ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - nem veszélyes asztrológus (Győződj meg, ne óvakodj!)

Asztrológiai fórum: Kozma Szilárd és feleségének valamint asztrológus-barátainak fóruma
Pontos idő: 2018.08.16. 07:10

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 19 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2
Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2015.03.11. 22:42 
Offline
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 22:01
Hozzászólások: 3841
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Skorpió
Aszcendens: Oroszlán
Innen jutottunk a Melinda által érzékelt és szóvá tett, mai 17 évesek generációs viselkedéséhez:

A valós (!) szülői felelősségről
Bevezetés:
„Kozma Szilárd:
Mielőtt annak a fiatal nőnek (A lelki társamnak!), aki az édesanyjuk által elhagyott és törvény szerint az én gondozásomban maradt kiskorú – és persze, hogy érzékeny lelkű! - lányaimnak az anyjuk helyett, szerető és szeretett anyjukká vált (A lányok által önkéntesen tehát senki által még csak el sem várva, anyának nevezett és folyamatosan ölelgetett és puszilgatott anyjuk. – Tudom, hogy ez, a Viola pedagógia-tanulmánya tükrében, nem csak, hihetetlen lesz egyesek számára. Mások esetleg misztikus trükk következményének, vagy ostoba hencegésnek veszik. De mindenképpen le kellett írnom ezt a bárki által bármikor ellenőrizhető, kétségtelen valóság-tényt hitelességi alapként, az asztrológus- és szülőtársam szavai igazságtartalma erősítése érdekében.), ezt, az első olvasásra még a különböző misztikus és un. ezoterikus tanokban jártassá vált kismamák (és „kispapák”..) számára is „botrányosan agresszív” állításokat tartalmazó tanulmányát elolvasná, szeretném az óvatlan olvasónak a figyelmét felhívni a következőkre:
1.) A mi gyermekeink, bár mindegyikük temperamentumos és szenvedélyes természetű, és bőséggel örököltek, általában nyers agresszivitásban is megnyilvánuló karmikus programot, vagyis mind un. hiperaktívnak született a mai „szakemberi” megfogalmazásban, nagyon, de nagyon ritkán civakodnak egymással, és ha ez meg is történik, elég részünkről egy fennhangú figyelmeztetés (Pl. „-Na...!”) és azonnal vissza alakul a testvéri kommunikáció normális hangnemű társalgássá.
2.) Nem csak Violát (És ezzel együtt, a hasában még magzati állapotban levő kistestvérüket) ölelgetik meg időnként a kislányok, de engem is, és ennél jobb bizonyíték talán nem kell arra, hogy ez, a metafizikai realitásokat és a fizikai szükségeket egyaránt figyelembe vevő, tradicionális, vagyis „maradian” szokványos nevelési mód egyáltalán nem szeretet-nélküli és nem eredményez agresszív gyermekeket, amiként azt az összes könyvtárakban és könyvboltokban kapható modern és posztmodern pszichológiai és pedagógiai könyvekben axiómaként hirdetve van. Sőt! És, ha ez az „élő példa” nem lenne elég bizonyíték, akkor az talán csak meggyőző tény, hogy a lányok engem választottak és velem, majd velünk - Violával akartak és akarnak élni, és ez a vágy és igény a negyedik kislányunk (Réka) szájából is elhangzik, aki e modern és poszt-modern tudományos tankönyveknek megfelelően „elfogadóan toleráns” édesanyjuk gyámsága alatt él, annak az ugyancsak a modern pedagógiai elveket valló, tanítónő édesanyjával.
3.) Éppen maga Viola is, a saját bőrén és a horror-filmek és irodalom kedveléséig elmenő, irracionális személyi konfliktusokkal terhelt meg nem értett személyiségi nyomorán és zaklatott fiatal - és felnőttkori sorsán tapasztalhatta meg a gyermekek állítólagos személyiségét tiszteletben tartó, azokkal szemben a feltétlenül a toleráns demokrácia és liberalizmus eszméit gyakorló, agresszió-ellenes nevelésnek, az ő esetében csak káros, de sokak esetében egyenesen kétségbeejtő következményeit. Szükségesnek találom tehát a figyelmet felhívni arra, hogy ő maga is, aki a szüleitől a lehető leg elfogadóbb és legtoleránsabb és a légszemélyiség-tisztelőbb és „agresszió-mentesebb” nevelést kapta, olyannyira, hogy 16 éves korától már nyíltan felvállalt szexuális életet folytathatott, kételkedett az épelméjűségemben amikor azokat a modern szemszögből „maradinak”, sőt: primitívnek számító nevelési jeleneteket látta, amikor a kisebbik gyermekeket, idősségi sorrend szerint a korábban születetteknek – nagyobbaknak – szófogadás kérdésében alárendeltem, illetve, ennek a korábban már felállított családi rendnek a megőrzése érdekében szükséges „intézkedéseket” meghoztam.
És persze, akkor is, amikor az általa egyáltalán még csak nem is ismert, nem, hogy elvetendőnek talált, felveendő magatartásokra és intézkedési módokra okítottam, amelyek éppen azt hivatottak szolgálni, hogy a békés együttélés érdekében az általa is gondozott és a vele egy szobában tevékenykedő gyermekektől, ugyancsak általa elvárt és többszörösen hangoztatott viselkedési módról szóló „erkölcsi tételek” betartassanak. Azért tehát, hogy az oly közismert „Az egyik fülibe be, a másikba ki” – „misztikus” jelenség szerinti magatartás, az ő esetében is csak olyan ritkán ismétlődjön a Kozma-lányoknál, mint velem szemben.
Azt tartom tehát igen fontosnak kiemelni, hogy a Viola esetében nem egy patriarchátusi tradíciók szerint, kegyetlenül és ostobán (szívtelenül) nevelt, vagy lelkileg elferdült női személyről van szó, aki egy ilyen, a primitív bánásmóddal terhelt gyermekkorból, hozta hozzánk az agresszív nevelés mintáját és ezeket most, afféle gonosz mostohaként kiéli az édesanyjuk által elhagyott szerencsétlen gyermekeimen. Illetve azt, hogy pontosan azért, mert Viola soha életében nem kapott egy egészséges szülői pofot sem, és nem érezhette nem csak a pofonok által okozott fizikai fájdalmat, hanem annak a pszichológusok szerint állítólag a „gyermek lelke számára mélyen megalázó” mivoltát sem, lelkiismeret furdalás nélkül - Az én misztikus kelekótyaságom következtében -, nem elég, hogy kiéli a veleszületett agresszióját az anya nélkül maradt „szerencsétlen és ártatlan” lányaimon, de még megfontolandó és követendő elméletet is fabrikál belőle.
Nem kívánom most részletezni azt, hogy kiben van több agresszió a kellettnél és kiben nincs (Tehát, a konfliktuskerülő, hallgatag és csendes személyekben, vagy a természetüket nyíltan felvállalni merő hőzöngő – hangoskodókban), illetve, hogy az agressziót, amennyiben valakiben van (És a gyermekek és az emberek 9O százalékában van!) ki kell-e élni, mint ahogyan azt egyesek még hiszik, box- vagy karate-edzéseken, vagy éppen „ártatlanul” ordibálva foci- vagy hoki meccseken, sőt: zajos motor- vagy autóversenyeken, erdőben, vagy tányérokat törve a konyhában, vagy ne adj isten – ahogy rólunk gondolják első hallásra egyesek, akik számára ezt a témát felvetjük - az ártatlan és „a szülő állatiságával” szemben védekezésre képtelen gyermekeken? - Merthogy a metafizika és az asztrológia szerint, ahogy elfojtani nem kell, úgy kiélni sem kell, sem az agresszivitást sem más vele-született negatív tulajdonságot vagy devianciát (Pl. un. „szexuális másságot”), hanem tudatosítva és szembe nézve vele, egyre ritkábban elkövetve, feloldani!
De azt sem akarom e bevezetőben taglalni, hogy hosszú távú és az egészségi következményeket is figyelembe véve, mélységesebben elitélendő dolog az, ha a szülő órákig, sőt: napokig, és még inkább sőt: hetekig nem állít le egy „ártatlan” gyermeket az ő természetesen agresszív és provokatív viselkedésében, majd valamikor, amikor már a pattanásig feszülnek az idegei, vagy úgy érzi, hogy vége a felvilágosult magasztos elfogadási és tolerancia elveknek, mert különben „szét robban az agya”, és a türelméből kifogyva – és nyilvánvalóan mérgesen, sőt: dühösen! -, nem csak, hogy magából kikelve fölöslegesen ordítozik egy fél órát a tudatlan kicsivel, de a felgyülemlett negatív energiáit is mind rá zúdítja, illetve a düh-kitörés előtt finoman átáramoltatja a gyermekbe ezeket a betegítő erőket, amitől az később, nyilván beteg is lesz. Nem akarom tehát azt taglalni, hogy ez a fajta humánus „elfogadás” sokkal elitélendőbb, mint az a tudatos „meg nem engedő” magatartás, amelyben a szülő, vagy a pedagógus még idejében elejét veszi a káros folyamatnak, akár egy ellenmondást nem tűrő hangos figyelmeztetéssel, akár egy áldásos szülői nyaklevessel „árucsatolt” szóbeli intéssel.
És nem akarok most írni, az agresszió egyetemes spirituális gyökereiről, illetve a karmikus indíttatásáról, illetve arról, hogy a betegségek lelki és szellemi oka alapján, vagy a szélsőséges sorshelyzetekben, a leg szelídebben viselkedő és leg szendébbnek látszó személyekről derül ki egy – egy váratlanul előálló, szokatlan helyzetben a leginkább, hogy kétségbeejtően agresszívek tudnak lenni, a béke harcosokról, és a „másság iránti tolerancia” érdekében, vagyis az agresszivitás-ellen tüntetőkről nem is beszélve. Ezekről a cáfolhatatlan lét-tényekről részletesen írtam, mind az Agresszió, mind az APA II., című tanulmányaimban. Hanem arra akarom a pedagógusi és a pszicho-pedagógusi közfigyelmet felhívni, hogy milyen jó lenne végre már elismerni azt, hogy a gyermek nem egyszerű „nyers anyag” és az ő viselkedése és morális (Vagy immorális!) magatartása egyáltalán nem a nulláról indul és a gyermek pszichológiája nem csak, hogy nem csecsemőkorában kezd épülni és nem is magzat korában, hanem sokkal előbb, a fizikai határokon és ezzel az idő-határokon túl az időtlenségben, és, hogy a gyermek pszichológiája, akárcsak a felnőtté mindössze a következménye annak a rendkívülien összetett spirituális struktúra színezetének, amelynek a karma – tehát az időtlenségből hozott negatív töltet! – minimum hatvan százalékát képezi, és a nevelésnek nem lehet az a célja, mint ahogyan az életnek sem az a célja, hogy a karmát, tehát a negatív meghatározódást növessze, hanem éppen ellenkezőleg: hogy azt a lehető minél nagyobb mértékben csökkentse!
És önök, ezeknek a sors-tényeknek a létéről, minőségéről és külső megnyilvánulásáról, illetve a megnyilvánulások következményeiről, a Viola által írt nevelési tanulmányban is olvashatnak kimerítő pontossággal, részletesen.
Én csak arra szeretnék több gyermekes, és főleg „lányos” édesapaként kitérni, és erre szeretném minden, a Viola által tárgyalt kellemetlen probléma elől a fejét a homokba dugó, és persze, humánus és keresztény-vallásos és elfogadó - liberális és „tolerancia-hívő” szülőnek, vagyis az egyke szemefényét kényeztető és, bocsánattal legyen mondva: tojató szülőnek a figyelmét felhívni, hogy, mennyire kínos és kényelmetlen helyzetben vagyok, és kétségbeejtően mennyire szégyenletesen tehetetlennek érzem magam a gyermekem előtt, még a karate mesteri minőségem ellenére is, amikor azt kell hallanom, hogy az iskolában - Ahova ha tetszik ez nekem, ha nem, de az egyszerű polgári törvények szerint el kell küldenem a lányokat -, az elfogadás és a tolerancia megható szellemében, tehát felettébb humánusan és keresztényien nevelt gyermekek, nem csak, hogy úgy üldözik a középső lányomat mint négereket a régi amerikai filmekben, de néha még verik is, és utóbb már a testi épségét, egészen pontosan: a szeme világát veszélyeztették csak azért mert mindig csak az állatokról beszél (ahelyett, hogy a divatos, ócska vagánykodásokat és "szellemeskedéseket" gyakorolná a szünetekben), és általában is, nem a szokványos gondolkozás szerint működik a sokszor engem is erős figyelemre kényszerítő logikája! És azért is, mert az édesanyja felelőtlen családbontása miatt, egy évvel korábban kényszerültem iskolába adni, hogy a nővérével azonos tanügyi intézményben (iskolában) gyakorolhassa a gyermeki kötelességét és ne két ellentétes irányban fekvő épületben. Ezért tehát a gyermek egy évvel kisebb mint az osztálytársai, és ez nem csak növésében, de viselkedési módján is látszik. - De abban talán egyet tudok érteni a szerető elfogadás – elvét valló szülőkkel, akinek a fiú-gyermekei vadásznak Etelkára, hogy ezekért talán még sem vagyok köteles elfogadni azt, hogy a magasztos tolerancia nevében és szellemében, nekem tűrnöm kell azt, hogy a lányomat folyamatosan zaklatják, sőt üldözik, sőt: el akarják tüntetni... az egyedüli szülőként féltve gondozott lányomat, e felvilágosult szülőknek a „hibáikkal együtt, szeretettel elfogadott gyermekei"!
Mert a dolog már egészen oda fajult, hogy a harmadikos fiúcskák közül az egyik csapatvezér, a rajz-szakóráját a közeli kocsmában tartó művész-tanár asztalán található bicskát a lányommal szembe szegezve, azzal riasztgatta, hogy kiszúrja Etelkának a szemét, miközben két másik gyermek, a többiek drukkoló biztatására, azzal kísérletezett, hogy a lányomat az orra előtt villogtatott bicska hegyével szembe lökje. – Tehát egyenesen bele a szúró szerszámba! – Persze, hogy a művész-tanár is sokszorosan hibás a történetben, de ez a tanulmány és ez a bevezető, most nem róla szól! – Hanem arról, hogy vajon helyes-e ez, a gyermekek kilencven százalékának a karmájából adódó, tehát az eleve létező (Amiért tehát senki nem hibás!) vele-született agresszivitásával szemben, az elfogadó tolerancia pedagógiai elvet megtartani? Mert még egyszer mondom: igen is, minden gyermek – Az enyémek is! – a sok szülői szívet melengető pozitív tulajdonság és képesség mellett, mély és negatív karmikus késztetésekkel is születik a világra és ezért a legtöbb esetben, vagyis az esetek 8O százalékában, egyáltalán nem igaz az a pszichológiai és pszicho-pedagógiai feltételezés, hogy az agressziót a vele szemben agresszíven viselkedő szülőtől tanulja! Vagy az, hogy az agresszív televízió - műsorokból, rajzfilmekből. Utóbbi, az irreális világban zajló képi hatásával, csak felerősíti a gyermekek vele született, tehát a tudattalan képzet- és érzelmi világában létező agresszivitását és nem okozza azt! A gyermeküket, jól vagy rosszul nevelő szülőknek a (az általában rejtett agresszivitású) kívülállók szemében „agresszívnek” minősülő magtartása viszont, amint meg fogjuk azt látni, erősen vitatható.
Mert a fenti példa alapján, joggal kérdezhető meg, hogy ténylegesen felvilágosult szülő-e az, aki, a magasztos felvilágosultságában, és szerető-elfogadásában, vagy a vallásos vakságában hagyja, hogy az ő gyermeke, más szülőknek, az övéhez hasonló önfeláldozással és aggódó szülői szeretettel és gonddal nevelt gyermekének a testi épségét (szeme világát!), vagy netalán az életét veszélyezteti? – Dehogy felvilágosult! Egyszerűen csak lelki és szellemi lustasága által irányított, és a gyakorlati tényekkel szembe nézni gyáva személy!
Azt a szempontot szeretném tehát azoknak a szülőknek a figyelmébe ajánlani, akik az elfogadó szeretetre, illetve a szabad választási jogukra hivatkozva, hősiesen vállalják azt, hogy az egyre szeszélyesebb, szófogadatlanabb és ezért kamaszkorukban irracionális – öntörvényűséggel viselkedő gyermekeik, idővel idegronccsá változtatják őket (majd saját magukat is), hogy jobb esetben csak a családi és ez által a házastársi együttlétüket teszik - ha nem is kész ideggóccá - de teljesen romantika nélkülivé, hogy:
Rendben van az, hogy nekik a polgári jogukban áll, a gyermeküket – gyermekeiket olyan szeszélyessé és kezelhetetlenné nevelni, amilyenné csak lehet, és az ostoba strucc-nevelésükkel azok lelki világát úgy elrontani, ahogy csak bírják. De arra is gondoljanak, könyörgöm, hogy ezek a tanítók és tanárok által is, fegyelmezhetetlen – merthogy tekintélyt és intő szót nem ismerő! – arany-tojó gyermekeik, más szülőknek a gyermekeinek a testi épségét is veszélyeztetik! És akkor meg kérdezem én ezeket a csupa szív szülőket, hogy valóban szeretik-e ők, egyáltalán csak a saját gyermekeiket is? És ha igen, akkor miért tartják azt normális szülői magatartásnak, hogy azoknak a vele született negatív késztetéseit ne fékezzék meg, hogy ne tiltsák meg hathatós fegyelmezés segítségével a gyermekeik számukra az agresszív viselkedésnek még a csiráját is? – Akár velük, akár másokkal szemben?
Mert, hogy van egy furcsa hírem a gyermekeiket kényeztető, azoknak minden egyéni vágyát és szeszélyét kielégítő, és azokat konkrét fenyítésben soha nem részesítő szülők számára. Az USA-ban, éppen ilyen, a szüleik által tejben – vajban fürdetett, a széltől is megóvott, és persze, mindig csak a másokkal – és nem a saját gyengeségeikkel - szembeni győzelmeskedésre okított és éppen ezért felnőtt korukban személyi és magánéleti kudarcot kudarcra halmozó, a sors nehézségeit legyőzni képtelen arany ifjak vásárolnak puskát és lövik le az őket, a szerető elfogadás szellemében nevelő, „ártatlan” szüleiket. (– És abszolút igazuk van!) A szociológusok és pszichológusok meg hüledezve és értetlenül állnak a jelenség előtt és beteges tévképzeteknek nevezik azokat a hátra hagyott leveleket, amelyekben ezek az életüket kiúttalannak találó fiatalok a szüleiket hibáztatják a saját lelki és szellemi csődjükért. És nagy a gyanúm, hogy azok az amerikai diákok sem éppen a nyomornegyedekből kerülnek ki, akik két három évenként, egy-egy géppisztollyal az osztálytársaik felét – ez úttal tévesen! – lelövik, majd magukkal is végeznek.
Persze, tudjuk, hogy ezek nagyon ritkán előforduló szélsőséges esetek.
De a jelenségek lényegét mindig is, a szélsőséges eseteken lehet megérteni a leginkább és ezekből a szélsőséges következményekből kell (kellene) a megfelelő következtetéseket idejében és lehetőleg még otthon levonni, ahhoz, hogy a problémákat és a szélsőséges bajokat megelőzzük. A fegyelemhez és a felelősség-szelleméhez való hozzászokás ugyanis nem hét – tíz éves kor után kell, elkezdődjön és főként nem (a szülőnél sokkal kevesebb eszközzel és joggal rendelkező tanítók – tanárok által) az iskolában! És amennyiben sikerül a Viola spirituális nevelési tanulmányát úgy végig olvasnia valakinek, hogy lehetőleg inkább elgondolkozzon rajta és ne utasítsa el eleve az ott leírtakat, valószínű, hogy akkor is boldog szülőnek mondhassa magát, amikor a gyermeke – gyermekei - kamasz lesz, sőt: akkor is, amikor fiatal- majd „felnőtt ember”. – Adja az Isten, hogy ez minél többünkkel megtörténjen!

Kozma Szilárd: Gyakorló édesapa és asztrológus

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
HozzászólásElküldve: 2015.03.12. 13:00 
Offline
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 22:01
Hozzászólások: 3841
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Skorpió
Aszcendens: Oroszlán
Joó Viola - Kozma Szilárd:


A gyermekek méltóságára való törekvés a felnőtti felelősség ellenében

Azt mondják a modern és a posztmodern pedagógusok, hogy senkivel, semmivel szemben nem szabad erőszakot alkalmazni. Ezért lesz szigorú törvény – mint már a legtöbb Európai országban – a családon belüli erőszakra. Erőszaknak minősül még egy pofon is. Legalábbis már mindenki megrökönyödik, és a fejét rázza, ha csak annyi is fülébe jut, hogy valaki a gyermekét megpofozza, vagy annak a hátára – fenekére ver időnként.
De vizsgáljuk meg részletesen és közelebbről a kérdést. Csakugyan a gyermekeink lelki épségéről, méltóságáról szól ez a megható elmélet és felelősség-félretoló humanista magatartás?
Hogyan óvom meg a gyermekem (gyermekeim) méltóságát, ha hagyom, hogy szeszélyes, fegyelmezetlen, betegesen önző és hisztériás, tehát más gyermekekkel szemben, sőt: szélsőséges esetekben a szülőkkel és a tanítókkal, tanárokkal, nevelőkkel is, kíméletlen és gátlástalan legyen? Hogy úton útfélen kiverje a hisztit, hogy féltékenykedjen, irigykedjen, hazudjon, szeszélyeskedjen, másoknak beszóljon, minden szabályt áthágjon? Hogyan óvom meg bármiét is (Főként az életét, a testi épségét!!!), ha a nulla értékű valóság-ismeretével és élettapasztalatával felnőttként kezelve, hagyom hogy a kettőnk kapcsolatában ő vezessen? Miközben el- és beengedem úgy valamilyen közösségbe, hogy a majdhogynem nulla élettapasztalata szerinti elvárásait és igényeit ott erőszakosan érvényesíteni akarja (Merthogy velem, velünk ezt így szokta meg!) és az infantilis, tehát a gyermeki vágyai mellett, a gondolkozása, tehát az esze-járása is, természetesen - felelőtlenül gyermeki még?

Hagyjam neki, hogy amennyiben 10 – 11 évesen szerelmes lesz, már szeretkezzen is, ha 12 – 13 évesen társaságra, szórakozásra vágyik, már bulikba is járjon, hogyha olcsó testi élvezetekre és persze: kábulatra vágyik, alkoholt igyon, cigarettázzon, sőt kábítószert fogyasszon, mert különben a „szakemberek” szerint lábbal tiprom a méltóságát?
Legyünk józanok és lássuk be, hogy ezzel csak a negatív reflexeit, sőt az első sorban rá nézve veszélyes karmáját hagyom végzetesen nőni – vastagodni elhatalmasodni benne! Hogy a gyermekek első sorban azért születnek meg hozzánk, hogy a fizikai világban való felelősségekkel teli élet szabályaira és a fizikai – biológiai törvények tiszteletének a fontosságára rá vezessük, és semmiképpen nem azért, hogy mindettől a figyelmüket elvezessük! Hogy mindebben őket megvezessük, akkor amikor ezek ismerete hiányában úgy viselkednek, hogy nem csak környezetük tagjait (velük egy korú, vagy kisebb testvéreiket, barátaikat) veszélyeztetik, de magukat is!
Méltó? Méltóság? Aztán így felnőve, az élet mire tartja majd őket méltónak? Boldogtalan párkapcsolatokra, mert alkalmazkodni nehezen, vagy egyáltalán nem tud, mert áldozatot vállalni nem tud.
Kiábrándító és meggyötrő érvekkel állnak neki, ha a lábára akar állni. Semmi sem olyan, mint ahogy nevelték. Senki nem néz el és tűr el annyit, mint anya és apa. Újabb és újabb párkapcsolati csalódás. Pótszerek a sosem talált boldogság helyett. Keserűség, képzeleti agresszió, kiéhezettség és kiégettség. Örök öncélúság, boldogság nélkül. Méltó hozzá?
Kínkeserves küzdelem önmaga ellen, ha alkalmazkodni próbál.
Csak szeretni a gyermeket és sosem pofozni. Családi kommunizmus: engedékeny szeretettel a gyermekkorban tartani még kamasz korában, még fiatal felnőtt korában is. Felnőttként elengedni kényszerülve minden alkalmazkodási, áldozathozatali képesség nélkül. És akkor a felnőtti életben – kiderül, hogy sem intelligenciával, sem szépséggel, sem pénzzel nem vehető meg az, amire mindenki vágyik: a boldogság.
A boldogság olyan képességek függvénye melyet öncélúságunk, önzőségünk legyőzése nélkül nem kapunk meg.
JV: "Az én édesanyám nem pofozott, szóval nem sok mindenre tudott rákényszeríteni, házimunkára meg kimondottan nem. Hogy valaha feleség, családanya leszek, nem mondta, úgy gondolta majd én eldöntöm, ha nagy leszek. De én bizony gyerekként utáltam ezeket a témákat, és általában is a női szerepeket. Nem érdekelt. Aztán 16 éves koromtól kezdve 26 éves koromig a szerelemben rettentő sokat szenvedtem. Kamaszként 21 éves koromig annyi ostobaságot tettem, hogy most erősen szégyellem. Ekkor kezdtem komolyabban gondolkozni, de a mégsem sikerült megtalálni a helyem évekig, ezalatt is teljesen rossz felé tereltem az életem.
Ha megmondták volna a szüleim, hogy 18 éves koromig ne legyen fiúm, s ha tiltakozom pofon vágtak volna, lett volna méltóság-tudatom. De nem volt. Mindenki lábbal tiporhatta, annyira élvezet-függő, vagyis megalkuvó, megalázkodó lettem a nagy szabadságomban és méltóságomban. Azt képzeltem, ha feladom magam, akkor boldog lehetek. És megéltem ennek ellenkezőjét is, azt, hogy megátalkodottan lázadtam, pusztán azért, hogy érezzem, különleges - mindenkitől különböző vagyok. Hát nem voltam boldog, így egyáltalán nem lettem az. Egészen 26-27 éves koromig, amikor is a jelenlegi élettársammal megismerkedtünk."

Nem így neveljük a gyermekeinket, nem ilyen elidegenített, mindent rájuk hagyóan felelősnek mondott, hamis felelősséggel vagyis: felelőtlenséggel… Hogy és mikor, mitől vállalnak ezek a szülők felelősséget? Látom a mai gyermekeket, a lépcsőházunk és a közeli bolt előtt felnőttet játszó, vagyis az iskolából ellógva, a szüleik figyelem-körén kívülre „menekülten”, lazán cigizős, csókolózós fiatalok, akik nyegle nagyképűséggel trágárul beszélnek a divatosan kirívó és figyelem felkeltő ruháikban. Így vigyáztak és vigyáznak a szüleik a gyermekeik emberi méltóságára? Ez az eredmény? Ez a boldogság, amit ilyen korán elérhetnek? Ez a méltóságuk?
Néhány napja a szülő értekezleten azt mondja az iskola szociál-pedagógusa a 10 éves gyermekekről: ebben a korban megjelenik, hogy szégyellik a szülőt, nem fogják meg annak kezét az utcán.
A mi gyermekeink nem szégyellnek minket, de nem is fogadunk el tőlük nemet. Pl., ha az utcán azt mondjuk, vigyázzanak magukra és egymásra, egymással vagy velem kézen fogva jönnek.
Mi nem kezeljük őket zsenge gyermekkoruk ellenére, szexre kész kis felnőtteknek, akiknek pl. lenne elég felelősségük és eszük eldönteni, hogy érdemes-e minden megkívánt más nemű személlyel szeretkezniük, horror filmet nézniük, dohányozniuk, alkoholt inniuk, buliba járniuk, és öncélú vágykielégítésből, vagy, szimpla unalom-üzésből szexelniük. Ettől szerintünk nem jönne meg és nem erősödne a méltóságuk, az egészséges öntudatuk. És nem lenne több élettapasztalatuk, mert a szerelemre és a szexualitásra még nem érett egy kamasz sem, tehát nem is tud belőle megfelelő következtetéseket levonni, nem is érett még hozzá, sem szellemileg, sem érzelmileg, még ha testileg úgy is tűnik, pl. egy 16-17 éves lánynál.
Manapság a legtöbb szülőnek ez utóbbiak megengedése mind normálisnak számít. Ez a családi-otthoni kommunizmus, a megelőlegezett felnőttség, ami, akkor amikor kellene és ideje lenne, majd egyáltalán nem lesz!
Azok ugyanis, akiket ilyen módon felnőttként kezeltek, ahelyett hogy a felnőtti létre: a felelősségvállalásra és az autonóm viselkedésre – gondolkozásra, az önfenntartáshoz, a családeltartáshoz szükséges munka-szeretetre készítették volna, a legtöbbjük sosem tud felnőni és alkalmatlanság-érzetében depis lesz.
Az elenyésző kisebbség pedig kínkeserves önnevelés, bőséges sors-pofonok és sokszor sajnos tragédiák árán tanulja meg azt, hogy felnőttként mit kell tennie, hogyan is kell egyáltalán viselkednie.

Kedves szülőtársaim, nőtársaim!
Ezeknek a tudatában ítéljük el, fitymáljuk, gyűlöljük és üldözzük a gyermekeinkkel szemben igényes – elváró, tehát határozott, és erélyes apákat, anyákat és a következetes, nevelő célzatú szülői pofonokat. Ebben a tudatban örvendjünk a készülődő családon belüli erőszak új törvénynek, amely erőszakként ismer fel egy olyan nevelő eszközt, amely maximum egy órás enyhe arcpírt okozva, megóvja a családi és más közösségeket a gyermekkori önzőség hisztérikus dührohamaitól, az örökös gyermeki elégedetlenségtől, az életveszélyes ötletektől és indulatoktól, hazugságoktól, felelősségvállalás-ellenzéstől, a soha fel-nem-növéstől, a komolytalanul és öncélúan tönkretett párkapcsolati és alapított-családi élettől.

Hogy-hogy a mi gyermekeink nem szégyellnek minket? Hogy mernek velünk kézen fogva jönni, minket és egymást megölelni, megpuszilni? Hogy-hogy egészségesek és vidámak?
És miért mondta még Ranschburg Jenő is, hogy az rendben van, ha a kamasz hülyének nézi a szülőt és a hátát mutatja neki, ha szűk lesz neki a család és csak azért el-vissza metrózgat, csak hogy addig se legyen otthon? Sajnos, ma normálisnak veszi ezeket a devianciákat a pszichológia, és persze azt is, ha valaki nem akar egyáltalán gyermeket. És aki kényezteti és kiszolgálja a gyermekeit, sőt: fél a gyermeke hisztérizálásaitól, és joggal ezt az elidegenedett viselkedést kapja hálául a gyermekeitől (ezt engedi nekik, ehhez szoktatja) az bizony csakis azt érezheti és képzelheti, hogy valami nagyon nincs rendbe azzal a mesével, hogy a gyermekek örömet és boldogságot okoznak, és az nem fog egynél vagy maximum kettőnél több ilyen „ártatlan boldogságot” vállalni.
A nemzet emiatt a tudományosan és humánusan hangzó, pszicho-pedagógiai agyrém miatt, „zavartalanul” tovább sorvad. 100 év múlva vajon kik laknak majd a Kárpát-medencében? A meghatón pszichologizáló magyarok nem, az biztos.
Ez a családi törvény beteszi majd nekünk a kaput, biztosítja azt, hogy magyar nagy-családok a jövőben ne is nagyon legyenek. Mert felelősségteljes és egészséges nevelés nem lehetséges, sem nevelő pofonok, sem ezzel együtt járó tényleges odafigyelés, vagyis igazi szeretet és valós, jövőre is, tehát a gyermek reális szocializálódási nehézségeire is figyelni képes, gondoskodás nélkül.
Végül is nem csak az apai minőséget szorítják ki a társadalomból Európa szerte, de már a férfi minőséget is, gondolok itt az erélyes magatartás, a határozott fellépéssel szembeni feminista berzenkedésre. Mindenhol finomkodás, minimum a dialektikus szabályoknak eleget tevő viták, rafináltan kifinomodott, fondorlatosan fogalmazott, és egyre inkább nyersen és nyíltan is vállalt férfi-és férfiasság-ellenesség, fasiszta férfi-gyűlölet. Ami ezeknek a modern "női-párti", "feminista" elvárásoknak nem felel meg, már nem lehet civilizált.
De ugyanakkor az is érdekes, hogy a civilizáltaknak egyre nagyobb szükségük van véres akciófilmet nézni kőkemény, odavágós, lövöldözős bruszviliszekkel, melgibzonokkal, továbbá persze minden szexuális tájékozottság és szexuális-technikai felvilágosultság ellenére örömpótló „erotikus” filmeket nézni. Valahogy a világias, liberális nézetek szerint élők nélkülöznek az életükből néhány dolgot, amelyeket extrém mennyiségű fiktív-szélsőséggel próbálnak kompenzálni. Kielégíteni ez irányú igényüket.

Vajon sikerrel? Értem ezalatt, hogy tényleg boldog vagyok, ha meglopnak, átvernek, veszélyeztetik az egészségem, a gyermekem testi-lelki épségét és ahelyett, hogy kinyitnám a szám és megmondanám, azt, ami ezeknek a felelősséghárító antiszociálisaknak bűn (hogy harcolok az előbbiekért) ahelyett megnézem a tévében, hogy szegény keményfiú batman milyen nehezen, de végül csak elbánik az igazi rosszfiúkkal. A tévében élvezzük a szemet-szemért, fogat-fogért bosszúállós filmeket, az igazság kiderítési nagymestereket, doktorhauzokat és az eszes, amerikai helyszínelőket, de a valóságban nem kérünk se harcból, se igazságból. Még akkor sem, ha nem a világot kell megmenteni, hanem éppenséggel „csak” magunkat, a házasságunkat, a gyerekeinket…
Ez a nagy civilizált modern valóság.
JV: "Ahogy a párom Kozma Szilárd is megállapította a férfiasság kiszorult a sport és a hadászat színterére. Tehát a párkapcsolatban és a családban már nem tűrhető. És aki ezzel ellenkezni akar, az csak akkor tegye fel a kezét, ha márpedig neki az édesapja parancsolt 18 éves koráig.
Tudom, hogy bőven vannak agresszív beteg emberek, akik indulatból verik a gyermekeiket. De azok a brutális ütések, nem figyelmeztető jellegű, észhez téríteni, illetve a közösségben élés normáinak a betartási szükségére emlékeztetni hivatott, szülői pofonok. Nagy hiba volt mindent egy kalap alá venni és büntetni a nevelő jellegű szülői magatartást, a kézre, vagy fenékre csapásokat. "
Akik nem kaptak pofonokat gyerekként, s most nem is sajnálják, azok nem tudják, hogy most pont azért vesztegelnek vakvágányon, vagy épp futnak a végzetükbe. S nem tudják, hogy csak kezünkbe adott kő a mocsárban az a pszichológia, mely szerint el kell fogadnunk, hogy a kamasz gyermekeink szégyellnek minket, hogy több éve számítógép függők, hogy már kóstolgatják az alkoholt, a cigit és a füvet, hogy pornót néznek és soha nem lesz boldog párkapcsolatuk (nekik még annyira se), nem még családjuk.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
HozzászólásElküldve: 2016.01.19. 13:26 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2012.05.20. 10:29
Hozzászólások: 32
Tartózkodási hely: Budapest
Napjegy: Skorpió
Aszcendens: skorpió
Azért írok, mert nekem is problémám van egy korosztállyal. Egy ötödikes osztályban kell erkölcstan órákat tartanom szeptembertől . Ők azok, akik 2004-ben, 2005-ben születtek,(11-12 évesek) tehát a többség a majom évében, ez legjobb tudásom szerint vízöntő karmát jelöl.
Kb. 2-3 hónapja van problémám 3-4 fiúval. Úgy élem meg , hogy ezek a fiúk bontják a rendet, nem tartják a szabályokat, a kereteket, a határokat.Állandóan velük kell foglalkozni, mindig központban akarnak lenni. A játékokban nincsenek benne,vagy tönkreteszik azokat, ha mondanak is valamit akkor a válasz nyakatekert, direkt rosszakat mondanak. Pl. Nemrég beszélgettünk a közösségekről, és fel kellett sorolni hogy mi jellemző szerintük egy jól működő közösségre és egy nem jól működő közösségre. Ami a jól működő közösségre jellemző ,oda olyanokat mondtak ami a nem működőre jellemző és fordítva szintén így. Ezt ők élvezték. Van egy fiú, amelyik állandóan röhög, vihog, nem tudja hova legyen nagy jókedvében. Persze mindez nagyon zavaró , a rászólás, a kiabálás, a beírás semmit nem használ. Órán már a saját hangom nem hallom. Minél szigorúbb vagyok velük, annál jobban ellenállnak, és nem vesznek komolyan. (Néha az az érzésem direkt az én kiakasztásomra csinálják amit csinálnak, heccből.) Még az elején mondtam, hogy erkölcstanból is meg lehet bukni, azóta kiderült, hogy ez nem igaz. Nem adhatok "nem megfelelt" értékelést . Amit adni lehet az a köv: megfelelt, jól megfelelt, kiválóan megfelelt. Ebből is látszik, hogy egy "tölteléktárgy" ez az egész, amit a tanáron kívül senki sem igazán vesz komolyan. Pedig gondolom a kormány nem ezért akarta bevezetni ezt a tárgyat.
Még egy példa a komolytalan hozzáállásukra: nemrég fogalmazást kértem tőlük , megadtam pár témát, amiből szabadon választhattak és téli szünet utánra kellett beadni, volt rá idejük, kb. 1,5 hónap. Természetesen volt 5-6 renitens gyerek amelyik nem csinálta meg. Na most erre hogy adjak megfeleltet? Felmentem szóltam az ig. helyettesnek, mondta irassam meg velük. Meg is irattam, rááldozva erre egy órát. Mi lett az eredmény? Komolytalan, nem megfelelő terjedelmű , nem megfelelő szóhasználatú fogalmazások. Utána beszéltem az osztályfőnökkel, ő ezeket lefénymásolta, tudtommal a szülőkkel is beszélt, és be van ígérve, hogy e hétre órára el lesznek készítve a fogalmazások szülői átolvasás mellett. (kiváncsi vagyok...)
Szóval teljes tehetetlenséget élek meg velük szemben, nem tudom mit csináljak.
Az egyértelmű hogy felelőtlenek ezek a gyerekek, nevelve nincsenek, tombol a vízöntő karma, emellett Rákban van a Lilithje a többségnek, együttállva a Rák Szaturnusszal. Az állandóan nevetős fiú lilithje ikrek, együttáll a Nappal, Merkúrral. és mindez szemben a Plútóval.
Nem bírnak megülni egy helyben , órán a nyitott ablakba ülnek télen.
Több tanártól kérdeztem, ők mit csinálnak de használható tanácsot nem kaptam. A pszichológus pedig azt javasolta az iskolában, hogy valahogy a renitenseket be kell vonni magam mellé a tanításba.
Hogyan lehetne felelősségre nevelni ezeket a gyerekeket? Akinek van ötlete , tanácsa szívesen veszem.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
HozzászólásElküldve: 2016.01.19. 20:36 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.09.17. 16:18
Hozzászólások: 774
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Oroszlán
Aszcendens: Oroszlán
"Nem adhatok "nem megfelelt" értékelést . Amit adni lehet az a köv: megfelelt, jól megfelelt, kiválóan megfelelt. "

- Ekkora hülyeséget művelni! Így kiszúrni a tanárokkal... Könyörgöm, hát, hogyne élne ezzel vissza a neveletlen gátlástalan gyermek, hiszen direkt élvezi, hogy még ennek ellenére is megfeleltet kell kapjon. Szerintem jó úton haladsz az osztályfőnökkel és a szülők bevonásával, mert igazából a szülők kell megértessék a gyerekkel, hogy ne éljenek vissza a tanárral szemben ezen az órán. Az általad leírt keretek között nem nagyon látni más megoldást. - Illetve: létezik még magatartás jegy? Hogy esetleg azt levonni, amiért ezen az órán így szerepelnek?...

_________________
Egy csepp realizáció többet ér egy könyvtárnyi elméletnél.
http://aldottelet.com/


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
HozzászólásElküldve: 2016.01.19. 22:39 
Offline
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 22:01
Hozzászólások: 3841
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Skorpió
Aszcendens: Oroszlán
Szerintem másold le a dolgozatokat, írd oda, hogy külön a magánéleted idejében kellet megíratni őket, mivel a vakációban nem voltak hajlandók elvégezni, és küldd be személyesen Hoffmann Rózsának, hogy értékelje - minősítse (adjon ezekre jegyet!) ő, mivel te nem tudsz erre "megfelelt" minősítést adni, hiszen az egy nagy hazugság. Pontosabban: felelőtlenség lenne a részedről és elégethetnéd a diplomádat, ha ezt a minősítést adnád.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
HozzászólásElküldve: 2016.01.28. 22:40 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2013.09.03. 22:27
Hozzászólások: 98
Napjegy: nyilas
Aszcendens: vízöntő
Kedves Réka,

Nekem is volt bohóc ikrek karmás elviselhetetlen gyerek, figyelemhiányos. A másik: kaptam rák karmás osztályt az idén, ők kb annyira kezelhetetlenek mint a bak és vízöntő karmás banda. Igaz az én kezemben ott a kard, mert buktatni tudok, el is buktattam most félévkor.
Semmi kedvesség nem fér bele, rögtön kihasználják, ahhoz meg kicsik hogy úgy tudj beszélni velük, hogy megértsék, miért érdemes "normálisnak lenni". Azt előbb kellett volna, odahaza a szülők részéről.
Nem tartom egy különösebben kifinomult módszernek, nem is szeretem, de én a főkolomposokat megszégyenítettem a nyilvánosság előtt, magyarán hogy megkérdeztem az osztályt, szerintük miért csinálja ezt X, Y, Z. Aztán elmagyaráztam nekik, hogy egyszerűen azért mert -és itt, amiért: önbizalomhiányosak, a figyelmem után ácsingóznak stb. Azóta ezek csendben ülnek, mert szégyellik hogy közröhej tárgyai lettek. Sajnos nekem is kiforratlan az eszköztáram, de ez pl bevált. A másik az őszinte beszéd volt, ez igaz inkább idősebbeknél.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
HozzászólásElküldve: 2016.01.29. 17:51 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.09.17. 16:18
Hozzászólások: 774
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Oroszlán
Aszcendens: Oroszlán
Kedves Melinda,

Én egyetértek az általad leírt módszerrel. Én is azon gondolkoztam, amióta Réka megírta az esetét, hogy ha pofozni nem lehet, akkor viszont meg kell őket szégyeníteni olyan formában, ami mind az ő érdekük, mind az osztályé, hogy észrevehessék, hogy van határ és a felesleges szereplésüket, a tanár hülyére vételét abba kell hagyni, mert senkinek sem érdeke ez. Nevén nevezni, hogy mit csinálnak és miért - szerintem ez helyes, és nem lehet kíméleteskedni, hiszen a határokat kell kijelölni.

_________________
Egy csepp realizáció többet ér egy könyvtárnyi elméletnél.
http://aldottelet.com/


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
HozzászólásElküldve: 2016.10.04. 16:33 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2013.09.03. 22:27
Hozzászólások: 98
Napjegy: nyilas
Aszcendens: vízöntő
http://hvg.hu/elet/20080710_szernyeteg_ ... hy_epstein
az oktatást is érinti...


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
HozzászólásElküldve: 2016.10.04. 18:54 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.09.17. 16:18
Hozzászólások: 774
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Oroszlán
Aszcendens: Oroszlán
"Szörnyeteggé tesszük agyonszeretett gyerekeinket
szerző:
hvg.hu

Felnőtt az első olyan generáció, amely sokak szerint „minden realitásérzéket nélkülöz, önző, gyenge és kapzsi”. A pozitív nevelés zászlaja alatt a gyermek önbizalmát kincsként őrző, útjukat egyengető szülők nem is gondolták, hogy az utódok ráfordítás nélkül mindent akaró attitűdje mennyire átformálja – hátrányára – a társadalmat.

Anyáinktól teljesen eltérően a mai kor szülőjének állandó aggodalma lett a gyerek. Az, hogy mit eszik, mit visel, kik a barátai, milyenek a jegyei, hogyan vizsgázik és hogy biztonságban legyen a házon kívül – a lista végtelen. Olyannyira, hogy egy amerikai tudós, Joseph Epstein már nevet is adott ennek az új jelenségnek, találékonyan kindergarchynak nevezve el a mai társadalmat, ahol a gyermekek uralják a felnőtteket. „Ha egy pillantást vetünk a gyerekes otthonokra, rögtön látható az eredmény: játékok mindenhol, rajzok a hűtőre mágnesezve, a televízióban állandó gyerekműsorok szólnak, a szülők pedig alig többek, mint utat egyengető szolgák. A gyermek a családban a háttérből az előtérbe került, ahol sokkal több figyelem összpontosul rá, a fejlődésére és az apró eredményekre, amelyeket eközben elér” – írja Epstein a The Weekly Standard című amerikai magazinban.

A nyugdíjas egyetemi tanárnak teljesen más emlékei vannak a saját gyerekkoráról, amikor a szülők még nem érezték elsődleges kötelességüknek, hogy mikromenedzseljék a gyerekeik életét. Epstein nem emlékszik arra, hogy a szülei esti mesével dugták volna ágyba, vagy hogy bárki a családból részt vett volna az atlétikai versenyein. A szülők a döntéseket is meghagyták neki azzal kapcsolatban, hogy milyen idegen nyelvet akar tanulni, és nem nagyon izgatta őket az sem, hogy a fiú csak közepes tanuló volt.

Ma viszont senki sem csodálkozik azon, hogy a gyerek piros pontot kap az óvodában, amiért csendben végighallgat egy mesét, vagy csillagot azért, mert mindig keményen próbálkozik az órákon, még akkor is, ha semmit sem ér el. A gyerekek folyamatosan megosztják érzelmeiket és szinte mindent véleményeznek, kortól és tapasztalattól függetlenül, amiből az következik, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítanak maguknak. A tanárok élete így szinte totális káoszba fordul, hiszen a szülők is állandó telefonhívásokkal, e-mailekkel és személyes találkozókkal bombázzák őket.

Epstein saját bevallása szerint nem egy dolgozatra írta volna már rá, ha tehette volna, hogy „túl sok szülői szeretet”, de nem tehette, hiszen a tanári pozíció is megváltozott. Az oktatásban részt vevőket a gyerekek jogaira hivatkozva teljesen megfosztották a hatalmuktól – állítják sokan. Egyre több tanár óvatos, nehogy kioktasson egy engedetlen gyerekeket, mert a szülők rögtön erőszakkal vádolják meg.

Ez év elején, az Association of Graduate Recruiters (egy diplomások elhelyezésével foglalkozó egyesület) az 1982 óta született generációt „minden realitásérzéket nélkülöző, önző, gyenge és kapzsi” jelzőkkel illette. Az egyesület annak a friss diplomásnak az esetét használta példaként, akit az új munkahelye Londonba küldött találkozóra, a férfi pedig azonnal az anyját tárcsázta, mert sérelmezte, hogy úgy küldik Londonba, hogy még térképet sem adnak neki. Régebben az ilyesmi még elszigetelt jelenség volt, ma már tömeges a fiatalok beilleszkedési készségének a teljes hiánya Nagy-Britanniában. A gyerekközpontú attitűd csúnya kanyart vett, és átcsapott a viselkedési normák rohamos felpuhulásához. A fiatalokat jobban foglalkoztatják a jogaik, mint hogy valamilyen teljesítményt nyújtsanak.

Frank Furedi, a Kenti Egyetem professzora szerint a szülők a hibásak, mivel csak magukat nyugtatják, hogy mennyivel érzékenyebb és jobb szülők, mint a korábbi nemzedék volt. „A gyermekközpontúság igazából felnőttközpontúság, hiszen így akarjuk magunkat biztosítani arról, hogy a gyerekeinket nem érheti fájdalom vagy szerencsétlenség” – állítja a professzor.

Furedi szerint ezzel a gyerekek azt az üzenetet kapják, hogy önmaguk képtelenek az élettel megbirkózni. Erre az egyik legkitűnőbb példa az oxfordi Brookes Egyetemen kiadott szórólap, amely stresszterápiát ígért a tanulmányaikat még el sem kezdett hallgatóknak, amiért a szociológiai tanulmányaikat folytatók nyomorban élő emberekkel találkoznak majd, aki pedig nővérnek tanul, az betegekkel érintkezik.

Peter Clough professzor a Hull Egyetemről éppen ezért új módszerrel próbálkozik a közeli katolikus iskolában. Ennek lényege, hogy mentálisan készíti fel a tanulókat az előttük tornyosuló nehézségek elviselésére. Az így megerősített fiatalok sokkal sikeresebbek és sokkal kevésbé lesznek áldozatok, mint gyengébb társaik. A professzor pszichológiai tesztekkel méri a tanulókat, és akik rászorulnak, azoknak az iskola relaxációs, vizualizációs technikákat és kontrollt tanít, hogy megedzze őket. „A pozitív pszichológia azt mondja, számold erényeidet, az enyém pedig azt, az élet nehéz, szerezz erényeket, hogy megtanulj boldogulni velük. Én arra biztatom a srácokat, hogy ne meneküljenek a stressz elől, hanem tanuljanak meg együtt élni vele” – magyarázza Clough professzor a The Sunday Times-nak. Mert szerinte csakis rajtunk, felnőtteken múlik, hogy a gyerekeink bátor, céljaikért keményen harcoló egyének lesznek, vagy mindenért nyafogó és mindent másra hárító vesztesek."

Krisztina O’Brien

_________________
Egy csepp realizáció többet ér egy könyvtárnyi elméletnél.
http://aldottelet.com/


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 19 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség
phpBB SEO