ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - nem veszélyes asztrológus (Győződj meg, ne óvakodj!)

Asztrológiai fórum: Kozma Szilárd és feleségének valamint asztrológus-barátainak fóruma
Pontos idő: 2017.12.13. 10:23

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 24 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2, 3  Következő
Szerző Üzenet
 Hozzászólás témája: Re: Ovóda-téma
HozzászólásElküldve: 2011.09.28. 13:33 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.20. 20:31
Hozzászólások: 485
Tartózkodási hely: Kolozsvár
Napjegy: ikrek
Aszcendens: szüz
Amit én ezen a konfliktusos és vitás helyzeten keresztülmenve jobban látok az, hogy most már biztos lehetek abban, hogy a konfliktus mindig kiérlel a sok szemét mellett értékes felismeréseket is.

Régóta gondolkodom a harc, a csata értelmén és azon, hogy tényleg nagyon fontos életeelem a harcban való részvétel, minden egyéb komponens mellett. Csak itt tudja az ember felismerni, hogy a félelemnek mekkora hajtóereje is van, de mekkora romboló is. Hogy nem úgy kell eljárni, hogy amit az ember nem ismer, elkezd tőle félni, ahelyett, hogy belemenne és megismerné.Hogy nem azért van a harc, hogy benne és általa hősők legyünk, hanem hogy világossá váljon, hogy nincs mitől félni, mert minden bennünk van, amire szükségünk van, csak oda kell fordulni. Hogy nem az a lényeg szerinti értelme a harcanak, hogy győzzünk, hanem hogy részt vegyünk és benne magunkat nemesítsük. Nemesítésen azt értem, hogy a félelmet,lehúzó erejétől megváltsuk és átkonvertáljuk magabiztossággá. Arra az önbzalomra és ősbizalomra, hogy bármilyen élethelyzet adódik, ne legyen az első a stressz, a bizonytalanság,hanem az a tudatosság álljon be, hogy az ember mindig kpes helytállni.

Hogy mi a fegyvere a szellemi embernek? Az igazságra és a Lét tisztítására alapozott Szó. És a Szónak a gyakorlatba való és gyakorlati területekig való beváltása. És mi van segítségére az embernek abban,hogy fegyverét nem ejtheti el úgy, hogy rögtön ne is találja meg újra? Az Egyetemes Törvények. Ha az Egyetemes Törvények alapjain harcol az ember, okvetlenül fejlődik és nem a nyereségért harcol, hanem azért a "dícsőségért", hogy nem árulja el az igazságot. Ahogy Hamvas mondja: ha úgy is látszik, hogy az igazság elhagy, én nem hagyom el".

Mindenkiben ott van és mindenki az egyetemes , kozmikus világrendet hordja alapjainál és az által létezik egyáltalán. Tehát ellensége nem vagyok senkinek. Csak az igazságot szeretem és aszerint beszélek mindenhol, akkor is, ha ez más számára nem így látható.
Olyan igazságot, mint az, hogy a szülés egy egyéni feladat és élmény , én csinálom, legyen akárhány orvos és elmélet , és semmi se helyes és elfogadható, ami ez ellenébe szól. Ha ezt hírdetem is, tűzön-vízen keresztül, akkor is igaz marad és ha nem hírdetem, akkor is igaz marad, de utóbbi nekem nem lesz igaz, csak ha belátom , elfogadom és gyakorlom is.

Ha nem sikerül gyakorolnom, akkor is kitartok amellett, hogy ez a normális, csak én képtelen vagyok véghezvinni, saját korlátoltságom miatt. Mely korlátoltságot is én alakítom magamnak. Ha egyetlen nőnek skerül, nekem is kellene.

Linda

_________________
Semmi sem fontosabb, mint hogy az embernek az érthetetlennel állandó kapcsolata legyen.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Ovóda-téma
HozzászólásElküldve: 2011.09.28. 14:14 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.20. 20:31
Hozzászólások: 485
Tartózkodási hely: Kolozsvár
Napjegy: ikrek
Aszcendens: szüz
Ha az ember attól boldogtalan, hogy nem az élet nehézségeire való edzettségre volt nevelve, akkor gyerekemet igyekszem a lehető legjobban és legnagyobb mértékben arra nevelni, hogy szeresse a nehézségeket és szokja meg, legyen bátorés konfliktusfelvállaló. Ha nem is sikerül beváltanom ezt a meggyőződésemet maradéktalanul a saját életemben, senkit se fogok még véletlenül se arra buzdítani, hogy helyes a kényeztetés és az elnézés.Miért? Mert számomra teljesen világos, hogy nem az az értékrend, hogy fogyasztva kényeskedek és kényeskedve fogyasztok hanem érett ember módjára megnézem mit eszek , mennyit és miért értékes számomra az, amit végzek, amit gondolok, ahogy gondolom.

Ha visszalépek ettől és másnak mást beszélek, mint amit igyekszek beépíteni saját életemben, azzal elsősorban önmagamnak ártok, mert önmagam is elbizonytalanítom. Mást meg félrevezetek és összezavarok, a világos logika helyett.

Tehát inkább támadják az én szempontjamat és állítsák be azt hülyének, mint hogy az igazságot eláruljam. És inkább legyen hülye az, ami hamis, mint normális az, ami igazságtalan. Attól nem múlik el semmi, ha rossz néven nevezik. De attól a pozitív oldalát veszi fel a helytelen, ha vizsgálattal és átélve azt, kiderül, hogy mi értelmes. Fény vinni, értelmezni. Ez a Lét fix pontja, amihez mérek.Emellett kitartok. Semmivel sincs kevesebb jogom kitartani mellette, mint másoknak a helytelen, át nem vizsgált, fel nem ismert helytelenségek mellett. De ugyanaz a dolgom , mint másnak: a Létet tisztítani, fenntartani.

Az igazságot nem én alakítom ki, csak megláthatom. És megmaradhaok benne. Oszthatom is. Mindenki teheti, mint ahogy teszi is.Azt ossza, ami az övé. De nem az osztástól lesz valami igaz.Tehát nem kell attól félni, hogy valakire "ráragad" valami, abból, amit én mondok, mert a beeresztő, felfogóképessége mindenkinek saját döntésétől függ.

Tehát köszönöm, hogy ezeket ezentúl is tisztán láthatom, köszönhetően a kismamaklub konfliktusnak is.

Linda

_________________
Semmi sem fontosabb, mint hogy az embernek az érthetetlennel állandó kapcsolata legyen.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Ovóda-téma
HozzászólásElküldve: 2011.09.29. 12:40 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 00:08
Hozzászólások: 235
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Halak
Aszcendens: Kos
Válasz Zsuzsának, aki azt a következtetést vonta le, hogy mi "megrendelésre" készakarva, összegyezetten szét akarjuk zülleszteni a kismama levelezőlistát. Később a levelem után már, megírta, hogy képbe tették a moderátorok a helyzettel, de azt valahogy elfelejtették a listán közölni. Nem is állt különösebben érdekükben.

A konspirációs levél tehát:

Egy kicsit hibásnak érzem magam az egész vitában. Miért is szólal meg az ember? Legkönnyebb lenne, ha nem reagálna. Ugyanakkor, vannak pillanatok, amikor annyira zavaró valami miatt az érkezett levél (Zavaró= érthetetlen álláspont; eddigi ismereteidnek ellentmondó tények felsorakoztatása; esetleg hangnembeli problémák) - hogy megemelem a kalapom az előtt, aki higgadtan továbbsiklik felette. Pedig biztos jobb - legalábbis a saját idegrendszerének :-D Hozzátartozik, hogy ez temperamentum kérdése is, jómagam világéletemben hirtelen ember voltam, ugyanakkor állok elébe, ha valaki logikusan meggyőz, elfogadom (sokszor van is rá példa)
Vitatkoztam régebben az immunrendszer kérdése körül Ritával, olyan elméletet mondott, amit az én tudásom nem tud befogadni. Egyet-kettőt morogtunk, aztán átmentünk privátba. Nem harapta le a fejemet, elmodta az Ő álláspontját. Most nem mondom azt, hogy meggyőzött, de mindenképpen elgondolkodtatott, hogy az igazságnak több megközelítése is lehet. És meglett a "kompromisszum" is : éljünk egészségesen, s nem leszünk betegek ;-)))
Ugyanakkor az elmúlt hetek vitái mások voltak: már arról szóltak, hogy ki kibe kössön bele. Itt legjobb lett volna hallgatni, de akkor meg minek van a lista? Anyuka megkérdezi: szerintetek jó oviba adni vagy sem (most egy sarkított példa). Senki ne reagáljon, Anyuka ne tudja meg a véleményeket, mert menetközben közelharc alakult ki? Hát nem tudom, mire is van a lista.... Ha én kérdeznék valamit, akkor - akár viták árán is - szeretnék információhoz jutni. Mellesleg a vitában is sok-sok hasznos infó elhangzik, csak győzd kiszűrni....
De ahogy ezt a linket bemásoltátok, megértettem: Viola azért lett Linda és Maresz által ideinvitálva, hogy amennyiben lesz ideje, "ossza" a népet. (javítsatok ki, ha rosszul értelmeztem, nem akarok senkit bántani, csak én ezt szűrtem le). Tehát akkor elmondhatjuk, hogy nem a kismamák változtak ekkorát - hanem szándékosan hívtak ide egy "speciálisan képzett" provokátort. Megjósolták a csillagok állásából, hogy így szétzüllesztik a csapatot. (jó, ez rondán cinikus volt a részemről, ne haragudjatok..... ezzel sem akarok senkit különösebben bántani, csak most jó mérges vagyok)
Szóval összegezve: a viták "megrendelésre" jöttek. Ezek után a honlapra áthelyezés sem fog sokat segíteni a dolgokon. A szabályzat betartatása hamarabb. De ez az én privát véleményem, semmi komolyabb alapja, csak én így látom, és pont :)


Kedves Zsuzsa,

Mivel már mindenkit kitiltottak, aki érdemben válaszolhatna ezért nekem kell válaszolnom a kérdésedre és az okfejtéseidre, mert azt látom mind minket kritizáltok, s velünk igazságtalankodtok itt nagy lazán.
Még volt valaki valami hasonlót írt, már nem tudom, ez a levél is csak most akadt meg a szememben.
Először is éppen fordítva van, mint ahogy te kikalkulátad. Én például kb. egy éve lehetek a listán és az otthonszülésem élményének leírásán kívül semmihez hozzá sem szóltam ez idő alatt.
Az ovikezdéshez is azért szóltam hozzá, mert megkért Linda, hogy szóljak hozzá, hátha többet megértnek az anyukák és nem küldik ideje korán a gyereküket bölcsibe, meg napiba stb.. . S mivel én már igen kényelmetlen helyzetben voltam egy ez irányú kérdésre való válaszolás halogatása miatt a fórumomon, gondoltam időt szakítok és megírom azokat a következtetéseket, amikre az évek folyamán a négy gyerekem nevelése és az asztrológusi munkám közben jutottam. Meg is írtam egy részét, azzal a szándékkal, hogy még foglalkozom vele, kiegészítem és majd felteszem a honlapomra. Mert ide ugyebár asztrológiai és szellemtudományi vonatkozású megközelítéseit nem vettem bele, éppen a jelenlevők ez irányú tájékozatlanságára (egyeseknek irritációjára, ellenállására, ) való tekintettel.
Miután ezt megírtam s feltettem, nem szerettem volna, hogy azonnal, lazán lenullázzák, nem azért mert dolgoztam rajta és az időmet töltöttem, hanem azért mert meggyőződésem, hogy senkinek nem használt volna, s ezért nem egyeztem ki. Ezért is reagáltam úgy ahogy reagáltam.
Voltak páran, akik kioktatásnak vették, mert sértette itt, ott őket s ennek fejében ők kezdtek engem mindenféle a témába nem illő félrevezető megjegyzéseket és kioktatásokat is végezni, annak ellenére, hogy leírtam nem nézek le senkit, megértek emberileg másokat stb., stb.. Nem volt más a hangnemem mind, amit szoktam máskor is használni, maximum egy kevéssel lehetett nyomatékosabb, mert nekem is vannak idegeim és az egyértelműen szemtelenkedő, lekezelő, máskor meg egyenesen a személyemmel csúfolódó megjegyzéseket is lereagálják. Értem itt leginkább a folyamatosan fölényeskedő András Zselykét. Azonban túl tettem magamat és amelyik egy adott határon alul volt, arra már nem is reagáltam. Mint ahogy nem folytattam adókérdésre való választ sem, mert mire lett volna időm válaszolni, már csak a támadásra ment ki minden itt a listán s alig lehetett normális következtetésre jutni. Ilyen kezdettől fogva ellenséges körülmények között tulajdonképpen, meg miért tegyek egy idő után akár egy lépést is?

Nos, nincs benne titok, közben a városban találkoztam Szilárddal, vagy telefonon beszéltünk már nem tudom,de elpanaszkodtam, félig viccesen, félig komolyan, hogy egyes édesanyáknak mi jut eszükbe a közvetlen szülők által történő gyerekgondozásról, gyereknevelésről, s mikkel érvelnek. Ő ajánlotta fel, hogy kérjek meghívót Violának többszem, többet lát alapon. Amit végül is nem is kértem, sőt, akkor azt mondtam már akkor Szilárdnak majd boldogulok jómagam is. Ebben azért tévedtem, mert Linda nélkül és a többi jóindulatú hozzászóló nélkül, hamar zátonyra futott volna az egész, mindenféle értelmes végszó nélkül. Nos, ezért kérdez rá a fórumon Szilárd, hogy Violának miért nem engedtük be ebbe a „díszes társaságba”J. Közben meg ettől függetlenül Linda feltette a kezdeti hozzászólásom és a rá adott válaszok egy részét, amit olvashattok az Astrologoszra. Nincs itt semmi titok, sem konspiráció, sem rosszindulat, sem megrendelt balhé, sem másféle agyrém. Nem is volt soha a részünkről. Nem is tudom miként tudsz ennyire begerjedni, hogy ilyeneket feltételezz, s még azt mondjátok, hogy én, vagyunk a békét nem ismerők. Rengeteg megalázást, burkolt célzást lenyeltem itt s egyáltalán nem volt felemelő tapasztalat veletek lenni nekem sem . Az időszak alatt, ameddig itt voltam a listán egyébként egyetlen gyermekáldással és neveléssel kapcsolatos téma sem volt feldolgozva, elmélyítve. Mostmár értem miért, de honnan tudhattuk volna, hogy ez itt nem is lehet cél, mert tekintettel kell lenni mindenkinek az érzékenységére és kényelmeire, az életfeladat kerüléseire, a hibáira stb., hogy minél több tag gyűljön és egybenmaradjon. Az egyetlen új és jó információ, amit kaptam az Ünige szülésélmény leírása volt, az előtt sem és azután sem semmi. Minden köszönetem ezért.:)

Nekem pl. a négy gyerekemmel azt hiszed, hogy ez a legfontosabb elfoglaltságom, hogy olvassam a cinikus megjegyzéseidet? Bele gondoltál egyáltalán miket írsz? Vagy a tagokra való tekintet, csak rám és Violára és Lindára vonatkozik, esetleg.:) Mert egyre inkább azt látom.


Vagy talán Szilárdnak, Violának a szintén négy gyerekével gondolod, hogy unatkoznak s nincs jobb elfoglaltságuk? Netán Lindának?
Már megbocsáss, de nem én, vagy Linda, vagy Viola a dühöngő, a kíméletlen és a fenyegetőző.
Ennyi lenne a válaszom és remélem segítségedre voltam.
Itt van a fórumom ahol megnézheted a korábbi bejegyzéseket:
http://belsokor.asztrologia.ro/


Üdvözlettel: Dénes Mária

Sebestyén, Előd, Csilluka és Szabolcs

_________________
Mária

A lét megismerése a bátorságon és személyes áldozaton keresztül vezet, s ki kell lépnünk a megszokott komfortzónánkból, elõítéleteinkbõl, ennek érdekében.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Ovóda-téma
HozzászólásElküldve: 2011.09.29. 15:26 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 00:08
Hozzászólások: 235
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Halak
Aszcendens: Kos
Kedves K és Anyukák!

Maria,


Én nagyon sajnálom, hogy még mindig a lelkiismeretfurdalás keltést hozod fel, én ezzel kapcsolatos gondolataimat leírtam már, nem kívánom megismételni.

A baba nevelést meg hiába mind "vágod" a fejemhez mellékesen, mert személy szerint azért nem szóltam hozzá a vitához, egyrészt mert jómagam is igény szerint szoptattam és szoptatom a babáimat, az elsőt kivéve, ahol igyekeztem az órákat betartani.
Az asztrológiát meg azért nem tudtam kihagyni, mert éppen ez különböztet meg minket, mivel a segítségével lehet megérteni sokmindent, ami egyébként csak találgatás, tapogatózás, ellentmondás tárgya. Nekem nem kell a Jóistenre hivatkoznom annak megindoklásáért, hogy miért voltak foganási nehézségeim, s miért van csak két gyerekem. Ugyanis nekem nekem nem voltak foganási nehézségeim, nem is csak két gyerekem van, de nagy szeretettel segítettem olyanokon, akinek voltak ilyen problémáik s nem kellett 9 évet várjanak. Hála mindenkinek, az Istennek is.:)
Ugyanis amennyiben az anyánál és a nagyanyánál, gyermekellenes gondolatok és életérzések halmozódtak fel különböző okok miatt, akkor az utódok olyan gondokkal fognak küzdeni mind te is, persze önkéntelenül és öntudatlanul s azokat az önkéntelen tévképzeteket kell beazonosítani és jó tüzetesen megvizsgálni, majd feloldani . Ilyen jellegű tudattalan család és gyermek elhárítási és nőiesség elutasítási problémákra, s ebből eredő családi problémákra, feszültségekre, utal csak kissebb mértékben a görcsös menstruáció, a gyomor problémák, a petefészek problémák is. Sőt, amikor valakinek a gyermekáldásról s a közvetlen gyermeknevelésről az összezavarodott afrikai nők szélsőséges helyzete jut eszébe önkéntelenül, miközben ő az agyon egészségügyezett Amerikában él s készül a Svájcba költőzni, az is erre utal. A lucskoskáposzta filozófiáról nem is beszélve :) Valahogy ezek a hozzászólások senkinek nem utötték meg a fülét itt a listán, az enyémet pedig verték szét. (Az adózásos megközelítést kifelejtettem.) A moderátorok is azzal voltak elfoglalva, hogy megsértődtek egyesek nagyobbrészt, bár elismerem, hogy nem akartak kimoderálni. Ezért láttam kezdettől fogva, hogy steril itt valami, minden nagy gyermekcentrikusság ellenére. Igazából utólag nem bánom, hogy feltettem a verset, mert legalább egyértelművé vált, felszínre került, hogy milyen rejtett gyermekvállalás ellenes képzetekkel van tele egyes okos és tanult édesanyák tudattalan lelki és képzeletvilága. Biztos vagyok benne, hogy az ilyen édesanyák egy, maximum két gyereknél (azt is csak sok év múlva) soha nem fognak tovább jutni (ha ezt a problémájukat nem tudatosítják). Innen is érthető miért mondja a magyar nyelv egy gyermek nem gyermek, s kettő is csak alig gyermek, s három három gyermek kezd az igazihoz közeledni. Ezt egyáltalán nem fölényeskedésből, kiktatásból, hanem segítő szándékkal, írom és megkérlek igyekezzetek felülemelkedni már azon, hogy itt leragadjatok. Bár azt hiszem hiába, de hát lehet engem szétszedni, kritizálni ezért attól a valóság, vagy ahogy Linda írja egy helyen,: a probléma marad. Gondoltam arra is írok Katinak privátban ez ügyben, ő talán jobban megérti miről beszélek, de aztán látva a minden irányba kiengesztelni igyekvő írásait letettem róla.

Visszatérve a szoptatásra éppen mondtam Violának (aki nem is tudta), hogy a kisbabám jelenleg mellettem alszik éjszaka egyszerű oknál fogva, hogy szeretem ha mellettem van, meg könnyebb éjszaka megszoptatnom. Mi asztrológusok sem vagyunk egy kaptafára húzva és írtam volna is a listára e tekintetben, de későre vettem észre a fejleményeket.


Persze Viola fogalmazhatott volna körültekintőbben a szeret-igényt illetően, de mivel a kisbabák milyen neki is van, ha jól sikerültek ilyen szempontból s nem görcsöl a hasuk és nem görcsöl az anyuka sem mellettük, sokat alaszanak és a növekedéssel vannak nagyrészt elfoglalva, tehát ezért egyáltalán nem trafált annyira mellé, mint amennyire itt utólag fel lett ez fújva. A két órás sirás, ha jól értelmeztem, vagy miről volt itt még szó, én ezt nem próbáltam, úgyhogy nem kívánom kommentálni sem, volt eleget.
Azonban a tegnap voltam Violánál és ha hiszitek, ha nem Viola is óriási szeretettel és gyöngédséggel szoptatja és gondozza a kis Ividő lányát, sőt még ellát három másik kislányt is, akik nem is övéi,:) persze lehet van akit ez hidegen hagy.., én éppen ezért.nem hiszem, hogy hiány lenne Violában szeretetből és áldozatkészségből.:). Sőt még egyébre is jut ideje, mint annak egy részét láthattátok.

Nos, leírtam röviden ami a szívemet nyomta. Megértést kérem, hogy meg kellett sértenem a szabályokat, úgy néz ki inkompatibilisek vagyunk.
Részemről sem fogtok kényelmetlenkedésekbe, vagy kellemetlenkedésekbe, levélszaporításba ütközni a továbbiakban, mert ezennel leíratkozom önkéntesen.


Üdvözlettel: Dénes Mária és a gyerekek

Sebestyén, Előd, Csilluka, Szabolcs

_________________
Mária

A lét megismerése a bátorságon és személyes áldozaton keresztül vezet, s ki kell lépnünk a megszokott komfortzónánkból, elõítéleteinkbõl, ennek érdekében.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Ovóda-téma
HozzászólásElküldve: 2011.10.02. 10:38 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 00:08
Hozzászólások: 235
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Halak
Aszcendens: Kos
Úgy érzem még az ügyhöz tartozik a stilusunk tekintetében, bár lehet nem ebbe a rovatba kellene feltenni, de nincs jobb ötletem hovátegyem. Ugyanakkor van pár kérdés, amit a válaszban megírtam, s amit megakartam írni úgy általában s ide is, kissé kibővitve, de mostmár így is jó, mert nem tudom mikor veszem rá magamat még.

Előtte felteszem a K levelének az idevonatkozó részét, az előbbi hozzászólásban nem tettem fel.

Ja, es meg valami: nekem ,,csak " ket gyermekem van, nem azert, mert ,,bunos"", ,,elore jol kigondolt terv szerint" sorvasztani akarom a nemzetet, hanem azert, mert ennyivel aldott meg a Joisten. Az elsore kilenc evet vartam, a masodikra tobvabbi negy es felet...es egyiket sem hagytam orakig sirni, sot, meg percekig sem, hanem annyit hordtam, tartottam olben oket, amennyit akartak es akartam. Es hadd dontse el ezt , es meg sok mast minden egyes edesanya, anelkul, hogy egyesek lelkiismeretfurdalast akarnanak okozni nekik, nagy szavak es elmeletek moge bujva.

Most látom Kolozsváron senki nem használ ékezetet "elit" körökben. Nem csoda, ha még a hungarológusuk sem.

Eddig Tisztelt Maria!

A kismamaklubnak tagja vagyok, az olvasottak kesztettek arra, hogy Onnek maganlevelet irjak, "hatszemkozt". Megprobalom roviden megtenni.
Nemreg foglalkoztatott a gyermeknevelesrol szolo levele. Mély tiszteletet ebresztett bennem, olyannyira, hogy ferjemnek is a tudomasara hoztam, zsufolt programja es egyebek ellenere.
Elveit megertem, tiszteletben tartom.
Az utobbi napokban folytatott szoparbajok azonban ugyanolyan mely ellenszenvet valtottak ki belolem.
Edesanyam szokta mondani, hogy nem mindegy hogyan adod elo a mondanivalodat. Igy a stilus miatt elvesz a lenyeg. Masreszrol ha az anyai szeretet mellett a gyermekei az embertarsaik lenezeset es a civakodast tapasztaljak, akkor hiabavalo az egesz torodes.
Nem is akarom minositeni a kritikait, amivel ertekes embereket dofkod.
Egy nemzetet nemcsak nemzessel lehet fenntartani (ez ugy ertettem fontos az On szamara), hanem lehet meginkabb az osszefogassal. De ennek hianya sajnos fo tulajdonsagunk, amint a mult is ezt bizonyitja. S nagy banatomra nem vagyuk kepesek tanulni belole.
Es az osszefogas alatt nem azt ertem, hogy mindenre bologatni kell, termeszetesen a vitaknak meg van a fejleszto szerepuk, de nem ahogy Onok az utobbi napokba tettek, gyalazatos modon.
Ugyanugy nem nezem jo szemmel a tobbi szemelyeskedot sem, de On nagyon atugrotta a hatart! Es aztan "diadalmasan" levonul a szinpadrol. Hadd ne elemezzem ezt tovabb.

Tarsainak meguzenheti, hogy a szemelyes jogaiban sertettek jogosan fordulhatnanak a birosaghoz. Ebben nem akartam reszt vallalni, pedig szakmam. Eppen azert, mivel nem vagyok az ilyen jellegu marakodas hive.

Elismeresem jeleul e levelet elkuldom Sz Knak is, akivel On igazsagtalanul kikezdett; Aki mindennapi tevekenysege altal sokat segit a kozossegunknek, amiben oszinten sajnalom, hogy Onok tovabbra nem leszek jelen.

Egy jobb belatas remenyeben,

Ágó

A válaszom erre eredetileg az volt, hogy
Köszönöm a fáradozását, elismerését.
A válaszom az, ne raboljuk tovább véges életidejét ebben az ügyben.

Másnap adtam egy hosszabb választ, s mivel olyan dolgokat írtam le benne amit szerettem volna amúgy ide is megírni, igaz kissé jobban kibontva ezért felteszem ide is.


Kedves Ágó,

Úgy gondolom pár szóval elmagyarázom mégis, miért láttam a tegnap és látom ma is időpocséklásnak a kiegyezést .
Nagyon jól értem én Ágó ír a diplomatikus, kedves úgymond szőrmentére történő közlési módról.
Azonban, ha én ez szerint kezdek menni, akkor olyan virágnyelvet kell alkalmazzak a kismamaklubbon, amelybe néha egyenes éppen a lényeg veszhet el. Nem akartam ezt megkockáztatni, már csak azért sem, mert nincs az a virágnyelv ami ne okozna kissebbrendűség érzést, lelkiismeretfurdalást, ellenállást abban, aki e tekintetben negatívan érintett. Ezt saját magamról tudom, emlékszem azokra az időkre amikor még egy, vagy két gyerekem volt. A harmadiknál mikor megszületett hősnek éreztem magam, a negyediknél úgy érzem ez a világ legtermésztesebb és legnormálisabb állapota. Fáj a szívem, lelkem (az egyetemes anya fáj bennem, de kérem ne vegye valami pátosznak, hiszen mindannyian kapcsolatban állunk ezekkel a világteremtő erőkkel) mikor látom, hogy vannak nők, akik ebből nullát értenek, s csak spórolnak, spórolnak a gyermekáldással s nem látják ennek a szakrális mivoltát.
Így aztán megteszek én is amit megtehetek, amikor lehetőségem adódik és időt szakítok rá. Sikerül ahogy sikerül, hiszen az én képsességeim és időm is véges,ráadásul egy ilyen portálon ahol sok egy, két gyerekben képzelgő nő van ez konfliktus nélkül lehetetlen, vagy meg kell maradjak a liberális ki igy gondolja, ki úgy elven. Ennél én nem tudok megmaradni és nem is akarok, és nem is kell. A bennem élő szellem ellen vétek, hiszen nem ez a normális anyai állapot. Lehet nem ért az egész levélből egy kukkot sem:).Lényeg, hogy ezért nem is szoktam nagyon írogatni ilyen helyekre, legalábbis egyelőre nem, hanem inkább olyan helyre, ahol erre fogékonyabbak s nincs annyi gáncsoskodó. Világiasan nézve én megértem a moderátorokat, hogy csak liberális és napilap mélységét is alig súróló alapon lehet egyebentartani egy ilyen nagyobb csapatot. Kell ez, jó lehet ez is bizonyos fokig. Legalábbis jelenleg így gondolkozom, de még lehet mélyebben megvizsgálom a kérdést. Így ebben a formában azonban nem felel meg nekem, túl szűk, meg ott vannak és ott is lesznek az állandó kötekedők, akik nagyon fárasztanak.
Sz K én nem sértettem meg, ennélfogva bocsánatot sem kell kérnem tőle.
A kilenc év gyermekáldásra várás engem mellbevert. Egyáltalán nem tartom normálisnak. Miért ne fejezhettem volna ki ez meggyőződésemet, hiszen foglalkoztam ezzel a témával eleget az idők folyamán. Ja most jut eszembe fölényeskedtem így gondolja, de hát lépés előnyben is vagyok ebben a tekintetben. Miért kellett volna ezt véka alá rejtenem és álszerénykednem. Ő hozakodott elő ezzel, nem én, s ő mind mondta, milyen jól szoptatta és gondozta a két gyerekét, nem úgy mind mi, akik síratjuk, miközben lelkiismeret furdalást akarunk kelteni más nőkben minden áron, ha nem úgy élnek mind mi.
Azt az idézetet gyermekapasztással be sem kellett volna tegye, senki nem kérte rá. A magyarázata hamis volt. Mit finomkodjak ezen.
Vagy talán el kellett volna fogadnom a Jóistenre való hivatkozását. Miért? Mit ér a tapintat, ha közben elveszik az igazság. Vagy alázkodjak meg a végtelenségig és kérjek bocsánatot, hogy egyáltalán írhatok, ez után csak az következik, azért kérek bocsánatot, hogy egyáltalán létezek a négy egészséges gyerekemmel, az otthonszüléseimmel és azokkal a gyerekekkel akik az én segítségemmel is egészségesen megszülettek és boldogságot hoztak családokba. Ne haragudjon Ági, de hányingerem van ettől.
Lehet hogy nagyon sokat tevékenykedik és jól is K, én ezt soha nem vontam kétségbe, lehet, hogy nagyszerű nő egyébként, de ez az én szememben nem jelenti azt, hogy mindent el kell fogadjak tőle, vagy akár mástól, csak azért, hogy a csapatnak az ők moderálási szempontjaik szerint, nem pedig az igazság szempontjai szerint, jó legyen. Mérlegeltem mielőtt megírtam a levelet.
Még így is engedtem abból a róvásomra, amit eredetileg meg akartam írni. Ha Ágónak még így sem emészthető, hát azt kell mondjam, hogy nincs mit tenni. Inkompatibilisek vagyunk ezen a szinten egyelőre, de őszintén reménykedem benne, hogy lesz egyszer idő mikor talán nem leszünk azok.
A nemzetet legelsősorban nemzéssel lehet fenntartani, már a nevében is benne van. Miután ezek az alapok megvannak jöhet és kell jönnie az összes többi amiről Ön ír. Ez megkerülhetetlen. Lépcsőfokokat nem lehet átugrani, vagy igen, de a megfelelő következményekkel, a sorvadással. Lásd Kolozsvár 11 százalékát, amiről a magyar egykérő, kétkéző anyák is tehetnek, nem csupán a betelepített románok.El lehet olvasni Vass Albertet ez ügyeben,hogy mit ír trianonról, ha nekem nem akar hinni.
Engem elsősorban nem nemzeti érdekek vezéreltek a gyermekvállalásban, hanem személyes belátás, elfogadás és szeretet i,s mondhatom. Habár pl. a zsidókat deklaráltan ez a nemzeti fennmaradás vezérli mikor 5-6 gyereket vállalnak általában és működik is az ortodox zsidóknál. Szeretik a nemzetüket és nagyra tarják és ezért fontos nekik a gyerekvállalás.

Mégegyszer köszönöm azért a fáradozását és mint látja vissza is adtam.
Jó belátást és irántam és társaim iránt érzett, igazságban való kiengesztelődést kívánva, maradok tisztelettel a jószándéka iránt : Mária

U.I. Megkérem további aggályait mostmár lehetőleg ne írja meg, hanem próbáljon meg újszerűen más perspektívából is gondolkozni, mert jómagam sem szeretném ha a marakodás szintjére süllyedne a kettőnk közötti levélváltás. Ha netán kioktatásnak veszi, akkor vegye úgy, hogy meg sem írtam az egészet, hanem magamban gondolkoztam csupán.
Látja tudok liberálisan nőies is lenni, csak van mikor ennek semmi értelme sincs.

_________________
Mária

A lét megismerése a bátorságon és személyes áldozaton keresztül vezet, s ki kell lépnünk a megszokott komfortzónánkból, elõítéleteinkbõl, ennek érdekében.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Ovóda-téma
HozzászólásElküldve: 2012.07.23. 23:02 
Offline

Csatlakozott: 2010.10.29. 18:06
Hozzászólások: 32
Tartózkodási hely: Érd
Napjegy: rák
Aszcendens: skorpió
Kedves Szilárd és persze Mindenki!

Érdekelne a véleményetek az otthonoktatással kapcsolatban. Azt értem, hogy a gyermek 7 éves koráig otthon a helye, ha van rá lehetőség, akkor ovi helyett az édesanyja nevelje, hisz az otthonra, a szülőkre, a testvérekre van ilyenkor szüksége, szocializálódni ráér iskola években is. Viszont egyre inkább azon gondolkozunk a férjemmel, hogy hogy is lehetne úgy az oktatást megoldani, hogy egyrészt ne kelljen annyi felesleges információt magukba fogadniuk (szerintem jó, ha a fele tananyag szükségeltetne a gyermekeknek, a másik fele helyett meg számtalan életre tanító dolgot lehetne tanítani nekik) másrészt meg nem lehet eltekinteni attól az esetlegesen negatív hatástól, amit a tanárok világnézetei illetve a többi nem megfelelően nevelt gyermek tesz a gyermekeinkre. Magyarországon van lehetőség otthon oktatni a gyermekeket, amikor is csak félévente kell bemenni levizsgázni a tantárgyakból, de a tanulás mikéntjét nem nézik, azt a szülő oldja meg. Előnye lehet, hogy saját tempóban lehet haladni, nincs "sokk"-ban tartva a gyerek a folyamatos készenléttel a tanulásban, sokkal kevesebb időt kell rászánni, szemben a hagyományos "ott van az iskolában aztán hazajön és még órákat tanul" így sok időt fel lehet használni valóban értékes dolgok megtanulására, tulajdonságok formálására. Szerintetek elég, ha 7 éves kor felett is "csak" a testvérek, unokatesók, szomszéd gyermekek körében van a gyermek hasonló korúak között és a főszerep az életében valamint a példa továbbra is csak a család? Nem tudom eldönteni, hogy jót tennénk-e vele, ha otthon oktatjuk őket a felnőtt életükre nézve. Nem-e maradnak ki sok dologból, ami az iskola léttel jár, amiből ha kimaradnak, felnőttként nem tudnak esetleg bizonyos helyzeteket megfelelően kezelni. Igazából itt nem arról van szó, hogy az ember burokban tartja őket, pont ellenkezőleg ezzel számtalan más, értékesebb dolgot szeretnénk nekik megmutatni, mint amit az iskola valaha is adhat. Nekünk legalábbis nem adott.

Gitta


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Ovóda-téma
HozzászólásElküldve: 2012.07.24. 16:05 
Offline
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 22:01
Hozzászólások: 3639
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Skorpió
Aszcendens: Oroszlán
Kedves Gitta!

Mielőtt a volt feleségemnek az agyát és a lelkét az anyja teljesen bekavarta volna, Emővel mi is ezen a lehetőségen gondolkoztunk sokat és fel is vettük az itteni otthon oktató szülőkkel (Székelyudvarhelyen vannak ilyen családok legközelebb) a kapcsolatot és Emő belé is merült a témába.... - De, még azt is lehetségesnek tartom, most, hogy ez így fel merült, hogy a volt feleségemnek a hivatásos tanító anyja, azért manipulálta rá a lányát arra, hogy nem lehet mellettem boldog és feltétlenül meg kell keresnie a boldogságát máshol, mint a családjában, hogy NE FOGLALKOZZON ILYEN (rá nézve) VESZÉLYES HÜLYESÉGEKKEL! - Elnézést, hogy nekem még erről is ez jut eszembe, mint Mórickának, de ahogy írom e sorokat egyre hihetőbb számomra, hogy emiatt is vált sürgőssé Magdikának a lánya más, "normálisabb" útra való térítése....
Szóval a témát jól ismerem, és amennyiben Mo-n van ilyen lehetőség hivatalosított tormában, mindenkinek ezt ajánlom, hogy végig csinálja. Medárda már hét évet végzett, és azon kívül, hogy azt kell látnom, hogy reggeltől estig a tanulással van elfoglalva, és nagyon sajnálom szegényt, tehát, hogy le van foglalva és addig nem ábrándozhat más dolgokon, semmilyen előnyét nem találom annak a sok szamárságnak, amit feleslegesen bele gyúrnak. Sőt: amint mondod: igen nagy mennyiségű és jó minőségű éberségembe kerül, hogy azt a sok disznóságot és fogyasztói faxnit és erkölcstelenséget, amit ott láét és hall, és akaratlanul is, néha át vesz, vagy át venne, kivédjem. Mondhatom, hogy az egész nevelésemnek a nagy része, az iskolában történteknek és az ott felszedett tévelygési erkölcsi szokásoknak a kivédésére megy el. És, ahogy írod Gitta: Sok esetben a tanárok világnézetének a gyermekeinkre eső káros befolyása sem elhanyagolható szempont. Hiszen az pl., hogy már a harmadikos Etelka is, a youtoube-ra feé tett ide vonatkozó interjúban, Ödinek nevezte, az én cenzúrázási igyekezetem ellenére a volt Festészet-tanárját, nem az ő hibája és főként nem az enyém, hanem a művész-tanáré, aki nem csak, hogy így nevezteti magát a kisdiákokkal is, de így is viselkedik előttük - velük.
Ha van tehát lehetőségetek, legalább 9 osztályig ne küldjétek a gyermekeiteket iskolába.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Ovóda-téma
HozzászólásElküldve: 2012.09.03. 15:53 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2009.01.28. 10:06
Hozzászólások: 180
Napjegy: Rák
Aszcendens: Oroszlán
Óvoda és iskolakezdés margójára

Amióta a gyerekeim óvodába kellett adnom, mindig rossz érzéseim voltak. Mindeddig csak ez a fajta anyai féltés uralkodott rajtam, de igazából nem tudtam, hogy miért van ez, és így megmaradt, hiszen inkább elnyomtam és az én túlféltésemnek hittem, miközben ma már úgy gondolom, jogos volt.

Az én gyermekeim kisebb súlyú, inkább sokáig nézelődő fajták és sokszor tapasztaltam azt gyerektársaságban, hogy könnyen félrelökik, elveszik tőlük a játékaikat a megtermettebb gyermekek. Kisebb korban (9 évig biztosan, de lehet ez 14 is) az erőszakosság és a többlet súly, magasság számít. Hiába mondjuk vagy akarjuk gondolni, hogy ez nem így van, kisgyerekeknél mindig az erősebb győzedelmeskedik, hús-vér fölény van. Egy óvodában a létszám kb. 25 gyerek, erre 1 óvonő van, csak akkor van 2 ha ebédeltetni, altatni kell, vagyis amikor kézzel nem bírható munka van. Sokszor az udvaron csak a szokásos beszélgetésüket ejtik meg egymás között, nem vitatatom félszemmel a gyerekeket felügyelik, de milyen jelenlét ez? Sokszor kaptam azt a választ, hogy a gyengébb gyereknek is szokni kell a helyzetet, mert majd megunja egyszer a sok félrelökést, fölényt, megalázást és visszavág. Meg kell tanulnia. Hát most már általános iskola felső tagozatát koptatják a nagyobbik fiaim és azt látom, hogy még mindig normálisan tudnak játszani és nem nagyon tudnak visszavágni. Kérdés, hogy ez a cél? Erőszakra erőszakkal válaszolni, ami csak olajat önt a tűzre és csak nagyobb verekedés lesz belőle? Nekem nem ez a célom, de nem is vagyok ebben a helyzetben. Olvasgattam a neten mostanában és arra leltem, amit én is alá tudok támasztani, hogy a bántalmazottak beleragadnak ebbe a szerepbe és nem tudnak visszavágni soha. Adottak ugyanazok a játszmák, szituációk, a keret hozzá és ez csak folytatódni tud. Eddig a pontig nem jutottam el soha, hogy ezt lássam. Mivel a gyengébb gyerekek védtelenek, mert erőfölényük nincs még akkor sem, ha azonos a korcsoport(!!) csak az ott lévő erő és hatalmi fölénnyel rendelkező óvónőknek kell tudnia megvédeni a gyerekeket, akinek ez a feladat lehetetlenség, hiszen egyedül nem lehet átlátni a helyzeteteket, és minden gyerek mellett ott lenni. Mivel nem tudják megvédeni a gyereket, nem az anyukának kell akkor ezt megtennie? Na erre gondoltam én, hogy túlféltés, közben egy olyan helyzetbe küldöm így a gyerekeimet, ahol eleve vesztes szerepet tanulnak meg és ez kihat a későbbiekre is. A félrelökött, megalázott(fizikai és lelki) helyzetekből nincs kiút. Jó esetben az intézményekben foglalkozás van, ami annyira leköti a gyerekek figyelmét, hogy nem a karmikus ösztöneik dominálnak(hehehe). Persze azon szülőknek a csemetéi, akik mindig félrelökik a gyengébbeket, azoknak nem jut eszükbe ilyensmi :) Azt gondolom, a véleménykülönbségeket, a különböző szándékok kezelését emberi módon csak 14-18 év között tudják a gyerekek megtanulni, ha olyan érték szerinti közösségben vannak, ahol erre módjuk van. Valamit így is, úgy is megtanulnak a közösség normája szintjén.

A korcsoport szerinti csoportosítás nagyon mesterséges, az életben soha nem ugyanolyan korúak közösségében él és tevékenykedik az ember. Mindig különböző korúak, különböző adottságúak vegyes társaságával fognak találkozni a gyerekek – és mi is. Az, hogy adott időre van valamilyen követelmény, amit az iskolában elvárnak, hülyeség, mert van amelyik gyerek sokkal hamarabb, és van amelyik sokkal később jut el ahhoz az érettségi ponthoz. Mi az utóbbiak közé tartozunk, a nagyobbik fiaim későn érő típusok. Nem így van ez a felnőtteknél is? Van olyan gyerek , aki 4 éves korában olvas, van aki csak 8 évesen. Csak én voltam annyira hiszékeny, hogy elhittem, hogy emiatt “részképesség zavaraik” vannak.(Erre a diagnózisra az iskolák kétszeres-háromszoros fejpénzt kapnak az ilyen gyerek után) Ha hiányozna egy képesség, akkor azt soha nem tudnák megtanulni, mert az ahhoz szükséges fizikai szerv vagy működés is hiányozna. Tehát ha valaki lassabban tanulja a helyesírást meg fiúként, az szerintem még nem diszlexiás – csak hát sietni kell, inkább felmentjük a helyesírás alól, ne legyen kudarca, mert “ a vonat nem vár”.......Megáll az eszem, csak hát itt jön az a pont hogy iskolakötelesek és iskolába kell őket járatni. Na ezért voksolok az egyéni tempó mellett. Van ennek a lemaradásnak szociális és imaginációs vonzata is (ami aggasztóbb), mert ha már megalázottak lettek az iskolai eredményük miatt, el nem tudják hinni és képzelni, hogy ők is okosak és lehet belőlük bármi amit megvalósítanak önmagukból. De ilyen megrázó korai beidegződések (tapasztalatok) után hogyan müködhessen az imagináció pozitivan?

Eddig azt gondoltam, hogy a tanulás, a munkának az előkészülete, az ebben való jó helytállás majd megalapozza a munkában való helytállást. Ez sem így van. A munkának eredménye, gyümölcse van. Ez az ami örömmel tölti el a munkálkodó embert, és ez teremti meg azt a motivációt, hogy kedve lesz a következőkben is munkálkodni. A tanulás más: maga a tanulási folyamat jár örömmel, a tanulásban a felfedezések örömmel töltik el az embert, tehát alapvetően két különböző dologról van szó. Mivel megfosztják a felfedezés örömétől, a kérdezősködések megfogalmazódásától a tanulókat, csak a száraz tananyag leadása, visszakérdése olyan teher a gyerekeknek, ami semmilyen motiváló örömmel nem jár. Az maradt, hogy az eredményekért (a jegyekért ) tanulnak azok a gyerekek, akik nagyravágyóak. Vissza szeretném állítani a tanulás örömét a gyerekeimnek, ami a berögzödőtt sikertelenségek miatt nehéz. A nagyobbik fiam kiváncsi gyerek volt, magától érdekelte Egyiptom, Görögország, a régészet, egészen addig, amíg történelmet nem kezdtek el tanulni :( A középső meg okos gyerek csak az olvasás megy lassabban neki – viszont kiválóan érti.

Az Egyetemes Igazságok és értékek kihagyása a legnagyobb hiányossága az iskolának. Ehelyett van evolúció, szétszórtság és a legújabb trendeknek való megfelelés. Mondhatjuk, hogy a szülő nevel? Valamilyen értékítéletet minden szülő átad a gyerekeinek, leginkább azt, amit a többség vall. Ha a szülők és az iskola értékítélete között különbség van, a gyerek ezt észreveszi és azt választja ami leginkább megfelel a karmájának vagy presztízse növelésének. És hát valljuk be, a legnagyobb horderővel a hazugság bír, mert a nyíltság sokkal-sokkal több informáltságot, éberséget, figyelmet, beszélgetést, harcot, ellnálláslegyőzést, leleplezést és munkát ígényel. Valójában attól félek, hogy a fiaim külső és semleges vagy kényeztető értékek alapján ítélnek és soha nem tudom majd visszafordítani őket. Mivel kisgyerekkoruk óta nem volt stabil értékrend a családban, kamaszkorukban már könnyen mennek a társaik után. Itt sem az a lényeges, hogy kitől kapják a “beavatást”, hanem az, hogy az milyen szellemiségben áll.

Ha a gyerek napközben iskolában van, magával viszi a problémáit is oda automatikusan. Ezzel a szülő elől rejti el önkéntelenül, miközben iskolai kötelezettségét tölti az iskolában. Ha nem kerül sor arra és nem fogalmazódik meg, hogy azt megbeszéljük, akkor rejtve marad. Nem hiszek abban, hogy ha a szülő napi 1-2 órát a gyerekre figyel, akkor minden rendben lesz. Sok-sok idő kell és kötetlenség, hogy felszabaduljon egy-egy probléma. De az iskola elveszi az időt a gyerekektől, a szülőktől, mert burkoltan családrombolás történik.

Nem utolsó sorban, én a személyes felelősségben szeretnék hinni, mert intézményes felelősség nincs. Manapság, amikor a tanároknak a kezükből minden nevelési eszközt kivettek, hogyan valósulhat meg komoly nevelés? Amikor a gyerekeim (mindegyik kiváló magatartásuként) azt kell tapasztalják, hogy milyen választékosak a kortársaik a visszapofázásban, a tanárok megszégyenítésében és abban versenyeznek, melyikük tudja a követelményeket jobban kijátszani? Miért van szükség arra, hogy ezt a viselkedési módot lássák? Igen tudom, a szocializáció fontos......

A szocializáció és Értékek kapcsán jut az eszembe, hogy arra vagyunk kondicionálva, hogy másoknak megfeleljünk a (követelmény címszó alapján) és másokhoz viszonyítsuk a saját eredményeinket, és magától alakul az, hogy az értékeinket is. Azt gondolom, ebből ki kell törni, mert soha nem lesz egy viszonyítási pontunk és szétszórtságban maradunk. Ha az értékeink Egyetemesen Igazak, nincs miért kifelé pislogjunk,hiszen magunkban is megvan belül az, amihez képest mérjünk, amiért érdemes élni. Ezek az értékek azért is Igazak egyetemesen, mert a legtöbb ember belül ugyanazt tartja fontosnak, igaznak, még akkor is ha másként viselkedik és más a társadalmi mérce. Nekem, fiús anyának az a célom, hogy a fiaim szellemei vezetők legyenek a családjukban, és ezt csakis stabil, és Igaz szellemi értékekre lehet alapozni.

Minduntalan az a -kicsit rajzfilmes- kép lebeg előttem, hogy az iskolába érkező gyerekeket az ajtó mögött egy palacsintasütővel várják, ahogy belépnek ott mindegyiket fejbevágják ezzel, hadd legyenek laposak és egyformák............


A törvény, ami lehetővé teszi a gyereknek a magántanulását:

"A tankötelezettség - a szülő választása alapján - iskolába járással vagy magántanulóként teljesíthető.

Ha az iskola igazgatója vagy a gyámhatóság, illetve a gyermekjóléti szolgálat megítélése szerint a tanulónak hátrányos, hogy tankötelezettségének magántanulóként tegyen eleget, vagy az így elkezdett tanulmányok befejezésére nem lehet számítani, köteles erről értesíteni a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes önkormányzat jegyzőjét. A jegyző dönt arról, hogy a tanuló milyen módon teljesítse tankötelezettségét. Hátrányos helyzetű tanuló esetén az iskola igazgatójának a döntéséhez be kell szereznie a gyermekjóléti szolgálat véleményét.
(1993.évi.LXXIX.tv.a közoktatásról 7.§.(1)-(2).)

A magántanulót az iskola valamennyi kötelező tanórai foglalkozása alól fel kell menteni.
Az, akit felmentettek a kötelező tanórai foglalkozásokon való részvétel alól, az igazgató által meghatározott időben, és a nevelőtestület által meghatározott módon, ad számot tudásáról.
(1993.évi.LXXIX.tv.a közoktatásról 69.§.(3)-(4).)
Ha a sajátos nevelési igényű tanuló, illetve a beilleszkedési, tanulási nehézséggel, magatartási rendellenességgel küzdő tanuló szakértői vélemény alapján
- tanulmányait magántanulóként folytatja, illetve
- a szülő otthoni ellátás keretében tesz eleget a fejlesztő felkészítésben való részvételi kötelezettségének,
az önkormányzati feladatellátás keretében, a szakértői véleményben megjelölt szakember biztosításáról - külön jogszabályban meghatározottak szerint - az iskolának, a fejlesztő felkészítést nyújtó, illetve a szakértői véleményt készítő intézménynek kell gondoskodnia.
(1993.évi.LXXIX.tv.a közoktatásról 120.§.(1).)
Az e törvény 120. §-ának (1) bekezdése alapján, vagy súlyos betegsége miatt magántanulóként tanulmányokat folytatók egyéni foglalkozás keretében történő felkészítésére az iskolának tanulónként a kötelező és a nem kötelező tanórai foglalkozás megszervezésére rendelkezésre álló órakereten felül - átlag - heti tíz óra áll a rendelkezésre. Az időkeret az egyes hetek és tanulók között átcsoportosítható.
(1993.évi.LXXIX.tv.a közoktatásról 52.§.(13).)"
 
Hálával köszönöm Lindának és Gittának, hogy a témát felvetették, Szilárdnak, hogy megválaszolta , az internetnek és az Égnek, hogy a válaszokat az évekig elnyomott kérdéseimre megadta. Már kb. 1 éve foglakozom a gondolattal, hogy otthontanulást válasszak, csak ennek felelősségét fontolgattuk sokáig.

Enikő


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Ovóda-téma
HozzászólásElküldve: 2012.09.06. 13:42 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.20. 20:31
Hozzászólások: 485
Tartózkodási hely: Kolozsvár
Napjegy: ikrek
Aszcendens: szüz
Érdemes elolvasni! :

"John Taylor Gatto beszéde az oktatási rendszerről
*John Taylor Gatto* *1990. január 31-én hangzott el ez a beszéd, amikor a szerző átvette New York városának Év Tanára díját*. Szavai a mai napig figyelemre és megfontolásra méltóak, hiszen ez nemcsak az USA-ra, de az egész világra, így Magyarországra is jellemzőek.

Mindazoknak a nagyszerű tanárismerőseimnek a nevében veszem át ezt a díjat, akik az évek során arra törekedtek, hogy a gyerekekkel való találkozásuk hiteles legyen; azoknak a férfiaknak és nőknek nevében, akik sosincsenek eltelve önmagukkal, akik szüntelenül kérdéseket tesznek föl, akik mindig igyekeznek megfogalmazni és újrafogalmazni, hogy mit is kellene jelentenie az “oktatás” szónak.
Az Év Tanára díj birtokosa nem a legjobb tanár – ők túl csöndesek ahhoz, hogy csak úgy észrevehessük őket -, hanem zászlóvivő; azoknak a nyilvánosság előtt láthatatlan embereknek a jelképe, akik életüket örömmel állítják a gyerekek szolgálatába. Ez a díj éppen annyira az övék, mint az enyém.
Korunkban nagy válságát éli az iskola. Gyerekeink tizenkilenc ipari nemzet között sereghajtók olvasásban, írásban és számtanban. A legutolsók. A világ narkomániás gazdasága az árucikkek fogyasztására épül; ha nem vásárolnánk annyi álomport, az üzleti világ összeomlana – és az iskolák fontos értékesítési helyek. A tizenévesek között nálunk a legmagasabb az öngyilkosok aránya, és a többségük a gazdagok közül kerül ki, nem a szegények közül. Manhattanben az új házasságok ötven százaléka öt évet sem ér meg. Kétségtelen, hogy valami baj van.
Iskoláink válsága egy nagyobb társadalmi válságot tükröz. Úgy tűnik, elvesztettük az önazonosságunkat. Példa nélküli a gyerekek és az öregek világtól való elzárásának mértéke: senki sem beszél már velük. Márpedig ha a gyerekek és az öregek nem érintkeznek egymással naponta, akkor a közösség csak egy jövő és múlt nélküli folytonos jelenben él.
Valójában a “közösség” szó nem is nagyon használható az egymással való viselkedésünk megnevezésére. Hálózatokban élünk, nem közösségekben, és mindenki, akit csak ismerek, magányos ettől. Furcsa módon az iskola főszerepet játszik ebben a tragédiában, mint ahogy a társadalmi osztályok bűntudatának növekedésében is.
Úgy tűnik, emberválogatásra használjuk az iskolát, egy kasztrendszert hozunk létre, amelyben aztán ott vannak a metrókban barangolva kéregető és az utcán alvó érinthetetlenek. Nagyon érdekes jelenségre lettem figyelmes huszonöt éves tanári pályafutásom alatt: a tanítás és az iskolák egyre jelentéktelenebbé válnak a bolygó nagy vállalkozásai számára. Senki sem hiszi már el, hogy a tudósokat természettudományi órákon képzik, a politikusokat állampolgári ismeretek órákon, a költőket angolórákon. Igazság szerint az iskolák valójában csak engedelmességet tanítanak.
Nagy rejtély ez előttem, mert ezernyi emberséges, törődő ember dolgozik az iskolákban tanárként, segédként és igazgatóként, ám egyéni erőfeszítéseikben alulmaradnak az intézmény elvont logikájával szemben. Noha a tanárok törődnek a gyerekekkel és nagyon keményen dolgoznak, az intézmény pszichopata; nincs lelkiismerete. Megszólaltat egy csengőt, mire a versírás kellős közepén tartó fiatalembernek be kell csuknia a füzetét, és egy másik cellába kell vonulnia, ahol emlékezetébe kell vésnie, hogy az emberek és a majmok közös őstől származnak.
Kötelező oktatásunk rendszerét Massachusetts államban találták ki 1850 körül. Becslések szerint Massachusetts lakosságának nyolcvan százaléka ellenezte; néha fegyverekkel. A Cape Cod-i félszigeten fekvő Barnstable lakossága egészen az 1880-as évekig óvta a gyerekeit, de aztán a nemzetőrség elfoglalta a települést, és a gyerekek fegyveres őrizet mellett meneteltek iskolába. Íme egy elgondolkodtató furcsaság: Ted Kennedy szenátor hivatala nemrégiben közzétett egy tanulmányt, amelyben az áll, hogy a kötelező oktatás bevezetése előtt az államban 98%-os volt az írni-olvasni tudók aránya, utána pedig sosem emelkedett 91% fölé, ahol 1990-ben áll. Remélem, ezt érdekesnek találják.
Itt egy másik elgondolkodtató furcsaság: az otthoni iskoláztatás mozgalma szép csöndben akkorára nőtt, hogy ma már másfél millió fiatalt kizárólag a saját szüleik tanítanak. Múlt hónapban az oktatási hírügynökség azt a meglepő hírt közölte, hogy úgy tűnik, az otthon tanított gyerekek gondolkodás terén öt vagy akár tíz évvel is megelőzik beiskolázott társaikat. Nem hiszem, hogy egyhamar megszabadulunk az iskoláktól – az én életemben biztosan nem -, de ha változtatni szeretnénk a dolgok tudatlansági katasztrófába torkolló folyásán, akkor be kell látnunk, hogy az iskola nagyon jól “iskoláztat”, de nem “oktat” – tervezéséből kifolyólag. Nem a tanárok hibája ez, nem is a kevés pénzé, hanem arról van szó, hogy az oktatás és az iskoláztatás sosem lehet egy és ugyanaz a dolog.
Horace Mann, Barnard Sears, Harper (University of Chicago) , Thorndyke (Columbia Teachers College) és még néhány más ember a tömegek tudományos igazgatására tervezte az iskolákat. Az iskolának az a feladata, hogy szabályok alkalmazása révén szabályos embereket állítson elő, megjósolható viselkedésű, irányítható embereket. Az iskolák nagyon sikeresek ebben. Társadalmunk azonban szétesőben van, és egy ilyen társadalomban csak az önálló, magabiztos és individualista emberek sikeresek – hiszen halott az eltartottakat és a gyöngéket óvó közösségi élet. Mint már mondtam, lényegtelen, hogy mi kerül ki az iskolákból. A jól iskolázott emberek jelentéktelenek. Árulhatnak filmeket vagy borotvapengéket, aktákat tologathatnak és telefonon beszélhetnek, vagy számítógépek villogó képernyői előtt ülhetnek bután, de emberi lényekként hasztalanok. Hasztalanok mások és önmaguk számára.
Azt hiszem, a minket körülvevő napi szenvedést javarészt az okozza, hogy abszurd felnőttekké válásra kényszerítjük a gyerekeket, Paul Goodman harminc évvel ezelőtti szavaival élve. Az iskoláztatást érintő reformoknak foglalkozniuk kell az iskoláztatás abszurditásaival. Abszurd és életellenes egy olyan rendszer részének lenni, amelyik pontosan ugyanolyan korú és ugyanahhoz a társadalmi osztályhoz tartozó emberekkel zár össze bennünket. Ez a rendszer gyakorlatilag elvágja az embert az élet mérhetetlen tarkaságától és az együttműködő változatosságtól; elvágja önmaga egy részétől, a saját jövőjétől, és egy folyamatos jelenhez igazítja, majdnem úgy, mint a televízió.
Abszurd és életellenes egy olyan rendszer részének lenni, amelyik arra kényszerít bennünket, hogy egy verset olvasó idegent hallgassunk, amikor mi építészetet szeretnénk tanulni, vagy hogy egy idegennel ücsörögve építészetről beszéljünk, amikor mi verset szeretnénk olvasni. Abszurd és életellenes, hogy fiatalságunk minden napján egy gong hangjára cellából cellába vonuljunk egy olyan intézményben, amely nem engedi meg az egyedüllétet, sőt még az otthon szentélyébe is elkísér bennünket a “házi feladat” elkészítésének követelményével.
“Hogyan tanulnak meg olvasni?” – kérdik önök, a válaszom pedig a következő: “Emlékezzenek Massachusetts tanulságaira.” Ha a gyerekek teljes életet élhetnek, nem pedig korosztályokra osztottat cellákban raboskodva, akkor könnyedén megtanulnak írni, olvasni és számolni, feltéve, hogy mindezeknek a tevékenységeknek értelmét látják a körülöttük kibontakozó életben. Ne feledjék azonban, hogy az Egyesült Államokban szinte senki sem kap sok megbecsülést, aki olvas, ír vagy számol.
A fecsegők országa vagyunk, a fecsegőket fizetjük meg legjobban, a fecsegőket csodáljuk legjobban, így hát a gyerekeink állandóan fecsegnek, utánozzák a televízióban látható mintaképeket és a tanárokat. Ma már nagyon nehéz megtanítani az “alapokat”, mert a társadalmunkban ezek valójában nem is alapok többé. Jelenleg két intézmény irányítja a gyerekeink életét: a televízió és az iskola, ebben a sorrendben. Mindkettő végtelen, szűnni nem akaró elvontsággá fokozza le a valódi világbeli bölcsességet, bátorságot, mértéktartást és igazságosságot.
Az elmúlt évszázadokban a gyerekek és a kamaszok valódi munkával, valódi jótettekkel, valódi kalandokkal töltötték idejüket, és realisztikus keresést folytattak olyan mentorok után, akik azt taníthatták nekik, amit tényleg meg akartak tanulni. Sok időt töltöttek közösségi tevékenységekkel, a szeretet gyakorlásával, a közösség minden szintjének megismerésével és tanulmányozásával, a házépítés elsajátításával, és tucatnyi egyéb, a férfivá vagy nővé váláshoz szükséges feladattal.
A tanítványaimnak azonban az alábbiakra megy el az idejük: A hét 168 órájából 56-ot alszanak a gyerekeim. Marad tehát 112 órájuk önmaguk megformálására. A gyerekeim hetente 55 órát töltenek tévénézéssel a legújabb hírek szerint. Marad tehát heti 57 órájuk a felnőtté váláshoz. A gyerekeim hetente 30 órát töltenek iskolában, körülbelül 6 órájukba kerül a készülődés, a bejárás és a hazajárás, és átlagosan heti 7 órát fordítanak a házi feladatokra. Ez összesen 43 óra. Ez idő alatt folyamatos megfigyelés alatt állnak, sem idejük, sem helyük nincs az egyedüllétre, és megfenyítik őket, ha a saját fejük szerint próbálnak mozogni térben és időben. Marad tehát heti 12 órájuk az egyedi tudat kialakítására. Persze a gyerekeim esznek is, ahhoz is idő kell; nem sok, mert a családi étkezés szokását már nem ismerik. Ha azonban heti 3 órát számítunk föl az esti étkezésekre, akkor azt kapjuk, hogy mindegyik gyereknek heti 9 órája marad önmagára. Ennyi nem elég. Ennyi nem elég, ugye?
Persze minél gazdagabb a gyerek, annál kevesebb tévét néz, de a gazdag gyerek idejét is éppen ilyen szűkre szabja a tömegszórakoztatás némileg gazdagabb tárháza, és az, hogy egy sor magánórára kötelezik olyan tárgyakban, amelyeket csak ritkán választ meg ő maga. Furcsa, de mindezek csak kozmetikázottabb módjai az emberek függővé tételének. Az ilyen emberek képtelenek kitölteni a saját idejüket, képtelenek értelmes tartalommal és örömmel teli életet élni.
Országos betegség ez, ez a függőség és céltalanság, és szerintem az iskolázásnak, a televíziónak és a tanítási óráknak – az egész chautauqua- elképzelésnek – sok közük van hozzá. Gondoljunk csak az országot pusztító dolgokra: a kábítószerekre, az esztelen versengésre, a szórakozásból űzött szexre, az erőszak pornográfiájára, a szerencsejátékokra, az alkoholra, és mind közül a legrosszabb pornográfiára, a vásárlásnak szentelt életekre, a felhalmozásra mint filozófiára. A függő emberek szenvedélyei ezek, és az iskoláink elkerülhetetlenül ezt hozzák létre.
Szeretném ismertetni önökkel, hogy milyen hatással van a gyerekre az, hogy megfosztják őket minden idejüktől – a felnőtté váláshoz szükséges idejüktől -, és elvontságokkal foglalkozásra kényszerítik őket. Hallaniuk kell ezt, mert csupán megtévesztés az a reform, amelyik nem veszi tűz alá ezeket a rendellenességeket.
1. A tanítványaimat nem érdekli a felnőttek világa. Ez szemben megy több ezer év tapasztalatával. A fiatalokat mindig is a nagyok alapos megfigyelése izgatta leginkább, de manapság senki sem akar felnőni. És ki hibáztathatja őket ezért? Játékok vagyunk.
2. A tanítványaimban szinte semennyi kíváncsiság nincs, és ami van, az sem tart sokáig; nem tudnak hosszabb ideig figyelni, még az általuk választott dolgokra sem. Látnak valami kapcsolatot a teremváltásra újra meg újra felszólító csengő és az elillanó figyelem jelensége között?
3. A tanítványaimnak szegényes a jövőfelfogása, alig értik, hogy a holnap milyen bonyolultan kapcsolódik a mához. Mint már mondtam, folytonos jelenben élnek, tudatuk a jelen pillanatnál véget ér.
4. A tanítványaimat nem érdekli a múlt, nem fogják fel, hogy miként határozza meg a múlt a saját jelenüket, miként korlátozza a választásaikat, formálja értékeiket és életüket.
5. A tanítványaim kegyetlenek egymással, nem éreznek részvétet a szerencsétlenül járt iránt, kinevetik a gyengeséget, és megvetik azokat, akik nagyon is jól láthatóan segítséget igényelnek.
6. A tanítványaim kínosan érzik magukat meghitt vagy őszinte helyzetekben. Sejtésem szerint e tekintetben olyanok, mint a legtöbb örökbe fogadott ember, akit ismerek: nem tudnak mit kezdeni a valódi meghittséggel, mert egész életükben egy titkos belső ént védelmeztek egy olyan nagyobb külső személyiség burka alatt, amelynek mesterséges darabkáit a televízióból kölcsönözték, vagy a tanárok manipulálására szedték össze. Mivel nem azok, mint akiknek mutatják magukat, az álruhájukat elkoptatja a meghittség, így hát kerülniük kell a meghitt kapcsolatokat.
7. A tanítványaim anyagiasak, az anyagiasan mindent “osztályzó” tanárok példáját követik – és a televízióban látható mentorokét, akik a világon mindent ingyen kínálnak.
8. A tanítványaim függők, passzívak, és új kihívásokkal találkozva elbátortalanodnak. Ezt gyakran külső hősködéssel, dühvel vagy agresszivitással leplezik, odabent azonban bátorság nélküli űr van.
Említhetnék még mást is, amivel egy iskolareformnak meg kellene birkóznia ahhoz, hogy az ország hanyatlását megakadályozza, de mostanra már megértették a mondandómat, akár egyetértenek vele, akár nem. Vagy az iskolák okozták ezeket a rendellenességeket, vagy a televízió, vagy mindkettő. Egyszerű számtan kérdése az egész: az iskola és a televízió veszi el a gyerekek minden idejét. Ez semmisítette meg a saját gyerekei oktatásából kiszorult amerikai családot. A televízióban és az iskoláztatásban kell rejlenie a hibának.
Mit lehet tenni? Először is napról napra, évről évre zajló szüntelen és vad országos vitára van szükségünk. Addig kell ordítoznunk és vitáznunk erről az iskola nevű dologról, amíg helyre nem hozzuk, vagy végképp el nem rontjuk. Vagy az egyik, vagy a másik. Ha helyre tudjuk hozni: jó. Ha nem tudjuk, akkor ott van az otthoni tanítás reményteljes útja. Ha erre fordítjuk a családnevelésre költött pénzt, akkor két legyet üthetünk egy csapásra: a családokat is rendbe hozzuk és a gyerekeket is. Lehetséges valódi reform, de egy fillérbe sem kellene kerülnie.
Újra kell gondolnunk az iskoláztatás alapjait, és el kell döntenünk, hogy mit és miért tanuljanak a gyerekek. Ez az ország 140 éven át a “szakértők” fölényes parancsnoki központjának, egy társadalommérnökökből álló központi elitnek a célkitűzéseit próbálta ráerőltetni az emberekre. Ez nem vált be. Nem fog beválni. Emellett ezzel durván elárulták a demokrácia ígéretét, amely pedig egykor csodálatos kísérletté tette ezt az országot. Az oroszok kísérlete, hogy platóni köztársaságot hozzanak létre Kelet- Európában, a szemünk előtt mondott teljes csődöt. A mi kísérletünk is, hogy ugyanazt a fajta központi merevséget erőltessük az emberekre az iskola felhasználásával, éppen darabjaira esik, bár lassabban és fájdalmasabban.
Azért nem működik, mert az alapfeltevései gépiesek, emberellenesek, és ellenségesek a családi élettel szemben. Lehet gépies oktatással irányítani az életet, de az élet mindig visszavág a társadalmi rendellenességek fegyvereivel: kábítószerekkel, erőszakkal, önpusztítással, közönnyel és a tanítványaimban látott tünetekkel. Legfőbb ideje visszatekinteni, hogy újra szert tegyünk egy működő oktatási filozófiára.
Az egyik kiváltképpen kedvelt filozófiám az európai uralkodó osztályok kedvence volt évezredeken át. Az óráimon annyit használok belőle, amennyit csak tudok; vagyis annyit, amennyivel még megúszom szárazon a kötelező oktatás jelenlegi intézményében. Azt hiszem, a szegény gyerekeknél éppen olyan jól beválik ez a filozófia, mint a gazdagoknál. Az oktatás eme elit rendszerének magva az a hit, hogy az önismeret a tudás egyetlen igazi alapja. E rendszerben a gyerekeket minden életkorban magukra hagyják egy megoldandó problémával egy irányítatlan környezetben. A probléma néha nagyon kockázatos, például vágtatás vagy ugratás egy lóval, ám természetesen elit gyerekek ezrei oldanak meg ilyesmiket sikeresen tíz éves koruk előtt. El tudják képzelni, hogy egy ilyen kihívásnak megfelelt ember valaha is kételkedni fog a képességeiben?
A probléma néha a magány tökéletes elsajátítása, mint Thoreau esetében a Walden-tónál, vagy Einstein esetében a svájci vámhivatalban. Egyik korábbi tanítványom, Roland Legiardi-Lura – noha szülei meghaltak, és semmit nem örökölt – egyedül biciklizte át az Egyesült Államokat, pedig jóformán még fiúkorban volt. Csoda hát, hogy amikor felnőtt fejjel filmet szeretett volna készíteni Nicaraguáról, akkor egyetlen fillér és mindenféle filmes tapasztalat nélkül is nemzetközi díjat nyert? Pedig egyébként ácsként dolgozott.
Jelenleg elvesszük a gyerekeinktől az önismeret kifejlesztéséhez szükséges összes időt. Ennek véget kell vetnünk. Olyan iskolai élményekben kell részesítenünk őket, amelyek visszaadják ennek az időnek a jelentős részét; már kiskoruktól kezdve rájuk kell bíznunk a független tanulást; valószínűleg iskolai keretek között, de távol az intézményi környezettől. Olyan tantervet kell készítenünk, amely esélyt biztosít mindegyik gyerek számára a saját egyéniségének és önbizalmának kifejlesztéséhez.
Nemrégiben hetven dollárt adtam egy tizenkét éves lány tanítványom kezébe, és az angolul nem beszélő anyjával együtt busszal elküldtem New Jersey partja mentén Sea Bright rendőrfőnökéhez, hogy meghívja egy ebédre és bocsánatot kérjen, amiért eldobott egy üdítős üveget a parton. E nyilvános bocsánatkérésért cserébe elértem a rendőrfőnöknél, hogy a lány egy napra betekintést nyerhessen egy kisvárosi rendőrség életébe. Pár nap múlva két másik tizenkét éves tanítványom utazott egyedül Harlemből a West First Streetig, ahol egy újság szerkesztőjénél kezdtek tanonckodni, a következő héten pedig három tanítványom reggel hatkor a jersey-i mocsár közepén fog állni, ahol egy teherszállító társaság vezetőjét tanulmányozzák, amint 18 kerekűeket indít Dallasba, Chicagóba és Los Angelesbe.
“Speciális” gyerekek ők egy “speciális” programban? Bizonyos értelemben igen, de a gyerekeken és rajtam kívül senki sem tud erről a programról. Barátságos, okos és éber Central Harlem-i gyerekekről van szó, de olyan rossz iskolázásban részesültek, hogy amikor hozzám kerültek, legtöbbjük összeadni és kivonni sem tudott. És egyikük sem tudta, mennyi New York város népessége, vagy hogy milyen messze van New Yorktól Kalifornia.
Aggaszt ez? Természetesen, ám biztos vagyok abban, hogy ha szert tesznek önismeretre, akkor önállóan fognak tanulni; és csak az önálló tanulás bír tartós értékkel. Tüstént szabad időt kell adnunk a gyerekeknek, mert ez az önismeret kulcsa, és amilyen gyorsan csak lehet, újra be kell vonnunk őket a való világba, hogy a szabad idejüket ne újabb elvontságokkal töltsék.
Vészhelyzetben vagyunk, drasztikus tettek szükségesek a korrekcióhoz; a gyerekeink úgy hullanak az iskolázástól, mint a legyek. Mindegy, hogy jó vagy rossz iskolázásról van szó. Lényegtelen. Mire van még szüksége egy átalakított iskolarendszernek? Többé nem élősködhet a dolgozó közösségen. Az emberiség főkönyvében csak a mi megtépázott bejegyzésünk szól arról, hogy elraktározzuk a gyerekeket és egyáltalán nem kérjük őket a közjó szolgálatára. Azt hiszem, az iskoláztatásnak egy darabig magában kell foglalnia a közmunkát.
Amellett, hogy önzetlen cselekvésre tanít, ez a leggyorsabb módja annak, hogy a gyerekek valódi felelősséget kapjanak az életben. Öt éven át vezettem egy gerillaprogramot, amelyben minden gyereknek – gazdagnak és szegénynek, okosnak és butának – évente 320 óra kemény közmunkát kellett végeznie. Évekkel később felnőttként tucatszám jöttek vissza hozzám, és elmondták, hogy a másik ember segítésének tapasztalata megváltoztatta az életüket. Megtanultak új módokon látni, megtanulták újragondolni a céljaikat és értékeiket.
Tizenhárom éves korukban történt ez, a kísérleti iskola programomban; csak azért volt lehetséges, mert a gazdag iskolanegyedemben zűrzavar uralkodott. Amikor “stabilizálódtak” a dolgok, bezárták a kísérleti iskolát. Nagyon kevés pénz fölhasználásával nagyon sikeresnek bizonyult a meglehetősen vegyes gyerekcsoportokkal, nem engedélyezhették a fennmaradását.
Rossz színben tűntek föl mellettünk a drága elitprogramok. A városban nincs hiány valódi problémákból. Megkérhetjük a gyerekeket, hogy segítsenek a megoldásukban, cserébe pedig megbecsülést és figyelmet kapnak a felnőttek egész világától. Ez jó a gyerekeknek, és jó nekünk többieknek is. Ez a tanterv Igazságot tanít, az összes elit oktatási rendszer négy legfőbb értékének egyikét. Ami jó a gazdagoknak és a hatalmasoknak, az bizony jó nekünk többieknek is; mi több, az ötlet teljesen ingyenes, mint ahogyan az összes többi valódi reformötlet is az oktatásban.
A még több pénz és a még több ember csak tovább fogja betegíteni ezt az amúgy is beteg intézményt. Önálló tanulás, közmunka, kalandos tapasztalatok, jó nagy adag magánélet és egyedüllét, ezernyi különféle gyakorlati lehetőség egynapos vagy hosszabb változatban – ezekkel mind hathatósan, olcsón és eredményesen lehet valódi iskoláztatási reformot kezdeni. Ám egyetlen nagyszabású reform sem fogja helyrehozni sérült gyerekeinket és sérült társadalmunkat, amíg az “iskoláról” alkotott elképzelésünkbe nem szőjük bele az oktatás fő hajtómotorjaként a családot.
A svédek 1976-ban jöttek rá erre, amikor lényegében megszüntették a nem kívánt gyerekek örökbefogadásának intézményét, és inkább arra használták nemzetük idejét és kincseit, hogy megerősítsék a létező családokat, és így ne legyenek többé nem kívánt gyerekek. Nem értek el teljes sikert, de azt igenis elérték, hogy a nem kívánt svéd gyerekek száma az 1976-os 6000 főről 1986-ra 15 főre csökkent. Vagyis meg lehet csinálni. A svédek nem kívántak tovább fizetni azokért a társadalmi bajokért, amelyek a gyerekek idegeneknél nevelkedéséből adódtak, így hát tettek valamit ebben az ügyben. Mi is képesek vagyunk rá.
A család az oktatás fő hajtómotorja. Ha az iskolákat a gyerekek szülőktől való elszakítására használjuk – és tévedés ne essék, ez a legfőbb feladatuk amióta John Cotton 1650-ben ezt tette meg a Massachusetts Bay Colony iskoláinak céljául, és amióta Horace Mann ezt tette meg a massachusettsi iskolák céljául 1850-ben -, akkor folytatódni fognak a jelenlegi rémségek. Minden jó élet alapját a családi tanterv jelenti, és mi eltávolodtunk ettől a tantervtől; ideje visszatérni hozzá. A józan oktatáshoz úgy találjuk meg az utat, ha az iskoláink élen járnak a családi élet intézményesített szorongatásának megszüntetésében, és elősegítik a szülők és a gyerekek iskolaidő alatti együttlétét, hogy így megerősödhessenek a családi kötelékek.
Ez volt a valódi célom, amikor elküldtem a lányt és az anyját Jersey partja mentén a rendőrfőnökhöz. Sok ötletem van a családi tanterv elkészítéséhez, és szerintem önök közül sokaknak szintén sok ötlete lesz, ha egyszer elkezdenek gondolkodni rajta. Az iskolákat megreformálni képes alulról szerveződő gondolkodás elindításával az a legnagyobb gondunk, hogy óriási érdekeltségek vannak, amelyek elveszik mindenki más elől a megszólalási lehetőséget, és éppen az iskoláztatás mai formájából húznak hasznot, noha az ellenkezőjét állítják.
Követelnünk kell, hogy új hangok és új ötletek is meghallgattassanak: az én ötleteim és önökéi. Mindannyian eleget hallottuk már a televízióból és a sajtóból áradó szentesített hangokat; nem még több “szakértői” véleményre van szükség, hanem egy évtizeden át tartó vitára, amelybe mindenki beleszólhat. Az oktatási szakértőknek sosem volt igazuk, a “megoldásaik” drágák, önérdekeket szolgálnak, és mindig további központosítással járnak. Elég ebből. Ideje visszatérni a demokráciához, az egyéniséghez és a családhoz. Elmondtam a mondandómat. Köszönöm."

_________________
Semmi sem fontosabb, mint hogy az embernek az érthetetlennel állandó kapcsolata legyen.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Ovóda-téma
HozzászólásElküldve: 2012.09.07. 15:47 
Offline
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 22:01
Hozzászólások: 3639
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Skorpió
Aszcendens: Oroszlán
Szégyenlem egy kissé, hogy Linda szerencsésen megelőzött a hozzászólásban, még hogyha 'csak" ezzel az elgondolkoztató szöveg-idézettel is, de, hát Solykával szólva: én is csak emberből vagyok, és az utóbbi napokban négy gyermek gondját (A Rékáét is.) viseltem egyedül. Szóval ugyanaz a meglátásom, mint Enikőnek, de éppen ma kellett arra gondolnom, a piacról haza felé tartva málhás öszvérként megpakolva, hogy szégyen - nem szégyen, de ezentúl oda vagy autóval fogok menni, vagy Medárdéval. Violával egyelőre nem lehet, illetve, lehet, de hiába, mert karmikus ellenállások miatt lefájdultak és elgyengültek a lábai. szóval, ezzel is úgy vagyok egyelőre, mint a Sepsiszentgyörgyi tüntetéssel: korrupcióba keveredek, mivel hiába értek egyet maximálisan az otthon-tanítással, de a négy gyermekes családnak az asztrológusi jövedelemből való fenntartása minden időmet és energiámat felveszi, képtelen lennék, még a gyermekeket is tanítani. Talán Viola majd Ividőt....- Igaz, románra még őt sem tudná, amennyiben itt maradunk. - De ez már témán kívüli gondolat.
Szóval, a gondolatok szintjén: folytonosan harcolok a tanítónőkkel és a tanárokkal, illetve, lehetőleg el csalom, az oktatás fölötti iskolai programokat, legyen elég, az az idő amit "tanulás" címen ott töltenek a szerencsétlenek, és sok ellenségeskedést kiváltva próbálom rá vezetni őket, hogy a család, illetve - sajnos, nem az édesanyjuk, hanem én...- , sokkal fontosabbak vagyunk a gyermekek számára, mint "ok", vagyis, a tanítónő, a tanárok és az iskola. Illetve, sajnos, csak morgok a sok házi feladat miatt, mert mit tehetnék egyebet, hiszen nem obstruálhatom folyton a tanítók "fontos és nemes" munkáját, amiről néha néha ők is be ismerik - legalább is a mi iskolánkban - hogy lehetséges, hogy nagy hasznát majd nem veszik a gyermekek. Ezzel nincs is tehát baj, hanem azzal, hogy ezt a felismerést követően, nem a családba igyekeznek vissza csatolni, kötni a gyermekeket, hanem a kötelező tantervteljesítés mellett, olyan külön iskolai, sőt: az Etelka esetében már Iskolán kívüli "közösségi integrációt" illetve, közösségi élményekhez jutási programokat is kieszeltek, amelyek még inkább csak azt szolgálták, hogy a gyermekek minél kevesebb időt tölthessenek a családban, a családdal, mint amennyi szükséges a házi feladatok elvégzéséhez. De törekszem, törekszem, a gyermekeim tudatában a családban levés értékének az eszményképét fenntartani, sőt, az "önismerkedésre" is, néha időt fordítani, ha már asztrológusok lennénk... Sőt: hiába, hogy "sokan vannak", de az egyedüllétekhez szükséges körülményeket is néha megteremtem, és elvárom az egyéni kezdeményezést is, meg persze, az egymás segítését, az egymás megértését.
Szóval, ha nem is szánékszik valaki otthon tanítani "saját kezüleg" a gyermekeit, az itt felvetett gondolatokat, mindenkinek a figyelmébe ajánlom, mint a gyermekek egészséges nevelésénél feltétlenül szemmel tartandó és amennyire csak lehet, gyakorlatilag is alkalmazandó elveket.
Az Enikő által felvetett és a sikeres tanár által is érintett gondolatot azonban messze kiemelnék: Azzal, hogy a fenyítést - akár a testi fenyítést is - a szakemberek (Pszichológusok!) tanácsára és hatására politikusok az oktatók és a pedagógusok kezéből ki vették, illetve, hogy ebből következően a szülőkkel is elhitették azt a rendeltetés-ellenes szamárságot, hogy az a jó szülő, aki "nem bántalmazza" még csak szigorú igényességével és elvárásával sem a gyermekét, tulajdonképpen vissza vezették a dzsungel törvényét az óvodákba és az iskolákba, ahol a tűz-és levegő-karmás, tehát a gátlástalan és testileg is esetleg a többinél erősebb gyermekek, természetszerűen, azt művelik a kisebb és gyengébb társaikkal, amit Etelkával műveltek a tavalyi négy bések, a Csíkszeredai Művészeti Iskolában. Sőt: mivel el vették a pedagógusoktól és a tanítóktól - tanároktól, bocsánat: mára már el hitették velük, hogy ez az egyedüli humánus és szeretetteljes, tehát helyes magatartás, ti., hogy megfosztották őket az élettapasztalatokon alapuló bölcs belátási képességgel még nem rendelkező gyermekeknek ettől, az elemi irányítási lehetőségétől, ezzel egyes pedagógusokat és tanárokat, akiknek idealista elképzelésekkel indultak a pályának, vagy kiábrándították és előbb kétségbe esésébe, majd a közömbösségbe hajtották, illetve olyan gyakorlati vaksággal rendelkező önámító és végól is a helyzeti kényszer miatt, önmagukon túl, a szülőknek is hazudozó, illetve a tanítványaikat i az idealista hazudozásra (tehát a szemforgatásra) szoktató idealistákká tették, mint amilyenné lett az Etelka volt tanítónője, illetve amilyen az iskola pszichológusa, aki arra kötelezte, az Etelkát, tiszta első osztályos butaságból, majd karma-pergetési, ártatlan gyermeki gonoszságból kiközösítő és a hecc folytatása képpen őt előbb le szúrni, majd agyon vágni akaró osztálytáraitól, hogy írjanak és mondjanak róla minél több pozitív tulajdonságot. - Persze, hogy ettől még jobban utálták a következőkben... Az emberiség tanügyi, illetve a nevelési reformját azzal kellene kezdeni, hogyha a pedagógusoknak nem is, de a szülőknek feltétlenül vissza adni a gyermekeik "törvényes" nevelési lehetőségét, amiből, már csak az emberi rendeltetés spirituális eszméje szerint sem hiányozhat a figyelemfelhívást és az erkölcsi információ-memorizálást szolgáló, enyhe testi "rávezetés" eszköze!
Hiszen egyik szülőtől és gyermektől sem várható el, hogy bele egyezzen abba és közömbös jósággal eltűrje, hogy a másik szülő, ostobán nevelt, gátlástalan és elemi jó érzéssel nem rendelékező, sőt: sok esetben a kisebb és s gyengébb gyermekek kínzását és gyötrését igen is: élvező, gyermeke folyamatosan és kegyetlenül el bánjon azzal, aki vagy gyenge, vagy úgy van nevelve, hogy a többieknek ne ártson semmiképpen. Nekem senki ne mondja, hogy ez a helyes megoldás, illetve, ha a kemény tűz- és levegő karmás gyermekek morális magatartását és társaikkal szembeni viselkedését "pozitívra" lehet állítani nevetségesen naiv, idealista pszicho -pedagógiai trükkökkel, vagyis úgy, hogy csupa jóságos és szép és építő jellegű dolgokról beszélünk nekik, illetve, ha oda tesszük, hogy szépeket hazudjanak, az ők eszükkel (karmikus szemszögükkel) náluk gyengébbnek, vagy ügyetlenebbnek látszó társaikról. Arról nem is beszélve, amikor ugyanez a véleményük alakulhat ki - mármint, hogy gyengék és ezért kigúnyolandók - az őket még csak egy szidás erejéig i megfenyíteni nem merő, illetve "olyat elkövetni" nem is akaró pedagógusokról.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 24 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2, 3  Következő

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség
phpBB SEO