ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - karma-asztrológus fóruma

Kilenc éve, 2000 karácsonya előtt halt meg Enikő kislányunk.
A halálát követő, irtózatos erőfeszítések árán meg tartott Mosonmagyaróvári előadásomon azt mondtam, hogy biztos vagyok abban, hogy ennek a gyermeknek azért kellett meghalnia, hogy a szülei újjá születhessenek.
Annak reményében tehát, hogy a halálának a 10-ik évfordulójára az édesanyja is újjá születik végre, és véglegesen megszabadul az őt következetesen a hazudozás és a titkolózás poklába záró édesanya Ferenc Magdolna áldatlan befolyása és misztikus (rejki - boszorkányos) hatalma alól, rendre közölni fogom azokat az Emőke által írt regény-fejezeteket és a szülési élményeiből merített tanulmányokat, amelyeknek a nyilvánosság elöli eltiltása - Emőkének a honlapjáról való letörlése - érdekében, Kozma Emőkét az Emőke fogantatása után elkövetett bűneit és csalásait még mindig rejtegetni kívánó anyja újból elválasztotta a családjától és magához rendelte 2009 nyár végén.

Bár a következő fejezet a regény 3. fejezetét képezi, mégis ennek a közlésével kezdem, mivel sokan azt állítják, hogy Emőke attól van megzavarodva, hogy nem sikerült feldolgoznia az Enikő halála miatti anyai traumáját:

III. fejezet:


KATARZIS


“ Lassú vívásba
kezd a gitár
Széttörnek a reggel
kelyhei már
Lassú vívásba
kezd a gitár
csitítani nem kell
zokon ha fáj
Mint vér sírdogál
Mint hófúvásba szél
sírva száll

Jaját zokogja
távoli tájért
A Dél izzó homokja
fehér kaméliákért
S hogy hol van ez
És hol volt a hajnal
Hogy a nyíl sehová nem talált
Száraz ágon az elhallgatott dal
utolsó, halott madár
Ó, sajgó gitár
Száz húrral, száz jajjal
járt át a HALÁL.” (Frederico Garçia Lorca)


Azokban a kába szenvedélytől izzó Dobóvári hónapokban, amikor egy borgőzös pince-lokálban ezek a gyilkos verssorok a noteszembe kerültek, meg sem fordult a fejemben, hogy három éven belül két abortusz és egy három hónapos csecsemő halálának bűntudata fogja nyomni a szívemet.
Az egyetemen töltött másfél évből két “érdekes” ember hátborzongatóan izgató és kétségbeejtően nyomorult lénye maradt meg az emlékezetemben. Mintha ugyanazon lény animus-anima párjai lettek volna, annyira elválaszthatatlanul beléívódtak az imaginációmba, vagy, amint azt mostani metafizikai tudásommal látom, az életképzeletemet uraló egyazon ősszörny kivetüléseiként testesültek meg általuk külön női és férfi individuumokként a fizikai életemben. Ben Ali hatása, akitől a fenti verssorok származnak, kétségtelenül nagyobb volt, hiszen ellentétes nemű lényként nyugtalanító szenvedélyessége mellett a fizikai vonzerejével is felkorbácsolta a vágyéletemet. Női párja, Cynthia, viszont, a hideg és éjfekete szűzkurva-lényével láncolt magához, mígnem e kettős bűn-szövetség lelki-szellemi nyomorában egyre jobban kezdtem gyűlölni magamat. De a velük való találkozásom történeteit inkább egy másik fejezetben tárgyalom, most csak annyi fontos az egészből, hogy ebből az kiútkereső öngyűlöletből fogantam meg Verácska foganásakor és ez az istenellenes élet-félelem, személytelen önzés és függetlenségi vágy ölte meg sorjában a magzatjaimat Verácska születése után, Lángocska tragikus haláláig elmenően. Lángocska halála egy olyan sötét gócpont az életemben, a tudattalanomban, hogy ha nem sikerül feldolgoznom magamban azt az egy évet, amíg megfoggant, megszületett és meghalt, nincsen semmi értelme a további életemnek. És a gyermekeim egészsége, boldogsága, családom jóléte a tét, dolgoznom kell, ásnom kell magamban egyre mélyebbre a tudattalanomban, mígnem tovább lépve az elvesztése fájdalmán és bűntudatán fel nem oldom a tudattalanomat manipuláló, gyermek- és életellenes, fény- és személyiségellenes programjaimat.
Két év telt már el Lángocska hirtelen távozása óta és most kezd a helyére kerülni a lelkemben, a szellememben az a tény, hogy ő már nincs többé, elveszítettem egy értékes emberi életet és most tudatosul bennem az a tény is, hogy az emlékét és elvesztésének a fájdalmát hiába is próbálnám elnyomni magamban, mert a halálának újra és újra felbukkanó képei az egyedüli “biztosíték“ a lelkiismeretemben arra, hogy hasonló tragédia ne ismétlődjék meg az életemben. Két éve már, hogy ezekben az őszi napokban, amikor Lángocska születésének és rövid életének, hirtelen elmúlásának a történései végtelen ismétlődésben le-leperegnek a képzeletemben, csúnyán meghűlök, kapar a torkom, köhécselek és velem együtt szenved Verácska is, érzékeny “lélek-nyulványként“, mint “egy test, egy lélek“, mint mentális-képzeleti zavartságom, agresszivitásom és sorstámadásom leghűségesebb tükre. Ó, ha az anyák olvasni tudnának ezekben a gyermek-tükrökben! Mennyi tragédiát lehetne megelőzni, mennyi könnyet, mennyi álmatlan éjszakát! Egy hatalmas érzelmi zűrzavar támad bennem minden ősszel, a hideg novemberi napok közeledtével, és a Halottak Napja, a maga borongós, ködös hangulatával keserves érzéseket idéz bennem. Amíg a gyász, a bánat, a szomorúság, a bűntudat és másrészt a családtagjaim egészsége fölött érzett megkönnyebbülés, az élő gyermekeimbe, az általuk sugárzott életörömbe való kapaszkodás ingatják fel és alá a kedélyemet, azt jelenti, hogy nem sikerült feldolgoznom magamban Lángocska halálát és elvesztésének tragédiája nem találta meg a helyét a múltam negatív tapasztalatai között. Nem tudom megbocsátani magamnak a történteket, és érzem, hogy bármennyire is szenvedek a bűntudattól, nem vagyok méltó Lángocska megbocsátására sem. Így érzi ezt az érzelgős, humanista, kishitű lelkem, és ezen a gyengeségemen nem tudok túllépni. Én kellene jobban mondva igazi bűnbánattal megbocsátanom magamnak a tévedésemet és megfogadni éber felelősségvállalással, hibabelátással a jóvátételt: a teremtés-ellenes illetve a hitetlen személyiség-ellenes magatartásom teljesértékű felszámolását. Az egyetlen jóvátétel a gyermekáldás elfogadása, de minél csodálatosabb gyermekeket szülnék is ezentúl a világra, megnyugvás és lelki béke még sokáig nem lesz a szívemben, mert ahogy telnek az évek, és a kis Hajnalka, a kis Verácska csodálatos kislányokká cseperedenek, annál értékesebbé válik az az emberi élet, amit elpusztítottam. Nem, az idő nem fogja begyógyítani a sebeimet, az idő most ellenem játszik a gyógyulásban. Csak a saját éberségemre és elszánt hivatás-tudatomra, csak saját személyes hitemre támaszkodhatok. Igazi hitre és autonóm, szilárd személyi öntudatra kell szert tennem ahhoz, hogy kilábaljak ebből az újjászületései krízisből, amivel Lángocska megjelenése és hirtelen eltűnése által belekerültem, mert a hitetlenségemnek köszönhetem a halálát is: vírusos tüdőgyulladás. Szeretetlen, személytelen, kishitű mentalitásommal nem Lángocska fizikai lénye ellen vétettem, hanem az általa megnyilvánult isteni szellem ellen, azáltal, hogy nem vállaltam fel a személyes felelősséget az életéért, a beléoltott sötét, zavaros szellemi program kitisztításáért, hanem még tovább fokoztam a zavart, a feszültséget a rövidke életében, amíg mellettem volt. Azon alázat helyett hőbörgök és érzékenykedem, zárkózom magamba minden ősszel, amivel a Lángocskában megnyilvánult teremtő szellemnek tartozom, azért hogy nem hittem rendületlenül, a körülmények ellenére (jobban mondva pozitív képzelettel átalakítva zavaros körülményeket beidéző negatív belső képeimet) az élet szentségében, a teremtéssel való kollaboráció illetve a személyi öntudat mágikus hatalmában.
Azzal öltem meg őt, hogy huzamosabb ideig latens személyi konfliktusokat és szélsőséges érzelmi-hangulati átéléseket, mentális-képzeleti zavartságot tartottam fenn a személyemben. Azzal, hogy a részletkérdések gyakorlati megoldása helyett az egész helyzetet el akartam dobni és elmenekülni az életfeladataim elől.
Lángocska halálával nagyon durva beavatást kaptam a negatív anyai imagináció működésébe, megtapasztalhattam a negatív gyermekellenes családi karmám sötétségének a közvetlen következményeit. Megélhettem hús-vér valóságomban azt az egyetemes léttörvényt, hogy aki az isteni igazság ellen vét, az az isteni szellem bosszúját vonja magára. És aki meg akarja nyerni életét, elveszti azt. Az isteni igazság a teremtés-megismerés-kiegyenlítődés hármas-egysége. Ebben az egységlogikában értelmezhető az emberi élet és annak minden mozzanata, tapasztalata és történése.
Lángocska halála elsősorban a teremtés által újból létrejövő, új struktúrájú egység megvalósulása elleni vétekben értelmeződik, másodsorban pedig az abszolut szellem szabad, feltétlen, a személyi individuumon, a személyiség szakrális teremtőerőin keresztüli megnyilvánulása elleni vétekben. Harmadsorban a tapasztalati ismeret, a fizikai lét határhelyzeteinek a megismerése által megvalósuló kiegyenlítődés elleni vétekben. Nem elég, hogy nem voltam képes otthont teremteni számára, amikor megszületett, de még a gyermekáldás, a termékenység őselvét is megtagadtam azzal, hogy születése után két és fél hónappal spirállal vágtam el az útját az életnek, a kiegyenlítődésnek, a gyarapodásnak a családban - és az Ok-Okozat törvénye szerint közvetlenül a tulajdon gyermekem életének. Nincs mentségem a halálában való vétkességemet illetően, még ha a körülmények ártatlanságomat bizonyítanák is. Nincs amiért mentegetőznöm: sorsneheztelésem melegágyat biztosított azoknak az “import-vírusoknak“, amelyek felfalták a csecsemőt. Mivel nem tudtam a sorsneheztelő, romboló hangulataimon felülemelkedni, és támadtam a sorsomat a Sámánföldi elzártsági állapotaim, kényelmetlenségeim, a rendszeres fizikai erőfeszítéseket követelő sorshelyzetem miatt, önkéntelenül a saját gyermekeimet, Királyt, de főként Lángocskát is támadtam a lelkem mélyén, mintha ők lettek volna a hibások, hogy elhagytam a kényelmes otthonomat és nekivágtam a nagyvilágnak. Abban a feszült szellemi-lelkiállapotban, amibe kerültem tizenegy héttel a születése után, a vibráció törvénye alapján pontosan egy vírus lepte hellyel kellett kapcsolatba kerülnünk. Nem is beszélve a szivárgó gázkályháról, amely majdnem a halálba küldte az egész családot.
Jelzéseket kaptam már a méhlepény problematikus helyzetével arra, hogy a lét egységéről lezártam magam és a családom egységét is veszélybe hoztam a gyermekellenes mentalitásommal, képzeletemmel. Jelzést kaptam a születése előtt is a húgyhólyaggyulladásommal, a fogfájásaimmal, a hűlésemmel a születése után. Azon a reggel, amikor megszületett, megszúrtam a mutatóujjamat, miután az orvosnő megvizsgált és eltakarítottuk a szülés nyomait a lepedőkből, a pelenkákból. Éberebb döntésekre lett volna szüksége az anya részéről azzal a negatív horoszkóppal a kicsinek, hogy életben maradjon, de ahhoz túlságosan elragadtak az életellenes és megismerés-ellenes indulataim és sötét jövőképeim. A tél beáltával, amikor a tüzeléssel ismerkedve latensen támadtam a sorsomat, egyik este szembeszökött velem egy parázs a kályhából és a nyakamnál kiégette a blúzomat. A sorsom feldolgozásához az egész helyzetért teljes felelősséget kellett volna vállalnom, ahhoz, hogy melegebben szerethessek, és bölcsebb megoldásokat találjak a gyakorlati problémáimra. Ehelyett én depresszióval küszködtem a korán sötétedő elzártságomban, miközben a XII. ház beli életfeladataim ellen is lázadtam tudattalanul-tudatosan. Mert akkor este, amikor Verácska is összevágta a két kis mutatóujjacskáját a borotvapengével, úgy, hogy vértől piroslottak a kezecskéi, eldöntöttem, hogy könnyebb, kényelemesebb, civilizáltabb lakást kerestetek Királlyal, ahol lehetőleg a házigazdával sem lesznek összetűzéseink, mint az ottani gazdasszonyunkkal, aki igazi Nyilas-ideológiával szívvel-lélekkel kiszipolyozott bennünket, miközben megjátszotta a nagyvonalú, jóságos patrónát. Gyáva hitetlenségemnek Lukrécia háziasszonyunk csupán a sors provokáló eszköze volt, hogy felébressze a személyi öntudatot, önérzetet bennem és felvállaljam a magasrendű asztrológiai tudatosságba ágyazott hitemet. Ha tévedésekről beszélünk, akkor valahol ott kezdődött az egész, amikor Király után utaztam Körvárra, de legalábbis Verácska elhozatala két héttel a szülés után mindenképp tévedés volt. Tévedés volt a kitelepedésünk, az anyagiakért, a pappírokért való hajsza, de még nagyobb tévedés volt a Sámánföldről való beköltözésünk Láp-Tornyára. Egyszerűen csak ki kellett volna nyitnom idejében a számat és közölnöm Királlyal, hogy nem bírom neheztelés nélkül ezt az őrült hajszát a pappírokért, egyedüllétemben félelmeim, szorongó hangulataim vannak, álljunk le, rendezzük lakhatóbbá a lakást, és tegyünk meg mindent a nyugodtabb lazább, oldottabb együttlétekért. Azért, hogy érezze az a kicsi lélek, hogy családja, meleg otthona van, nem pedig sorsüldözöttként, nem kívánt magzatként jött a világra, gyökértelen, rideg, zavaros anyagi-lelki-szellemi állapotok között. De nem, én hallgattam és pusmogtam magamban az Oroszlán büszkeségével, amely nem tud fejet hajtani a saját gyengeségei előtt, nem tudja elfogadni a vereséget, a kudarcot és gőgösen, fogcsikorgatva próbál helytállni a kihívásoknak, miközben lezárja magában a szeretetet. Túlélni akartam a helyzetet az éber, kreatív problémamaegoldás helyett, a szeretetteljes együttlét helyett.
Amikor azt a vakolatlan, sivár, élettelenségtől kongó házat megláttam, miután nagy nehezen összejött az eső ellenére is a költözés, a dermesztő hidegben, amely a rossz kazánnal nem akart sehogy sem feloszlani, a rossz villanyvezetékekkel, vízkazánnal, a gyomos udvarral, a rossz gázkályhával, amely egy minimális meghittséget biztosított csupán a sebtiben hálóvá alakított kisszobában, éreztem, hogy ezt a helyzetet még kevésbé tudom elfogadni, mint a Sámánföldi elzártságot és “vidéki idillt“, de egyszerűen ledermedtem, se előre, se hátra nem tudtam lépni, se visszamenni, se ottmaradni nem akartam. Aztán Király kérdésére úgy döntöttem, hogy maradunk, hiszen másfél napra a beköltözésünk után még mindig úgy tűnt, hogy a szénkazán megjavítása csak pár óra kérdése és hétfő reggel indulhat az élet. Második ottani gázkályhás esténken azzal a tudattal feküdtünk le, hogy másnap elintéződik a friss szénrakománnyal a fűtés és csupán napok kérdése a ház feljavítása. Nem vettük észre, hogy, amint az utólag keserűen mondtam Királynak, “A Sátán kastélyában víkkendeztünk, és magával vitte a gyermekünket fizetségül!“
Jól felöltöztetve ott aludt a kis Lángocska a szomszéd szobában, hogy a szivárgásgyanús kályhától, ami fejfájást okozott előző reggelre, nehogy valami baja essen. Verácska a kiságyában aludt velünk a kisszobában. Nehezen aludt el a baba, még éjfélkor is azért panaszkodott, hogy éhes és jó étvággyal szopott másodszorra is elalvása előtt. Élénken, kíváncsian kapargatta az oldalamat szopás közben, amint Hajnalka csinálja velem pár hónapos kora óta, épp olyan egészségesnek és boldognak tűnt Lángocska is, betegségnek, láznak, gyulladásnak, halálos kornak nyomát sem lehetett látni rajta.
Abba a fizikai ténybe nehéz belenyugodnom két évvel a halála után, hogy akkor este láttam őt élve utoljára. Mert másnap reggel, amikor Király felkelt, hogy behozza őt szoptatni, mielőtt elmegy elintézni a fűtőanyagot és a kazánjavítást, hiába vártam őket, csak hűlt helyét találtam a kicsinek, és Király hangját hallottam az emeleti kisszobában amint sietve becsapta alul a bejárati ajtót, felkiáltva nekem valamit, de nem tudtam kivenni a szavakat. Utólag elmesélte nekem, hogyan rohant oda a babához, hogyan rohant vele az úton a kezében a még meleg csecsemővel a kórházba és hogyan kellett végignéznie tehetetlenül, amint a levetkőztetett kis gyermektest pillanatok alatt hideg hullává merevedik az orvosok kezében, átszállítják a hullaházba, kezébe nyomják a ruhácskáit és kituszkolják Királyt a kórház udvarára. Két óráig üvöltözött ott a fájdalomtól és nem tudta, hogyan jöjjön vissza hozzánk a kicsi halálhírével. Pillanatok alatt fel kellett dolgoznia azt, amit nem is sejtett soha addig, azt hogy elveszítette a gyermekét, hogy visszahozhatatlanul elment és nincs többé. Egyetlen szalmaszál az őrület tengerében a felelősség felvállalása. Ezt tette ő ott a mélységes rettenet óráiban akkor a hullaház előtt és erre kért meg engem is aznap este, amikor a gyász őrületében kapaszkodót kerestem a valósághoz, amelyben ott várt rám Verácska két éves törékeny kicsi életével, sóvárogva a gondoskodásomra, szorongva kapaszkodva a szeretetembe. Másnap reggelre kihallgatásra voltunk rendelve a helyi rendőrkapitányságra, ahol kivizsgálták a halál körülményeit.
De én azalatt a két óra alatt, amíg Király a baba ruháival összetörten, zokogva visszatért, hihetetlen önuralmat erőltettem magamra, amely nem kényszer volt, hanem éppen abból a hatalmas bűntudatból származott, amit mindvégig éreztem magamban Lángocskával szemben, a megfoganása óta, amíg a szívem alatt hordtam, amíg szoptattam és vigyáztam rá. Ez a bűntudat összevegyűlt a szeretetemmel átvilágítatlanul, egyre mélyebbre sűlyesztve, mígnem teljesen meg nem mérgezte azt. Annyira a magaménak mint ahogy Verácskát, vagy még inkább Hajnalkát éreztem, soha nem tudtam érezni őt, mindössze két hétig a születése után, amíg Király vissza nem tért Verácskával Romániából. Miközben Király a hullaház előtt örjöngött a fájdalomtól, én ott sétáltam fel és alá a fehér-fekete kockás kövezeten a Láp-Tornyai bérház folyósóján és ahogy múltak a percek, egyre inkább úgy éreztem, hogy valami olyan történt, ami egész addigi életemet meg fogja változtatni. Akár visszatér Király a babával, akár nem, elvágták a filmet, és a folytatás az én józanságomtól függ. És én csak sétáltam, sétáltam, minden lépésemmel józanabb és józanabb lettem, mire Király visszatért a kórházból, már csak egy hatalmas jégtömb volt a mellkasomban, a szívem helyén. Magamba fagyasztottam a gyermekét vesztett anya gyászát, meg tudtam tenni a halálhírrel való fizikai szembesülés előtt, mert mindvégig a három hónap alatt balsejtelmek, szorongások, kételyek és nyugtalan sötétség tartották fogva a képzeletemet és ez a sötétség végül megfojtotta, lemérgezte a magzatomat.
Rettenetes volt a karácsonyi készülődéstől zsibongó embertömegben ételt vásárolni a Közértben Lángocska halálának reggelén, mialatt a rendőrők a helyszínt vizsgálták, miközben tudatosítanom kellett magamban azt, hogy elveszítettem valamit, ami nem is volt igazán az enyém, mert soha nem vállaltam fel érte azt az “egy test, egy lélek“ felelősséget, amit a másik kislányaimért a fogantatásuktól kezdve, ellenérzésekkel, szorongásokkal ugyan, de teljes lényemmel felvállaltam.
A rendőrségi kivizsgálás simán lezajlott és megállapítottak előbb egy korai csecsemőhalált, majd egy vírusos tüdőgyulladást a halál okaként. Amíg a kihallgatásomra vártam a folyósón, úgy éreztem, Lángocska szelleme kiszakad a szívemből és szétterjed a folyósókon, az ajtókon át az utcára, az emberek közé. Belélegzem és kiszívom őt a többiekkel együtt, mint a levegőt. Jelen van, mint...mint...mint a szeretet, amely élettel hat át mindent, amit megérint. Mert a szeretet maga az élet és az élet maga a szeretet. Csak a fényről nem tudtam akkor még semmit. Nem értettem az isteni kiegyenlítődést. Az imaginációt.
Az a jégtömb, ami a fájdalom őrületétől megmentette a tudatomat akkor szilárdult meg bennem, amikor negyednapra láthattam végre legalább Lángocska holttestét a hullaházban a hamvasztása előtt, és amikor bizalmas kettesben a hullaőrrel megsimogatva jéghideg ujjacskáit, csókot leheltem a homlokára, amely már nem tudta felmelegíteni. Az akkor érzett hideg átsugárzott a szívembe és csupán Hajnalka születése után egy hónappal, tehát több mint két évvel a halála után kezdett felolvadni a lelkemben, amikor az első “védőoltás“ után megbizonyosodott bennem az a felismerés, hogy ezt a kicsi lényt senki és semmi nem veheti el tőlem az égvilágon, amíg teljes lényemmel szeretem őt és hiszek az általa megnyilvánult, örök isteni szellemben. Ámen.


Sámánföld, 2000 Karácsonyán. Mars napja.

Lángocska kislányom egy hete meghalt tüdőgyulladásban, de az is lehet, hogy valami komplex agyhártyavírus robbantotta szét a tüdejét. Számomra nem a halálának ténye a megdöbbentő, hanem inkább a körülményei, illetve ahogyan lereagáltam személy szerint a történteket. A megdöbbentő számomra még mindig az, hogy úgy érzem magam most, mintha egy lázas kábulatból, egy rémálomból ébrednék, mintha egy előre elrendelt drámának lett volna vége. (Vagy csak egy felvonásnak belőle, nem tudom.) Nemcsak, hogy kicsúszott a talaj a lábam alól, de egy hajszálon múlt, hogy meg nem őrültem, azon, hogy nem én kellett akkor reggel kórházba rohanjak a kicsi holttestével, hanem Király, és utána is Király segített feldolgozni a történteket. Mindig Király segít, bármi is történik velem. Amit a kézzel írt naplómban eddig be mertem ismerni magamnak, az az, hogy GYILKOS VAGYOK. Lángocska a gyilkos imaginációm áldozata. Ahogy a hullaboncoló asztalon megpillantottam a jéghideg, játékbaba-testét, már tudtam, hogy ez a Waldjägeréktől kapott Nissy baba másodpéldánya. Egyszerű a magyarázat: megöltem, hogy ne sírjon. Valahányszor sírni kezdett, reszketett a gyomrom a szorongó, latens ölésvágytól, de az is lehet, hogy Királyt szerettem volna megölni azért, amiért zavarja Lángocska sírása. A megdöbbentő nem az, hogy szerettem, hanem az, hogy mi lappangott az anyai szeretetem alatt. Most zavarban vagyok, el akarom fojtani még azt a kevéske szeretet is, amit éreztem iránta, mert úgy érzem, csak megzavar az önleleplezésben, abban, hogy a gyilkossal szembenézzek. Még sincs bűntudatom úgy igazából a történtek miatt, bármennyire is szenvedek. Csak egy nagy zavart érzek még egyelőre, és kezdem elfojtani az érzelmeimet. Mint ahogy egész életemben csináltam. Mert ha visszagondolok az utóbbi négy évemre, mind csak a halál felé tartottam a kínlódásaimmal, nem az újjászületés felé.
A Lilithem sugallta tévkoncepciók és önkéntelen csalási, kurválkodási késztetések így járultak hozzá személyes életválságom elmélyüléséhez: a Király férfibarátai utáni önkéntelen és irracionális sóvárgásaimat, illetve a tudattalanomból újra és újra előtörő, feldolgozatlan diák- és egyetemista korom béli (szintén meglehetősen irracionális és szélsőséges) szerelmi-szexuális emlékeimet szüntelen belső vívódások, önvád és bűntudat közepette elfojtani próbáltam, és nem feloldani. Szüntelen másságra való sóvárgásra van beállítva az imaginációm és irracionális módon sóvárgok a negatív érzelmi állapotokra, krízishelyzetekre, halálközeli élményekre, mert akkor “élvez” az asztráltestem, amikor szenvedhet (kéjeleghet a szenvedésben). Ezáltal olyan feszült és alacsony vibrációs állapotokat idéztem be magamnak, amelyek lehetetlenné tették számomra személyiségem teljes értékű kibontakozását, kreatív energiáim harmonikus felszínre hozását. Még amikor Lángocska születése előtt egy hónappal megjelentek a cigányok a szomszéd házban, én már a Lilithem szerint imagináltam, már elvesztettem a lelki nyugalmamat, már elkezdtem a szorongást a szülés és a gyermekágyas időszak miatt. Meg kell szabadulnom a kiszolgáltatottság képzetétől, mert ez vitte a halál torkába Lángocskát. Menekülni kezdtem a saját imaginációm elől, miközben azt hittem, hogy a külső körülményeim elől menekülök!
Az 1999. augusztus 11.-kei napfogyatkozás előtti hónapokban még messze álltam az újjászületéstől, önmagam újjászülésétől. Sőt, akkoriban egyszerre három-négy srácba voltam “szerelmes”. Ezért régi önmagam halála helyett a (hiszen a fizikai fogantatás csupán következménye az anya lelki-szellemi feszültségeinek) a kamaszkorom óta folytonos felfázásoktól gyulladt (anyámtól átöröklött szexuális-kiegyenlítődési problémáimat tükröző) méhemben rosszul (túl közel a méhszájhoz) fogant meg egy magzat, amelynek egészséges kihordására és megszülésére akkoriban képtelennek éreztem magamat. Azaz életképzeletemben az anyaság és az áldott állapot, a bőség és a testi-leki-szellemi harmónia nem kapcsolódtak össze: korrupt tévképzeteim miatt féltem a gyermekáldástól, a szegénység, a nyomorúság, a szabadságvesztés forrását láttam benne és semmiképpen sem az isteni áldást. Mihelyt a családi fészekbe valamelyest beágyazhattam magamat, már elkezdtem az otthon önkéntelen rombolását, bemocskolását, még ha csak félelmek és elfojtott sóvárgások szintjén is, de nem éreztem jól magam az otthonomban, ezért menekülni akartam öntudatlanul a helyzet kreatív megoldása helyett.
Nagy szorongások közepette ügyeskedtem ki magamnak őszire egy helyettesítő tanári állást anyagi nehézségeink ürügyén a helyi volt pionírháznál és tovább szorongtam, most már sokkal agresszívebben és nagyobb gyűlölettel a “kiszolgáltatott szülőedénységem” tévképzetétől és támadtam az ismét megfoganni készülő magzatomat (minden menstruáció-késés miatt meghűltem augusztustól kezdődően el egészen február végéig, amikor az orvosi vizsgálat is beigazolta a “terhességet”) . Mert én akkoriban még idióta terhesként aggódtam a saját és a leendő gyermekem egészségéért… mentálisan beidézve a méhlepény kezdeti komplikációit. Annyira féltem attól, hogy nem lesz egészséges, hogy tényleg nyomorék Jupiter lábujjal született Lángocska, a bal lábán. Sőt, attól is féltem, hogy pszihikailag sem lesz normális, a csípőficam gyanúja meg végképp kétségbeejtett, olyannyira, hogy legszívesebben egy újabb, egészségesebb gyermek után kezdtem sóvárogni tudattalanul (ami persze Lángocska “megsemmisítésének” az ördögi vágyát indította el a lelkem mélyén bennem).
Király március végi elutazása után arra törekedtem, hogy megbomlott testi-lelki-szellemi egyensúlyom helyreállításával születendő gyermekem egészségét, az áldott állapotot visszahozzam a szívembe, a lelkembe, az imaginációmba. De a bűntudat megmaradt a születése után is, mert a bennem rejlő gyilkossal nem mertem farkas szemet nézni.
A megtisztított életképzelet fontosságára csak most kezdek ráébredni, fájdalmas tapasztalataim utólagos értelmezése során, most már úgy érzem, hogy második gyermekem halálával régi infantilis, éretlen énemet (negatív énképemet) is sikerült eleresztenem. Lángocska halálának körülményei rádöbbentettek arra, hogy ÉN vagyok a családi tűzhely igazi őrzője, nem Király, mert az életadás fizikai felelőssége és a létről való gondoskodás, a családi egység és a szeretet, az otthoni meleg megtartásának a felelőssége elsődlegesen az én felelősségem. Semmi “külső eszközöm” sincs erre az életfeladatra csak az ördögi imaginációm megtisztítása, pontosan azért mert a biológiai fogantatásom időszakában anyám imaginációját elsősorban a családi zűrzavaros, puskaporos légkör érzelgősen agresszív hőbörgéseiből való menekülés mozgatta, egész életképzeletét a családtól és az anyaságtól való menekülés, a lázadás szorongó gyűlölete foglalta le. Meg a világi élvezetek utáni sóvárgások, képzelgések, fantazmagóriák. A külső körülményeim megváltoztatása a belső körülményeim, vagyis az életképzeletem megtisztítása, megváltoztatása nélkül semmit sem ér. E tévedésem kergette a halálba Lángocskát. Megijedtem a kétszeres anyaságom terhétől, mert meg akartam nyerni az életemet. Valahányszor a menekülést választom, a sötét imaginációmnak engedem át a sorsom irányítását. Változás-és változtatás-ellenes imaginációm van, mely a megfordulási képtelenségével kizárólag a megsemmisülésre, az értéktelen és irracionális szenvelgésre sóvárog. A megdöbbentő az, hogy a gyermekem életben tartásának a primitív anyai ösztöne nem ösztönzött a pozitív változtatásokra, hanem csupán a szorongásra és a helyzet passzív feladására. Mert igazából ezzel a negatív imaginációval nem hittem a pozitív változás lehetőségében, illetve nem láttam értelmét annak, hogy a helyzetemet bármiféle irányban is megváltoztassam. Átmenetiség uralkodott ebben a lakásban a beköltözésünk óta, mint ahogy a problémáim szüntelen elhalasztásával az egész életemben káosz és átmenetiség uralkodik. Jelenleg Lángocska halála még távolabb szakított lelkileg a régi családtagjaimtól, mert nem közölhetem tiszta lelkiismerettel velük a halálhírt, hiszen én erőszakoltam ki időnap előtt Verácska elhozatalát, ami a problémáim vízözönét elindította. Anyám terhessége sorompóként áll most a két család között és a legjobb megoldás jelenlegi elképzelésem szerint elzárkózás. A tenni akarási és probléma megoldási képtelenségem ölte meg Lángocskát. A rombolási programot a cselekvési képtelenségem aktiválta, működtette. Mert minél passzívabb vagyok fizikailag, a mentális negatív irányú, romboló tevékenységem annál aktívabb és annál ellenőrizhetetlenebb. Dh. Uránusz-Mars: fizikai-mentális renyheség, lustaság, passzivitás: félelem a spontán információ-beviteltől, - behatolástól, akaratgyengeség, szervezési és megtervezési nehézségek, kolaborációs képtelenség - irracionális ellenségképzetek - ezek váltják ki a negatív jövőképet a Halak Sárkányfarokkal együtt. Az állandó szorongásom a homályos, bizonytalan jövőtől megölte Lángocskát. Érte már nem kell aggódnom. Ő már biztonságban van.

Újév másodnapja. Mars napja.

Ma hoztak a soproni hallgatók fűtőtesteket, ágyneműt, vasalót, evőeszközöket, elvileg bármikor elköltözhetnénk innen, de Lángocska halála teljesen leblokkolta az ilyen menekülésszerű ambícióimat. Engem azzal a negatív Uránusszal és Szaturnusz-Merkurral nem szabadott volna annyit kényeztessenek, kímélgessenek a fizikai és racionális erőfeszítésektől, mert hiába nőttem fel, de a konkrét, hétköznapi életgyakorlat szintjén egy naiv, magatehetetlen, önállótlan gyermek vagyok még. A gondolkozásom is gyerekes, infantilis, irreális és tele van kipróbálatlan előítéletekkel. A XII. házamban van az igazi atombomba elrejtve, a sötét, romboló imagináció az öcsém horoszkópjában is visszatér (Dh Plutó a Skorpióban XII ház- dh Mars-Vénusz a XI. házcsúcson + dh Lilith a Vízöntőben-Hold az Oroszlánban)De a XII. ház úgy látszik a családi karmám adóssága, mert a nagyszülőknél is jelentkezik a probléma. (Nagymamám lábszárfekélye!!!) Az egyedüllét fizikai helyzete önmagában automatikusan elindítja bennem a negatív imaginációs tevékenységet, mert hamis egységtudatban, homályos fantáziavilágban élek, ami állandó létbizonytalanságban tart, konkrét realitásérzék nélkül. Mint ahogy Lángocska gondozásában is túlbecsültem a tulajdon képességeimet. Szeretet és bizalom nélkül nem tudok tanulni a tapasztalataimból. Nem elviselni és kibírni kell az életet, hanem szeretni. Ez volt a legalapvetőbb tévedésem. A mentális önfelszabadítási képességemet a krízishelyzetek indítják be, azáltal, hogy kreativitásra, konkrét irányváltoztatásokra kényszerítenek. A gyakorlati eszemet viszont csakis a felhalmozott tudásom kipróbálása, alkalmazása növelheti. Nem vagyok buta, de a realizációs képességemet zavarja az a dh. Lilith-Jupiter a VIII. házban, mert rejtőzködök és magyarázkodok a gyökre való visszavezetés helyett:hitetlen vagyok inkább, az asztrológiában sem hiszek úgy, mint életem személyiségem bázisában. Lángocska haláláért sem tudok még egyértelmű felelősséget felvállalni, mert a megtérés vágya hiányzik belőlem azzal a két negatív pajzzsal: dh Uránusz-Nap-Mars, dh Plutó-Szaturnusz-Jupiter). A gyáva, meghunyászkodó Oroszlán a nyerészkedő, hipokrita, hitetlen Nyilas egoizmusával párosulva kemény fényellenes mentalitásra ösztönöz. Ami ellen Jézus is a leghevesebben lázadt: elrejteni az isteni igazságot. A fényt a véka alá rejteni. Önmagammal kapcsolatosan veszélyesen negatív szuggesztióim vannak, az egyedülléteimet öngyalázásra, önmocskolásra használom, felváltva a sorsom támadásával, káromlásával. Ezt a(z) (ön)romboló programom teteti velem önkéntelenül a kreatív sorsfeloldás helyett: dh Skorpió Uránusz XII. ház. Önmagában a határhelyzeti állapot érzékelése is elindítja bennem a romboló programot, hiszen én igazában a megsemmisülés és megsemmisítés kényszerét hordom magamban anyám fogantatásom körüli öngyilkossági, magzateltevési átéléseinek köszönhetően. A határállapot érzékelése irracionális halálvágyat és a helyzet megsemmisítésének a vágyát indítja el bennem. A problémamegoldás helyett a sötét képzelgések és irracionális szorongások mentálisan szétbontják a nehéz élethelyzeteimet. Lángocska egy nehéz probléma volt számomra, mert szellemileg felkészületlen, vagyis gyenge és korrupt voltam egész terhességem alatt és a születése után is. Ahhoz, hogy egészségesen nőhessen fel velem egy olyan nehéz horoszkóppal, mint az övé, nagyon durván szembesülnöm kellett volna a gyengeségeimmel, a képrázataimmal a teljes újjászületésig. Nem tudtam megelőzni a halálát, mert hiányzott belőlem a lelki-szellemi állhatatosság, a tartás, az egyetemes morál, az igazi felelősségtudat.(Oroszlán Nap-Hold, Szűz Merkur-Szaturnusz IX. ház) Azért halt meg Lángocska, mert irracionálisan agresszív szorongásaimmal mentális gondolat-vírusokkkal töltöttem fel a szellemét-lelkét, amihez az oltások a fizikai táptalajt is megadták. A tüdejét a személyes meggyőződéseim, ambícióim felőli hamis információáramoltatás, az önérvényesítési problémáimmal, az életmegnyerési ambícióimmal való szembenézési képtelenségem ölte meg. Az orvost meg a védőnőket támadtam tudattalanul a kiszolgáltatottsági tévképzeteim miatt, mert szellemi lustaságom és gyávaságom miatt irracionálisan félek a szabad akaratérvényesítéstől.

“Anyám,

az álmok nem hazudnak. Lángocska születése előtt egy héttel azt álmodtam, hogy egy labirintusba tévedtem és nem találom a kiutat. Veled is hiába próbáltam kapcsolatba kerülni, nem jutott a telefonszámod az eszembe. Miután egy hétig kínlódtam az álom értelmezésével, egy sötét, őszi hajnalon megszületett Lángocska. Berobbant az életembe, mint egy fényes csillag, felragyogott, mint egy meteor, felcsillant, mint egy szivárvány, mint egy parázsló szikra, és ugyanolyan hirtelen, ahogy megjelent, ki is aludt, mint egy gyertyaláng. Hullócsillag volt, amely három hónap világosságot hozott az életembe, de nem tudtam megőrizni a lángot, a fényt, amit hozott, kihunyt, kialudt hirtelen, és utolsó lobbanásával felperzselt mindent az életemben. Romba döntötte a “hetediziglenes” átok Bábeltornyát, az üknagyanyám, szépnagyanyám, dédnagyanyám, nagyanyám, te és én magam által építgetett hazugság-gyűlölet-otthonokat vitte vissza magával, visszavitte a sötét, jeges halálba, a Seolba, ahonnan keletkeztek. Nem hazudnak az álmok, anyám, mert Lángocska születése után három nappal szintén volt egy álmom, amelyre még mindig borzongva emlékszem vissza, és amelyet csak most, a halála után egy héttel sikerül megfejtenem: azt álmodtam ugyanis akkoriban, hogy egy csupa tükör szobában vagyok, amelynek tükörfalain saját magamat látom különböző életkoraimban, és ezek az arcok egyre fáradtabbak, egyre üresebbek és az őrület rémülete reszket a tekintetükben. Most próbálom megfejteni ezt az álmot is, akárcsak az előbbi labirintus-álmot, megfejteni egész életemet, sorsomat, megfejteni önmagamat. Lángocska volt a labirintus, Lángocska volt a tükör-szoba, valóságnak hittem, mint a labirintusból való kiutat és igaznak, mint a torz tükrök visszfényét. Lángocska a családi karmám romboló programjaival átitatott imaginációm áldozata. Megszületett, hogy meg ne őrüljek, és meghalt, hogy szembenézhessek az őrülettel. Pokoli mélységekből szültél engem, mint ahogy pokoli mélységből születtél te is, anyád és nagyanyád is, és pokoli mélységből született Lángocska is. Én vagyok a jéghideg hullaház boncasztalán kibelezett, cafatokra tépett, a hullafoltoktól puffadt és eltorzult élettelen játékbaba-arc, és én vagyok a halál, amely magával ragadta. Gyilkos anyaságom könnyei jéggé dermedt testét fel nem olvaszthatják, s a hullahamvasztó lángjai visszadobják porát a fekete földnek...
Nem az fáj, hogy Lángocska nincs többé, és az sem, hogy elveszejtésének a bűntudatával most teljesen magamra maradtam, és egész további életem a halálának a jóvátétele lesz számomra, mert ez az égető bűntudat minden pillanatomban a jóvátételre kötelez, és ennek csak egyetlen módja van: ha nem félek többé semmitől. Holnap kezembe adják az elhamvasztott testének a porait, és én nem fogok sírni akkor sem, mint ahogy alig sírtam egy keveset az elmúlt három hét alatt: a könnyek nem segítenek az elengedésben, csak a mélyre hatoló lelkiismeret-vizsgálat, az összes elkövetett vétkek és sorozatos tévedések felismerése, számbavétele és mélységes megbánása. Csak ezután jöhet az igazi megbocsátás és a végleges elengedés.
Hanem az bánt a legjobban, hogy közvetlenül a szülésed előtt kell megtudnod ezt a szomorú hírt, és hogy túl kell tenned magad rajta te is, hogy egészséges gyermeknek adhass életet, ahogy én is túlléptem rajta azért, hogy ne tagadjam meg magamban az élet szeretetét, tovább kell élnem, tudom, Verácskáért, Királyért, és azért a pici emberért, aki majd megfogan a méhemben, és akit már most, tanulva a tévedéseimből, még fzikai jelentkezése előtt jó előre elárasztok szeretettel, igazi isteni szerettel, amely életre segíti őt majd és megtartja őt az életnek. És jó előre hiszek abban, hogy a következő gyermekem az összes gyengeségem és mulasztásom ellenére 360 évet fog élni legalább és végrehajtja majd a szülei összes nagyreményű álmát és vágyát, sőt még olyan dolgokat is sikerül véghezvinnie, amikről mi még álmodni sem mertünk. Mert ezt a magabiztos, határtalan szeretetet és szülői áldást nem kapta meg Lángocska még születése után sem, és ezért húzta vissza magát olyan hirtelen az Isten a testéből.
Jobban mondva az én isteni szellemem szívta őt vissza magába, a szívembe, mert mentenie kellett, ami még menthető, a saját lelki üdvösségemet, hitemet, tudásomat, hogy megtanuljak legalább az elvesztés fájdalmából nyert erővel végre bízni és szeretni, szeretettel élni és cselekedni, egyszóval nem félni, nem rettegni soha többé. Mert a félelem egy adott mértékben természetes: a teremtő Isten is fél a benne lévő őssóvárgás hatására, hogy elveszíti az abszolút állapotot. De kicsi anyám, amikor én fogantam, amikor te fogantál, amikor nagyanyám és dédnagyanyám fogant, ez a félelem iszonyúan nagy volt, átitatva tömény gyűlölettel és hazugsággal. A bűntudat, amiből Lángocska megfogant, a bennem levő teremtő Isten halálfélelméből származott, aki attól félt a tavaly előtt nyári abortusz óta, hogy az ősi anyai teremtőerők magára hagyták, félt az élettől (a fizikai lét határhelyzet-tapasztalataitól) és egyre jobban félt önmagától, a belső sötétségétől.
Tudom, te a halála körülményeire lennél inkább kíváncsi, és ebből a metafizikusi halandzsából alig értesz valamit. De hidd el, Lángocskát a sötét imaginációm, negatív életképzeletem (negatív énképem, ahogy te szoktad mondani) bontotta szét előbb mentálisan, szellemileg-lelkileg, majd fizikailag is, ráeresztve valami gyorsan ölő vírust, ami szétmarcangolta közel négy óra alatt, anélkül hogy mi bármit is sejtettünk volna, az egész szervezetét. Azt hittem, hogy elvittem őt a Sámánföldi házunkból a közeli Láp-Tornya kisvárosba egy tágas, meleg családi házba, holott azért kellett csupán új albérletbe költöznünk két napra, hogy az eltávozásának a fizikai körülményeit megkereshesse magának. Mert a fizikai körülmények eléggé abszurdak, és kellő éberség hiányában, az érzelmeknek és a nagy fájdalomnak engedve csak sajnálatra és értetlen, őrületbe kergető szomorúságra adhatnak okot. Ott legbelül azonban, a tisztánlátó értelem számára, a tragédia végső szellemi-kauzális okai (még ha legalább hétszer hét volna belőlük az egyetemes törvények szerint) lassan-lassan három hét önmarcangolás és mélyre hatoló lelkiismeretvizsgálat után feltárják magukat. Szeretném, ha együttérzés és részvét helyett, ezt a megértő és tisztánlátó értelmet, ezt az éber lelkiismeretet érinthetném meg én is benned ezzel a levéllel, mert a sajnálatoddal semmit sem érek, és én sem azért írok neked, hogy elkeserítselek, mert NEKED ÖRÜLNÖD KELL AZ ÉLETNEK, mint ahogy én is örülök a bennem lezajló pozitív változásnak, megtérésnek, megújulásnak. Mert igen, most már kimondhatom: ez a kicsi lélek azért jött, hogy megváltsa a szüleit. Túl nagy volt a sötétség és túl erős a félelem bennem, hogy az átöröklött romboló, élet-ellenes programjaim hatására elég hitem, tettvágyam szeretem és bátorságom legyen az élethez, a gyakorlati nehézségekhez. Nem olyan nevelést kaptam, hogy a kényes, túlérzékeny, lusta és pesszimista természetemet a fizikai erőfeszítésekhez, a rendszeres felelősségekhez, tűzpróbákhoz szoktassam. Elkényeztetett, önállótlan fiatal anyaként a tudattalanom mélyén lappangó szorongásnak odadobtam a legkisebb nehézségek jelentkezésekor a gyermekemet, mert A PROBLÉMAMEGOLDÓ KÉPESSÉGEM A TŐLED, NAGYANYÁMTÓL, DÉDNAGYANYÁMTÓL ÁTÖRÖKLÖTT ROMBOLÓ- ÉS REJTŐZKÖDŐ PROGRAMOK SZERINT MŰKÖDIK: szemet huny a probléma előtt, mert fél megbirkózni vele, majd ahelyett, hogy megoldaná gyakorlati ésszel, irányváltással az illető helyzetet, gyűlölni, támadni kezdi mentálisan mígnem aztán fizikailag is szétbontja, megsemmisíti. Kétgyermekes anyaságom a család és anyaság-ellenes tudattalanom számára egy ilyen sorsprobléma volt, és én magam idéztem be a negatív sötét hitemmel a fizikai tűrőképességemet látszólag meghaladó körülményeket, HOGY ÜRÜGYEM LEGYEN MEGTAPASZTALNI A HALÁLT, AMIRE FOGANTATÁSOM ÓTA SÓVÁRGOK. Igen, anyám, egy gyilkos lappangott bennem huszonkét éve, lesve mohón az áldozatát, mert habár te az öngyilkossági kísérleteiddel az önrombolást megtapasztaltad, számomra a fogantatásomkor belém ivódott gyilkolási vágy mind ez idáig megmaradt. Mert a kamaszkori fekete mágiázási naplóid, a fogantatásom zavaros körülményei során elfojtott, latens kétségbeesésed, magzatelhajtási vágyad, a férfiak elleni rejtett agresszivitásod és gyűlöleted, azzal az alaptermészettel, ahogy születtem és a humanista, megkímélő neveltetéssel, amit ráadásul kaptam, VÉRÁLDOZATOT KÖVETELT TŐLEM, AMIT EGY ABORTUSSZAL ÉS EGY CSECSEMŐHALÁLLAL KELLETT LERÓNOM, HOGY NE KÍVÁNJAM A HALÁLT TÖBBÉ. A tőled örökölt elfojtott bűntudatnak, (ami annyira gátlásossá tett), és teherbeesési fóbiának a mentális oka az átöröklött élet-ellenes programjainkban keresendő: a félelem attól, hogy nyomorék gyereket szülök egyenértékű azzal a tudattalan irracionális vággyal-szorongással, hogy gyilkolhassak, magáért az öncélú szenvedésért.
A halála fizikai körülményei semmitmondóan abszurdak és szinte dühítően lehetetlenek: a házban, ahova december 16.-án, szombat délután beköltöztünk, másnap estig sem sikerült a “szakembernek” megjavítani a gázkazánt, és két éjszakát aludtunk mi egy rossz (talán szivárgó?) Siesta gázkályhával, ahová elővigyázatosságból Lángocskát nem vittük be éjszakára, hanem a közeli szobában altattuk jól felöltöztetve, azzal a reménnyel, hogy hétfő reggel szenet veszünk majd és beindítjuk a kazánt. Ott a konyhában szedhetett fel valami gyorsan ölő vírust, ami vírusos tüdőgyulladással négy óra alatt megölte. Vasárnap este éjfélkor megszoptattuk és egészségesen leraktuk aludni, és holtan megtaláltuk másnap reggel.
A fizikai körülmények, amiért Lángocska születése után továbbra is szorongtam, szintén nevetségesek: néhány rossz döntés következtében kutyaszorítóba kerültem, amihez Király és a környezetem segítségére lett volna szükségem a felvállalt horoszkóp-készítési és engedély-szerzési hajsza mellett, ezt viszont nem engedte az anyai büszkeségem. Egy bizonyos, ha az oltások és az orvosi ellenőrzések, a védőnői látogatások nem zavarták volna össze az anyai önbizalmat, nagyobb hitem és bátorságom, nagyobb felelősségem maradt volna szembenézni a lelkem mélyén lappangó, szorongva támadó, türelmetlenkedő gyilkossal. Hát ezért kértelek a telefonon arra, hogy ne ereszd ki a mentális felelősséget a kezedből, és bármi történjen is, bármilyen nehézségek is adódjanak számodra ezután (bár azt hiszem a hídvégi téli magányos börtön-helyzeteiddel kiittad már a keserűség méregpoharát!), SOHA NE TÁMADD A SORSODAT ÉS SOHA NE ÉREZD TEHERNEK A GYERMEKEDET, NE BÁND MEG SOHA AZT, HOGY ÉLETET ADTÁL NEKI.
Nem látogathatlak meg egy jó darabig, mert a mentegetőző magyarázkodásnak és vigaszkeresésnek, panaszkodásnak semmi értelme sincsen, és mindenekelőtt azért, mert Lángocska elhamvasztásával régi önmagamat, a külső Istent és a külső Anyát is eltemettem: szabad vagyok.




Sámánföld, 2000 jan. 13. Szeretettel, Erőke.


Jupiter napja. Január 18.


Lángocska egy hónapja halott. És én magamra vállaltam a sorsát, az életfeladatait, mert egészséges kistestvérnek akarok életet adni a közeljövőben, bár racionális tudatommal még elképzelni sem tudom azt, hogy hogyan teremthetném meg számára az érkezéséhez szükséges belső-külső jólétet, harmóniát, anyagi-szellemi beteljesültségi állapotot. Várnom kell még a ciklusom rendeződésével is, és lerobbant fizikai egészségemet újra meg kell szereznem. És ami a legfontosabb: jó előadóvá kell válnom, meg kell tanulnom továbbadni a tudásomat, mert ez számomra személyiségprobléma és az egész erkölcsi alapállásom kulcsa. Nem találhatom meg igazi önmagamat egy bátran, elszántan felvállalt erkölcsi alapálllás nélkül. A múlt hétvégén Budapesten jártam a Dalmáék nagy családi házában és megismerhettem egy másfajta gyermekgondozási módszert, egy másfajta anyaságot. Csak az bánt, hogy amikor információra, segítségre volt szükségem, amikor krízishelyzetekbe kerültem, soha nem akartam, nem mertem kollaborálni a környezetemmel, csak szorongtam és romboltam mentálisan. Pedig nincs más lehetőségem: dh Uránusz a Skorpióban, XII. ház: kifelé és isteni erőim felé is meg kell nyílnom, pontosan a krízishelyzetben, amitől a legjobban begörcsölök, minden információra szükségem van a belső megforduláshoz. Kudarcot vallottam egyik hallgatónkkal, akinél a szállás is megoldódott volna Körváron, mert megijesztettem a horoszkópjával. Egy anyám féle értelmiségiről van szó, aki nem hisz az asztrológiában, mert fél az élettől. A sötét imaginációja foglya. Rosszul megélt anyasága foglya. Számomra az ilyen kudarchelyzetek nagyon veszélyesek, mert a tévedés felelősége még mindig elkeserít, nem hogy mélyebb belátáshoz juttatna. A hitetlenségem áldozata Lángocska. Mindent megadtam neki, csak a hit-teljes, bizalomteljes szeretetet nem. A felelőtlenséget ott követtem el, hogy tűrőképességem határait túllépve, a sötét imaginációmnak táptalajt biztosítottam az alacsonyrendű érzelmi-hangulati állapotaimmal. Most tovább fokozódnak a szenvedéseim, mert beállt a fagy, begyulladtak a fogaim, elkényeztetett, érzékeny, önkímélő lelkemnek-testemnek nehezen megy még az a kevés házimunka is. De nincs más lehetőségem: csak ilyen határhelyzetben tanulhatok meg szeretettel, bizalommal élni. Csak az egymásra utaltság segít nekem megvalósítani a családi egységet. Mert Lángocskával teljesen a Király segítségére voltam utalva, de nem mertem kérni ezt a segítséget, nehogy haza kelljen mennünk Romániába. Menekültem az anyámmal való konfrontációm elől és ez aggresszívvé tett. Személyi gerinctelen gyávaságommal a számkivetettséget választottam és teljes létbizonytalanságban voltam Lángocska születésekor, amikor pedig neki a legnagyobb biztonságra (életképzeletem teljes uralására és a teremtő erőkkel való pozitív kollaborációra, bőség-hitre, kreatív, kiteljesedő önfelszabadításra, törvényes otthonra lett volna szüksége, ahhoz, hogy életben maradhasson, családtaggá váljon). A belső megforduláshoz külső változásokra is szükségem van, nem tudok külső tapasztalatok nélkül újjászületni, megváltozni. Csak ott tévedtem, hogy kifelé erőltettem a változást, amikor a belső irányváltásra lett volna szükségem. Túlélésre kezdtem játszani, amikor el kellett volna fogadnom a krízist és megfordulnom: elfogadnom előfeltételek nélkül és az összes testi-lelki-szellemi erőfeszítéseivel együtt a családanyai életfeladataimat. A következőkben személyes ambíciót kell kovácsolnom magamnak a gyakorlati problémáim felvállalásából az élethez, mert Királynak sem segíthetek a tapasztalatlanságommal, a kishitűségemmel. Az a tévképzetem, hogy rengeteg pénzt kell keresnem azért, hogy visszanyerjem az önbecsülésemet az emberi kapcsolataimban. Félek az emberektől, mert anyagilag gazdagabbak mint én. Nem tudom szeretni őket, mert irigykedem rájuk még mindig, hiába látom, hogy mennyire nyomorultak. Az egyetemes törvények szerint kell megnyilvánulnom, érvényesítenem személyi képességeimet, meggyőződésemet a külvilágban, nem a humanista, kispolgári léthazugságok, tévkoncepciók szerint. El akarom érni az őszinteséget minden emberi viszonyomban, és önmagammal szemben is, mert a meghunyászkodás és a korupt élethelyzetekkel, eszmékkel való kiegyezés egyre jobban dühít, elkeserít. Nem vállalom fel az igazi arcomat, ezért fenyeget újra meg újra az arcüreggyulladás. Számomra a jóságoskodás és lekenyerezésmentes, nyílt kommunikáció és metafizikai alapállás is épp olyan határhelyzet mint a fizikai erőfeszítés. Vagy megnyilvánulok igazi, isteni lényem szerint, vagy pedig támadni és rombolni kezdem a másik embert is, akárcsak amgamat, ha nem tudom megértetni magamat vele: nem tudom visszavezetni az egyetemes isteni igazság realitásához a kapcsolatunkat. Dh Plútó - Merkúr - Szaturnusz - Jupiter - Lilith. Dh Mars-Vénusz, Hold-Nap -Aszcendens. Emberi kapcsolataimban a rejtőzködésre és a hazugságra vagyok beprogramozva a túlérzékenységem miatt. Hagyom hogy megsértsenek, azért, hogy mentálisan támadhassak, közvetlen konfliktusfelvállalás nélkül! Ezért nem mennek az előadások sem, és ezért nincsenek igazi barátaim!


Jupiter napja. Február 22.

A tükörbenézéssel van a baj, nem a tükörrel. Király Meta-főnöke, Dan a legtökéletesebb tükre a hiúságomnak, az Oroszláni önérzetemnek, a becsvágyamnak, illetve ezeket az önkéntelen megnyilvánulási mintákat váltotta ki belőlem a vele való tíz nappal ezelőtti találkozás, azért fájt a szívem olyan nagyon a Calaresti-i “kudarc-élményem” után. Annyira ostobán viselkedtem, hogy a bekövetkezett kudarc kezdettől fogva előrelátható volt, csak én voltam túl kábult ahhoz, hogy időben és térben helyesen tudjak irányt változtatni. Túl sok illúziót fűztem még nagyapámhoz és főleg Danhoz, ahhoz, hogy megőrizzem az éber akaraterőmet. Lángocska életem legfájóbb pontja még mindig, egy jó ideig, ma éjjel például azt álmodtam, hogy feltámadt, nem halt meg, annyira kezd hiányozni, annyira bánt a lelkiismeret. Most már egyre tisztább előttem, hogy én öltem meg, hiszen a spirált is azért akartam, mert megutáltam az anyaságomat, az egész családanyai sorsomat, állapotomat! Miután hazajöttem a nőgyógyásztól, egyre erősebben kezdtem támadni a gyerekeimet, sőt Királyt is, többször átsuhant az agyamon az a gondolat, hogy “de jó lenne, ha csak most készülne megfoganni Lángocska”, “de kár, hogy nem a fogantatása előtt került már be a spirál a méhembe”. Szóval még jobban megbántam a kétszeres anyaságomat, csak arra volt jó az a spirál, csak hogy még inkább tehernek érezzem a gyerekeim gondozását. Nemhiába félek egyre jobban a méhráktól! Iszonyú bűntudatom van, ahogy telnek a hónapok, egyre erősebb az ellenállásom a családanyai szerepemmel szemben, és az az érzésem, a folytonos anyagi-lakásgondjaink is ezt a belső negatív alapállásomat tükrözik. Ürügyül szolgálnak az ellenérzéseimhez. Miért? Mert vannak olyan tévképzetek, hamis elvárások a házassággal, a családi élettel kapcsolatosan, amelyek beteljesülhetetlensége állandó fölösleges feszültségben tart, ettől hull annyira a hajam is. Az a tévképzetem, hogy a családi-feleségi helyzetem megakadályoz az önkiteljesedésemben, a szabadságomban, pedig csak a kurválkodásról kell lemondjak, csak a hazug önimádatomat és hitetlenségemet kell feláldozzam, nem a személyiségemet kell feladnom! Az erős mentális feszültség miatt voltam olyan fáradt a kicsi megszületése és Verácska megérkezése után, hiszen intenzíven támadtam mindvégig a sorsomat, a körülményeimet, egész környezetemet. Még a lakásgondjainkért is én vagyok a felelős, nem Király. A tartózkodási gondjaink pedig a valóságról, a tulajdon létem egyetemes-törvényes alapjairól alkotott tévképzeteimnek, illúzióimnak a következménye. Erkölcsi kríziseim, hitetlenségem következménye végső soron. Ez az erős bűntudat, amit most érzek teljes mértékben elszakít az egyetemes egységtől, az isteni létezéstől és megtölti ellenség-képekkel, negatív jövőképekkel a tudattalanomat, tudatomat, mert a megbocsátás helyett az önbüntetésre, a vezekelésre számítok a lelkiismeretem szintjén. Pedig a jóvátétel nem az ostoba szenvedés és nyomorgás, semmit sem érek a nyomorúsággal, a szegénységgel, csakis a kreatív kollaboráció segíthet, csak a félelem-mentes, pozitív életképzelet. Most a lelkem mélyén csak tovább sóvárgok a nyomorra, a szegénységre, hogy ne kelljen több gyereket szüljek! Ez a jelenlegi krízis-helyzetem kauzális háttere: ismét a sötét imaginációm dolgozik. Inkább szenvedek ostobán, mert a kreatív kollaboráció sokkal nagyobb erőfeszítéseket, belső átalakulást igényelne. Nem merek kérni, nem akarok kérni, mert a bőséggel együtt az életfeladataimat is fel kellene vállalnom, a gyerekszülést, az otthonteremtést is. Az anyaságom kultikus megélésének a hiánya sodort ekkora válsághelyzetbe engem. Rossz, polgári koncepciókra akartam építeni a családot. Langyos bebiztosítottságot akartam kultikus áldozathozatal helyett. (Hét negatív fényszöge van Lángocska Szűz holdjának a XII. házban és szintén hét a Nyilas Plútójának a IV. házcsúcson!) Csak a teljes értékű, hiteles, tiszta személyiségnek van törvényes léte és szabadsága, értéke és értelme. Csak a korrupt ember szorong. Szellemi alapokra építhető csak az igazán értékes és értelmes élet. Nincs kompromisszum.

Szaturnusz napja. Február 24.

Lángocska csakugyan nem született meg lélekben és szellemben igazán, ahogy én ezt a szülés utáni órákban éreztem, csak nem voltam képes racionálisan felfogni, hogy mi történik velünk. Az történt, hogy megöltem fokozatosan a tudattalan szorongásaival és azzal, hogy étertest, asztráltest, mentális test szintjén a születése utáni hetekben is csak zavaros információkat, életellenes átéléseket, tapasztalatokat kapott az anyától és egész környezetéből. 9+3 hónap a teljes értékű születés ciklusa. A magzati lét állapotából nem volt ahogy áttérjen az érett, életképes csecsemő állapotába, mert nem hogy nem szoptattam, nem gondoztam teljes odaadással, de még a meleg otthon és az anyai szeretet lehetőségét is megvontam tőle.


Édesanyám!

Az ígéretemhez híven, máris jelentkezem egy levéllel, amelyet folytatásul szánok az előbbinek, szintén Lángocska halálával kapcsolatosan. Ugyanis olyan dolgokra jöttünk rá a gyermekszüléssel, újszülött gondozással kapcsolatosan, amelyek világmegváltó erejűek vagy legalábbis Nobel-díjra méltóak lennének, ha sikerülne tudományosan is alátámasztani a felismeréseinket. Arról van, szó, hogy a tegnap bejártunk Láptornyára a nőgyógyász orvosnő-ismerősünkhöz, hogy a rendelőjében szervezett előadás után (amely egy immunrendszer-erősítő gyümölcsről szólt) megmutassuk neki Lángocska utólagos szövettani vizsgálati jelentését. A doktornő szakvéleménye szerint Lángocskát egy olyan végzetes, gyorsan ölő vírus támadta meg, amely közvetlenül a meggyengült immunrendszerét mérgezte le órák leforgása alatt, a légutakon behatolva, a szívet és a tüdőt roncsolva a legintenzívebben. Ezt a halálos küzdelmet a három hónapos csecsemő immunrendszere nem bírta ki. És most nagyon figyelj, hogy miért, mert itt a tudományos magyarázat csupán alátámasztja a mi felismeréseinket az örökletes romboló programokról. Az orvostudomány a frissen világra jött csecsemők életében a 3. hónapot végzetesen veszélyes periódusnak tartja a gyermek egészsége szempontjából, mert 3 hónapos korára teljesen elfogynak a magzati kor immunrendszerét erősítő sejtek, a terhességi hormonok által a vérbe került immunanyagok, az úgynevezett immunsejtek. Ekkor történik az első kicserélődés, újjáalakulás a csecsemő immunsejt-rendszere szintjén, ezután alakul ki a saját önálló biológiai immunrendszer, vagyis a 3. hónapban tér át a gyermek az újszülötti-magzati élettani sajátosságokból az életképes csecsemő testi-éteri felépítésére, ekkor kezdődik el az önálló immunrendszer, az önálló étertest kialakulása. Vagyis a 3. hónap egy olyan “fordulópont” a gyermek életében, amely a tényleges születés időpontjának tekinthető, hiszen élete első három hónapja csupán a magzati stádiumból a csecsemő-állapotba való fokozatos átalakulás időszaka, az anyából táplálkozik, az anya életereje élteti és ami a legfontosabb, az anya testi-lelki-szellemi épsége és jóléte a legelemibb létszükséglet a számára. Metafizikailag azt kell ehhez hozzátenni, hogy a 9 hónap nem egy teljes ciklus, hanem a négyszer három, vagyis a 12 hónap adja meg az embernél a születés teljes ciklusát és az első hét életévre jellemző étertest-kialakulás csupán a 0.-ik év 3. hónapjában kezdődik el ténylegesen, a három hónapos kor tehát a fizikai létbe való beágyazódás törvényes időszaka, hiszen az étertest csakrája, a legalsó gyökércsakra közvetlenül az életerő, a nyers fizikai életenergiák csakrája és a Mars uralma alatt áll. Hogy mennyire meghatározó ez a 3. hónap gyermekgyógyászati szempontból, azt az orvosok is jól tudják, ekkor kezdik adni az úgynevezett védőoltások halmazát, mert ezek az immunrendszer aktiválódását serkentő beavatkozások ebben a védtelen időszakban fejthetik ki a legintenzívebb “kódoló-tevékenységet” a kialakulni készülő immunrendszer szintjén. Hogy mennyire terhelő lehet a gyermek egészsége szempontjából ez a védőoltás-roham a méhbe zárt magzati állapot immunvédett állapota után, amikor még az anyai hormonok tökéletes védettséget biztosítottak, arról többé-kevésbé mélyen hallgatnak a nagytudós doktorok, bár Nyugaton éppen ezért 9 hónapos korukig az anyára bízzák a gyermek immunrendszerének az “erősítését”, különösen az anyatejjel táplált csecsemőknél. Három hónapos korban fertőződnek meg a legkönnyebben a csecsemők, ekkor van a legtöbb súlyos kimenetelű légúti fertőzés, a korai csecsemőhalálról és az oltások következtében fellépő szövődményekről nem is beszélve.
Nézzük meg tehát ennek a biológiai születés utáni három hónapnak a metafizikai jelentőségét, szerepét a gyermek életében, avagy röviden fogalmazva: melyek a fizikai létbe való beágyazódás szellemi feltételei?
Az egyetemes lét ritmusai és ciklusai nem drasztikusan végbemenő, hirtelen lejátszódó mozzanatok, hanem átmenetekkel, lebomló és újraépülő folyamatokkal társuló átalakulások, átváltozások, ilyen a természetes születés és ilyen a természetes halál aktusa is, amennyiben a civilizált ember kultikusan tudná megélni ezeket a folyamatokat. Az ember elsősorban spirituális, isteni lény és számára a születés aktusa is spirituális folyamat, úgymond az istenek (az egyetemes törvények) uralma alatt álló kultikus aktus, amelynek alapját a biológiai testet öltött szellemnek a fizikai, földi létbe való beágyazási rítusai, szertartásai adják meg. A spirituális születés tehát metafizikai szempontból (és hallgatólagosan ma már a modern orvostudomány is figyelembe veszi ezt a jelenséget) nem azonosítható a fizikai néhány órás vagy néhány perces történéssel, hanem 9+3 hónap az életképes újszülött életkora, a születés aktusa három hónapig tart! Hiába védelmezik, pátyolgatják tehát az orvosok, védőnők a néhány órás, néhány hónapos magzatot olyan heves tudományos aggodalommal, ha a metafizikai éber figyelem és a teremtő istenanyai őserő iránti kultikus odaadás az anya részéről elmarad!
Mert amennyiben a spirituális fogantatás a biológiai fogantatást megelőző szintén kb. három hónapra nyúlik vissza, a születés utáni három hónap a gyermek lelkébe-szellemébe átörökített életellenes romboló programok feloldásául szolgál, egyszóval: a fogantatáskor beleoltott sorshoz, alaptermészethez, életfeladatokhoz a születés utáni három hónapban kell megkapnia az újszülöttnek mindazt az életerőt, pozitív programozást, amely aztán a legoptimálisabb sorsfeloldási lehetőségek, életkörülmények felé lendíti az életét. Az első hónapban tehát az anya a legfontosabb “létfeltétel” a baba számára, nemcsak fizikailag, hanem elsősorban lelkileg és szellemileg: ha az anya életkedve, egészsége valamiiért romlani kezd, a lelki nyugalma, a személyisége, a mentális tevékenysége, az érzelmi - hangulati - vágyélete összezavarodik, a gyermek egészsége életveszélybe kerül, biológiai létében válik veszélyeztetetté, különösen, ha étertest szintjén is hamis információkat kap az anyától (hús, cukor, alkohol, cigaretta), a hangulati - érzelmi - tudati instabilitás, az elfojtott párkapcsolati-szexuális- és személyiség-problémák mellett. Asztrológiai tudatosság nélkül nincs egészséges újszülött gondozás, a védőoltások, a védőnők szorgoskodása csupán lutrizás, egy pofon a sz..nak, sőt, amennyiben a kismama személyiségében megzavarható (lekezelhető), akkor a tudattalanja megfertőzése a nagyokos negatív szuggesztiókkal szintén halálos kimenetellel járhat az újszülött számára.
Mi tehát a teendő, hiszen civilizációban élünk és olyan humanista intézményrendszert hoztunk létre, amely börtönbüntetésekkel, pénzbírságokkal kezd fenyegetőzni, mihelyt valaki a tulajdon felelősségére hivatkozva elutasítja a gyermek “érdekeit” védelmező, “jótékony segítőszándékot”? Az anyáé a kulcsszerep ebben a játékban, mert a gyermek életét, egészségét, nyugalmát veszélyeztető életkörülmények, krízishelyzetek, konfliktusok, emberi viszonyok (beleértve a segítőszándékú orvosokat, rokonokat is) mind-mind az anyai tudattalan, az anya teremtő imaginációjának a következményei, beleértve a kórokozó vírusokat is. Az életellenes programmal született és ezen életellenes program által manipulálva (a tudattalanjába elfojtott, zavaros vágy- és félelem-képei materializáló hatása következtében) gyermeket szülő, gondozó édesanyának még a legelemibb érzelmi kötődés, szeretet-kapcsolat kialakítása is nehézségnek számít, nemhogy a mélyebb értékű, szellemi-kauzális, istenanyai teremtő hatalmának a tudatos irányítása, kitisztítása, amihez elengedhetetlen a metafizikai-asztrológiai információ. Különösképpen, ha az életellenes, sorstámadó gondolatai, érzelmei a tulajdon anyaságát, otthonát, családi állapotát illetően a szülés után még intenzívebbé válnak. Nem elég ezért a gyermekáldás tudattalan vagy tudatos elutasításából eredő bűntudatból táplálkozó aggódás és szorongás a gyermek egészségéért, hanem folyamatos, intenzív pozitív mentális programozás (ráolvasás) kell az anya részéről a szoptatás fizikai-érzelmi kontaktusa mellett.
Az a bizonyos kultikus odaadás nem más, mint a természetes szülési aktus során felszabaduló hatalmas életenergia és lélekjelenlét (nemhiába érzi annyira feldobottnak magát az anya egy jól sikerült szülés után) teljes értékű ráfordítása a magzat életben tartására, egészséges gondozására, beleértve a szellemi-lelki fejlődéséhez szükséges imagináció - tisztítási folyamatokat is. Ehhez az okos, bölcs, éber, bátor és nyílt szeretethez kívánok neked is, magamnak is és minden édesanyának igaz Fényt és igaz Szeretetet. Soha ne hagyd legalább négy hónapos koráig idegenekkel (beleértve az orvosok, védőnők, kolleganők mellett még a testvéreit, a rokonait is az apját is) magára a kis Déneskét, inkább hagyd egyedül a jó Istennel (tulajdon lelkiismereteddel), vagy ha elkerülhetetlen az, hogy másra bízzad, mentálisan legyél annál inkább erősebb, annál éberebb mint az a személy, akire rábíztad. Naplózzál folyamatosan, ne kapcsold be a tévét, mikor egyedül vagy, és éjjel, mikor megébredsz, meditáljál a bőségre, a megbocsátásra és a tisztánlátásra. Mivel Déneskének a kilences házban van a Sárkányfarka és a Nyilasban a Holdja a VIII. házban, erkölcsi kríziseid, érzelgősséged, erőszakos kritikáid és önámításaid számára végzetesek lehetnek ebben az időszakban. Ne akarj erőszakosan boldog lenni, hanem meditálj az isteni igazság szerinti kiegyenlítődésre, mert “A Mennyek Országa bennetek van”, és nem más, mint a megtisztított imagináció, amely tudatos erőfeszítések árán lassan-lassan elkezd bőséget, egészséget, harmóniát, jólétet teremteni. Még ha közvetve magadat, az élettársadat vagy a sorsodat támadod gondolatban, akkor is a gyermekedet támadod, mert az anya az ő számára az egész világegyetemet, az egész létet, az Istent, a szellemet jelenti, és az anya ébersége nélkül megszűnik számára az élet!!!



Sámánföld, 2001 február 24. Szeretettel: Erőke.

**********************************************

2001. nov. 21. Möcsiuk.

Egész eddigi életemben hajszolt vadként menekültem a teremtés elleni szembeszegülés generációs bűntudata (szorongó sorsgyűlölete) elől. Egészen addig, amíg, Lángocska halálát követő veszítésem és egy rá következő azonnali újabb magzatfoganás és magzatvetélés után teljes mélységgel szembenéztem a gyász fájdalmával és a szívszorító bűntudatot egyre erősebben magamhoz engedve, a végső pontig, a nullapontig eljutottam: gyilkos teremtői öntudatom leleplezése leállított a menekülésemben. Kész! Vége! Nem akarok több halott magzatot és csecsemőt. Az életet akarom!
Ez a megtisztulási folyamat már szinte egy éve tart, és lassan kezdem megérteni, hogy míg Lángocska a halál angyalával számoltatott le hirtelen megsemmisülésével engem, a hatodik hónapja megfogant harmadik gyermekem az élet-teremtés, az élet-szeretet misztériumába avat be engem. Megfoganásától kezdődően mostanáig ugyanazon ördögi körforgás ellenérzései, kételyei és agresszív, sors-támadó indulatai nyomorúságában vergődtem. Figyelmeztetésül beoltott a Küszöb Őre, az isteni kiegyenlítődés sorsangyala egy kullancscsípéssel és kaptam ráadásul egy hét napig tartó gennyes fogínygyulladást a bölcsességfogamra. Miközben “aláfestésként” Verácska “ösztönösen” megkereste magának a hanyatt-vágódási felületeket a lakásban, nagy megdöbbenésemre mindannyiszor a kisagyát koppintva a padlóhoz. Halottak napjára pedig felszedett egy jó kis influenza-vírust, magas lázzal, köhögéssel, ahogy azt egy élő jelzőtáblához illik. Mert az anyai tudattalan végzetszerű labirintusai hús-vér gyermekeink szervezetében, pszichéjében tükröződnek, annál intenzívebben és tragikusabban, minél elfojtottabb a probléma. Verácska egyre fokozódó vízmániája például az én oldódási-odaadási képtelenségem leghűségesebb tükröződése az életemben: szegényke, valahányszor csak víz közelébe juthat, valóságos megszállottsággal próbálja ösztönösen feloldani és tisztára mosni tudattalan teremtés- és élet-ellenességem görcsös szorongásait és kaotikus sóvárgásait. Az ő életképzeletében minden vízből van, vízből keletkezik és vízzé válik, és minden dolog lényege a víz elemmel való minél mélyebb egyesülés, legyen az akár egy fél pohár víz, egy tócsa a járdaszélen, a kagylóba csöpögő vízcseppek vagy akár a saját pisikája. Mert Verácska lányunk az életteremtés és megtermékenyülés csodálatos misztériumával való viaskodásomból fogant, fizikai megfoganásával, kihordásával és megszülésével ugyanis én akkoriban a tulajdon, autonóm családanyai személyiségtudatomat, fészekrakó és tűzhelyőrző istenanyai lényemet vajúdtam keservesen elrejtett és elkendőzött kételyek, tévképzetek, előítéletek és kispolgári spekulánsan kába szorongások között. De most, a hatodik várandóssági hónapban már képtelen vagyok tovább gyűlölni az életet. Elég volt. Belefáradtam. Ébredező anyai örömérzéseim erősebbek a dacos szembeszegülés-rombolás-elrejtés tudattalan halál-aknájánál. Mocorgó magzatom törékenysége megtörte bennem a steril, hideg kéjvágy gonosz Mammon-hitét. A végtelen élet-folyam és lét-teremtés nagy áradata sodor magával és az egyetlen, amit látok és hiszek és átélek ezekben a fészekbővítő hónapokban: a teremtésnek való feltétel nélküli odaadás gyönyörűsége. Az iga és a teher, amely a tudatos felvállalás pillanatától kezdve már nem iga és nem teher többé, hanem a teremtő istenember könnyed gyönyörűsége.
Hiszem, hogy a szívem alatt hordott kicsi lény a teremtő mindenható isten megtestesülése, igazi áldás az életemben, ezért egészségesen fogom kihordani és megszülni őt, anyám és környzetem negatív szuggesztiói ellenére, és saját ellenérzéseim ellenére is. Nem a hangulataim és érzéseim a fontosak, hanem a teremtő istenanyai képzeletem.
Drága kis Lángocskám, nyugodj békében. Én leheltem életet beléd zavaros vágyaimmal, sóvárgásaimmal és én oltottalak ki azáltal, hogy nem hittem magamban és nem hittem benned, nem hittem rendületlenül saját isteni lényemben, aki létrehozott. Az egyetlen dolog, amivel talán jóvátehetem halálodat, legalábbis értelemet adhatok neki, az hogy megszületendő gyermekemet sokkal jobban fogom szeretni, mint téged és sokkal jobban fogom becsülni saját anyaságomat, termékenységemet, a teremtő szellem szakralitását.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

I. fejezet:

TEREMTÉS


- Főnök, nem kellett volna ennek már kijönnie ? - kérdezte Hangocska.- Szegény Angolna kisasszony már egy fél napja kínlódik…Jajjj, az a nagy debella megint ráterpeszkedett a hasára:
- Nyomjon, maga tehén! Jár le a Doktor úrnak a szolgálati ideje, maga meg csak ordít össze-vissza! Na tessék, már el is ment…Doktor úr, kérem, nem kellene megcsászárolnunk ezt a kicsi asszonykát? Nem tudja kinyomni a kölykét.
- Főnök, én komolyan kérdezem: nem szólhatok Angolnának, hogy szedje össze magát, csak egy kicsikét suttognék a fülébe, jóóóó?!- folytatta Hangocska.
- Skorpió Aszcendenssel fog születni délután háromkor.- válaszolt Erőke Felettes Énje, a Nagy Hang.- Addig nyughass!
Az ájulás határán az ügyeletes nővér utolsó szavai eszméletre térítették
a 22 éves, halálosan kimerült és a sok fájáserősítő zsibbasztó-kábítószertől végtelenül magatehetetlen édesanyámat: „Nem, azt nem tehetik velem, már így is eléggé összevágtak…gyerünk, kicsikém, MUSZÁJ MEGSZÜLETNED!”
… és akkor a hatalmas szorítás, a sötét, a félelem kihajított a világba. Megérkeztem. Kicsi gyermektestem tehetetlenül vergődött a fejjel lefelé durván lógató doktori főméltóság karmai között.
- Főnök, mit akarnak ezek? - kérdezte Hangocska. – Miért csapkodják úgy a seggecskéjét?
- Hát hogy sírjon, te nagyokos, a sírás újszülötteknél az életképesség jele, 2 egész pontot ér az Apgar skálán.
- Miiiskáláááán ???!
- Az újszülött ellátásáról szóló tudományos értekezéseket kellene tanulmányoznod. Nagyon műveletlen vagy!- dörgött a Nagy Hang. – Jól van, áruljuk el az olvasónak, hogy milyen is az a tudományos születés, bár, sajnos, ezen mindenki átesik egyszer legalább életében, és akár többször is, ha gyereket szül.
- Ó, a kis Verácska is, meg a másik, az a kis makacs, tudod, Erőke gyerekei…Azok is?
- Nem, ők nem, hát nem emlékszel? Ők már az új Vízöntő kor szellemében, az egyetemes törvények rendje szerint látják meg a napvilágot.
- Ja, hát persze, ezt megbeszéltük. Na, hogy is van az a tudományos születés?
- Figyelj, először is a szülést asszisztálni kell, szakemberi beavatkozásokat igényel, mint például a beöntés, borotválás, burokrepesztés, perfúziós szülésindukció, kardiotokográf, ekográf, vákkuumszívó, epiziotómia és orvosi szike a végső esetben a Sectio Cesarea-hoz.
- Jaj, ne káromkodj már többet, mik ezek a csúnya szavak?
- Ezek, kérlek, a modern civilizált ember kórház-labirintusának, az ostoba szenvedés művészetének a színpadi kellékei.
- Milyen kórház-labirintus, na, mondjad már!
- Ne zavarj össze, ez a következő fejezetbe tartozik. Hadd folytassam a tudományos szülésről szóló rövid értekezésünket. Nos tehát, miután megvan a végtermék, mármint az újszülött, azt fertőtleníteni kell. Nagyon fontos a fertőtlenítés. A szemét, az orrlyukát, a torkát, le kell kaparni róla azt az ocsmány ragacsos izét, a magzatmázat, amiből a szolgálatos nővérek suttyomban kilopkodnak egy keveset, mert tulajdonképpen vitamindús, tápláló természetes magzatvédő anyag, csakhogy azért a Fertőtlenített Újszülött, hát, kérlek, sokkal tudományosabb és szebb látvány esztétikailag, orvosilag is, mint az izzadt anyamell testmelegéhez tapadó magzatmázas csöppség. Na, folytatom inkább, nehogy elérzékenyüljek, mert ez káros az egészségre, májgyulladást és cukorbajt okoz. Szóval a végtermék megfelelő elhelyezést igényel, eltávolítása a szülés után célszerű és praktikus megoldás a méhlepény tudományos eltávolításához, a gátmetszés összevarrásához, meg hát hallgassák a szülésetisek is az iszonyú csecsemő-sikoldozást, hiszen azért fizetik őket. Szóval az anyát ellássák, elnyisszentik a köldökzsinórt, mire a kölyök fuldokolni kezd, akkor egy kicsit helyrepofozzák, hogy jöjjön meg a színe, azután az agyongyötört újszülöttel lerohannak a szülőszobából a szülészetre, számot ragasztanak a csuklójára, vagy ráírják, ha nincs ragtapasz, gúzsba kötik, hogy nehogy mozdulni tudjon, és behajítják egy műanyagdobozba. Az anyát meg leszedik a tudományos szülőágyról, a „kecskéről” és a biztonság kedvéért kihajítják a folyósóra a hidegbe, megfigyelés céljából, állítólag, sose lehet tudni, Isten ments’! Meg aztán jön a következő szülés. Nincs idő érzelmekre, nem praktikus és nem gazdaságos.
- Kihajítják, behajítják…hagyjuk ezt, Főnök, nagyon lehangoló! - kesergett Hangocska.- Inkább arról mesélj, milyen érzés úgy igaziból anyának lenni. Tudod, ahogy átélte Erőke a gyerekei születését, azt meséljük el az olvasónak, az sokkal szebb, hadd örüljön ő is egy kicsikét.
- Jól van, de előbb meséljünk még egy kicsit az olvasónak a teremtésről, mert különben nem fogja megérteni a szülés lényegét. - válaszolt a Nagy Hang.



* *

*




A nőnek nem csak a férfiénál erősebb teremtő ereje, hanem kettős természete is van: a nő mint a szeretet (jin) ősprincípiumának a földi megtestesülése egyszerre létre hív, életet fakaszt: materializál, ami a szellemi erők, az információs mező egységének a megbontását, az erők elkülönítését és csoportosítását szükségelteti és ugyanakkor ugyancsak ő, vagyis a jin képviselője az, aki az egységhez való önkéntelen visszacsatlakozási készséget megtestesíti (vagy legalábbis meg kellene testesítenie). Mert az egységbe való visszacsatlakozási, visszakötődési képesség: a szeretet elsősorban a nő, a Yin őserő megtestesítőjének a képessége és nem a férfié, aki a Fény képviselőjeként csupán a spirituális átvilágításra képes. Az mai, orvostudomány abszurd és ostoba tevékenységének köszönhetően viszont még az életadási, életfakasztási képességéről is kezdett lemondani a nő, nem csak az egységbe való visszacsatolási, egységrealizálói képességéről.
Az Imagináció, vagyis a Mágia (Teremtés) Törvényének hatására, vagyis annak következményeként, a teremtésellenes romboló mentális programok létrejöhetnek az emberi aurában már csak a magzattal, a növekvő, vagy felnőtt gyermekekkel szemben huzamosabban és intenzíven átélt negatív gondolati- érzelmi viszonyulás (hosszantartó harag, gyűlölet, neheztelés, elutasítás, stb.) következtében is, aminek szintén betegségek és „klinikai komplikációk” lesznek az észlelhető következményei.
A Zend Aveszta perzsa szentkönyv szerint az emberiség őskorában az anyák fájdalom nélkül hozták világra a gyermekeiket, vagyis, szószerint idézve az iráni szentkönyv szavait: „amikor a nők a gyermekágyban még nem kínlódtak”. Az egyetemes egységtudat, az Abszolútummal való teljes kollaboráció képességének birtokában ugyanis a szülő nő egy egészen „rendkívüli”, a hétköznapi valóságérzékeléstől eltérő, úgymond, „felfokozott” tudatállapotba kerül, amelyben képessé válik a Felettes-Énje, éber nappali tudata, valamint a tudattalanja közötti kommunikáció megteremtésére, a tisztánlátásának kiteljesítésére. Persze csakis olyan mértékben, amennyiben kauzális önismerettel és az ezzel együtt járó egyetemes felelősségtudattal vesz részt anyává válásának különböző folyamataiban. A fizikai fájdalombíró képesség is sokkal fokozottabbá válik ezért a szülési aktus során, a fizikai szervezet hormonálisan adagolja a szülési fájdalmak erősségével párhuzamosan a természetes „fájdalomcsillapítókat”( törvénytelen tehát ezt a folyamatot mesterséges érzéstelenítő szerekkel összezavarni!) annak érdekében, hogy a szülő nő intuitív módon követhesse és irányíthassa a szülés különböző fázisait. A tudományos valóságlátás térhódításával azonban a mai nők azzal a téves elképzeléssel szolgáltatják ki magukat a klinikai környezet személytelen gépezetének, hogy maguktól, saját erejükből képtelenek lennének uralni a fizikai szervezetükben lezajló folyamatokat, mit sem tudva a szülés univerzális - szellemi vetületeiről. A fizikai fájdalom valójában nem egy orvosilag kiküszöbölendő kellemetlen tényező, hanem a teremtés megnyilatkozása a fizikai szervezetben, amely lehetővé teszi azt a felfokozott, egész lényünkkel átélhető transzcendentális tudatállapotot amely, kellő egyetemes felelősségtudattal társulva, a szülő nő gyökeres átalakulását, szellemi-lelki-testi újjászületését hivatott elősegíteni. A létezés egyetemes teremtési folyamataiba való közvetlen részesülés élményének a megtapasztalása megmarad és egy új erőként állandósul a szülés után. Ennek az élménynek az elmaradása miatt jelentkezik a mesterséges szülés utáni depresszió, a pszichikai „hullámvölgy”, amelynek a gyökere nem a hormonális változásokban keresendő tehát, hanem e beavatás-élmény mesterséges elfojtásában.
A legtöbb szülési komplikáció abból adódik, hogy a tudattalanjába lerakodott negatív képzetek miatt, a szülő nő nem tud harmóniába kerülni az anyaság, az életadás, a létről való gondoskodás egyetemes őselvével, amelyet az asztrológiában a Hold princípiuma testesít meg. Vagyis tudattalanul fél az anyasági állapottól, bizonytalan az anyai, a családi helyzetében, bizonytalan a párkapcsolata stabilitásában, fullasztónak érzi az adott családi körülményeit, kényszerűnek a házasságát és így tovább. Ezen negatív érzés- és gondolatminták következményeként aztán természetesen jelentkezni is fognak a fizikai szervezetben már a várandós állapot kezdetén vagy csupán a szülés beindulásának, lezajlásának során, azon különböző komplikációk, amelyek esetleges fellépésétől való félelmükben a kismamák az orvostudományhoz menekülnek. Aztán rendszerint be is idézik azokat szép sorjában maguknak tudattalan teremtő képzelőerejük, imagináció képességük (amelyről sem a vallás, sem a filozófia, sem a tudomány nem akar tudomást szerezni) segítségével. Ráhangolódnak az orvostudomány és a modern, civilizált ember negatív hitére jellemző „sose lehet tudni”- mentalitására, átruháznak az orvosra, a kórházi személyzetre és a kórházi gépekre minden felelősséget (szabad akaratuknak és egész személyiségük feladásának az árán is ) és mindezek következtében az „életmentő” orvosi beavatkozás szükségessé is válik. Mivel a véletlen nem létezik, hanem a minden ember saját lelki-szellemi struktúráján, személyiségén, vágyéletén, érzelmi-gondolati tevékenységén keresztül is megnyilvánuló, hatásukat mindenképp kifejtő egyetemes törvények hatásmechanizmusa , senki (főként az anyaság princípiumát a legközvetlenebbül, saját fizikai testén keresztül is átélő nő) se lehet kiszolgáltatottja sorsának , a „véletlennek”, hanem csupán a benne rejlő feltáratlan tudattalan tartalmaknak, destruktív programoknak, amennyiben nem tudatosítja és nem oldja fel azokat Ez a tudatosítás épp olyan elengedhetetlenül fontos és eredményes lehet az olyan „problémás terhességek” esetén is, amelyre az orvosi szakismeret már eleve a császármetszést javasolja, sőt nem egy esetben a nőre kényszeríti, mint egyetlen ésszerű megoldást. A fellépő komplikációk, jellegük és súlyossági fokuk (a manapság egyre gyakoribbá váló császármetszés szükségessége) szerint tehát mindig a várandós vagy már közvetlenül a szülés előtt álló nőnek az anyaság lételvéhez való negatív, ellentmondásos viszonyulását tükrözik. Ezek a negatív viszonyulások, görcsök, ellentmondások, tévképzetek viszont felismerhetők, dekonspirálhatók és a tudatosításon keresztül feloldhatók azon személyes-kauzális önismeret segítségével, amelyet az asztrológia tesz lehetővé a személyi horoszkópok segítségével kimutatható destruktív mentális programok
és rejtett diszharmonikus személyi tulajdonságok feltárásával.
De vizsgáljunk meg néhány szülési komplikációt. A leggyakoribb ilyen probléma a korai burokrepedés és a magzatvíz elfolyása, amely az esetek többségében a kitolást serkentő-elősegítő fájdalmak megszűnésével folytatódik, majd mesterséges perfúziós szülésbeindítással és rendszerint császármetszéssel ér véget, amennyiben az injekciók hatására beindított vajúdást nem követi tágulás és a begyógyszerelt, kétségbeesett szülő nő képtelen kinyomni a magzatot vagy akár eszméletét is veszti. Ez a komplikáció rendszerint az olyan nők esetében jelentkezik, akik leendő anyaságukat rengeteg szorongással, gátlással, kétellyel, bizonytalansággal, aggodalommal, sőt nemegyszer a magzatelhajtási vágy, vagy akár a konkrét kísérlet emlékének a tudattalanjukba lefojtott bűntudatával fogadják. Azoknál, akiknél a személyes felelősség elhárítása által létrejövő belső félelmek, a lelki éretlenség, a gyenge személyiségtudat következtében a szülési aktus felvállalására nem érzik képesnek magukat a szüléshez náluk jobban értő szakemberek „segítsége” nélkül, vagyis azon kompetens és „felelős” személyek nélkül, akik átveszik tőlük a szülés felelősségét. A magzatvíz korai elfolyása tehát a várandós nő feszült, görcsös, szorongó lelki-szellemi állapotával áll kapcsolatban, tükrözve azt, hogy az illető nő nincsen harmóniában a Hold princípiumához analogikusan kapcsolódó Víz-elemmel, vagyis nem tud oldottnak, ellazultnak, nyugodtnak lenni és többé már nem ura érzelmi átéléseinek, hangulatainak, lelki érzékenységének.
Meghatározó ugyanakkor az ilyen esetben és főleg, ha a vajúdási vagy tágulási folyamat hirtelen lelassul vagy teljesen leáll, a saját anyaságához való negatív, ellentmondásos viszonyulás mellett az illető nőnek az élettársához, családjához való negatív, ellenséges, vagy szorongásos viszonya. Ugyanis amennyiben maga az apa vagy valamelyik családtag (főként a saját édesanyja) elutasítja, támadja a gyermeket, a tisztázatlan konfliktusok problémássá teszik a szülési folyamatot.
Szüléskor a nőnek a tudattalanjába bevésődött, saját születés-élménye, annak az emléke is feltör, aktiválódik és feldolgozódik, különösen az első gyermekszülés esetén. Ezek a tudattalanból feltörő, nem fizikai indíttatású fájdalom-görcsök, a szülés végső aktusa előtt is jelentkezhetnek, ami szintén „elnémítja”, elhalasztja egy kis időre a szülési folyamat előrehaladását. Ezeknek a többé-kevésbé intenzív fájdalommal is járó, inkább irracionális félelem-görcsökben jelentkező, tudattalan emlékeknek a feldolgozásához-feloldásához szükséges időtartam esetről-esetre, bocsánat: személyenként különbözik. Ezek elmúltával viszont ( és ez lehet néhány perc vagy több óra annak függvényében, hogy mennyire nyugodtak, bizalomkeltők, bensőségesek, meghittek, barátságosak a szülés körülményei, a szülésnél segédkező, vagy abban résztvevő személyek -de elsősorban a leendő apa magatartása, viszonyulása, támogatása, együttműködése a legmeghatározóbb!) a szülés folyamata visszaáll a természetes, normális, folyamatába, mindenféle orvosi beavatkozás nélkül. Azaz visszaállna, hogyha hagynák! Mert többnyire nem hagyják és különböző görcsoldó-zsibbasztó, fájdalomcsökkentő injekciókkal, a „szülés-vezető” urak és hölgyek még jobban összezavarják a növényi állapotra lesüllyesztett szülő anya szabad akaratát, elveszik a maradék józanságát és a fizikai erejét. Természetes, hogy ezután már csak a szülésznők (és sokszor a takarítónők) haspréselési technológiája és a fogóval való fejtől húzás művelete menti meg a helyzetet, a „szükséges” gátmetszéssel egybekötve.
A magzatnak a méhen belüli rossz elhelyezkedéséből vagy a köldökzsinór helyzetéből adódó komplikációk szellemi gyökere (tehát nem csupán fizikai-alkati rendellenessége!) szintén visszavezethető az anyasággal kapcsolatos tévképzetekre, irracionális félelmekre, gondolkozási mintákra. A nyakra tekeredő köldökzsinór, amely a születendő gyermek életét fenyegeti, egyértelműen utal az anya tudattalanjában működő életellenes mentális programokra, amelyek a magzatkihordás ideje alatt is befolyásolták annak a gondolatait és gyakran eltöltötték a saját éltére és a magzat életére vonatkozó, irracionális veszély-képzetekkel, halál-információt tartalmazó gondolatképekkel. Az ilyen, a magzat-gyermek és az anya életét veszélyeztető „véletlen” körülmények, minden esetben a Skorpió napjegy által megtestesített spirituális megszüntetési (halál) és újjászületési - megújulási programra utalnak az anya és a gyermek aurájában, amit egy komolyabb asztrológiai konzultáció alkalmával, vagyis egy asztrogramm elemzéssel előre fel lehet deríteni és annak tudatosításával és a megfelelő mentális magatartás (erkölcs) felvételével - gyakorlásával fel lehet oldani (megelőzni a fizikai „komplikációt”). Erőke Aszcendense is a Skorpióban áll, a Nap és a Hold által kegyetlenül támadott Uránusszal szorosan az Ascendens mellett. De mivel a férje által három évvel korábban elkészített horoszkópja segítségével tudomást szerzett ezekről a Skorpió jellegű romboló programokról, karmikus meghatározottságokról, ennek megfelelően a spirituális megújulási-újjászületési „kötelességei” teljesítéséhez jóval a gyermek fogantatása előtt hozzáfogott. Ezért olyan, humanista szemszögből kegyetlennek tűnő fizikai figyelmeztetésekre mint a köldökzsinór előesése nyakra való tekeredése, vagy a magzat koponyájának a szülő csatornába való beszorulása, már nem volt szüksége egyikükek sem.
Az oly sok nyomorúságot és egészségi komplikációt okozó méhen kívüli terhességnek a mentális oka az, hogy az illető nő, gondolatai, vágyai és képzelete szintjén nagyon ritkán van csak a helyén térben és időben. Vagy a múltban időzik gyakran, annak elmúlása fölött szomorkodva, azt idézve képzeletébe újra-meg újra, vagy a jövőbe képzeli magát, onnan várva valamiféle csodás segítséget a jelen problémáinak a feloldására, vagy éppenséggel félve gondol a szerinte semmi jót nem ígérő jövővel szembe. Az ilyen ember (nő) természetesen térben sincs otthon a képzelete és vágyai szintjén és mindig más élethelyzetekbe képzeli magát, más szereplőkkel: jobb családtagokkal, kedvesebb és megértőbb munkatársakkal, jobb és szeretőbb, gyöngédebb, stb. élettárssal. És ami a legfontosabb a mi témánk szempontjából: szeretkezés közben is más dolgokra, másokra - másra gondol, vagyis a legfontosabb életeseményei közben sem létezik a helyén csak fizikailag. A méhen kívüli terhességgel a tudattalanja ezt az állandósuló helyen kívüliséget képezi le, azt jeleníti meg a fizikai testében. Egyértelmű és logikus, hogy azáltal, hogy a mai orvoslási technika segítségével megmentik egy ilyen veszélyeztetett anya életét sőt: olyan esetek is vannak, amikor a gyermeket is sikerül megmenteni, ezáltal csak a téves program fizikai megvalósulást tartják életben, de az ősök (ős anyák) által valahol célt tévesztett (elvétett) életforma, életút mentális programját, vagyis az igazi okot nem oldják fel és nem szüntetik meg. Ezért a következőkben meg fognak ismétlődni e rendellenes komplikációk.
A farfekvéses magzat-elhelyezkedés mentális oka hasonlít a méhen kívüli terhesség okához. Fizikai dimenzió szintjén ez akkor jelentkezik amikor a szülés beindulásakor sem fordul természetes fejfekvési pozícióba a magzat, tehát az anya lelkileg (tudatilag) háttal áll a szülés aktusához, vagyis még felkészületlen a szülési folyamatokra, vagy nem tulajdonít annak megfelelő lelki-szellemi fontosságot, nem figyel eléggé önmagára, megváltozott szellemi állapotainak jellegére, minőségére és természetesen a magzatára.
De az is lehet, hogy valami más, általa tudott és számára fontos dolognak, jelenségnek, személynek fordít hátat tudatosan. Valaminek háttal áll. Nem akarja azt befogadni lelkébe, nem akarja magához közel engedni, nem akar foglalkozni vele és ezért képletesen hátat fordít. Az anya személyi horoszkópja elemzésével meg lehet keresni és pontosan rá lehet mutatni arra, hogy mi is az, amivel az anya nem akar foglakozni, mi az a számára igen fontos információ-rendszert tartalmazó helyzet, vagy ki az a személy, akit nem akar a lelkébe -a tudatába!- beengedni. Amennyiben az elfogadás, vagyis a szembefordulás megtörténik, megfelelő fizikai mozdulatok és pozícióváltások (torna) segítségével a magzatot rá lehet vezetni, hogy ő is úgy forduljon, ahogy mindkettőjüknek előnyösebb és természetesebb.
Az európai racionális-humanista fogyasztói koncepciókra épült társadalmakban egyes nők számára a egyedül várandós állapot jelenti a lehetőséget arra, hogy személyük a környezet, a családjuk, élettársuk figyelmének középpontjába kerülhessen, tehát hogy az addig rejtett vágyaikat és rejtett hatalmi ambícióikat kiélhessék a környezetükön, más nők képzeleti és érzésvilágában viszont ténylegesen teherként és korlátozó állapotként jelentkezik a várandós állapot, amelytől szeretnének minél hamarabb megszabadulni. Mindkét esetben tudattalanul küzdenek a szülés gondolatával. Előbbi esetben elutasítják a várandósági állapottal járó kivételes „előjogoktól” való lemondást, a második esetben viszont akik várják, hogy az őket fizikai mozgásukban korlátozó és a férfiaktól ennyire látványosan és érzékelhetően megkülönböztető fizikai állapotuk megszűnjön. A túlhordás és a koraszülés komplikációi erre a ( természetellenes helyzetfenntartási vágyra és szintén természetellenes helyzet megszüntetési vágyra, türelmetlenségre utaló) diszharmonikus viszonyulási formákra vezethetők vissza, vagyis koraszülésnél inkább elutasítja, menekül az anyaságtól, míg túlhordásnál belékapaszkodik, szeretné magában visszatartani a magzatot az illető nő.
A köldökzsinór előesése, nyakra csavarodása vagy súlyosabb esetekben akár a teljes elzáródása, megbogozódása ismét valamiféle rossz viszonyulást, belső görcsöket, gócpontokat tükröz, mégpedig nagyon is szuggesztív módon: a magzat nem kap levegőt, fulladozik, vergődik, megszűnik a vér- és oxigénellátása. Ugyanilyen „fullasztó” helyzetként éli meg az anya is mind a párkapcsolatát - házasságát (szülőkkel, rokonokkal való közös házban, közös udvarban való együttélését) mind pedig a saját anyaságát. Inkább feladja és nem odaadja magát az anyasági-élettársi szerepnek, megbánja a házasságát vagy kételyei vannak az anyává válással kapcsolatosan, stb. A magzatszurkos magzatvíz szintén szuggesztív és „maga helyett beszélő” komplikáció: a magzat bekakált a magzatvízbe, tükrözve az anya szorongásait, irracionális félelmeit, vagyis azt, hogy az anya nagyon „be van tojva”. Egyik barátunk Magyarországon élő unokatestvéréből kellett hét hónapos magzat-korában sürgősen kioperálni a kisfiát mert nagyon megijedt, amikor megtudta, hogy milyen komplikációk adódhatnak abból, hogy az ő vérképlete RH negatív és a férjéé RH pozitív. Természetesen hónapokig tartó perfúziózás, inkubátorozás és az idiotizmus határait érintő, mániákus sterilizálás lett mindennek a következménye. Így kerültek az orvostudománnyal függőségi viszonyban mindketten talán egy egész életre.
Anyanyelvünk tele van olyan kifejezésekkel, szókapcsolatokkal, szavakkal, amelyek egytől-egyig valamiféle metafizikai igazságot, törvényszerűséget, lényegi, analogikus összefüggést tartalmaznak. Érdemes elgondolkodni például a „szorongás” és a „szorulás” szavak közötti analogikus kapcsolaton. Annak az embernek van szorulása, aki tudattalanul szorong valamitől, képtelen megemészteni valamilyen információt, sokat rágódik, töpreng a nehézségein és képtelen az új információk befogadására, a belé nevelt, vagy az általa szerzett vallásos, vagy tudományos rögeszmék, babonák, a régi szokások, fantazmagóriák, rögeszmék, koncepciók, elavult, lemerevedett gondolkodási- cselekvési minták, kapcsolatok elengedésére. Ugyanilyen szuggesztív a „terhesség” kifejezés, amely jelzi, hogy a gyermekáldás helyett egy újabb terhet visel az illető nő, mint ahogy manapság tehernek, nehézségnek érez a külső boldogságban, tudományos-gazdasági jólétben, könnyítésekben gondolkozó ember minden olyan tapasztalatot, amely belső erőfeszítéseket, belső megfordulást, a megismeréssel, szellemi tágulással járó természetes fájdalom-érzéseknek a tudatos felvállalását igényelné részéről az igazi önmegvalósítása, spirituális fejlődése, tudatosodása érdekében. Egy egész civilizációt (tudományt és annak megfelelő intézményeket) építettünk fel a szellemi fejlődésünkhöz szükséges figyelem-felvonó, figyelmeztető jellegű fájdalmak megszüntetésére, azok kicselezésére és az eredményeket meg lehet nézni: minél több a fájdalommegszüntető technika és módszer, annál több a fájdalom és a minden fantáziát felülmúló szenvedés. A mai szülészeti „klinikai komplikációk” hetven százalékához úgy jutottunk el, hogy a múlt század végén és a század elején az orvostudomány kezdte alkalmazni szüléseknél is a zsibbasztókat, a fádalom-szüntető injekciókat. Ennek az lett a vége, hogy a nőket -persze az ők akaratukkal és hozzájárulásukkal, sőt: kifejezett óhajukkal- megfosztották a természetes és egészséges szüléshez elengedhetetlenül szükséges érzékelési képességüktől, vagyis az egyetemes teremtésben való, éber közvetlen és tudatos részvételi képességüktől. A női szervezetnek ez a szentségtelen megzavarása vezetett nem csak a ma oly természetes előszeretettel gyakorolt gátmetszéshez, hanem a gyermekeknek az anyjuk hasából történő mesterséges kipréseléséhez és a szülészeti fogóval való kiráncigálásához, hanem az összes ma már szükséges rosszként elkönyvelt művi beavatkozáshoz.
De hogy a szülés során adódható komplikációkhoz visszatérjünk, a továbbiakban a császármetszés metafizikai eredetét fogom megvizsgálni, hiszen a korábban említett komplikációk többségükben ezt az orvosi beavatkozást alkalmazzák. De ezen természetellenes műtét segítségével szeretnének fájdalommentesen, saját erőfeszítésük nélkül átesni a szülésen azok a nők is, akik mit sem tudva a hosszú távon és ezért nem észlelhető szellemi-lelki visszahatások mechanizmusáról, tudományosan -és így mindenképp időnap előtt-, előre „beprogramáltatják” maguknak a teremtésben, a létről való gondoskodásban és végső soron az Abszolútummal való kollaboráció aktusát. A szülés folyamata ezért nem egy hosszas kínszenvedéssel és majdnem kibírhatatlan fájdalmakkal járó, szükséges rossz, amin túl kell esni, ahhoz, hogy a baba megszülethessen, hanem minden nő számára a legnagyobb fejlődési, önkiteljesítési lehetőség, amennyiben azt az illető nő teremtő- képességének, éberségének, felelősségének és szabad akaratának teljes birtokában igazi Fényben és Szeretetben éli át. A császármetszés tehát olyan nők esetében következik be, akik nem áldott állapotban vannak, hanem csak egyszerűen „terhesek”, mit sem tudva arról a hatalmas erőről, amely a létteremtési aktus során, de már a várandósági állapotban jelen van bennük. Ennek az erőnek a megtapasztalásától van megfosztva a klinikai szülésen „áteső” nő, de főként az, akin császármetszést hajtanak végre. Az áldott állapot azt jelenti, hogy amennyiben a várandós nő, minden kétséget kizáró, igazi szeretetben fogadja a születendő gyermekét, az egyetemes törvények „oltalmát” és „gondviselést” élvezheti mind a magzatkihordás, mind a szülési aktus során, vagyis hozzájut mindazon szellemi- lelki- anyagi értékekhez, amelyek a saját és a magzat szellemi-lelki-testi egészségéhez szükségesek. Természetesen ez azt jelenti, hogy tudatos erőfeszítéseket tesz a tudattalan destruktív programjainak megismerésére, dekonspirálására és feloldására, a tudattalan szellemi- lelki meghatározottságainak tudatosítására, az anyaságával kapcsolatos félelmeinek, egoista elvárásainak, számításainak, öncsalásának a leleplezésére és ami a legfontosabb: a szexuális életének, párkapcsolatának a harmonizálására, kiteljesítésére, rendezésére. A tudományos „terhesgondozás” a szexuális élet gyakorlásáról próbálja lebeszélni az előrehaladott várandóssági állapotban lévő nőket „a magzat épségének érdekében”, nem akarva tudomást szerezni a Nemek törvényéről, amely szerint az ember (a férfi és nő) számára a Fény és Szeretet folytonos áthatolása, a szexuális aktusban konkretizálódó kiegyenlítődési lehetőség, vagyis a szeretőségi minőség az elsődleges. Nem kíméli magát fölöslegesen, nem kényeskedik és nem érzékenykedik, nem kíván „terhesi” előjogaival élni (visszaélni!), nem aggódik a jövőért. Nem hamis szeretettel, nem érzelegve - spekulálva, nem jövő bebiztosítási görcsökkel várja a gyermekét és főként nem azért, hogy azzal a szétomló házasságát megmentse vagy hogy férjet fogjon magának. Annak következtében, hogy egy leendő anya fölöslegesen kíméli magát, fél a fájdalomtól és az igazi erejével arányos erőfeszítéstől és ezáltal (is) ellustul lelkében, képtelen lesz szellemileg tágulni, nyitni, egyetemes szeretettel, teljes hittel és bizalommal odaadni magát az anyasági állapotnak, diszharmonikus, a Nyilas uralkodó bolygójával, a Jupiterrel kapcsolatos morális, szellemi-lelki nyitási-tágulási nehézségre utaló fizikai nyitási elzáródás léphet fel a szülésénél. Ez a mai gyakorlatban császármetszéshez vezet, amely egyáltalán nem tekinthető normális aktusnak. Sőt: egy hatalmas sokkot jelent nemcsak a női fizikai szervezet számára, ami csak azt jelzi, hogy nőiségében, emberi öntudatában, egész anyai lényében alázza meg az isteni teremtő képességétől megfosztott vagy önkéntesen arról lemondó, a rolófájdalmak tudatos elszenvedését nem vállaló, a könnyítés érdekében a teljes kiszolgáltatottságot választó személyt. Mindez megmagyarázza azt, hogy a császármetszés után, de egyáltalán bármiféle (főleg a mesterségesen beindított) klinikai szülés után miért esnek lelki depresszióba és miért válnak képessé sokkal később a szoptatásra azok a nők, akik helyett tulajdonképpen a szülész-orvosok szülik meg a gyermeket. És ez természetes, hiszen hiába gondolja racionális eszével azt a mesterségesen szülő nő, hogy minden rendben van, amikor legbensőbb női lényege, anyai-teremtői tudattalanja elhallgathatatlanul lázadozik benne és nagyon nehezen dolgozza fel azt, hogy egy ősrégi folyamat, ami kilenc, vagy nyolc hónappal korábban elindult benne, nem ért véget, nem történt meg annak az igazi végkifejlete, elmaradt az a teremtési aktus, amire az egész szervezete, minden egyes sejtjével „be van rendezve”, amióta ember él a földön. Ahelyett egy megsértett (felmetszett) szervezet fájdalmait legyűrve, annak az összezavart természeti folyamatait, különböző élesztési módszerekkel serkentgetve kell kikísérletezze, hogy ilyen körülmények között képes-e még a szoptatásra, vagyis az anyai-szülői szerep első lépésére, a létről való gondoskodás legelső és legősibb (gyökerében szellemi) aktusára..
Történetünk főhőse, Erőke az első igazán szabad születésnapja előtt két héttel életet adott egy gyönyörű kislánynak, természetes körülmények között, a Bakó-Nyaka-Vágási erdőszélen, semmiféle orvosi asszisztencia és szülési komplikáció nélkül, úgy ahogy azt, az egyetemes törvények rendje szerint, a teremtő erőkkel kollaborálni képes archaikus ember (nő) mindenkoron megélte, de még a századforduló előtti üknagyanyáink, szépnagyanyáink is. A modern nőgyógyászat kezdetén még különböző jól irányozott negatív szuggesztiókkal be kellett ugratni a nőket aggodalmaskodásukra, felelősség-elhárításukra, biztonságvágyukra, kényelmességükre alapozott reklámokkal a klinikai szülésre, hiszen akkoriban még szégyennek, megbotránkozásnak vették, ha valaki önkényesen kórházba vonult szülni. Ma már tapasztalt szülésznők könyveiből az is kiderül, hogy a kórházi szülésekkel egyidejűleg indultak meg azok a szülési tragédiák, vérmérgezések, elhalálozások is, amelyekre tudományos statisztikákban oly előszeretettel hivatkoznak a professzor urak. A hullaboncolás utáni kezekkel befertőzött nők a haláltudatot kapták biztonságos orvosi segítségnek és a halált a legvégső bizonyosságként. Miután előbb a tudatukat fertőzték be azzal az egyetemes léthazugsággal, hogy a szülés nem több a szeszélyes természet kiszámíthatatlan biológiai játékánál, amely ellenőrzést és szakemberi felügyeletet igényel. Megfosztva teremtő szabad akaratuktól, az antibébik és a női emancipáció, a világháborús fogyasztói őrület századának küszöbén a teremtés aktusa elveszítette az ember életében azt a szakrális erejét, amely megélése nélkül lehetetlen a kiegyenlítődés, a megváltás, a boldogság.
- Huuu, ez aztán jól megmondtuk.- sóhajtott Hangocska.- De vajon megértette az olvasó is, hogy mi a muzsika a szüléssel? Nagy kár lenne ezért a szép értekezésért!
- Ne izgulj, most mindjárt megérti. Hallgass, psszt, kezdődik a TEREMTÉS…



• *



*

Arra ébredek, hogy erősen zsibbad a derekam, és görcsöl a hasam. Nem kellett volna olyan sok juhtúrót vacsoráznom a tegnap este, most nem szabad székrekedésem legyen szülés előtt. De hát olyan jó kedvem volt. A ropogó tábortűz mellett mindig szerettem üldögélni, és belehallgatni barátaim beszélgetéseibe. Sokat tanulhat így az ember. 19 évesen úgy szívom a tudást magamba az életről, a valóságról, az emberekről, saját magamról, mint egy szivacs a vizet.
S most nemsokára anya leszek. Annyira hihetetlen, annyira furcsa, de valahogy mégis megnyugtató. Talán mégiscsak van értelme az életemnek.
Kimászok a „családi” sátrunkból, minek kucorogjak itten, úgysem lesz ebből már alvás. Reggel 6 óra. Madárcsicsergés és verőfényes napfény ömlik be a megemelt sátorajtón.
Barátaim és Király is felkeltek időközben, miközben a dolgomat végeztem az erdőben, furcsa módon nagyon megy a hasam, hiába ettem a sok túrót. Mi történik? Így nem mehetek előadásra sem a közeli szabadtéri előadóterembe, még össze csinálom magam szégyenszemre!
- Nem jössz? – kérdi Király.
- Ne haragudj, fáj a hasam, nem érzem jól magam. - válaszolom.
- Igen, mert telezabáltad magad a tegnap este – hagyott magamra nevetve.
Már én sem tudtam, hogy kinek higgyek, Királynak, vagy annak a belső hangnak, amely egyre csak azt suttogta:” Szülni fogsz, szülni fogsz…” El se merek mozdulni az erdőszéli illemhely közeléből, csak viszek egy könyvet, hogy a hasmenések között legalább olvassak egy keveset. De hamarosan abba kell hagynom az olvasást, lassan már ötpercenként kezd görcsölni az egész altestem, méhem, derekam, a combjaimon is végigszalad mindegyre valami fáradt zsibbadtság. Igen, most már biztos, hogy szülni fogok.
Mikor visszajöttek délben az előadásról a többiek, odabújok szótlanul Királyhoz, mert nem tudtam, hogyan mondjam el, hogy apa lesz. De ő mindent ért a tekintetemből:
- Mi van, kicsikém, kezdődik a szülés?
- Igen. – sóhajtom.
(- Miért sóhajtozik ez itten, Főnök, mintha a halálára készülne? - kérdi Hangocska.- HÁT NEM ÉRTI, HOGY BIZTONSÁGBAN VAN ?!!!
- Figyelj, ez nem olyan egyszerű. - válaszol a Nagy Hang. - Egy dolgot akkor értesz meg igazából, miután megtetted. Ne feledd, hogy Erőke tudattalanja még tele van a szülésről szóló sötétnél-sötétebb negatív szuggesztiókkal, félelmekkel, fiatal szervezete, bármennyire is edzett a karatézástól, biológiai sejtemlékezetében hordja még a nemrég abbahagyott húsevés (egyetemes létgyilkosság) bűntudatát és hormonális halálinformációit. Ez nagyon sokat jelent. Mert a fájdalomérzékelési és –tűrési képesség egészen más a húst és mesterséges cukrot fogyasztó embernél, mint a természetesen táplálkozónál. Ne feledd, hogy Erőke halomra olvasott egy csomó szakszamárságot a klinikai szülésről, de most egyedül kell megtapasztalnia, hogy hogyan zajlik le egy szülés a maga teljes metafizikai valóságában, természetes körülmények között, „élőben” és mindenféle tudományos masinákkal való belematatási lehetőség nélkül. És azt se feledd, hogy a feldolgozatlan gyermekkori, diákkori emlékek, a rokonok aggodalmaskodása előli menekülés, a társadalmi „megbélyegezettség” tévképzetének félelme (miszerint egy ilyen „életveszélyesnek” minősített, az anya és gyermek épségét veszélyeztető, „felelőtlen” tettért akár börtönbe is kerülhetnének mindketten), a hiányos önismeret és önbizalom most egyetlen hatalmas görcsként szorítják a lelkét, szellemét. És ezért a fizikai tágulási folyamat is fárasztóbb, fájdalmasabb most még Erőke első szülésénél, aki még nincs kész a teljes újjászületésre, még nem ismeri saját mélységeit, és csupán elméletileg, de nem konkrét tapasztalatként ismeri a benne lakozó teremtői isteni potencialitást. Értéktudata és felelősségtudata még az átörökölt és belénevelt hamis polgári konvenciók szerint működik. A szülési aktus számára elsősorban biológiai aktus még mindig, nem meri teljes mértékben odaadni magát az isteni teremtőerőkkel való éber kollaborációnak. A civilizált ember (nő) semmiféle beavatást nem kapott a saját teremtői hatalmát illetően. Sőt arról győzködték a nőket kamaszkoruktól fogva otthon, az iskolában, hogy ők teljesen tehetetlenek várandós-szülő anyaként a biológiai természettel szemben. E tudományos hiedelemrendszerrel van megfertőzve még Erőke életképzelete is! Szülői minőségében ő is kiszolgáltatva képzeli magát a biológiai természetnek, fizikai testének, a véletlennek, még egészen friss és törékeny a tudása a lét egyetemes törvényeiről, a benne lakozó mindenható teremtő isteni szikráról. Most először kell megtennie olyasmit, amit szellemével tisztán lát, értelmével és érzelmeivel azonban nem képes konkrét tapasztalatok nélkül megérteni és elhinni. Most először kell erősebbnek lennie önmagánál. Most először teszi próbára szellemi bátorságát és hitét. Hát ezért sóhajtozik.)
Vajon hogy nézhetek ki most itten félpucéran hajlongva, rohangálva, görnyedezve, fulladozva a fájdalomtól? Nem jön, hogy elhiggyem, hogy én ezt mind el tudom viselni, ez hihetetlen! Milyen furcsa, hogy ennyire tudok koncentrálni, ennyire tiszták a gondolataim, ennyire nyugodt a kedélyem. Még sose voltam ennyire éber és ennyire erős. Mintha végtelenül nagyra tágulnék, mintha valahonnan fentről nézném a fájdalomtól vergődő kicsi énemet, MINTHA EGÉSZEN SZABAD ÉS HALHATATLAN LENNÉK. Egészen furcsa tudatállapot, mintha egy tudatos álom lenne az egész. Jobb lesz, ha Király számolására figyelek, nehogy elájuljak.
- Figyeld a számat, jelezd, mikor újabb görcs jön, és akkor mélyen szívd tele a tüdődet, majd ereszd ki lassan. Úgy, nagyon jól csinálod. - bíztat Király, aki hátulról tartja a derekamat, és közben beszélget a közelünkben készenlétben álló, bár diszkréten, csendesen félreülő barátainkkal. Én is fölpillantok néha, és nagyon viccesnek találom a közelemben szúnyoghajtónak meggyújtott füst-tüzecskét. Mint egy mágikus beavatási szertartás papnője, élesztgeti Dália a lángot, miközben szemüvege újra és újra elhomályosodik. Egészen mitikus hangulat árasztja el így a csendes délutánban a szép vad hegygerincet, a délceg fenyők közé betűző sugarak mintha magukkal ragadnának a Fénybe, az örökkévalóságba, az Istenbe.
Egyre erősebb nyomási ingert érzek az altestemben, de nem merek nyomni, hátha nem tágultam ki még eléggé. Egy tükröt kérek, hogy lássam, mi történik.
- Erőke, próbálj meg nyomni, már látszik a haja a babának. - kérlel Király. Már csak ketten maradtunk, elküldtem a többieket, mert úgy éreztem, zavarnak. Most ismét visszajönnek Király hívására, és kíváncsian figyelnek. Milyen más ez a vidám, intim hangulat. Senki nem ordít, senki nem ideges, nem gorombáskodik és nem parancsolgat. Tiszta friss levegő, meleg napsütés és barátok, igazi barátok. Már minden pozíciót kipróbáltam, térden, négykézláb, most felállok lassan és félguggolóba ereszkedek. Alig tartanak a lábaim, könnyű lebegés fog el, elsötétül előttem a világ. Távolodok, egyre távolabbról hallom Király bíztató hangját:
- Na most próbáld megnyomni hasizomból jó erősen, kiájjal, mint egy igazi harcos!
Minden erőmmel a fájdalomba kapaszkodom, de nem vagyok tudatában egészen, hogy mi történik. Belsőmben zakatolnak a hangok, és újra kezd magához emelni valami meleg, sárgás-piros fény, és újra érzem, hogy végtelenül nagyra nőttem, miközben egyre távolodom. „Most megszülöd önmagadat. Most megszülöd anyaságodat ”.- zakatol bennem a hang. Mély ordítás tör fel belőlem, úgy ordítok, mint aki a halállal viaskodik. ÉLNI AKAROK… Gyereksírás hallatszik.
- Jól van már, kész, vége, ne sikoltozz többet, megijesztetted a KISLÁNYUNKAT.- szólongat Király.
Hátradőlök a „természeti szülőszobában” kiterített műanyaglepedőre. Mellemre helyeznek egy parányi kis meleg testet. Mint egy kis mókus, úgy kúszik fel a szívemre. Megszabadultunk! Észre sem veszem, mikor elvágják a köldökzsinórt, úgy egy jó fél óra múlva, ernyedten pihegek a földön. BOLDOG VAGYOK. Csak a szemerkélő eső térít kissé magamhoz, látom, hogy elviszi Király a sátrunkba a babát. Jólesően hűsítik a júliusi esőcseppek az arcomat, lemosnak rólam minden félelmet, lemossák a gyermekkoromat. Felnőtt anya lettem, nincs visszaút!


* *

*

- Nagyszerűűű, most akkor meséljük el a másik gyerek születését is.- okoskodott tovább Hangocska.
- Várjál, hova sietsz?! Mindent a maga idejében.- dörgött a Nagy Hang.- Előbb lássunk egy kis részletet Erőke naplójából:
„Egy hatalmas ugrás előtt álltam Verácska fogantatásának periódusában és ezt az ugrást azóta sem hajtottam egyértelműen és végérvényesen végre: az infantilista gyermekkori függőségeimből, önállótlan és tapasztalatlan naivitásomból továbblépni a felnőtt, érett, tudatos és felelősségteljes gondolkozásba és életvitelbe.
Ehhez az egyszer s mindenkori ugráshoz szükségem volt ugyanis a személyi
horoszkópom gyökeres felülvizsgálatára és újraértelmezésére, annak érdekében, hogy érzelmi-racionális-akarati tevékenységemet feloldhassam az anyai ágon örökölt disszharmonikus és ellentmondásos gondolati-magatartási minták alól. Egy meggondolatlan és a külvilág elől rejtegetett szerelmi kalandból foggantam, az alig 21 éves fiatal tanítónő méhében, aki a lehető legkoruptabb megoldást választotta a probléma megoldására, azt amit a disszharmonikus Ikrek-Kos alaptermészete ösztönzött neki: lehazudni, elrejteni a dolgot és férjhez menni a katonaságból frissen leszerelt leendő nevelőapámhoz. Aki már ötödik éve udvarolt neki és aki még huszonegy év után sem tudja a teljes igazságot, tudniilik azt, hogy anyám nem is volt szerelmes belé, amikor hozzáment feleségül. Ezt az „árulói„ programot örököltem én is és ugyanennek a programnak a tudattalan befolyása alatt követtem el eddigi tévedéseimet. Részegen foggantam, teljes kábulatban, a legmélyebb erkölcsi zuhanásban, egy olyan családban, ahol a hazugság létfeltétel volt egy lobbanékony és indulatos édesapa mellett. Mindamellett nagyapám Skorpió-Leszállós lényével mindmáig jobban tudtam kolaborálni, mint a hataloméhes és képmutatóan jóságoskodó, önérzetes Oroszlán-Leszállós nagymamámmal. Talán üknagyanyámig, esetleg még régebbre nyúlik vissza az az anyai ágon örökölt életellenes és férfiellenes, gyermekellenes program, amelyből énmagam is megszülettem. Én vagyok a "hetedik" generáció, amelyik e kiegyenlítődési karmikus programm dekonspirálására és feloldására született.
Anyámhoz hasonlóan én is letagadtam önkéntelenül is a párkapcsolatomat, sőt a gyermekemet is és mindmáig úgy érzem, hogy "vaj van a fejemen" anyám tudattalanjából örökölt bűntudat és szégyenérzet miatt. Négyévesen allergiát kaptam a közösségi élettől, miközben anyám lelke mélyén a nevelőapámtól való elválás és a rossz szájaktól való félelem között ingadozott Ikrek-Leszállós kétkedő-szentimentalista ellentmondásossággal. De végül együttmaradtak tizennegyedik éves koromig és akkor jött egymás után a kancsalság, légcsőhurut, arcüreggyulladás, vesehomok és állandó felfázások, gyulladások. Hűségesen tükröztem anyám személyiségzavarát, szeretetproblémáit, szexuális-szerelmi kríziseit és határhelyzeteit. Korai menstruációs görcseim, rosszulléteim anyám állandó terhesség-fóbiáját tükrözték, amelyeket még négy évi metafizikai-asztrológiai tájékozódás után sem sikerült meghaladnom. Huszonegy éves vagyok és egy újabb Szaturnuszi ciklusba lépek: az érzelmi lélek kialakulásának az életperiódusába. Minden hetedik év egy küszöb, egy határhelyzet, egy kritikus mélypont és egy újjá születési lehetőség is egyben. Az asztrológiában két olyan életterületet tartunk számon mint u.n. okkult házakat, amelyekben az elbukás és a felemelkedés egyaránt elérhető bárki számára, annak függvényében, hogy mit választ: a korupt életmegnyerési-gyönyörféltési vágyainak-ambícióimak a követését vagy a bátor önfeltárást és hibabelátást. Az imagináció tisztasága, átvilágítottsága határozza meg az ember gondolati-érzelmi-akarati és kapcsolatteremtési-cselekvési szabadságát . Külső életkörülményeink és élethelyzeteink olyan mértékben vállnak akadályokká , szenvedések és tragédiák forrásaivá , amilyen mértékben belső, tudattalan sorfeladatainkat és hiányinformációinkat nem tárjuk fel, és nem oldjuk fel magunkban. Mágikus valóságban élünk, amelyben minden elrejtett, lehazudott vágyunk, félelmünk megvalósul. Én is megpróbáltam elrejteni, lehazudni szexuális-szerelmi sóvárgásaimat, korupt képzelgéseimet, fantáziálásaimat, mert féltem, hogy elveszítem Szilárdot, ha őszintén feltárulkozok előtte. Képmutatásra, megjátszásra, manipulációra neveltek és fogalmam se volt a szexualitás igazi spirituális értékéről és rendeltetéséről. Medárda megszületése után terhességi szorongásaim ismét felerősödtek, és tudtam, hogy szellemi-lelki zavarodottságom következménye akár konkrét fogantatás is lehet, amennyiben nem sikerül azt feloldanom magamban. Egyedül akartam megoldani a szexuális-érzelmi problémáimat és állandó rettegésemet az anyagi helyzetünk alakulása miatt, de még nem ismertem a horoszkópomnak azon elemeit, amelyek ehhez a problémakörhöz kapcsolódtak: Jupiter-Lilith konjunkcióban a Rák jegyében és a VIII. házban, negatívan fényszögelve az I. házban és Nyilasban álló Retrográd Neptuntól valamint Uránusz a Skorpióban és a XII. házban negatív fényszögben a IX.es házbeli Oroszlán Nap-Hold konjunkciótól…„
Ezért következett be az életemben Verácska születése után 9 hónappal egy „spontán-művi abortusz„ és rá 5 hónapra pedig egy újabb fogantatás…
(-Kérjük a kedves olvasót, hogy egy későbbi fejezetben majd részletesebben számolhassunk be erről a tragikus veszítés-élményről, és hogy elégedjen meg most egyelőre Erőke feljegyzéseivel.- szól bele Hangocska)
Most, 2000 augusztusában, a második gyermek születése előtti hetekben, a Sámánföldi kertes házunk csendes meghittségében, értelmet nyernek lassan-lassan mindazok a történések, lelki-szellemi vívódások, kudarcok és tévedések, amelyek jelenlegi állapotomhoz, élethelyzetemhez vezettek. Mostani tudásom távlatából már meg tudom érteni annak a mély lelki-szellemi krízisnek az értelmét és szerepét az életemben, a felnőtt, érett személyiségem és az éber tisztánlátásom formálódásában, amelyet Verácska születésétől mostanáig átéltem. Most már meg tudom bocsátani magamnak azokat a tévedéseket, jobban mondva, azokat a téves koncepciókat, viszonyulási mintákat, negatív (destruktív) gondolati-érzelmi modelleket, amelyek hatására az átöröklött családi érték- és életkoncepciókkal fertőzött imaginációmmal én magam idéztem be mindazt a sorozatos feszültséget, sikertelenséget, szegénységet – határhelyzetet, ami nemcsak a testi-lelki-szellemi egészségemet, hanem házassági-családi életem harmóniáját is egyaránt felborította.
Verácska lányunk ’98 júliusában, 20. éves koromban történő születése ugyanis még nem jelentette számomra a teljes lelki-szellemi átalakulást, újjászületést, isteni öntudatra ébredést. Születési horoszkópom, életfeladataim részleges (sőt felszínes!) ismerete, személyiségem éretlensége, alaptermészetembe vésődött negatív hitem és a korrupt, tradicionális gondolati-viselkedési modellekkel fertőzött imaginációm még sorozatos vívódásokat és szenvedéseket tartogatott a számomra. Anyaságomhoz, szeretői-házastársi szerepemhez, még az egyre táguló szellemi tudásom és metafizikai tudatosságom birtokában is, önkéntelenül a tudattalanomba vésett, neveltetésem során belém szuggerált életkoncepciók szerint viszonyultam igazából.
Hiába láttam a tradicionális boldogságmodellekben gondolkodó, az életet megnyerni akaró polgári kishitűség (szellemi perspektíva nélküliség) tragikus reménytelenségét, értelmetlenségét, a filozófiai tanulmányaim megszakításakor, a Szilárddal való házasságkötésemkor még önkéntelenül is e korrupt viszonyulási minták szerint működtettem az életképzeletemet. Ezért, miután a szülés után egy hónappal, apám szavaival élve, „visszatértünk a társadalomba”, a rokonság negatív szuggesztióinak, „sose lehet tudni” szerű „jó tanácsainak” hatása alatt csupán kételkedően reménykedve és hitetlenkedően spekulálgatva szorongtam a „mindennapi betevő falatért” és keserűen figyeltem Szilárd álmatlan kínlódásait a Szent-Csorgói birtokperrel kapcsolatosan, amely akkoriban számomra még annyira reménytelennek, annyira kilátástalannak tűnt. Pedig nem volt az, csupán én nem voltam képes lemondani a „biztos anyagi bázis” illúziójáról és tudattalanul még mindig egy gyors meggazdagodási lehetőséget láttam a földek visszaszerzésében, hogyha már a családom által oly ügyesen belém szuggerált Diplomáról és Fix Fizetésről (amelyeket azért mégiscsak nagy értéknek tartottam titokban és sóvárogtam a lelkem mélyén utánuk) le kellett mondanom. Mert az ember igazából csak azt tudja elereszteni, amit teljes mélységében megértett. Én pedig Verácska gyönyörűséges születésével csupán bele kóstoltam az egyetemes lét tiszta, világos, szabad idillállapotába, de az egyetemes törvények logikáját, az önmagát szüntelenül újjászülő szellem mindenhatóságát még nem integráltam olyan mélyen és alapvetően a tudatomba, életképzeletembe, hogy megérezzem magamban az isteni lét korlátlanságát, vagyis azt, hogy teremtői isteni énemben tökéletesen és teljes mértékben SZABAD VAGYOK.
Az anyagi jellegű szorongásaim valójában a „jéghegy csúcsát” képezték csupán abban a lelki-szellemi zavarodottságban, amely során egyaránt kételkedni kezdtem nemcsak a Király iránti szerelmi érzéseim, vonzódásaim tisztaságában és egyértelműségében, hanem családanyai szerepem értelmében, saját szülői-életadói képességemben is.
Mert igazából sokkal mélyebb gyökere volt a szorongásaimnak: féltem belevetni magamat a szüntelenül megújuló és ezért szüntelenül változó, a földhözragadt, kishitű logika számára kegyetlennek tűnő metafizikai valóság mélységeibe, mert féltettem mozgási szabadságomat, kötöttségnek, béklyónak, függőségnek éreztem a Király iránti ragaszkodásomat, kiszolgáltatottnak éreztem magamat családanyai-szeretői szerepemben, mert számomra még az esetleges ismételt gyerekszülés gondolata is csak újabb érzelmi-anyagi terhet, kötöttséget jelentett. Az igazi szabadság a hamis tévképzetektől megtisztított imaginációban kezdődik, ott, ahol még minden vágy, késztetés, gondolat csírájában hordozza az elbukás vagy a felemelkedés lehetőségét, aszerint, hogy mire tartja magát képesnek az ember, milyen képe van saját fizikai-lelki-szellemi valóságáról, vagyis végső soron saját isteni lényéről. Én kiszolgáltatottnak éreztem (hittem: képzeltem) magamat testi-anyagi valóságomban (szexualitásomban), érzelmeimben, vágyaimban és szenvedtem az elégedetlenség, a bizonytalanság és a kétség állapotaitól, amelyeket feloldatlan, kiegyenlítetlen természetemmel (Lilith szintű rejtett tévképzeteimmel, sóvárgásaimmal és félelmeimmel) én magam hoztam létre az életemben.
A filmművészet, a szépirodalom, de még a hétköznapi sajtó és tömegtájékoztatás is csak további táptalajt biztosít az anyai ágon örökölt, különbnél-különb tudattalan szexuális-szerelmi tévképzetek számára, amelyek minden személyi horoszkópban nyomon követhetők a Lilith (a másság utáni sóvárgás) ház- és jegy-helyzete illetve fényszög-pozíciói szerint. Fogantatásom periódusában anyám még a nagy Őt, az érzelgősen, meghatóan romantikus, ideális szeretőt, a tökéletes Férfit kereste, és sorozatos csalódások, kudarcok, érzelmi-idegi összeroppanások között szenvedte el átvilágítatlan szenvedélyeinek, irracionális elvárásainak következményeit. Biológiai fogantatásom egy olyan mély erkölcsi kompromisszumkötésbe (válsághelyzetbe) „kényszerítette” (hiszen igazából szabadon választhatott volna, ha nem az érvényben lévő társadalmi-családi erkölcsi normákhoz, hanem az egyetemes törvényekkel egybekapcsolt belső hangjára, éber lelkiismeretére hallgat), amelyből csak hosszú szenvedések után, mostanában próbál magára eszmélni, sorsának tengelyébe kerülni.
Így személyiségembe vésődött alapkésztetésként örököltem mindazokat a szexualitással, a férfiakkal való viszonnyal kapcsolatos tévkoncepciókat, amelyek nemcsak saját személyiségem kreatív kibontakoztatását akadályozzák meg, hanem családanyai-szeretői szerepköröm harmonikus megélését is. A Jupiter-Lilith együttállás hatására egyaránt jellemző rám a naivitás, a kritikátlan érzelgősség és meghatódás, a felfokozott, ámbár csupán személytelenül öncélú fantáziálások, romantikus képzelgések (álmodozások, képzeletbeli szerelmes regények jeleneteinek forgatása). A Rák (otthon, anyaság, család) konstellációjában és a VIII. háznak megfelelő halál és újjászületés életterületén található Lilith-Jupiter együttállás (dh. fényszögelésben a Neptunusztól, Plútótól, Szaturnusztól) azonban olyan romboló és önromboló késztetésekre is hajlamosít, amelyek a nemi erőszak, az öngyilkosságba vagy legalábbis idegösszeroppanásba kergető szerelmi csalódás, abortusz, családi tragédia (válás, alkoholizmus) „izgalmaival” fűszerezik öncélú képzelgéseimet. Szándékosan nem múlt időben írok ezekről a problémákról, hiszen egy több mint egy évtizedes, kora kamasz koromban, 10-11 évesen elkezdett, nemegyszer még önkielégítéssel is egybekötött imaginációfertőzésről van szó, amelynek az utóhatásaitól szenvedek még most is, második gyerekem születése előtti hetekben, a méhszájam környékén lappangó (és sorozatos felfázások, vesegyulladások, menstruációs problémák formájában serdülőkoromat végigkísérő) krónikus gyulladásos fertőzés formájában. Nem is említve a szélhámos szószátyárokhoz, izompacsirta szépfiúkhoz, kalandorokhoz, kábítószeresekhez, sőt a testi fogyatékosokhoz (mozgássérültekhez vagy nagyon csúf, visszataszító megjelenésűekhez, durva viselkedésűekhez) való ellenőrizetlen és önkéntelen irracionális vonzódásaimat. Miközben növekvő szellemi tájékozottságom, éberségem és gyakorlati tapasztalataim birtokában tudatosítani próbálom szexuális tévelygéseim, káprázataim metafizikai szerepét a megismerésben, számolnom kell azzal a ténnyel, hogy asztráltestem (érzelmi-vágyéletem) kialakulásának korai periódusában itattam át tudattalanomat azzal a negatív viszonyulási mintával, amellyel családi környezetem feszültségeiből, közvetlen kihívásai, gyakorlati tapasztalnivalói elől próbáltam a magam szőtte ködös álomvilágba menekülni. E korrupt önkímélésnek, gyakorlatiatlan jelennélküliségnek (amelyet a diszharmonikusan fényszögelt Merkur-Szaturnusz együttállásom a Szűzben is megerősít) köszönhetően nemcsak a gondolkozásom válik gyakorlati nehézségek, konkrét cselekvési- és döntési helyzetek esetében irracionálissá és kaotikussá, hanem családanyai-házvezetői szerepkörömet se tudom ellátni egyszerű ügyességi-spontán helyzetmegoldási-találékonysági kérdésekben sem.
A Lilithem sugallta tévkonzepciók és önkéntelen csalási, kurválkodási késztetések így járultak hozzá személyes életválságom elmélyüléséhez: a Szilárd férfibarátai utáni önkéntelen és irracionális sóvárgásaimat, illetve a tudattalanomból újra és újra előtörő, feldolgozatlan diák- és egyetemista korom béli (szintén meglehetősen irracionális és szélsőséges) szerelmi-szexuális emlékeimet szüntelen belső vívódások, önvád és bűntudat közepette elfojtani próbáltam, és nem feloldani. Ezáltal olyan feszült és alacsony vibrációs állapotokat idéztem be magamnak, amelyek lehetetlenné tették számomra személyiségem teljes értékű kibontakozását, kreatív energiáim harmonikus felszínre hozását. Holott a diszharmonikus meghatározottságaink, átöröklött negatív tudattalan mintáink tudatosításában, metafizikai értelmezésében és megismerésében-megértésében rejlik a kreatív önfelszabadításnak, a személyes sorsunk kiteljesítésének, a megváltásnak és az újjászületésnek a kulcsa.
Az 1999. augusztus 11.-kei napfogyatkozás előtti hónapokban még messze álltam az újjászületéstől, önmagam újjászülésétől. Ezért régi önmagam halála helyett a (hiszen a fizikai fogantatás csupán következménye az anya lelki-szellemi feszültségeinek) a kamaszkorom óta folytonos felfázásoktól gyulladt (anyámtól átöröklött szexuális-kiegyenlítődési problémáimat tükröző) méhemben rosszul (túl közel a méhszájhoz) fogant meg egy magzat, amelynek egészséges kihordására és megszülésére akkoriban képtelennek éreztem magamat. Azaz életképzeletemben az anyaság és az áldott állapot, a bőség és a testi-leki-szellemi harmónia nem kapcsolódtak össze: korrupt tévképzeteim miatt féltem a gyermekáldástól, a szegénység, a nyomorúság, a szabadságvesztés forrását láttam benne és semmiképpen sem az isteni áldást.
Nagy szorongások közepette ügyeskedtem ki magamnak őszire egy helyettesítő tanári állást a helyi volt pionírháznál és tovább szorongtam, most már sokkal agresszívebben és nagyobb gyűlölettel a „kiszolgáltatott szülőedénységem” tévképzetétől és támadtam az ismét megfoganni készülő magzatomat (minden menstruáció-késés miatt meghűltem augusztustól kezdődően el egészen február végéig, amikor az orvosi vizsgálat is beigazolta a „terhességet”) . Mert én akkoriban még idióta terhesként aggódtam a saját és a leendő gyermekem egészségéért… mentálisan beidézve a méhlepény kezdeti komplikációit.
Ami az előlfekvő méhlepény (placenta praevia) nevű szövődményt illeti, ez nem más, mint a szülői-életadói képességnek, a személyiség harmonikus kibontakozásának a lehatárolása egységkívüli, teremtésellenes határhelyzetet hoz létre a leendő anya életében, a fizikai megfoganás lévén az egyedüli kiegyenlítődési lehetőség a számára. E komplikáció lényege a méhszáj részleges vagy teljes elzárása a méhlepény által, amely nem a méh védettebb, hátsó falán tapadt meg, hanem az alsóbb-elülsőbb részen, a méhszáj teljes elzárásának a veszélyével – aminek legtöbbször császármetszés a következménye. Gyakoribban jelentkezik ez a probléma előzetes abortuszok után, többedszer szülőknél, de általában a szülés időszakáig a magzat növekedésével „korrigálja” a méhlepény kezdeti rossz pozícióját, amennyiben részleges előlfekvésről van szó. Persze metafizikailag az történik, hogy többé vagy kevésbe tudatosan a várandós anyának sikerül valamelyest helyreállítani az áldott állapot egységállapotát, vagyis megszüntetni, legalábbis tudatosítani a partnerével, a közvetlen környezetével, önmagával való szétválasztó, egységbontó konfliktusait és feloldani irracionális félelmeit, agresszív ellenérzéseit a gyermekáldással szemben.
Király március végi elutazása után arra törekedtem, hogy megbomlott testi-lelki-szellemi egyensúlyom helyreállításával születendő gyermekem egészségét, az áldott állapotot visszahozzam a szívembe, a lelkembe, az imaginációmba. Interneten leveleztünk a problémáról, ami sokat segített, de igazából a húsvét utáni SzűzMária-élményem segített a testi-lelki erőnlétem visszaállításában. Metafizikai tudatosságom tükrében a Szent-Csorgói Mária-szobor csupán egy gyönyörűen sikerült fizikai megtestesülési formája az egyetemes szeretet, a létről való gondoskodás, az anyaság őserejének. Viszont életközelsége, fizikai tapinthatósága segített átélni és felébreszteni magamban az anyai ágon öröklött életellenes programjaim fölötti személyes bűnbánatot, és segített elnyerni a megbocsátás és feloldozás kegyelmét, valamint bízni a jóvátétel lehetőségében, az isteni szeretet megtartó erejében. Szenvedélyes könnyre fakadásomban, segélykérő fohászkodásomban és ígérettételeimben egy mosolygó, megbocsátó arcot éreztem visszanézni rám a szoborról a templom csöndjében, mely szívbemarkolóan magához emelt, amikor fohászkodva a lábához értem. Mikor a meglepődöttségtől reszketve visszatántorogtam a padok közé (közben méhem fájdalmasan sajgott, görcsölt és egész testem elzsibbadt), mintha lelkem mélyéről tört volna fel bennem egy belső hang, mely valahogy így szólt: „Gyönyörű fiút szülsz nekem.” Ismét könnyek törtek fel bennem, de ezek már a megkönnyebbülés könnyei voltak, mintha egy nagy terhet vettek volna le valaki a szívemről.
A mentális terhet azonban csak az életfeladatok tudatos felvállalásával teheti le mindenki külön-külön a válláról, csak az ÉN VAGYOK fényében vállnak le a valóságról azok a fátylak, amelyekkel ki-ki a saját negatív romboló programjainak a rabságában hálózta be az életét. A megtisztított életképzelet fontosságára csak most kezdek ráébredni, fájdalmas tapasztalataim utólagos értelmezése során, most már úgy érzem, hogy második gyermekem megszülésével saját halhatatlan énemet is meg tudom majd szülni, és el tudom ereszteni régi infantilis, éretlen énemet (énképemet).„
- Még valamit, Főnök?- fontoskodik ismét Hangocska.
- Igen, kérlek, csatold ide most a második szülés előtt Angolnának írt levelét Erőkének, tudod, amelyben fájdalmas búcsút vesz a külső anya-képétől.
- Igenis, Főnök, már készen is vagyunk, parancsolj:
„ Mottó:
„A hagyomány azt mondja, hogy Isten és ember viszonya fedetlen. Az ember Istent felismeri önmagában, mint azt, aki az egyetlen biztos és abszolút és igaz és valódi. Ebben a viszonyban semmi homálynak, vagy árnyéknak nem szabad lenni. Ezt az abszolút tudást nem szabad megzavarja hódolat, alázat, szolgálat, áhítat, tisztelet, félelem, de még szeretet sem. Mindez az azonosságot nem előzi meg, hanem az azonosságból következik. Az azonosság csak akkor igaz, ha tiszta, egyenes és nyílt. Mint ahogy a világban minden „van” kétséges, és az egyetlen biztos az, hogy „vagyok”, az ember egyetlen „vagyok”-ban bizonyos, és ez az istenazonosság.” (Hamvas Béla: Scientia Sacra III.)

Kedves édesanyám,

Nem azért írok levelet, hogy meghatódj, és könnyezni kezdjél, és ismét ne nézzél szembe azzal a válsághelyzettel, ami kialakult közöttünk, amióta én a szellemi megismerés útjára léptem. Magam előtt van a Medárda születésnapi fotója a mosolygóan incselgő, rejtett agresszivitását finomkodó hangjával leplező, elnézésre játszó és mindent elnéző fizikai lényeddel, amint éppen Medárdához sündörög. Ezzel a könnyeden vicsorgó vigyorral játszod el még mindig az üdvösségedet, és én nem tudok már többet segíteni, semmit sem tudok tenni érted. Ernőnek és Évának ismét hízelgő szavakat mondtál rólam (a fantasztikus nyelvtudásomról és még ki tudja miről), és bölcsködtél arról, hogy már két éve ismerkedsz te is az asztrológiával. Én ezzel a felszínesen komolytalan, lelki üdvösségét és isteni halhatatlanságát újra és újra eljátszó lényeddel örök háborúban állok, reménytelenül, tehetetlenül, tele félelemmel és örök kétellyel. Mikor nőssz fel már végre, kicsi anyám? Még meddig akarod lekenyerezni a benned és a bennem lévő isteni szikrát? Dicsérsz engem, hízelegsz nekem, aggódsz értem, mert ez sokkal könnyebb, mint szembenézni teljes lényemmel, mindenható, örök isteni lényemmel és teljesen odaadni magadat a bennem lévő Istennek. Érzelmi ragaszkodásodat még meddig téveszted össze a szeretettel? Ez félelem, ez bűntudat, ez hatalmi ösztön, ez egoizmus, ez szellemi lustaság, semmi köze a szeretethez! Nekem már nem elég az aggodalmad, az együttérzésed, a ragaszkodásod, én a teljes lényedet követelem tőled, azt akarom, hogy megszólíthassam a benned lévő Istent, és ez az Isten meztelenül álljon előttem, minden szerep, ambíció, elvárás nélkül. Az igazi arcodat akarom. „Élet nem az, ahol az ember egzisztál,, hanem csak az, ahol tényleg van, ahol valódi, ahol Isten. Azt, aki van, úgy hívják, hogy Isten.”(Hamvas Béla, u. ott)
Anyámnak szólítalak, mert anyám vagy, de éppen erről szeretnék írni. Ha jól emlékszem, erről a témáról legutóbb a tavaly írtam neked, születésnapi ajándékként kértem tőled, hogy ENGEDJ FELNŐNI, ENGEDD, HOGY SAJÁT MAGAMBAN KERESSEM AZ ANYÁT, ÉS NE KAPASZKODJUNK TÖBBÉ ENNYIRE ÉRTELMETLENÜL ÉS TÖRVÉNYTELENÜL EGYMÁSBA. De nem voltam elég határozott, jómagam is többször visszamenekültem hozzád, és hagytam, hogy anyaként vigasztaljál, gondoskodjál rólam. Ez az én gyengeségem, a tiéd viszont az, hogy még mindig nem akarsz újjászületni, és engem sem hagysz vállalni tiszta szívemből a sorsomat. Sokat tanítottalak, magyaráztam neked, amikor csak kértél, megnyitottam előtted a tisztánlátás kapuját. De nem tudtam eleget ahhoz, hogy mindkettőnkön segítsek, mert ez ismét képtelenség metafizikailag. Mikor magadra hagytalak most júniusban, ismét erkölcsi dilemma előtt álltál, ezúttal anyaságod újbóli felvállalása volt a próbatétel és döntened kellett. Bárhogy is döntöttél, nekem el kell fogadnom, mert a te sorsod már nem az én sorsom, és a te életed már nem az én életem. Szeretlek és megértelek, de többet tudok már ahhoz, hogy lényeges dolgokban egyetérthessek veled. Kétgyermekes anyaként olyan dimenziók nyílnak meg most előttem, amelyekbe te talán soha sem fogsz belelátni, és ahová soha sem fogsz elérkezni. Csak az zavar, hogy életed értelmetlensége, sivársága elől még mindig hozzám menekülsz, szellemi társat, megértő barátot keresel bennem, de anyai egoizmusoddal mégsem érsz el semmi mást, csak továbbra is nyomorítod az igazi barátságunk lehetőségét. AZ IGAZI BARÁTOK NEM AGGÓDNAK EGYMÁSÉRT, HANEM RENDÜLETLENÜL BÍZNAK EGYMÁSBAN! Te ismét megfeledkeztél erről, és idióta gyermekként kezelsz, nem bízol bennem, és ezzel kimondhatatlanul sokat ártasz nekem életemnek ebben a valóban nehéz, de tudatosan felvállalt, és ezért az isteni teremtő hatalmak teljes mértékű gondviselését élvező periódusában. Már hetek óta érzem, hogy miként próbálsz telepatikusan kapcsolatba kerülni velem, hogy elárasszál érzékenyen érzelgős és kishitűen korrupt anyai szíved vészjósló aggodalmaival, negatív szuggesztióival, félelmeivel. Nincs szükségem az ilyen érzelgősen-kicsinyesen felelőtlen szeretetre, semmit sem használ most nekem. Neked már nincs jogod aggódni sem értem, sem a gyermekeimért, és ha úgy szeretnél, mint egy igazi barát, akkor tudnád, hogy miért kérem ezt tőled.
Félek tőled, ezért nem hívlak telefonon. Félek, hogy anyai aggodalmaiddal megölöd bennem az ANYÁT, saját anyaságomat nem hagyod megszületni és ezért menekülök előled, a hízelgő, bizalmaskodó hangod elől. Az anyaság csapda, nagyon veszélyes csapda és te elbuktál benne, kérlek, ne ránts vissza engem is, azáltal, hogy még mindig gyermeknek tekintesz, ha már látod, hogy ki akarok mászni belőle, mert ez megbocsáthatatlan számomra. Én már nem vagyok képes semmit sem elnézni neked, és nem szövetkezek esendő, korrupt fizikai éneddel a benned lévő teremtő Isten ellen. A nőnek az anyaság személyiségalakítási életfeladat. Míg menekül előle, addig nem akar érlelődni, nem akarja kiteljesíteni a személyiségét, mikor még mindig belé kapaszkodik (még ha csak a nagymamai szerepbe is), akkor már nem hajlandó tovább fejlődni, tovább kiteljesedni, egésznek lenni.
Életed sivársága elől nem menekülhetsz továbbra is az anyai-nagyanyai szerepedbe, én ilyen törvénytelen viszonyba, ezen túl már nem fogok belemenni! Választanod kell: vagy egy törvénytelen gyermek-szülő viszonyt játszunk (ami azon alapszik, hogy még 22 évesen is „falaznom kell” a biológiai fogantatásomból adódó, erkölcstelen alaphelyzetedet illetően), vagy pedig egy egyenértékű, felnőtt-felnőtt baráti viszonyt, ahol nincs helye sem érzelgősségnek, sem bizalmaskodásnak. Az ilyen viszonyok viszont az én életemben már az egyetemes törvényeken, és nem a felszínes polgári konvenciókon alapulnak. Nem tudom, miért várod el, hogy a várandóssági problémáimról tájékoztassalak a messzi idegenből, mikor épp azért hagytam el az otthonomat, hogy nyugodtan lehessek mindenféle érzelmi befolyás alól. Még ha csak a baba megszületéséről nem akarnál lemaradni, még akkor is felelőtlenség annyira aggódni miattunk. Nem az a kérdés, hogy megtudod-e majd időben, hogy ismét nagymama lettél (ó, milyen megható – pedig egy lépésre álltál a nyáron még a saját anyai örömeidtől!). Hanem az, hogy képes vagy-e elfogadni, hogy magadra maradtál a párkapcsolati problémáiddal, és én is magamra maradtam a saját magánügyeimmel, mert csak így fejlődhetünk mindketten egészségesen tovább. Verácska gyerekpénzére hivatkozni nevetségesen átlátszó ürügy volt, és különben is, neked már felelőtlenség a 77 éves Hunyi nénivel üzengetni az aggodalmaidat! Mi is a babára várunk, de ez a mi magánügyünk, a te dolgod nem az, hogy velünk együtt izguljál, (egyébként mi már semmiért sem izgulunk, hanem élvezzük az életet), hanem hogy lemondjál a húsevésről, a spekulatív önámításról, a hitetlen megalkuvásról, és emelt fővel, teljes értékű személyiségtudattal éld az életedet. Nemcsak arról van itten szó, hogy anyai én-részed, amibe olyan kétségbeesetten kapaszkodsz, egy tizedét jelenti csupán a benned levő teremtő potencialitásnak és tapasztalati életterületeidnek. Hanem arról, hogy te már 44 évesen a halhatatlan Én-szellemed, a Nyilas Sárkányfejed pozitív mentalitásával kellene hogy lássad, egészen nagyvonalúan, teljes hittel és szabadsággal az életet, holott még mindig a Sárkányfarkadnál, a kishitű kételkedésnél tartasz. Verácskát én biztonságban érzem, mert nyugodt és elégedett vagyok, tehát ő is jól van, ha te ezt nem tudod hasonlóképpen megtenni az én irányomban, akkor próbálj meg alkalmazkodni hozzám, mert egyelőre metafizikailag én látom helyesebben a dolgokat. Bármi legyen is e levélnek a sorsa és fogadtatása, azzal a szándékkal írtam, hogy fejlődésre serkentsen téged, és nincs szándékomban vitatkozni olyan dolgokról, amelyek belátásához türelem és igazi áldozatkészség kell. Én képes voltam meghozni azt az áldozatot, hogy nem aggodalmaskodom, és nem hívogatlak titeket mindegyre Verácska miatt, pedig rettenetesen hiányzik, hanem megbízom az isteni gondviselésben, csak ennyit várok el tőled is, semmi többet.

Sámánföld, 2000. Szeptember 3. Szeretettel: Erőke.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

II. fejezet:

LABIRINTUS


- Mond, Főnök, mikor meséljük el már végre Erőke második gyerekének a születését? És miért nem írhatjuk bele a Teremtés című fejezetbe, Verácska születésével együtt? Még meddig tökölődünk itten a magzatkihordással, miért nem szüljük meg azt a kis porontyot és kész...- méltatlankodik Hangocska. - Na ki vele gyorsan, mert már nem bírom tovább ezt az izgalmat.
- Milyen izgalmat, te nagyokos? - kérdezi a Nagy Hang.
- Hát már mikor szüli meg azt a kiskölyköt, mit mind tartogatja heteken és hónapokon keresztül, már mindjárt nagykorúsíthatjuk mire kijön onnan!
- Jól van, na, nyugodj le, te tökfej! - dörgi a Nagy Hang. - Szégyelld magad, ha még te is ilyen konvencionálisan viselkedsz!
- Micsodaaa, mit sértegetsz már megint azzal a kon...kon...venc izével?!
- Jól van, mindjárt mesélek neked egy kicsikét a konvenciókról, a tradíciókról, a civilizációs apparátus hazugság-organizációjáról, a társadalmi normák és morálkódexek, a polgári egzisztencia-teremtés útvesztőjéről: megmutatom a Labirintust...- hallgat el a Nagy Hang.
- És mégis, hogyan fogja a kedves olvasó megérteni a mesédet ezekkel a nyakatekert aranyköpésekkel? Mintha nem is emberi nyelven beszélnél...
- Fogadjuk, hogy az álom-szimbolikáról sem hallottál, igaz? Na, nem is kell válaszolj, teljesen fölösleges. Csak nyisd ki jól a szemed és a füled. Most belépünk az álombirodalomba...Kapaszkodj!!!!



* *


*



„ Az öröklét vizében fürdök, és az öröklét vize éltet engem. Lelkem egyre mélyebbre süllyed az öröklét vizében. Körülölel a csobogás. Biztonság, melegség, szeretet, öröm, megújulás, felfrissülés. Az öröklétből születik az én örök, halhatatlan lelkem. Megtisztulok.
Hirtelen zavaros lesz és hideg a víz, kilépek belőle - olyan, mintha a Möcsuki borvizes strand medencéjéből szállnék ki, még két férfit is látok a medence mellett, talán valami karbantartó gondnokok lehetnek, akik leeresztették a vizet miközben fürödtem. Kilépek tehát és nézem, amint kezd apadni a víz. A karomon egy újszülöttet tartok, egy kislányt, talán éppen a kis Verácskámat. Odaviszem a babát Királyhoz, aki a medence közelében a laptop-számítógépébe mélyedve dolgozik. Lerakom melléje a babát, nekem tovább kell mennem, úgy érzem, el kell érkeznem valahová, és csak egyedül mehetek, egyedül akarok tovább menni...
Keresem a kijáratot, ahonnan elindulhatnék. Egyszer csak egy fehér köpenyes férfit veszek észre, amint eltűnik egy épületszárny oldalbejáratán. Belépek a nyomában én is az épületbe, talán ha áthaladok rajta, valahol a kiutat is meglelem, bár igazából nem is tudom, hogy hová akarok elérkezni. Nem tudom, hol vagyok, sok mindenhez hasonlít, olyan egyszer mint egy szálloda, egy irodaház, egy kórház, máskor meg mint egy iskola, egy üzletház, egy pályaudvar, egy börtön, egy törvényszék, egy hivatal, egy elmegyógyintézet, egy küzdőporond, egy cirkusz, egy átjáróház rengeteg sok lépcsővel, fel és alá, előre-hátra, ki és be kis és nagy ajtókon, liftekkel, takarítónőkkel, rendőrökkel, kapusokkal, igazgatókkal és ellenőrökkel, hivatalnokokkal, orvosokkal, nővérekkel, tanárokkal, diákokkal, járó- és ágyhoz-kötött betegekkel, koldusokkal... rengeteg idegen ember... egy végtelen színes forgatag. Mintha egy tükörből beszélnék hozzájuk, és ők mintha a saját tükreikből felelnének vissza:
- Mondja kérem, hol van itten egy kijárat? - kérdezek meg egy takarítónőt egy iroda-lépcsőházhoz hasonlító épületszárny folyósólyán.
- Minek innen kimenni, és hová?...- néz maga elé a semmibe a kövérke kis néni.
- Segítene kérem...- folytatom még könyörgőbb hangon. Ekkor egy fiatalasszonyra leszek figyelmes, aki egy kisfiút rángatva bekopog egy ajtón. Utána lépek a kinyíló ajtón, egy magas, köpcös, félkopasz nyakkendős úriember fogad bennünket, talán valami igazgató lehet. Jó lesz illedelmesen viselkedni, lássa, hogy értelmes ember vagyok, hátha elárulja nekem azt a kijáratot. Mikor észrevesz, azonnal kezdem a mondókámat: „ A kijárat érdekelne csupán, bocsánat a zavarásért, hol is vagyok tulajdonképpen?...”- Erre maga elé mélyed ő is, és megszólal:
- Szokatlan kérdés, tőlem ezt nem szokták kérdezni. Na lássuk csak, talán ezen az ajtón - és egy balfelőli oldalajtóra mutat - menjen már, ne tartsa fel az ügyfelemet, sok dolgom van, én vagyok a közigazgatási főigazgató...
Na ezzel se lettem okosabb. Kilépek a mutatott ajtón. Már megint egy folyosó, lépcsők, oldalajtók és liftek. Jaj, legalább valami ismerőssel találkoznék, anyukám, apám, nagymamám, nagytatám, osztálytársak, ismerősök, régi barátok. Valaki, akivel válthatnék néhány kedves szót, aki megmondaná, hogy mit csináljak.
Nicsak, az ottan valóban egy régi osztálytársnőm, nem akar megismerni, egyáltalán nem akar megismerni. Mesélek hamarjában neki mindenfélét. Néz rám hosszasan, majd letép egy cédulát a nyakamról, és odaadja a körülötte nevetgélő csajoknak, akik rápillantnak és visszaadják nekem: - „Minket nem érdekelnek ilyen dolgok, tőlünk ne kérdezzél ilyen dolgokat, mi már sehová se akarunk innen kilyukadni.” - Ekkor rápillantok én is a papírra, egy idézet van rajta, valahogy így hangzik: ”Ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van, és ami bent van, ugyanaz, mint ami kint van...Egy lélek van...Egy a valóság...Csak az éberek világa közös, a kábultaknak külön-külön világuk van...” A kábultaknak külön-külön világuk van, a kábultaknak...- ismételem újra és újra szavakat. - Vajon ez tényleg csak egy álom? De miért nem tudok felébredni belőle? Lehet, hogy csak álom, de nekem akkor is a kiutat kell megkeresnem, most az a fontos egyelőre. Valaki meg kell mondja, hogy merre van a kiút. Anyukám biztosan tudja, nagyanyámék, valaki ismerős rokon, ők mindig segítettek eddig.
Amíg így kesergek magamban, egy pályaudvarra érkezek, vonatok érkeznek és indulnak a szürke derengésben, talán hajnal közeleg, vagy esti szürkület van, nem tudom, egyre bizonytalanabbul figyelem a hömpölygő utas-tömeget. Egy köpcös kisöreg egy magas és szintén testesebb öreghölgyet próbál feltuszkolni egy vonatvagon lépcsőjén. Jobban odafigyelek. Ők azok! Na végre! Megvannak, megmenekültem, már nem vagyok egyedül. Az én drága nagyszüleim. Odakiáltok nekik:
- Mama, tata, várjatok, várjatok meg, én vagyok, Erőke, hová mentek ?- Nem hallják, nem akarják meghallani, nem tudom miért. A zaj miatt talán? Lehet. Tehetetlenül nézem, amint felgyúródnak a vagonajtón és eltűnnek a gyorsan elrobogó vonattal együtt. Anyámat kellett volna megkeresnem, ha telefonálhatnék neki legalább, ha megmondhatnám, hogy eltévedtem ... nem is tudja, hogy eltévedtem... Odamegyek egy telefonfülkéhez, de egyáltalán nem jut eszembe a telefonszáma, rengeteg szám és név tódul az agyamba, város- és utcanevek és lakcímek halvány emlékei, apám, a testvérem, sok-sok emlék, és mind hiába TELJESEN EGYEDÜL MARADTAM ÉS NINCS KIÚT. Hogy is volt az az idézet? Valami kábulatról szólt, valami éberségről, már nem is tudom, valahol elhagytam azt a cédulát. Igen, emlékszem már, hirtelen az egész idézet újra csengeni kezd a fülemben, egyre hangosabban, egyre erősebben, miközben eltűnik minden körülöttem, a szürkület is eltűnik. Már nem is olyan fontos az a kiút. Leülök és éberen figyelek. BEFELÉ FIGYELEK, miközben egyre világosabb lesz, mintha megérkeztem volna valahová, mintha mindig is ott lettem volna, ahová elérkezni akartam. Igen, csak Király lenne itt velem, meg Verácska. Talán ők is... nemsokára... lehet, hogy már itt vannak. Jó, hogy már nem félek...”



* *


*


- Hát, érdekes álom, az igaz, deee... őszintén szólva, egy kukkot sem értek belőle. Mi köze van ennek a rémálomnak a te labirintusodhoz, amiről mesélni akartál? - kezdi Hangocska a zsörtölődést.
- Megmutattam ebben az álomban Erőke labirintusát. Ahány ember, annyi labirintus. És a labirintusok között nincs kommunikáció, nincs találkozás, csak összeütközések és szétválások. Jól nyisd ki a füled! Csak mo-no-má-ni-ák. Megjegyezted?! Műveletlen vagy, az biztos. A következő kötelező házi olvasmányod Hamvas Béla Karnevál című regénye, egy mesteri mű erről a témáról.
- Igenis, Főnők, ha te mondod... - válaszol Hangocska, eléggé bizonytalanul, mintha máris valami újabb akadékoskodni valón törné a fejét. - De azért magyarázd el ezt az álmot, ha tényleg annyira fontos. Biztosan örülne neki a kedves olvasó is.
- Nos, rendben, úgysem érnénk sokat, ha e nélkül kezdünk elmesélni a második szülést. Erőkének fel kell ébrednie a valóságról alkotott tévképzet-labirintusból, amelybe beleszületett és belenevelték gyerekkora óta, erről szól az egész álom. Tudod mit? Nem is én fogom értelmezni ezt az álmot, hanem belelapozunk inkább Erőke naplójába, lássuk, ő mennyit fogott fel belőle. Majd segítünk neki az értelmezésben, ha elakad valahol.
„ Sámánföld, 2000 szeptember közepén.
Különös álomból ébredtem ma reggel: Mintha egy kórházban jártam volna, vagy valami egyéb intézményben, sok-sok hivatallal, irodával. Csak arra emlékszem, hogy eltévedtem, és rengeteget kerestem a kijáratot, és hogy nagyon sokat szorongtam. Hát igen, most döbbenek rá, hogy én az egész eddigi életemben mindvégig szorongásban éltem, az élettől való félelem, egy nyomasztó, fullasztó kiszolgáltatottság-érzés terhétől roskadva nőttem fel, jártam ki az elemi-középiskolát, majd az egyetem másfél évét, de még a házasságom első éveiben, még Verácska megszületése után, és azóta is, a második gyerekem születése előtt még mindig szorongok. Egy hamis, illuzórikus hiedelemrendszer, egy belém nevelt és belém szuggerált külső, objektív valóság-labirintus fojtogat, rémítget, egy lélektelen és személytelen hazugság-labirintus, egy társadalmi tudományos lét-apparátus. Egy, a külső Istenbe, a külső anyagba, a vak szerencsébe vetett negatív hitrendszer, fogyasztói-civilizációs, polgári konvenció- és szabályrendszer, amely a személyes felelősség kölcsönös elhárításán és megosztásán alapul. Vagyis az egyetemes létkorrupción, az élet megnyerésébe, a kényelembe és könnyítésbe, a személyes sorsfeladatok elleni bebiztosításba vetett hiten. Még most is, két évvel Verácska lányunk „klinikai orvosi asszisztencia-mentes” születése után, attól a tévképzettől szenvedek, hogy valamiféle, külső, hivatalos szervek, hatóságok, kórházi méltóságok, stb. felelősségre vonhatnak, megróhatnak, társadalmi-jogi rendszabályok alapján elítélhetnek, törvény elé állíthatnak, bezárhatnak, megbüntethetnek, vagy másféle módon korlátozhatnak személyi szabadságomban, egyéni felelősségtudatom felvállalásában. Vagyis hogy egy személytelen, külső intézményrendszer arra kényszeríthet engem, hogy életem sorskérdéseinek a felelősségét személytelen intézményekre hárítsam, és bebiztosítsam magamat a saját sorsom ellen, ahelyett, hogy az egyetemes törvények szerint járnám a saját utamat. Még mindig egy nem-létező, káprázat-labirintushoz akarok igazodni, amelynek önkényesen felállított konvenciói, normái, szabályai minduntalanul semmisnek bizonyulnak az egyetemes isteni teremtő hatalmak tiszta és egyértelmű hatásmechanizmusa előtt. Egy személytelen adminisztrációs apparátus rémképe fojtogat még mindig, bár a tudomány mindenható precizitása, pontossága, a humanista vallásos erkölcs faragott Isten-kép imádata, a nagyokos filozófiák és pragmatista-intelektuális elméletek realitása számomra csak illúzió és látszat-igazság. Mégis, az egyenruha , a fehér köpeny, a hivatalos pecsét és jogszabály iránti belém nevelt tisztelet és meghódolás még mindig lebéklyózza a szabad, teremtő, isteni életképzeletemet. Nagyon sok negatív szuggesztió, hamis hiedelem, tévképzet terheli a tudattalanomat. Az élet nehézségére, a kikerülhetetlen nyomorúságra, szenvedésre, betegségre és öregségre vonatkozó, valóságosnak képzelt látszat-igazságok, amelyek a civilizált polgári-fogyasztói közösség életrendjét és valóságlátását generációkon keresztül meghatározzák. Ezeket a szorongásokat és ellenségképzeteket fokozza az értelmiségi gyakorlati problémamegoldásokban teljesen járatlanná tevő neveltetésem, amely során a legegyszerűbb házimunkáktól is meg voltam kímélve azzal az ürüggyel, hogy nekem tanulnom kell, mert okos vagyok. (Sicc!!!) Ne pazaroljam az időmet fölöslegesen, amikor úgyis teljes kiszolgálásban részesülök! Nagyszüleim gondoskodása, akik átvették jóindulatúan a nevelésemet, miután anyámat meggyőzték, hogy le kell mondania rólam, mert túl beteges vagyok, ahhoz hogy reggeltől estig nyeljem az éhkoppot és szívjam a bagófelhőket anyám szenvedélyes szerelmi életében, (ami különösen a válása után semmiféle otthoni meghittséget sem tudott nyújtani, csak a hazulról való menekülési vágyamat és a család- és gyermekelleneségemet növelte). Végül, mire elvégeztem a nyelv-képzettségen kívül semmiféle gyakorlati tudást sem biztosító gimnáziumot, még a legalapvető háztartásbeli erőfeszítésektől (mosás, főzés, takarítás, bevásárlás) is kétségbeestem, a legszélsőségesebb kedélykilengésekig, dührohamokig és búskomorságig elmenően. Gyermek- és kamszkori megkímélésemmel ugyanis se az agyam sem a kezem se állt rá az önálló problémamegoldásra, ami által a lehető legabszurdabb mádon kiszolgáltatottá váltam a rokoni környezetem támogatásának. Infantilis vágyakozásom utánuk, miután másfél év egyetem után saját családot alapítottam, nemegyszer abból a rejtett szándékból adódott, hogy valaki vegye le rólam, csak néhány pillanatra legalább az individuális léttel járó felelősséget és az egzisztenciális erőfeszítések: az éber lélekjelenlét terhét.
Verácska „anyakönyveztetésénél” már jó két évvel ezelőtt kiderült, hogy a „hatóság” felelősségszétszóró látszat-hatalma megtörik az egyetemes teremtő isteni erő univerzális törvényessége előtt, vagyis az, hogy egy élő emberi lény élethez való jogát nem vonhatja kétségbe az a tény, hogy nem a tudományos orvosi intézmény személytelen beavatkozásának („asszisztenciájának”) végtermékeként keletkezett, hanem egy természetes teremtési aktus törvényes következményeként. És mégis, a másidik szülésemnél ismét szembesülnöm kell ezekkel a tévképzetekkel, mindaddig, amíg a személyes felelősségtudatom és egyetemes erkölcsi alapállásom oly sziklaszilárddá nem válik, hogy könnyű szívvel mosolyogni tudjak az Isten elleni szervezkedés Bábel-tornyán...”



* *


*

- Nos, Hangocska, úgy látom, most már megérett Erőke a második szülésre. Ebben az előbbi naplórészben eljutott a sorsa feloldásához szükséges legfontosabb felismerésig: megértette a személyes felelősségtudat mágikus teremtőhatalmát. Most már megszülheti a gyerekét, mert megérett a családanyai szerepre és össze tudja egyeztetni a közösségi életet és az otthont, vagyis az anyaságot-szeretőséget és a hivatást. Megértette a teremtő és a teremtés egységét, számára a külvilág, a külső körülmények és személyek nem ellenségek többé. Megértette azt, hogy a benne levő teremtő isteni szikrát nem mocskolhatja be félelemmel, szorongással, kishitűséggel és gyűlölettel, erőszakoskodással, mert az egyetlen valóság az isteni teremtő imagináció. Az ember szabadsága csak a benne levő isteni teremtő erőkkel való tudatos kollaboráció révén lehetséges... Szóval elkezdhetünk mesélni Lángocska születéséről, de még csak ezzel a szüléssel kezdődnek el Erőke számára igazán a bonyodalmak.
- Miért? Milyen bonyodalmakról beszélsz?
- Én csak arról, amiről az előbbi fejtegetésben beszéltem. Csak hát téged a sztory érdekel, a történések izgalma. Pedig az imagináció tisztaságán áll vagy bukik minden. Most jön a beavatás. Nem elég elméletileg jól tudni a dolgokat A tisztánlátás maga a pozitív teremtés. Az ősöktől örökölt kábult, zavart szellem azonban csak a létrontás szédületében tévelyeg, de messze áll még a valóságtól. Na, rendben, akkor a gyengébbek kedvéért...Khmm...Tehát hol is maradtam el? Jaj, igen, a valóság...Hát kérlek, azt kell Erőkének hús-vér tapasztalatok szintjén meegélnie, hogy mit is jelent a valóság mágikus természete. Érted, te tökfej?! MÁ-GI-KUS VA-LÓ-SÁG.
- Értem, értem. De most akkor te képzelsz engem, vagy én téged, vagy Erőkét én vagy Erőkét te, vagy Erőke Királyt, Verácskát és az egész világot és ők Erőkét?
- Ne zavarj össze már megint. A teremtő és a teremtés egységéről beszélek. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ember olyan mértékben kiszolgáltatott a sorsának, amilyen mértékben képes felismerni és fenntartani, újra és újra megtisztítani, megerősíteni magában az istenazonosságot.
- Na nem, ilyet nem vagyok hajlandó beleírni ebbe a könyve. Csak gondolj bele. Képzeld magad annak a rengeteg emberkének a helyébe! Szörnyen idegesek lesznek, ha csak úgy kupán vágjuk őket egy vadonatúj isten-tudattal: “Bácsikám, ne görnyedezzél tovább a kis gebéiddel a mezőn! Hát nem hallottad, te vagy az Úristen, a drága Fennvaló Jóisten, a magyarok istene, Jehova, Allah... Na mire vársz? Mond csak bátran: Abbrakadabra, ábelesz, kóbelesz, teremjen a kis házacskám helyén egy kacsalábon forgó palota, benne sok-sok finomsággal, drága dolgokkal, olyan igazi luxusvilla meg úszómedence pezsgővel és kaviáréval“ Vagy hogy is mondják? Tudod, amilyen filmeket szokott nézni Erőke tele macsópasikkal és csinibabákkal...Mindig esznek bennük az emberek, de sohasem kell menniük a vécére. Istenien jó vicc ez, Főnök! Képzeld csak, a kisöreg ott túrja a kis földecskéjét és hirtelen rájön, hogy ő az Úristen. Nahát, ez kész őrület. Hármat csettint a nyelvével és megtelik a szekérkéje euróbankókkal széna helyett. Esküszöm, ez a legjobb vicc, amit valaha hallottam!
- Na, elegem van belőled. Hogy te milyen...milyen....milyen...ööööö...
- Neee, neee bánts, kérlek, csak vicceltem. Értem én, mit akartál ezzel a mágikus valósággal, meg imaginációval, meg kollaborációval, meg kreátori kreaturákkal és kreaturai kreátorokkal mondani! Nem jársz túl az eszemen, azt hiszed hülye vagyok?!
- Te mondtad! - nevetett fel hangosan a Nagy Hang - Mond csak, mit értettél meg a dologból? Milyen pezsgőmedencéről, milyen csinibabákról, macsólegényekről és euróbankós szénásszekérről halandzsázol nekem össze-vissza? Nem szégyelled magad? Hogy oda vagy a finomságaiddal!!! Szóval kolbászkerítéses luxusvilla kéne pitbullokkal, mi! Vagy megelégszel egy szeszfőzőgyárral?- erősödött egyre jobban az ordítás.
- Kegyelmezz, Főnök, visszaszívom az egészet.Érted?! Visz-sza-szí-vom!!!-vinnyoggta Hangocska egyre keservesebben.
- Na látod, ezt magyarázom. Ebben a k...a életben semmit sem lehet visszaszívni csak úgy. A gondolatoknak, hangulatoknak, vágyaknak és ellenérzéseknek, szavaknak, tetteknek mágikus előzményei és következményei vannak. Na tessék, már én is csúnyán kezdek beszélni. Most mit fog szólni a Kedves Olvasó? Hát nem érted, hogy Erőkével is az történt eddig és ezután is az fog történni vele a továbbiakban, ami az életképzeletét akarva-akaratlanul mozgatja. Ráadásul eddig csak az anyja meg a nagyanyja és a többi nevelője életét folytatta tovább, csak végrehajtotta a tudattalanjába kódolt sorsprogrammjait.
- Mint egy számítógép?Akkor azt magyarázd el, ki táplálta belé azokat a vacak sorsprogramokat szegény Erőke agyába és hogy lehetne kitörölni onnan azokat? Akkor Jézus is ilyen számítógép-zseni volt? Csak egyszerűen rákiáltott a bénákra, hogy: “HANDICAP-PROGRAMM DELETED“(Megj:Nyomorék-programm törölve) - és azok ripsz-ropsz nyomban hórázni kezdtek a perzselő nyárban. Milyen romantikus.
- Ne keverd bele Jézust is, légy szíves, mert felrobbanok. Majd később tisztázzuk ezt a “Jézus Krisztus szupersztár“ sztoryt, jó. Próbálj meg koncentrálni a témára.
- Én eleget kon-centrálok, de te lovagolsz mindegyre azon a mágikus imagináción és nem akarod elmesélni Lángocska születését! Beszéljünk Erőkévől és Lángocskáról, különben elválnak útjaink és punktum.
- Na azt próbáld meg, hogy lelécelj a regény elején. Szép kis alak vagy te!
Hát ide figyelj! Dióhéjban még egyszer:-vett egy nagy lélegzetet a Nagy Hang, de hiába, Hangocska akadékoskodási ambíciói (Erőke példás követőjeként) egyszerűen legyőzhetetlenek:
- Dióhéjban?! Talán óriástököt akartál mondani vagy elefántagyarat...
- Ez már sületlenség, érted, infantilizmus. Ettől szenvedett annyit Erőke is.
- A sületlensége miatt? - érdeklődött Hangocska jóindulatúan.
- Talán az utóbbit kellett volna megemlítened. Infantilista kisdedek. “Ártatlan“ csecsemők. Tán nem kellene egy életen át mindent a seggetek alá rakni készen és megrágni helyettetek az ételt?! Didi-komplexus!Pfujjj!!!
- Látod, már megint csűröd csavarod a dumádat. Értekezés a didiről.Na végre közeledünk a témához. Huuu, most mi következik? A csecsemő székelési szokásai vagy inkább aaaa... hogy is mondtad? A szájbarágás káros következménye: a szájpenész.
- Jól van, beszéljünk a szájpenészről.
- Na, ezt jól megcsináltam- sóhajtott Hangocska.
- A témánál vagyok, ne vágjad már ezeket a terrorista szteroidos pofákat! Azt akarom mondani, hogy amikor Lángocska megfoggant, Erőke meg akarta nyerni az életét. Könnyíteni akart a sorsán, nem akart több felelősséget vállalni, több családi terhet venni a hátára, mert úgy képzelte, hogy a gyermekek pénznyelő automaták. Meg kilyukad a méhe a sok szüléstől.
- Micsodaaa?!!! Jó, és ettől szájpenésze lett, igaz? Neked különben mindig igazad van, mert hangosabban tudsz ordítani mint én.
- A szájpenész a rejtett agresszivitás és az agresszív mentális-verbális tevékenység következménye.
- Hát persze, aki csunyákat beszél, annak szennyes a gondolatvilága.
- A képzelete, ha megengeded. Itt minden a képzeleten múlik. Erőke támadni kezdte a magzatját, mert miatta kirúgták az állásából és nem tudta kifizetni a közköltséget. De a kis poronty kitartóan növekedett csak éppen félrecsúszott egy kicsit a méhlepény a hasában - Placenta praevia.
- Már megint szórakozol velem? Most milyen tudományos káromkodásokat eresztgetsz?
- Definíció: előlfekvő méhlepény:
- Ne, inkább hagyjuk.
- Tudod mit, elolvasom neked Király levelét, amit Körvárról írt Erőkének, amikor ő megüzente neki interneten a méh(szárosi) vizsgálat eredményét:
“Kedves Erőke!

Ne ijedj meg attól a módtól, ahogyan, a természetemnek megfelelően, a levél elején egyenesen a dolgok közepébe vágok, mert később azt is leírom, hogy a helyzet helyrehozásának érdekében mit kell tenned (meditációkban az örök élet és szeretet-forráshoz kell magadat visszakapcsold és azzal minél erősebben összekötnöd), de mindennél fontosabb a helyzet teljes mélységű Jupiteri (Nálad VIII. ház!) értékelése.
A magzatot tápláló méhlepénynek a méhfalról való leszakadása annak a jele, hogy a te életedben óriási jelentőséggel (isteni szükségszerűséggel, elvárással) bír a spirituális újjászületés, tehát a radikális szellemi mentalitás-változtatás és annak következtében, hogy az én életem párja lettél és rengeteg Skorpió jellegű információt kaptál, a te esetedben szokatlanul korán érkezett el ennek az ideje. Ezért te már nem engedheted meg magadnak a világias jellegű gondolkozás és az annak megfelelő lelki érzések, illetve a teremtés-ellenes érzések luxusát. Amennyiben a magzat már öt és fél hónapos, ez azt jelenti, hogy november közepén fogant, tehát abban az időszakban, amikor már kétségbe voltál esve minden menstruációs késés, illetve az esetleges „terhességed” miatt, és annyira intenzíven támadtad a szülői - anyai mivoltodat, hogy mindahányszor meg is hűltél kegyetlenül, mivel nagyon megtetszett neked a munkahelyed és féltél, hogy elveszíted az állásodat. És persze, más világias (diszharmonikus Lilithes - Jupiteres) képzetek miatt is... A furcsa az volt, hogy ezek után még kétszer meg jött a menstruációd - tehát a szervezeted félrevezetett. Vagy azért mert annyira vártad, hogy beidézted magadnak a vérzést mentálisan, vagy azért mert a magzat bujkált előled, illetve a nappali tudatod elől, hogy ne tudd megölni. Ez az állapot viszont azt idézte elő, hogy te a foganást követő hónapokban is vártad a menstruációt és valahányszor az késett, újra és újra meghűltél és taknyoltál és köhögtél annak a jeleként, hogy megint támadod az áldott állapotot ahelyett, hogy mélyebben magadba néznél és az értékítéleted helyreállításával megszüntesd a benned levő gonosz feszültséget. Vagyis támadtad magzatot és az úristent és ezáltal elszakítottad magad az egységtől. És ez még akkor is így van és a jelenlegi „áldatlan” állapotodnak akkor is ez az igazi oka, ha esetleg karate edzésen szakadt le a méhlepény! És ezt nagyon szeretném, ha közölnéd az aggódó és a mi szellemi alapállásunktól idegenkedő édesanyáddal is. Mert nem az alapállással van a baj, hanem azzal, hogy te ezt az alapállást, amióta az állást megkaptad, menstruációs időszakokban (és máskor is...) megtagadtad. Esetleg még engem is támadtál gondolatban, aki téged megtermékenyítvén, okoztam ezt a helyzetet.
Mindezt nem azért írom le, hogy bántsalak, de nem tudhatom, hogy mennyit sikerült az igazi okokról kinaplóznod, mert igen szűkszavú voltál a leveledben és ha nem világítod át a helyzetedet minden részletében és mélységében és nem tanúsítasz mély megbánást annak érdekében, hogy élet-támadó állapotaid soha többé ne legyenek, akkor lehetetlen a teremtőerőddel helyrehoznod a helyzetet és akkor más lehetőséged nem marad csak a császármetszés. Akkor viszont tök mindegy, hogy az általad „mészárosoknak” nevezett csíki orvosok veszik-e ki belőled a gyermeket, vagy mások.
A császármetszés maga is egyértelműen Jupiter - Nyilas motívumra utal és neked a VIII. házban álló Jupiter - Lilith páros, illetve az öncélú világias vágyaid és értéktudatod okozták ezt a helyzetet. Tudom, hogy mindezt te is tudod, de az a tény, hogy te a szülés körülményeit firtatod, arra utal, hogy nem vagy egészen tisztába a spirituális helyzetetekkel és ahelyett, hogy meditáció útján helyre állítanád a benned ketté szakadt egészséget és ezáltal megkísérelnéd a méhlepény visszahelyeződését és visszatapadását elérni, továbbra is a csíki nőgyógyászokat és általában az orvosokat támadod mentálisan, ami nem használ sem neked, sem a magzatnak. Továbbá olyasmit is írtál a levélben, hogy nem akarod, hogy magyarázkodásnak és vádaskodásnak tűnjön, az amit a helyzetről kinaplóztál. Nem értem, hogy mi lenne az, ami vádaskodásnak tűnne? Mivel árthattam én neked, vagy a magzatnak abban az időben? Hiszen akkoriban (novemberben, decemberben, januárban) még a földper sem volt aktuális (sőt: akkoriban még pénzünk is volt!), amitől én feszült „családi légkört” okoztam volna. Ezt nem azért írom, mert zavar ez az „elírásod” (annak ellenére, hogy nagyon szeretném tudni, hogy mire gondoltál közben), de ha még velem szemben is vannak vádaskodó gondolataid és ellenérzéseid, akkor el tudom képzelni, hogy mit teszel másokkal, azaz, hogy még mindig lázadozol a szülő - anyai sorsoddal, illetve az úristennel szemben és ez az életedbe, vagy a gyermek épségébe is kerülhet. Ne neheztelj tehát másra, hanem add át teljesen magad az isteni akaratnak és szeretetnek.
A méhlepényóleválás veszélye arra is vissza utal, hogy tőlem is elszakadtál amikor a Lilithed hatására kész voltál tudatosan is megcsalni és gondolkozni kezdtél azon, hogy vajon szeretsz-e igazán, mert nem tudtad (tudod) elfogadni, hogy sokáig velem kell élned.
Nagyon örvendek, hogy nem vagyok otthon, mert az erdélyi géniusz asztrológia - ellenes természete, ami anyagi egzisztenciánkban fenyeget, a földper, ami az igazságérzetemet és az értelem fényébe vetett hitemet tépázza és a te Lilithed által ketté szakított szellemi állapotod, ami a kettőnk egységélményét tépázza egy éve, igen sok lenne számomra és a tehetetlenségi érzettől minden szellemi erőmet elveszíteném és képes lennék még tégedet is bántani. Mindehhez én még nem vagyok eléggé rugalmas bölcs (bolond), ez a háromszoros szellemi gát így együtt meghaladná belső feszültség- oldási képességemet. De nem kell otthon lennem és ebben a helyzetben magasabb távlatból tudom megítélni a helyzetet, így inkább tudok segíteni szellemileg még akkor is, ha anyagilag még mindig csak ott tartok, hogy húsvét utáni keddig csak ennivalóra futja a pénzemből és zavar, hogy még mindig nem tudok nektek pénzt küldeni.
Ami az elől fekvő méhlepényt illeti, „szerencsémre” van itt valaki, aki így járt mind a három terhességével, ezért nagyjából megértettem a jelenséget. Metafizikailag tehát nem a méhlepény elől-fekvése és alul-fekvése a lényeg, hanem a méhlepény egy részének a méh faláról való leszakadása, ami az anyának az egységtől, illetve az isteni szeretettől, az isteni akarattól és az isteni gondviseléstől való elzárkózásának és azzal szembeni luciferi hadakozásának, lázadozásának (káinkodásának) a következménye. Természetes tehát, hogy az alacsony rezgésű belső indulatoskodások által az aurában létrehozott szakadások és fekete foltok miatt, olyan biológiai jelenség keletkezik, ami a magzat és az anya életét és a magzat épségét is veszélyezteti. (Plútó Szaturnusz dh.)
Nagyon fontos átvilágítani azt, hogy mi történt benned egészen a kauzális szintekig elmenően, ahhoz, hogy valamennyire helyrehozhasd a dolgokat, mert ezt egyedül csak te tudod helyrehozni, senki más (sem én, sem az orvosok) nagyon nagy elszántsággal, sok türelemmel, önfegyelemmel és finom, odaadó szeretetben való eltökéltséggel, amennyiben nem akarod tovább veszélyeztetni mindkettőtök egészségét és a magzat, illetve a jövendő gyermekünk testi épségét - egészségét és az egész életét. Nagyon kérlek tehát, ne vádaskodj és ne felelőtlenkedj többet, hanem „itt és most élve” használj ki minden hátra levő percet. Az energiád egyrészt azért fogy mert lázadozásaiddal félig leszakítottad magad az ősi életforrásról, másrészt, hogy ne minél többet meditálva állítsd helyre a benned megszakadt egységet, illetve az Isten lelke, a gyermek lelke és a te lelked (vagyis az én lelkem*) között általad elszakított egységet. Mert azáltal, hogy sokat pihenni - feküdni kénytelen a várandós anya, az Jin állapotban tartja a inkább mint a nyüzsgés és így több esélye van legalább az egység fizikai átélésére. Az rendben van, hogy nem járhatsz karatezni és tornászni többet, de ezzel még semmit nem csináltál, ha például tévét nézel, vagy a rokonaiddal és ismerőseiddel vitatkozva hazudozol és magyarázkodsz nekik gondolatban pihenéseid közben.
Arra kérlek tehát, hogy minél kevesebbet tévézzél ha csendben lehetsz és még akkor is, ha esetleg a pénzhiány miatt rájuk szorulsz, minél kevesebbet társalogj a sajnálkozó, ijedező rokonokkal. Hét végeken és mindig, amikor csak időd van rá, tedd be Medárdát a kicsi szobába, te menj be a nagy szobába, csukj be magad mögött minden ajtót, kapcsold ki a telefont, dugd be a füleidet dugóval, feküdj a hátadra és próbálj minél nagyobb nyugalomba és szeretetbe elmerülve meditálni. Ne gondolj semmire csak a szíveden keresztül az egész lényedet elöntő határtalan isteni szeretetre és ebben az állapotban, képzeletben hatolj be a burok és a méhfal közé, ügyesen a hajtogasd helyére a méhlepényt és ragaszd oda vissza sok -sok szeretet-ragasztóval. Én is ezt teszem, de hatásosabb, ha te csinálod, hiszen a te anyai teremtő erőd erősebb. Biztos vagyok benne, hogy még mindent teljesen helyre tudsz igazítani ezzel a módszerrel és az orvosoknak semmi dolguk nem lesz veled. Most ez a legfontosabb és nem az, hogy hol és miként fogsz szülni. - Mert egészen biztos vagyok abban is, hogy te szülni fogsz teljes szülői erőddel és jelenléteddel és nem kell felvágni a hasadat, ha most teljes mértékben visszaszerzed a spirituális éberségedet. Sőt: biztos vagyok abban, hogy ez az egész, csak azért van, hogy tanuld meg és szokjál rá a szeretet - meditációra és szüntesd meg a Lilith negatív befolyását a lelkedben és soha többé ne kerülj annyira a befolyása alá. Tudnod kell, hogy amennyiben a helyzeted nem javul és nem változik jobbra, illetve ha a méhlepényt nem tudjátok Balázskával a helyére tenni és jól vissza ragasztani, semmiféle szülőházba nem fogadnak be és akkor már tök mindegy, hogy a szülészeti műveletet (akár a „normális” korházi szülést is) kik és hol végzik rajtad el.
Nekem is Jupiter - Lilith együttállással és dh. fényszöggel, vagy a VIII. házban álló Lilithel rendelkező személyek horoszkópját kell itt értelmeznem. Gondolhatod, milyen nagy beavatott lettem ebben. Remélem, hogy sikerem is ehhez mérhető lesz, mihelyt a népszerűsítési folyamatok beindulnak május elejére. Addig is beavatási szinten írok a Tarot 22 lapjáról kézikönyvet és belekezdek a regénynek a helyesírási javításába.
Ne felejtsd, hogy semmiféle krízisből nincs kiút, csak be-út, vagyis csak mély belátás és újjászületés által lehet feloldani és hogy az élet nem megnyerhető, mert teljesen más a funkciója. Sajnálom, hogy ebben a helyzetben másban nem, csak szellemben tudok segíteni, de abban is biztos, vagyok, hogy valamiért ez most mindkettőnknek és mindnégyünknek a legmegfelelőbb helyzet. Ellenőrizd le mindig, hogy mitől és miért félsz, vagy féltél, mert nálad a félelem is a Jupiter - Lilith, illetve a rossz értékítélet, a hibás (fordított) fontossági sorrend szerinti gondolkozás és az éberségvesztés (Neptun - Jupiter dh.) következménye.

Körvár, Húsvét szombatján. Szeretetben folyton veletek vagyok: Király.


Édes Erőkém!

Nagyon örvendek, hogy nincs akkora nagy baj fizikailag, mint amire az első híradásod következtében gondolhattam. És örvendek a Szűz Máriás élményednek is, mivel úgy imádkoztam érted - értetek, hogy történjen valami csoda, ami átbillent a spirituális krízis- helyzeteden és átvezet téged (és minket) a hit, a szeretet és a bizalom birodalmába. Ez az egész ami velünk történt, ez is bizonyítja, hogy mennyire a saját eszünk és szűklátókörű spekulatív (hazudósan érzelgős, tudományosan ostoba és ésszerűen szűklátókörű) koncepcióinknak a rabságában élünk, illetve ahogy Hamvas fogalmaz: hogy mi igazából nem a valóságtól és nem a valóság miatt szenvedünk, hanem a valóságról alkotott (és a nevelőink, a tanáraink által belénk nevelt és belénk szuggerált - oltott és sugallt ) téves koncepcióktól. Te is egy csomó, az anyaságról és a „terhességről” alkotott hamis koncepció miatt szenvedsz a jelenben, ahelyett hogy például jó erőben és nyugodt szívvel karate edzésekre járnál, vagy a strandra. Emlékszel az itteni Tóth Zalán és a veled egyidős Tóth Kinga leveleire, horoszkóp- igénylésükre, akik az augusztusi kereszt-konstelláció időszakában született kisbabájuk által felvetett problémákra szerettek volna választ kapni? Nos a probléma nem a kis Estike egészségi állapota, vagy a Kinga Rák- Lilithje miatt merült fel, hanem azért , mert Kinga méhében a szülés után két hónapra megfogant egy magzat. Ezt habozás nélkül megtartották és most világra jönni kész, ép és egészséges baba és Kinga készülődik a természetes megszülésére. Ugyanis a kis Estikével nem sikerült az otthon szülése, mivel a magzatvíz elfolyását követő tizenkét órás vajudás után - érthető módon - beadták a derekukat és bementek a korházba. Szerintük Estike, aki pont olyan egészséges, csendes és nyugodt mint Verácska, azért nem akart szopni, mert nem akarta elszívni az életerőt a kis testvérétől és az édesanyjától, aki sokkal gyengébb fizikai alkattal rendelkezik mint te. Nem akart szopni annak ellenére, hogy Kingának volt teje bőven. Én elfogadom ezt a magyarázatot, de nem ez a fontos. A fontos az, hogy nálunk egyszerűbb személyek, akik tőlünk kértek tanácsot, képesek voltak életigenlő döntést hozni miközben mi, a nagy metafizikusok, nem. És csakugyan: Kinga sokkal jobban viseli ezt a várondós állapotát mint az előbbit, elmúltak a deréktáji hát- és gerincfájdalmai és a méhével semmi baj nincs, annak ellenére, hogy szülés közben őt a korházban összevagdosták és a méhének és a testének mindössze csak két hónapos „regenerálódási és pihenési idő” jutott! - Máris érzem a haragodat, amiért ezzel a ténnyel szembeállítottalak, de kérlek, jusson eszedbe, hogy amikor támadsz, csak magadat - és jelenleg a magzatot - mérgezed. Azt sem szeretném, ha megbánnád őszinteségedet és arra a következtetésre jutnál, hogy továbbra is jobb alapállás számodra - számunkra a problémáidnak az elhallgatása, elrejtése, mint az őszinteség, mert én csak a tévedéseidet, illetve a téveszméidet veszem észre és azokat próbálom semlegesíteni - azok romboló mágikus erejét hatástalanítani. Pontosan a felelősségtudatom következtében nem mondhatok le arról, hogy a problémák kauzális okait felkutassam és felmutassam, mert tudom, hogy ez menthet meg a engem is és téged is és mindenkit a bajoktól, mert ez az ember létének a legfőbb funkciója: a teremtői tudatosodás. (Keressétek az igazságot és az fel fog szabadítani) A szűnni nem akaró és szeretet- ellenesnek tűnő leleplezéseim által belőled kiváltott ellenérzések intenzív átélése helyett tehát, szépen kérlek, nézz utána, hogy a gyermekkori, vagy ifjúkori tudattalanod mely zugából, honnan vetted azt a természetellenes és metafizikátlan koncepciót, hogy a méhednek és neked, szülés után hónapokig és évekig pihenni kellene? Pontosabban: mi ellen védekezel ezzel a koncepcióval? - Mert: „Aki védekezik, az támad.” (Ami a teremtő képességedbe vetett hitedben való megingásodat és az elbizonytalanodásodat, valamint egy újabb terhességtől való félelmedet illeti, két gyermek megszülése után immár el lehet helyezni egy spirált a méhszájban és akkor egy jó időre megnyugodhatsz, ameddig spirituálisan összeszeded magad.)
És jó lenne, ha utána néznél annak is, hogy mi lehet annak az oka, hogy az írásodból úgy tűnik, mintha a Verácska születése után hat hónapra, vagyis január végétől, én máris és egyfolytában arra akartalak volna mindenképpen rávenni téged, hogy te azonnal fogadj el egy újabb várandós állapotot és mihamarabb szüljél még egy gyermeket?
Én nem kételkedek benned és abban, hogy alaposan utána néztél a dolognak tudományos könyvekben, de számomra új dolog és egészen furcsa, hogy amiatt kellene aggódni egy anyának, hogy gyenge lesz a méhe és az egész szervezete egy újabb „terhességre” amiért kilenc hónapra a korábbi szülés után újra megfogant a méhében egy magzat?! Ugyanis az én gyermekkoromban gyakori eset és természetes jelenség volt, az olyan testvérpár, akik között mindössze egy év korkülönbség létezett. Én teljes mértékben megértem és osztom a te kettőnk kapcsolata miatti szellemi - lelki vívódásaidat és elhiszem, hogy azoknak ilyen veszélyes fizikai következményei vannak, de nagyon kérlek, hogy legalább száraz tények szintjén ne vezesd félre magad és ne próbálj félre vezetni engem is, mert ebbe a játékba én soha nem fogok belemenni. Nem január 21-én, vagyis nem hat hónapra a Verácska megszülése után estél „teherbe”, hanem mindenképp csak húsvét után, illetve kilenc és fél hónap múlva! Hiszen amikor én húsvét után (április huszadika körül) Magyarországra jöttem, Verácska már kilenc hónapos volt és neked még azelőtt egyszer sem jött meg a menstruációd. És jól emlékszem, hogy ezután Gergely Iringó meglátogatott téged és nekem Budapesten elmondta, hogy kissé depressziós állapotban talált, amiért a szülés utáni első menstruációd máris megjött. A magzat tehát csak az én három hét múlva történt hazatérésem után foganhatott meg május közepén, illetve több mint kilenc hónap múlva a szülés után! A te érdekedben és a benned fejlődő kisjézusunk érdekében, nagyon kérlek, most ne rám haragudjál, amiért emlékeztetlek a fizikai tényekre, hanem próbáld megkeresni ennek a vastag három hónapos önámításodnak a gyökerét, a valós szellemi okát, Jó?
És ha kételkedsz a helyes emlékezetemben, számítsuk ki fordítva: amikor a veszítő- vérzésed beindult, mindössze három hetet számoltunk a nyári tábor július 20 -i megkezdése előtt, illetve Verácska születésnapja előtt. A te szülés utáni hat hónapos időszámításoddal az elvetélt magzat tehát öt és fél, illetve hat hónapos kellett volna legyen, amiről szó sem lehet, nem csak azért, mert annak látszania kellett volna, hanem azért is, mert az életedbe is kerülhetett volna egy ilyen „spontán-művi” vetélés. Továbbá, ha tőlem fogant május közepén és nem mástól, akkor csak két és fél hónapos lehetett és nem három! Még egyszer kérlek tehát, hogy nézz jól utána magadban, miért volt szükséged erre a durva önámításra alapozott önsajnálatra, önigazolásra és - nem tudom honnan vett - statisztikával alátámasztott természettudományos magyarázkodásra és ezután hagyd a francba az egész megható érzelgős okoskodást (amitől most is fáj a méhed!) és azzal a meggyőződéses hittel, hogy én teljes szellemi képességemmel igyekszek téged megérteni és veled együtt lenni - egyelőre csak lélekben és szellemben, de amikor szükség lesz rá, fizikailag is - mindörökké, vágjál neki bátran a jelen szeretetének! Mert nem az a baj, hogy az én lábaim és elgyengültek és megfájdultak azután, hogy a tavaly a Teremtővel szemben „rosszul jártunk” el együttesen, hanem az, hogy a szexuális zavartságodból eredő érzett kétségbeesésed miatt, elzártad azt az egyetemes isteni erő- és áldás forrást, amely kezdett felénk - mármint a családba - áramlani, ami után összeházasodunk, de főképp, ami után Verácska megszületett. És ezért, annak következtében, hogy én folytonosan összekötöm magam veled ( - annak ellenére, hogy néha, amikor hirtelenjében megint tapasztalnom kell a te hitetlen különállásodat és lelki szakadásodat, kétségbeesésemben mást mondok), az én anyagi áldást nyitó törekvéseim is mind meghiúsultak.
Nem lenne sokkal egyszerűbb beismerni magadnak, hogy mindez azért történt, mert megijedtél a szülés után fellépő fiúk utáni önkéntelen és erős szexuális sóvárgásaidtól és attól féltél és az ellen lázadoztál hogy egy második gyermek még jobban hozzám fog kötözni téged és ezután félredobni a sok önigazoló, szentimentalista tudományos spekulációt? Meggyőződésem, hogy a velem szemben érzett agresszivitásodnak ez az igazi gyökere, vagyis az, hogy te ezeknek az önkéntelen vágyaid, érzéseid és gondolataid következtében zavart vagy a kapcsolatban, mert állandóan attól félsz, hogy ezeket én leleplezem és miattuk megharagszom. Biztosítlak afelől, hogy sikerült már feldolgoznom és emiatt a természetes dolog miatt, nálam huzamos haragról szó sem lehet, csak hirtelen felindulásról és a jövőben még ez sem fog megtörténni mert itt én is nagy belső átalakulásokon megyek keresztül. (Pl. mivel a húgyhólyagom, a vesém és a prosztatám is rendbe jött, ráébredtem, hogy számomra sokkal egészségesebb a szexuális kapcsolat hiánya a zavaros szexuális kapcsolatoknál illetve a képzelgéseknél, ami sokkal nyugodtabbá és megértőbbé tesz mások iránt.)
Azzal azonban számolnod kell, hogy a skorpiói leleplezésekkel nem hagyok fel, nem csak azért mert a véremben van, hanem azért is, mert a legszentebb meggyőződésem, hogy az életben csak ez segíthet, mivel a leginkább ez szolgálja a spirituális megismerést ez az ember létének a szellemi célja és lényege. Nem lenne egyszerűbb, ha ráhajtanál a Skorpió Ascendensedre és igyekeznél megelőzni engem a leleplezésben? Hiszen számomra már fárasztó téged állandóan figyelmeztetni. De az is fojtogató érzés, hogy nem mondjam ki azt amit tisztán látok.
Én ígérem, hogy soha semmiféle szinten nem foglak elbizonytalanítani a kettőnk és a négyünk egységét illetően, még az esetleges nehezebb pillanataimban sem, hiszen én alapvetően soha nem is kételkedek a kettőnk spirituális alapú egységében és a találkozásunk sorsszerűségében, de szeretném már, ha te is egyértelműen elfogadnád ezt és nem éreznéd rabnak magadat mellettem még akkor sem, ha az önámításaidat önkéntelenül és akaratlanul leleplezem. Ebből az ördögi körből csak és csakis úgy mászhatunk ki, hogy ezt az önkéntelen leleplező természetemet elfogadod és belenyugszol, hogy akaratlanúl is átlátok rajtad, mert te a lelepleződéstől való félelmeidben támadsz engem. És én sem hazudhatom sokáig sem magamnak sem neked, hogy nem látom azt, ami üti ki a szememet. Az a huszonöt év korkülönbségből következő szellemi érettségi különbség csak annyit jelent, hogy ennyivel több lehetőségem volt hazudni magamnak és ennyivel többször lelepleződni saját magam előtt, hozzád képest, aki egyéni öntudatodra csak néhány éve ébredtél rá és ebben én önkéntelenül „mesteri képességekre” tettem szert. Ez tulajdonságommá vált, amit nem tagadhatok meg egy kíméletes hazugságokon alapuló családi élet kedvéért sem. Én csak annyit tehetek, hogy sokkal türelmesebb leszek, mert tudom, hogy milyen nehéz azzal a VIII. házban együttálló Jupiter Lilithtel megállni, hogy lehetőleg önkéntelenül se csaljon az ember leánya, de neked számolnod kell azzal, hogy én a csalást és a rá következő önámításaidat önkéntelenül észreveszem és ha túl vastag már, akkor szólnom kell, mert az orrom kényes. A másik vetülete ennek a skorpiói helyzetnek viszont az, hogy ennek te lennél a legnagyobb haszonélvezője, hiszen zavart és korrupt mentális állapotban megvalósíthatatlan a szeretet.
Tudom, hogy ez modern emancipációs koncepció szerint mennyire kegyetlenül egyoldalúnak hangzik, hiszen az én szex-sumákolásaimnak az általad történő leleplezéseiről szó sem esett, de én a jelenben is tiszta szívvel ki merem jelenteni, hogy amióta eljöttem, nem szeretkeztem senkivel (de ugyanakkor az úszódában pl. két nőt igen megkívántam) és mentálisan sem zavart számottevően semmiféle szexuális kívánság. És ugyanilyen nyíltan és tiszta szívvel megírnám, vagy elmondanám, ha szeretkeztem volna mással, ha ennek biológiai vagy lelki szükségszerűségét éreztem volna és erre a családi felelősségtudatomat és az irántad érzett szerelmemet nem zavaró spirituális helyezet lehetséges volna. Én ugyanis nem félek a leleplezéstől pontosan azért mert tudom, hogy amennyiben úgy érezném, hogy valamiféle szexuális aktusban részt kellene vennem, ez semmiben sem zavarná meg sem a tudatomat, sem a tudattalanomat, mert én vagyok az átvilágító fénynek az egyik megtestesülése. Ráadásul ez nem egyenjogúság kérdése, mivel a Szeretetnek, aminek te vagy a megtestesülése, teljesen más a funkciója: nem átvilágít, hanem egybe köt, egységbe von egységbe olvaszt. De ezt nem teheti korrupcióból eredő kételyekkel, határozatlansággal, bátortalansággal és zavartsággal, hanem csakis az egyértelmű, tiszta - „égi” - szenvedély tüzével, ami az egység egyértelmű felvállalásából ered.
Megint nyers voltam, de most pontosan az a legveszélyesebb számodra, ha engem, a magzatod apját támadsz mentálisan és ennek a megszüntetésének az egyetlen lehetősége az, ha belenyugszol és végleg elfogadtatod magaddal, hogy amennyiben az együttmaradást választod, a sokáig tartó mentális bujkálásokról le kell mondanod és ezt nem a rám való haragvással oldhatod meg, hanem azzal, hogy mindig és minden körülmény között kegyetlenül és maximálisan őszíntének kell lenned elsősorban önmagadhoz, hogy ne legyen ésszerű, tudományos és szentimentális rejtegetni és magyarázkodni valód elsősorban saját magad előtt.
Ne az én tökéletességemet firtasd, mert én szarok a tökéletességemre, hiszen több ízben kifejtettem már, hogy ez pont olyan stupid koncepció mint a többi és azzal se foglalkozz, hogy fölébecsültük-e magunkat a házasság elején, mert ha elmondom, hogy mi erről a véleményem akkor, ha nem fogod fel pozitívan, amit erről írok, akkor megint megijedsz: Ha akkoriban tudtam volna, hogy mit jelent a Lilith - Jupiter együttállás a VIII. házban, úgy ahogy most tudom, az akkori értékítéletemmel mindent elkövettem volna, hogy ne kelljen feleségül vegyelek, még akkor sem, ha tudom, hogy gyermeket vársz tőlem. A jelenlegi értéktudatommal viszont - ha tudnám, hogy minden kurválkodási hajlamod ellenére, te is olyan mélyről érzed az egység- érzést, ahogy én és ebben semmiféle kételyed nincs - akkor mindent megtennék, hogy a feleségem lehess.
Gondolom, ez elég bizonyíték ara, hogy én nem becsültem alá a saját változási, alkalmazkodási és fejlődési képességeimet. Ha te úgy érzed viszont, hogy Te alábecsülted a sajátjaidat, bármennyire is fájna nekem, ezen én nem segíthetek.
Te viszont igen. Rajtad múlik tehát, hogy felvállalod-e és elfogadod-e teljes lényeddel a most már az általam tudatosan vállalt és kicserélni nem akart, de a te önámításaid és Lilith - zavaraid számára kellemetlen skorpiói természetemet?

Körvár, 2000 május 10. Kitartó szeretettel: Király.“

- Jól van, Főnök, kezdem érteni a dörgést: nem az a lényeg, hogy mi történik a víz felszínén, hanem, hogy mi történik a mélyben. Igaz-e?
- Valahogy úgy, amennyiben a tudattalan mélyvizeire céloztál az imént. Mert a méh betegségei illetve a szülési komplikációk mind-mind a tudattalanban zajló rejtett drámákra és viharokra utalnak, azok fizikai megnyilvánulásai csupán. Erőke például klasszikus megtestesülése a pedagógusi értelmiségi neveléssel megerősített gyermek- és élet-ellenes programmoknak. Bármekkora szeretettel is viszonyulna a gyermekszülés kérdéséhez, a hite: a belső képei a saját anyaságáról és egyáltalán az egész (családi) élet értelméről és értékéről negatívak. Nem érzi magát képesnek az anyaságra, mert még mindig a külső anyától való infantilis függőségben él. A szülés egy újjászületési aktus, aki pedig nem akar újjászületni, annak viselnie kell a következményeket.
- És miben kellene Erőkének újjászületnie?
- Látod, látod?! Mégsem olvastad el figyelmesen Király leveleit. Erőkének el kellene jutnia oda Lángocska születése előtt, ha már ez Verácska születésekor nem sikerült (ami miatt vetélnie kellett tíz hónapra Vera születése után), hogy ne kapaszkodjon többé az anyjába, hanem ismerje fel magában a saját halhatatlan, mindenható istenanyai lényét, találja meg örök isteni lényében az igazi helyét és otthonát a világban, és ebből az egyetemes alapállásból, spirituális bázisból próbálja megoldani (teremtő képzeletével pozitívan feloldani) anyagi-otthon és családalapítási szorongásait, nehézségeit, vívódásait, ellenérzéseit, kételyeit. Nem spekulációval, fix-fizetésekkel és nem meneküléssel. Mert a baj azzal kezdődött el, hogy Király március végi távozásával Erőke érezni kezdte a változás szükségességét, de mint minden kispolgár értelmiségi, aki csak az orráig lát a materialista csőlátójával, kívül kereste a megoldást: spekulálni kezdett a külföldre való kitelepedésben. Amikor még nem számolt le véglegesen az anyjával és mindazzal, amit a szülőföld értéktudata és korrupt élet-megnyerési morálja jelentett. Félt a változásoktól és ugyanakkor szabadulni akart a határhelyzetből, amibe belerekedt zavaros gondolkozása, kedély és képzeletvilága által. De úgy akart újjászületni, hogy közben ne kelljen erőfeszítéseket tennie, ne kelljen szembenéznie a belső félelmeivel, azok kauzális eredetével: a sötét imaginációjával. LA NOCCE ESCURA DEL ALMA.
- Na tessék, most meg áttértél az almatermesztésre. - kotyogott bele Hangocska.
- Műveletlen paraszt! La nocce escura del alma. A lélek sötét éjszakája.(Lásd Hamvas Béla: Szarepta c. esszéjét). Az a sötétség, ami minden emberben ott lapul a lelke mélyén, aki nem hajlandó a horoszkópja segítségével tudomásul venni az életfeladatait és azok tudatos felvállalásával újrarendezni az életét, átalakítani egész személyiségét. Isten Haragja. Az a rejtett agresszivitás, ami akkor kezd gyilkolni az emberben, amikor nem tudja feldolgozni a sorsát, mert nem elég éber, nem elég tudatosan játszik.
- Milyen játékról beszélsz? Szerinted ez az egész élet csak egy játék? Elég komoly játék mindenesetre.
- A kitelepedés személyi öntudatvesztéssel, identitásválsággal jár azok számára, akik a szülöföldhöz kötő életfeladataikat nem realizálták és mintegy a sorsuk előli menekülésből választják az emigrációt. Nem elég hogy ilyen pisiszagú gyáva oroszlánkölyökről van szó Erőke esetében, aki anélkül, hogy igazi erejének és méltóságának tudatában rendezné a személyi konfliktusait, nyeszlett, számkivetett korcs kutyakölyökként lesi a kancsukát hol a rokonaitól, hol a hivatalos intézmények képviselőitől, megalázkodva fűnek-fának, behódolva a tekintélynek, a korrupt közerkölcsnek (erkölcstelen létrontásnak), az érzelmi zsarolásoknak, humanista farizeus ideológiáknak, meg mindannak, amit a közösségi-társadalmi apparátus jelent: a bestiális ész labirintusának, amely csak a felszíni történéseket látja, de éber egységlátás nélkül a kauzalitás világáig, a gyökérig, a teremtés ősokáig nem képes visszahatolni. De mindamellett az is nehezére esik Erőkének, hogy legalább saját magával szembenézzen és letisztázza az egyéni ambícióit, belső motivációit. Számold csak ki, hány éve kínlódunk már ezzel a fejezettel: majdnem két éve! Lángocska születésétől mostanáig, a Láp-Tornyai tragédia után, amikor elveszítette a gyerekét, mindezidáig nem sikerült megírnunk a magyarországi eseményeket, mert Erőke nem akart emlékezni, nem akart szembesülni az emlékeivel! Hajnalka születése után hat hónappal vagyunk már és csak most győzte le a félelmeit, a bűntudatát, a szembesüléssel járó lelki görcseit és fájdalmait annyira, hogy legalább Lángocska születését feleleveníthessük. Na, de kezdjük el akkor hamar a mesélést, mert különben ezen az őszön is kiüt rajta az arcüreggyulladás és a hörghurut, vagy pedig halálra zúzza magát az edzésen, mint a múlt héten.
- Mit beszélsz? Szerinted Lángocska miatt törte ki a nyakát és vágta oda a fejét meg a térdét az edzésen bemelegítés közben?
- Pontosabban a sorsa újonnani támadása miatt. A bűntudata és a magzatellenes hangulatai miatt, amelyek minden magányos perceiben elő-előtörnek még most is. Valamint, hogy emlékeznie kell egy olyan negatív tapasztalatra, amiért mindmáig nem volt képes megbocsátani magának. Na de menjünk vissza az időben két évet és kezdjük el a sztorit attól a naptól, amikor Erőke utoljára jelentkezik nőgyógyászati vizsgálatra Lángocska születése előtt két héttel.
- Mikor? Amikor a húgyhólyagját akarja kimosni és végül vissza kell rohanniuk másnap reggel Királlyal a Láptornyai szülészetre, mert azt hitte, hogy szülnie kell?
- Pontosan. Ha nem támadta volna annyit Lángocskát, amikor megfoggant, nem számolta volna el egy hónappal a fogantatás idejét és nem került volna a nőgyógyászok csapdájába: az utolsó heteket ismét szorongásban kellett töltenie, mert senki sem tudta, még ő sem, hogy mi a baj, és Királyra sem akart hallgatni, aki pedig a magzat megfoganására pontosan emlékezett. Érdekes módon, annyira meg akart szabadulni tőle, hogy már nyolc hónapos korára akkorára növesztette a hasát, hogy az orvosi műszereket is sikerült becsapnia: Lángocska születése előtt három héttel már egy érett, sőt már túlhordásban lévő magzatot jelzett az ultrahang:
“- Erőke, ez a baba készen áll már a szülésre, ez egy teljesen érett magzat. Három ujjnyi tágulás van a méhszájon, a kicsi koponyamérete is megfelelő, a méh erősen kontraktív állapotban van, a burok bármelyik percben megrepedhet. Menjenek el sűrgösen egy magzati distress-vizsgálatra a kórházba.
- Mire?
- A baba szívhangját ellenőrző vizsgálatra, hogy állapítsák meg, hogy túlhordás van-e és beindult-e már a szülés. Én már nem segíthetek többet. Mostantól a maguk felelősségtudatán múlik minden.
- Természetesen. Én vállalok minden felelősséget a szülésért. És otthon szeretném ezt is megszülni, amennyiben egy tiszta képet kaphatnék az állapotáról.“


-...Na most aztán remélem kiábrándul az egész orvostudományból a Láp-Tornyai kórházban történtek után. Emlékszel, Lángocska, milyen úri kiszolgálásban részesítették őket a szülészeti osztályon az orvosok. Annyira abszurd volt az egész-nevetett fel gúnyosan a Nagy Hang-Hallgasd csak azt a szakorvosi elhárítómanővert:

“- Mi baja van magának? Szülnie kell és még csak kétszer járt nőgyógyásznál? Maga nem normális! Nem gondol a gyermekére? Mi lesz a gyes-pénzével? --
- Nem érdekel engem semmi gyespénz, nem azért szülök gyermeket, hogy pénzt kapjak érte! És különben sem kaphatok semmit a magyar államtól, mert román állampolgár vagyok. Miért nem nézi meg a beutalólapomat?!
-Miért beszél olyan halkan?Rosszul van? Nem? Akkor meg miért nem válaszol normálisan a kérdéseimre? Semmit sem értek az egészből. Hol a férje? Maradjon nyugton, mert szétrobban mindjárt a fejem. Hogy-hogy nem tudja mennyi idős a baba? Itt azt írja a beteglapján, hogy 42 hetes. De én semmit sem hallok. Nem hallok semmilyen rendszeres szívhangot. Nem tudom felébreszteni a babát.- kiabált az orvosnő és ismét dudálni kezdett a hasamon azzal az idióta játékkürttel, majd mérgesen elrohant. Én meg csak ott feküdtem teljesen összezavarodva, kimerülten és egyre jobban szégyelltem magam. Majdnem sírva kérdeztem a doktornőtől, amikor jó későre visszajött és kitépte a szívhang-lejegyzőpappírt a gépből:
- Akkor lát valami problémát?
- Nem látok semmit! Kelljen fel, beszéltem a férjével, nincs amit magával csináljak. Hívtam a főorvost, menjenek, beszéljenek vele is.
Kimentem a folyósóra, ahol Király mellett egy idősebb fehérköppenyest láttam, amint egy pappírt lobogtatott az orra előtt:
- Nem tudunk megállapítani semmit. De ha beutaljuk magukat a további vizsgálatokért kemény pénzeket kell fizetniük, mert román állampolgárok és nincsen biztosításuk. Írjanak alá egy pappírt, hogy nem akarnak befeküdni és akkor hazamehetnek Romániába, ahol ingyen beindíthatják a szülést, ha komplikáció lép fel. Valami szív-zörejt hallott a doktornő, lehet, hogy túlhordásban van, de ha maga nem tud nekünk pontos magzatkort mondani, további vizsgálatok kellenek.
Na ebből elég volt. Nagy hülye voltam, hogy idejöttem. Megittam több mint hat liter vizet azelőtti este, hogy mossam ki a gyulladást a húgyhólyagomból, aztán meg nem tudtam aludni a vizelési ingertől, a kimerültségtől és a vérnyomásingadozástól meg majdnem elájultam. Persze, hogy halálfélelmeim kezdtek lenni már hajnal felé, miután egész éjjel pisilnem kellett és alig volt erőm felkelni az ágyból, olyan fáradt voltam. Megfogtam a pappírt, odabiggyesztettem sietve a nevemet és elindultam a kijárat felé:
- Menjünk, Király!
- Hová menjünk, vissza Romániába?
- Nem, én ott fogom megszülni a babát Sámánföldön a házunkban.
- Szóval belátod, hogy nem bízhatsz az orvosokban, csak a saját szülőerődben, saját pozitív teremtőképzeletedben? Belátod, hogy elszámoltad a szülés idejét?
- Igen, igen, de most mit csináljak? Már csak az Úristen tudja, hogy mikor kell megszülessen!
- Te vagy az Úristen! Mikor visszamegyünk a faluba, jól megmozgatjuk a vérkeringésedet, jól megtömjük a gyomrodat csípős kolbásszal, vörösborral, és kemény edzést tartunk, hideg vizes zuhanyófürdővel az udvaron. Túl sokat kíméltelek a méhlepény-problémád miatt. Yang információt kér a baba.
És kapott is elég benyomást. Két hétig rendszeresen tornáztam, futottam, edzettem, sokat szeretkeztem, bár Királynak nagyon elege lett a nagy hasamból. Fizikai erőnlétem gyorsan helyreállott és a halálfélelmeim is megszüntek. De csak nem tudtam feldolgozni a Láp-Tornyai kórházban történteket. Továbbra is szorongtam a hivatalos szervektől, az orvosoktól, a rendőröktől, az egész “rezervációs“-állapot miatt. Olyan idegen volt minden, olyan hidegek és furcsák az emberek. Hiába naplóztam róla, az ideiglenes otttartózkodásunk törvényesítéséhez szükséges engedélyek nagyon bonyolult apparátushoz kapcsolódtak, amely egyre csak nyelte a pénzünket, de semmiféle jogokat sem biztosított. Bármennyire is megértőek voltak a Láp-Tornyai rendőrök, nem volt igazi otthonom és tudattalanul már bánni kezdtem, hogy belementem az egész helyzetbe. A ház sötét volt, szeptember végén jártunk, az utolsó gólyák is elrepültek. Fárasztott az ide-oda utazgatás az előadások miatt és hogy hetente másfél napot egyedül voltam Király Körvári tartózkodása alatt.Bármennyire is jól telt a nyár, az ősz közeledtével szorongani kezdtem, mert nem volt mit kezdjek a falusi élet kényelmetlenségeivel, gyakorlati munkáival (fürdőszoba és vezetékes meleg-hidegvíz hiánya, szénfűtéses kályhák, amelyeket ki sem próbáltunk még, hogy működnek-e egyáltalán, illetve nem is fűlt a fogam a gyakorlati kísérletezéshez, nem szoktam meg, hogy gyakorlati problémákon törjem a fejemet, ilyenfajta ambíciók a humanista neveltetésemből adódóan sohasem tudtak kialakulni bennem) egy elkényeztetett gyermekkor után. A vidéki parasztház lakhatóvá tétele egyszerűen túl nagy mentális erőfeszítéseket igényelt tőlem, ami a rejtett belső ellenállásomat, agresszív sorstámadásomat, illetve a saját tehetetlenségemet látva, az önsajnálattal keveredő öngyűlöletemet csak tovább fokozta.
Egy hétfői délelőtt felkerestem a helyi orvos rendelőjét és elpanaszoltam ott az orvosnak, hogy hogy bántak velem a kisvárosi korházban és megérdeklődtem a román állampolgárokat érintő biztosítási rendszabályokat. A jóképű középkorú férfi nagyon meghatódott és nyomban felajánlotta a szolgálatait.( Legalábbis az én Lilithem így értelmezte a kialakult helyzetet, ugyanis a különleges állapotom sem jelenthetett volna akadályt tudattalan vágyaimban, sóvárgásaimban egy kis csábításra, kurválkodásra.) Így hát eléggé zavart lelkiállapotban távoztam haza az aggódó doktor úrtól, aki tehát felajánlotta, hogy mentőt hív, ha beindul a szülésem, és megígértette velem, hogy másnap jelentkezem a védőnőknél a polgármesteri hivatalban, ha mégsem szülnék meg aznap éjjel.
De Lángocska nem várta meg ezeket a hivatalos formaságokat. Nem kellett nekünk mentő, nem kellett nekünk orvosok és védőnők, még akkor hajnalban megérkezett, kirobbant belőlem, mint egy vulkán, mintha dinamit robbant volna a méhemben. Persze egész éjjel beszélgettem vele gondolatban, elmagyaráztam neki a kialakult harci helyzetet:“Kicsikém, gyere ki még ma éjjel, mert nem bírom tovább ezt a feszültséget. Királynak is elfogyott már a türelme. Eleget tartottam már szorongásban a családomat, a rokonaimat, egész környezetemet. Ígérem, hogy szeretni foglak, pont olyan nagyon, mint Verácskát, minden felelősséget felvállalok a születésedért és mindazért, ami történni fog velünk azután. Erősen bánom, hogy nem akartalak, hogy támadtalak, nem félek az otthonszülés társadalmi visszhangjától, mert az egyetemes törvényeknek kell érvényesülniük ebben az élethelyzetemben is. “ Nem tudtam aludni, görcsölt a méhem, azt hittem, hogy a húgyhólyagom vacakol még mindig, miközben már valójában vajúdási fájdalmaim voltak. Hajnalban, úgy öt óra körül erős gyomormenést éreztem, hamar felöltöztem, mert ki kellett rohannom a kerti vécére. Szóljak Királynak? Nem stimmel ez az egész ügy. Ez nem gyomorrontás, alig ettem az utóbbi napokban. Verácska születése is így kezdődött. Sietve kiszaladtam az udvarra, az ajtócsapkodásra Király is kinézett a szomszéd szobából, hiszen az ő ajtaja éppen az előszobára nyílott. Különben is égett nála már a villany. Felköltötték őt is az angyalok, mert lehet, hogy nem mertem volna őt megzavarni egy olyan csekélységért, mint egy hasmenés, és akkor drága percekbe tellett volna amíg kollaborálni tudunk egymással.

- Milyen angyalok? - kérdezte Hangocska Nagy Hangot.
- Hát az egyetemes törvények. Vagyis te meg én. Nem emlékszel? Ott gubbasztott szegény Király az ágya szélén és gondolkozott, hogy miért is nem tud aludni, mikor Erőkét hallotta kirohanni az ajtón. Ha akkor nem ébresszük fel jó előre a szúnyogciripeléssel és a kutyavonyítással, akkor a kis Lángocska a kerti vécében landolt volna és nem a kisszobában:

- Mi a baj, kicsikém, rosszul vagy?- toporgott Király a vécéajtó előtt az udvaron.- Mi tart olyan sokáig? Nehogy belejtsd a babánkat a szarlébe, légy szíves siess vissza a szobába.
- Nem tudom mi a baj, de megy a hasam. Nem tudok visszamenni, mert odacsinálok.
- Gyere be, kérlek, mert nekem is vécéznem kell, azt hiszem, én sem tudtam visszaaludni. Előkészítettem egy szennyesvödröt odabennt, ha ismét rád jön a hasmars.
Mikor felálltam, észrevettem, hogy véres a bugyim. Nafene! Tehát mégis...
Amint visszamentem a házba, rázni kezdett a hideg. Leültem Király szobályában a nagy fotelbe és vártam Királyt, hogy visszajőjjön ő is a vécéről. Amint visszajött, rámszólt, hogy miért nem fekszek vissza, ha ennyire fázok. Visszadőltem az ágyamra a kisszobában, hogy pihenjek, de nem sikerült ellazulnom.
- Előkészítsem-e a vízhatlan lepedőt, mi lesz ebből a vacogásból?
- Készítheted, mert még soha nem éreztem ennyire furcsán magamat. Nem bírom összecsukni a számat, annyira remegek. Hol az a vödör?
- Ott a tornácon. Várj, én is megyek, ennek fele sem tréfa.
Alig tudtam lekapni a tréningnadrágomat, úgy felgyorsultak az események. Jött a nyákdugó, jött a magzatvíz, és ha Király vissza nem segít a kisszobába, akkor a baba is jött volna. Épp hogy visszaértem az ágyam elé, belé kellett kapaszkodnom Királyba, mert olyan feszítő nyomást éreztem a méhszájam környékén, hogy azt hittem, kettészakadok. Felkiálltottam meglepetésemben.
- Erőke, ne ordíts, mert idecsődíted a szomszédokat. Uralkodj magadon.
- Király, jön! Jön!- félterpeszben álltam és mire lenéztem a földre, egyik pillanatról a másikra ott volt Ő. Egy gyönyörű kislány siklott Király karjára a lábaim közül. Csak néztem, figyeltem, le sem tudtam venni róla a szememet.
- Király, ez hihetetlen, ez kész csoda!
- Ez tényleg az. Alig tartott tízenöt percet az egész. Nemsokára hajnalodik. Feküdj hátra, most már elvághatom a magzatzsinórt. Pihenjél, amíg kijön a méhlepény. Addig én megnézem a horoszkópját. Bár megnézte volna alaposabban. Bár elmondta volna nekem ott és akkor kíméleteskedés nélkül, amit benne lát. Ha akkor szembesített volna azzal az intenzív gyűlöletemmel, (amiről ott tanúskodott az a teljesen negatív Plutó a IV. házcsúcson Lángocska horoszkópjában,) amit a családommal, az othonommal szemben Verácska születése után tápláltam, és rávilágított volna arra, hogy a sátánnal ilyen makacsul továbbcimborálva halálos veszélybe sodrom a közeljövőben a szeretteimet a belső ellenérzéseimmel és védekezésemmel, akkor Lángocska még most is világítana közötünk. Akkor az anyai szeretetem, ami szétsugárzott a szívemben, amint azt a törékeny kis csodát magamhoz szorítottam, míg Király reggel felé a nőgyógyász-ismerősünkért telefonált, igazi felelősséggel kapcsolódhatott volna össze, amely fűt-fát megmozgat, azért, hogy a gyermekeit, a családját igazi meleg otthonban, biztonságban, jólétben és boldogságban tudja. Minden áron, még megrögzött egoizmusa és makacs életmegnyerési ambíciói, rögeszméi és előítéletei, gőgös büszkesége és anyagi-társadalmi becsvágya feladásának árán is. Akkor most ülhetnénk Lángocska második születésnapját.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

IV. fejezet:

VÁGY


- Főnök, tartozom egy vallomással. - kezdi Hangocska.
- Mi van? Mit akarsz? - kérdi a Nagy Hang.
- Ez az Erőke olyan boldogtalan teremtés.
- Miért?
- Mert amióta találkozott Királlyal, azóta még többet siránkozik. És mindig újrakezdi. Mindig ugyanarról veszekednek: Erőke boldogságáról.
- Mit kezd újra?
- Hát a siránkozást, mindig elégedetlen valamivel.
- Ja igen, a Lilith-szerelem létdrámája. Hát ez az, látod? A “mi lenne, ha másképp volna, mi lehetett volna, ha másképp lett volna és mi lehetne majd, ha másképp lehetne majd, mint ahogy lesz?” Amiről mesélni kezdtem Verácska születésekor. Ádám kurva-afférje a Paradicsomban. Emlékszel?
- Arra a “mindig mindenért a nők a hibások” dumádra? Iiiigen, de nem ártana egy kis visszajátszás, mert rövid a memóriám azokhoz a magasröptű mhe-tha-fhi-zhi-kha-iiii ... elmélkedéseidhez.
- Ne szemtelenkedj, kérlek! A metafizika kifejezés tökéletesen fedi az egyetemes realitás fogalmát. Nem létezik metafizika nélküli valóság. A metafizika görög eredetű ősszó, “meta ta physika” azt jelenti, hogy a természetnél, a fizikai létnél érvényesebb valóság. Csakhogy te nem tudsz görögül sem, persze! Meg latinul sem. Bár azt értenéd, amit magyarul mondasz legalább. A szép ősmagyar nyelvet. Az egyetemes lét törvényei a fizikai lét törvényei fölött, jobban mondva az emberek által kispekulált apparátus-rendszabályok fölött álló törvények. A metafizika ennek az egyetemes létértelmezésnek, ennek az egyetemes sorsfeltárásnak a tudománya.
- És az az asztróóó-lóóó...
- Ne nyökögj, inkább fordítok: asztrológia magyarul annyit tesz, mint Astro plusz Logos az annyi mint csillag-tudomány.
- Azok a “na lássuk, hogy mit ígérnek a csillagok a jövő hétre”- sorozatok a kikenceficézett és huncutul pisolygó jósnővel a Mai Hírben? Na neeee...Hát azt még a kutya se veszi komolyan!
- Hát jó, neki, mert nem tud olvasni. De a többiek szegények, bekapják a legyet.
- Micsoda? Szóval, aki asztrológiával foglalkozik, az legyeket vadászik? Hát az roppant kimerítő foglalkozás.
- Ez a légybekapás csak olyan metafora. Mint a versekben. Éljen a magyar irodalom!
- Jó kedved, van, Főnök, nagyon örülök a jó kedvednek, Főnök. Te most gúnyolódsz. Úgy-e, te mindig gúnyolódsz?
- Hát persze, miért ne, ez az egész itt játék. A Nagy Játék. Az élet. Ahol megtanulunk emberek lenni. Jó játék. Ez az asztrológia, kérlek, nem jóslás. Áááá, dehogy. Mit jósoljunk meg? Hogy hány kanyart spórolhatunk meg a megismerés útján? Hogy hány bukfenccel lehet megúszni a szakadékba-zuhanást? Hogy mennyit kell csalni, lopni és hazudni még a nagy Bábeltorony elkészüléséhez?
- Főnök, én is itt vagyok, hello! Két mérfölddel alább a szárnyaló eszmékkel!!!
- Miről is kérdeztél, jaj, az a kicsinált asztrológia! Az, kérlek, eredetileg és lényegében és a dolgok egyetemes rendje szerint nem más, mint az élet igazi játékszabályainak a tudománya. Ugyanazokból a személyi születési képletekből, amelyekből kacsalábon forgó, felül-alul biztosított aranypalotákat, dupla-szilikon mellű, antibébi - tablettákkal feldoppingolt csinibabákat, szenvedélyes latin-szerető-típusú, gombnyomásos extra-fütyükkel megáldott izompacsirtákat és világkarriert befutó egyszem top-modell-közgazdász-unokákat jósoltatnak maguknak a “nem hiszek, de azért, hátha” emberkék, az igazi asztrológus felmutatja a Lényeget.
- És mi a lényeg azokban a személyi képekben?
- Nem személyi kép, hanem személyi születési képlet. Asztrogramm.
- Asztro plusz gramm, annyi mint milligramm, decigramm, gramm és asztrogramm. Értem. Én elég gyenge vagyok matekból, tudod...
- Nem díjazom most ezt a jópofáskodásodat. A lényeg az asztrológiában a dekonspiráció.
- Már megint félrebeszélsz, látod?!
- Szóval a Nagy Leleplezés játéka. Amikor mindent néven nevezünk és a dolgok a helyükre kerülnek. Nem kell hozzá más, mint hogy a tíz bolygóban, a tizenkét konstellációban és a tizenkét földházban megkeresni az elrejtőzött Lilithet, a Világtáncosnőt, aki abban settenkedik folyton, hogy megpróbálja újra és újra elcsábítani Ádámot Évától. Mi meg csak egyszerűen néven kell nevezzük Lilith ármánykodásait. Érted, ez az asztrológia igazából amolyan démonűző játék.
- Akkor miért olyan boldogtalan ez az Erőke, miért nyavalyog állandóan? Hiszen ő egy igazi asztrológus, nem?
- Erőke Lilith-kurvája nagyon mélyen elrejtőzött, az érzékeny anyai szíve alá bújt. Ahol nem keresi senki, még Királynak is csak nagy ritkán sikerül elkapnia a szemtelen kis fürtöcskéit. Amikor Erőke elpityeredik valamiért. Szeretkezéseik előtt és szeretkezéseik után. Gyermekszülések előtt és gyermekszülések után. Menstruáció előtt és menstruáció után.
- Ne ez az, mond csak, nagyon érdekel ez a menstruáció-téma. Erőkének ugyanis a leg...rabb, amikor késik. Már megint ez a depresszió. Késik a Mikulás, vége az életnek. Hihihhiiii...
- Miről beszélsz?
- Így mondják diáknyelven azt a havi bánatot.
- Micsodát?
- Azt a menstruációs vérfürdőt, amitől olyan idegesek a lányok, görnyedeznek, ellógnak tornaóráról, állandóan tapogatják a feneküket a suli-vécé előtt, és folyton-folyvást azt kérdik bizalmasan egymástól, hogy “Átáztam-e, mond?”
- A menstruáció latin eredetű alkímiai kifejezés, a menstruo igéből ered, ami kioldást, a Víz elem általi kitisztítást, letisztálást jelent.
- Olyan jó kis licsi-locsi, amilyet Verácska szokott rendezni az udvaron összegyűlt csatornavízben?
- Olyasmi, csak ez felnőtt, értelmes embereknek való játék.
- Akkor miért olyan fájdalmas ez egyes nőknek?
- Mert nem képesek lelkileg sem feloldódni, odaadni magukat és a tudattalanjuk belső tisztítását, rejtett vágyaik, szorongásaik, görcseik és ambícióik feloldását elvégezni.
Egyébként, ha meg akarod érteni Erőkét, ismerned kell a VIII. házában, a Rákban álló és a Jupiterrel konjunkciót alkotó Lilith jelentését.
- Na halljunk még egy kis magasröptű asztrohoroszkopológiai értekezést!
- Ne gunyolódj, mert te is attól vagy olyan hülye!
- Miféle diagnózist akarsz reámsütni már megint? Véres Hencihez küldesz a diliházba?!
- Erőke érzelem-mániában szenved, ennek a megtesesülése Verácska víz-imádata.
- Nahát, ez érdekes. Ha jól sejtem, ez olyan, mint a munkamánia, meg a tisztaságmánia...
-... meg a hazugságmánia és a b..ási mánia, meg a lopási mánia és evésimánia...
- ... meg értelemmánia és mozgásmánia is van. Ez töklogikus. És ha szabad tudnom, ez az érzelemmánia mi fán terem?
- A hamis egységtudat és hamis kiegyenlítődés, a zavaros helyzetek és a hamis információáramoltatás életfáján. A létrontás, a bűnbeesett emberiség hamis boldogságképzeteinek és korupt értéktudatának, hitetlen egoizmusának kincstárában. Őrültebbnél őrültebb képzetek a természetellenes boldogságról, az emberi élet élvezet és kényelemcentrikus, könnyítési-technikák kispekulálására “szakosodott“ zsenijeitől. A “Hogyan nyerjük meg az életünket a lehető legkevesebb erőfeszítéssel?“ című játék. Érted, te tökfej?
- Valami pislákolni kezdett az agyamban.
- Na akkor most figyelj, de nagyon! Ez az érzelemmánia az öncélú érzelmi átélésekre való sóvárgás, egyfajta szenvedélyes vágyakozás a szélsőséges érzelmi-hangulati állapotok után. Végletes örömérzetek, kéjérzetek és még végletesebb szenvedések és romboló hangulatok, indulatok, a hisztéria és a kétségbeesés legváltozatosabb megnyilvánulásai utáni sóvárgás. Ezért koslat annyit a rokonaihoz. Mert ott szabad neki csak egyedül felelőtlenül, kritikátlanul érzelegni és érzelmeskedni. Ott panaszkodhat, kesereghet, ujjonghat és lelkesedhet forró gyermeki önfelettséggel, infantilis hangulatkitörésekkel, könnyezve, meghatódva az élet igazségtalanságain, borzongva kéjelegve a langyos taknyos béke melegágyában.
- Ez rettenetes betegség, hallod-e, Főnök?! Mit vétett szegényke, hogy ilyen idióta lelkivilággal kell éljen?
- Mit vétett, mit vétett?!!! Na, látod, mégsem értetted meg a lényeget. Az asztrológia az örökletes szellemi programok dekonspirálásának és feloldásának a tudománya. Erőke az édesanyjától ilyen fény- és egység-ellenes hamis információáramoltatási programot örökölt az életellenes és tapasztalásellenes romboló programmjai mellett.
- Életellenes, fényellenes, egységellenes...egyáltalán maradt még valami jó tulajdonsága, örökölt egyáltalán valami jót is az anyjától? Vagy az anyák csak arra jók, hogy egy csomó sz..ral töltsék fel a tudattalanunkat?
- Nézd, mindenkinek vannak képességei is, de a gyengeségeik feloldása nélkül, azokat sem tudják igazán arra használni, hogy boldogok legyenek. Angolna éppen zsenge iffjúkor küszöbén a szülői kontrolltól megszabadulva, hangulatos, szenvelgően érzelmes, lírai hangvételű tinidalokat hallgatott és rockslágereket dudolgatott. Belekezdett meghódítani a férfiszíveket, miközben gyűlölte meg félte is az apját a viharos családi élete miatt. Elhatározta kamaszkorában, hogy egyetlen férfi sem fog parancsolni neki. Belekezdett megnyerni az életét. Aztán minden kettétört, amikor beakadt neki a kis Erőke a méhébe, és semmilyen módszerrel sem volt hajlandó elmenni onnan. Nem lehetett angyalkát csinálni belőle. Akkor aztán, amikor a szerelme elhagyta, nem vállalta a gyereket, el kellett rejteni a szégyent, férjet kellett fogni, hazudozni kellett a szülők előtt, öngyilkossági-magzatgyilkos hangulatok, kicsi has, nagy has, sötétség, világ vége. Hát nem elég szélsőséges érzelmi állapotokban volt része Erőkének odabent? És úgy is maradt aztán, mikor megszületett. Mint akinek vaj van a fején. Mint aki nem hisz a boldogságban, aki nem bírja a nyugalmat, a békességet, akinek mindig el kell rejteni valamit. Mint aki mindig görcsben van. Ilyen egyszerű a teremtés.
- Te Főnök, erről jut eszembe...
- Mi miről jut hová?! A Te eszedbe? Hát olyan is van neked? Hol tartod?
- Komolyan, na, emlékezzünk csak vissza, amikor Erőke hólyagos himlőt kapott és kínjában festeni kezdett, úgy írta alá azt a Vázafej produkciót, amit egy napig mánginyált az ujjaival, hogy Mrs. Görcs, a kamaszverseit is úgy írta alá...
- Még a gyerekeit is, még Lángocska halálát, a vetéléseit, a sorozatos anyagi-lelki krízishelyzeteket, a családi nyomort és betegséget Hajnalka születése után, igen, a házasságod öt és fél évében te győztél, Mrs. Görcs, Amazónia boldogtalan polgára, a férfi-kasztráló képzeleteddel aláírtad családod nyomor-krónikáját... Ó, a Lilith-szerelem drámája! A hideg önimádat drámája! Amíg mindig csak nyerni és kapni akarunk, amíg szeretet nélkül örjöngeni kell, amíg a kábult boldogság-féltésben szorongani kell, nem lelhetünk szabadok, amíg nem válunk éberré, “clear“-ré.
-Jaj, Istenem, egy kicsit elbóbiskoltam volna? Mit klírrezel itt össze-vissza?Mi ez már megint?! Valami új tortabevonókrém?
- Te hülye nyali-fali vattacukor-agyú szirupvelejű, teeee....
- Jaj, úgy kívánom az édességet!
- Igen, mert Erőkének megint késik a menstruációja!
- Három hónapja késik, magzatocska pedig sehol? Ez igen hülye vicc, Főnök, nem bírom tovább!!!
- Clear-nek az örökletes programjait feloldott ember mondható, de hogy hogy jön össze ez az állapot az ember fiának, azt a dianetikus Hubbard bácsi sem tudta megmondani, csak valamiféle magzati ártalmaktól megháborodott elmebetegek gyógyításával kísérletezgetett, a mentális engramok törlését nevezte ő Clear-állapotnak, de ez csak okozati megoldás, amolyan tüneti kezelés, mint a vakbélműtét és a foghúzás, vagy az antidepresszánsok.
- Hagyjuk, igazad van, magas ez nekem, mint a tyúknak a telefon, ahogy Erőke szokta mondani, amikor nem engedelmeskedik neki valamelyik burrogó masina.
- Erről a Lilith-ről Erőke is tud, csak uralni nem tudja, ez a személytelen steril kéjvágy lelket korbácsoló őrülete...Olvasd csak ezeket a sorokat! A naplójából idézek:


“Hold napja. Március 6.

Ma délután elértem az orgazmus-készségem “legtávolibb” határát. Átléptem egy olyan küszöböt a spirituális-természeti kiegyenlítődésemben, amelyhez Lángocska halála kellett, hogy ne féljek a megsemmisüléstől, és ne kívánjam az öncélú megsemmisülést az Istenben, az egységben való feloldódás helyett. Az autoerotizmusra való hajlamom szintén a VIII. házas Rák Lilithem (Lilith-Szaturnuszom) miatt van: a személytelen, steril, hideg kéjvágyam miatt. Anyámmal nagyon erős telepatikus kommunikációban vagyok még mindig, gyorsabban vettük egymás üzenetét, mint a telefonon. Gondolom, ez a dh. Hold-Nap-Uránusz fényszögemhez kapcsolódik, az intenzív mentális tevékenységemhez, amelyet az asztrális Halak érzékenységem a IV. házban csak tovább erősít. Ezt a hideg kéjvágyat kell az anyaságomon keresztül meleg, éber szeretetté alakítanom (Nap-Hold az Oroszlánban és a IX. házban). Valóban hasznos tevékenység számomra a mentális programozás, mert egész imaginációm a kaotikus, öncélú képzelgésre van beállítva, rendet kell teremtenem az életemben, azáltal, hogy kollaborálni kezdek az Egyetemes Elmével. A teremtői öntudatom és az egyéni felelősségtudatom kell kiegyenlítődjön egymással, ahhoz, hogy a romboló, sötét imaginációmat feloldjam, visszafordítsam az egységbe. Mihelyt a kaotikus érzelemvilágom, hangulatvilágom hatása alá kerül a teremtő képzeletem, máris rombolni kezd, mert alacsony vibrációkba süllyedek és a Lilith bomlasztó anarchiája kezdi uralni a mentális tevékenységemet (Dh. Lilith-Jupiter-Plutó)

Vénusz napja. Március 9.

Ezzel a VIII. házas Lilith-el most kerültem csak igazán kutyaszorítóba a második gyerekem halála után: most már nem csak a gyerekszüléstől kezdtem el valósággal irtózni, hanem egyre jobban rettegek a házastársam elvesztésétől is. Szexuális életem rohamos javulása (a spirál “biztonsága” rengeteg szorongásomat, gátlásomat feloldotta) még intenzívebbé teszi a párkapcsolattól való függőségemet. Nyilván ez a hatalmas érzelmi veszteség csak tovább fokozta tudattalanul bennem az érzelmi kötődésektől való félelmet, a kudarctól, az újabb veszteségtől, csalódástól való félelmemet. Az imaginációm anyám ifjúkori szédelgései következtében erre a csalódásoktól való félelemre (vagyis a partner megcsalására, félrevezetésére való sóvárgásokra!) van beállítva, ráadásul a lelkiismeretemet is egyelőre a zavaros imaginációm irányítja, nem az éber akaratom. Az élet mélységeitől való félelmem nem más, mint a tulajdon sötét imaginációmtól való félelem. Mindaddig, amíg ilyen irracionálisan sóvárgok az ostoba szenvedésre, szorongani fogok az érzelmi odaadástól, a szeretetadástól is. Hasonlóképpen: a külső körülményektől való félelmem sem más, mint a tulajdon imaginációmtól való félelem. Rögeszmeszerűen ott lappang a lelkem mélyén a családi-szerelmi boldogtalanságtól való félelem, annak következtében, hogy biológiai fogantatásom tényével (ami őt egyúttal a házasságkötés erkölcsi kompromisszumába kényszerítette) az egész élet elveszítette az értelmét, az egész világ összedőlt. Sorsfeladataim (jóvátételeim) önkéntes felvállalásától való félelem lappang a Királyba való kétségbeesett kapaszkodásom, vívódó szorongásaim mögött: ha nem szülök gyermeket, elveszítem, ha szülök gyermeket, a teljes önfeladás és a bizonytalan egzisztencia, a napról-napra való tengődés rémképe lebeg a szemem előtt - ettől a szorongástól egymagamtól nem bírok megszabadulni, segítségre van szükségem, mert a hitem és személyes ambícióm túl kevés, túl zavaros. Első és utolsó, kulcsfontosságú életfeladatom a hit, a pozitív átalakulás, az imaginációtisztítás. Ami az önfeladástól és a bizonytalan egzisztenciától való félelmemet illeti, ez szintén nem más, mint a szeretet-áramoltatási képességem, az anyaság, az életadás éltető hatalmába, pozitív értékébe, a családi élet értelmébe vetett hitem hiányának a következménye. Tudattalanomban a életadás, a bőség és a boldogság negatívan kapcsolódnak össze egymással, szinte kizárják egymást. Nincs pedig kiút, jóvá kell tennem anyám fiatalkori hitetlenségét: be kell bizonyítsam az “Úristennek”, hogy igenis, van értelme a teremtésnek, lehetséges a gyermekszülésen, családalapításon keresztüli boldogság! A Lilith a Rák jegyében a VIII. házban magának a teremtésnek a spirituális erőterét teszi öncélúvá: a teremtésben való kiegyenlítődés helyett az öncélú boldogságféltés uralja az életképzeletemet. A sötét imaginációm következtében tele vagyok életellenes ellenségképekkel, kegyetlen, érzéketlen késztetésekkel a környezetemmel, az egyetemes léttel szemben, ezért nem bízok az isteni gondviselésben.(dh. Plútó-Szaturnusz-Merkúr-Lilith-Jupiter) Az az ujjongó felszabadultság, amit Lángocska halálakor éreztem (és ami tovább fokozta a bűntudatomat) szintén nem más, mint a “Sátán” győzelmi indulója a beteljesedett negatív program fölötti (kár)öröm-érzet. A gyermekszülés számomra lelkiismereti kérdés, vagyis pusztán személyes elhatározás kérdése, a szó metafizikai értelmében, amennyiben a Lilith hideg kéjvágyától megtisztítom az ambícióimat. Az életellenes program “velejárója” a szeretet-adásra, az igazi odaadásra való képtelenség. Ezt jelzi Szepes Mária néni “átutazó” gyermekének a TBC-s agyhártyagyulladásos halála, és ezt jelzi Lángocska vírusos tüdőgyulladása is. Nálam ezt a szeretetre való képtelenséget jelzi a dh. Rák Lilith-Jupiter-Retrográd Neptun a Nyilasban.

Merkúr napja. Március 28.

A Sárkányfarkam a Kosban (is) van a IV. házban, emiatt támadtam olyan erősen az anyai állapotomat, a gyermekgondozással, az otthonalapítással együtt járó harcot, konfliktusokat, fájdalmakat szerettem volna kikerülni, mert egész gyerekkoromban a kímélésre, a védekezésre, a konfliktusok elkerülésére irányuló neveltetést kaptam. Nyers, spontán ösztöneimnek, indulataimnak, ambícióimnak nem volt ahogy a gyermekkorom szenvedélyes légkörében felszínre kerülniük, kiegyenlítődniük, ezért éreztem mindezidáig, hogy mintha tudathasadásos állapotban, saját magam árnyékában élnék. Mindenesetre most abbahagyok mindenféle, a sorsommal szembeni védekezést, támadást és ellenszegülést, elfogadom gyűlölködés és kételkedés nélkül a gyermekszülés és családalapítás keresztjét, nem terhelem tovább a lelkiismeretemet. A tegnap kivetettem a spirált a méhemből, szabad az út a következő babának. Feláldozom magam, teljesen odaadom magam a megtermékenyítő istenanyai szellemnek, kifeszítem magam a családi otthon keresztjére, mert most már én is beláttam, hogy hiába is szeretnék bármiféle hivatást gyakorolni a közösségben (és anyagi elismerést is szerezni általa) amíg az otthonban nem vetettem meg sziklaKirályan a lábamat. Ez az én tűzkeresztségem, ez az én szakadékom. Most egész sorsom, egész boldogulásom egyetlen hajszálon függ: a családanyaságomon, ettől függ minden anyagi-lelki-szellemi jólétem, egészségem, boldogságom. Vagyis hogy milyen mértékben vagyok szeretetet adni, életet adni és táplálni önkímélés, önsajnálás, önféltés nélkül, zokszó nélkül eltűrni, elviselni minden fájdalmat, minden szenvedést, egoizmus és hitetlen türelmetlenkedés nélkül megküzdeni minden nehézséggel, minden akadállyal a családért, az otthonért. Dolgozni, mozgásban lenni reggeltől napestig és egyre nagyobb bátorságpróbákba belemenni, egyre nagyobb fizikai-lelki-szellemi erőfeszítéseket felvállalni. Minden felelősséget magamra vállalni. Csak ez adhat értelmet az életemnek. Lemondani minden élvezetről, minden kéjelgési lehetőségről. Minden finomságról, minden szórakozásról. Beletemetni magam a munkába, elásni magam a házimunkában, a gyereknevelésbe, az otthonrendezésbe. Minden vagyonom az anyaságom. Csak az otthonért hozott áldozat tisztíthatja meg a lelkiismeretemet. Csak ez adhat hitet és biztonságérzetet. Csak ez ébresztheti fel bennem az éber szeretetképességet. A tisztánlátást és a derűt. Szenvedélyesen beleharapni minden gyakorlati nehézségbe, szenvedélyesen megragadni minden veszekedési, vitatkozási, verekedési lehetőséget.“



- Hű, az áldóját, most mit csináljunk, ez kész skizofrénia!
- Helyesbítek:Krónikus didifüggőség.
- Nahát, ez olyan jó langyosan hangzik, elmehetnél pszichoterapeutának.
- Szerelmes az anyjába, mert nem akar felnőni, ő pedig infantilizálja a hízelgésével.
- Akkor válasszuk el őket valahogy egymástól.
- Oké, egyes számú Szívek Harca nevű anyaszomorító akció indul:


“Édesanyám
Ezentúl Angolnának foglak szólítani, ez a búcsúlevelem a külső anyától! Saját magam anyja vagyok! Még egy utolsó levéllel jelentkezem Lángocska halálával kapcsolatosan, aztán jó ideig lezárok ismét minden fizikai kommunikációs csatornát kettőnk között, mert ismét válságba kerültem és most már nincs kiút, saját erőmből, a te aggódó anyai tanácsaid nélkül kell megpróbáljak kitörni belőle.
Egy olyan kemény család- és anyaság-ellenes mentalitást örököltem tőled, hogy amíg bele nem törődöm teljesen a sorsomba, amíg külső kapaszkodókat, magyarázatokat, segítségeket keresek az életfeladataim elkerüléséhez, elhalasztásához, amíg kímélem magamat és könnyíteni akarok a sorsomon, ahogy tőled tanultam - egyre boldogtalanabb leszek és egyre szerencsétlenebb. Jelenleg egy nagyon kellemetlen fogíny-gyulladással küszködöm, ami miatt még a szintén kellemetlen fogfájásomat sem lehet kikezelni, előbb le kell “hűsítsem” az állkapcsomat, le kell higgadjak, hogy a gyulladt fogaimat kikezelhessem. Szembe kell nézzek ezeknek a dühítő fogászati beavatkozásoknak a következtében, azzal, hogy honnan is ered az az atombomba-erősségű robbanóanyag a lelkem mélyén, az a hihetetlen mértékű rejtett agresszivitás, ami végül is Lángocska halálához vezetett. A Sárkányfarkam 29,50 fokon van a Halakban, amely, tekintettel a Kos konstelláció erősségére, egyértelmű Kos-beállítottságra, Kos-Sárkányfarok szerinti alapmentalitásra, alaptermészetre utal az én esetemben. És hogy ezt a kétszeresen tüzes (Kos+Oroszlán) “ragadozó”-természetet (beavatkozási-támadási-ellenkezési mániát-hisztériát), a humanista pedagógus-anyukámnak (aki szintén Kos) és a puskapor-hordó nagyszüleimnek az agyonimádó viharos szeretetével (akik szintén Kosok - és szintén tüzes Sárkányfarokkal - Oroszlán és Skorpió - rendelkeznek) ügyesen sikerült mindezidáig elfojtanom (mert természetesnek vettem ezt a gyáva nyuszi mentalitást a féltő-óvó, “jókislányképző” neveltetésemmel) MÉG ANNÁL IS ROSSZABB, MINTHA EGY ZSARNOK, TÖRŐ-ZÚZÓ, TÖRTETŐ VIPERAFAJZAT LETTEM VOLNA! Én a villogó szemű dupla Skorpió fiadnál százszor gonoszabb és agresszívebb vagyok, és amíg ezt rejtegetni próbálod, addig a saját agresszivitásodat rejtegeted, hiszen tőled örököltem. Hogy mennyire vagyok én jó kislány, az Lángocska hirtelen halálából (tipikus Tűz-jegy-betegség: Ausztriából “importált” vírusos (Oroszlán) Tüdő(Nyilas)+agyhártyagyulladás(Kos) a szívizmok teljes szétroncsolódásával, vérmérgezéssel- ami szintén Kos és Oroszlán!) nagyon is kitűnik.
Kérlek, legalább e levél kapcsán idézd fel ismét a fogantatásom időszakát, csak hogy könnyebb legyen elfogadni számodra azt a tényt, hogy Lángocska áldozat volt, annak az Úrnak az akaratából, amely nem más mint átöröklött családi romboló programjaink összhatása az egyetemes törvényekkel egyetemben, a sötét imaginációnk akarata. Azzal a nagyanyámtól, tőled és ki tudja hányadik ősanyámtól öröklött hatalmas mennyiségű nyers energiatöltettel, ami csak azért válhatott ennyire végzetes, gyilkos agresszivitássá, mert hosszú évekig mélyen elfojtva maradt, szét kellett volna rágnom minden nehézséget a családi életemben, nemhogy még erősebben támadjam a sorsomat a kétszeres anyaságom általi fizikai-lelki erőfeszítések, kihívások miatt. Rettenetes elgondolni most éber, metafizikai logikával, hogy én valójában az alaptermészetemmel merőben ellentétes neveltetést kaptam, és most oda kerültem, hogy egyszerűen rettegek minden kihívástól, provokációtól, mert félek felszínre hozni a lelkem mélyére elfojtott dühöt és ellenséges agressziót. Házi munka közben egyre vadabbul rúgódom az ajtókat és csapkodom az edényeket, a székeket, hajigálom a fahasábokat favágás közben, mert nem merek az emberek szemébe nézni, annyira gyáva vagyok, csak azért, mert sohasem vertetek meg, soha nem tapasztalhattam meg a fájdalmat. Viszont mihelyt kicsit óvatosabban engedem ki a szelepet, és nem akarok törni-zúzni, annyi energiám szabadul fel, hogy sajnálom az időt még a pihenésre, az evésre is, annyi mindent tudnék csinálni. Ráadásul ez a Kos-Sárkányfarok a IV. házamban, a család és otthon házában van és nekem az alaptermészetemből egyszerűen hiányzik az elemi bátorságom beleharapni az otthonteremtés és gyermeknevelés “kásahegyébe”, mert soha nem kaptam verést, soha nem rombolhattam össze semmit, nem is mertem volna megtenni, sőt, jó előre leszereltél, még mielőtt eszembe jutott volna a támadás, hogy uralkodhass fölöttem, mint ahogy uralkodni próbálsz még mindig rajtam az aggodalmaiddal. Ezért most senki nem hiszi el, amit tanítok, falra hányt borsó az egész tudományom, mert védekezem a sorsom ellen és közben egyre agresszívebb vagyok. Így hát sorra törnek bele a fogaim a sorsom támadásába. Verácska fogantatásakor belefogtam, de aztán megtorpantam a felmerülő nehézségekkel szembeni hitetlen, gyáva lustaságommal, addig-addig duruzsoltál nekem a spirálbetevésről Verácska születése után, hogy most Lángocska életébe került ez az önkímélésem. Medárdának igenis kell kistestvér, nem egy, hanem legalább kettő-három, olyan nehéz horoszkópja van. Sosem fogadná el ő sem az anyaságát, ha nem egy nagy családban nő fel pici korától. És ne reménykedj, hogy csak biztos dologra hozzuk őt el magunkhoz, mert kész, vége, le kell mondanod a lányod biztonságáról, boldogságáról. Többet sosem fogok a biztonságra játszani, nem akarok boldog lenni többé, és Medárdának is úgy jó, azzal a bizonytalansággal, amit nyújtunk neki. Csak az biztos, hogy hitetlen vagy és én is hitetlen kényelemszerető egoizmust örököltem tőled. Túl könnyen hagytam, hogy bebeszéld nekem, hogy gyenge vagyok, fiatal vagyok az anyasághoz, holott nekem nincs más dolgom a világban, hiába is kezdenék most fiatalon karriert építeni az anyaságom kiteljesítése nélkül azzal a programmal, amit tőled örököltem. Szó sem lehet biztonságról, boldogságról, amíg képtelen vagyok az odaadásra, amíg félek a veszteségtől és sötéten képzelem el a jövőmet a felmerülő (a sötét imaginációm diktálta) fizikai erőfeszítések, fájdalmak miatt. Gyáva hitetlenségemben amíg ki nem hívom a sorsot magam ellen (amíg fel nem vállalom tudatosan mindazt, amitől meg próbáltatok kímélni gyerekkoromban) addig örökké elégedetlen és boldogtalan leszek és boldogtalanná teszem a családomat, a páromat is. Hiányérzetem van és nem bízok magamban, mert a tűzpróbán még mindig nem estem át, még mindig nem tudom, hogy mire vagyok képes (szeretettel és nem vak ambícióval persze, ahogy Lángocskavel erőltettem a dolgokat!), még mindig nem hívtam ki eléggé magam ellen a sorsomat, pedig a Kosnak ez kutya kötelessége! Mert a bátorságot csak úgy érhetem el, ha előbb átmegyek a gyávaságból a vakmerőségbe. Nem vagyok gyenge, csak a sorsommal szembeni rejtett agresszivitásom tett annyira kimerültté, fáradttá, igazából energia-fölöslegtől szenvedek, hiszen egy náladnál ezerszer energikusabb Kos lappang a lelkem mélyén, arra várva, hogy megküzdjön a világgal (vagyis legyőzze a saját egoizmusát). Naponta edzek a sportpályán, fát vágok, takarítok, veteményezek, mosok, főzök reggeltől estig és közben, “lazításképpen” beutazok előadást tartani Sopronba, horoszkópot készítek vagy regényt és cikkeket írok, vasalok. Mihelyt lustálkodni kezdek, máris romlik a kedélyem és keseregni kezdek a kiszolgáltatottság- érzetem miatt. Csak a nagyanyám munkaterápiája segíthet rajtam, hogy elkerüljem a felgyülemlett, felhasználatlan nyers energia miatti depressziót és idegösszeomlást. Mitől féltesz, anyám?! Kész áldás a gyermekvállalási lehetőség egy ilyen nőnek, mert az legalább becsületes munka és nem hagy időt az önsajnálatra!!! Végre megértettem a lényeget: az Isten, ha van, akkor biztos nem ellenem van, tehát akkor mindezidáig is csak egyedül én ártottam magamnak! Ezért nekem muszáj feláldoznom mindazt az egoizmust, amire te nem voltál képes a fogantatásomkor, mert különben megőrülök és megnyomorodok a szeretet-hiánytól. Az idióta függetlenség-mániámban, amit tőled örököltem képes lettem volna elválni Királytól és Medárdát is eldobni magamtól, csakhogy ne függjek sem érzelmileg-lelkileg, sem anyagilag-fizikailag senkitől! Nekem az édes semmittevés veszélyesebb, mint a halál, mert miközben azon kesergek, hogy semmihez sincs kedvem, erőm és türelmem, kihullanak a fogaim és elsorvadnak az izmaim, elégetem a kezemet és elvágom az ujjaimat, na és meghűlök, begyulladok teljesen, a gyerekeimről és Királyról nem is beszélve. Miért? Mert az én létem valóban küzdelem, tényleg nehéz sorsom van, hiába akartál megkímélni, mert én azt most szabad elhatározásomból a nyakamra veszem. Spirituális harc, szellemi célokért, kreatív önfelszabadításért, szabadságért, teljességért. Nagyobb szükségem van a családi élettel, a háztartással, a gyerekneveléssel együtt járó fizikai munkára és érzelmi-mentális erőfeszítésekre-kötődésekre, a gyakorlati erőfeszítésekre, a vitatkozási, háborúzási lehetőségekre, mint a levegőre, mert a fölösleges, fel nem használt nyers energia és elfojtott szenvedélyesség átalakul romboló energiává és kipusztít bennem és körülöttem minden életcsírát. Én vagyok a tavasz szelleme, amely rügyekbe rántja a természetet. Én vagyok az élet lángja, amely életet fakaszt, vagy mindent porrá emészt, ha elfojtani próbálják. Ne féltsél engem többet, nem is akarok tudni rólad, amíg aggódsz értem, vagy a gyermekeimért, mert bele kell szakadjak a családi életbe, nem ketté kell törjem az életemet, amitől te megóvni próbáltál, hanem miszlikbe zúzzam minden gőgös büszkeségemet, önérzetemet, hiúságomat, feláldozzam minden szabadidőmet, minden ambíciómat, minden függetlenségi, karrierépítési törekvésemet, csak így oldhatom fel azt az átkot, amit tőled és az anyai rokonaimtól örököltem. Mit gondolsz, mitől robbant fel Emma keresztmama a gyerekeivel, mitól kapott Annacska méhrákot és mitől kaptál te vérmérgezést, nagyanyám pedig epekövet?! Az elfojtott agresszivitástól, a beavatkozási mániától, a hazug humanizmusba rejtett gyűlölettől! Nekem sem marad más lehetőségem ezzel a gyönyörű halál-programmal: bele kell törjem ezt a vad szabadságmániát és gyilkolási vágyat a gyereknevelésbe, csak ez ment meg attól, hogy hiábavalóság-érzeteim és sivárságérzeteim elől (amiket még így is, ilyen fiatalon, ilyen szerető, egészséges férjjel és gyermekkel is érzek, mert te öngyilkos akartál lenni, mikor megfogantam) öngyilkosságba meneküljek, vagy megöljem az egy szem Medárdámat. És mindez azért, mert biológiai fogantatásom időszakában számodra, még ha bevallatlanul, mélyen elfojtottan is, de az anyaság és az otthonteremtés kérdése egy szélsőséges, rettegett és elítélt élethelyzetet jelentett, sőt halál-közeli állapot, kiúttalan krízishelyzet, ami miatt (a nagyvilági élvezetek elvesztése miatt) intenzíven támadtad a sorsodat és kicsúszott a talaj a lábad alól, összedőlt a világ számodra. Az anyasági állapot, mint tragikus határhelyzet. Egyedül maradás, elzártság és erkölcsi megsemmisülés. A teremtés ősokát támadtad, magát az isteni teremtő erőt, elvesztetted az isteni igazságba, a gondviselésbe vetett hitedet és ellenségnek kezdted látni az egész világot. Féltél tőle és le akartad győzni, mint ahogy a férfiakat is gyűlölni kezdted az apád negatív példája miatt, ki akartál törni a családod feszültség teljes légköréből, meg akartad hódítani a világot, de semmi koncepciód nem volt hozzá, csak a dacos függetlenségi vágy. Én ennek a hitetlen rombolási vágyadnak vagyok a megtestesülése! Krónikus arcüreggyulladásom, kancsiságom, légcsőhurutom és kora kamaszkoromtól kirothadt fogaim, egyre erősebb hajhullásom ezt a fizikai környezetemmel, sorsommal, családanyai rendszeres tennivalóimmal szembeni agresszív ellenségeskedést, dühödt szembeszegülést “kódolták át” a fizikai testembe. Nem elég, hogy a te fiatalkori hamis idealizmusod megtestesüléseként örökké elégedetlen vagyok az otthonommal, a párommal, és örökre elhalasztanék minden családalapítással, gyermekszüléssel kapcsolatos sorskihívást, (és kíváncsi vagyok, hány ilyen primadonna gyermeknek, hány lány- osztálytársamnak lesz a tíz éves találkozónkon normális párja, családja, gyermeke! Mert én nem fogom szégyelleni az enyémeket! Odaállok és felmutatom őket mind egy szálig. Mert ha létezik boldogság, akkor fogadni merek arra, hogy nekem jó pár cseppel több jut belőle, mint a világhódító úrfiknak és kisasszonyoknak. Egy esélytelen generáció tagjai vagyunk anyáink életmegnyerési flancolásai következtében, rengeteg kisanyukával találkozom, akik a gyönyörű gyermekeikkel, férjeikkel nem képesek boldog családanyák lenni, mert azt hiszik, hogy lemaradtak valamiről) Ráadásul ahogy te próbáltad annak idején átverni és megcsalni, félrevezetni a szeretőidet, most én is minden nehézségemért a környezetemet, a páromat, a gyermeke(i)met hibáztatom, és rettenetesen félek a kudarctól, a veszteségtől. A stabil, békés harmonikus, meleg otthon individuális megteremtésének az életfeladata itt és most, ennek a 21-28 év közötti Szaturnuszi ciklusnak az életfeladata, nem a karrierépítés időszaka! Nem fogok semmiről sem lemaradni, most írom a regényeimet és egyedülálló tisztánlátásra teszek szert, ami minden kékharisnya-diplománál többet ér, a családanyai tapasztalataimmal együtt! Családalapításon keresztüli világnézet- és személyiségformálás. Nincs kiút. Ez a dolgok egyetemes rendje. Itt és most. Örülök, hogy megvan neked a Péterkéd, mert úgy éreztem a veled való találkozásomkor, hogy ez a világ-legyőző (manipuláló) Kos-szellem, amit örököltem tőled most már (olvasd el a horoszkópodból a Nap és Merkúr a IV. házban című szövegrészt!) kezd kibékülni, lenyugodni, vagyis abbahagyni a rejtőzködést és a védekezést, és remélem, megértetted, semmi sem a férfiakon múlik, hanem elsősorban rajtunk, teremtő istenanyákon. Kell igyanak szegény férfiak, amíg mi korruptak vagyunk és hitetlenek! A kisbabáddal foglalkozzál tehát, ne velem és ne Medárdával vagy a születendő gyermekeimmel. Mert sorra érkeznek az Lángocska kistestvérei, tíz, húsz, harminc gyermek vagy még több, mert egy egész osztályt akarok, hogy legyen akinek metafizikát tanítsak, ha ez a kurva, korrupt világ nem akar felébredni!
Emlékszem még arra a beszélgetésünkre, amikor arra bíztattál, hogy vetessem el Verácskát? Azt mondtad, hogy azért tanácsolod ezt nekem így, mert nem akarod, hogy kettétörjem az életemet! Azóta is fülemben csengnek ezek az ostoba szavak, mint ahogy az az aggodalmad is, hogy miből fogunk megélni, mikor felkerestél bennünket a házasságkötésünk időszakában. Védekezni tanítottál a nehézségekkel szemben, nem belevágni a sűrűjébe és most itt vagyok szerencsétlenül egy szem gyermekkel és nem találom a helyemet, mert elhajtottam a gyermekáldás lehetőségével az isteni áldást is az életemből. A spirál-felhelyezés Lángocska életébe került. A következő áldozat Verácska vagy Király, vagy éppen én leszek, egy rákos daganattal a fenekemben (vagy éppen a fejemben!). Te csak védekezz nyugodtan, ha hitetlen vagy, bár én is hitetlen és egoista vagyok, mert ezt tanultam tőled, a nagyszüleimtől, a tanáraimtól, az egész világtól. Lángocska halála megölte a szeretetet bennem, de a lelkiismeretem azóta egyre jobban jelzi, hogy korrupcióban élek. Százszorosan be kell terheljem magam nehézségekkel, felelősségekkel, hogy kiegyenlítsem azt a rengeteg kímélést, amit gyermekkoromban kaptam. Soha ne kényeztesd a kisfiadat, inkább szülj még egyet, ha félteni kezded! Add áldásodat születendő gyermekeimre, mint ahogy én is áldásodat adom a tieidre, ha nincs elég hited és bizalmad hozzá, én úgyis boldogulok, mert ha van Isten, akkor úgyis magához emel, ha meg nincs, akkor is jobb életet adni, mint rettegni az élettől.

.
Sámánföld, 2001. március 25. Szeretettel, Erőke.“


- Na, jól van, ezt elintéztük, mehetünk haza...
- Hohó, álljon meg a menet, ne igyál te is előre a medve bőrére! Nem hallottad, ez csak az első levélbeli felmondó kísérlet volt- halvány, mint a januári napsütés...
- Akkor mi lesz, hogy válasszuk szét őket?
- Kell hozzá még egy elvetélt magzat majd egy sikeres burokbanszületés, és utána másfél év anyagi-szellemi nyomorgás a magzatellenes átélései miatt...

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

V. fejezet:


BŐSÉG


Sámánföld, Szaturnusz napja.2001 Január 20.



Ismét pénz nélkül maradtunk. Az esti mosás közben rájöttem arra, hogy miért sóvárogtam vissza a régi rokonaimhoz, illetve miért akartam/akarok újra és újra elmenekülni a szülővárosomból: számomra épp annyira nem létezik a saját belső anya-kép, mint a saját otthon pozitív képe sem: félek az önállóságtól, félek a régi rokonaim nélküli élettől, a nehézségektől. Verácska megszületése után rendszeresen náluk “töltődtem fel”, persze csakis negatív energiákkal, és a saját anyaságomat, a saját otthonomat pedig egyre jobban támadtam, elutasítottam. Lángocska megszületése után ismét sóvárogni kezdtem utánuk, mert könnyebb visszavágyódni mint erőfeszítéseket tenni az önálló családi melegért. Lényegében ott tévedtem a legnagyobbat, hogy nem mertem szembenézni a honvágyam mélységeivel: a rokonaim utáni vágy és a saját családi otthonomból való menekülés, az otthon elutasítása, mentális rombolása egy tőről fakad: félelem az önálló, individuális egyéni akaratom felvállalásától, félelem a házastársi élet konfrontációitól. Most ismét határhelyzetben vagyok, ismét válaszút előtt állok: vissza vagy előre? És hogyan? És miért? Azáltal hogy a honvágyamat felülvizsgálatlanul elfojtottam, ismét táptalajt adtam a sötét család-romboló imaginációmnak. A Mérleg napjegye Lángocskának arra utal, hogy a párkapcsolat harmóniájával küszködtem, illetve a Szűz Aszcendens arra, hogy gyakorlati problémamegoldást kell kialakítanom magamban. Emőke ötöt tesz ki: vagy harcolok vagy lebetegszem: a gyávaságom tesz annyira gyengévé, az ötös az Oroszlán és a Mars száma (Mars a Szűzben). Azért voltam és vagyok annyira fáradékony, mert állandó lappangó, megoldatlan belső és külső konfliktusaim vannak/voltak. Lángocska születése előtt a halálfélelmemmel, a bűntudatommal viaskodtam, a születése után pedig a hatóságokkal, az orvosokkal, védőnőkkel, meg a honvágyammal (miközben támadtam a sorsomat és szorongtam a megoldatlan otthoni meleg miatt). Nemcsak arról van szó, hogy négy bolygóval a IX. házban és az Oroszlán Nap-Holddal harcolnom kell, hanem arról is, hogy emberi kapcsolataim gyáva korrupciója lebetegít és elgyengít, hogyha nem fordulok bátor szívvel szembe a problémáimmal. Zavaros, nyomott kedély és pangó fizikai energiák a következménye a valóságból való menekülésemnek. Ennek lett az áldozata Lángocska. A gyávaságomnak. Mert elsősorban Királlyal kellett volna a harcot az anyai öntudatomért megvívnom: visszafojtottam az anyai ösztönöm sugallta ambícióimat, akaratomat, hogy kedvébe járjak Királynak és az orvosoknak másrészt, de abból a hátsó félelemből, hogy A SZÜLŐVÁROSOMBAN SZÁMOMRA CSAK A RÉGI CSALÁDOM KÉPE LÉTEZIK A TUDATTALANOMBAN, AZ ÚJ CSALÁDDAL NEM TUDOM ÖSSZEKAPCSOLNI A VÁROST.

Hold napja. Január 22.

Nem látom tisztán a külső életkörülményeimet, mert a félelemmel átitatott negatív imaginációm hozta létre őket: elértem azt, hogy csak egy gyermek gondozásának “terhét” kell viselnem, viszont éppannyira szegény vagyok, mint otthon Csíkszeredában. Jelenlegi szükségállapotom oka az Lángocska halála miatti lelkiismeret furdalásom, ami miatt nem merek nyíltan és határozottan dönteni és cselekedni. A tegnap délután újabb ruhaáradat érkezett hozzánk, aminek nem örültem igazán, csak a Lilithemet korbácsolta fel a sok rongy. Nem tudok lemondani arról a negatív tévképzetemről, hogy a házasság és a családi élet teher és nyomorúság. Az önálló egzisztencia egyenértékű a tudattalanomban a szegénységgel és a nyomorral, mert félek a szabadságtól, a felelősségtől. A neptunuszi szellem szabad áramoltatását kell megvalósítanom a környezetemmel való viszonyomban, a szabad szeretet-áramoltatást, előítéletek nélkül. A valóság a fantáziám terméke. Azt élem, amit elképzelek. Hatalmamban áll a megbocsátás és az élet igenlése, a pozitív önkiteljesedés. Jelenlegi szegénységem és szükségállapotom oka az, hogy büntetni akarom magam még mindig Lángocska halála miatt, ezért lezártam magamban a szeretet és az élet szabad áramlását. Még mindig azt képzelem, hogy nem vagyok méltó az isteni gondviselésre, mert kioltottam egy ártatlan emberi lény életét a hitetlen egoizmusommal. NEM! NEM ÉS NEM, AZÉRT SEM! Nem akarom, hogy az elvesztés fájdalma lezárja életemben a családi jólét és harmónia megvalósulását. Isteni lényemem keresztül továbbra is magamhoz vonzom mindazokat az anyagi-lelki-szellemi javakat és értékeket, információkat és emberi kapcsolatokat, amelyek isteni önkiteljesedésemet szolgálják és biztosítsák. Megbocsátom magamnak a gyilkosság vétkét, megáldom minden eddigi tévedésemet és tévelygésemet és átkeresztelem minden eddigi kudarcomat a siker és a bőség forrásaivá. Isteni jogom van a bőséghez, jóléthez és a boldogsághoz, ezt a jogot magamban hordozom életem végéig a megismerő isteni szellem mindenhatóságán keresztül. Minden életkörülményem a sorsom feloldását és kiegyenlítését szolgálja. ITT ÉS MOST kimondom a mágikus teremtőigét: MEGKÖSZÖNÖM A MA AJÁNDÉKÁT ÉS MEGÁLDOM A HOLNAPOT. ÁTKERESZTELEM MÚLTAM MEGPRÓBÁLTATÁSAIT A SIKER ÉS JÓLÉT FORRÁSAIVÁ! BELÁTOM VÉTKEIMET ÉS ELERESZTEM ŐKET, HELYET CSINÁLOK AZ ISTENI BŐSÉG ÉS ÁLDÁS HATÁRTALAN ÁRADATÁNAK.
BÁTORSÁGOMBAN REJLIK A VAGYONOM, CSALÁDANYAI SZERETEMBEN REJLIK A GAZDAGSÁGOM. Feláldozom a hitetlen egoizmusomat, gyáva kényelmességemet. Magamra veszem az imaginációtisztítás terhét, visszakapcsolom lényemet és tudattalanomat az aranylét bőség-áradatába. Feloldozást kérek a gyermekellenes érzéseimért, a védekezésemért, megígérem, hogy személyiségem megerősödésével átadom magam itt és most az anyaságnak. Itt és most meleg otthont, családi bőséget teremtek a szeretteimnek és megteremtem lelkemben-szellememben a születendő gyermekeimnek szükséges belső nyugalmat, jólétet, harmóniát és egyensúlyt. Elfogadom az önálló otthonteremtés nehézségeit és eleresztem a régi családom utáni öncélú sóvárgásaimat. Felszabadítom mentális energiáimat a honvágyam mentális terhe alól, és elárasztom lelkemben a bátor kezdeményezés gyógyító erőit. Szabad vagyok a bátor, gyümölcsöző tettekre és a bőséghozó emberi kapcsolatokra. Felelősségeim gazdaggá tesznek, erőpróbáim sikeressé. Megvalósítom az isteni harmóniát és egységet. Kíváncsiságom gazdaggá tesz engem, bátorságom éberré és oldottá. Megáldom a gyengeségeimet, átkeresztelem őket a bőségem és boldogságom forrásaivá. Belátott vétkeim az én erősségeim, bűneimből születik a bőség kegyelme. Előkészítem szívemet a csodák és pozitív megvalósulások fogadására. Itt és most átadom magam a megbocsátó isteni kegyelemnek. Legyen az Úr akarata szerint. GAZDAG ÉS BOLDOG VAGYOK, BŐSÉGBEN ÉS NYUGALOMBAN ÉLEK. SORSOM AZ ISTENI TERV SZERINT TELJESEDIK BE, AZ ISTEN AZ ÉN KIAPADHATATLAN VAGYONOM. ANYAI SZERETETEM BŐSÉGGEL ÁRASSZA EL A CSALÁDOM, MAGAMHOZ VONZOM AZ ISTENI JOGOM SZERINT MEGILLETŐ MELEG, TÁGAS, VILÁGOS OTTHONT, AHOL SZABADON ALKOTHATOK ÉS ÉLHETEK SZERETTEIM KÖRÉBEN.Ámen.



Nap napja. Február 18.


Január 29. és Február 15 között (két és fél hetet) otthon voltam a nagyszüleimnél Verácskával, és nélküle tértem vissza Sámánföldre. Anyámnak malformációval született a kisfia, összenőtt Szaturnusz-Nap ujjakkal (pontosan ezeket szopja Vera is!), támadott Plutóval a VII. és támadott Holddal a VIII. házban, hatalmas Vízöntő-töltettel, Ikrek Ascendenssel. Számomra az Istvánék és az anyám csecsemője nagy próbatételt jelentett érzelmileg, főként, hogy Lángocskát csak rá egy hétre tudtam eltemetni, ahogy megérkeztem Nyögi nénihez. Számomra Nyögi néni az elrettentő példa: vagy a kezembe veszem a sorsomat, vagy belenyomorodok öregségemre az önsajnálatba. Ük-üknagyanyámig visszamenően egy nagyon erős férfi- és gyermekellenes, rejtőzködési-árulási-gyűlölet-programot örököltem. Üknagyanyám anyja birtokszerző-fenntartó anyakirálynőként gyámkodott a nyomorék ük-üknagyapám felett (akinek mindkét lábát levágták) és teljes értékű hatalmat gyakorolva igazgatta a hatalmas családi birtokot. A férfinak, a férjnek, a családapának semmiféle értéke, súlya, funkciója sem volt az életében, minden teher és minden felelősség, tehát minden hatalom a nőé, az anyáé, a feleségé volt. Innen származik tehát az az erős személyiség-alakító program, amelynek érvényesítése annyi gyűlölethez, áruláshoz, mentális erőszakhoz és bűntudathoz vezetett. Ősanyáim életében a birtokszerzés-megtartás, a család a gyermekszülés és a felelősség (a teher) és az árulás-erkölcsi megalkuvás, hatalom - gyakorlás (önfeladás) kérdése karmikus teherként kapcsolódott össze és öröklődött anyáról leányra. Annak a nagyanyának vagyok a leánya, akinek a nagyanyja aznap született, amikor az édesapja meghalt vérmérgezésben, mert hogy ne vigyék katonának, fokhagymát dugott a térdébe, hogy otthon maradhasson a vajúdni készülő felesége mellett. Viszont dédnagymamám nagyanyja (üknagyanyám) rabszolgaként élte le az életét, a házsártos, fösvény, dúsgazdag férjét szolgálta egész életében, aki csak azért vette el feleségül, mert gyereket csinált neki. Ugyanígy küzdöttek a birtokért a háború alatt is az ősanyáim, nagyanyámat örökbe vette a nagynénje, hogy rokonra szálljon a birtok, és nagyapám szintén a vagyon és a gyermekcsinálás miatt vette feleségül nagyanyámat. Szépnagyanyám bűntudata, aki tudomást szerzett üknagyapám áldozatosan végzetes szeretetéről, ott szárad az én lelkemen is, nagyanyám lelkén is, aki elherdálta a családi birtokot, anyám lelkén, aki az anyagi-társadalmi biztonsága érdekében erkölcsi árulást követett el a biológiai fogantatásom eltussolásakor. És én...én megöltem a tulajdon gyermekemet. Miért? Mert bűntudatom volt azért, hogy élek és hogy nem tudok bátran, teljes hittel, szeretettel, őszintén élni, hűséges, életerős feleségként, családanyaként élni. Bűntudatom volt a lelkem mélyén gyilkos méregként lappangó szennyes csalási vágy, hatalmi ambíció, hideg kéjvágy, szeretetlen, hiú becsvágy miatt, mely a családi melegtől, az odaadástól, az áldozatos anyai szeretettől félt és reszketett a magánytól és a hitetlenségtől. A sors, amelyből megfogantam, megpecsételi az életem első felét, akadálya és hajtóereje minden vágyamnak és ambíciómnak. Nincs amit köntörfalaznom, ifjúkori szerelmi lángolásom gyümölcse Verácska, és hogy megtarthassam, hogy fészket rakhassak, családi langymeleg fedelet szerezhessek a magzatomnak, én is kompromisszumot kötöttem, még ha tiszta szerelem is volt benne bőven, az elfojtott kurválkodási-kéjelgési vágyaim mellett: teljes mértékű anyagi függőségben élek, minimális anyagi erőforrásokból, amelyek a férjem szellemi tevékenységéből csordogálnak, csepegnek be a családi konyhánkra. Jelenleg még törvényes hazánk, otthonunk, lakásunk sincsen. A jóval idősebb férjemtől való személyiségfüggőségem, a magamra maradottságtól, az érzelmi-anyagi nyomortól való félelem, a szeretteim (szerelmem) elvesztésének a szorongása mérgezi egészségemet, lelki egyensúlyomat. Miért? Mert gyökeres személyiség-átalakítási programmal születtem, nincs kompromisszum. Életem értelmét egyedül kell megtalálnom, de nem élhetek egyedül, szeretet nélkül. És még sincs kompromisszum, fontossá kell tennem magamat, de nem élhetek senkinek az árnyékában, még önmagam árnyékában sem. Nem Verácskáért, nem Királyért, hanem isteni önmagamért kell értelmesen (éberen) élnem. A családanyai-házastársi életem csak másodlagos az isteni szikrához való hűségem mellett. Nem érek sem többet, sem kevesebbet annál, akit szeretek. Az vagyok, akit szeretek. Az vagyok, ahogy szeretek.


Március 31., Szaturnusz napja..


Királynak az anyámhoz írt levele most egy újabb lelki krízisbe taszít: teljesen kicsúszik a talaj az érzelmi biztonságom alól, és teljesen új talajra kell építenem az érzelmi-lelki életemet. Fel kell adnom azt a korrupt, önvédelmi stratégiámat, negatív érzelmi mintámat, hogy “érzelmi támaszt” (felelősség elhárítási lehetőséget) keressek a rokonaimban. “Át kell csoportosítsam” teljes mértékben saját személyemre (és saját családomra) az érzelmi kötődéseimet, szeretet-érzéseimet, az összes fizikai-mentális energiámat-tevékenységemet. Hamis felelősségtudatomon, könnyítési vágyamon és negatív hitemen keresztül - bűntudatomon keresztül - voltam manipulálható, zsarolható érzelmileg-hangulatilag- képzeletileg. Csak ha ezt a negatív érzelmi-asztrális alapot, a családi együttéléssel kapcsolatos negatív tapasztalataimat, hiányinformációimat felszámolom, akkor hangolódhatok rá teljesen a saját anyai szerepemre, a saját családalapításomra. Csak az egyetemes erkölcsi alapállás segíthet : az egyetemes törvényekbe vetett hit: hagyni a sorsomat, az életfeladataimat, hogy kifussák magukat, nem ellenszegülni, és nem halasztani-spekulálni. Ez a korrupt érzelmi biztonság utáni vágyam (ami nem más, mint a tudatos erőfeszítésektől való félelmem) tesz annyira befolyásolhatóvá. A korrupt szeretet-vágyam által vagyok annyira manipulálható, mert nem vagyok képes az igazi, törvényes odaadásra, ezért ott bizalmaskodok, és másfelől ott rejtőzködök, ahol nem kell! Személyi Én-tudatom bázisa a saját családért való erkölcsi felelősség-képesség, ezt viszont nem érhetem el a hitetlen bizalmaskodással, érzelgős szövetkezéssel. A környezetemmel való pozitív kollaboráció bázisa a tiszta lelkiismeret, ezt viszont nem érhetem el bűntudattal és gyáva humanizmussal, korrupcióval. Csak a korrupció-mentes, félelemnélküli hit igazságszenvedélye teremthet igazi barátokat és igazi szövetségeseket az életembe!

* * *


- Főnök, most akkor mi van: áldott állapot, vagy terhesség? Bejött neki végre, vagy sem?
- Ez még terhesség sajnos, mert egyet mond, mást csinál, és mást sugalmaz a lelkiismerete, amire még nem képes odafigyelni. Ez még nem újjászületés, csupán a tévelygés kissé tudatosabb formája: már sejti, hogy mit nem szabadna csinálnia, de a radikális belső megforduláshoz kegyetlenebb elhatározások kellenek: fizikailag is el kell szakítania magát az anyjától, és az általa képviselt létrontó logikától meg kell tisztítania a képzeletét.
- Akkor küldjük haza Möcsiukba, még meddig keresi itt Sámánföldön a lunyacskát? Zárjuk el a csapot Királynak is, hogy vegye észre végre, hogy a külhoni kalandorkodások ideje lejárt, és Erőke lerendezetlen anya-komplexusa miatt, és a saját szülőföldi életfeladatai miatt is vissza kell menniük Romániába.
- Ez elég durva játék lesz, mert Királyt csak a teljes elszegényedés és koplalás fogja majd visszafordítani a szülővárosába, Erőkének pedig el kell veszítenie ezt a magzatját is, mert még mindig a külső anyába fog kapaszkodni, mihelyt hazatér, és így, a méhében megfogant magzat nem lesz életképes.
- Akkor hogyan tisztul le benne Lángocska halála? Mert most rettenetes zűrzavar van benne, nem képes elrendezni magában a dolgot. Kell egy bébi neki, nem érted?!!!
- Na mi van, mit mászolyogsz már megint? Ráz a hideg az ilyen érzelgős szövegektől. Mit gondolsz, én nem tudom, hogy mi a tétje a dolognak? Erőkét még annyira meg kell törnie a sorsnak, hogy igazi belátásokra jusson el és újjá tudjon születni. Azt fogjuk most szépen csinálni, hogy miután Király előreküldi Erőkét, hogy menjen haza Möcsiukba, amíg a Sámánföldi-Körvári anyagi krízishelyzetük rendeződik, Erőke haza is utazik, ismét felveszi a rokonaival, az anyjával a kapcsolatot, aktiválódnak a negatív romboló programmjai és szépen kinyírja ezt a magzatot is a hasában. Mikor a vetélés lezajlik, akkor Királyt is feltoloncoljuk egy szar Szenttongyói busszra és vége a “Hogyan nyerjük meg az életünket a nagy Nyugati álomban?“ féle magyarhoni kalandjuknak.
- Oké, de mit csináljunk a Sámánföldön felhalmozott ruháikkal, könyveikkel, és a többi összeszedett cuccal?
- Figyelj, ez nem ügy, azokat is el kell veszíteniük, míg vissza nem kerülnek abba az anyagi helyzetbe, ahonnan elindultak. Amikor majd Királynak kutyafuttában haza kell rohannia Erőke után, mert egy banija sem marad, telefonál neki, hogy vége mindennek, Erőke sírógörcsös dührohamot kap (amire a keserves fogászati kezelései megfelelő hangulatot előlegeznek már azelőtt is-szegénykém nem tud elbánni az anyjától örökölt rejtett agresszivitáséval, míg az anyjával nem bánik el ) és teljesen kétségbeesve kirohan A Szentcsorgói templomba, hogy a Szűzanya vegye le az átkot róla. Mivel ismét ellenáll a változásnak, és nem ül le naplózni, hogy megkeresse e váratlan sorsfordulat kauzális értelmét, magzatellenes és család-ellenes képzetei-érzései támadnak, szembeszegül a teremtés-megismerés-kiegyenlítődés törvényének, az Úr akaratának, és elhajtja kábult sorstámadó, szorongó hangulataival a magzatját.
- Rendben, te vagy a Főnök, csak tudod, hogy mit akarsz.
- Hát, ebben biztos lehetsz, én aztán tudom, mit akarok. És nem sokára Erőke is tudni fogja, hogy mit akar: élni, és életet adni. Tavaszra már új szelek kezdnek el fújdogálni a fejében. De addig táncoltassuk meg egy kicsit

* * *


Jupiter napja. Ápr. 12. Nagycsütörtök.


Minden jel arra mutat, hogy ismét megfogantam. Gyermekem születik kilenc hónap múlva. Egyelőre még erőltetem a boldogságot (-Csak erőltessed, a hülye anyád is azt csinálta egész életében!), szorongok még (-Szorongjál csak, a hülye nagyanyádat is attól kerülgeti a húgyhólyagrák s attól rohadtak le szépen a lábai öregkorára: a megátalkodott hitetlensége miatt!), főleg a lakáskörülményeink miatt, de már érzem, hogy milyen sokat változtam, mennyire nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban fogadom a nehézségeket. A továbblépés létszükséglet számomra, vállalnom kell az elbukás kockázatát, ha győzni akarok. Érzem, hogy most minden énértem történik, az én újjászületésemért, illetve, hogy feltámadjak a dermedt egoizmusomból. Ez a húsvét az első igazi húsvétom, a feltámadásom húsvétja. Kifeszítem magam a sorsom keresztjére, odaadom magam teljesen a sorsomnak, hogy megnyugodjon a lelkiismeretem. Meghal a jövő és újjászületik a ma, az örök itt és most. Elültetem az örök élet csíráit azáltal, hogy a mában élek. Most élek. Csak az égi anyám létezik ezentúl számomra, aki által megtermékenyülhettem, az isteni gondviselés. Őbenne hiszek, mert Őáltala létezem. Az isteni igazság szelleme termékenyített meg, nem történhet semmi baj velem vagy a magzatommal, mert a sorsom az isteni törvénnyel összefonódik. Jövő héti hazamenetelem célja Verácska elhozása.
(- Csak szeretnéd! Vége a sorsod előli menekülésnek! Ébredj fel már végre!)
Nem tartozom elszámolnivalóval senkinek, és nincs szükségem senki tanácsára. Anyám is az én gyermekem, mert én és az Istenanya egyek vagyunk! Én teremtem az egész világot. Én vagyok a teremtés Ősanyja. Teremtői lényemben mindenható és halhatatlan vagyok. Minden helyzetben az isteni igazság szellemében cselekszem, beszélek és gondolkodom. Csak az egyetemes egységgel összhangban álló szuggesztiók termékenyítik meg az életképzeletemet. Csak a bőség, a boldogság és a harmónia képei foganhatnak meg bennem. Az ellenpólus a Lilith. A csillapíthatatlan kéjvágy. Ma délután az üzletben kaptam a férfi tulajdonostól ajándékba egy csokit! Mert jóképű és tetszik is nekem, és hogy legyen, amitől vaj legyen a fejemen. Ez az én korrupt hazugságvágyam, szüntelen sóvárgás a csalásra és a hamis információ-áramoltatásra, a félrevezetésre. Minél erősebben próbálom elfojtani, annál veszélyesebb. Miközben a rokonaim húsvéti dorbézolását elhalasztom, tudattalanul annál erősebben sóvárgok az extra-élvezetekre! Ez az “incidens” a szexuális életem válságára utal (egyre nehezebb feloldódnom szeretkezés közben), amit én idéztem elő a terhességtől való félelmemmel. Mert elfogadom racionálisan a más-állapotot, de neheztelek a sorsomra az újabb fiziológiai-hormonális terhelések miatt. A kedélyem legalábbis nagyon hullámzóvá vált, az étvágyam pedig csillapíthatatlan, a mozgásigényem is hatalmas, teljesen kifordultam magamból, akkora bennem a feszültség. Az egyetlen fegyverem az őszinte önleplezés, akkor nem érhet meglepetés.

- Naná, hogy kifordultál magadból, te infantilis idióta! Még mindig az a hangulatoskodó, szószátyár anyád néz ki a fejedből s a hajóparancsnok nagyanyád s a munkamániás dédnagyanyád s a büszkébbnél büszkébb és hazugabbnál hazugabb ősanyáid!!! Leleplezést akarsz? Akkor meg is kapod, ne félj!!!
-
Hold napja. Húsvét másodnapja.


Királyt nagyon feldühítettem az este, azzal hogy pénznyelő automatáknak tituláltam a gyermekeket. Egyszer s mindenkorra elege lett az örökös önsajnálatomból, az idióta jövőféltésemből. Szkizofréniás depresszió lappang bennem születésemtől kezdődően, betegesen irtózom az élettől, ezért az életadástól is, öncélú, fantazmagórikus rögeszmevilágban élek, fiktív realitás-érzékkel. A gyermekáldástól való örökös rettegésem mögött a krónikus élet-örömhiány, a szeretet-áramoltatásra, a környezettel való kollaborációra, az együttélésre és a személyes felelősségvállalásra, az odaadásra való képtelenség, beteges infantilizmus, személyiség-éretlenség lappang. Infantilizmusom gyökere az, hogy mindig csak kapni akarok, de adni nem vagyok képes. Azért vágyom mindig másra, mint ami van, mert lényegében a halálra vágyom, mert élni, jelen lenni, tapasztalni erőfeszítéssel jár, és én azt nem szeretem. A méhemben megfogant negyedik magzatom az én igazi megváltóm. Teljesen odaadom neki a testemet, a lelkemet, a szellememet, csináljon az Úr kegyelméből emberi életet magának belőle!

* * *

(-Odaadod magad, odaadod magad, ugyan már, még meddig szórakozol velem, te infantilis kancsukaleső mászolygó kékharisnya!!! Kapsz te mindjárt odaadást! Na megálj csak, leültetlek én mindjárt, te...te...hát még meddig akarod megnyerni az életedet... Nem látod, hogy rossz irányba tartasz?!!! Te hülye p...a! Rádküldöm a fogfájást, hogy végre hagyd abba a gyűlölködést, a sorstámadást, a nyüzsgést, a spekulációt, a rokonlátogatást, az anyáddal való érzelgős összeborulásokat, te pedig egyszerűen KIHUZATOD, BETÖMETED ŐKET!? Mi?!!! Elereszted azokat a koszos nyugati rongyaidat, amit összeharácsoltál Sámánföldön, vagy elhajtom a magzatodat, te asszonyállat, te! Nem,? Na jól van, akkor most kapsz te menstruációt! Vagy újjászületsz, vagy elvérzel, mint a Vörös hadsereg az orosz forradalomban!- üvöltött a Nagy Hang három hétig, amíg Király haza nem érkezett és fel nem koppintotta becsületesen Erőkét egy héttel az n-edik veszítése után. “Azért jöttem, hogy megkeressem és megtartsam azt, ami elveszett“ - mondá az Úr. És úgy is lett.)


* * *

- Főnök, könyörgöm, hagyunk békét, jó-e, hadd legyen boldog már végre egy kicsikét, jó-e, na. Mit akarsz még tőle, hát nem fogadta meg itt, a Csekelaki gátnál, hogy nem nyírja ki ezt a magzatját is, sőt, többé egyetlen magzatot sem fog kinyírni? Még mi a baj vele?
- Mi a baj, mi a baj? Az a baj, hogy még mindig fél a víztől, nézd meg, hogy úszik, mint aki azt hiszi, hogy összevágja a víztükör a kezeit, lábait, nézd meg a hülyét, úgy be van szarva, hogy mindegyre elfelejt levegőt venni. Ha-ha-ha...
- Fönök, ne csináld már, mi van már megint?- nyomta rendületlenül Hangocska
a szöveget.
- Halálfélelemei vannak, nem látod? Nem tud újjászületni. Ebből nagy baj lehet még. Nicsak, egy kis kullancs. Te, Hangocska, ijesszünk rá Erőkére egy kicsit ...
- Na, ezt leszívta! Figyelted, hogy elsáppadt amikor belemászott a kullancs a bal karjába. Hogy kaparta, hogy tisztította azt a parányi csípésnyomot. Mintha egy viperamarás lett volna. Te, Főnök, akkor most ki fog gyúlni a lámpa az agyában, nemde?
- Ki, de mire hazautazik Möcsukba a tótól, elfelejti, amit most megfogadott. Előlről kezdi megint a görcsölést, az aggódást, a spekulációt. Tudod mit, maradt még egy bölcsességfoga, ezúttal ügyeletidőn kívül eresztem meg egy jó kis foggyulladással, ne legyen alkalma kihúzatni. Amikor pedig teljesen leszereltük az ellenállást az agyában, kicsavarjuk a meghibásodott villanykörtét...- heherészett a Nagy Hang.
- Hogy, hogy?
- Hogy hogy hogy? Hát egyszerűen nekivágjuk az előszobában a falnak, ő elájul, és akkor kicsit átkódoljuk a programot az imaginációjában: mire magához tér, olyan szelíd lesz, mint egy bárány, csak Királyt fogja megismerni, a magzatját s az Úristent.
- Főnök! Főnök! Az anyját is kitörölted?- aggódva csilingelt Hangocska.
- A szentségit, hát nem kifelejtettem?!- ordított fel a Nagy Hang. Na ebből baj lesz.
- Milyen baj, könyörgöm?!- siránkozott Hangocska.
- Még van két és fél hónap Hajnalka születéséig, de Angolna aggodalmai utol fogják érni addig Erőkét.
- Akkor ne engedjük neki, hogy meglátogassa az anyját szülés előtt.
- Nem lehet, azt Erőke kell szilárdan elhatározza, hogy felmond neki, slussz ki vagy rúgva, mehetsz a dolgodra, püpü nem játszom, mert csaltál... De most be van szarva a szüléstől, nem képes erre: érzelmi támogatást megy koldulni tőle, brrrrrr...kecskére a káposztát...
-Akkor mit csináljunk, csak nem engedhetjük meg, hogy nyomorék gyermeke szülessen Erőkének!- zokogott Hangocska.
- Figyelj már, te kis bolond, azt fogjuk csinálni, hogy adunk neki még egy utolsó esélyt: ráeresszük még egyszer Angolnát Erőkére a saját otthonában, ott hátha bátrabb és éberebb lesz és kicsinálja az anyját, mielőtt fertőzni kezdi a képzeletét. De ha nem sikerül neki, akkor, ha elmondja Kiráynak azonnal, hogy mit fecsegtek össze ketten, még megmenthetjük a gyermek életét.
- Hogy érted, hogy megmenthetjük, hiszen a Tejfeli doki azt mondta, hogy minden rendben, csak meg kell szülni a babát- akadékoskodott Hangocska.
- Minden rendben, minden rendben... -“Situatia este sub contrll“- mint egy giccses amerikai katasztrófafilmben...Hány gyermek született meg holtan, miközben a gépek bedöglöttek, vagy éppenséggel tökéletesen jó eredményeket mutattak. Mit tudnak csinálni az orvosok a hülye p...ákkal, akik nem képesek újjászületni, miii! Na nyögd ki, te nagy okos! Összevágják a lábuk közét! Kiszivattyúzzák a porontyot a hasukból, kinyisszentik, mint egy daganatot!!!
- Ne üvölts, Főnök!- kucorgott Hangocska.- Mi lesz akkor a babával?
- Azt én sem tudom biztosan.
- Micsoda? Még csak ez hiányzott!
- Ne félj, egyikük sem fog meghalni. Épp burokban jön ki, csak Hajnalka vállán lesz a zsinór, nem tekerjük rá a baba nyakára...Mert úgy látom, Erőke nagyon megbánta, hogy nem hallgatott Királyra és hagyta az anyjának, hogy beleköpjön a levesébe. Megszüli szépen, otthon, nyugalomban, és az anyja meghal ezzel számára örökre...

* *** *




Harmadik lányom, Hajnalka születése a csíkszeredai otthonunkban történt, és az előbbi két szülés pozitív tapasztalatait messzemenően felülmúlta természetes könnyedségében, meghittségében és gyorsaságában egyaránt: egy csendes február végi estén, este kilenc óra tájban jelentkezni kezdtek a közeledő szülés egyértelműen erősödő jelei, de a magzatburok kiszakadása és a magzatvíz elfolyása egyre késett, és a méhösszehúzódások rendszeressége és intenzitása is ingadozott. Egy óra elteltével, a férjem tanácsára egy jót vacsoráztam, amitől felerősödtek és rendszereződtek a méhösszehúzódásaim, és percek leforgása alatt tolófájásokká alakultak. Ennek hatására a nagyszoba és a konyha között sétálni kezdtem. Figyelő férjem, (aki addig, az én kérésemre, az ágyra dőlve tévézni próbált), gyorsan egy vödröt hozott a fürdőből, és előző tapasztalatai alapján egyre nyugtalanabbul leste a magzatvíz megindulását. Amikor fél kézzel a szekrénybe kapaszkodva jeleztem neki, hogy nemcsak a nyákdugót, hanem valami keményet is érzek lefelé nyomulni bennem, gyorsan mellém ugrott és a szülőcsatornába nézett. Ahogy, látván, hogy valami sötétkék gömb feltartóztathatatlanul nyomul kifelé belőlem, megértette, hogy miről is van szó (ti., hogy a baba magzatburokkal együtt érkezik), reflexszerűen a jobb tenyerét a kijárat irányába, illetve a növekedő gömb elé lendítette. Ahogy mondani szokták, pezsgősdugóként érkezett egyszerre minden. A magzatvíz, mint egy tűzoltó fecskendőből kilövellt és a baba feje puha ágyúgolyóként landolt a férjem tenyerébe: villámgyorsan és teljesen ép burokban érkezett és csak sejteni lehet, hogy a burok akkor szakadthatott szét, amikor a baba feje és törzse már kint volt, mert mindez olyan gyorsasággal ment végbe, hogy a férjem sem látta, hogy mi történt, pedig úgymond az egész folyamat az orra előtt játszódott le! Utólag úgy emlékezett, hogy elsőnek a nagy nyomás alatt levő és a burokból egyszerre kicsapódó magzatvíz ütötte meg a tenyerét és ugyancsak utólag nagyon örvendett, amikor arra gondolt, hogy sejtvén, hogy még mi következik, nem kapta el a kezét, hanem még jobban megerősítette, mert a következő pillanatban, már ott is volt a baba feje. Ekkor szólt, hogy nyomjak egyet és Hajnalka máris ott feküdt egészben a férjem két kezében. Óvatosan lehámozta és félrevette a köldök- zsinórt, hogy lépni tudjak, és így eltotyogtunk az ágyig, ahol én a hátamra feküdtem, és ő azonnal a mellemre rakta a jól kifejlett csecsemőt. Én végre kigyönyörködhettem benne magamat. Fél óra múlva a férjem elvágta a köldökzsinórt, és magához vette a babát, hogy tudjam megszülni a méhlepényt is. Tíz perc múlva egy mosdótál fölé guggolva ki is érkezett a teljesen ép méhlepény, és én elmentem megmosakodni a fürdőszobába. A baba mindvégig nyugodtan figyelt, majd elszundított, és mindhárman nyugovóra tértünk. Csendben és felhajtás nélkül viselkedtünk másnap és harmad nap is annak érdekében, hogy a baba szokja meg a külvilági létet és csak negyedik nap hívtuk fel telefonon a körorvost, megtudakolni, hogy másnap bent lesz-e a rendelőben. Persze, az nem várta meg az ötödik napot, hanem mihelyt ideje lett, eljött a gyermeket megvizsgálni, illetve megállapítani, hogy a férjem segítségével három nappal korábban szültem egy egészséges gyermeket. Amilyen hirtelen robbant be az életembe, akit a nagysága és energikus érkezése miatt, a köldökzsinór elvágásáig fiúnak képzeltünk, olyan energikus, életerős gyermek az óta is.



Möcsiuk, 2002 aug. 25. Hold napja


Hajnalka lányom 6 hónapos. Úgy érzem magam, mintha egy alagútból haladnék kifelé, és már kezdeném látni a végét. Dereng valami világosság, egy új életszakaszba érkeztem, az biztos. Ezeket a sorokat már a saját számítógépemen írom, egy egészen átrendezett szobában, bekötött internettel, szóval, úgy érzem, kimozdult a sorsom kereke a mocsárból, de nem eléggé: a tágas, csendes otthon, a könyvkiadás még nem jött össze. De belülről lassan, lassan változom, anyámmal szakítottam, a tegnapelőtt láttam egy féléve először. Nagyon megviselt a vele való szakítás, valósággal belebetegedtem a télen. De a lényeg az, hogy már úgy ahogy, de uralkodni tudok az érzelmeimen, vágyaimon, hangulataimon.(Csak a képzeleteden nem, sajnos…a lelked mélyén még mindig félsz egy újabb gyermekáldás lehetőségétől…Szegény Király…szegény Verácska…szegény Hajnalka)

2002. júl. 27.

Hajnali derengés

Ha tündéri álom már nem vakít,
Lázas kéjvágy szét nem szakít,
Az Életanya erejéből megújulok
míg vértől lüktet a szív, s a szellem ég,
bűn-múltam árnya többé nem kísért

szétoszlik minden tündéri varázs,
anyai szívem izzik mint a parázs,
belépni oda, ahol mindig vagyok,
belémhasít a Létöröm, s ragyogok,
mint millió parányi csillag “odakint“

könny és mosoly, mi Élet, ÉN VAGYOK,
a kezdettől az idők végéig maradok,
enyém a lélek-csend az élet robajában,
anyatej-szerelmem táplálja holnapom:
belőlem születtél s én belőled vagyok

Ha istenidéző fohászra többé nem felel őrület,
ördögi, kába önzés, dühtől jajgató lelkiismeret,
a Teremtés lángja Egy-szerűen felébreszt, felgyújt,
megtisztít a Gyökérben minden vágyat, gondolatot:
szabadnak lenni = szeretni = felelősség az életadásért.

Ha kilépek a gyűlölet örvénylő kígyófarkából,
a boldogtalanság sötét átokköre megszakad
az öröklét szellemtüze lángot gyújt a mának
kiapadhatatlan forrásom a tietek, kedveseim,
Akarom az Egészet, férjem, lányaim... hálát adok.

Szeptember 2. Hold napja


Végre élvezem az egyedüllétet. Élvezkedek, szórakozok közben, de legbelül nem támadom a sorsomat többé. El kell érnem azt a tudatállapotot, hogy ne féljek semmitől és senkitől, egy szelíd, de éber lélekjelenlétet, amelyben mindenható isteni lényemmel érzem a folyamatos kapcsolatot. A meditáció lényege az éber lélekjelenlét, az istenazonosságtudat. Onnan, a Középből átprogramozni mindent. Nem szabad félnem a belső képeimtől, hanem át kell alakítanom azokat. Egész mentalitásomat. Lehet, hogy magzat van a hasamban. De az aurámban biztosan. Mikor szorongás nélkül tudom elképzelni egy újabb megfoganás lehetőségét, akkor újjászülettem. Az élet áramlik a lelkemben, szellememben, testemben, szabad vagyok, az egész élet az én javamat és kiteljesedésemet szolgálja. Gazdag vagyok. Erős. A tegnap előtt háromszor beleugrottam a strandmedencébe, a tegnap meg jó negyedórát úszkáltam a Szent Anna tóban - szeptember elsején. Nem lett semmi bajom. Kezdem megszeretni a vizet, ma este is muszáj volt megfürödnöm. A tartós feszültségállapotok elég veszélyesek számomra, lebetegszem és a gyerekeim is veszélyben vannak. Anyámmal még hátra van a nagy csata, emiatt hull, gondolom a hajam már jó fél éve, amióta Etelka megszületett. Kissé kapar a torkom, mert írni akarok az utolsó két szülésemről, ami fel fogja kavarni ismét a tudattalanomat. Az edzésen jól összeverettem a karjaimat, a bokáimat, de nem szabad meghátrálnom, még ha egyre durvább helyzetekbe is kerülök: harcosi beavatást is kell nyernem valahogy az Oroszláni karmámhoz. A negatív Uránuszom feloldási lehetősége a folyamatos információfeldolgozás, a spontán reakciókészség tudatos erőltetése. Máskülönben csak keserves álmatlan éjszakák várnak rám. Gyakorlatilag naplózás és meditáció nélkül semmi esélyem sincs a könnyű elalvásra. Ma elrontottam a porszívót is, mert nem akartam, nem tudtam lecsendesedni, amikor végre magamra maradtam. A legfontosabb létállapot számomra a belső csend, az éber, higgadt, derűs figyelem állapota. Gyereknevelésben, párkapcsolatban, emberi kapcsolataimban - főleg a rokonaimmal való viszonyomban. Meg kell erősítenem magamban a fényt, hogy ne váljak érzelmileg-anyagilag zsarolhatóvá, kiszolgáltatottá. És ki kell sugároznom ezt a belső fényt és éber sorsbizalmat, életszeretetet. Derűs határozottságot.

AZ ELŐFELTÉTEL NÉLKÜLI, HATÁRTALAN BOLDOGSÁG ÉLMÉNYE VAGYOK. AZ ÖNKÉNTELEN KÉPZELET TEREMTŐ EREJE VAGYOK. A TERMÉKENY ÉRTELEM SUGÁRZÓ VONZÁSA VAGYOK. A NYITOTT SZERETET VILÁGOSSÁGA VAGYOK. A TEREMTŐ ERŐK ÉS HATALMAK TUDATA VAGYOK. AZ ÖRÖK ERŐTUDAT NYUGODT JELENLÉTE VAGYOK. A BÖLCSESSÉG KÉPZELET-MÁGIÁJA. A BÁTORSÁG SZERETETE ÉS A SZERETET MÁGIÁJA. A KOORDINÁCIÓ ÉBER ÉLMÉNYE VAGYOK. AZ ISTENI IGAZSÁG BÁTOR EREJE. AZ IGAZSÁGTUDAT BÖLCSESSÉGE. A JELENLÉT-TUDAT HATÁRTALANSÁGA. A TÍZ TEREMTŐ ERŐ MÁGIKUS EGYÜTTESE. A SZERETET-TUDAT HATÁRTALANSÁGA. A TEREMTÉS BÁTORSÁGA ÉS BOLDOGSÁGA. A JELENLÉT-NYUGALOM ÉRTELME. A JÓZANSÁG MÁGIKUS ÁRAMLÁSA. ÉN VAGYOK A REND VILÁGOSSÁGA. A RENDELTETÉS NYUGODT ÁLMA. A REND-TUDAT KACAGÁSA. A REND BOLDOGSÁGA. AZ ERŐS AKARAT SZELÍDSÉGE. A HATÁROZOTT GYENGÉDSÉG. A DERŰ BÁTORSÁGA ÉS A BÁTORSÁG DERŰJE. AZ EGYENES MOSOLY. A TUDATOS ILLÉKONYSÁG. A VONZÓ DERŰ. DERŰS KOMOLYSÁG. FELELŐS PUHASÁG. SUGÁRZÓ ÁTTETSZŐSÉG. HARCOS BIZALOM. AZ ÁTTETSZŐ ÁTHATOLÁS ÉBERSÉGE. A SÚLYTALAN SUGALLAT SÚLYOS EREJE. A SZELÍD AKARAT EREJE. A SUGÁRZÁS VONZÁSA ÉS A VONZÁS SUGÁRZÁSA: ÉN VAGYOK AZ IMAGINÁCIÓ ŐSFORRÁSA. AZ ÉBER HIT REMÉNYE. AZ ISTENI MAG TERMÉKENY SUGÁRZÁSA. AZ ÁLDOZAT SZABADSÁGA.



Möcsiuk. 2003 Február 17. Hold napja.

Hajnalka egy éves. Egy év kellett ahhoz, hogy előbb testben, lélekben, majd szellemben is megszülessen az anyaság bennem. Végre nem félek többé a gyermekfoganástól. Nem félek többé a szegénységtől, a nehéz lakáskörülményektől. Nem félek többé az élettől és a haláltól sem. Nem félek magamtól, nem félek az emberektől, nem félek az Istentől sem.
Az elmúlt hetekben, miután életveszélyesen lebegítettem a gyerekeimet és elvertem az anyagi áldást is a háztól, végül én is lebetegettem az anyám felbukkanása után. Ahhoz hogy jólétben éljek az otthonomban, bőségben, egészségben, boldogságban, jól kell érezzem magam az egyetemes létezésben, a világban is. A világ a sorserők ütközésének kiegyenlítődésének a helye. Ahhoz, hogy megszeressem a világot és megszerettessem magamat a világgal (ha van ilyen!), le kell győznöm a korrupcióját. Csak ha legyőztem a világ sötétségét, akkor nyerem el az igazi üdvösséget. Privát megváltás nem létezik számomra ezzel a sorsprogrammal, amit örököltem. Minden erőnek, ami bennem van, minden realizációmnak, életeszmémnek meg kell nyilatkoznia, valósággal ki kell robbannia belőlem, annyi visszafojtott szorongás után. Én és a világ ott fennt az abszolutumban egyek vagyunk. De itt lent, a Földön háborút kell üzennem a személytelen létrontás démoni erői ellen, míg meg nem hódítom az emberek lelkiismeretét. Ez az anyagi problémáim rendeződésének a feltétele: ha teremtői energiáimat felszabadítom, akkor azok megduzzadva, megszokszorozódva visszatérnek hozzám, hogy a teremtés-megismerés-kiegyenlítődés örök létciklusa újra és újra végbemehessen általam.

2oo3 április 27.

Anyai hitvallás


Hálát adok azért, hogy nőnek születtem, hogy szívem
alatt hordhatom az élet csodáit, hogy testemmel-lelkemmel,
szellememel részt vehetek a teremtés és az újjászülés aktusában.
Köszönöm az áldást, a bőséget, az egészséges gyermekzsivajt,
az alkotó szabadságot, a séta utáni meghitt nyugalmat és a szerelmet,
amit éber családanyaságomba fonódó hitvesi életem ad nekem.
Köszönöm, hogy bátor anyaságom által megtanultam harcolva szeretni:
nem félni az igazságtól - a külvilágtól, mely belső árnyaimmal szembesít.
Hiszem, hogy kiteljesedett, áldott családanyaságra születtem, és vallom,
hogy az életadás aktusa kauzális önismerettel a legnagyobb gyönyörűség.
Amint ott állok teremtő fájdalomhullámaimba kapaszkodva, oldottan, hittel, meztelen odaadással a Teremtés őstörvénye előtt, és a léterőkkel együtt
dolgozik a testem, lelkem, képzeletem, megragad az ősi szülőerő, mint ahogy
felemel az orgazmusban a kiegyenlítődés gyönyöre, tudom: Én vagyok a Lét.
És kirobban testemből-lelkemből a Mindenhatóság: az éber Szellem,
parányi, törékeny kis csodaként landolva kedvesem tenyerén:
Hiszek a házasság szentségében, hiszek a kielégítő, nyugodt szerelmi
együttlétek családmegtartó, egészségmegőrző, bőségfakasztó erejében.
Hiszek az életfeladatokra felkészítő, szellemcentrikus gyereknevelésben,
amely az anyai tudattalanom zavartalanságához segíti testemet, lelkemet:
akkor szeretkezhetek, amikor akarok, de védekezés nélkül, termékenyen!
Hiszem, hogy a létezés értelme a nyíltság, a fejlődés, a szabadság,
és hogy szülőanyaságomban a létezés célja és ősoka vagyok: teremtek - álmot, hitet, eszméket, anyai képzeletem vágytégelyében fakasztom az élet vizét.
Hiszem, hogy gyermekeim egészségéért e mélytudat-forrás tisztaságával tartozom.
Nem aggódva, sorsomat átkozva, hanem a belátás és a beismerés, a férjem (lelkiismeretem) előtti színtvallás fénygyújtó igéivel állítom helyre az Egységet.
Hiszem, hogy az anyaság misztériumába való (ön)beavatásom gyümölcsei napról-napra beérnek, eljön az igazság órája nemcsak saját és családi egészségemben,
hanem az egyetemes emberiség anyáinak, lányainak az életében is: kisugárzom
ezt a tudást, mint a világosság fényét a ragyogó napkorong, nem durva szavakkal,
erőszakos okvetlenkedéssel, hanem éber önuralmam élet-tanúságán keresztül.
Tanúságot teszek az egyetemes isteni igazság mellett és egy új, spirituális magokból sarjadó, áldott és áldást hozó generáció születik minden megvallott igémből.

- Kész, lezárhatjuk ezt a nyomor-bőség-nyomor-bőség-nyomor-bőség …csiki-csuki-csiki-csuki fejezetet Erőke családi életében? - kérdi Hangocska.
- Nem, Hangocska, sajnos még nem.
- De hát miért, hát látod milyen felelősségteljes döntésekhez jutott el Erőke.
- Döntések, döntések, de azokhoz következetesnek is kellene maradni, ez pedig…Erőke Halak Sárkányfarkának a IV. házban ismeretlen fogalom!
- Akkor most mi lesz velük? Még meddig nyomorognak, meddig betegeskednek a gyerekek?
- Egészen egy újabb magzatfoganásig, sőt, magáig a szülésig kell még kínlódnia Erőkének a család-ellenes képzeletével, míg a sok szenvedéstől meg nem tisztul a lelke. Olvass csak bele a Hajnalka születése után írt naplóiba, nézd meg, hogy kínlódik a drága az újjászületéssel:

"
Hold napja. 2003. Február 10.

Hajnalka 10 nap múlva egy éves lesz. Egy éve kínlódok már az újjászületésen. Az anyám és a köztem lévő konfliktus nagyon kiéleződött, gyorsan végére kell járnom, mert az összes kreatív energiáimat felemészti és egész családomat, jólétemet lebetegíti. Mágikus kapcsolat van közöttünk: teremtői-teremtményi viszony. Jelenlétében a teremtői tudatosságomban megzavarodok, és éberségemet elveszítem, a Lilith ájultságába zuhanok. személyiségemben zavarttá, befolyásolhatóvá válok. Azáltal, hogy fizikai lényemmel összetéveszti magát és infantilis érzelgősséggel belémkapaszkodik, leránt magához és isteni méltóságomban felelőtlen locsogásával megaláz. A lerendezetlen konfliktus aztán hetekig leköti az imaginációmat a mentális replikázásokkal, agresszíóval, és lebetegít engem és gyerekeimet, elapasztja a bőséget az otthonomban. Jelentkezése keserves kísértés, valóságos lelki kínszenvedés a számomra: miközben foggal-körömmel próbálom a régi énemet elereszteni és gyökeres újjászületést hajtani végre a személyes sorsképzeletemben, ő érzéketlen megátalkodottsággal húsevésre csábít és erényként tűnteti fel a gyerekénél elért pedagógiai csődjét. Érzelgős szövegekkel hamis egységbe akar belemanipulálni a gyermekeimhez való odasündörgése által, nagymamai érzelmein keresztül. Nagyon elszánt lépés következik a részemről a vele való viszonyulásomban: kenyértörésre viszem a dolgot, átveszem teljes mértékben a kezdeményezést, nem tűrök el egyetlen nyikkanást sem a felelőtlen locsogásából. Tudtára kell adnom, hogy nem árulok egy gyékényen vele, nem szövetkezhet velem semmilyen szinten, fizikai lényemet teljesen elveszítette. A kettőnk viszonyában ezentúl az kell történjen, amit én akarok, nem amit ő. Csak így érvényesülhet az isteni kiegyenlítődés és a többi egyetemes törvény. Csak annyit tehetek, hogy igyekszem minél magasabb vibrációkat fenntartani a képzeletemben, hogy ne kerüljünk össze sehol sem, de ha igen, akkor fel kell vállalnom a harcot.

Vénusz napja. Február 14.

Csúnyán kiütött rajtam az arcüreggyulladás. Ideje véget vetni ezeknek a krónikus személyiségproblémáknak. Harcolnom kell a nyugodt lelkiismeretért, azért, hogy fizikai személyemben is nyugodt és zavartalan maradhassak. Ha megnyilatkozom, akkor nem kell rombolnom magam a gyávaságomért és rombolnom a környezetemet a koruptságáért.

Hold napja. Február 17.

Ma szereztem egy jó estét: elmentem a kismama-klubba beszélgetni a kismamákkal a szülésről- pozitív visszhangra (is) találtam. Ez következik most az életemben: a realizáció. A feltámadás tulajdonképpen az újjászületés utáni konstrukciós, átszerveződési, átállási időszak az isteni logosz szerinti öntudat-kiépítésre. Azzal a Nap-Hold együttállással a IX. házban a realizáció a korupciómentes teremtés- és fény-centrikus erkölcsi alapállás felvételét jelenti az emberi kapcsolataimban, a közösségi életemben (Merkur-Szaturnusz). A nyilvánosságtól való félelmemet le kell győznöm azért, hogy ezt a spirituális erős autonóm személyiséget kiépíthessem magamban. A fogaimmal és a fejüregi szerveimmel általában azért van annyi bajom, mert a lelkiismeretem nem viseli el az állandó kudarcot, azt, hogy nem tudok kauzális információt bevinni a környezetembe pedig minden képességem megvan hozzá. A spirituális dögségem miatti latens bűntudatomtól szenvedek és nyomorgok. Elfojtottam a személyi kreatív energiáimat és ezzel elapasztottam a családi áldást és jólétet. Ahhoz, hogy a mágikus teremtő képességeim szabadon működhessenek, tudatos erőfeszítésekkel törekednem kell a bennem levő képességek és realizált tudásom, hitem, alapállásom kinyilatkoztatására, érvényesítésére, kreatív energia-potenciálom teljes felszabadítására, minden mentális-lelki-fizikai képességem és erőtöltetem bedobására a teremtés és megismerés érdekében, a kiegyenlítődés érdekében. AKI NEM VELEM, AZ ELLENEM! Vagy teremtek, vagy rombolok. Ha lapulok, akkor rombolok. Ha megnyilatkozok, akkor teremtek. Anyámmal való konfrontációmhoz a ragadozói nyers erőimet kell bevetnem: egyértelművé kell tennem számára azt, hogy minden szempontból, minden szinten erősebb vagyok nála. Ami annyira zavarossá tette a viszonyunkat, az pontosan a rejtett hatalmi játszmák és személyiség-érvényesítési törekvések. Most el kell vinnem a játszmát a végletekig. Az érzelmek nem számítanak: az erkölcsi-személyi alapállás a fontos. Azért akar magához lehúzni, hogy ezt a rejtett versengési késztetést eltussolja. Azonosul velem és magáéhoz manipulálja a gondolkozásomat, hogy ne kerüljünk élbe egymással. Nekem arra kell törekednem tehát, hogy minél élesebbre állítsam a helyzetet és olyan helyzetbe kényszerítsem őt, hogy behódoljon nekem, elismerje a felsőbbrendűségemet. A nyilvánosságra azért van szükségem, hogy értéktudatomat és felelősségtudatomat kitisztítsam, és spirituális ambícióimat felébresszem magamban ahhoz, hogy könyveket kezdjek írni, jó előadó, jó asztrológus legyen belőlem. Mert ez jelenti számomra a szellemi önfelszabadítást.

Mars napja. Március 18.

Az elmúlt egy hónapban újra beindítottam az előadói “karrierremet“, de ezúttal csak anyáknak és csak az anyaságról tartottam előadást. Úgy néz ki, hogy Szilárd Vásárhelyi csoportja előtt is megtarthatom a Bölcsülőben elkezdett előadásomat, első nagyobb próbatétel lesz számomra a szülés óta. Szorongok is miatta, még a pénz is elapadóban van a házban, és nehezen alakul a hangszigetelés is, bár a szobákat már egy hete megcseréltük. Kiakadt az állkapcsom, bár azon kívül, hogy szorongok az anyámmal való konfliktusom miatt, a gyerekek is jól vannak.
Az biztos, hogy állandó aktivitásban kell lennem, azért, hogy a mentális képességeim pozitívan működjenek. És az is biztos, hogy a tiszta és rendezett körülmények létrejötte a képzeletem és az értelmem (memóriám) összehangolásának a feltétele! Addig-addig manipulálták az értelmemet, az emlékezőképességemet, míg csak arra emlékszem, ami kellemes volt, ami jó színt vet rám, átfestem az emlékeimet úgy, hogy érdekesek és hangulatosak legyenek, minél kevesebb szenvedéssel és minél kevesebb feleősséggel, tévedéssel a részemről. (dh. Lilith-Jupiter-Szaturnusz-Merkur-Plutó valamint Halak Sárkányfarok és negatív Neptun-Lilith, nrgatív Uránusz-Nap-Hold). Már nem hangol le a házi munka és az edzés sem, csak Hajnalka energikus természete okoz feszültséget bennem: attól félek, minél nagyobb lesz, annál inkább az anyám sorsára jutok: nem tudom egy percre sem lecsendesíteni, átveszi az irányítást fölöttem. Nem nevelheti csak Király, én vagyok felelős érte, nekem kell kézben tartanom a gyermekek nevelését. A késői lefekvési ceremónia kezdi kikészíteni az idegeimet, sürgősen változtatnom kell a napi programján, még több aktivitást, fürdést, sétálást, játékot kell bevezetnem. Érezni akarom, hogy én uralom a helyzetet, hogy nem kell neheztelnem rájuk a viharos életerejük miatt, mert ez abszurdum. Talán azért kerülgeti a hűlés, mert támadni kezdtem az elevensége miatt. És mert aggódom a hétvégi utazás részletei miatt, hiszen még útiköltségre sem futja jelenleg, és én nagyon akarok egy kis változatosságot, egy kis próbatételt, anélkül, hogy én vagy a gyerekek betegednénk le. Nem szabad pedig görcsölnöm, a Krisztusra kell bíznom az akciót teljes egészében. Szilárd könyvének a kiadását is. Tudom, hogy szükség van a munkájára, és az én munkámra is. Ez hitet és reményt ad arra, hogy az anyagi-szellemi szükségállapotaink hamarosan rendeződnek. Ámen.

Merkur napja. Március 19.

Hiába fogtam bele a termékenység-kampányomba, mert pont olyan görcsösen várom a menstruációmat, mint azelőtt. És a bőség ismét elapadt!
Kivertem egy villanykörtét és majdnem elrontottam a laptopomat és az éjjelilámpámat is. Meddig kell ezt még csinálnom, mikor hagyhatom már abba a gonoszságot?! UNDORÍTÓ MAGZATGYILKOS VAGYOK MÉG MINDIG A VÁGYAIMBAN, SZORONGÁSAIMBAN, TUDATTALAN KÉPEIMBEN! Szűzanyám, segíts! Nem akarok több családi tragédiát! Egész testemet, lelkemet neked adom, tégy velem az Úr akarata szerint.
Anyának születtem, minden percemben anya vagyok, egész lényemben az anyaságért élek, az életért élek, a gyermekeimért, a magzatjaimért élek. Az élet, a bőség, az áldás forrása vagyok. Állelujja, állelujja, állelujja. Én vagyok a teremtés gyönyörűsége. Anyaság-kultuszban élek. A szellem vezérli minden gondolatomat, minden érzésemet, minden vágyamat.
Elfogadom a változást, még a magzatáldást is, ha ez a személyi fejlődésem további szakaszához tartozik. Nem félek semmitől, szilárd hitem van az isteni igazságban, rendületlenül hiszek az élet szentségében, az áldásban, a családi boldogságban, jólétben, egészségben. Régi énemmel együtt a magzatellenes görcseim is meghaltak, minden aggodalmam és minden gonoszságom, kishitűségem, egoizmusom meghalt. A teremtés törvénye él általam, és én a teremtés törvénye által vagyok, aki vagyok: szabadon szülő, nem védekező anya. Erre tettem fel az egész életemet. Feláldoztam egész életemet az Úr akaratának. Uram, ítéld meg lelkemet!
Szűzanyám, könyörgök az éber anyai szeretet kegyelméért, könyörgök szüntelenül azért, hogy legyőzze lelkemben a hitetlen sötétséget! Segíts! Előre köszönöm, hogy gondját fogod viselni a megfoganni készülő következő magzatomnak, sokkal jobban, mint ahogy én tenném, hiszem, hogy általad egészséges magzatfoganásra leszek képes, egészséges, szabad várandósságra és szülésre, akkor és úgy, ahogy te akarod. A Te dicsőségedre! Nem az én kicsinyes érdekeim és vágyaim szerint! A teremtésért! Az életért! A lét boldogságáért! A fejlődésért! A kiegyenlítődésért! Szűzanyám, bocsásd meg a hitetlenségemet, az ingatagságomat. Könyörgök, szabadíts meg a nyerészkedési vágytól! Neked adom az életemet, a gyermekeim egészségét, minden javamat, az otthonomat, rendelkezz sorsom és egészségem felett, jólétem felett!
Olyan bízalommal hajtom most öledbe a fejemet (a méhemet), teremtő Istenanyám, mint a gyermekeim az én ölembe. Fontosabbak ők az életemnél is. Nélkülük semmi vagyok. Semmi vagyok az anyaságom nélkül, minden realizációmat annak köszönhetem, hogy anya lettem, hát miért támadnám még mindig a sorsom megmentőjét?! Milyen irracionális gyűlöletet hordozok még a lelkem mélyén? ELÉG VOLT! MOST MÁR TÉNYLEG VÉGE! Gyere, kicsi “Szilárd(k)ám“, neked is annyi helyed van a szívemben, mint a kislányaimnak! Isten engem úgy segéljen. Ámen.

Mars napja. Április 29.

Ismét késik a menstruációm. Minden okom megvan rá, hogy ezúttal tényleg állapotos maradjak. Nem tudom, majd meglátjuk. Kezdem belátni, hogy minden ellenkezésem fölösleges, sőt, életveszélyes: a gyermekeim ismét betegek! Olyanok az én okoskodásaim, mintha azt akarnám, hogy visszafelé folyjanak a patakvizek a medrükben. A legnagyobb félelmem a várandóssággal szemben nem a szüléssel kapcsolatos, úgy néz ki, legyőztem ezt a görcsöt. De nem sikerül leszámolnom a gyerekneveléssel kapcsolatos irracionális szorongásaimmal. Még mindig alkalmatlannak tartom magam arra, hogy több kisgyereket gondozzak egyszerre, egyformán, egyforma odaadással. Amióta Hajnalka megszületett, Verácskát egyre jobban elhanyagoltam, alig játszottam vele, alig jártam vele sétálni. Hajnalka gondozása minden energiámat felemésztette. Hogy boldogulok majd három kisbabával egyszerre, hiszen nyilvánvaló, hogy Verácska nem hajlandó felnőni. Érzelmi infantilizmusa egyre inkább elhatalmasodik rajta, semmiféle racionális információt sem tudok bejuttatni a kis fejébe. Csak Királyban van minden reményem, és ez nem jó hozzáállás, énnekem kell gondoznom testileg-lelkileg is a gyermekeimet. Úgy néz ki, hogy szükségem van még egy hasonló helyzetre, mint mikor Lángocskát megszültem. Túl kell lépnem a határaimat. Csak reménykedhetek abban, hogy Király ezúttal tényleg mellém áll a gyereknevelésben, nem hagy magamra a kétségeimmel. Verácskát közösségbe kell adnom, nem boldogulok vele így, hiszen csak magamra számíthatok, Király a könyvét rendezi, ez a dolga. Az én felelősségem lenne az, hogy a kicsiket értelmesen lefoglaljam, és úgy tűnik, a magzatellenes hangulataim minden energiámat felemésztették. Verácska túlzott hangulatossága, érzelmessége a fogantatása idején átélt infantilis személyiség-zavaraim következménye, tényleg együtt kell valahogy túllépjünk ezen a határhelyzeten. Hiába támadom az anyaságomat, személyiség-problémáim vannak, ez okozza az életkedvem, a tettrekészségem, a bátorságom hiányát. Ismét a kismama-klub otthagyásán spekulálok, pedig még a tűzpróba hátravan, alig realizáltam valamit a közösségi életfeladataimból. Még mindig nem szabadultam meg a saját kétségeimtől, minden cikluskéséskor elővesznek ugyanazok az agresszív átélések, mint ezelőtt. Nem sikerült az újjászületési aktus. Tökéletlen volt. Ez a hit nem élő hit, mert nem tud megnyilatkozni. El kell fogadnom ezt a helyzetet, hiszen én tehetek egyedül róla, meg kell próbálnom a legjobbat kihozni belőle - magamból. A közelgő övvizsga is megzavart, elbizonytalanodtam az edzéseket illetően, begörcsöltem az állandó kudarchelyzetek miatt. Számomra csak egy maradt: a fejlődés. Minden nap több kell legyek testben, lélekben, szellemben, mint azelőtt. Ami a szellemi realizációt illeti, el kell érnem a tökéletes éberség állapotát. Elkezdtem fantáziálni, és lebetegedtek a gyerekeim. Konfliktuskerülés és önleleplezés kikerülése. A valóság az, hogy nyomás alatt érzem magam, de ezt is a saját fullasztó gondolataimnak köszönhetem. Senki nem követel tőlem égrengető, világmegváltó csodákat. De alkotnom kell, kreatívnak kell lennem, különben rombolni kezdek az elfojtott kreatív energiáimmal. Nincs kompromisszum. Anyaságom a legnagyobb alkotói “Projekt“. Kísérlet az újjászületésre. Ha akarom a kiegyenlítődést, akkor előbb-utóbb menni fog.

- Még hogy előbb-utóbb, b….am az erőszakos rendőr-unoka agyadat…még mindig azt hiszed, hogy a boldogsághoz erő-mutatványok kellenek. Nem, Erőke, a boldogsághoz éberség kell. Az egészséghez is. Sajnálom, de most meg kell ijesszük a kisasszonyt egy kis intenzív-osztályos halál-közeli élménnyel.
- Főnök, mit akarsz már megint? Meg fog halni?
- Te hülye, még annyit sem tudsz, hogy a nagy művekben a főhős sohasem hal meg, sőt, előbb-utóbb győzedelmeskedik.
- Hát akkor…?
- Akkor beléeresztünk egy adag vírust Hajnalka mandulájába, jól beszaratjuk Erőkét a gyermek-ambulancián majd ott ijedtében kijózanodik. Másképp nem megy. Már mindent megpróbáltunk, nem igaz? Elfogyott a türelmem!!!
- De miért kínozzuk azt a másféléves kisbabát? Muszáj ez, Főnők? - nyöszörögte Hangocska esdeklően.
- Sajnálom, de másképp nem tudom megtermékenyíteni Erőkét, anélkül pedig nem lesz újjászületés sem, a Happy End elmarad, érted?!!!
- Micsoda? Hát nem Királynak kellene ezt megtennie?
- Ne légy naiv, Hangocska. Eddig sem sikerült volna neki, ha Én nem adom áldásomat a spermáira. Szent spermák kellenek annak a büdös k…..nak!
- Jól van, jól van, csak ne ordíts!- sziszegett Hangocska.- Ahogy akarod, Főnök.

Mars napja. Aug. 5.

Az történik most velem, ami az újjászületéshez elengedhetetlenül fontos: kezdem magam elhatárolni a Lilith sóvárgásaitól. Hajnalka vírusos mandulagyulladása az utolsó csepp volt a pohárban. 25 évesen ideje felnőni, ideje abbahagyni a kábulást. Az öcsém megjelenése és az anyámmal kapcsolatos hírek ismét beteges izgalomba hoztak. Ha tényleg odaköltözik nagyagyámék közelébe, abba kell hagynom a nagyszülői látogatásokat is. A tudományos elméleteim krízisbe sodornak, mert az önigazoló, gyáva egomat táplálják. Nem menstruálok közel két és fél hónapja és magzat sem jelentkezik még. (Dehogy nem, ott van már a babácska, édes kis angyalocska, csak eddig minden magzatodat el kellet dugjam előled, nehogy kinyírjad!) Ez lett az eredménye a beteges idegeskedésnek a ciklusom késése miatt. Most aztán annyira rendszeres, hogy nincs. Mintha meddő lennék! Beteljesedtek a legrejtettebb sterilizációs vágyaim is. A boldogságféltésnek semmi sem szabhat határt, csak az éberség. A Lilith hatására csak felfokozott kéjállapotokat képzelek el kiegyenlítődésnek, örömnek, boldogságnak. Pedig olyan egyszerű ez az egész. Amikor nem csalok, megszűnnek a zavaros helyzetek, az anyagi-erkölcsi krízisállapotok az életemben. Ez a boldogság, ez a harmónia. A törvény csak az erőseket és az igazakat oltalmazza, a gyengéket és a korruptakat elveszejti.

- De most már elég a szenvedésből, nem?
- Nekem mondod? Valahogy Erőkével kellene megértetni a fő játékszabályt. Nem érti. Még mindig nem érti. Miért nem hagyjuk a fenébe ezt a regényt?
- Főnök, megbolondultál? Nehogy lelécelj most a dráma közepén, kérlek? Mit csinálok én nélküled? Mi lesz Erőke családjával?
- Értsd meg, hogy muszáj még egy pár méter mélységig lefelé nyomjam a fejét
a pöcegödörbe, ha már olyan nagyon szeret szenvedni. Valahányszor elküldöm Királyt mellőle, hogy ne legyen, akibe kapaszkodjon, ő rohan máris a rokonaihoz élvezkedni, elaltatni a lelkiismeretét. Így mindig betegség lesz a vége a rokoni látogatásoknak. Ráadásul, ez utóbbi alkalom szilárddá érleli benne azt az őrült ötletet, hogy pénzt kell minden áron keresnie, állást kell keresnie és tovább kell folytatnia az egyetemet is, ahhoz, hogy boldog legyen.
Még fél év szenvedés kell neki, hogy rájöjjön, hogy rossz lóra tett. Nincs egyetem-boldogság, nincs fix-fizetés-boldogság, nincs világi menőszakma-boldogság (fejébe vette, hogy könyvelőnek képezi ki magát! Sicc!!!).
Jupiter napja. Aug. 14.

Verácska rosszulléte három napig tartott, megcsömörlött a sok hamis információtól, amit tőlem kapott. A túl sok cukor nála mindig mérgezéses tüneteket vált ki, annyira érzékeny a korrupcióra. Én vagyok a kocsihajtó, ha elbambulok, felborul a kocsi. Egyszerű. Azért sóvárgok állás után, hogy ne kelljen gyermeket szüljek, csak áltatom magam, hogy a család érdekében akarok dolgozni. Miért lenne szükségük az én zavart lelki és szellemi állapotaimra, ami a korrupt kulimunkával együtt jár?! Az igazság az, hogy a meditáció, a szoros családi együttlét idegesít és nemegyszer feldühít. Természetes, hiszen anyám öncélú kitörési vágyából, irreális idealizmusából fogantam. De mit akarok, mi a hosszú távú célom az életben? Van-e egyáltalán? Azért születtem, hogy megtanuljak ébernek lenni, egyszerűen, tisztán létezni. Nehéz, de minden erőfeszítés közelebb visz a célhoz: az éber lélekjelenléthez. Semmi nagy dolgot nem kell csinálnom.
Ami pedig az élvezeteket illeti, az anyagi energia szellemi teremtőerővé kell átalakuljon, az öncélú anyagi élvezet ezért nem tehet boldoggá, csupán a tudatos szellemi erőfeszítés, a teremtés általi kiegyenlítődés. A meditáció az éber középpontba való visszatérés.Verácska rosszulléte azért volt, mert elkezdtem meditálni, kihasználva Király távolétét, de visszarettentem a rám törő fájdalomhullámtól, Lángocska emlékétől. Elkezdtem az információfeldolgozás helyett kéj-fantáziálni, élvezkedni, ábrándozni. Addig kell próbálnom, amíg sikerül túllépni az érzelmeken, a gondolatokon, a képeken, vissza az Egybe, a Kezdetbe. A teremtői Vagyok-ba.

- Hogy jön ide Lángocska megint? Hány év kell Erőkének, hogy feldolgozza a halálát? Úgy-e minden amiatt van, hogy ez nem sikerül neki? Kezdem már érteni.
- Na végre, ezt is megértük. Most aztán segíts, mert nincs sok időnk.
- Mihez nincs sok időnk? - kérdi Hangocska.
- Mihez, mihez…hát a következő baba megszüléséig.
- És mit kell még addig elintéznünk?
- Sürgősen szükségünk van legalább négy hónapig elegendő vírusra.
- Főnök, te őrült vagy, esküszöm! Muszáj ezt csinálnod?
- Muszáj, mert Erőke még mindig támadja a magzatját, pedig már lassan két hónapos terhes. Pompás kifejezés, nemde? Minő patétizmus. Csak tudnám, hogy honnan szedjek össze annyi vírust. Megvan! Küldjük el Verácskát óvodába, az ottani baktérium-flóra tökéletesen rezonanciában van Erőke negatív lelki-szellemi átéléseivel.
- Milyen átéléseivel?
- A magzatellenes átéléseivel, te fajankó! Hát erről szólt eddig az egész regény, nem vetted észre?!!! Kapisstyi…Comprende, amigo?!!!Inctyelegyeci, domnyule?!!!- üvölt ismét a Nagy Hang.
- Jó, jó, de miért van szükségünk még négy hónapnyi családi betegségre?
- És szűkösségre, tedd hozzá ezt is, nehogy a kedves olvasót félretájékoztassuk!
- A nagy suspans-hoz. Ne bámulj ílyen bután. Nem tudod, mi az a suspans?
- Képzeld el, hogy tudom. Olvastam Erőke román irodalmi füzetében. Valami váratlan fordulat, ami előrelendíti, vagy más irányba tereli a cselekményt. Csak tudnám, hogy még milyen váratlan dolog történhet Erőkével?
- Például a szerelmi-házaséletében bekövetkező krízis, egy válás fenyegető közelsége… De ezt hagyjuk a következő fejezetre. Nagyon elfáradtam. Aludjunk rá egyet. Nehéz napok és hetek és hónapok jönnek, jajjj…jajjj
- Főnök, hagyd abba azonnal, mert mindjárt elsírom magam!

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

A hetedik fejezet nálam csak töredékben van meg:



2004 márc.22

Hét év

Csillagközi ellipszisek őrzik biztosan a szerelmünk,
Mert, nem tudom, hogy lehet, de hetedik éve már,
hogy még mindig oly kíváncsian bolyongunk egymás
galaxisában, mintha fényévekből fonták volna
emberisteni együttlétünk magány-szálait

barangolok benned, termékeny labirintusom,
igazság-villanásaid közt vétek-kövekben botladozva
keresem családi életünkben isteni önmagamat,
míg öröm-gyermekeink angyal-mosolyában
oldódik lassan a görcsös, kába önzés: szeretlek

még mindig jó kívánni téged és kívánva lenni általad,
mert az egység-árulás gyilkos Lilith-porától
megtisztít minden reggel éber, biztos hangod,
ha vak vágyak kísértnek az örök éj honában,
veled élni égő tűz-áldozat az örök ébredésnek

Az utat, melyen járunk, oly kevesen tapossák,
Eltévedni könnyű, míg csábít a magamnak-valóság
És elengedem a kezed, hogy aztán rád találjak újra,
Egymásba fonódva újjászüljük ismét a múltat
Mocorgó magzataink teremtés-csermelyében

- Szóval a szerelem…- mondta Hangocska ironikusan.
- Igen, a szerelem. Eljött az ideje, hogy a magzatáldás kérdését egy egészen új perspektívából világítsuk meg: Erőke és Király kapcsolatából nézve.
- Miért? Eddig nem arról írtunk?
- Nem. Eddig csak Erőke zavaros családanyai képzeletéről volt szó. De mindannak, ami eddig a családi életükben történt, az ő szerelmi-szexuális imaginációjában (a szerelmi partnerekről való tudattalan képzeteiben)rejlő okai vannak, és rá kell vezessük Erőkét arra, hogy ezekkel a tévképzetekkel szembenézzen és újraértékelje radikálisan a Királlyal való viszonyát, az egész házasságukat.
- Miért, mi a baj a házasságukkal?
- Olvasd csak ezt a levél-verset és vesd össze azzal a szöveggel, amit majd utána mutatok:
"Kedvesem,


nem tudom, van-e jogom ehhez a szóhoz, azok után, amiket csináltam veled az utóbbi napokban, hetekben, hónapokban és amióta ismerjük egymást. Néha úgy érzem, neked van igazad akkor, amikor azt mondod, hogy nem szeretlek téged. Csak kihasznállak. Nagyon kihasznállak. Számomra az egyetlen magyarázat mindarra, ami eddig történt közöttünk, amióta megismertük egymást, az, hogy szükségünk van egymásra, és az Istennek is szüksége van arra, hogy egymásra szükségünk legyen. Talán azt gondolod, micsoda pofátlanság a részemről az Istenre hivatkozni azért, hogy elkenjem, eltüntessem a neked okozott sebeket. Hiszen vajon szüksége van az Istennek a neked okozott szenvedésekre, a szüntelen bizonytalanságra, amiben a kezdettől fogva tartalak téged?! Itt nem tudom a választ, és hazudni se szeretnék többet. Legutóbbi szeretkezéseink alatt lelkem legmélyebb zugából hallgattam egóm sorra leomló falainak robaját, de még jó pár bástya állva maradt. Akkor tehetetlen dühömben sírni kezdtem, és ismét egy lehetetlen helyzet elé állítottalak.
Amióta megismertelek, elvesztettem a külvilág hiteles érzékelésének a képességét, a realitásérzékemet. Saját lelkivilágom hiteles érzékelésének a képességét is. Eldeformálódott a tudatom: Énem beolvadt a MI-be és ugyanakkor szüntelenül szeretné visszanyerni önmagát. Megfigyeltem magamon, hogy mennyire másképp viselkedem közösségben akkor, amikor egyedül vagyok, mint mikor veled. Mindenképp azt szeretném bebizonyítani a környezetemnek, hogy én is érek legalább annyit, mint te, azzal a különbséggel, hogy melletted ez a rivalizálás teljesen reménytelenné válik. Mert te minél határozottabban, magabiztosabban viselkedsz, én annál inkább eltörpülök, árnyékoddá válok. Ezek valószínűleg csak kényszerképzetek és csak az én nyers, éretlen Oroszlán-természetemből erednek, de talán mégis jó lesz nyíltan bevallani ezt önmagam előtt és előtted. Hiszen ez az ostoba, hiú Oroszlánom nem képes csoportos kollaborációban, partneri összetartozásban gondolkozni, csak individuális ego-lebegtetésben állandóan szerepelni akar, de a sok felsőbbrendűségi és alsóbbrendűségi komplexustól hajtva csak egy infantilis, gyagyás, pisis, szégyenlős, félénk leánykát tud produkálni. Nem, ha én nem értem, nem kérhetem tőled, hogy megértsd: ha szeretlek, miért dolgozok állandóan a kapcsolatunk egyértelműsége ellen, miért nem vagyok képes a baráti-emberi közösségben nyíltan felvállalni azt, hogy kizárólag csak hozzád tartozom.
Mérföldekkel jársz előttem és én, úgy tűnik, nem is akarlak utolérni. Nem, én még nem nőttem fel a bennem lévő Istenhez, ezért van szükségem rád, hogy betöltsed hiányát bennem, hogy nyugalmaddal és értelmi fényeddel megtartsd bennem is a tiszta lét hívását. Jól mondod, kihasznállak. Nem anyagilag, érzelmileg, szexuálisan, vagy morálisan... Az igazság az, hogy szellemileg, mentálisan, kauzálisan használlak ki téged: mert nincs szükségem arra az ostoba szenvedésre, amit a nélküled való élet jelenthet. Ezért örülök nagyon annak, hogy van egy közös gyermekünk, aki számára életbevágóan fontos, hogy az összes szétbomlasztó feszültségek ellenére is megmaradjunk egy fedél alatt, egy ágyban, egy asztalnál. Igen, egy ágyban. Nem tudok élni a szellem megtermékenyítő hatalma nélkül. Csak ott tévedek, hogy a magamban lévő maszkulin-elvet nem akarom megszeretni, ezért nem értelek téged, és nem értem a férfiakat. Nem értem a Fényt.
Egy dolog biztos: még nem nőttem ki azt a gyerekkori fantazmagóriámat miszerint az élet színház, regény, álom, képzelet. Gyerekkoromban arról képzelegtem, hogy az életem történései csupán álomképek, amelyekből fel fogok ébredni egyszer. Persze akkor nagyon boldogtalan voltam, és nem is értettem, hogy miért történnek bizonyos dolgok épp velem. De a lényeg az volt abban a játékban, hogy én személyesen semmiért sem voltam felelős, mert nem értettem semmit az életemből. Kicsi voltam és nagyon kiszolgáltatott a környezetemnek. Azt mondtad, ha csak a felelősségérzetemtől függ az, hogy megcsallak-e vagy sem, akkor már késő. Nézd: szüntelen erőfeszítéseket teszek arra, hogy a kettőnk viszonyának reális voltát minden helyzetben, minden körülmények között fenntartsam. Vagyis, hogy ne engedjek a felelőtlen fantáziámnak, a milyenlenneha-féle léha bujálkodási vágynak. Ez igenis felelősség kérdés.
Igazad van, a másság izgat, aberráns, szinte perverz módon, nem is annyira a szexualitás, hanem az érzelmi átélések túlidealizált lehetőségei miatt. Amely lehetőségek persze ismét csak az én felfokozottan érzékeny és érzelgős képzeletemben léteznek csupán. No és persze a felelőtlen kalandot törvényszerűen összetársítom a teherbeesés problémájával. Lilith a Rákban: legrejtettebben van elfojtva bennem az a vágy, hogy minél több férfitól megtermékenyüljek. Megsemmisülök, amikor átsuhan lelkemben ez a kényszer-félelem-sóvárgás, és iszonyúan mocskosnak kezdem érezni magamat. Meg kell érjen, spirituálisan maturizálódjon a szexualitásom, a saját nőiségemhez való viszonyom. Ebben a folyamatban szükségem van rád, nem akarlak elveszíteni. Persze, ha ennyire görcsösen akarlak, akkor igazából nem vagyok képes az odaadásra. És ezt nem fogom holmi sunyi kettyintgetések közepette megtanulni. Csak veled.
Istennek, az egész teremtésnek hozott áldozatomat csak olyan partnerrel valósíthatom meg, aki tökéletesen megbízik bennem, és akiben én tökéletesen megbízok. Ezért kell a szellemi egység, egyértelműség. Itt hibádzik a kapcsolatunk, ezért követek el ilyen végzetes hibákat. Azt szeretném, hogy birtokoljál és birtokoljalak, de ez nem egység, hanem egymás folyamatos megalázása. A fölötted való hatalmi vágyam miatt alázlak meg szüntelenül téged és rombolom le a kölcsönös bizalom biztonságát Hosszú generációkon át belém oltott hatalmi vágy ez. A női lélek azon tévképzete, hogy ha a férfit uralja, akkor a szellemet uralja, és akkor nem kell szembenézzen a tulajdon lelkiismeretével.




Erőke."

- De hát mit akarsz te ezzel a régi szöveggel? Hiszen ezt még Verácska születése után írta, amikor még semmit sem tudott a lelke mélyén ármánykodó Lilith-boszorkányról. Az egyetemes törvényeket sem értette, a saját rendeltetéséről sem tudott.
- Pontosabban, nem akart tudni. Mert azt a kezdettől fogva tudta, hogy nem egy klasszikus polgári házasságba ment bele, hanem spirituális alapokon folyik közöttük minden. Tudta, hogy mit várhat el Királytól, és mit kell neki nyújtania. Olvasd csak most ezt a másik írását, amelyben a szerelemről ír:

" A legérzékenyebbé, a legsérülékenyebbé a szerelem teszi az embert. Mert a szerelem az isteni lét utáni sóvárgásból születik. Szerelemre az Istennek van szüksége. Ezért ember és Isten a szerelemben egyesül. Sokféle érzéssel, vággyal, szenvedéllyel azonosítsuk a szerelmet. Ne essen félreértés: nem a szexualitásról, nem a párkapcsolatról akarok írni, hanem a szerelemről. A szerelem meghatározhatatlan fogalom. A szerelmet csak átélni lehet és annak hiánya betölthetetlen. És mégis, ami elmondható: a szerelem katarzis és idill egyszerre. Illetve katarzis és idill nélküli szerelem nem létezik. Vonzalom, vágy, szenvedély, összetartozás-érzés a szerelemhez nem elég. Több kell. A szellem megtermékenyítő hatalma. Kiegyenlítődés. Fény és Szeretet. Áttetszőség és igazság felé való nyíltság. A szerelemben a férfi és a nő egy, de nem egyenlő és nem azonos. Csak egymástól jól megkülönböztetett elemek egyesíthetők. A férfi tűz és levegő: aktivitás, szakaszosság, gyorsaság, akarat, megtermékenyítés, átvilágítás, megnyilvánulás, tapasztalati ismeret, megismerési vágy, robbanékonyság, határozottság. A nő víz és föld: passzivitás, befogadás, odaadás, érzékenység, biztonság- és állandóságvágy, gyöngédség, tapintat, oldottság, lassúság, érzés, megtermékenyülés, egységbontás és az egység helyreállítása. A szerelem a férfit nővé és a nőt férfivá teszi, ahhoz hogy a férfi a nőben és a nő a férfiban kiegyenlítődjön. És mi van a boldogsággal? A boldogság éberség. A végső dolgok tudása. Nem lelkiállapot. Nem cél. Nem érdek. Nem elvárás. Az emberben megtestesült Önvalónak a saját létéről alkotott bizonyossága.

Úgy kívánom a szerelmet, mint eső a napfényt, mint szél a virágok illatát. Semmit sem tudok róla. Csak annyit, amennyit egy szerelmi ölelés elárul belőle. Valaki lényemnek egy kis darabkáját hordja lényében. Fáj az odaadás gyönyörűsége, mert nincs benne igazi tűz, csak hideg kéjvágy. Az igazi szerelemben az ember újjászületik."
- Igen, emlékszem erre a szövegre is. Ezt is abban az időszakban írta, amikor Király a családi jólét megteremtésén fáradozott Kőváron Verácska születése után. Az előbbi fejezet végén valami fájdalmas válási lehetőséget említettél. Mire készülsz már megint. Szét akarod robbantani ezt a törékeny családot?
- Én nem, de Erőke sajnos tudattalanul ezen fáradozik az örökletes fény- és család-ellenes, Kaméleon-programjai hatására.
- Az a Kaméleon, az valami varangyos békafajta, nem? Hogy jön az ide?
- A Kaméleon az egy nagyon intelligens állat, sokkal intelligensebb, mint te…Ne haragudj, de ezt nem lehetett kihagyni…
- Pedig rosszul esett, hidd el. Te mindig csak gúnyolódsz velem, Főnök!- vinnyogta Hangocska.
- Mit csináljak, ha olyan műveletlen vagy. Amiről most beszélek, le van írva betűről-betűre Király első megjelent tanulmánykötetében. Nézz utána, kérlek, hogy mik azok az örökletes programok, mert most egyéb dolgom van, mint, hogy téged okítsalak.
- Még hogy engem! A kedves olvasóra nem is gondolsz? Őt nem érdekelné a dolog?
- A kedves olvasónak is ugyanezt ajánlom: Vegye kézbe a tanulmánykötetet…
- …majd rendelje meg Királytól a személyi horoszkópját, mi? Logikus, nem? Hahó!!! Ez itt a reklám helye!
- Várjál, ezt bízd csak rám, te ne szólj belé, majd én megszólítom a kedves olvasót. Úgyis megérett az idő egy kiadós kiszólásra, a regény jobb megértése érdekében. Különben, ami ebben a fejezetben történik, túlságosan "misztikus" fordulatnak tűnhet mindannyiunknak. Úgy, hogy neked kussss!, a kedves olvasót pedig megkérjük, hogy tartson velünk egy különleges jelenetre, amelyben Erőke racionális én-tudata a lelkiismeretét képviselő spirituális tudat-részeivel szembesül, vagyis velünk, tisztelettel ajánlom magamat és segéd-magamat: Nagy Hangot és Hangocskát…Igen, ez most furcsán hangzik, de ebben a regényben minden lehetséges: mi vagyunk Erőke lelkiismeretének a megtestesülése. Bevallom, nem szívesen avatkozom bele a cselekménybe, ugyanis, a látszat ellenére, semmiféle forgatókönyv sincs a birtokomban Erőke jövőbéli boldogulását illetően, Itt és Most, az örök Jelenben bármi megtörténhet, amit Erőke a képzeletével megragad. Most ítélőszék elő fogom őt idézni, hogy szembesítsem őt a Király iránti érzéseivel és a tulajdon szerelmi-szexuális-szeretői képzeletével, mert enélkül a házasságukat a végleges szétbomlás fenyegeti. A Király személyét a hitelesség kedvéért szintén meg kell idéznem, bár a végső döntések mindig is az Erőke kezében voltak, Király határozott fellépései ellenére, de Erőke imaginációja irányított kezdettől fogva minden a családi-házaséletükben.


*********************************
I. Az Itélőszék előtt:

Nagy Hang: Khmm…khmmm. Tisztelettel köszöntöm a kedves jelenlévőket, stb…stb…
Úristen, megbolondultam, álmodom, vagy mi van, miféle hangok zúgnak a fülemben? Nem csoda, hiszen a gyerekeim már harmadszor betegedtek le ezen a télen. Istenem, mi vár még ránk ebben az Óévben? Az idegösszeroppanás szélén vagyok. Mik ezek a hangok? Megbolondultam? Elájulok mindjárt a lelki fájdalomtól. Nem bírom tovább. Csak tudnám, hogy mi történik. Kiakadt volna az agyam a sok tanulástól? De hát lemondtam az egyetemről, elraktam a filozófia-jegyzeteimet. Csak a könyvelői tanfolyam maradt, annak is vége egy hónap múlva.

...................................................................................................................


2005 jan. 5. Merkúr napja

26 évesen, három gyermekes anyaként, olyan radikális változások előtt állok, hogy kénytelen voltam egy új naplót kezdeni, amelyet ezt a címet adtam: Egy anyatigris naplója. Ebben a naplóban meg kell tanulnom olyan őszintének lenni magamhoz, mintha a gyermekeim élete függne ettől. Mert valójában erről szól egy anya élete. Minden elrejtett hazugságért a gyermekei fizetnek meg, sokszor az egészségükkel vagy az életükkel. Lehet, hogy e naplónak lesz idővel egy nyilvános változata is, de most az a lényeg, hogy olyan szabadon írjak benne, mintha a saját lelkiismeretemnek (az Istennek) írnám. Mindennek ellenére, a tiszta, lineáris gondolatvezetésre éppolyan nagy szükségem lesz ebben a spirituális búvár-kalandban, mint a misztikus intuíciómra és kauzális tisztánlátásomra. Be kell ismernem töredelmesen a gyengeségeimet, néven kell neveznem egytől egyig valamennyi hibámat és tévedésemet, hogy a belátás által a megbocsátáshoz és a megtisztuláshoz eljuthassak. El kell gondolkoznom ezeken az oldalakon azon, hogy honnan indultam el, hova tartok és jó úton haladok-e, merre kell tovább lépnem, azért, hogy elérjem az életcélomat. Rengeteg kérdést kell feltennem magamnak és azokra képes kell lennem őszinte válaszokat adni, még ha fájdalmasak is lesznek.
Az, hogy ki vagyok valójában, abban ragadható meg a leginkább, hogy mit mondok, mit teszek, illetve milyen következményei vannak a szavaimnak, tetteimnek, viselkedésemnek, és én hogyan viselem el azokat, hogyan próbálom helyrehozni a tévedéseimet, és túllépni a gyengeségeimen, tévedéseimen. Mindezek alapja az, hogy mit képzelek, mit gondolok, mit érzek és mitől félek, mire sóvárgok. Milyen rejtett indulatok, ösztönök, vágyak, ambíciók mozgatják a tudattalanomat és mennyi tudatosul belőlük, illetve mit engedek felszínre jönni, megnyilvánulni a külvilágban belőlük. Vagyis milyen képem van a világról és milyen képet kap a világ én rólam? Milyen vagyok valójában és milyennek ismerem magamat? A gyerekeimről, az anyaságomról, de még a házasságomról kell szóljon elsősorban egy anyatigris naplója. Milyen emberré váltam azáltal, hogy anya lettem, milyen emberekké nevelem a gyerekeimet, és hogyan változtatnak engem ezek a családanyai tapasztalatok? Milyenné válnak az emberi kapcsolataim, azáltal, hogy mindenekelőtt a gyerekeimre és a férjemre kell figyeljek minden döntéshozatal előtt?
Nem is tudom, hogy hol kezdjem, annyi írnivalóm van. Mindent ki akarok írni magamból abból, ami nyomaszt, nyugtalanít, amire nem találok megoldást, amit nincs, akivel megbeszélem, amit egymagamban kell megoldanom. Meg kell egyeznem magammal olyan dolgok felől, amelyektől a családom boldogulása függ, de ugyanakkor, indirekt módon, az én boldogságomat és fejlődésemet is szolgálják.
Hogyan is lehetnék én boldog anélkül, hogy a szeretteimet boldognak tudhatnám? Emberként nem is létezek én, csak anyai öntudatom van, a családom nélkül, önmagamban semmi és senki sem vagyok, legalábbis eddig csak ők határoztak meg engem, Király és a gyerekek. Mindenekelőtt Király. Szilveszterkor volt a hét éves házassági évfordulónk. Nem is Király az, aki meghatározza alapjaiban a személyiségemet, hanem a gondolkozásmódja, a tudása, az asztrológusi tisztánlátása. És ez a függőség metafizikailag helyes, mert a közös életünk alapját képezi, a közös jelenünket és jövőnket szolgálja. Mégis, a családanyai öntudatom nem működhet harmonikusan addig, amíg spirituális személyi tudatra szert nem teszek, vagyis amíg a Király által vallott metafizikai életigazságokat a saját bőrömön meg nem tapasztalom. Saját élettapasztalatokat kell szereznem, amelyeket metafizikai megismeréssé alakítok át és egyéni életbölcsességet kovácsolok belőlük. Az eddigi élettapasztalataimat is a metafizikai tudásom szerint kell újraértékelnem ahhoz, hogy tanulni tudjak belőlük, hogy meg tudjak változni pozitív irányban általuk. Azért nem sikerült eddig megváltoznom, mert semmi értékes tanulságot nem tudtam levonni a tapasztalataimból. Rosszul ítéltem meg mindazt, ami eddig történt az életemben, különösen a családalapításom időszakától ez idáig. De lehet, hogy a kapcsolatunk előtti időkre is vissza kell térnem, legalább a szüleim válása utáni két-három évre, amíg Királydal megismerkedtem. Meg kell ítélnem egész eddigi viselkedésemet, gondolkodásmódomat és cselekvésemet.
Ahhoz, hogy új életet tudjak kezdeni, meg kell tudnom, hogy miféle Bábel-toronyból kell kiugranom, mi az, ami hamis bennem és a viselkedésemben, gondolkozásmódomban, mi az, ami visszahúz és nem a családom javát szolgálja.
Oly módon meg kell ismernem és meg kell ítélnem a rosszabbik énemet, hogy radikálisan el tudjak távolodni tőle, ne hagyjak életerőt neki a tévedéseimmel és a negatív, káros magatartásommal. Ez nem a Király ítélete fölöttem. Ez az élet ítélete és a sors ítélete fölöttem, miután őszintén szembenézek azzal, hogy mit értem el azzal az Emőkével, aki voltam ez idáig. És hogy mi következik rám és a gyerekeimre, a házasságomra nézve abból, ha nem változom meg radikálisan, egyszer s mindenkorra. Nem az a gond, hogy nem váltam olyanná, amilyennek Király akarta, hogy legyek. Az a baj, hogy nem sikerült olyan emberré válnom, amilyenné a saját lelkiismeretem szerint szerettem volna változni. Mert ha olyan lennék, most szeretném magam, és bíznék magamban, és elfogadnám magamat, és kreatívabban, harmonikusabban élném az életemet, hatékonyabban valósítanám meg az életcéljaimat. A saját kezembe vehetném az életemet és a sorsomat. És akkor rend lenne az életemben. Bőség, egészség és áldás. Mert valahogy így fogalmaznám meg első nekifutásra az életcélomat. Ehhez a kiegyenlített állapothoz szeretnék eljutni illetve eljuttatni hozzá a családomat. Mert mostanra már tudom, hogy a családom boldogsága az én boldogságom, és ezzel kész! Egyéni boldogulás számomra, nélkülük nem létezik. Egy lapra tettem fel mindent, amikor családot alapítottam. Ezért nem tévedhetek többé, mert mostanra már öt ember boldogságáért vagyok felelős. Óriási teher ez nekem. De, pontosan ők adnak erőt, hogy elviseljem ezt a terhet. Hiszen szeretem őket. Általuk létezem én is, és általuk, értük vagyok képes szeretni magamat, és bízni magamban. Később, ha majd túljutok ezen a kritikus életfázison, ezen a spirituális életkrízisen, majd természetesen fog áramolni bennem és belőlem az életszeretet, az életöröm és az életerő. Most ők táplálják az én életemet, értük vagyok, értük élek - és harcolok. Igen, mostanra felismertem, hogy a legnagyobb gyengeségem a gyávaságom, pontosabban, a harci készség hiánya, amellyel oly sokáig tudom elfojtani a problémáimat, anélkül, hogy megoldanám azokat. Amellyel olyan sok embernek tudok ártani a mentális agresszivitásom miatt. És akkor, amikor a sorozatos harcnélküli pufogás után egy-egy kemény háborút robbantok ki, mint amilyet Szilveszterkor robbantottam ki két csapattársammal. Hogy meg tudjak szabadulni ettől a rákfenétől, amivel annyit romboltam eddig, nemcsak a Karcsival és Gumival való konfliktusomon kell alaposan elgondolkoznom, hanem minden eddigi külső és belső konfliktusomon, azokon is, amelyek rejtettek, illetve teljes mértékben önismereti jellegűek voltak (a lelkiismeretem szintjén zajlottak). A csapattársaimmal való összetűzésemmel kell kezdenem, mert ennek a következményei hosszú távúak, egész eddigi életemre, különösen a karatéban való előmenetelemre is ki fognak hatni. Egyelőre nem látom tisztán, hogy pozitív vagy negatív következményekről van-e szó többségben, illetve, hogy mi az, ami teljes mértékben tőlem függ és mi nem. Ezt csak úgy tudom meg, ha továbbra is járok rendszeresen edzésekre és radikálisan megváltoztatom az alapállásomat. Egyelőre egy kemény arcüreggyulladás megakadályoz az edzéseken való részvételemben, de ez jó alkalom a befelé fordulásra, a stratégia-váltásra, a megtisztulásra. A gyógyuláshoz nyugalom kell, ha fizikailag nehéz is ezt elérnem, a belső lelki-szellemi nyugalmamat újra meg kell találnom. Király időközben, betegen feküdve egy, állítása szerint, a sepsiszentgyörgyi uszodában ráragadt grippe-vírustól, radikális döntést hozott az egész Kozma család nevében: nem maradunk többé a Semselyiék csapatában, hanem elválunk tőlük. Ez lényegesen megváltoztatja a helyzetet: már csak az marad számomra, hogy még egyszer szemügyre vegyem a kialakult helyzetet, levonjam a tanulságot belőle, és tovább lépjek, más karate-mestert keressek magamnak. Szükség van erre? Tényleg nincs kompromisszum? Egyelőre úgy néz ki, hogy nincsen. Nem lenne ennek semmi értelme, amikor egészen tiszta lappal indulhatnék egy olyan csapatban, ahol morálisan is lehet fejlődni, mert számomra erről szól a karate mindenek előtt. Ebben a csapatban azért nem tehetem ezt meg, mert nem spirituális beavatási útként élik meg a karatét, hanem öncélú küzdősportként, a karate spirituális jellemformáló szerepe teljes mértékben háttérbe szorult. Amíg elsősorban a Királydal szembeni ellenérzések fennállnak, óriási lelki nyomás nehezedne rám az edzéseken, ami csak tovább rontaná a teljesítményemet, a harci kedvemet, a bizalmamat és a tiszteletadási képességemet. Nem tudnék olyan mesternek engedelmeskedni és olyan csapattársakkal dolgozni, akik részéről nem érzek megbecsülést és tiszteletet, csak megvetést és utálatot. Király és Semselyi között tisztázódnia kell a kialakult félreértéseknek, konfliktusoknak, és ennek a vitának a kimenetele valószínűleg az én helyzetemet is befolyásolja majd. Fizikailag gyorsan javul az egészségi állapotom, mert kész voltam és kész vagyok a továbbiakban is felelősséget vállalni a tetteimért. Ez az első tanulság ebből az incidensből: a rejtett agresszivitás akkor erősödik, amikor a felelősségvállalás csökken. Én kész vagyok mostanra belátni azt, hogy a kialakult helyzetért engem terhel a felelősség, elsősorban azért, mert gyáva voltam és hagytam elfajulni a helyzetet. A tetteim elsődleges következménye az, hogy távoznom kell a csapatból. Annak ellenére kell ezt a lépést megtennem, hogy látszólag mindenféle, a személyemre irányuló félreértést sikerült tisztáznom Gumival és Karcsival. És mégis, a Királydal szembeni aljas, hazug rágalmak arra figyelmeztettek, hogy egyikünk sem kívánatos személy többé a csapatban, nincsen ott hely számunkra, kegyvesztett személyekké váltunk mind a ketten. Az nem lehet, hogy én maradjak és Király nem. De úgy sem, hogy Medárda maradjon és mi nem. Ennek így semmi értelme sem lenne a számomra. Úgy is csak egy megtűrt senki lennék a történtek után, amíg a becsület-sértéseket Semselyi, Király és Katinem tisztázzák maguk között. Tehát várnom kell és közben áramoltatnom a csapattársaim felé a szeretetet. Mert végső soron a szándékaim tisztességesek voltak: csak gyermeket akartam Guminak, hogy ne kelljen öncélúan karatéznia és meggyógyuljon a válla.
Most is kitartok ezen jókívánságom mellett: három szép gyermeket látok a lelki szemeimmel az aurájában, és csak ez számit, minden más érzés, vágy és ambíció eltörpül emellett. Az a legfontosabb, hogy olyan boldog anya lehessen Katimielőbb, mint amilyen én vagyok. Hiszen amit tettem, elsősorban a gyerekeimért tettem: hogy ne kelljen feszült lelki állapotokban edzenem, mert ezzel nekik ártok mindenek előtt. Persze, a kedélyek nem csitulnak el olyan hamar, és amíg a vihar el nem múlik, még mindig veszélybe sodorhatom a szeretteimet. A legbölcsebb dolognak most a bizalomteljes, hivő várakozást tartom, és azt, hogy a lehető legbátrabban elejét vegyem a hasonló szituációknak a közeljövőben. Nem kockáztathatok sajnos, mert a gyerekeim élete forog a kockán. A lelkiismeretem azt kéri, hogy vesztes csatákban ne vegyek részt többé. Nem állíthatom helyre egyhamar a becsületemet a csapatban a történtek után és a további stressz-helyzetek, Király elutazása előtt nem ajánlatosak. Valahogy úgy jártam ezzel az üggyel, mint aki benyújtotta a számlát és nem fizettek: banditákba akadtam. Előlegeztem az edzőmnek és a csapattársaimnak egy csomó bizalmat, tiszteletet, tisztességes jó szándékot, amiből alig kaptam valamit vissza, sőt, inkább hazugságot és rágalmakat kaptam. És voltam annyira naiv, hogy kezet fogtam velük, hogy ne terheljem tovább a lelkiismeretemet azzal a tudattal, hogy mennyire megbántottam őket. Pedig én szoktam mondogatni mindig, hogy aki megsértődik, annak nincs felelősségtudata. Nem sértődöttségemben és megbántottságomban távozom, hanem mert ezt követeli az Anyatigrisi és az asztrológusi becsületem. Mert emberileg és karatésként talán némely állításaim valóban sértéseknek hangzottak (polgári-humánus szempontból), de metafizikailag nekem volt igazam: a teljes kiegyenlítődés érdekében minden áldozatot meg kell hozni az isteni igazság oltárán. Én csak az egyetemes törvények szerint jártam el: az elfojtott teremtő energiákat felszínre hoztam és felszabadítottam. Ezért sikerült olyan durvára az a levél. A beszélgetés viszont nem érte el a célját, mert nem mertem elmenni a végsőkig, megzavartak az érzelmeim. Megadtam magamat és veszítettem a finomkodásommal, újabb megaláztatást és igazságtalanságot nyeltem le szó nélkül, mert gyáva voltam. Ezért bölcsebb dolog egyszerűen továbblépni és levonni a megfelelő következtetéseket, tanulságokat. Nagyon komoly óvintézkedéseket kell tennem, és egy nagyon kemény erkölcsi alapállást (harcosi stratégiát) kell kidolgoznom az elkövetkező időszakban azért, hogy reális emberismeretre tegyek szert (amit csak az asztrológián keresztül lehetséges), és hogy bizonyos korrupt helyzeteket eleve éberebben vállaljak fel, ha már beléjük csöppentem a gyávaságom és a naivitásom miatt. A lányok nehezen gyógyulnak, nehéz megtisztulni a felhalmozott mérgektől. Etelka még mindig sikoltozik éjjelenként és csak az ágyamban nyugszik meg. Király dolgai viszont egyre jobban alakulnak, a Magyar Írószövetségtől is kapott meghívót, így biztos könnyebben átengedik a határon majd. Tehát minden jel arra mutat, hogy nagy változások előtt állunk, a spiritualitásnak egyre nagyobb tér jut az életünkben, talán ezért is kellett bekövetkeznie a Semselyiékel való szakításnak: többé nem lehetünk huzamosabb ideig együtt olyan emberekkel, akik a szellemi értékrendet, az egyetemes erkölcsöt és a metafizikai alapigazságokat semmibe veszik, sőt, lenézik és megvetik. Nekünk, mint szellemi embereknek, folyamatosan áramoltatnunk kell azt a tudást, aminek az egész életünket, családi boldogságunkat és személyi fejlődésünket köszönhetjük.
Vannak olyan emberi kapcsolatok, amelyekben ez nem lehetséges, és ezért fel kell számolnunk azokat, bármennyire is fájdalmas ez a folyamat. Így voltam annak idején az anyámmal, amikor Etelka születése után egészen tíz hónapos koráig fizikailag minden kontaktust megszakítottam az anyámmal, majd fokozatosan újrakezdtem vele a kapcsolatot, de már egészen más hangnemben, felnőtt-felnőtt viszonyként. Megváltozott a kapcsolatunk minősége és mindketten fejlődtünk általa. A torkom még mindig kapar egy kicsit, ezt a „brahmani-ksatryai” karmát nehéz felvállalni és feldolgozni, elfogadni mindössze 26 évesen, három gyermekes családanyaként, akinek egyedüli individuális keresete az állami gyermeksegély, vagyis a három kisgyereknek járó kb. havi 17 euro.
Kezdettől fogva, a kapcsolatunk legelejétől számítva nagyon bántott az, hogy úgy kell családot alapítanom, hogy ezáltal teljes mértékben anyagi függőségbe kerüljek a férjemtől. Anyám verte belém ezt a „független kékharisnya” komplexust, és hosszú évekig szenvedtem miatta. Úgy vettem át értelmiségi neveltetésem és kispolgári értékrendem anyagiakra vonatkozó koncepcióit, hogy közben eszembe sem jutott az a metafizikai tény, hogy a pénz nem önmagában vett cél, hanem egy eszköz a kiegyenlítődésre és a fejlődésre. Hogy nem az a lényeg, hogy ki keresi a pénzt a családban, hanem, hogy tudunk-e élni a beáramló anyagi lehetőségeinkkel. Persze, a mi családunkban, mint egy igazi, un. spirituális családi modell szerint működő mini-közösségben, alapvető kérdés az, hogy az anya dolga nem a pénzkeresés, hanem a gyerekek nevelése és a háztartás. Mégsem vezet ez a megosztás semmiféle lelki-szellemi vagy anyagi elnyomáshoz, illetve semmiféle függőségi állapothoz, hiszen szellemi munkából jön a pénz, mintegy mágikus úton, az én pozitív lelki-szellemi erőfeszítéseim nélkül, ugyanis Király egymagában semmit sem tehet a családi kassza feltöltéséért, mert az én zavaros, kishitű, gyáva családanyai képzeletem az ő kommunikációs rendszerét, az internet- és telefonkapcsolatait, de a postai- és banki pénzátutalásait is, a legjobb racionális-gyakorlati erőfeszítései és intézkedései ellenére is, minduntalanul összezavarja és leblokkolja. Tehát valójában mégiscsak én keresem a pénzt a családban csak egészen misztikus módszerekkel: bátor hittel, bizalomteljes, odaadó szeretet-mágiával.

-------------------------------------------------------------------------------------------


A közreadó kommentárja:

Sajnos, nem sikerült, sem Erőkének, sem Emőkének az Anyatigris c. Napló írása közben őszintébbé, tiszta szívű harcossá válnia, mivel eltérítette ettől a szándékától Angolna: az édesanyja. Sőt: még csak ezen a nyáron fog bele kezdeni az igazi csalásba. Király ugyanis személyi számítógépet vesz a számára és internet vonalat köttet be neki, amit Erőke, miután angolna többszörösen rá kérdez a lányára, hogy: De tényleg, őszintén hiszed te azt, hogy boldog vagy-e e Királyal, a családi boldogság hitében, ezzel az "anyai áldással" megingatott Erőke, különböző férfiakkal való romantikus, majd szerelmi kapcsolatfelvételek elkövetésére használja fel a férjének az ő mentális, spirituális és emberi fejlődése érdekében hozott áldozatát (A számítógépet és az internetvonalat.)
A többit már tudjátok: regényesnek regényes ugyan, de abszolút fizikai, pszichikai és spirituális valóság. Mármint, az Erőke négy gyermekes családjának a lelki kurválkodás (gonosz intrikálás) nélkül az életet kibírni képtelen gonosz anyjának: Angolnának az erkölcsi tisztára mosása érdekében történt feláldozása: szétrombolása.
De marad mégis egy nagyon halvány reményünk arra, hogy a nem folytatott élet-regény végén, ha írtozatosan nagy szenvedések és áramütésszerű feleszmélések árán is, de Erőkének sikerül végül az anyja gonosz szellemével megküzdeni és rálépni az igazat gondoló, mondó és cselekvő szellem-harcosoknak az útjára. Nem másért, hanem csak azért, hogy a Lángocska halála ne esett volna meg minden értelem nélkül: teljesen potyára.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

Nos, amint a fenti ábra bizonyítja, az Erőke igazi újjászületéséig még nagyon sokat várni kell. És még nagyon sok szembenézéssel (Lásd az egymást érő homlok- és arcüreggyulladásait!) értelmes - kauzálisan értelmezett szenvedésen - kell keresztül mennie, ahhoz, hogy újjá születhessen. Már ha lesz mindebből egyáltalán, tényleges újjászületés.
Egyébként a Logos erkölcsi szabályzata megkívánná, hogy az ilyen sűrű trágár kifejezésekkel kipingált és az enyhébb, de ugyancsak egyértelműen a sötét gonoszságra utaló kifejezésekkel spékelt szöveget, gondolkozás nélkül, kivágjam. Most azonban kivételt teszek és nem teszem meg, mivel, lévén Kozma Emőke a gyermekeim édesanyja, akit még a Fischer Csaba nevű közös barátunk tanácsára sem hagyhatok meg ebben a lelki és elme állapotában, ahova a vele kapcsolatosan létrehozott erkölcsi piszkát rajta keresztül és a családunk szét rombolása árán anyja eldugni és titokban tartani akaró édesanyja kavarta belé, fontosnak tartom azt, hogy akár örök dokumentumként, de remélhetőleg, csak az újjászületésig tartó éles (Végre: tiszta!) tükörként itt maradjon ez, az ő anyai (Csíkszentgyörgyi) leckék után "beérett" igazi személyiségét képviselő dokumentum.
Ami az öt éves gyermekünknek a kurva szóra való megtanítását illeti, ha ez csakugyan létezik a valóságban és nem egy olyan hazugság, mint amilyeneket százával eszel ki Emőke mostanában, azoknak a tanóráknak egyértelműen az Erőke családjában, vagy valahol máshol, ahol a bíróság által az ő gondjára bízott gyermekek többet kell időzzenek mostanában (ki tudja hol hányódnak szerencsétlenek?) kellett megtörténnie. Leghamarabb az Árpi nevű, mostoha nagyapjuktól tanulhatták meg ezt az általában és inkább a részegek, illetve részeges és alkoholista férfiak által sűrűn emlegetett szép kifejezést, mivel jóval több mint egy hónapja, hogy a gyermekek nem voltak nálam (nálunk) és velem (velünk), egyrészt, mert Emőkének előbb össze kellett verekednie a mostoha-apjával (Talán éppen a kurvázásért pattant ki kettejük között a bunyó...), majd, amikor az el kergette gyermekestől abból a házból, amit az anyja, a Medárdának tett megható állítása szerint azért vett meg, hogy őket oda leköltőztesse, ahelyett, hogy el hozta volna hozzám a nagyanyjánál menedéket kapott kicsiket, ezt a nekem két nappal korábban tett ígéretét, nagyvonalúan semmibe vette, mivel neki még ilyenkor is sürgősen gitár órára kellett mennie. Persze, attól én még nem "lankadtam le" , és addig "gyötörtem" az anyai gondoktól ennyire megterhelt szegény fejét, hogy e gyermekekkel találkozhattunk, de kizárólag a nagymamája és az ő társaságában, mikor a nagymama lakásán, mikor a suta-tó melletti séta közben.
Ami az elmegyógyászati vizsgálat igénylését illeti, nos azt nagyon sok ismerősöm és barátom tanácsolta, már a Lindához írt leveleknek a nyilvánosságra kerülése után, de máig reménykedtem abban, hogy erre nem lesz szükség, és a baráti közvetítőkön keresztül hozza eljuttatott levelemben (Az imélcímemről vasárnap derült ki, hogy kitiltotta a levelező programjából, a telefont nem veszi fel, ha látja, hogy én akarok beszélni vele, amint komoly témáról szeretnék beszélni vele, megy ki a helyiségből vagy fut el, mint legutóbb a Sutában.), éppen arra kértem, hogy térjen belátásra és a családdal szembeni vétkeit magával (lelkiismeretével) szemben bevallva és felvállalva, kezdjen egy olyan morális gondolkozásba és életvitelbe, amely garanciát nyújt nekem arra, hogy a nála levő gyermekeink biztonságban vannak.
És.... és... tessék ide figyelni, mert ez a mozzanat a legfontosabb az egészből, arra, hogy én ezt, az elmeszakértői vizsgálatot valamilyen módon hivatalos formában kieszközöljem mivel csak így menthetem meg a gyermekeim számára az édesanyjukat (- Még egyszer mondom, én ezzel szemben az utolsó percig a moralitás helyre állításában és a morális alapállás felvételében és nem az elmegyógyászati kezelésben, vagyis dilibogyók kénszerű, vagy általa elfogadott szedésében reménykedtem!), és amennyiben kiderül, hogy valamilyen helyrehozhatatlan agy-betegségben szenved, feltétlenül kérjem bírósági úton a gyermekeknek az én gyámságom alá helyezését, nos, AZT ÉPPEN AZ A FÉRFI TANÁCSOLTA SZÁMOMRA KÉTSZER ÍRÁSBAN ÉS TÖBBSZÖRÖSEN VISSZA TÉRVE A KÉRDÉSRE EGY SKYP-MAGÁNBESZÉLGETÉSBEN, AKIHEZ EMŐKE AZ UTÓBBI IDŐBEN ÉRZELMILEG RENDKÍVÜLIEN KÖTŐDNI KEZDETT: az Oziris nevű honlapnak a tulajdonosa Fischer Csaba, akivel egy az Emőke hazudozásai miatt létrejött ellenséges levélváltás után tisztáztuk a nézeteinket és azt követően baráti viszonyba kerültünk. És ez a dolog azért is fontos, mert ez a nálam ugyan 2O évvel fiatalabb három negyedben német származású és csak negyedében magyar ember, annak ellenére, hogy Szerbiában élve, nem tanulhatott meg magyarul helyesen írni és a számítógépe nem rendelkezik magyar helyesírási programmal és a billentyűzete sem rendelkezik magyar ékezetű gombokkal, amitől nehezen olvashatók az írásai, rendkívüli élettapasztalattal párosuló pszichológiai intelligenciával bír, és ezen tulajdonságainak köszönhetően, Emőke vele volt az utóbbi időben a legszorosabb lelki és értelmi kapcsolatban. Mivel a skyp-beszélgetésünk közben, igen fontos dolgokat kellett elsősorban az Emőke hamis híradásai miatt egymás iránt érzett korábbi ellenséges érzelmeink és és gondolataink tisztázása miatt megbeszélnünk, elmulasztottam megkérdezni, hogy közre adhatom-e az ide vonatkozó leveleit, vagy legalább levél részeit, de amint ezt is sikerülni fog vele megbeszélnem, vagy le leveleznem, meg fogom tenni. Nem másért, de ez az ember, akivel Emőke az utóbbi időben a legszorosabb értelmi és érzelmi kommunikációs kapcsolatban volt, nem csak az Emőke elme-állapota veszélyes helyzetére (És a nála levő gyermekek megmentésének a szükségére) hívta fel ismételten a figyelmemet, hanem az Emőke vele szembeni erkölcsi magatartását illetően is (Magyarul: hazudozás, manipulálás, kihasználás) több negatív következtetést tett meg.
A bírósági keresetet tehát megírtam, de mivel még mindig reménykedtem az Emőke magához térésében, két napja halasztom a beadását. A fenti "hozzászólása" alapján és következtében viszont, hétfőn az lesz az első dolgom, hogy kinyomtassam és a megfelelő okmánybélyegekkel ellátva, el menyek vele a bíróságra.

- Ha csak nem történik valami csoda ez alatt a négy nap alatt! - Én még mindig reménykedek a pozitív változásban, különösen azért mert ma, 2OO9 december 24-én karácsony van és, ha most, ezen a szent estén nincs az ideje a nagy pálfordulásoknak, akkor mikor lenne?
Hiszen Emőke annyit hangoztatja, hogy ő mennyre keresztény és az asztrológia is, amit tőlem függetlenül most művel, egy un. keresztény asztrológia (Lásd az Oziriszen a bemutatkozását), akkor éppen most jött el az ideje szerintem, hogy bebizonyítsa a keresztény mivoltát. - Nem másért, de én máris bizonyítottam: karácsonyi ajándékként meg vásároltam számára a Hamvas Béla Karnevál című regényének a csíkszeredai könyvüzletben található legutolsó példányát. - Én még mindig hiszek ugyanis az ő megfordulását követő erkölcsi és értelmei megtisztulásában, a szülői felelősségtudata helyre állásában. - És egyáltalán nem azért tettem ezt, amit ő képzel, ti., mert állítólag én ennyi árulás és csalás után is még vissza szeretném őt szerelni magam mellé "ágytársamnak". - Te Jó Isten.... Hogy ez a nő, akivel én, Őt - nem csak szülések közben! - a karjaimban és a szemeiben tartva, vagyis a lényével a teremtésben teljesen egyesülve, neki a nagy megpróbáltatáshoz szellemi, lelki és csaknem testi energiát is adva, valósággal együtt szültem, a kamasz korában fekete mágiás boszorkány-naplót vezető anyának a nyomdokaira lépve, azért imádkozzék, hogy nekem "konyuljon le végleg"...

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

És íme, egy másik levél, amit tényleg egyedül csak az Emőke számára írtam, de miután láttam, hogy semmi hatása nincs, közöltem itt, a Kauzális asztrológia rovatban. Akkoriban nem tudtam ugyanis, hogy az internetes levelező-címemet kitiltotta a postaládájából, illetve, hogy nem olvassa az Astrologost, mivel a kitiltását megszüntető értesítésemet nem kapta meg. Most meg azt látom, hogy csak írni akar a Logos-ra, de olvasni és tanulni az itt közölt anyagokból nem akar, hanem azokra becsmérlő megjegyzéseket téve, figyelemre érdemtelennek nevezi. Hát íme, nem is a figyelemre méltó szöveg, ami az ő regényes vallomásai mellett, számomra is teljes magyarázatot ad immár az Enikő halálára is, hanem az én szövegemnél sokkal beszédesebb fényképek Turuláról, aki, akárcsak Etelka, már két alkalommal is, szinte halálos áldozatául esett az a anyai felelőtlenkedésnek!

*_Kedves Emőke!_*

Turula végre jól van, a rengeteg kiütéses sebe kezdett elmúlni, noha a hegek sokáig meg fognak még maradni szerintem. Ezért, mivel az ismételten megjelenő és bizonyos mérték után természetes, hogy általa levakart kiütések nyoma egyre inkább meg marad, egyáltalán nem örvendek annak, hogy ezt a "bőrkiütéses természetét" (Ami, ugyan és vajon miért nem jelentkezett, miután a tavaly ilyenkor haza költőztetek? -- Talán nem ártana elgondolkozni ezen...), ilyen nagyvonalúsággal kezeled és azt képzeled, hogy Jóga meditációkkal és más vallásos misztikus tevékenykedéssel, fel tudod a sarkalatos sorskérdéseket oldani, ahelyett, hogy ezekre a holt-biztos spirituális jelekre figyelve, magadra vennéd végül a "világos boldogasszonyi" -- anyai felelősségedet és elvégeznéd az ugyancsak egyszerű gyakorlati kötelességeidet, ahelyett, hogy azokat az anyádra bíznád, akiről jól tudjuk, hogy milyen egészségesen gondozott téged. Turula, tehát ismét jól van, újból természetesen vidám és egyenesen néz, nem oly zavartan, mint péntek szombaton nézett és amely lelki zavartságnak a nyomai még ott vannak nem csak a szombaton, de a vasárnap készült fényképeken is, amelyeket mellékelten (csatoltan) küldök.

Bármilyen is lenne tehát az, "másféleség" (- Amennyiben igazad lenne ebben, a szeptember elején, nem tudni mitől, de hirtelenül újból előálló rendkívüli másféleségben, a Kábult-éberség c. honlapod jelszavaként használt Hamvas idézet alapján, miszerint az éberek valósága azonos, én kellene legyek a kábult és szédült és hazudozó és a másik címéről és a másik nevében honlap-meghívókat küldözgető szélhámos ember, nem te.), ami szerint te, akárcsak másfél évvel ezelőtt, újból ("tisztán") látod a világot, az én véleményem az, hogy arra, hogy ne társalogj velem fölényesen ("Úgy idegesítesz..."), elsősorban nem nekem van szükségem (Bár sokkal könnyebb lenne nekem is, nem állandóan fegyelmezni magam, hogy ne ordítsak rád emiatt...), hanem neked.
Egyébként, az hogy miért idegesítlek, számomra teljesen világos és abszolút érthető: Azért, mert jól tudod, hogy a nem csak a más-ámító szerepjátszásaid mögé látok be, hanem a te saját önáltatásaid mögé is. És még inkább be látok azok után, hogy nem elégedtél meg azzal – És annak ellenére, hogy augusztus 3O-án, még egymással teljes harmóniában levő házastársakként és éppen a te egyértelmű kezdeményezésedre szeretkeztünk, két ízben is! -, hogy szeptember 2-tól mint benned tökéletesen bízó élettársat, csalni kezdtél mind a Lindának, mind a Bélának küldött leveleid szerint, és nem elégedtél meg azzal hogy sokszoros erkölcsi bűnt követtél el velem szemben, többek között, az én címemről és az én nevemben való, előlem gondosan eltitkolt honlapodra való meghívások elküldésével (Hogy az állami gyermeksegélyeknek és a Medárda ösztöndíjának az elsíbolásáról ne is beszéljek!) , hanem utólag még a félig rám is akartad kenni az un. válásunkat (Holott én nem váltam, hanem csupán, várva, hogy mikor hagyod abba az őrületet, végső soron csak asszisztáltam ahhoz, hogy megint behülyültél és elrohantál az anyádhoz.) még el is kezdtél mocskolni és rágalmazni is.
Átlátok tehát mind a misztikusan fölényes, mind a világiasan felületes viselkedéseden, és igen messzire belátok a lelkedbe, egészen addig az Emőkéig, aki az 5 évvel kisebb öccsének a fejét kegyetlen agresszivitással a nyers-öntvény fűtőtestbe verte, éppen, amikor szerelmes lett belém, aki a három hónapos kislánya halálakor majdnem egyáltalán nem sírt, aki ellenem szövetkezett évekig titokban az anyjával, és aki hazudozott a bűnöző képű Solymosinak és alkoholista Gyarmati Dezsőnek arról, hogy én milyen kegyetlenül elnyomom, és nem akarta fel számolni, sem az anyjával folytatott férj rágalmazást, sem a titkos szerelmi viszonyát az után sem, hogy Medárdának a bokája egy hónapon át nem akart begyógyulni, jelezvén, hogy az anyja nem akar mély-tudattalan szinten megfordulni, újjá születni. Ellátok már addig az Emőkéig, aki képes volt három hónapig az orrom előtt, de titkon szerelemesen enyelegni éjszakánként Ledzion Jóskával, és amikor az éjszakázásoktól végül kiborult és én számon kértem a furcsa viselkedését és a gyermekekkel szembeni felelőtlenkedéseit, le akart szúrni hátulról a konyhakéssel, és aki az anyámat komolyan is megfenyegette, hogy meg veri és akinek a végletes cselekedeteitől már a gyermekeket is kellett féltenem. És látom azt az Emőkét, aki végül, minden gátlás nélkül, közbűnözőkkel, közönséges számítógépes program-tolvajokkal szövetkezik, barátkozik és akikre mint erkölcsi ítészekre hivatkozik. (Lásd a Linda kitiltásáról szóló levelet.)

Én jól látom tehát azt az Árnyék-Emőkét, akit még te sem akarsz meglátni egyelőre, és akit a vallásos ájtatoskodásoddal és a Jógás miszticizmusoddal (A szeretet a legfőbb erény és én egy kicsit bűnöske, de nagyon szerető "boldogasszony" vagyok ugye-bár, még a férjemet is "egyetemesen" szeretem, miközben mocskolom és rágalmazom és a gyermekeimet nagyvonalúan elhanyagolom.) még mélyebbre rejtesz magad előtt is. És jó lenne, ha te is szembe néznél végre a pöre valósággal: Amennyiben mindazt a minősíthetetlen, de gyakorlatilag „elnézhetőnek” látszó vétket (Amelyek jó részét a tavaly még én is lenéztem neked a hülye fejemmel.), amit velem és a gyermekeiddel szemben elkövettél, összegezzük, teljesen világos, hogy ez az Emőke egy potenciális gonosztevő, aki egyre közelebb áll ahhoz, hogy végül a gonosztevői mivoltát leleplező tragikus tettét el is kövesse. És minél inkább elrejtőzik a misztikus ködökbe és csoportokba a saját lelkiismerete elől, hol misztikus energia-nyerészkedési tevékenységekbe, hol ájtatos imádkozásba, ahelyett, hogy végre egyenesen szembenézne a lényének ezzel a veszedelmes felével, annál közelebb kerül ehhez a végzetes tettnek az elkövetéséhez.
Igen, ez az Emőke, egy még árnyékban élő, és ájtatoskodó szemforgatással és misztikus magasztoskodással elfedett gonosztevő. Ez derül ki világosan mind abból, amit nem csak ellenem, hanem a saját gyermekeiddel szemben elkövettél (És amit a saját bevallásod szerint is el akartál követni ellenünk, vagyis engem meggyilkolni.), abból, hogy most is, jól érzed magad a tolvajok és szélhámosok társaságában és minden gátlás nélkül, ebbe a díszes társaságba bekevered még a mit sem sejtő Karsai Istvánt is.

Szóval, első sorban nem nekem lenne szükségem arra, hogy ne beszélj többet velem fölényeskedve, vagy az erkölcstelen tetteid fölötti megütközéseimen ártatlanul és megint csak fölényesen csodálkozva Emőke, hanem neked!

De ma már arra a kérdésre is tudom a választ, hogy miért lehetett éppen az én feleségem egy potenciális, de ezidáig még semmi büntethető tettet még el nem követő és így árnyékban maradt gonosztevő, és ha netalán kíváncsi lennél, el is mondom. De csak az után, miután egyenesen szembe nézel a gonosztevő Emőkével és velem nem beszélsz többé magas lóról, sem hamis bolond módjára (egzaltáltan vidámkodva és viháncolva), sem úgy, minthogyha valami rejtett vaj lenne az én fejemen, ami miatt te, "jogosan" követhetted el mindazt a sok utólag kiderülő visszaélést, "titkos" árulást és vétket, amit legutóbb már nem csak velem szemben követtél el, hanem közvetlenül a gyermekekkel szemben is, el lopván azt a pénzt a családi kasszából, amit azért kapunk az államtól, hogy nekik ruhát és fehérneműt és ételt és tanszereket vegyünk, és nem azért, hogy te arra magadnak gitárt vegyél és ahelyett, hogy az adósságaidat meg add, gitárórákra költsd a mi pénzünket, amiért nem dolgoztál.

Ideje lenne tehát, két hónapi sorozatos vétkezés és titkos ellenem-szövetkezés után, ha nem is a becsületes őszinteségnek, de akkor legalább a tisztességes viselkedésnek.

Szeretném tudni, hogy te is így gondolod-e?

Gyermekeid apja és volt férjed

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

Tévedés ne essék, jól tudom, hogy Emőkét kell hagyni az anyjával együtt lenni és az így is úgy is, egyszer csak szükségessé váló harcát azzal megvívni. A nehézségem az, ezzel kapcsolatosan, hogy az anyja, nem csak magához szívja és a végzetes szamárságokba bele viszi, hanem az, amit senki kívülálló nem láthat, hogy ilyenkor mennyire el veszi a lányának az eszét, a realitás-érzékét. És ez azért baj, mert így képtelen racionálisan és logikusan feldolgozni a történteket és mindenre és mindenkire rá keni az őt - És nem utolsó sorban a kicsiket, ami már nekem nem mindegy! - ért bajokat, csak egyedül a lüke anyjára, aki bele viszi a bajba, nem. Szóval, az, amit ő is félre fog és az iránta állítólag még mindig érzett erős szexuális gerjedelmemre, illetve a Skorpiói eleresztési képtelenségemre ken, az, hogy nem tudom, meddig Bízhatom őt, úgy az anyával való karmája feldolgozási lehetőségére, hogy ne mennyemn el teljesen az esze, és annak a hatására, bocsánat: néha teljességgel kretén tanácsára, ne kövessen el valamilyen végzetes hibát velük szemben. Hiszen szeptember végén - október elején még azzal az ötlettel jött, hogy a láthatást úgy oldjuk meg, amiért neki nincs amiért fel jönnie Csíkszeredába, hogy fel teszi a két kislányt Csíkszentgyörgyön, az autóbuszra és én itt azokat leveszem. Vagy azzal jött ezelőtt egy hónappal, hogy Medárdát küldjem el a nagymamájához a gyermekekért, mert ő nem tudott fel jönni Csíkszeredába, és a nagyannyja állítólag nem akar látni engem. - Végül kiderült, hogy mindez előbb az anyjának a felelőtlenkedéséből indult, aki szórakozni vitte őt egy iskolai - tanári buliba, hogy bemutathassa a lányát egy általa kiszemelt tanár kollégájának, és így került arra sor, hogy a lányok a nagymamánál maradtak, az anyuka meg Csíkszentgyörgyön ragadt (és azt sem tartom kizártnak, hogy ötlet ötletet hozott, és az ért rendezte így a mama a dolgokat, hogy ezzel is borsot tőrjön az orrom alá. - Igen, tudom, hogy hihetetlen, de mérhetetlen Bakos és VIII házi Oroszlán-Szaturnuszos ambíciójában ő erre is képes!! ), és azt követően, ez a gyermekeknek egy másik gyermek (Medárda) általi átvételére vonatkozó trükkje (intrikája), azért volt szükséges a mama által, hogy én ne találkozhassak az életét megkeserítő lányát utáló nagymamával. Szóval, egyszerűen a kicsiknek a testi épsége miatt, nem lehetett eddig Emőt teljesen a sorsára: az anyjára bízni, de most, hogy fel költözött a nagyanyjához, már remélhetőleg, a gyermekek két hetenkénti láthatása rebdezve lesz, és a hál istennek a kettőjüknék sokkal ép eszűbb a nagymamája , tehát bízhatok abban, hogy akkora szamárságokat mint amiket eddig kész volt az anyja parancsára teljesíteni, nem akar már elkövetni.




Turula a 2OO9 szeptemberi elköltőztetése utáni első találkozásunkkor:

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

Bizony....

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/