat, a volt feleségemnek a gyermekeinkkel szemben elkövetett vétkeivel együtt.
Kaptam is a fejemre ezért a „család szennyesének a nyilvánosság előtt való kiteregetése” miatt. De nem érdekelt, mert amíg a titkolózás párti karma-verkliző széptevők a volt feleségemmel együtt, egyre inkább az öregedés irányába tartanak, aközben én a rengeteg általa és az anyja által, a gyermekeinkkel szemben elkövetett gazemberség miatti gond és aggodalom ellenére is, köszönöm szépen, jól megvagyok. Újra nősültem és újból és megint – folytonosan négy gyermekből álló harmonikus családban élek, kreatívan és harmonikusan, a karmámat oldva és spirituális tudatosodás szempontjából egyre magasabb szinteket elérve.
7.
A Jézus előtti spirituális tudattal rendelkező ember szellemi – spirituális világképe és egyéni életképzelete, önmagában visszatérő jellegű, kör-körös, tehát geometrikus és végső soron mechanikus volt még akkor is, ha mágikus. Az ókori ember még nem ismerte sem a biológiai, sem a spirituális evolúció lehetőségét, bár, a beavatási hagyományok tanulsága szerint, tudott a tudati újjászületés és a spirituális átalakulás, valamint a feltámadás lehetőségéről, illetve a lelki – szellemi megújhodás fontosságáról, a lelki-szellemi magatartás – változtatás lehetőségéről és szűkségéről. Tudott tehát a gyökeres személyi (belső mentalitás) átalakulásának a szűkségéről, vagyis a Karma feloldásának szükségéről. (Lásd az Egyiptomból származó Tarot rendszerét, a hermetikusok tanait, az Echnaton fáraó vallási reform-kísérletét. Meg a Pithagorász csoportjának az ősi hagyományra alapuló beavatásairól szól tudósításokat.) De ennek ellenére, és ezzel együtt is, még az egész létezést – így az életen és az emberi tudaton keresztül a természethez kötődő szellemi létet is – egy önmagába visszaforduló, kör-körös folyamatnak látta (lásd: a reinkarnáció mitikus – vallásos képzeteit) és nem mint az emberrel veleszületett, negatív lelki és szellemi – spirituális tulajdonságoknak (a karmának) a meghaladását és az egyre összetettebb tudati strukturálódási formák és szintek elérését célzó szükséget. A keleti egyistenhit embere a reinkarnációknak, mint lépcső-fokozatok szerinti sorozatos változásokon végig haladó tudatfejlődésnek a misztikus metaforájával együtt is, mindössze csak „vissza-érkezett” a Nirvánába, a Sinto-ba vagy a Taoba. A zsidók „objektív” istene is majdhogynem szigorú és fenyegető önkényúrként követelte kiválasztott népétől, illetve annak a tagjaitól az erkölcsöt és a törvények betartását, anélkül, hogy azoknak a spirituális értelme: a morálnak a megváltói – mágikus – funkciója és célja felől valakit felvilágosított volna.
Az Evangéliumnak az Atyához vissza térő tékozló fiúja viszont, úgy látszik, hogy már valami értékeset kell hozzon magával (tudatában) a földi útjáról, mivel az Atya nem elégszik meg a vissza érkezése miatti egyszerű öröm-kifejezéssel, hanem áldozati ünnepet rendel el a családban. De mindez, ha nem is bizonytalan, de kissé vékony metafora még a Jézus részéről is, aki viszont folytonosan valamilyen, a kanonizált evangéliumokban nem részletezett újjászületésnek a szükségéről beszél az értetlenkedő tanítványoknak.
Először János evangéliumában jelenik meg konkrétan a megváltódott lelkekből épülő új létállapotnak: az égi városnak, az új Jeruzsálemnek a misztikus víziója. (Amelynek az evangélium leírása szerinti geometriája egyébként, az asztrológiai sorsképleteknek az akkori ábrázolására, geometrikus rajzára utal. Az Új Jeruzsálem „helyszínrajza” ugyanis úgy van leírva, mint két négyzet alakú külső és belső falból álló vár, tehát aminek négy egyforma, külső és négy egyforma belső oldala van és ezeken belül tizenkét, egymás mellett álló, háromoldalú tornya. Ez az „alaprajz” viszont nem más, mint az ókorban és még a Kepler idejében is használt asztrogrammok ábrázolásának a módja. Ez nem egy nagyobb és egy kisebb kör által alkotott mezőbe, hanem egy nagyobb és egy kisebb négyzet által alkotott mezőbe helyezte a bolygók szimbólumait. És azon belül is, nem kör-szeletekbe, hanem tizenkét egyenlő oldalú háromszögbe osztotta be tizenkét csillagképet.) És a mennyek országa! Vagyis, a mennyei királyság is, ami Jánosnál szintén megjelenik. Ami viszont, a TANÍTÁS SZERINT, nem kívül van, hanem: „bennetek van” (Jézus szerint). És ahová nem visszatér az ember, hanem ahová, az újjá születése után előre – tehát tovább haladva, érkezik meg! Ez már egy teljesen új és „más-állapot” elérési lehetőségét és szükségét jelzi, aminek a tudatos sors-vállaláson és a tettekért, szavakért és gondolatokért való személyes felelősség-vállalásokon keresztül történik az elérése. Ez a „megigazulás” általi előre hatolás tehát, sokkal személyesebb és dinamikusabb, mint a keleti Tao-ba, a Brahmába, a Sinto-ba, vagy a Nirvánába való „vissza”- jutás, körforgása.
A Lilith gyűjtőnévvel jelölt őssóvárgás által önmagából kilépő, és ez által: teremtő abszolút lét tehát, nem a kezdeti önmagába tér vissza – ahogy Ádám és Éva sem térhet vissza a paradicsomba, és mi, spirituális öntudattal rendelkező személyek és a vallásos dogma-körök butító szellemnyomorából a szabadgondolkozás friss levegőjére kijutott és ezen az úton – a megváltás útján! – tovább haladó keresztények sem „fejlődünk vissza” (nem élünk vissza!) lelkileg, vagy szellemileg, amiként az biológiailag sem lehetséges, hogy vissza juthassunk az anyaméhbe – hanem, mi is, a Lilith jelensége által létrehívott káosz által okozott zavart és kábulatot igyekszik eloszlatni és meghaladni, ha tudjuk ezt, ha nem, ahhoz, hogy az Istenbe vissza jutva, egy fejlettebb: boldogabb lét-állapotba kerülhessünk. Az, amit mi Istennek nevezünk, így, általunk (is), tehát az anyagban való tükröződés segítségével, helyreállítja általunk önmagában (a magjában) az egyetemes éberséget és újból és újból kiegyenlíti és egységbe vonja önmagát, de már egy magasabb szinten. Tehát általunk kijavítva – helyrehozva, visszaszerzi a belé meghibásodott állapotba kerülő őskvantumokat, használhatóvá létállapottá teszi a Lilith által a visszájukra fordított és szétszórt szellemi kvantumokat is. De ez nem minden. Mert ez által (is), az isteni létezés is egy, a korábbinál mindig magasabb rendű kiegyenlített állapotba kerül, amely kiegyenlített részei vissza szublimálódnak az abszolút létbe, egy a korábbinál sokkal magasabb rendű strukturálódási állapotba, mondhatni: egy mélyebb, vagy, ami ugyanaz: magasabb tudatossági és szeretet állapotba, vagyis, a mi érzékelési képességünk és fogalomrendszerűnk számára: egy „erősebb” boldogsági állapotba tehát!
A keresztény beavatott tudja tehát, hogy az Isten, úgy oldja fel és úgy haladja meg a Lilith jelenség által okozott káoszt (viszályt), vagyis a kábult örvénylést a lényében, az így keletkezett abszolút ellentéteket és a megfelelő feszültségeket úgy egyenlíti ki az Úristen, hogy folyamatosan egy új és új és ez által tovább és tovább fejlődő isteni kiegyenlített állapot létrehozását teszi lehetővé az anyagi létben való „megmerítkezés” és „megtisztulás” (Kiegyenlítődés) által. Vagyis, az egyetemes ön-tudattal rendelkező emberben: az történik, hogy a Lilith által a visszájukra fordított, sérült ősideák kijavítása által, az Istenben eleve hibásan érkező ős-képzeteknek a kijavítása segítségével megváltódik: megboldogul, a maga szintjén. Misztikus kifejezéssel: a karmától való folyamatos megtisztulás segítségével fejlődve jut el abba a tudati és szellemi – spirituális („Bolond”!) állapotba, amit Jézus a mennyek országának nevezett. Fontos tehát tudni, hogy éppen a teremtésben (a teremtés határállapotában: az anyagi világban és az anyagi szerveződés által létrehozott biológiai – pszichológiai létformában) lehetővé váló egyéni karma-tudatosítást követő karma-oldást és a karma-meghaladást követő spirituális fejlődés által, lehetővé válik számunkra a megváltás, a megváltódás, vagyis: a „boldogulás”…, a belső - egyéni kiegyenlítődések által, és ezeknek az összessége: az egyetemes kiegyenlítődés által.
8.
Az emberben, az első Lilith nevű metafizikai jelenség következményeként jelentkező ősi vágy-erő, a külső (öncélú…) élvezetek általi boldogság-állapotra való vágyakozást okozza. Vagyis az öntudatlan és önkéntelen sóvárgást, mindig valami izgalmasabb és élvezetesebb állapotra, mint ami adott, tehát mindig valami újra, (pl. az abszolút állapottól merőben eltérő, az abszolút állapoton kívüli, attól gyökeresen különböző „más állapotra” való sóvárgást) mivel mélyen az abszolútumban gyökerező őserőt, nem lehet megszüntetni, sem elnyomni, sem eltüntetni, stb., mivel, mondom: ez, a mindig jobb, boldogabb, de legalább is: mindig más élményre, más tapasztalásra való sóvárgás abszolút őserő. Ez tehát az első Lilith-nek nevezett őserő, ami az abszolút ős-imaginációt létrehozza és ez által, a teremtést az abszolút létből „kiprovokálja.” Ebben az imaginációban, ebben az abszolút ősi teremtési vízióban viszont, még nem létezik minőségi megkülönböztetés (Jupiteri őserő!). Az csak az Isteni létezésben jön létre, mint a többi, egymástól elkülönült, teremtési isteni erő, a többi őserőtől jól és határozottan elkülönülve. A Lilith-nek ezt, a zavarkeltő hatásait az ember – tehát, a kábult és céltalan örvénylést és a romboló feszültségeket –az anyagban való tükröződés által lehetővé tett spirituális reflexió segítségével, önmagán belül, vagyis az isteni öntudatán belül, fel képes oldani és meg tudja haladni. Az anyag megjelenítő és a megjelenítést raktározni képes tulajdonságai segítségével létrehozható egy egyértelmű szellemi meghatározás és pontosítás. Ez lehetővé teszi a negatív Lilith-hatásoknak, vagyis a karmikus reflexeknek és késztetéseknek a kiszűrését, vagyis: azoknak a megfelelő pozitív egyéni tulajdonságokká és képességekké való átváltoztatását. És ez által, a kijavított és egésszé tett karmikus szellemi részegységeknek az integrálása és kiegyenlítődése, valamint a pozitív személyi tulajdonságainkkal való harmonikus egységesülése teszi lehetővé, mind a mi egyéni megváltódásunkat, mind az egyetemes megváltódást, az isteni kiegyenlítődést, és ez által az abszolút létnek a még magasabb fokú és még erősebb boldogsági állapotokba kerülését.
Így tehát, az egyes emberek megváltódása által és tehát, az individuális önmegváltásokon alapulva, azokon keresztül és azok által történik az egyetemes (isteni) megváltás. Ez tehát úgy megy végbe, hogy az abszolút Lilith-jelenség által okozott első teremtés alkalmával keletkező, idea-sérülések, a teremtő-idea hibásódások, valamint ezeknek a hibás ősideáknak a második Lilith általi visszájukra fordítása miatt – illetve, azoknak az alacsonyabb létszférákba kerülése miatt, a köztes létszférák (az idea, a mentális, és az asztrális világ!) ilyen visszájára állított és ős-eredetileg is hibásan létrejött információ-kvantumokat is tartalmaznak. Az így keletkezett, funkcionális zavar-információt tartalmazó őskvantumok (Az emberben ezek a: kábulat-vágyak, félelmek, ambíciók, szorongások és perverz szexuális vágyak és más zavarok által okozott feszültségek.) a köztes dimenziókban bolyonganak kaotikusan anélkül, hogy más, ép-idea kvantumokhoz, illetve azokból épült struktúrákhoz tudnának csatlakozni. Mivel viszont, az isteni létben direkt úgy jönnek létre az emberi aurák struktúrái (az Isten úgy hozza létre magából őket!) a rezonancia és a vonzás egyetemes törvények alapján, ezek az afunkcionális ideák, az emberek spirituális struktúrájába (aurájába) bejutnak és oda beékelődnek. Így tehát ezek egy része, a felnövekvő emberi lények tudatába, vagyis: az anyagba kerülnek, a, szintén az anyagba került emberi – spirituális struktúrákkal (aurákkal) együtt. És így, és ez által, az embernek a felsőbbrendű struktúráiból az emberi intelligenciába kerülnek, ahol, az egyes embernek a szellemi harmónia-törekvéseit nehezítik meg. Ez által, az egyes ember anyagi létében (pl. a szervezetében is!) materializálódva, ezek a negatív ősideák az emberben (akárcsak az egész egyetemes létben!) többségben levő pozitív ősideákkal egyértelműen és határozottan konfrontálódva, vagy megszűnnek, vagy kijavítódnak és új, megfelelő pozitív személyi képességeket lehetővé tevő ősideákká változnak. Miközben az illető személyek megszabadulhatnak a kábulattól és a zavartól és a hamis ambícióktól és a perverzióra való hajlamaiktól. Így történik, a sérült ősideáknak az anyagi létben történő kijavítása.
Mivel az ős (az első) Lilith hatása soha nem szűnhet meg, az abszolút létnek a teremtés általi feszültség-mentesítődése érdekében, a teremtés folytonosan meg kell valósuljon. Mivel, az így, ezzel a feszültség-kicsapódással létrejött első teremtési állapot (az első teremtett, megnyilvánult lét), koránt sem stabil, nem hogy abszolút kiegyenlített lenne, az így létrejött Isteni létben történik meg a kiegyenlítődése, de csak azt követően, hogy e teremtés traumájában megsérülő ősideáknak egy része, folyamatosan kijavítódik a földön az emberiség öntudatában, és részt vehet az új isteni struktúrák létrehozásában. Tehát: ahogy a Lilith hatása által folytonosan új és új zavarkeltő, kábulat és feszültség-okozó idea-struktúrák jönnek létre, ugyanúgy a teremtődő – anyagi létben is, új és új kiegyenlítődési lehetőségek: új és új ideák, új képzetek és azoknak megfelelő új létformák és létállapotok (és azoknak megfelelő élőlények), és a lényekben új és új fejlődési és kiegyenlítődési lehetőségek és képességek (az élőlények új, magasabb rendűen strukturálódott formái és állapotai, és az ember új értelmi és szubtilis spirituális képességei) jönnek létre.
Ezeknek az új és új kiegyenlítődésen keresztüli egységesülési (Megváltódási) képességeknek a létrejövése és az így kialakuló újabb és egyre összetettebb és felsőbb szinteken rendeződő spirituális struktúráknak (megváltódási ideáknak) a kialakulása, jelenti az evolúció fő folyamatait és feltételeit, mind az anyagi (természeti), mind az érzéki és érzelmi (asztrális), mind a mentális, képzeleti – ideális és kauzális dimenziókban! Logikus tehát, hogy ettől a lény-fejlődéstől – Tehát mind a természeti és mind a spirituális evolúciótól, és így az individuális, személyi evolúcióktól is! – függ az, hogy folyamatosan megvalósuljon, a megváltás egyetemes (isteni!) aktusa, vagyis az egyetemes kiegyenlítődés és magváltás (boldogulás) folyamata. És ettől, a karma-feloldást követő fejlődéstől függ az is, hogy folyamatosan keletkezzen az egyetemes lét, illetve (és főként!) az, hogy örökké fennmaradjon az állandóan megújuló, folyamatosan táguló – fejlődő és az egész létet – teremtést állandóan újjá szülő, és a létező idea-formákat, gondolat- és érzelmi formákat, valamint anyagi formákat egyaránt fejlesztő – tágító (boldog!) Abszolútum!
A kiegyenlítődés és a kiegyenlítődött állapot: egyben az igazságos és az egészséges állapot is. Vagyis, a boldog – megváltott állapot elérése, nem választható el a karma-oldást követő fejlődéstől, ahogy a fejlődés sem választható el az egyetemes kiegyenlítődés szükségeitől. A fejlődést viszont, megelőzi a karmikus determinációknak, tehát zavaros létállapotokat és élethelyzeteket okozó ok-okozati összefüggések átvilágítása, főként a kauzális okoknak az átvilágítása, megértése. A fejlődés nevű pozitív változások és új kiegyenlítődési képességek összességét jelentő új erkölcsi (szellemi) öntudat és mentalitás, éppen ezeknek a karmikus meghatározódásoknak a leküzdése – meghaladása érdekében fenntartott és kitartott figyelem és fegyelem biztosítja, és más lelki-szellemi erőfeszítéseknek az árán (nem egyszer kemény harcok árán) jön létre. És persze, a munka, vagyis, a meghozott áldozatok és a tudatosan megtett fizikai erőfeszítések (saját gyengeségeink leküzdése, figyelem összpontosítás) árán történik mindez. Emiatt, az egyetemes megváltási – boldogulási szükségből eredő, személyes karma-leküzdési, átváltoztatási evolúciós feltétel miatt, a spirituális (morális) fejlődés egy olyan, eleve létező, sorsnak-nevezett, „objektív” (ontológiai!) követelmény, egy tovább lépési, tovább haladási, sőt: tovább élési feltétel-rendszer jelenik meg mindenkinek az életében, amit ha nem teljesít (teljesítenek) – vagy legalábbis nem igyekszik azt teljesíteni valaki, akkor figyelmeztető jellegű, majd egyre erősebb hatású, megszorító – rávezető negatív események, konfliktusok, ún. balesetek és betegségek keletkeznek az életében.
Ezen figyelmeztető sors-jelek és jelzések figyelmen kívül hagyása esetén viszont, egészen súlyos betegségek is keletkeznek a személy szervezetében, és különböző, a személy spirituális fejlődési sorsprogramja színezetének megfelelő, azzal kapcsolatos sérülések, és durvább – esetleg: végzetes, vagy anyagi csődbe juttató – káros balesetek, értelmetlennek látszó konfliktusok jelentkeznek a sorsában. És, amennyiben a többi törvénnyel sem képes, vagy nem akar legalább minimálisan harmóniába kerülni, a megfelelő „végzetes” tragédiák is bekövetkezhetnek az illető személy életében. A fentebb említett megváltási – egyetemes kiegyenlítődési és egységesülési – logika miatt, az embernél is, spirituális fejlődési szempontból ugyanaz a követelmény jelenik meg, ugyanaz az elv érvényesül, mint az állatoknál az újabb és újabb fizikai képességek kialakítása érdekében. És ezt az elvet úgy hívják népnyelven, hogy „Teher alatt nő (vagy erősödik?) a pálma”. - Itt, ennél az objektív lét-aspektusnál bizonyul a vallás és minden nemű isteni protekciót és kiválasztottságot hirdető egyistenhit-teológia és misztika félrevezetőnek! Mivel azt állítja, hogy az emberen kívüli és az ember felett álló, úgymond tökéletes Isten, akitől – akinek az elképzeléseitől és kedélyállapotától... az ember sorsa függ, az egy „Jó Isten”, aki az embernek csupa jót akar, és vele szemben az ördög az, aki a nehézségeket és a tragédiákat okozza.
Tudomásul kell vennünk, hogy a tragédiákat és a betegségeinket a mi feloldatlan és meg nem haladott – ki nem javított, át nem változtatott – karmikus (negatív, romboló) spirituális tulajdonságaink idézik be az életünkben, illetve a spirituális evolúció igényével szembeni közömbösségünk, nemtörődömségünk, önámításunk, ha nem is ezek okozzák közvetlenül a lineáris logikánk szerint. Vagyis azt, hogy nem vagyunk hajlandók az asztrológiai sorsképletünkből kiolvasható karmánkat és más, kiegyenlítődési-képesség akasztó – blokkoló negatív és diszharmonikus maghatározódásainkat (erős agresszió, gyűlölködés, kábulási vágyak, rögeszme, öncélú ambíciók, irigység, bosszú-vágy, önámítás, kéjsóvárgás, perverzió, stb.) tudatos törekvések útján feloldani és meghaladni és ez által a szellemi sorserőkkel való együttműködési és kiegyenlítődési képességeinket növelni.
Ezért, emiatt, az emberi egyénnel szembeni, elháríthatatlan univerzális (Isteni!) karma-oldási, illetve megváltozási- „elvárásért”, szükséges a folyamatos egyéni fejlődés erősítése. És hiába védekezünk ellene és hiába szándékozunk ezt az egyéni (saját) megváltódási szükségletünket kikerülni (kicselezni), mikor a racionális logikánk által kiötölt trükkök segítségével, mikor a civilizációs eszközeinkkel (pl. gyógyszeres kezelésekkel, a külvilág negatív elemeinek a behatolásával szembeni védőberendezésekkel). És hiába próbáljuk a vallás segítségével a „Jó Istennek” hízelegve, vagy éppenséggel arra haragudva, a sorsunk elemeit jelentő egyetemes léterőket kiengesztelni és irányunkban belátóbbá tenni, esetleg lekenyerezni, de legalább is: szelídebbé tenni, mert minden ilyen, végső soron naiv törekvés és fáradozás hiába való. Hiszen nem léteznek legyőzendő, kikerülendő külső szellemi ellenségek (ördögök, haza járó szellemek, más sorselemek) aki nekünk ártani lenne képesek, amennyiben mi magunk nem vagyunk a hangoltság törvénye alapján, valamiféle közvetlen, de szubtilis kapcsolatban egy bizonyos negatív sorseseménnyel, betegséggel, vagy ártani képes természeti jelenséggel. Sőt: megfigyeléseim szerint, a fejlődés törvénye, akárcsak a karma-törvénye, amivel általában kéz a kézben jár, valósággal „kérlelhetetlen” a velünk szemben támasztott „isteni elvárások” teljesítésében, tehát: az öntudati fejlődési követelmények teljesítésében.
Például: annak ellenére is fennállhatnak és vissza térhetnek bizonyos sors-nehézségek és anyagi hátráltatások, hogy az illető személy konkrétan felvállalta a gyakorlati életfeladatait és az ezekkel járó, ezek beteljesítéséhez szükséges képességeit is törekszik megszerezni (pl. ha egy tipikusan Rák karmával rendelkező nő három, vagy akár négy gyermeket is hoz a világra és azokat igyekszik a legjobb képességei maximális áldozathozatallal gondozni – nevelni). De ez is hiábavaló, hogyha egy másik vonatkozású, vele született karmikus (negatív!) meghatározódása még mindig feloldatlan.
És ezt én személyesen tanúsíthatom, mert annak ellenére, hogy ezt az észrevételemet – megfigyelésemet, rég óta leírtam, ezelőtt két évvel, a régi (volt-) feleségem ügyeskedése folytán és egy, a szülei által teljesen fonákul nevelt fiatalemberbe való szerelmesedése következtében, az éppen 18 életévét betöltő lányom megszökött a családból és az anyjával együtt azt hazudván nekem, hogy az anyjához költözött, oda költözött az elkényeztetett fiatalemberhez, aki, miután nyeregbe kezdte érezni magát, meg tanította a lányomat „betyár-becsületre”. Én viszont csak azt tudtam, majdnem végig, hogy az anyjánál van és azt a helyzetet rettenetesen veszélyesnek tudván, hónapokig kétségbe voltam miatta esve, mindaddig, amíg kénytelen voltam őt teljesen elengedni, elbocsátani és az első sorban önmagával szemben elkövetett nagy árulását (hiszen nem arra neveltem!) megbocsátani, vagyis a Skorpió karmámat (ugyanis a kígyó évében születtem) teljesen feloldani. Persze, ahogy ilyenkor lenni szokott: amint ez teljesen megtörtént, a megfelelő megvilágosodásokat követő fel-ismerések és „be-látás” segítségével, valamint a megfelelő mantra-gyakorlatoknak is köszönhetően, a lányom is visszatért az otthonába, mert elviselhetetlenné vált számára a szülei által pszichopatává nevelt fiatalember mellett az élet, és a liberálisan infantilis misztikát gyakorló, spekuláns édesanyjából is egy életre elege lett. Nem csak én fejlődtem és oldottam tehát a karmámat ennek a helyzetnek a hatására, hanem a lányom is végleg rá lépett a felnőtté válás útjára erkölcsileg, tehát spirituálisan is. A tájékozatlan emberek ilyenkor azt képzelik, hogy veri őket a sors a sors keze, nem tudni, hogy miért, és eszükbe nem jut, hogy öncélú verésről szó sem lehet. És erre, az enyémen kívül, a legjobb egyetemes példa a Bibliai Job esete.
Látható tehát, hogy sajnos, az égi kegyelmek osztogatásról (protekcióról) és a külső ördögtől való szabadulási lehetőségről képzelődő vallásoknak egyáltalán nincs igaza. Az, amit mi kegyelemnek és csodának vélünk ugyanis, nem más, mint mindössze egy olyan általunk is, tudatosan, vagy tudattalanul (a mágikus erejű képzeletünkkel) előidézett sorskörülmény, amit a spirituális fejlődésre való új lehetőségként – fejlődési lehetőségre való esélyként ajánlatos értelmezni és nem potya-ajándékként. Ezeknek az Isteni kegyelmemnek és csodának vélt események és „szerencsés” életkörülmények megjelenésének a feltétele az, hogy valami oknál fogva (megvilágosodás, a sok átélt szenvedés eredménye következtében létrejövő, ambíció-feladás, a harag, a bosszú-vágy, vagy a gyűlölet-elengedése. Vagy teljes lelki megbocsátási képesség elérése, vagy egy más jellegű pozitív elhatározásnak a végleges megszületése), akár tudatosan, akár tudatlanul, egy olyan finom, belső mentalitás-változtatásra lettünk képesek, amely, mint igény korábban már a lelkünkben ha nem is tudatosan, de legalább sejtéseink, vagy a vágyaink szintjén – jelen volt. (Vagy, a kiskorú gyermekeknek a nehéz, esetleg halálos betegségektől való szabadulása esetében: az édesanya elszánja magát a spirituális fejlődéséhez vezető belső és külső lépésekre, a mentalitás-változtatásra.)
Az egyetemes megváltás szükség-logikájából tehát, igenis értelmesek a személyi – és ezen keresztül néha a családi – sors-megszorítások, a szükségek és nehézségek, az életünkben hirtelen fellépő, vagy csökönyösen visszatérő személyi és családi, esetleg egész társadalmi – közösségi szükségek, nehézségek, gátak, és magas szintű negatív-energia eloszlató katasztrófák, akárcsak az ún. csodás megszabadulások. Ez által tehát, talán jobban érthető az olvasó számára, a személyi, vagy családi – csoportos anyagi nehézségek megjelenése. A betegségek és a balesetek szaporodása és súlyosbodása, az emberiség számbeli növekedésével. Az emberiség ugyanis, spirituális szempontból és teljes összességében majdnem semmit, de mindenképpen minimálisan – alig fejlődik. Ezért a szenvedés is permanens annak ellenére, hogy a materialista tudományok elképesztően fejlettek és az orvostudomány magnapság úgymond csodákra is képes. Amikor egy egész társadalmi csoportban, egy közösségben, nemzeti – nemzetiségi, vallási, vagy kulturális népségben, elhatalmasodik például az önámítás (mint a német nemzet esetében a például a múlt század közepén és a zsidó nemzet esetében is, a történelem folyamán folytonosan, a kivételezett felsőbbrendű faj-azonosság képzete) vagy az öncélú luxus, vagy a munka nélküli, tehát fejlődési feltétel nélküli kényelem- és élvezeti-igény (az USA déli részén és Nyugat-Európában, Japánban és Indokínában) a csoportos katasztrófák mindig be következnek, mint pl. Nyugat-Európában, az iszlám hitű személyek primitív rétegeinek a beözönlése és terrorista viselkedése, a Saría-terror eluralkodása. És ez, az áldozatok külső körülményeitől teljesen független.
Ha elszaporodnak az egyetemes evolúciónak az általános és egyéni szükségeivel (kötelességével) szembeni védekezések, akárcsak az öncélú vagyon, vagy terület-szerzési ambíciók, ugyanilyen következményekre lehet számítani. Amikor jóléti társadalmakban erősen elszaporodik és aránytalanul megnő a sorozatos és öncélú élvezethajhászás, elszaporodnak az öncélú élvezetcsikarási és élet-könnyítés technikák (Dekadencia). Mindig megjelennek azok a népek, vagy nép-rétegek, amelynek a tagjai képtelenek ugyan a tárgyi gazdaság szaporítására és a jólét előállítására, amely spirituális öntudat nélkül, mindig, de mindig dekadenciába torkoll, de amelyeknél az élet (az életadás, és az életgondozás) fundamentális tényezőit vallásos tiszteletben tartják.
És persze, ebben a szellemben, tehát a karma-törvénye és az evolúció törvénye szempontjából, a sors-megszorítások (sorscsapások) értelmeződnek ott és akkor is, ahol és amikor elszaporodnak és bizonyos mértéket meghaladva, megnövekszenek az egyének szellemi – spirituális evolúcióját zavaró, vagy azt akadályozó perverziók és különböző közösségi rögeszmék. Vagy éppen a dogmatikus – obstruáló magatartások, különböző mániák és öncélú élvezetszerzési szokások és ezeknek megfelelő mentális fóbiák. De még inkább megjelennek ezek, az egész társadalmi csoportokat érintő, ún. szerencsétlenségek, akkor, amikor aránytalanul megnövekszik az általános társadalmi-közösségi korrupció. Vagyis, a társadalmi csoportokat képező egyének nagy mértékű ön-kábítási szokásrendszere (pl. a drogozás, amely a liberális társadalmakban a művészeknek és általában az elitnek is, tehát nem csak a „kilátástalan” szegényeknek, úgymond az életformája), vagy a vallásos, vagy ideológiai ámítások felerősödése és elszaporodása. (Lásd a sztálini Oroszországot.) Amikor elszaporodnak az egyéni, vagy a csoportos eszmei labirintusok és Bábel tornyok (pl. a New Yorki Világkereskedelmi Központ-szerű intézmények).
De, Amint fentebb már érintőlegesen említettem, az evolúció törvénye hatásának, de a kívülállók számára láthatatlan és érzékelhetetlen - sőt: néha maga az átélő számára is érzékelhetetlen! - belső pozitív spirituális „mutációknak” tudható be az, amit mi kegyelemnek és csodának vélünk. Ti., hogy egyes személyek halálos betegségükből meggyógyulnak, hogy a földi logika és tudományos ráció szerint megmagyarázhatatlan módon (a tudományos elme szerint véletlenül, a vallásos képzelet szerint Isteni kegyelem, vagy misztikus csoda folytán) halálos fenyegetettségből megmenekülnek.
Az is nyilvánvaló viszont, hogy ilyenkor, egyáltalán nem a intellektuális – tudósi képességek öncélú növesztéséről – kifejlesztéséről, vagy az annál is „rendkívülibb” ún. művészi képességek kifejlesztéséről, de nem is az olyan, ún. misztikus képességek kifejlesztéséről van szó, mint a telepátia, vagy a telekinézis, vagy az anyag mágikus átalakítása (varázslás), a levitálás, vagy az ún. aura-látás, stb. Hanem azoknak a lelki tulajdonságoknak a fejlődéséről van szó egyértelműen, amelyek nagyfokú hibabelátási képességen és felelősség-vállaláson alapuló, emberi erkölcsnek nevezhetünk. Hiszen a mózesi tíz parancsolat is, végső soron mind erkölcsi intést tartalmaz.
És ugyanezt a belső mentalitásbeli szellemi és spirituális változási lehetőséget és szükségszerűséget (igényt) tanítja a kanonizált Evangélium számtalan tanácsban és példázatban is („Újjá kell születnetek, hogy bejuthassatok a mennyek országába”, „Az ember egyszer anyától születik, másodszor a Szent Lélektől”, „Aki megfogta az eke szarvát, az ne nézzen hátra felé.”, „Nem arra való a fény, hogy a véka alá rejtsék”, Stb.). A talentumok példázatától az érdemtelen koldusig, aki Ábrahám kebelébe találta magát túlvilágon, a gazdag ismerősével szemben, aki az előnyös anyagi helyzetének a spirituális fejlődés érdekében történő használatának az elmulasztása miatt, a gyehennára vettetett.
A fejlődés törvényének a fontosságára figyelmeztet számtalanszor Jézus tehát, amikor arról beszél, hogy a mennyek országába való bejutás nem érdemek függvénye, hanem az éberség növesztésének a következménye: a belső fény (szellemi értelem) és szeretet-képesség fejlesztésének a következménye. Sőt, ha kellő figyelemmel és alapossággal olvassuk az evangéliumi tanításokat, tehát kimondottan csak Jézus beszédeit és nem a csodatetteiről szóló fantazmagórikus beszámolókat, valamint, ha mélyen bele gondolunk a kereszthalál vállalásának az értelmébe, az derül ki, hogy végső soron, ő végig csak a karma-oldás és a spirituális fejlődés szükségszerűségéről és a fejlődés lehetőségeiről és feltételeiről beszél!
Főként – szerintem legalábbis…- az ún. Hegyi Beszédben, ahol azokról beszél, akik elérték, illetve, akik elérhetik az igazi Boldogság állapotát, vagyis az életük rendeltetését beteljesítik és annak következtében boldogokká válnak. Amint fentebb is írtam, egyáltalán nem a különleges misztikus (mágikus…) képességeket elért személyekről, meg ún. tanítókról (gurukról) de nem is a nagy tudósokról, vagy teológusokról állítja jézus, hogy boldogok, hanem például egyenesen a Bolondokról. Mert az teljesen világos ugyanis, hogy nem a az agysérült félkegyelműekről állíthatta ezt („lelki szegények”), hanem azokról, akikről a tömegek azt képzelik, hogy bolondok, amiért nem vesznek részt „az élet megnyerése” érdekében folytatott világi, vagy vallásos tolongásban.
8. AZ INVOLÚCIÓ
Az Evolúció törvénye soha nem hat önmagában, hanem a többi kilenc törvénnyel egyetemben. És vigyázat: az evolúció csupán az állatok esetében jelent mindössze genetikai mutációk következtében előálló ösztöni és primitív intelligencia szintű, pragmatikus-értelmi képesség fejlődést. Az ember esetében, mindig és csakis karma-meghaladási és azt követő, illetve azzal járó, kiegyenlítődés képesség megszerzés szempontjából jöhet szóba az evolúció. Ezért az ember hiába fejleszti magát egyoldalúan, pl. az értelem (ráció és logika-tudományos értelem) szerint, vagy az ún. mágikus képességei és misztikus intuíciója szerint. Hiszen, amennyiben ezek nála átlagon felül működnek, abban neki valójában semmi érdeme nincs, egyrészt. Ugyanis, az előbbiek mindössze, nyers fizikai képességek, amiket a genetikai struktúrájának köszönhet és amit örökölhetett akár az édesanyjától, akár az édesapjától, akár mindkettőtől. Persze, a neveltetésétől – iskolázottságától is függ az, hogy ezeket mennyire műveli – erősíti, de azt is tudjuk, hogy számtalan tudós- és művész-zseni jutott nyomorba, vagy őrületbe, illetve idejekorán meghalt. Szó sem lehet arról tehát, hogy ez önmagában boldogsághoz és rendeltetés-beteljesítéshez: megváltáshoz vezetne. A misztikus intuíciót és a mediumitást, stb. anyai őseitől örököljük. Ezek többnyire azért jönnek létre valakiben születési adottságként, nagyobb arányban mint általában, mert az édesanyja éppen kitűnő lelki – szellemi állapotokat élt át (pl. szerelmes volt és épp akkor nyíltak meg számára valami új, csodálatos élményeket jelentő szellemi égtájak) abban az időszakban amikor ő fogant. Ez a derűlátó, általában magas humorérzékkel járó szellemi képesség mondjuk többet ér mint a zseniális agyvelő, mert kevesebb az esély arra, hogy az ember elkárhozzon, de ez üdvösséghez ez is kevés, főként, hogyha például vallásos fanatizmusra való hajlammal, vagy annak az ellenkezőjével: hedonista hajlamokkal társul.
Azt már tudjuk tehát, hogy az egyoldalúan megnövesztett képességek eredményeként, lesznek az elsőkből utolsók, mivel a szeretet nélküli fény (pragmatikus – intellektuális ráció és gyakorlati és az elvont tudomány), vagy a felelősség nélkül (következmények belátás nélkül) gyakorolt misztikus képességek spirituális egyoldalúságot és öncélúságot, vagyis elferdülést és ez által kiegyenlítődési képtelenséget eredményeznek. Így lesz tehát az evolúcióból involúció. Így vezethet a kiegyenlítődési éberség (spirituális értéktudat) nélkül és az annak ellenére fejlesztett és felelősség nélkül használt spekulatív (júdási) ráció, tehát az öncélú szellemi intelligencia például a gazdagsági ügyeskedést, vagyis az öncélú vagyon szerzést és növesztést célzó ravasz zsenialitás a kárhozat eszköze. Vagy így lehet az egyoldalú művészi tehetség, vagy akár az „ezoterikus” műveltség egyaránt, a téves evolúció, vagyis az involúció melegágya. Az egyetemes törvényeknek ezt az összhatását, illetve azok közös hatásmechanizmusát fejezi ki Jézus, azzal a megállapításával, ami szerint, „Aki meg akarja nyerni életét, elveszti azt...”. - Nyilvánvaló, hogy itt, az áldozattal elérhető, illetve az öncélú személyi ambíciókról való lemondással járó kiegyenlítődési képesség-növekedés szükségéről beszél. Tehát éppen azért mond az evangélium lényegesen többet az ószövetség beavatási könyveinél, mivel a megváltás logikája szerinti kinyilatkoztatásokat közöl. És az egyén megváltása, a megváltódása, nem csak a karma-oldáshoz kötött, hanem a spirituális evolúcióhoz is, hiszen maga az isteni létezés is fejlődik általunk, de számunkra egyelőre felfoghatatlan módon.
Hiába tehát, hogy Darwin fedezte fel a fajok biológiai fejlődésének a törvényét, mert ő mindössze a felszíni, biológiai fejlődési folyamatokat fedezte fel és írta le, aminek a spirituális és kauzális alapjánál, igazi (szellemi) ok gyanánt, végül is, a létfenntartásért való harcokban részt vevő, egymással, vagy a táplálékért, vagy a megtermékenyítés jogáért versengő állatok vágy-és képzeletvilága áll ami generációról generációra, ha alig érezhetően is, de erősödik. A ragadozóknak és a vezérhímeknek a vágya nem más, mint az elejtendő áldozatnál, vagy a versengő hímek esetében: a többi hímnél jobb képességekkel rendelkezni, azoknál fizikailag erősebbnek, taktikusabbnak, pontosabbnak, ravaszabbnak lenni. A növényevő potenciális áldozatoknak az evolúciót eredményező és a mágikus képzelőerejükhöz kötött tudattalan – ösztönös vágya viszont az, hogy a ragadozónál gyorsabbnak, éberebbnek, ügyesebbnek lenni és a mimikrizés és az álcázás, vagy végül is a cselezés (nyulak, gazellák, stb.) segítségével a ragadozók hatóköréből elillanni, vagy észrevehetetlennek lenni. És ez, az állatok képzeletvilágát mágikusan befolyásoló – serkentő, és generációkon át, fokozottan fenntartott vágy az, ami az utódaikban a megfelelő képességeket eredményező genetikai mutációkat létrehozza. Másrészt, emberként semmit nem érünk az ilyen állati képességek szintjén is kifejleszthető tudásunkkal, hogyha a bűnbeesett – haszonleső eszünkkel (a természet- és az egyéni képességeink kizsákmányolására ráállított képzeletünkkel) nem akarjuk tovább gondolni és személyessé tenni – magunkra vonatkoztatni – a hozzánk jutott kauzális információt. És, ha helyes (metafizikai) értelmezés nélkül, modern és posztmodern Júdásokként, akarjuk az intellektuális képességeinket, vagy a művészi, vagy a spirituális képességeinket akarjuk öncélú politikai, vagy más jellegű előnyszerzésre használni, vagy például, ugyancsak öncélú vagyon-növesztésre használni, vagy más hedonista (esetleg perverz) vágyaink kielégítési lehetőségének a szolgálatába állítani.
Az evolúció törvényére alapozó, genetikával társuló, az emberiséget meggyógyítani képtelen modern orvoslás a legjobb példa arra, hogy a keresztény kultúra embere, nem a Jézus tanításait, hanem a Júdás féle, könnyű haszon-szerzési vágyának alárendelt, „pragmatikusan” csőlátó értelmének a sugallatait követi. A tudomány (mind a szellemi és mind a természettudomány egyaránt) úgy válik az ember egoizmusát kiszolgáló eszközzé és úgy válik involúciós tevékenységgé, hogy az ember a tudást világi – materiális értelemben vett „hatalomnak mondja és képzeli. Nos, ez nem csak a bűnbeesett embernek a logikája, hanem ez a maga a bűnbeesés ősoka! Emiatt alacsonyodik le a megváltás eszköze: ez emberi értelem, az egyetemes létezésnek ez a páratlan csodája, rombolást és természet-szennyezést, élet- és létzavart, és végső soron faji degenerációt idéző szolgáló tudomássá. Romboló és szennyező-zavaró eszközzé és rejtett veszélyt idéző pozitivista ideológiává („A sötétség fejedelmévé”), amikor nem elégszik meg a sajátos értelmi, fény-hozó (kutató, kereső, feltáró, értelmező) funkciójával és fellép a megváltó (javító, jobbító, jót-tevő) szerepben, sőt: a lombik bébi gyártás és a klónozás ideája által, már a teremtő Isten szerepében is.
Meg kell értenünk, és végre tudomásul kell vennünk, hogy az egyetemes kiegyenlítődésnek a kauzális szükségszerűsége folytán, a szervetlen anyagi struktúráknak a szerves struktúrákká alakulása nem véletlenül jött létre, hanem pontosan azért, hogy végül egy olyan lény, mint az ember, aki az individuális öntudatában hordja az egyetemes lét-tudatot, és morális – öntudati hibajavításra képes, kifejlődhessen. És azt, hogy a gyakorlati – biológiai és egyetemes – szellemi kiegyenlítődési szükségszerűségnek (egyetemes erkölcsnek) a megértésére és magvalósítására képes lénynek a kifejlődése volt a cél attól kezdve, hogy a föld létrejött egyáltalán. Ennek a célnak alárendelten, lassan-lassan alakultak ki a földi élet-csirák. És az azokból kifejlődő őstermészet tenyészete nem azért jött létre – az ugyancsak nem véletlenszerű kozmikus események hatására! – hogy ezt az emberi élet fenntartásának a feltételét képező természetet, a kapzsisága által irányított, és ezért öncélúan gyakorolt, felelőtlen gazdasági tevékenységével az ember tönkretegye! Meg kell értenünk, hogy az egyetemes lét-minták (archetípusok) alapján „organizálódó” első szerves struktúrákból, vagyis, az egyetemes törvények összhatásaként előálló kozmikus események által kiváltott anyagi szervesülések nem azért keletkeztek, az isteni léterők által mind felsőbb és még felsőbb rendű struktúrák alkotására kényszerítve, az egysejtű lényektől a primitív intelligenciával rendelkező fejlett állatokig, hogy végül az egoista ember „tudományosan” tönkre tegye. – Nem azért, hogy tönkre tegye ezt a szerves világot, amely az ő rendeltetése beteljesítésének a feltételét is képezi! Az ember nem azért fejlődött ki az Adam Kadmoni ősidea-program szerint, és annak az alapján és nem ezért vált a „a teremtés koronájává”, hogy az állatokat és a növényeket mérhetetlen és öncélú élvezetvágyában lemészárolja, majd azok tenyésztése után üzemekben kezdje gyártani és úgy gyilkolja le. Nem azért, hogy a munkamániával keveredő kényelemszeretetében – a nehézség kicselezési mániájában – ezeket az általa mesterségesen tenyésztett állat-fajokat kizsákmányolva, beszennyezve – összezavarja, degenerálja és teljesen tönkre tegye. Ez mindössze az evolúciónak a - kétség kívül, tragédiákkal járó árnyékos, sötét része, egy olyan téves civilizációs folyamat, ami végül is, az egész evolúciónak a, nem éppen organikus része.
Az involúció – vagyis az emberi intelligenciával és s tudománnyal való visszaélés: a visszafelé való élés - jelenségével és következményeivel lépten-nyomon találkozunk ma már, de ez viszont nem erősítheti meg az egyes misztikusok által hirdetett állítást, miszerint az evolúció lényegében nem is létezik. De ugyanakkor, persze, a materialista nézet sem igaz, miszerint az evolúció abból állna, hogy egyre intelligensebb új ember-generációk születnek a világra akik megtalálják majd a mentő tudományos formulát és a fent leírt tények egyértelműen bizonyítják azt, hogy főképpen az nem igaz, hogy az evolúciónak egyedül a lineáris logikával dolgozó természettudományos „fejlődés” lenne a megtestesülése. Annak ugyanis, amit ma természettudománynak nevezünk, a kétséget kizáró pozitív értelmi fejlődési lehetőségeket is biztosító eszközök létrehozása mellett, az igazi egészség elérése szempontjából semmiféle hasznát nem látja az ember. Sőt: egyre több a depressziós és minden féle más mentális nyavalyával küzdő ember (Sőt: már – már: tömeg!), és egyre több olyan gyermek születik, amely természetes körülmények között néhány órát sem lenne képes élni, nem, hogy 70-80 évet! A modern természet-tudósoknak, az agysérült gyermekek elképzeléseihez és kísérletezéséhez hasonlatos tevékenységével és e tevékenységnek nem csak a szenvedést okozó, hanem a szörnyeket is eredményező következményeivel is lépten-nyomon találkozhatunk. (Lásd a „hiperaktív” gyermekeknek, vagyis az egészséges szülői szigorúságtól és felelős fegyelmezéstől megkímélt, tehát az arányos fejlődési lehetőséget biztosító kellemetlen tapasztalatoktól megfosztott - gyermekeknek a gyógyszertermékekkel való kezelése (mérgezése, degenerálása) következtében előálló rákosodást, vagy az ún. génsebészet szörnyű perspektíváit, aminek a segítségével a tudósok be akarnak avatkozni a jövendő személyek fizikai tulajdonságainak a kifejlődésébe, önkényesen – természetellenesen „pozitívvá” alakítva – módosítva azokat. Persze: „pozitívvá”, a civilizált ember stupid elképzelései szerint…
A tudomány felfedezte a természeti ismétlődés alapelvét, vagyis azt, hogy a pozitív eredményekhez vezető tipikus rész-struktúrák rendszeresen ismétlődnek, és bizonyos külső impulzusokra ugyanúgy, ugyanolyan struktúra-építési módosulásokkal reagálnak, ezért minden földi lény biológiai szervezete, illetve a szervezetek részei (szervei, genetikai struktúrái) magában hordozza (hordozzák) a külső és belső impulzusok által kiváltott változások képességét – a növekedések és átalakulások: a mutációk lehetőségét – általános alaptulajdonságként. Nem törődve azzal, hogy bizonyos mutációs potencialitások rengeteg, az elődök által, sok százezer és millió éves generáción keresztül szerzett fizikai, lelki, mentális és végül spirituális tapasztalatok következtében jönnek létre (vagyis azt, hogy a generációs tagoknak az azonos és ismételt tapasztalatainak és élményeinek - külső és belső érzékelésének, pl. klíma-változásnak, vagy táplálékváltozásnak - a következményeként állnak elő), neki látott, hogy pl. a nagyobb tejhozam, vagy húshozam növelése (vagyis a gazdasági haszon növelése) érdekében, erőltetett serkentési eljárásokkal és tápanyagokkal, mesterséges fejlődésnek vetette alá a szerencsétlen, ún. házi állatokat. Azokat, amelyeket amúgy is degenerálta már spirituálisan az által, hogy megszelídítette és háziasította. (Érdekes lenne egy tanulmány tárgyává tenni, hogy az olyan szelídített ragadozók, mint a kutya és a macska milyen egészséges ősi képességüket veszítették el a szelídítés folytán azokkal a tulajdonságokkal szemben, amiket az „ember barátjaként” - vagyis az önmagukat az ember nélkül fenntartani képtelen szolga-lényekként szereztek? – Talán a magát teljesen megszelídíteni nem hagyó macskák, nem is veszítették el ezeket az ősi önfenntartó tulajdonságaikat. Én ugyanis több esetben is találkoztam a faluvégektől nem messze található erdők szélén olyan macskákkal, amelyek teljesen vissza-vadultak, és a gyermekeim fogtak el olyan macskakölyköket, amelyeket sehogy nem lehetett megszelídíteni. Sőt: hiába etették és simogatták – doromboltatták őket, mert a szorongás miatt olyan végbél szorulásuk lett, hogy bele döglöttek volna, ha nem eresztik el.)
Az eredmények igazán jól láthatóak: a tejet létrehozó (termelő) és azt tároló mesterségesen megnövesztett szerveiktől: a tölgyüktől, illetve a mesterségesen növesztett hájrétegeiktől még járni is képtelen - és ezért legelni is képtelen! - tehenek, juhok, disznók és tyúkok. Ezeket időnként százezrével kell elégetni, mert mindenféle kórokozó vírus és baktérium támadja meg a belső védekezési képesség nélkül maradt szervezetüket. A génmutált állatoknak a húsa és teje veszélyes lett nem csak saját fajukra, hanem a húst és tejet fogyasztó emberre is. A tudomány által létrehozott „óriási” haszon eredménye: egy liter ízetlen, vagy krétapor ízű tejnek az áráért, amely már nem is képes aludttejjé alvadni, hanem egyszerűen megromlik és szörnyen büdös lesz, ha nem fogyasztják el azonnal, egyesek egy negyednapi munkaidőt is dolgozhatnak. A szociális hálóból kiszorult munkanélküliek viszont, még csak hozzá sem juthatnak, holott - legalábbis a székelyföldön - valamikor minimális volt, hogy a házaló koldusnak a gazdaasszonyok egy sarok kenyeret és egy csésze egészséges tejet adjanak. De a legtanulságosabb a mostanság divatos madárinfluenzának az emberre is veszélyes kialakulásának a története (Isteni technológiája), amely előbb a természetellenes tápszerekkel etetett és üzemileg gyártott baromfiakban alakult ki, hogy a vándormadarak szervezetébe és körébe jutva, a több irányú „természetes” terjedése biztosítva legyen és ez által lokálisan kezelhetetlenné elfojthatatlanná, váljon a végső soron a nagyokos tudós-ember által létrehozott kor. És a legnevetségesebb az egészben az, hogy ezek után, ugyancsak a tudomány győzelmeként könyvelik el a kórokozó vírust semlegesíteni képes vakcina előállítását és sorozatgyártását!
Szóval ilyen evolúciós magaslatokat ért el az ember a Júdási tudományos ideológiák kábulatában. És ezek után csodálkozunk, hogy a városi fiatalság jó része a további tanulás (a fölöslegességében káros tudás, vagyis az üres intelligencia öncélú növesztése) és a termelés (az ugyancsak fölösleges gazdaság növesztése) helyett, a kábítószerezés, enyhébb esetben a folytonos alkoholmámorban, vagy a számítógép-játék és kommunikáció kábulatában levés állapotát választja. Csak azt nem értem, hogy ezek után az agyukat az emberiség „egész-sége” kárára fejlesztő tudósok, és a misztikus intuíciójukat művészi tehetséggé csiszoló (zsugorító?) művész- értelmiségiek miért biggyesztik a szájukat, az izmaikat daganat-szerűvé növesztő („fejlesztő”!) izompacsirták látványától? Hiszen spirituális szempontból egyik sem ér többet a másiknál és a Merkúri képességek (ráció), vagy a Vénuszi ( esztétikus harmónia érzék) képességek öncélú növesztése semmivel nem magasabb rendű, mind a Marsi képességek öncélú (fizikai energia) növelése! Nem csak intellektuálisan degenerált utódokat nemző híres matematikust és sakkbajnokot láttunk, de malformációs gyermeket nemző, vagy szülő genetikust és szülész-nőgyógyászokat is. Meg harmonikus szerelmi- és családi élet folytatására képtelen művészeket is, és persze, utcán megvert izompacsirtát, vagy tévedésből lelőtt karate bajnokot is. Mint ahogy tudunk családi békétlenségben és munkahelyi konfliktusok között élő, sőt: folyamatosan kocsmai verekedésekbe sodródó érzelgős pacifistákról is. Ezen esetekben az öncélúan felfejlesztett képességek nem, hogy segítettek volna, hanem hátráltatták és elsorvasztották az igazi: az arányos és kiegyensúlyozott, vagyis az egészséges szellemi fejlődési képességeket.
Világos tehát, hogy az Abszolút Értelem Programja, vagyis a vallásosok Úristene, nem a humanizmus mindig jót akaró kegyes igazság-eszméi, de még csak nem is a pragmatikus természettudomány lineáris logikája szerint teremtette és működteti a világot és az életünket – sorsunkat, hanem teljesen más szempontok szerint. Ezért írja az ószövetség valamelyik passzusa, hogy „Az én utam, nem a te utad. – mondja a Seregek Ura.” Ezek a szempontok tehát, nem egy jóságosan önkényes, mindenható nagyokos galaktikus vénembernek az időnként mégis csak szeszélyes szempontjai. Ezekről a szempontokról viszont, egyelőre sokat nem tudhatunk. De annyit igen, hogy a földi életben ezek a szempontok, valamiképpen összefüggésben vannak a Lilith számunkra ártalmasként jelentkező hatásainak a megszüntetési céljával és lehetőségeivel, vagyis azzal, amit a vallás megváltásnak nevez. Azt viszont már csak feltételezhetjük, hogy olyan (isteni) szempontok érvényesülhetnek az egyetemes létezésben, amelyek szerint az Egyetemes Törvények jellege és természete is kialakult. De azt is fontos tudni, hogy még ezek az „örök érvényű” törvények is, finomodnak és árnyalódnak – pontosodnak, az egyetemes teremtődés és a megváltódás folyamatai során.
A béke-mozgalmakról és a szentimentális, harc-ellenes ideológiákról jut eszembe, vagyis arról, hogy mennyire vakok vagyunk, az, hogy mennyire nem vagyunk képesek a megfelelő következtetéseket levonni a tudomány által feltárt természeti törvényekből, és emiatt mennyire téves koncepciók szerint élünk. Valahol fent északon egy nagyobb tájegység rezervációjában, valami sajátos állat-sújtó betegség folytán (Lehet, éppen azért mert a trófea-gyűjtő környékbeli vadászok korábban kilőtték a vezérhímeket) kipusztult a farkas állomány nagyon - nagy része, aminek az lett a következménye, hogy egy egészen ismeretlen, az illető szarvasfajtákra nem jellemző betegség kezdte tizedelni a rezerváció szarvas állományát. Holott, az életben maradt farkasok és a kisebb ragadozók - dögevők tovább folytatták a dolgukat és rendesen elejtették a gyengébb szarvas egyedeket és elfogyasztották a satnya, életképtelen őzeket. A tudósok arra gyanakodtak, hogy a szarvascsordák elgyengülése annak a következménye, hogy a megmaradt farkasok nem elég nagy mértékben tizedelik a szarvasokat, nem ejtik el megfelelő mennyiségben a beteg, illetve a betegség folytán legyengült egyedeket. Miután egészséges és tettre (vadászatra) kész import-farkasokkal erősítették fel a megmaradt farkas falkákat, rájöttek, hogy a növekedett létszánú farkas falkák mindössze az első években ejtettek el több őzet és szarvast, mind a régi falka maradékok, vagyis addig, amíg a szarvasok és őzek kicsinyei megtanultak újból jobban figyelni és gyorsabban reagálni a farkasok jelenlétének az észlelésére, vagyis amíg a szarvas utódok újra éberekké váltak. Ugyanakkor, ezzel, a „szarvas-éberség” visszaállásával egy időben, a szarvas populációk fertőző betegsége is, teljesen eltűnt a térségből.
Az egyetemes törvények logikája szerint gondolkozó személy számára egyértelműen világos tehát, hogy a ragadozók nem csak biológiai értelemben töltenek be szanitéci szerepkört a növényevők számára és nem csak azáltal tartják fenn a növényevők egészséges génállományát, hogy kivadásszák a gyengébb egyedeket. Hanem az által is, hogy szüntelenül vadászva, hajkurászva, fenyegetve azokat, nem hagyják ellankadni a figyelmüket, nem hagyják azok szellemét ellustulni. Vagyis az által „tesznek jót” a növényevők szellemével és gén-állományával, hogy éberen tartják azoknak az egyéni- és csoport szellemét. Ennél jobb példa nem kell arra, hogy minden élőlény számára a szellemi éberség megléte, illetve működésben tartása, fontosabb az anyagi kényelemnél. vagyis arra, hogy a kényelem és a jólét a szellemi éberség elvesztéséhez és ez viszont az egészség elvesztéséhez, ún. degenerációhoz vezet. És arra, hogy az evolúció és a kiegyenlítődési képességek kialakulása nem annyira a bő lehetőségek és a béke következménye, hanem inkább a kényszer és a szükség következménye. (Lásd továbbá Hamvas Bélának a Kocsihajtó c. esszéjét, a Scientia Sacra-ban.) Ahogy Hamvas Béla mondja: az életnek önmagában nincs értelme. Az élet mindössze arra jó, hogy valamit, ami sokkal fontosabb, mint az élet elérjünk általa. És ez nem más, mint a mind felsőbbrendűen szerveződött kiegyenlítődési és egységesülési képesség kifejlődése. A megváltódási képesség elérése.
Persze, a ragadozó állatok szellemét és értelmét viszont, nem kell kívülről és „felülről” éberen tartani és fejleszteni, mert azok szellemi struktúrái, éppen az által egyenlítődnek ki, hogy az életben maradásuk érdekében szükségszerűen kell figyelniük, és folyamatosan és helyesen kell értelmezniük (feldolgozniuk) a környezet minden fizikai információját és impulzusát. Ettől, látszólag felsőbb rendűek, de legalább is, intelligensebbek a növényevőknél. Az által válnak roppant értelmessé, hogy különböző egyéni és csoport-stratégiákat alkalmazva, mikor az áldozat körül észrevétlenül lopakodva, azt, vagy azokat bekerítve, mikor az áldozatra egyértelmű céltudatossággal és határozott pontossággal rátámadva, kell elejteniük a zsákmányt, ahhoz, hogy életben maradjanak ők és az utódaik. Az embernél viszont ez nem áll fenn. De fenn áll az éberség fenntartása és erősítése – fejlesztése szükségének az elve. Az összetettebb struktúrákkal rendelkező élőlényekben, a faj fennmaradása szempontjából, az egészséges táplálkozási és párzási lehetőségnél is fontosabb lehet pl. az általuk anyagi formát öltő spirituális struktúrák (ősideák) és morfogenetikus erőterek sajátosságának a fenntartása és erősítése – fejlesztése, annak ellenére, hogy a csőlátó tudomány, egyelőre csak az életben maradást látja fontosnak. Persze nem lehet és nem is kell, minden törvényszerűséget, ami az állatok esetében megfigyelhető, az emberre vonatkoztatni, mivel a primitív materializmus és a naturalizmus is épp olyan hamis eredményeket adhat, mint a kreacionista vallásos idealizmus, ami ellen joggal lázad a racionális értelem.
És ha a mindössze a szedentáris életet folytató, de húst fogyasztó embereknek (Akik bizonyára nagyon megsértődnének, ha azt mondanám, hogy gyökeresen ellentétben áll a táplálkozásuk a viselkedésükkel, mert miközben ragadozónak megfelelő táplálékot fogyasztanak, az élet más területein – látszatra legalábbis! – „békés” növényevőként viselkednek. Sőt: elítélnek és erőszaknak bélyegeznek és agresszívnek neveznek minden céltudatosan erélyes viselkedést és ennek a boldogságuk és az egészségük szenvedi a kárát.) a betegségeit nézzük – amelyek szaporításával az orvostudomány és a környezetszennyező gyógyszeripar szórakozik egyelőre teljesen öncélúan – bőven van tanulság, amit magunkra kellene vegyünk az állatfajoknak az általunk okozott evolúciós zavaraiból. Ha mást nem is akarunk az állatvilág egészségi feltételeiből megtanulni, legalább azt komolyan vehetnénk, hogy természetellenesen kényelmes, úgymond provokáció nélküli, jóléti – civilizációs életkörülmények között, amelyekre folytonosan vágyakozunk és törekszünk, könnyebben betegekké válunk, mint az éberségünket fenntartó, annak az ún. működését üzemben tartó, sőt: azt lehetőleg fejlesztő, ún. veszélyes körülmények között. Ezzel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy minél inkább és minél több kegyetlen és kíméletlen, meg erkölcstelen, hazudozó, korrupt, tolvaj, stb., személy környezetében kényszerülünk élni, annál egészségesebbek maradunk és annál fejlettebbek leszünk spirituálisan. Hanem azt, hogy minél nagyobb mértékben tesszük természetellenessé a környezetünket és az életmódunkat, hogy minél kevesebb lehetőséget adunk magunknak – és főként a gyermekeinknek! – arra, hogy természetes környezeti és személyi benyomásokat biztosító, körülmények között, és lehetőleg bizonyos mértékű természetes nehézségek között is éljünk, annál kevesebb lesz az esélyünk a kiegyenlítődési képességek megszerzésére és az igazi boldogság-érzetet kiváltó életkörülményeink állandósulásának az elérésére.
Azt tehát, hogy amennyiben eleget teszünk a spirituális evolúció egyetemes törvénye elemi követelményeinek, amely nem az érdekes és rendkívüli képességek növesztését igényli, hanem elsősorban a velünk született, és felnőtt korunkban sokszor tulajdonságokká is váló karmikus késztetéseinknek a meghaladását, illetve pozitív képességekké való átváltoztatását, ennek a szüntelenül fejlődő, pozitív lelki – szellemi állapotnak, erős pozitív (mágikus) visszahatása lesz az egészségünkre és az egész életünkre is. És persze, a tétel fordítva is érvényes: minél kevesebb belső erőfeszítést teszünk annak érdekében, hogy a karmánk hatásaitól megszabaduljunk, hogy a karmikus késztetéseink ne vezéreljenek az érzelmeinkben, gondolkozásunkban és cselekedeteinkben, annál több gyógyszert kell majd szednünk és annál kevésbé lehetünk az életünkkel – sorsunkkal elégedettek, és arról, hogy tartósan boldogok is lehessünk meg egészségesek, egyáltalán szó sem lehet.
Hogy érzékletes példával világítsam meg azt, hogy egy tragikus körülmények között létre jött és fatálisan végződő sorskereszteződés esetében miként hat a spirituális evolúció törvénye, egy megtörtént esetet fogok itt leírni. Egy spirituálisan valamelyest tájékozott, de a „fontos” munkája miatt, elmélyülni képtelen rendelőmnek a levelét fogom idézni, akivel személyesen soha nem találkoztam. De, akivel a horoszkópja elkészítése előtt és főként az után is, sokáig levelezésben maradtam, mivel ő folytonosan, és általában igen helyesen kérdezett. Egyébként olyasmiket, amikre magától is rá jöhetett volna, amennyiben a meg nem szült (magzat korukban abortált) gyermekei helyett gondozott kutyáin túl adott volna, és így lett volna ideje arra is, hogy elolvassa a honlapomra feltett tanulmányaimat.
Egy olyan hölgyről van szó tehát, aki folytonosan levél-válaszokra provokált engem, ahelyett, hogy megrendelje a horoszkópja szintetikus értelmezését is, és akinek az értelmes kérdései elől nem térhettem ki és ezért azokra hűségesen válaszolgattam neki, még akkor is, ha néha úgy éreztem, hogy hiába. Annak ellenére ugyanis, hogy erősen hálálkodott azért, hogy az analitikus horoszkópja elkészítésével mekkorát segítettem rajta, én egyre csak azt éreztem, hogy nem hajlandó kimozdulni a Sárkányfarka és a Lilithje és támadott Napja által jelzett karmikus sors-mocsarából. Íme tehát az ingyen-munkámért a sorstól kapott fizetség, vagyis az evolúció törvénye működését számomra tökéletesen illusztráló levél:
„Szilárd, a tegnap egy olyan figyelmeztetést kaptam, amit azt hiszem ritkán kapnak emberek. Ezelőtt egy évvel szolgáltatást hirdetett egy nő az újságban, hogy a munkahelyemtől kb. 500 métere masszázs szalont nyitott. Sorra megfordultak ott a kollégáim és dicsérték. Én kb. egy fél évig készültem minden hét végén elmenni, de valahogy sehogy sem jött ki a lépés. Végül, egy hónapja, kínomban elmentem, és kiváltottam egy bérletet heti háromszori alkalomra. Voltam ott vagy háromszor, de abba maradt a dolog, mivel a nő nem tudott valami jól masszírozni és nem éreztem jól magam abban a helyiségben. Zavart, hogy terhesen (negyedik hónapban volt állapotos) is dohányzik, hogy nincs elég levegő a teremben. A pénztárosnőnk, akinek szintén gerincproblémái voltak, szintén járt hozzá. A tegnap este hét órakor korholt a kis kolléganő, hogy miért hagytam abba a kezelést, hiszen neki olyan jót tesz. És akkor vettem a telefont, felhívtam a masszírozó nőt és bejelentettem magam este nyolc órára. Igen ám de valahogy sehogy sem akarózott a munkahelyemről elindulni. Fél nyolckor még benn voltam és hirtelen egy olyan gyengeség vett erőt rajtam mintha el kellett volna ájulnom. Valahogy hazavánszorogtam, de éreztem nincs erőm elmenni a masszírozóig. Mire magamhoz tértem annyira, hogy felhívjam telefonon, közölni vele, hogy sajnálom, nem megyek, a telefont a rendőrség vette fel. A 29 éves, negyedik hónapos terhes nő, akinek két hét múlva lett volna az esküvője és vele együtt a mi kis pénztárosunk is, vagyis egy 35 éves asszony, akinek egy 8 éves gyermeke volt, már halottak voltak : a „szalonban” erős, de valamiért nem érzékelhető szénmonoxid szivárgás jött létre a központi fűtéstől. Kispénzű nyugdíjasok voltak a masszőrnek a szülei és lehúzták a hő központot, hogy ne fogyasszon.
Két kérdés merült fel bennem. Miért nem én ? Hiszen nekem kellett volna ott lennem abban az órában, nincs családom, nincs gyermekem, kevesebb fájdalmat hagytam volna magam mögött. Tudja milyen asszony volt a pénztárosunk ? Egy ékszer. Egy egyszerű asszony, aki mindamellett, hogy rettenetesen rosszul, hibásan, szubkulturálisan beszélte a magyar nyelvet, olyan elemien intelligens volt, olyan memóriája, mint az egész könyvelésnek egy csoportban sem.” (A rendelőm egy nagy léptékű erdélyi magyar kulturális intézménynek volt a gazdasági igazgatója.) „Úgy alkalmaztam, hogy nyolc jelentkező volt a pénztárosi állásra, mind tapasztaltak a szakmában, de rossz volt az arcuk. Nem mertem volna rájuk bízni az intézet pénzét. Erzsike elárusítónő volt. De nagyon tiszta szemei voltak, és pozitív kisugárzása.” (A szerző megjegyzése: 15 éve, hogy elkötelezetten a spiritualitás útjára léptem és 12 éve gyakorló asztrológus vagyok. Ennyi tapasztalattal a hátam mögött, egyértelmű az a meggyőződésem, hogy általában azok a személyek gyalogolnak határozottan az involució ösvényén, és azok vannak a legnagyobb veszélyben, akiknek a „kisugárzását” pozitívnak érzékelik a pneuma által nyomott, vagyis a lelkiismeretük által zaklatott személyek.) „Nehéz döntés volt, de akkor azt mondtam magamban, én ilyen vezető vagyok, hogy az intuíciómra hallgatok.” (K.Sz: Igen, azt is sokat hallottam gyakorló asztrológusként, de egyszerű tv-nézőként is, hogy azok a misztikus lelkek, akik lusták a tényleges spirituális ismeretek és a kauzális tisztánlátás megszerzésére, a világi sikerhez vezető megérzéseiket pozitívnak képzelik és, összetévesztik az éberséggel. És ez a csökönyös ismerősöm következő mondatából, illetve a leírt események logikájából ki is derül.)
„És őt választottam. Rövid időn belül bebizonyosodott, hogy egy főnyeremény. Okos, figyelmes és egy nagyszerű ember. Halála után, óriási űr maradt utána a munkatársak szívében is. Nagyon komplex dolgokat látott el. Nem lehet helyettesíteni. A másik gondolat, ami bennem felmerült utólag felmerül, hogy miért nem mehettem oda? Gyakorlatilag öt perccel hamarabb kellett volna ott lennem, mint amikor megtalálták őket. Lehet, tudtam volna segíteni. Hát nem értettem az utóbbi időben, hogy mi a karma. Nos ez. Nekem még élnem kell. Most már csak az a kérdés, hogy miért: azért hogy feldolgozzam a karmám vagy, hogy azért mert nekem feladatom van, vagy a kettő ugyanaz?”
Milyen érdekes is az ún. jó eszével (spekuláló gondolkozásával) magát ámító ember rációja! ... Megsuhintja a halál szele, és nem arra gondol, hogy vajon miért is kellett neki olyan közel járni az időnapelőtti halálhoz, hogy már be is jelentette magát arra a helyre és arra az időpontra, amikor a tragédia megtörtént. Ne arra tehát, hogy bizonyára benne is kell lennie valami, éveken át fenntartott, feldolgozatlan és feloldatlan negatív erőcsoportnak, ami a rezonancia törvénye szerint, őt egy ilyen eseménynek a közvetlen közelébe hozta! Nem. Ehelyett azonnal arra gondol, hogy miért szabadult meg, hogy miért nem őt érte a halál, amitől éppen a tragédiát megelőző időszakban rátört erővesztése és a rossz fizikai állapota „mentette meg”! Az utolsó kérdésére tehát NEM válaszolhattam mást, mint azt hogy:
„- Igen, a kettő ugyanaz. Azért menekült meg, hogy feldolgozza a karmáját a tőlem szerzett ismeretek, vagyis a horoszkópjából kiolvasott kauzális információk segítségével azt feloldja és meghaladja. Ilyen jellegű karma-feldolgozást lehetővé tevő információkkal ugyanis, a masszőr és a pénztáros hölgyek akkor nem rendelkeztek. Mindazonáltal a hölgyben lakozó negatív erőcsoport, amely az ostoba életvesztés és a megsemmisülés torkába sodorta, tovább is feloldatlan maradt, mivel a jelzés után is megmaradt az intellektuális okoskodás és a humanista érzelgősség szintjén, amelyek „segítségével” mind a férjével, mind a kutyáival és mind a munkatársaival szemben ugyanazt a struccpolitikát folytatta – ugyanazt az ámító és önámító, félig korrupt életstílust gyakorolta – amiről korábban próbáltam lebeszélni.
Én tehát, aki jobban láttam, hogy néhány nappal korábban még milyen közel járt a halálhoz, mint amennyire ő azt utólag hajlandó volt érzékelni (az életem során már én is többször keresztül mentem ilyenen) annak érdekében, hogy a spirituális szempontból ezúttal is felületesnek bizonyuló hölgynek a sorsát közvetlenül irányító valóság-fonalát a kezébe adjam, írtam tehát a helytelen következtetéseket levonó hölgynek egy kétségbeesett, kijózanítónak szánt levelet:
„Kedves Hajnal! Nagyon kérem többet ne kapkodjon. Az, hogy ön mennyire téved és hamisan lát még egyelőre (Persze, az internetre feltett tanulmányaim és a beavatási regények olvasása hiányában!), a halott pénztárosról, Erzsikéről szóló jellemzése is ékesen mutatja. Mármint, hogy nincs baj annak tisztességével („az ragyog!”), tudniillik a hiányzó pénzt, valaki más nyúlta le. Én nem tudtam semmiféle hiányzó pénzről amikor azt ajánlottam önnek, hogy vizsgálja meg az események szimbolikáját – mármint azt első sorban, hogy az egyik halott hölgy, akivel önnek a halál pillanatában együtt kellett volna lenni, négy hónapos várandós kismama volt.„ (A szóban forgó levelező ismerősöm tulajdonképpen azért keresett meg hónapokkal korábban, hogy megtudakolja tőlem, van-e valamiféle jel a horoszkópjában, amitől nem lehet gyermeke, mivel az orvosok azt állítják, hogy biológiailag ennek semmi akadálya, de évek óta hiába próbálkoznak férjével a foganással. A képletében én sem találtam semmi olyan jelt, amiért gyermekáldással kapcsolatos problémái kellene legyenek, de azt is tudtam, hogy fiatal korában volt több abortusza és házastársként is hosszú ideig élt úgy rendszeres szexuális életet, hogy közben határozottan gátolta a gyermekáldás megvalósulását. Ennek, az általa létrehozott gyermek- és életellenes programnak a feloldási lehetőségét abban láttam, hogy amennyiben komolyan gyermeket szeretne, fel kell hagynia az ő intellektuális és a lelki figyelmét, a gondolatait és érzéseit reggeltől estig lefoglaló, sőt: őt férfias magatartási formákra kényszerítő, gazdasági igazgatói tevékenységével. Ezt annak érdekében, hogy jobban ki tudjon lazulni legalább a munka idején kívül és, hogy minél nagyobb mértékben bele tudja élni magát a nőies és potenciális anyai állapotába. Arról nem is beszélve, hogy ha rám hallgat a megtermékenyülés feltételét – annak lelki és szellemi hátterét – biztosíthatta volna: a férjével való szeretkezéseket sem az egész napi munkaidő után, kimerülten és kutyafuttában - essünk át minél hamarabb rajta, hogy maradjon elég idő kutyákat sétáltatni és aludni is - „intézhette” volna el, hanem kipihenten és odaadóan. Igen ám, de Hajnalka az istennek nem akarta ezt megérteni és elfogadni, hiszen a Vízöntőben és a XI. házban álló Lilithjével és a Kosban álló, Napjával erősített Ascendensével képtelen volt lemondani az őt versengési élvezetekben (harci izgalmakban) tartó érdekesen színes munkahelyről, illetve, az ottani vezérkedési – uralkodási lehetőségéről. A magas fizetésről való lemondási képtelenségéről nem is beszélve. Nem. A magzat-foganási lehetőséget illetően, akárcsak millió női sorstársa, ő is, a tanácsaim és figyelmeztetéseim ellenére is, valamiféle misztikusan mágikus trükkben, vagy orvos-technikai lehetőségben reménykedett, ahelyett, hogy meghozta volna a minimális megfelelő áldozatot az anyává válási vágya beteljesülése érdekében. Ami az anyagiakról való lemondást illeti, a férje jól kereső fogorvos volt…
A másik halott hölgy viszont, bár nem volt négy hónapos magzat a méhében mint a masszőrnek, pénztáros(!) volt – és ennek a szimbólumából is le kellett volna vonnia a történtekre, illetve a rá vonatkozó következtetéseket. Úgy képzeltem, hogy Ő, ezeknek a szimbólumoknak segítségével képes lesz továbbgondolni és kikövetkeztetni az eseményeknek a rá vonatkozó kauzális értelmét, amelyekkel én is próbáltam szembesíteni hetek és hónapok óta eredménytelenül... Tovább idézek a Hajnalnak küldött válaszomból: „Ennek a sors-kereszteződést jellemző szimbólum-rendszernek a jelentése pedig az, hogy amennyiben a megállapodás (a megbeszélt program) szerint önnek kellett volna ott lennie a masszőr nőnek a szalonjába amikor az, Erzsiével együtt meghalt, és amennyiben Erzsikét ön vette fel az intézethez „az intuíciójára hallgatva” és a Erzsike „tiszta szemeit látva”, és amennyiben a hasonló hasonlót vonz (rezonancia) törvénye alapján Erzsike annyira kedves volt az ön számára, mindez a hatás és visszahatás (karma) és a rezonancia törvénye alapján azt jelenti, hogy önben is kell lennie valami negatív erőnek, ami majdhogynem közös önben, Erzsikében és a masszőr nőben. Ez a negatív erő az ők halálát okozta, még akkor is, ha az a negatív erő, ami önben létezik, irányultságában esetleg a halott nőknek a misztikus sötét foltjával: a Lilith által jelzett „fekete lyukával” ellentétes! - és amely negatív erő, a jelenlegi romboló – kábító sugárzásában, mindössze csak annyival gyengébb amazokénál, és annyira emeli önt azoknál magasabbra spirituális szinten, hogy azzal a negatív spirituális töltettel, amit mind Erzsike, mind a masszőr nő rég óta, hogy magában hordott, nekik meg kellett halniuk. Önnek viszont, aki ugyancsak hajszálnyira állt a haláltól, még nem. Nem az a fontos tehát az ön által feltett kérdés szempontjából, hogy miért nem ön halt meg, hanem az, hogy miért kellett nekik meghalni és, hogy mi az a veszélyes – önelveszejtő – közös kábulat, vagy romboló erő mindhármukban, ami őket megölte és ami önt is egészen „halál közeli” helyzetbe hozta egy végzetes kimenetelű eseményben, amit ön csak a rosszullétével úszott meg – nem véletlenül! – ami önt éppen akkor kerítette hatalmában, amikor a másik kettő meghalt?
Vagyis, mindebből milyen következtetést kell önnek levonnia? Mindössze ötletek szintjén tippelek, hogy tudjon tovább lépni és tisztábban látni: Lehet, hogy mindamellett, amit biztos, hogy Erzsikének (spirituális szempontból persze) másképp kellett volna csinálni, de amiről mi nem tudunk (én legalábbis): önnek vagy a pénz-keresetet, a pénzzel való foglalkozást, illetve bármiféle pénzzel és gazdasági tevékenységgel kapcsolatos időigényes munkát, vagy minimum az igényes intézményt kellett volna ott hagyni. Ezt annak érdekében, hogy a végre felébredt természetes vágyai szerint, családanya lehessen. És ön számára, aki gyermekre vágyik annak ellenére, hogy a modern babonák szerint, az ön kora miatt ez már nagyon nehezen lehetséges, és akinek én azt mondtam, hogy ez csak úgy lesz az lehetséges, ha lehetőséget: időt és nyugalmat ad magának ahhoz hogy a teste, a lelke, de főként az anyai-női imaginációja kimondottan csak ebbe az irányba működjön és ön megtermékenyülhessen.
Teljesen világos tehát ez a sors-üzenet! Hiszen az is fontos sors-jelzés önnek tehát, hogy a masszőr nő várandós volt. Üdvözlettel: Szilárd”
Az igazság az, hogy a fenti levélnek az írása idején, még én sem voltam annyira biztos, hogy az a kis szál, ami Hajnalt a haláltól megmentette, az, a benne rejlő fejlődési lehetőség (potencialitás) volt. Tehát az, az ő korábbi életnyerési (spekulatív) szokásától még nem teljesen mentes, de egyértelmű és határozott spirituális evolúció irányba való fordulása, aminek következtében, ha már ideje, illetve türelme nem is volt otthon elolvasni az internetre feltett, ide vonatkozó tanulmányaimat, de legalább a munkaidejében nekem írogatott az e-mail leveleiben feltett kérdésekkel szüntelenül provokált. Próbálta belőlem kiszedni mindazt, a spirituális információt (korábban évekig jógázott!) amiről úgy vélte, hogy számára fontos megtudnivaló ezen a „megtermékenyülési” téren. Az eseményt megelőző levelezésünk tartalmából és a részemről ellenőrzött, vagyis tudatosan vállalt vitázó, már-már veszekedős hangneméből, jól kivehető, hogy mind a teremtés (mágia), mind a rezonancia, és mind a kiegyenlítődés, a nemek, a polaritás és a hatás-visszahatás törvénye szerint Hajnal azonos spirituális erőtérben volt a két meghalt személlyel. Ahhoz, hogy ellenőrizzem azt, hogy a ritmus és a ciklus törvénye szerinti spirituális idejük is azonos lett volna, nem állt módomban, de épp abból gyanítom azt, hogy ez is egyezik, hogy abban az órában és azokban a percekben ő is nagyon rosszul és gyengének érezte magát. De tény, hogy nincs ahogy ellenőrizzem, hiszen ehhez kellene tudnom a másik két nő születési idejét is (és persze a dupla halál beállásának a pontos idejét is). A Hajnal „csodás” megmenekülésére tehát egyetlen magyarázatom van, és ez nem más mint a spirituális evolúció törvényének a hatása.
Amennyiben tehát nem a karmikus ciklus és ritmus miatti eltolódás mentette meg Hajnalt, akkor csakis az evolúció törvényével való előzetes halvány kapcsolatba- és harmóniába kerülése a magyarázat arra, hogy miért nem ment oda. Arra tehát, hogy neki, akinek gyermeke és így igazi családja sem volt. A kiegyenlítődés törvényét sértő állapot nem csak ebből adódik, hanem abból is, hogy a munkába feledkezése, illetve a munkahelyi játszmák élvezetes átélése miatt - egy ultramodern felszerelésekkel is rendelkező, jelentő nemzetiségi intézetnél dolgozott gazdasági igazgatóként, amit érthető módon élvezett a Lilithjével a Vízöntőben és az annak megfelelő gyakorlati életkörét megtestesítő XI. horoszkóp-házban. Az élettársával is igen kevés időt töltött a napi tíz órás munkája miatt, ami, természetesen, a Nemek törvényét is sértette. Magzat sem volt a méhében, miért kellett tehát még életben maradnia? Persze, az is igaz, hogy a Polaritás törvénye is sokszor becsapja az embert, és bizonyos szempontból Hajnal az ellentétét képviselte ugyanannak a lényegnek, ami közös volt benne és a két meghalt nőben. Ő ugyanis már korábban is érdeklődött a spiritualitás iránt, és több éven át járt a közismert Jóga-mester, Gregorián Bivolaru által irányított Joga iskola csoportjába. Érdekes, hogy a jó kritikai érzékével megérezte, hogy neki nincs ott a helye, hiszen azoknak az alapállása teljesen gyermek-szülés ellenes. Engem is bő kritikai elemzésekkel látott el a MISA-t illetően. Ilyenkor kerülnek elé sajnos, a reinkarnációhoz kötött misztifikációk. Az evolúció (spirituális megvilágosodás) iránti igény az, ami sok esetben, még a legsötétebb körülmények között (pl. börtön, más féle elzártság, kínzás, halálfélelem, stb. események által kiváltott sokk hatására) beindulhat, és amennyiben a személy ilyen jellegű információkat kapott, vagy gyűjtött előzetesen, azok kezdnek a szellemében kicsirázni.
A fentiekből talán az is kiderült újból, hogy az emberi - spirituális evolúció teljesen más jellegű mind az, ami például az állatoknak a létfenntartásért és a legerősebb (vagyis a leghelyesebben: legcélszerűbben és legarányosabban strukturált) gének átörökítéséért való harca (a hímeknek a nőstényekért való párviadalaiban, nőstényeknek a megtermékenyülési lehetőség érdekében folytatott másféle versengésében, individuumok és csoportok vadászterületekért és legelőterekért - életterületekért folyó harcban) által valósul meg. Persze, erre a materialista gondolkozók azt mondják, hogy igenis, miközben az állatfajok csak biológiailag fejlődnek, az ember értelmileg, tehát „szellemileg” fejlődik. Ez a megállapítás nincs is olyan távol a valóságtól, csak az a baj, hogy szellemi fejlődésen ők mindössze intellektuális („a szürkeállománynak a generációról generációra való növekedése”) fejlődést értenek. A természettudósok ugyanis, nem tudnak - vagy legalábbis nem ismerik el mágia jelenségét és nem akarnak tudni az azt szabályozó a legelső Egyetemes Törvényről, a Teremtés és a Mágia törvényéről. Ezért, a kvantumfizikán kívül, az ún. természettudományok, amelyeknek az ún. felvilágosult logikája alapján, a mai ember maximálisan természetellenesen él, máig tudománytalannak bélyegzik a valóságnak ezt a spirituális alapját és hátterét (ősforrását), és az állatok tulajdonságait, viselkedését és szokásait tanulmányozva, közvetlen ok-okozati összefüggések szerint vonnak le bizonyos következtetéseket a modern ember fejlődésére vonatkozóan is. Nem tudván, vagy nem akarván tudni, hogy mind a mai állatfajok kialakulásának, mind az emberi értelem fejlődésének, a spirituális evolúció törvénye áll az alapjánál és a hátterében.
Az egyetemes spirituális erők mozgatják tehát, és működtetik - irányítják a metafizikai (a természeti világ feletti - előtti) erőtereket, amelyek úgyszintén mozgatják és működtetik a tudomány által is érzékelt energia-kvantum állapot és a részecske lét-előtti (vagy helyesebben: fölötti, de tévesen részecske és kvantum „alattinak” nevezett) magnetikus erőtereket. Emezek viszont mozgatják és irányítják szubatomi részecskéket is, éppen úgy, mint ahogy irányítják e spirituális (sors) erők és erőterek a gének strukturálódását is. Természetesen, mindezt összhangban és összhatásban az összes törvény együtt végzi és irányítja az egyszerű „törvényes” hatásaival. (A hatás - visszahatás, a nemek, a polaritás, a kiegyenlítődés, a ciklus és ritmus, valamint a rezonancia törvényei, de főként az egyetemes imagináció – az isteni teremtő képzelet törvénye.)
A magát „természettudományosként” megjelölő és meghatározó, de valójában (a gyakorlati vonatkozású következményeiben!) természetellenes materialista világszemlélet és életszemlélet - Sajnos még mindig! - inkább az útjában áll a tényleges (spirituális) evolúciónak, mind hogy elősegítené azt. Ezért csak kevesen vállalják azt, hogy a tárgyi vonatkoztatási lehetőségeket is megtartva, folytassanak szellemi vizsgálódást az életünk alapvető problémáit illető, megfelelő következtetetések levonása érdekében. Vagyis annak érdekében, hogy útközben ne „éljenek vissza” és ne süllyedjenek el a zavaros miszticizmus mocsarába. Magukat szkeptikusnak nevező tudóscsoportok, a statisztika és a közvélemény kutatás eredményeire alapozva állításaikat, áramló hadjáratszerűen, azzal foglakoznak, hogy az újságokban napi és heti horoszkópokat közlő, illetve azokat házilag gyártó újságírók által cinikusan írdogált vulgáris asztrológiai babonákat cáfolgassanak. Olyan, újság-horoszkóp készítő, ostoba személyek által kitalált állításokat tehát, amelyeket komoly asztrológusok soha le nem írtak. És úgy képzelik, szellemi szolgálatot végeznek az emberiség számára, ha ezek alapján az egész asztrológiát áltudománynak, vagyis a tudomány köntösében tetszelgő szélhámos tevékenységnek jelölik meg és kiáltják ki. A legfeltűnőbb ez involúciót szolgáló csőlátó okoskodók körében az öntudatos szűklátókörűség, amellyel a vizsgálataikat folytatják. Nem veszik észre, de inkább lehet, hogy tudatosan hagyják figyelmen kívül azt, hogy azzal a téves eljárással, amellyel a szellemtudományokat a természettudományok kritériumai alapján vizsgálják és vizsgáztatják, azt is be lehet bizonyítani, hogy olyasmi mint Isten és olyan spirituális erőtereket képező idea-struktúrák, mint amit a misztikus irodalom keruboknak és angyaloknak (értelmeknek) nevez, nem léteznek. Ezért e negatív szellemi töltetű karmával rendelkező, nagyokos személyek, akik nem képesek a fától meglátni az erdőt, az egymástól elkülönített (mintha a valóságban ilyesmi lehetséges lenne!) asztrológiai elemeknek az előfordulási százalék-arányára leszűkített statisztikai vizsgálódásaik eredményeképpen bizonyítottnak vélik azt, hogy az asztrológiai konstellációk által jelképezett, morfogenetikus spirituális erőterek, a valóságban nem léteznek.
Azzal már nem törődnek, hogy az Istennek a világban való jelenlétére vonatkozó teológiai tételek is, egészen biztos, hogy nem igazolhatók a természettudományos kutatási (statisztikai) módszerekkel. Illetve azzal, hogy biztos, hogy egy ilyen vizsgálat negatív eredményt hozna ki bármilyen feltételek szerint. E jelenséggel azért kell itt foglalkoznunk, mert, akárcsak a választóik szeme előtt a folytonosan emelkedő gazdasági életszínvonalat, illetve az öncélú élvezeti lehetőségek szaporodását és a természeti sors-elemekkel szembeni védekezési lehetőségeket lebegtető politikusok kampány-tevékenysége, akárcsak a szellemtudományok hiteltelenítésére irányuló szkeptikusok tevékenységek is, valójában egy nagy távlatú involúciós folyamatnak a részei.
A szellemi és a biológiai valóságnak mindössze egy-egy jellemzőnek talált vékony szeletére (néhány elemére) irányított és a vizsgált területnek a többi vonatkozását elhanyagoló, valamint a kölcsönhatások hatásmechanizmusait teljesen figyelmen kívül hagyó statisztikai módszerekkel, amelyekkel e steril okoskodók dolgoznak, ugyanolyan könnyen azt is be lehet bizonyítani, hogy a keresztény teológia tételei egytől egyig érvénytelenek és az a „valami”, amit Isten gyűjtőnéven nevezünk, nem is létezik. Él Erdélyben egy, az egész életét a természettudományos szakirodalom népszerűsítésére áldozó újságíró: Ágoston Hugó, aki mint ilyen „szaktekintély”, az asztrológiával évek óta háborúzik. És ez még nem is lenne baj, de Á. H. főként az asztrológusokról, mint valami obskúrus szellemiséget képviselő, megbízhatatlan és alacsonyrendű perzónákról is el kezdett értekezni az utóbbi időben. Á. H. történetesen az én rég meghalt bohém életű nemző apámnak is a duma- és ivócimborája volt, ha jól vagyok értesülve. Nos, ez a Á. H., a magyarországi szkeptikusok munkásságát behatóan tanulmányozva és az apámmal és a Bogdán Laci nevű író-barátommal való borozgatás és sörözgetés közbeni beszélgetéseiből illetődve, leírta, hogy a „szkeptik” statisztika segítségével bebizonyították például azt, hogy több esetben inkább nem jellemzők mint igen, egy bizonyos asztrológiai jegyhez (pl. az Oroszlán jegyéhez) rendelt tulajdonságok több megfigyelt azonos jegyében született személy esetében.
Ebben az esetben a „szkepti” kutatók startból figyelmen kívül hagyták a legfontosabb tényezőt. Ti., azt hogy az esetek hetvenöt-nyolcvan százalékában, a bolygók negatívan fényszögeltek, tehát a nap is negatívan fényszögelt. Ez viszont azt jelenti, hogy amennyiben pl. az Oroszlán nap, többségében negatívan fényszögelt, az ötven százalékban arra (is) utal, hogy az illető személyben az individuális ön-érvényesülési késztetések rendkívülien erősek (kevély, nagyképű, beképzelt, fölényes, lekezelő, arrogáns, stb.) és ebben az ilyen személyek nem vesznek részt jellegű kísérletekben, ha csak nem szkeptikusok maguk is. Más felől meg arra – És ez a fontosabb és érdekesebb rész! – hogy a maradék 50 százalék negatívan fényszögelt Oroszlán-nappal rendelkező személyben a fent említett oroszláni tulajdonságok, erős gátlások alá kerülnek (főként, ha még egy erős Szaturnusztól is negatív fényszöget kap a nap például!) és az ilyen személyek konfliktus-kerülő, probléma-elhárító, még a hangos szótól is szorongó, gyáva nyuszikként viselkednek. Kérdem én, hogy ezekben kicsoda kárörvendőn „objektív” szkeptikus fogja az ún. Oroszláni tulajdonságokat felismerni és elismerni?
Továbbá (és itt van a még nagyobb bibi ezekkel a szkeptikus „objektív” statisztikai mérésekkel!) általában, vagyis az esetek 60-75 százalékában (!), a Napjegyre jellemző személyi tulajdonságok, keményen el vannak takarva, be vannak árnyékolva a Lilith és a Sárkányfarok pozíciói által jelzett Karmikus meghatározódások által! Következésképpen: Egy ilyen „tudományosnak” nevezett vizsgálódás tehát, amely a napjegyekre vonatkozó pozitív tulajdonságok előfordulási százalékát kutatja, és, tehát figyelmen hagyja nem csak azt, hogy a Nap általában többségében negatívan fényszögelt (hogy azokról az esetekről ne is beszéljünk, amikor teljesen negatív!), hanem még a még Nap házhelyzetét sem veszi figyelembe (amely szintén nagy, de az asztrológus által igen is, követhető, sőt: kimutatandó eltéréseket jelezhet!), eleve nem ér egy lyukas petákot sem! De az Á.H. által perdöntő bizonyítékként lobogtatott vizsgálat, nem csak e két halálos sebből vérzik szánalmasan! Mert az asztrológiához semmit, de semmit nem értve, azt is figyelmen kívül hagyja, hogy a Napjegy tulajdonságait általában elnyomják a más jegyek jellemzőiként érvényesülő karmikus tulajdonságok. Hát ez az „objektív vizsgálat” aztán tényleg egy lyukas fillért sem ér! Ezért az ilyen „tényekre” alapuló „tudományos” munkának az értelme a nullával egyenértékű.
A tudatlanságuk által biztosított értelmi korlátoltságukban a spirituális – szellemi involució szolgálatába állt, állítólag tudományos alapon vizsgálódó szkeptikusok, mint az Erdélyi magyarság körében ismert Ágoston Hugó szkeptikusai is, figyelmen kívül hagyják tehát, azokat a nagy többségi eseteket is, amikor a személyi horoszkópban a Lilith, vagy a Sárkányfarok által jelzett karmikus tulajdonságok, eleve jóval erősebbek a Nap által jelzett nyers tulajdonságoknál és képességeknél. Ezért, olyan esetekben pl., amikor több bolygó áll együtt a Lilithel, vagy a Sárkányfarokkal, vagy esetleg az Ascendens is a Sárkányfarokkal áll együtt. Miközben a nap egyedül állván, például ugyancsak az Oroszlán jegyében, mindössze néhány gyenge fényszöget kap. Az első eset előfordulási lehetősége tehát ötven százalék, az utóbbinak hatvanöt - hetven. Még abban az esetben is tehát, ha az illető napjegynek megfelelő ideális spirituális struktúrákról (egyénekről) is lenne szó tehát, az esetek ötven százalékának a harminc százalékban maradna meg a születési napjegyek „tiszta” (Pl. oroszlán jellegű) tulajdonságaival, vagyis kevesebb mint húsz százalék! Tehát még ideális esetben is, csak 20 százalékról beszélhetünk! Ehhez viszonyítva, az erdélyi Á.H. és a Vágó István féle szkeptikusok statisztikai vizsgálatai harminchárom előfordulási százalékot hoztak ki, vagyis messze sokkal jobbat a szükségesnél! Vagyis: csaltak az asztrológia javára? De mivel nekik halvány gőzük nincs a fényszögek és a Lilith, meg a Sárkányfarok, valamint a kínai asztrológiai évek szerinti karmikus hatásokról, tehát: negatív befolyásokról, szerintem nem is végeztek semmiféle vizsgálatokat, hanem, ismervén a vak tyúk is talál szemet nevű valószínűség-számítási eredményeket, rá fogták az egészre (Azt hazudták hogy: ), hogy a valószínűségi számításoknak megfelelő 33 százalékos találatokat mértek. És tehát, hogy a harminchárom százalék mindössze valószínűség számítási „véletlen” számarány és ez alapján, nyugodtan kikiáltható az asztrológia áltudománynak. – Nem ez az egyetlen vastag „tudományos” csalás az emberiség kultúrtörténetében.
Persze, a harminckét egész öt százalékos arány, amit Ágoston Hugó, az asztrológiának az áltudományi mivoltára perdöntő bizonyítékként emleget (például ugyancsak az Oroszlán szülöttek esetében) sem jelenti azt, hogy a többségében negatívan fényszögelt Nappal, vagy más jegyekben található erősen fényszögelt Lilithel, vagy Sárkányfarokkal rendelkező személyek tulajdonságai ennyi százalékban egymástól különböznek. Hogy az egymáshoz hasonlónak talált személyek, nem rendelkezhetnek olyan rejtett, az illető jegyre jellemző tulajdonságokkal is, amelyek a teszt-kérések segítségével nem hozhatóak felszínre (kideríthetetlenek). Miközben a teszt idején rejtve maradt tulajdonságok, erősen hasonlóak, vagy éppen azonosak más konstellációkra jellemző késztetésekhez és tulajdonságokhoz. (Pl. az oroszláni tulajdonságokhoz igen hasonlatosak, sőt: ezek közösek, Kos, Nyilas és Bak szülöttekre jellemző tulajdonságokkal!). Egy egészen durva, de a szkeptikusok ostoba vizsgálatainak tökéletesen megfelelő hasonlattal: az állat oroszlán például, biológiai szempontból, akkor is oroszlán marad, ha annak következtében, hogy kölyökkorában elfogták és a fogait is kiverve, kegyetlenül elbántak vele, még a saját árnyékától is megijed.
Ráadásul, nem az átlagember által pozitívnak, vagy negatívnak tudott Oroszláni tulajdonságoknak a megléte, vagy hiánya a fontos egy sorsképlet vizsgálatakor, egy Oroszlán (Vagy más) napjeggyel, de más jegyű Sárkányfarokkal, és megint csak más jegyű Lilithel született személy esetében. Hanem, bizonyos (kevés!) mértékben az Oroszlán konstelláció által jelzett személyiségi, öntudati és önérzeti problémáknak a negatív, vagy pozitív jelenlétének a megállapítása is! Ez viszont messze kevés része a horoszkóp-vizsgálatnak (Sors – és önismereti feltárásnak) a karmikus vizsgálatok mellett, amelyeknek három sokkal fontosabb eleme létezik a sorsképletekben (és a személyekben!) mint a nap! Ezért az ilyen szkeptikus vizsgálat még csak a legszembetűnőbb és a legegyszerűbb értelmi ostobaság példája, ahol a vizsgálatot végző személyek felületessége és objektivitásnak beállított negatív szubjektivizmusa miatt, az ők spirituális involúciót fenntartó materialista ideológiája teljesen mellette van a valóságnak! Sőt: teljesen vak, még az egyszerűnek tűnő (A kvantumfizikából nagyon jól tudjuk immár, azt is, hogy csak : tűnő!) materiális valóságnak az egészére is, nem, hogy a szellemi valóságnak a minimális részét is, képes lenne a számításai közé bevenni.
A korábban említett Á. H.-nak például, aki ugyancsak nem véletlenül, hanem egyértelműen a rezonancia és a karma törvénye alapján szimpatizál a szkeptikus tudósokkal, miközben nagyon szereti a tudományos fikció – irodalmat és nem képes engedni abból a nézetből hogy a materialista tudományok találják majd meg azt a bölcsek kövét, amely ki húzza majd az emberiséget abból a környezet-szennyezési nyomorból, amibe a tudomány bele vitte. Á.H.-nak, mint közéleti szereplőnek, a családi helyzete (vénlegény) mellett, ismerhető a születési napja is, amely adat segítségével fel lehet állítani az ún. szoláris horoszkópját. Azt tehát, amiből az ókori és a középkori asztrológusok végezték a sors-elemzéseket. Ugyanakkor a kínai asztrológia szerinti karmikus meghatározottságát is lehet ismerni, ami szerint Á.H. a Majom évében született. Tehát, ez szerint, Á. H. Vizőntő karmás, ami, többek között arra is utal, hogy a párkapcsolati elköteleződéstől való tudattalan iszonya és az így megőrzött hamis szabadság-féltése mellett, a látszólagos: hamis nyitottság, vagyis a relativizmus is jellemzi. De legfőképpen a spirituális nyakasság jellemző rá, a spirituális erők létezésének az elismerési képtelensége. Persze, ez kikövetkeztethető lenne a Bika napjegyéből is, de a dolog nem olyan egyszerű, mivel a napja egyértelműen pozitívan lévén fényszögelt, a nyers személyi tulajdonságai szerint, neki nem kellene spirituálisan nyakasnak lennie. Igen ám, csakhogy az ő napja, mindössze „hivatalosan”, tehát az erőltetettnek is mondható 30 fokos konstellációs felosztás szerint található a bikában, de valójában az Ikrek és a Bika határán található (29,28 fok! Talán nem nehéz elképzelni, hogy a Konstellációk találkozásánál nem léteznek kínai választófalak, és tehát, mind a fizikai valóságban, mind a spirituális dimenziókban ezek a morfogenetikus erőterek áthatolnak egyik a másikba, sok esetben még el – vissza 3-4 fokig is!). Vagyis, nyersen fogalmazva: Á.H. félig Bika és félig Ikrek tulajdonságokkal rendelkezik. Ez tehát „a kettősségek kettősségének”, vagyis: az elemi kétségekkel, és az annak megfelelő kétszínűséggel, nyersebben: a két-arcúsággal, Janus-arcúsággal való születettségnek az elemi példája, hiszen az Ikrek önmagában is egy ilyen „két-színű” (un. pártatlan filozofikus) jegy.
De nem csak attól telitett az Á. H. személyisége a kétkedő kétségektől, hogy a Bika és az Ikrek határán áll a napja, hanem attól is, hogy a nyers személyiségét a Bikába húzná vissza három, ugyancsak a Bikában található, de inkább negatív-vegyesen fényszögelt bolygó. Eközben viszont, erősen „húzza” ezt a napot az Ikrekbe mind a többnyire pozitívan fényszögelt Uránusz, mind a teljesen negatívan fényszögelt Szaturnusz. (Egyébként mindkettő a korábban említett Vízöntőnek az uralkodója!). Mindebből máris elmondhatjuk tehát, hogy az A.H. nyers személyi öntudatára mind a Bika és mind az Ikrek személyiség-vonásai, erősen jellemzőek voltak fiatal felnőtt korában, negatívan és pozitívan is. Hogy az élet, vagyis a személyes tapasztalatai, mely irányba hajlította inkább, afelől csak abból tudok következtetni, hogy vénlegény maradt akárcsak az egyik fontos ivó-cimborája, az én apai felelősségeket vállalni ugyancsak képtelen nemző apám is (Nincs abban ellentmondás, hogy a nemző – donor… - apámat vénlegénynek neveztem, mert ez teljesen így volt gyakorlatilag, hiába voltak az anyámmal házasságban a születésemkor.). És csakugyan mindkettőnek teljesen negatív a Szaturnusza, a határok, személyi felelősség- és a törvényesség (Az egyetemes törvények!), valamint az apaság – atyaság - szellemiségét megtestesítő bolygó.
A Bika abszolút végén álló Napot az Ikrekbe rángató, teljesen negatív Szaturnuszt azért volt fontos említeni, mert mind a Vízöntő karma szellemisége, mind a janusarcú kettősségek motívuma megismétlődik az Á.H.- mélytudattalan (rejtett!) jellemében. Legalább is, erre utal, az, hogy a Sárkányfarka a Vízöntő 0,75 fokán áll. Vagyis ott, ahol a bak még keményen érezteti a hatását. A vízöntő karmának a legfőbb (negatív, mert karmában csakis azok lehetnek jelen!) jellemzőit leírtam korábban. Itt tehát még csak azt kell leírni, hogy mindaz, amit ott leírtam (Párkapcsolati elköteleződéstől való iszonyat, mániákus tudattalan és önkéntelen, hamis-szabadság féltés, spirituális valóság- relativizálás, illetve a dogmatizmusig menő spirituális nyakasság.), hatványozódik az Á.H. esetében. A Bakban álló Sárkányfarok viszont, újfent kauzális és spirituális, valamint lelki- asztrális érzéketlenségre (Hamvas Béla jellemzésében: ineptia mysti) utal. Viszont azt is fontos megjegyezni, hogy ez, ennyire határozottan nem jellemző minden esetben, hanem lehetséges éppen annak a szélsőséges változata, tehát az, az önkéntelen magtartás amit a Vízöntőnél leírtam, vagyis a teljes gátlástalanság és fékeveszettség, a törvényesség anarchista elvetése! Ebben az esetben viszont, ez a vonás abszolút biztos, mivel Á.H. a törvényesség fellegvárának számító fizika tanári egyetemes végzett, de mint ilyen izgatta a fantáziát a tudományos scifi irodalom is. Ez megfelel annak, hogy a Bak uralkodó bolygója: „az apai szellemiség” illetve a határozottság és a spirituális felelősség őserejét megtestesítő bolygó, a Szaturnusz az Ikrekben áll, miközben, egyértelműen negatív! Ez ugyancsak egyértelműen a kauzális és spirituális információ befogadási képtelenségére utal, vagyis, az ilyen jellegű információknak a szellemi szintű merev elhárítására - elutasítására való önkéntelen és öntudatlan késztetésekre.
Ezeket a tagadó - defetista késztetéseket – amennyiben több van belőlük - általában még nehezebb meghaladni akkor, ha az illető személy messze az átlagon felüli (pl. öt tudományos munkára alkalmassá tevő) intelligenciával született a világra. Tudni kell viszont, hogy fizikai - biológiai tulajdonságokra és meghatározottságokra (képességekre - tehetségekre) utaló jelek nem szerepelnek a horoszkópokban, mert azoknak a mértéken felüli ereje pl. inkább nehezíti a kiegyenlítődési – megváltási képességeket, mint segítené, erősítené azt. Hanem olyan információkat tartalmazó jeleket tartalmaz a sorsképlet,, amelyek arra utalnak, hogy a spirituális – egyetemes moralitás - minőségük szempontjából miképpen és milyen céllal hajlamos használni valaki a létező adottságait? Így pl. az adott mennyiségű (sok vagy kevés) fizikai erejét, intelligenciáját, tehetségét stb. Ezért az pl. ha egy horoszkópban támadott a Merkúr, nem azt jelenti, hogy kevés az illetőnek az intelligenciája (Attól még lehet Albert Einsten is!). Hanem azt, hogy spirituális szempontból, önkéntelenül és öntudatlanul negatívan használja az ún. szürke állományát (Pl. Adolf Hitler). Illetve, hogy ez a magas intelligencia egyáltalán nem áll az illető személy megváltási képessége megszerzésének a szolgálatában, hanem annak ellenében „dolgozik”.
Ezért, bármilyen nagy legyen is a példánk „tudományos újságírójának” az IQ szintje, az, hogy ezt mire és hogyan használja fel, annak a függvénye, hogy a Merkúrja hol áll és milyen fényszögeket kap a horoszkópjában. Nos, az élet elemi szükségleteinek a kielégítéséhez és a megváltás érdekében való felhasználásához szükséges, anyagi javak és megélhetési alapok megszerzésének a szellemi erőterét megtestesítő Bikában található, akárcsak a Napja, de koránt sem oly pozitívan fényszögelten. Sőt, a Holddal együtt, egy – egy T-kvadrát nevű karmikus alakzat csúcsán állnak, ami egyértelműen azt jelzi, hogy a felnőtti kor küszöbére érkezett karma-oldási lehetőségekkel ellenkező irányban forgott a fiatal ÁH eszének a kereke!
Azt is tudjuk viszont, hogy a horoszkóp-állásától függetlenül is, a gyakorlati - tudományos intelligencia, mindaddig, amíg az illető személy (bárki is legyen az) spirituálisan fel nem ébred és szellemileg meg nem változik (újjá nem születik), a Sárkányfarok és a Lilith által jelzett (Karmikus) meghatározódásoknak van alárendelve. Azok által marad befolyásolt (manipulált) a tudata és azokat szolgálja az a sok, vagy az a kevés intelligenciája, ami van éppen (Ez esetben több mint az átlagnak.). Ez esetben nem elég tehát, hogy az AH intelligenciája semmiképpen nem szolgálhatta a spirituális újjászületés megvalósítását, de az sem kedvezett ennek, hogy mint tudományos cikkeket és novellákat írogató újságíró és szerkesztő soha még csak nem is találkozhatott azzal az igénnyel, vagy szükséggel, hogy újjászülessen. És az asztrológusok leintését és lebecsülését is tartalmazó nagyokos cikkeiből az is kiderül, hogy ezek az ő szemében misztikus fantazmagóriák, szélhámoskodást szolgáló, parasztvakítások. És ezt annak ellenére is, hogy az általa szerkesztett lapokból és újságokból ugyancsak nem hiányoztak a tényleges asztrológiai szélhámoskodások: a napi, vagy heti horoszkópok! És persze, ahogy ezt leírtam azonnal eszembe jutott, hogy a Jupiterjét is meg kellene vizsgálni a tudós-úrnak. Nos, az teljesen negatívan áll az Oroszlánban. Vagyis: egy nagy stílű hazudozó, önmagával és a világgal nagy fokú meghasonlásra (korrupcióra) hajlamos személlyel van dolgunk egyértelműen és határozottan, minden tudományos okoskodása és komolykodása ellenére.
Ez, a jellegzetes, tudományosan szigorodó és „törvényeskető”, spiritualitás-ellenességgel vegyülő, korrupt magatartás, vagy ennek az ellentéte: az erős misztikus kábulat, volt jellemző egyébként, Á. H.-nak majdhogynem az összes vele egy évben született erdélyi, személyiségre. Nagy volt a döbbenetem, amikor a rendszerváltás után felismertem, hogy a vele egy idős költő társaim többsége is, végeredményben (spirituális szempontból legalábbis), teljesen hitetlen. De még nagyobb volt a döbbenetem, amikor azt kellett tapasztalnom, hogy betegesen manipulálnak és hazudoznak. Főként azok, akik vele együtt Románia fővárosában: Bukarestben éltek, vagy olyan lapoknál dolgoztak, amelyeket ott adtak ki.
Á. H.-nak az asztrológiai sorsképletében a Szűzben található Lilith-je, szerintem az asztrológusok réme, és én sem akarok most ennek a jelentésére kitérni. Az olvasó viszont bőven tájékozódhat ennek a jelentéséről, és éppen a Lilithről, a Karmáról és az árnyék-énről szóló, mindenki számára abszolút fontos és hasznos könyvemben, ami akárcsak ez is, a Publio kiadónál jelent meg 2018-ban. Itt most legyen elég annyi, hogy Á. H.-nak az asztrológiai sorsképlete telve van egy őt a materialista kábultságból felébredni nem engedő, jelentősen erős árnyék-énnek a jelenlétére utaló jelekkel (a korábban felsorolt kettősségek mellett: A Holdnak az együttállása a Merkúrral, a Napnak az Uránusszal és a Plútónak a Marssal), és ezt az asztrológiai tényt, a Merkúr által uralt Szűzben található Lilith nem csak, hogy megerősíti, hanem ezekkel együtt mentális problémákra is utalhat. És ebben a kontextusban csak annyit lehet még megjegyezni, hogy, amiként véletlen tehát, hogy a szkeptikusan steril Á.H., történetesen vénlegény maradt, és, hogy ezzel együtt lenézi, a termékenység és az élet (vagyis az isten és a természet!) pártján álló asztrológusokat.
De, hogyha már ebbe a szomorú, mert kietlen sorstörténetbe bele bonyolódtam az involúció kapcsán, hadd folytassam az ő asztrológiai sorsképlete által jelzett személyi karma, és az annak az ismerete nélkül megváltatlanul maradt sorstörténet közötti összefüggéseket. Arról is tudok, hogy a Bukarestben élő újságírónak, a fiatal korában ugyancsak Bukarestben szolgáló-lányként élő édesanyjával (A szolgálás, a szolgálat, a szolgaság, mind a Szűzhöz tartozik!), egy tragikusnak is mondható brutális szexuális cselekményt követtek a Bukarestben állomásozó német katonák, éppen az ÁH fogantatását megelőző időszakban, aminek következtében Ő, mint magzat meg is fogant. Ez viszont visszaigazolja azt, hogy az ő Vízöntővel vegyülő, Bak Sárkányfarkának megfelelően, a fogantatása előtt, az édesanyja egyrészt titokban és fél tudattalanul szabadulni – szabadságra vágyott, másrészt rendkívüli módon igyekezett elzárkózni minden nemű szerelmi – szexuális kapcsolat létesítési lehetőség elől. (Tágabb értelmezési lehetőségként: a közvetlen környezettel, családi közösséggel, társadalommal, néppel, népcsoporttal kapcsolatos közösségvállalás, vagy eszmeiség-vállalás elől, vagy egy, a számára szorongást idéző lelki mentalitás tudomásul vétele elől). A személyiségünket és feloldatlan sorsunkat adó, anyai ágról öröklött kauzális – karmikus sorsprogramunk, akkor idézi be az életünkbe a tragédiákat (mások agresszivitását), akkor részesülünk ilyen durva tapasztalásban, amikor gondolatainkkal és belső viselkedésünkkel – mentalitásunkkal – elbástyázzuk magunkat valami olyan információknak a tudatunkba – lelkünkbe való behatolása és befogadása elől, amely információkra viszont (és amely mentalitás változtatásra) igen nagy szükségünk lenne, a spirituális fejlődésünk (saját sorsprogramunk feldolgozása) érdekében.
Nem véletlen tehát, hogy ez, a lét alapvető spirituális tényeit figyelmen kívül hagyó, személytelen, tehát a személyt semmire sem kötelező, annak a spirituális múltját (foganása történetét) objektív véletlenszerűségként kezelő tudományt a legfőbb igazságnak tekintő személy akkor fogant, amikor az édesanyja egy ilyen brutális sors- betörést (sors-beavatkozást) szenvedett el. Valószínű ugyanis, hogy az anya, abban az időben, éppen nagyon nem akart semmiféle a szerelmi kapcsolatot, és általában is, a párkapcsolatok fontosságát illetően, nézetet változtatni. Utóbbit egyrészt valamely, a közösségi - társadalmi életre vonatkozó kérdésben, vagy azzal valamilyen analogikus kapcsolatban álló kérdéssel kapcsolatosan. Másrészt, és ez egészen biztos, a családalapításra, az anyává válásra, a családanyai szerepkör vállalására vonatkozó elképzelésében képtelen volt változni. - A gyermekek horoszkópjából vissza lehet következtetni az anyának a fogantatás időszakában átélt spirituális állapotára. Így a fiú (a későbbi újságíró - szerkesztő) horoszkópjában teljesen negatívan áll a törvényesség, a határok és a határozottság (az elhatárolódás), a helytállás, a hűség, a kitartás, valamint és főképpen: az atyaság bolygója: a Szaturnusz, amely a kétértelműség szellemiségét is megtestesítő Ikrekben található.
És persze, nem véletlen az sem, hogy az, a látszatra szabadelvű, de a társadalmi - közösségi létszférában (Bak – közérdekű, nyilvánosság előtt folytatott, közösségi érdekeket szolgáló tevékenység: újságírás) tevékenykedő személy, akinek a nemzéstől és a gyermek neveléstől – gondozástól való elzárkózás - elhatárolódás, valamint a brutális erőszakoskodás és az anya személyisége megsértésének motívumával kapcsolatban áll a karmája, a képességeit és az ún. intézményes hírnevét és tekintélyét (Szaturnusz, Bak) arra használja fel, hogy szellemi hadjáratokat folytasson olyan szellemi foglalkozásokkal (szellemtudománnyal) szemben, amelyek az ő kauzális és spirituális eredetével kapcsolatosan, számára kellemetlen és kényelmetlen – leleplező! - információkkal (leleplezésekkel) szolgálhatnak (Vízöntő-karma).
Mielőtt ennek, a fiára rá se rántó apámmal is barátkozó, tudomány-népszerűsítő újságírónak a születési időpontját a wikipédiában megnéztem volna, abból a módból, ahogy Ő az asztrológusokat, mint a tudós társadalom által lenézett söpredéket emlegeti, valamint abból, ami történt az édesanyjával a születése előtt (Az önérzet, önértékelés, öntudat durva és kegyetlen megsértése, megalázása), arra engedett következtetni, hogy Oroszlán motívumok is feltétlenül kell, hogy szerepeljenek a horoszkópjában. És tessék: a Skorpió mindkét uralkodója az Oroszlánban található! A spirituális evolúció témája szempontjából ez azért fontos, mert az ember az egyedüli lény, aki az individuális tudatában – személyi tudatában - hordja potenciálisan a természetbe: a létezés határállapotába, ágyazott és abból visszatükröződő egyetemes léttudat (az abszolút tudat) kiegyenlítődési lehetőségét. Ez viszont, mint asztrológiai motívum, az Oroszlán spirituális erőtere, és az Oroszlánnak megfelelő gyakorlati életkört megjelenítő V. horoszkópház, által megtestesített spirituális motívumrendszerekkel kapcsolatos. Ez az újságíró, egyike azoknak a szellemi-kényelem szerető, steril életet folytató involutív személyeknek, akik a tudattalan mélyrétegeiben rejlő, sötét és elfojtott félelmek, görcsök és szorongások hatására, a szabad személyi öntudat-építést célzó, fejlődési törekvésekkel úgy szegülnek szembe, hogy ezt a szellem piszkítást, a közösség érdekeiként tüntetik fel. És mindezt a kiemelkedően erős árnyék-énjük, vagyis: a negatív Oroszlán és Bak napjegyek által is, megtestesített öntudatukat erre, a romboló - mérgező tevékenységre sarkalló ördögi árnyék-énjük hatására.
Az ide vonatkozó arányos és teljességgel átvilágított (arany!) öntudatnak (személyi tudatnak, személyiségnek) az egyetemes teremtői és kiegyenlítői léterőkkel és az egyetemes törvényekkel való együttműködési képessége kialakulásának az előfeltételeire, mint evolúciós szükségére, a későbbiekben térek ki részletesen. Most maradjunk a XXI század elején még mindig a spirituális evolúciót akadályozó természettudománynak és az azt művelő természet-nyomorító gazdaságnak: a természettudományt, mint az egyedüli igazságot felfedni, igazságot adni és osztani képes emberi tevékenységnek elismerő személyeknek a mentalitásánál. Minden arra utal, hogy ezek a személyi tudatok még mindig úgy képzelik, hogy a természettudományos felfedezések és megvalósítások azonosak az evolúcióval, mert látszatra mintha tényleg igazuk is lenne. Hiszen, ha statisztikailag vizsgáljuk azt, hogy hány esetben érvényesült és érvénysül az emberi elképzelés: az egyéni, vagy csoport érdekek szemszögein alapuló okoskodás szerinti „isteni igazság” a történelem folyamán, akkor világos, hogy „Nincs is Isten”. Vagy legalábbis az öreg már régen halott, ahogy Nietzsche állította. És nem csak a természeti katasztrófák, a világháborúk, hanem pl. a holocaust, vagy a sztálini (szoviet) munkatáborokban hurcolt és lemészárolt millió „ártatlanok” esetét tekintve is. Vagy újabban: Európának az iszlám ideológia által való elözönlésének és így, az autó- és fegyver-ipar, valamint a Sária szövetsége által, a klasszikus német, angol és francia filozófiának, zenének, irodalomnak és festészetnek a francba való elküldésének az esetét tekintve is…
Ha az embernek a pragmatikus észjárása szerinti külső bűnösségét, vagy ártatlanságát vesszük igazságossági (moralitási) kritériumnak, a természettudományos következtetés nem csak az, hogy az isteni igazságosságra vonatkozó tételeket, rokkant agyú vallásos őrültek, fantaszta szerzetesek, hipokrita papok és gyagyás teológusok eszelték ki. Hanem az is, hogy pl. az ártatlan csecsemők tömeges szenvedésében és halálában érvényesülő Isteni moralitás, az igazságosságnak az Isten részéről történő legszemtelenebb szembeköpése. Ebben a logikában tehát a zsidók igazságos és a keresztények jóságos Istene nem létezik. És ugyanígy: ha statisztikai adatokkal kívánjuk bebizonyítani azt, hogy (ugyancsak emberi mérték szerint) a különböző vallások istenei, hányszor mentették meg a segítségükért és kegyelmükért hozzuk forduló híveket, a kivételes, ritka „csodák” eseteit leszámítva, az eredmény ugyancsak több mint szégyenletes. Szóval, sem a természettudományos, sem a humánus moralitás alapján nem létezhet Isten. Csak éppen az a baj, hogy az általánosan elfogadott természettudományos nézet szerint, a fizikai Nagy Robbanással indult be a világegyetem létezése és arról, hogy ezt a fizikai nagy bummot mi a csoda produkálta, halvány gőzük nincs. Ráadásul a tudományos világ, még a kvantum fizika legújabb eredményei után sem képes túllépni a dogmatikus gondolkozásán és a Nagy Robbanástól erre felé az egymásba átalakulni képes anyag és az energia mennyiségek egyetemes fennmaradását vallja. Vagyis, egészen pontosan azt, hogy semmiből semmi nem lehet. Ehhez képest és ezzel együtt és ezzel szembe viszont, az ún. ősrobbanásban megjelenő energiát, ami aztán vagy megmarad, vagy anyaggá változik ugyebár, a semmiből származtatja! (– Ez aztán a logikus és következetes tudományosság!)
Illetve, amikor e a saját tételeinek az egymással homlokegyenest szemben álló, nyilvánvaló ellentmondása miatt végre elszégyelli magát, a tudomány fogja magát és engedményeket tesz a vallásos fantazmagóriának. Ez esetben a kreacionizmusnak és (ebben az egyetlen esetben...) „megengedi” Istent mint Nagy Bumm kreálóját. Ez viszont így nevetséges. A valóság viszont az, hogy a finomabb létdimenziókból az alacsonyabb (fizikai) rezgési állapotok szintjére kerülő és oda átáramló spirituális energiából és szubsztanciából fizikai energiák és anyagi formák (létállapotok) alakulnak folyamatosan. Az a bizonyos „háttérzaj”, amit a fizikusok a műszereikkel képesek regisztrálni, és amiről azt tartják, hogy az ősrobbanásnak a világegyetemben szétszórtan megmaradt zaj-emléke, nem egyetlen, az időben valamikor történt és azóta is a kozmikus térben visszhangzó Ősrobbanásnak a hangja, hanem ennek, a folyamatos szubsztancia- és energia-átalakulásnak és átömlésnek: a spirituális dimenzióból szüntelenül az anyagi világba „átrobbanó” finom energiáknak és szubsztanciáknak a transzformációs hangja.
Az örök jelenben zajló egyetemes anyag- és energia – teremtésnek a folyamatosságát úgy látszik, hogy nehéz, illetve nehéz tudományos racionalizmussal felfogni. Ti. azt, hogy a finom dimenziókból (Az Istenből) eredő, és végül, az éterből fizikai energiává, majd anyagi formává való folyamatos „teremtés” folyamatát nem tudják már elképzelni, ott leragadt a kvantumfizika is, és inkább relativista elméleteket gyárt, mintsem, hogy ezt a falat átlépné. Pedig a valóság roppant egyszerű: Az istenből (szellemi világból) érkező határtalan energiának anyagba való átömlését - ami a fizikusok szerint egyetlen egyszer és csak úgy a „semmiből” történhetett meg, és amit az általuk állítólag „kiszámított” idő mélyéből hozzánk érkező Nagy Bumm-ból eredőnek vélnek – megelőzi egy, másik szubsztancia és energia-áttörés és átömlés. És ez nem más, mint a kauzális dimenzióból, vagyis az abszolútumból folyamatosan és időtlenül kiáramló Fénynek (ősenergia) és Szeretetnek (ősszubsztancia) a mentális és az asztrális dimenzión és az éteri dimenzión keresztül való anyaggá változása és fizikai formákban való megjelenése. Ezt a folyamatos egyetemes dimenzió-áttörést és szellemi információnak az energiává (szubsztanciává), majd anyaggá változását viszont még nem vagyunk képesek egyelőre a laboratóriumi körülmények között előállítani és műszerek segítségével kimutatni – lemérni. De ez nem azt jelenti viszont, hogy nem így van.
Tény, hogy az egymásba átalakuló anyag és az energia mennyiség állandóságáról és magmaradásáról szóló termodinamikai törvénynek az egész világegyetemre kiterjesztett elméletnek a tarthatatlanságát már a kvantumfizika felfedte. Bebizonyította, hogy a bizonyos szubatomi anyagi részecskék, illetve az anyagi részecskéknek tűnő energia kvantumok egyszerűen csak eltűnhetnek valahova, talán egy másik dimenzióba, vagy a mienkkel párhuzamosan létező, de más természetű világba, ahonnan nem tudni, hogy mikor és mi alapján, egyszer csak „nálunk is” újra megjelennek. (Kérdés persze, hogy ugyanazok a részecskék, illetve kvantumok jelennek-e meg?)
Tény az viszont, hogy a fizikai világegyetem nem csak tágul fizikailag (geometriailag – asztronómiailag), hanem ugyanakkora erővel és gyorsasággal valahonnan „belülről” bővül is – és fel is töltődik, az éteri dimenzióból érkező új és új anyagi részecskékkel. Csak ezt a fizikusok (asztronómusok?) még valamiért nem fedezték fel, nem vették észre, vagy nem akarják észre venni. Ezért, a valóságban egyáltalán nem állja meg a helyét az a tudós (fizikus – asztronómus) körökben meghonosodott nézet, hogy a gravitáció erejével ellentétes és annál erősebb egyetemes tágulási, széthúzódási - távolodási erő (az un Hubble-erő) következtében történő végtelen kozmikus tágulás miatt, lassan-lassan széttágulnak és a világegyetemben szétfolynak a galaktikákat alkotó csillagrendszerek. Illetve maguk a csillagokat képező hatalmas égitestek (a gravitációs terükben keringő bolygóikkal együtt), mígnem egy hatalmas szürke leves lesz az egész fizikai világegyetemből. A csillagokat képező égitestek, de a csillagközi űrpor szilánkjai, kristályai is ugyanis „belülről”, a fizikusok által semminek vélt dimenzióból folyamatosan feltöltődnek, éteri szubsztanciából fizikai energia-kvantumokká transzformálódó, majd fizikai rezgési szintre „alacsonyodó” anyagi részecskékkel.
A fizikai (asztronómiai) világegyetem tágulása viszont nem más, mint az egyetemes Isteni értelem, intelligencia (asztrális, mentális, spirituális és kauzális dimenzióbeli világosság) fejlődésének – vagyis: tágulásának a fizikai leképeződése, megjelenése. Nem csak arról van szó tehát, hogy nem kell izgulni, mivel a tudósok jóslataival ellentétben, nem válik évmilliárdok múlva szürke, majd teljesen fénytelen és híg „levessé” a világegyetem, hanem arról is, hogy a fizikai események mögött, azokat megelőzően, mindig spirituális fejlődési (tágulási: magasabb rendű struktúrákká – ideaformákká) alakulási folyamatok zajlanak. És a lényeg az, hogy ezekbe a pozitív irányba (nem a megsemmisülés irányába tehát!) ható, egyetemes spirituális folyamatokba mi is bekapcsolódhatunk, ezekkel együtt fejlődhetünk (mentálisan és spirituálisan tágulhatunk) és egyre magasabb szinten kiegyenlítődhetünk egyénileg és megváltódhatunk! Csoportosan viszont nem! Ez az elképzelés egyenesen veszélyes, vallásos és humanista idealizmus.
De nem csak a kozmikus tágulásban, hanem az ember biológiai alakulásában - fejlődésében is megtalálhatjuk a spirituális evolúciót, mint e felszíni – anyagi tágulásnak a valóságos hátterét, alapját és kauzális okát. Az ember biológiai eredetére vonatkozó antropológiai genetika eddigi felfedezései után, sem a dogmatikus kreacionista állításokkal, sem a steineriánus antropozófusoknak az ember ún. misztikus létesülésére vonatkozó fantáziadús elméleteivel nincs amit kezdenünk. Számomra legalábbis, a genetika legújabb antropológiai eredményei által is alátámasztott antropológiai fejlődéstan és az etológia bizonyos, az emberre vonatkozó következtetései, azok, amiket metafizikailag helytállónak tudok tartani. Ezek ugyanis, sokkal érthetőbbek, mert logikailag követhetőek és folyamatosságukban, anyagi következetességükben hitelesek. Természetesen, azzal a kitétellel és fenntartással, hogy az egyetemes törvények természetének és működési mechanizmusának a beható megismerése és személyes megtapasztalása után, én, a „véletlenszerű” genetikai mutációk által okozott „fejlődésben” nem hiszek. Nem hiszek, azoknak a tudomány által „véletlennek” (tehát: ördöginek...) nevezett kozmikus (üstökösök becsapódásai), geológiai és klimatikus események - változások véletlenszerűségében, amelyek a földi élőlények fejlődését kiváltó mutációkat eredményezték és eredményezik.
Mindennek meg van a világos ősoka és a jól követhető ok – okozati összefüggésrendszere a spirituális kauzalitásban! Persze, misztikus ezoterikus körökben manapság közhely, hogy nem létezik véletlen, de hát akkor mi az, ami a természettudomány által véletlenszerűnek ítélt eseményeket (katasztrófákat, geológiai és klimatikus változásokat) kiváltja? Nos, amint a jelen tanulmány elején erről már említést tettem, ezek, a földi lényekben (növényekben és állatokban) genetikai és az emberben lelki és szellemi struktúráiban is, mutációkat okozó fizikai - természeti események nem egy külső, objektív istennek az ily módon történő (célirányosan akarati) beavatkozása folytán jönnek létre! Hanem, az egyetemes törvények (ebben az esetben a fejlődés, a kiegyenlítődés, a ritmus és a ciklus, valamint a hatás és visszahatás törvénye), összhatásának a következménye. Sőt, ha ezt megértettük, azt sem nehéz elképzelni, hogy az egyetemes törvényeken, illetve azok fizikai, vegytani és később: a biológiai megnyilvánulásain és változásain (hatásain és visszahatásain) keresztül az abszolút ősszellem (teológusi kifejezéssel: az Isten) volt az, aki ezeket a geológiai és klimatikus változásokat eredményező fizikai eseményeket a szellemi dimenziók szintjén elindította.
Hogy tehát, az egyetemes (Isteni) és ezért mágikus erejű (az anyagra ható!) képzelőerő előidézve ezeket a kozmikus eseményeket, ezek által lehetővé tette, előbb az élet kialakulását, majd a az alacsonyrendű, primitív életformáknak az egyre összetettebb (felsőbbrendű) strukturálódását, szerveződését. Valamint, ugyanígy, a mágikus hatású egyetemes (Isteni...) élet-képzelet által, lehetővé vált a kozmikus mutációk segítségével kialakult az ideális – spirituális struktúrák anyagi kifejeződésének: az egymástól elkülönülő primitív biológiai struktúrák ismétlődése segítségével történő individualizálódása és, ezekben a különálló, egyedi biológiai struktúrákban, az egyetemes teremtés őslogikáját megismételve (azt az anyagi szinten megtestesítve), kialakultak a teremtési: önreprodukálási, utódlétrehozási és szaporodási képességek is.
Így fejlesztette ki tehát az abszolút lét ősszelleme az egyetemes mágia (a képzelőerő) erejével, lépésről lépésre haladva, évmilliárdok és évmilliók során át, az általa létrehozott anyagban a megfelelő körülményeket, ahhoz, hogy a karma-oldásra tudatosan képes ember megjelenhessen. Ezzel a céllal hozta létre, majd az emlősállatokban megjelenő individuális tudat mágikus erejével és primitív, de hatékony intelligenciájával hatva, szaporítani kezdte azokat a bonyolult biológiai szervezettel rendelkező állatokat, amelyekből végül is a “teológiai” képességekkel rendelkező (mágikus képzelőerő és az elején primitív, de egyre összetettebbé váló misztikus intelligenciával rendelkező) emberi lény, kifejlődhetett. Az tehát, aki egyrészt egyre inkább felölthette “az ő képét és hasonlatosságát”, másrészt megérthette az ennek megfelelő moralitás kidolgozásának a szükségét. Azt, hogy ez, az utóbbi metafizikai metafora mit is jelent a valóságban, részletesen leírtam a betegségeinknek, sérüléseinknek és baleseteinknek a személyi horoszkópunkból kiolvasgató asztrológiai meghatározódásainkról, jellemzőinkről és a karmikus programokról szóló tanulmányomban. Mindazonáltal nem fejezhetem be az involúció jelenségéről szóló eszmefuttatást anélkül, hogy azt, az aranymetszésnek megfelelő létarányt, vagy sorsarányt, aminek a létezését és működését első sorban a saját életünkben figyelhetünk meg, ne említeném fel újból: Létezik ugyanis egy ilyen kozmikus arány-mérce az egyetemes és az egyéni karmának a fizikailag persze: mérhetetlen mennyisége és a fejlődés mértéke között!
Anélkül, hogy újból bonyolult metafizikai fejtegetésbe fognék, ez az emberi sors esetében azt jelenti, hogy amennyiben valakinek a karmája mennyisége és intenzitása meghalad egy bizonyos mértéket, bármiféle spirituális, vagy más jellegű fejlettségi szintre jutott volna is el, az mind nem számít, mert olyan sorsakadályokba fog ütközni, amelyek nem engedik tovább lépni az ún. gyakorlati boldogulásában. Sőt: ha művészi szellemiség szempontjából, vagy akárcsak intellektuálisan is, meghalad egy bizonyos fejlődési mértékeket anélkül, hogy az eredeti (vele született), vagy a szerzett karmáját bizonyos mértékben feloldotta, vagy csökkentette volna, ugyanúgy fog járni. Lehetetlen ugyanis az értelmi, vagy a spirituális fejlődés nagy mértékű karma-csökkentés, illetve karma-oldás nélkül! Arra, hogy ez meg ne történjen az ún. Szaturnuszi sorserők vigyáznak, de oly mértékben, hogy amennyiben az egyén nem veszi észre magát, ez az egyoldalú fejlődése nem csak egyre nagyobb hátráltatásokhoz, de akár a halálához is vezethet. És erre konkrét példáim is vannak, nem csak a közvetlen kortársi környezetemből (Pl. a velem egy idős, filozófia professzor és költő: Egyed Péter korai halála.), hanem a magukat ún. spirituális megvilágosodottaknak képzelő indiai „mesterek” és guruk szégyenletesen korai halála eseteiből is.
9.
Figyelembe véve a fájdalomnak, mint a spirituális „rosszul járásnak” a fizikai és lelki jelzőrendszerének, a létezését és funkcióját, és ha ezt tudomásul vesszük, akkor persze, a fájdalom-kumulációnak: a szenvedéseknek is, mint spirituális jelzőrendszernek azt a felmérhetetlen jelentőségű értelmét és funkcióját, (ami szintén úgy fejlődött ki, mint ahogyan azt a fentiekben leírtam), amit a saját értelméről nevetségesen jó véleménnyel levő „értelmes” tudós ember nem vesz figyelembe, az egyetemes törvények logikája szerinti gyakorlati (statisztikai…) vizsgálatok, a szkeptikusok eredményeinek és következtetéseinek merőben az ellentétére világítanak rá.
Az anyai ágról öröklött, karmikus romboló programok hatásmechanizmusáról az ókori zsidók rendelkeztek bizonyos ismertekkel („Vétkeink terhét az utódaink öröklik majd harmad és negyed íziglen” - Ezsaiás) és nem véletlen tehát, hogy náluk csak az számít vérbeli zsidónak (zsidó leszármazottnak), akinek az édesanyja határozottan bizonyítható módon, ugyancsak zsidó volt. Nekem viszont ez csak azt követően tűnt fel, hogy a szokásos ráhibázásból kiindulva, és attól kezdve a jelenséget megfigyelve, felfedeztem a karmának az anyai ági női felmenők útján történő, úgymond öröklését, átszármazását. Tehát: ez az anyai ági, személyi karmának a hatása, valamint a rezonancia, a polaritás és a fejlődés törvénye miatt, mindig olyan eseményekkel és személyekkel – olyan spirituális erők kifejeződési formáival – kerülünk az életünk során kellemetlen kapcsolatba, olyan jelenségekkel és személyekkel gyűlik meg a bajunk, amelyek rezonanciában (azonos spirituális rezgési frekvencia határértékek között) állnak a karmánk színezetével. Vagyis, azokkal a problémákkal, amelyek a tudatalatti ideavilágunkban (feloldási és fejlődési – kiegyenlítődési lehetőségre váró spirituális struktúráinkban: az auránkban) vannak bekódolva. Ezek az asztrológiai sorselemzés által a felszínre hozandó és megvilágítandó, majd feloldandó, átalakítandó késztetések, olyan sorseseményekkel, természeti és emberi problémával (szociális, politikai, kulturális, gazdasági, stb.), a valóságnak olyan elemeivel való találkozásokat és konfrontációkat igényelnek, és ezért: idéznek is be az életünkben(!), amelyek a legtöbb esetben kellemetlenek a számunkra, de legalábbis különös odafigyelést és reagálási - reakciókészséget igényelnek tőlünk. Ez, az egyetemes törvények szerinti helyes reakciókészséget és nagy önfegyelmet igénylő figyelem (Éberség), általában igen komolyan igénybe veszi az értelmünket, a helytállási készségünket, a fizikai és a lelki teherbírásunkat, a fájdalom-bírásunkat és a türelmünket.
Ezért, a karma vissza-hatására irritálódó, mert inkább kényelem és élvezet-kereső, mint veszély- és feladatkereső ember, valósággal irtózik, ezektől a tőle minden szinten erőfeszítést és áldozathozatalt igénylő, személyi életfeladatok szerinti, kellemetlen és fájó, öntudat-átalakítást igénylő eseményekkel való találkozásoktól, konfrontációktól. Egyértelmű tehát, hogy az okoskodó szkeptikus személyek is - Akik a napragyogás és a személyi tudat közötti összefüggések létezésében is kételkednek. – ennek a nehézség-kerülő humanista logikának a mentén gondolkoznak. Ők olyan, a fogantatásuk időszakában földhöz ragadtan gondolkozó, involúciós lelki-szellemi állapotban levő anyáknak az utódai, akik csak abban hittek, amit kézzel megfoghattak. Akiknek a képzelete vagy „kiszáradt” és elveszítette minden spirituális rugalmasságát a túlzásba vitt életnyerési – élvezetszerzési logika, vagyis a „józan paraszti” (pragmatikus) gondolkozás következtében. Esetleg olyan ún. értelmiségi anyáktól és nagy- meg dédnagyanyáktól, akik a tudományosnak látszó, steril - intellektuális (racionalista - scientifista) gondolkozás következtében, „az Istennek sem” akartak a spiritualitás felé nyitni és fejlődni. Vagy, amennyiben a szélsőségesnél is szélsőségesebb esetről van szó: a polaritás törvénye miatt: olyan zavaros képzeletű, a valós szellemi fénnyel merőben szemben álló anyák, anyai ági nagyanyák, dédnagyanyák és üknagyanyák utódai, akik vallásos révületben és dogmatikus fanatizmusban szenvedtek.
A szélsőségességet semlegesíteni, vagyis javítani és tompítani hivatott polaritás törvénye miatt tehát, a szkeptikusok esetében, de más esetekben is, az egymást követő generációk között egyszerű poláris ellentét jelenik meg. Ez az spirituális inverzió pedig a gondolkozás irracionalitás szférájában jut kifejeződésre és ezek a személyek, az anyai ági karmikus örökösödés alapján, valami obskurus tévhiteken, rögeszméken alapuló, zavaros és sötét kultikus életnek az ártatlan és önkéntelen örökösei (Az anya, vagy a nagyanya által intenzíven gyakorolt és átélt szerelmi mágia, vagy az anyagi vagyonszerzés érdekében gyakorolt sötét mágikus praktika, mint pl. halál idézés szándékával folytatott mentális tevékenység). Olyan, az anyai ági őseiktől öröklött beavatkozási és az uralkodási vágy által motivált misztikus tevékenység húzódik meg e magukat „józan eszűnek” képzelő ál-tudós emberek kauzális múltjában (anyai ági családi történetében), amely sors-események és/vagy tevékenységek a megismerésétől és tudomásulvételétől a tudattalanjuk, a fentebb leírt Ágoston Hugó esetében is létrejött okok miatt, iszonyodik.
Ezért kapaszkodnak tehát ezek, az elméletek pl. az asztrológiai értelmezések rendkívüli összetettségéből következő logikai buktatókat nagyvonalúan maguk elől is elhallgató, tudósi elmék a föld, sőt: 12 évmilliárd múlva szerintük bekövetkező világegyetem pusztulását jósolgató, felettébb józannak hirdetett „szkeptikus” tudományosság semlegességébe. Holott az Istennek egyáltalán nem áll érdekében, még az embernek az elpusztulása sem (Sőt: ő a főszereplő!), nem, hogy a világegyetem elpusztulása. És amint fentebb leírtam: a Hubble-féle univerzális tágulás által okozandó, egyetemes anyag-ritkulási effektust, bőven ellensúlyozza az anyagnak a folytonos keletkezése – bővülése, átszármazása a spirituális dimenzióból. Ez viszont azt is jelenti, hogy az ilyen elzárkózó típusú személyek is, egy fajtája erős, de negatívan ható misztikus intuícióval születnek a világra. Ezért, a szkepticizmusuk, egy asztrológiai átvilágítással is könnyen felszámolható lenne. (Amiként léteznek a halál-közeli, vagy egyenesen a tetszhalott állapotból az életbe vissza tért materialista tudósok, akik azt követően, az ellenkezőjét kezdik hirdetni mindannak, aminek a tudósi hírnevüket korábban meghozta. Kiemelkedő eset, az, az amerikai agykutató idegsebész – professzor, aki 6 kerek napig volt komában, ami alatt a beszámolói szerint a túlvilág fény-útjain bolyongott, megfigyelt és tanult igazi egyetemes látásmódot.). A szkeptikusok, az imédzsükre árnyékot vetni képes tudományos foltra intuíció szintjén azért ráérezvén, intuitíve semlegesíteni szeretnének minden olyan ismereti rendszert, amely erre, a bennük létező sötét spirituális foltra rávilágíthatna. És mivel semmiképpen nem szeretnének arról a bennük levő „sötét valamiről” konkrétan tudomást szerezni, igyekeznek hitelteleníteni (és amennyiben a tudomány a modern ember igazságának a birtokosa: „tudománytalanítani”) mindazt a szellemi - spirituális információ eszközt és forrást, ami ezt, elsősorban a saját számukra felfedhetné és átvilágíthatná.
A lényeges problémák elfedését célzó, és azok felfedését éppen a tudományos józanságra hivatkozva akadályozó, tudományos nyíltságba való rejtőzködési törekvésekről minden beavatási rendszer tud. A szufi tradíció a tudás fátylaként beszél róla. de Hamvas Béla részletesen leírja a jelenség kortanát a „Korszenvedélyek utólagos igazolása” című kiváló rövid esszéjében. Ez a jelenség tehát, határozottan az involúció – az ún. spirituális „vissza-élés”(!) - szférájához tartozik, akárcsak az inkvizíciót létre hozó intézményes vallásosság: a szellemi sötétséget, ha kell, a véres erőszakosság útján is fenntartó fagyott luciferi szellemiséghez. Igen fontos ezt egészen tisztán látni annak, aki a spirituális evolúció szellemében akarja folytatni az életét, és nem akar megijedni „a nagyszakállas tudománytól” (Hamvas Béla), amelyről nagyon sokan - többnyire a művelői és a haszonélvezői - hajlamosak azt képzelni és azt hirdetni, hogy az abszolút igazság egyedüli (intézményes!) letéteményese, ismerője, fokmérője és kimondója. – Lásd mindazt a misztikusnak, vagy parapszichológiainak nevezett jelenséget, amit a kizárólag materiális alapú természettudományok nem tudnak bemérni, értelmezni és értékelni (Pl. azzal kezdve, hogy mi volt az ősrobbanásuk előtt!), illetve azt, az óriási jelenség-halmazt, ami a természettudomány eszközeivel megvizsgáltan, negatív eredményeket hoz ki. Szerintük mindaz a tevékenység, ami ezeket a jelenségeket kutatva, próbálja racionálisan megérteni, az ő szemükben tudománytalan, tehát szerintük nem tud valóságos lenni és ezért, az ilyen szellem-tudományoknak az állításai, mint például az asztrológia sok-ezer éves axiómái és legújabb felfedezései, hamisak.
Azok, akik e sorokat olvasva azt képzelik, hogy a fentiekben a szkeptikusok által kritizált asztrológus sértettsége szólat meg általam (Engem, személy szerint még egy sem kritizált 2O18 szeptember 5-ig!), mint a tudományos kutató és felfedező, és hogy e sértettségtől hajtva önkéntelenül, az evolúció törvényéről szóló – leghosszabb! – értekezésemet egyfajta bosszúállási eszköznek használom, nagyon tévednek. Mindez nagyon is hozza tartozik ahhoz, amit a spirituális jelenség-kutató és jelenség-értelmező elmével rendelkező metafizikus az evolúcióról és az azt kísérő involúciós folyamatokról a 21 század elején, vagyis a közvetlenül az ökológiai katasztrófa előtt álló emberiség tagjaként, fel kell fedjen. Az ún. egzakt tudományoknak nem csak az a baja, hogy végső soron a tudomány és a technika erkölcsi semlegessége, illetve hogy a hadászati és gazdasági haszonelvűségre alapozott luciferi és fauszti erkölcse alapozódnak. És nem is az, hogy ez a semlegességnek képzelt korlátoltság vezetett oda, hogy az élet-adó természet elképesztő szennyeződése akárhogy is vesszük, de első sorban, a tudománynak köszönhető! Hogy az életadó vízzel és az élet feltételével: a levegővel a végsőkig összeszennyezett állapotba került a természet az egész bolygó szintjén. Hanem az is, hogy fent leírt szellemtudománnyal szembeni fölényeskedő és kirekesztően nagyképű magtartása miatt, az emberiség 95-97 százaléka, még mindig képtelen ráébredni az élete tulajdonképpeni céljára, illetve az ember spirituális rendeltetésére! És az, hogy ennek az arrogáns „tudósi” magatartásnak a következtében, tovább is ignoráns marad, és tovább szennyezi és nyomorítja a természetet (a külsőt és az ún. belső természeti struktúráját), a személyi boldogsági állapotának az elérési lehetőségeire vonatkozó vallásosan tudományos és tudományosan vallásos merevségében: sőt: fatális szellemi megtévesztettségében.
Az emberiség - de legalább is annak az ún. nyugati civilizációra jellemző, demokratikus - kapitalista gazdaság-politikai rendszerben élő része -, rég elérte azt a gazdasági jóléti színvonalat, amelynél magasabb gazdasági életszínvonalon élni, már egyszerűen értelmetlen, mert azt követően már csak a dekadenciába képes zuhanni, spirituális világosság és józanság hiányában. Ennek a gazdasági-életszínvonalnak az öncélú emelése egyszerűen mentális zavarokhoz és más egészségi és morális degenerációhoz, illetve a szaporodási képtelenséggel járó megsemmisüléshez vezet. A nyugati típusú civilizációban élő ember tehát, elérte azt a gazdasági életszínvonalat, ahonnan spirituális tudatossággal folytatott élet nélkül, illetve megváltás-tudat szerinti életvezetés nélkül, az út egyenesen a semmibe, vagyis a megsemmisülésbe vezet. Erről nem csak a nyugati civilizáció ún. fejlett országaiban élő személyek és nemzetek belső reprodukciós (szaporodási) képtelensége beszél ékesen, hanem Európának a primitív iszlám által való elözönlése és letérdepeltetése is. Vagyis az, hogy amennyiben nem lennének az iszlám hitű országok emigránsai, ezek a nemzetek még nagyobb mértékben sorvadnának, mint a sajátos demográfiai helyzetű magyar nép. (Amelynek, az ország-határokon kívül létező részei azért nem szaporodnak, egyrészt, mert emigrálnak és emigrálni akarnak Magyarországra és nyugatra. Másrészt, mert elnyomottnak és üldözöttnek érezvén magukat a román, a szlovák, az ukrán és a szerb nemzeti politika által, úgy képzelik, hogy egészséges számú gyermekvállalással növelnék a nem kívánatos állampolgári státuszukból adódó, amúgy is nehéz gazdasági, politikai és kulturális „terheiket”. Az országon belüli nemzetrész meg azért nem szaporodik, mert azt képzeli, hogy ez által sikerül majd nyugati gazdasági – jóléti színvonalon élnie.)
Erről a metafizikai rendeltetés-tudat nélkül, egyre inkább globálisan elharapózódó élet-céltalanságról beszél az egész ezredfordulói, ún. jóléti államokban keletkező irodalom, a filozófia és a művészet is. Nem beszélve a kábítószerezés ijesztő növekvését és más kábulási lehetőségek majdhogynem tömeg méretű használatát, el egészen az életkockáztatással járó ún. extrém-sportok tömeges térhódításáig, vagy a kutyáknak és a macskáknak és más házi, vagy vadállatoknak a sokkal nagyobb felelősséggel járó gyermek-gondozás és nevelés helyett való gyermek-szerepkörökbe és funkciókba állításáig, azoknak a gondozandó gyermekekként való „használatáig”. – De minderről részletesebben a következő fejezetben írok.
10. Következmények
Az, hogy ez a magát semlegesnek és ettől fogva megbízhatónak hirdető materialista tudomány és technika által gerjesztett involúciós primitívizálódás (A primitív nem egyenlő a prímérrel, amiként azt Hamvas Béla meggyőzően bizonyítja az új, a nyugati civilizációba nem kívülről betörő, hanem alulról – a karmából ... - feltörő barbarizmusról szóló elméletében.) folytatódik, minden negatív biológiai következménye mellett, még gerjeszt egy olyan jelentést, amire föltétlenül oda kell figyelnünk, és amit értelmeznünk kell. Nevezetesen azt, hogy mit is jelent (Mit eredményezett!), egészen pontosan: is kellene jelentenie voltaképpen a középkor folyamán teljesen elnyomott nők tudatának a múlt századi emancipációt követő, és a férfi - tudattal egyenrangúvá vált, ún. feminista tudattá való „fejlődése”?
Megfelelően kiérlelt és megerősödött személyi tudat (Szoláris éberség) nélkül ugyanis a nő (És persze: kiérlelt férfi öntudat nélkül. De a férfi integrált személyi tudata kifejlesztésére eddig több esélyt biztosítottak a patriarkális viszonyok. Persze, azon a ferdeségen kívül, amellyel a nála kevesebb személyi jogokkal rendelkező nőt kezelte, ahogyan gondolt – néha bizony lenézve… - a nőre.), nem érheti el az univerzális tudatot, vagyis nem válhat képessé a saját teremtői (anyai) képességeivel való tudatos együttműködésre. Ezért és ilyenkor válik „bármikor és bárki által megtermékenyíthető szülőedénnyé”. Kifinomult és erős (spirituálisan kellőképpen fejlett!) erkölcsi öntudat nélkül, az egészséges „anyai természet” automatikusan működik és ezért a nő nem képes befolyásolni azt, hogy kitől és mikor foganjon magzatot. Fejlett személyi tudattal és egészséges szervezettel viszont igenis képes arra, hogy minden féle külső beavatkozást jelentő (mechanikus, vagy gyógyszeres) eszköz és ügyeskedés nélkül, ő válassza meg azt, hogy mikor és kitől foganjon magzatot! Ezért nem szükséges nem csak a fogamzás-gátló tabletták szedése, de azt a szörnyűséget sem szükséges elkövetni, pl., hogy azok a nők, akik úgy döntenek, hogy nem akarnak gyermeket szülni, elkapartassák a magzataikat, vagy egész életükre sterilizáltassák magukat.
A normális állapotokat helyre állító (evolútiv) út persze, semmiképp nem lehet az, hogy máról holnapra szüntessünk meg minden fogamzásgátlást és kimondottan csak olyankor szeretkezzünk, amikor gyermeket akarunk nemzeni, illetve, amikor e gyermekeink születését várjuk. (Lásd „Krisna tudatú” vallás által ajánlott misztikusan - spekulatív megoldását a modern dilémának. - Egyébként, ennyi erővel Jézus-tudatú, Mohamed tudatú, Mao, vagy Lenin tudatú és akár Madonna, vagy John Lenon tudatú, vagyis egyéni spirituális felelősség és fejlődési lehetőség nélküli személyek is lehetnénk... Vajon miért nem jó a keleti misztikát adoptáló nyugatiaknak az egészséges felelősségre alapozott egyéni öntudat és az így szabaddá tett, tiszta spirituális tudat: az egyetemes öntudat vezérlő-rendező aktivitása, amely egyedül képes a tényleges boldogság irányába irányítani a sorsunkat?) A metafizikailag helyes mentalitás csakis az, hogy élettársunkkal – házastársunkkal, elkötelezett szerelmünkkel úgy szeretkezhessünk és éppen akkor, amikor ennek a szükségét (a vágyat és a vonzást) érezzük? Hogy közben ne szorongjunk attól a gondolattól pl., hogy mégis csak sok lesz már az öt gyermek a két szobás lakásban? De hogy lehet ezt elérni? A nem-Krisna tudatú, általános vallásos formula az, hogy bízzuk a dolgot a Jóistenre, mert ő elintézi majd. És akkor hol van az én szabad akaratom kifejeződése: az én spirituális képességem gyakorlási lehetősége, amiért az abszolútumból végül biológiai magzatként megjelentem és ebből a születés után kifejlődő földi értelem kifejlődésére készen, de ugyanakkor isteni képzelőerő gyakorlására képesen is megfogantam, megszülettem és autonóm felnőtté fejlődtem? Hol van az én hozzáférési és hozzájárulási lehetőségem a sorsom irányításához, az evolúcióhoz: a szellemi - programozási lehetőség törvényének az alkalmazásához?
A sors-idéző, sors-irányító, mágikus erejű teremtői képzeletünknek az autonóm gyakorlása (használása) egyetlen fontos feltételen múlik, amit a feminista mozgalmak minden káros és nevetséges hatásuk mellett, lehetővé tettek a nők részére is (És ez a nők számára politikai és minden más jellegű emberi jogot kivívó feminizmusnak egy vitathatatlan érdeme!): az arányos személyi (individuális) tudatra alapozott, azon kifejleszthető és az által felszabadítható egyetemes lét-tudat elérését. Amennyiben az ember ezt, az egyetemes felelősségérzetre alapozott univerzális léttudatát (A Krisztust!) elérte, nyugodtan annyit szeretkezhet amennyit csak akar, de peresze csak és csakis azzal az elkötelezett élettársával / szerelmével, akivel tudatosan és együttesen igyekszik és törekszik harmonikus életet élni, mert az ő életében és sorsában már mind a tíz egyetemes törvény arányosan hat és érvényesül.
Ez azt is jelenti, hogy az arányosan fejlett személyi tudattal rendelkező nőnek csak akkor fogan és születik gyermeke, amikor a Teremtés Törvénye (ami egyben a személyi öntudat törvénye is!), a Ciklus és a ritmus törvénye, valamint az evolúció törvénye szerint, neki gyermeke kell hogy szülessen. Márpedig a ciklus és a ritmus törvénye alapján, a teremtői tudatát elért embernek mindössze három - négy évente kell, hogy szülessen egy - egy a spirituális fejlődési szintjét is tükröző gyermeke. A kiegyenlítődés törvénye szellemében, páronként három - négy gyermek a minimum aránya. Ezen a számon természetesen változtathat a többi törvény úgy, hogy minél inkább nem akarja hogy legyen és minél inkább fél és elhárít valaki, annál több gyermeke kell, hogy szülessen – persze, ha nem lenne a fogamzásgátlás és ha nem lenne már eleve tönkre téve a civilizált fiatal nők (lányok!) fizikai szervezete. – Hiszen aki fél, vagy ellenkezik, annak az anyai ági ősei is féltek a több gyermekes családtól és, ha rejtetten is, de elkeseredetten küzdöttek a „nem kívánt terhességeik” ellen, aminek a következtében az utódaik már igen gyenge nemzési – foganási, illetve magzatkihordási képességekkel születnek.
A személyi tudat fejlődésére vonatkozó jelenség viszont, fordítva is igaz: A magzatellenes, gyermek- és életellenes mentalitás (önkéntelen félelem, elutasítás, a babáktól és a „nagy hastól” való utálkozás) formájában jelentkező anyai ági karma-örökségnek a pontos és részletes tudatosítását követő feloldása (a gyermekáldás minden szintű tudatos vállalása, az, az iránti szülői öröm-érzetek és pozitív vágyak tudatos kifejlesztése) és meghaladása nélkül, el sem képzelhető arányosan fejlett, spirituális női tudat.
De persze, ugyanakkor a személyi akarat – vallásos alapú – teljes feladása sem egészséges, mivel az is anti-evolútiv lelki - spirituális állapotot idéz elő. És, a kiemelten negatív sorsprogramok esetében, a női szervezetre visszaható negatív következményei épp olyan veszélyesek lehetnek, mint a gyermekellenes mentalitás huzamos átélésének. (Pl. a személy életét is veszélyeztető szervi elváltozások és/vagy rákos daganatok képződése.) Persze, a férfiak sem mentesek, az ilyen jellegű elfojtások vészesen káros következményeitől. A különbség mindössze annyi, hogy ezúttal nem a Szeretet és az életadás - gondozás, táplálás jellegzetes női szerveiben: a petefészekben, a méhben és a méhnyakban, a hüvelyben és a mellekben, hanem a jellegzetesen Fényt megtestesítő férfi-szervekben jelennek meg és jönnek létre a betegségek - sérülések, károsodások. És ez, a fel nem vállalt (kikerült, vagy elhárított) evolúciós jellegű szülői (Nemzői, Apai!) sors-programok hatására: a herékben, a dülmirigyben, a szívben, az agyban, a szemben, a gerincben és a gerincvelőben. Persze, ezek kifejlődéséhez nem elég az apaság elutasítása és elhárítása, mert a szüzességi fogadalmat tevő ke3resztény papokban és szerzetesekben ezek a jellegzetesen férfi – apai betegségek, csak nagyon ritka alkalommal jönnek létre! És nem jönnek létre az Ágoston Hugó féle, szeretővé válás és így az annak megfelelő apává válás lehetőségét is, az életükből eleve kizáró vénlegények esetében sem. A fenti betegségek, általában csakis akkor jelennek meg, hogyha az illető férfi implikálódik, tehát részt vesz természeti szinteken az élet normális folyamataiban, de azokat a jellegzetes problémákat és felelősségeket, ami ezzel jár, hozamosabb ideig és megfelelő intenzitással, kimondottan negatív (haragvás, neheztelés, elutasítás, méltatlankodás, esetleg bosszú vágy is) hozzáállással éli át.
A szellemi megvilágosodás sok apró belső felismerési és beismerési megértések és átélések sorozatából tevődik össze. De egy bizonyos megvilágosodási színvonal után nem csak az egyén az, akinek valós „nyerni valója van” („és aki feláldozza életét, megnyeri azt”) a spirituális megvilágosodásából és a karma-feloldást követő megváltódási - kiegyenlítődési képességek kialakulásából, hanem az egész egyetemes létezésnek. Mert hiszen ezekből, az új egyéni kiegyenlítődési és fejlődési lehetőségeknek és képességeknek az apró „kövein” alapszik, és azokból épül fel az a bizonyos Égi (Új) Város. Ez tölti fel folyamatosan az Isteni létet, majd az abszolútumot, új és új boldogsággal: szeretet és fény-energiákkal, új lét-lehetőségeknek, lét-terveknek a kauzális képzeteivel: az isteni – abszolút boldogsági állapotot létrehozó szubtilis információkkal. Ezért, az evolúció szempontjából - és itt érhető tetten a teremtés személyessége: – soha nem az a fontos, hogy az általunk gonoszságnak nevezett igazságtalan aktusok miért jönnek létre. Hiszen a kisülés – kiegyenlítődés érdekében meg kell, hogy történjenek, mivel vannak általunk tragikusan megélt, úgymond tisztulási – lebomlási –, tehát: diszharmonikus kiegyenlítődési folyamatok és lehetőségek is. De az, a számon tartani és megfigyelni fontos helyzet, hogy én (Az egyén) – a lényemnek az összes dimenzióbeli struktúráival, miként viselkedek? Ti. : az igazsághoz és annak a felfedéséhez és érvényre juttatásához bátran ragaszkodván-e, vagy attól elzárkózván, azt eltitkolván-e? Vagyis: hosszú távon építőn, vagy rombolóan-e, mert a kettő nem ugyanaz!
A kiegyenlítődési szellem igazság-információval telt fénynek: a világosságnak ugyanis, akárcsak a Szeretetnek, mágikus ereje van. Az igazsággal telt fény-információnak igen is: megválódást létrehívó, kényszerítő ereje van. Hogyha tehát, mind a gyakorlati valósággal, mind a megváltás logikájával megegyező igazságot mondasz ki, vagy valamilyen más módon közvetítesz, tudnod kell, hogy annak, a „befogadókra” nézve, „kötelezőn” kényszerítő (morálisan mágikus) hatása van! És ezért, még hogyha akár kellemetlen is, sőt: ellenséges is a fogadó fél számára – Ha nem személyi támadásként van megfogalmazva – ez az igazság, az ellenfeledet úgy is „kötelessé teszi, veled szemben az igazság logikája szerint eljárni. Tehát, amennyiben a gyakorlati valóságban: az anyagi – tárgyi világban is ellenőrzött és hosszú távon is visszaigazolódott igazságot mond, ír, vagy tart fenn valaki, azzal szemben semmiképpen nem cselekedhet senki más személy úgy, hogy abból neki tényleges – evolúciós – bántalma, vagy kára származna hosszútávon! Lehet úgy is, hogy a tárgyi valóság szerinti igazság kimondása, leírása,vagy más féle érvényesítése közben, azok, akik úgy képzelik, hogy érdekeltek ennek az elrejtésében, mert azt képzelik, hogy ez az igazság árthat nekik. Ezért fenyegetőznek, igazságtalanul kritizálnak és rágalmaznak, és esetleg még tesznek is gyakorlati lépéseket az elhallgattatásod érdekében, illetve, az általad felfedett és terjesztett igazság kiderülésének a megakadályozására. Sőt: az igazságot kimondó – érvényesítő személy „megbüntetésére”, kikészítésére. Még ez is megtörténhet. De ezeknek, mivel hosszú távon mindig a kiegyenlítődés, vagyis a megváltás logikája érvényesülhet csak, ezen ártani hivatott eljárások, semmiképpen nem lehet káros hatással az igazságot felfedő személy számára. Persze, amennyiben ő ezt nem személyi bosszúból, vagy valamilyen rejtett személyi, vagy csoportos érdekből teszi, vagy gőgből – hiúságból, kevélységből, hanem egyszerűen az igazság érvényesülésének a szellemében. Azt ugyanis, hogy hosszú távon ne származzon kára és ne essen bántódása az igazság-felfedő, az igazságot érvényesíteni képes személynek - mondom: amennyiben annak nincs semmiféle rejtett szándéka ezzel! – egyenesen a Teremtés törvénye (Az első) és a Megváltás (Rendeltetés) Egyetemes törvénye (A tízedik) Törvények biztosítják.
És erre is van egy jó erdélyi példám: Amikor a kommunizmust elsöprő román forradalom kipattanása előtti években Tőkés László temesvári református lelkész, sok romániai magyar pártvezér, vagy más szempontból „vezető”-nek számító értelmiségi fejcsóválása ellenére is, kitartóan arról beszélt nyíltan és arról adott hírt, hogy a Nicolae Ceauescu diktatúrája mennyire igazságtalan, sőt: embertelen, mindenki azt képzelte, hogy ha nem is fogják kivégezni nyíltan, de a szekuritáté emberei valamilyen aljas – titkos módon, majd elteszik láb alól. Hát nem az történt, hanem, talán akaratán kívül is, de fellobbantotta a forradalom lángját és neki hosszú távon semmi baja nem esett, sőt: az egész ország népe hálás volt neki, addig, amíg a hatalomba vissza szivárgó második vonalas román kommunista vezetők addig manipulálták a népet, amíg annak a hálája alább hagyott és hagyta, hogy a kommunista sumákolást továbbra is leleplező kedvencével, ezek a lelkiismeretlen új népvezérek, a politikussá lett püspököt, minden korábbi érdem-jelétől megfosszanak, a legelképzelhetetlenebb kifogásokat kieszelve. Tőkés viszont, továbbra is hűséges maradt az Isteni igazsághoz, boldog és egészséges maradt, tovább végezte a dolgát, új templomokat építetett és avatott, egyetemet hozott létre és működtetett, ahogy ebben az ellene felhergelt, igazság-ellenességgel fertőzött román és romániai magyar környezetben még lehetősége volt. Majd el ment Európai képviselőnek, és ekként és onnan segítette tovább a székelyföldi autonómia-harcot például. Még az sem törte meg, hogy a felesége, akinek évek múlva elszállt az agya attól, hogy ilyen magas vallási és politikai rangra emelkedett, botrányos körülmények között (De inkább botrányt okozni szándékozó talmi vágyak, gondolatok és elképzelések között.) elvált tőle, hanem új családot alapított, nem csak új feleséggel, de gyermekkel is!
Az igazság szellemében viszont, azt is kell tudnunk például, hogy a szegénységben, vagy erős egyenlőtlenségben (a szabad akaratot elnyomó, tradíciók szerint) élő népek, népcsoportok és családok nő nemű személyei nagyobb számú gyermeket szülnek még a világra, mint a civilizációban élő fogamzásgátoltak. Ez viszont, nem jelent magasabb rendű lelki, vagy szellemi - spirituális állapotot (szellemi - lelki tisztaságot), az illető közösségek tagjai számára, bármit is állítana erről a vallás. És egyáltalán nem jelez magasabb spirituális és evolúciós színvonalat a gazdaságilag „magas életszínvonalon” élő, de önmagukat biológiailag reprodukálni képtelenné tett, vagy azzá vált nyugati típusú civilizációban élő, társadalmak női tagjainak a megtermékenyülést-gátoltan elért „szabadon szeretkező” állapota sem. A különbség mindössze az öncélú élvezeti és védekezési (Törvény-szegési) eszközgyártás nagyobb képességében (Jobb technológiai felszereltségben) áll, ami spirituális fejlettség szempontjából majdhogynem semmit nem jelent. Az egyik mentalitás mindössze a másiknak a véglete, a polaritás és a rezonancia törvényének a szellemében. A személyi horoszkópok vizsgálatából ugyanis, egyértelmű határozottsággal kiderül, hogy az illető népi – vallásos tradíciók szerint élő, vagy valamilyen más okból kifolyólag a természeti létformát választó, de spirituális tudatossággal nem rendelkező nők, éppen úgy meg telnek magzat- és gyermekellenes mentalitással, mint az anyává válás ellen eleve védekező „civilizált” lányok és fiatal nők tudattalan képzeletvilága.
A nem csak a tárgyi megismerést és ezzel a Világosságot szolgálni képes, hanem a nőket még szülési fájdalomtól és a gyermekgondozással járó „terhektől” is szabadító – megváltó humánus szerepkörben fellépő tudomány tehát, így válik evolúció-ellenes gyakorlati és szellemi tevékenységgé. Hamis és veszélyes (sátáni!) megváltó ideológiává és szellemi – spirituális sötétséget szolgáló hamis igazsággá: megfosztván az embert a természettel, illetve az egyetemes törvényeket megtestesítő természeti erőkkel való közvetlen kapcsolatától és így, az azokkal és a szellemi erőkkel való tudatos együttműködési lehetőségtől. Ahelyett, hogy az ún. felvilágosult „civilizált” ember képzeletét - az idea-világát! - az evolúció irányába fordítaná és serkentené. Az is világos ma már, hogy nem csak a több-ezer éves, magas spirituális kultúrákból (tulajdonképpen: kultuszokból) dogma rendszerekké: megható vallássokká vált, evolúció-ellenes és lényegi tartalmuktól megfosztott misztikus babonákkal, vagy az életnyerés (Az élvezet- és kényelem űzés) szolgálatába állított technikai trükkökre alapozó politikai - gazdasági ideológiákkal szembe szegülve fejlődik egyetemes tudattal rendelkező, megváltódott személlyé az ember. Hanem első sorban, az anyai felmenőitől örökölt, egyéni sors-programjainak a megismerését és e negatív spirituális programok vállalását és feldolgozását biztosító, erkölcsi és szellemi megismerési magatartásnak köszönhető fejlődésének köszönhetően.
Vagyis a személyi felelősségre alapozó és az igazság szellemével táplálkozó, ahhoz szilárdan ragaszkodó személyi-tudatra épített, minél több és értelmesebb és igazság-világítóbb fényre és szeretettre való törekvése következtében. Az igazság érvényesítése érdekében, a természeti és emberi környezetével szemben fenntartott moralitása, a fedetlenség, a titok-nélküliség állapota által biztosított szeretet- áramoltatási képesség elérése és annak a szilárd hitté kovácsolódó megtartása és megőrzése érdekében, az önmaga karmikus gyengeségeivel – meghasonlási hajlamaival: nehézség elhárítási késztetéseivel – szemben folytatott, belső és külső harc megvívása közben fejlődhet megváltott személlyé az egyéni ember. Az ember, aki az Adam Kadmon földi megjelenése: az individuális felelősség-tudattal rendelkező, egyetemes morális öntudattal és felelősség-érzettel rendelkező személy. Az, aki autonóm módon gondolkozni és szeretni nem csak vágyik, hanem akar is, és határozottan merészel is, az elérheti ezt a tudatos sorsirányítói - megváltotti állapotot, mert ebben határozottan segíti, mind az Evolúció (VIII.), mind a Megváltás (X.) törvénye.
Ehhez a személyi határozottsághoz viszont, amint a korábbi mondat egy része is utal erre: olyan bátorságot kell magában az embernek kifejlesztenie, amelynek a segítségével szembe tud fordulni akár az összes természeti-archaikus és persze: modern és posztmodern civilizációs szokással és főként: a tradicionális (dogmatikusan vallásos és ugyancsak dogmatikusan tudományos) gondolkozással. És ami az életrendjét és az anyagi és a szellemi valósággal való személyes kapcsolatát illeti, csak azt kell elhiggye és azt kell tegye, amiről személyesen és többszörösen is meggyőződött hogy tényleg jó és hasznos hosszú távon is, és ne azt amiről mások azt állítják, hogy az jó kell legyen, mert az a szokás, illetve mert a többség is azt úgy gondolja és úgy csinálja...
11.
A fent tárgyalt evolúció-ellenes magatartásokon és jelenségeken kívül, az ezredfordulón, még szembe kell néznünk egy másik, igen rejtetten, de annál hatásosabban működő, evolúció ellenes jelenséggel és mentalitással: az ún. misztikus elméletekkel, vagyis a misztikus – Az ún. ezoterikus…- szemetelés problémájával.
Az iszlámnak az Európába való betörésével, határozottan „lóg a levegőben” az a tény, hogy sem a rész-igazságokat mindenre ráhúzhatóvá és ez által pragmatikusan használhatóvá tevő, és azokat dogmásító, különböző vallásos ideológiák nem oldják meg az embereknek az igazi egészséghez és boldogsághoz vezető nagy kérdését. Az egyetlen, emberiség szintű fő vallási-ideológia kidolgozására esküdő, de annak az egyes „igazság-értelmezésével” mindig szembe szegülő, elszaporodott vallásos és misztikus szekták törekvéseit, illetve egymás után elbukó elméleteit. A vallások helyébe lépni igyekvő – magát az igazság egyedüli birtokosának és ez által megváltónak (De legalább is tudományos erkölcsi-ítésznek) jelölő – egzakt tudományok, ugyancsak nem képesek az ember legelső és legbelső (Isteni!) vágyait teljesíteni (Nem képesek az embert egészségessé és ténylegesen boldoggá tenni!). Ezt a szerepkört ma a különféle modern és poszt-modern, ördöngösök, vajákosok, ősi rítusokkal és természetes készítményekkel kufárkodó természetgyógyászok, ún. beavató mesterek, csodagyógyító guruk, táltosok és egyéb misztikus csodabogarak által vezetett és irányított misztikus „utak” és iskolák igyekeznek egyre inkább nyilvánvalóvá váló (Lásd a poszt-modern, ún. értelmiségi irodalom, valamint művészetek kilátástalanságát), megváltó spirituális információs hiányt bepótolni. De leginkább, a hiány által okozott hézagot meglovagolni. Meg kell vallanom, hogy költő-koromban, az eszüket alkohollal kimarató költők és művészek között, nem találkoztam annyi őrült elmélettel és annyi futó-bolonddal magát istenítő kelekótyával, mint asztrológusként, az ún. ezoteria képviselői és a szó szoros értelmében: zabolátlan fogyasztói között.
Nem is tudok annál fárasztóbbat elképzelni, mint egy - egy beszélgetést, az ilyen, általam „szektánsoknak” nevezett misztikusan „hithű” egyénekkel, akik minden sorsjelenségre, illetve minden személyi gyengeségükre megtalálják a kézenfekvő magyarázatot a reinkarnációban, a predesztinációban és az ún. misztikus pszichológiában. Az eszem áll meg néha, a tárgyi valóságban ellenőrizetlen misztikus dogmáktól, amikkel már kezdő asztrológus-tanonc koromban találkoztam. A bennük levő rengeteg ellentmondástól és a kézenfekvő irracionális magyarázattól, és persze, azoktól a misztikus elméletektől és azokra alapozott „nyomós érvektől”, amelyekkel engem is etetgettek a „beavatóim” még ezelőtt 25 – 26 évvel. Ezektől hiába vársz el szabadelvű, autonóm gondolkozást, hiába kíséreled meg elmagyarázni bármilyen metafizikai jelenség és folyamat ok-okozati összefüggés-láncát, mert azonnal közbevágnak az általad unos-untalan ismert misztikus formuláikkal és magyarázataikkal – irracionális dogmáikkal, amelyek a könyöködön jönnek ki már 25 éve, és amelyektől megszabadított a gyakorló asztrológusi – sorsfigyelői – hétköznapi tapasztalatod.
Nagy tévedés tehát az, miszerint ebben, a manapság magát divatosan ezotériának nevező a misztikus szemét-rengetegben meg lenne található a spirituális evolúció ún. filozófiája. Vagyis, azok az egyetemesen érvényes koncepciók gyűjteménye, amelyek az emberiséget és a föld élővilágát a közelgő ökológiai katasztrófa következményeitől megszabadítaná. Az tehát, hogy az „ezotéria” területén lenne meglelhető a bölcsek köve, amely a jelenlegi, lépten-nyomon és kívül-belül észlelhető globális szellemi krízisből kivezetné az emberiséget, és, hogy itt lennének megtalálhatók azok az ún. evoluált lelkek, akiknek és amiknek ezek a guruk és mesterek hirdetik magukat, éppen annyira illúzió, mint az, hogy a materiális tudományok egyike, illetve, a rájuk alapozó filozófia, megtalálná azt a mindent megoldó, összegező, tudományos „világ-formulát”, amelynek a segítségével, a krízis megoldható és a közelgő környezeti – első sorban légköri! - katasztrófa elkerülhető lehetne. Ez a krízis ugyanis, amibe kerültünk, nem oldható meg sem globálisan (tudományosan), sem tömegesen (vallásosan), hanem csakis egyénileg, vagyis mindenki a saját karma-feloldása által és ez által, a saját sorsával (Az asztrológiai sorsképletéből kiolvasható spirituális fejlődési sorsprogramjával) és környezetével való harmóniába kerülésre való józan és határozott törekvéssel. Más kiút nincs! Ahogyan a magam számára készített negyedik horoszkópom sorsképletére ráírtam: Nincs, nem létezik és soha nem is létezett kiút, csak be-út!”
12.
Az evolúció törvénye az alkímiának mind a hét alapműveletéhez kapcsolódik, amiként az alkímia célja is az evolúció szolgálata. Tehát: az alkímiai műveletek egyértelműen a spirituális evolúciót szolgálják, de mint egy - egy evolúciós fokozatnak az elérése - egy törekvési cél elérése - és egy újabb evolúciós folyamat elkezdése, a tudatosan megélt sublimatio (finomítás) és coagulatio (érlelés, szilárdítás) a műveleteihez kapcsolódik elsősorban.
Az asztrológiai analogikus gondolkozás megfelelője az Uránusz, a Vízöntő és a XI földház. Ezért spirituális evolúció nem csak az Uránusz által képviselt lehetőségek megkeresésének és kihasználásának az elvén alapszik, hanem csakis a Szaturnusz által megtestesített egyetemes felelősségtudat őserejével való teljes harmóniába kerülés útján lehetséges. Vagyis a Szaturnusz előtti többi hat bolygó által megtestesített őselvvel való harmonizálódás után, és arra alapozva, amit az emberi (egyéni, családi és társadalmi) létnek és a természettel való harmonikus együttélésnek a többi egyetemes törvény ismerete és tiszteletben tartása által megélhető erkölcsi alapállás megvalósítása (reflexszerű megélése: realizálása) után érhetünk el. Csak és csakis ez után sajátíthatjuk el az Uránusz és a Neptunusz által megtestesített, Jin és Jang töltetű teremtői (mágikus) képzelőerőkkel való harmonikus együttműködési képességet, és, e teremtői képességeinknek a kifejlesztése és gyakorlása – alkalmazása közben keletkező spirituális és kauzális képességeinknek a fejlesztését – tágítását, illetve a személyi sorsprogramunkhoz kötött emberi küldetésünknek, a megváltásnak a beteljesítését - megvalósítását.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/


Vissza a tetejére
  Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség
phpBB SEO