ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - karma-asztrológus fóruma
http://www.asztrologosz.hu/

Egy érdekes és némileg újszerű de végül is, reális szempont.
http://www.asztrologosz.hu/egy-erdekes-es-nemileg-ujszeru-de-vegul-is-realis-szempont-t1515.html
Oldal: 1 / 1

Szerző:  Kozma Szilárd [ 2022.02.06. 13:11 ]
Hozzászólás témája:  Egy érdekes és némileg újszerű de végül is, reális szempont.

Mégis kinek az élete? – Az abortuszról férfiszemmel

„Az abortusz óta úgy érzem magam, mint akit szexuálisan kihasználtak, bántalmaztak és megerőszakoltak” – állítja az a férfi, aki hat éve próbálja feldolgozni meg nem született gyermeke elvesztését. Egy magzatvesztések (abortusz, vetélés) okozta sebeket gyógyító lelkigyakorlaton ismerkedtem meg vele, amelyen egyetlen férfiként, párja nélkül vett részt. Ez már önmagában is kuriózumnak számított, de történetét hallgatva, mindenkinek leesett az álla... Vajon hány ilyen férfi van, akinek azt a veszteséget kell feldolgoznia, amelyről az akarata ellenére döntöttek, de aminek fájdalmát neki kell viselnie?

Nagyon nehéz lenne a Péter által megélt történéseket, annak előzményeit és az azóta is zajló, szélsőségektől sem mentes feldolgozási folyamatot egyetlen cikk keretében leírni, így inkább csak a leglényegesebb tényeket és beszélgetésünk legfontosabb részleteit osztom meg az olvasókkal. A férfi 25 évesen megházasodott, feleségével több gyermeket is szerettek volna, de hosszú évek próbálkozásai után kiderült, hogy a nőnek egészségügyi okokból nem lehet gyermeke. Ez a veszteségélmény és annak feldolgozása szétzilálta házasságukat: „Az örökbefogadásig, mint opcióig nem jutottunk el. Egyrészt, mert házasságunk már nem volt abban az állapotban, hogy egy ilyen tudatos döntést hozzunk, másrészt mert az örökbefogadást a saját gyermek lehetőségéről való lemondásként éltem volna meg, melyhez még túl fiatalnak éreztem magam. Így 10 év után elváltunk, de ennek ellenére volt feleségemmel és családjával azóta is tartjuk a kapcsolatot, mondhatni rokoni viszonyban maradtunk”.

Péter a válása után, főleg gyermeküket egyedül nevelő nőkkel élt együtt, valószínűleg nem véletlenül. Utólag úgy látja, ösztönösen inkább az anyákhoz vonzódott, mert velük és gyerekeikkel megélhette azt a családi miliőt, amelyre mindig is vágyott. Viszont egyik kapcsolata sem alakult úgy, hogy abból saját gyereke szülessen, ugyanakkor a szakítások a gyerekekhez való kötődése miatt fájdalmasabban érintették. A keresgélésnek akkor lett vége, amikor megismerkedett Dórával és szinte első látásra egymásba szerettek. Dórának két gyermeke volt, és évek óta külön élt a férjétől, viszont a gyerekek elhelyezése, akik ekkor 5 és 7 évesek voltak, még kialakulatlan volt. Dóra sokat panaszkodott Péternek, hogy anyaságát nem tudja jól megélni, ugyanis amióta külön élnek, a gyerekek egyre több időt töltenek az apjukkal, aki viszont teljesen más értékrendben neveli őket, és ezáltal Dóra egyre inkább elidegenítve érzi magát a saját gyerekeitől. Ebben az érzelmileg bonyolult helyzetben, amely sok nehézséget okozott mindenkinek, Péter igyekezett alkalmazkodni, mindenben segíteni, és türelemmel lenni a nő és gyerekei iránt.

Sokat beszélgettek a múltjukról, párkapcsolati tapasztalataikról, gyereknevelésről, és világnézetükről. A nőről többek között az is kiderült, hogy vallásos és elutasítja az abortuszt. Dóra Péter mellett kezdte elég erősnek érezni magát ahhoz, hogy elkezdje az évek óta halogatott válását. Mindeközben egyre inkább érlelődött benne a gondolat, hogy egy közös gyermekkel beteljesíthetné a szeretett férfinek család utáni vágyát, és egyben megélhetné úgy az anyaságát, ahogy férje mellett saját gyerekeivel nem tudta. Ezért megkérte őt, hogy hagyjon fel a védekezéssel. Péter érzelmeitől vezérelve teljesítette Dóra kérését, azt gondolva, hogy ha egy vallásos, kétgyerekes orvosnő ilyenre kéri, akkor tudja, hogy ezzel mit vállal.

Pár hónappal később viszont megdöbbenve tapasztalta, hogy a nő zsinórban szívja a cigarettákat attól való félelmében, hogy terhes. Ezt látva Péter kijelentette, ha Dóra elveteti gyereküket, az a kapcsolatuk végét jelenti. A nő erre azt válaszolta, hogy nem jelenti a kapcsolatuk végét, csak túl korán jött ez a terhesség. A férfi csalódottan hallgatta a nőt, de remélve, hogy majd megnyugszik és megváltozik a véleménye, elkísérte őt a nőgyógyászhoz. A rendelőből kijövet Dóra közölte a vizsgálat eredményére váró Péterrel, hogy négy nap múlva visszajön abortuszra. Azaz nem a terhesség, hanem már az abortusz tényét közölte vele, miközben azzal vigasztalta őt, hogy az orvos szerint akár három hónap múlva újra terhes lehet. A férfi kérlelte a nőt, halassza el az abortuszt, most úgyis nyaralni mennek a gyerekekkel a Balatonra, utána lesz egy hetük, amikor kettesben nyaralnak, akkor majd nyugodtan átgondolhatják a dolgot, nincs ok a sietségre, hiszen a magzat csak 3-4 hetes. De Dóra hajthatatlan volt, és kitartott elhatározása mellett, hogy az abortuszt mielőbb végre kell hajtani, mert nem akarta, hogy a magzatnak szívhangja legyen. Annak ellenére ragaszkodott ehhez az elhatározásához, hogy az abortusz időpontja éppen Péter születésnapjára esett...

A férfinak fájdalmas volt látnia, hogy az általa szeretett nő képtelen anyai attitűddel viszonyulni közös magzatukhoz, és pánikszerűen igyekszik tőle megszabadulni. Látva Dóra reakcióit, Péternek bele kellett törődnie, hogy nem kényszerítheti őt olyan helyzetbe, amelybe nem vágyik, és hogy a félelmei olyan mélyről fakadnak, hogy az ellen képtelenség bármit is tenni. A nő ugyanis a férje haragjától és a gyerekei reakciójától is félt. Attól, hogy a harmadik gyerekének a születését a férje majd arra használja fel, hogy még jobban elidegenítse tőle az első kettőt, akikkel már amúgy sem érezte harmonikusnak a kapcsolatát. A férfi saját születésnapján elkísérte szerelmét az abortuszra, s csak arra az időre hagyta magára, amíg megtörtént a beavatkozás. És mert a nőnek a műtét után pihennie kellett, nem emelhetett, nem mehetett vízbe, a nyaralás alatt foglalkozott a gyermekeivel. Csak hogy biztosan jól értsük: amíg a nő azért pihent, mert a férfival közös magzatát elvetette, a férfi a nő előző kapcsolatából származó gyermekeire vigyázott...

Péter elmondása szerint azért lett részese ennek a számára rendkívül fájdalmas helyzetnek, mert csak két lehetőség közül választhatott. Az első, hogy az abortusz miatt elhagyja szerelmét, elveszti születendő gyerekét és vele együtt a szeretett nőt, és egyedül marad ezen veszteségek összes fájdalmával. A második, hogy a nő mellett marad, elveszti születendő gyermekét, de megmarad a remény, hogy egyszer még lehet tőle gyereke, ugyanis a nő ragaszkodott hozzá, és azzal vigasztalta, hogy majd később szeretne tőle gyereket. A férfi a kisebbik rosszat választotta, naiv jóhiszeműséggel azt gondolta, hogy csak megerősíti kapcsolatukat és szerelmüket, ha egy ilyen krízishelyzetben kitart Dóra mellett, és megtesz minden tőle telhetőt.

De a dolgok másképpen alakultak. Két hónappal az abortusz után a nő meggondolta magát és kijelentette, hogy már nem érez energiát hozzá, hogy harmadik gyereket vállaljon, ennek ellenére leélné az életét Péterrel. A férfi ekkor teljesen összetört, hiábavalónak érezte az összes áldozatot, amelyet a nőért és a kapcsolatukért hozott, felerősödött benne az abortusz miatt érzett veszteség és gyászélmény, miközben kiszolgáltatottnak és tehetetlennek érezte helyzetét. Nem volt választása, csak abban bízhatott, hogy majd idővel kisimulnak a dolgok, így továbbra is segítette Dórát, akinek közben elkezdődött a válópere, amelynek lezárultával a nő talán átértékeli gyerekvállalással kapcsolatos álláspontját. De nem így történt.

Az abortusz okozta veszteséget teljesen másként élték meg – Dóra kétgyerekes anyaként, Péter gyermektelenül, ámde gyermekre vágyva –, és emiatt idővel egyre nagyobb szakadék keletkezett kettejük között. „Ő hamar túllépett rajta, és nem értette, én miért nem vagyok képes ugyanerre. Ő csak sejtcsoportosulásként tekintett a magzatunkra, hiszen még csak párhetes volt, ezért bagatellizálta az abortusz jelentőségét. Egy idő után már nem is akart ezzel foglalkozni, úgy akarta élni az életét, mintha mi sem történt volna, magamra hagyott a gyászommal. Sőt egy idő után az abortusz felelősségét is igyekezett rám hárítani, mert nem akart szembesülni a ténnyel, milyen szinten avatkozott be az életembe azzal, hogy megfosztott vágyott gyermekemtől. Egyre inkább azt hangoztatta, hogy az abortusz felelősségteljes döntés volt, melyet a gyerekei érdekében hozott meg, az „életben lévők jogára” hivatkozva. Ettől érezte magát felelősségteljes anyának, miközben velem és a magzatommal szemben felelőtlenül viselkedett.”

A kapcsolatukban a fordulópontot az jelentette, amikor Dóra nagyobbik fiának a születésnapját ünnepelték nyolc hónappal az abortusz után. „Épp ekkortájt született volna meg közös gyermekünk. De neki ez meg sem fordult akkor a fejében, viszont az én napomat teljesen beárnyékolta ez a tudat. Ráadásul fültanúja voltam annak, amikor a fia kérdésére részletesen elmesélte, hogy hány órakor mentek be a kórházba, hány órakor kezdődött a szülés, hány kilóval született… Ezt hallva teljesen magamba fordultam és elvonultam. Miután véget ért a születésnap, Dóra látva a lehangoltságomat, megkérdezte tőlem, mi a baj. Én elmondtam. Szó szót követett, végül azt vágta a fejemhez: „Ha annyira akartad azt a gyereket, miért hagytad, hogy megtegyem?”

Ez volt az a nap, amikor Péter rádöbbent arra, hogy sosem fogja megkapni Dórától azt az együttérzést, megértést, amelyre szüksége volna az abortusz feldolgozáshoz, és hogy innen már nincs visszaút. Ennek ellenére még nem tudtak szakítani, hónapokig tartó se veled, se nélküled kapcsolatba bonyolódtak. Utolsó találkozásuk alkalmával – bő egy évvel az abortusz után – Péter próbálta Dórával megértetni, hogy a nő következetlen viselkedésével teljesen szükségtelenül okozott neki egy életre szóló traumát, mely felelős viselkedéssel elkerülhető lett volna. Dóra így zárta rövidre a számára kellemetlen beszélgetést: „Ami történt megtörtént, már ezerszer átbeszéltük. Hiába keltesz bennem bűntudatot. Hiába kéred számon rajtam a múltat, a múltbéli mondataimat. A te dolgod, mit kezdesz vele, nem akarok erről többé beszélni, és veled sem akarok találkozni többé”. És ezzel otthagyta a férfit, aki dühöt, tehetetlenséget érzett, cserbenhagyva, megalázva érezte magát Dóra által, aki visszaélt a bizalmával és jóhiszeműségével, aki egy életre szóló traumát okozott neki, ennek ellenére a nőnek nem kell senki előtt felelnie tettéért, pedig elvette egy másik ember születendő gyermekének az életét, megfosztott egy férfit attól, hogy apává válhasson, mégis minden következmény nélkül élheti tovább az életét.

Péter sokáig csak emberi oldalról közelítette meg a kérdést, de nem tudta feldolgozni az őt ért igazságtalanságot. Tehetetlenségében egy idő után elkezdett foglalkozni a történtek jogi részével is, és arra a következtetésre jutott, hogy a magyar jogrendszer ugyan elvileg védi a magzata életét, de ez a védelem a gyakorlatban nem érvényesíthető, illetve az ebből fakadó sérelemére sincs igazán jogorvoslati lehetőség.

„Ma már úgy fogalmaznék, hogy egy kapcsolati erőszak áldozata vagyok, hiszen a magzatom életét akaratom ellenére fizikai erőszakkal vették el, melynek következtében én lelki erőszak áldozatává váltam. Ugyanis kapcsolati erőszak esetén nem csak testi erőszakról van szó. Az emberi méltóságot súlyosan sértő erőszakos magatartás is ilyen cselekménynek számít: a másik fél megalázása, anélkül, hogy közben bármilyen testi sérülést okoznának neki, amikor az embert olyan kiszolgáltatott helyzetbe hozzák, amiből nem tud jól kikerülni. Úgy vélem, amikor egy nő nem védekezik a fogantatása ellen, elhiteti a férfival, hogy gyereket szeretne tőle, majd visszaél az önrendelkezési jogával, és azzal a helyzettel, hogy a férfinak nincs joga megvédeni saját magzata életét, akkor egyértelműen kapcsolati erőszakot követ el.”

Péter az Alaptörvény II. cikkelyére hivatkozik, amelynek értelmében az emberi méltóság sérthetetlen; minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg. Majd a magzati élet védelméről szóló törvényre, mely szerint a családtervezés a szülők joga és felelőssége, a terhesség-megszakítás nem a családtervezés és a születésszabályozás eszköze, a fogantatással induló magzati élet tiszteletet és védelmet érdemel, mely a gyermeket váró nőkről történő fokozott gondoskodással valósítható meg. Mindezek alapján arra a következtetésre jut, hogy ami magzatával és vele történt, annak a magyar törvények értelmében nem szabadott volna megtörténnie, hiszen a magyar jog szerint függetlenül attól, hogy milyen körülmények között fogant meg, a magzatelhajtás bűncselekmény. A terhesség-megszakítás azért nem bűncselekmény, mert azt az állam engedélyezi. Az állam engedélye ugyanakkor senkit sem kötelez vagy kényszerít a terhesség-megszakításra, csak mentesít a jogi következményektől. Bármelyik nő meggondolhatja magát a beavatkozás kezdete előtt. És bármelyik orvos megtagadhatja egy magzati élet kioltását lelkiismereti okokra, illetve orvosi esküjére hivatkozva, ha az nem az anya életének védelmében történik. Vagyis Péter szerint, ha Magyarországon csak lelkiismeretes, esküjükhöz hű szülész-nőgyógyászok lennének, Dóra csak bűncselekmény útján válhatott volna meg a magzatuktól, mert nem marad más lehetősége, minthogy önkezűleg vegye el annak életét; ugyanis bármelyik orvos mondhatta volna neki: ehhez nekem semmi közöm, nem avatkozom be más életébe, nem veszem el senkinek a születendő gyerekét.

„A terhesség-megszakítás engedélyezésével az államnak egyetlen szándéka van, hogy a nők ne kényszerüljenek olyan helyzetbe, amibe akaratukon kívül kerültek, ami teljesen érthető, azokban az esetekben, amikor a fogantatás bűncselekmény következménye, amikor a magzat súlyos fejlődési rendellenességet mutat, amikor a terhesség a nő életét veszélyezteti, vagy a nő körülményeiben történik hirtelen változás. De a mi esetünkben nem erről van szó, Dóra ugyanis nem akaratán kívül került ilyen helyzetbe, hanem körülményeit ismerve, tudatosan vállalta annak lehetőségét, hogy bármikor állapotos lehet, majd azt a jogi kiskaput használta ki, hogy súlyos válsághelyzetre hivatkozással lényegében korlátozás nélkül kérhető művi terhesség-megszakítás. Azaz a törvényben meghatározott célokkal és a jogalkotó szándékával ellentétben – a terhesség-megszakítást a születésszabályozás eszközeként használta. Mindezeket figyelembe véve, az abortált magzatom gyakorlatilag egy szexuális visszaélés eredménye, és úgy vélem, joggal érzem úgy, hogy szexuálisan kihasználtak. Hiszen utólag nézve, Dóra csak azért kérte, hogy hagyjam abba a védekezést, hogy minél intenzívebb szexuális élményben legyen része, melynek következményét később képtelen volt vállalni.”

Péter megalázónak tartja, hogy egy orvos és egy nő (aki egyébként szintén orvosnő) húsz perc alatt döntött távollétében a születendő gyerekének életéről, és ez ellen nem tehetett semmit. Ha orvosi műhiba miatt veszítette volna el magzatát, lehetősége lenne jogorvoslatra. Ezzel szemben, amikor két orvos tudatosan, szabad akaratából dönt a magzatának elpusztításáról, azt a magyar jogrendszer megengedi, és törvényesnek tartja, annak ellenére, hogy a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe szerint: „Az orvosi hivatás célja az emberi élet védelme annak fogantatásától a haláláig”. A férfi szerint, miközben a törvények az emberi méltóság védelméről szólnak, az ő és sorstársai esetében a magyar jogrendszerből eredendő, intézményesített megalázás történik, melyről a jogalkotók vagy nem tudnak, vagy nem foglalkoznak azzal.

Amikor végül megkérdezem tőle, miért vállalkozott erre a fájdalmas és intim beszélgetésre, elmondta, szeretné felhívni a társadalom és a jogalkotók figyelmét, hogy amikor a jogszabályok szövege és a valóság között ekkora ellentmondás feszül, ott valami nagyon nincs rendben és változtatni kellene rajta. „Úgy vélem a gondatlanságból elkövetett emberölés mintájára be kellene vezetni a gondatlanságból elkövetett abortusz jogi fogalmát és annak jogorvoslati lehetőségét. Ez a jogi kategória véleményem szerint elősegítené a magzatvédelmi törvényben megfogalmazott felelős szülői viselkedés tudatosítását és kialakulását, mely hozzájárulna az abortuszok számának csökkenéséhez, és ezáltal valószínűleg kevesebb férfi kerülne hozzám hasonló helyzetbe, aki önhibáján kívül kénytelen elveszíteni születendő gyermekét, mégis annak lelki következményeit egy életen át kell viselnie.”

A férfi a saját és a volt párja nevének elhallgatását kérte, ezért álnéven – Péter és Dóra – szerepeltek az írásban.

Antal-Ferencz Ildikó

Szerző:  Kozma Szilárd [ 2022.03.06. 13:48 ]
Hozzászólás témája:  Re: Egy érdekes és némileg újszerű de végül is, reális szemp

Így van kedves Linda!

És nem csak az erő vész el, meg az igazi, spirituális - és kauzális - önismereti lehetőség, de az élet lényegi értelme is: az tehát, amiért vagyunk, amiért megszülettünk és élünk tulajdonképpen. És ennek a rendeltetési értelemnek az eltűnésével aztán velünk bármi, de tényleg bármi megtörténhet...

Oldal: 1 / 1 Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
https://www.phpbb.com/