A szeretet és a fény felcseréléséből, illetve az igazi (szelemi, kauzális) fénynek a hamis fénnyel (az un. természettudományos fénnyel) való felcseréséléséből és a fölöslegesen legyilkolt állatoknak a hullamérget és más zavaró genetikai információt tartalmazó húsával való táplálkozási szokásokból (a ragadozói mentalitásból) eredő, eleve „adott” (spontán) agresszivitás-keltő ok mellett, vegyünk gorcső alá néhány más, de ugyancsak a metafizikai ismeretek hiányánek köszönhető egresszivitást. Kezdjük, a legenyébb agresszivitást kiváltó oknál, amely csak akkor kerül a felszínre, amikor az összes többi párkapcsolati - családi zavart okozó tényező (Pl. tisztázatlan és helyre nem tett családi viszonyokból eredő konflikyusok: apával, anyával, apóssal, anyóssal, sógorral, sógornővel, az élettárs barátaival és barátnőivel való konfliktusok, vagy az anyagi helyzetből, illetve a közös pénz felhasználási módjával kapcsolatos konfliktusok.) már le van rendezve, fel van oldva, és félre van téve. Ezt a tipikusan a női (Jin) és a nőies lelkekben gyökerező agresziót, a Rákban álló Lilithje által és a Halak Sárkányfarka által jelzett karmájától befolyásolt tudattalan agyi és képzeli tevékenységét szüntelenül figyelő - vizsgáló feleségem, érzelmi kielégületlenségből eredő agresszivitásnak nevezte el. Ez, az anyagi gondokkal és az illetéktelen anyósi - apósi, testvéri, sógori bevatkozásokkal harcolni nem kényszerülő nőknek azon érzéséből ered, hogy nincsenek a férjük - élettársuk által és a kamasz, vagy fiatal korú gyermekeik által, érzelmileg eléggé és méltóképpen, érthető és érzékelhető gesztusok és más jelek, pl. simogatás útján történő testi érintkezések által is kifejezetten szeretve. Hogy tehát nem kapják elég egyértelmű jelét a szeretteik szeretetének. Ez általában a már gyermekkorukban szeretet-hiánytól szenvedő, az un. szeretet-karmával született személyek esetében merül fel leginkább. Vagyis a személyi horoszkópjukban a Halakban és/vagy a Rákban, és e konstellációknak megfelelő IV., és XII. házakban álló Lilithel, vagy Sárkányfarokkal, illetve a Halkaban, a Rákban, vagy a IV., és a XII. házban, több negatívan fényszögelt bolgyóval rendelkező személyek esetében. Ugyanakkor az ezzel eggyütt, ennek a következményeként létezik egy másik, még rejtettebb agresszivitás is. Az un. személyi függőségi problémákkal, koplexusokkal küzdő hölgyek szokták intenzíven átélni ezt a hiány-érzést, akiknek valamelyik tűz jegyben található a Lilithej, a Sárkányfarka, vagy a Napja. Itt nem is az a probléma, hogy e lelki - öntudati (személyiségi) problémákkal küzdő nők, ahelyett, hogy megtanulnának önállóan gondolkozni és létezni, vagyis önmagukban és önmagukkal jól-lenni és az egyedülléttől nem félni, gyorsan "férjhez-menekülnek" mielőtt a felnőtti tudatuk kialakulhatna, a szüleik mellett megélt nehéz otthoni - családi körülmények elől, vagy az egyedüllét félelmetes perspektívája elől. Ezt ugyanis egy értelmes férfi megérti és vigyáz arra, hogy feleségét ne érje ebből a szempontból fölösleges bántódás. A baj az, hogy a szeretet-hiánynak képzelt és érzékelt, érzelmi élmények hiánya miat szenvedő nők elsősorban azt nem tudják, hogy kauzális alapfunkciójuk szerint, vagyis a Szeretet megtestesítőiként, elsősorban nekik kellene diszkrét szertetet áramoltatni a férj - életárs irányába, illetve az individualitásuk kicsirázása és szárba szökkenése időszakába érkezett gyermekeik irányába. És ezt követően, a hatás - visszhatás törvénye alapján, esetleg majd fizikai és pszichikai jellegű érzelem-kinyilvánítások formájában is (gesztusok, ölelések, simogatások formájában), hozzuk is visszatérül ez, a diszkréten a szertteik felé áramoltatott szertet-energia. De, amint Hamvas Béla írja, az ember kivül csak azt végzi el, amit belül elmúlaszt megcsinálni, és kivülről akarja befogadni azt, amit belülről kellene elfogadni. Az ilyen személyek ugyanis képtelenek magukat igazából és ténylegesen szeretni (Most ne menjünk belé abba, hogy ennek esetleg gyermekkori pszichológiai oka is lehet, amiért közvetlenül a szüleik is lehetnek hibásak esetleg.) és ennek következményeként, még a gyermekeiket is alig, amiért is elsősorban nem önmaguktól, hanem másoktól várják el, hogy őket szeressék. Ezek a személyek is, amiként az otthonról való sürű és huzamos hiányzásait, a kényelmet és személytelen élveztetet szolgáló anyagi javakkal és ajándékokkal a feleségükket lekenyerezni igyekvő és gyermekeiket kényeztető (voltaképpen a maró lelkiismeretfurdalásukat csitító) apák, a személyi jelenlétüket pótolni képtelen tárgyak ajándékozása által, kivül adják azt, amit belül kellene. Természetes tehát, hogy a szeretetnek is a külső jeleit értékelik és várják el a leginkább a környezetüktől, a családi meghittséget, stabilitást és biztonságot adó felelős férfi (család-apai) szellemiség helyett, és képtelenek ténylegesen boldognak lenni, még akkor is, ha más családanyákhoz - feleségekhez képest, minimális áldozatot kell hozniuk a család fizikai jóléte és otthonos légköre fenntartása érdekében. De, még ennek a feltárása és tudomásulvétele szem vezet az érzelmi probléma igazi gyökeréhez és magoldásához, mivel mindössze a pszichikai és a mentális szinteken éri utol a problémát. A probléma igzai és kauzális gyökere ugyanis a nő és a férfi alapfunkciójának és természetének a teljes félreértését hozza homlokterünkbe. Korunk spirituális zavarának és rákfenéjének is nevezhető az a tény, hogy az ilyen nők, és általában a mai nők nem az őket, vagyis a lelküket - tudattalanjukat - átvilágítő és a szellemüket megtermékenyítő „fény-hozó” (értelem adó) magatratást várják el a férjüktől, élltársuktól, és általában a férfiaktól, hanem annak éppen az elenkezőjét: a kényelem- és élvezetbiztosítást, kényeztetést és a „szépmondást”, az udvarlást, vagyis az áltatást. („Hazudj valami szépet!” – Presszer Gábor) Holott a férfinak éppen, hogy nem áltatni, és a „női csacskaságaiban” megerősíteni, hanem elsősorban át kellene világítani a nőt annak, hogy úgy mondjam az egészsége, vagyis a mentálihigiéniája fenntartésa érdekében. De ezt kellene tennie a családi szellem és légkör zavartalansága fenntartása, illetve a felesége és a gyermekei egészsége megörzése érdekében is! Ehhez képest, a modern, vagyis a családanyao szerepkör ellen hadakozó és a férfi-sikereket vadászó, a széleskörű társadalmi életet folytató nők, egyenesen és azonnal (úgymond reflexből) irritáltakká válnak, amikor az élettársuk átvilágítási szándékkal közeledik hozzuk és személyes offenzációnak veszik a mélyebb szellemi alanlízist és ezzel együtt peresze, mind a lelki- szellemi, mind a fizikai megtermékenyítés vágyát és szándékát. A pszichológusok nem akarják fel- vagy elismerni, de számtalan eset van arra, hogy semmi más igazi okot (A két spirituális struktúra térképének számító horoszkóp összehasonlításából kiolvasható spirituális és kauzális okot!) nem lehet találni a válásra, illetve az elhidegülésre (és a később a jelentkező nemzőszervi, utód-táplálószervi betegségekre!), mint azt, hogy (Persze, nem mindig egyedül az ők elhatározása következtében, de) az élettársi viszonyt folyató nők kikerülték és elhárították az eredeti rendeltetés és a férfivel való együttlét és a szexuális közösülés legfontosabb spirituális és kauzális célját beváltani: gyermeket foganni és szülni. - Nem dehogy! Isten őrízz! Még hogy a nőnek a lelkében vájkáljon a férje (és nem a pszichológusa!) és ott mindent átvilágítva felfedezze a kis és nagy szerelmi kalandokra való vágyakat, a csalásra való hajlamokat, a rejtett szexuális fantáziálásokat, amelyekben nem a férj –élettárs a főszereplő és ez által a szegény nő kiszolgáltatottjává váljon a gyengeségeit és rejtett titkait kihasználni és ellene felhasználni vágyó „szeretett” férfinak? Inkább ő, a férfivel egyenrangú - Már ha nem felsőbb rendű! – a férfinél ügyesebb, okosabb, tájékozottabb, talpraesettebb, diplomásbb, gazdagabb, stb. – női partnernek kellene átvilágítani és megtermékenyíteni az ügyetlen, vagyontalan, diplomátlan, kevésbé erélyes és intelligens, stb. Férfit! Neki kell ki- és megtanitania a férfit arra, hogy miként is kell annak az érzéketlen fajankónak, a gyámoltalannak, a málészájúnak és a neveletlennek „igazán” szeretnie és „kényeztetnie” őt. (Az egyik - az Oroszlán jegyében született - ügyfelem, aki nem várta ki a tanácsomat és elköltözött a férjétől és így már csak igazolni tudtam utólag, hogy tényleg nem sok közük volt karmikusan egymáshoz, utólag elmesélte, hogy miként tanítota be a férjét - egészen pontos szavakat és formulákat adva annak a szájába - és arra, hogy milyen, számára kedves szavakat mondjon és ismételjen neki, persze, akkor, amikor ő kívánja azokat hallani! Csak akkor esett kétségbe, amikor megmondtam neki, hogy ezáltal kiherélte lelkileg a férjét és jó, hogy elvált tőle, mert a válásukat előidéző lelki zürzavart már csak a férje impotenciája követhette volna.) Hiszen a modern nők öntudatlan és önkéntelen versenyben vannak a férfiak világával, amelyet végre-valahára le kell győzzenek, amiképpen a férfiak versenyben érzik magukat a természet világával, amit a fizika és a vegytan már le is győzött (A tudósok által előállított és globálisan felhalmazott robbanóanyagokkal nem csak a föld, hanem még három bolygó élővilágát lehetne száz százalékosan kiirtani), és hamarosan a biológia és az orvostan is le fog győzni. (Az Isten óvjon minket ettől a győzelemtől!) És egyébként is, az ilyen átvilágításra ott vannak a pszichológusok, ez nem a zsarnoki hajlamú férjeknek a dolga! Pedig elsősorban igenis ez, az átvilágítás lenne a férfinak a dolga és nem a természet egyensúlyának a megbontása és tönkretétele a család anyagi jóléte biztosítása érdekében. De a szegény, fotbal, box, hoki és kosármeccseken üvöltöző férfiak, nem tudják ezt? És egyébként is, honnan értsenek ők a női lélek rejtelmeihez, mikor tanulhatnák még azt is meg, ha reggeltől estig kell lótniuk-futniuk, üzletelniük, tervezniük, megbeszélniük, dolgozniuk és magukat tovább képezniük, sőt: önmagukat üzemben tartnaiuk annak érdekében, hogy minél több kényelmi berendezést és élvezet-okozó berendezést, luxus-tárgyat, egzotikus élelmiszert és italt, vagy százszázalékos fogamzásgátlót gyártsanak - gyártassanak másokkal – a maguk, családjuk és embertársaik részére? Amiként a gyermekeik szülését is, amely aktusban a büszke és keménynő (az élettársi átvilágítást magának kikérő feleség) hirtelen egy akarat és többnyire személyi-tudat nélküli résztvevővé (mellékszereplő növénnyé) válik, és amit a tudományos közhiedelem (babona) szerint nem nekik ketten, hanem a kizárólag a szülész-nőgyógyász orvosoknak kell elintézni, úgy a feleség lelki és szellemi világával is a "szakembernek", vagyis a pszichológusnak, vagy - a szegényebb keleteurópában – a papnak kell foglalkozni. De a férjnek -életársnak „csak egy bizonyos határig”! A szomorú ebben az, hogy a fentieknek megfelelően, ma az un. igényes férfiak is egyre kevésbé várnak el szeretetet, odaadást, melegséget, diszkrét empátiát, meghittség- és idillteremtő képességet a nőktől, hanem minél nagyobb fokú intelligenciát, lexikális, vagy technikai-gazdasági tájékozotságot, verseny-szellemet, férfias ütőképességet, üzleti ravszságot. Nem minthogyha a pozitív férfi- vonásoknak a jelenléte nem lenne áldásos egy érett személyiséggel rendelkező nő lelki és szellemi vonásai között. Ahogy a férfiak is nyugodtan moshatnak pelenkát és kimoshatják a kakából és pisiből a kisbabáikat és szeretettel bepelenkázhatják, és felöltöztethetik és meg is etethetik és el is altathatják nyugodtan, anélkül, hogy a férfiasságukból bármit is veszítenének! (Én legalábbis biztosra veszem, hogy nem veszítettem, sőt: elmondhatom, hogy e foglalatosságok által a férfiasságomban erősödtem, mivel ez ismeretlen területeken szerzett jártasságom által, a korábbinál sokkal magabiztosabb lettem!) És egyáltalán nem lessz nőietlen, semit nem veszít a nőiességéből az az anya, aki az odaadó gyermek-szeretete felhőtlen és szabad kinyilvánítása mellett, a következetességet, és ha kell a „férfias” szigorúságot is latba veti a gyermeke egészséges nevelése érdekében, a cukorkás, csokoládés és az ajándék-igérgetési lekenyerezési trükkök és érzelmi zsarolások helyett. - És itt jut esembe, az az érdekes jelenség, hogy miközben a mai egykés – kétkés anyák és feleségek, akik tudatosan, vagy öntudatlanúl, de versenytársaik és nem élettársaik lettek a férjeiknek, akiket alkalomadtán móresre is képesek már tanítani (Előbb – vagy utóbb, ez már csak idő kérdése), szóval ezek a férjeikkel szemben kakaskodó modern-anyák, meglepő módon, elbizonytalanodnak és félénken szorongnak a kamasz gyermekeiktől, de főként az általuk (És az általuk leszerelt férjük éltal!) nevelt egyke – kétke lányaiktól. És ahol félelem van, ott menthetetlenül rejtett agresszivitás van! Az alapfunkciókat tehát, mindenképpen meg kell tartani és azok szerint kell élni, mert különben minden felborul a családban és az életben és senki és többé már semmi nem lessz a helyén és meghonosodik a kényelmes látszatok és kegyes hazugságok alá süllyesztett, de bármikor kitörni kész – és amennyiben időnként nem robban ki: betegség-okozó - gyülőlködés. Ahol a férfi nincs a megfelelő helyén a családban, ott, nem csak a feleség, vagy az anyós veszi át a férj szerepét, hanem a gyermekek is, és a ma már alig létező családfői - családirányítói hatalomra törnek már alig nyolc-tíz évesen. Főként amikor az apa, már a férji pályafutása első hónapjaiban éveiben, de főként a felesége „terhes” időszakában kifáradva, már nem gyakorolja, vagy időközben elveszíti a családi szellemiség-irányítói szerepkörét. Holott a külső tapasztalatoknak a gyorsabb és pontosabb feldolgozási képességére nagyon nagy szüksége lenne az egész családnak! Ehelyett, ezt a képességét ma már kizárólag a gazdasági haszon növelésére és a gazdasági-tudományos, vagy politikai hajszában való sikeres részvételre, vagy kevésbé sikeres beavatkozásokra, vagy a fotbal, a box, a kézilabda, hoki, stb. bajnokság helyzete megvitatására, roszzabb esetben kocsmai vitákban szerzendő gyözelmekre, és még rosszabb esetben, új és új hölgy-szívek meghódítására használja fel. A valóság Jang részétől (a gnózsitól!) megfosztott, és a "Megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel" jellegű tanításokkal homlokegyenest ellenkező Jézus erélyes megnyilvánulásait („Azt hiszitek, hogy békét hozok? Ne higgyétek, mert én tüzet hozok...”, „Halgass asszony...”, „Kígyó fajzatok, mennyit kell még közöttetek lennem?” „Távozz tőlem Sátán!” – mondja legkedvesebb tanítványának. Vagy a kufárok küzése a templomból.), tanításait többnyire inkább elhallgató, hipokrita Szeretet-vallásnak, az életfeladatok elől menekülő lélek-rejtőzködési játszmáiban elsüllyedő pszichológiának és a nőies férfiakat nevelő pedagógiának köszönhetően, a teremtési alaphelyzetről, az igazi keresztény alapállásról már semmit nem tudunk. Hát peresze, hogy az egy, de maximum két gyernekben gondolkozó, vagyis az elemi áldozat meghozatalára: az életadásra – És dehogyis önhibájukon kivüli okok miatt! – képtelen, vagyis a több gyermek gondozására szeretet-adásra képtelen, szeretet-hiányban szenvedő, vagyis a Szeretetet magukban felfakaszatani - létrehozni képtelen modern nők, fény helyett is minél több, lehetőleg általuk modellált és megtervezett szeretetet várnak el a férjeiktől! És mivel bármennyi szertetet kapnának, az soha, de soha nem pótolhatja a lényükből hiányzó szellemi fényt (Ezt érezve, járnak férfi pszichológushoz, vagy misztikus gurukhoz!), és emiatt a hiány-érzet maitt egyre irritáltabbakká válnak, funkció- vesztettségükből eredő zavarukban, és érzelmileg éppen azokra neheztelnek, vagyis azokat támadják önkéntelenül képzeletben és gondolatban, akiket a leginkább kellene szeressenek. A férjeiket, majd a szmélyi öntudatukra ébredt – és emiatt az ajándékozás, a kényzetetés, vagy az érzelmi zsarolásnak a korábban jól bevált eszközeivel (a pszichológiai – tudományos módszerekkel) immár kezelhetetlenné: manipulálhatatlanná vált - , de a „szülői akaratukkal” természetesen szembeszegülő kamasz és fiatal gyermekeiket. A szomorú, hogy amennyiben ebben, az alig érzékelhető, de állandósult finoman irritált állapotukban fogan meg a nők méhében egy új magzat, annak a finom struktúrájába (a gyermek tudatalatti karakterébe) ugyanezek az önkéntelen agresszivitást okozó problémák már a megfelelő betegséghajlamokig elmenően (szeméályiségi zavar, vese és húgyholyag problémák) vésődnek be, és ugyanazok az alapvető problémák terhelik majd a jövendő utód tudattalan szellevilágát is, az agresszivitásra való rejtett, vagy nyilt hajlam (dúrváskodásra és türelmetlenségre, kíméletlenkedésre való hajlam, vagy spontán konfliktus- és konfrontációkerülés) komplex problémakörével is megtetétzve. Persze, a fentiekben csak egy, a Szeretet félreértéséből eredő érzelmi kérdést akartam megvilágítani és menthetetlenül a Fény-ellenes öröklődő spirituális családi programok is szóba kerültek, hiszen amiként a valóságban nem létezhet fény szertetet nélkül és fordítva, úgy semmilyen vonatkozásban nem tárgyalható az egyik a másik nélkül, annak ellenére, hogy az alapvető különbségekre éppen azért mert minden felcserélési és a helyettesítési szándék, vagy önkéntelen törekvés helyrehozhatatlan veszélyeket hordoz magában (legalábbis egy-egy emberi életen belül), a lényegi különbségeket meg kell nevezni. Ugyanakkor nem ezek az állapotok képezik a globális szeretet- és a fényelnyomásból eredő veszélyt. Nem a Fény- és személyiség- ellenes örökletes programok képezik az életadást (a teremtést) biztosító szeretetet az ellentétévé: gyülöletté váltzotatni képes agresszivitás karmikus (spirituális és kuzális) sorsproblémáinak a gyökerét. Nem a pszichológiai novella- és filmforgatókönyvek szerzőinek a fantáziavilágát megillető, fent leírt, amatőr pszichológusoknak való csemege képezi a harmadik évezred civilizációs vírusát! Nem az a - főképpen a nyugati civilizációra jellemző és az anyai ágon öröklött, személyiség-ellenes és férfiellenes (Jang-ellenes) karmikus programok erősödéséből és feltáratlanságából eredő női agresszivitás a veszélyes - amely úgy, és azért jön létre, mert valamelyik anyai ági ősanya kegyetlenül el volt nyomva annak a férje (a nagytata, a déd- vagy az üknagyapa) által. (És aminek a következményeként - a spirituális memória hatásaképpen – az utód tudattalanja az "azonnal eltaposni, vagy ha ez nem megy, akor valamilyen módon kiiktatni, kiirtani" parancsot kapja a lélek legrejtettebb zugaiból, mihelyt egy személyi ellenállást, személiségi integritást és jogsértésnek érzékelt racinális kiigazítást, és pláne átvilágítási - behatolási, megtermékenyítési - szándékot, vagy bármilyen más „kifogásolni való” férfias viselkedését észlel.) A lényegében mára „kimult” afrikai és ázsiai túlszaporodási veszélyek ellenére (Lámcsak: az emberiség – ilyen vagy olyan okok miatt, de – nem tudja túllépni a globális húsfogyasztás által determinált tudományos gondolkozás által végzetesnek ítélt hét milliárd lélek-számot, sőt: minthogyha az utóbbi években a növekedés nem hogy megállt, hanem visszafordult volna.) az, a „kombinált civilizált magatratás” jelenti igazából „a fű alatti” veszélyt, ameleyt az általam az élet-ellenes gyűjtőnévvel illetett, örökletes programok különböző formái jelentenek. Vagyis az ősanyák tudatosan provokált abortálása, illetve azoknak a tudatos, vagy öntudatlan család- és gyermekellenes mentális (gondolati) és pszichikai tevékenysége következtében kialakuló, magazat- gyermek- és életellenes spirituális családi programok jelentenek. Ezek következtéban például, nem csak a magzatfoganástól való irracionális irtózat, hanem ma már a sperma-allergia is létrejön a női utódok spirituális struktúráiban. Főképpen, ha ezek társulnak fény- és személyiségellenes karmikus programokkal. De főként az jelent számomra érdekfeszítő asztrológusi (sors - és családmentői, szerelem és gyermekmentői) feladatot, amikor ez az előző kettő (A Fény-ellnes és az Anyaság-ellnes) program a Skorpió-Bika tengelyhez rendelődő, Sors-ellenes, illetve az Isten-ellenes programmal társul. Az utóbbinak mindössze a külső jele, egészen pontosan: következménye az önkéntelen káromkodásra és szitkozódásra való erős (esetleg neveléssel, vagy önuralommal elfojtott, de a mélyben úgy is fennmaradó és az anyák által utódoknak tovább adott) késztetések mellett, a sorsfeldolgozási (nehézség- lenyelési) képtelenségből redeő pajzsmirigy zavar és más nyaki, vagy toroki-probléma. Vagy a prosztata- és petefészek gyulladások, valamint a láb-problémák, a járásal kapcsolatos betegségek és sérülések szellemi eredetét jelentő Isten- és sorsellenes magatratásából eredő, rejtett Isten- és sorsellenes egresszivitás problémája. Itt, az anayi ősanyák és a nagyanyák tudattalan képzeltvilága tájékán, ahonnan mi, férfiak is származunk spirituális szempontból, találunk rejtett női ("nőies") agresszivitást termő, gyümölcsfát és bokrot - bozótot (Életfa-indákat) is töméntelen mennyiségben. Már hogy a csudába ne lenne (lett volna) folytonosan irritált annak a szegény, huszonhárom, huszonöt, vagy éppenséggel huszonnyolc éves szerelemes nőnek (anyának, ősanyának) a lelke, aki, különböző, a civilizált ember számára már egészen normálisnak és természtesnek vélt (karrier-építés, úgy érzi, hogy a férfi akibe szerelmes lett nem az ő igazi párja, st,), de lényegében természetellenes okból kifolyólag, nem akar még 26, vagy 29 évesen sem családot alapítani? Akit úgy tanítottak, ahogyan az én nagy szerelmem szegény alanya fogalmazott annak idején, hogy ő állandóan ki van szólgáltatva "a természet vak szeszélyének", az által, hogy bármikor megfoganhat benne egy magzat, az ő személyes akarata ellenére? Különösképpen akkor, ha az aurájában - tudattalanjában - levő magzat- és életellenes, illetve családanayai szerepkör- ellenes és felelősségvállalásellenes karmikus programja miatt, még akkor is, hogyha egy földre szállt angyal kérné meg a kezét, akkor is az lenne az érzése, hogy neki még nem jött el az anyává válás ideje, és hogy az illető férfi nem jelent garanciát arra, hogy megbízható férj és apa lessz-e belőle? (Amiként én sem jelentettem garanciát a szabályos magzat-fóbiával rendelkező gyönyörű szerelmem számára, akinek térden állva könyörőgtem, hogy kössünk házasságot, és aki nemrégiben, a nálam bizonyára több garanciát jelentő második férjét is eltemette.) Hát nem jön, hogy meghasadjon az ember szíve „ebben a k. életben”, ahol a szerencsétlen, szabadon: vagyis „terhes” következmények nélkül szeretni kívánó nőket ilyen alattomos veszélyek fenyegetik (ha vallásos, akkor) az Isten, illetve (ha ateista, akkor) a természet részéről? És nem kell az embernek a tehetetlenségi és a méltatlankodási érzésektől mérgelődni, és titokban, vagy nyiltan a természetre, a sorsra és az Istenre haragudni és kétségbeesni, de levgalább elszomorodni és depresszióssá válni amiatt, hogy az akaratlan utódnemzés lehetőségánek a réme ennyire fenyegeti a tizennyolc – harninchárom éves fiatal lányokat és fiukat, akiknek nem volt még elég idejük, hogy kivegyék a részüket az élet örömeiből? Hát persze, hogy agresszívek vagyunk, mi civilizált emberek! Vagy úgy képzeli valaki, hogy a gyermekkori, kamasz, a fiatal és a felnőttkori depresszió nem a civilizált anyák rejtett agresszivitásának jele? Hogy a nemesen csendes és finom neheztelés, a szomorúság, a nosztalgia, a melankólia nem a rejtett agresszivitás jele? De sajnos, tudomásul kell végre vennünk, hogy a mindenható, vagyis a főrendező Úristen képtelen volt a mi öncélú életöröm-halmozási szempontjainkat figyelembe venni és ennél jobbat kitalálni, mert hiába, hogy látszatra nem árt senkinek a „tápláló gazdáján” kivül, mert ez, a liberális medicina által az alkoholizmusal és a homoszexualitásal együtt az objektív „másság” rangjára emelt „nőies” agreszivitás (a szomorúság, a depresszió, a melenkólia) sokkal veszélyelsebb az utcai, a piaci és a kocsmai veszekedők és verekedők agressziójánál, sőt: a mafiozók agressziójánál is! A rejtett agresszivitás ugyanis, akárcsak az alkohol, a kábítószer, vagy a homoszexuális másság-tudat, a spirituális dimenziók szintjén hat elsősorban, és a férjük, a főnökük, vagy általában „a gonosz világ”, esetleg a gyermekeiket veszélyeztető vírusok agresszív mivoltára folytonosan haragvó „érzékeny” anyukák esetében például, ez a folytonosan átélt belső harag, az öntudattal még nem rendelkező, vagy a még zsenge öntudattal rendelkező gyermekeik aurájában (az anya tudattalan tevékenységével „direktbe” kapcsolt, és az ugyancsak erre érzékenyebb gyermekekben ösztönszerű késztetéseket okozó finom spirituális struktúrájában) köt ki és a gyermekek lelki és szellemi (mentális) zavaraiban, cselekvéseiben, illetve sérüléseiben és baleseteiben kerül kioldódásra (kisülésre – kiegyenlítődésre). A spirituális tudatosság (szellemi éberség) nélkül élő embernek rengeteg alkalma és oka van arra tehát, hogy elszomorodjon és kétségbeessen, hogy a sorsra és a sorsot adó Istenre nehezteljen, még akkor is, ha az „aktuális” szomorúság-kiváltó ok nem érinti sem a személyét, sem valamelyik családtagját, esetleg még a nemzetét sem, közvetlenül. Amennyiben nem ismernénk a kauzális és a spirituális ok-okozati összefüggéseket, minket például, akik ráadásul még a cigányság túlszaporodásától rettegő román politikusok által kiötölt családi törvényrendszer „fennhatósága” alatt élő erdélyi magyarokat, nem csak egy, a határon kívül szorult magyarokat éppen a, nem-magyarrá visszaminősítő határon belüliek (testvérek?) által megejtett 2005 december 5-i szavazás kellene elkeserítsen, és a végső kétségbeesésbe kergessen. Hiszen nem elég, hogy sem gyest, sem gyedet nem kapunk, mivel a feleségem egyetemista lévén, nem dolgozott és így nem fizetett TB-t szülés előtt, de még „gyermekszülési prémiumot” sem kapunk, a negyedik utód: vagyis egy újabb román állampolgár világra hozataláért, miközben én éppen úgy fizetek adót, mint a két és a három gyermekes románok. De, az igazi okok és összefüggések ismeretében, az olyan tv-képsorok is kétségbe ejthetnének, amelyek a testi hibával született, vagy szülés közben az egész életükre megsérült (megserített) és nyomorékká lett (tett) gyermekekről szólnak. A gazdasági jólét által lehetővé váló boldogsági lehetőségek khimérái, vagyis a Lilith által működtetett fonák magyarországi közgondolkozás monomániásan darálja azt az ostobaságot, hogy a Trianonban elkövetett nemzet-mészárláskor levágott magyar nemzeti testrészek összevarrhatók mesterségesen, mindössze az öncélú gazdasági hajsza további srófolásával és a Magyarországot körül fonó országoknak az EU-ba való belépésével. És arra, hogy a „népük fölött atyáskodó” magyar politikusokat mennyire az örökletes kaméleon-programjaik működtetik, a legjobb példa az, hogy tudván-tudva, hogy lehetetlen Romániának belépni az Unióba 2007. januártól, azt hangoztatják, hogy az erdélyi magyarságnak az „anyanemzethez” való visszakapcsolódása automatikusan elintéződik. Hát persze, hogy gondolatban és képzeletben lefejezné a hazudozó baloldali politikust az a racionálisan gondolkozni képes magyar személy, aki tudja, hogy ez mennyire nem igaz, de nem akarja elkeseríteni az erdélyi magyarokat még az által is, hogy ezt a nyilvánvaló tényt kimondja. Az viszont nem jobb, vagy baloldaliság kérdése, hogy a magyar politikai elit, nem tudja, vagy nem akarja észrevenni, hogy az olyan nemzetnek a fiatal tagjai, amely nemzetet generációkon át, aszerint a téveszme szerint nevelnek, hogy az „idejekorán” érkező gyermek, vagy a kettőnél több gyermek, megfosztja a szülőket az élet örömeitől, illetve a gazdagsági jóléttől, természetszerűleg nem szerethetik a gyermekeket. Következésképpen egymást sem szerethetik. A testvéri viszony ugyanis nem lehet közvetlenebb a gyermek-szülő viszonynál. A gyermekáldás elleni „védekezésre” nevelt (nyugati) nemzetek tagjai, esetleg mímelik azt, hogy szeretik a gyermekeket, mert valójában, a tudattalan képzeleti világukban - spirituális szinten tehát -, nem szerethetik azokat! Sőt: az ilyen nemzet tagjainak a tudattalan képzeletvilága szintjén, a gyermekek (És ez által a testvérek is), valójában inkább ellenségképzetekként vannak jelen, mint például a „más külföldi személyek” – hogy ne írjak idegeneket. Már hogy a csodába szerethetnénk ténylegesen és teljesen valamit (Ebben az esetben a gyermek ősideáját), amikor éveken és generációkon át, szorongunk annak az életünkben való „váratlan” és be nem tervezett, állítólag leszegényítő, „öröm-rontó és boldogság-fosztó” megjelenésétől, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a „vak természet csökönyös törvényei” szerint, vagy a számunkra valami megfelelőbb – az öncélú életélvezetekből minél nagyobbat merni kívánkozó életterveinkkel, inkább összhangban álló, személytelen és valamivel „teher-mentesebb” - szaporodási módszert kitalálni képtelen Isten akarata szerint, a gyermek-magzatok idejekorán és a kelleténél nagyobb számban meg ne foganjanak? Sőt: miután az éveken és generációkon át szorgalmasan folyatott, „védekezési” tevékenységünknek köszönhetően elveszítjük a magzatfoganási, illetve a gyermeknemzési képességeinket, amit, miután az orvostudomány, illetve egy jó orvos esetleg (ha egyáltalán!) helyreállít, még azután is egy, vagy maximum két gyermek világrahozatala után, ismét bezárjuk a kaput és újból védekezni kezdünk a harmadik gyermek megszületése ellen és csodálkozunk, hogy az unokáink szervek nélkül, vagy testrész nélkül születnek. Illetve meg sem születnek, mert az ilyen magzatokat ma már kiszűrik a nagyteljesítményű berendezések segítségével. De ez is gyenge vigasz, mivel a testi jelek nélküli Sors-ellenes és Élet-ellenes spirituális struktúrájú utódok kiszűrhetetlenek! (A mi TV-képernyőnken is látható, egész sorozat riportműsor készült már arról, hogy az amerikai dollármilliomosok elkényeztetett – vagyis az egészséges személyi tudat-fejlődésükhöz elengedhetetlenül szükséges nehézségektől „megkímélt” – serdülő és fiatal egykéi egyszerűen lepuffantják a szüleiket, és ezt követően saját magukat.) Hát ennek, a kerek egy évszázadon, illetve négy – öt generáción át, folyatott „civilizált”, új-magyar mentalitásnak, már semmi köze nincs, mert természetszerűen nem is lehet köze (kauzális és spirituális szempontból legalábbis egyáltalán nem) a gyermekszeretethez. Ez a jellegzetesen „nyugati” és újabban indiai típusú, részleges-gyermekszeretet (A szeretet mindenható mágikus erejéről prédikáló spirituális tanítókat és gurukat szülő Indiában, egy primitív szokás miatt a lány-magzatok legvadabb mészárlása folyik a modern „nőgyógyászat” szentséges vívmányai segítségével) már csak az érzelmek (asztrális) szintjén működik, mint az állatoknál. Mentális és spirituális szinten viszont egyenesen gyermek-idea ellenes majdhogynem az egész „civilizált” magyar nemzet gondolati és képzeleti világa (Megfigyeléseim szerint, ma mindössze a csángók és a székelyek egy kis része rendelkezik még ép és egészséges spirituális gyermek-képzettel.). Az olyan nemzet tagjaitól tehát, akik minden megható érzelgősségük ellenére, valójában nem szeretik a gyermekeket, hogy a csudába lehetne elvárni testvéri gondolkozást és a világos érzelmeket? Amiként viszont a politikai közgondolkozás teljesen a valósággal ellentétesen működik, ugyanúgy a természet-tudományos (orvosi – biológusi, genetikusi, genomikai) gondolkozás is, amely úgy próbálja elérni azt, hogy a gazdaságilag tehetős szülőknek ne szülessen testi hibával rendelkező gyermeke, hogy a génsebészet eszközeivel, a hosszú távú következményekre (a jövendő gyermek és az anya kauzális és spirituális sorsprogramjára) való tekintet nélkül, belematat a magzatok genetikai struktúrájába. E jellegzetesen mechanikus elképzelésével, a génsebészet tulajdonképpen a primitív mágia ékes jeleit mutatja, és nem a világos gondolkozásét, nem a nemes tudomány szellemi értelemét, hiszen az élet értelméről, céljáról és rendeltetéséről, egy teljesen torz és hamis képet, „új” lehetőség szerinti („tudományos”!) gondolkozásnak a logikáját a köztudatba bedobva, ahelyett, hogy a fény-hozás nemes hivatását teljesítve, szellemileg felemelné a híveit, a troglodita állapotba süllyeszti azokat. Ráadásul ez által a sors-matatással, a málformációs születések problémáját egyáltalán nem is oldja meg, sőt: a magzat egészséges, vagy zavaros (téves) fejlődése okának és feltételének a lényegét: a magzatot foganó nő (a jövendő anya!) lelki és szellemi – spirituális állapotának (teremtői öntudatának) a kérdését, teljesen érintetlenül hagyja, mint hogyha az anya, mindössze egy a tudomány által (Egyre jobban – sicc!) ) irányított, manőverezett gyermek-szülő gépezet lenne! (De mit várjunk el az ember spirituális, mentális és pszichikai struktúráját figyelmen kívül hagyó orvostudománytól, amikor azon a szinten áll még, hogy az urológust egyáltalán nem érdekli, például a vese-betegséggel kezelt páciens bélrendszerének az állapota, és olyan görcsoldó gyógyszereket ír fel, amelyek ellenjavallottak és veszélyes szövődményeket okozhatnak bélproblémák esetén?) Vegyük továbbra is a mi példánkat. Amennyiben nem ismernénk az egyetemes törvényeket és az asztrológia által feltárt kauzális ok - okozati összefüggéseket tehát, Erdélyben élő, olyan három - és nem sokára négy! - gyermekes magyar szülőkként, akiknek normális gyermeknevelési segélyt sem juttat az állam (Nem, hogy a mindössze 10 százalékosan sikeres, vagyis a 90 százalékban meddő lombik-bébi programokat finanszírozásáért ágálhatnánk!), nem csak azért kellene szomorúnak lennünk, mert 2005. december 5-én „a határokon belül rekedt” testvéreink visszaminősítettek magyarul beszélő románokká, szlovákokká, ukránokká, szerbekké, horvátokká, stb.. Hanem azért is, mert amennyiben tovább folyik a jelenlegi Magyarországi határokon belüli liberális önsorvasztás és luxus-kommunista önkábítás folyamata, végül nem a Trianoni határokon kívül rekesztett és a „befogadó” nemzetek (román, szlovák, szerb) által máig tudatos politikával sorvasztott magyarság fog teljesen kifogyni, hanem a határon belüli magyarság fog elapadni. És így, még az sem nem lesz, aki az unokáinknak végre megadja a „helyre nem hozott politikai istencsapás-tudattal” a sírba szálló nagyszüleink által hőn sóvárgott magyar állampolgárságot. De ugyanígy elszomorodhatnánk azon is, hogy asztrológusokként nap, mint nap tapasztaljuk azt, hogy mennyi egyéni spirituális (szellemi) felelősség-elhárításból és magzat-ellenes agresszivitásban gyökerező szentimentális önáltatás, vallásos és misztikus (tehát zavaros) téveszme és tudományosnak képzelt hiedelem kering a magzatfoganás és az utódnevelés körül. Ha nem a végső, negatív sors-helyzetek visszafordításának (is) lennék az elkötelezettje (Hiszen magam is, majdhogynem a sír torkából fordultam vissza valamikor mások segítségével.), egyszerűen csak zokognom kellene az olyan ártatlan kérdésektől – amitől így is futkos néha a hátamon a hideg – hogy: „Mit kell megtanulnom az által, hogy nem lehet gyermekem?”, vagy az olyan kijelentésektől, hogy „Nem hiszem, hogy a szaporodásnak lehetne spirituálisan felemelő jelentősége.” Hogy mennyi tudományos babona kering a várandóság (Aki annak érzi, annak: terhesség!) és a szülés közbeni szövődmények ok-okozati összefüggések körül, vagyis a magzatnak az egészséges fejlődési és épségben történő világrajöveteli feltételei körül. Hogy a legtöbb esetben éppen a „kockázati faktoroknak” a minél nagyobb (megint tudományos, megint külső!) kizárási vágya, és az ennek megfelelő „terhes-gondozás”, a műszaki – tudományos biztosítottsága tehető felelőssé, egy – egy csonka kezű, dongalábú gyermek születéséért, vagy az oxigén-hiányt (és több esetben végzetes agykárosodást) okozó szülőcsatornában történő elakadásért. És kétségbeeshetnénk azon, és haragudhatnánk és gyűlölködhetnénk amiatt, hogy a gyógyítani és megelőzni hivatott szülész-nőgyógyászok egy része, folytatja ezt a buta, „soha nem lehet tudni” nevű tudományos démon ellen folytatott biztosítási kerge-harcot és addig ijesztgeti a kismamákat, amíg azok tényleg csonka babákat fejlesztenek ki magukban, vagy a születő gyermeküknek oxigénhiányt okozva, bepánikolnak és visszatartják a szülőcsatornában a gyermeküket. És mindezt ahelyett, hogy a hosszú éveken át magát képző rengeteg gyógyító, azon törné a fejét, hogy miként lehetne a nőknek visszaadni, legalább a barlanglakói szintű teremtői képességét, amitől az idősebb elöljáró kollégáik megfosztották? Illetve azon, hogy miként lehetne a nőket megtanítani egészségesen magzatot foganni, kihordani és a teremtő megtestesüléseként lazán megszülni, ahelyett, hogy utólag gyógyítgatnák és gondozgatnák a jövendő nyomorék gyermekeket? - Mert hiszen, csak el kellene gondolkozniuk a nőgyógyász orvosoknak, vagy legalább a pszichológusoknak, hogy sokkal könnyebb dolog lenne a nőknek a szülész-orvostudomány által elorzott teremtői öntudatát és önbecslését, önértékelését visszaadva, megsegíteni a nőket: a jövő emberiségét szülő fiatal lányokat, az egészséges teremtői – szülői képességeket biztosító önállósodásában és máris egészséges utódokat fogannának és szülnének! És akkor nem kellene a genetikusoknak belematatni a magzatok struktúrájába! Ehelyett egyre önállótlanabbá: orvos- és gyógyszer- és korházi berendezés- és műszerfüggővé teszik a szülés előtt álló nőket (a szabad nőstény állatoknál alacsonyabb rendű állapotba hozva őket) és e zavart anyai-állapotokban satnyán, vagy tévesen fejlődő, és végül, egy önkényesen megállapított időpontban, az orvosok által a hasából daganatként kioperált beteges (ha egyáltalán ép) utódaikat gyógyítják, kezelik és ápolják. – És, még ha gonoszságból tennék mindezt, abból a megfontolásból, hogy minél több az iszákos polgár annál több az alkohol készítők és kereskedők jövedelme. Vagyis: minél több az önállótlan, életét és magzatát féltő, jövendő anya, annál vastagabb a (tisztelet, az általunk is ismert kivételeknek!) nőgyógyászok pénztárcája. De biztos vagyok abban, hogy mindez meg sem fordul a sok éves tanulással és a doktori, professzori címekkel eltompított eszükben. Hát persze, hogy sorvadnak a civilizált országok nemzetei! Kinek van kedve még egy ilyen „TERHESEN” végig élt nyomorúságosan nyomasztó nyolc hónap után (végül is egy hónap kell, amíg egyértelmű, hogy megfogant a magzat és csak ez után indul be a TERHES- tudat) még egy gyermeket „vállalni”? Legyünk őszinték: ahogy az elkényeztetett gyermeke által az „Egy is őrület” tudatállapotába hozott szülőknek el megy a kedve egy újabb gyermekkel „kínlódni”, úgy a nyomorék gyermekkel rendelkező szülőknek is elmegy minden kedve egy újabb „gyermekvállalástól”. (Persze: A „TERHET” VÁLLALNI KELL, ÉS NEM ÖRVENDENI, a szülők számára egy újabb áldást: kiegyenlítődési – megváltási - lehetőséget jelentő, egészséges gyermeknek!) És persze, akkor is elmegy az újabb „terhesség-vállalástól” a kedv, ha „véletlenül és szerencsésen” ép gyermeket hozott a világra, amennyiben a gyermek meghal szülés közben, vagy a szülés után közvetlenül. És ma már úgy képzeli mindenki, hogy „érthető és jogos”, hogy sem az anya, sem az apa nem mer a tudományos terhesség golgotásának újból nekivágni és eszébe sem jutna senkinek, hogy másképpen is lehetne a problémakörhöz viszonyulni. Pedig lehet! A legkiemelkedőbb példám erre egy, az Oroszlán jegyében (Vagyis személyiség- és férfi ellenes karmával) született nő, aki elsőként olyan gyermeket szült, akinek a szíve helyén egyszerűen egy űr (lyuk) volt, tanácsot kért tőlem, és miután a feltárás során lebeszéltem arról, hogy a férjével szemben bárminemű ambíciókat is tápláljon és a bátorságát az egész élettel szemben gyakorolja, egy és azt követően még egy egészséges fiúgyermeket szült a világra. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem gondolkozik el egyetlen Nobel díjas orvos, vagy biológus sem, hogy mennyivel nagyobb lenne az esély arra, hogy egytől-egyig egészséges gyermekeket és könnyen szüljenek a nők, ha nem a tudományos terhességgel illetnék a teremtői állapotukat, hanem a folyamat tényleges lényegét sokkal inkább kifejező, áldott-állapotnak! Ezt a kifejezést ugyanis nem szentimentális megfontolásból használták a régiek. Sőt: ők azt is tudták, ami a jósolgatás konkurencia-harcába bele nem szédült asztrológus számára is egyértelmű: hogy a gyermekáldás és az anyagi áldás nem zárja ki egymást! Sőt még csak nem is ellentétes egymással, ahogy ma a „terhesek” képzelik, hanem egyenesen feltételezi, és pozitívan felerősíti, arányosan meghatározza egyik a mást! Mivel a szomorúság és a csendes neheztelés káros mágikus hatását és az életöröm pozitív következményeket eredményező mágikus hatásait: az áldást is, egyaránt megtapasztaltuk feleségemmel a nyolc éves szülői pályafutásunk alatt, egyáltalán nem szomorkodunk. Hiszen nem csak elméletben tudjuk, hanem a gyermekeinket természetes módon szülve (Figyelem: a magyar nyelv az apát is szülőnek nevezi!) és gondozva – nevelve, a gyakorlatban is megtapasztaltuk azt, amit Hamvas Béla úgy fejez ki, hogy a valóság természete nem a részletekben elvesző természet-tudományok törvényei szerint működik, hanem azon egyetemes szellemi törvények szerint, amelyek a természet törvényeit is működtetik. Hamvas szerint tehát a valóság nem tudományos, hanem mágikus. Vagyis tudjuk azt, hogy a Természet és az Isten törvényei (a teremtés törvényei) nem az öncélú élvezet és gazdagság-hajsza logikája szerint, vagyis nem az öncélú védekezés és gyógyítás logikája szerint: nem az egoizmust szolgáló közgazdaság logikája szerint hatnak. Mivel tudjuk tehát, hogy a Jézus mindenkor és a földön bárhol érvényes tanításai érvényesebbek a gazdasági gondolkozás pragmatikus tételeinél, vagyis azt, hogy „Akinek van, annak adatik”, a szomorúság, a neheztelés és a kétségbeesés, vagyis a rejtett agresszivitás táplálása helyett, ahogy lehet - és csak akkor hogyha ezt kérik - inkább segítséget nyújtunk azoknak a családos és nem családos, fiatal és kevésbé fiatal személyek számára, akik ráébrednek arra, hogy az egyéni és a családi (szerelmi - szexuális, szülő- és gyermek közti) kríziseknek, a gazdasági kudarcoknak és csődöknek, akárcsak a meddősségnek, a várandósági és szülési szövődményeknek, és általában a betegségeknek, vagy a végzetes sérüléseknek és baleseteknek, spirituális oka van és ezért csakis ilyen szintű teljes feloldása lehet. Arra tehát, hogy sokkal magasabb szintű oka, célja és rendeltetése, és ennek megfelelő ok – okozati összefüggése van a létnek és az élet-eseményeknek, a sorsnak és az emberi szervezetnek, mint amit a természettudomány eddig felfedezett. És, hogy ennek megfelelően a bajoknak, kríziseknek és csődöknek ugyancsak magasabb szintű feloldási, megoldási lehetősége van, mint amit a divat, a politika és a tudomány állít, és mint amit iparosítással, szociális juttatásokkal, könyöradományokkal, tradicionális, vagy modern sebészeti beavatkozással (pl. császármetszésekkel), génsebészettel ténylegesen és teljesen meg lehetne oldani. Hiszen a tényleges (kauzális: a mindenkori teremtés eredeti okához, céljához és rendeltetéséhez kapcsolódó) okokat és igazi összefüggéseket az orvostan, a pszichológia, a gazdaságtan, vagy a szociológia, nem képes kimutatni és feloldani. Egyrészt a kutatási területnek a szintje miatt (anyagi szint, maximum asztrális – pszichikai szint), másrészt amiatt, hogy hiába lenne a tudósoknak egy-két helyes ötletük arról, hogy mi is történik lényegében, mert tudományos hovatartozásuk szerint az anyagi és maximum a pszichológiai szinteken mozgó „munkatárgykörükhöz” vannak kötve. Ami az olyan szellemtudományokat illeti viszont, mint például a teológia, vagy a keleti vallások metafizikai rendszerei (Pl. a Véda), a kivételes képességekkel rendelkező spirituális tanítók és „önkéntelen” vallásalapítók által ((Pl. Buddha és Jézus: azért önkéntelen, mert egyiküknek sem állt szándékában a beavatási tanaikból vallást alapítani) kinyilatkoztatott egyetemes igazságoknak köszönhetően, birtokában vannak egy – két, a sors-mozgatórugójára vonatkozó lényeges kérdésre adható általános válasznak. De ezek az általánosan érvényes válaszok sajnos, csak igen ritka esetben bonthatóak le, kritikus állapotba került konkrét egyéni sorshelyzetekre (Lásd a Teréz anya formátumú áldozatkész egyéniségek szükségét abban az Indiában, ahonnan rajokban törnek elő a nyugaton oktató misztikus guruk és beavató mesterek). És ezért van, hogy szélsőséges helyzetekben maguk a tanok hirdetői – papjai, gurui - sem tartják be a tudományuk alapaxiómáit. (Lásd a sok öldöklést a középkori kereszténység esetében, a Galilei és a Giordano Bruno perét és a számtalan középkori tudós-üldözést, a Johanna D’Arc perét és kivégeztetését, Észak- és Dél-Amerika őslakosságának a keresztény papok áldásával történt lemészárlását, vagy napjainkban a homoszexualitás kérdésében tanúsított bizonytalankodást, stb.). Ez, a szellemtudományok területén uralkodó „magas szintű” személytelenség által okozott zavar - amelyben az értelem fényét, vagyis a mágikus teremtőerővel bíró élő igét a halott vallásos és misztikus dogmák és misztikus fantazmagóriák (vallásos mítoszok) helyettesítik - nem is fog megszűnni addig, amíg a szellemtudományok matematikáját: a földi észjárás szerint irracionálisnak tűnő szellemi törvények labirintusában egyedül rendet teremteni képes és a fizikai valóságból vett vonatkoztatási rendszerrel (bolygó- és konstellációállások) dolgozó asztrológiát, nem kezdik a szellemtudósok az elméleteik ellenőrzésére és felülvizsgálatára használni. Mi viszont, nap, mint nap használjuk, és ahogy telik az idő, úgy hullnak le róla is, akárcsak a többi szellemtudományról a rejtett agresszivitást leplező évszázados misztikus palástok és így szabadul fel bennünk a természettudományok által el nem oszlatható szellemi sötétség alól a szeretet. És így derül ki az, hogy kauzális asztrológia nélkül az emberiség nem hogy félszárnyú (Nagy László: „Költészet nélkül félszárnyú lenne az emberiség.”), hanem a Nobel díjas tudományos felfedezései és elméletei ellenére is, egy szerencsétlen tömeg, amely egyelőre olyan szerepet tölt be a föld élővilágában, mint egy áttétes rákos daganat az ember szervezetében (Rüdriger Dhalke: A lélek nyelve a betegség). A földről figyelt éves nappálya által szegélyezet tizenkét konstelláció együttesét, nem véletlenül nevezik állatövnek, annak ellenére, hogy az európai asztrológia tizenkét napjegye közül három, emberi ábrázolást kapott (Ikrek, Szűz és Vízöntő), és amennyiben a Nyilast vadászként és nem kentaurként ábrázoljuk négy. Annak ellenére, hogy az ember ősideája, Adam Kadmon, a teremtés víziójával egyszerre jelent meg a Teremtő képzeletében, az idő és a tér megjelenése után sok milliárd év múltán, és csak az állatvilág teljes kifejlődése után válhatott ki és fejlődhetett tovább a tizenkét teremtői erőtér (kauzális idea-fészek) megtestesítésének a kifejlesztésére és kifejezésére legalkalmasabb állatból: a majomból (A majom egyébként a legteljesebb ember: a karma-feloldásra, vagyis a „programátírásra” képes Vízöntő analogikus megfelelője az ázsiai asztrológiában). Az asztrológia tehát abból az axiómából indul ki, amit az etológia még nem mer egyértelműen és világosan kimondani: az egyéni öntudatában hordott egyetemes léttudata mellett, az ember természete is át és át van szőve, az állatvilág szokásaiban, reflexeiben szeparáltan és egyértelműen kifejeződésre jutó teremtői őserők nyers, vagy kevésbé nyers (kevésbé egyértelmű) megtestesülési formáival. A Bak által megtestesített szocialitás szellemiségét és a fajtársak, csoporttársak iránti önkéntelen felelősségtudat szellemiségét (Szaturnusz - erő) a leginkább megtestesítő, szabad elefántok sokat időznek nem csak egy - egy éppen elhunyt társuk teteme mellett, azt és a helyet az ormányukkal szaglászva, jól megfigyelve és észben tartva a helyet, ahol a halál beállt, hanem akkor is jól elidőznek ugyanazon a helyen, az ormányaikkal ugyancsak többször végigpásztázva a földet, ha vándorlásuk során (véletlenül?) ugyanoda visszaérkeznek. Mint hogyha életbevágóan fontos lenne számukra az, hogy észbe tartsanak a halállal kapcsolatos minden részletet. A Szaturnusz által megtestesített felelősség ősszelleme ugyanis a memóriához is kötődik többek között. Érdekes, hogy a pszichológusoknak semmiféle racionális elméletük nincs arra vonatkozóan, hogy miért tér vissza a gyilkos a tett színhelyére. Pedig a dolog nagyon egyszerű: öntudatlanul oda hajtja a belékódolt egyetemes felelősség ősereje, amiről önkéntelenül tudja, hogy a romboló tettével megsértett. Amikor az ember elveszíti a tudatos felelősségét, az önkéntelen felelősségérzet feltör a ráció által elfojtott ősködökből, és mint a ráció nélküli elefántokat, látszólag értelmetlenül működteti az embert. A dianetikának is van egy, a szaturnuszi őserő szellemiségét felhasználó furcsa, sebhegesztő, csontforrasztó, reuma-űző gyógymódja: ha nem tudja azt a tárgyat oda érinteni a sebesült testrészhez (pl. a kés élét az elvágott új sebéhez), amely a nehezen gyógyuló sérülést okozta, regressziós hipnózisban visszaviszi, vagy rábeszéli a beteget arra, hogy képzelje el magát ugyanabban a helyzetben, amelyben a súlyos baleset, vagy a könnyű sérülés történt. A módszert magam többször kipróbáltam és a gyermekeinknél is alkalmazom: hogy, hogy nem (a jelenségnek a részletes metafizikai magyarázta – kifejtése nem tartozik a jelen témához), de a sebek hamarabb gyógyulnak. Megfigyeléseim szerint ugyanis az egyéni felelősségtudatnak – azt tehát, amit a nőgyógyászat és a szülészet elorzott a mai anyáktól és amit az orvostudomány teljesen személytelenné tett, és annak tehát, amitől a civilizált anyák és apák a leginkább ódzkodnak - van a legerősebb (pozitív) mágikus hatása. És nem csak a szülések és a betegségek esetében, hanem az egész életünkben is. Ennek tudatában, akárcsak az elefántok, én sem mulasztom el, hogy valahányszor Tusnádfürdőn járok elmenjek a központi parkba és elidőzzek annak a betömött pincebejáratnak (vagy betömődött híd-aknának) a bejáratánál, ahova négy éves koromban érthetetlen módon lelöktem egy nálam is kisebb, barna hajú kislányt, mivel tudom, hogy a tévedéseinket és a vétkeinket egyáltalán nem kell elfelejteni, még akkor sem, ha gyermekkorunkban követtük azokat el. Sőt: a tévedéseinket és a vétkeinket jól észbe-véve, minél tökéletesebben elraktározni, mágikus módon egészséges, mivel az elefántok által önkéntelenül végrehajtott alkímiai calcinacio nélkül, nem létezik spirituális öntudat. És spirituális öntudat nélkül viszont, mindössze agresszivitás-tápláló, cukros érzelgősség szinten működik bennünk a Szeretet.
_________________ Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük.. Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/
|