ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - nem veszélyes asztrológus (Győződj meg, ne óvakodj!)

Asztrológiai fórum: Kozma Szilárd és feleségének valamint asztrológus-barátainak fóruma
Pontos idő: 2018.07.20. 06:09

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 
Szerző Üzenet
 Hozzászólás témája: Bolond versek
HozzászólásElküldve: 2010.02.07. 16:37 
Offline
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 22:01
Hozzászólások: 3815
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Skorpió
Aszcendens: Oroszlán
ÉS ELJÖNNEK.

És eljönnek értem majd a nagyvizek,
Az okok nehezékét eloldozó elemek,
Hogy múlttal s jövővel elvegyülve cinkosan
Végezhessék dolgukat a sejtek újra biztosan,
Ingerek és tévképzetek körtáncából szabadulva,
A célom sem lesz többé dőre,
Verssel s Szerelemmel összebújva,
Csak úszunk tempósan előre,
A Fény felé a Jázmin Hegy taván
Vagy át a túlsó partra,
Megpihenve Kháron csónakán,
És ahonnan nem lesnek ránk vadorzók:
A szirének sziklái felé, ahonnan hívnak,
A tenger hullámain hömpölygő
játékos akkordok.


Várlak

A tudattalan álmok mélyén átderengő,
kétely-tégláimból épült hitemmel várlak.
Én Mindig Te vagyok.
Felém kanyarog veled a szutykos
balkáni vonat valahol
a Gyergyó medencei éjszakában
miközben lelkem általad világítja át a
a belső tudat-hegyeimet átlyuggató
alagutakat.

Abban, ahogy várlak semmi remény.
A csoda, hogy megérkezel: valóság-találat.
Ősi kételyeim általad felszámolva tártak,
és már csak játékból számolok el tízig,
mert mindig kiderül, hogy
az én tízesem a te számodnak varázs-egyese.
Bizonysággá váltott reményünk
temetője lett a tükör-építmények
labirintusában ragadt szülő-lelkek félelmének:
mindaz amit ketten teszünk,
az apokaliptikus bűnök meghazudtolása.

Alig érek hozzád e felém jövő balkán-fényű
vonat-ablak éjszaka-magányban.
Tudom, hogy benned mindörökké él a nevem
és tudom, hogy miközben a vonatablak
szutykos üvegében nézed magad,
százszor velem-éled át
a jövő-gyermekünkkel összekapcsolt
teremtő hatalmak által szívünkbe ültetett
áldás hozó éber álmokat.

Még írom ezt a verset,
még egyedül nézed a holdfényben
a jövendő anyaságod remény-biztonságát,
és tudod, hogy én mindig ott leszek ezentúl,
ahová te hazaérkezel.
Ott, ahol a Szeretet szeretkezik
benned az éber jövőnk
otthonos ágyában.



Bolond-nóta


A Bolond a százkarú szeretet Királya.
A Bolond életútja csillagporos fény.
A Bolondnak végül úgy is sikerül az ábra:
Sorsát szőni, éjszakánként Istenéhez tér.

Álmát kerüli a gyűlölet s a neheztelés réme,
Szerelmes asszonyától vidámságot kér ebédre.
Képzelete egyensúlyát semmi fel nem dúlja,
Füttyös jó kedélye a hegyek ormát fújja.

A Bolond a porban is a mennyországot látja,
Ezért Ő az ördögtől sem fél.
A Bolondnak boldog a családja,
Lelkével az örök igazságban él.

Bolond-fároszából kiapadt a kapzsiság olaja,
A szellem-óceán mélysége titkos emlékében ég.
A Bolondnak nincs ellenség-képzetet őrlő malma,
Sóvárgó vágyain kacagva, a mennyországba ér.

A Bolond, hogyha verseng is csak játszik,
Bábel Tornyokat nem épít és ezek védelmére
Vagy rombolására nem szövetkezik ő senkivel.
De hiuság-bazárba, forgószínpadokra, vagy ünnepi
Ebédre hogyha hívják, elmegy miközben derűseket ásít,
S az aggódó szervezők álmában jókat táncol Jettivel.


Kozma Szilárd:

A költő szent személye


Most már minden rendben. Így látom ezt:
A költő igent mond a nemre, de nem mond nemet az igenre.
A költő nem légiós és nem idegen, hanem az Istenember örök ébresztő - őrzője.
A költő: Harangzuhogás önmagában mindenek előtt:
Ő az ős-ok megtestesülése.
Ő a legfőbb mysztész,
Illetve az Isten Teremtő Igéje.
Teste az áhítattól menekített kegytárgyak szentélye,
teste az örök Logos - mécses délkelet-ruhája.
A költő a névtelen szenteknek a halálosan bolond szentje. Ő a gyalázott Királyok Királya,
amikor a szót érinti: ő az egyedüli, aki már születése által beavatva jön a világra, mert Ő a teremtést vigyázó Isten-kétely rejtett célú megtestesülése. Ezt a jegyet viselik homlokukon a kuplerájban is a költők, ezért szenvednek titokban a boldogságtól és ezért végzik életüket a lövészárkok húgytavában is oly megdicsőült-szégyenletesen. Ezért hagynak mindig egy-két pipogya gyermeket, haszontalan verset, használt jegyzettömböt, üres ágyat, üres tájat, üres sorsot és üres szobrot maguk után.
Az élet vége nem a kórházi kezelések hivatalos befejezése. Az élet vége, a szent árulások vége: az ember mindig visszafordul oda, ahol a teremtésben az első árulását elkövette és a tragikus látványba halálosan belesápad. Ezt, a kiúttalan körben-forgást követő szakrális visszatérést viszont, csak a költő képes vállalni a saját romlottsága nevében. Ezt, az élet meggyötrése révén elérhető Isten-látás utáni szenvedést nem vállalja más, hozzá hasonlóan megvilágosodott lélek. Ezért imádkozik másképpen költő, mint a pietista szent: kegyetlen önmagával és kegyetlen az isteni hasonmás-mindennel: kegyetlen a káprázat-imádattal szemben. A költő nem egyszerű szent és nem egyszerű művész. Ő a krisztusi szenvedély veszélyes értelme és ő az elvetemült brahmani hős: Ő az Első Istenember utolsó káprázata és ő az utolsó lélek megváltásának a letéteményese. Mivel több mint művész, soha nem lehet igazából bohém, bár nagyon vágyik erre, mint ahogy hűségesen a poklok katakombáit feltárva, kanonizált szent sem lehet. De rabolni sem képes semmi lényegeset, mert ahhoz nem eléggé elvetemült. Hát mit tehet az ilyen ige-test hordozó lélek? Akárcsak más nyugtalan éjszakázó, látomásaival gyönyörteljes ellenség-álmokat romból miközben önmagának: Istennek üzenget palack- postával a golgotai terében.



Kozma Szilárd

Azonosulás

A szándéktalan boldogság örök áramlása vagyok.
Én vagyok az önkéntelen képzelet teremtése,
A termékeny értelem sugárzó vonzása,
A nyitott Szeretet világossága,
A Teremtő erők és ősminták szülője.
Az örök erőtudat nyugodt jelenléte,
A Bölcsesség képzelet-mágiája.
A bátorság szeretete
és a szeretet bátorsága.
Az összhang ébersége és
Az Isteni Igazság fellegvára.
Az igazságtudat bölcsessége.
A jelenlét-tudat határtalansága.
A teremtőerők mágikus egysége.
A Szeretet-tudat határtalansága.
A teremtés bátorsága és boldogsága.
A nyugodt jelenlét vágytalansága.
Az éber jelenlét mágikus bűbája.
Én vagyok a rend világossága.
A rendeltetés éber álma.
A rend-tudat boldog kacagása.
Én vagyok a teremtés ősforrása.
Az akarat szelídsége.
A határozott gyengédség.
A harcosok egyenes mosolya.
A tudatos illékonyság.
A vonzó derű.
A derűs komolyság.
A felelős puhaság.
A sugárzó áttetszőség.
A teremtés bizalmas bátorsága.
A Fény és a Szeretet egység-álma.
Az illékony sugallat rettenetes súlya.
Én vagyok az örök létezés fenséges bolondsága.


Kozma Szilárd:

Ulisszesz

Hazatérek: már semmi nem köt a fontoskodás oltárához.
A szabadság nem káprázat és nem eszme-harc a nagy seholnak torlaszain,
hanem októberi tudás-szeretet. Anya, anyaöl és anyahüvely: szabad örvény,
szabad szakadék, amelyben minden kockázatot magamra vállalva,
egyedül és tudatosan hatolok előre. Mindent magamra vállalok.
Az ellenség itt én vagyok: Én, az anyag-anyaölbe szédült káprázatok régi foglya,
akinek folyton "egyedül kell kiinnia a keserűség méregpoharát".
Magamra vállalom e nagyarányú szeretet-örvénylő drámát.
Ezen kívül nem létezik semmiféle kijózanodás. Magamra vállalom a bűnt,
a mérgeket, a kegyetlenség vétkét, a nyüzsgés savát, a gonosz gondolatok
és a fontolatlan tettek hazatérő árnyát, mert e nélkül nem érhet bőrömhöz
a fény-meleg, az enyhülés, a derű, a nyugalom, a szeretet almája
és igazából nem érhet az értelmemhez semmiféle ébredés.
Nem bántom a reményosztó szédülteket.
Nem bántom a napi gyötrést személytelen hatalmakra kenő költő nagytatákat,
ahogy nem bántom a hamiskártyás politikus nagybácsikat sem. A túlvilágon
felébredhetnek. És nem bántom az Isten első akarata ellen fogamzásgátlókkal védekezve-imádkozó nőket és nem a templom - panaszfalra buzgón jegyzetelő,
nyugdíj-nagymamákat. Ők is megkapják majd mindazt, amire vágynak:
megpihennek, vagy tovább örvénylenek a nyugdíj osztó, önkényes Istenük húsfaló-agyának túlvilági káprázatában.
Az én vezérem befelé vezérel.
Nem érdekel semmiféle szent háború,
ahogy nem érdekel semmiféle érdek-templom, csoport-isten, vagy magán-isten,
de befelé vonz az isteni ködökön túlról hívó fénylő értelem.
Értem a vízválasztó szó hatalmát, értem a taszítás tőrvényét
és értem mindazt ami a színes hangulat-ködökhöz kötve meglékel.
Szerelmes szobámba az éberség áldása véres motorzajjal, de fényhullámok piheszárnyán érkezett. Én vagyok már szülőlelkemben
a nagyhatású kitartás békéje, amelyben lágyan dúdolom és hallgatom az éneket.




Kozma Szilárd


Még egy Bolond


A józanság és kábulat fölötti éberségem családomnak
szent nyugalmát vigyázza a zene-zajos város-térben,
miközben az öntudatba kódolt léttudatom
Bolondként mosolyog a kinti világ-huzaton
mely az utcák hullámzását gerjeszti a tömegmámort
pumpálgató, kéj-termelő szabadság sötétben.
,
Képzet- határtalanságban, de rémálom nélküli
állapotban szemlélődök ilyenkor a belső mindenségben.
Meg tanultam jól a szomjat és ismerem a kéjben
és a mámorban rejtőző örvényét az égnek és a földnek,
- hát nem lesek kancsukát és ezért,
nem leselkedik utánam a véget.

Az apai gerinc a tükör-alapja a teremtésnek.
- Ez a helytállva szárnyaló férfikor a fehér-inges eskütételeknek havasi-hűs helye:
ahol a hűség-menny a szerelemben áldást hoz,
s az időtlen hajszálideg rezgése a képzeletben teremt.
Ezért hagytam el a káosz-nemző öngyilkos írók
és résszeg költők névsorának helikonját, s azonosság-tudatomban lenyeltem a sztüxöt és benne az alvilági révész ladikját.
Még fáj kissé a Jupiteri májam és az Oroszláni hátam:
testemre is visszahat a tehetség miatti költő-mámor kéje
és amíg szétbomlik belemben ez az ártatlan hullaméreg,
jól tudom, hogy máshol, más körökben és más költőkben
újra kilövell a titán és szirén szülő karma - nyüzsgés,
de én már rég óta nem szédülök, hanem ütemesen úszok
lelkemben Athéné arcával a megváltásért folyó harcom
éber tengerében.

Kozma Szilárd:

A Bolond kérdez

Fenséges Királyom, amíg visszajön a jövőnk,
te csak szorgalmasan figyelgesd a népet,
mely bizony sejti már, hogy e kocsmában
vár reánk a végzet.
Mert végzet van ugyebár és ez vonzza ránk
az ellenséget, akárcsak a gazdag termés
és a fagyos szentek által hozott béke,
ami úgy fest mint egy esküvői hitetlenség
szén-bálványa az ezer tévéműsort okádó
digitális képernyőkben.

Maroknyi észben, világi fejlődésre készen,
mindenki satöbbivel tárgyal
és ezer tudományos-könnyítési
kongresszuson eszme szárnyal
persze, a miattunk aggódó
Főnökkel az élen.
Micsoda csoda, sokadalom s érdem!

Fenséges Királyom,
ha te is a fogyasztói boldogságban hiszel,
én halálomat is a fészkes fenének ajánlom.
De ha mégis piacgazdálkodni mennél,
kérdezd meg a sokadalom Püspökét,
hogy nem-e tudja véletlenül,
hogy miért kerültem Bolondként
e szikla-porlasztási bálon kitűnt,
kikent s kifent gazdagodó székely
mosószerreklámok fénykörein kívül?



A labirintus kijárata

Csecsemő mivolta ellenére, máris teljes jogú családtaggá nőtte ki magát a hét hónapos második eposzunk: a dédnagyapám által faragott szobaszekrény előtt a magzat burkát az utolsó pillanatig magán tartó, majd azt egy életerős nyomulással szétpattintva, rakétaként a tenyeremben landoló Etelka. A Csíkszentkirály fölötti Bakó Nyaka nevű erdő tisztásán született, négy éves nővére: Medárda által kommentált egyetemes jelentésű gőgicséléseit a „fontos” író-mondataim pötyögtetése közben fél füllel hallgatva, elszégyellem magam, amiért ahelyett, hogy Etelka ősi hangjait figyelve, fejteném meg a lét mélyhangú értelmét, és ahelyett, hogy az iskolai évek alatt belém tömött és a felnőtti harminc évem alatt is kísértő, az élet csődjét hirdető modern költők, írók és önmagukat bölcsnek tudó filozófusok - lásd a híres nyolcvan éves Bohumil Harbalnak a szállodaszobája ablakából végre hajtott öngyilkos ugrását, mit egyébként én hét évvel korábban tisztán megálmodtam! - steril gondolatait vallatnám. Jól tudom, hogy én is, a véremben ezekkel a civilizált írói vírusokkal fertőzötten élek, de Hamvastól már megtanultam, hogy az életnek - akár az irodalomnak - nincs esztétikai értelme: mindkettő azért van, hogy azt valaminek, ami náluk sokkal többet jelent, meg tanuljam feláldozni.
Nem csak a két gyermekem miatt, hanem az élet értelmének az általam tovább fejlesztett gondolata - egyetemes rendeltetése - miatt is, természetes számomra, hogy az ágyban és párnák közt történő távozásom utolsó percéig, ez éber megismerési - kiegyenlítődési törekvések közben, ennek, az életnél és az irodalomnál magasabb cél megvalósítása érdekében, nem csak jól hangzó mondatokban, hanem ténylegesen is őrizzem meg a végre egészségessé vált - az egész lét befogadását célzó - életemet.
Hiába hirdették meg az esőerdők, a növény és az állat faj pusztulásához
vezető globális lehetőségek paradicsomát a múlt századi liberálisok - hogy most, a mélyebb talajrétegekben élő mikroorganizmusok évről évre történő kiveszése által felvillantott apokaliptikus képzetek sorolásától most eltekintsek - és hiába álmodott polgárjogot és jobb létet a dolgos kezű termelő-fogyasztó munkások számára a Duna hullámait nézve a rakodóparton merengő József Attila, mert az Uránuszi szellem által manipulált nyugtalan költőink tragikus halált szenvedtek mielőtt Csontváry Cédrusához elzarándokolhattak volna, és az öngyilkossá vált József Attila is a poklok démonait szabadította saját magára és a csalódott szerelmesekre a Nagyon fáj című versében. Miféle példával szolgál ma a számában egyre jobban sorvadó nemzetnek, Az élet él és élni akar című verset költő, de büszke Nyilasi mellkasát szörnyű betegségbe dagasztó, majd csendben kimúlt Ady Endre példája? Jobb lenne, ha többé eszembe sem jutna - de mégis mindig eszembe jut, mert az Ady vírus nekem is itt bujkál a magyar írói véremben, akárcsak az agyamban talpnyalóit dicsérgető, biszexuális Faludy György és a többi, általam követni egyáltalán nem óhajtott „néma, költő-példa” képe, és akárcsak az újabb és egyre kevesebb számú és még kevesebb gyermeket nemző és még több magzatot már az anyák méhében kiirtó, kora kamasz korban öngyilkosságra hajló és csak jobb esetben depressziós nemzeti ifjúságnak a kötelező magyar irodalom- tananyaga.
Hogy miért jut eszembe az öngyilkos költőink és az anyagi jólét felé - ahogy a kábultak nevezik: az európai egészséges létbiztonság felé - iparkodó, örök elégedetlen magyar nemzetnek a sorvadása, az Etelka egyetemes gőgicséléseit és az életörömével mindenkit megfertőző - többek közt a nagyszülők lelki terápiájára is használt - Medárdának a „szekértői” kommentárjait fél füllel hallgatva, most nem fogom fel. De tudom azt, hogy nem tudnék a tegnapihoz és a tegnap előttihez hasonló idillikus délutánnál biztonságosabb létet elképzelni, amitől máris a semmibe száll vissza az ifjú korom verses emlékei közül a lelkem felszínére törő depressziós hangulata. Hiszen miközben a játék babáit a mellére szorító és már most, a hozzá és a kishúgához hasonló egészséges gyermekeket világra hozni készülő Medárda lányunk kommentárjait és az Etelka gőgicséléseit hallgatom írás közben, tudom, hogy ha befejeztem ezeket az esztéták orra alá tört borsónak szánt, kijárati mondatokat, nem kocsmába és nem kávéházba megyek az opus születését néhány sörrel és vodkával megünnepelni, ahogy tettem azt számtalanszor régen, hanem karate edzésre, ahol a depresszió, a szomorú költészet és az öngyilkosság, ésatöbbi izgalmas irodalmi téma, az egészséges klubtársaim közül senkit nem érdekel.

Kozma Szilárd:

A FORRÁS


A Nagysomlyónak oldalában, a lepkeszárnyú angyalok völgyében,
ahol nem él becsvágy, hírnév és nyerészkedő önérzet,
ahol a magány-szülő pénzhajszának benzinfüstös motor-zaját
és beteg nyúlványait egyre nehezebben, de elnyeli a természet,
a fogyasztói őrülettel* leszámoló jó barátok táborában,
ahol szakértői szövegével elsápadna huncut politikus, gyógyász,
húsfaló pap és valamennyi kelet-nyugatról jött, beavató mester,
álltunk meztelenül Emőkével egymást kézen fogva
és elbűvölten néztük, ahogy a sziklatömbök között
buggyan fel a kristályvizű forrás.

- Tudod Kedves, ez a forrás Te vagyok: mi ketten egyben,
ahogy folyton újjászülöm veled önmagunkat s egymás
örök szomjúságát csillapítom benned minden pillanattal csendben.
- szólt a kedves énbelőlem miközben meztelenül állt a sziklakövön
és figyelte a folyó-varázslatot, ahogy a mélyből felfakad az élet vize
hogy betöltse a Mindent.


Hát igen: erdei forrás a Nagysomlyó déli oldalában, aminek a vize tiszta (még
egyelőre...), meztelen imádság és a szívemből beszélő kedves, aki szeretetbe ágyazott igékkel állandóan újjá teremt engem. Nagyon mélyen létezik bennünk e forrás igazi vidéke, de ahhoz, hogy annak vizét megkóstolja, előbb minden okos elméletet hátrahagyva és minden betegséget hordó ellenség-képzetet szívében felszámolva, csendben s nyugalomban, újjá kell szülje önmagát az ember.



.............................................................................................................................
*)Abihmana - őrületszerű megzavarodás, szellemi elsötétedés szanszkrit nyelven.

(Hosszúaszó, l997 augusztus 5

Kozma Szilárd:

Rózsaillat

Hetek óta nincs pénz a családban még kenyérre sem.
Hiába találtam meg álmomban a Predeáli kaszárnyában
huszonnyolc éve elveszített rózsát, és hiába csúszkáltam
önfeledten Medárdával a tegnap délután a Somlyó-patak jegén,
mert a kényszer-böjtök hatására, a szellem dolgaiban zavart lettem,
és nem csak pesszimista, hanem tragikus álmokra is ébredtem az éjjel.
Rózsa helyett, géppuskatároló szekrény nyílt a szívemben, ahonnan
a nevemen szereplő géppisztolyt kivettem és elindultam az aggódó
anyám által a születésem előtt elveszített boldogság keresésére.
Több szuronyos lány állta az utamat a műanyag-erődfalnál,
akikbe gyűlölet-golyókat eresztettem, majd a félelemtől
felébredtem és eloszlattam szorongató érzéseimet.

A derűt hozó sors-oldódás nem kábaság, hanem helycsere kérdése.
Időnként félreáll az önzés és átadja helyét szemünkben az Istennek.
Szerencsém van: Medárdával önfeledten játszhatok a természetben,
mivel az ő kedélyét nem zavarja meg a hetek óta tartó családi ínség.
Nem szokott az önámító jóléthez: nem kér csokoládét, tejszínkrémet.
Örömmel fogadja az almát, akárcsak a főtt krumplit, nap mint nap,
reggelre, délre és estére. Medárda mindig boldog és elégedett azóta,
hogy három és fél évvel ezelőtt, csendesen a világra siklott Emőkéből
egy napsütött tisztáson, a Szentkirály fölötti Bakónyaka-erdőben.
Medárda nem türelmetlen sem táplálkozási, sem megvilágosodási
ügyekben. Nem tesz fel olyan kérdéseket, hogy azért nincs-e pénz
a családban, mert négy héttel ezelőtt a nem fogadtam el a felkínált
összeget a feltáró munkámat honorálni szándékozó ismerőstől,
vagy azért-e, mert mostanában rossz fényszögeket kap a Jupiter?
Fontos, hogy megtaláltam a fegyver-szekrénybe záródott rózsát,
mert a második gyermekünk a napokban kell az életbe érkezzen.
Jön az áldás, amely a nyár elején fogant meg az Emőke méhében
és akitől, a modern szokásoktól eltérően, a sorsunk javulását várjuk.
A testvér-várás kérdésében viszont, különböző nézeteket vallunk
Medárdával, mert ebben ő a türelmetlenebb: “Anyuka gyere,
guggolj le a földre és engedjük ki a hasadból testvérkémet.”
A felszakadó nevetésben eltűnik a gond, hogy hetek óta
kenyérre sincs pénz a családban, és a szívembe állított rózsa
illatában várjuk az új örömhozót: második gyermekünket.


Kozma Szilárd:

Ima


Emőkéért és Medárdáért,
a következőkért és azok
gyermekeiért is
mindörökké
Ámen.


Fohász a kígyó szelleméhez

„Az ázsiai szellemi kultúrkör kígyó szimbóluma megfelel
a mediterrán skorpió és fehér sas metafizikai jelentésének.

Kígyónak és skorpiónak születtem:
olyan léleknek, amelynek eltaposására tanította
a Názáreti Jézus tanítványait.
Lelkemben élem az alattomosan tekergőző vétket.
Testemben élem a romboló és önromboló mérget:
a becsvágyat és a kegyetlen kiengesztelhetetlenséget,
a sors-neheztelést, az irigység haragját, a sóvár kéjvágyat,
az ellenállásokkal szembeni fojtott dühöt
és az alattomosan kitartó bosszúvágyat.

Dühödt szenvedéllyel keresem a lényeget a létben.
Kerülöm a megváltástól eltérítő mércéket.
Egészben lenyelve, megemésztek patkányt, nyulat,
más kígyókat, malacot és bárányt,
felszívom az emberiség zavaros képzeteit
és halálba kergetek
egy millió kecske-vért szomjazó sámánt.

Ó, tudattalan alvilágom kéjt és megváltást
egyaránt sóvárgó kígyója,
bolond rációm mindig kép-labirintusokba érkező:
kényelmes és szenvedés mentes utakról,
egyenes és kockázat-mentes utakról képzelgő kígyója,
Ádámot és Évát a létrontás tanára tanító kígyója,
beleim és heréim aszkéta-nyugalmat sóvárgó kígyója,
bűneimet fedő okos érveim kígyója,
becsvágyamnak gyávaságát bátorsággá érlelő kígyója,
önzésemről tízezer bőrt lenyúzó oroszlán
szívemnek arany pikkelyű kígyója*!
Ó, Ketzokatl fehér sassá változott Tollas-kígyója,
világokon és túlvilágon áthatoló fény-tudatom kígyója,
Szent Szellem galamb, sólyom, turul és főnix madár
képében megjelenő megújhodás kígyója: szerelmem,
Szerelmem –


Fogadj magadba!
............................................................................................................................
*) Szerző a Kígyó évében született, a Skorpió jegyében.

Kozma Szilárd:

A középhely

Abban a veszélyes, de egyedül nyugtató látványban
ahogy magamat Istenben keresve,
sorsomat szenvedő teremtőként viselem,
mint teremtett lény,
aki a teremtésben részes
és vétkes ---

Ahogy próbálom elérni, hogy én legyek az Énem,
ez a megszokhatatlan, anyagból, lélekből és szellemből
szövődött ismerős ismeretlen,
ez a fekete fényből világra robbant,
félelemmel és kételyekkel hullámzó tudattenger,
akiben az öröklét árama vibrál ---

Ahogy próbálom elhinni, hogy én vagyok ez az ingatag,
de látni és hatolni akaró, kocsihajtói szilárdság,
ez a tömegek számára baljós sejtelem,
akiben a sárkány toporzékolva hátrál---

Ahogy próbálom elhinni mégis, hogy Én vagyok
a személy, akiben hajszálon izzik a végzet s az élet,
hogy én vagyok a gyávaság forrása: a Judási ráció,
a homály, a távlat és a hit: a pusztába kiáltott ének---

Mert tudom, hogy én vagyok a gyönyör s a csömör
közös szövedéke: az elárult barátok hátába hatoló végzetes penge,
a disznóperzselő szalmafüst, a gyökér, a lombkorona és a cserje,
a legyőzött kéjvágy, a becsvágy, a viszály, a nyüzsgés és a kéve,
ahogy én vagyok minden titkos gázkamra-emlék naszád,
s a boldogságot ígérő reklámok ostoba oka és szenvedélye:

Én vagyok a Lao-Ce sorait olvasó bombázópilóták
tudatát bénító repülőradarok célkeresztje.

Abban a látványban tehát, ahogy magamat kívülről
befelé és belülről kifelé: a középről figyelem
- akár egy csodatevő-ikon, aki előtt a katonák
egy szobatükröt letesznek és abban az arcát meglátva,
hamisnak és gonosznak találja magát -
egyszerre nyitom és várom a kételyt,
ahogy e vizeken és eszméken túli látványban
magamat hosszasan Istennek szemébe ékelem,
hogy világnagy szívébe a szívemmel egyszer igazán beérjek
és ölébe olvasszam végre megszokhatatlan lelkemet
és ne kelljen félnem, hogy az ő lelkén kívülre:
a harag őrvényébe rekedek, amiért még mindig a vérembe szivárog
a méreg, ha szemétbe ürítve tonnányi gyümölcs-halmokat látok,
amiket eldobnak a magas árakért imádkozó piaci szirének.

Így tehát, amint e veszélyes, de egyedüli
nyugalmat okozó látványban: a megváltó Istenben
tanulom szeretni a zavaros szívemre épülő személyem,
aki még mindig a tömeggel összhangban vétkezik,
fényesőbe álmodom sorsomat, amely megtisztulhat szeretve,
miközben Istennek ölébe fúrná be nyugtalan tudatát,
amelyet néha még, démoni képzetek kérdezik.

Szóval, ahogy a jelent megszülő anyagban figyelem
és a jelenben kimúló teremtés határán keresem magamban
a teremtés ősokát: az Atyát és az Anyát kihívó sóvárgást,
mert e veszélyes sóvárgás tudata maradt számomra
az egyetlen ismerős ismeretlen
aminek fényében megértem a gyermekkori,
az ifjúkori,
és felnőttkori
összes szenvedésem, betegségem és űzöttségem,
mivel a sóvárgás terheit, belátva magamra vettem ---
(Ahogy partomat elérve, magamra vettem a részeg hajómnak
orrában rothadó fővitorlát, meg a hínáros köteléket
és ezekkel együtt, a létben előre léptem.)

Hát itt járok a sóvárgó sorsomban még,
de valójában Istenben élek.

- Úgy élek, hogy izgalom nélkül nézhetem mindazt,
ami az időben történik a gazdagokkal, a szegényekkel,
az erősekkel, a vakmerőkkel, a gyávákkal, a szerényekkel,
a hősökkel, a koldusokkal, a rangosokkal, a részegekkel,
az okosokkal, a szemfülesekkel, a komolyakkal, a szakértőkkel,
a tudósokkal, a gurukkal, a pápákkal, az elnökökkel, a zsenikkel,
a főnökökkel, a tagokkal, a népekkel, a sztárokkal, a nyerészekkel,
a mesterekkel, a kiképzőkkel, a fontosakkal és a jelesekkel,
a rongyosokkal, a hívekkel, a csalókkal, a győztesekkel,
a keményekkel, a biztosakkal, a tétovákkal, a szédelgőkkel,
az éhesekkel, az eladókkal, a zsarnokokkal, a vénekkel,
a fiatalokkal, a fertőzőkkel, a kábítókkal és a kábulókkal,
a megszállókkal és a megszállottakkal, a megúszókkal,
az áldozókkal és az áldoztatókkal, a hősökkel, a kurvákkal,
a szentekkel, a lázadókkal, a huncutokkal, a bombázókkal,
a robbantókkal és a robbanókkal, a szurkolókkal, a szurkosokkal,
a túszokkal, a vezérekkel és a viccesekkel, az izgulókkal,
a védőkkel, az aggódókkal, a sajnálókkal és a szennyezőkkel,
a fölényesekkel, a kárhozókkal, a kárvédőkkel, a panaszkodókkal,
a tiltakozókkal, a neheztelőkkel, a fenyegetőkkel, a rablókkal,
a szónokokkal, a bokszolókkal, a bírókkal, a felkentekkel,
a kikentekkel, az alkoholistává lett aranyérmesekkel,
az ünneplőkkel, a vezérekkel, a szervezőkkel, a rendezőkkel,
az üdvözlőkkel, az űzöttekkel, az üldözőkkel, a bajnokokkal,
a besúgókkal, a marókkal, a gyomirtókkal, a lövészekkel,
valamint a világgépet fenntartó hívekkel és hitetlenekkel.

Mert az én utam nem keresztezi senkinek útját semmiképpen,
Hiszen, én nem akarom megnyerni az életemet.
De nem lehetek drámahős sem,
ahogy nem lehetek más nevében beszélő képviselő,
aki fél attól, hogy szavazókat veszít, hogy beteg lesz,
vagy a részeg sofőrök elütik ---,
vagyis nem lehetek alanya és tárgya
semmiféle szociológiai felmérésnek,
és ahogy nem vagyok sikerember,
hanem olyan személy, aki ráébredt
hogy ő, a felelősségben lakozó hatalmak
hordozója, a földön és a mennyben.


Úgy élek én immár a felelős apai sorsomban,
mint a rögeszmék szakadékai közt a célját bántatlanul közelítő
bolond, aki csillag-útján rendíthetetlenül halad előre,
mert én a fájdalom-források okát: a vétkeimnek
összes nevét szenvedélyes szorgalommal megneveztem,
és a vétek-forrásaim dallamának andalító
morajlását megszűntetve felfedeztem,
hogy a sóvárgások feszültsége nélkül
a terhem valóban könnyű
és az igám is gyönyörűséges.



TURULA


Az idő mélykúti sejtjein áthatva
érkezik tavasszal szívembe a szentlélek,
csönd-éjszak tejútján álmodott éberségem
gyümölcseként érkezik tavaszi fényárban
hozzánk az oltári szentségből kilépve,
így csusszan majd világra asszonyom
csatakos méhéből a harmadik gyermek.
Őshonos erdei emlékek, villám akaratok,
virág-vágyak, moha és rög alatti sóvárgások
misztikus összege teljesül majd benne
a megváltott mindenség földi mintája
és leképeződése, Isten első ideája:
Ádám Kadmon menyasszonyaként
arany hullámként érkezik a székely
nővérei és anyja mellé az életem terébe.
Ő itt az áldott áthatolás
és az ősi aranymetszés igazsága,
a templomos ősanyák Lilithje által
okozott háborús létrontás meghaladása.
Szerelem és harci kiáltás zenéje
szívemben és Emőke méhében,
az ősanya tápláló lelkének földi
virágában: duzzadó mellében,
ahogy érlelődik a szentlélek fénye:
a lét és létezés ősi célja, rendeltetés értelme.
Szélzúgás, vízmosás, szilárdságnak
tűnő földi határállapotban fogant
tűz-igazság gyermeke ő: az igazi anyaság
és a bűnbeesés torkából visszafordult
ősanyáknak a megváltó újjászületése.


Ő, aki az anyja méhében a Lilithet meghaladva
örök magzatmázzal érkezik az emberiség családjába,
aki megkeresztelkedik már születése előtt
és a fénnyel áthatott termékeny szeretet
mágikus burkában, megváltóként érkezik a világra.
Felelős táltos varázslat-tánca,
ragadozó sólymok és dögevő sakálok
megváltott iránya, erdőmély fenség és
barbár civilizáció egyesült szépsége,
forrásvizek tisztaságát visszaadó
Isten-anyai és lélek-atyai létezés
törvényes egysége.
Létterükből kiűzött és teremtésből kipusztított
vadállatok ember-hiányának álma,
új emberi lét szerelmes varázsa,
szívem imáiból fakadt szentlélek jelenlétnek lánya.


Csíkszereda, 2004 január 3


Kozma Szilárd* :

Napvers

1) Történelmen innen és hazákon túl,
vagyok, aki Én Vagyok: a tengely értelme,
fényből szövődő lélek és rendtartó közösség,
a bölcsesség szerelmen megtörő fegyelme vagyok,
szabadság-szomjazó kiválás örvénye
és visszatérő elkülönülés.

2) ÉN VAGYOK a legnagyobb tét
és a legszebb játszma ---
a kötés és az oldás mértéke vagyok,
a tízezer bőrű tűz gyermekét faggató Hatalom tükre:
a teremtés határába tükrözött Egység
misztikus aránya.

3) Én vagyok az üdv, a veszély és a vakság.
Én vagyok az esély, a fények fénye
és a világtalan rabság.
Én vagyok az első oszlás hatványozódó száma,
a célba rejtett hit: a lépték és a mérce,
a Teremtő Teremtmény ősi mágiája vagyok,
amely világot megteremt és világot megbont,
hogy magával mindent egyesítsen.

4) A Határtalan Szeretet gondolattengere vagyok:
A személy, aki felel a szólításra,
a szaturnuszi mennybolt halvány derengése vagyok:
az ezer szirmú vágyakban tündöklő
arany öntudat bűntelen varázsa.

5) Vagyok, hogy utánam kutatva,
magadba semmit be ne zárhass,
vagyok, hogy miattam vétkezve,
magadba nézhess és ezáltal
az örök nyitányba beláthass,
vagyok, hogy mindenben engem keresve,
előre léphess, és vagyok hogy megtudd:
Én is kereslek téged.

6) Igen, kereslek és megtalállak,
- micsoda nagyszerű hetes találat! -
kereslek és megtalállak téged, aki úgy érzed,
hogy elvesztetted minden reményed,
mert én vagyok aki megtalállak, mihelyt megérted,
hogy számodra csak egyedül TE LEHETSZ:
„Az út, az igazság és az Élet.”

7) Én vagyok a Levegő s a Föld:
a nép, amely faragott képű reklámoknak rabja,
Én Vagyok a Víz, s a Tűz:
az érdek, a méreg, a testvér és a vétek -
és én vagyok az ötödik személy,
aki mindezt meghaladja.

8) Bejöhetsz hozzám, ha fáradt vagy és megtalálsz:
Én ráérek meghallgatni téged,
én nem vezetlek sehová, de a számodat megkérdem
és megmutatom vele a kereszt jelű Földet:
A Helyet. Az Alapot. A Tengelyt és az Oldást.
A Forrást, ami veled összeköthet Mindent:
a Nyugalmat s az Áldást.

9) VAGYOK, AKI VAGYOK:
az, aki te lehetsz az örök jelben,
önzések és remények fény-gyűjtő gyümölcse,
vagyok A TÖRHETETLEN HIT-CSODA,
amellyel a merészség,
Istent és földet máris egybekötne.

10) Vagyok mindaz, ami általam Én és Te lehet,
ami Egyedül - Valóság és izgató, sokadalmas mese,
Én Vagyok a gyermeksírás közben születő Gondolat,
ami segíthet, hogy magadat megtaláld,
ÉS TUDATOD FÉNYÉBE BELÉPHESS ÖRÖKRE.

-----------------------------------------------------------------------
*) Ezért hívnak engem egyetlen egyszer Kozma Szilárdnak,
mert amit a Szentély műveleteiről mondtam befejeztem.




Kozma Szilárd:

Keresetlen sorok elmaradt feltámadásra

A Golgota látképéhez kötöttem
pihés tarkódon az úri szenvedést.
Az egész látomásban semmi veszély nincs már,
pedig én akkor vállaltam a vádakat s a kivetést:
kiért és miért van, hogy van a létem,
ha arcod egy kirakatba tévedt kísértet marad,
amelyben az érdek-lélek megint csak az örök
körben-forgás hamis képzetébe szédül belé újra
és az őszi szexuális forradalmaidnak múltán,
hátsó bejáratokon a bomló családodhoz visszatérve,
"minden rendben" és: „a helyzet ellenőrizve”
- jeligékkel néz beléd a steril iszonyat.
Hogyan értenéd hát, a könnyítési trükkök
labirintusában tévelyegve, hogy érted van
itt kívül mindaz, amit belül éveken át elképzeltem
tizenkétezer esztendő kudarcát véve alapnak?
Fáj, hogy te sem tudtál felébredni Penelopém,
de kegyetlen a törvény s el kell hagynom téged
azért, hogy megtaláljam végre önmagam.
Szakítás a láva-gyöngyös széptevések ára:
Sződd hát tovább kirakat-békédet te szegény,
gyáva álmaidban ringó, Fekete Hold menyasszonyom.

Nem mondhatom, megzavartál Te is engem:
ma nem tudom, hogy bennem maradhat-e mindaz,
ami meg nem történt, s hogy mindaz, ami történt
lehet-e még bennem a hiány-jövődnek a vágya?
Érhet-e még hozzád valamikor a tündérilonai jövő,
a meg nem történt áthatolás csipkerózsa-álma?
Mondd hát spekuláló fájdalom-királyném, tudod-e,
hogy milyen baljós hiedelem által vagyunk itt
mindannyian egymás felé lépni képtelenné téve
és egymástól miféle látszat-toronyok alá vannak
a külön-bejáratú Istenek és a lelkeink elásva?
Benned milyen tudományos dogmák viaduktján
imbolyog éjszakánként a korcsolyázó álom
az anya-komplexusba soványodott erzsébeti bál?
Én lennék a gonosz hérosz és te a nemes Bálvány,
akinek a ledöntését már többé nem halaszthatom
a korrupt séta-tereken?
Hogy kegyetlen hozzád a versem?
Tudsz-e álmodni te halálosan szép szavakat,
amelyekkel betörhetem
a hamis-tudás által öntött üvegkoporsód falát?
Faltörő és koporsótörő bátorság és illem?
- Ez a kettő együtt nem megy.

Versemet a Golgotai koponyaköröknek
gond-tüzével kezdtem. Emlékszel? Az izmaim
finom remegéseitől izgalomba jöttél és a hajam
láthatatlan hullámait szeretted volna álmaidba simítani,
de a keresztre-feszülés örömétől megriadtál...
Félelmedben csak azt a kényes selyemkendőt ejtetted
a lábam elé, amelyről jól tudtad, hogy nem maradhat
soha benne az én arcomnak lenyomata. Hát ezentúl
még jobban fogsz a mosoly-magányodban fázni,
szegény: most is orvul lelőtt oroszlánok szemfényébe
takarózó, végzetesen vétkes Veronikám.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség
phpBB SEO