ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - nem veszélyes asztrológus (Győződj meg, ne óvakodj!)

Asztrológiai fórum: Kozma Szilárd és feleségének valamint asztrológus-barátainak fóruma
Pontos idő: 2018.07.19. 22:29

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 
Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2018.02.16. 02:31 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2013.09.03. 22:27
Hozzászólások: 93
Napjegy: nyilas
Aszcendens: vízöntő
Foucault, Kant, Platón és az Igazság? (és az AIDS...)

Az elmúlt időkben olvasmányaim közben beleütköztem ismét filozófiai okfejtésekbe, és így került látóhatáron belül Michel Foucault neve. Elsősorban természetesen azért figyeltem fel rá, mert miközben ezeket a filozófiai esszéket olvasom, mindig megnézem a szerző életrajzát, elolvasom az életéről szóló információkat, és persze, hogy aztán a képletére is „pillantást vetek”: vagyis Foucault munkássága szervesen kapcsolódik az ő magánéleti kudarcaihoz, tragédiáihoz. Mire is gondolok?
Előre szaladva: úgy látom tehát, hogy az a gondolkodásmód, és azon témák boncolgatása, amelyek Foucault életére annyira jellemzőek voltak, összefüggnek az ő magánéleti kríziseivel, komoly AIDS jellegű betegségével, korai halálával.
Michel Foucault sok témában írt (Felügyelet és büntetés: A börtön története, A szexualitás története több kötetben, Elmebetegség és pszichológia. A klinikai orvoslás születése, de leggyakrabban is „A szavak és a dolgok” ill. „A tudás archeológiája” című írását szokták idézni.), amelyeknek viszont központ témája, tengelye mégiscsak minden korszak ráhatásának vizsgálata észlelésünkre, azaz „lebutítva”, hogy mennyire befolyásolta egy adott korszak tudása (ismerete a világról) a gondolkodásunkat:
„A különböző episztémében élők másként látják a világot, másképp a reneszánsz, másképp a klasszikus és másképp a modern. Az episztémék eltérően fogják fel az élet jelenségeit. A reneszánszban mindent a hasonlóság elve határoz meg. A klasszikus episztémé számára az élet még nem létezik, ahogyan az ember sem; alapelemei a reprezentációk, amelyek táblázatban elrendezve adják vissza a világ struktúráját. Az élet és maga az ember csupán a modern episztémé számára lesz látható.” (http://kotelezok.blog.hu/2010/10/04/mic ... a_dolgok_1)
Ezzel nagyon is összefügg Foucault másik kedvelt témája: hogy tudniillik a hatalom miként gyakorolható az ismeretek birtokában, azon keresztül, ill. hogy azok segítségével a társadalom ellenőrzés alatt maradjon. Erre azonban most nem térnék ki.
Visszatérve témánkra, A szavak és a dolgok című könyv lényegében azt feszegeti, hogy az emberek gondolkodásmódját mindig az adott korszak előítéletei és (pl. természettudományos) tudása határozta meg, s mint ilyen szubjektív, nem teljes, tehát következésképpen soha nem lehettek, s nem lehetünk mai napig a valós, teljes tudás és igazság birtokában: az igazság nem megismerhető, relatív.
„A mindennapi életben ismereteket próbálunk szerezni, ezeket használjuk fel viselkedésünk, tevékenységünk során. Ezek az ismeretek beágyazódnak életünkbe, azt eleve adottnak veszik. A >>tudás<< kérdésének feltevése viszont nem a különböző, adott helyzetekben felhasználandó gyakorlati ismeretekre vonatkozik, hanem arra, hogy min alapulnak ezek az ismeretek, hogyan határozódik meg a különbség igaz és hamis, megismerhető és megismerhetetlen között. A megismerendő dolog jellegére és a megismerés módjára vonatkozó előfeltevések, felfogások, beállítódások eleve meghatározzák azt, hogy mit tudunk az adott dologról elmondani. A >>tudás<< behatárolja a lehetséges ismeretek körét. Ebben az értelemben beszél Foucault az >>igazság játékairól<<.” (A MODERNSÉG POLITIKAI-FILOZÓFIAI DILEMMÁI, A FELVIÁGOSODÁSON INNEN ÉS TÚL Michel Foucault)
Vagyis ismereteket szerzünk, de a tudás itt ebben az esetben az észlelő-és ítélőképességünk, mindaz, amivel az ismereteket szelektáljuk tehát. Ez a szelekció azonban merőben szubjektív, hiszen mindenki másképp érzékeli az őt körülvevő világot, azaz más következtetésekre jut, másképp értékeli ki magában az ismereteket, amit gyűjtött. Lényegében erről beszél Foucault. De ennél sokkal többről van szó: vagyis, hogy szerinte az igazság nem birtokolható, hiszen merőben másképp érzékeli mindenki az igazságot, vagyis a valóságot, vagyis a realitást, amely realitás tehát ezek szerint csűrhető-csavarható… (És itt térnék ki arra ebből az aspektusból értelmezve, hogy Szilárd miért használta azt a kifejezést, hogy „VIII. ház elsősorban a realizálás háza” http://www.kozmaszilard.hu/index.php?op ... iew&id=302
-Mert mi a realizálás? Az elsősorban önmagunkkal kapcsolatos akár kegyetlenül fájó tapasztalataink általi felismeréseink, amiknek segítségével elindulunk a felébredés útján. Hogyan lehetne ezeket relativizálni?) Persze Foucault sokkal megfoghatóbb dolgokról beszélt, nem morális igazságokról, amikről én, és nem is célom így lebutítani és felületesen summázni, elferdíteni az ő állításait. Azt azonban meg kell érteni, hogy ezt a koncepciót ő mindenre kiterjesztette, még akkor is, ha előbb olyan ártatlan példákkal jött, mint az ásványrendszertan:
„Biológia helyett tehát természetrajzzal találkozunk, amelynek kedvenc témáját az ásványok és a növények képezik, statikus, jól látható és jól osztályozható felépítésükkel. A tudás ama diszpozíciójáról van szó, amely a természetet a nevekben való ábrázolás lehetősége szerint írja le. A természetrajz a látható megnevezése – a látás primátusa szinte kizárólagos.” (http://kotelezok.blog.hu/2010/10/04/mic ... a_dolgok_1)
Vagyis itt az a probléma vetődik fel Foucault szerint, hogy a dolgokkal (pl. az ásványokkal) kapcsolatos észlelésünk, tudásunk kizárólag a látásra támaszkodik. Ez pedig hamis lehet. Egy egyszerű példával élve: egy egészséges látással bíró ember színesen látja a világot, míg a színvakok a fehértől a feketéig a szürke árnyalatait, így látja a kutatások szerint egy kutya is a környezetét, tehát fekete-fehérben, mint egy régi filmet. Az egészséges ember, a színvak és a kutya is a valóságot látja, de a valóságnak csak egy szegmensét. Mert nem lát számtalan élőlény, hanem helyette más érzékszervét használja, mégsem mondjuk azt, hogy azok illúzióban élnek, vagyis, hogy ne a valóságot érzékelnék. Körülbelül erre kell gondolnunk, ha érteni akarjuk ennek a foucault-i gondolkodásnak a lényegét.
Ezek a fenti megállapítások igazak természetesen, de ha elkezdjük kiterjeszteni más területekre is, nagyon veszélyessé válnak. És gyanítom, hogy Foucault szörnyű betegsége is erre a veszélyes terepre való érkezés következménye. Arról nem is beszélve, hogy sejtésemnek más oka is van: ugyanis a folyton ugyanazon téma körüli filozófiai életművek a történelem során mindig azt bizonyították be, hogy a filozófia gazdája valamit nagyon igazolni akar. És mit is akarna igazolni, mint a saját karmikus kényszerképzeteit, rögeszméit, amiket a filozófiai eszmefuttatásokba elbújó árnyék-én olyan kéjjel művel, hogy ide érzem, hogy minden mondatnál orgazmusa van önmaga zsenialitásától…
Azonban, hogy elébe menjek annak, hogy egyetlen személyként nevezzem meg őt, aki ezt így látta, meg kell jegyeznem, hogy Foucault nem a hasára ütve gondolta ki ezeket, nagy kantiánus volt, hatott rá Immanuel Kant filozófiája, és Kantra hatott Platón filozófiája. Vagyis szétnéztem ilyen tájékon is.
Platón szerint az ideák (ősképek) örök, mozdulatlan szellemi természetű dolgok, amelyek az anyagi realitáson túl egy transzcendens világban léteznek. Az anyagi világ (anyagi dolgok,minden, ami megfogható) tehát ehhez képest csupán egyfajta árnyéklétezést képvisel és természete szerint mindig egy-egy tárgycsoporttal, fajjal, nemmel, tulajdonsággal kapcsolatos. (Pais István: A filozófia története)
Platón egyébként nagyon sok értelmes meglátással „traktálta” a környezetét, így például a fentebb említett analógiás gondolkodással, vagy ősképek és az anyagi valóság közti kapcsolat feltárásával. Ez utóbbit azonban nem sikerült olyan jól megragadnia, mint a Smaragdtáblán látható írásban („Íme, ami fent van, alulról jön, ami lent van, felülről” Smaragdtábla), amire az alábbi okfejtésében rá is világítok.
Platón igyekezett tisztázni, hogy érzékelésünk, észlelésünk milyen kapcsolatban áll a valósággal. Talán mindeninek ismerős a barlang-hasonlat, mely szerint a világ, amelyben élünk, olyan mint egy barlang, aminek van egy bejárata, és mi ennek a bejáratnak háttal ülünk lekötözve. Miközben ott ülünk, árnyképeket látunk a falon, és azokat tekintjük igaznak, amelyeket a külső fény a valódi létezőkről, az ideákról nekünk a barlang hátsó falára vetít. (Pais István: A filozófia története)
Vagyis már akkor téma volt, hogy mi emberek csupán a valóság árnyékát, egy szegmensét látjuk csak. Platón arra jutott, hogy az érzékelésből a tudás nem fakad. És itt csúszik be a hiba a rendszerbe. Látom, ahogy Platón sorra értelmes meglátásokat közöl, majd abból kiindulva, hogy az anyagi világ csak torz mása az ideák világának, ezért az ideákra („az Igazság és a Valóság hazájára”) vonatkozólag nem tudhatunk meg semmi lényegeset. Ebből már csak mintegy kinőtte magát a kantianizmus, és több kézen áthaladva Foucault-nál landolt, aki kitágította az értelmezési spektrumot arra vonatkozólag, hogy mi is az igazság. Vagyis hogy az nem is létezik. Hiszen ő már társadalmi, nem csak puszta filozófiai kérdéseket feszegetett. Majd megnyugodván abban, hogy mennyire is relatív az igazság és a valóság, azt végérvényesen szubjektívre herélte. És ezek szerint a magánéletében is alkalmazta (lsd. az Igazság szellemének –ill. annak torz- analogikus kapcsolatát az AIDS betegséggel)
Hogy kiegészítsem a képet: Foucault sokat merített tehát Kant elgondolásaiból is. Kant azt mondta, hogy mind az empirikusok, mind a racionalista gondolkodók dogmaként vallják, hogy az ember képes a valóságot megismerni. Az előbbiek a tapasztalatból, az utóbbiak az ész megbízhatóságából indulnak ki, de egyiknél sem előzi meg e megismerési folyamatokat a saját képességeinknek és határainknak a kritikája. (Pais István: A filozófia története)
Vulgárisan szólva: vagyis nem gondolunk bele, hogy miközben fennhangon állítjuk, hogy igazunk van, mennyire is vagyunk hülyék és korlátoltak. Ebben Kantnak igaza volt, és abban is, hogy a túlzott szkepticizmust sem fogadta el. De sajnos egy lényegi mozzanat kimaradt az értelmezésükből: mind az empirikusok, mind a racionalisták, mind Kant, mind Platón, mind Foucault, mind az egész értelmiségi egylet a hellenizmus korától fogva milyen igazságról beszél? Miről beszélünk egyáltalán?
Az igazságról, ami kimondja, hogy hány atomból áll egy alma? Vagy arról az igazságról, hogy a kiskutya fekete-fehérben lát, mi meg színesben, ezért az már egyből két igazság? Vagy az egy sem :D ?
Ezek a filozófiai eszmefuttatások nagyon okos kérdéseket vetnek fel. És tényleg, van, amin érdemes elgondolkodni, de valahol úgy érzem, egy nagyon lényegi elem hiányzik az egészből: ez pedig a metafizika. Az egész érvelési rendszer metafizikátlan (különösen az újkoriak), hiába beszélnek és hivatkoznak állandóan a transzcendenciára. És pont ebből fakadóan, köznapi példákkal akarják az igazság fogalmát nem definiálni!, hanem megszüntetni, noha mind értjük, hogy miről beszélnek!
A színérzékelés igazsága nem vetíthető ki morális igazágra, a színérzékelés viszonylagossága nem egyenlő az abszolút igazság viszonylagosságával. Az érzékelésből le nem szűrhető tudás (Platón) azt a kérdést veti fel: Minek vagyunk akkor itt a földön? Miközben Platón végig az ideákról, a szellemi világról beszél! Ezek az igazság-teóriák mind lerántották az igazság szellemét a „színvak kiskutya szintjére”, sőt egyenesen abból vezetik le az Igazság Szellemének nem létét. Ez a tagadás. A tagadás itt abszurditás. De nem azért, mert nem vélek benne felfedezni értelmet (sőt!), hanem, mert
1. Az igazság mindig egyedekre érvényes, az igazság mindig személyes, személyre szóló: vagyis személyes tapasztalatok alapján érthető meg. Egy kutya valósága nem valóság egy ember számára, mert az ember nem kutya. Ezt még a fenti filozófusok is állítják, csak hogy én egész másképp értem:
Szerintem az ember hozzájuthat az igazság egészéhez, de nem egy kiskutya szemszögéből. Szerintem a fenti filozófiai elméletek ott hibázták el, hogy nem nézték a dimenziókat: vagyis, hogy a kutyák tudása (ez a dimenzió) külön kezelendő az emberekétől. Hogy egy kutya realizációja teljes lehet a kutyák világában, de egy embernek nem az, következésképp nincs is vele dolga. Az a szegmens nem létezik számára.
2. Az anyag szellemi természetű, a szellemi világ megnyilvánulása, mindazt, amit itt átélünk, visszahat ránk, és éppen ezek a visszahatások azok, amik végül a szellemünkben változást idéznek elő. Az érzékelésből éppen hogy tudás fakad = A tapasztalás vezet a realizációhoz. Vagyis az igazsághoz.
Ehhez értenünk kell a jelzéseket, amiket a külvilágból kapunk.
Ehhez szükségünk van a kauzális asztrológia ismeretére.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség
phpBB SEO