Kedves Éva!
>
> Legyen szíves, tegye fel a kérdéseit az adatikkal együtt
> magánlevélben, mivel nem jutottak el hozzám. Nekem ugyanis nincs
> időm az astronet-et behívni és ott a kérdéseket kiválogatni majd a
> válaszokat oda feltöltögetni, hanem a program elküldi
> automatikusan és én egy szerkesztő nevére küldöm a válaszokat
> automatikusan. Nem tudom, az ön kérdéseivel miért kivételezett
> a program.
>
> Barátsággal: szilárd
>
> Kedves Szilárd!
>
> Rendkívül örültem a válaszának. Most visszaolvasva tényleg eléggé zavaros a levelem és tükrözi azt a sokszíntű zavarodottságot, amit megélek, szinte nap mint nap.
> Akkor szép sorjában haladva.
> Mióta elvégeztem az egészségügy szakközépiskolát (17 éve), azóta pszichiátrián dolgozom Kaposváron nővérként. Dolgoztam az akut ellátásban és most a rehabilitációs részlegen vagyok. Lelki betegekkel foglalkozom, depressziós, skizofrén, alkohol- és pánik betegekkel. Az ápolásban és csoportterápiákban is részt veszek, valamint a közelmúltig ápolás szakmai vezető is voltam, amiről lemondtam, mert nem nekem való, túl sok energiát vett ki belőlem és elvonta az erőmet a számomra lényeges tevékenységről, a betegekkel való foglalkozásról.
> Gyes alatt kezdődöen elvégesztem a főiskolát, így most diplomás ápolóként dolgozom. Mi a részlegünkön - alapvetően a vezetőink miatt- pszichoanalikus szemlélettel dolgozunk és gondolkozunk az egyes betegek problémájáról. Az analitikus szemléletet magunkra is "alkalmazzuk", nyilván nem gyógyítjuk egymást, de a felismerésben fontos szerepe van ennek a gondolkozásmódnak. A rehabilitációs szemlélet alapja, hogy a beteg tudjon és hajlandó legyen változtatni saját magán, a gondolkodásmódján, az életvitelén. Ha én erre nem lennék hajlandó és képes nem tudnék itt dolgozni. De mint írtam, nagyon szeretem csinálni. Jelenleg járok továbbképzésre , ahol analitikusan orientált csoportterápiát tanulok, a képzés keretében önismereti rész is van, ami szintén a változtatási képességet várja el. Én pont azért kérem az ön segítségét, mert változni szeretnék, csak nem tudom mi a baj velem.
> Azt írtam, hogy az alapszemélyiségemen nem tudok változtatni, legalábbis a bőrömből nem tudok kibújni. Tehát szeretnék változtatni azon amin lehet és elfogadni magamban azt amit megváltoztatni nem tudok, és az sem baj, ha meg tudom ezeket külömböztetni.
))
> Nyilas vagyok és szeretek nyilas lenni, csak a nyilasra jellemző bizonytalanság, szélsőségesség és szalmaláng miatt nehézségeket élek meg, mind a szakmai, mind pedig a személyes szinteken.
> A változásra való törekvésem, a főiskola és a nyughatatlan lelkem sodort a váláshoz is. A volt férjem ugyanis nem akart, nem tudott velem fejlődni, változni. Igénye sem volt erre. Nekem nagy bűntudatom van amiatt, hogyha megültem volna a seggemen, nem akartam volna fejlődni, akkor talán a lányaimnak nem kellett volna megélniük a válás gyötrelmét, az otthon elhagyásának fájdalmát.
> A volt férjem alapvetően bátortalan, zárkózott ember, én temperamentumos, talpraesett vagyok, így gyakran bújt el a hátam mögé, amikor nehézségeink adódtak, hagyott magamra nehéz helyzetkben.
> Milyen érdekes, hogy ön is 3 gyerekemről beszél, amikor nekem csak két lányom van, akiket felsoroltam a levelemben. Analitikusan értelmezve a férjem is gyerek státuszban volt, ami a feleősségvállalást illeti. Aztán gyerekesen viselkedett a válásunk alatt is, követelőzött, gyötört engem, hogy minél több minden maradjon meg neki a közös vagyonunkból.
> Én a lelki békém és a szabadságvágyam miatt inkább engedtem neki, csak vége legyen már a gyötrelmeknek. Ott hagytam neki a közös ingatlant és a berendezés nagyrészét úgy, hogy a telek amire építkeztünk, az az én nagyanyám testvérétől származó örökségem volt. Minden fűszálat és diófalevelet egyenként sirattam meg.
> Kaptam a férjemtől ugyan 1,2millió forintot, de 1,1milliónyi hitel maradt rajtam, mert amit közösen felvettünk, az én nevemre, mert csak nekem volt munkám hosszú időn keresztül, azt nekem kell fizetnem, tehát most nyöghetem még néhány évig. Valamint bíztam a saját erőmben, hogy én képes leszek új lakást venni és a lányaimmal új életet megteremteni. Mostanra kiderült, hogy ezért nagyon sokat kell dolgoznom, ami miatt sajnos nagyon keveset lehetek a lányaimmal. Nagyon nehéz azt megélni, amikor mondják, hogy "anya ma sem érsz haza, csak este sötétben?" Hála Istennek van munkám és erőm is hozzá, nem csak a pszichiátrián, hanem még két helyen oktatom is a szakmát, ápolástan, szakápolástant.
>
> Szóval a otthon megteremtése az én dolgom, mint egy férfinak. A válás piszkosul megkeményített, nem nagyon engedek magamhoz közel senkit, nem tudok bízni senkiben. Van ugyan egy barátom, de a kapcsolat kicsit furcsa. Mindketten ragaszkodunk az önállóságunkhoz, nem beszélünk szerelemről, én nem is nagyon érzem magam szerelmesnek. "Amolyan, legyen jó, amíg tart"-kapcsolat ez. Tőle mostanában kaptam egy két visszajelzést, miszerint néha nagyon flegma, lenéző, cinikus tudok lenni. Ez is igaz, tényleg hajlamos vagyok a fájdalmamat, félelmemet a cinizmussal elrejteni. Attól félek soha nem leszek alkalmas arra, hogy kiegyensúlyozott férfi-nő kapcsolatot kialakítani és fenntartani, ahol én tényleg megengedhetem magamnak azt a jelenleg luxusnak tűnő dolgot, hogy nő lehessek. A transzvesztita hasonlata nagyon fájt, de sajnos az is betalált, mert jelenleg ilyen hímnősen élek, anya és apa vagyok egyszemélyben. Pl a bal válamon hordom a táskám, és azt mondták nekem a minap, hogy a nők azért hordják a jobb vállukon a táskát, mert balról a férfiba karolnak, és én nem engedem oda a pasit. Nem lehet engem megközelíteni, mert sokszor viselkedem pasiként. Szóval nagy baj van a fejemben.
> Remélem nem untattam nagyon, kissé bő lére eresztett levelemmel. Ha van még valami, ami nem érthető, akkor nagyon szívesen válaszolok.
> Maradok tisztelettel:
> Éva
>
> Kedves Szilárd!
>
> Rendkívül meglepődtem a levelén, nagyon kedves, hogy nem hagyott válasz nélkül és adott lehetőséget arra, hogy kérdezzek.
> Ha már felajánlotta, akkor élnék a lehetőséggel.
> A legalapvetőbb kérdésem az, hogy mi az a tulajdonságom, vagy a viselkedésemben mi az a probléma, amire "vakfoltom" van, amire nem látok rá és ami a boldogulásomat akadályozza. Ez a kérdés mind a magán, mind pedig a szakmai életemben felvetődik mostanában a "hogyan tovább"- bal való gondolkodás kapcsán. A magánéletemben gyakran van jelen az egyedül élmény és élek a gyanúpörrel, hogy nem véletlen. Nevezetesen, hogy nem könnyű velem együtt élni, mert bizonyos (férfiasnak nevezhető) tulajdonságaim ezt megakadályozzák. Én magam akadályozom meg a saját magam számára a nőiesség átélését/megélését vagy nekem az a sorsom, hogy egyedül és férfiként éljem le az életem? Létezik valami arany középút? ( Nem hiszem, hogy gyökeres változásra lennék képes, már ami az alapszemélyiségemet érinti.)
> A szakmai életemben pedig gyakran érzem, hogy nem vagyok jóhelyen (nagyon szeretem a munkám!), hogy az utam elszólít erről a területről, bármennyire imádom is. Kíváncsi lennék, hogy mi az én dolgom itt ebben az életben, valamint arra, hogy a rossz "közérzetem" az csupán nyilasra jellemző hullámzás-e, a folytonos új célok miatt már meguntam a megkezdettet? Vagy tényleg másban kell keresnem a boldogulásomat és nem mellesleg a megélhetésemet.
> A családi viszonyulásaimban pedig a gyerekeim megfelelő módon való terelése a legfőbb kérdésem. Hogyan és mifelé? Mire van tehetségük, mit ír nekik elő a feladatuk.
> Ennyi- csak úgy jó nyilas módjára (hebehurgyán és dióhéjban:)
> 1974.11.24. 23.35 Érsekújvár,
>
> Előre is köszönöm a válaszát és megtisztelő figyelmét!
> Minden jót kívánva:
> Kánya Éva
>
> Kedves Mária!
>
> Kérem, konkrétabb információkkal segíteni az én probléma-látásomat, annak érdekében, hogy segíthessek. Éppen a tegnap szidtam meg az astrineten egy sorstársát, aki hasonló kérdééstv tet fel , hasonló titkolóózások közepette. Az ég szereémére, Mária, hobban a csudábóól tudnám azt, hogy megfelelő-e, vagy nem az ön (önök) számára a jelenlegi munkája, hivatása, pénzkeresete, ha nem árulja el, és mélyeségesen hallgat arról, hogy az MICSODA is tulajdonképpen?
> És a misztikuskodást tovább folytatja azzal, hogy semmi, de semmit nem áril el abból, hogy mi volt az a rengeteg minden amit eddig dolgozott, és amiket mindig ott hagyni kényszerűlt?
> É újfent, mit ért ön konkrétamn az alatt, hogy talán férfiként kellene tovább élnie az életét, három gyermeke mellett? Transzvesztitaként, vagy hogy? Mert, amikor gyermnekeinkkel maradunk magunkra, bizony kénytelenek vagyunk a másik nem (az anyáét én, az apáét ön!)szerepét is átvenni és egészségesen betülteni a gyermekek egészséges növekedése érdekében. Nekem nagyon kell vigyáznom arra, hogy több szretetet, melegséget, megértést , sőt, lehetőleg ide vonatkozó testi indormációt: szülői simogatást és ölelgetést is kapjanak időnként tőlem a lányaink, ami bozony elég nehezemre esik néha, önnek meg arra, hogy sokszor "keményebbnek": tehát szigorúbbnak, következetesebbben és igényesebbnek, elváróbbnak, kell lennie, sőt: néha esetleg "kegyetlenül" követelőbb is kell legyen, mint amit a női lelke szerint lenne.
> A másik dolog, amire feltétlenül ki kell térnem: amennbyiben ön azt állítja, hogy az alaptermészetén semmiképpen nem akar változtatni, akkor nem hozzám, hanem valaki eglszen más személyhez kell fordulnia, mert az általam művlet asztrológia elve és logikája, éppen azzal kapcsolatos, hogy a sorsnehézségeink éppen hogy a gyükeres személyi átalakulások pozitivan vissza ható, mágikus következményeként és nem a külső ráhatások útján oldható fel. Amennyiben tehát továbbra is úgy gondolja, ahogy teljesen nagatív (Kicserélendően rossz!) Nyilasként nekem azt kihirdette, azkkor ne is írja meg amiket kértem, mert ilyen körülmények között az én feltárásaimnak és válaszaimnak abszolút, de abszolút semmi értelme nincs!
> Ha képesnek érzi tehát magát, változtatni e teljesen hibás mentalitásán és meg kaptam a konkrétumokat képletek szerint is válaszolok.
> Barátsággal: Szilárd
>Kedves Szilárd!
Rendkívül örültem a válaszának. Most visszaolvasva tényleg eléggé zavaros a levelem és tükrözi azt a sokszíntű zavarodottságot, amit megélek, szinte nap mint nap.
Akkor szép sorjában haladva.
Mióta elvégeztem az egészségügy szakközépiskolát (17 éve), azóta pszichiátrián dolgozom Kaposváron nővérként. Dolgoztam az akut ellátásban és most a rehabilitációs részlegen vagyok. Lelki betegekkel foglalkozom, depressziós, skizofrén, alkohol- és pánik betegekkel. Az ápolásban és csoportterápiákban is részt veszek, valamint a közelmúltig ápolás szakmai vezető is voltam, amiről lemondtam, mert nem nekem való, túl sok energiát vett ki belőlem és elvonta az erőmet a számomra lényeges tevékenységről, a betegekkel való foglalkozásról.
Gyes alatt kezdődöen elvégesztem a főiskolát, így most diplomás ápolóként dolgozom. Mi a részlegünkön - alapvetően a vezetőink miatt- pszichoanalikus szemlélettel dolgozunk és gondolkozunk az egyes betegek problémájáról. Az analitikus szemléletet magunkra is "alkalmazzuk", nyilván nem gyógyítjuk egymást, de a felismerésben fontos szerepe van ennek a gondolkozásmódnak. A rehabilitációs szemlélet alapja, hogy a beteg tudjon és hajlandó legyen változtatni saját magán, a gondolkodásmódján, az életvitelén. Ha én erre nem lennék hajlandó és képes nem tudnék itt dolgozni. De mint írtam, nagyon szeretem csinálni. Jelenleg járok továbbképzésre , ahol analitikusan orientált csoportterápiát tanulok, a képzés keretében önismereti rész is van, ami szintén a változtatási képességet várja el. Én pont azért kérem az ön segítségét, mert változni szeretnék, csak nem tudom mi a baj velem.
Azt írtam, hogy az alapszemélyiségemen nem tudok változtatni, legalábbis a bőrömből nem tudok kibújni. Tehát szeretnék változtatni azon amin lehet és elfogadni magamban azt amit megváltoztatni nem tudok, és az sem baj, ha meg tudom ezeket külömböztetni.
))
Nyilas vagyok és szeretek nyilas lenni, csak a nyilasra jellemző bizonytalanság, szélsőségesség és szalmaláng miatt nehézségeket élek meg, mind a szakmai, mind pedig a személyes szinteken.
A változásra való törekvésem, a főiskola és a nyughatatlan lelkem sodort a váláshoz is. A volt férjem ugyanis nem akart, nem tudott velem fejlődni, változni. Igénye sem volt erre. Nekem nagy bűntudatom van amiatt, hogyha megültem volna a seggemen, nem akartam volna fejlődni, akkor talán a lányaimnak nem kellett volna megélniük a válás gyötrelmét, az otthon elhagyásának fájdalmát.
A volt férjem alapvetően bátortalan, zárkózott ember, én temperamentumos, talpraesett vagyok, így gyakran bújt el a hátam mögé, amikor nehézségeink adódtak, hagyott magamra nehéz helyzetkben.
Milyen érdekes, hogy ön is 3 gyerekemről beszél, amikor nekem csak két lányom van, akiket felsoroltam a levelemben. Analitikusan értelmezve a férjem is gyerek státuszban volt, ami a feleősségvállalást illeti. Aztán gyerekesen viselkedett a válásunk alatt is, követelőzött, gyötört engem, hogy minél több minden maradjon meg neki a közös vagyonunkból.
Én a lelki békém és a szabadságvágyam miatt inkább engedtem neki, csak vége legyen már a gyötrelmeknek. Ott hagytam neki a közös ingatlant és a berendezés nagyrészét úgy, hogy a telek amire építkeztünk, az az én nagyanyám testvérétől származó örökségem volt. Minden fűszálat és diófalevelet egyenként sirattam meg.
Kaptam a férjemtől ugyan 1,2millió forintot, de 1,1milliónyi hitel maradt rajtam, mert amit közösen felvettünk, az én nevemre, mert csak nekem volt munkám hosszú időn keresztül, azt nekem kell fizetnem, tehát most nyöghetem még néhány évig. Valamint bíztam a saját erőmben, hogy én képes leszek új lakást venni és a lányaimmal új életet megteremteni. Mostanra kiderült, hogy ezért nagyon sokat kell dolgoznom, ami miatt sajnos nagyon keveset lehetek a lányaimmal. Nagyon nehéz azt megélni, amikor mondják, hogy "anya ma sem érsz haza, csak este sötétben?" Hála Istennek van munkám és erőm is hozzá, nem csak a pszichiátrián, hanem még két helyen oktatom is a szakmát, ápolástan, szakápolástant.
Szóval a otthon megteremtése az én dolgom, mint egy férfinak. A válás piszkosul megkeményített, nem nagyon engedek magamhoz közel senkit, nem tudok bízni senkiben. Van ugyan egy barátom, de a kapcsolat kicsit furcsa. Mindketten ragaszkodunk az önállóságunkhoz, nem beszélünk szerelemről, én nem is nagyon érzem magam szerelmesnek. "Amolyan, legyen jó, amíg tart"-kapcsolat ez. Tőle mostanában kaptam egy két visszajelzést, miszerint néha nagyon flegma, lenéző, cinikus tudok lenni. Ez is igaz, tényleg hajlamos vagyok a fájdalmamat, félelmemet a cinizmussal elrejteni. Attól félek soha nem leszek alkalmas arra, hogy kiegyensúlyozott férfi-nő kapcsolatot kialakítani és fenntartani, ahol én tényleg megengedhetem magamnak azt a jelenleg luxusnak tűnő dolgot, hogy nő lehessek. A transzvesztita hasonlata nagyon fájt, de sajnos az is betalált, mert jelenleg ilyen hímnősen élek, anya és apa vagyok egyszemélyben. Pl a bal válamon hordom a táskám, és azt mondták nekem a minap, hogy a nők azért hordják a jobb vállukon a táskát, mert balról a férfiba karolnak, és én nem engedem oda a pasit. Nem lehet engem megközelíteni, mert sokszor viselkedem pasiként. Szóval nagy baj van a fejemben.
Remélem nem untattam nagyon, kissé bő lére eresztett levelemmel. Ha van még valami, ami nem érthető, akkor nagyon szívesen válaszolok.
Maradok tisztelettel: Éva
Kedves Éva!
Így már minden világos. Mármint a képlet szerint, minden amit leírt talál. Ön tehát azért szerencsés ember egy részt mert az által, hogy a ppszichiátrián dolgozhat, és nem csak gondozóként - betegállástóként, hanem a betegségek természetét értő és érve kezelő "szakemberként" is, nagy mértékben feldolgizhatta a VI. házban és a Vízőntőben álló, rengeteg helyről támadott Lilitje által jelzett karmáját. Hogy ez micsoda, ne kérdezze, mert az analitikus horoszkópokban kb. 18 - 22 oldal, összesen ennnek a leírásávl foglalkozik, és a szintézisekben kétszer 4O - 45 perces hangfelvételen mind csak errőlk beszélek, de a többi elem feltárása során is erre minduntalanul vissza térek. Legyen elég annyi egyelőre, hogy ön, vele születetten, vagyis a mélytudattalanja leg rejtettebb szintjein képtelen az igazi érzelmi elköteleződésre, a bensőséges, meghitt odaadásra, és önt, az egész életében ez a rejtett függetlenségi, kötelékelktől való szabadulási ösztön, hogy ne mondjam rögeszme (mánia) vezérli, és minderre ráadásként ön, amikor konkrét és intenzív tevékenységet igénylő munka nélkül és cél nélkül egyedül, tehát a gondolataival marad, akkor az őrültséggel, sőt: néha még a halállal, vagyis a halálosan veszélyes gondolatokkal, halálos képzeleti elemekkel is kockázik. - Csak úgy jönnek belülről ezek az elképesztő gondolat - ötletei, illetve az, hogy ezekkel foglalkozzék és ezekben a gondolati kockázatokban lelje örömét, mint a Halak és Nyilas karmás embereknek, hogy leigyák magukat, vagy valamilyen más módszerrel "a sárga földig" elkábuljanak (Nem véletlenül kell alkoholistákkal is foglalkoznia).
Szóval, a szakmával semmi baj nincs, köszönje meg az Úristennek, hogy ez ennyire be jött, mert ezek a szembesülések, amelyekkel ott találkozhat, képi - tehát ideavilága szintjén oldják a karmáját. Amivel baj van viszont, az hogy minderre rá rakodik egy másik karmikus determináció, éspedig a munkamánia! Higgye el, ön éppen akkora mértékben lehetett volna (És lehetne) munkakerülő, trehány, csavargó, mint amennyi (Nagy!) mértékben ilyen, zsinorra húzott öntudatos főnövér. És az elkeserítő ebben az, hogy az egyik véglet semmivel nem jobb a másiknál! Nézzen tehát körül egy egy esti sétáján a hajléktalanok tartózkodási táján, fizessen azoknak egy egy deci pálinkát és beszélgessen el velük, ott a helyszínen, nem a korházban (klinikán). - Innen adódik minden baja: attól dolgozik ennyit (Ha jól értettem két, sőt: három műszakban), mert fél attól, hogy valaki netalán a szemére hányná a lazaságot, közömbösséget, trehányságot. Illetve, hogy ez által uralkodni tudjon mindazok fölött, akik ezt nem így teszik. Pl. a volt férjén is, de a férfiakon is (Esetleg még az orvosokon is...) általában. És ezt a kauzális eredetű (Az ön edddigi felkészültslge szerint: pszichés eredetű) munkamániáját arra keni, hogy pénz kell a gyermekek számára építendő új otthonnak, miközben nagyon jól tudja, hogy mindezt lelkiismeret furdalásból teszi, mivel ön képtelen az igazi tényleges elköteleződésre és ezért kellett elválnia tulajdonképpen - sőt: igazából azért, mert direkt egy ilyen gyenge férjet választott magának, akit irányítani tud (Nyilas), és aki mellett éppen ezért nem is kell elköteleződnie! - tehát végül is, az ön hibájából és akaratából kellett a férjét - a gyermnekei apját - ott hagynia, és ezzel egy időben, a gyernekek otthonát képező közösen épített házat is arra, lelkiismeret furdalásból - és ebből eredő sajnálatból - rá és neki hagynia!
Miután ezekkel (Nagyon leszűkített) magyarázatokkal (- Az igazi értelmezéseket melegen ajánlom egy teljes horoszkóp formájában) szembesült, csak az a kérdés, hogy mit lehet tenni?
Egy: Ne hívja a férfiakat pasiknak!!! - Ezt egyszer s mindenkorra tiltsa meg magának fővesztés terhe alatt! - Nem azért mert engem sértene, hanem azért, hogy ilyen semmiségeknek látszó mentalitással se ne zárja el magát az igazi kiegyenlítődés lehetősége elől.
Kettő: hallgasson a lányokra, és ha már tulajdonképpen az apjukkal kötött házasságával elszúrta a családi házat a fejük felől, ne kenje az ö érdekükre a munkamániáját és a tevékenységi mániáját, hanem elégedjen meg az albérlettel, vagy valamilyen állami lakással, és mennyen haza hozzuk becsületes időben, a nyolc órás munkaideje után rögtön és töltse velük a drága idejét, amit ha most el veszítenek, soha nem tud vissza szerezni! Menyjenek együtt sport edzésekre, moziba és színházba, érezze át legalább az anyaságát, ha már a feleség szerepét az irányító - főnök szerepével volt kénytelen felcserélni a karmájával vegyülő Nyilas természete hatására! - Az ön Holdja ugyanis a 8 házban: a halál és az újjászületés (megújhodás házában van), a Nyilas Napja, Vénusza és Neptunusza viszont az Otthon és a család életkörében és egyedül ezek és a Hold fényszögelik egymást pozitívan a sorsképletében, tehát nem a munkájában - szakmájában, van önnek a fő spirituális ereje, hanem az anyaságában és az otthonteremtésben. Ezt viszont nem kell feltétlenül és kimondottan annak a tárgyi létére, az épületre - házra szorítani, mert azt kockáztatja, hogy az épületért való hajszájában - pergésében - azt veszíti el, ami a leg drágább a világon: a gyermekekkel együtt alkotható családi légkör kreatív meghittségét, harmóniáját és lét-biztonságát. És amennyiben sikerül végre vissza anyásítania - és ezzel nőiesítenie magát, majd megfelelő, felelősségtudattal rendelkező férfi is meg jelenik az életében, attól függetlenül, hogy melyik oldalon viseli a táskáját.
Barátsággal: Szilárd
UI. Nem tudom, elég világos-e: azonnal le kell mondania a továbbképző tanfolyamok tartását, és nem sötétedéskor, hanem ebédidőben haza mennie a gyermekeihez!
Kedves Szilárd!
Köszönöm őszinte, kijózanító szavait. Tulajdonképpen pontosan erre számítottam, a saját magam megismerésében addig a sejtelemig jutottam, hogy én vagyok a saját életemnek megkeserítője.
Bár nem értem a részleteit annak, amit leírt a házakkal és a bolygókkal kapcsolatban, de mégis értem a saját életemből.
Azonban azt hozzá kell tennem, hogy a mély tudattalanomért nem lehetek felelős, valamiért csak meg kellett születnem és ezekkel a tulajdonságokkal kell élnem, biztosan van oka ennek. ( Nem tudom, hogyan kell kérni és mennyiért a teljes horoszkópot, amit említ, de nagyon érdekelnének a részletek.)
De muszáj megint pontosítanom. Rosszul éreztem magam a bőrömben és elkezdtem kutatni az okát. Aztán arra jöttem rá, hogy valamit nem jól csinálok és megkerestem önt, hogy segítsen. Közben azonban a átalakulások zajlanak az életemben.
Először is önként és főleg dalolva lemondtam a vezető helyettesi szerepemről egy frissen végzett főiskolás kolléganő javára, abból a képből indulva, hogy én "nyugdíjba" szeretnék menni. Ezt képletesen értem és elmondtam a főnökeinek, hgy én nem akarok papírmunkával tengődni, hanem ápolni szeretnék, és közben reggel útnak indítani (reggeli, tízórai, üdike) a lányaimat és délután meleg ebéddel várni őket haza. Ha erre módom van, boldogan meg is teszem és élvezem minden pillanatát. Persze a főnökség kacagott azon, hogy én 35 évesen nyugdíjas szeretnék lenni, de megértették a kérésemet. A mostani túlterhelődés éppen abból adódik, hogy a stafétabot átadása és átvétele miatt a beosztásban nekem is műszakoznom kell. Csak nappalos műszak, éjszaka mindig otthon vagyok. A doktornővel való egyeztetés után arra jutottunk, hogy én egyműszakban fogok majd dolgozni és csoportokat fogok vezetni, ez az állapot csak márciuig lesz így. Tehát nem akarok én a munka hőse lenni, bár néha van rá hajlamom valóban.
Az oktatással sajnos kötelezettséget vállaltam ami áprilisig tart nagyjából, de az ezzel keresett pénzzel ki tudom fizetni- előre láthatóan - a főbb hiteleimet. Utána már szépen meg tudunk élni az én keresetemből.De valóban érzem, hogy valami sok, csak nem tudtam eldönteni, hogy mit kell abbahagyni. Nagyon örülök, hogy nem a nővérmunkámat. Ez olyan jó hír, mintha egy gennyes fekélytől szabadított volna meg. A házamat már megvettem, hitelből úgyan, de egy kedves kis ház, földi hívságok nélkül, nem messze az anyukáméktól. Nem akarok albérletbe költözni, mert az is kerül annyiba, mint egy törlesztőrészlet és akkor be kell menni a városba, amit nem szeretnék, mert a lányok is ritkábban látnák az apjukat és az apai nagyszüleiket, akiket nagyon szeretnek.
Azért az is izgalmas kérdés, hogy hogyan is volt ez a mi találkozásunk a férjemmel, neki is biztosan van valamiféle "progjamja", amit élnie kell, hogy hozzám vezette a rosszsorsa....
A többi dologban maradéktalanul igaza van és igyekszem ezt nagyon kemény utasításként elfogadni. Biztosan nem megy egyik napról a másikra, de már tudom, hogy mifelé kell törekednem és szerintem már el is indultam ezen az úton.
Nem hívom többé pasiknak a férfiakat, megígérem. Szerintem nem is szoktam, csak az utóbbi időben.
Jah! Amellet, hogy ilyen paraméterekkel születtem, azért van erre egy anyai mintám is, aki éppen ezt sulykolta belém, "ha a belem lóg is , akkor is menni kell" ezt számtalanszor mondta és bizony sokat nélkülöztem őt.
De nem baj, talán még javítható vagyok, talán a még nem késő (nagyon)és helyrehozhatom.
Köszönöm a türelmét és a kijózanítást.
Őszinte üdvözlettel:
Éva