Az Ikrek-karma és az árnyék-én
/Kedves Szilárd!
Amint elküldtem az e-mailemet, eszembe jutott még valami az ikrek-karmával kapcsolatban.
Egyszer az történt, hogy megkezdődött az egyetemen a nyári szünet, Ádám otthon volt Zalaegerszegen, akkor már egy éve nagyon szerettük egymást. Felhívtam ide hozzám a lakásomba, hogy zavartalanaul eltölthessünk pár napot itt Budapesten, nagy szerelmünkben. Akkor először le is feküdtünk egymással, persze esetlen történet volt az egész, de közöttünk már olyan bizalom volt, hogy szégyenkezni egymás előtt nem kellett. Még aznap utaztunk hazafelé a szülői házakba és a vonatjegy-vásárláskor nagyon becsaptak bennünket. Ádám szegény volt, nekem apukám mindig jól keresett és a vonaton a kalauz büntetését teljes egészében én fizettem ki. Ádámnál annyi pénz összesen nem is volt. Én ezt még úgy próbáltam lerendezni magamban, bár őszintén szólva zavart, mert én voltam a lány, és hirtelen úgy éreztem magam, mint egy anya, aki a kisfiának fizet. Persze ez ütközött az elveimmel, ez az érzés, mert sosem szerettem jómódúnak lenni, mert kirekesztve éreztem magam a gyerektársadalomból, és soha de soha nem néztem én le akármilyen szegény embert. Megtanítottak rá, hogy vannak szegény és gazdagabb emberek és ez attól teljesen független, hogy valaki jó vagy rossz ember. De mondom mégis rossz érzés volt, hogy én fizettem ki mindent, és ezt Ádám meg valahol tudattalanul meg is érezhette és olyan idegen módon agresszív lett a kalauzzal. Én utána rettenetesen szégyelltem magam. De ezt alig mertem bevallani magamnak. Amikor éppen nagyon boldognak kellett volna lennem, mert először töltöttünk sok időt csak ketten, az első szeretkezésünk után voltunk. Ehelyett rémesen éreztem magam. És otthon este olyan történt, ami még sosem, Számomra teljesen irracionálisan sírni kezdtem és végtelen kétségbeesésbe zuhantam és szorongtam, féltem, valamitől, nem tudom, mitől és életembe először keresni kezdtem az ikertestvéremet, hogy lehet és azt is gondoltam, hogy talán nem is volt igaz, amit a szüleim mondanak, vagy ha igen, lehet, hogy mégis él, és úgy zokogtam és viselkedtem, mint egy őrült. Másnapra elfojtottam magamban az egészet és éltem tovább az életemet és folytattam az Ádámmal való kapcsolatomat, nem beszélve a vonatos aggályaimról, de már talán akkortól fogva semmi nem volt az igazi.
Az általad feltett kérdéseken közben is gondolkoztam, Igazad lehet, valahol infantilisen viselkedünk egymással, ha jobban belegondolok, Árpáddal is Zsombival is egyfajta gyerekhangon szoktunk kommunikálni, kicsit úgy eljátsszuk a gyereket vagy nem is tudom. /
/Hát még ezt szerettem volna. Aranka"/
Arankának elkészítettem a horoszkópját, és természetesen a legelső asztrológusi tanácsom az volt, hogy a két szerelme közül, valamelyiket, és lehetőleg a nála jóval fiatalabb, az apai öntudattól és felelősségvállalástól iszonyodó, és magát Arankával eltartató Árpádot azonnal seprűzze ki a lelkéből és a lakásából. Nem tudom, mennyire fogadta meg a tanácsomat, illetve, ha meg is fogadta mennyire sikerült életének ettől a szemtelenül vastag kettősségétől megszabadulni, hiszen a kettősség mindig a határozatlansággal jár együtt és a mind a szerelmi érzések, mind a gyávaság, még ha kettős tudathoz kapcsolódnak is, nem könnyen szüntethetők meg. Az viszont biztos, hogy az élete tragédiáját okozó fő problémát, illetve annak a karmikus gyökereit és annak a szövődményeit, a többi karmikus problémájával együtt, tudatosítottam és ez a tudatosság mindenképpen elvezeti majd a sorsa rákfenéjének és az élete fő gondjának a feloldásához, női sorsa megoldásához és beteljesítéséhez, el egészen az Ikrek-karmára és az árnyék-én sugallataira jellemző infantilizmus (személyes felelősség-hárítás) megszüntetéséig. Persze, sem az Arankával folytatott elő-levelezés, de még a tanulmány sem tudja elég érzékletesen vissza adni azt, hogy mi is történik tulajdonképpen az árnyék-énnel terhelt személyek lelkében, tudatában. Ezt hivatott pótolni a lelki társamnak, Joó Viola asztrológusnak az ide vonatkozó, komoly asztrológusi és metafizikusi értelmezésekkel ellátott, személyes feltárása.
Joó Violetta: Ikrek karma. - És a világ sötétségbe borul...
"Születési képletemben több bolygó van együttállásban és a határhelyzetben (jegy és házhatáron levő planéta, pl. jegyhatáron: a Merkúr uralta Szűz végén áll a Hold) levő bolygóim is utalnak a kettősségeimre. Ráadásul a hármas házamban (Ikrek életterülete) is áll bolygó, és ha mindez nem lenne elég, az ikrekkel párhuzamos jelentésű Patkány évében születtem a kínai asztrológia szerint. Arról, hogy negatív karmaként jelentkezik az Ikrek jegy tulajdonságainak nagy része, nem tudtam. A 12. éves korom körül kezdődő komor életszemlélet, a "mindent sötétnek látás", a céltalanság, elvágyódás, keserűség, csendes-rejtett lázadás. Negatív karmikus vonásaimat a halak Lilithem és a Nyilas Sárkányfarkam jelzik is, de az ikreki kételkedést eszemben sem jutott keresni, leellenőrizni magamban. Lázadásom célja nem volt más, mint bosszú. Bosszú az egész világon, gyűlöltem az egész létezést, a felszínességet, ürességet, hízelgést, hőbörgést, taktikázást, versengést és versenyzést. Ez a lelki fájdalom hajtott a mitológiák világa felé, minden démonról tudomást akartam szerezni, aki a világ, az élők ellen van, aki gyűlöli ezt az egészet, s megtagadja, hogy részese legyen. A mitológiákban kerestem a valódi magyarázatot a démoni erő létezésére, az ellenállásra, kerestem az "igazi" magamat. Meg akartam érteni mi történik velem, hogy igazam van-e. Persze, ugyanakkor keményen hittem, hogy jól látom a dolgokat, de ettől én sokkal biztosabb akartam lenni magamban.
Kutattam, hogy létezik-e legalább a mitológiák szintjén egyetlen egy olyan alak, aki "azonos lényegű" velem, ezzel a részemmel, aki - ami ugyanazért gyűlöli az egész világot, s vágyik az egésznek az elpusztulására. Nem a világ fölötti hatalomért, isten őrizz, hogy nyíltan hatalmam legyen! - gondoltam akkor. Csak egy kis szürke "patkány" akartam lenni mindig, egy okos kis patkány, aki megérteti mindenkivel, hogy ez az egész élet tűrhetetlen, borzalmas, hazug, s egy kiút van: a halál. Tagadjuk meg az egész létezést. Kárhozzunk el, mert a kárhozat is mennyország a földi pokolhoz, a földi zavarokhoz és korlátokhoz képest. Sőt, csak a pokolban lehetünk önmagunk, sehol máshol. Sem égen, sem földön, csak lenn a mélyben, együtt a gyűlölettel, szabadon, örökké együtt a gyűlölettel, magányban, mert senki és semmi másra nincs szükségünk.
21 éves koromig intenzíven kitartott ez az életszemlélet, gimnáziumba jártam (elég jóhírű, és bizonyos szempontból színvonalas gimnáziumba) s gyenge eredménnyel, de mégis le- érettségiztem, a jövőt illetően viszont egyetlen egy tervem volt, minden szépítés nélkül egy hajléktalan alkoholistának lenni, s írni a világgyűlölő, szenvedéssel teli verseimet. Nem érdekelt semmi más, csak, hogy írhassak arról, amit érzek, gondolok és szinte folyamatosan ezt éreztem, s gondoltam. Persze, ha az nem is érdekelt, hogy egyáltalán otthonom legyen a jövőben, gondoltam, úgyis a kocsmákban leszek mindig, s hogy miből iszom? Alkalmi munkákból, talán megveszik olykor a verseim. Ez a két ötlet onnan jött, hogy a szomszédunk is alkoholista volt, és kisebb munkákat bíztak rá a környékbeliek, így aztán fenn tudta tartani az életmódját, s aztán láttam a tv-ben egy olyan riportot, ami szintén egy alkoholista öreg, költővel készült, aki pár perc alatt hosszabb, jól megírt verset kanyarított, amilyen témában csak kérték. Ez volt a másik alapja az én jövőképemnek.
Annyi minden körülvett, barátnők, család, rokonság, az iskola, a szolgálatos szerelmek, a falu, a falusi élettel járó természet-közeliség, aztán tv-filmek, mozi-filmek, könyvek és én mégis, ebből a két szegényes és dekadens látomásból építettem fel egy egész jövőképet. Semmi mást nem képzeltem el. Még annyit tudtam, hogy szeretőim azért rendszeresen kell legyenek, vagyis egy szerelmem mindig kell, legyen. De a szerelmet, szenvedélyes érzéseket, éppen amennyire túlzóan éltem meg azokat, valójában, legbelül annyira félvállról is vettem, s annyira nem értettem, mi a szerelem, önzően fogtam fel, de tény, hogy 12-18 éves korom között még gyerek is voltam a szerelem érzéséhez.
Amikor ezt a pária-jövőképet (pária=társadalmon kívüli) kiötlöttem magamnak, akkor még volt egy épp aktuális nagy szerelmem, akivel ígérgettük egymásnak, hogy a sírba is a másik után megyünk. Jól megértettük egymást, ő is utálta az egész világot és olyan sötéten látta, mint én. Állítólag 12 éves kora körül felvágta az ereit, de homályos a történet, mert két verziót adott elő róla, az egyik szerint véletlen sérülés érte a karját, a másik verzió szerint öngyilkossági gondolatoknak engedett. Ikrek Lilith-je volt. Érdekes, hogy Ikrek napú nő ismerősöm fiatal felnőttként hasonló esetet produkált, szintén felsértette a karját öngyilkossági szándékkal, majd meggondolta magát szerencséjére és akkor már balesetnek beállítva bevitette magát a kórházba.
Visszakanyarodva hozzám, érdekelt az öngyilkosság és az öngyilkosok, vagyis az azzal kísérletezők személyisége, érzés- és gondolatvilága. Az okaik. Igazából nem féltem attól, hogy tévesen látom a dolgokat, vagy hogy túlzok, hogy túlzóak az érzéseim, meglátásaim. Én azt gondoltam, én vagyok normális, én látom jól az egészet. Csak rossz volt ezzel egyedül. Gyáva voltam, félénk. Találni akartam valakit, aki ugyanígy látja, ugyanígy érez, s gondolkodik. Csak a megnyugvásért, szebb életet nem terveztem, ezzel az elképzelt, bizalmat és némi azonosulási lehetőséget nyújtó személlyel sem. Bizonyíték lett volna, amiről tudtam, hogy létezik, hiszen annyira hiányzott.
Életem korábbi három nagy szerelme valóban mind így állt a világhoz. Az első 16-17 éves koromban, nagyon szeretett, de nem tudott lemondani miattam a haverjaival való züllésről, igénytelenkedésről, arról, amiről én nem is tudtam, előlem rejtett volt az az életmódja, a barátai ügyesen besegítettek neki a rejtőzködésbe, eltitkolásba, a színjátékkal való megtévesztésembe. Végül elhagytam, amikor bevallotta a rengeteg hazugságát, az eltitkolt múltat, a velem párhuzamosan élt züllést, részegeskedést. Nem tudtam ezt elfogadni. A baj az, hogy bosszút álltam rajta. Az egyik népszerűtlen jóbarátjával kezdtem járni, hogy megalázzam, mert ő viszont ráadásul egy népszerűbb srác volt. Hogy elhagytam a kigúnyolt fiúért, akivel rendesen csak két-három srác barátkozott a városukból, s az egyik ilyen barát, a volt szerelmem volt. Azt hazudtam magamnak, hogy szeretem ezt a fiút.
Ő is ivott, s mellette már én is, mert valahogy nem akartam érezni, észrevenni, hogy nem szeret ő sem igazán, hogy ugyanúgy egyedül vagyok, ugyanolyan üres az egész kapcsolat, mint amilyennek az előzőt láttam a hazugságok kiderülésekor.
Nem akartam elfogadni, hogy ez sem szerelem, ez is valami más, egy újabb hazugság, ámítás. Nem akartam csak vágyni a szerelemre, érezni akartam. És mindig jól kiszineztem a valóságot, hogy felkavarjam az érzéseim, és tartós örvényeimet szerelemként élhessem át. Ez a negatív Halakra jellemző, az érzelmeket fokozó hazugság-gyártás, önkábítás, érzelmi-drog keverés. Ne felejtsük el, hogy a Halak kettős jegy, így a Halak karmám révén is jelen volt az életemben a kettősség. Volt a valóság, ami zajlott és én teljesen másként érzékeltem, mást festettem az események mögé, szenvedélyes verseimet írtam nap, mint nap – ezek lettek az én szükséges hamis szenvedély adagjaim.
Inkább kábítottam magam, hogy szabaduljak a tehertől. (Halak) Könnyen rászoktam az alkoholra, de kábult állapotban is ugyanaz a hangulat uralkodott rajtam, sötétnek láttam mindent, de rászoktam mégis az alkoholra, mert valahogy más volt. Egy fokkal szabadabb, egy fokkal közelebb az elkárhozáshoz.
Elcsábítottam azt a fiút, élveztem, hogy bosszút állhatok, de vártam a szerelmet is. De ahogy én levadásztam őt, úgy lettem préda, amikor azt vártam, hogy szeressen.
Csak néztem, ahogy diktálta milyen ruhában és hol kell megjelenjek vele, hogy megmutathassa, hogy neki van barátnője és milyen... Ő is vissza akart vágni, azoknak, akit ők gúnyolták. Ez már nem tetszett, kiszálltam. Ő viszont nem akart elengedni. Foggal-körömmel ragaszkodott hozzám, mint egy prédához, még öngyilkossággal is fenyegetőzött, hogy az én lelkemen szárad majd az.
Vége lett, s ezután jött a második nagy szerelem, akiről fentebb már írtam, akinek Ikrek Lilith-je volt és ugyanúgy gyűlölte az egész világot. Ő már nem titkolta előttem a züllést, együtt ittunk minden hétvégén, és én úgy éreztem soha nem akarok másként élni. Sokat vitatkoztam vele, mint minden szeretőmmel, mindenben ellentmondtam, mindenben túl akartam tenni rajta, pedig titkon (előtte titkoltan) bálványoztam őt, mert végre olyan volt, mint én. Vártam, hogy megértsen, figyelmes legyen, és az is lett egyre inkább. És én egyre jobban ragaszkodtam hozzá, de csak mint szeretőhöz, csak sterilen, minden komolyabb jövőkép nélkül. Úgy lett vége, hogy ő egyre többet ivott, egyre labilisabban viselkedett, hol utált, hol imádott, s közben, bár, még csak 18 körül volt, elkezdett családra vágyni, normális életre. És mint nőtől, várta, hogy erre alkalmas nőként kezdjek viselkedni, persze közben talán pont azért, hogy amilyennek látott, amilyen voltam, azzal nem tudott mit kezdeni, ezért ivott egyre többet. Talán ezért, talán más okok miatt. Végül szakított velem. 3 évig sírtam utána a nagy szórakozásaim, részegedéseim, meneküléseim, s szeretőt gyűjtögetéseim közepette. Míg közben ő is: úgymond éjjel keresett, nappal került, közeledett, s távolodott. De ha jobban belegondolok így működött a szerelmünk azalatt az idő alatt is, amíg úgymond egy pár voltunk. Akkor is csak egy se veled, se nélküled játék volt az egész. A szívünk mélyén nem tudtunk nyitottak lenni egymásra, ott csak ridegség várt a közelünkbe merészkedőre. De amikor elhagyott, akkor hamar (egy hónapon belül) vonzódni kezdett egy a karmikus meghatározódása szerint, hozzám igen hasonló, de volt szerelmemhez talán karmikusan méginkább hasonló lányhoz. Három évig vártak arra, hogy valóban egy pár lehessenek, magam is alig értem, miért és hogyan. A lány jó barátnőm volt, s ezért ő, az én elengedési nehézségemből fakadó szenvedésemről tudva, az elején nem mert igent mondani a kapcsolatra, de végül, 3 év után, velem azt megbeszélve, belement. Ha tudta volna, milyen szenvedéstől ment meg, micsoda ördögi körből ránt ki engem! Ugyanis miután az én józan beleegyezésem és részeg ellenkezéseim ellenére is felvállalták egymást, én pár hónap múlva olyasmit "láttam", értettem és éreztem meg, amit a környezetünk aligha. Azt, hogy ez így van legnagyobb rendben, hogy ők ki fognak tartani egymás mellett sokáig, még, ha nem is örökké. Ezt látva, végre megnyugodtam. Ezután a leghalványabb jele sem merült fel bennem a volt szerelmem iránti vágynak. Vége lett a borzalmas leválni nem-tudásnak, az el-nem-engedésnek. Érdemes megemlítenem, kiemelnem, hogy igen lényeges momentum az egészben, hogy 3 évig nem volt komolynak és tartósnak nevezhető kapcsolatom, pedig minden szimpatikus fiúval, férfival szeretői viszonyba kezdtem, és ugyanígy nem volt a volt szeretőmnek sem, hol utánam sírt, hol azt állította, hogy nem érdeklem, én szintén hol utána sírtam, hol éppen másé voltam... És amíg ezt műveltük egymással, addig semmiféle komoly, és ezért spirituális fejlődést (karmafeloldást) segítő kapcsolatot nem tudtunk teremteni és nem azért, mert egymással még bármi dolgunk lett volna azon kívül, hogy lezárjuk végre egyértelműen a viszonyunk. Nekem egy évvel később kezdődött életem legnagyobb megfordulását, felébredését kiprovokáló kapcsolatom, amely csalódásai által az kételkedő, pesszimista Árnyék-Én sötétségéből végre előtűnt a „Fény-én”, az Isteni én, amely vezetésével végre egyértelműen a megváltás irányába indultam.
Tehát a második nagy szerelemem 3 évi utólagos vágyakozása, el-nem-engedése után a fiú új, méltó társra találásával új fejezet kezdődött az életemben. Látszólag... De legalábbis egy átvezető fejezethez értem. Mert innentől nem vadásztam szeretőkre, és nem hajszoltam a részegséget, hogy végre meneküljek a volt kapcsolatba való visszahúzó erő elől. Eloldott tőle az, hogy boldognak láttam őket egy nagyjából (polgári szinten) egészséges, normális kapcsolatban. Persze talán csak a felszín, ami alól évek múlva, ha kitűnik a valódi mélyebben fekvő igazság, mindenesetre közelebb kerültek a normális élethez, mint én akkoriban. Ezután úgy egy évet felhagytam a szórakozóhelyekre járással, s az alkohollal, a szerető-vadászgatással. Helyette jött a számítógépes játék függőség. (Nyilas-vadászat, zsákmányolási szenvedély, siker - élmény, Halak - hamis világ, mozgás- és életszimulátorok.)
Semmi súlyát nem éreztem semmiféle felelősségnek. Az alkoholizáló életmódot abbahagyva sikerült egy iskolát elvégeznem és egy semmirevaló szakmát szereznem, de szerencsére a papír a képesítésről belépőt jelentett egy másik képzésre később, de ez az életemnek már tényleg egy új szakasza. Ezelőtt a képzés előtt még körülbelül két évig voltam segély nélküli munkanélküli, azaz éltem a szüleim pénzén csakúgy, a kilátástalanság érzésével, gyenge, és költséges próbálkozásokkal a pénzszerzésre. A munkanélküli éveim elején ismét elkezdtem kijárni szórakozóhelyekre, és hamar megismerkedtem a későbbi párommal, akivel egy évet együttéltem, gyakori összeveszésekkel, haza- és visszaköltözésekkel. Úgy, hogy egyikünknek sem volt munkája, így kettőnk szülei tartottak el, amíg mi egyre mélyebbre süllyesztettük a párkapcsolat és az együttélés fogalmát. Függtünk a testiségtől, egyre és egyre jobban, egyre zavarosabban. Ami természetes és egészséges volt bennünk, egyre torzult a szenvedélyes viszonyunk hatására. Ő házasságot, családot ígért már a legelején és én életemben először elfogadtam a gondolatot, hogy van jövőm. Hogy van ilyen alternatíva is. Lehetőség is van, hogy normális jövőm legyen. Házasságban gyermekekkel, anyaként, feleségként. De aztán kiderült, hogy ő sem tudta mit is akar valójában, családapa vagy rockzenész legény lenni. Zenekart alapított, inni kezdett, nőkkel randizgatott, nekem hazudozott, féltékenykedett, én pedig gyűlöltem és vártam, hogy tartsa be az ígéretét: vegyen el feleségül! Hogy aztán én, minden aljasságát, amivel elárulta a közös jövőnket, ahányszor megalázott mások előtt azzal, hogy egy ritka és modern számítógép fontosabb volt neki, mint én és a velem való tervei, megbosszulhassam. Valahol megéreztem, hogy csak önérzeti kérdés számára, hogy házasodjon, s családot alapítson, meg akarta mutatni, hogy képes rá. Meg akarta mutatni a szüleinek, a barátainak, a volt kedvese gazdag szüleinek, akik ellenezték a lányukkal való házasságot, amíg nincs szakmája és munkahelye. Gondoltam, majd én megmutatom neki, hogy milyen egy rossz feleség, vágyakozzon csak erre a házasságra, na majd akkor legyen olyan büszke, amikor gyermekekkel a karomon, s oldalamon más férfiakkal flörtölök és találkozgatok. Tudtam, hogy idegbajt kapna, ha ezt megtenném vele, hogy ez egy megsemmisítő csapás lenne.
Spekuláltam. Mindig spekuláltam. És filozofáltam. Kételkedtem a létezés értelmében. Elsötétítettem mindent. S bár lassan, de "feljött a Nap", látni kezdtem a fényt. A mindig mindent kilátástalannak, s értelmetlennek tituláló árnyék-én nem tűnt el, nyomomban járt örökké, mikor némán, s mikor a bűn és a nyomor kapualjaiba belesve, vagy kényességemet, ambíció nélküliségemet kihasználva a hétköznapokban csakúgy felkúszott a fejembe és sorolni kezdte az élet keserűségét, értelmetlenségét, főleg az én életemét. Szerencsétlennek éreztem magam, és nem akartam ez a szerencsétlen ember lenni, kitartást nem éreztem magamban. Mert minek?... Minek edzeni a testet, s ápolni az egészségemet, ügyelni bármire is, ha úgysem sikerül majd az élet... Ami biztos, az a sikertelenség, a veszteség. Hisz minden bomlik megállíthatatlanul. A barátok elpártolnak, a szeretők kiábrándulnak, a családban már nincs helyem, felnőtt vagyok, a munkámra nincs szükség, semmit nem tudok tenni, amiért bármi okom lenne élni. Semmit. Nincs amiért. Ami én vagyok arra a világnak nincs szüksége.
S miután a tinikori lázadás is elmúlt, és számítógépjáték-függő csendes, fásult, perverz, gyáva felnőtt lettem, majd ezután, amikor megtaláltam, amit kerestem. A metafizikát. Akkor kiderült, hogy tényleg olyan utálatosak és vakok az emberek, hogy felszínesek és hazugok, törtetők és szemethunyók, megalkuvók és rájöttem, hogy igen is van, amivel tenni ez ellen. Hogy megvan az igazság. Meg van a lehetőség a megváltásra. Ki lehet szabadulni a saját mocskom és szellemi-lelki és testi nyomorom börtönéből. Titkon mindig reméltem, hogy majd jön valaki, aki végre olyat mond, amitől majd megtalálom a helyem valahogy, itt a fizikai világban. Hogy talán mégis van itt valami, ami értelmet és békét hozhat, még az életemben. A tudás a felszabaduláshoz. Leírás, hogy hogyan lehetek boldog, itt a Földön, élő emberként. Tizenéves korom óta szemben állok a világgal a lelkem mélyén, s mégis nehéz nyíltan felvállalnom a harcot a valódi dolgokért, az igazságért. Azért, amit a többség nem akar látni, érteni, érezni. A lehetőséget a megváltásra.
De hiába, hogy tudom, mit kell tennem, mert gyáva vagyok. És gyűlölöm magam ezért. És pörög az agyamban megannyi érv, ami arra mutat rá, hogy kevés és gyenge vagyok legyőzni önmagamat. A karmámat. Hogy túl sok bennem a hiba, a rossz. Túl sok a gyengeség, gyávaság, nincs önfegyelem, nincs tapasztalat, nincs erő, nincs szeretet bennem, csak sóvárgás vég nélkül, mögöttem a leküzdött múlt, s hiába vértezem magam a tudással, a metafizikával az asztrológiával, hogy legyőzzem magam, mégis, van úgy, hogy egyszercsak elönt ez a mindent sötéten látás és annyi érv van bizonyítékként arra, hogy elvesztem, elkárhoztam, nincs tovább, lehúzott, legyőzött. Minden fal áll, egyre biztosabban, amit magam köré építettem, képtelen vagyok szeretni, önmagamat adni, bízni. Tele vagyok félelemmel. Félek mindenkitől, hogy megaláznak, ellöknek, mert ami jó van bennem kevés, hogy értéke legyen. S egyébként is: ők mind gonoszak, önzőek és vakok. De aki mégis nemes és tiszta, legalább is erre törekszik, hát az is: miért fogadna el? Miért tűrne el bárki, aki megtudja rólam majd azt a legbelső érzéketlenséget, a görcsös önféltést, szeretet-képtelenséget, és a sóvárgásokat. Hogy le akarok győzni mindenkit, mert a fejemben a harc és a szeretet, szerelem egy azon dolog. Csak azt szeretem, aki gyengébb, akit legyőztem, akitől nem kell félnem. (Nyilas leszálló az ötös házban). És van bennem valami túlérzékenység, ami miatt alig tudom elviselni a saját mocskom, a másokat lenéző és kihasználó vágyaimat, a gyűlöletemet. Saját magamnak fáj, ami vagyok.
Azt gondolom, a negatív karmikus meghatározódásaink a személyiségünk részeiként nem különállók, hanem szervesen kapcsolódnak, fonódnak egymásba. Vagy csak még én nem tartok ott, hogy különállókként lássam őket. Még nem tudom kiszálazni magamban ezeket a késztetéseket. Amikor úgy minden beborul előttem, akkor van bennem önsajnálat is, a világ áldozatának érzem magam, hogy senki se érti az érzékenységem, mindenki csak teszi a dolgát, él, boldogul, amit én nem tudok, amire én képtelen vagyok. Milyen könnyű nekik! Könnyű nekik, hisz keményebbek. De miért? Miért kell keményebbnek, érzéketlenebbnek lenni? - Tipikus Halakos érzékenykedés, önsajnálkozás. Ezt megelégelvén hamar megjelenik bennem is a túlzott érzéketlenség, erőszak, annyira irigykedem arra, hogy mások boldogulnak, erősek, magabiztosak, hogy legszívesebben mindenki lelkébe belegázolnék, legszívesebben mindenki érzéketlen, egoista, magabiztosságát kegyetlenül leleplezném. És innentől nem tudom, hogy hol a középpont, mi a normális, mit kell tegyek. Mert akkor félek, hogy tényleg egy kegyetlen ember leszek, s ezért meg sem próbálom. A legnagyobb bajom, hogy ez a kicsi árnyék-énem mindig lebeszél az erőpróbákról. Azon spekulálok, hogy ne legyek durva senkivel, mert akkor meggyűlölnek, de aztán azt gondolom: "ugyan! Nem leszek kegyetlen, csak bátor! Igazságos! Az jó lesz mindenkinek." És ekkor elsötétül minden. Egy részem retteg attól, hogy megváltom magam. Hogy jobb leszek. Hogy megtagadom az örök kételkedőt – félelemmel tölt el.
Talán a Halak Lilith éáltal jelölt tulajdonságaim is lefelé húznak, a Lilith- által vezérelt személyek irányába történő együttérzések felé, de félek attól, hogy jobb legyek. Nem merem megtenni, hogy bátor és erős legyek, hogy ilyenné küzdjem magam. Mert olyan mintha elárulnám azokat, akiknek ez nem megy, akik nem is értik a metafizikát és szenvednek a karmától, az egoista önámításoktól... Nevetséges, de ez engem tényleg sötét félelemként önt el, hogy kilógjak a sorból. Nem merek változtatni, nem merem elengedni a régit. Értéktelen érzelmi kötödéseimet őrizgetem. Humanista szemethunyással akarok a társadalomban maradni. Hol maradni akarok, hol ellenük lenni végzetesen. Hol attól félek, hogy kegyetlen leszek, s nem lesz visszaút, hol attól, hogy egy neki rugaszkodással leelőzöm őket, eltávolodok és ez mennyire inhumánus, beképzelt és megszakítja az egységet köztem és az emberek között. Megközelítem a Bolondot. S nem lesz visszaút. Tudom, hogy ezeknek a félelmeknek a halmazában a mozzanatokat külön-külön lehet párhuzamba tenni a Skorpió, a Halak, s a Nyilas jeggyel is negatív formáikban.
Nehezen volt tettenérhető ez a mindig ellentmondó, mindent meghiúsító, minden gyakorlati erőfeszítésről lebeszélő, örökkön szenvedő, s elégedetlenkedő filozófus. Aki ezer irányból támad rám, ezer érvvel, ezer módon, hogy bebizonyítsa, hogy a világnak nincs értelme, el van rontva az egész, és én ebben nem akartam soha résztvenni, nem akartam megszületni. Sehogysem akarom elismerni, hogy a megváltásért tenni kell, hogy ezt végig kell csinálni. Az egész megváltást nem akarom elfogadni, hagyni akarom úgy ahogy van. Lilithestől, kegyetlenül, önzően, haraggal, harccal, kéjvággyal telien. Ilyenkor feladom, hogy megértsem a nőt és a férfit, hogy hogyan működhetnek együtt. Nem hiszek ebben. És nem hiszem, hogy az anyagon keresztül kell a szellem bármit is intézzen.
Úgy gondolom, nem csak a Nyilas leszálló hitetlensége és poklot megcélzó élvezkedési hajlama mindez a megátalkodott ellenségesség bennem a világgal, a fizikai léttel szemben, s nem is csak a negatív Halak elvágyódása. Nem is csak az ötösházas Nyilas leszálló jelezte személyiségi probléma, amikor nem tudom, ki vagyok, s mit érek. És nem tudom elfogadni a férfiakat, nem tudom elfogadni, hogy nő legyek, aki odaadó. Sejtettem, hogy valami még van. Hogy mi az, ami fél óra sötét agyalás után olyan könnyed természetességgel juttat el a végső dühnek, az ön- és életutálat öngyilkosságról való fantáziálásnak a fázisába, hogy sehogyan sem tudom megállítani, legyőzni, ellene érvelni. 16 évesen humoros, gúnyos tudósítást írtam öngyilkossági búcsúlevélként. Valahogy így kezdtem: leírom, mik járnak egy öngyilkosjelölt fejében a nagy tette előtt. És aztán viccesen, ridegen azt ecseteltem, hogyan választottam ki a helyet a módot, mik a gyakorlati félelmeim az egésztől, pl. hideg van kint, s ez milyen kellemetlen, el ne szakadjon a kötél. S ez az egész szórakoztatott. Meg sem kíséreltem a gyakorlatban soha. De írásban ki kellett élnem. Meg kellett élnem, hogy hátat fordítok ennek az egésznek, mert nem találom méltónak magamhoz. Beképzeltség, nagyképűség, tudom. És a mai napig nehéz elfogadnom, hogy rajtam múlik a boldogságom.
Amióta metafizikával, és asztrológiával foglalkozom folyamatosan fejlődök. Az utóbbi hetek, itt Szilárdéknál különös jelentőségűek voltak. A gyakorlati élettel való megbirkózás egyre természetesebb számomra. S mégis, ebben a fejlődésben is elér ez a depresszív hangulat. Talán pont a gyakorlati fejlődés miatt. Mint tudjuk a patkány támad, ha sarokba szorítják. Büszke voltam, hogy egész jól helyt tudok állni. De egy részem nem tudja elfogadni ezt a haladást, a megváltás irányába, egyszercsak kevés lesz minden eredmény, a semmibe vész minden kitűzött cél, mindennek eltűnik az értelme és csak ülök, keserves érzésekkel. Nem tudom magam összeszedni, mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt, megszűnik minden hitem, önértékelésem. És nincs észérvem ez ellen az állapot ellen. Bármi, ami addig a hitemet képezte, ebben az állapotban tagadom, cáfolom, elvetem és gyűlölöm az egész létezést. Ki akarok szállni ebből a nyomorult testből. Feldühít a saját hitetlenségem, és szinte már az öngyilkossági vágy az, ami nonsens módon úgy dühít és olyan önutálatot ébreszt bennem, ami miatt büntetésből, haragból, meg akarom ölni magam. Szóval még ráteszek egy indulattal. De soha nem történik semmi a gyakorlatban, esetleg olykor fejbevágom magam, hogy szabaduljak végre az egész állapottól.
A legutóbbi ilyen depresszív állapotnál úgy döntöttem, hogy elmondom Szilárdnak, akármi is történjen. Ez az akármi az, hogy félek az emberek megvetésétől, amikor így elhagyom magam és önutálat, önsajnálat vesz erőt rajtam. Ekkor mondta Szilárd, hogy ez valami Ikrekség, az árnyék-én érvel ellenem. Azt a tanácsot adta, hogy nevezzem el viccesen valami mókás névvel, majd így lökjem félre, s ne hallgassak rá. Így elneveztem Borinak, mert boszorkányos gyűlölet él bennem ilyenkor, és Lucának, hogy két neve legyen és ez a név pedig a Lucifer név után jött, mert úgy érzem, valóban minden szépet, s jót, értelmes, egészségre való törekvést tönkre akar tenni, meg akar akadályozni, el akarja venni a kedvem, s néha nagyon el is veszi, sajnos. De egy jelzőt is tettem a két boszorkánynév elé, mégpedig: Sötétítő. Az ikrek karma árnyék-énjei a Sötétítők, okoskodó butítók, minden fényt szertefoszlatók. Azért is tetszik ez az elnevezés, mert a kényelmes civilizációban vannak technikai találmányok, melyeket az ablakokon, s egyéb helyeken használunk, árnyékolás technikának is hívják másként (egy hónapig árusítottam is ilyen eszközöket valamikor), és szeretném én is a továbbiakban kényelmesen, lazán "felhúzni a rolót" az ablakon, azt a karmikus rolót, amelyen keresztül a világ sötét, utálatos, kilátástalan hellyé változik, egyszerűen, kibújni az árnyéka alól és élvezni a napsütést. Az életet. Ez nem a gondok kikerülése, ez a gondok megoldása iránti végtelen kedv.
Fél évvel később:
Azt tapasztaltam, hogy az Árnyék-Én felismerése után jobb tudatosítani, hogy ugyanakkor én ő vagyok. Az Árnyék-Én számomra nem is annyira egy rossz, kis Pumukli, bár kétségtelenül hozzzá is hasonlítható, de inkább egy érzéketlen, keserű, gonosz antihős maszk. Nekem hatásos volt az az érzés, hogy beismertem, mennyire az ellenségem, hogy milyen is, és aztán tudatosítani, hogy ő mégis én vagyok. Saját magam árnyékává vagyok képes válni. És itt most nem az "önmaga árnyéka" állapot jelző szóösszetételre gondolok, bár, természetesen az árnyék-én munkálkodásának hosszútávon az az állapot lesz az eredménye, amelyet "önmaga árnyéka" minőségjelző kifejezéssel szokás illetni.
A racionális kételkedő még mindig sokszor utamba áll, amikor a megváltódási lehetőségekkel teli, harmónikus életre imaginálok, képzelgek. Ő azt mondja, nem lehet. Nem lehet elérni. Az élet mindig pocsék lesz és idegesítő. De tény, hogy egyre kevésbé tud magával rántani a mélybe. Már nem húzom fel magam azokon a szörnyű képeken, amiket körémvetít átírva a jelent, s jelezve a jövőt. Nem hiszem el azokat, és nem esek kétségbe a pesszimista mentalitásom feléledésével, legalábbis nem nagyon esek kétségbe és félni is csak attól félek, hogy már megint mi kellemetlenséget idézek be ezzel a kételkedéssel és mi boldogságot szalasztok és halasztok el, amiért „megint ezt kell hallgatnom magamban”. Ugyanakkor jelenleg minden jel arra utal, hogy haladok az életemmel és tevékeny vagyok. Nyílván mindenki lassan szokik hozzá, hogy a képzeletének mágikus ereje van és ezért pl. Ha vágyakozik egy szép nagy házra az megvalósul. De az általános hitetlenkedés, kételkedés mellé nem kell még az Ikreki minden jóban kételkedési hajlam. A legveszélyesebb kételkedés a megváltásban való kételkedés és a párunkban való kételkedés. Ez utóbbi azért, mert szorosan összefügg a megváltódással: hiszen amennyiben felmerül, hogy ismét párkapcsolati kudarcot, szétválást kell megélnünk és újabb magányt, az minden erőnket ennek túlélésére fogja tartalékolni ugyanakkor jövőképünk kettéválik két bizonytalan fonalra, amivel elindítjuk egész létezésünk bizonytalanságát, zavarosságát.
Kozma Szilárddal való beszélgetésünkben említette, hogy a két legnehezebb karma a Ikrek és Skorpió, ezt mutatja a buddha tanítás is, amely szerint buddha magához hívatta az állatokat, s az első a patkány (Ikrek) volt, második a kígyó (Skorpió). Erről jut eszembe, hogy a skorpió és a patkány nagy túlélő állatok, írom ezt azért, hogy ezzel is egyetértsek azzal, miszerint ezek a legnehezebb karmák, mindannyian megkajuk a szükséges potencialitásokat karmánk legyőzéséhez, ezeket a túlélőképességeket mutatják az imént említett természeti analógiák.
Horoszkóp rendelési lehetőség a
www.kozmaszilard.hu honlapon.
Joó Violetta: Metafizikai tanulmány az Ikrek karmáról
Az Ikrek Napjegy jelentésének a tradicionális asztrológia mindössze a felületi részét, a játékos és frisslevegős, szellemes - filozofikus oldalát/arcát ismeri, mondhatni, a szimpatikus és könnyed oldalát. Úgymond valami humánus, idealizált képet alkot egy unisex, örök fiatal, gyors beszédű és eszű személyiségről ír az Ikrek kapcsán nagyjából.
De ezzel az oldallal, az Ikrek jellegű sorsismeret és karma-oldás szempontjából semmit sem érünk. Nézzünk hát egy rövid, az Ikrek természetét egy, a mitológiai párhuzamok által az Ikrek kettős természetének a rákfenéjét feltáró értelmezést, amely révén majd könnyebb lesz megérteni, hogy miért is tud az Ikrek karmás ember és a nyugati típusú civilizáció embere minden tudományos – technikai vívmányai és gazdasági előnyei és csodás orvoslási tudása és felszereltsége ellenére, kétségbeesett, és megátalkodott, sötét depresszióba és világgyűlöletbe (főleg-embergyűlöletbe) esni, miközben a megoldásra váró, mély sorskérdéseinek a súlyát sziszifuszi küzdelemmel akarja önmagáról ledobni és csökönyös megátalkodottsággal akarja kikerülni saját élete legszemélyesebb nehézségeit.
Hermész/ Mercurius - ógörög, majd római isten
A mítosz szerint egy éjszaka alatt megfogant, s napkelte előtt meg is született Zeusz és egy nimfa gyermekeként. Első éjszaka miután anyja fáradtan álomba szenderült ő kifészkelődte magát a pólyából és útnak indult, megtetszett neki egy marha csorda (Apollón isten marhái), amit furfangosan, hátrafelé menetben, hogy a nyomok megtévesztőek legyenek, elhajtott. Még a marhacsorda ellopás éjjelén feltalált hangszere, a líra aztán elbűvöl mindenkit, Apollónt is, így cserében egyeznek meg: Apollón neki adja az ellopott 50 marhát a líráért. Később még gyermekként több hangszert felfedez, mindenhol ott van, mindenben részt vesz, harcos, gyógyító, zeneművész, feltaláló, kereskedő, furfangos tolvaj, s végül Zeusz bizalmas hírvivője lesz, fő közvetítő a halandók és az istenek világa között. Már az előbbi hosszú felsorolásban is felfedezhetjük a másik két levegő jegyet: a diplomatikus és művészi, főleg zenei (levegő használatával létrejövő művészi kifejezési mód!) - érzékkel megáldott Mérleget és a szabadság szellemében, bátran újító, feltaláló, kötöttségek nélküli, öntudatos Vízöntőt. Az Ikrek ugyanis labilis/változó energiájú jegy, ami azt jelenti, hogy jól ismeri az idetartozó (levegő elemű) kardinális és szilárd jegyek képességeit, munkásságát, ő feloldja, változásra, szolgálatra késszé teszi a levegő elemben rejlő lehetőségeket. A teremtés harmadik mozzanata, ami mindent magában rejt, a kettőből egyet csinál.
"A világ akkor érik meg, ha a kettőből egy lesz, a külső olyan lesz, mint a belső és a férfi egy lesz a nővel úgy, hogy az nem lesz se férfi se nő" Hamvas Béla - Szufi
"A földről az égbe emelkedik, aztán ismét a földre leszáll, a felső és az alsó erőket magába szívja. Az uralmat önmagad és az egész világod fölött így nyered el. E perctől fogva előled minden sötétség kitér." Hermész Triszmegisztosz - Smaragdtábla
Ha végiggondoljuk az ógörög istenség élettörténetét, nagyszerű képességeit, sokoldalúságát, amelyekkel igencsak könnyen elért bármit, amit csak megkívánt, kiindulhatunk abból, hogy az Ikrekben rendkívül erős a vágy, hogy könnyen, pusztán az esze járatásával és akár egy nap vagy egy éjszaka leforgása alatt bevégezze vágyait, és még ha tisztességtelenül is jár el, azt elnézzék neki és belőle ömlő, szintén nagy könnyedséggel, pillanatok alatt, létrehozott művészi, önkifejezési alkotásai révén elkápráztassa az embertársait, és ez által a nagyobb csávákat is minden gond nélkül megússza, mégpedig a nagyszerű képességeinek egy éjszakai produktumával való üzletelés révén, egy éjszaka alatt feltalált hangszer eladása 50 marháért. Amit már előzőleg úgyis csakúgy kedvére eltulajdonított kérdezés nélkül, kedvtelésből és nem komolyabb szükséglet által vezérelve.
Azt gondolom, hogy az Ikrek igen türelmetlen a világgal szemben és nagyra van az észbeli képességeivel, a megoldó képességével, ezért nem tud kellő alázattal hozza állni az unalmas anyagi gyakorlatban is, a negatív determinációinak feloldásához, a megváltáshoz. Egy éjszaka leforgása alatt meg akarja oldani, túl akar rajta lenni, de legfeljebb 2-3 nap alatt, hogy aztán újabb dolgokkal foglalkozhasson. Elemi szinten szembeszegül az életre szóló feladatokkal, az őt hosszútávra lekötő nehézségekkel, meghaladásra váró személyiségi problémáival. Ahogyan a Nyilas, az Ikrek ugyanúgy nehezen fogadja el az élet apró kellemetlenségeit, az azokkal való bíbelődést. Az Ikrek viszont, ellentétben a Nyilassal, nem azért, mert nincs kedve azokkal foglalkozni, s leértékelné azokat a részleteket az ő nagy világmegváltói eszméi mellett. Az Ikrek tudja, hogy lényeges minden részlet, sőt, amit a Nyilas mindenapi apró kellemetlenségnek lát és jelentőség nélkülisége miatt fárasztja, arról az Ikrek jól tudja, hogy fontos részlet, lényeges elem, minden apró mozzanat a megváltáshoz. Ami őt idegesíti az, az újdonság hiánya, a sors által rákényszerített egyirányú haladás. Az Ikrek nem akar a saját mélységeivel foglalkozni, önkéntelen késztetése, hogy túl akar lenni a megváltáson, veleszületett jogként követeli, hogy neki azzal már ne kelljen foglalkozni, az ő szabadságát ne korlátozza negatív karma. Ő "egyszerűen" (!) hírnök akar lenni, az isten, a legfőbb szellem hírnöke, küldönc, megbízott, gyógyító, segítő, tanácsadó, művész, a mindenhez értő, mindent megoldó és feloldó. Azzal foglalkozik, ami körülötte van és az egója nem képes elfogadni, hogy neki is vannak tartós megpróbáltatást igénylő személyes életfeladatai. A negatív Ikrek, ahogyan már Szilárd is találóan megírta, a veleszületett intelligenciája miatt elbízza magát a karmafeloldást illetően, és így, lényegében az egész életét illetően, mert a veleszületett képességei kevesek az élete nagy feladatainak megoldására. Máskülönben azokat már élete első napján, vagy annak éjszakáján megoldaná és még egyéni, újító ötleteit is kiélni azon nyomban, mindezt szórakozott könnyedséggel és az élet soha semmilyen nehézséget, azaz fejlődési lehetőséget nem hozna neki.
Az Ikrek jegy tulajdonságait negatívan magában hordozó személy általában rálát a saját személyiségi problémáira és amennyiben nem tud azokon a nagyszerű, furfangos, kreatív eszével könnyedén túlhaladni, javulást, gyors eredményt elérni, akkor nem kíván azzal többé foglalkozni, és valahogyan el is hiszi magának, hogy az a probléma nem létezik többé. Ezt az öncsaló irracionalitást és logikátlanságot azért engedi meg magának, mert az egója olyan megveszekedetten ragaszkodik a rendkívüli intelligenciája által nyújtott szabadságérzethez, hogy e szabadság elvesztése számára sokkal súlyosabb, megrázóbb, fájdalmasabb, mint a fizikai halál. Legalábbis az esze ezt mondja... Az ego által vezérelt esze.
Jól rátapintott a lényegre Szilárd, amikor megfogalmazta, hogy az Ikrek a túlvilágra is magával akarja vinni az egot, konzerválni, mert - ahogyan minden jang princípiumhoz tartozó elem negatív meghatározódása - végzetes tévedése, hogy az ego egyenlő a szellemmel. Amíg ezt a magával hozott (negatív örökletes karma) tévhitet le nem győzi és az ego vezérelte intelligenciáját/problémamegoldó képességét át nem adja a valódi, szellemi értelemnek, minden fenntartás nélkül, maximális szolgálatkészséggel fejet nem hajt a felsőbb isteni értelemnek, a metafizikai törvényeknek és el nem fogadja, hogy ugyanolyan esendő a negatív karmikus meghatározódásai miatt, mint bármelyik másik ember, és ez semmilyen külön szégyent nem von maga után, ha tisztességgel elszánja magát, hogy képességeit előbb a saját megváltása érdekében használja (első sorban és aztán persze mások tájékoztatására, megvilágosítására) és esetleg azt követően, ha magán segített, akkor majd másokon is segíthet, de addig nem, addig tehát, amíg az esendőségére rá nem ébred, teljesen képtelen az oldódásra és a Karma-oldásra. És amikor már elkerülhetetlen az, hogy az esendőségét felvállalja akkor igazából is rájön arra, hogyan lesz a kettőből egy, s azt realizálja is ezután folyamatosan. Azaz megszerzi végre kemény munkával, odaadással, kitartással, gyakorlati tapasztalatok sorával, hogy mit is jelent valójában a közvetítői szerep. Mert azt jelenti, hogy a kettő egységét folyamatosan, szüntelenül éreznie kell. A fent és a lent egységét, az szellem és az anyag egységét, a nő és a férfi egységét.
Amíg ide el nem jut addig folyamatosan kételkedik, sorozatosan keményen megcáfolja a férfi és a nő harmonikus egysége elérésének a lehetőségét, a szellem és az anyag egységét, a fizikai világ, mint megváltódási lehetőség értelmét megtagadja, és mindezt csak azért, mert nem akarja problémaként elismerni a Lilith-et, az őskáosz okozó őserőt, és mindenféle elmélet kitalál, hogy azt ne kelljen neki azt megoldásra váró problémaként meglátni, ugyanis annak a problémának a megoldása túl nagy erőfeszítés a számára, de persze ezt semmiképp sem szeretné bevallani, még maga előtt sem. Önző módon képtelen a figyelmét, értelmét, erejét, idejét a saját megváltódásának szentelni, mert félre értelmezi a szabadságot és az életre szóló személyes feladatokat nem az élete értelmeként fogja fel, hanem rabigaként, börtönként, igazságtalan büntetésként. Meg kell értenie, hogy azok a feladatok, amelyeket a nagyszerű értelmével, egyéb képességeivel oly könnyen megoldott ("egy nap leforgása alatt" szinte) azok pontosan, hogy nem az élete rendeltetését, értelmét jelzik, felesleges ehhez az önhitt elméletéhez olyan makacsul és megveszekedetten ragaszkodnia. Boldogságát nem hiába nem találja akkor sem, ha ezermester, művész, sportoló, természetgyógyász, bűvész, vagy misztikus mester, szerető és apa lesz, amíg nem néz végre szembe teljes nyugalommal és kitartó vállalást fogadva, a saját démonaival, gyengeségeivel, amik igenis vannak és nem olyan irracionálisan félelmetesek, mint amilyennek ő látta azokat elsőként és amiért elkedvetlenedett és a belső drámázás vermébe/hibájába esett a lelkében lakozó "nagyvadak" "túl sötét dolgok" eszlelésekor. Az Ikrek ugyanis valóban kirívóan ódzkodik, húzodzkodik a lelke mélységében megbúvó zavarosságoktól, és inkább nem vesz tudomást róluk, mint hogy olyasmivel foglalkozzon, amire nem tud azonnali gyakorlati (technikai) megoldást (tünetkezelő trükköt) találni.
Amennyire intelligenciája révén elhiszi, hogy az életét isteni leleményességgel könnyedén végig játszhatja, megbecsült, értékelt emberként és a harmónia ez által megkérdőjelezhetetlen számára - sajnos, könnyen ezt hiszi - szóval, amennyire az isten közelében hiszi magát a karmája oldása nélkül is, annyira retteg a képzelt magasságból a lelke – tudattalanja - mélységeibe alászállni végre. Ez az, amihez bátorságot kell gyűjteni feltétlenül és ami az Ikreknek mindenki közül a legnehezebben megy. Ahogy nemrég egy természetfilmben láttam egy vadont járó férfit, aki szavannai oroszlánokkal való barátkozásra szánta el magát: "Az ésszerűségem azt mondja ne menjek a közelükbe, de akkor nem jutok semmire, így nem az ésszerűségem vezérel, hanem az akaratom." Azaz véghez visz valamit, amitől időközben elment a bátorsága és pedig a bátorságot az elménk és nem a spekuláló eszünk kondícionálja, adja rendelkezésünkre. Tetszett a megfogalmazás/fordítás: ésszerűség. Jó tanács az Ikrek-karmásoknak, hogy az ésszerűségük, azaz a racionálisan helytállónak tűnő agyalásaik, belső dialógusaikat, érveléseiket sokszor egyszerűen félre kell tenniük, rá kell jönniük, hogy ésszerűségük sokszor gyávaságra, sorskerülésre kényszeríti, csábítja őket.
Hogy mennyire nem ér semmit az intelligenciájuk a megváltás elérésének mint követendő és megvalósítandó életcélnak a kitűzése nélkül, azt hiszem nem kell részletezni. De fontosnak gondoltam külön megemlíteni, magamat is segítve ezzel a "magas lóról való leszálláshoz". Bár, a "magas ló" kifejezetten nyilasi analógia, de nem véletlenül a Nyilas ellenpárja az Ikrek - és ne feledjük az Ikrek az önérzetében és nagyképűségében nem sérült, és nem is sérül, amikor úgymond leértékeli magát, mert ő azt nagyvonalúan a körülmények rovására írja, és mindössze steril lázadásból tagadja meg képességeit, valós önértékelési gondjai nincsenek, sem felsülési félelmei, mint a tűz karmásoknak, akik ezt a félelmet kompenzálva "növelik meg az arcukat", hangjukat és pocakjukat, és vetik be temperamentumokat fokozottan, stb. A negatív Ikrek stratégiából képes lemondani az életéről, annak érdekében, hogy a sors (Kötelesség) előtt ne kelljen fejet hajtania. Legalábbis ez a hozzáállás vezérli: győzelem (az egojé) vagy halál! Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lenne olyan óvatos és ügyes, hogy valóban ne kerülje el a halál ijesztő közelségét, nagyon ügyesen tud lapulni és belső vitáit, külső előadásait, mindig tarkítja humor, gúny, szarkasztikusság, értelmi magabiztosságából adódó könnyedségét nem hazudtolja meg a legsötétebb pillanataiban sem.
Azt hiszem, pont ettől a végső magabiztosságátol, elbizakodottságától kegyetlen érzés vele szembenézni, mint "sötét oldalunkkal", negatív karmánkkal. Intelligenciájával tulajdonképpen úgy csapja be magát és környezetét, hogy annak segítségével már gyermekkora óta ér el könnyű sikereket, a probléma megoldó képessége jól működik a felszíni jelenségek megoldásánál és ez újra és újra felkelti benne a reményt, hogy az élet valóban olyan könnyed, mint amilyennek ő veleszületetten hitte/képzelte a maga számára, mert naivnak éppen nem naiv, jól tudja, hogy az emberek nagy részének nehéz.
Az Ikrek minden eszközt bevet, hogy minket kivonjon (kivonja magát) a megváltásért való küzdelemből mindenféle magyarázattal, elsötétített (komorrá, kilátástalanná, negatívvá változtatott) ténnyel, tapasztalattal. Amikor önmagunktól való félelmet ébreszt, akkor pl. a saját egyéb negatív karmáinkat (más konstelláció által jelölt negatív vonásainkat, félelmeket, szorongásokat, haragot, sóvárgást, gyengeséget) sötétíti be még jobban, állítja be veszélyesebbnek, mert fél. És ezért, hogy kifogást kapjon: túloz. Én erre azt a módszert találtam ki: ilyenkor leszerelem ezt a sötétítő énem (részem) azzal, hogy "ugyan, ne gyáváskodj, nem lesz semmiféle nagy baj, cselekedj! Realizálj!". Az Ikreknek ez a saját fel nem oldott karmáit túldémonizáló szokása pont azért jön, hogy a fizikai valóságban, a gyakorlatban ne kelljen semmit megtapasztalnia, ne kelljen a gyakorlatban szembenéznie saját kudarcaival, a karmikus sors-következményekkel. Ha környezete szembesíteni próbálja, bevilágít a sötét és steril ikreki kételkedések patkányfészkeibe, „csatornáiba”, a megvadult patkánnyal találja szembe magát, aki a helyzetet nagyon racionálisnak tűnően egyszerűnek és az ő igazának akarja beállítani, megmagyarázni, de hiába a józan, racionális, látszólag hihető érvek és magyarázatok száza, a legkisebb spirituális beavatottsággal, egy kis metafizikai ismerettel rendelkező személy is megérzi a „patkányszagot”, a halálos veszélyt, a negatív ikrek mindennek és mindenkinek nekiugró agresszivitását. Az a nagy baj, hogy ezzel a szembesülés-hárítással és feloldás-kikerülgetésével, amiről megátalkodottan hiszi, hogy ésszerű (biztonsági) döntés, a lehető legrosszabbat teszi magával: egy lépést sem halad a megváltás, a karmafeloldás felé.
Azzal, hogy öngyűlöletet, öngyilkossági vágyakat ébreszt. Ez külső szemlélőként megható mártírkodásnak tűnhet, de az Ikrek karma esetében ez egyáltalán nem a külvilágnak szól, az Ikreknél ez kifejezetten belső harc. Más, mint a negatív Halak látszólagos mártírkodása, valójában: sorsérdektelensége, tehetetlensége vagy a negatív Nyilas humanizmusra játszó erőszakos hiba elfogadtatása a környezetével. Az Ikrek nem panaszkodik, s nem várja el hibái elfogadását, szenvedéseibe nem magyaráz bele erkölcsi győzelmet. Sőt: ő direkt felvág a hibáival, rátesz még egy lapáttal és kérkedik vele, a negatív Vízöntő öncélú lázadását produkálja, utolsó utáni erejével is az egoját védi. Az Ikrek karmás ember önmaga ellen játszik. Rá a leginkább érvényes az, hogy önmaga legveszélyesebb ellensége. Azt az aljas dolgot is képes felhasználni a megváltásra törekvő, tiszta személyiségrészével szemben, hogy amit csak talál a személyiségben és még zavaros, negatív tulajdonságnak találja, azokból végzetes következtetéseket von le.
Ő a mi személyes Luciferünk (lásd Ember Tragédiája, vagy Mephisto Goethe Faustjában), aki egyszerűen mindig csak a vesztésre játszik, a pokol mellett kampányol és kineveti az Egyetemes Törvényeket, vallásosan: az Isten által felállít szabályokat. Tulajdonképpen az ember egoizmusára játszva becsmérli a karma-feloldás céljából keletkezett anyagi világot, sőt: az egyetemes létet is, a maga metafizikai törvényeivel együtt, csak azért, mert az az emberi egót sérti ez az ésszel befoghatatlannak látszó és áthághatatlannak látszó összetettség. Legalábbis a túlműködő egót. A negatív karma által gerjesztett sóvárgások, gyengeségek, ambícióknak követeli ugyanazt a "bánásmódot" a sorstól, mint a megváltás és az egészség irányába haladó törekvéseiért. Kicsinyes (egoista) törelvései, vágyai miatt elfeledkezik az élet céljáról, arról, hogy milyen céllal jött létre az élet, a világ, hogy miért vannak szabályai. Az önmegváltás eszméjét nem képes maga fölé helyezni, az öncélúság rabja lesz és rajzfilmet és vidámparkot akar csinálni a világból.
Külső személyként, karikatúraként, az Ikrek-mentalitást úgy lehet még elképzelni, mint az utolsó aljasságig elmenő pszicho-marketingeseket, drámaként állítja be, hogy, ha nem hófehér és illatos a wc-d, a szád, nem úgy áll a hajad, mint a modelleknek és azt érezteti esendő emberként nincs esélyed a világon, és elvágod a kezed az 5 éve a sarki boltban vett késsel, azzal lehetetlen szeletelni stb... és rávesz arra, hogy hallgass rá, hogy ő nála a megoldás, ő tudja milyen a tökéletes élet. Igényt kovácsol az ő árujára, a maga gerjesztette problémákkal. És mit árul? Időpocséklást, megbúvást, tétlenkedést, steril agyalást, mindent amivel húzhatja az időt és nem kell a gyakorlati élettel értelmesen, bátran szembenéznie. Az negatív ikreki ambíciók egy tökéletes, erőfeszítések nélküli életet céloznak meg, és az út a tökéletesség felé minden nap elbukik a valós fizikai világ erőfeszítéseket igénylő terében, minden nap szembesül az emberi lét mélységes összetettségével és az azt kifejező, azt megjelenítő ezer apró részletkérdésével, ami az ikrek igényeinek nem felel meg, s kedvét szegi, haragra gerjeszti az egész világ ellen, ami tele van hibákkal, tökéletlen emberekkel, aki nem képesek örökéletű, pontosan működő, sohasem koszolódó, biztonságos eszközöket gyártani, s ezzel a tökéletlenül kialakított világgal neki, minden nap bajlódnia kell. Ahelyett, hogy a fizikai és a pszichikai síkon minden tökéletesen működne, s ő szabadon járathatná azon a tökéletes működésen az eszét nap, mint nap amennyit csak kedve van, és segítene másokon a nagyszerű ötleteivel. Mert persze mások életében lehetnek hibák, gondok, azokon ő szívesen segít, segítene, csak sajnos nem különb ő sem a többi embertől abban, hogy ugyanúgy a negatív karmát feloldani született a földre mint más. Az önmagunktól is megfélemlítő patkány (kínai asztrológiában az ikrekkel analóg jegy), tényleg olyan, mint egy Mekk mester. Az embernek van egy kis baja és akkor jön ez a kontár, aki kitalálja mennyi baj van, pl. a fehérre festett fal könnyen koszolódik, állandóan meszelni kell, jajj, mennyi baj van azzal is - "Le kell festeni feketére! Tessék: Nem koszolódik!" vagy le kell bontani... - Na, azt nem tudom, hogy konkrétan volt-e ilyen a Mekk mester című bábmesében, dehogy Mekk mester a kis bajból mindig 10x akkorát és 100 másikat is csinált és ha egy vödröt kellett volna új füllel ellátni, annak is az lett a vége, hogy az egész ház összedőlt, mert ő a nagyszerű eszével a házat sem találta megfelelőnek és elhatározta, hogy "rendbehozza".
Az Ikrek, nem ilyen tevékeny, csak az agya és hamar el is veszti a kitartását a megváltás felé vezető úton. Szélvész gyorsan elveszti a kitartását a hétköznapi élet gondjaiból tapasztalva.A fejében tényleg lebontja a házat is egy letört vödörfül miatt, vagy egy elkopott küszöb miatt stb. Azért mert a gyakorlati kártevés mániájában szenvedő Mekk mesterrel szemben az Ikrek iszonyodik a gyakorlat tevékenységektől, a tapasztalástól (negatív megnyilvánulásaiban) és inkább a magáról és a világról való elméleteit festi át feketére, hogy ne legyen vele több baj. Amolyan: "A megváltást ezennel elrontom, kész van, mehetünk tovább, ezen is túl vagyunk, nem kell vele többet kínlódni". És tényleg erre megy ki az egész, a karmafeloldás önkényes megtagadására, ignorálására, semmibevételére.
Nézzük csak az Ikrek spirituális erőterében álló Amerikát. Meg akarta támadni, elfoglalni Afganisztánt. Hát eljátszott egy merényletet maga ellen, látványosan, szívbemarkolóan lefilmezte a két torony (Wolrd Trade Center) felrobbantását, afgán merénylőkre fogta. De persze a terv kieszelői végig biztonságban voltak. Ilyen az Ikrek karma is, az önmaga ellen való fordulása egy Joker kártya a kezében, az aduász, amivel mindig leblokkolja a megváltás irányába való haladást. S persze nem az önkritikára, önvizsgálatra gondolok maga ellen fordulás alatt, hanem a haragra. De ez is csak egy trükk, egy elsötétített jelenség, "csinált veszély" - na, ehhez is jól értenek Amerikában, sőt! Ez az fő fegyvere az ottani médiának, az emberek megfélemlítése, hogy azok azt csinálják, amit a politikusok és az ismeretlen árnyék-vezetők akarnak. Az negatív Ikrek az analogikus gondolkodását a megváltás elkerülésére. Amerikában talán még azok is elhitték, hogy afgán merénylők támadták meg a World Trade Centert, akik a két torony felrobbantását kieszelték, s megszervezték. Talán el is hitték: így is lehetett volna... - alapon. Az ikrek karmás személy is így ejti csapdába saját magát. Támadni akar kifelé, a világra, győzni akar, leszereli a saját lelkiismeretét is valami ésszerű hazugsággal, de persze a metafizika törvényeinek megfelelően, s személyi sors szinten gyorsabb lefolyással is, mint egy ország vagy egy nép esetében: az ész-fegyver visszafelé sül el. A lelkiismeretet, a felettes ént, a megváltásra vágyó személyiségrészt nem lehet büntetlenül elnyomni az ikreki egónak. A világ és a sors elleni haragvásai közepette elveszíti az értékes barátok bizalmát, párkapcsolatát feldúlja, elüldözi a jóindulatú és jóhiszemű embereket, depresszióba esik, s a depresszión túl szó szerint az őrület kerülgeti a sors ellen való fenekedései közepette.
Az Ikrek karma feloldása először is a gyakorlati életbe való lelkes belevágással kezdődik, a minél több tapasztalat, kudarc szerzésével, amelyek során meg kell őrizne pozitív életszemléletét, élni akarását, az élet iránti mély tiszteletét, szeretetét. Ez utóbbiakat úgy tudja leginkább megerősíteni magában, ha mély kapcsolatokat alakít ki, igazi barátságokat, igazi párkapcsolatot, családot alapít, s gyermeki felé képessé válik mély szeretetre és erős felelősségérzetre. Csak a mély kapcsolatokban tanulja meg igazán elfogadni, tisztelni, szeretni az életet a maga valóságában és rendeltetésével együtt. Akkor tud erőt venni negatív „ikreki” sorsellenességén, ha mer mély érzéseket fenntartani kapcsolataiban, és e kapcsolatok segítségével lényegesen tükröződhet, s megláthatja, hogy mennyit árt másoknak amikor elsötétül előtte a világ haragjában, amikor cserben hagy, kihasznál, megbánt másokat, mert épp a megváltódási lehetősége ellen: a sorsával hadakozik a rendíthetetlen egója.
............................................................................................................................................
A karmával, a teremtés és az életünk céljával és rendeltetésével, valamint a karma-oldási problémáinkkal és egészséges életvezetési nehézségeinkkel kapcsolatos a témaköre annak filmnek, amelyet a következő linkekre kattintva lehet megnézni:
http://www.youtube.com/watch?v=hzUdNbZQClE - I. rész
http://www.youtube.com/watch?v=8tC-qo6Trw0 - II. rész
http://www.youtube.com/watch?v=yKKzSbyyUbM - III. rész
http://www.youtube.com/watch?v=UVpZQVTBVpg - IV. rész
http://www.youtube.com/watch?v=YrJKdNjlQYM - V. rész
Joó Violetta honlapja:
http://www.asztrologika.com
Belépés
GyIK
Keresés
