ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - nem veszélyes asztrológus (Győződj meg, ne óvakodj!)

Asztrológiai fórum: Kozma Szilárd és feleségének valamint asztrológus-barátainak fóruma
Pontos idő: 2018.08.18. 21:17

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Fórum szabályok


A "Csakazolvassa - én szóltam" c. blogján és fészbuk oldalán, vagy a mi Petíciónkon megtalálható "Vendég-" és más, általunk ismert álnevei alatt Gerle Éva által közölt "valóságnak" megfelelő és azokra reagáló erkölcsi kritikákat és asztrológiai - horoszkópértelmezéseket várunk.



Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 
Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2018.07.14. 12:36 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.09.17. 16:18
Hozzászólások: 774
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Oroszlán
Aszcendens: Oroszlán
Gerle Éva írta a csakazolvassa nevű blogján, azt, amit most kielemezek. És én ezt is – ezt a bejegyzést is! – olvastam akkor. Felületesen, futva, valami egész mást keresve. Egészen félreértve és még akkor sem látva, hogy ki is ez a nő. Hogy ez az ember, tényleg nagyon elveszett. (Persze ettől még nem kellett kegyelmesebb legyek – nem ezért írok most – sőt…) Nem vettem észre, hogy pont attól, hogy mennyire el van tévelyedve, mennyire gyerekes, elkényeztetett, pont attól sokkal veszélyesebb, hogy pont ezért, mindenre képes.

Utólag, tanulságos a számomra asztrológusként, mert a szellemet és a lelket kutatom, de három évvel ezelőtt, amikor intenzív internetes hadviselésben kellett álljunk a támadásai (rágalom gyártásai és rafinált lejáratási szereplései) miatt, és akkor nyáron, amikor ezt megírta, még én se “láttam ki” teljesen a saját liberálisan kisiklatott neveltetésemből, a meg nem alapozott öntudatom nélküli én-keresésből, nem láttam ennek a mélyére saját magamban sem, és talán ennek az az első nagy harcomnak a tudattalanomat felkavaró nyugtalanságától sem tudtam eléggé a mélyére látni a jelenségnek, és a veszélynek, amelynek csíráját a liberális nevelés által magamban hordoztam, mint valmi járványt.
Hogy “elcseszett” vagyok, tudtam, és azt hittem, hogy ő is valahol olyan, mint én. Olyan “elcseszett”. És majd megérti – megért engem, hogy igazam van, hogy ebből ki kell mászni, és csak egy út van. Az az út, hogy nem követem azt a hamisságot, ami a korszellemé (máig), a szüleinké, kinek hogyan és mennyire… De óriásit tévedtem!

El kell fogadnom, hogy sokan nem akarnak abból a hazugságból, a kicsinyes öncélúságból kimászni. Nekik nem büdös az a sok hamisság. Nincs bennünk annyi szellemi igényesség, nem tűnik fel az önámítás, a kábulat. És a modern embernél itt kezdődik a pszichopatológia. A természeti embert, a vallásost megtartja a dogma, ami neki törvény, a rabszolgát, a diktatúra rabját megtartja az a világ törvénye. A modern törvénykezés rendkívül humánus, de a társadalom, kultúra NEM elég spirituális, ezért az őrülettől nem védi semmi a modern embert. A modern nevelés elveszi a falakat, támpontokat, amik ha hamisak is lennének és nyomorúságosak, de az őrülettől megvédenének. Ahol van, amitől félni ott az ember felnő. A liberálisan nevelteknek még ez sem jut, s még mellé, ha sznob családba születnek az katasztrófa lehet. …Vagy mitől válhatott ilyenné Gerle (Rumbold) Éva? Hogy lehet ennyire embertelenül nárcisztikus, gátlástalanul önző? Mint egy állat, akit csak a túlélési ösztön vezérel. Persze a felszínen játszik és könnyed, mert eddig még mindent kivédtek neki, megkímélték, anyagilag bebiztosították. A gusztustalanul nyilvánosan gúnyolt, megalázott volt élettárs, a nagyfia apja virággal köszönti anyáknapján, a szüleihez jópofizni jár, miközben a blogján infantilis gonoszsággal gúnyolja őket is, meg épp, akit kedve van. És mindenki tűr, értelmiségi struccpolitikával mindenki jóképet vág hozzá, és segíti őt. Ő pedig panaszkodik, hogy “nem is jönnek, nem is segítenek” – írja a blogján! több bejegyzésben is – miközben minden nyafogásán átüt a cinizmus és a gúny, hogy még soha nem volt igazán saját magára szorulva, hogy mindig tellett plusz dolgokra is, bébiszitterre, fodrászra, takarítónőre, felújításra, utazásra, étteremre, mozira stb.-re. És nem ő kellett érte megdolgozzon, sem a rendért, sem a tiszta edényért, sem a villanyszámláért, sem az éttermi koszt kifizetéséért, stb. Ő két évet dolgozott tanárként, és addig is a felhőkön járt.
“Mert én tényleg azt hittem mindenhol, és ez most is így van, hogy a tehetségem fedezéke alatt én bármit megtehetek, nem kell óvatoskodnom.” – https://csakazolvassa.hu/2013/04/02/a-h ... 3-bujasag/ A kommentek között írja.

Neki soha nem kellett meggondoltnak lennie. Panaszkodik is felfuvalkodottan, hogy őt meggondoltságra, lelkiismeretességre, takarékosságra neveltek. Erről azt írja “Hát, én másra születtem!” – Persze nem erre születtél. Azért nem találod magad azóta sem… mert te “nem erre születtél”…

A hamis szabadságban az emberek megőrülnek. Első sorban saját magukat nem találják, ez, az, ami őrjítő.

És itt van Gerle Éva vallomása, egyfajta felismerésről, hogy mennyire egyedül van, amit bizonyára az a nagy fordulat okozott, hogy a jó szórakozásban résztvevő – tehát a ránk vadászásban utána menő, minket vele az élen tiszta élvezetből tönkretenni akaró – barátnői ellene fordultak, elvesztették benne a bizalmukat. A nagy liberális kamasz-álom: a banda, a közös kegyetlenkedésben megvalósult nagy “szociális – közösségi élmény”, mint lufi kidurrant… És Gerle Éva, mint egy neveletlen kislány, aki kismacskák kínzásának vezénylésével akart közösséget “alkotni”, barátokat szerezni – de inkább rajongókat szerezni – egyszer csak paff maradt, mert kiderült, hogy még az ilyen izgalmas, közös kínzás és vadászat sem garancia arra, hogy őt hosszabban szeressék és megértsék… Még ez sem. És itt látszólag – legalábbis – ideiglenesen feladta. Néhány napra összezavarodott, és nem értette, hogy akkor most mi lesz és “hogyan találja meg saját magát”… hogyan csaljon magához embereket, hogyan szerezzen figyelmet az egész én-kép hazugsághoz. Aztán kitalálta, hogy testépítő edzésekbe fog és ez lesz az új csali, a “barátnő”-fogáshoz, vagyis a csodálók, alattvalók szerzéséhez, de legalábis újra mások figyelmében fürödhet, és locsoghat nagy intellektuálisan nők helyzetéről, művész filmekről, erkölcsről, blablabla… a lényeg, hogy kitehesse a netre a fotót a főtt tojással, meg a sült krumlpival a konzerv ha mellett egy papírtányéron a dögös, fényesre tisztított szuper laptopja mellé, a csinos asztalkán, miután a takarítónéni vagy a rokon kitakarított. De lehet, hogy néhány személyes tárgyát ő maga takarítja nagy precízen, és azzal részéről le van tudva minden földi kötelesség. Ami tény: a gumiszoba blog írója is felemlegette neki, hogy Éva hogy tehetted ezt velünk, mikor barátnők voltunk, és segítettünk neked, takarítottunk nálad? Igen, Évuci ügyes kislány, tudja hogy kell előadni magát, hogy ingyen takarítónőt szerezzen a naiv nőtársai személyében. Mert ő dolgozik keményen, megtanítja őket helyesírásra, érvelni, továbbá tartalmat hoz létre, és elbánik a gonoszokkal. Kemény munka ám.

Az alább idézett bejegyzés a kérészéletű megvilágosodás, amit ez az elit tudatával, de vadon felnőtt, cápai vadász-ösztönöktől vezérelt ember-leány némi csodálattal átélt és tudomásul vett, majd tovább oldalgott új prédákra lesve ordas szemekkel… Már e bejegyzés is sejteti a korántsem pozitív folytatást: ő annak felismeréséből, hogy olyan nagyon és hosszan úgy sem birtokolhat senkit, mert lám János meghalt, és most meg a nagy bulijában résztvevő barátnők is elpártoltak… Tehát ha már úgysem lehet az, amire ő eddig is “naiv”, mondhatni csecsemői ártatlansággal vágyott: birtokolni, kényeztetve és szórakoztatva lenni alattvalói által – ha nem, hát nem – akkor ilyen nagy elvárásai épp nem lesznek. Rendben, kiegyezett a sorssal. De a játék megy tovább, ő hazudik, csal, manipulál, tönkretesz bárkit, játékosan, és ami bejön, bejön, ami nem, nem, a lényeg, hogy neki csurranjon – cseppenjen mindig valami. Egy kis magamutogatás, villogás, büszkélkedés, locsogás, egy kis önsajnálat, adomány és hogy megint ingyen segítséget elvárhasson, követelőzhessen, dirigálhasson, hiszti, fotózkodás, zsebpénz, süti, kávé, vendégségbe járás stb.
Az élet megy tovább.

“Az ember gyerekként azt hiszi, mindenestül és önkéntelenül, hogy van valaki, Valaki, VALAKI, aki tudja őt, akinek fontos, ő mivé alakul” …. “feltétel nélkül szereti, öleli. Akivel nem kell alkudozni: persze, hogy lehet enni még egy gombóc fagyit. Mindent lehet. Mert szeretlek.” – írja Éva. A tipikus panasza minden gyereknek, akik feminin nevelésben részesültek, és akiknek soha semmi nem volt elég, akiknek igen is jár még több ölelés, kényeztetés, fagyi, süti, mozi, kiszolgálás és minden. Igen, valahol ebben szenvedett szegény, apa nélkül felnőtt József Attila, aki valósággal perel a halott anyjával a Kései sirató című versében, amiért az anyja meghalt és őt cserbenhagyta, nem ápolja tovább. Ez az a téves, csecsemői, aresszíven követelőző öntudat-csíra, a kicsi ego, ami még a csecsemőkorban át kell formálódjon egyfajta bizalommá és alárendelődéssé a szülővel szemben, de legkésőbb a kisgyermekkorban. Mert később már pszichopatológiai jelenség és spirituális betegség. És ettől az apai nevelés szabadít meg, vagy egy jó értelemben vett, szigorúbb elváróbb anya is valamennyire.

Szegény Gerle Éva is ennyit ért meg az életből, hogy neki minden jár. Hogyne érdemelné meg. Ő senkit sem szeret, szerelmes is csak a szórakozásért volt, csak az hozta lázba. És őt sem szereti senki, és ezért mindenki tartozik neki, mert őt szeretni kell, az neki jár. Ahhoz, hogy ő valakit elismerjen, hálás legyen, ahhoz soha nem elég a pénz, amit állambácsi ad, amit a polgármester felajánl, amit a nyugdíjas öregszülők adnak, amit a gyerekek két apja adott, azok rokonai, barátai adtak, ajándékok, virág, bonbon stb. soha nem elég ahhoz, hogy ő különösebben szeressen, tiszteljen, hálás legyen, neki ez mind jár. Mind őt igazolják, hogy ez így természetes, ez neki jár, a jelek szerint mindenki tudja, hogy neki – Gerle Évának van igaza, amiért lenéz és gyűlöl mindenkit, aki nem hízeleg neki és nem vele szórakozik.

Ebben a bejegyzésben még azt is elfogadja, hogy mindezt az önzést, vagy is őt magát, mert ennyi az ő valódi lényege, önzés, élvezet-vágy, nyafogás, öntetszelgés – hogy ezt soha nem fogja érteni senki. Ő még ezt is képes elfogadni. És ez egy nagy lépés. Kis lépés egy embernek, de nagy lépés az emberiségnek. Talán Kim Dzsungun is egyszer ilyen elmélkedésen kapja majd magát, és más világ fog eléje tárulni. Hirtelen minden más lesz neki, de persze ettől a gyakorlat, még marad a régi. Mert annyira azért nem más ez az új nézőpont.

“az égbolt fölöttem
Közzétéve június 6, 2014
Hogy nekem ennyi idősnek kell lennem ehhez! Hogy megértsem végre.

Az ember gyerekként azt hiszi, mindenestül és önkéntelenül, hogy van valaki, Valaki, VALAKI, aki tudja őt, akinek fontos, ő mivé alakul, aki nagyon elkeseredik, ha ő szomorú, ha ő lehorzsolja a térdét, és akkor rohanni fog felé sebbenzinnel és összehúzó tapasszal. Akihez bújhat, aki örül neki, feltétel nélkül szereti, öleli. Akivel nem kell alkudozni: persze, hogy lehet enni még egy gombóc fagyit. Mindent lehet. Mert szeretlek.

Ez, amit az ember hisz, pontosabban amit a legtöbbünk hiányol, ez az adekvát, valódi, biztonságot adó, ideális szülői szeretet volna, életünk ege. Az ember hiszi, hogy van ilyen valahol, sejti ennek a minőségnek a létezését, kiirthatatlan belőle. Mélyen sejt valamit erről a szeretetről, azéról, aki tud mindent, és aki jobban szereti őt, mint maga magát. Aki őrá vonatkozik.

És egész életében ezt várja, hívja, ezt építi a tudatában, ezt látja bele a fontossá lett emberekbe, ennek illúziónak bizonyulása miatt haragszik rájuk.

Később, kamaszként: a halálvágy. Ez egy kicsit más. Hogy majd meglátják. Az a Valakisenki is (VALAKISENKI), és mindenki, az élet összes szereplője. Ott állnak majd roncsolt testem fölött és nem csak bánják — nem ez a fontos, de azért jaj, de nagyon bánják és sajnálják majd! görög katarzis –, hanem értik is, főleg és elsősorban tudják pontosan, hogy miért. Hogy mi történt, mire gondoltam, mi volt bennem egész életemben addig, egyszerre mindent, ami tudható. A halál: nagy, közös megértés, a titkok megnyílása, mindenkivel, közös lesz a külön tudat.

Aztán megtapasztaltam én, hogy a haldokló már nem osztja meg magát. Van valami nagyon szoros együtt létezés a halál előtti napokban, de nincs átjárás mégse, és elnémul az a pillanat.

Mégis a nagy Valakiről írok most. Az ember istenhite is ebből táplálkozik, megengedem, noha valószínűleg túl messze megyek ezzel, kultúrtörténetileg az egész (egy)istenigény egy nagy, kollektív apakomplexus, mélységesen paternalista és absztrakt: lélektani értelemben az istenképzet tölti be az apa helyét, pótolja és korrigálja a hiányzó, a bántalmazó, az inadekvát apát. Akihez az ember mindig beszél, akire végső kétségbeesésében gondol, az elemi, az érzelmi és a transzcendens, egyszerre.

És most, most abból, ami velem történik, harmincnyolc évesen, késő csodálkozással megértem: egyedül vagyok, de teljesen. Nem hétköznapian, hanem ontológiailag. Nincs senki, aki így tud, aki így lát. Nincsen Valaki. Én vagyok csak, és a kiáltó hiánnyal kezdenem kell valamit, nekem. Erre nem válasz sem a mély barátság, sem az önkifejezés és az értő olvasók, és a szerelem meg főleg nem. Sőt, az a tapasztalat, hogy ha baj van, hátrébb lépnek, elnémulnak, hibáztatni kezdenek, minden más fontosabb lesz, én meg azért nyaggatom magam, hogy miért nem vagyok képes odafigyelni rájuk. Soha senkinek nem leszek fontosabb nemhogy mint önmaga, hanem (ez durvább) mint amilyen önmagamnak lenni tudok. Egyedül vagyok, mélységesen, szétnézek, csalás nélkül, könnyedén, biccent stb. (EZ IS JÓZSEF ATTILA, Violetta!), senki nem fog összeszaladni és megrendülni és megérteni.

Nincs kollektív tudás és megértés se. Aki rosszul végzi, afölött egy kicsit bűntudatoskodnak, önigazolnak, hibáztatják, vállat vonnak, és aztán elfelejtik. Nincsen semmilyen megértés, megigazulás, egybeolvadás. Jobban elfelejtik, mint Albert Györgyit. Mint Simon Tibort.

Döbbenet. De felszabadító. Hiszen akkor én vagyok én, nincs senki fölöttem, nem remélhetek megértést, nem kell erőlködnöm, és akkor ez az én erős, mert ezt kell elbírnia, és akkor nem kell csalódnia sem, amikor nem tudja magát megértetni, ha nem úgy szeretik, ha hiába kéri és áhítja ezredszer ugyanazt, nem kell haragudnia sem, ostromolnia fejbúbjával az eget. Akkor az olyannyira fontos emberek csak árnyak, átsuhannak az életen, és ott ragyog tisztán az én, és ő (én) mindig ott lesz, vele van dolog. Meg még lehet nézni a Harangvölgyet, egyedül vagy kettesben, nem dózerolják el mégsem a leánykökörcsineket.”



(Kelt.: 2014. június. 6-án. 7 napra rá, június 13-án reggel kiírta egy a petíción kommentelő személy faggatására tagadván, hogy ő jelentett fel engem – KJV – a magyar gyes igénybevétele miatt, kiírta a petíciójára, hogy szerinte “FORDULJANAK FEL a Kozma-gyerekek”. Tehát nem ment olyan könnyen annak elfogadása, hogy ebben a “játékban” nem ő parancsol…)

– Hát, nem tudom szó nélküli hagyni:
“Akivel nem kell alkudozni: persze, hogy lehet enni még egy gombóc fagyit. Mindent lehet. Mert szeretlek.” – Istenem, micsoda nyálas nárcizmus, micsoda süket és ripacs önösség… És mennyien ilyenek voltunk kamaszként. De 38 évesen? Könyörgöm, hát még kérdés, hogy mitől alakul ki a bipoláris depresszió? Hát, ettől a hajmeresztően gyerekes önzőségtől, hogy miért nem lehet mindent, amire vágyok? Játszani és szórakozni egy egész életen át? Miért kell bármit is komolyan venni, azon kívül, amivel nagyképűsködünk? Hogy a faxnin és a nagyképűségen kívül miért kell bármit komolyan venni?…

Erre egyszerűen nincs válasz. Ez 3 éves gyerek-szint és ott egy válasz van, ami az ilyen hisztin segít a fejlődésben és a továbblépésben. Ettől még egy kamasznak is mélyebb a valóság és ön-érzékelése, még egy kamasz is többet sejt a létről, hogy ennek valami célja van, azon kívül, hogy szórakozzunk.

És ebből a bárgyúan agyalágyult szerető szülői ideálból – amibe kretén módon hitt 38 évesen is – ebből levezeti a belső apakép és az istenkép egyetlen “helyes”, bagatellizáló és sterilizáló pszichológiai értelmezését is, majd megállapítván, hogy nincs isten, aki a “lábhoz” vezényszóra a lába elé a hátára vetődne és a farkéá csóválná, sem senki, akinek ez lenne a léttani – ontológiai rendeltetése, felfedezi ontológiai magányát, és önnön magányos istenlétét, és ezzel altatja el magát eme szomorú, de mégis egy új kezdetet jelentő délutánon. A kretén módon romantikus és infantilis nárcizmus kora véget ért, de mégis mindenki tudja, hogy ugyanaz jön, mint eddig volt, csak kicsit kiábrándultabban, óvatosabban, hidegebben, öregesebben, de a lényeg semmit sem változott

Egyébként abban is tévedett, hogy nem érti őt senki. Dehogy is nem, Szilárd és én is nagyon jól értjük, ki ő és micsoda. Csak nekünk nem az a meglátásunk a megoldást és a boldogulását illetően, hogy ezen a csecsemői-akarnoki, kegyetlen ösztöni tudat-szinten kell maradni, hanem az, hogy igen is kemény eltökéltséggel fel kell építeni egy igazi önkontroll-képességet, önnevelést kell véghez vinni, ha már őt nem nevelték fel. És biztos, hogy kényeztették, főként az anyja, és engedékenyek voltak vele, ő pedig a gyermeki akarnoki “természetességével” a báttyait is dominálni akarta. A panaszai pont olyanok mint bármely elkényeztetett kamaszlányé, akinek semmi se jó, akinek még több kell, akit feltétel nélkül szeretni kell, lustán, aljasan, nagyképűen és önzőn is! És akinek nem szabad határt szabni! Akinek meg kell venni a méregdrága márkás ruhát, és akinek meg kell engedni a sokadik gombóc fagyit is! Igen is! Így kell szeretni, és ez a szeretet! Mintha ez az aljas, kis hiszti-királynő nem kapta volna meg. Éva le is írta, hogy evési rohamai voltak – hát ez sem azoknál alakul ki, akiknek gyerekkorban ne engedték volna a sokadik gombóc fagyit, és akinek ne adtak volna elég torta szeletet, hanem éppen azoknál, akik kicsiként, vagy kiskamaszként hozzászoktak az édességhez, sütihez, cukorkához, fagyizáshoz!

Gerle Évának az egész nagyképű és akaratos panasz áradata, amiket a blogján produkál, magát a mindentudó, igazságosztó szerepében feltüntetve, egy nagy nyafogás, és hiszti, telis tele hazugságokkal!
Jót kuncogok azon, hogy érezhetően dörgedelmes dühvel és megvetéssel ír az elhunyt férje, Gerle János rokonságáról, akikkel állítólag János még a halálos ágyán megígértette, hogy menjenek Évának segíteni, nézzenek be néha hozzá, hogy kell-e valamit segíteni, dehát azok sem akkor jöttek le a falvédőről, úgyhogy eszük ágában sem volt a hiszti-királynőnek habtákba állni és ugrándozni! Bár, az szinte biztos, hogy mindent megvesznek a két kis Gerle gyermeknek, amit csak azok a szájukon kiejtenek, vagy Éva kinyög, hogy kéne a valamelyik Gerle porontynak, biztos, hogy mind meg is veszik, ennek ellenére a sátánissza Rumbold leány persze, hogy ország-világ előtt azt panaszolja nagy dühödten a csakazolvassa.hu c. blogján, hogy azok feléje se néznek és nem segítenek semmiben… Dehát ugyan miből telne neki márkás ruhára, profi fodrászra, külföldi utazgatásra, étteremre, rendelt kajára, edzőtermi bérletre, taxira, mozira, takarítónőre, bébiszitterekre, magánorvosokra stb.-re ha ő állítólag nem a Gerle János örökségéből él, se nem segítik ők a Gerle-rokonok, se nem dolgozik? – legalábbis a blogírás nem az, és pláne nem igaz, hogy abból – az ő rinyálásából és önfényezéséből, meg a ronda fotóiból – meg lehetne élni, abból tényleg csak kávé- meg körömlakk-pénz jöhet be neki.

https://gerleevahazugsagai.wordpress.co ... gosodasig/

_________________
Egy csepp realizáció többet ér egy könyvtárnyi elméletnél.
http://aldottelet.com/


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség
phpBB SEO