ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - karma-asztrológus fóruma
http://www.asztrologosz.hu/

Iskolások, azaz osztályok karmikus motívumai
http://www.asztrologosz.hu/iskolasok-azaz-osztalyok-karmikus-motivumai-t852.html
Oldal: 1 / 1

Szerző:  Kozma Szilárd [ 2014.09.18. 09:33 ]
Hozzászólás témája:  Re: Iskolások, azaz osztályok karmikus motívumai

Kedves Melinda!

A tanterv által megkövetelt látszatokat és kereteket megőrizve, áldozz fel néhány órát, és beszélj nekik az önismereti kérdéseken keresztül azt ürügyként felhasználva, a karmikus asztrológiai jellemző meghatározódásaikról, tehát a Halak (bele lehet menni nyugodtan az istenazonosság-kérdésébe, illetve az attól való félelmük okaiba!) és a Szűz (Rendeltetés- megváltás, megváltódás által felvetett karmikus nehézségek. Nem kell félni: mindenkit izgat a rendeletetésének a kérdése!) negatív tulajdonságairól úgy, hogy keményen érezzék, hogy ezek az ők sors-csapdái és, hogy onnan az értelmük fejlesztésével és a spirituális - szellemi éberségük megszerzésével tudnak majd kizárólag megszabadulni. Ténylegesen boldogok lenni. Ne félj, ha ezt sikerül bennük tudatosítanod, mind veled tartanak majd és téged követnek. A személyesség felkeltése, vagyis a személyes érdekeltség felébresztése a legfontosabb. Nem általában az osztály, hanem az egyének külön - külön. És ők még abban a korban vannak, amikor érzik azt, hogy a személyi horoszkópjuk mennyire személyes és fontos.
Ígérd meg tehát nekik, hogy amennyiben látod, hogy érdeklődést mutatnak az óráidon, vagyis a személyeddel és a tantárgyaddal szemben, sorra elkészíted az asztrogrammjukat és az elején a "problémásabbakkal", majd sorban és nyugodtan, azt követően a többiekkel is megbeszéled majd - De azt is hangsúlyozd, hogy ezt persze, csak akkor, ha ők is nagyon akarják! :) - Ne félj, egy sem lesz, aki nem akarná... :), majd alig várják, hogy külön - külön beszélhessenek veled a horoszkópjaikról.
-. Ez lesz a legragaszkodóbb osztályod, meglátod. Majd azt fogják kérni, hogy te légy az oszijuk.
Egyébként milyen tantárgyakat tanítasz?
És egyébként: szívből gratulálok, hogy tanítasz és, hogy ennyire komolyan veszed a munkádat.

Szerző:  Kozma Szilárd [ 2014.09.28. 10:21 ]
Hozzászólás témája:  Re: Iskolások, azaz osztályok karmikus motívumai

Kedves Melinda!

Az asztrológia az ember - az emberiség lényegi esszenciájára és alap-rendeltetésére alapozott tudomány. Alaptényei, axiómái, szimbólumai ott vannak mélyen - mélyen az emberi tudattalan képzelet-világban, és amint tudjuk, a képek mélyebben és erősebben vannak bennünk és erősebben is hatnak, mint a fogalmak (Ezt íróként el kell ismernem! Sőt, ez a magyarázat rá, hogy a költészet, amely inkább képekkel - képzetekkel, mint tárgyi leírásokkal operál, minimum egyenrangú, ha nem "erősebb" mint a próza. Holott, garantálom, hogy könnyebb művelni.), ezért eltérőn a rossz tanítók, és tanárok (egyetemi tanárok is!) elrontott felnőttektől (főként nagyokos férfiaktól!) a spirituális forrásukhoz még közel álló gyermekeknél, mindig lehet a pozitív hatására számítani, mivel az asztrológia egyszerre ős-kép, bázis-fogalom és ős-szám is egyben (egység, két ősprincípium, három ősminőség, négy alkímiai őselem, hét, tíz és tizenkettes sors-ciklusok, stb.) .
Ezekre akkor figyeltem fel, amikor az asztrológiai konstellációk absztraktnak képzelt grafikáit kitettem egy olyan ajtóra, amely egy helyiségre nyílt, amelyben egy természet-gyógyász és én végeztünk ingyenes próbarendeléseket reklám céljából egy un. "Alpok - Adria" nevű tavaszi vásár-kiállításon Kaposváron. A felnőttek, akik nem érezték magukat érdekeltnek, mind elmentek volna mellette, de aki gyermekkel jött meg kellett álljon előtte, mert a kicsik valósággal "ráragadtak" az általunk absztraktnak (élettelennek) képzelt grafikai ábrákra.
Második ide vonatkozó tapasztalatom egy Zalaegerszegi középiskolában volt és éppen tizenegyedikesekkel. A szintén filológus vendéglátóm édesanyja,olyan egyetemi tanár volt, aki korábban igazgatója volt az iskolának és ragaszkodott - és elintézte - hogy tarthassak egy szabad irodalmi órát a romániai magyar irodalomról annak a két osztályoknak, amelynek a korábbi évben, az "igazgatóság" végzése mellett, még magyar irodalmat tanított. (Éppen akkor jelent meg a harmadik verseskötetem) Vagyis, két órát egymás után.

Én valamit félre érthettem, mert azt képzeltem, hogy ugyanannak az osztálynak fogok két órát tartani (Akkoriban még nem tudtam, hogy gyermek-hiány miatt sorra néptelenednek el a Mo-i iskolák.). Lelkesen bele is fogtam, de az első óra feléig sem jutottunk el, amikor előbb csak érzékeltem, majd látható jeleit is észleltem annak, hogy szegények nagyon unják. Hirtelen ötlettel azt mondtam nekik, hogy amennyiben fegyelmezik magukat össze sűrítem a két órásra szánt mondanivalót és a második órán érdekesebb dolgot fogunk művelni éspedig a horoszkópjaikról fogok beszélni.

Rögtön figyelmesek lettek és a szünetben megkérdezték tőlem és a jelenlevő igazgatót, hogy az lehetséges-e, hogy a harmadik 11-es osztály s részt vegyen a következő órán? Én azt mondtam, hogy igen és az igazgató is udvariasságból, vagy mert nagyon kedvelhette a vendégfogadómat, szintén azt mondta, hogy igen. Na, annyira fegyelmezett és amikor kérdésekre került szó, aktív egybezsúfolt diáksereget még nem láttam, mint amikor a Lilithjük és a Sárkányfarkuk által jelzett negatív tulajdonságaik okairól és feloldási szükségéről és lehetőségeiről beszéltem. Akkor ötlött fel bennem a gyanú, hogy mennyire szükség lenne arra, hogy a középiskolákban asztrológiát tanítsanak (9 ls 10-ben klasszikus asztrológiát, majd 11 és 12 -ben karmikus asztrológiát) és utána fogalmazódott meg bennem az a gyanú, hogy az, hogy a középiskolákban irodalmat, meg pszichológiát, meg filozófiát tanítanak, kauzális általános asztrológiai ismeret, de főként önismeret helyett, EGY FATÁLIS TÉVEDÉS! Hiszen ezek mind pszeudológiák!

Csak gondoljatok bele: mennyivel más - szellemileg egészségesebb, tehát boldogságra is képesebb! - emberek lenének azok, akik kamaszkorukban tisztába kerülnek a saját és a társaik karmája jellegével, feloldási lehetőségeivel, harmonizációs lehetőségeivel, mint mi és a mai kamaszok, akik olyan verseket kell megtanuljanak, és olyan verselemzéseket kell, hogy végezzenek, amelyeknek a szerzői annyira beleélték magukat az ellenség-képzetekbe, vagyis a negatív spirituális energia-képzésbe, hogy korán meg kellett halniuk, (Petőfi, Ady), vagy éppen öngyilkosok kellett, hogy legyenek?
Vajon a "Nagyon fáj", vagy a "Tiszta szívvel" tömény fekete-mágiát idéző képzeteinek a tudattalanunkba - tudattalanjukba való beitatásával voltunk-e, lesznek-e az életre jobban felkészítve, vagy, ha kellő időben a megfelelő információt megkaptuk volna, megkapnák, arról, hogy spirituális lényegünk szerint, kicsodák is vagyunk valójában? Hogy mi az általános emberi és a személyi rendeltetésünk?
- Szeretném, ha ere a kérdésre nem csak Melinda, hanem minden érdekelt, tehát szülő, tanár és középiskolás olvasónk válaszolna! - Sőt, Gerle Éváék is, akik ere a felvetésemre, csapatostól rám "uszultak" (Ugyancsak Gerle kifejezésével..:) )

Szerző:  Kozma Szilárd [ 2014.10.20. 20:19 ]
Hozzászólás témája:  Re: Iskolások, azaz osztályok karmikus motívumai

Szó szerint így, ilyeneknek "kellett" megismernem az ugyancsak 10. osztályos Medárda osztálytársait. Noha, nálunk nem akkora divat a 6 éves kortól való iskolába íratás, ezért csak a nagyobb részük (Miért ne ha lehet... minél hamarabb veszik kézbe a tancik és tanárok, helyettünk, annál jobb, alapon) Skorpió-Vízöntő - karmás. Egészen pontosan a 1998 Szeptember közebe után és az 1999 első felében születettek ennyire "ötlet-dúsan" kegyetlenek. Ahogy írod: a liberálisan - tehát a nevelési "faxnikat" a tanárok felelősségkörébe passzoló szülők által az iskolára - tanárokra uszító szülők, vagyis a "gyermek egyéniségébe semmiképpen nem beavatkozni" című nevelési módszerrel otthonról iskolába eresztett gyermekek már Mobingolták is azonnal az én szófogadásra és felnőtt-tiszteletre nevelt Rák-szülött, és Mérleg_Halak karmás, tehát hiper-érzékeny Medárdámat már második osztályban. És ráadásként a "szülő-társak" voltak a legkedvesebbek, amikor ezt mindössze és teljesen más célzattal, mint hogy az osztályfőnöknő tegyen ebben igazságot, az utóbbival együtt, azzal az ötlettel álltak elé, hogy amennyiben a többség mobingolja Medárdát - aki szerintük, nem kellene "ennyire" az apjára hallgasson (Hát ki a fenére kérdem én?) - akkor azért Medárda a hibás. Sőt, végól is, a "hülye" apja, akire a szegény gyermek hallgat...
- Arra tényleg kíváncsi lennék tehát, hogy ezek a gyermekek mit szedhetnek ki magukra vonatkozóan, a József Attila nagyon fáj c. verséből?
Mert hát a szegények nem hibásak azért, hogy a magyar család- és iskolapedagógiában a liberalizmus dívott és dívik a nemzetközi hírnevű magyar pszichológusoknak és pszicho- pedagógusoknak köszönhetően, éppen akkor, amikor ők gyermekek. És arról sem, amit velünk, itteni szülőkkel is közöltek már a tanítónők és a tanárok, ti., hogy ők csak "megbízható" tárgyi ismereteket tudnak a diákoknak adni, semmi egyebet... - nagyon vigyázva egyébként arra, hogy nehogy az isten szerelmére beavatkozzanak a gyermekeinknek abba a fránya csimborasszós "egyéniségébe" , aranyat, sőt: gyémántot érő individualitásába.
Hát nem irigyellek egyáltalán, kedves Melinda.
Hidd el nekem, hogy csak az asztrológiával fogod kiszedni őket a karma-mocsárból, amibe beletaszították őket a felelősségüket a tanárokra hárító szüleik és azt a szülőkre vissza-passzoló tanáraik bele taszították őket.

Szerző:  Kozma Szilárd [ 2015.03.11. 14:00 ]
Hozzászólás témája:  Re: Iskolások, azaz osztályok karmikus motívumai

Kedves Melinda!

Ezek a kivételes esetek, mint amit a Medárdával egy idős iskolások jelentenek és jelenítenek meg a szüleik és a tanáraik számára, szoktam azt felemlegetni, hogy a rengeteg alaptalan és szűk-látókörű, hogy ne mondjam: ostoba gondolkozásból eredő szkeptikus megjegyzések ellensúlyozása vágyából sem szabad az asztrológiát abszolutizálnunk. Nem szabad tehát letagadnunk azt, hogy az un. asztrológiai determinációk mellett, a nevelési hatások is bizony keményen érvényesülnek az emberi karakterek, és ebben az esetben, egy egész generáció általánosan közös karaktere formálásában.

És ebben az esetben egy kivételesen sajátos, karakter-formáló, egészen pontosan: karakter nem(!) formáló helyzet adódik, és még pontosabban: a modern, liberális pszicho-pedagógia fából-vaskarikájának az eredményeiről. Nevezetesen a "Nem nevelő nevelés" :) ;) :(
modern és posztmodern, vagyis liberális pszichológiai elmélet (de inkább a gyermekek világába is bevezetett stupid materialista realitás-tagadó politikai ideológiájának nevezhető!) hosszú távú eredményeiről.
Ezen gyermek-generáció vastag tömegeit ugyanis, abban a gyakorlati valóságot tagadó, strucc- szellemben és azon tudományosnak kikiáltott pszico-pedagógiai elmélet alapján "nem-nevelték", ami szerint a gyermekek annál agresszívebbekké válnak nagyobb korukban, minél több ellenállásba és tiltásba ütköznek kiskorúkban a szüleik és a felnőtt környezetük részéről. Vagyis, hogy attól lesznek állítólag az emberek agresszívek (Nem a tűz- és a levegő karmájuknak a liberális neveléssel való dagasztásától, verklizésétől, növesztésétől!), ha a sok ezer éven át kiérlelt és kikristályosodott klasszikus, tehát elvárói és megtiltói nevelési módszerek alapján, a szüleik és az un. pedagógusaik meg kísérlik az ők érdekében első sorban, hathatósan irányítani és szocializálni őket.

Magam több esetben is tapasztaltam, hogy a nálam 20 - 25 évvel fiatalabb szülők, és főként az anyák, akik a "24 órás" és "hiperaktív" gyermekeik által jelentett gondjaikra keresik a misztikus okokat és a még misztikusabb megoldásokat, ebben az irányban kérvén a "szakemberi segítségemet", éppen, hogy nem fejezik ki a nyílt botránkozásukat és a sátán szülöttjének nem neveznek, amikor azt javaslom nekik, hogy meghatónak persze, nagyon megható és ugyanakkor szerfölött tudományosan és felvilágosultan modernül hangzó, de mind a gyakorlati következményeik, mind az élet realitása szempontjából idióta, új sütetű "megértő, toleráns és elfogadó" (Mármint az irracionális és önkényes szemtelen és gonosz viselkedést megértő és toleránsan elfogadó" liberális pedagógiai elvek helyett, alkalmazzák csak bátran és bizalommal a több ezer éve kiforralt nevelési elveket. És meg lesznek lepődve annak a "hihetetlen" pozitív eredményeitől.
Ezekkel a szegény gyermekekkel tehát, akik nem tehetnek arról, hogy a szüleik és a nem szülő, de tudományosan képzett, felnőtt értelmiségi oktatóik egyaránt, mélyen utálván fel- és elvállalni a felelősséget a velük való normális, mert természetes bánásmódért,
kieszelték a fent jellemzett "Nem nevelő nevelés" módszerét, vagyis a megvezetés és a csaknem politikai szintű, diplomatikus figyelem-elterelés tudományát, amelyben a liberális tudósok és pedagógusok steril elméletei szerint, "a felnőtti és szülői hatalommal és tekintéllyel való visszaélésnek" bélyegzett irányítói magatartás és funkció-gyakorlás helyett,
a gyermekek figyelmének a legalantasabb és legsunyibb módszerekkel való félrevezetésével "kell" szerintük elvezetni és felszámolni azoknak a közösségben "nem kívánatos" ösztönös megnyilvánulási késztetéseiket, amelyek már tényleg csak a stresszt képesek növelni és a gutaütést beidézni a szüleik - pedagógusaik tudatába és tudattalanul működő szervezetébe.

Neked kedves Melinda szembe kell végre nézni azzal, hogy egy ilyen, már pici gyermekkoruktól a valóság, vagyis a tényleges életnek és a sorsnak a minden tudományos okoskodás ellenére "könyörtelenül ható" kellemetlen szaturnuszi természete felől, ugyancsak kegyetlen ostobasággal félrevezetett, és így morálisan tönkre tett, mert "az elfogadó nem nevelés" újsütetű pedagógiai módszerével hamis én-tudattal rendelkező egoistává és hazudozóvá, beképzeltté, és fölényeskedővé, sőt: cinikussá tett fiatal és kamasz-generációnak (Az utánuk jövőkkel együtt!) az oktató - tanáraként, és jóindulatú és jóakaratú pedagógusaként, törekvéseidben teljesen magadra vagy hagyva.
Ugyanis, nem csak asztrológusként, de e generációnak egyes tagjainak az apjaként is, azt kellett tapasztalnom, hogy a gyermekeinknek eme betegesen valóság-tagadó agyakból származó elméletek szerint való tönkretételében szülők és tanárok (de főként óvónők és tanítónők) és iskola igazgatók egy, mutuális, de szabályos maffia szerű dacszövetségben egyesülnek és finoman együttműködnek.

Neked csak azért nem tűnt ez eddig fel egyértelműen, illetve azért nem veszel részt ebben a mutuális felelősségelhárítással történő gyermek-generációknak a struccpolitikás lelki-szennyező bűnözésében (Az absztrakt Nagy világ, meg az internet, meg az isten, meg a technika, meg persze a politikusok és különösen Orbán Viktor meg nem tudni kicsoda és micsoda a hibás ugyebár, hogy ilyenek a mai gyermekek, de személyesen egyetlen pedagógus és szülő sem!), mert néhány évet kihagytál (elhagytad a tanári pályát) és így akaratlanul is, de nem vettél részt ebben a szörnyű folyamatban. Nem "koptál bele" rezignáltan és nem lettél még lelkileg annyira korrupt mint a kollégáid ebből a szempontból.
Sajnálom, de ezzel az asztrológián kívüli, tehát igazából nem asztrológiai jelenséggel, nem, tudom, hogy mit kezdhetsz, még akkor sem, ha azzal is tisztában vagyok, hogy tényleg: ebben az évjáratnak a generációjában is (Mai X-esek) az 1998 szeptember vége után születettek rendelkeznek az általad is említett karmikus tulajdonságokkal, tehát a lelki elköteleződéstől való öntudatlan szorongással (negatív Vízöntő) és a megváltás - megváltozás elleni ösztönös lázadással, hogy ne mondjam: a gyakorlati valóság szükségei szerinti idomulás - alkalmazkodás ellenes tudattalan szorongással, félelemmel, iszonyattal (Skorpió).

Ebben, 22 éves asztrológusi tapasztalattal a hátam mögött és olyan személyként, akinek négy bolygója áll a Skorpióban, plusz a Skorpió két uralkodó bolygója erős kulcs helyzetekben a sors-képletében, csak és csakis azt tudom mondani, amit Ady Endre ide vonatkozó sorai is sugallnak, persze a mai helyzetre és ezeknek az önhibájukon kívül, hogy ne mondjam a tudományos humanizmus jóvoltából a szüleik és a nem-pedagógusaik által szerencsétlenné tett gyermekeknek és azoknak a még nem korrupt pedagógusának a helyzetére lehet vonatkoztatni: "Ha van Isten az égben, ne könyörüljön rajta".
Vagyis: légy minél szigorúbb és távolságtartóbb és tekintélyelvűbb és igényesebb és elváróbb velük szemben és lehetőleg egyetlen erkölcsi kihágásukat sem "nézd el". sem a veled szembeni viszonyban, de amennyiben van rá ideged és energiád, az egymáshoz való viszonyukban sem. Ne hatódj meg és ne gyengülj el, és gyakorold csak nyugodtan a hatás visszahatás törvénye szerinti elveket, amin alapult nagyjából a régi pedagógia is, és ha ezzel nem is váltod ki azt a fránya csimborasszós szeretetüket is, amire annyit szokás hivatkozni annak magyarázataként, hogy miért is kell őket már egészen pici koruktól félre vezetni és az amúgy is bennük levő természetes és normális egoizmusuk dagasztása mellett a hamisításhoz és a hazudozáshoz való hozzászoktatáshoz erkölcsileg tönkre tenni, de legalább egy olyan egészséges és törvényes viselkedési nyomot hagysz a memóriájukban, amelyhez majd vissza nyúlhatnak és vissza csatolhatnak, azok közülük, akiknek az élet pofonjainak a hatására lesz még eszük és erejük a valósággal szembe nézni és arra ráébredni.
Mondom, téged szerintem ez a stupid pedagógiai eredmény semmiben nem tükrözhet, mint ahogy meg vagyok győződve arról, hogy az általam keményen a valóság-tiszteletre és ember és felnőtt-tiszteletre nevelt lányaim spirituális struktúráját sem tükrözi az, hogy magukban - az életvíziójukban - ugyanilyen jellegű hamis valóság-képzeteket hordozó osztálytársakkal kénytelenek egy "közösségben" járva a mai politikai eszmerendszer szerinti kötelező tananyagot elsajátítani, így valahogy felnőtté válni. Annyira te is okos vagy és spirituálisan művelt, hogy magadtól is tudod, hogy amennyiben mégis van valamiféle asztrológiai - spirituális jellegű kapcsolatod e szegény gyermekeknek a karmájával (Mondom: nem azzal, hogy e stupid szülői és pedagógusi bánási mód következtében, amelyben a gyermekeket "a barátjukként" és egyenlő félként kezelik már minimális felelősségérzet nélküli zsenge kis koruk óta, ez a karma hova és mivé fajulhat! Mert hiszen a skorpió karmánál - és mielőtt bárki is megsértődne, tegyük világossá, hogy itt első sorban magamról beszélek - még gyilkossági hajlamosak is lehetségesek, az önkéntelen beteges cinizmus és az ilyen jellegű élvezetvágyból, élvezethez jutási sóvárgásból eredő kegyetlen gonoszkodási hajlamok burjánzása mellett!), maximum a párkapcsolati - szerelmi elköteleződéstől való öntudatlan félelmed és a kauzális ok-okozati összefüggések megkeresésében esetleg gyakorolt felületességedről lehetne szó.

Azonban, ha ezekről meg szeretnél győződni, illetve meg szeretnéd tudni, hogy konkrétan miről is és mennyire intenzíven lehet is szó, az általam felvázolt általános konjunkturális hatásokat is, számításba kell venned. Talán furcsán hangzik, de a fölösleges és mértéken felüli önhibáztatás is éppen úgy a hamis misztika és a tényleges és igazi felelősségnek a nem vállalásának az útjára téveszthet, mind a teljes és ostoba hárítás, az asztrológiai jelenségeknek a teljes tagadása.
Tudod: "Az Úristen szám, súly és mérték szerint teremtette a világot" - Ez is a Szaturnusznak az egyik ismérve, amit mind a felelősséget vállaló asztrológusoknak, mind a generációs gyermekrontás - (És így a jövő-rontás) ördögi művébe még nem korrumpálódott pedagógusoknak szem előtt kell tartani.

Szerző:  Kozma Szilárd [ 2015.03.11. 22:42 ]
Hozzászólás témája:  Re: Iskolások, azaz osztályok karmikus motívumai

Innen jutottunk a Melinda által érzékelt és szóvá tett, mai 17 évesek generációs viselkedéséhez:

A valós (!) szülői felelősségről
Bevezetés:
„Kozma Szilárd:
Mielőtt annak a fiatal nőnek (A lelki társamnak!), aki az édesanyjuk által elhagyott és törvény szerint az én gondozásomban maradt kiskorú – és persze, hogy érzékeny lelkű! - lányaimnak az anyjuk helyett, szerető és szeretett anyjukká vált (A lányok által önkéntesen tehát senki által még csak el sem várva, anyának nevezett és folyamatosan ölelgetett és puszilgatott anyjuk. – Tudom, hogy ez, a Viola pedagógia-tanulmánya tükrében, nem csak, hihetetlen lesz egyesek számára. Mások esetleg misztikus trükk következményének, vagy ostoba hencegésnek veszik. De mindenképpen le kellett írnom ezt a bárki által bármikor ellenőrizhető, kétségtelen valóság-tényt hitelességi alapként, az asztrológus- és szülőtársam szavai igazságtartalma erősítése érdekében.), ezt, az első olvasásra még a különböző misztikus és un. ezoterikus tanokban jártassá vált kismamák (és „kispapák”..) számára is „botrányosan agresszív” állításokat tartalmazó tanulmányát elolvasná, szeretném az óvatlan olvasónak a figyelmét felhívni a következőkre:
1.) A mi gyermekeink, bár mindegyikük temperamentumos és szenvedélyes természetű, és bőséggel örököltek, általában nyers agresszivitásban is megnyilvánuló karmikus programot, vagyis mind un. hiperaktívnak született a mai „szakemberi” megfogalmazásban, nagyon, de nagyon ritkán civakodnak egymással, és ha ez meg is történik, elég részünkről egy fennhangú figyelmeztetés (Pl. „-Na...!”) és azonnal vissza alakul a testvéri kommunikáció normális hangnemű társalgássá.
2.) Nem csak Violát (És ezzel együtt, a hasában még magzati állapotban levő kistestvérüket) ölelgetik meg időnként a kislányok, de engem is, és ennél jobb bizonyíték talán nem kell arra, hogy ez, a metafizikai realitásokat és a fizikai szükségeket egyaránt figyelembe vevő, tradicionális, vagyis „maradian” szokványos nevelési mód egyáltalán nem szeretet-nélküli és nem eredményez agresszív gyermekeket, amiként azt az összes könyvtárakban és könyvboltokban kapható modern és posztmodern pszichológiai és pedagógiai könyvekben axiómaként hirdetve van. Sőt! És, ha ez az „élő példa” nem lenne elég bizonyíték, akkor az talán csak meggyőző tény, hogy a lányok engem választottak és velem, majd velünk - Violával akartak és akarnak élni, és ez a vágy és igény a negyedik kislányunk (Réka) szájából is elhangzik, aki e modern és poszt-modern tudományos tankönyveknek megfelelően „elfogadóan toleráns” édesanyjuk gyámsága alatt él, annak az ugyancsak a modern pedagógiai elveket valló, tanítónő édesanyjával.
3.) Éppen maga Viola is, a saját bőrén és a horror-filmek és irodalom kedveléséig elmenő, irracionális személyi konfliktusokkal terhelt meg nem értett személyiségi nyomorán és zaklatott fiatal - és felnőttkori sorsán tapasztalhatta meg a gyermekek állítólagos személyiségét tiszteletben tartó, azokkal szemben a feltétlenül a toleráns demokrácia és liberalizmus eszméit gyakorló, agresszió-ellenes nevelésnek, az ő esetében csak káros, de sokak esetében egyenesen kétségbeejtő következményeit. Szükségesnek találom tehát a figyelmet felhívni arra, hogy ő maga is, aki a szüleitől a lehető leg elfogadóbb és legtoleránsabb és a légszemélyiség-tisztelőbb és „agresszió-mentesebb” nevelést kapta, olyannyira, hogy 16 éves korától már nyíltan felvállalt szexuális életet folytathatott, kételkedett az épelméjűségemben amikor azokat a modern szemszögből „maradinak”, sőt: primitívnek számító nevelési jeleneteket látta, amikor a kisebbik gyermekeket, idősségi sorrend szerint a korábban születetteknek – nagyobbaknak – szófogadás kérdésében alárendeltem, illetve, ennek a korábban már felállított családi rendnek a megőrzése érdekében szükséges „intézkedéseket” meghoztam.
És persze, akkor is, amikor az általa egyáltalán még csak nem is ismert, nem, hogy elvetendőnek talált, felveendő magatartásokra és intézkedési módokra okítottam, amelyek éppen azt hivatottak szolgálni, hogy a békés együttélés érdekében az általa is gondozott és a vele egy szobában tevékenykedő gyermekektől, ugyancsak általa elvárt és többszörösen hangoztatott viselkedési módról szóló „erkölcsi tételek” betartassanak. Azért tehát, hogy az oly közismert „Az egyik fülibe be, a másikba ki” – „misztikus” jelenség szerinti magatartás, az ő esetében is csak olyan ritkán ismétlődjön a Kozma-lányoknál, mint velem szemben.
Azt tartom tehát igen fontosnak kiemelni, hogy a Viola esetében nem egy patriarchátusi tradíciók szerint, kegyetlenül és ostobán (szívtelenül) nevelt, vagy lelkileg elferdült női személyről van szó, aki egy ilyen, a primitív bánásmóddal terhelt gyermekkorból, hozta hozzánk az agresszív nevelés mintáját és ezeket most, afféle gonosz mostohaként kiéli az édesanyjuk által elhagyott szerencsétlen gyermekeimen. Illetve azt, hogy pontosan azért, mert Viola soha életében nem kapott egy egészséges szülői pofot sem, és nem érezhette nem csak a pofonok által okozott fizikai fájdalmat, hanem annak a pszichológusok szerint állítólag a „gyermek lelke számára mélyen megalázó” mivoltát sem, lelkiismeret furdalás nélkül - Az én misztikus kelekótyaságom következtében -, nem elég, hogy kiéli a veleszületett agresszióját az anya nélkül maradt „szerencsétlen és ártatlan” lányaimon, de még megfontolandó és követendő elméletet is fabrikál belőle.
Nem kívánom most részletezni azt, hogy kiben van több agresszió a kellettnél és kiben nincs (Tehát, a konfliktuskerülő, hallgatag és csendes személyekben, vagy a természetüket nyíltan felvállalni merő hőzöngő – hangoskodókban), illetve, hogy az agressziót, amennyiben valakiben van (És a gyermekek és az emberek 9O százalékában van!) ki kell-e élni, mint ahogyan azt egyesek még hiszik, box- vagy karate-edzéseken, vagy éppen „ártatlanul” ordibálva foci- vagy hoki meccseken, sőt: zajos motor- vagy autóversenyeken, erdőben, vagy tányérokat törve a konyhában, vagy ne adj isten – ahogy rólunk gondolják első hallásra egyesek, akik számára ezt a témát felvetjük - az ártatlan és „a szülő állatiságával” szemben védekezésre képtelen gyermekeken? - Merthogy a metafizika és az asztrológia szerint, ahogy elfojtani nem kell, úgy kiélni sem kell, sem az agresszivitást sem más vele-született negatív tulajdonságot vagy devianciát (Pl. un. „szexuális másságot”), hanem tudatosítva és szembe nézve vele, egyre ritkábban elkövetve, feloldani!
De azt sem akarom e bevezetőben taglalni, hogy hosszú távú és az egészségi következményeket is figyelembe véve, mélységesebben elitélendő dolog az, ha a szülő órákig, sőt: napokig, és még inkább sőt: hetekig nem állít le egy „ártatlan” gyermeket az ő természetesen agresszív és provokatív viselkedésében, majd valamikor, amikor már a pattanásig feszülnek az idegei, vagy úgy érzi, hogy vége a felvilágosult magasztos elfogadási és tolerancia elveknek, mert különben „szét robban az agya”, és a türelméből kifogyva – és nyilvánvalóan mérgesen, sőt: dühösen! -, nem csak, hogy magából kikelve fölöslegesen ordítozik egy fél órát a tudatlan kicsivel, de a felgyülemlett negatív energiáit is mind rá zúdítja, illetve a düh-kitörés előtt finoman átáramoltatja a gyermekbe ezeket a betegítő erőket, amitől az később, nyilván beteg is lesz. Nem akarom tehát azt taglalni, hogy ez a fajta humánus „elfogadás” sokkal elitélendőbb, mint az a tudatos „meg nem engedő” magatartás, amelyben a szülő, vagy a pedagógus még idejében elejét veszi a káros folyamatnak, akár egy ellenmondást nem tűrő hangos figyelmeztetéssel, akár egy áldásos szülői nyaklevessel „árucsatolt” szóbeli intéssel.
És nem akarok most írni, az agresszió egyetemes spirituális gyökereiről, illetve a karmikus indíttatásáról, illetve arról, hogy a betegségek lelki és szellemi oka alapján, vagy a szélsőséges sorshelyzetekben, a leg szelídebben viselkedő és leg szendébbnek látszó személyekről derül ki egy – egy váratlanul előálló, szokatlan helyzetben a leginkább, hogy kétségbeejtően agresszívek tudnak lenni, a béke harcosokról, és a „másság iránti tolerancia” érdekében, vagyis az agresszivitás-ellen tüntetőkről nem is beszélve. Ezekről a cáfolhatatlan lét-tényekről részletesen írtam, mind az Agresszió, mind az APA II., című tanulmányaimban. Hanem arra akarom a pedagógusi és a pszicho-pedagógusi közfigyelmet felhívni, hogy milyen jó lenne végre már elismerni azt, hogy a gyermek nem egyszerű „nyers anyag” és az ő viselkedése és morális (Vagy immorális!) magatartása egyáltalán nem a nulláról indul és a gyermek pszichológiája nem csak, hogy nem csecsemőkorában kezd épülni és nem is magzat korában, hanem sokkal előbb, a fizikai határokon és ezzel az idő-határokon túl az időtlenségben, és, hogy a gyermek pszichológiája, akárcsak a felnőtté mindössze a következménye annak a rendkívülien összetett spirituális struktúra színezetének, amelynek a karma – tehát az időtlenségből hozott negatív töltet! – minimum hatvan százalékát képezi, és a nevelésnek nem lehet az a célja, mint ahogyan az életnek sem az a célja, hogy a karmát, tehát a negatív meghatározódást növessze, hanem éppen ellenkezőleg: hogy azt a lehető minél nagyobb mértékben csökkentse!
És önök, ezeknek a sors-tényeknek a létéről, minőségéről és külső megnyilvánulásáról, illetve a megnyilvánulások következményeiről, a Viola által írt nevelési tanulmányban is olvashatnak kimerítő pontossággal, részletesen.
Én csak arra szeretnék több gyermekes, és főleg „lányos” édesapaként kitérni, és erre szeretném minden, a Viola által tárgyalt kellemetlen probléma elől a fejét a homokba dugó, és persze, humánus és keresztény-vallásos és elfogadó - liberális és „tolerancia-hívő” szülőnek, vagyis az egyke szemefényét kényeztető és, bocsánattal legyen mondva: tojató szülőnek a figyelmét felhívni, hogy, mennyire kínos és kényelmetlen helyzetben vagyok, és kétségbeejtően mennyire szégyenletesen tehetetlennek érzem magam a gyermekem előtt, még a karate mesteri minőségem ellenére is, amikor azt kell hallanom, hogy az iskolában - Ahova ha tetszik ez nekem, ha nem, de az egyszerű polgári törvények szerint el kell küldenem a lányokat -, az elfogadás és a tolerancia megható szellemében, tehát felettébb humánusan és keresztényien nevelt gyermekek, nem csak, hogy úgy üldözik a középső lányomat mint négereket a régi amerikai filmekben, de néha még verik is, és utóbb már a testi épségét, egészen pontosan: a szeme világát veszélyeztették csak azért mert mindig csak az állatokról beszél (ahelyett, hogy a divatos, ócska vagánykodásokat és "szellemeskedéseket" gyakorolná a szünetekben), és általában is, nem a szokványos gondolkozás szerint működik a sokszor engem is erős figyelemre kényszerítő logikája! És azért is, mert az édesanyja felelőtlen családbontása miatt, egy évvel korábban kényszerültem iskolába adni, hogy a nővérével azonos tanügyi intézményben (iskolában) gyakorolhassa a gyermeki kötelességét és ne két ellentétes irányban fekvő épületben. Ezért tehát a gyermek egy évvel kisebb mint az osztálytársai, és ez nem csak növésében, de viselkedési módján is látszik. - De abban talán egyet tudok érteni a szerető elfogadás – elvét valló szülőkkel, akinek a fiú-gyermekei vadásznak Etelkára, hogy ezekért talán még sem vagyok köteles elfogadni azt, hogy a magasztos tolerancia nevében és szellemében, nekem tűrnöm kell azt, hogy a lányomat folyamatosan zaklatják, sőt üldözik, sőt: el akarják tüntetni... az egyedüli szülőként féltve gondozott lányomat, e felvilágosult szülőknek a „hibáikkal együtt, szeretettel elfogadott gyermekei"!
Mert a dolog már egészen oda fajult, hogy a harmadikos fiúcskák közül az egyik csapatvezér, a rajz-szakóráját a közeli kocsmában tartó művész-tanár asztalán található bicskát a lányommal szembe szegezve, azzal riasztgatta, hogy kiszúrja Etelkának a szemét, miközben két másik gyermek, a többiek drukkoló biztatására, azzal kísérletezett, hogy a lányomat az orra előtt villogtatott bicska hegyével szembe lökje. – Tehát egyenesen bele a szúró szerszámba! – Persze, hogy a művész-tanár is sokszorosan hibás a történetben, de ez a tanulmány és ez a bevezető, most nem róla szól! – Hanem arról, hogy vajon helyes-e ez, a gyermekek kilencven százalékának a karmájából adódó, tehát az eleve létező (Amiért tehát senki nem hibás!) vele-született agresszivitásával szemben, az elfogadó tolerancia pedagógiai elvet megtartani? Mert még egyszer mondom: igen is, minden gyermek – Az enyémek is! – a sok szülői szívet melengető pozitív tulajdonság és képesség mellett, mély és negatív karmikus késztetésekkel is születik a világra és ezért a legtöbb esetben, vagyis az esetek 8O százalékában, egyáltalán nem igaz az a pszichológiai és pszicho-pedagógiai feltételezés, hogy az agressziót a vele szemben agresszíven viselkedő szülőtől tanulja! Vagy az, hogy az agresszív televízió - műsorokból, rajzfilmekből. Utóbbi, az irreális világban zajló képi hatásával, csak felerősíti a gyermekek vele született, tehát a tudattalan képzet- és érzelmi világában létező agresszivitását és nem okozza azt! A gyermeküket, jól vagy rosszul nevelő szülőknek a (az általában rejtett agresszivitású) kívülállók szemében „agresszívnek” minősülő magtartása viszont, amint meg fogjuk azt látni, erősen vitatható.
Mert a fenti példa alapján, joggal kérdezhető meg, hogy ténylegesen felvilágosult szülő-e az, aki, a magasztos felvilágosultságában, és szerető-elfogadásában, vagy a vallásos vakságában hagyja, hogy az ő gyermeke, más szülőknek, az övéhez hasonló önfeláldozással és aggódó szülői szeretettel és gonddal nevelt gyermekének a testi épségét (szeme világát!), vagy netalán az életét veszélyezteti? – Dehogy felvilágosult! Egyszerűen csak lelki és szellemi lustasága által irányított, és a gyakorlati tényekkel szembe nézni gyáva személy!
Azt a szempontot szeretném tehát azoknak a szülőknek a figyelmébe ajánlani, akik az elfogadó szeretetre, illetve a szabad választási jogukra hivatkozva, hősiesen vállalják azt, hogy az egyre szeszélyesebb, szófogadatlanabb és ezért kamaszkorukban irracionális – öntörvényűséggel viselkedő gyermekeik, idővel idegronccsá változtatják őket (majd saját magukat is), hogy jobb esetben csak a családi és ez által a házastársi együttlétüket teszik - ha nem is kész ideggóccá - de teljesen romantika nélkülivé, hogy:
Rendben van az, hogy nekik a polgári jogukban áll, a gyermeküket – gyermekeiket olyan szeszélyessé és kezelhetetlenné nevelni, amilyenné csak lehet, és az ostoba strucc-nevelésükkel azok lelki világát úgy elrontani, ahogy csak bírják. De arra is gondoljanak, könyörgöm, hogy ezek a tanítók és tanárok által is, fegyelmezhetetlen – merthogy tekintélyt és intő szót nem ismerő! – arany-tojó gyermekeik, más szülőknek a gyermekeinek a testi épségét is veszélyeztetik! És akkor meg kérdezem én ezeket a csupa szív szülőket, hogy valóban szeretik-e ők, egyáltalán csak a saját gyermekeiket is? És ha igen, akkor miért tartják azt normális szülői magatartásnak, hogy azoknak a vele született negatív késztetéseit ne fékezzék meg, hogy ne tiltsák meg hathatós fegyelmezés segítségével a gyermekeik számukra az agresszív viselkedésnek még a csiráját is? – Akár velük, akár másokkal szemben?
Mert, hogy van egy furcsa hírem a gyermekeiket kényeztető, azoknak minden egyéni vágyát és szeszélyét kielégítő, és azokat konkrét fenyítésben soha nem részesítő szülők számára. Az USA-ban, éppen ilyen, a szüleik által tejben – vajban fürdetett, a széltől is megóvott, és persze, mindig csak a másokkal – és nem a saját gyengeségeikkel - szembeni győzelmeskedésre okított és éppen ezért felnőtt korukban személyi és magánéleti kudarcot kudarcra halmozó, a sors nehézségeit legyőzni képtelen arany ifjak vásárolnak puskát és lövik le az őket, a szerető elfogadás szellemében nevelő, „ártatlan” szüleiket. (– És abszolút igazuk van!) A szociológusok és pszichológusok meg hüledezve és értetlenül állnak a jelenség előtt és beteges tévképzeteknek nevezik azokat a hátra hagyott leveleket, amelyekben ezek az életüket kiúttalannak találó fiatalok a szüleiket hibáztatják a saját lelki és szellemi csődjükért. És nagy a gyanúm, hogy azok az amerikai diákok sem éppen a nyomornegyedekből kerülnek ki, akik két három évenként, egy-egy géppisztollyal az osztálytársaik felét – ez úttal tévesen! – lelövik, majd magukkal is végeznek.
Persze, tudjuk, hogy ezek nagyon ritkán előforduló szélsőséges esetek.
De a jelenségek lényegét mindig is, a szélsőséges eseteken lehet megérteni a leginkább és ezekből a szélsőséges következményekből kell (kellene) a megfelelő következtetéseket idejében és lehetőleg még otthon levonni, ahhoz, hogy a problémákat és a szélsőséges bajokat megelőzzük. A fegyelemhez és a felelősség-szelleméhez való hozzászokás ugyanis nem hét – tíz éves kor után kell, elkezdődjön és főként nem (a szülőnél sokkal kevesebb eszközzel és joggal rendelkező tanítók – tanárok által) az iskolában! És amennyiben sikerül a Viola spirituális nevelési tanulmányát úgy végig olvasnia valakinek, hogy lehetőleg inkább elgondolkozzon rajta és ne utasítsa el eleve az ott leírtakat, valószínű, hogy akkor is boldog szülőnek mondhassa magát, amikor a gyermeke – gyermekei - kamasz lesz, sőt: akkor is, amikor fiatal- majd „felnőtt ember”. – Adja az Isten, hogy ez minél többünkkel megtörténjen!

Kozma Szilárd: Gyakorló édesapa és asztrológus

Szerző:  Kozma Szilárd [ 2015.03.12. 13:00 ]
Hozzászólás témája:  Re: Iskolások, azaz osztályok karmikus motívumai

Joó Viola - Kozma Szilárd:


A gyermekek méltóságára való törekvés a felnőtti felelősség ellenében

Azt mondják a modern és a posztmodern pedagógusok, hogy senkivel, semmivel szemben nem szabad erőszakot alkalmazni. Ezért lesz szigorú törvény – mint már a legtöbb Európai országban – a családon belüli erőszakra. Erőszaknak minősül még egy pofon is. Legalábbis már mindenki megrökönyödik, és a fejét rázza, ha csak annyi is fülébe jut, hogy valaki a gyermekét megpofozza, vagy annak a hátára – fenekére ver időnként.
De vizsgáljuk meg részletesen és közelebbről a kérdést. Csakugyan a gyermekeink lelki épségéről, méltóságáról szól ez a megható elmélet és felelősség-félretoló humanista magatartás?
Hogyan óvom meg a gyermekem (gyermekeim) méltóságát, ha hagyom, hogy szeszélyes, fegyelmezetlen, betegesen önző és hisztériás, tehát más gyermekekkel szemben, sőt: szélsőséges esetekben a szülőkkel és a tanítókkal, tanárokkal, nevelőkkel is, kíméletlen és gátlástalan legyen? Hogy úton útfélen kiverje a hisztit, hogy féltékenykedjen, irigykedjen, hazudjon, szeszélyeskedjen, másoknak beszóljon, minden szabályt áthágjon? Hogyan óvom meg bármiét is (Főként az életét, a testi épségét!!!), ha a nulla értékű valóság-ismeretével és élettapasztalatával felnőttként kezelve, hagyom hogy a kettőnk kapcsolatában ő vezessen? Miközben el- és beengedem úgy valamilyen közösségbe, hogy a majdhogynem nulla élettapasztalata szerinti elvárásait és igényeit ott erőszakosan érvényesíteni akarja (Merthogy velem, velünk ezt így szokta meg!) és az infantilis, tehát a gyermeki vágyai mellett, a gondolkozása, tehát az esze-járása is, természetesen - felelőtlenül gyermeki még?

Hagyjam neki, hogy amennyiben 10 – 11 évesen szerelmes lesz, már szeretkezzen is, ha 12 – 13 évesen társaságra, szórakozásra vágyik, már bulikba is járjon, hogyha olcsó testi élvezetekre és persze: kábulatra vágyik, alkoholt igyon, cigarettázzon, sőt kábítószert fogyasszon, mert különben a „szakemberek” szerint lábbal tiprom a méltóságát?
Legyünk józanok és lássuk be, hogy ezzel csak a negatív reflexeit, sőt az első sorban rá nézve veszélyes karmáját hagyom végzetesen nőni – vastagodni elhatalmasodni benne! Hogy a gyermekek első sorban azért születnek meg hozzánk, hogy a fizikai világban való felelősségekkel teli élet szabályaira és a fizikai – biológiai törvények tiszteletének a fontosságára rá vezessük, és semmiképpen nem azért, hogy mindettől a figyelmüket elvezessük! Hogy mindebben őket megvezessük, akkor amikor ezek ismerete hiányában úgy viselkednek, hogy nem csak környezetük tagjait (velük egy korú, vagy kisebb testvéreiket, barátaikat) veszélyeztetik, de magukat is!
Méltó? Méltóság? Aztán így felnőve, az élet mire tartja majd őket méltónak? Boldogtalan párkapcsolatokra, mert alkalmazkodni nehezen, vagy egyáltalán nem tud, mert áldozatot vállalni nem tud.
Kiábrándító és meggyötrő érvekkel állnak neki, ha a lábára akar állni. Semmi sem olyan, mint ahogy nevelték. Senki nem néz el és tűr el annyit, mint anya és apa. Újabb és újabb párkapcsolati csalódás. Pótszerek a sosem talált boldogság helyett. Keserűség, képzeleti agresszió, kiéhezettség és kiégettség. Örök öncélúság, boldogság nélkül. Méltó hozzá?
Kínkeserves küzdelem önmaga ellen, ha alkalmazkodni próbál.
Csak szeretni a gyermeket és sosem pofozni. Családi kommunizmus: engedékeny szeretettel a gyermekkorban tartani még kamasz korában, még fiatal felnőtt korában is. Felnőttként elengedni kényszerülve minden alkalmazkodási, áldozathozatali képesség nélkül. És akkor a felnőtti életben – kiderül, hogy sem intelligenciával, sem szépséggel, sem pénzzel nem vehető meg az, amire mindenki vágyik: a boldogság.
A boldogság olyan képességek függvénye melyet öncélúságunk, önzőségünk legyőzése nélkül nem kapunk meg.
JV: "Az én édesanyám nem pofozott, szóval nem sok mindenre tudott rákényszeríteni, házimunkára meg kimondottan nem. Hogy valaha feleség, családanya leszek, nem mondta, úgy gondolta majd én eldöntöm, ha nagy leszek. De én bizony gyerekként utáltam ezeket a témákat, és általában is a női szerepeket. Nem érdekelt. Aztán 16 éves koromtól kezdve 26 éves koromig a szerelemben rettentő sokat szenvedtem. Kamaszként 21 éves koromig annyi ostobaságot tettem, hogy most erősen szégyellem. Ekkor kezdtem komolyabban gondolkozni, de a mégsem sikerült megtalálni a helyem évekig, ezalatt is teljesen rossz felé tereltem az életem.
Ha megmondták volna a szüleim, hogy 18 éves koromig ne legyen fiúm, s ha tiltakozom pofon vágtak volna, lett volna méltóság-tudatom. De nem volt. Mindenki lábbal tiporhatta, annyira élvezet-függő, vagyis megalkuvó, megalázkodó lettem a nagy szabadságomban és méltóságomban. Azt képzeltem, ha feladom magam, akkor boldog lehetek. És megéltem ennek ellenkezőjét is, azt, hogy megátalkodottan lázadtam, pusztán azért, hogy érezzem, különleges - mindenkitől különböző vagyok. Hát nem voltam boldog, így egyáltalán nem lettem az. Egészen 26-27 éves koromig, amikor is a jelenlegi élettársammal megismerkedtünk."

Nem így neveljük a gyermekeinket, nem ilyen elidegenített, mindent rájuk hagyóan felelősnek mondott, hamis felelősséggel vagyis: felelőtlenséggel… Hogy és mikor, mitől vállalnak ezek a szülők felelősséget? Látom a mai gyermekeket, a lépcsőházunk és a közeli bolt előtt felnőttet játszó, vagyis az iskolából ellógva, a szüleik figyelem-körén kívülre „menekülten”, lazán cigizős, csókolózós fiatalok, akik nyegle nagyképűséggel trágárul beszélnek a divatosan kirívó és figyelem felkeltő ruháikban. Így vigyáztak és vigyáznak a szüleik a gyermekeik emberi méltóságára? Ez az eredmény? Ez a boldogság, amit ilyen korán elérhetnek? Ez a méltóságuk?
Néhány napja a szülő értekezleten azt mondja az iskola szociál-pedagógusa a 10 éves gyermekekről: ebben a korban megjelenik, hogy szégyellik a szülőt, nem fogják meg annak kezét az utcán.
A mi gyermekeink nem szégyellnek minket, de nem is fogadunk el tőlük nemet. Pl., ha az utcán azt mondjuk, vigyázzanak magukra és egymásra, egymással vagy velem kézen fogva jönnek.
Mi nem kezeljük őket zsenge gyermekkoruk ellenére, szexre kész kis felnőtteknek, akiknek pl. lenne elég felelősségük és eszük eldönteni, hogy érdemes-e minden megkívánt más nemű személlyel szeretkezniük, horror filmet nézniük, dohányozniuk, alkoholt inniuk, buliba járniuk, és öncélú vágykielégítésből, vagy, szimpla unalom-üzésből szexelniük. Ettől szerintünk nem jönne meg és nem erősödne a méltóságuk, az egészséges öntudatuk. És nem lenne több élettapasztalatuk, mert a szerelemre és a szexualitásra még nem érett egy kamasz sem, tehát nem is tud belőle megfelelő következtetéseket levonni, nem is érett még hozzá, sem szellemileg, sem érzelmileg, még ha testileg úgy is tűnik, pl. egy 16-17 éves lánynál.
Manapság a legtöbb szülőnek ez utóbbiak megengedése mind normálisnak számít. Ez a családi-otthoni kommunizmus, a megelőlegezett felnőttség, ami, akkor amikor kellene és ideje lenne, majd egyáltalán nem lesz!
Azok ugyanis, akiket ilyen módon felnőttként kezeltek, ahelyett hogy a felnőtti létre: a felelősségvállalásra és az autonóm viselkedésre – gondolkozásra, az önfenntartáshoz, a családeltartáshoz szükséges munka-szeretetre készítették volna, a legtöbbjük sosem tud felnőni és alkalmatlanság-érzetében depis lesz.
Az elenyésző kisebbség pedig kínkeserves önnevelés, bőséges sors-pofonok és sokszor sajnos tragédiák árán tanulja meg azt, hogy felnőttként mit kell tennie, hogyan is kell egyáltalán viselkednie.

Kedves szülőtársaim, nőtársaim!
Ezeknek a tudatában ítéljük el, fitymáljuk, gyűlöljük és üldözzük a gyermekeinkkel szemben igényes – elváró, tehát határozott, és erélyes apákat, anyákat és a következetes, nevelő célzatú szülői pofonokat. Ebben a tudatban örvendjünk a készülődő családon belüli erőszak új törvénynek, amely erőszakként ismer fel egy olyan nevelő eszközt, amely maximum egy órás enyhe arcpírt okozva, megóvja a családi és más közösségeket a gyermekkori önzőség hisztérikus dührohamaitól, az örökös gyermeki elégedetlenségtől, az életveszélyes ötletektől és indulatoktól, hazugságoktól, felelősségvállalás-ellenzéstől, a soha fel-nem-növéstől, a komolytalanul és öncélúan tönkretett párkapcsolati és alapított-családi élettől.

Hogy-hogy a mi gyermekeink nem szégyellnek minket? Hogy mernek velünk kézen fogva jönni, minket és egymást megölelni, megpuszilni? Hogy-hogy egészségesek és vidámak?
És miért mondta még Ranschburg Jenő is, hogy az rendben van, ha a kamasz hülyének nézi a szülőt és a hátát mutatja neki, ha szűk lesz neki a család és csak azért el-vissza metrózgat, csak hogy addig se legyen otthon? Sajnos, ma normálisnak veszi ezeket a devianciákat a pszichológia, és persze azt is, ha valaki nem akar egyáltalán gyermeket. És aki kényezteti és kiszolgálja a gyermekeit, sőt: fél a gyermeke hisztérizálásaitól, és joggal ezt az elidegenedett viselkedést kapja hálául a gyermekeitől (ezt engedi nekik, ehhez szoktatja) az bizony csakis azt érezheti és képzelheti, hogy valami nagyon nincs rendbe azzal a mesével, hogy a gyermekek örömet és boldogságot okoznak, és az nem fog egynél vagy maximum kettőnél több ilyen „ártatlan boldogságot” vállalni.
A nemzet emiatt a tudományosan és humánusan hangzó, pszicho-pedagógiai agyrém miatt, „zavartalanul” tovább sorvad. 100 év múlva vajon kik laknak majd a Kárpát-medencében? A meghatón pszichologizáló magyarok nem, az biztos.
Ez a családi törvény beteszi majd nekünk a kaput, biztosítja azt, hogy magyar nagy-családok a jövőben ne is nagyon legyenek. Mert felelősségteljes és egészséges nevelés nem lehetséges, sem nevelő pofonok, sem ezzel együtt járó tényleges odafigyelés, vagyis igazi szeretet és valós, jövőre is, tehát a gyermek reális szocializálódási nehézségeire is figyelni képes, gondoskodás nélkül.
Végül is nem csak az apai minőséget szorítják ki a társadalomból Európa szerte, de már a férfi minőséget is, gondolok itt az erélyes magatartás, a határozott fellépéssel szembeni feminista berzenkedésre. Mindenhol finomkodás, minimum a dialektikus szabályoknak eleget tevő viták, rafináltan kifinomodott, fondorlatosan fogalmazott, és egyre inkább nyersen és nyíltan is vállalt férfi-és férfiasság-ellenesség, fasiszta férfi-gyűlölet. Ami ezeknek a modern "női-párti", "feminista" elvárásoknak nem felel meg, már nem lehet civilizált.
De ugyanakkor az is érdekes, hogy a civilizáltaknak egyre nagyobb szükségük van véres akciófilmet nézni kőkemény, odavágós, lövöldözős bruszviliszekkel, melgibzonokkal, továbbá persze minden szexuális tájékozottság és szexuális-technikai felvilágosultság ellenére örömpótló „erotikus” filmeket nézni. Valahogy a világias, liberális nézetek szerint élők nélkülöznek az életükből néhány dolgot, amelyeket extrém mennyiségű fiktív-szélsőséggel próbálnak kompenzálni. Kielégíteni ez irányú igényüket.

Vajon sikerrel? Értem ezalatt, hogy tényleg boldog vagyok, ha meglopnak, átvernek, veszélyeztetik az egészségem, a gyermekem testi-lelki épségét és ahelyett, hogy kinyitnám a szám és megmondanám, azt, ami ezeknek a felelősséghárító antiszociálisaknak bűn (hogy harcolok az előbbiekért) ahelyett megnézem a tévében, hogy szegény keményfiú batman milyen nehezen, de végül csak elbánik az igazi rosszfiúkkal. A tévében élvezzük a szemet-szemért, fogat-fogért bosszúállós filmeket, az igazság kiderítési nagymestereket, doktorhauzokat és az eszes, amerikai helyszínelőket, de a valóságban nem kérünk se harcból, se igazságból. Még akkor sem, ha nem a világot kell megmenteni, hanem éppenséggel „csak” magunkat, a házasságunkat, a gyerekeinket…
Ez a nagy civilizált modern valóság.
JV: "Ahogy a párom Kozma Szilárd is megállapította a férfiasság kiszorult a sport és a hadászat színterére. Tehát a párkapcsolatban és a családban már nem tűrhető. És aki ezzel ellenkezni akar, az csak akkor tegye fel a kezét, ha márpedig neki az édesapja parancsolt 18 éves koráig.
Tudom, hogy bőven vannak agresszív beteg emberek, akik indulatból verik a gyermekeiket. De azok a brutális ütések, nem figyelmeztető jellegű, észhez téríteni, illetve a közösségben élés normáinak a betartási szükségére emlékeztetni hivatott, szülői pofonok. Nagy hiba volt mindent egy kalap alá venni és büntetni a nevelő jellegű szülői magatartást, a kézre, vagy fenékre csapásokat. "
Akik nem kaptak pofonokat gyerekként, s most nem is sajnálják, azok nem tudják, hogy most pont azért vesztegelnek vakvágányon, vagy épp futnak a végzetükbe. S nem tudják, hogy csak kezünkbe adott kő a mocsárban az a pszichológia, mely szerint el kell fogadnunk, hogy a kamasz gyermekeink szégyellnek minket, hogy több éve számítógép függők, hogy már kóstolgatják az alkoholt, a cigit és a füvet, hogy pornót néznek és soha nem lesz boldog párkapcsolatuk (nekik még annyira se), nem még családjuk.

Szerző:  Kozma Szilárd [ 2016.01.19. 22:39 ]
Hozzászólás témája:  Re: Iskolások, azaz osztályok karmikus motívumai

Szerintem másold le a dolgozatokat, írd oda, hogy külön a magánéleted idejében kellet megíratni őket, mivel a vakációban nem voltak hajlandók elvégezni, és küldd be személyesen Hoffmann Rózsának, hogy értékelje - minősítse (adjon ezekre jegyet!) ő, mivel te nem tudsz erre "megfelelt" minősítést adni, hiszen az egy nagy hazugság. Pontosabban: felelőtlenség lenne a részedről és elégethetnéd a diplomádat, ha ezt a minősítést adnád.

Oldal: 1 / 1 Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
https://www.phpbb.com/