ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - karma-asztrológus fóruma

Az Apai szellem értelméről, értékéről és mágikus erejéről.

„A kutató szellem, mindennel bátran szembe néz.
Még Isten örvényeivel is.” – Szent Pál apostol.

„Mindenről lemondtam, mindent elengedtem, elbocsátottam
és megbocsátottam. Csak a felelősségeket tartottam meg.”
(A szerző)

Amennyiben jó asztrológus akar lenni valaki, az első dolog, amit legfőképpen meg kell tennie, az a végleges és visszavonhatatlan lemondás arról, hogy önmagát valamilyen különleges személyiségnek, vagy rendkívüli „asztrológiai” esetnek, ne adj Isten, kiválasztott szellemiségnek tekintse. A legtöbb és a leglényegesebb szakmai tudásunkat, vagyis azt a tudást, amitől végül is hitelesek, tehát megbízható szakemberek leszünk, a saját karma-feldolgozási - feloldási tapasztalatainkból, vagyis a karmikus (személyes) nehézségeink legyőzéséből szerezhetjük meg. Csakis a negatív karmikus tulajdonságainknak és késztetéseinknek a mély-bányafúrások segítségével történő felszínre hozásával és ezeknek a külső történésekkel való összevetésével szilárdíthatjuk meg tehát azt a szakmai tudásunkat, amely segítségével mások számára – a rendelőink számára – jó vezetőkké válhatunk a karma-labirintusukból való kiszabadulásban. Mert ami velem, mint felnőtt személlyel, egy adott időkörülményben történik, egészen biztos, hogy minimum egy milliárd emberrel is megtörténik, még akkor is, ha olyan jelentéktelen mértékben, hogy ennek az egymilliárdnak csak a fele szerez konkrét benyomást és tudomást a történésről. Hogy a történések igazi okairól ne is beszéljek.
De azon túl, ami velem, mint kényszerből elvált, több gyermekes férfivel keleteurópában történik, egy adott időkeretben és ennek megfelelő időminőségben, már egészen biztos, hogy minimum tíz millió, hasonló helyzetű férfival megtörténik a földön. Az teljesen más kérdés, hogy ezt esetleg csak hét millió reagálja le valamennyire is normálisan, és az megint más, hogy hány százaléka tudatosítja is magában egyáltalán, hogy mi történik. Na most már, ha szűkítünk egy kicsit a körön és azt mondjuk, hogy az, ami velem, kényszerből elvált, és a gyermekeinek egy részét, a gyermekek szenvedésével szemben őshüllői közömbösséggel viseltető volt-feleségénél tudó, vagyis a gyermekek egy része jóléte miatt a mindent a maga önző érzéseinek, érzelmeinek és ezeknek megfelelő céljainak alárendelő volt-feleséggel küszködő férfivel, a keleteurópai tradícióknak megfelelő, erkölcsi kultúrkörben történik, egy bizonyos spirituális erőminőség által uralt, befolyásolt és jellemzett időszakaszban, az egészen biztos, hogy megtörténik még minimum egy millió, hasonló helyzetben levő férfival. Ekkor tehát, az én ügyemen végig haladva, azt teljes metafizikai mélységében átvilágítva, már olyan rendezett tudásra alapozott kauzális információrendszerre tehetek szert, amellyel, szélsőséges - ideális esetben, nem csak ennek az egy millió férfinak tudnék segíteni, de azoknak a nőknek is, akik velük együtt élnek, esetleg második feleségként, vagy élettársként, vagy más jellegű kapcsolatban élnek együtt az ilyen, tehát a nem nála levő gyermekei jóléte miatt a volt feleséggel háborúzni kénytelen férfival, gyermekei negatív állapota miatt szenvedő apával. És természetesen, ha csak áttételesen is, de probléma-feltárásaimmal, amennyiben ezek eljuthatnának a megfelelő személyekhez, segíthetném az ilyen kijátszott apákkal együtt élő gyermekeket, illetve azokat a gyermekeket, akikért e férfiak szélmalomharcot kénytelenek vívni, mivel nekik nem közömbös sem a gyermekeik szenvedése, sem a gyermekeik jövője, és az apai felelősségüket olyan mértékben élik át, mint én, miközben ebben a felelősség-gyakorlásban a társadalmi méretű női korrupció és apa-ellenesség lépten nyomon meggátolja őket.
Hiteltelen tehát az, az asztrológus – és az a spirituális tanító - , aki azt állítja, hogy neki nincs problémája, mert pontosan azt tagadja meg, azt rejti el, ami a hitelességét, vagyis a személyes tudásának az alapköve kellene, hogy legyen. Másfelől hiteltelen az, az asztrológus is, akinek vissza térő módon ugyanaz a feloldatlan alapproblémája, vagy akinek örökké mindenféle megoldatlan problémája van, mert az azt jelenti, hogy a tudása még arra sem jó, hogy legalább a saját alap-karmáját helyesen értelmezze ás megoldja. A legtöbb asztrológus és magát lélekvezetői képességgel és hivatással felruházó misztikus vezető (guru, mester, misztikus tanító, satöbbi) az utóbbi kellemetlen helyzetet úgy oldja fel, hogy nem vállal fel, nem csak, hogy sok személyen kívülinek képzelt gonddal járó gyermekes családot, hanem maximum egy gyermekellenesen „biztosított” partneri („baráti”) kapcsolatot sem. Ez viszont, egyáltalán nem azt jelenti, hogy attól, amiért az általános emberi életfeladatokat nem vállalva és azokat messze elkerülve, hiteles lenne, hiszen ezzel a bölcsnek látszó sors hárítási magatartással, az emberi lét két fundamentális problémáját kerüli meg, amihez hiába gyárt megfelelő magyarázkodást biztosító misztikus elméletet, mert a fundamentális problémák megoldatlanságának és feloldatlanságának a következményei mindenkit előbb – utóbb utol érnek, akárcsak a híres Osho-t, ilyen vagy olyan negatív sorsállapot formájában. És bár az ember végig a jobb sorsában reménykedik, a rosszabb eset az, amikor a feloldatlan személyes, vagy általános emberi karma (családalapítás, gyermekek nemzése – szülése és azok gondozása-nevelése, gyermekgondozási – nevelési gondok közötti helytállás, a család egységben tartása) következményei későn érnek utol, mert, akkor már kevés a javítási és feloldási lehetőség. Hát még a tovább fejlődési lehetőség...
És hiába, hogy a legtöbb személy, aki szeret szellemi – misztikus témákban tájékozódni, megnézve a nagysikerű Titok című, misztikus siker-filmet, annak az alapján egyből úgy képzeli, hogy a szellemi világ működési mechanizmusát ő meg is értette az által, hogy a Vonzás, más nevén: a Rezonancia Egyetemes Törvényének és a Mágia törvényének a létezéséről a szerzők jóvoltából tudomást szerzett. Mert ez a két „titkos” törvény, a tíz Egyetemes törvényből mindössze csak kettő! És ezek mellett például ott van a Polaritás Egyetemes törvénye is, aminek a hatására, találkozhatnak párkapcsolaton és családi – házastársi kötelékeken belül is, olyan személyek, akik a gyakorlatban egymásnak a szöges ellentétei, és rejtett ellenségei, mivel egyazon léteszenciának a szöges ellentéteit testesítik meg! Például: miközben az egyik, az élettapasztalatai folytán meggyőződött arról, hogy az információ-ferdítés és hamisítás, illetve a hamis információ áramoltatás, tehát a hazudozás és a csalás és az azokkal együtt járó titkolózás, lét- és életromboló és megváltás-ellenes (kiegyenlítődés – ellenes) mentalitás, és ezért maximálisan igyekszik azokat elkerülni, ugyanakkor az élettársa valamiért, vagy valakiért (Az őt különböző titkos szövetségekbe bevonzó édesanyjáért pl.) úgy képzeli, hogy azok a kis csalások és kegyes hazugságok, amiket titkon követünk el, úgy, hogy azokkal lehetőleg ne ártsunk senkinek közvetlenül, nem, hogy nem ártalmasak, de egyenesen szükségesek a családi béke fenntartása érdekében. És, ha már benne van az ember az apró csalások labirintusában, a dolgok természete szerint, egyre nagyobb csalásokra kényszerül, vagy látván, hogy a közvetlen büntetés elmarad, egyre nagyobb csalásokat kezd megengedni magának, addig, amíg egy akkora csalást is „rá kényszerül” elkövetni - Persze azt képzelvén, hogy rajta, illetve akaratán és jó szándékán kívüli, úgymond objektív okok miatt... -, amely csalás (pl. házasságon kívüli szerelmi, vagy szexuális vágyaknak való engedés, hűtlenkedés) már nincs ahogy ne hasson rá és a családra vissza, negatívan. Nincs ahogy ez ne derüljön ki, vagy egyszerűen az illető személy nem tud már ezzel a csaló-tudatával tovább együtt élni. És ilyenkor jön a lelki dráma és szenvedés, majd a válás tragikus kényszere, és persze, a válás miatti okok egy részének a másik félre való tisztességtelen áthárítási kísérlete. Tehát olyan „a másik kézen fekvő hibáinak” a hangoztatása, mint amilyen a férfiak esetében az agresszivitás, amivel, főként mostanában, a civilizált nőknek bármikor automatikusan nyert ügyük lehet egy férfival szemben a hatóságok előtt.
Arról nem is beszélve, hogy a Fejlődés Egyetemes Törvénye sem engedi meg az olyan együttlétet és együtt-maradást, amelyben az egyik fél spirituálisan egyre inkább erősíti és tisztítja szellemileg önmagát, miközben a másik nem hajlandó, vagy külső befolyásoltság miatt (Ugyancsak bizalmas édesanya, apa, testvér, vagy rokonok, régi barátok miatt.) nem tud lemondani az önzéséről, és az alantas csalásba, a kegyes hazudozásba és titkolózásba egyre jobban bele ásván magát, egy adott ponton túl, teljesen képtelenné válik a fejlődésre és a tisztulásra.
Szóval, amennyiben mindössze a Vonzás és a Rezonancia törvényét vesszük alapul, és az szerint, a K. G, Jung által is hangoztatott elv szerint próbáljuk az életünket vezetni, miszerint a Titok című filmben is bemutatott Vonzás (Hasonló lényeg hasonlót vonz) törvénye alapján az áldozat mindig beidézi a gyilkosát, és ha ezt készpénznek vesszük, akkor ez alapján, nyílván az áldozatot is el kellene ítélni! Nem? És ha ezt az egy egyetemes törvényt vesszük erkölcsi alapul, akár azonnal le is mondhatunk az igazságszolgáltatás értelméről és az oknyomozó igazságkeresésről és teljesen bele süppedhetünk és el is veszhetünk a teljes erkölcsi relativizmusba. És csakugyan! Mit ad Isten, egyes misztikus Guruk, ezt az elvet vallják és tanítják fő és egyedüli üdvözítő élet-elvként! Hiszen ennek az elvnek az alapján bármilyen jól és meghatón hangzó, misztikus zagyvaságot és fantazmagóriát abszolút igazságként lehet hirdetni, és nekik a zavarosban jól lehet halászni (A misztikus szájtátikat jól meg lehet a pénzüktől fejni). Nagy a valószínűsége tehát annak, hogy a Katolikus egyház (A Pápák!), éppen azét nem akarják feloldani a cölibátus intézményi törvényét, hogy a spirituális vezetőket: a papokat ne lehessen ilyen, a férfiak ellen bármikor bevethető ürügyekkel: agresszió és a személyi elnyomás címen a lelki zsarnokoskodás mindig előhúzható vád-kártyalapjával, a „felvilágosodott” (csaló) feleségek és volt-feleségek által megzsarolni, komprommitálni. És azért van az is bizonyára, hogy az ősi tradíciók szerint, a kiemelkedő spirituális tanítók, illetve a megváltóknak nevezett tanítók, mind nőtlenek voltak (Krisna, Budha, Jézus.).
De mondom, hogy ez az intézményes „pap-mentés” a feleségi hamis vádak elől, nem megoldás, mert metafizikai lehetetlenség az, hogy valaki másokat taníthasson és okíthasson hitelesen, olyan lényegi élet- és létjelenségek felől mint a szexualitás és olyasmiről adjon tanácsot és értelmes magyarázatot, amelyről neki nincs személyes tapasztalata. Például párkapcsolatban való együttélés, vagy gyermeknevelés. „Vak vezet világtalant.”, mondja Jézus, és bizonyára, nem a légből kapta, hanem a saját tapasztalatára is alapozta ezt a világ-axiómát.
Néha, amikor nagyon fáradt vagyok, szórakozásképen meg nézek egy – egy „mesterkurzusi” előadást a Pax Tévé csatornán, és elmosolyodok az előadók ártatlan naivitásán. – Hogy ezek az állítólagos tisztánlátó személyek, mennyi szép és megható, de teljesen realizálhatatlan - Mivelhogy a gyakorlatban ki nem próbált - spirituális eszmét hirdetnek és micsoda megszívlelendő tanácsokat osztogatnak! És most nem beszélek a szélhámos Horvát Zoltánról, aki bizonyára jól meggazdagodott már, ami óta előállt azzal, hogy ő „tuttira” meg tudja mondani a misztikus egójukat a gyermekeikben dagadoztató, kábult szülőknek, hogy azok gyermekei indigó-, kristály-, vagy gyémánt-, vagy mifene gyermekek-e? Hanem az igazán becsületesekről és tisztességre törekvőkről. És még csak nem is arról van szó, hogy azokat a felemelő spirituális eszméknek a nagy részét nem lehetne a mindennapi életben is megélni, amennyiben az ember, csak egyedül élne a világban. De lám, mit kezdenének ezek a ”mesterek” a misztikus szeretet-eszméikkel, és béke- és tolerancia- és „a másik emberben mindig csak a szépet és a jót meglátni” eszméikkel, amikor az a másik, a közömbösségével, vagy az egyszerű ostobaságával, hogy a direkt rosszindulatról ne is beszéljek, veszélyezteti a gyermekeik testi épségét, vagy életét? – Mert amíg csak magamról volt szó, és Emőke meg kísérelte rám kenni az őrült családrombolása okainak a felét, de legalább az egyharmadát, és amíg csak engem sértegetett, azzal, hogy olyan totyakos öregember vagyok, akitől, neki „habtestű” (Júlia Naplója), fiatal nőnek mindenképpen el kellett válni, addig semmi bajom nem volt. De amikor teljes mértékben felfogtam, fel bírtam fogni(!!!) azt, hogy Turulát tíz hónapon át, merő hüllői közömbösségből szenvedtette, és azt kellett látnom, hogy ezt neki, minden, de minden gyermekvédelmi vagy más hatósági személy nagyvonalúan elnézi, azért mert ő nő, és automatikusan őt, „az anyát” kezdik védeni velem – az úgy-e, igazságtalanul vádaskodó férfival! – szemben, ahelyett, hogy a gyermekre akárcsak egy pillantást is vetnének és a sebeit meglátván, azonnal megvédenék tőle, hát oda veszett bennem minden „a másik emberben mindig csak a szépet és a jót meglátni” misztikus elv, és végül, erősen kiabálni kezdtem. És még akkor is kiabáltam, ha teljesen tisztába voltam azzal, hogy mindez azért is történik velem és velünk, mert amit az jelent, hogy a személyi horoszkópomban, a Holdamat hét bolygó támadja a Kosban és a kilences házban, szégyellni való. Illetve, úgy is kiabáltam mély szülői felháborodásomban és végső kétségbe esésemben, hogy tisztában voltam azzal is, hogy a teljesen negatív Holdam azt jelenti, hogy én egy teljesen zavaros anya-ideával jöttem a világra, amit addig elő a gyermekeim édesanyja testesített meg a számomra. És azzal is tisztában voltam, hogy, mivel ez a Hold meredeken szemben áll, az pontosan az ugyancsak teljesen negatívan fényszögelt Marsommal együtt álló Lilithem, ami azt jelenti, hogy mindaddig, amíg ezt a karmikusan zavaros anya-képzetet, illetve a szülő-képzetet magamban teljesen ki nem tisztítom minden dimenzió szintjén, addig bármikor provokálható és kapható vagyok az agresszióra. És azzal is, hogy azért, amiért ugyancsak ez a Holdam, negyed szembenállásban található Skorpió-Napommal és Merkúrommal, valamint az Oroszlán-Ascendensemmel együtt álló Plútómmal, én mély indulatoskodásra és gyűlölködésre, vagyok hajlamos.
Összegezve, mindez azt jelenti, hogy a rezonancia és a polaritás egyetemes törvényei miatt, azért kellett az alant leírt állapotokkal találkoznom, mert a négy gyermeket is elvetélő, parancsnok-dédnagyanyám, és az anyjától látottak alapján a családi hatalmat átvenni megkísérlő, de e törekvésében a nagyapámmal szemben abszolút alulmaradó, majd kapitulálni kényszerülő és végül végbélrákban idejekorán meghaló anyai nagyanyám, és a kétszer elvált aranyeres anyám is, kőkemény férfi-utálatban és magzat- és gyermekellenes, illetve családanyai szerepkör ellenes iszonyban szenvedtek. Nem véletlenül áll tehát az én horoszkópomban – vagyis az asztrológiai sorsképletemben – a Rákban és az elzártságok életkörét megtestesítő XII. horoszkópházban a Sárkányfarkam! Nem véletlenül oly nagy és széleskörű a Skorpiói töltetem, de főként nem véletlenül található a Lilithem a teljesen negatív Marssal együtt a Mérlegben. Hiszen ezek a nők (Mármint az én anyai ági ősanyáim), eleve képteleneknek bizonyultak bármiféle párkapcsolati harmóniára és nem, hogy szerelmi boldogságra, de szexuális gyönyörre is! És persze, hogy ezek a férfi-gyűlölő hölgyek, akiknek a képzeleti tevékenysége által létrehozott spirituális szubsztanciából épül fel az én lelki és szellemi csontozatom, a személyi boldogtalanságuknak a fő okát, mikor a férfiaknak – vagyis a férjeiknek - a számukra „abnormális” természetében, mikor a családjukban látták, semmiképpen sem önmagukban! – Ezért lett tehát, negatív tűzenergiával telített a lelkem és az azt tükröző sorsképletem.

Mészáros Angélával, a csíkszeredai polgármesteri hivatal szociális osztálya aránylag fiatal hivatalnokával, és ebben a minőségében, életem harmadik legnagyobb igazságtalansága kimondójával (Amibe tehát, minden metafizikai tudásom ellenére, még én is, még most, ennyi az Isteni igazságért – a megváltásért - való harccal a hátam mögött is, ténylegesen bele betegedtem!), 2O évvel ezelőtt találkoztam, amikor ő, még 1O éves volt. Tulajdonképpen az édesanyját, Dórát látogattam meg, mivel tudni akartam, hogy mégis, miféle szerzet lehet annak a férje, vagyis Angéláék édesapja, akivel az én első feleségem, Pap Zsuzsanna Magyarországra disszidált 1987 karácsonyán. Akik nem élték meg azokat az időket (a kommunizmus utolsó éveit) vagy kisgyermekek voltak még, azoknak talán furcsa és hihetetlen, hogy akkoriban Romániából Magyarországra disszidálni kellett, amennyiben valaki szabadulni akart a román, nemzeti, szocialista diktatúra körülményei közül. Megjegyzem, erre az elkeseredett lépésre inkább azok ragadtatták magukat, akik valamely politikai okból kifolyólag üldözve voltak, de legalábbis nem kaptak hosszú éveken át útlevelet. Vagy, azok, akik úgy látták, hogy Romániában a diktatúra körülményei között nem valósíthatják meg gazdasági álmaikat. Az első volt-feleségem és az Angéla édesapja esetében viszont, szó nem volt ilyen indokról, a romániai átlag kereseti színvonalhoz képest ők, ha nem is nagyon jól kereső, de a jól kereső réteghez tartoztak mérnökként. (Ők tehát úri módra, megfelelő útlevelekkel és az Angéla édesapjának: Pújúnak, az új kombi Ladájával mentek át a határon, miközben rengeteg fiatal sínylődött a román börtönökben a határon való átszökési kísérlet miatt.) Ők tehát nem politikai okok miatt, hanem azért maradtak kint Magyarországon, mert itthon sehogyan nem tudták gyakorlatilag megoldani és hivatalosítani, még az egyszerű élettársi együttlétüket sem, mivel Zsuzsanna egyetlen szobás garzonban lakott Zalárd nevű fiammal. Pújú viszont az eredeti családjánál, annak ellenére, hogy a felesége, Dóra, mint mindenki, tudott a szerelmi kapcsolatról, de kijelentette, hogy ő (Dóra) semmiképpen nem fog elválni, vagyis nem engedi át a férjét az én első feleségemnek - akivel én, gyakorlatilag csak öt napig éltem együtt egy úgynevezett tisztességből kötött házasságban. Arról, hogy a Pap Zsuzannával való házasságra, amitől szinte megőrültem, miért és milyen körülmények között került sor, illetve az akkori alacsonyrendű lelki és spirituális – erkölcsi állapotomról, majdnem dokumentum-szerű hűséggel írtam a Táltos Bolond c. regényem első kötetében, nem akarom tehát ismételni magam.
Angéláékat tehát, akkor azért kerestem meg, mert egyrészt nagyon kíváncsi voltam arra, hogy milyen felesége – otthona lehet annak a városban jó szakemberként és gondos apaként is ismert férfinak, aki, bocsánattal legyen mondva: ennyire „rá szorult”, egy ilyen nőre, akiről én már az esküvői vacsora előtti, ugyancsak bocsánattal legyen mondva: „szarházi” megnyilvánulásait észlelve, máris sejtettem, majd a távollétemben viselt dolgai után (Akkoriban én egyetemista voltam.) már határozottan tudtam is, hogy miután a közös gyermekünket megszüli, és a szoptatás lejár, el fogok válni? De ez csak úgymond az esztétikai oldala volt a kíváncsiságomnak, mert voltaképpen arról akartam többet megtudni, hogy ezek az úri „szegény erdélyi menekültek” milyen körülmények között laknak Magyarországon, illetve, hogy a Pújú úr, akinek szintén van két gyermeke és akinek a gondját kellene viselnie még a távolból is, mekkora mértékben támogatja mind anyagilag, mind erölcsileg a volt feleségemnek azt az ambíciós törekvését, hogy Zalárd fiamat, akit szintén a regényben részletesen bő részletességgel leírt okok miatt időközben nevelés és gondozás céljából magamhoz vettem, és bírósági per útján, hivatalosan is a gyámságom alá vettem, „minden áron” kivitesse az apjával (Vagyis a gyermek nagyapjával), Magyarországra?
Kiderült, hogy Zsuzsanna annyira a befolyása alá kerítette ezt, a városban általában jellemes és szimpatikus embernek ismert Pújút, hogy annak már a szülei is kétségbe estek, és aki majdhogynem Zsuzsannának a rabszolgájává változott. Ezek voltak tehát az Angélával való - aki akkor tehát még kisgyermek volt – első találkozásom fizikai, lelki és erkölcsi körülményei. Másodszor már Zalárd fiammal látogattuk meg, akivel ők később több rendben is találkoztak és több időszakra is együtt laktak, amikor is, az édesapjuk által épített csínos kis házikóban vakációztak a Mészáros-gyermekek, az én időközben elrabolt és Magyarországra átcsempészett (voltaképpen mellőlem elhurcolt), fiammal. - Aki viszont, valamiképpen már „szabályos” és hivatalos lakója volt akkoriban Magyarországnak. Teljesen hiába indítottam ugyanis meg itthon a gyermek visszaszerzésének a perét, mert éppen az ugyanazon Csíkszeredai szociális hivataltól érkezett egy gyámsági átírás, illetve ajánlás, melyik a gyermek újra elhelyezését az anyához javasolja, azt állítván, hogy a csíki gyámügyeseknek tök biztos tudomása van arról, hogy a gyermek ottani lakáskörülményei sokkal jobbak mint az én itthoni első osztályú két szobás lakásom. – Ez, a hivatalos okirat tehát, merő hazugság volt, mivel akkoriban - Tehát közvetlenül a Zalárd fiunk kihurcolása után -, ők még sokáig az erdélyi „menekülteknek” járó egy szobás állami garzon-lakásban laktak, miközben én az éppen megvásárolt, első osztályú, két szobás lakásomban!
Amint fent írtam, amikor később, a Győr erősen külsőnek mondható, bizonyára hajdani kaszálókból telkesített kertvárosában, gondolom, szintén szegény erdélyi menekültekként kapott kis telkükön a csinos házikójuk felépült, a Pújú gyermekei is kimehettek az apjukhoz vakációzni. Ezekben a nyaralásokban viszont, feltehetőleg nagy köszönetük és örömük nem volt a gyermekeknek, ugyanis azzal a hírrel jöttek vissza, hogy az első feleségem, aki mellesleg mind arcban és alkatban, de főként hazudozási képességben, nagyon hasonlít a másodikra (Többek között a Holdtól is támadt Lilithem a Mérlegben, és teljesen negatív Vénuszom a IV. ház csúcsán!), a mostohaanyaság minden fortélyát és eszközét „végig zongorázta”, a neki és fiának házat építő élettársa gyermekein. Joggal gondolhattam tehát mindezek alapján, hogy ha egyáltalán létezhet valamiféle „csapatfelállás” közöttünk, akkor ennek a ház felépítése után, szívinfarktusban, messze idejekorán elhalt szerencsétlen erdélyi férfinek a volt feleségével és a gyermekeivel, inkább egy csapatba illünk. Hiszen, mindannyian az első feleségem felelőtlenkedésének és aljas ármánykodásának voltunk a szenvedő felei, sőt: áldozatai. És aztán tényleg: semmi esetre sem lehettünk akkoriban mi „ellenfelek”. Ennek ellenére, az időközben kőkemény felnőtté vált Angéla nevezetű, hivatalnok - hölgy ezt állította a Csíkszeredai Polgármesteri hivatal Szociális osztályának a külső irodájában a szabályos veszekedéssé fajult vitánk alkalmával. Ezt ugyanis, annak érdekében vágta ki Angéla mint az adú-ászt (Mármint, hogy annak idején mi állítólag mi ketten ellenfelek lettünk volna!), nagy erkölcsi fölénnyel és csaknem feddőleg nézve rám lesújtó szemekkel - Akárcsak az én szegény tyúkeszű anyácskám, amikor a lelkiismert-furdalás keltés fegyveréhez nyúl a győzelem érdekében és reményében -, hogy volt nekem még egy, a mostani – náluk kikötött... - gyermek-elhelyezési „erkölcstelenkedésemhez” hasonló „piszkos ügyem”, amiről ő nagyon is jól informált, lévén, hogy annak idején „az ellenfél” táborába tartozott. (Sicc!) – És Angélának ezt a hivatalos pálfordulását, Kozma Emőke, a hivatalba való „tényfeltáró” látogatása alkalmával eljátszott „ártatlan szenvedő alany” és „a zsarnok-férfi áldozata” szerepének a méltán apa-gyűlölő Angélát megható és meggyőző előadásával tudta elérni. - Akárcsak a Zalárd fiam nagyszülei annak idején. (Lásd a regény ide vonatkozó leírását.)
Az Angélával való találkozásnak és konfliktusnak, illetve a konfliktust kiváltó igazságtalan állításának, csak azt az asztrológiai hátterét, illetve az ügynek azt az analogikus kapcsolatrendszerét tudom leírni egyelőre, ami az általa felvetett két ügy közötti asztrológiai megfelelésekből adódik. Zalárdnak a Skorpió gyakorlati megvalósulási erőterében: a VIII. házában áll az Ikrek napja, Turulának viszont az V. Házban az Ikrek Lilithje. De ugyanakkor a Skorpióban áll a Sárkányfarka. Magam Skorpió szülött vagyok, négy bolygóval pakolt Skorpió-napjeggyel az Otthon és család-házában, és az Ikrek gyakorlati erőterében: a III. házban áll a negatív Marssal súlyosbított Lilithem. Világos tehát, hogy miért éppen a Turuláért való apai harcom (Szaturnusz a Skorpióban és az otthon és család-házában) során tért vissza a 25 évvel korábbi sorsmotívum, ugyanolyan abszurd-igazságtalanul, hogy ez úttal, a spirituális – asztrológiai ismereteim birtokában és nagyobb apai felelősségérzet által alátámasztott bátorsággal, az egyetemes törvényekben bízva, úgymond, az utolsó leheletemig harcoljak azért, hogy a gyermekem a régi otthonába haza juthasson.
Íme a történet hivatalos indulásának a jelen tan-történetünkre vonatkozó fontos adatokat is tartalmazó, hivatalos dokumentuma és a számomra rémséges konfliktus leírása, majd a részletes metafizikai értelmezés:

„Csíkszeredai Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Személyesen Antal Attila Alpolgármester Úrnak.
(Simon Zita Szociális Osztályi főnökasszony figyelmébe)

P A NA SZ ,

Tisztelt Alpolgármester Úr!

Alulírott, KOZMA SZILÁRD, Csíkszeredai lakos (Kossuth Lajos utca 12-A, 5. sz. Lakás), szépíró és asztrológus, azzal a panasszal fordulok önhöz személyesen, hogy a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályának a dolgozói, az ön számára általam már személyes meghallgatáson is szóvá tett és írásos beadványaimban többszörösen is leírt, velem szembeni, illetve a volt feleségem felelőtlen családelhagyása után hátrányosan zavaros helyzetbe került kiskorú gyermekeimmel szembeni, több rend béli felelőtlen és egyoldalúan apa- és férfi ellenes, diszkriminatív magatartásból eredő, ellenséges ügykezelésének egy újabb ékes bizonyítékát szolgáltatták, 2O1O július 21-én délelőtt. Ekkor ugyanis, ezek a szociális hivatalnokok, MINDEN ELŐZETES hivatalos, vagy személyes ÉRTESÍTÉS ÉS BEJELENTKEZÉS NÉLKÜL(!), megjelentek a lakásomon, azzal, hogy helyszíni vizsgálatot, illetve, hivatalosan: KÖRNYEZETTANULMÁNYT jöttek készíteni. És ezt, az általam többszörösen kért, a volt feleségem ellen, vagyis Kozma Emőke ellen indított gyermek-elhelyezési per bírósági anyagához, amit most a Csíkszeredai Bíróság igényelt önöktől.
Egyértelműen feltűnő az is, hogy erről a hivatalos látogatásról engem annak ellenére sem értesítettek, hogy ebben az ügyben többszörösen is be jártam a hivatalba (Személyesen az alpolgármester úrhoz is!), és minden telefonszámom le volt írva és be volt jegyezve a hivatalnál többszörösen is, és ugyanakkor, erre, ti., hogy külön kérem azt, hogy előzetesen értesítsenek, mivel a nyár folyamán több alkalommal is nyaralni viszem a gyermekeket, („DIREKT”!) többszörösen is, megkértem személyesen, külön ebből a célból is bejárván a hivatalba!
De nem volt elég, hogy értesítés és bejelentkezés nélkül jöttek, figyelem: KÖRNYEZETTANULMÁNYT végezni, hanem lévén, hogy én éppen nem tartózkodtam a lakásban, hanem csak az élettársam (Jóo Violetta), és a pernek az alanyát is képező Kozma Turula lányunk mellett a nagyobbik hozzám ítélt Medárda nevű kislányunk, akivel és akikkel nagyon is célszerű lett volna éppen, hogy elbeszélgessenek, nem mentek be a lakásba, hanem megálltak a folyósón és onnan kandikáltak be a gyermekek szobájába, annak ellenére, hogy az élettársam (Legalább is az ő elmondása szerint.) meg kérte őket, hogy mennyenek be a szobába és addig ő - Akivel én beszéltem telefonon, mivel rögtön azt követően, hogy ők a kaputelefonon a lakásba felcsengettek, engem felhívott, és akit akkor erre megkértem – engem telefonon vissza hív, abból a célból, hogy ők, mármint az önök munkatársai, beszélgethessenek velem!

A Polgármesteri hivatal szociális otthonának a dolgozói viszont, nem tudni miért, azt, hogy velem beszéljenek telefonon ELHÁRÍTOTTÁK – Pedig én arra akartam éppen megkérni őket, hogy legyenek türelemmel egy negyed óráig, amíg az autómmal a nyaralóhelyünkről haza érek és addig beszélgessenek el nyugodtan a gyermekekkel! – és mindössze egy román nyelvű hivatali nyomtatványos felszólítást hagyva hátra, hogy a következő napok valamelyikén, mennyek be a hivatalba, és ezzel elviharzottak.
Ez volt tehát annak a hivatalnak a felelősségteljes és állítólag szakszerű KÖRNYEZETTANULMÁNYA, amely hivatal két évvel ezelőtt, a Csíkszeredai Bíróság kérésére végzett „szaktanulmánya” (sic!) következtében, mind a négy közös gyermekünket a család hűtlen elhagyásában vétkes, és így felelőtlenül a családot felbontó anyának, vagyis Kozma Emőkének gyámsága alá ajánlották! És mindezt annak ellenére, hogy éppen a gyermekek elosztása miatt (És korántsem az önállósodási törekvései miatt, amiért Simon Zita Szociális hivatali főnők-asszony nem győzte előttem a családbontó Kozma Emőke „hősiességét” magasztalni!), hirtelen munkába állt, volt-feleségem, írd és mond, REGGELTŐL ESTIG DOLGOZOTT akkoriban egy, az életerejét teljesen kiszipolyozó közjegyzői hivatalban (Hat hónap múlva éppen a folyamatos betegeskedés miatt kellett a hivatalt ott hagynia és ezzel ezt a Simon Zita hivatali főnökasszony által akkor hősiesnek nevezett – Előttem csaknem felmagasztalt! -, anyagi önállósodási törekvését, abba hagynia!), miközben az én szellemi magánvállalkozásom megengedi azt, hogy reggeltől estig otthon legyek, tehát, hogy a gyermekekre személyesen felügyeljek, azokat felelősségteljes szülőként gondozzam őket (Amiként azt tettem is, minden ismerős személy és pedagógus (tanító, tanár) által dicsért módon, azzal a két nagyobb gyermekünkkel, akit a Bíróság az én gyámságom alá ítélt végül!).
Másnap, 2O1O július 22-én, bementem a Polgármesteri hivatalba, és Vas (Incze?) Zsuzsanna hivatalnok asszonytól, aki azt állította, hogy ez, tehát az előző napi hirtelen és bántóan rövid és felületes (És ezért felelőtlen!) látogatás volt az ők hivatalos környezettanulmánya, és, hogy nekik nincs idejük újból kiszállni, alig tudtam kicsikarni azt az ígéretet, hogy majd megbeszéli Simon Zita főnökasszonnyal, hogy még egyszer jöjjenek ki, de ezúttal értesítsenek is előzetesen!
Erre, az igazi és tényleges KÖRNYEZETTANULMÁNYRA azért van feltétlenül és elengedhetetlenül szükség, mert időközben NÁLUNK VÁLTOZTAK A LAKHATÁSI KÖRÜLMÉNYEK(!), ugyanis az én édesanyám, a 87 éves Szalfetter Jolán, akinek közvetlenül az én lakásom alatt van az ugyancsak két szobás I. osztályú lakása, már a tavaly is, amikor a volt feleségem vissza költőzött a családhoz, FELAJÁNLOTTA, HOGY AZ Ő LAKÁSÁBAN IS LAKHASSUNK, tehát, hogy azt is használjuk és így már ő is, Kozma Emőke 9 hónapon át itt, ebben az édesanyám lakásában aludt annak érdekében, hogy jól kipihenhesse magát és legyen ereje az anyai teendőinek a elvégzésére, és ne legyen fáradt napközben. És én éppen ezt szerettem volna, ha az önök hivatalnokai, ezt a közvetlenül az én lakásom alatt levő (Kossuth Lajos 12-a 2. sz.) lakást is megtekintik és jegyzőkönyvbe veszik annak az alkalmasságát, illetve, ha elbeszélgetnek az édesanyámmal is, és ezen, jó lakhatási körülményekre vonatkozó gyakorlati tényeket is figyelembe veszik. Vagyis azt, hogy amennyiben a bíróság úgy találja, hogy a most hat éves Kozma Turula, mind a jelenben, mind a jövőben (Tekintettel az iskoláztatására is!) jobb anyagi körülményekben, biztonságosabb otthonban és jobb gondozásban részesül az édesapjától, mint amilyenben részesült és részesülhet az édesanya részéről, nem fogunk olyan zsúfoltan élni, MINT AMILYEN ZSÚFOLTAN ÉLTEK VOLNA Kozma Emőke a négy gyermekkel, és a nagymamájával Filtermeiszter Teréziával, az utóbbinak a 3 szobás lakásában. Nálunk ugyanis, összesen 2 nagy szoba van két kisebb szobával, miközben Filtermeiszter Teréziánál, csupán egy nagy szoba és két, a mi kisszobáinknál sokkal kisebb szoba!
Kérem szépen azt is figyelembe venni, a román Család Törvénykönyv által előtérbe helyezett, a gyermek érdekének a fundamentális princípiuma” szellemében azt, hogy Kozma Emőke, a bírósági beadványaiban, nem tudni, milyen megfontolások (Újabb szélhámos fondorkodások!) alapján, az édesanyjának a Csíkszentgyörgyi kisházát nevezi meg stabil és hivatalos otthonául, ahol és amelyben MINDÖSSZE egyetlen szoba és egy konyhaként és ugyanakkor ebédlőként is működő nappali helyiség áll a jelenben három felnőtt személy és három kiskorú gyermek (Két lány és egy fiú!) rendelkezésére. És azt is, kérem figyelembe venni „ A gyermek érdekének a fundamentális princípiuma” szellemében, hogy Kozma Emőke egyáltalán nem járatta a 2OO9 – 2O1O iskolai évben a még csak 6 éves Kozma Turulát Csíkszeredában óvodába, aki ezért egyáltalán nincs felkészülve arra, hogy iskolába járhasson, de ennek ellenére, a Bírósági beadványa szerint, 2O1O szeptember 15-től be akarja íratni – Ismét nem tudni, hogy miért? - a Csikszentgyörgyi Gál Sándor általános iskolájának az I. osztályába!

Nagyon kérem tehát a Tisztelt Alpolgármester urat, hogy lépjen közbe a Szociális Osztály főnöknőjénél, annak érdekében, hogy az irántam tanúsított (Ugyancsak nem tudni, hogy miért?) egyértelmű antipátiáját tegye félre, mert az irántam (Mint férfi, vagy mint apa iránt?) táplált antipátiájának a gyermekeim esnek áldozatul, és ők szenvednek ártatlanul, mint a szegény Kozma Turula is, akit az édesanyja csokoládéval etetett kilenc hónapon át, többszörösen is, mindannak ellenére, hogy a háziorvosunk, dr. Bokor Márton gyermekorvos, világosan meg mondta ezelőtt két évvel, hogy nem szabad neki csokoládét adni(!), aminek a következtében, a gyermeknek a bőre egész évben csalánkiütésekkel, illetve AZ ÉDESANYA ÁLTAL KÖVETKEZETESEN KEZELETLENÜL HAGYOTT kiütések elvakarása következtében keletkezett, befertőződött és vérző sebekkel volt tele!
Reménykedve az alpolgármester úr közbenjárásában és a tavalyelőtti abszurd és irracionális döntését (A volt feleségemhez ítélt gyermekek esetében határozottan negatív, és a hozzám ítélt eredmények gyermekek iskolai szereplése szerinti pozitív következmények tárgyi valósága által is bizonyított!) az én vasárnapi apaságomnak az elégségességével indokoló hivatali vezetőnőnek az irántam tanúsított fiatalkori mélységes antipátiájának a bölcs félre-tételével hozott józan, és a tárgyi valóságnak megfelelő tárgyilagos döntéshozatalában, maradok

tisztelettel: Kozma Szilárd Csíkszereda, 2O1O, július 23.”
.............................................................................................................................

Ma, 2O1O VII. 23-én, miután ugyanaz a vérlázító igazságtalanságot kellett elszenvednem Angélától, mint amikor román katona koromban a „bajtársaim” (haton!) jól megvertek csak azért mert az egyiküket a falnak taszítottam amiért le bozgorozott, majd amikor a szolgálatos tisztnek az esetet jelentetem, az sötétzárkába záratott, a fent említett családi örnyezettanulmány szakszerű elvégeztetésének az ügyében, a hivatali labirintusokat járva, több, a csíkszeredai szociális hivatalnak a működési elvéről szóló információhoz is jutottam. Először a második működési-példát írom le, mivel az szorosabban kötődik az előbbi beadványhoz, de azelőtt még ki kell térnem arra is, hogy nem útszéli – skorpiói...- bosszú vágyból, de nem is hatáskeltés céljából, használok majd a tanulmány írása során un. pallérozatlan, és ezért abszolút félre érthetetlen népi szavakat és kifejezéseket egy-egy bizonyos lelki jelenség jellemzésére, hanem azért mert a legjobb számítások szerint is, már csak 25 – 3O év van hátra az életemből és olyan területeket tárván fel, amelyeket a metafizikus gondolkozó elődeim nem csak, hogy figyelmen kívül hagytak, de még csak meg sem piszkáltak, hát nincs kedvem szalonképesebb tudományos kifejezéseket keresgélni, amikor a köznapi magyar kifejezéseink annyira pontosak és találók! És egyébként is, amint Havas Béla mondja, a szalonképe tudományos igénnyel és ennek megfelelő személytelenséggel (objektivitással!) megírt művek csillognak – villognak a logikától, de a szerzők lelkét ne bolygassuk, mert akkor elsüllyednének azok korrupt magánélete ingoványos labirintusában.

Nos, a csíkszeredai gyermekvédelmi hivatal egyik irodájában egy ismerőst találva, megtudtam, hogy a Csíkszeredai Polgármesteri hivatal Szociális osztályának a Simon Zita nevű vénkisasszony hivatalfőnöke, aki a válóperünk alkalmával, minden racionális indoklás nélkül, sőt: a gyakorlati racionalitással szöges ellentétben, mind a négy gyermekünket az anyjukhoz való ítélésre ajánlotta a bíróságnak, tehát megtudtam, hogy Simon Zita pszichológus, egy olyan, börtön fenekére való, sötét lelkű perverz nő, aki, miután feladta az üzempszichológusi pályáját és vállára vette a városnak a szociálisan hátrányba került lakói ügyének az intézését - a hivatalfőnöki ideje alatt tehát - , több száz, sőt: több ezer gyermeknek lett az áttételes kínzója és megnyomorítója. Úgy, ahogy megnyomorította volna a mi lányainkat is az által, hogy mind a négyet az Emő gyámsága alá ajánlotta, amennyiben Emő nem látja be időközben, hogy ez a fajta „rendezés” mekkora felelőtlenség, sőt: egyenesen gonoszság lenne a gyermekekkel szemben! Ezért, léteznek a városban a miénknél sokkal tragikusabb, ténylegesen hajmeresztő és kétségbeejtő esetek is! Ő pszichológus asszonysága ugyanis, szégyentelen leplezetlenséggel, abban leli a titkolt, de legintenzívebb örömét, hogy férfiakat megalázhat. Ez azt is jelenti, hogy akkor élvez (titokban és lelkileg), ha férfiaknak (különösen az apáknak) intenzív lelki fájdalmat okozhat úgy, hogy megrövidíti őket a szülői jogaikban és ez által megalázhatja! Mint ahogyan a Heródes lánya, Salome is, attól élvez a bibliai történetben, hogy láthatja a Keresztelő Szent János fejét egy tálcán levágva. (Érdekes, hogy a pszichológiai egyetemeken feldolgozzák ugyan az ókori mitológiai tradíciónak a pszichikai jelentését, majd azt kell látnunk, hogy éppen maguk a pszichológusok követik el ezeket a perverzitásokat. Sajnos, ezekről a közismerté váló pszichológusi visszaélésekről szóló regényes, vagy filmes beszámolók, jobbára csak a férfi pszichológusok által elkövetett szexuális visszaélésekről szólnak. – Hát hogyne: ezek a nyálcsorgatóbb esetek, ezekkel számolhatnak nagyobb kasszasikerekre, mind a befektetők, mind a rendezők és színészek!)
A jóképű aggszűz hivatalfőnöknő tehát, ennek a perverz orgazmus- elérési szükségének köszönhetően, a hosszú hivatali ideje alatt, soha, de soha nem döntött még egyetlen férfi javára sem nővel szemben, lehetett a nő akár többszörösen visszaeső bűnöző is. És figyelem: EGYETLEN OLYAN AJÁNLÁST SEM TETT, AZ ENYÉMHEZ HASONLÓ ÜGYEKBEN, illetve a miénknél szélsőségesebb, vagyis sokkal tragikusabb ügyekben sem (Ahol tehát a nő-anya, még felelőtlenebb és még aljasabb volt és még SOKKAL bűnösebben viselkedett a gyermekekkel és a férj- apával szemben Emőnél.) A LEGALÁBB 2O ÉVE TARTÓ HIVATALFŐNÖKI IDEJE ALATT, amelyben, ő illetve a munkakollektíva - amelynek a nevében a férfiellenes perverz disznóságait elköveti - AZ APA GYÁMSÁGA ALÁ RENDELTE VOLNA AZ ILLETŐ GYERMEKEKET!
De ez a legkevesebb, mert ezzel az információval egyelőre csak nekem kell egyelőre eldobnom egy olyan méltányos hivatali elbírálásban való jogos reményemet, amiről azt képzeltem eddig, hogy reális és törvényes alapokon áll. EZT az igazság és a gyermek érdeke szerinti döntést tehát az egyetemes törvényekre kell bíznom egyelőre, mert itt én tehetetlen vagyok. Ez viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy teljesen lemondtam a Turikának az érte aggódónak egyáltalán nem mondható anyai, de főként nagyanyai körmök közül való kiszabadításáról, hiszen nekem teljes az Isteni igazságba és az egyetemes törvények érvényesülési mechanikájába vetett hitem. Hanem csak annyit jelent, hogy - akárcsak a tavalyelőtt -, ennek az igazságnak a hivatalos törvényesítése egyelőre nem ezen a hivatali szinten fog elkezdődni. - Már csak azt sajnálom, hogy a tavalyelőtt, amikor Zita közölte velem a gaztettét, kétségbeesésemben elsírtam magam előtte, azzal a sikoly szerű fájdalmas jajkiáltásommal, hogy „Drága kislányaim, mi lesz veletek?”. Amint egészen biztos forrásból ezt meg tudtam ugyanis, ő pszichológusságának éppen az ilyen élményektől van lelki orgazmusa, ezeket a jeleneteket, ő szépen és hideg aggyal kitervezi magának és ha megvalósulnak, a szíve titkos zugában diadalmasan őrzi. - Hát szépen besétáltam a perverz ember csapdájába!
De mondom, a mi esetünknél sokkal kacifántosabbakról szereztem tudomást:
1) Történt, hogy egy Csíki családban meghalt a fiatal édesanya. Erre fel és ettől kezdve, ez a férfigyűlölő bestia, nem volt hajlandó másként nevezni a gyermekeket, mint árvákat, holott a gyermekek édesapja élt! És csakugyan: árva státuszba is helyezte a gyermekeket és képes volt heteken és hónapokon keresztül, körbe telefonálni az egész rokonságot, annak érdekében, hogy a gyermekeket helyezze valamelyik rokon gyámsága alá, tehát, hogy adja a gyermekeket valamelyik családi struktúrában élő rokonnak örökbe (Meg próbálta azokat győzni...), mondván, hogy a gyermekek semmiképpen nem maradhatnak az édesapjuk gondozásában! Sőt, ezt kérem megfigyelni: amikor a rokonok elutasították és kikérték maguknak ezt a perverz hivatali disznóságot (Végül is: a törvénytelen hivatali visszaélést!) ez a perverz gazember, az árvaházba akarta beutalni a gyermekeket minden áron, az édesapjuk mellől!!!
Több ilyen story is kering a "Néptanácsi szűz-kurváról", de ez most egyelőre elég emésztőnek, illetve annak, megértéséhez, hogy az anyja által "Neked rám kell hallgatnod, Emőke" nevű feleségem, akit az egyik szociális hivatalnok (Zita Kisasszony katonája!) így védelmezett velem szemben, hogy: "Bezzeg, addig, amíg a felesége volt és a gyermekeket megcsinálta neki, jó volt, most meg, hogy elváltak, kígyót - békát rá hord", milyen jó stratégiát választott amikor a „gonosz férje által ártatlanul bántott kicsi asszonyka” szerepét kivágta az amúgy is, ultra-feminista elvek szerint működtetett hivatalban. A Szociális iroda légkörében látható volt, amint a napokban újból előadta a tavalyelőtti rablómeséit, annak ellenére, hogy időközben velem élt még együtt idilli tíz hónapon át és senki nem hallotta panaszkodni, hogy durván bántam volna vele. A gyermekláthatás törvényes rendezése érdekében indított perem beadványaiban is, anuka ártatlan kiszlánának nevezi magát, hivatalos lakhelyéül pedig amannak a csíkszentgyörgyi házikóját tünteti fel.
Azért is viselkednek úgy velem szemben a Zita hivatalnokai, mint egy bűnözővel, mert jól tudják, hogy úgy is mindegy, minden Csíki hivatalban a „meg kell védeni a szegény anyákat a brutális férjeiktől című muzsikát táncolják a főnökök, bírák és hivatalnokok!

De volt még annál nagyobb haditette is a férfigyűlölete miatt örökre pártában maradt Simon Zita főnökasszonynak, mint hogy egy elhunyt asszony gyermekeit következetesen és csökönyösen árváknak nevezte, annak ellenére, hogy az apjuk egészségben élt és gondozta azokat, és, amikor azt tapasztalta, hogy az anya rokonsága nem akarja a gyermekeket magához venni, akkor meg erőszakkal árvaházba akarta szerencsétleneket nyomni, mindaddig, amíg az erőszakosan árvásított gyermekeknek az édesapja megelégelte a mélységesen perverz férfi- gyűlöletben gyökerező aljas "hatalmi" visszaéléseket, és rá nem borította a főnökasszonyi asztalát.
Történt ugyanis, hogy a nem tudni mitől, férfi- és apagyűlölővé vált asszonyságunkat beosztották Csíktaplocára (Oda valósi a szépséges vénkisasszony!) országos képviselő választási felügyelőnek, vagy mifenének. Hát nem megutáltatta a Taplocai székelyekkel az ily módon, és neki hála, diktatórikus-feminista színezetet kapott demokráciát? Fogta magát a szűz asszonyság és a hirtelenül öntudatossá vált és ezért a teremben felgyülemlett szavazó székely férfiakat a teremben levő nők háta mögé parancsolta, az érkezési sorrendiségtől függetlenül, mondván, hogy a fegyelmet és az íratlan előírásokat itt be kell tartani. Ez viszont csak egy szomorúan vicces, de igaz történet, ami csakis a rettenetes tűrő képességgel rendelkező és tisztelettudó – vagyis a nő- és anyatisztelő (Szűzmária-Imádó!) székely férfiakkal lehet még mostanában is elkövetni. Próbálta volna meg Budapesten, vagy akárcsak Nagyváradon is! Kapott volna őszüzessége mindjárt az első kísérletére tanácsokat arra vonatkozóan, hogy hova dugja fel az íratlan diszkriminációs szabályait! És nem is biztos, hogy csak a férfiak részéről...
A másik gyönyörű Zita-sztory (Sajnálom, hogy a helyezet jellemzése érdekében, meg kell szegnem a Logos szabályzatát, miszerint trágár szavak használata tilos, de becsület szavamra, hogy a városban csak "A néptanácsi szűzkurva"-ként emlegetik!), hogy ezúttal az apuka halt ki az egy gyermekes fiatal családból, és az anyukának viszont, a világcsavargás és a "pasifogás", még erősebb gondja volt, akárcsak Kozma Emőkének (Lásd az Emőke ide vonatkozó pszichológiai gondjairól, illetve férfiakkal szembeni komplexusairól szóló, személyes vallomását és sors-ellenes kirohanását a Zita egész hivatali serege által keményen pártfogolt asztrológus nőnek, a Logosz, Mester, vagy szélhámos c. rovatában!), és ezért a legutolsó gond volt számára az egy szem gyermekének gondozása, akit napokra magára hagyott a lakásban, mígnem a meghalt apa szülei megelégelték a – többszörösen megismétlődött - felelőtlenkedést és magukhoz vették a gyermeket. Ezzel még nem lett volna gond, de lévén, hogy itt egy "drága édesanyáról" és nem "idióta és gonosz apáról" lévén szó, Zita asszony éveken át makacsul (gonoszul!) ellenállt a gyermeket gondozó és korrekt módon óvodába járató nagyszülők azon törvényes úton elérendő céljának, hogy a gyermek felett valamiféle megosztott gyámsági jogot megszerezzenek, annak érdekében, hogy ne egye őket a frász, amiért az "édesanya", aki időnként megjelent a pasi-fogási tapasztalatszerzések körútjairól, az ne vehesse ki "szabadon" és ne vihesse el az óvodából, a nagyszülők értesítése nélkül, napokra önmagát szórakoztatni a gyermeket. - Mondják, ez volt a Csíkszereda újkori (1989 decembere utáni!) történetének az egyetlen olyan esete, amikor a Zita amazon irracionálisan konok ajánlása és végig- makacs ellenkezése - ellenállása ellenére, olyan bírósági döntés született, amely ellentmondott az ő ultra feminista törekvéseinek. És persze, ez is csak azért történhetett így, mert az egyik nagyszülő nőnemű volt!

És, a legérdekesebb az egészben, az, hogy a húsz - huszonkét, vagy három éven át, ami óta ez a magasan magasztos és humánus szociális érzékenységgel rendelkező Zita kisasszony a Szociális Hivatal vezetését átvette, több kísérlet is történt az egymást váltogató polgármesterek részéről (Akiknek szintén a könyökén folyt ki már a Zita miatti panasz-áradat!) a leváltása, illetve más osztályvezető főnökkel való helyettesítésére. De mindegyik kudarccal végződött, mivel Zita, az polgármesteri hivatal egyetlen hivatali régiséggel is rendelkező pszichológusa lévén (És valljuk be: a tudós asszony nem is egy könnyű és könnyen átlátható segély-elosztási rendszert, és persze, kimondottan általa kiépített szociális-hálót vezetett!), az osztályról teljesen soha nem lehetett eltávolítani. Ezért, soha nem volt nehéz ügy számára az, hogy, amint egy más személyt helyeztek fölébe főnöknek, azonnal belefogjon annak a szakmai ellehetetlenítésébe és pszichológiai kicsinálásába, morális tönkretételébe. Mondják, akkora rutinra tett szert már ebben az időnként ismétlődő háttérháborúban, hogy a legutóbbi trón-követelőnek az idegi kikészítéséhez és hivatali-süllyesztőbe (papírdarálóba) küldéséhez, már csak hat hónapra volt szüksége.

Tisztában vagyok azzal, hogy a fenti "naplóbejegyzéseimnek" a látszólagos nő-ellenes hangvételével, és különösképpen a fent szereplőkre vonatkozó, néhol igen-erős és az ugyancsak elfogultan igazságtalannak tetsző jelzőivel erős ellenérzéseket váltok ki a nő nemű olvasókban. Tudom, hogy ilyen kifejezéseket nem csak általában, hanem az esetek messze menő többségében, kimondottan csak férfiakra illik (szokás...) használni, egyáltalán nem tettem és teszem magam szimpatikusabbá még a Logos olvasói előtt sem - aminek a nagy többsége ugyancsak nő nemű. Nem, hogy a csíki hivataltól, ahova le fogom tenni ezt az írást kinyomtatva, bármiféle pozitív reakciót, normális ügyintézést is reméljek! De éppen, hogy azért is írom teljes nyíltsággal és őszinteséggel mindezt, hogy ne engedjem meg magamnak tovább egy percig sem annak a reményét, hogy ezektől a férfi- és apabánatot szomjazó némber által vezetett személyektől, még valaha is, valamiféle objektív, a gyakorlati valóságnak egy kicsit is megfelelő ajánlást reméljek. Azzal, a tudattal tehát, hogy hozzuk is eljuttatom a jelen eszmefuttatásomat, szellemileg sokkal szabadabbnak és erkölcsileg sokkal tisztábbnak érzem magam. Azoknak az esetlegesen megrémült olvasóknak viszont, akik nem ismernek engem élet-közelből, és akik úgy képzelik, hogy vagy a férfi mivoltomból eredő egyoldalúan elfogult igazságérzetem és a gyermekeim szenvedése miatti elkeseredésem miatt ragadtattam el magam, illetve, azok, akik élnek azzal a gyanújukkal, hogy bármennyire is lennék asztrológus és metafizikus, mégiscsak kell lennie bennem némi, bizonyára nagyon mélyen rejtett nő-gyűlöletnek, most is csak azt tudom felhozni, már csak a felszíni logika szellemében is, hogy ez nem igaz, mivel:
1. Engem soha nem érdekelt a születendő gyermekeimnek a neme (Azok a gyermekek, akikre a jelenben az apai felelősségtudatom és érzetem irányul, mind kislányok.). Medárdánál és Etelkánál ezért ezt nem is tudtuk.
2. Amikor a két kisebbnek az orvos megmondta a nemét anélkül, hogy ezt én kértem volna, egyáltalán nem törtem le amiért, nem azt hallottam, hogy "legalább" a harmadik, de aztán már a negyedik sem lett "mégiscsak" fiú!
3. Azóta sem kísértett meg soha, még csak enyhe vágy, vagy sugallat szerűen is a vágy, vagy gondolat, hogy "milyen kár, HOGY "bármelyik drága kislányomnak is, nem hím a neme.
4. Valósággal megdöbbentett az egyik idősebb (női) ismerősöm a piacon, amikor megtudván azt, hogy Réka is kislány, mintegy vigasztalódva mondta zöldségvásárlás közben, hogy "Az sem akkora nagy baj..." (- Ki mondta, hogy baj lenne? Ki az Istencsudájának néznek engem ezek? Hát ennyire nem ismernek?)
5. Amint a fentiekben leírtam, az első, és éppen az ő megfoganása miatt vállalt, ostoba polgár-erkölcsi becsületesség-érzésből vállalt házasságomból (Voltaképpen a házasságkötés előttröl...) származott egy fiam, akivel éppen olyan odaadóan - Mindig az ő szellemi-lelki és fizikai fejlődését tekintve elsődlegesnek! - foglalkoztam mint a jelenben a lányaimmal. Nos, ez nagyon nagy csalódást okozott az által, hogy a könnyebb utat választva, lehazudta saját maga előtt a kettőnk igazi kapcsolatáról szóló emlékeit, és az anyja, de főként a folyóvízként hazudozó nagyapjának (Lásd a Bolond-regényemben a személy-hű ábrázolását!) az én gonoszságomról és aljasságomról keltett legendáit hitte el. És a fiam azokat szajkózta nekem, velem szemben az erkölcsi fölényből eredő cinikus magatartást gyakorolva már 16 évesen, valahányszor a nevelőapja halála után, illetve az azt közvetlenül követően a Nagyapjának a Mo-ra való költőzése után - megkíséreltem a fiammal a kapcsolatot felvenni.
6. A jelenben az összes családtagom - és ők képezik tulajdonképpen a rokonságomat is - nő nemű személy, és nagyon jól érzem velük magam. És ez sem azért van egyáltalán, mert, amint lenni szokott, egymással versengve szolgálják ki az egyedüli férfit, mert egyikük sem ilyen fajta, hanem - legalább is egyelőre - ez éppen fordítva van. - Ez utóbbit viszont egyáltalán nem panaszként írtam!
7. Amennyiben Violetta velem maradna és úgy döntenénk, hogy közös gyermeket akarunk, akkor sem kezdek majd még titokban sem abba reménykedni, hogy ő majd "végre" fiút fog szülni.

És ha mindez nem elegendő érv arra bárki számára is, hogy bennem semmiféle nő-gyűlölet nem munkál, hanem csakis éppen a nő nemű kislányaimnak a velük szemben hétszeresen felelőtlennek bizonyult "édes anyjuk” részéről jövő, felesleges szenvedtetéseknek és kínzásoknak vagyok mélységesen ellene, annak már csak azt mondhatom, hogy vajon szerethetik-e az apjukat a lányai olyan intenzitással, mint ahogy a miénkek szeretnek engem, aki akárcsak tudattalanul is nőgyűlölő? Nekem tehát semmi bajom nincs a Jin – spirituális eszenciával, vagy annak a természeti manifesztációjával: a nőiséggel. Hanem az háborít fel a végsőkig, hogy más, a mienkhez hasonló szerencsétlen állapotba jutott családok esetében is, az irracionális és primitív (hogy ne mondjam: bestiális!) női szolidaritás miatt, illetve a szűk-agyú feminizmus miatt szenved, nem csak e jelenség miatt tehetetlenné tett sok, emberi felelősségtudattal rendelkező édesapa, de főképpen azoknak a gyermeki is - ÉS FIGYELEM: ŐK MÁR A NEMÜKRE VALÓ TEKINTET NÉLKÜL szenvednek!
De haladjunk tovább ezen a vonalon, és tisztázzunk mindent lehetőleg:
- Az általam készített horoszkópoknak a 9O - 95 százalékát nő nemű személyek rendelik, és kérem szépen elolvasni a www.kozmaszilard.hu c. honlapomnak a Levelek rovatában azt, hogy ezen hölgyek közül hányan haragszanak rám azért, amiért a sorsképleteikből azt olvasva ki, amit ott látok és nem, mindenféle misztikus fantazmagóriát és egzotikus csodát? Hogy egyikük sincs megsértődve, amiért az őszinteségemmel úgymond (végre!) kinyitottam a szemüket és – azért, hogy az általam felfedett és leírt anyai ági karmikus programok közül a személyiség- és férfiellenes programmal születettek számára, én meg- és rámutattam a Jang princípium, illetve a maszkulinitás igazi, létfontosságú jellegére és annak a tiszteletben tartásának a fontosságára. Amit tehát, éppen úgy ajánlatos tisztelni, mint ahogy joggal elváratik a nők részéről is a férfiakkal szemben az, hogy a nőiségük lényege: az anyaság szelleme, az anyai potencialitás tehát, bennük maximálisan tisztelve legyen.
A héber ősmetafizikában a férfi megnevezése ruah, ami szó szerint állítólag gyakorlati tapasztalatból szerzett elvont ismeretet (fényt) jelent. Sokat töprengtem azon, hogy mi lehet az, a rendkívüli női (saját fizikai lényében történő) fizikai magzatérlelő – magzatfejlesztő és peresze: gyermekszülő képességgel, valamint a gyermektáplálási képességgel egyenértékű funkció a férfiaknál? Mert az, hogy a nőknek van egy ilyen, rendkívüli plusz képessége hozzánk képest, evidens. De nem hiszem azt, hogy a férfiaknak a puszta fizikai erő-többlete, ami egyébként is egyre értéktelenebbé kezd válni, lenne az, ami kiegyenlítő egyenértéke lenne, a nők fiziológiai anyai – anyasági képességének! És azt végképpen nem hiszem, hogy az a bizonyos, általánosan a férfiaknál valamivel magasabb gyakorlati intelligencia-szint, amit IQ-ban szoktak mérni, és amely IQ - szintkülönbség a mai fiatal nők és férfiak között kezd egyre jelentéktelenebbé válni, lenne az a plusz, hiszen mindenki láthatja, hogy ez egyelőre, sokkal többet árt mint használ a földi létben. Főként, ami óta a nők is azt tették meg a legfontosabb képességüknek. Mármint a férfiak eszén való túljárást, amiben a volt feleségem édesanyja is pl. herkulesi tetteket vitt végbe, és amit nem győzött eleget a lánya lelkére kötni.
És a sok töprengés eredményeképpen, rá jöttem arra, hogy az a kiegyenlítő képesség, természetszerűleg nem lehet más mint az úgynevezett „apaság”. Ez viszont nem jelentkezik olyan egyértelmű és látható formában, mint a nőknél az anyaság. Hiszen annak, hogy egy nő, normális körülmények között, anya is, vagy anya is lesz, egyértelmű, annak látható külsőségei is vannak. Az apaságnak viszont egyáltalán nincsenek még csak látható külsőségei sem, nem, hogy látványos külsőségei. Elsősorban természetesen azért, mert nem is ölt fizikai formát! Semmi nincs a férfiak külsejébe beépítve, semmiféle fiziológiai funkciójuk nincs kimondottan csak az apasághoz kapcsolva, úgy mint ahogyan a nőknél a növekvő és egyre nagyobbá váló has, vagy a menstruáció elmaradása, vagy a duzzadó keblek. Még a meddő nők is hordják a soha meg nem valósuló anyaságuknak az egyértelmű és határozott, fizikai szerveit, ha csak nem operálják ki belőlük még a petefészkeket is! És mégis van apaság, pedig annak aztán abszolút semmi külső jele nincs. Sőt: egyeseknél még a belső jele, az un. apai ösztön is alig van meg.
És az a döbbenetes, hogy a mai, sterilizált nyugati típusú civilizációban, miközben férfiak és nők egyaránt szenvednek ennek, a pozitív apasági szellemiségnek a hiányától, a férfiasság-ellenes programmal született, valamint a magazat- gyermek és családellenes, illetve anyaság-ellenes karmikus programmal született nők (És manapság a nők többsége elsősorban ezekkel, az anyai ági karmikus programmal született a világra), iszonyodnak ettől az apa-szellemiségtől! Egészen pontosan a jelen, vagy a volt férjeiknek, illetve, ha fiatalabbak: a majdani férjük szerepébe képzelt udvarlóiknak, szeretőiknek, manapság teljesen hibás megnevezéssel: barátjuknak ettől, a helytállással és felelősségvállalással együtt, morális következetességre és határozottságra is törekvő szellemiségétől. Főként az utóbbitól. Vagyis a férfiaknak (férjeiknek) éppen attól a potencialitásától félnek, ami tulajdonképpen a biztonságot nyújthatná a számukra és stabilizálná az életüket és a sorsukat... Hiszen hiába képzelik ezt másként, mert éppen ezek az un apai tulajdonságok adják a meg egy férfinek a megbízhatóságát is, hiába áltatják azzal magukat a nők, hogy a szerelmes férfi már hűséges is. Az a megbízhatóság ugyanis, amelyre a nők gondolnak általában és ami nem az önálló erkölcsi tudat által irányított férfias határozottságra épül, nagyon is csalóka. Ők ugyanis a férfinak az általuk történő kezelhetőségére, irányíthatóságára, sőt: uralhatóságára gondolnak ilyenkor, amiről viszont rendszerint kiderül, hogy merő illúzió, önámítás. De a nők ehhez az illúziójukhoz nagyon ragaszkodnak, mivel ez az általuk sóvárgott férfi-alárendelődés, kényelmesebb a számukra, mint az apai alapállás, amit messze elutasítanak, mivel az, az ők erkölcsi átvilágítására is törekszik automatikusan. Az a megbízhatóság tehát, amit a nők a férfitől elvárnak, éppen a családja jóléte és biztonsága miatt magát felelősnek érző apai szellemiség ellentéte!
Ezért, amint csak egy lehetőségük is van erre, minden eszközt megragadnak a mai hölgyek ahhoz, hogy a férfiaknak ezt az „utálatosnak” érzett részét megbuktassák, lejárassák, ezt a zavaró és nyugtalan jellemvonást a kedveseik – férjeik lelkéből lehetőleg kilúgozzák, és ha másképpen nem megy, hát ráfogják, hogy a férfias határozottság, vészesen agresszív és ezért irtandó minden eszközzel ott ahol csak a fejét felüti.

A vonatkozó és később teljes szélességében kibontandó szaturnuszi mondanivalóm előterjesztése érdekében és azért, hogy ne ismételjem magam a hasonló témák azonos motívumaiban, hadd iktassam be ide egy régi eszmefuttatásomat a Jen (A Kínai ős dialetktika két alapprincípiumának: a Jin és a Jang egységének) a metafizikai értelmezéséről. Ez egyben olyan metafizikai fogalomismertetés is, amilyenre föltétlenül szükségünk lesz az apaság megértéséhez, illetve az apasággal szembeni tudatos, vagy öntudatlan férfi- de még inkább női fenekedések által felvetett problémák minél nagyobb mélységű megértéséhez.
Következik tehát a: Metafizikai értelmezés a Sátáni és a Luciferi magatartások különbözőségéről:

A nőknél a Hold, a személyi tudat-befolyásolási ereje és fontossága szempontjából egyenértékű, ha nem értékesebb a Napnál, és ezért a női spiritualitás és bölcsesség szempontjából sokat nyom a latban, ha a Hold erős pozícióban van, például a Sárkányfarokkal, vagy az Ascendenssel együtt állva, miközben a Nap alig fényszögelt és inkább csak negatívan. Azt magam megírtam már hét évvel korábban, egészen pontosan a regényem 19 fejezetében - ahol az anyai ági örökletes programok létét kezdtem elsőként fogalmazgatni -, hogy a paradicsomi almába-harapás aktusa, amiként Hamvas nevezi: a létrontás, már csak a második mozzanata a megváltás-ellenes magatartásnak, és ezért a gazdasági nyereség orientált judási - spekuláció, vagyis az almába harapás, a Luciferi aktusnak mindössze egy sokkal későbbi és nyilvánvalóbb - Anyagi és ezért gyengébb! – következménye, ahhoz képest az öncélú „fény-űzéshez”, negatív értelmi mentalitáshoz képest, ami a bűnbeesési jelenettel illusztrált fizikai megnyilvánulás előtt lezajlik bennünk a kauzális szinteken.
Az első megváltás-ellenes aktust ugyanis, még a teremtés gyökerénél követte el a Lilith által („belülről”) befolyásolt, vagyis az öncélúan önállóvá változni próbáló Fény ősprincípiuma. A Fény angyala: Lucifer, az által válik ördögivé, hogy teljesen különváltnak és különállónak hirdetvén magát az Egész Léttől, nem akarja átvilágítani és megtermékenyíteni a Szeretetet, vagyis a női princípiumot! Vagyis az által, hogy nem akar a Szeretetbe behatolni, és azt átvilágítva, termékennyé tenni, és így, a Szeretetben és a Szeretet által kiegyenlítődve, újra egyesülni az abszolút létállapottal, azzal Egyé válni. Nem, ő teljesen különváltan és önállóan akar létezni! – Ez az Első hibája a Fénynek, ez a Luciferi aktus (mentalitás) a metafizikában. Ez az ördögi Létrontás-gyökér.
A paradicsomi létrontás, már csak a második mozzanata tehát a bűnbeesésnek. És ez, az első – a Luciferi! – aktusnak, mindössze a sápadt következménye és az anyagi változata. Tehát, amennyiben az anyagot durvának nevezzük, ez a Paradicsomi bűnbe esés, az elsőnek a sokkal ártatlanabb és durvább és nőiesebb változata! Mivel hogy az elsőt, még a teremtés gyökerénél követte el a Fény (a Maszkulinitás) ősprincípiuma: a Lucifer. A Lilith által folyamatosan öncélúvá változtatott Fény ősprincípiuma ugyanis, nem akarja átvilágítani és ez által a megváltás felé vezető út irányát megvilágítva, megtermékenyíteni a Szeretetet, vagyis a női princípiumot. Nem akarja magát átadni a szeretetnek, nem akar azzal és az által egyesülve az abszolút állapotba visszakerülni.
Azon freudista olvasói feltételezésekkel ellentétesen, miszerint én az anyámra haragudtam volna meg, vagy tőle ijedtem volna meg, őt utáltam volna meg a gyermekkoromban valamiért, és tudattalanul ez a harag munkálna bennem még mindig (Lám, hova, illetve mennyire félrevezet az amatőr pszichológia…) a női princípium ellen érzett mély tudatalatti haragomban, a valóság a következő:
Én annyira imádtam gyermekkoromban az anyámat, mint hívő katolikusok a Szűzanyát, és életem első felében teljesen nőpárti voltam és a legelszántabb feministáknál is férfi-ellenesebb! A valóság tehát, éppen hogy az ellenségeim által feltételezettnek az ellentéte: én, a jóságos édesanyám mellett, egy olyan mostohaapával nőttem fel, aki civilben és otthon Adolf Hitlert, és a fajtiszta német harciasságot és a férfias intelligenciát dicsőítette, és ő maga az abszolút pátriárka szerepében tetszelgett otthon, tehát abszolút családi önkényúr volt, akit éppen emiatt nem tudtam megszeretni, noha vágytam arra, hogy mint édesapámat szerethessem. A biológiai apám, ennek a „férfias” magatartásnak a másik véglete, a tartástalan és gerinctelen és a családjával és a gyermekével szemben felelőtlen bohém férfi típusa volt, aki úgyszintén nem emelhette a férfiasság (Jang) ázsióját az édesanyját a mostohaapja brutalitásaival szemben féltő gyermeki szemeimben. A nagybátyám viszont (Anyám testvére), egy, a szobrászati tanulmányait a felesége igényére abba hagyó, hiába, hogy humánus, mert még a gyermeki értelmem szemében is láthatóan akarat-gyenge, megtört, csak késő nyugdíjas korában újra sápadtan-művészkedő férfi volt. A valamennyire elfogadhatóbb tartású férfi, az anyai nagyapám viszont, írd és mond ló-bolond volt, akit éppen az édesanyám igyekezett teljes mértékben démonizálni, és szerető egykéjeként én ezt a nagytata-lenézést tőle átvettem.
Ezzel szemben ott voltak a jóságos keresztanyáim, akik születésnapjaimon és karácsonykor felköszöntöttek és könyveket ajándékoztak, tehát nem csoda, ha az anyám által tanított ördögi apa-és férfi-szemléletet egy az egyben átvettem, illetve azt (és erről még elméleteket is hangoztattam) azt a szamár-képzetet, hogy az életben minden rosszat a férfiak csinálnak, a szegény ártatlan nők csak ezen férfi-rosszaknak az elszenvedői. És ezt olyannyira, hogy nem is nagyon tudtam férfiként viselkedni, mindaddig, amíg ezek a kedves és ártatlan nők, becsülettel és keményen rá nem ébresztettek arra, hogy minden botnak két vége van. Summa summarum, ez, az ide vonatkozó, nagyon hibás és nagyon rossz, belém nevelt gondolkozási reflex (a férfi ördög, a nő angyal) annyira mélyen bennem volt, hogy az első bűnbeeséséi aktusnak (A Lilith első diadalának) csak a Lucifer (Fényhozó!) negatív (romboló) teremtő szereplővé válását ismertem fel, és úgy képzeltem, hogy a női korrupció csak később, az anyagi megtestesülések folyamán következett be. Ti., amikor Éva Ádámnak átadja az almát azzal a kérésével, hogy amennyiben azt akarja, hogy boldog legyen a jövőjük, egye meg az öncélú pragmatizmus, vagyis az életnyerési lehetőségekben való magasztos hit almáját.
Mint ahogy minden ami létezik a megnyilvánult létben az abszolútumnak a Lilith hatására történt megzavarodása után, vagyis: az Abszolút Egynek a megoszlása és megsokszorozódása után kettős, a bűnbeesettségi állapot is kettős.
Ezért, miközben a Lilith által megrontott Fény (a Lucifer) elutasítja a Szeretet átvilágítását és megtermékenyítését, illetve az abszolútumhoz a szereteten keresztül való visszakapcsolódást, mondván, hogy ő nem akar az egységbe visszakerülni és ez által, a Szeretetbe behatolva, a teremtést lehetővé tenni, addig, a Lilith öncélúsága által ugyancsak megkísértett Szeretet is meg akar maradni magában, magának, és emígy Szeretetből Satanavá változott női princípium, elutasítja a Fénynek befogadását, vagyis az attól való megtermékenyülési lehetőséget és ezzel elutasítja a Fénynek a magán (A szereteten) keresztül történő, abszolút létbe való visszakapcsolását is. A Sátáni állapot az tehát, amikor a nő nem fogadja magába a megtermékenyítő fényt, hanem vagy elutasítja azt, vagy csak az élvezet-okozó részét fogadja el a Fénynek, illetve, amikor ő maga akarja minden áron megtermékenyíteni és átvilágítani a Fényt (a férfi szellemét) és emiatt képtelenné válik a fény befogadására, a megtermékenyülésre.
Amint Hamvas írja: az abszurditás csúcsa az, amikor a megtermékenyülő hatalom akarja a megtermékenyítő hatalom szerepét átvenni, vagyis amikor a nő akarja a férfit átvilágítani és megtermékenyíteni, ahelyett, hogy szeretné azt és magába kebelezvén azt, megtermékenyülne általa. Illetve, a mai modern időkre lefordítva: a Satana, tehát a hibás nő-tudat, a hamis Fény által (Vagyis: a szeretet nélküli, nagyokos és steril Luciferi tudomány által.) akarja maga-magát, önhatalmúlag és persze önkényesen megtermékenyítetni, és persze, azt is „majd” csak akkor, amikor úgy érzi, hogy el jött az ideje, amikor úgy érzi, hogy „fel van erre készülve”. Vagyis akkor, amikor rég óta lejárt már az első magzatfoganásnak a biológiai ideje: harmincöt éves kor után és természetesen akkor is, csak egyetlen egyszer, és azt is csak azért, hogy ne maradjon egyedül, illetve, hogy mások ne mondják azt, hogy még ennyire sem képes. Szóval, a mai nő, a hamis fény által: tudományosan, és nem az igazi férfi által, és persze, egészen kései, tehát rossz időben akar és csak egyszer megtermékenyülni! – Metafizikailag ez tehát a sátáni magatartás.
A Lucifer metafizikai jelentésére úgy jöttem rá, hogy hirtelenjében egyszerre erősebb, sőt durvább visszajelzéseket kezdtem kapni arra a nemes bánatomban hozott, fölöttébb értelmes elhatározásomra, hogy nem fogom Emőkét többé semmiről, amit felfedezek, felvilágosítani és nem fogom őt többé fizikailag sem megtermékenyíteni. Nem csoda, ha az anyám által tanított ördögi apa-és férfi-szemléletet egy az egyben átvettem, illetve, hogy azt a nézetet (és erről még elméleteket is hangoztattam akkoriban), hogy az életben minden rosszat a férfiak csinálnak, és az ártatlan nők csak ennek, a mikor hőzöngő és kegyetlenkedő, mikor akarat-gyenge férfiak által kreált tragikus helyzeteknek az elszenvedői, komolyan tudtam venni. És ezt olyannyira komolyan gondoltam, hogy nem is nagyon tudtam férfiként viselkedni, mindaddig, amíg a velem egy korú kedves és ártatlan nők illetve az őket védő édesanyák, egyértelműen és határozottan rá nem ébresztettek arra, hogy minden botnak két vége van. Summa summarum, ez az anyám által belém nevelt ferde tudati reflex (a férfi ördög, a nő angyal) annyira mélyen bennem élt, hogy még az első bűnbeeséséi aktusnak is (A Lilith első diadalának), mindössze a Lucifer (Fényhozó!) negatív (romboló) szereplővé válását ismertem fel elsőként, és úgy képzeltem, hogy a női korrupció csak később, az anyagi megtestesülések folyamán következett be.
Holott világos, hogy létezik egy korábbi, Jin szerinti lét-korrupció is, amit Sátáni mozzanatnak nevezünk, amikor is, a Lilith öncélúsága által megkísértett Szeretet, és emígy Szeretetből Sátánná változott női princípium, elutasítja a Fény befogadását, maga akarván megtermékenyíteni és átvilágítani a fényt (Amint Hamvas írja: a stupiditás csúcsa, amikor a megtermékenyülő hatalom akarja a megtermékenyítő hatalmat gyakorolni és a Fényt átvilágítani. Értsd alatta: a nő a férfit tanítani, irányítani).

Figyeljük csak meg a jelenség tudattalan működési mechanizmusát: az általam irányított www. asztrologosz.com c. portálunkon, egy, a Budapesti Buddhista főiskolán hinduista filozófiából képzést nyert, kedves fiatal női olvasónk, arról tett panaszt néhány éve, hogy nagyon bántja őt az, hogy nem tudta a misztikus tudását (Fényét) nekünk átadni, mivel mi nem bizonyultunk erre eléggé nyitottaknak és méltó befogadóknak. Eközben kiderült, hogy érett nőként, azzal áltatja magát, 29 évesen és még keményen hajadon (amazon) állapotában, hogy azért nem tud anyává válni (megtermékenyülni), mert a társadalmi (külső!) körülmények még mindig nem akarják ezt számára lehetővé tenni!” Ezekről a körülményekről viszont, ki derült, hogy nem mások mint a férfiak megátalkodott ellenállása arra, hogy őt el vegyék feleségül és tőle gyermeket „kapjanak”, mivel a magas szintű spirituális képzettsége folytán a magánéleti kapcsolataiban ő akarja játszani a bevilágítói s ezzel az irányítói és megtermékenyítői szerepet.

A Hamvas Béla Andorogünosz c. tanulmányában, egy vérbeli spirituális gondolkozó gondosságával és egzaktságával le van írva, hogy éppenséggel a budoár misztérium szolgálata, vagyis „a kaméliás-hölgy” vágyainak a kiszolgálásába állított szemellenzős tudományosság az, ami a mai természeti katasztrófa-állapotokhoz elvezetett és semmiképpen nem az „anyag-sötétségébe” süllyedt férfinak a gyenge nőiség fölött aratott „gonosz” győzelme. Az én meglátásom csak annyiban tér el a Hamvasétól, hogy az egész szörnyűséget - Mármint azt, hogy a civilizált lányok és nők és férfiak képtelenek a gyermek foganásra-nemzésre, szülésre és a család-vállalásra. – akkor követték el, amikor a férjeket – tehát a szaturnuszi szellemiséget intenzívebben átélő férfiakat: a potenciális apákat, előbb a bábák, majd az orvosok kiszorították és kiűzték azokról a helyekről, ahol a szülések megtörténtek. Azok, a vétkesek, ezért a mai luciferi és sátáni természet-tiprásért és szellemi káoszért, akik a későbbi apákat (jövendő férjeket) is, a szülő feleségük mellől a külső szobákba, konyhákba, nyári konyhába, udvarra, majd a kocsmákba kiszorították. Vagyis a fontoskodó szülész-bábák, majd az őket felváltó, és a „tudatlan”-nak nyilvánított férjeket (apákat) egyszerű állatnak néző és tudományos okuláréik mögül szigorúan le is néző, szülész - nőgyógyászok a hibásak, azért, hogy ma nem csak a szülést tragédiaként megélő nők, de a férfiak is irracionálisan félnek a gyermekáldás fizikai és lelki megpróbáltatásaitól.

Utóbbiak nem csak, hogy végleg elszakították a férjeket a szülő-feleségüktől, hanem el kezdték a szülőnőket fájdalom- csillapítani és zsibbasztani, majd amikor a helyzet ettől még inkább rosszabbodott: tömegesen altatni és császár- metszeni. Aztán, amikor ettől, vagyis az így a világra műtött lány utódok teljesen elvesztették a foganási képességüket és megteltek magzat-és életellenes spirituális programokkal, kitalálták a lombik-bébi nevű mesterséges fogamzási módszert. Igaz ugyan, hogy végül is, az akkoriban a férfiak által gyakorolt orvostudomány győzte le a spirituális éberséget és így kerülhetett sor a férfiaknak a szülőszobákból való kiüzésére, de ezt kifejezetten női igényre, a finom és teljességgel nőies humanizmus és liberalizmus még finomabb és még gyengédebb, és még toleránsabb eszméinek a hatására és befolyására került sor!
Amennyiben a liberális - szocialista kormány-programoknak megfelelően, gyökeresen megszűntetnék a jövendő kismamáknak a szülészetekkel való kollaborációs lehetőségeket (Vagyis: megszüntetnék a programozott szüléseket: a jövendő felnőtteknek az anyai igényre történő mesterséges és időnapelőtti humánus kiugrasztását az anyjuk hasából), illetve: ha megakadályoznák a gyermekeknek, az anyák "fölösleges"(sic!) szülési fájdalmaktól való meg kímélése érdekében történő kioperálását császár metszés útján, hogyha tehát drasztikusan lecsökkentik a szülészeti osztályokat, akkor végre a korház zsibbasztó eszmekörétől megszabadított kismamák, mehetnek a Geréb Ágnes féle tanfolyamokra, hogy ott megtanuljanak végre újból otthon és orvosok nélkül szülni! És ha azt megtanulják, azzal együtt egyebet is megtanulnak (Pl. önmagukat végre nem a gazdasági - termelői és a politikai, vagy médiabeli teljesítményeik szerint értékelni tudni!), és újból megjön a gyermek-szülési, a becsületes család-alkotási (Minimum három gyermekes családalkotási!) kedvük.
Négy gyermekkel egyáltalán nem érzem magam nagy családosnak, habár Mo-n, már a hármas gyermekes család is nagynak számít. Nem kérem, a három és a négy gyermek még csupán a normális gyermekszám. Rengetegszer találkozok azzal a jelenséggel, hogy a hozzám sorsrendezési segítségért forduló családanya, vagy családapa „föltétlenül akar”(!), de persze, rögtön az is kiderül, hogy csak egyetlen egy gyermeket! Esetleg még "meg is nyugtat" azzal, hogy, de azért az egyetlen 10 – 15 év körüli gyermekük mellé, még szeretnének egy gyermeket, persze, lehetőleg most már leányt, vagy fiút, vagy még egy fiút ... Nem győzöm felhívni a figyelmet arra, hogy az abszolút teremtő erőnek, a teremtés első őserejének (Az Úrnak!) nem szabad önkényes elképzelések szerinti előfeltételeket szabni és ilyenkor mentális agresszivitást követnek el. Vagyis fekete mágiáznak még akkor is, ha nem hibásak, mert metafizikai tájékozatlanságukban teszik ezt. Ne csodálkozzanak tehát, ha a foganás illetve a gyermeknemzés nem megy, illetve, ha utólag betegesebb lesz az így megfogant gyermek, mint ahogyan az édesanya horoszkópjából kiolvasható spirituális programok és az általános állapotok - élethelyzetek szerint lennie kellene. Sőt: volt egy olyan helyzet is, amikor a teremtő ősszubsztanciából így "kiokoskodott" gyermek meg is halt mindjárt a születése után egy héttel. - Persze, ebben az esetben másféle mentális agresszió ténye is fent állt. Az egy, vagy maximum két gyermekben és a gyermekek nemének az erőszakolt elvárásában való gondolkozás egyértelműen ellentmond a teremtői őstörvénynek, amely nem ismeri az egyetlen, vagy két gyermek létrehozása ideáját (képzetét), hanem a gyermekekét többes számban. A több gyermekét tehát.

Aki egykében, vagy kétkékben gondolkozik tehát, szükségképpen törvénytelen állapotba kerül, és az ne csodálkozzon azon, ha utólag a sorsában - Akár tíz, vagy húsz év múlva is! - minden rosszul sül el. Hogy jobban megértsük a jelenséget induljunk el fordítva: (Normális és egészséges öntudattal rendelkező személyek esetében, tehát nem, amikor ez egyikük gyógyíthatatlan szenvedélybeteg pl., vagy gyenge jellemű és az anyja, az apja, testvére, vagy bárki más a józan ítéletétől meg tudja fosztani és a befolyásolni, vagy nem amikor a férj éber ugyan, de elviselhetetlenül agresszív.) az öt, vagy négy gyermekes családoknál, majdhogynem teljességgel kizárt már a válás, vagyis a család-szétszakítás kérdése. A fenti feltételek mellett, a három gyermekes családok esetében sem annyira gyakori még, habár itt már könnyebben megtörténik azért, mint a négy, vagy az öt gyermekes családok esetében. A két gyermeknél már semmi probléma, egy kis családon kívüli szerelem, egy kis félreértés, és máris futás a válóperes szak-ügyvédhez. Egy gyermek esetében viszont, már csaknem szükségszerű a válás, ha nem erősen vallásosak a szülők. Az olyan gyermek nélküli "családok" esetében, amikor nem azért nincs gyermek, mert nem lehet, hanem a házastársak védekeznek, az öregkorig tartó együttmaratáshoz már vagy fanatizmus, vagy lelki deviancia szükséges. Persze, az okoskodó ész azt mondja, hogy azért, mert azok vállalnak több gyermekek, akik amúgy is a család iránti elköteleződés szellemében nevelődnek. - Megnyugtatok mindenkit, hogy én mint egyke, nem ilyen szellemben nevelődtem, sőt! De a volt feleségemnek az ide vonatkozású lépései nélkül, el nem váltam volna a gyermekeim édesanyjától semmi pénzért. Sőt: traumaként éltem meg azt, amikor megtudtam, hogy ő több éve már, hogy a család felbontásának a lehetőségén képzeleg és nem csak az édesanyjával, de még Szűz Máriával is erről társalog. És még nagyobb traumaként éltem meg azt, amikor előbb csak egy, majd két gyermekem nélkül találtam magam. Majd azt, hogy azt kellett látnom: a feleségem által a felelősségem köréből kivont két gyermeket nem gondozza. Az igazi lelki társammal való találkozásban megélt szerelem kellett ahhoz, hogy mindezt valamelyest ellensúlyozza.
- Lehet, hogy a gyermekkorból hozott egészséges családi modell is közrejátszik néha és néhol, de az igazi válasz arra a kérdésre, hogy miért válnak, vagy miért nem vállnak a férfiak, a spirituális törvényességében keresendő, vagyis abban, hogy nem véletlenül nevezte a régi magyar nyelv pl. a várandóságot áldásnak a felemelően tudományos terhesség helyett. Illetve, nem véletlenül mondták azt a régi székelyek, hogy: Egy gyermek nem gyermek! Két gyermek is alig-gyermek. A három gyermek, már kezd gyermek lenni. (Figyeljünk csak oda: még a három is csak kezd gyermek lenni!) Szóval, csakugyan nem mindegy az, hogy miként számolunk, hogy tehát mennyiségben-e vagy minőségben. Mert az utóbbi "székely aritmológia" az egyetemes törvényeket számon tartó, minőségi számolás, miközben az egykéző - kétkéző gondolkozás kényelmi - gazdasági spekuláció eredménye. És az, ami szerint "egy is őrület", illetve: "ez az energia-bomba kitölti az egész éltünket, nem hagy helyet senkinek és semminek önmagán kívül", mindössze szürke és szellemtelen, érzelgősen felelősség-hárító, önző érzelgősködés következménye.
Számomra, gyakorló asztrológus számára, teljesen világos már, hogy az általánosan (globálisan…) a környezettől átvehető bűnösségi kritériumokon kívül, milyen szellemiség, miféle örökletes karma mozgatja, mi sarkallja a gondolkozás árnyékolt oldalában, mi hajtja az átgondolatlan negatív tetteiben az egész emberiséget? Nos, kiderült, hogy az, a felszínen érzékelhető, nyers személyi karakterünk alá rejtett, tudattalan spirituális szellemiség az, aminek a sugallatára cselekszünk, érzünk, gondolkozunk és képzelgünk, egyáltalán nem az apáktól öröklődik a gének útján, hiszen a gén struktúrákat is a szellem alakítja, a genetikai öröklődés is valaminek a kifejeződése. Ráadásul a gének igen kevés információt hordoznak magukban az egész személyiségünk spirituális struktúrájához képest. Hanem az, ami a háttérből, igazából meghatározza a felszínen láthatatlan karakterünket, az bizony az anyai ági női őseinktől: vagyis a nagyi, dédi, üki, szépi, stb.-i spirituális tévképzeteiből származik ránk, az anyai ági női őseink képzeleti, gondolati és érzés-világában kialakult mély-tudattalan karmikus programokból. Amennyiben tehát nyíltan vagy rejtetten agresszív, mások személyiségét kevésbé tolerálni képes, akár egy férfinek, akár egy nőnek az ösztönvilága, ezt az agresszivitásra való hajlamait nem az apjától és nem is az apai nagyapjától örökli, hanem az anyai ági őseitől!
Hogy ez a gondolat botrányos? Akkor az a tény is legyen botrányos, hogy a női petesejt százszor akkora és százszor bonyolultabb (erősebb) mint a férfi ivarsejt! És az a tény is legyen botrányos, hogy miközben az ivarsejtek állandóan cserélődnek, a női petesejtek kialakulnak az anyák petefészkében még azok magzat korában. Vagyis ahhoz a petesejthez, amiből te lettél, még az anyai nagymamád szervezete szállította az alapanyagot, és ahhoz, amiből az édesanyád lett, a dédnagymamád szervezete hozta a vérén át az alapanyagot, és így tovább, női generációról, női generációra egészen Éváig! Nem Ádámig! De, természetesen itt nem az anyagi determinációról van szó, hiszen jól tudjuk, hogy az anyag mindössze valaminek a kifejeződése, ami az anyagnál sokkal finomabb és ezért meghatározóbb! És ez nem más, mint az a szellemiség, aminek az illető anyagi struktúra (Az állandó, éveken át az anya szellemvilágával impregnálódó petesejt, a nők esetében, vagy a hetente kicserélt, de legalább is minden ejakulációkor kicserélt, tehát a régi információktól folyamatosan megszabadult, teljesen új ivarsejtek az apák esetében.) a leghatározottabb hordozója. Hogy arról ne is beszéljünk, hogy nem az apa (A „sötét és agresszív anyagi” férfi!) hordozza a méhében, reggeltől estig és estétől reggelig rá gondolva a magzatot, még álmában is arról képzelegve a jövendő gyermeket, hanem az édesanya! Kitől jöhet tehát minden lényeges alap-tulajdonságot meghatározó, szubtilis információ: az apától, vagy az anyától? Kitől származik tehát, ha ebben sűrűn találtatik nyíltan látszó, vagy mélyen rejtett agresszió: az apától-e, vagy az anyától?
Már akkor, amikor a kongresszusain még mindig a vörös internacionálé fülbe mászó dalát harcosan éneklő Magyarországi Szocialista Pártba szerelmes többség, az egykéző bankár, Medgyesi és csapata mellett döntött, az öt gyermekes kisvállalkozó-sarj, Orbán Viktor, és a családalapítás terén öt zömében követő Fidesz-csapata helyett, tudván, hogy a kevés munkával történő, bankári pénzfialtatás misztikus eszméje mekkora szamárság (A kilencvenes években Romániának nem is egy, hanem két nemzetközileg elismert Bank-vezér miniszterelnöke volt és Románia mégis mindvégig helyben topogott.), azon kezdtem gondolkozni, hogy mi lehet a metafizikai oka annak, hogy nem az addig gazdaságilag is jól bizonyító, sőt: még a 2000 évi Békéscsabai kolbásztöltő versenyen is részt vett Orbánt jelölték ki a magyarság további irányításra a magyarok sorsát fonó párkák? Hát miért? De miért? Hát azért, mert az által, ha a korábbinál is több gazdaság-politikai szakértelemre szert tevő Orbánék tovább hizlalják a magyarságot, spirituálisan (erkölcsileg) az még jobban, és a végén teljesen eltunyult volna. Olyannyira, hogy a végén teljesen képtelenné válik a saját fizikai reprodukciójára (Amennyiben számít ez. De szerintem nem erről van szó, hanem a személyi felelősséggel végzett gyermekgondozáson és nevelésen!), de főként lelki és szellemi reprodukciójára!
Nem tudom, Amerikának és a miénknél majdnem tízszeresen nagyobb nyugati nemzeteknél meddig tágítható, veszélyes egyensúlyvesztés nélkül az emigrációs politika, de a magyarság nem engedheti meg magának azt a spirituális luxust, hogy a harmadik világból érkező emigránsokkal töltse fel magát számbelileg, mivel nem képes – és bizonyára neki nem is kell! - magyarrá változtatnia olyan arányú afrikai és ázsiai emigrációs hullámokat, mint Amerika és egyes nyugati nemzetek (Lám, a franciáknak többszörösen is meggyűlt az emigránsokkal a bajuk és nem kérnek többet belőlük!). – Szüksége volt tehát a magyarságnak a nyugati liberális gazdaság-erkölcsi őrületből való kijózanodásra és úgy látszik, ehhez nem az Orbán Viktor gulyásleveses, kolbászos példákkal vegyített misztikus tartalmú programbeszédei kellettek, hanem az, hogy Gyurcsányék jól kifosszák és a bicska-nyitogató szembe-vigyorgásig szembe hazudozva, végre életnagyságban is megmutassák a nyugatiasan spekuláló magyaroknak azt, hogy mennyit hoz konyhára az ők internacionalista-liberális humanista Istene.
És tényleg: nagyon is jól végzik Gyurcsányék a párkák által rájuk bízott nemzet-ébresztői feladatot! Elveszik a korházakat? Hála az Istennek: a mostoha-anyanemzet újabb generációi kénytelenek lesznek leszokni, pl. az én édesanyám által is, egy egész életen át folytatott, ártatlan beteg-állapotokban és ingyen-gyógyulási lehetőségekben való gondolkozásról. Elveszik az egyetemeket, ahol mindent lehet tanulni, csak éppen egyetemes értékű életfolytatáshoz, életvitelhez szükséges kauzális információt nem? (Vagyis azokat a tanodákat, ahol kizárólag a teremtés eredeti rendeltetésével ellentétes, életnyerési lehetőségekről szóló információt lehet szerezni!) Nagyszerű! Legalább a kutató szellemű, racionálisan gondolkozni képes, de magát kábítószerekkel, vagy misztikus zagyvaságokkal áltatni nem szerető, értelmes ifjúság, akinek a figyelmét nem kötik le többé az életnyerési lehetőségekről szóló pragmatikus tanok, kénytelen lesz körül nézni, hogy az utóbbi két évtizedben nyugatról és keletről egyaránt beözönlött misztikus szemét alatt, maradt-e még egyáltalán olyan értékes metafizikai információ, ami, amellett, hogy ténylegesen használható is, hosszú távon nem okozhat károsodást? (A napokban kaptam egy levelet, amelyben egy, a feleségemmel egykorú asszonyka leírta, hogy egy Magyarországi asztrológus segítségével, miképpen számították ki egy évvel ezelőtt a legoptimálisabb foganási időpontját a majdan megszülető gyermeküknek. Amint írtra, az „optimális asztrológiai időpontot” szerencsésen sikerült is pontosan elkapni, csak éppen hogy, a gyermeket idejekorán ki kellett műteni belőle császármetszéssel, majd a kis skorpió-szülött, egy hét múlva meghalt. – Hiába na, a paraszt-pragmatizmus, az paraszt-pragmatizmus, még a szellemtudományok birodalmában is. Eszébe nem jutott volna egyiknek sem, hogy a gyermek foganási idejének az önkényes meghatározásával mentális erőszakot, vagyis fekete mágiát gyakoroltak az Egyetemes Teremtőerőkkel és az Isteni Elmével szemben.)

Az ötödik bolygó által képviselt egyetemes léterőnél: a Jupiternél, a spirituális értéktudat – a gyökre való visszavezetés - megnyilvánulásánál, kezdődik az ember! Többször is említettem - és a Féltékenység metafizikájában ezt ki is emeltem és kielemeztem! -, hogy való igaz ugyan, hogy az állatvilágból fejlődtünk ide biológiailag, ami azt jelenti, hogy rengeteg un. az állatok által megtestesített, kiemelt ősprincípium-érvényesítési készséget, reflexet (A Freudisták szerint állati ösztönt) hordozunk magunkban (Pl. az önkéntelen mimikrizési – kaméleonkodási: hamis információ áramoltatási késztetéseket, amit, ha nem tudatosítunk magunkban és a belátás segítségével nem oldjuk fel, semmit nem ér az életünk és aminek a legtöbbször cukorbetegség, vagy a rák különböző fajtáinak "megszerzése" az eredménye.) de messzemenően nem vagyunk állatok. Nagyon durván leegyszerűsítve a kérdést, azt is mondhatnánk, hogy a Jupiterig, illetve az őt követő hetedik bolygó által megtestesített őserőig: a Szaturnuszi - emberi és egyetemes - felelősségtudatig, igazából nem is létezik spiritualitás. Ha visszafelé haladunk a Mars is mindössze a nyers (férfias) életerőknek az adagolási képességét, vagy negatívan: az adagolás képtelenségét jelzi, a Vénusz mindössze a természeti kiegyenlítődési képességet (képtelenséget), a Merkúr a földi élet végig vezetéséhez szükséges nyers intelligenciát, mai kifejezéssel: intellektust, a spekulálási képességet (lineáris és természeti összefüggés teremtési képesség) még akkor is, ha ez azt ember esetében tévesen szellemi tevékenységnek és képességnek nevezik, a Hold az anyai - szülői (Figyelem: a magyar nyelv szerint a férfiak is szülnek, és nem véletlenül: nekik is van Holdjuk a születési képletben, csak éppen nem kell mindent Merkúri logikával értelmezni!), táplálói, gondozói készségeket és képességeket, amivel ma az állatok, ott, azon létkörülmények között, ahova a luciferi tudományával oda s vissza levő ember még be nem matatott, sokkal jobban élnek, mint az un nyugati értelemben - hipokrita keresztényi értelemben – vett civilizált ember. És végül a Nap, amely mindössze a nyers individualitást, az individuális öntudatot és individuális érzéseket - érzékenységet testesíti meg.
A Jupiter által megtestesített értékszelekció és a Szaturnusz által megtestesített felelősségtudat azok az őserők, amelyeknek az emberi szellemben való intenzív jelenléte az embert az állati fajok fölé emelik, és nem a természetet szét szennyező és szét romboló, pragmatikus intelligenciája! Úgy is mondhatnánk, hogy amennyiben nem léteznének a Jupiter és a Szaturnusz által megtestesített őserők, az emberi faj sem emelkedhetett volna ki az állati regnumból. De nem is annyira a minőségi életre való törekvés, mint az utódokkal szembeni felelős viselkedés, azok gondozása, ami a majmoknál és az elefántoknál sokkal magasabb (közösségi és egyéni!) színvonalat ért el, mint más állatoknál volt az a tényező, amely az embert az állatok közül kiemelte, és nem az eszközhasználat, amit a materiálisan spekuláló antropológusok a kiemelkedés fő okának megneveznek. Nem minthogyha az állatokban nem működnének egyáltalán ezek az őserők, de náluk ez a működés mechanikus és automatikus, miközben az embernél ezek tudatosnak indultak és tudatosnak kellene lenniük. Kellene..., mert a tudományos technikai innovációink mindössze az egoizmusunkat szolgálják, és az embert valójában elbutítják. Ezért az emberiség szintű tudatosságunk (természettudományunk), egyelőre ott tart, hogy valós értéktudat és valós felelősség szempontjából, az állatoknál sokkal szerencsétlenebbek (ostobábbak!) lettünk, és egyelőre minden úgy néz ki, hogy magunk alatt vágjuk el az élet fáját.
Éppen ezek a, a tudomány és a civilizációs eszközök – A gazdasági lehetőségek! - segítségével igen könnyen a visszájukra fordítható Jin - Jang szerepköröknek az összezavarodása jelzi azt, hogy a természet, amely az egyetemes törvényeket egy - az egyben leképezi, sokkal jobban működik egyelőre mint, ahogy mi "működünk". Mivel hogy az eszünket az egoizmusunk, kapzsiságunk, természet- és Istenárulásunk, buta hiuságunk, és az un. pszichológiai devianciáink által diktált érzelmeink kiszolgálására használjuk.
Ez a modern Judási logika ismertetője. Nem kell ahhoz semmiféle spirituális tudás, hogy, amennyiben egy racionálisan gondolkozni képes ember a világban körülnéz, észrevegye, hogy mit rendezett az ember a földdel, illetve a természet világával a humánus - szociális - liberális öntudatával. Több helyen említettem már, hogy valamilyen eszközre lenne szükségem ahhoz, hogy az egész emberiség, és főként az egész tudós és misztikus társadalom fülébe ordítsam, hogy az, amit a külső természetben romboltunk, illetve, az, hogy a rombolásból mi látszik, mindössze a jéghegynek a csúcsa, ahhoz képest, hogy a racionális szentimentalizmusunkkal mit, és mennyit romboltunk belül, a spirituális természetünkben. Azt tehát, hogy a külső természetünknek az élet-fáját, amiből táplálkozunk már félig el vágtuk magunk alatt, csak a külső jele annak, hogy a spirituális életfánkat már majdnem teljesen kivágtuk, minden New Age és más misztikus és ezoterikus filozófia ellenére! Sőt: az utóbbiak segítségével is!
Még vannak idealista tudósok, akik élethűen ecsetelgetik, hogy mi lesz, ha az emberiség hat éven belül, sőt: lehetőleg azt megelőzően, minimum négy éven belül nem fordul meg? Ne legyünk idealisták és ne hazudjunk többet magunknak: NEM FOG MEGFORDULNI. És semmiképpen nem fog úgy megfordulni, hogy a politikai vezetői erre rávezetik. Ne vicceljünk! - Még a mi megvilágosodott Orbán Viktorunk is, aki nem is olyan régen kapta meg a szocialista sajtó mosdatását, amiért a Békéscsabai kolbásztöltő versenyen rész vett, semmit nem tanult az esetből, és most a hústól fosztott gulyás leves példájával teszi érzékletessé a választási kampány-nyitó mondanivalóját. A Jupiternél vagyunk. Rég óta emlegetem azt (Egészen pontosan: 1996 óta), hogy semmiféle krízisből nem létezik kiút, csak be-út. Vagyis nem kívül, az anyagban és a természetben kell az elrontott dolgokat helyre hozni, hanem belül, az öntudatban. És Hamvas: a krízist magunkra kell vennünk. Vagyis, minden lépésünk hiába való, amíg nem a személyes krízis teljes felvállalásával és belső feloldásának a megkísérlésével - a személyes magatartásunk megváltoztatásával: és ez által a sorsunk rendezésével - kezdődik. Hiba belátás nélkül (Belátás: befelé látás nélkül!) viszont lehetetlen a sors- és életrendezés. Igenis: valósággal meg kell erőszakolnunk magunkat, ahhoz, hogy az általános emberi életfeladatokat, és a horoszkópjainkból kiolvasható személyi életfeladatokat felvállaljuk, mert az ego szolgálatába állt spekuláns eszünk (Lásd fent: a bűnbeesett, luciferi és sátáni eszünk) mindennek a fordítottját akarja szolgálni, és mindig megtalálja a megfelelő elméleteket ahhoz, hogy megmagyarázzuk magunknak, hogy mit és miért nem tudunk megcsinálni. (Pl. a szülői szerepköreinket időben: a ciklus és a ritmus törvénye szerint megkezdeni.)
Beszéljünk tehát egy kicsit a magyar nemzet sorvadásának a két - három évszázaddal korábbra visszanyúló spirituális-gyökereiről, metafizikai okairól. (A Spirituális Trianonról és a spirituális 2004 december 5-ről.) Értékszelekció kérdése az, hogy a nő milyen férfi által hagyja magát megtermékenyíteni, illetve, hogy a férfi milyen nőt akar megtermékenyíteni. Illetve, aktuális kifejezéssel: hogy a (magyar!) nő milyen férfitől (Általában a férfitől!) nem akar megtermékenyülni. - Képzeljétek el, hogy olyan konkrét (Magyar és Magyarországi!) esettel is találkoztam, hogy egy férfi azért vált el egy igen kedves, értelmes, művelt, spirituálisa érzékeny és nem utolsósorban szép nőtől, mert az, a 17 éves házasságuk után, végre vette a bátorságot és a lüke férje "akarata"(!) ellenére gyermeket "merészelt" foganni és szülni! És ez még mind nem elég: a nemesen öntudatos, amúgy jobb oldali beállítódású, férfinak még volt egy felesége, és attól is ugyancsak azért vált el, mert az is gyermeket merészelt szülni az ő kifejezett tiltásai ellenére! Világos tehát, hogy ebben a férfiban valósággal tómból a negatív felelősség, a negatív Szaturnuszi szellem.
Szóval, éppen ebben kellene megmutatkoznia az állatoktól elválasztó emberi öntudatunknak, hogy miután - lehetőleg: helyesen - kiválasztjuk a párunkat, mindössze azt az egy nőt akarjuk megtermékenyíteni, és attól az egy férfitől hagyjuk magunkat megtermékenyülni, biológiailag és lelkileg (pszichológiailag) is, akit kiválasztottunk, mint életünk párját, akivel az egységesülés és a megváltás útjára lépünk. Merthogy finomabb szinteken, vagyis a felső mentális szinteken, már nem hogy lehet, hanem igen is szükséges a kölcsönös információcsere, sőt: ott már az is szükséges (Nem csak, hogy lehetséges), hogy a férfi is befogadja a női princípium képviselői által sugárzott szeretet-információt és attól megtermékenyüljön. Ehelyett a mai lelkét mindig felzaklatja és agresszívvé teszi a megtermékenyítői képességgel és szellemiséggel rendelkező férfiak iránt érzett tudattalan (spirituális) gyűlölete, amelyet önkéntelenül és öntudatlanul kisugároznak magukból. Egyes női rendelőim még fölöttem is szeretnék megszerezni a hatalmat önkéntelenül, és minden női eszközt bevetnek annak érdekében, hogy irányítsák a munkámat és azt írjam vagy mondjam a horoszkópjaikban, amit magukról olvasni, vagy hallani szeretnének. Azt tehát, hogy valamilyen, általuk sem ismert, rejtett késztetésük miatt, valamiféle fölénybe kerülhessenek velem szemben. Női férfiként tehát, ők meg akarnak még engem is termékenyíteni: az ők „zsenge” és finom, de ezért az enyémnél szerintük sokkal többet érő tudásukat át akarják nekem adni. Miféle tudást? Azt, amellyel áltatják magukat, hogy a külső sorskörülmények miatt nem tudnak anyává válni, mivel addig védekeztek a gyermekáldás ellen, amíg meddővé váltak és most lombik bébi programok után kezdnek érdeklődni… Melyik tudást? Azt a mindössze intellektuális szinten megszerzett, de személyesen egyáltalán nem realizált keleti misztikáról szóló információ-halmazt, amelynek segítségével "A nyíltság látszatai mögé bújnak az igazi, tényleges nyíltság elől" (Hamvas: Korszenvedélyek utólagos igazolása.)?
Nos, az a tény, hogy ilyen alapállásból és ilyen tudással akarják a mai nők a férfiakat megtermékenyíteni, teljességgel tükrözi azt a korjelenséget, amely alapján a nyugati típusú civilizáció nőinek a nagy többsége, a tudattalanjában (aurájában) levő magzat- gyermek, család- és életellenes programok hatására, öntudatlanul is, de általában olyan férfit választ, aki őt – A férfias nőt tehát - nem tudja lelkileg átvilágítani és szellemileg megtermékenyíteni. Olyat, aki összellemiségben - logoszban - nem elég erős ahhoz, hogy a női gyengeséggel szembeni kötelező toleranciára hivatkozó nőket megtermékenyítse. Olyat tehát, akiben nincs elég spirituális erő és ráfordulás ahhoz, hogy ezt a hamis lelki szűziességet ezt a törvénytelen Artemisi állapotot át tudja szakítani, meg tudja törni és a nőt rávenni arra, hogy legyen hajlandó a benne létező potenciális anyaságot elfogadni.
Egyáltalán nem véletlen az, hogy az utóbbi időkben hozzám érkező Magyarországi horoszkóp-kérések nagy többségében a férfi minimum négy évvel fiatalabb a nőnél, és az egyre ritkább az olyan eset, amikor a férfi idősebb. Ha jól bele gondolok, ilyen rendelőkkel nem is találkoztam! Legjobb esetekben is, a nők egy idősök a férfiak a, végre - valahára: tova harminc éves koruk után megtermékenyülni hajlandóvá vált nőkkel! A spontán, illetve természetes: un. automatikus fizikai - biológiai megtermékenyülési idő viszont 28 éves kor után lejár, és az amazonok ott maradnak hoppon és jó, ha csak csodálkoznak. És veszélyes, ha neheztelni kezdenek az Istenre, hogy nekik, a gyönyörű és értelmes és kultúrált és kellemes, és jóakaró és nemes és úgy-e, szeretetteljes stb. hölgyeknek miért nem lehet azt, amit "a nyomorult, tudatlan parasztlánynak, vagy cigánynőknek lehetséges"? -
Ezen a jelenségen lehetne sokat rágódni, de most nem ez a téma. Hanem az, hogy másfelől, ugyancsak az anyai ági női ősöktől származó, magzat- gyermek-, család- ellenes örökletes programoknak köszönhetően (azok hatására), vagyis a különböző és azonos vibrációs szintű spirituális energiamezők és energiaterek elkülönülésének, illetve kölcsönös vonzódási törvényének a hatására, ezek a nők olyan életkörülményeket is idéznek be maguknak, amelyekben, legalábbis a látszatok szerint, nem lehetséges a családalapítás.
Amivel MO-n még gyakran találkoztam, az volt, hogy az ilyen hölgyek olyan családos férfiakba lette szerelmesek, vagy váltak legalábbis azok szeretőjévé, akik vagy kezdettől kijelenttették azt, hogy nem válnak el a családjuktól - feleségüktől, vagy hosszú éveken át hitegették ezeket a hölgyeket - lányokat azzal, hogy majd a következő alkalommal elválnak és a "megszabadulás után" közös családot alkothatnak. Persze, a legtöbb esetben az illető hölgyek is tudták azt valahol a lelkiismeretük, szintjén, hogy ez nem igaz, de ebbe a kölcsönös hazudozásba jó belekapaszkodni, mert addig nem kell a felszabaduláshoz - karmától való megszabaduláshoz vezető életfeladatok felvállalásába ténylegesen és konkrétan belevágni.
És az már csak harmadlagos kérdés, hogy ezek a hölgyek viszont, akik érzik, hogy az életük legfontosabb mozzanata: a teljes teremtés elmaradt, illetve csak részben realizálódott, egy gyermek világra hozatala és felnevelése által, minden áron meg akarnak termékenyíteni mindenkit (Lásd az egykés anyukáknak a gyermekeik általuk elképzelt boldogságát erőltető örült ambícióit.), és minden módszert és érvet - még a finom és érzékeny nőiségnek a mostanában mindenütt sikert arató érvét is - bevetnek ahhoz, hogy a férfiaknak is, az ők nagyszerű tudását átadják, és amennyiben ez nem sikerül, akár alattomos támadásba is lendülnek. És ez természetes is, hiszen a hiányt, a bennük tátongó űrt, a hiány-információt: vagyis a Lilithet, valamiképpen be kell tömni, és ha ezt a férfiak nem hagyják, akkor nemes és önérzeteskedés és "pontra tevés" formájában, megérkezik az öntudatlan bosszúállás.
Az én öreganyám még most is meg szeretne termékenyíteni akár engem is, de mivel ez kb. 2O éve nem megy neki, előbb a fiatal Emőkével próbálkozott. Ám a volt feleségem figyelmét idejében felhívtam a veszélyre, hát persze, hogy az akkor még csak a kilenc éves Medárdát okította ki az alattomos tolerancia filozófiájára. És mi lett annak az eredménye, hogy ő szerette volna mindenáron a férjeit megtermékenyíteni (Lásd a regényem II fejezetét), amire az Oroszlán Ascendensem is utal? - Az én dicsőséges nagy egykeségem, amit szinte darabokra vágtak szüléskor azért, hogy az ő életét megmentsék, mivel állítólag sehogy nem akartam kijönni! Persze, a dolog éppen fordítva áll: ő nem volt képes velem áldott állapotba kerülni és magát újjászülni. Máig nem tudom eldönteni, hogy szerencsének nevezhető-e az, hogy valami csoda folytán mégis csak átjutott a fejem valahogy a szülőcsatornán és a szülész letehette azt a szikét, amivel engem készült összevágni. És persze, csak harminc éves korában..., és persze a gonosz apámtól el kellett válni, és persze, a mostohaapámtól is el kellett válni, mivelhogy minden férfi, ha nem felelőtlen, gerinctelen szélhámos, akkor agresszív és brutális disznó ugyebár? És persze minden nő k. az anyámat kivéve, nem? Mikor hagyjuk abba ezt a disznóvályú - színvonalat?
Amikor rájöttem arra, hogy az erős férfiasság- ellenes és személyiségellenes karmikus programom következtében, hamis fény-szellemiség megtestesülése vagyok, és át kell alakítanom magam valós Fény-megtestesüléssé, nem csak azért volt ez iszonyúan nehéz, mert nem volt ehhez példám, hanem azért is, mert a nekem is új, férfias magatartásom mély ellenállást és ellenérzést váltott ki mind a nőkből, mind azokból a bennem élő gondolat-formákból és én-képzetekből, amelyekkel az anyám megtöltött gyermekkoromban.
Az hoz az életben pozitív eredményeket tehát, ha a megtermékenyülő hatalom (A Szeretet ősprincípiumának a) képviselője, a nő, nem akarja átvenni a megtermékenyítő hatalom szerepkörét (Mármint a mindenhova behatoló, mindent értelmező - átvilágító és ezzel megtermékenyítő Fény ősprincípiumának a szerepkörét.). Hiszen amikor akár önkéntelenül is, de erre törekszik a nő, olyan férfit (Spirituális, szellemi, és lelki és a legtöbb esetben: biológiai megtermékenyítésre képtelent) és olyan körülményeket is vonz be magának a rezonancia és a hatás visszahatás, valamint a nemek és a polaritás törvénye alapján, amelyek lehetetlenné teszik az eredeti szerepköre, bocsánat: az ősi funkciója betöltésében és ezzel gátolja saját magát a karmája feloldásában. És akkor majd mind csirizelhetik - ragaszthatják, hegeszthetik és kalapálhatják egymásba a lombik programokon belül a 10 százalékos sikerű a női petesejteket és az ivarsejteket a biológus és a tudós urak, mert vagy lesz eredmény, vagy nem. És ha lesz is (Amennyiben a nő időközben megszelídült...) ki tudja milyen. Nem mondom, lehet jó eredmény is, attól függetlenül, hogy én mindössze egyetlen rosszat láttam felnőtten, de hajlok arra, hogy inkább „nehéz ügy” a többi is, illetve, hogy még súlyosabb örökletes programokat hordoznak magukban, ezek, a teremtési automatizmusokat meglovagoló módszerekkel kierőszakolt egyének, mint az édesanyjuk, aki csak ily módon "juthatott gyermekhez.”
- Eddig tart tehát a régi tanulmányom, ami már csirájában hordja és részben meg is világítja, a jelen témakörünk alapproblémáit.

Az embernek bármilyen, a közösségi és a törvény-alkalmazási létszférát érintő dolga is legyen, és bármerre is lépik hivatali – intézményi szinten, mindenütt azt látja, hogy a hivatalnokok, akik eredeti funkciójuk szerint őt lennének hivatottak a politikai képviselői által megalkotott törvények szellemében kiszolgálni, a törvényes munka- és kötelességvégzés mellett, illetve a törvények tisztességes és becsületes és főképpen felelősségteljes alkalmazása mellett, mindössze arra használják a törvények paragrafusait és szövegrészeit, hogy azok által, a lustaságukat és munkarestségüket, vagyis a felelőtlen felületeskedéseiket, és persze, az egyéni őrültségeik szerinti eljárásaikat fedjék az erre megfelelően kiválasztott törvények idézésével. Valamint arra, hogy az elvhűtelen és nem egyszer törvénytelen eljárásaiknak az állítólagos törvényességét igazolják. A hivatalnoki defetista alapállásról és lelkiismereti gonoszságról, Hamvas Béla egy egész tanulmányt is írt, az „Értekezés a közigazgatásról” címmel (In Patmosz I), amelyet minden, „A másik emberben mindig csak a szépet és a jót meglátni” elv szerint élni megkísérlő, és ebben a törekvésében, már csak a saját Lilitje miatt is szükségképpen elbukó, fennkölt misztikus és ezoterikus szépléleknek ajánlok realitás-ébresztőként, a földi életben való eligazodáshoz elengedhetetlen bedekkerként (Úti kalauzként).
Mellesleg, a jelen tanulmány lényegi és általam nem véletlenül késleltetett mondanivalója szempontjából igen fontosnak találom azt a Hamvasi megjegyzést, miszerint a vezető pozícióba kerülő női hivatalnokok, szükségszerűen gonoszabbakká válnak a férfi hivatalnokoknál. Illetve, a kontra-szelekció (Lilith) elve szerint, már eleve a gonoszabb és korruptabb női hivatalnok-„egyedek” kerülnek ilyen vezetői pozícióba. - Kérem szépen tehát ezt a Hamvas által észlelt tényállást, amit eleddig én egyáltalán nem hittem el neki, megjegyezni, mivel lesz rá hivatkozás a lényegi következtetések levonásánál.
És éppen a később kifejtendő lényegi mondanivalóról jut eszembe, hogy az a feltételezés sem állja meg a valóság próbáját, miszerint én most csak azért írok a közösségi női gonoszkodásnak eme törvényes álca alá rejtett formájáról (Mindenki a politikusokat szidja, ami, amellett, hogy általában mindig jól áll, mivel azonnal helyeslőkre talál, nagyon könnyű és kényelmes is. És nem csak azért mert a politikusok férfiak általában, tehát a politikus-szidalmazó szükségképpen nem a gyengébb nem képviselőivel kötekedik általában, hanem azért is, mert a legexponáltabb helyen állnak a közösségi létszféra területein. Eközben az alacsonyabb hierarchiában álló köz- és magánhivatalnoki szférák törvénytelenkedéseiről, defetista disznóságairól csak akkor szerzünk tudomást, ha valami egészen botrányosat követnek el, illetve, ha személyes dolgunk kerül valamely intézmény képviselőivel. És az én tapasztalataim szerint - legalább is Csíkszeredában! - itt már jóval több a nőnemű közintéző, mint a férfi nemű. Ugyanakkor az is tény, hogy a maszkulin vétkezésről, a férfi - banditizmusról és perverz, kegyetlen és sokszor gyílkosi magatartásokról, visszaélésekről rengeteg az irodalom, a fényképes és filmes dokumentáció, de a női bűnözésről, még a felszínre kerülőkről is hallgat általában a média, mintha itt is valamiféle védelmezési udvariaskodás folyna. Ha én követtem volna el valamely nálam levő gyermekkel azt, amit Emő tíz hónapon át Turulával elkövetett és ha én loptam volna el tőle – tőlük a gyermekek ösztöndíját és az állami gyermeksegélyek nyolc hónapon át felgyűlt összegét és Emő feljelentett volna, rég óta a börtönben ülnék. Én viszont hiába jelentettem fel mindezért őt az ügyészségen is, nem csak a gyermekvédelemnél, annak érdekében, hogy legalább megfelelő hivatalos jelentéseket kapjak ahhoz, hogy Turulát megmenthessem, még akkor is, ha ők semmit nem teznek, mert mindenki, de mindenki - még a rendőrség is! -, Emőnek falaz csak azért, amiért ő nő.
Nem, egyáltalán nem érzem a hivatásomnak, hogy világítsak rá a közbűnözés és a partikuláris aljasságoknak másik, feminin oldalára is, hanem azért írom le mindezt, mert asztrológusként azzal a realitással kell szembe néznem majdnem nap mint nap, hogy az a tévhit amiben én éltem kamasz, fiatal és érett férfi korom elején, miszerint a nők mindenben ártatlanok általában és jóakarók és jóhiszeműek és jóságosak és felelősségteljesek és tisztességesek, miközben és ezzel szemben a férfiak általában léhák, agresszív gézengúzok, bajkeverők, kegyetlenek, csalók és hazudozók, stb. és főként: a családdal és a gyermekekkel szemben felelőtlenek, AMELY NÉPI TÉVHITET a volt-feleségem is, szorgalmasan KIHASZNÁLJA MOSTANÁBAN (Miközben szerintem nem létezett még a földön olyan egyszerű polgári életet folytató, tehát kevés pénzű családban élő, négy gyermekes családanya, akinek olyan kevés dolga lett volna mint neki. Illetve, mint aki annyira meg lett volna kímélve, mint ő!), ez a tévhit RENGETEG CSALÁDI BAJT, SŐT SZERENCSÉTLENSÉGET OKOZ. És ebben nem csak a tévhit miatt magatehetetlenné tett apák szenvednek teljesen feleslegesen, hanem első sorban az apa nélkül maradt, vagy a leszerelt, tehát szellemileg impotenssé tett - és papucs kormány alá nyomott - férfiak által nevelt gyermekek! Persze, nem annyira a jelenben szenvednek ők, hanem felnőtt korukban, amikor is kiderül, hogy az elkényeztetésük miatt képtelenek az élet dolgait dráma és tragédia nélkül intézni, Amikor ki derül, hogy nőként, vagy férfiként is, kölcsönösen képtelenek párkapcsolatban élni.

Miután azt kellett látnom, hogy Turula és Réka többszörösen meg volt fosztva attól a jogától, hogy velem, tehát az édesapjukkal és Medárdáékkal, a testvéreikkel együtt lehessenek legalább két hetente, tehát amikor nem találkozhattak a gyermekeink a leg közvetlenebb családtagjaiknak számító személyekkel sem, illetve, amikor azt láttam, hogy enyhébben Rékának, de Turulának a teste még mindig telve van a figyelmetlen és felelőtlen étkeztetéséből származó és így sorozatban előálló, de mindvégig kezeletlen csalánkiütések egyre növekvő sebeivel és sebhelyeivel, panaszt és jelentést tettem le a Megyei gyermekvédelmi Szervezethez, esetleírásokkal, fényképekkel dokumentálva a jelentést. Miután semmi nem mozdult két hónapon át a gyermekvédelemnél, ugyanazt a kérést letettem a Városi ügyészségen is, de ezúttal már a tavaly ősszel ellopott gyerekösztöndíjak és állami gyermektartási díjak visszaszerzésének az ügyében is tettem le a bíróságra kérést, amit viszont ott nem fogadtak el, mondván, hogy ez már bűnügy, ezzel az ügyészség foglalkozik. Hát akkor oda tettem le a kérést, hogy szeretném a volt feleségem által ellopott pénzüket vissza kapni. Erre fel az ügyészség le szólt a Rendőrségnek, hogy nézzen utána a dolognak, amire meg jelent nálam egy alkomiszárként bemutatkozó civil ruhás rendőr, aki meghívott másnapra a rendőrségi irodájába. Itt íratott velem egy nyilatkozatot, aminek a szelleméből már akkor kiderült a számomra, hogy nem lesz a dologból semmi, de még mindig várom az ügyészség hivatalos válaszát.
A gyermekvédelmi hivatalos válasz ugyanis meg jött, és abban a Pálfy Zsuzsanna nevű, egyetlen gyermekes, de férjetlen hivatalfőnöknő, akinek még az Enikő lányunk halála előtt készítettem el a horoszkópját – Ez azért fontos, mert azokat a horoszkópokat még én is a klasszikus asztrológia és misztika szellemében készítettem, vagyis úgy, ahogyan nekem is, mint mindenkinek tanították, és amelyeket ma, a kauzális ismereteim elmélyülésével, nulla értékűnek tartok. – és akivel kollaborálva Emőke a 2OOO-es évek elején, megkísérelt kismama felkészítőket tartani (Zsuzsának talán máig működik a Bölcsölő nevű kurzusa...), szóval a Pálfy Zsuzsa nevű, ugyancsak Csíktaplocai hivatalfőnöknő, szerkesztett számomra egy hivatalos választ, amelyben azt írja le, hogy egy egész munkacsoporttal kivonultak Emőkének mind a Csikszeredában élő és lakó nagymamájához, mind az édesanyjához Csíkszentgyörgyre és mindent a leg nagyobb rendben találtak. Tehát szerintük semmi gond nincs a gyermekekkel, én fölöslegesen írtam tehát napokon át a román nyelvű panaszaimat, jelentéseimet.
A szépséghibája viszont ennek a gyermekvédelmi hivatali jelentésnek AZ, HOGY ABBAN A PERIÓDUSBAN AMIKOR AZ EGÉSZ VÁROSI GYERNEKVÉDELMI APPARÁTUS állítólag az én jelentésem alapján helyszínelt - És el lehet képzelni, hogy mekkora nagy és milyen lelkiismeretes KÖRNYZETTENULMÁNYT végzett ez a szakember, miközben MIND A NÉGY GYERMEK NÁLAM VOLT. Vagyis: ŐK EGYETLEN EGY GEYREMEKKEL SEM TALÁLKOZHATTAK ÉS NEM BESZÉLHETTEK, hiszen abban az időszakban, mind nálam voltak! – Mondom, ezek, a női szolidaritás szellemében, az anya becsületét és hírnevét védik és nem a gyermek egészségét, jogait és érdekeit!

És akkor vettem a Románia Családi törvénykönyvét és a gyermekek és a szülők jogaira vonatkozó összes törvénycikkelyt és paragrafust előbb elképedve, majd nagyon oda figyelve elolvastam. Azért olvastam elképedve, mert sehol, de sehol nem találtam benne meg azt a mondatot, vagy csak halvány utalást sem arra az elvre, amely (Nem létező) TÖRVÉNYRE hivatkozva, velem, jobban mondva a gyermekeimmel, mindeddig, minősíthetetlenül aljas és gazember módon kibabráltak ezek, a Hamvas Béla által nem véletlenül ab ovo gonoszaknak nevezett nő- hivatalnokok! Ugyanis, nincs és nem létezik ilyen törvény, Uraim és Hölgyeim még a 2OO4-ben újra írt és kötelezővé tett, román családi tőrvény-könyvben sem! Vagyis olyan törvény, vagy akárcsak ajánlott törvénykezési és bírósági eljárási elv sem létezik, amely az édesanyának az apával szemben bármiféle előjogot is biztosítana! Ezzel szemben, amikor meg kérdeztem Mészáros Angélát, hogy miért kellett a tavalyelőtt mind a négy gyermeket az anyjukhoz ajánlaniuk a Bíróságnak, miközben tudták, hogy az még be sincs jelentkezve a nagyanyja lakásába, mert azt nem hagyja a nagybátya, és ez által ők egyenesen a gyermekeket veszélyeztették, az volt az Angéla egyedüli érve, hogy „Azért, mert az édesanyjuk”.
Sőt: a törvény kiemelten és határozottan tilt mindenféle nemi alapon történő megkülönböztetést (Diszkriminációt!!) a szülők között, és erre kimondottan felhívja a figyelmet, mind bírósági - törvényszéki szinten, MIND A GYERMEKEK EGZISZTENCIÁLIS ÉS CSALÁDI, VAGY KÖZÖSSÉGI JOGAINAK A BETARTATÁSÁVAL FOGLALKOZÓ INTÉZMÉNYEK SZINTJÉN.

Nem létezik tehát sehol olyan törvény, vagy akárcsak finoman sugallt elv is,
amit nekem az ANGÉLA nevezetű, veszekedő hölgy a múlt hét péntekén úgy vágott ki mint az adu-ászt, arra a kérdésemre, hogy a tavalyelőtt miért ajánlották Emőhöz mind a négy gyermeket, amikor annak már csak az egész napos munkaprogramjából kifolyólag sem lett volna ideje foglalkozni rendesen még egyetlen gyermekkel sem:
- Mert ő az édesanyjuk!

Ezzel szemben viszont a legfőbb elv, amit a törvény minden kétséges helyzetben, nem hogy javasol, hanem előír, az A GYERMEKNEK A LEGFŐBB ÉRDEKÉNEK A FUNDAMENTÁLIS ELVE. (Principiul fundamental al interesului suprem al copilului.)

HÁT EZEN A LLEGFŐBB TÖRVÉNYKEZÉSI ELVNEK AZ ALAPJÁN, MINDEN KOZMA EMŐKÉT pártoló hivatalnok, a ZITA és a ZSUZSA és az ANGÉLA (feltételezem a békés nyugdíjba készülő Zita trónörököse!) féle, férfi- és apa-utáló hivatalnokok tízszeresen vétkesek! Sőt: börtönbe zárni valóan vétkesek! - És ezt teljesen komolyan mondom. Ezek a nők, a mi esetünkben a Családi törvénykönyv első öt vagy hat cikkelyének minden paragrafusát megszegték, sőt: tudatosan azok ellen cselekedtek!
És ez senkinek nem tűnt fel. Mármint hogy a pletyka szintű háborgás és haragvás és neheztelés és gúnyolódás helyett ezeket a gyermek-gyűlölő, és a "gyermekcsináló" apákat zsigerből utáló nőket, törvényes eljárások keretén belül, egyértelműen börtönbe kellene záratni, ahelyett, hogy hivatalnoki fizetéssel a megyei jogú város lakóinak az egész férfi rétegét és az apával, mint felelős szülővel maradt gyermekeket tudatosan megnyomorító szociális "munkásokként" a nyakunkon tartani!

Amikor egy feleség, vagy volt-feleség helyzeti fölényt akar nyerni a férjével, volt férjével szemben, és a maga oldalára akarja állítani a rokonokat (Sokszor még a férfi anyját is, testvéreit, rokonságát is), vagy a hivatalos hatósági személyeket, annak a világon a legegyszerűbb dolgát kell elkövetni: azt kell állítania, hogy a férje, ha a család falain kívül ezt nem is mutatta esetleg, de az otthon környezetén belül, rendkívül agresszíven bánt vele, és ha testi bántalmazásig nem is jutottak el, a pszichológiai terrorizmust és a személyi elnyomást mesterien gyakorolta, az úgy-e, teljességgel ártatlan menyecskével szemben. Ezzel a bűvös szó-társítással, hogy agresszivitás és férfi – férj, vagy volt-férj, minden nőnek eleve nyert ügye van a férfival szemben, ezzel lehet vele szemben nyerni, ezzel el lehet érni azt, hogy a szegény nőnek, aki úgy-e, már nem bírta cérnával azt a sok nyílt vagy rejtett terrort, tiszta maradjon a becsülete még akkor is, ha három hónapon át csalta titokban a férjét, mint Kozma Emőke. Nos, az anyja lánya lévén, Emőkének sem kellett a szomszédba menni egy kis fortélyért, vagyis ezért a vérlázító mocskos hazugságért. - Hogy éppen, maga a trágárságot közelről érintő agresszív szóhasználatom bizonyítja, hogy agresszív vagyok és voltam? - Azt kérdem, hogy akárcsak egy szelíd nő is, nem-e válna attól agresszívvé sőt: dühössé, amikor azt látja, hogy a zsönge és egészségileg a leg veszélyeztetettebb alkatú kislányával, úgy elbánt valaki mint a mi szegény Turikánkkal? Hát az apának nincs jóga felháborodni egy ilyen bánásmódon, amikor jól tudja, hogy kizárólag csak az anya hanyagsága és minősíthetetlen közönye következtében, volt a gyermeke teli s teli tíz hónapon át elvakart sebekkel? És ne háborodjon fel az apa, akkor, amikor a nő nemű hatósági személyek, nem az anyát veszik felelősségre a gonoszság számba menő közönye miatt, hanem az apát támadják le azzal, hogy miért merészelte a gyermek szörnyű állapotát lefényképezni?! És mindezt csak azért, mert szerintük a minősíthetetlenül hanyag és közömbös anyák - (nők!) becsületét nem érheti megszólás az apák – a férfiak részéről?
És természetesen, attól is háborog a férfi, hogy amennyiben ő annyira agresszív lenne - lett volna! - hogy azt nem bírhatta már ki mellette, az úgy-e teljesen ártatlan mimóza-lélek, akkor miért van az, hogy az érzékeny lány-gyermekek az apával és nem az anyával akarnak élni? És ezt annak ellenére, hogy éppen az apa az, aki azt mondja, hogy nem kell a gyermeknek folyton csokoládét, cukorkát és cukros-krémes süteményeket adni? És nem is ad nekik édességet, hanem általa készített, egészséges, vitamindús ételeket! Vagyis, lehet-e, lehetett-e éveken át agresszív az apa, amikor éppen ő az, aki nem hízeleg a gyermekeknek és nem korrumpálja azokat, és ezek ellenére, mégis őt szeretik és választják a gyermeket, az anyával szemben? Hol van akkor a kizárólag csak férfiakra jellemző agresszió? Nem-e annál a nőnél inkább, akivel nem akarnak a lánygyermekek együtt élni, és aki a család elhagyása előtt, titokban, trágárságokkal telített leveleket irogatott a barátnőinek?
Az Asztrologosz c. portálunkon, az Enikő nevű olvasónk által nyitott és vezetett család viszonytisztítási rovatban szó volt arról, de nem csak szó volt, hanem kifejtés is történt arról, hogy azok az mimózalelkű és nebáncsvirág anyák szülnek sorozatban lánygyermekeket, akiknek a mély-tudattalan ideavilága (oldatlan karmája) sokkal agresszívebb az átlagnál. És azok a nők fogannak és szülnek fiút, akik oldottabbak a férfiakkal és általában a külső világgal szemben. Így marad meg a természetben és a létben az egyensúly: az agresszívebb spirituális struktúrák kerülnek általában női, tehát gyengébb és gyengédebb lelki és testi burokba, és a kevésbé agresszív és irracionális karmával rendelkező, spirituális struktúrák kerülnek olyan lelki és testi megnyilvánulási formába, amely burkok kellő erővel és képességekkel bírnak az adott külső életformák és fizikai struktúrák meg- és átváltoztatásához.

Nem kell ahhoz semmiféle szociális munkási főiskolai, egyetemi, vagy technikumi képzettség, hogy egy normális ember, beleérezzen abba, hogy mit is jelent az, hogy egy 5 – 6 éves, és ezúttal ténylegesen ártatlan gyermek kilenc – tíz hónapon át reggeltől estig és estétől reggelig (Éjszakákon át!) csak vakarózik, vakarózik és vakarózik, az őt kísérleti állatként kezelő, lelkiismeretlen nagyanyja és „édesanyja” közömbössége következtében. És persze, ehhez az empátiához sem asztrológusi sem metafizikusi képzettség és alapállás nem szükséges. Ehhez elég az, az, az elemi empátia – beleérzési készség – amely minden civilizált emberben ott kellene legyen! (Szociális munkásokról nem is beszélve!) – És mit tesznek a Zita-tanonc szociális munkások? A bestiális női szolidaritás szellemében, az apát kezdik szidni és erkölcsileg felelősségre vonni, amiért látván, hogy a harmadik figyelmeztetését is semmibe veszi az anya, a helyzet helyrehozatala érdekében, fényképet készített a szenvedő gyermek kétségbeejtő állapotáról! – Még, hogy kizárólag a férfiak a közömbösek és az agresszívek a nőkkel szemben... Ideje leszámolni ezzel az igazságtalan tévképzettel, és levetni az ide vonatkozó egyoldalú gondolkozás és szemléletmód szemüvegét, éppen a nők, de főképpen a gyermekek érdekében!

Turula a hatodik hete van velünk és végre már csak a régi sebek hegei látszanak, és végre, úgy néz ki, hogy újabb kiütés nem jött ki rajta mostanában. Hát persze: vitamindús táplálékot kap és tornászik, spórtól, mikor velem, mikor Violával. Távolról, már csak a soványsága tanúskodik az őszi-téli - tavaszi és nyár eleji alvatlan éjszakáiról, de egyébként végre abszolút laza és szabad, mint minden normális gyermek, akire kellőképen oda figyelnek! Már meg szokta, hogy nekem mindent meg lehet őszintén mondani, és amikor rám néz, már nem kancsit oly vészterhesen a jobb szemére, mint június közepén. Mivel azonban a mély tudattalnja néha össze téveszti Violettát az édesanyjával (Néha úgy is szólítja), vagy mivel Violának ősz a haja, a dédnagymamával, tehát azokkal a személyekkel, akik körében már megtanulta, hogy léteznek tabu-témák (Bizonyára a nagymamára: vagyis Magdolnára vonatkozóan.) hát amikor Violával beszél, még keményen befordítja néha a jobb szemét – elrejti a lelkét.
Honnan tehát ez a szociális munkási, nem is korlátoltság, hanem gonoszság, amivel az anya jó hírnevének a védelme és nem a gyermeknek a gondatlan bánásmódtól való megóvása jut egy azért fizetett személynek az eszébe, amikor a gyermeknek a hónapokon át sebekkel telt testét látja? ÉS NEM IS AZ FÁJ, HOGY NEM-SAJNÁLJÁK A GYERMEKEKT, hanem hogy egyáltalán NEM A TÖRVÉNY SZAVA ÉS BETŰJE SZELLEMÉBEN, hanem éppen annak ellenkezőleg JÁRJANAK EL, miközben éppen azért kapnak állami fizetést, hogy a törvények alapján védelmezzék a gyermekeket! Az, hogy a törvény alkalmazása helyett, képesek inkább tovább szenvedtetni a gyermeket, mivel ők, a nő nemű hivatali személyek, nem vele – a gyermek szenvedéseivel SZOLIDÁRISAK, hanem egy nőtársuknak az önérzetén esendő csorbát akarják az apának a hülyévé tétele és egy újabb, a szemlátomást szenvedő gyermekkel szembeni, égre kiáltó igazságtalanság elkövetése árán (annak továbbra is, az anya gyámsága alá való helyezésének az ajánlása árán), megelőzni? – Mondom: a mitológiai Salomé és a Hüdra effektus... – Hét hősi próbatétele közül, az volt az egyik feladata Heráklésznek, hogy ölje meg a Hüdrát! Hát iszonyú lelkierőre van szüksége hozzám hasonló módon, humanista - polgári szellemben nevelkedett férfinak, hogy ezzel a Hüdrával, ami nem más, mint a „női gyengeségek” szolidaritása, vagyis a gonosz Lilith-szolidaritása, szembe merjen nézni és ezzel az ezer fejű lénnyel harcba szállni. Hiszen nem becsületes férfi - harcról van szó, hanem alattomos és aljas rágalmazásokról, amelyben éppen, hogy az esetleges bátorsága, sőt: a gyermeke szenvedése láttán való elkeseredésében felébredt harciassága miatt, nevezik a férfit agresszívnek! És ettől az elemi igazságtalanságtól teljességgel tehetetlen. Nem Herkulesi izmok kellenek a Lilith-Hüdra legyőzéséhez ilyen körülmények között, hanem a gonoszság- és közömbösség leleplezésnek, vagyis a látszat-törvényesség igazsággal szembeni, valamint a hozzá ragadó, cukros és rózsaszínű látszat-igazsággal szembeni valós igazság kimondásának a bátorsága. Nem is bátorság szükségeltetik ehhez, hanem annál sokkal több: maximális Istenhívés! Vagyis az abszolút Bolondság: a Bolond vakmerő őrületnek látszó bátorsága.

Az én horoszkóprendelőim 95 százaléka nő. A legtöbb esetben természetesen párkapcsolati problémáik megoldása érdekében fordulnak hozzám sors-elemzésért a hölgyek. Ezért ma már nem is csodálkozom azon, hogy a párkapcsolatok és a házasságok 95 százaléka miért megy idővel abszolút biztosan tönkre. Fiatal, és nem családos férfi koromban nagyon szerettem nagyjából velem egy idős férfiakkal barátkozni, velük beszélgetni, vitatkozni, együtt sörözni, múlatni. Egyetlen emlékem nem szól ebből az időszakból arról, hogy valaha is, akár a leg ittasabb állapotban is, leintően, lekezelően vagy lenézően beszélgettünk volna a nőkről általában. Soha nem hangzott el ezeknek a magukat keménynek képzelő férfiaknak a szájából, hogy azt vagy azt a nőt, ki kell rúgni, el kell küldeni ide, vagy oda, meg kell alázni, stb. Ezzel szemben, éppen a női rendelőimtől tudom, hogy miket gondolnak a „pasikról”. Az egyik gazdagabb rendelőm még azt is megírta, hogy azon jártatja az eszét, hogy felkeres valami alvilági verő legényeket és kellőképpen lefizeti azokat annak érdekében, azt a férfit aki ott merészelte őt hagyni (korábban a szépséges rendelőm hagyta ott sorban a kétségbeesett szerelmeit), megverjék... - Sokat látott asztrológusként, akinek tehát a megrendelői többnyire nők, esküdni merek mindenre, hogy a férfiak körében messze nem annyi a tévképzet a nők szellemiségét, lelkiségét illetően, mint akár a leg értelmesebb és leg képzettebb nők körében is! Az én nyitott szemű tapasztalataim szerint, abszolút nem igaz az, amit a nők szoktak hangoztatni, hogy a férfiakat nem érdekli a nők személyisége, egyedisége, belső világa, lelkisége, stb., tehát az a bizonyos „plusz valami” ami megkülönböztet minden nőt, egyik a másiktól, és legfőképpen az nem igaz, hogy ez utóbbi, vagy általában a nők nőiessége idegesítené a férfiakat.
És mindeközben elképesztő az, a nők által kialakított és „megvallott”, sőt: elvárt, férfi-kép és képzet, amivel asztrológusként találkoznom kellett. Az én gyakorló asztrológusi tapasztalataim szerint ugyanis, a „női oldalról” elvárt pozitív férfi tulajdonság, egyáltalán nem arról szól, amiről „mi férfiak” azt elképzeljük. Egyszerűen nem jött, hogy elhiggyem az elején, de másfél évtized praxis után, végül csak el kellett hinnem, hogy az, amit a nők általában a legfőbb pozitív férfi tulajdonságnak tartanak és találnak és amit mind és azonnal meg is neveznek és elvárnak, az nem más, mint az ők érzéki és érzelmi elvárásainak a minél nagyobb mértékű kiszolgálási képessége! Hogy a legtöbb – persze, nagyjából mindig kudarcba fulladt és csalódással járó – szerelmet a nőkből azok a férfiak váltották és válthatják ki, akik „csodálatosan tudnak” udvarolni, simogatni és esetleg még „szépeket is mondani” („Ó, Hazudj valami szépet...”). Ez a legfőbb elvárása tehát általában a nőknek a férfiakkal szemben. Ennyi. – Tényleg ennyi! Még csak az sem, hogy jól tudjanak szeretkezni! Csak az tehát, hogy legyenek hozzuk kedvesek, figyelmesek, gyengédek, és tudjanak jól simogatni. Elképesztő, de tényleg csak ennyi: Lussz – pász! Még az sem számít, ha ezek a férfiak más nőket is ugyanolyan csodálatosan simogattak és más nőknek is ugyanolyan szépeket mondtak, mert az elragadó benyomás, a pillanatnyi csodálatos érzés, amit keltenek, csak az ami számít a nőknek igazán! Persze, más elvárások is előfordulnak ritkán, annak a társadalmi és a családi állapot függvényében, de azok már elenyészők az előbbi fő – fő női elvárással szemben! Nem a gondoskodás, nem a kitartás, nem a férfias helytállás, nem a megvédés, nem az egzisztenciáért és a gyermekek, vagy éppenséggel a feleség egészségért való felelős küzdelem, nem a tehetség, vagy a ne adj isten az általános humánus alapállás, vagy esetleg a macsóság, vagyis, a mondjuk: általános természeti férfiasság. Nem! Nem és nem. Hogy hihetetlen! – Hihetetlen. Tessék utána nézni, mert én is utána néztem.
Legutóbb egy, három férjet és ugyancsak három élettársat elnyűtt – Nekem őszintén beismerte, nem a, hogy nem szerette őket, csak melyiket ezért, melyiket azért kihasználta – negyvenöt éves hölgy horoszkópját készítettem el, akinek a képletében kulcspozíciót foglalt el a Szaturnusz. Reagálásaiban, de a sorsképletében is, világosan látszott, hogy gőze nincs arról, hogy mi lehet az apa, tehát fogtam magam, és ennek a, a Szaturnuszi elemnek szenteltem a legnagyobb fontosságot, két hangfelvételen át beszélve neki az apai szellemiségről, mondván, hogy azért van párkapcsolati problémája, mert őt a felelősségteljes apa startból (determinációból) irritálja és amint azt egy férfin megérzi, azonnal hadakozni kezd ellene tudattalanul. Érdekes helyet állt elé, mert a legutóbbi szeretője, akibe „végre” betegesen szerelmes lett és alig tudta a segítségemmel elengedni, mivel a férfi elhagyta, a negatív Szaturnusz tökéletes megtestesülése volt minden szempontból, el egészen a nevetségességig vállalt gyűjtő-mániáig. A hölgy elmondása szerint, a férfi lakása, de még az udvara is, telve volt mindenféle használhatatlan lim-lommal és értéktelen kacattal, régi bútoroktól kezdve, rozsdás bádoglapokig, kilincsekig és nyílás-zárakig, dróttekercsekig és régi autóalkatrészekig. Miután meséltem a számára arról a teljes tudatú férfiről, akiben a felelősségteljes apa is jelen van, nem győzött a hölgy hálálkodni, hogy végre kinyitottam a szemét, de hozzá tette azt is, hogy ő azzal az apa típusú, felelősségteljes férfival akiről én beszéltem, az életében még nem találkozott, pedig „evett” ő aztán férfit eleget!”
- Hát persze, hogy nem találkozott ilyennel: egyrészt mert ösztönösen elkerülte az ilyenekkel való kapcsolatot, hiszen ezt a típust manapság egyetlen emancipált nő sem kedveli és keresi. Másrészt: a mai nő el sem képes az ilyet viselni. Figyelem uraim és hölgyeim: Nem kis jelentésű dolgot írtam le az imént! Még a férfiaknak sincs gőzük a bennük rejlő, tényleges felelősségeket vállalni lépes, potenciális apáról, és ezért nem is akarják azt realizálni. Nem, hogy a manapság többnyire egyedül a mama által, vagy az anyjuk édesanyja (nagyi) által nevelt hölgyek, az anyák és az anyai női felmenők hathatós segítségével (vagyis: keményen beavatkozó férfi-ellenes irányításával) nevelt nők, a gyermekek hogylétét számon tartó és számon kérő apákat még el tudnák fogadni, vagy viselni. Egy érdekes pszichológiai játék folyik a mai anyák és apák között. Hiába a reinkarnáció izgalmas meséje, mert a minimális spirituális – misztikus belső kultúrával (érzékenységgel) rendelkező nők, igen is, tudják hogy a gyermekeik egészsége és betegségei és baleseti az ők tudattalan alviláguk tökéletes tükre. Ettől a gondolattól viszont iszonyodnak és gyanúsan figyelik a férjeiket, hogy jut-e azoknak eszébe ilyesmit képzelni, vagy gondolni, és eleve olyan családi hangulatot keltenek, hogy ilyen gondolat, vagy képzelet még csak fel se merülhessen. Persze, ebben a látszat-keltésben az egész nagyokos mai tudomány a segítségükre van, de attól ők még tudják amit tudnak és ezért telve és telve vannak lelkiismeret furdalással és még nagyobb rejtőzködési igyekezettel. Isten őrizz tehát, hogy az igazi lelkivilágukról a férjeik valami lényegeset megtudjanak! – Nos, ezért nem tudnak a mai nők az igazi, apa-férfiről semmit, mivel eleve nem is akarnak arról az idegesítő valamiről bármit is megtudni! - Hacsak nem tudatosítja számukra ezt a férfi képzet- hiányt, vagy elemi félelmet egy asztrológus. Tehát azt, hogy éppen ez, az apától, vagyis a gyermekeik nemző férfiában rejlő potenciális apától való irtózat az ők nagy bajuk, amiért aztán semmi, aminek a férfi-női viszonyhoz valamilyen köze van, nem működik az ők életében ...

„A páromban levő apától félek”, fogalmazta meg a diagnózist, a tavaly ősszel a volt feleségem az asztrológus - barátnőnkhöz küldött egyik „őrületében”, amikor éppen készült titokban a családnak az újbóli felrobbantására, mivel, akárcsak másfél évvel korábban, újból „halálosan szerelmes lett”, egy olyan férfiba, aki mindegy volt neki, hogy kicsoda, csak éppen ne legyen az ő gyermekeinek az édesapja legyen! Úgy, hogy csak onnan lett tudható, hogy nem az újabb, és ellenállhatatlannak tűnő és végül szalmalángnak bizonyuló szerelemnek tudható be az, hogy újból belé fogott a válásba és a gyermekekkel és velem szembeni, máig tartó, sorozatos vétkeibe, hanem annak, hogy minden áron meg kívánt szabadulni ettől, a tőle is egyre nagyobb felelősséget elváró, bennem egyre inkább fokozódó Szaturnuszi szellemiségtől. A férjének attól a Szaturnuszi szellemiségétől – a gyermekekről való gondoskodást első sorban önmagán, de végül a gondoskodást azoknak az anyjával szemben is, számon tartó és igénylő, és számon kérő – részétől kezdett tehát egyre jobban félni, amellyel nem találkozhatott és nem barátkozhatott meg a gyermekkorában, és amely minden mai nőt „halálra tud idegesíteni”. Az apját ugyanis az anyja megcsalta, aminek következtében akkor „váltak el tőle”, amikor ő kamaszként a férfiasságnak ezzel az oldalával is megismerkedhetett volna, a nagyapját viszont, a férfias nagymama a rafinált lányával (a volt feleségem anyjával) folyton leszedte a lábúról és elhallgattatta. Sőt: a háta mögött ki is gúnyolták, akaratlanul is beoltván Emőkét a férfiellenességre.
Mivel az apaság szellemét hamisan pótolni hivatott hatóságok (Negatív Szaturnusz) mindenben a szegény szenvedő anyáknak adnak az ugyebár igazat, a startból agresszív és zsarnok apával szemben, a mai nőknek az a tévképzetük, hogy amiért ők szülték a gyermekeiket, azok az ők tulajdonát képezik és azt is tehetnek velük, amit akarnak, olyan értelemben, hogy bármit is tennének, bármi is történne a családban, a gyermekeik úgy is velük maradnak. Hogy jöhet tehát az apa (Az ők gyermekeikkel szembeni bensőséges kapcsolatához képest egy idegen személy!) ahhoz hozza, hogy rajtuk bármit is számon kérjen, az ők kizárólagos tulajdonát képező gyermekeikkel kapcsolatosan? - Emőkének az egész gyermekláthatással kapcsolatos tíz hónapos magán- és nyilvános hazudozással telt negatív manőverezése is, mintha azt hivatott volna szolgálni, hogy engem szoktasson le a törvény által hozza ítélt gyermekekkel való törődésről és nagy a gyanúm, hogy ez nála abszolút tudatos volt!
És láttuk azt is, hogy abban, hogy ezt a rém-képzetüket érvényesítsék, mindig ott van a nők hátsó zsebében „a férfi-agresszivitás” nevű adú ásza, amivel a nőknek minden körülmény között és mindig győzni lehet a férjek, az apák fölött! A köztudatban csakis a férfiakra jellemző agresszivitás tehát, az a nyerőkártya, amit azokra az apákra bármikor rá lehet kenni, válási ok gyanánt is ha kell, és válás után a gyermekektől való eltávolításuk érdekében is, ha a nő úgy gondolja, akik nem részegeskednek és nem alkoholisták, nem veszekedősek, nem kurváznak, nem foci-, vagy box-rajongók, nem töltik az idejüket a barátoknál, vagy az interneten lógva, stb, hanem a többgyermekes családjuk jólétének a megteremtésére áldozzák az idejüket, sőt: az életüket. A GYERMEKEIVEL SZEMBEN FELELŐSSÉGTELJESEN VISELKEDŐ, ÉS A FELELŐSSÉGET LEGALÁBB RÉSZBEN A KÖZÖS GYERMEKEIK ÉDESANYÁTÓL IS ELVÁRÓ APA-FÉRFI személye teszi azt a benyomást a nők számára, hogy azoknak ELVISELHETETLENÜL ÉS KIBÍRHATATLANUL AGRESSZÍV a természete, még akkor is, ha az illető férfi egyáltalán nem viselkedik agresszív módon! És ez a férfi-képzet kezd a felelősség-elvárásaival nők képzeletvilágában személyiség-elnyomó zsarnokká „fejlődni”, az úgy-e mindig ártatlan és a férfivel szemben megvédeni valóan gyenge nők számára!
Elég néhány ügyes célzást tenni, vagy csak sokatmondóan nézve éreztetni, hogy a férji és az apai hivatását általánosan jól, tehát mindenki számára elfogadhatóan, sőt általánosan pozitívan gyakorló férfi (Nem részegeskedő, nem nő-hajhászó, nem kocsiját ha kell ha nem javítgató, díszítgető - tökéletesítő, és nem interneten lógó férfi), titokban és persze, csak a feleség által tudottan, mégiscsak egy zsarnokká változik, amint az otthonuk ajtaja be csukódik a háta mögött. És ezt a gazságot nem csak az együtt érző amazoni széplelkek hiszik el egymásnak azonnal, de még az egyes, anyukájuk, vagy nagymamájuk által becsületesen elindított: "jól nevelt" gügye Ödönkék (férfiak) is, mint amilyen én is voltam, mindaddig, amíg mindezt meg nem próbálták lenyeletni velem, illetve a gyermekeimmel. És ettől, az igazság szellemét mélyen bántó, alávaló szolidaritásban megnyilvánuló „nőiségtől”, végül aztán tényleg agresszív lesz az addig normálisan viselkedő férfi! Úgy, ahogy én deklaráltan agresszíven fogok bánni ezentúl azonnal minden nővel, akivel bármilyen komolyabb dolgom is van és akiben csak egy kis hamisságot is érzékelek.
- Mert ha az Emő első (A Joe Ledzion miatti) "mellőlem való elmenekülésekor", esetleg viselkedtem volna is, vele szemben néha türelmetlenül vagy közömbösen, ha nagyon ritkán fel is emeltem a hangomat amikor valamiért elfogyott a türelmem, de a válásunkat követően együtt töltött tíz (1O) hónap alatt, aztán kiemelten vigyáztam arra, hogy felőlem semmiféle bántódása ne essen, és mindene, ami a személyi fejlődéséhez szüksége van, ha csak a mi anyagi lehetőségeink szerint is, de meglegyen. Sőt: én abszolút szerelmi idillben éltem meg vele az utolsó két hónapot, kint a természetben, a halastavak mellett, még arra is vigyázva, hogy a gyermekektől legyen ideje az előadásaira felkészülni, majd a tábor végével, naplózni, színészek által felolvasott Hamvas Béla esszéket CD-lejátszón hallgatni, egyéni imádságokat írni, mantrázni, stb. Egészen világosan emlékszem arra az utolsó, együtt töltött napunkra, aminek a végén, "teljesen véletlenül" be büklögött a tábori félszigetre az alkoholista ismerősöm, aki megszólalásig hasonlít a Csíkszeredai Szahadzsa Joga – oktatóra, és akinek a jelenléte miatt Emő annyira kifordult magából, hogy izzadni kezdett még a szájpréme is, és akitől aztán az indián zenét kaptuk, amitől még jobban becsavarodott, a közös barátnőnknek írt levelei szerint. Nos, majdnem egész nap még csak nem is szóltam hozza, és a gyermekeket is halkabbra fogván, én etettem meg mindig, annak érdekében, hogy az édesanyjuk minél jobban el tudjon mélyülni magában. Ki a fene gondolta, hogy ez az "ártatlanka" az újabb családelhagyás tervét szövögeti az okos agyacskájában, amely tervben, az is benne volt már, hogy kiszedi az ő nevére érkezett, két hozzám ítélt gyermekünk Magyarországi ösztöndíját, meg a 8 hónapon át a felgyűlt, négy gyermekre járó állami segélyt, és lelépik vele? Milyen "érthető, jellegzetes férfi agressziót", milyen személyi elnyomást nem bírt elviselni mellettem ez a lelke mélyén titkos szexuális élményekről ábrándozó, felelőtlen nő, a részemről idillikus szerelemben töltött utolsó hónapokban kérem?
Miben, és miért is kell őt annyira megérteni, mindazért, amit tesz, hogy e nagy megértés következtében, vagyis a tíz hónapon át az anyai hanyagság és közömbösség következtében majdhogynem már idülten bevarasodott Turulát, ismét készülnek hozza ajánlani a csíkszeredai városházi hivatalnokok?

Annak érdekében, hogy a pozitív Szaturnusz élet- és sorsmentő szellemiségével a női olvasók is megbarátkozhassanak, hadd álljon itt egy női vallomás a Szaturnuszról, az én lelki társamtól, aki ezeknek a leírása után hat hónappal várandós lett a mi közös gyermekünkkel, Turuláék újabb kistestvérével: „Jóo Violetta:

A Szaturnusz és az apa iránti feltétlen igény

A Szaturnusz a beavató mester, hogy életünket spirituális alapon, az egyetemes törvények szerint vezessük, szükségünk van a Szaturnusz által jelölt tudásra, képességekre. Ezt a szaturnuszi-mesteri szerepet egy nő nehezebben tölti be saját gyermeke életében, hiszen megannyi érzelem él benne a gyermek irányában, és ezek hatása alatt nehéz mindig következetesnek lenni. Sok nő persze nem csak, hogy gyermekével szemben nehezen tud következetes és szigorú lenni, kellő indoklással, hanem általában a gyermekekhez és minden embertársához inkább kapcsolódik érzelmileg, legyen az akár pozitív, akár negatív érzelem. Ezért is van az, hogy a családon belül az apára vár a Szaturnuszi, beavató szerep, amely szerep ugyanolyan folyamatos - a születés első napjától, a gyermek felnőtté válásáig tart - mint a gondoskodó, anya-szerep. És ezért van az is, hogy ha nők uralnák a világot, akkor nem lennének háborúk ugyan, de halomra ölnék egymást és persze legelőször a férfiakat érzelmi-indulati alapon.
A Szaturnusz fegyelmezéseit nehezen viseljük, hiába kincset érő tanácsokkal lát el minket az életre, a női emancipáció úgy látszik nem nőtt még fel ahhoz, hogy tisztelni és megfelelően értékelni tudja ezt. Ahogyan sajnos a női emancipáció előretörése közben mindannyian, férfiak és nők egyaránt elfelejtettük, hogy egyáltalán mit jelent férfinak lenni. Mi nők nem csak végül, de úgy tűnik nagyrészt már az egyenjogúsági küzdelmek legelejétől kezdve nem a valódi, és értékes férfivel kívánunk egyenrangúak lenni, nem akarjuk a valódi férfi képességeit elsajátítani, mi csak a hitvány férfitől irigyelt önzést, ledérséget, pimaszságot, felelőtlenséget megirigyelve majmoljuk azt, női egyenjogúság címén a cigarettás, whiskys, nadrágos forradalmunkkal kezdődően. Sokszor aljasabbak, önzőbbek és felelőtlenebbek vagyunk, mint ők – a rosszfiúkkal versenyzünk, és nem csak a holywoodi filmvásznon, hanem a valóságban is. Persze, ahogyan a valóságban nincs Indiana Jones, úgy nem létezik Lara Croft (Tomb Raider) sem. De létezik sok önálló, szingli: politikusnő, cégvezetőnő, katonanő, modellnő, ügynöknő, orvosnő, pszichiáternő, pedagógusnő, hivatalnoknő, bolti eladónő, munkásnő stb. Elenyésző százalékuk van tisztában azzal, hogy milyen a valódi férfi, s mik a férfi értékei, s a férfi szerep milyen képességeket igényel. A nők nagyobb fizetést akarnak, nagyobb karriert, mint a párjuké, mert a párkapcsolatban és a házasságban többé nem adják másnak a férfi szerepet, hanem úgy gondolják: már az övék. Így teljes emberek. De hogyan lehetne az övék a szerep, ha fogalmuk sincs mik a férfi valódi értékei? Hogyan lehetne az övék, ha az édesanyjuk is átvette már az apa szerepét (ahogy tudta, s főként, ahogy ő képzelte, hogy kell irányítani a családot) és ezért pl. soha senki nem fegyelmezte őket következetesen? És a következetesség nem az, amit sok nő gondol, természetesen érzelmi alapon, és persze aztán indulati alapon, tulajdonképpen, hogy a kicsi gyermeket mindentől óvni és kímélni kell és minden vágyát ki kell elégíteni, és, hogy a gyerekkel csak ők ordíthatnak, hiszen ha az apa ordítana, az olyan durva lenne és ijesztő szegény gyereknek, ehelyett anyuka ordít és néha pofoz, ha épp betelik nála a pohár, tehát indulatból és egyáltalán nem józan megfontolásból és nevelési szándékkal, hanem egyszerűen csak azért, mert el fogy a türelmük (Negatív Szaturnusz!) .
Persze a nők ráfogják a nevelési szándékot mind a hisztérikus fegyelmezési próbálkozásaikra, mind a gyermekben gyönyörködő és élvezkedő kényeztetéseikre és aggodalmaskodásaikra… Azt hiszik, az irracionális hisztériázás egyenértékű az apa szigorú intő szavával és a megfontoltan adagolt apai pofonokkal – óriásit és végzeteset tévednek. Ahhoz képest hogy mennyire elterjedt és milyen súlyos mértékben szorítják ki a nők a férfit mind a párkapcsolaton belüli, velük szemben szükséges átvilágítói-leleplezési, megtermékenyítői szerepből és a gyermekekkel szembeni fegyelmező és nevelő apai szerepkörből, és élnek a férfiak így családi matriarchátusban, kötelezően adózva a családi kasszának, az apai - mára már csak névleges - címért adózva. És elterjedt legenda, hogy az apák nem is vágynak többre, főleg nők mondják keserű szájízzel, nagy belenyugvással. De valóban így van ez? A férfiak talán így tervezik előre a családi életüket? „Én csak leadom a pénzt és nézem a tv-t, mosom az autót, nyírom a füvet, vagy megyek a kocsmába, vagy meccsre.” Vagy! „Le se adom a pénzt, csak megyek a meccsre majd a kocsmába!
„És éveket szenvedek egy nő mellett, akivel rendszeresen keresztbe teszünk egymásnak.” Persze a nő sem így tervezi, amit viszont nem tud az, az, hogy ha elhidegíti magától a férfit az irányítói, apa-leszerelő ambícióival, ha megtöri, ugyanúgy nem lesz boldog soha. Egyenjogúság nincs. (Ezt Hamvas világosan kifejti a Tabula Smaragdina-ban. Az egyenjogúság az egység megrablása, tönkretétele.) Ha van egyenjogúság, akkor a család tönkremegy. Nem a férfi makacssága miatt, hanem a nő makacssága miatt. Ugyanis, ha eleve adott, hogy a nő érzelmesebb, akkor miért ne kellene eleve adott legyen, hogy a férfi racionálisabb legyen, higgadtabban hozzon döntéseket, a gyermeknevelésben, de a kapcsolat működését illetően is?
Aki spiritualitással foglalkozik, tudja, hogy az érzelmek alacsonyabb rendűek, mint a gondolatok. Tehát a nő akkor egyenrangú a férfivel, amikor higgadtan képes gondolkozni, erre viszont nem elég születni (jó racionális képességek, felelősségteljesség), ugyanis neméből fakadóan érzelmesebb a természete. Ahogyan a lány gyermek megtanulja kontrolálni érzelmeit, indulatait, szeszélyeit az apa irányítása, tanácsai, és fegyelmezése mellett, úgy készül fel a leendő párkapcsolatában is a férfire hallgatni, s majd hagyni a férjét kellő következetességgel és, ha kell: szigorral nevelni gyermekeiket. Milyen szép is lenne így! Viszont nem lehet nem észrevenni azt a kétségbeejtő és elharapózott tendenciát, hogy mivel a mai férfiakat és a tegnapiakat is már az irányítani vágyó érzelmes, kíméletes és rejtetten vagy nyíltan annál indulatosabb édesanyjuk nevelő célzatú pofonok helyett, pszicho-pedagógiai fogásokkal, lelkében már gyermekkorban megnyomorítva – leszerelve - a leendő férfit, de a leendő nőt is, amennyiben lányról beszélünk.
Női „következetesség” az is, hogy miután egy nőnek sikerült megtörni és megalázni a férjét, mert ő dolgosabb, eszesebb, érzelmesebb, okosabb, pénzkeresőbb, ügyesebb, strapabíróbb, áldozathozóbb stb. és a férj csodák csodájára, erre fel alkoholista lett és más nőknél is keresett vigaszt, levonja, hogy minden férfi hasztalan, gerinctelen, szoknyapecér, gyenge jellemű és kollaborálni velük nem érdemes.
Menthetetlenül önző és kéjvágyó, nőcsábász, felelőtlen férfiak mindig is léteztek – mondhatnánk, nyílván így van és nem lehet kideríteni mikor hol siklott ki a nevelésük: talán az apjuk is ilyen volt? Vagy talán az anyjuk leszerelte a szigorú és következetes apát, hogy kedvére kényeztethesse kicsi fiát, akiből aztán lett a nőket tárgyként kezelő, felelőtlen, hülye ripacs? Napjainkban egyértelműen kimondhatjuk, hogy az utóbbi történik, rányomva bélyegét az egész társadalomra. Erőszakos férfiak akadtak régen is, de erősek és erélyesek is. Mára ez utóbbiak eltűntek, mert a nők erőszakos többsége megtörte őket és az utódnemzésben új programot indított, anyuci kicsi fia projektnévvel. Végre az van a családban, amit a nők akarnak, dolgoznak, politizálnak és az apák helyett, érzelmi alapon, szerintük következetesen, az eredmények szerint teljesen rosszul fegyelmezik és főként: nem- fegyelmezik a gyerekeket. Hogy fegyelmezik-e és hogy akad-e még ma férfi, aki fegyelmezni meri a gyermekét akár a felesége ellenparancsával és a társadalom elítélő magatartásával bátran szembe menve, legyen a válasz ezekre a kérdésekre a híradó azon hírei, ahol kiskorúak bántalmaznak más gyermekeket vagy felnőtteket, pl. tanárokat is.

Sőt, állítom, hogy a milliókat kizsigerelő, egymást is kijátszó, titkolózó hazudozó, háttér-manipuláló, nagy környezeti katasztrófákért is felelős nagyhatalmak figurái mind a nők saját indulati és érzelmi alapú elvei, szeszélyei és állítólagos következetessége szerint nevelt személyek, s vagy az édesanyjuk leszerelte az édesapjukat vagy még az édesapa felmenői között megtörtént a „kormányváltás” férfiről nőre, apáról anyára. Mindenhol azzal találkozok, hogy az anyák a lányaikat vagy arra nevelik, hogy használják ki és nyomják el leendő férjüket, még ha ez olyan anyai aggodalmas jó tanács formájában is hangzik el, hogy „hagyd el azt a férfit, amelyik nem érti meg, hogy ez és ez téged fáraszt, te erre, s arra vágysz, neked is lehet ilyen-olyan vágyad, nem ő mondja meg mit csinálj… stb.” A férfi, amelyik fel meri emelni a hangját a gyermekei anyai korrumpálása ellen, az erőszakos, azt el kell hagyni, de vajon nem-e hozza a nő olyan helyzetbe, hogy fel kelljen emelni a hangját? Nem-e akarja meggyőzni olyasmiről, amiről a férfi úgy gondolja: nem igaz. Ez már egyenesen veszélyes a gyermekre nézve. Pl. hogy a gyereket kegyetlenség pofon vágni – csakhogy igazán komoly példával hozakodjak elő, túllépve a házi kedvenc öltöztetésén, babusgatásán, szájból etetésén és ágyba-szokatásán el egészen a vásárlási, kényeztetési szabadságérzésekig, hogy ezek normális dolgok-e. Győzze meg észérvekkel a férfi a nőt? Általában ezt próbálják, de a „szabadon” dohányozni vágyó, emancipált nők ugranak az ellenvéleményre és teszik a hülyét, bevetik a pszichológiai trükkjeiket és ha a férfi – és elég sok férfi – ezt nem veszi be, attól még folytatják, és ettől valahogy minden normális ember, egy normális nő is, ha hülyére veszik: felemeli a hangját.
Vagy talán nem? Arról meg a férfi nem tehet, ha férfias a hangja és ijesztőbben hangzik. Nem véletlenül alkotta így a természet, az isten, nem véletlenül ilyen a férfi. Nem azért, hogy a nő ki kérje magának a felemelt hangot. Igazából csak a rejtetten nagyon is agresszív nők viselik rosszul az erélyes férfiakat, és csak ők botránkoznak meg azon, ha egy férfi megpofoz egy gyereket, vagy akár nőt is. Nem azt mondom, hogy legyen szokás nőt megpofozni, viszont nem kell naivnak sem lenni: a nők nem angyalok, de sok angyali természetű nőben lakozik aljas fúria, ami gyermekként a folyamatos apai neveléstől megfosztva, bizony önmaga ellen játszó szörnyeteg lesz. És tulajdonképpen mindenki, aki a pozitív értelemben vett Szaturnuszi erőkkel, tehát az értelmes és következetes, ellentmondást nem tűrő fegyelmezéssel, korlátozással nem kerül harmóniába gyermekként, az felnőttként sokszor - szinte mindig maga ellen: a családja boldogsága és ezzel a saját boldogsága ellen is játszik majd.

Ébresztésképpen még néhány példa a személyes tapasztalataimból. Az én apám családjában is már a nagymamám, tehát az ő édesanyja volt az úr a házban, s édesanyáméknál is sikerült alkoholizmusba törni az apát. Az én szüleim között érdekes módon mai napig döntetlen, de kegyetlen állóháború, hidegháború folyik, és édesanyám annyit elért a csatáival, hogy végül nem tudtam meg, hogy édesapám vajon tudott volna-e következetesen fegyelmezni vagy sem? Nem kapott lehetőséget erre. Talán eleinte nem is volt ambíciója, hogy fegyelmezzen, később egyértelműen le lettek szerelve ezen törekvései. És igazából semmilyen családi köteléket nem éreztem vele szemben egészen felnőtt koromig. Nem szerettem a társaságát, esetleg, amikor viccelődött, de egyébként úgy tekintettem rá, mint egy albérlőre a lakásunkban. Mint egyfajta kellemetlenkedő alakra. Édesanyám sokszor panaszkodott rá és háborgásait direkt nekem adta elő, aztán ha ehhez nem sok kedvem volt, akkor számon kérte rajtam, hogy kinek panaszkodjon, megjegyzem gyermekkoromban történtek ezek. Felnőttként már nem érdekeltek a pszichológiai rám-hatásai, a bűntudatkeltés, sajnáltatás, a női-nem finomkodás alá rejtett agresszivitása, rejtett és fojtott haragvásai, gyűlölködései. „Ne menj férjhez soha.” Ki sem kellett mondani, persze azért elhangzott párszor, de enélkül is „rájöttem”, hogy a férfiakkal lehetetlen együtt élni. Ha a nő mindenáron irányítani akar, akkor nem képes rá. Fiatalkori szeretőim, mind félénkek voltak, anyuci pszichológiailag rávezette őket a nők kedvében járásra, s a női szeszély eltűrésére a sok kényeztetésért cserébe. Aztán szerencsére akadt egy erélyesebb férfi az életemben, aki elől nem menekülhettem. Mellette elfogadtam az anyaság és a feleségszerep gondolatát, de ez még csak a kezdet volt. Csak a gondolat. A gyakorlat távol állt tőle. A férfiról kiderült, hogy azért mégiscsak anyuci kedvence, de az a fajta, aki tárgyként kezeli a nőket, azt várja, hogy eltartsák (pénzeljék), babusgassák, kényeztessék és inkább hisztériás, mint erélyes és állítása és ígérete ellenére sem házasodni nem akar, sem gyereket. Csak rock zenésznek lenni és csajozni.
Szerencsére más következtetést vontam le belőle, minthogy minden pasi disznó és így tovább… Mert ekkor kezdtem metafizikával foglalkozni, és még ha az agresszív és férfi-irányító női lelkem tiltakozott is ezután is, hogy megismerjek egy olyan férfit, aki erélyes, felelősségteljes és értelmes is, az eszemmel valahogy mégis ebbe az irányba állítottam magam és célba is értem. És a célban elkezdődött a gyakorlati rész is.”

- Nagyon hálás vagyok a lelki társamnak, Violának, amiért éppen ezekben a napokban, amikor az eddig oldottnak képzelt, mélyen tüzes (vulkanikus) anyai ági örökletes programomból eredő haragvási hajlamaim (Mérleg – Lilith: Tűzokádó Sárkány) két évi, alattomosan zagyva Vénuszi provokálása után, a csíkszeredai polgármesteri hivatalnál felfakadt mérgeim következtében lebetegedtem, Ő hívást érzett arra, hogy ilyen „mesteri” szinten írjon a Szaturnuszról. Ezzel nem csak, hogy az ide feltétlenül szükségessé vált, munkámat végezte el több mint felében, de „Istennek hála” leírt, kimondott olyan alapigazságokat is, amelyeket mostanában egyre ritkábban fogadnak el az anyák és a nők. És a pszichikailag anyává válni képtelen nők viszont még azt sem tudják viszont, hogy ilyesmi, hogy apai felelősség létezhet, illetve, hogy ez, az apai felelősség az egyáltalán nem csak azt jelenti hogy a melóba járó, vagy vállalkozó apa leadja a stexet az anyának. Sőt: hogy az a bizonyos Szaturnuszi felelősségtudat, aminek az apáktól való mai elvételét és az óvónőknek, a tanítónőnek, a sport - edzőknek, a tanároknak, az osztályfőnököknek és végül oly szívesen a pszichológusnak átadták, a nőkre és főképpen az anyákra is érvényes kellene lehet! Tehát, hogy a gyermek erkölcsi – szellemi fejlődéséért ők is felelősek, a gyermek apjával együtt, a sok szakember helyett. E ma egyetlen modern nőnek sem jutna eszébe! Sőt: még az sem, hogy az erkölcsöt a szellemmel összekapcsolják!
Amint az egyik, fent említett, sors-türelmi határhoz érkezett volt rendelőm, aki három férjet és ugyanannyi élettársat és mindez mellé rengeteg szeretőt kipróbált már, de állítólag egyikben sem emlékszik, hogy az, az apa, akiről én a hangfelvételen beszélek, bennük lett volna. Persze, ha már csirájában eltaposta minden alkalommal, amint az jelentkezni merészelt! Mielőtt ugyanis odáig elvezettem, hogy a Szaturnusz mennyire fontos része az ő személyiségének is, és nem egy tőle idegen, külső sorserő, ami őt „cseszteti” (Szó szerint így írta!). – Komolyan: a humanisztikus asztrológiai ismereteire alapozva, ez a hölgy azt írta nekem, hogy „Az utóbbi időben a Szaturnusz őt folytonosan cseszteti”, és szeretne végre már ettől megszabadulni. El lehet képzelni az első reagálását arra a felvezetésemre, ami azt célozta meg, hogy nem szabadulni kell a Szaturnuszi szellemiségtől – sőt: azt nem is lehet -, hanem magához közel kell azt engedje, sőt, hogy azonosulnia kell vele! - Majdnem bepánikolt. Szerencsére, valamiért nagyon bízott bennem már az elejétől és nem „menekült el” teljesen a helyezet elől, csak további értelmezéseket igényelt, amit szívesen meg is adtam. A horoszkóp végére, nem győzött hálálkodni, hogy rá nyitottam a szemét az élete legnagyobb problémája lényegére és megoldási lehetőségére.
Csak hogy megértsék a bennem bízó nők is, - Akik még azt a keveset is amit eddig láttak eddig belőle, annyira félelmetesnek találták, hogy vagy eltiporták, amint látták, hogy a fejét a férjükben, vagy a fiú-gyermekeikben felemeli, vagy azonnal kinevezték agressziónak, tehát ab ovo üldözendő, jellegzetesen negatív tulajdonságnak. -, hogy nekünk férfiaknak, apáknak és nem apáknak, mennyire nehéz a szigorú és a szó szoros értelmében vetten könyörtelennek is nevezhető Szaturnuszi – apai szellemiséggel kapcsolatba kerülni, és azt teljes mélységében elfogadni és az szerint: ténylegesen felelősségteljesen viselkedni, elmesélem a jelenlegi esettel kapcsolatos „szaturnuszi” viaskodásaimat.
Az első és a második „menekülésekor” is, Emő előbb a három nagyobb gyermeket hagyta nálam, és mindig csak Rékával „menekült” a szerelmi boldogságai vágyott megvalósítása felé. Az első alkalommal még én is segítettem a személyes holmiját bepakolni az anyjának a velem egy idős második férjének az autójába ( Akivel az ősszel rendesen össze verekedett, és aki az ősszel kizárta őt a két gyermekünkkel a falusi házuk kapuján kívül, és akit most az újraelhelyezési peres beadványában, az anyjával együtt, többszörösen „a szüleimként” emleget!), nem tudván, hogy mi áll a háttérben, oda adva neki szívesen még a csalásairól szóló titkait tartalmazó, általam vásárolt számítógépet is, meg az ugyancsak általam vásárolt kerékpárt is. Mindent, csak éppen mennyen, mivel nagyon meg voltam rémülve, hogy vagy megőrül itt nekem hirtelen, és én nézhetem magam egy őrült feleséggel és négy gyermekkel, vagy mielőtt az kiderülne, hogy nagy baj van az agyával, őrületében, valami tragikus dolgot művel a gyermekekkel. És, amint aztán az utólag ki is derült (A legutolsó és legveszélyesebb részlet csak hat hónap múlva!), az akkori félelmeim nem voltak megalapozatlanok. Az utólag megkapott, egyik akkori horoszkóp-rendelőjével folytatott, írott dialógusai alapján, amiket az illető hölgy nekem utólag elküldött, bárki számára világos lehet, hogy azokban a napokban – hetekben, teljesen elveszítette a józan ítélőképességét és a realitásérzékét. És a viselkedése is abszolút olyan volt, mint aki valamilyen drog, vagy valamilyen erős módosult tudatállapotot idéző gyógyszer hatása alatt van. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy akkor ő csak Rékát vitte magával, fel sem merült akkor még a gondolat, hogy ez lehetne másképpen is. Csak miután az anyjánál ült sokáig és az, az ő közismert „józan eszével” meggyőzte a lányát, hogy fogadjon ügyvédet és annak a segítségével, adjon be külön egy válási keresetet, hát ebben Ő, nem, hogy Réka mellé még esetleg Turulát is igényelte volna, hanem egyszerre mind a négy gyermeket igényelte! – És ezt annak ellenére, hogy a későbbi tettei – és nem-tettei! - által engem teljesen meggyőzött arról (Turula csalánkiütéseinek az általa történt tíz hónapos „meghonosítása” után, vagyis az anyának, a sebeit véresre és gennyesre vakaró szerencsétlen gyermek tíz hónapos szenvedéseivel szembeni őshüllői közömbösségének a megtapasztalása után, valamint annak a ténynek a megtapasztalása után, hogy valahányszor a kicsiknek az előlünk való elzárása miatt lázadoztam, őt messze nem érdekelte az, hogy a nagyobbik közös gyermekeinkkel találkozhat-e, ), hogy benne semmiféle nyoma nincsen a gyermekei iránti szeretetének. És ezt a meggyőződésemet abszolút alá támasztja a Turulának az ő anyjához való teljes átpasszolásának (A személyes felelősség teljes átpasszolásának) a kísérlete is, vagyis a Turulától való végleges megszabadulási kísérlete. Ő tehát egyáltalán nem azért kérte annak idején mind a négy gyermeket, mert olyan erős anyai érzelmekkel ragaszkodott volna hozzuk, hanem azért mert abban reménykedett, hogy amennyiben mind a négy gyermeket hozza ítélik, velük együtt, a kizárólag az én tulajdonomat képező lakásunkat is megkaphatja. Amint ugyanis, a per folyamán a bírónő világosan a tudtára adta, hogy ha ez az igénye ellent is mond a jelenben érvényben levő, vonatkozó román törvényeknek, de ha mégis ragaszkodik ehhez az elképzeléséhez, ehhez külön kérést kell írnia és azt megfelelő bélyegilletménnyel ellátnia, szóval, amint ezt megértette, máris elszállt a kedve attól, hogy mind a négy gyermeket magához ítéltesse.
Mielőtt másodszor is „meglógott volna a család elől”, vagyis a szülői felelősségek és az azzal járó munkák elől, mit sem sejtve arról, hogy újabb júdási gondolatokat forgat az agyában (Akkoriban azt képzeltem, hogy a lehető legnagyobb összhangban élünk, tehát el jutottunk már abba a bizalmi egységbe, hogy ezt megkérdezhetem: ), megkérdeztem tőle, hogy ugyan mi a csudát kezdett volna ő mind a négy gyermekkel, hogy képzelte azt, hogy mind a négy egyedül nála legyen, és ha tudta, hogy még kettőt sem tud rendesen eltartani, akkor miért kért ilyesmit, miért akarta a nálam biztonságban levő gyermekeket mellőlem elhurcoltatni? Hát ő akkor azt válaszolta, hogy ezt soha nem fogja elmondani. – Nem is kell, mert ma már biztos vagyok benne, hogy ebben a teljesen irracionális bírósági igényében, a szokásához híven, abszolút megfontolatlanul, az anyjának az újabb lakásszerzési ötletének adott mindössze hivatalos hangot. Akárcsak most, is, amikor megbeszélték ketten, hogy teljesen átpasszolja az anyjának Turulát, miközben ő felvételizett a Csíkszeredai székhelyű Sapietntia egyetem magyar nyelv és irodalom szakára. Az anyjának ugyanis, végig az fájt és többek között azért is választotta el a lányát tőlem, hogy a lánya nem fejezte be az egyetemet, holott ő tanárnőnek álmodta meg a lányát! Márpedig az ő akaratának és terveinek, ha van azoknak még értelme, ha nincs, és ha egy egész család is rokkan bele a büdös nagy anyai ambíciójába, meg kell valósulnia! – Éppen úgy, ahogy a saját szervezetének is kötelessége volt a cigaretta füstöt egy tíz perces túlvilági látogatással egybekötött szívroham után három napra elfogadnia, és ahogyan nála, minden gyermeknek csokoládét és cukorkát kell ennie, ha kell, ha nem, annak ellenére, hogy a szerencsétlenek attól mind csalánkütésesek. Hát ugyanúgy az ő lányának is, tanári diplomát adó egyetemet kell végeznie minden áron, annak ellenére, hogy ahogy Magyarországon, úgy itt is egyre kevesebb tanárra van szükség, mivel egyre kevesebb a gyermek. Az erdélyi magyar gyermekek számcsökkenéséről és így a magyartanári szükségletek csökkenéséről nem is beszélve.
És ha már magyar-tanárságról beszélünk, akkor hivatásról és hivatástudatról is beszélünk. Kozma Emőkének, aki egy magyar tanári diplománál manapság sokkal többet érő asztrológusi diplomája van már, inkább abban kellett volna hivatást gyakorolnia, hogy példaadó anyai helytállásával is, de még inkább asztrológusi minőségében, hozzá járuljon az Erdélyi magyaroknak a fölösleges elvándorlása csökkentéséhez, és persze, a gyermekvállalási kedvük növeléséhez. Már csak azért is, hogy amennyiben komolyan a tanári pályát választaná valamelyik gyermekünk, akkor legyen, akit taníthasson magyar nyelv és irodalomra, sőt: egyáltalán magyar nyelven bármire is... - De amint tudjuk, a Bak Lilithhel rendelkező értelmiségi nőknél, a kegyetlen rögeszmés vakság és az abból következő ész nélküli fantazmagoriákat szülő irracinalitás áll az első helyen, és ezt a rögeszmés ambíciót szolgálja a Nap-Hold együttállással járó, csodált anyának való ostoba bégetés. Annak, a gyermekeket kötelezően csokoládéztató – cukorkáztató pedagógus-anyának való bégetés, akinek a 11 éves fia még mindig bepisil éjszakánként!
Román katonaként láttam és a magam bőrén is megtapasztaltam az aljassággal párosuló öncélú emberi gonoszság poklait, sőt: maga a kaszárnyán kívüli élet sem volt sokkal emberibb a Ceausescu féle nemzeti-szocialista Romániában. És ebben a sötét-tapasztalatban nem feltétlenül mindig a hatalom emberei részesítettek. Sőt: amint azt a Táltos Bolond c. regényemben megírtam, a fiamnak a nagyszülei és rajtuk keresztül, a Magyarországra disszidált első feleségem sokkal jobban kikészítettek másfél év alatt, mint a szekus tisztek tizenöt év alatt! De arra soha nem gondoltam, hogy egy normális édesanya képes hosszú hónapokon át tétlenül azt nézni, amint az öt és fél – hat éves kicsi gyermeke véresre vakarja magát folyamatosan, CSUPÁN CSAK AZÉRT MERT NEM MER AZ ANYJÁRA RÁSZOLNI ERÉLYESEN (És, ha nem használ, akár azt pofon is verni, és ha az sem használ akkor a torkának ugrani!!!), HOGY NE ADJON ANNAK TÖBB CSOKOLÁDÉT! Még csak azt sem gondoltam soha tehát, hogy valaha is találkozni fogok ilyen, a saját gyermekével szembeni őshüllői közönnyel viselkedő nővel – anyával. De azt, hogy ez a nő ráadásul még, az én gyermekeim „édesanyja” is lesz, aztán soha el nem tudtam volna képzelni!
Pedig ott áll, a horoszkópomban a hét bolygó – közöttük a Plútó, a Lilit-Mars és a Nap által támadott Holdam a kilences házban! – De én azt képzeltem, hogy az Enikő halálakor átélt megrázkódtatás és az azt követő és a teljes gyászévben lezajló magamban való kutakodásaim és tisztulásaim, illetve az, hogy nagyon örvendtem az Enikőt követő gyermekeink foganásának és születésének, és hogy dolgoztam értük és gondoztam és neveltem őket, és, hogy tulajdonképpen az egész életemet feláldoztam nekik és az édesanyjuknak, elég lesz ahhoz, hogy a negatív Holdam által is jelzett súlyos Rák-karmámat ledolgozzam, és, hogy a bennem levő gyermekellenes őshüllőt legyőzzem. De hát bebizonyosodott végül, hogy ennyivel sem lehetett, hiszen, a rezonancia törvénye alapján, ezt, az anyai ági ősanyáimtól öröklött őshüllőt megtestesítő női szörnyet – Emőt - már 12 évvel korábban be vonzottam a sorsomba ész az egész életembe és ott élt mellettem végig. Mellettem viszont ő nem tudta kiélni a hüllői egoizmusát, nem lehetett mellettem nyíltan felelőtlen és nem forgathatta ki a valóságot a tetszéses szerint, nem lehetett hazudozó, el kellett, hát végül mellőlem meneküljön és megfordulván, meg kellett kíséreljen engem is szétmarcangolni, ha hagyom magam. És ezt attól függetlenül, hogy a gyermekeink sorsa mi lesz. Hiszen ő, ahogy ezt Hamvas Béla is kifejti és kifejezi a Karneválban, egy őshüllő, aki csak egyet tud: bosszút állni a férfin, ha lehet. Ha az megtermékenyítette akkor azért, ha nem termékenyítette meg akkor azért. A történtek tükrében ugyanis, Kozma Emőke teljes egészében egy ilyen, a gyermekei egészségével, épségével és jövőjével szemben, abszolút közömbös, ragadozó őshüllői erkölcsi tudattal bír egyelőre, akinek a gyermeke szenvedése nem képes elérni a szívéig, nem képes azt a gyermeki szenvedés meghatni, mert neki egyetlen fontos dolog létezik: a család-vállalás miatt félre tett fiatalkori világi-ambíciók és álmok beteljesítése.
Hát ez a velejéig gonosz anyai-képzet tökéletesen beillik az én sorsképletemnek az egymással negyed-szembenállást képező, negatív Vénusza és Holdja által jelzett sors-logikájába! Csak éppen, hogy az én édesanyám ennek az egyenes ellentétét: a nyúlósan csepegős érzelgősség által vezetett vérző szívűséget testesítette meg a számomra, amitől szintén borsózik a hátam. Csak azt nem tudom elképzelni még, hogy Mészáros Angélának mi keresni valója van mindebben? Mert, ő az irracionális igazságtalanságával olyan feszültséget okozott bennem, amit már az én folytonos karma-feldolgozásra és karma-oldásra beállított agyam sem bírt már feldolgozni és normális körülmények között, minimum meg kellett volna ütnöm. De mivel a Turula sorsa forgott a kockán, a hirtelen kiváltott gyűlöletemet a Nappali rációm lenyomta a mély tudattalan világába, ahol az olyan alacsony vibrációkat keltett, hogy muszáj volt azonnal egy olyan, az egész szervezetemet gyulladásba hozó és legyengítő veszélyes vírussal kapcsolatban kerülnöm, ami majdnem teljesen ledöntött a lábamról. Persze, miután a magas lázzal járó gyulladás elmúlt a szervezetem szintjén, az bent maradt még a skorpiói félelem-szervemben: a végbelemben. (Eseményről eseményig, jobban mondva, vérlázítóan ellenséges hivatali viselkedéstől bírósági kudarcokig sodródva, a végén már azon kaptam magam, hogy teljesen kétségbeestem és rettegni kezdtem, amiatt, hogy ELVEZETT AZ IGAZSÁG. Attól a gondolattól, hogy nem is létezik tehát az Isteni Igazság, amiben eddig erősen hittem.) Még most is vérzik tehát a nyár elején mér végképpen gyógyultnak képzelt végbelem, jelezvén, hogy el kell engednem és el kell bocsátanom abszolút mindent, és meg kell elégednem pusztán, az Isteni Igazság létezésében való hitemmel. Hogy nem kell félnem, nem csak önmagamért (Amely önnön létem, már évek óta csak annyiban volt tét nálam, hogy bármi történhet velem, már nem érdekel, csak éppen a szabadságom, a munkaerőm és képességem maradjon meg ahhoz, hogy a gyermekeket felnevelhessem.) de még Turuláért, vagy valamelyik más gyermekemért sem! – A nagy kérdés tehát az, hogy miként lehetséges egy ilyen hitet elérni és megtartani akkor, amikor azt láttam, amit láttam és keresztül mentem, amin keresztül mentem? És egyáltalán lehetséges? És éppen egy ilyen Angéla féle feminista őrültség megtapasztalása után? (Ti., hogy aszongya: azért kellett mind a négy gyermeket a reggeltől estig dolgozó, de lakással nem rendelkező: sőt: a nagyanyja lakásába még csak be sem jelenthető anyjukhoz ajánlani, és ezzel a gyermekeket a biztonságos családi fészekből a hányattatásba kiforgatni, mert az „az édesanyjuk”!)

Fentebb írtam, hogy az első szerelmi „menekülésekor” Emő nem vitte Turulát magával, és csak azt követően adtam oda, négy hónap után neki Turulát, hogy ő, nyilván nem a saját eszétől, hanem az anyja parancsára, mind a négy gyermeket kérte, és, az apa gyűlölő feminista hivatalnokok oda is ajánlották mind a négy gyermeket. Ekkor, azért is, mert Turula el kezdett egyre jobban válogatni az evésnél, és amiatt, is mert én ezt, és más kényeskedéseit nem jó szemmel néztem és ennek hangot is adtam, egyre többet kezdte hangoztatni, hogy ő közben az anyukájával is szeretne lenni, nem csak velem. Hát el magyaráztam neki, hogy mivel az anyukája nem akar hozzánk vissza jönni, csak úgy lehet az anyukájával, hogy amennyiben oda adom őt az édesanyjának, akkor többet nem lehet velünk és, amennyiben tovább kényeskedik és válogat az ételben, el viszem az anyukájához, de akkor már csak ritkán tud velünk találkozni. Az igazság tehát az, hogy részben amiatt is, hogy a kis Turula az ő növekvő étkezési válogatásával egyre jobban nehezítette, az amúgy sem könnyű dolgomat (Nem is tudom, hogy létezik-e olyan férfi, aki az anyagiak megkeresése mellett, egyedül képes rendesen ellátni és gondozni három kicsi gyermeket?) és másfelől, arra gondoltam, hogy amennyiben Emőhöz kerül, az fel fogja az eszével végre, hogy milyen nehéz több gyermeket gondozni és nevelni és le tesz arról, hogy mind a négy gyermeknek az itthonról való elhurcolásához ragaszkodjék. Becsületesen és őszintén megvallva tehát, feláldoztam Turulát, annak érdekében, hogy a két nagyobbat, akiknek már kezdett kialakulni az egyéni értelme mellett az erkölcsi érzéke is, megmenthessem. Nem kívánom senkinek ezt a döntést és ezt a választást, csak én tudom, hogy mennyi alvatlan éjszakámba került, de a szorult apai felelősség-érzetemben, úgy éreztem, hogy ez lehet a leg célszerűbb. Arra gondoltam, hogy amennyiben sikerül a két nagyobb testvért megmenteni és helyesen nevelni, akármennyire is el szoknának a kicsikék tőlem és elvadulnának erkölcsileg az anyjuk és a nagyanyjuk zavaros és következetlen nevelése hatására, a nővéreikre majd csak fognak hallgatni, különösképpen, ha azt látják majd, hogy azok jobban eligazodnak az életben mint ők. Hogy a leginkább emiatt a drákoi döntésem miatt gyötört utólag a lelkiismeret és ennek a kényszerben hozott, válás közbeni döntésemnek a helyre hozási lehetőségében kezdtem legelőbb reménykedni akkor, amikor Emő 2OO8 augusztus 15-én úgy meglátogatott a két kicsivel együtt, hogy velem is aludt azon az éjszakán, talán nem kell senkinek magyaráznom.

És a második szerelemi beteljesedés felé való rohanása alkalmával sem vitte el Emő Turulát és nem is volt szó arról az elején, hogy magával vinné. De hiába, mert ekkor már a két kicsi gyermek hivatalosan hozza volt ítélve, és logikusan úgy gondoltam, hogy amint „kijózanodik” a szerelmi és a szahadzsa-joga kábulatából, azonnal fogja a gyermeket is kérni. Én legalább is akkor ezt úgy képzeltem. Ma már erős kételyeim vannak és azt bánom, hogy miért nem indítottam már akkor, azonnal be azt a gyermek újraelhelyezési pert, amire végül csak kilenc hónap után szántam el magam látván a negatív történeteket. Szóval, mivel akkoriban Turula újból el kezdte az ételválogatást, és az anyjának az akkoriban intenzíven átélt felelőtlenkedéseinek a jelei: a kiütések is kijöttek rajta, annak ellenére, hogy én nem adtam neki édességet (Szerintem a kettő együttes hatása volt szükséges ahhoz, hogy ezek a kiütések állandósuljanak) de legfőképpen azért, mert Etelkának a második osztály elején komoly tanulási problémái kerültek és én képtelen voltam akkor mindezt egybe fogva, normálisan lerendezni, gyorsan Turulát is levittem Csíkszentgyörgyre. Persze, ebben a tehetetlenségemben és elkeseredettségemben elkövetett apai „gaztettembe” bele vegyült egy olyan remény is, hogy a két gyermekről való gondoskodás kényszerétől Emő sokkal hamarabb kijózanodik mint korábban, és velük együtt, majd haza költőzik újból. De hát nem ez történt. Azt, hogy mi történt, nem kívánom itt elismételni. Tény, hogy nagyon megbántam azt, hogy Turulát oda adtam másodszor is, ahelyett, hogy még akkor frissiben el kezdjek harcolni érte, hiszen már akkor is nyilvánvaló volt az anyjának az iránta – irántuk való, magas felelőtlenkedése.
Az Angéla támadása, tehát végső angyali támadásnak bizonyult (spirituális agresszió), mivel a támadást követő jellegzetesen karmikus betegségem (Az én ellen-agresszióm következménye), egyértelműen rávilágított arra a Szaturnuszi gyengeségemre, amitől végül is ki voltam borítható: a bennem még mindig, ha nagyon mélyen is, de létező, rejtett korrupcióra: a felelősségtől való részbeni szabadulásra való hajlamomat. Az, amivel azzal áltattam még mindig titokban magamat, hogy mindez így van jól, és Emő már megérett az anyai szerepére - felelősségére, és ezen túl már jobban fog vigyázni a gyermekre, nagyobb felelősséggel viseltetik majd az ingatag egészségű Turulával – velük szemben. A sorsképletemben, a Szaturnusz és a Vénusz együtt állnak, de miközben a Szaturnuszt pozitívan fényszögeli a Jupiter, a vele együtt álló Vénuszt, ha az engedettnél nagyobb tűrési határral is, de negyed-szembenállásban fényszögeli a Hold. Ez a Vénusznak: tehát a „gyenge nőknek” tett korrupt engedményre való ösztönös hajlamom tehát az, ami mindig megrontja az apai (Szaturnuszi) felelősségtudatomat! Ez az alaptalan, süket hitem abban, hogy a nők azért mégis csak több jósággal és szeretettel bírnak ab ovo, mint a férfiiak. Ezzel kellett tehát, mint örökösen utólagos bajt és ezzel agressziót kiváltó góccal, a végső és hosszú távú következményeiben mindig, de mindig mérges konfliktusokat és ezzel agressziót eredményező ostoba gyengeségemmel végre végleg leszámolnom. És el kellett magyaráznom magamnak azt is, hogy Turula, aki most már látható módon, tudatosan igyekszik nem kényeskedni és nem válogatni, mert „apukával akarok maradni”, NEM LHET SZÁMOMRA PROBLÉMA és olyan külön teher, amit nem lennék képes úgy rendezni és kielégíteni, hogy attól senki, tehát egyik testvére se kerüljön hátrányba. Hogy Turula nem jelentheti azt soha többé számomra, hogy emiatt Etelkával, vagy Medárdával kevesebbet foglakozhatok, hogy az ők szükségleteit nem elégíthetem ki.
Erről van tehát szó: az Ikrek gyakorlati körében: a III. házban álló Liluthemmel, nem szabad többé magamnak olyan gondolatokat meg engednem, miszerint Turula plusz terhet jelentene a másik két, nálam levő gyermek mellett ráadásként. És akkor, ha ebben én egészen biztos vagyok, akkor, mindazok után, amit vele művelt az édesanyja, nem létezik az a feminista szolidaritási-erő, amely az én, vele szemben érzett felelősségemnek az erejét le tudná győzni és ki tudná őt mellőlem szakítani. Ideig – óráig esetleg ez még lehetséges, de maximum egy fél éven belül, neki mindenképpen hozzánk kell törvényesen kerülnie! Nem létezik, hogy a szilárd és határozott apai felelősségtudatot, amely a gyermeknek a felnőtt koráig való érkezéséig látja előre a fejlődése anyagi és szellemi szükségleteit és sors-mozzanatait és a kamaszkor csapdáinak a helyes nevelés és okítás útján történő elkerülési lehetőségeit, és őt teljes éberségében tartja, le tudná győzni az üres és Lilith-szolgáló, női szolidaritás. Nem. Ez egyszerűen lehetetlen!

Nőknek anyának lenni tehát, magától adódik még akkor is, ha egy bizonyos kor után (24 – 25 éves kortól ez holtbiztosan beáll!), a legtöbbjük előbb le kell győznie a Rák - karmának a különböző változatait: az attól való iszonyattól, hogy magzat („valami idegen lény”...) kerüljön az ő szervezetükbe (méhükbe), el egészen a családanyai szerepkörtől való iszonyatig, attól való menekülési mániákig. Ez utóbbiak ha fiatalon férjhez mennek és nem védekeznek a magzatfoganás ellen, van esélyük arra, hogy egészséges anyákká váljanak és egészséges gyermekeket szüljenek. Viszont ez már 24 – 26 éves kor után – kauzális személyi horoszkópértelmezés nélkül - egyre nehezebben fog menni. Mármint a családanyai szerepkör lelki és felelősségteljes elfogadása, és főként a magzatfoganás, valamint a szövődménymentes gyermekszülés. De ha fiatalon normálisan és természetesen, ha később ugyan, de asztrológiai, vagy pszichológiai segítséggel, sikerül anyává válni, az anyaság állapota már eleve adott, hiszen ők hordják ki kilenc hónapon keresztül a magzatot és ők szülik meg, illetve belőlük műtik ki az orvosok, ha a tudományban jobban bíznak mint a saját természetes és isteni normalitásukban. Mindenesetben, az anyaság a fizikai megjelenési formái miatt, eleve „látható” és észlelhető, nem szorul külön magyarázatra és értelmezésre, nem kell valahonnan az ismeretlen lelki és szellemi ködökből azt elővenni.
Az apaság viszont, koránt sem nem annyira egyértelmű mint az anyaság! Ahhoz és arra hívást kell éreznie belülről a férfinak, hogy apává akarjon válni, ami nála már nem csak ösztön kérdése, mint a nők esetében, hanem tudatos magatartásé. Ehhez már egy fajta élet- és világszemlélet is kell. Az apaság tehát, nem adott eleve, mint az anyaság. Hiába, hogy jól fényszögelt a Szaturnuszom, mert a Rák - karmám miatt, egyszerűen semmit nem éreztem, amikor a fiamat megláttam, az elutasítási érzeten kívül, amiért újszülöttként egyáltalán nem hozzám hasonlított, hanem az akkoriban utált apósomra.
Mivel nem szerelemből vettem el az első feleségemet, hanem hamis tisztességi érzésből, és amikor azt láttam már az esküvőnk napján, hogy a jobb anyagi helyzete miatt fölényeskedik velem, azonnal eldöntöttem, hogy mihelyt a hét hónap múlva megszületendő gyermeknek nem kell szopnia, elválok. A válást követően, csak az illendőség kedvéért vettem magamhoz néha, a korához képest értelmileg eléggé vissza maradt gyermeket és elszórakozgattam a „kis-hülyémmel”, minden különösebb felelősség- és apai érzések nélkül. Aztán, amikor az édesanyja disszidált Romániából a Mészáros Angéla édesapjával, és láttam, hogy a gyermek kezd vonzódni irántam, hát én is kezdtem jobban oda figyelni rá, mindaddig, amíg bizonyos jelekből rá nem jöttem, hogy ez egyáltalán nem is buta gyermek – hogy tehát rám is hasonlít szellemben, nem csak az apósomra – hanem csak arról van szó, hogy intellektuális szempontból, nem volt provokálva, vagyis: ingerszegény környezetben lett hat éves. Ekkor ébredt fel iránta a felelősségérzetem, arra gondolván, hogy ez a gyermek ha ki megy Magyarországra, ahol az anyja még annyit sem tud vele foglalkozni, mint amennyit itthon (nem) foglalkozott vele, egy kész nyomorúság lesz számára az iskola, mint amilyen volt az én számomra, amiért az anyám (apám nélkül...) román iskolába adott.
Mi tagadás, a hiúság is szerepet kapott abban, hogy a kezdetben csak ideiglenes állapotra gondolva, de törvényes úton magamhoz ítéltettem a gyermeket, arra gondolván, hogy ha ki is megy majd Magyarországra, letagadhatatlanul az én nevemet fogja viselni, és hogy néz az majd ki, hogy Kozma Szilárd költőnek a fia, alig tud átbukni egyik osztályból a másikba. Magamhoz vettem tehát és verseket tanultunk, számolni tanultunk, egyenesen beszélni (Nem hazudni!) tanultunk. Utóbbi sokkal nehezebben ment mint az előbbiek, mert ahol ő nevelkedett addig, annyira napirenden volt a hazudozás, hogy a szerencsétlen az elején még azt sem érette, hogy mi a fenét igénylek tőle. Szóval, akkor „jött be” az, hogy nem csak értelmileg, de erkölcsileg is felelősséggel tartozom a gyermekkel, egészen pontosan, a jövendő felnőttel szemben. Csodák csodája, az a gyermek, akit egy évvel korábban azért hordoztak a logopédusokhoz, hogy a kötelező beiskoláztatását el tudják halasztani, a korának megfelelő időben kerülvén iskolába, jó tanulóként zárta az első iskolai félévet.
Aztán jött a rendszerváltás és én el mentem néhány hétre Magyarországra, rézben, hogy érezzem, hogy tényleg szabad vagyok végre, hiszen nyomasztott az, hogy négy éven át „be voltam zárva” Romániába, mert nem kaphattam útlevelet, részben meg demokráciát tanulni, mivel egyáltalán nem voltam képes értelmezni politikailag a körülöttem történteket. Eközben viszont a nagyapja elrabolta Zalárdot Csíkszereda főteréről, amikor az békésen ment iskolába. Szemtanúk szerint még dulakodtak is, úgy, hogy az öreg el is esett, de a végén csak sikerült a hóna alá kapni és haza vinni a kapálózó gyermeket, majd valamilyen, számomra máig rejtélyes módon átcsempésznie a határon és elvinnie az anyjához. Azt újfent leírtam a regényben, hogy milyen ügyvédi trükkökkel és a éppen a szociális hivatal által kiállított hamis bizonylattal játszották meg azt, hogy az elrabolt gyermeket végül is a Csíkszeredai bíróság az anyjának ítélte. Ez a fiammal együtt töltött két év viszont számomra elég volt ahhoz, hogy azt az apai öntudathoz csatolt, arra jellemző felelősségérzetet, amivel normális családi körülmények között, nekem is, a megfelelő nevelés útján kellett volna találkoznom kamasz koromban, harminc öt évesen megszerezzem. Állítom, hogy ez a gyermek és a gyermekek jövőjét szemmel tartó, illetve azoknak a jövőbeni értelmi és erkölcsi helytállását is folytonosan számon tartó, apai felelősség-tudat, teljesen más az anyák ötlet szerű és a gyermeknek mindig csak a pillanatnyi jólétére koncentráló felelősség érzésénél, ami inkább érzelmi féltés és aggodalom, mintsem következményekben való gondolkozásra alapuló, tudatos felelősség!
Semmi nincs véletlenül a létben, a mi Lilithünk által jelzett karmánk szerinti, hibás ösztöni reflexeken és érzéseinken kívül. De ne felejtsük el, hogy vannak olyan ösztöneink is, amelyek a fejlődésünket, a megváltódási képességeink kifejlődését szolgálják. Az egyéni különlegességbe szerelmes és azt a nevelés által indukált felelősséggel szemben védelmező pszichológusok, nagyon ki vannak kelve az apának megfelelő ösztönös megfelelési kényszer ellen, mondván, hogy ez sok visszaélésre ad alkalmat és lehetőséget az apák részéről, ezért minél hamarabb ki kell irtani. Igen ám, de azt is meg kell nézni, hogy ez a gyermekekben születésüktől fogva „beépített”, egészséges ösztön (spirituális program!), ami nem más mint, az apának való megfelelési kényszer, éppen a gyermekek egészséges fizikai, értelmi és egészségi fejlődését hivatott szolgálni! Azt hogy az apának a kedvében járása érdekében, le tudják győzni a félelmeiket, más gyengeségeiket, azért, hogy tegyenek erőfeszítéseket az igazság szellemében való eljárási és gondolkozási képességük kifejlesztésére! Nos, ez az, az idők folyamán ugyan gyengülő, de soha el nem múló, az anyához való ösztönös vonzódással, spirituális szempontból az anyával való egységesülési ösztönnel egyenértékű(!) és azzal egyenrangú bűvös kapcsolat, a gyermek és az apa között, amire minden Rák – karmával és Bak karmával rendelkező anya eleve féltékeny! Ennek a mágikus erejű apa-gyermek kapcsolatnak az amúgy is rettenetesen nehéz létrejöttét és kifejlődését próbálják a Víz-karmás és a Főld-karmás anyák megelőzni ösztönösen, akár az apának a jó előre való leszerelése útján, akár az apától való elválás utján is (Hiszen a gyermekeket a mai szokásrend és a törvénytelen, de a törvény betűjénél erősebbnek bizonyuló irracionális szokásjog amúgy is nekik ítéli!), mert, az általában női beállítottságú pszichológusokkal és pszicho-pedagógusokkal együtt, nem képesek az anyák realizálni, ennek az érzésnek a valamikor felnőtté váló gyermekeik számára hosszú távú, azok felnőtt koráig elhatoló, racionális felelősség-tudat építésnek a fontosságát!
És egyenesen kétségbeejtő, hogy ehhez az anyai féltékenység által elnyomott és megszüntetett zavarodott, vagy csonka érzésekhez képest, éppen ennek a fordítottja, vagyis ennek a kiművelése és megerősítése lenne üdvösebb, nem csak a gyermek, vagy az apa számára, de éppen az anyák számára is! – Istenem, hogy miért, vajon miért ilyen nehéz ezt megérteni: egy felelősségtudattal és következetességgel nevelt, tehát fegyelmezett és öntudatos, nem szeszélyes és nem hisztériás, nem szemtelen és nem feleselő, és főként: nem depressziós(!) és nem irracionálisan hőbörgő, tehát a vele született és megfelelően kiművelt megfelelési kényszerétől nem öntudat-vesztett, hanem attól még öntudatosabb és felnőtt korára még önállóbb személlyé váló gyermek mellett, sokkal könnyebb és szebb, és végül is: boldogabb az élet, mint az anyukák által elkényeztetett, szeszélyes makrancosok és duzzogók és feleselő hisztérikák mellett! Ilyen, jól nevelt, öntudatos gyermekből lehet „vállalni” hölgyeim hármat, négyet sőt akár ötöt is (Mint Orbán Viktorék!), mert az ilyen gyermekre, gyermekekre egyáltalán nem kell azt mondani, hogy „egy is őrület”! Miközben az anyukák élvezet és kényelem-centrikus (Hogy ő az ő gyermekének a legjobbat adja!) gondozása mellett növekvő gyermekből bizony „egy is őrület”, ahogy azt Dési Zsuzsa nevű misztikus családterapeuta fogalmazott nekünk egy Bálványosi életmódtáborban.
( Régebb jött, hogy megfutamodjak, amikor ilyen leveleket kaptam, vagy a tévében ilyen nyilatkozatokat hallok, hogy: „Jaj kérem, az én gyermekem egy energia-bomba, huszonnégy órás gyermek!” – Mintha az enyémek nem lennének éppen olyan energia-dúsak és egészségesek, mint az ő egykéje! De ma már csak szomorúan mosolygok.)

Szóval, az apai felelősségtől nem félni kellene a nőknek, hanem azt igen is, a férjektől, élettársaktól, szerelmektől igényelni és nem csak az adoniszokat, és a szerintük szépen udvarló és helyesen viselkedő, „jól simogató”, vagy az egyszeri alkalommal öt, vagy hat orgazmust is produkáló, de más női érzéki szükségleteket is épp oly szívesen kielégítő férfiakat kellene keresniük a nőknek. Hanem a helytálló és a következetességre és számontartásra és számonkérésre is képes férfi-apákat! Mert mondom: manapság éppen, hogy az egyre inkább csak az anyák és nagyanyák által nevelt fiatal férfiak körében sem létezik egyáltalán ez az igény, ez az apa-képzet, aminek egyáltalán nem negatív az eredeti alapja és a hosszú távú következménye, sőt: ez kellene, hogy legyen a boldog családi élet záloga. Mert a simogatási és az orgazmus-produkálási kedv el is tud fogyni, de a felelősség csak finomodni árnyalódni, spiritualizálódni képes! Mert kérdem én, mihez kezd a két, vagy három (kényeztetett, tehát önkényeskedő) gyermekes anya a különösen jól simogatni tudó, de a gyermekére erélyesen rá szólni, azokat hathatósan irányítani, és ha szükség van rá: megfenyíteni képtelen férjével, amikor ő éppen simogattatni szeretné magát vele, vagy éppenséggel szeretkezni akarna az orgazmus-bajnok fiújával, de nem lehet, mivel a gyermekek „szabadon” és bármikor bejárnak a hálószobájukba, sőt: éjszaka is az anyucival akarnak aludni? – Érzelmileg megindító és lelkileg megható humánus elméleteket meghirdetni könnyen lehet (papok és pszichológusok!), de vigyázat, ha gyakorlatba ültetjük, a kényeztető anyukáknak kell szembe nézni és számolni az ilyen egyszerű, gyakorló következményekkel! Mert mit csinál a szerencsétlen nő, aki azt képzeli, hogy a nő-pártoló tradíciók miatt szerencsésen el vált és a gyermekeket is meg nyerte ugyan, de az elkényeztetett, szeszélyes és durcás és hisztis és anyukára féltékeny gyermekei messze elriasztanak még a környékéről is minden normális férfit?
Mert nem egy olyan „párkapcsolati problémával” kapcsolatos, segítség – kérést kaptam asztrológusként, hölgyeim, amelyről a sorsképlet felállításánál kiderült, hogy tulajdonképpen nem is párkapcsolati probléma, hanem egyszerűen gyermeknevelési, illetve az elvált, vagy más okokból gyermekével, gyermekeivel egyedül élő fiatal anyukának a gyermekeinek a helyre tevési és megfelelő kezelési képtelenségéről! És így alakulnak a megható elméletek után a szenvedés-teli ostoba élethelyzetek. Vagyis: így válik ostoba szenvedéssé és annak következtében krónikus betegséggé a hosszú távú következményekben való gondolkozást elvető, maghatónak, megható, de spirituális szempontból teljességgel alaptalan és steril pszichológusi elmélet, amely messze ordít a Szaturnuszi szellem teljes hiányától!

Persze, a Szaturnusz nem csak ennyi, hanem elsősorban minden életterületen és főképpen a képzeleti síkon történő maximális felelősségvállalás, és nem csak azért, amit teszek, hanem azért is amit érzek (Igen is, még azért is felelősek vagyunk hölgyeim, tessék megnézni a családon kívüli érzékiségével szabadon játszadozó Emőke történetét!) és gondolok és főként, amit képzelek. Merthogy ennek van mágikus sorsidéző hatása. Fentebb szó volt arról, hogy a Jupiter által pozitívan fényszögelt Szaturnuszom együtt áll az otthon és a család és a szülőfölt sors-házának a csúcsán a negatívan fényszögelt Vénuszommal. És persze, arról is, hogy a teljesen negatív Mérleg-Marsom együtt áll a Mérleg- Lilithemmel. Ez pediglen a 3O éves korában szűzen az apámhoz férjhez menő anyámnak a minimum 12 éven át keményen elfojtott szexuális vágyainak és érzékiségének a következménye! Hát nem azt sugallta-e mindez nekem, amikor Emőkének még csak szeretkező – szeretőként udvaroltam, hogy viselkedjek vele szemben un. lepedőakrobataként, hogy ne figyeljek az érzéseimre és ne viselkedjek szexuális aktusaink közben természetesen, hanem, a bőséges szexuális tapasztalataimat felhasználva, produkáljak neki minél nagyobb orgazmusokat! És persze, ezt sem öncélúan, hogy mutassam meg, hogy mekkora Jani vagyok, hiszen ehhez neki akkor minimális (kamaszkorban megesett, anyai balfogás következtében megtörtént „baleset” szintjén létrejött tapasztalatok) összehasonlítási alapja sem volt, hanem csak azért, hogy ezt a nagy darab, szép fiatal nőt ez által magamhoz kössem. Persze, ezt a Mérleg-Vénuszi karmámhoz teljesen illő, stupid törekvésemet, később elfelejtettem, de amikor ezredszerre kérdeztem meg magamtól, hogy miért, mivel érdemeltem ki az Emő több rendbeli szerelmi és szexuális csalását és árulását, hát végül rá jöttem, hogy pont ezzel! – Többek között, persze. – Óriási lecke volt a Vénusszal együtt álló Szaturnuszom által jelzett, apai felelősségtudatom számára, arra vonatkozóan, hogy a lányainknak majd értelmesen, komolyan és lehetőleg hitelesen elmagyarázzam, amikor el jön az ideje: nagyon vigyázzanak az érzéki vágyaik kiélési „szükségleteire”, mivel a hatás – visszahatás törvénye egyáltalán nem kegyelmez. Sőt, hogy a kegyelem képzete, így metafizikai háttér nélkül alkalmazva, akár a sors-kegyetlenséghez is elvezet. Senki személyiségét, személyi tudatát nem szabad az érzékiségén keresztül befolyásolni. Nem kell ahhoz különösebb asztrológiai szakértelem, hogy mind az Etelka, de főként a Turula, és még a Réka horoszkópjából is kiolvassuk, hogy az anyjuknak a fogantatásuk idején átélt romantikus szabad-szerelmi sóvárgásai és gerjedelmei által létrehozott karma-gócaik következtében, amennyiben nem kapnak ezek a lányok megfelelő erkölcsi útmutatást és felvilágosítást, micsoda „megható” és minden férfit ellenállhatatlanul vonzó, misztikus művésznők, bocsánat: szabadon, vagyis öncélúan szeretkezni vágyó, kultúr-kurvák lennének! Nem véletlenül ennyire csalánkiütéses Turula – de kisebb mértékben Réka is! – a csokoládétól és más, olcsó érzéki örömöket produkálni hivatott cukrász-termékektől!
Hát ez az én Szaturnuszi keresztem (felelősségem). Nevezetesen az, hogy nem csak a saját személyemben, de a jövendő kamasz lány-gyermekeim erkölcsi tudatába is beépíteni azt, hogy a negatív Vénuszi késztetéseik, soha ne árnyékolják el a magukkal és a jövendő partnereikkel szembeni felelősség-tudatukat és annak megfelelő erkölcsi elvárásaikat! Vagyis, hogy olyan fiúkkal, vagy fiatal férfiakkal, akikben legalább csírájában sincs meg az apai felelősségtudat, szóba se álljanak. És ezt annak ellenére, hogy bizonyára a léha legények irányába taszigálja majd őket a Lilithjeik által jelzett romantikus vágyuk és szexuális gerjedelmük, bocsánat: a szentséges nagy szerelemük. Hiszen jól tudom, hogy 16 éves koruk után szabadon kell engednem őket annak érdekében, hogy egyéni tapasztalatokat szerezzenek, és akkor már csak abban bízhatok, hogy logikailag is megértették azt, hogy miért fontos, első sorban az ők jövője és harmonikus élete szempontjából, hogy ne a Lilithjük és Sárkányfarkuk szerinti sóvárgásaik, ösztöneik, érzéseik és a vágyaik irányítsák a személyi tudatukat.

2O1O augusztus 15. – Két éve annak, hogy az első sorban az anyám ellenállása, neheztelése és rosszallása ellenére is, hosszú ével nehéz belső és külső vívódások árán megszerzett apai - Szaturnuszi szellemiségemet ismét hagytam az akkoriban még nem egészen megtisztított Vénuszi szellemiségemmel együtt hatni. – Hiába na: több ízben leírtam már, hogy amennyiben Karmikus pont, vagy teljesen negatívan fényszögelt bolygó kerül a 4. ház csúcsával, vagyis az Ég Alja (Imnum Coeli) pontjával együttállásba, akkor az együttállás által jelzett szellemiség, harmadik karmikus pontként működik! Így az én sorsképletemben is a 4. ház csúcsával együtt álló negatív Vénuszom által jelzett nők iránti gyengeségem és könnyen zavarhatóságom is, harmadik karmikus pontként felfogható és tényleg: úgy is működött az eddigi életemben. Ezen a dátumon ugyanis, ki hozta a táborba a nála levő két kislányunkat Emő, miután egy hónapig nem láttam őket, de a tóban való közös fürdés közben azt észleltem, hogy nem csak erről van szó, és ő egyértelműen és határozottan nem úgy viselkedik velem szemben, mint tőlem válófélben levő nő, hanem ennek az ellenezőjeképpen. Tehát úgy mintha éppen akkor lettünk volna egymásba szerelmesek. Úgy beszélgetett velem, hogy a víz alatt közben összeért a testünk, majd játékból teljesen nekem dőlt, mintha elcsúszott volna, úgy, hogy a vízbefulladástól való „mentésképpen” kénytelen voltam ott, ahol éppen értem megragadni és így talpra állítani, majd, amikor végre felfogtam ezt az egyértelmű testbeszédet, kiparancsoltam a vízből a gyermekeket és el küldtem törülközni, hogy közelebbről és egyértelműen megtapasztalhassam: csakugyan az-e a helyzet az addig ellenségemként viselkedő Emővel, aminek a helyzetet én érzékelem és látom? Hát bizony, nagyon is az volt a helyzet! – Szorosan magamhoz öleltem és ő hagyta, előbb a vállát, majd nyakát kezdtem puszilni, majd a száját is megcsókoltam és ő hagyta. Lévén, késő délután, amikor taxival a táborba kijöttek, már javában esteledett, amikor ezt a pálfordulatát egyértelműen tudomásul vettem, ezért ágyneműt és éjszakai ruhát kerítettem gyorsan a kihozott kisebb kislányoknak és beparancsoltam a nagyobb testvéreik mellé a sátor „gyermek-fülkéjébe”, annak érdekében, hogy a családi sátrunk másik fülkéjében, az édesanyjukkal be fejezhessem azt, amit a tóban való fürdés címen, egyértelműen ő kezdeményezett.
Másnap, mint nagyon távoli lehetőségről, óvatosan, kezdtünk tárgyalni a család újraegyesítési lehetőségéről, ami úgy kezdődött, hogy Emő bevallotta, hogy nagy lelki és sorsválságba keverte magát és rá jött, hogy ebből a válságból az én segítségem nélkül nem tud kijönni. Máig nem tudom magammal tisztázni, hogy az akkor minden velem szemben elkövetett korábbi gaztette ellenére, vele szemben még mindig érzett erős szexuális vonzódásom (Netalán tán szerelmem?) volt-e az erősebb eleme és alapja annak, hogy én ezt az általa akkor igényelt segítséget úgy fogtam fel, hogy azt csakis egy család újraegyesítés keretén tudnám megadni, vagy annak a lehetősége, hogy a kicsiket is újból az apai figyelmem és gondoskodásom (És miért nem: mágikus erejű felelősségem) hatáskörén belül tudhatom majd megint? – Tény, hogy végül is, az Emőnek a minden ide vonatkozó kételye ellenére, én ezt az, egész családnak a mihamarabbi újra egyesülési útját láttam járhatónak és erről a lehetőségről beszélgettem vele a következő hétvégeken is, holott az anyjának a kemény „szellemi” befolyása alatt álló Emő akkor még tele volt mindenféle kétséggel, és visszatartással. Sőt az asztrológiával szemben is, mint olyan polgári foglalkozással (Ne adj isten: hivatással!), amelyre családi jövőt lehetne alapítani erős kételyeket fogalmazott meg. Mondom, nem tudom, hogy az akkor még az iránta érzett erős szexuális (Netalán szerelmi) vonzerő volt-e az erősebb bennem, vagy az a szintén erős vágy, hogy a kisebb testvéreket is a magam körében és fennhatósága alatt tudjam mihamarabb, vezetetett-e oda, hogy ne elégedjek meg azzal a szabad és végeredményben nagyon kényelmes helyzettel, hogy Emő minden hét végén el jött a két kicsivel hozzánk és a nagy beszélgetések és vitatkozások közben jókat szeretkeztünk is, hanem, vesztemre, úgy irányítottam a társalgásokat és meggyőztem őt arról, hogy a leg jobb dolog, amit tehetünk, mind az ő érdekében, mind a gyermekek érdekében (És ez a felvetés reális volt, mivel a nála levő kisebb lánykák, a sok hányattatás és zavaros és ellentmondásos gondozás - nevelés után, kezdtek egyre satnyábbá és betegebbé válni a nővéreikhez képest, úgy hogy a végén már három napig kellett Turulával együtt is aludnom, hogy egy tüdőgyulladás - gyanús hűlésből, amely hatására úgy köhögött, mint egy szamárköhögéses felnőtt férfi!) az lesz, ha ő vissza költőzik a gyermekekkel együtt hozzánk?
Ma teljesen világos, hogy mennyire rosszul és elhamarkodottan döntöttem és befolyásoltam őt is, holott, még akkor is, ha ő akart volna minden áron vissza költőzni, még akkor is igen kemény feltételeket kellett volna szabjak ennek a „végleges és teljes” kibékülést követő újra egybekelésnek. Pl. azt, hogy meséljen el mindent őszintén, hogy mit miért tett, és mely tettét bánta meg és melyiket nem, és miért? És főként azt, hogy mondja el teljes mélységében, a töviről a hegyéig az anyja szerepét az egész elköltözés előtti cirkuszban, hogy mit tudott az anyja az ő három hónapos titkos szerelméről, hogy mennyi szerepe és befolyása volt annak a hozzá való költőzésben, stb., mivel ma is egészen biztos vagyok abban, hogy ez, az ellenem való anyósi áskálódás minimum a Réka foganásáig, ha nem a Turula, vagy éppenséggel a z Etelka foganásáig nyúlik vissza az időben, és abban is egészen biztos vagyok, hogy az első szava nem az volt, amikor Emő elmesélte neki a határtalan szerelmét az amerikai kábítószeres guru iránt, hogy: „Azonnal vess véget ennek az irreális disznóságnak”, hanem az, hogy „El sem tudod képzelni, hogy mennyire megértelek, gyere, költőzz le nyugodtan hozzám, innen majd nyugodtan és szabadon tarthatod a kapcsolatot azzal a szép fiatalemberrel, akit te megérdemelsz.”
Szóval, e család-helyreállítási türelmetlenségem miatt, sem a Lezidon-ügy, sem az anuka szerepe nem volt tisztázva a vissza költőzés előtt és persze, a megfelelő elhatárolódások (Szaturnusz), sem voltak megtéve, hanem mindent úgy folytattunk, hogy közben majd ezek is letisztázódnak. Igaz, meg kértem egyszer, hogy mennyenek le Medárdával együtt az anyjához, miközben én itthon maradtam a három kicsivel, azért, hogy tisztázza azzal, hogy miért is akar a kettejük eredeti tervével szemben, Emő a családjához vissza jönni és hogy nyerje el annak az ünnepélyes ígéretét, hogy többet nem fog az ő dolgába bele szólni, de az Emő elmondásából kivéve, végül anélkül jöttek haza, hogy valamiféle érdemleges beszélgetést az anyjával ebben a tárgykörben folytattak volna. (Figyelem: Hold által támadott Vénusz az én horoszkópomban!) És én ennek ellenére is, azt kértem tőle, hogy költőzzenek vissza. Hát persze, ha annyira akartam a kiütésekkel teli és egyre betegesebb kicsiket a gondnokságom alá vissza vonni! Szóval, lehet, hogy ez a részemről jövő erőltetett család újraegyesítés, életemnek egy másik nagy „Másképpen kellett volna tennem” jellegű „bosszantó” emléke marad, mert ha úgy is oda kerültünk, hogy Emő megint szerelmes lett és megint kiakadt egy másik, primitív misztikus élménytől, sokkal jobb lett volna, egyből és az első válás tudatában maradni, mit így, hogy most, amikor aztán tényleg semmi panasza nem lehetett az én viselkedésemmel és vele való bánásommal szemben, mégis azzal az ordénáré hazugsággal állt elő ország világ előtt, hogy én durva voltam hozza és elnyomtam a személyi fejlődési törekvéseit.
Szóval, másodjára, miután még meg is írta a családhoz való visszatérésének az indokairól szóló - de szó, ami szó -, túlságosan el elméletezett vallomásait és a családi egység és az egység érdekében meghozandó áldozatok szükségéről szóló metafizikai tanulmányait, már sokkal, de sokkal inkább megviselt az árulás és az azzal járó nagy fokú igazságtalanság, mint az első alkalommal. És tulajdonképpen csak ma nyertem el azt a lelki nyugalmamat, aminek a megvalósulása felé elég szépen és határozottan haladtam két évvel ezelőtt.
- De hát a volna, nincs, nem létezik, és éppen ez a lényege! Ami van viszont, az, az, hogy teljesen biztos vagyok ma abban, hogy a szaturnuszi felelősségemet és határozottságomat, illetve elhatárolódási és probléma és lényeg-különválasztási képességemet, többé nem hagyom még csak össze sem vegyülni a vénuszi vágyakkal, nem hogy megzavarni.

A férfinak a természeti tapasztalataival egyesülő, hosszú távú következményekben előre gondolkozni és látni képes, az utódokkal és az egész családdal szembeni felelősségtudata, az ahhoz kapcsolódó következetessége és a pillanatnyi helyzeteken túl látni képes elvonatkoztatási képessége, valamint a szexuális vágyakon és az érzelmi gyengeségeken és zavarokon át látni képes szellemi intelligenciája, éppen olyan fontos „szerve” mint a nőnek a méhe, a petefészke és a mellei. Ezek nélkül is nem érdemes családot alapítani, mert az ilyen hiányos családalapítás semmiféle pozitív eredményhez nem vezet. A férfinek a mindössze a nőnek érzéki örömet és élvezeteket szerezni tudó képességeire alapozott és a apai felelősségérzet hiányával alapított család eleve bukásra van ítélve. Ettől a láthatatlan „férfi szervtől” nem félni kell, és arra nem féltékenykedni kell és ezzel szemben nem versengeni és hadakozni kell a magát és jövendő gyermekeit biztonságban tudni kívánó nőnek, hanem azt igen is, igényelni kell és annak a kifejlődését és minél nagyobb mértékű kibontakozását, szerető biztatással elősegíteni kell. Persze, szó sem lehet arról, hogy a tűz-karmával, valamint a Bak és a Rák karmával rendelkező nők ezt amit itt leírtam egyáltalán meg is értsék, nem hogy ezzel még egyet is értenének, akár több évtizedes kudarcok után is. Lám csak hova süllyedt a Rák karmával rendelkező Kozma Emőke, a „párjában levő apától való félelmében”: A Turuláért folyó perünk második válasz-keresetében is azt írja (hazudja!), hogy szó sem volt arról, hogy ő megtagadta volna a két hozzá ítélt kislányunknak a láthatását, illetve, hogy több ízben is elzárta őket nem csak előlem, hanem az én gondozásomban levő nagyobb testvéreik elől is, hanem – és most tessék nagyon megfogózni! – azzal volt a probléma, hogy amikor én hozzuk vittem Medárdáékat kölcsönös láthatásra, akkor én minden áron, ott akartam maradni náluk „az ő szüleinek a házában”, és feltétlenül együtt akartam tölteni az egész láthatási időt (Bizonyára ott is akartam aludni tehát a kedves volt anyósoméknál...) az ő „szüleivel”. És ebben nem is az a szomorú, hogy az én gyermekeim édesanyja, aki tíz éven át volt az én „hites” feleségem, ilyen gyalázatos módon képes hazudni – hiszen, más élethelyzetben én, ilyen lóugrásos rébuszokban „társalgó” irracionális nőkkel és alkoholista tolvajokkal esetleg akkor állhatnék szóba, hogyha nem tudnám előre, hogy kiről is van szó és telefonon való bejelentkezés alapján, horoszkópértelmezésre jelentkezve, fizetnének ezért nekem – hanem az, hogy egy olyan embert, aki kilenc hónappal korábban még széket vágott hozza részegen, és másnap, józanul is kizárta a két gyermekünkkel együtt, az anyja házának a kapuján kívül, amikor ő a gyermekeket vitte „haza” az óvodából, szóval, hogy egy ilyen embert miképpen képes Emő az apjának (szülőjének) nevezni? Hiszen az ő édesapja egy tisztességes, korrekt és gerinces ember, akinek vizet sem vihet ez, a józanul hányingerkeltően mászolygó, részegen meg nőkkel verekedő pojáca, akit az Emő anyja éppen, hogy azért tűr meg maga mellett, mert teljességgel hiányzik belőle minden elemi férfiúi erély és amikor józan, a szeszélyes falusi tanítónő egyetlen szavára kettőt ugrik a lelkem.
Persze, azt is tudom, hogy ezt a röhejesen ostoba, védekező - állítást, amit nincs az a józan ember, aki Emőnek elhinné, nem egyedül találta ki a „Te rám kell hallgass Emőke, mert nem vagy a Szilárd lánya, hanem az enyém” szerű intésekre borjúként bólogató volt- feleségem. Ehhez a ravaszsághoz még kellett a drágán megfizetett ügyvédje patinás bírósági és törvényszéki tapasztalata is, vagyis annak az embernek a furmányos agya, akit a kollégái is titokban „a patkánynak” neveznek. És ezzel elérkeztünk a 2O1O es év Oroszlán havai tapasztalataimnak a fő motívumához. Ugyanis ugyanezt az ügyvédet fogadta meg a volt apósom, az első feleségem édesapja is, amikor a fiamat törvényesen is elrabolták tőlem. Tehát „a patkány” ugyanígy játszotta el ugyanezt a több lakásos játékot, és ez által az egyébként óvodás szinten is átlátható ügyvédi trükkje által, az Ikrek havában született, Magyarországra rabolt fiamat végül is, az anyjának ítéltette. És ezt úgy, hogy az akkori Önkormányzati hivatal Szociális osztályának a „dolgozó női”, nem tudni, hogy miért (Dehogy nem tudni: a volt apósom által hűségesen leszállított ajándékokért!), azt írták a Csíki Bíróságnak küldött ajánlásukban, hogy Zalárd Magyarországon sokkal jobb lakás-körülmények között élhet, mint az én Csíkszeredai lakásomban. (Mellékesen: később a tudomásomra jutott, hogy az itthonról való elrablása után és a Magyarosrzági meghonosítása közben, a gyermeket pszichológushoz kellett vinni és a tanulmányi eredményei is nagyon vissza estek. Hogy évekkel később mindez jóra fordult, és a Mészáros Angéla édesapja, vagyis az un. nevelő-apja segítségével gyermek megtalálta a lelki egyensúlyát és ismét olyan jó tanulóvá vált, mint amilyennek én elindítottam itthon, az más kérdés. De az, hogy az elrablás és az erőszakos „átültetés” nem szolgálta a javát sem akkor, sem a jövőben, mivel teljesen megtagadott engem és ez nem elég, de éppen olyan szarházi - cinikusan beszélt velem és magas lóról kezelt, akárcsak a nagyapja, és a testvéreit még egyáltalán nem ismeri, az biztos. Vagyis: ennek a fiatalembernek, akit én hat és hét éves korában, kiszedtem az abszolút szellemi sötétségből és hét éves szinten maximálisan önállósítottam és öntudatossá tettem, most gőze nincs a Szaturnuszi szellemiséghez, és mivel az Ikrek napja a 8. házban áll, egészen biztos, hogy épen úgy irritálja minden, ami a gyökeres spirituális átváltozást igényli tőle, mint Kozma Emőkét.)
Az ázsiai asztrológiának a Patkány éve által megtestesített archetípusa, erős analógiákkal kapcsolódik a Kaldeus-európai asztrológia Ikrek havának az archetípusához. Nos, Turulának - Akiért most folyik a per, tehát a hazug gyakorlati és ugyanakkor a részemről remélhetőleg tisztességes spirituális harc is – a Lilithje, a Vénusszal és a Marssal együtt, az Ikrekben áll! De neki semmi esetre sem szabad a Zalárd spirituális sorsára jutnia, mivel az ő megfoganásáért és megszületéséért én rengeteget imádkoztam és rengeteg hosszú estét töltöttem az elaltatásával, a gondozásával. És azért is, mert a Sárkányfarka (A teljesen negatív Holdjával, az anyaság bolygójával...) a Skorpióban áll, ahol az én Napom, a Szaturnusza viszont a Rákban, ahol az én Sárkányfarkam és az Ascendense viszont a Bakban áll, ahol az én Sárkányfejem! Turuláról tehát - akinek a megfoganását az édesanyja sokáig ellenezte és csak akkor fogadta el, amikor az egy éves és néhány hónapos Etelka végzetesen belázasodott -, el mondható, hogy egyenesen hozzám született, hiszen erősebbek az asztrológiai motívum-azonosságaink és hasonlóságaink, mint az édesanyjával. És csakugyan, szemmel láthatóan gyógyult napról napra másfél évvel ezelőtt is, és most is, hogy folytonosan velem lehet. Vajon mikor jut el oda az emberiség, hogy a bíróságok és a törvényszékek, valamint a gyámhatóságok azt is számba vegyék, hogy egy - egy gyermek inkább az édesapjával van pozitív rezonanciában, mint az anyjával?

Talán mondanom sem kell és egyáltalán nincs arra szükség, hogy arról értekezzek itt, hogy amennyiben a múlt században élt és a ma élő emberiség férfi tagjainak bár csak egy negyedét is (fiú-gyermekeit) a felelősségteljes apai szellemiségre rá vezették volna, vagy arról nem is merek álmodni, hogy esetleg rendszeres pedagógiai és tanügyi programokkal rá nevelték volna (A mai tanároknak – tanárnőknek messze eszébe sem jutna már ilyesmi!), bele értve ide nem csak azokat a férfiakat, akikből politikusok, hanem azokat is akikből tudósok – technológusok, közgazdászok lettek, akkor ma nem kellene, nem csak az emberiségnek, de a föld élő világának is szembe néznie az immár bármely pillanatban berobbanni képes ökológiai katasztrófa nagyon is valóságos rém-képével. Biztos vagyok, hogy nem itt állnánk, amennyiben a fiuknak – jövendő, illetve a mai férfiaknak! - az egy negyedének legalább, nem csak a tudomány és a technika eszközeivel elérhető magas hozamú termelés-csikarási lehetőségeket tanították volna meg az egyetemeken és a technikumokban, és amennyiben nem csak a hatáskeltő – hatásvadászó Lilith- művészetet tanították volna meg a művészeti akadémiákon, amennyiben nem csak a meggazdagodási lehetőségről, a vastag gazdasági bevételi lehetőségek eléréséről, a kassza-sikerről szólna majdnem (Tisztelet az egy százalékos kivételnek!) minden gazdasági – tudományos és művészi cselekvés. Biztos, hogy a természet nem szenvedne annyit, amennyiben a modern férfi ideálképe a gondoskodó, hosszú távú következményekben gondolkozni képes és magát és cselekvéseit is ehhez az előre látási képességéhez igazító, sőt: még a családtagjait is szigorúan a negatív következmények elkerüléséhez alkalmazkodni okító, tehát a felelős életvitel folyatását a feleségétől és a gyermekeitől is megkövetelő apa-képzete lenne. És amennyiben a modern és a posztmodern férfi ideál nem az érzéki élvezetek srófolási képessége mellett, a luxus-életet biztosító, nagy gazdasági jövedelemmel, (Általa, vagy a szülei által megszerzett vagyonnal) rendelkező Adonisz, bocsánat: playboj lenne, akkor másképpen nézne ma ki a világ és nem sopánkodna és nem betegítené magát az emberiség ötven százaléka a világgazdasági krízis miatt. – De hol van az, az akárcsak idealista fiatal lány-csoport, vagy az élettapasztalatai következtében a fentiekre magától rá jövő egyetlen érett nő is, aki ilyen, mértéktartó férfit szeretne és keresne magának? – Legyünk komolyak...

És mivel nem, hogy egyetlen jövendő feleség sem szeretne egy, öt átvilágítani képes, vagyis az ő rejtett lelki világába és titkos vágy-tömegébe belátni képes apa-típusú férjet magának, de egyetlen mai anya sem szeretne a minden téren sikeres fiú helyett, ilyen, felelősségteljes apa-típusú felnőtt férfit nevelni (Hanem csakis világiasan – gazdasági sikereset, mindig külső-győzedelmeset!), - És e mögött viszont, az a tudattalan női vágy is ott van, hogy ő uralkodjék, ha nem nyíltan akkor titokban és háttérből és árnyékban mind az élettárs, mind a férj, mind a felnőtt fia fölött. - de mivel minden ember mégsem lehet sikeres, főként, most, hogy a természet beadta a kulcsot és a világ-gazdasági csődök egymást érik, az asztrológusnak néha jön, hogy sírjon, amikor látja ennek a senki hasznára nem váló, helytálló férfit-leszerelő és felelős-férfiasság elutasító, mély-tudati és ösztöni női árnyék-törekvésnek a siralmas eredményeit és következményeit. Kezdve attól, hogy ez a gondoskodás álcája alá rejtett női uralkodási ösztön, amely az anyai ösztönt váltotta fel az emancipáció és a feminizmus előretörésével, azt eredményezte, hogy a mai nők, általában maximum velük egy idős, de lehetőleg minél fiatalabb, sőt: sokkal fiatalabb férfit választanak és azokkal kötnek előbb csak óvatos élettársi és ritka esetben esetleg házastársi viszonyt is.
A természetes eredmény: maximum egy – két gyermek és az is csak sok éves együttélés után (Ha még megfogan a magzat egyáltalán), és az esetek nagy többségében, amint a gyermekek elérik az iskolás kort: jön az elkerülhetetlennek hitt válás, a kegyetlen család-bontás. Sőt: e jelenségnek a vastagja az, amikor a férfi fölötti rejtett uralkodási – a férfival való titkos versengési ösztön, egyenesen oda vezet, hogy a mai nők többsége, annyira vágyik a nála sokkal gyengébb férfire, hogy az anyukájuk által már gyermek- és kamaszkorában annyira félre nevelt és férfi-tehetetlenségükben eleve alkoholistává, vagy egyenesen drogossá tett, vagy más hiányossággal, de főként akarat-gyengeséggel rendelkező férfiakat keresnek és öntudatlanul és azokat „akarják megmenteni” (Értsd alatta: a maguk számára boldogság-idéző robotnak átnevelni), úgy, hogy férjhez mennek hozza, sőt: még egy – két gyermeket is szülnek, „neki” és csodálkoznak, hogy ettől, mármint attól a rettenetesen sok figyelemtől, amit rejtett irányítási és férfi-legyőzési vágyukban adnak neki, az eleve rosszul indított férfiak nem gyógyulnak ki az alkoholizmusból, vagy más lelki nyavalyából. Mindegy, inkább legyen a férfi-partner tejfölös szájú, éretlen kamasz, vagy az élet dolgaiban minél tapasztalatlanabb fiatalember, személyi- vagy más függő, alkoholista, drogos, idegbajos, vagy személyiség-problémás, csak éppen őket átvilágítani képes és tőlük felelősséget igénylő, egészséges és következetes, akaraterős és helytálló apa-típusú férfi ne legyen! Mert egy ilyen „alak” aztán rémesen idegesítő egy párkapcsolati állapot a mai nők számára! - Holott a legtöbb nőnek éppen ez, a megtermékenyítő és a tényleges (spirituális és természetes) felelősségérzete kifejlődési lehetőségét felmutató, majd azt tőle következetesen igénylő férfival való termékeny együttélés jelentené az utat az igazi boldogság, és az egészséges, normális és természetesen viselkedő gyermekeiben is kiteljesedett élet felé. A megváltás felé.

Nem csak spirituális, hanem egyszerű kulturális antropológiai tény is, ma már, hogy az embernek a majmok közül való kifejlődése – kiugrása - azzal kezdődött, hogy az apa-egyedek el kezdtek a saját utódaikkal szembe figyelmesebben viselkedni, majd el kezdtek azokkal tudatosan foglalkozni, azokat nem csak gondozgatták, hanem nevelgették is. Tulajdonképpen egy igen beszédes grafikont is ki lehetne állítani arról, hogy az ember spirituális fejlődése micsoda ugrásszerű változáson ment keresztül, és mekkora mértékű fejlődésbe kezdett, annak a hatására, hogy az apák egyre intenzívebben kezdtek foglalkozni a gyermekeikkel és azon kezdtek gondolkozni, hogy mit tudnak azok számára hátra hagyni örökségül, el egészen az utódlási és örökösödési kérdésekig. Persze, ez még csak primitív formája volt a felelősségnek, de nézzük meg ma, a nem egészen hétmilliárd emberből, vagyis a három milliárd férfinak körülbelül megfelelő másfél milliárd apából, a hányat érdekel az, hogy milyen természeti környezetet hagy hátra a gyermekeinek, unokáinknak? Hiszen környezetvédelemmel egészen komolyan és abszolút hivatásszerűen ma, nagyjából inkább a gyermektelen értelmiségiek (nők és férfiak) foglalkoznak. A többi csak politikai szemforgatás, ami mögött még nagyobb bedobással folyik a gazdasági célú természet-szipolyozás és károsítás: szennyezés. Hiszen hogyan gondolhatná komolyan a természetvédelmet az a szülő, aki végső soron mégis csak úgy látja, hogy a létük fenntartása érdekében gyermekeit sikerszerzésre, sikerességre, vagyis, végső soron, akár a lelkiismeretük elnyomása árán is, de zsákmányolásra jó tanítani, de legalább is hagyja, hogy a közvetlen, vagy a média-környezete ezt a morált ültesse el benne? Arról nem is beszélve, hogy mennyire kiábrándító, amikor a Zöld-pártiak hatalom- lobbiznak, bocsánat: mikor a kommunistákkal, mikor a liberálisokkal, mikor a vad kapitalistákkal hatalom-alkusznak, a különböző parlamentekben.
Szóval, a női emancipációra kétség kívül óriási szükség volt, hiszen az ember maga férfiből és nőből tevődik össze és ezért nem is lehetett abban maradni, hogy a nők ne juthassanak a tudományos információhoz és ne képezhessék magukat épen akkora mértékben mint a férfiak, hogy ne legyenek azokkal egyenjogúak az élet minden területén és ne lehessenek a férfiakat lényegileg és minél tökéletesebben tükröző, egyenrangú partnereik a férjeiknek, élettársaiknak. De azt is kell látni, hogy ez a spirituálisan átvilágítatlan és értelmezetlen változás, ugyanakkor akkora zavart is hozott magával, hogy az emberiség java, ma – a zabolátlan és teljesen irracionális fogamzásgátlás következtében létrejött magzatfoganási képtelenségnek a lombikbébi-programokkal és a klóónozással való pótlása amellett, azzal foglalkozik, hogy a hím egyedeinek a szellemiségéből minél nagyobb mértékben és lehetőleg minél hamarabb kiirtsa azt, ami oly nehezen alakult ki, több millió éves fejlődésünk során: a hosszú távú gondolkozási képességet feltételező, azt erősítő, apai felelősségérzetet.
És e kettős gyökerű sterilizálási tudományos törekvés (A nőket a méhükön és a petefészkükön keresztül sterilizálják a nagy tudású orvosok, a fiúkat és a férfiakat a lelkükön keresztül a feminizmus eszméit titokban dédelgető anyukák és feleségek.) következtében létrejövő tudományos őrültségnek a csúcsa az, amit a Hírtv-nek nyilatkozó egyik pedagógus – professzor nyilatkozott egy pedagógiai erkölcsi kérdéseket feszegető tudományos konferencia fő előadójaként. Köztudott úgy-e, hogy a magyarság párját ritkítóan sorvad, olyannyira, hogy nem csak az a kérdés tevődik fel, hogy ki tartja majd el a jövőben a gyermekeket és a nyugdíjasokat, hanem az is, hogy az egyre kevesebb gyermeklétszámú iskolákból el kell bocsátani az emígy fölöslegessé vált tanárokat. Igen ám, de arra senki nem gondol, hogy – akárcsak más, a magyarnál sokkal gazdagabb európai nemzetek esetében - egyáltalán nem gazdasági oka van a magyarság sorvadásának, mivel a magyarnál sokkal szegényebb, de a nemzeti öntudattal, illetve a természettel és az Isteni törvényekkel jobb kapcsolatban álló népek – nemzetiségek még szaporodtak és szaporodnak ma is körülötte és benne, hanem egyrészt egyszerű önzési oka, másrészt, ama, az ember spirituális küldetését és annak megfelelő struktúráját teljesen figyelmen kívül hagyó, agyon pszichologizált humanista – liberális törvényeknek és civilizációs elvárásoknak köszönhetően, hogy a gyermekeket nem szabad testi fenyítésben részesíteni. Ennél fogva ugyanis, a szerencsétlen gyermekek, akik spirituális meghatározottságuk miatt, elsősorban a testükön keresztül kellene, hogy tanuljanak (hét éves korukig mindenképpen, de még jóval azután is, el egészen 14 éves korukig!) gőzük nincs, hogy miért kérik azt tőlük a szüleik és a felnőttek általában, hogy ne legyenek agresszívek, szeszélyesek, hisztériások, követelőzők, stb. és nyomhatják beléjük a nagy humánus pszichológiai dumát és alkalmazhatják a kutya- és általában az állat –idomításokból és probléma-megoldási kísérletekből át alkalmazott pszichológiai cseleket (Pl. a figyelem-magvonást, mint büntetést, amikor éppen olyankor kellene a gyermeknek azt érezni, hogy igen is minden figyelmét rá irányítja az őt felelősen nevelő szülő!), mert ahhoz, hogy azt, amit egyetlen időben és térben jól elhelyezett és nagy szülői szeretettel (felelősséggel) lekent poffal azonnal megtanulnak (meg tanulnának...), ahhoz ma, minimum néhány hónapos idegrendszer-terhelő lelki-dumálás és pszichológiai cselezés szükséges. Persze, hogy a meghatónak ugyan megható, de eredményeiben katasztrofális tudományos-liberális módon hisztissé és kibírhatatlan természetűvé, és persze. depresszióssá nevelt gyermekből „egy is őrület”, ilyenből, normális életet élni akaró személyek számára, még kettőt vállalni is késsz mazochizmus! Szóval, e négy gyermekes, de spirituális élet folytatására igényt tartó, szülői tapasztalatomból eredő radikális megállapításom miatt lehet engem támadni, le hurrogni és a humanista –liberális szalonokból kitiltani, de bárki el jöhet és megnézhetné pl. azt, hogy most is nyugodtan pötyögtetem már két órája e sorokat egy tóparti víkendházban, miközben a 6, 8, és 12 éves lányaink kint vannak valahol a kemping valamely részében és csak néha hallik el hozzám egy - egy foszlánya a beszélgetéseiknek, miközben egészen biztos vagyok abban, hogy semmi bajuk nem esik, illetve semmi bajt nem okoznak egymásnak, és nem is kell tízpercenként kirohannom, hogy őket az egymás torkáról le szedjem, vagy az egymás elleni, vagy egyszerűen a sors elleni agresszivitásukból eredő hisztijükből, vagy kétségbeesésükből eredő agresszív megnyilvánulásaikat letompítsam. Kérdem én, melyik fontosabb és jobb mindannyiunknak: az-e, hogy az olykor erélyesen nevelt gyermekeim csendben és nyugodtan képesek együtt (boldogan...) játszani, vagy az, ha hízelgek magamnak azzal, hogy milyen jó szülő vagyok, mert soha nem részesítem őket fenyítésben, de ettől ők még igen is, keményen agresszívek és depressziósak? Melyik szülői magtartás és nevelési forma egészségesebb elsősorban a gyermekekre nézve?
Szóval, könnyű megható humánus elméleteket meghirdetni és azokat a katasztrofális következményeik ellenére is fenntartani, de rettenetesen nehéz azok téves és hibás mivoltát belátni, a végzetes következményeikkel számolni és a káros következmények megszüntetése érdekében az Istentelen humanista – liberális erkölcsi elvekkel felhagyni. Hiszen ezer és millió könyvtárnyi akadémiai – pszichológiai, filozófiai, pedagógiai, gyermekpszichológiai, szociológiai, stb. - disszertációkat írtak a világméretű hülyeség fontosságáról (Mármint a gyermekek testi fenyítésben való részesítésének az elitélendő voltáról) kérem! Ezeket nem lehet mind semmisnek nyilvánítani! Főként, ha a valamikori hitlerjungendista Római Pápa is el kezdett szájalni az erőszak mentesség érdekében, miközben ő a legnagyobb erőszaktevők egyike volt, amikor a saját szerelmi érzéseit és szexuális ösztöneinek az elfojtását végezte fiatal férfi korában. De most hagyjuk még a szerencsétlenséget okozó apa-ellenes nevelés okainak a firtatását és maradjunk azzal a ténnyel, hogy a gyermekek testi fenyítésben való részesítése szigorú tiltásának a törvényével, nem csak azt érték el az európai országok parlamentjei, hogy drasztikusan megcsappant a gyermekek száma (Bezzeg az un. harmadik világ parlamentjei és kormányai nem hoznak ilyen törvényeket, ezért szaporodnak is azok tovább természetesen!), és ez által tanárokat, tanárnőket (Vagyis a pedagógusokat: az apahelyetteseket, az apa- pszeudológiákat) tették fölöslegessé és munkanélkülivé a családszociológiai parlamenti bizottságokban munkálkodó, jóhiszeműen humánus és liberális pedagógus-politikusok, hanem a helyzet oda fajult, hogy ma már középiskolás, sőt: általános iskolás gyermekek is, nem csak, hogy vérlázítón szemtelenkednek, de verekednek is a tanáraikkal az iskolákban.
Ezt a tényt nincs amiért ragozni, értelmezni. Ez nem objektív civilizációs kortünet kérem, hanem ez egyenesen ennek a nagyon meghatóan hangzó, de annál katasztrofálisabb következményeket hozó, ma már minden európai országban érvényes tiltó-törvénynek a következménye, miszerint tilos a testi fenyítés bármely fajtájának az alkalmazása akár a szülők, akár a tanárok részéről.
Szóval, kevés a gyermek, sőt: a nagyobb baj, hogy ma már kevés a munkaképes, tehát a termelés-képes középgenerációs korosztályú személyek (A munka- és termelésképes tömegek) száma is Magyarországon, de ugyanakkor az elkényeztetett és önző és szeszélyes és hisztériás egykéket és kétkéket senkinek nem szabad testi fenyítésben részesíteni, aminek következtében, nem hogy a megfelelő gátlás és önkontrol nem alakul ki bennük, de, mivel a mások által okozott testi fájdalom jelenségét nem tapasztalták meg lehetőleg több alkalommal is, úgy, hogy egy életre megjegyezzék, a saját testükön, halvány lila gőzük nincs arról, hogy mit érezhet a tanár, amikor egy széket hozzá vágnak, vagy el kezdik a sípcsontját rugódni. Egyszerűen nem képesek felfogni, mert nem rendelkeznek ehhez jóval korábban, szívből és felelősségtudatból eredő, szülői pofonokban megtestesült megfelelő személyi (testi) tapasztalatokkal azt, hogy miért nem jó a tanárt, vagy bármely felnőttet, vagy gyermeket megütni, vagy azt akárcsak agresszív szavakkal illetni is.
És akkor mivel rukkol elő a humanista pedagógus professzor? – Dehogy azzal, hogy tessék ezt a természet- és Istenellenes, abszolút irracionális törvényt azonnal kiszedni a polgári törvénykönyvből és akkor lesz mindjárt és bőven tanítani való gyermek is és azoknak, akiket otthon megfelelően elláttak apai és anyai áldással, majd eszébe nem jut a tanárokat megverni Hanem azzal áll elé kérem szépen ez a tudományos címekkel ellátott nagyokos, hogy a fölöslegessé vált fizika, matek, földrajz és egyéb tanárokat, képezzék át konfliktusmegoldó pszicho-pedagógussá, ahelyett, hogy elbocsátanák őket, és így tudják majd mind az elbocsátandó tanároknak, mind a még fronton álló, de az elkényeztetett és hülyévé nevelt diákjaik által fenyegetett tanárok helyzetét megoldani! És még az sem jutna eszébe, még csak véletlenül sem, hogy amennyiben ez így folytatódik, hogy amennyiben az apai típusú fegyelmezést tiltó törvény következtében egyre kevesebb a termelőképes magyar, akkor miből fizetik majd a sok, fizika, matematika, földrajz, történelem, stb. tanárból lett „konfliktuskezelő szakembert”?
Ez kérem, a humánus – liberális tudományos gondolkozásnak, vagyis a fától az erdőt nem látó emberi ostobaságnak a csúcsa! Fontos az, hogy az apai szellemet és az apai felelősség-igényló szigort, és a rend- és fegyelemtartó következetességet, már csak kommandós katonák és állig, mit állig: fejbúbig beöltözött, személytelen rendőrök formájában láthatjuk még a civilizált (Spirituális felődési sorsprogramjaink által adott kényelmetlen és kellemetlen tapasztalatok ellen védekező, vagyis Isten- és sors ellen védekező) köreinkben!

Tegnapelőtt meglátogatott a Sepsiszentgyörgi barátom, sokat beszélgettünk metafizikáról, sorsról, a személyi horoszkópismeret-értelméről, tapasztalat és elmélet egyeztetéséről, és ezekről még egy filmet is készítettünk a fényképezőgépemmel, amit folytatni fogunk Violával, ha megérkezik Magyarországról. Búcsúzás előtt elmondta, hogy van egy spiritualitás után érdeklődő, de a három gyermekére sokat panaszkodó fiatal kismama ismerőse, barátnője, akit feltétlenül el szeretne hozni ide két hét múlva, annak érdekében, hogy nézze meg: ugyanolyan temperamentumos és egészséges gyermekek mind az övéi, tudnak folyamatosan normálisak és abszolút „kibírhatók”, sőt: kedvesek és jóérzésűek, de ami a legfontosabb: nem hisztisek és szeszélyesek, és nem duzzogók és nem követelőzők lenni! És hogy tőlem hallja meg az anyuka azt, hogy mindössze következetes és természetes (tradicionális) nevelés kérdése az egész. Nyár elején szintén volt egy házaspár velünk, akiket nem is a nyolc éves fiúk, hanem a hat éves kislányuk irányított. Ő gyakorolta az édesanyján keresztül – de komolyan! – az irányító szerepet, tehát az apa szerepet a családban... És szegények őszintén kérdeztek és a feltett kérdéseikre adott válaszainkon csodálkoztak, hogy miért megy oly döcögve a családi egység és szexuális harmónia elérése, hogy miért kellett a funkciójáról leszerelt és ezért a helyét a családban nem találó fiatal férfi –apa, még az alkohol ördögével is sokáig megküzdjön. A kislánynak, de a szülőknek is a nagy meglepetésére, itt, az én hatáskörömben, nem működött az, hogy a gyermek körül forogjon a világ, mert hamar kiszúrtam és az uralkodási trükkjeit hamar leleplezve éppen, hogy nem óvodás szinten kezdtem csúfolkodni vele, utánoztam a bőgéseit, hisztizéseit. A félig csodálkozó, félig megdöbbent, de végül is igazat adó szülőknek meg elmondtam, hogy amennyiben így folytatják, ennek a fonák családi állapotnak vagy válás, vagy valamelyikük rákos megbetegedése lesz hamarosan a vége, nem, hogy spirituális szintű élet, amire vágynak. Öt nap múlva, amikor haza mentek, az apuka vissza kapta a funkcióját és a tekintélyét, a kislány meg le lett szerelve, a fiatal anyuka meg őszintén és jóakarattal egyre többet kérdezett és belátott és megfelelően értelmezett. De a Medárdáék iskolájában is több alkalommal is hallottam vissza szülő-társaktól, hogy a gyermekeim milyen jól neveltek, fegyelmezettek, annak ellenére, hogy nyitottak és kedvesek is.
És mégis: „A páromban levő apától félek”, írta a volt feleségem a szintén asztrológus barátnőnknek, amikor már tudta, hogy szabadjára akarja engedni az ugyancsak közös barátunk (Sőt: eredetileg csak az én barátom volt) iránti szerelmi érzelmeit és ennek érdekében el fogja hagyni újból és végleg a családot, annak érdekében, hogy az édesanyjától általam – az apa által – és általunk (A gyermekei által sem) nem korlátozva, szabadon írhasson és beszélhessen a fellángolt szerelme alanyával. És ugyanott, ugyanabban a levélben, tovább fűzte a nagy tervét: ha esetleg ez a szerelme is kikosarazza, akkor a másikkal, az újvidéki volt-légióssal folytatja az életet, akibe korábban lett szerelmes, de a fiatalember az arra hivatkozva, hogy Emő az én élettársam és négy közös gyermekünk van, elutasította a szerelmi közeledését. A bosszantó tehát csak az, hogy nem lehet tudni: mennyi volt a rég óta titokban dédelgetett szerelmi vágyak kiélésére, vagyis a szerelmi – szexuális kalandra, a hamis „szabadságra” vágyás rész-súlya a második családrobbantásában, és mennyi a bennem levő „apától való félelem”? Mert hogy éppen az utóbbinak köszönhetően, ő úgy lehetett kényelmesen négy gyermekes anya, hogy az gyakorlatilag még annyi terhet sem jelentett számára, mint másnak a két, vagy az egy gyermekes anyaság. És nem csak azért, mert jó sok részét átvállaltam a gondozásuknak és nevelésüknek, hanem azért is, mert ez a következetes nevelés igen hathatós volt, aminek a következtében, nyugodtan megindulhatott akár egyedül is, mind a négy gyermekkel akár sétálni, akár vásárolni - Ha mindenképpen nélkülem és mind a négy gyermekkel kellett elmennie valahova, mert esetleg nem voltam otthon, vagy más ok miatt velem nem maradhattak a gyermekek, és nem is tudtam elkísérni esetleg, mert nagyon foglalt voltam. Ezekkel a gyermekekkel minden boltba nyugodtan be lehet menni, mert semmihez nem nyúlnak, semmit nem vernek le semmilyen polcról, nem rakodnak önkényesen és szeszélyesen semmit a kosárba, és nem, hogy nem verik ki a díszhisztériát a pultnál és nem tartanak fenn senkit azért, hogy cukorkát, csokit, fagyit, üdítőt, vagy rágcsit zsaroljanak ki tőlünk, de még csak eszükbe sem jut, hogy mi nem azt vesszük meg számukra, ami nekik éppen a legfontosabb és a legjobb, és nekik minden úgy van jól, ahogy mi tesszük, és hogy bármiféle igénnyel is álljanak elő vásárlás közben. Mivel húst egyáltalán nem eszünk, zsíros edényeket és zsír-koszos ruhákat nem kellett órákig mosogatnia és mosnia, és a takarításba is mindig keményen besegítettem.
Szóval, semmi gyakorlati tényező nem indokolta Emőnek azt a bizonyos apától – Tehát a bennem is csak a Medárda megszületése után, tehát csak 45 éves korom után, felépülő apától! - való félelmét. Sőt: a bennem levő apának köszönhetően, más, két, vagy kettőnél több gyermekes anyához képest, ő messze kipihenhette magát, hiszen olyan alkalom is volt, hogy csak délben jött fel a közvetlenül a mi lakásunk alatt fekvő édesanyám lakásából, ahol egy teljesen külön szobában, nyugodtan aludhatott, a családjának a folyó reggeli és délelőtti szükségletei által egyáltalán nem zavartan. Racionális oka tehát ennek a félelemnek egyáltalán nem volt, hanem ezt a félelmet, egy tudattalan, a harmadik, ha nem negyedik, vagy ötödik generációs női sorsprogram következményeként érezte, amelyben már nem is a gyenge nőt elnyomó férfi az ősi ellenség, hanem csupán a benne lappangó, apasági szellem. És ez természetes is, nem csak azért, mert az ő Szaturnusza, a felelősségtudat és a törvényesség bolygója, a Merkúrjávval együtt, figyelem: teljesen negatívan(!) fényszögelve áll a Szűzben és a 9. házában (És ez azért van, mert az édesanyja borzalmasan negatív személynek látta a saját édesapját, vagyis az Emő anyai nagyapját, akitől iszonyodott és Emő ezzel, az anyjának az apától való félelem-képzetével nőtt fel, de sajnos, eszébe nem jutott azon gondolkozni, hogy az vajon mitől válhatott a szigorú elellentmondást nem tűrő nagyapja az anyja számára annyira kibírhatatlan személlyé!?, hanem azért is, mert ugyanakkor az Emőnek, a hét idősebb lány testvére által nevelt édesapja, egy abszolút szelíd lelkű, az emberi és főként a gyermeki gyengeségeket megértő és elnéző, maximálisan toleráns férfi, akit éppen, hogy nem a szeme láttára kellett az Emő édesanyja megcsaljon, ahhoz, hogy végre megértse és elfogadja azt, hogy a nők mindenike, nem éppen olyan tisztességes „angyal”, mint az ő testvérei. - És még csak azt sem tudta ez a szegény jóember, hogy Emő nem tőle származik biológiailag!
De mindegy. A lényeg, hogy Emő nem találkozhatott sem az apjában sem a nagyapjában azzal, az átvilágító és a sors-problémákra figyelmező – fegyelmező apával, akire igen nagy szüksége lett volna, de ha mondjuk egy határozottabb, esetleg szigorúbb és következetesebb édesapát is kapott volna, az „édesanya” úgy is azzal vadította el mellőle a lányát, amikor megsejtette, hogy az inkább az édesapjának tudott férfit választaná első gyám-szülőként a bírósági váláskor, hogy az majd szexuálisan zaklatni fogja a kamasz lány-gyermeket, amennyiben azt választja és vele marad. Ez az amúgy is félbe szakadt szelíd-apa képzete tehát, merőben különbözött attól, amit nálam és tőlem látott, és az utóbbi inkább a családi zsarnokként megismert nagyapjára hasonlított, aki őt egyszer szabály szerűen a nyakától fogva emelt fel és nyomott neki háttal a becsukott szobaajtó lapjának, holott én még csak a kezemet sem emeltem soha reá. Hogyan is és miért is tettem volna? – De három gyermek után, már semmiképpen nem lehet sokat humánus-szelidkedni és liberális-toleránskodni, már csak azért sem, mert ha az ember nem elég erélyes, a magukhoz való ésszel (Misztikus kifejezéssel: mentális testtel) még nem rendelkező kisgyermekei, már csak kísérletezési kíváncsiságból is, kiszúrják az egymás szemét. Legalább is, egészen biztos, hogy a sorsképlete negyedik háza csúcsán a negatív Uránuszával merészebbnél, merészebb ötleteket kieszelő Medárda, aki még amúgy is, éppen elég őrültséget elkövetett a kishúgaival, amikor őket ritkán magukra hagytuk, biztos, hogy ezt tette volna, ha nem a hajmeresztő „hirtelenkedéseivel”, akkor merő kíváncsiságból. – Ő egyszerűen nem értette, hogy mit igénylek és követelek tőle, majd amikor megérette is, hiába, mert amikor jöttek a zseniális kísérletező és kivitelező ötletei, teljesen megfeledkezett magáról és az erkölcsi prédikációimról, és nála ilyenkor „ötlet jött - ötlet után és az mind valósult is meg” azon nyomban. Ha nem kínozta Etelkát annak érdekében, hogy a reakcióit „tudományosan” lemérje, akkor az asztali viasszas-vásznat és a saját poló-bluzzát vágta össze azzal a kisollóval apró darabokra, amit az iskolai tevékenységhez igényelt a tanítónője. Majd mindezt csendben elvégezvén, jól belevágott a húgának a hajába, és a sajátjába is. Nem volt más mit tennem, valósággal bele kellett verjem a frászt, hogy ne kísérletezgessen a kishúgaival, de lehetőleg magával sem, hiszen Etelka még úgy ahogy protestálhatott a kellemetlen kísérletek ellen, de a csecsemő Turula teljesen ki volt szolgáltatva a Medárda néha elképesztő örültségeket kieszelő, máskor meg akár végzetessé is vállható hirtelenséggel elkövetett, és a negatív Uránusza által jelzett „szabad” késztetéseinek (Egyébként: anyai örökségének, hiszen Emőnek rengeteg negatív fényszöget kap az Uránusza a XII. házban.).
Nos kérdem én azt, hogy miképpen oldották volna meg tudományosan, ezt a már-már majdhogynem kétségbeejtő helyzetet a tudós professor Urak? Mert én ezennel bevallom a világ előtt is őszintén, hogy addig pofozgattam és térdepeltettem a kislányt és addig dumáltam neki, és addig kötözgettem emlékeztető karpereceket a csuklójára, amíg végül, valahogy csak be hatolt és bevésődött a memóriájába, hogy neki egyelőre senkivel és semmivel nem szabad kísérletezgetni. Még a ceruzáival sem az iskolában, amikor nincs a közelemben. Sőt: addig egyengettem és nyomtam belé elvárások szintjén a felelősség-érzetet, amíg végül is megbízható nagyobb testvér vált belőle, akire a kicsiknek a bizonyos mértékű felügyeletét, ideig-óráig, rá lehetett bízni!
De Emő, a néha vérmesen szenvedélyes, és a fiatal kori virtusa által néha el – el ragadott szélsőségesen domináns nagyapjából is, már csak azt a gyilkos bűntudata által megszelídített „totyakos vénembert” látta (Ezt a jellemzést rám használta végül a karácsonyi jókívánságai között, bizonyára hálául, amiért karácsonyi ajándékként megvettem számára a Hamvas Béla Karnevál című regénye mindhárom kötetét!), aki már csak érzelgősködni és mászolyogni tudott a fiatal rendőr korában elkövetett iszonyú és jóvátétel, vagyis vezeklés nélkül hagyott (Milicista körökben elsumákolt, hivatalosan tehát büntetés nélkül hagyott.) bűnének a terhe alatt. Történt ugyanis, hogy egy éjszakai mulatságból haza felé tartó, felcsíki rendőrökkel (Milicistákkal) teli autóbuszt vezetett a kemény rendőr-nagyapa helyi őrség parancsnoki korában, persze, maga is részegen, amikor karcfalván halálra gázolt egy, az útszélen várakozó 16 éves lányt. Ettől persze, nem csillapodott még le azonnal a bő vérű virtusa, mivel az ügyet elsimították az akkoriban kényúrként élő főnökei, de a lelkiismeret furdalása hatására, idővel csak megcsendesedett. Vicces családi legenda volt Emőéknél, hogy volt egy álhatatlan tehenük, amit a nagymama csak úgy tudott megfejni, ha feltette a férjének a simléderes milicista sapkáját. Kemény keze és szíve volt tehát fiatalon a nagyapának, vagyis a halálos baleset okozása előtt. De később aztán ő is megszelídült és teljesen az ellentétévé változott, a lelkiismeret furdalása hatására, ahogy teltek az évek. Emő tehát e férfiből is, vagyis az anyja apjából, csak a bármikor kitörni képesnek látszó, de valójában már évtizedek óta erejét és főképpen akaratát veszített vén papucshőst ismerte meg, na és azt, hogy az anyja és a nagyapja állandóan lenézőn nyilatkozik és intrikál az öreg ellen és vége-hossza nincsen szinten becsmérlik a háta mögött.
És itt álljunk meg egy pillanatra. Mivel ez, a (Szaturnuszi!) intézményesen elhallgatott és elkent nagyapai gyermekgázolás motívuma, rengeteg vállalt és főként nem vállalt, hanem elkent és eltitkolt felelősségekről szóló analógiát hoz be a családi képbe. Ugyanis az Emő édesapja is elgázolt egy gyermeket, de úgy, hogy ő tényleg nem volt egyáltalán hibás: a gyermek szaladt egyenesen az autója kerekei alá. Számomra máig nehéz felfogni és a magamévá tenni ennek az embernek a hihetetlen gerincességét és bátorságát, akinek volt lelki ereje a karjaiban a meghalt gyermek hullájával a szülők elé állni! Az általam is csak mászolygó vén embernek megismert, hajdani nagy vérű (Skorpió Sárkányfarkú!) nagyapával szemben, az én szememben tehát az Emő édesapja egy hős, de Isten őrizzen, hogy nekem valaha is ilyen hőssé kellene válljak. Nem hiszem, hogy lenne annyi lelki erőm mint ennek az egyszerű munkás férfinak! Szóval, a rezonancia és a polaritás törvényei összhatásának ennél szebb illusztrációját keresve sem lehet találni: a Kos szülőktől származó és ugyancsak a Kos jegyében született és a Szaturnusz által uralt Bak jegyében született, Emő édesanyja, egy olyan férfit csapott be és vetette el azzal magát feleségül, aki ha teljesen más körülmények között is, és a felszíni materiális logika szerint, tejesen ártatlanul is, de a karmája hatásaként ugyancsak elgázolt egy kamasz kislányt. Mi több: a nagymamának sem véletlenül lett a később gyermeket halálra gázoló nagytata a férje, mivel a nagymama is, elővette a család hosszú, disznóölő kését az Emőnek az akkor még csak a kamaszkor küszöbére lépett kisöccse előtt, amikor megtudta azt, hogy az unokája nem csak hogy szerelmes lett belém, de még le is feküdt velem, és azt mondta, hogy azzal fog engem átdöfni, ha nem válok el az ártatlan unokájától. Az is abszolút világos előttem, aki szintén keresztül ment többször is a Ceausescu diktatúrájában hasonló helyeteken, hogy ezeket az agresszív, hogy ne mondjam gyilkos szellemi energiákat, amelyek alapján a volt anyósom egyszerre felelőtlenül és részegen gyermekgázoló apával és másrészt ha józanul és vétlenül is, de ugyanolyan helyzetbe keveredő férjjel is rendelkezett, mennyire intenzíven átélte és átadta az általa szült Emőnek, amikor még abban reménykedet, hogy azt magzatként házilag ő le tudja gyilkolni: el tudja magából „hajtani”. (Később tudtam meg Emőtől, hogy az anyja, már Medárdával kezdve, mindegyik gyermekünket el akarta kapartatni.) És innen már csak egy lépés van a második lányunk, az Enikő haláláig és addig, hogy az anyja által és a Lezidon iránt érzett szerelme által begerjesztett Emő, arról ábrándozott, hogy egy konyhakéssel hátba szúrva el tesz engem, a gyermekei édesapját az élete útjából. – Persze, hogy amikor azt láttam, hogy teljesen elveszítette a realitás-érzékét, napokig attól féltem, hogy ez az állapota hirtelen végletessé válhat és szent őrületében még meggyilkolja, vagy ha az nem is sikerül, de megcsonkítja, vagy valamilyen más végzetes dolgot követ el a gyermekekkel.
Persze, egyértelmű és azt én soha nem is tagadtam, hogy az sem véletlen, hogy nekem, akinek a teljesen negatív Marsa a négy irányból is, de főként a Holdja által támadott Lilithjével együtt áll, muszáj volt a gyilkosságra való hajlamokig srófolt rejtett agresszióval rendelkező Emőbe szerelmes legyek, szintén a rezonancia törvénye alapján. És azt is nagyon jól tudom, hogy ez a „gyermek-gyilkos” bolygóállásom, végső soron a végbél- és méhrákban meghalt nagyanyámtól származó spirituális örökségemnek a jele, aki nagyapám elmondása szerint, öt magzatot kapartatott el, miután a nagybátyámat megszülte, majd a vallásba menekülve, teljesen el zárkózott a szexuális élet folyatásától és megtagadott a nagyapámtól minden házastársi szexuális kiegyenlítődés lehetőséget. És figyelem: erre a sorsszerű találkozásra akkor is sor kellett kerüljön, ha én karatezóként akkor már tizenöt éve dolgoztam, még ha nem is teljes tudatossággal a Mars-Lilithem által jelzett agresszivitásom feloldásán és meghaladásán. De asztrológusként igen is, tudatossággal dolgoztam ezen, önismereti és önleplező spirituális naplókat írva, már öt évvel a találkozásunk előtt! Mert egy dolog az, hogy mit képzelünk a nappali éber tudatunkkal magunkról, és egészen más az, ami a tudattalanunkban még mindig titokban és árnyékban „munkálkodik”. – Apropó: „Munkálkodjatok, mert a ti Atyátok is munkálkodik a mennyben.” (Jézus). - Ez az evangéliumi intelem egyáltalán nem úgy értendő, hogy a gazdasági, gazdagodási őrületetekben, génmutációs technológiákkal szipolyozzátok ki a természetet és még a sziklatömbök szintjén is forgassátok fel és szennyezzétek be a földet, hanem úgy, hogy a karmátoktól való megszabadulás érdekében végezzétek az öntisztító munkátokat. Persze: ahogy az iszlámban sem azt jelenti a dzsihád, hogy gyilkoljátok le a nem arab népeket, hanem azt, hogy folytassátok le és végezzétek el a belső szent háborúitokat a lelketekben.
De még van egy motívum, amit a nagyapai részeg gázolás kapcsán, illetve annak az eltitkolása, elkenése és elmaszatolása kapcsán feltétlenül meg kell említenem. És ez a volt anyósomnak a titkolózási mániája (Oroszlán-Szaturnusz a VIII. házban), amit aztán még színesebben és még nagyobb súllyal átadott Emőnek is, illetve annak a meg nem értése, hogy a bűnnek és a véteknek az elrejtése hosszú távon, még nagyobb bajt és galibát okoz, még durvább következményekkel jár, mint a tettnek, vagy más fajta véteknek az azonnali nyílt felvállalása. Most, hogy ezt a nagyapai halálra gázolási históriát meghallottam, jöttem rá, hogy miért ragaszkodott annyira csökönyösen a volt anyósom ahhoz, hogy a fiatal Emő az apjának, vagyis az Emőnek az anyja által többszörösen átvert volt-férjének, nehogy meg mondja azt, hogy Emő nem tőle fogant biológiailag. Hát hogy a csudába ne ragaszkodott volna ehhez a sötét titoktartáshoz a volt anyósom el egészen addig, hogy még a korházba is beutaltatta magát sürgősen annak érdekében, hogy a felnőtt kor küszöbén álló lánya öntudatra ezzel az ijesztéssel hasson, és az igazságkimondásától vissza fogja, amikor ő is azt látta gyermekkorában, hogy az apjának az övénél sokkal nagyobb vétkét elkenik a hivatalosságok és abból semmiféle különösebb galiba nem lesz? Azt tehát, hogy sokkal jobb a köztudatba be nem került vétkeket továbbra is titokban tartani, mert jobb taknyos békében élve, a női lelki zsarolás segítségével a férfin tovább uralkodni, mint a vétket felvállalva, attól és az azt okozó karmikus késztetésektől és reflexektől megtisztulni. Emő mesélte a „második házasságunk” alkalmával, hogy az anyjának a másik szavajárása az, hogy: „Szó köztünk maradjon”. – Tökéletesen jellemző Freudi reflex.

De térjünk vissza a nagytata hibásan szaturnuszi, előbb veszélyesen agresszív, majd az öregedés beálltával és a halál ideje közeledtével a lelkiismeretfurdalás által egyre szánalmasabbá váló, megtört magatartásához. Nos, ettől a férfitől sem tanulhatta meg azt, hogy az igazi apai felelősséggel rendelkező és azzal élni is képes férfitől nem félni kell, mint egy a nők kényelmét és élvezetét elrabló és eltipró, de legalább is veszélyeztető, kellemetlen családi tényezőtől, hanem annak örvendeni kell, és azzal együtt megkísérelni elérni azt a harmónia-állapotot, amit Jézus mikor Mennyek Országának, mikor a Királyságnak, mikor a Boldogságnak nevez.

Mert, ha tetszik, ha nem, de hosszú távon nem az a férfi bizonyul majd egyetlen anyává váló nő számára sem értékesnek, aki mindamellett, hogy kigyúrt Adonisz külseje mellett még a természetnek a technikai eszközök és a bankrendszer (a hitelezés) segítségével történő kiszipolyozásában is jeleskedik, vagyis a minél nagyobb maggazdagodási képességgel rendelkezik, hanem az, akivel hosszú évek és évtizedek múltával is lehet szeretkezni és beszélgetni és tervezgetni és a gyermekek egészségének és egészséges növekvésének örvendeni és ezzel együtt az élet által nyújtott látványtalan és nem megható, de tényleges kiegyenlítődési lehetőségeknek is örvendeni. Nem az bizonyul értékes férfinak tehát hosszú távon, aki minden szinten sziporkázik és csúcsteljesítményeket képes nyújtani néhány nap alatt, majd néhány boldogan töltött hét, esetleg hónap után, lelépik, vagy udvariasan elköszön, hanem a hétköznapi fáradságos helyzeteket derűsen fogadó és azokat zokszó nélkül megoldó, sőt: azokat kihívásoknak tekintő, helytálló és kitartó, mindig a lehetséges következményeket fürkésző és számon tartó, cselekvéseiket és gondolkozásukat azokhoz igazító, a gyermekekkel bánni tudó és azokkal kitartóan foglalkozó hosszú távú apa-játékosok! És ez természetes is, mivel nem a velünk született különleges tehetség- és képesség gyakorlás, nem a virtuóz karma-verklizés az igazi érték az Úristen szemében sem (Az Abszolútum számára sem), hanem az általános és az egyéni karma feloldásnak a mértéke és a karmával ellentétes, vagyis az annak megfelelő pozitív – karma-meghaladó - képességek megszerzése!

Az a férfi, aki magában az egyetemes felelősség szellemét, tehát az apát megérezte, felismerte, és kultikus gyakorlással ezt a szellemet megerősítette, a nőben és a nőkben sem csupán a neki, vagy más férfinak örömet szerezni és adni hivatott, tehát az őt és általában a férfit csak úgy, altruizmusból boldogítani hivatott személyt (jó bőrt, macát, rányit, dögöt, bombázót, stb.) fogja látni. Hanem az, már a gyermeklányokban is a jövendő anyákat fogja tisztelni és óvni, nem hogy az ő élettársában, a feleségében, a létez, vagy a jövendő gyermekeinek az anyjában! És ez, az anyához, illetve a jövendő anyához való felelősségteljes viszonyulás már teljesen más férfi-mentalitást eredményez, mind a nőt – a nőket – mindössze a saját férfi-hiuságuk kielégítése céljából, az érzéki örömök csúcsára való eljuttatatására törekvő Casanováké. Miért kell tehát a férfiasságnak azt a manapság egyre ritkábban érvényesülni és kiteljesedni képes oldalát eltiporni, vagy uramisten, attól rettegve félni, amely éppen hogy a nőt is a maga teljességében, az ő igazi, spirituális szempontból abszolút esszenciális funkciójában, tehát a való értékében és rendeletetésében képes érzékelni, értékelni, látni, láttatni és óvni? Sőt: amely teljes mélységében felfogta, hogy erre, a nőben létező potenciális teremtőre neki, ha igényesen, ha elvárások szintjén is, és a felszíni sors-és életjelenségeknek a lényegi-rendeltetésük és céljuk szerint megvilágítása által is, de tisztelnie, vigyáznia, óvnia és fejlesztenie, erősítenie kell? Az élvezet- és kényelem- kereső női mentalitással szemben, amely inkább és szívesebben gyengítené és gyengíti is a férfit. – Már amelyikből (Az öntudatosból!) nem éppen ennek a lehúzó gyengeségnek az ellenétét válta ki.
És nem csak az anyát kezdi el tisztelni a nőben (nőkben) és nem csak azzal szemben kezdi érezni a felelősséget az elemi apai érzelmein keresztül az egyetemes felelősségtudat (A megváltás szüksége) létezésére és fontosságára ráébredő férfi, hanem pontosan azt a Feminin Isteni esszenciát is, azt a mindenkinek az individuális tudatában – személyiségében - létező Egyetemes Szeretet - léttudatot is. Azt amit a huszadik századi filmipar és televíziós tömegszédítés által kidolgozott sztárkultusz következtében, a nyugati civilizáció kulturális zónájába tartozó emberiség nagy többsége, de annak is főként a női része teljesen félreismer magában. És mivel félreismeri, az Isteni lényege és funkciója helyett, az anyasága helyett, a nő, pontosan azt kezdi félteni az átvilágító képességgel rendelkező apa-férfitől, amit a rendeltetése szerint inkább minél hamarabb fel kellene számolnia és oldania: „Az ő különleges személyiségét”. Jobban mondva, annak a misztikusan csodálatos értékéről alkotott elképzeléseit, amelyek természetesen, a lényegnek és az igazi nőiségnek az ellentéte! Hiszen ez éppen, hogy a nő karmájának, vagyis éppen, hogy a negatív (karmikus) determinációinak az összessége. Az, a világi logika által pozitívnek minősített tulajdonságok, a különféle siker-elérési tehetségek és a különleges képességek álruhájába öltöztetett és rózsaszínű – humánus álarcaiban megjelenő materializációja, amit rendeltetés szerűen éppen, hogy el kellene hagynia. Hát ezt, a személyi horoszkópokban a Lilith és a Sárkányfarok gyűjtőnevek által jelzett, spirituális szempontból negatívnak minősülő tulajdonságok szerinti „különlegességüket” féltik a nők a férfitől! Ennek a negatív, mert Karma-Nőnek, a megváltás logikája szerinti feladási szükségétől borzadnak és iszonyodnak ma a modern és a posztmodern nők. Emiatt, ennek a hamis Istennői (Tehát ördögi) személyiségüknek a megóvása és megőrzése érdekében tekintik már eleve ellenségnek az igazi átvilágító erővel bíró határozott férfit, és amennyiben nem sikerül ezt a férfi-apát, aki ezen a hamis Istennői személyiségükön átlátni képes, leszerelni és papucshőssé tenni, akkor inkább gyorsan elválnak tőle. Vagy, amennyiben a felesleges és végső soron sátáni konkurencia-harcukat sikeresen megvívták az esetleg kitartó férjükkel egy két évtized alatt, ha sikerült ha nem, anyává válni időközben, a kietlen győzelmük magányában csodálkoznak, hogy párkapcsolati szinten semmivel nem okosabbak és boldogabbak a húszéves korú önmaguknál, és ha nem sikerül a boldogsági – boldogulási törekvéseiket a gyermekeik boldogság felé vezető utjának az építgetésébe őlni, akkor egyik misztikus gurutól a másik még misztikusabb joga mesterig, vagy más spirituális mesterig, esetleg pszichológusokhoz, vagy egyenesen pszichiáterekhez járnak, annak reményében, hogy e rendkívüli foglalkozású emberektől majd csak megtudják a felvilágosító formulát, aminek a segítségével megtalálhatják „az ők igazi párjukat”.
A szemfülesebbje persze, asztrológushoz is elmegy, esetleg még egy – két, három férfi születési adataival is felszerelve, hogy mondaná meg nekik az asztromuki, hogy a sors nagykönyve, vagyis a csillagok szerint, melyik lenne azok közül az, akivel végre már boldogak is lehetnének. Ha eléggé tudatlan és kezdő-naiv, illetve ha kellőképpen szélhámos az asztrológus, akkor pontosan meg is határozza a számukra, hogy melyik a „tutti” férfi, amivel aztán nézhetik is megint hosszú távon magukat. Ha viszont kellőképpen tapasztalt és ráadásul még becsületes is, akkor türelemre inti, és meg próbálja néhány mondatban elmagyarázni azt a lényeget, aminek a leírásához nekem itt 8O oldal volt szükséges. Aki már eleget szenvedett ahhoz, hogy a becsületes asztrológus türelemre való intelmét és a mélyebb magyarázatokat értelmezéseket elfogadja, annak lehet még esélye rá, hogy azt a bizonyos boldogságot a horoszkópja korrekt és kauzális értelmezése segítségével valamikor (Persze, egyáltalán nem azonnal!) elérje. Aki viszont még nem képes a türelemre és elmélyülésre, belső változásra intő tanácsot elfogadni, az még sokat – és lehet, hogy egész életében - fog tévelyegni és a szüntelen kielégülés és kiegyenlítődés-hiányérzetétől szenvedni.

Lassan, akárcsak az Enikő halála után, letelik már az egy éves gyászév, és sajnos, egyáltalán nem úgy érzem, hogy Emőnek - Aki éppen azzal az aljas váddal állt elé mind a bírósági szinten, mind az ő „kreatív tartózkodási helyén”: az Ozirisz nevű Warez-portálon, hogy én elnyomtam a személyiségét, holott a legnagyobb gondom és törekvésem az volt, hogy az asztrológiai – metafizikai értelmezéseim mellett, minden gyakorlati és anyagi lehetőséget meg adjak számára a minél nagyobb mértékű egyéni fejlődéshez és kibontakozáshoz (Miközben ő arra használta fel pl. a számára vásárolt számítógépet és bekötött internet-vonalat, hogy titokban potenciális szeretőkkel, majd a Lezidon nevű szerelmével kezdjen levelezgetni és beszélgetni.) - meg tudnék bocsátani. Pedig szeretném, ha ez a megbocsátási képesség vele szemben is létre jönne, úgy mint kilenc évvel ezelőtt az Enikő esetében, a bennem élő és általam is megnyilvánuló Istennel szemben. És nem is azért mert engem nagyon csúnyán átvert és elárult másodszor is, majd mindannak az ellentétével vádolt nyilvánosan, amire én a legkínosabban törekedtem a vele való viszonyomban: ti., az ő személyi fejlődésének a gátolásával. Hanem azért mert még mindig nem tudom elfogadni azt, hogy volt szíve ezeket a nagyszerű gyermekeket részben magától (Medárdáékat) és részben tőlem (Turuláékat) elszakítani és ezt a szép családot szétdarabolni csak azért, mert valahol a Turula születése után, az anyja el kezdte őt arra okítani, hogy ő nem lehet velem és mellettem boldog, amiért akkora nagy a kettőnk közötti korkülönbség, illetve, hogy az, az anyai boldogság, amiben él, nem lehet valódi, mindaddig, amíg nem szeretkezik, más férfiakkal is.
De most nem az számít, hogy én mit tudok felfogni és elfogadni az egészből, hanem az számít, hogy a lányaink megváltódásra képes felnőttekké váljanak annak ellenére is, hogy az ők régi boldog családja örökre elveszett és bárhogy is forgatjuk, de így vagy úgy, egyik a másik nélkül és valamelyik szülő nélkül, tehát csonka családokban kényszerülnek felnőni, még akkor is, ha Etelka és Turula, aki még mindig velem van hálistennek, és aki egyre egészségesebb és erősebb, egyre többet ismétlik, hogy mennyire örvendenek Violának, és mennyire szeretik őt. Vagyis, az anyja (Az ő nagyanyjuk) által kőszívűvé változtatott anyjuk helyett, egyfajta anyára leltek ebben a fiatal nőben, aki maga is csak nemrég vált el az édesanyjától. Ideje tehát velük ezentúl még többet foglalkoznom, mint az ilyen, remélhetőleg nem önsajnálóvá, hanem lényegi probléma-feltáróvá sikeredett apai katasztrófám –értelmezésének a írásával.
És, hogy semmiképpen ne maradjon, még csak véletlenül sem édeskésen szomorú a remélhetőleg tanulmány-számba is elfogadható vége, ide idézek egy a jelen írásomra frissiben érkezett, őszintén nyers anyai - olvasói reagálást, aminek a fiakat féltő, megfogalmazásán, már csak a leírt helyzet fonáksága miatt is, nem tudok eleget derülni:

„Kedves Szilárd!

Még egy (pozitív) dolgot el kell mondanom a nevelőapámról, mert nem szeretek hamis képet kialakítani sem magamról, sem másról és ezzel be is fejezem az írogatást. Ha őszinte akarok lenni azt kell mondanom, hogy az egykor gyűlölt, de mostanság majdhogynem szeretett nevelőapámnak köszönhetem azt, hogy nem szokásom elmenekülni az élet adta feladatok elől, hanem keményen szembenézek velük. Ez gyerekkoromban keserves volt, de hosszú távon nélkülözhetetlennek bizonyult. És még csak azt sem mondhatom, hogy rosszindulatú ember lenne, csak egyszerűen el van tájolódva. (Nem a feladatokhoz való hozzáállására gondolok)
Egyébként kimondottan jól jött, hogy felkeverte bennem az állóvizet a tanulmánya. Évekkel ezelőtt felszámoltam magamban a férfiak iránti félelmeimet, ellenérzéseimet, de valahogy idő közben belekövesedtem a megmaradt távolságtartásba, mert a sokkal súlyosabb problémáimmal voltam elfoglava. Szóval megint utat mutatott nekem. Még ha először idegbajosan reagáltam is. Kezdetben mindig ez van. Aztán elkezdek gondolkodni és megnyugszok (vagy fordítva) és a végén nincs olyan nagy vagy nehéz feladat, amihez ne kezdenék hozzá.
Ami pedig azt illeti van két szeretett fiam a kislányom mellett, akikből boldog embert szeretnék nevelni. (Tudom, hogy az apjuk dolga a nevelés, de ő jelenleg még nem tudja, amit nekem meg kellett tanulnom) Nem szeretném, ha ilyen sátáni nők karmai közé keverednének. Most el is kezdem megfigyelni, amiről írt.
Tisztelettel: Borbála”.

Csíkszereda, július 28, augusztus 23.
.....................................................................................................................................

Utószó

Mind az asztrológusi, mind a magánéleti tapasztalataim szerint bátran elmondhatom, hogy még az életnyerési lehetőség tévhitén alapuló pragmatizmus és racionalitás is kevésbé ártalmas a misztikus és vallásos illúziók kergetésénél, az idealista önámításoknál. Az viszont egészen biztos, hogy a felelősségtudatnak a mágikus – varázs – ereje, sokkal erősebb a júdási spekulációnál. A kereszténység a farizeuskodásánál. Ezt a korábbi írásaimban is szereplő gondolatomat, a következő pozitív sorsfordulat illusztrálja: Igaz, ugyan, hogy bevallása szerint mostanában nem bírja húsevés nélkül az életet elviselni, de legalább azt belátta végre a volt feleségem, hogy a jelenlegi életkörülményei és egzisztenciális lehetőségei között Turulát nem tudja megfelelően gondozni és nevelni, tehát nem képes a számára biztosítani azt a folytonos gondozást, ráfigyelést és főként, a folytonosság, rendszeresség és stabilitás-tudaton alapuló biztonság-érzetet, amire ennek az érzékeny gyermeknek, aki a nyári sátorozás és szabadban való mozgás - úszás karatézás után, és mára laza és magabiztos gyermek lett, oly nagy szüksége van. Vagyis, Emő bele egyezett abba, hogy Turula nálam maradjon és meg ígérte, hogy a bíróságon nem gördít több akadályt annak az útjába, hogy a gyermeket az én gondozásomra bízzák törvényesen is. Így, remélhetőleg, végre véget ért az újabb - szerintem teljesen felesleges idő és energiapocsékolással járó, vagyis mindössze a szabad és a derűs bolond-kreativitásomat megnyomorító - háborús szakasz az életünkben, de most már nem úgy, mint két évvel ezelőtt, ti, hogy újabb, az Emő részéről abszolút hamis alapú családegyesítéssel, újabb nyomorúságot vegyünk a nyakunkba, hanem úgy, hogy válva maradunk, de én a három nagyobb gyermekkel, ő meg egyelőre a legkisebbel. És nem csak azért, mert részemről, amennyiben Emő nem hazudozott volna annyit és nem próbálta volna a misztikus őrülete következményét, vagyis az újabb családrombolást félig rám kenni, talán még mindig lennék a gyermekek miatt, annyira hülye (Figyelem: Nem annyira Bolond!), hogy egy ilyen hamis és ingoványos párkapcsolati erkölcsi alapálláson, egy ilyen hamis egységet újra létrehozni (Rák Sárkányfarok a XII. házban), de úgymond a mindannyiunk nagy szerencséjére, most velünk van egy olyan nagyszerű személy is mint Violetta, aki megmutatta és bebizonyította nekem, vagyis a szemellenzősen gyermek-centrikus tudattalanomnak, hogy - mindamellett, hogy el lehet végezni sokkal jobban a családi és a gyermekekkel kapcsolatos napi és heti feladatokat és teendőket, a szerelem, tehát az igazi élettársi viszony és lelki társi viszony is lehet ténylegesen spirituális minőségű. Vagyis azt, hogy nem csak arról szól a sok gyermekes párkapcsolat, hogy annyira vagyunk boldogak, amekkora mértékben minőségileg úgy tudjuk intézni a hétköznapi "szürke" dolgainkat, amennyire a gyermekek jól érzik magukat és egészségesen fejlődnek, hanem, mindemellett, a szerelmi érzés-kinyilvánítások és gesztusok, illetve az intim szerelmi együttlétek is éppen akkora intenzitással jelen lehetnek az életünkben, mintha csak magunkra és egymásra kellene oda figyelnünk.
Így értettem meg tehát, kereken egy évvel a család szétrobbantásának a katasztrófa-élménye után, hogy igen is, teljesen szükséges volt az elválás, még a gyermekek biztonság- és folytonosság-érzetének megzavarása és a hozzá került gyermekek szenvedése árán is, hiszen nem lehetett ott valódi szerelem és spirituális kiegyenlítődés, ahol az egyik fél titkolózik és titokban nem csak másokkal való szerelmi élményekről fantáziál, de még rágalmazza is a másikat, vagyis ahol folytonosan sérül az Isteni Igazság, ahol az egyik fél titokban mindig hamisan játszik, és ezért az örökös álproblémáival, amelyek tulajdonképpen, nem csak, hogy ebből a hamisságból származtak, de éppen, hogy e hamisságot is hivatottak álcázni, folytonosan zavarttá és feszültté tette az együttélést és a családi harmóniát.
Turula tehát nem csak, hogy teljesen kigyógyult a három hónapi folytonos ráfigyelés következtében az anyja környezetében (Az anyai családi aurájában) már - már személyi velejárójaként rá ragadt csalánkiütésektől és ma már újra ehet szabadon nem csak tejterméket, de még tojást is, és nem csak, hogy vissza nyerte az egyenes tartását, de még engem is meglepve, a tegnapi edzésen, Etelka és Violetta között olyan formagyakorlatokat is elvégzett az edzőnk biztatására, amelyeket a nyár folyamán egyáltalán nem is tanítottunk neki. Remélhetőleg tehát, ezt az édesanyja is értékeli, és amennyiben tényleg szereti őt és a javát akarja, ahogy az egy igazi édesanyához illik, meghagyja őt abba a termékeny és stabil környezetében, amelyben "természetesen" növekedett és fejlődött, mindaddig, amíg az anyja nem bírta tovább a sötét titokban folytatott hamis-kártyázás szellemi és lelki terheit elviselni és az önkábítás érdekében, Szahadzsa-jógázni kezdett meg katolikus-szenteskedni úgy, ahogy mások ilyenkor az alkohol, vagy a "profi" kábítószer által biztosított boldogság-illúziókhoz menekülnek. Igaz, hogy a húsevés, vagyis a húsban található hullaméreg által biztosított "szuper-finom" kábulatot megtartotta magának az „Új Emő”, de legalább a húsevő világiasság racionális és un. józan - pragmatikus gondolkozásához, a praktikusan "tudományos" gondolkozáshoz el jutott - És remélhetőleg ezt nem adja fel többé újabb misztikus kábulatok átélési lehetősége érdekében! - és számunkra már ez is pozitív eredményt hozott, az eddigi ellenségeskedést és kauzális agresszivitást eredményező, irracionális kábulathoz képest.
Réka, aki jelenleg most szintén velünk van néhány napig, hálistennek, sokkal jobban bírja a kétlakisággal járó gyűrődést, bocsánat: a változatos életformát, mint Turula, bár az első két napi egzaltációja elmaradásával (Lehiggadásával), látszik, hogy ő is velem, és a testvérei között érzi igazán elemében magát és hétfő óta már a kiabáló beszélgetésről is leszokott, de neki, Vízöntőként talán jobb is, hogy annyi színes egyéniséghez való igazodás kényszere és az ezzel járó a sok pszichológiai lehetőség "csábítása" közepette, egyetlen "központi" személyhez, vagyis az édesanyjához kell folyamatosan igazodjon, mert különben nehezen találja majd meg az igazi önmagát. Minden esetre, ő még csak négy és fél éves, és mindössze két éves volt, amikor az eredeti családjából kiszakadt, tehát egyrészt érthető is, hogy nem viselte meg sem a változás, sem az édesanyja spirituális és lelki zavarodottsága, annak az ellenségeskedő kapkodásából jövő feszültsége, annyira mint Turulát (Noha, a nála sokkal enyhébb formában jelentkező, de szintén állandósult és hozamosan elvakart csalánkiütések nyomait azért még neki is kenegetni kell.). És arról, hogy a jövője érdekében, miként történjen az ő iskoláztatása, még rá érünk dönteni.
Ez nem jelenti azt, hogy csak Turulára figyelek és rá nem, hanem azt, hogy vele, illetve az egészségével, tehát a lelki épségével és normális fejlődésével kapcsolatosan egyelőre semmilyen különleges problémánk nincs és ebben a gyakorlati kényszerhelyzetben, egyelőre így megyünk tovább, abban a reményben, hogy nem csak nekünk, de a gyermekek édesanyjának: Emőnek is, a lelki megnyugvásának és a kijózanodásának köszönhetően, egyre jobb lehetőségei nyílnak meg a tovább fejlődésre, a karma-meghaladását és ez által a megváltását (a tényleges Boldogságát) előidézni képes valamikori új családalapításra. És ebben még akkor is reménykedni tudunk immár, ha ez a kijózanodás egyelőre csak világi - pragmatikus minőségű, mert még ez is jobb és pozitívabb eredményekkel kecsegtetőbb mint a misztikus és a vallásos illúziók kábulata, a színesen veszedelmes - mivel nulla értékű egyéni felelősség-tudattal járó – lelki zavara és szellemi homálya.

Második utószó.

Emő állt a szavának és a bírósági szinten nekem is ítélték Turulát, aki azóta már egy komoly rajz-vizsga után, felvételt is nyert a Művészti Liceum szeptemberben induló rajz osztályába, vagyis oda, ahol a nővérei járnak. A szépséghibája a dolognak viszont az, hogy az amúgy is késő indoklásában a bírónő váratlanul egy minimális gyermektartást is megállapított a Turula részére, amit Emőnek nekem kellene fizetnie és amiért Emő, olyan hatalmas negatív energiáknak a kibocsátása közben, amelyek azonnal be is lázasították Turulát, megfellebbezte az ítéletet. Ezért, a köztünk levő finom feszültségek is fenn maradtak még hat hónapig, mivel Emő újból megfogadta a ravasz ügyvédet, akinek a honoráriumát meg akarta fizettetni velem, amennyiben a fellebbezést megnyeri. Persze, hogy keményen vissza vágtam és a biztonság kedvéért, a megítélthez képest két gyermektartási díjat igényeltem, hiszen nálam két gyermekkel több van gondozásban, és ráadásul azok nagyobbak, tehát többe is kerülnek. A törvényszék elutasította a fellebbezést, de amint meg tudtam, ezt a döntést is meg lehet fellebbezni és így tovább. Már nem is izgatom magam emiatt, hiszen a játék már valahol mindenki számára nevetséges Emőn kívül, hanem ami következtetés levonható mindabból, ami az óta történt, hogy Emő belátta és bevallotta magának, hogy végül is, neki így sokkal kényelmesebb, az nem más, mint, hogy Emőből teljesen hiányoznak az anyai érzések. És nem csak azért mert amikor az érdekei úgy diktálták nagyon könnyen le mondott a gyermekekről, majd egyenesen felbőszítette annak az a hír – amit én mondtam meg neki, mert hamarabb kézhez kaptam az ítéletet – hogy a gyermekei táplálásához, ha minimálisan is, de hozza kell járulnia, de azért is, mert két alkalommal is elkövette azt, hogy amikor a lányok nála – a nagyanyjánál – voltak és ott aludtak, egy misztikus férfi éjszakai telefonhívása hatására, gátlástalanul felöltözött és magára hagyván például Etelkát, aki addig még soha nem aludt egyedül, el ment mellőlük kihálóba.
Ezért, végül is, nem azt a haragomat kellett legyőznöm, hogy a gyermekei gondozásához való minimális anyagi hozzá járulás gondolata is idegesíti, és emiatt kinyújtja a Turula hivatalos hovatartozásának a rendeződését, amiért is még az állami családi pótlékról is le maradunk, hanem azt a megnevezhetetlen rossz érzésemet – végül is, az undorhoz hasonló – kellett, nagyon nehezen, legyőznöm, hogy az én gyermekeimnek – ezeknek az igazán irigylendően csodálatos gyermekeknek! – az édesanyja, egyszerűen csak meg akar szabadulni tőlük, mindazok ellenére, hogy a világ szeme előtt és az én hónapokig tartó kétségbeesésemre, azt játszotta, hogy valamilyen irracionális indokból – anyai ösztönből – magához akarja venni őket, miután a családi fészek biztonságától megfosztotta őket. Hát azért írtam le mindezt, hogy legyen tanulságul minden magyar nyelvterületen dolgozó, szociális hivatal vehemensen feminista hivatalnok számára!
És általában az apaság szellemétől tudatosan idegenkedő, vagy tudattalanul irtózó hölgyek számára!

www.kozmaszilard.hu

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

A metafizikai tanulság viszont ennél sokkal, de sokkal messzebbre mutat. Talán még annál is messzebbre, mint amennyire én a jelenben belátni és elképzelni tudom. Egyelőre csak azt tudom megfogalmazni azon kitartó olvasóim számára, akik áldozatot hozva, e végül is, nem provokatív szándékkal írt, de igen is provokatívra sikeredett gondolatokban követtek, hogy mondják meg önmaguknak és a barátaiknak, ismerőseiknek, rokonaiknak is, hogy saját maga, vagyis az egészsége és a boldogsága ellen játszik minden férfi, aki a nőben nem képes az anyát meglátni és tisztelni és ugyanígy a saját életét és sorsát teszi tönkre az a nő – az a fiatal nő! – aki tudatlanságában, illetve metafizikai tájékozottságában száműzni akarja az apát a férfiből. Hogy nem száműzni kell az apát még a legcsínosabb férfiakból sem, hanem elvárni az apai felelősségtudatban való gondolkozást és magatartást tőle. És, hogy nem a „nekik megfelelő” férfi (lehetőleg náluk gyengébb) partnert kell keresniük éveken át a hölgyeknek, mivelhogy ilyen egyszerűen nem létezik, hanem a jövendő gyermekeik édesapját, vagy amennyiben elvált anyaként élnek, akkor a létező gyermekeik beavató, nevelő apját kérjék az Istentől, vagy a sorstól, vagy bármitől, amiben hisznek. Azok számára viszont, akik semmiben sem hisznek, egyelőre nincs más tanácsom, mint az, hogy nagyon sokat és lehetőleg minőségi irodalmat, esetleg Hamvas Béla esszéket és regényeket olvassanak.

www.kozmaszilard.hu

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

Kozma Szilárd:

Egy egészséges gyermek halála okait firtató édesapa hibás mentalitásából levonható asztrológusi következtetések.

”2012.01.28. 23:39 keltezéssel, Kerekes Tibor írta:


Tisztelt Kozma Szilárd Úr!

Kínomban a neten keresgélve találtam az Ön honlapjára a „korai halál” szavak mellett. Január 16-án, 18 óra körül ért a rettenetes csapás azzal, hogy a 14 éves, Zoli fiúnkat elütötte a villamos, aki azonnal meghalt. Halvány vigasz, hogy Szilárd akkor éppen szinte önfeledten, boldog volt.

Azonnal rá kellett jönnöm, hogy mérnökemberként, a közhelyes spirituális ismereteim alkalmatlanok az események okának felismerésére és fájdalmunk kezelésre. Keressük a helyünket a világban, minden percünk szinte értelmetlenné vált szeretett, különös természetű gyermekünk távozásával. El kel mondanunk, hogy számos előérzet előzte meg a tragédiát, melyek arra utaltak, hogy nagyon kevés időt lehetünk már együtt. S emiatt már igyekeztünk minden lehetséges percet a legnagyobb szeretetben tölteni. De ezek teljesen spontán dolgok voltak, tehát éppen ahogy jött, úgy örültünk ennek. Fiúnk 1997. szeptember 23-án, emlékezetem szerint, 11 és 11.30 óra között jött a világra.

A hivatalos egyházi lehetőségek hiteltelenek számunkra. Van egy táltos ismerősünk, aki egyszerű emberként él, s közölte, hogy az Isten visszarendelte további szolgálatra. Ezt a hitet erősítik az előjelek és a baleset különös lefolyása, ahol a fiúnkon csak némi karcolás esett, viszont csontjai törtek.

Tudjuk, hogy itt van körülöttünk és gyökeres változás előtt áll életünk távozásával. De valahogy jobban örültünk volna az eddigi csendes sodródásnak, s benne fiúnk szeretetreméltó fizikai valójával.

Amennyiben lát lehetőséget számunkra a titkok feltárására és a túlélésünk megfogalmazásában, akkor számítunk Önre a párbeszéd elkezdésével.

Tisztelettel,

Kerekes Tibor


________________________________________
From: Kozma Szilárd [mailto:kozmabszilard@gmail.com]
Sent: Sunday, January 29, 2012 9:40 AM
To: Kerekes Tibor
Subject: Re: Tájékozódás - válasz

Kedves Tibor!

2OOO December 17-én reggel fél nyolckor, én is, az éjszaka folyamán (HAJNALBAN) minden előzetes egészségi probléma nélkül, hirtelen meghalt 2,5 hónapos kislányommal, akit akkor még élőnek hittem, rohantam Csorna utcáin a kórházba. Akkor még én is, olyanféle misztikus képzetektől vezérelve, mint az önök táltos ismerőse, a konzultációs asztalon meztelenre levetkőztetett, és a vizsgáló orvos szerint is - aki éppen kiment és magamra hagyott Enikővel - jó állapotban levő csecsemő teteméhez, bocsánat, a testét elhagyó lelkéhez könyörögtem, hogy jöjjön vissza, hiszen akkor abszurd, felfoghatatlan és elfogadhatatlan volt az egész. Be jött az orvos és azt mondta, hogy hiába könyörgök, mert nem tud vissza jönni. Éppen akkor jelentek meg halványan a halott baba arcán a rögtön ölő vírusok által okozott véraláfutások. De én tovább imádkoztam reménykedve, mindaddig, amíg a tetemet a hulla házba vitték és oda is követtem őt, és ott is letérdeltem, amikor a vasfiókba berakták és a szemem elől a hidegbe be taszították mindaddig, amíg onnan ki nem tuszkoltak. Ekkor a hullaház ablaka előtt kezdtem el imádkozni a miatyánkot, és közben arra gondoltam, hogy semmiféle vallásos vagy misztikus magyarázatot nem tudok elfogadni erre a lehetetlen helyzetre, de persze, metafizikus asztrológusként, sem a túlbuzgó körorvosra nem haragudhatok, aki őt, fölösleges lelkiismeretességgel, pluszban be oltotta, a kötelező oltások mellett, egy olyan oltással is, amivel legyengítette a gyermek immunrendszerét és így egy másik vírus azonnal megölhette a gyermeket. De az Istenre sem haragudhattam, aki "hagyta, hogy ez a szörnyűség megtörténjen" .
Nekem mélyebb és igazabb, tehát racionálisan elfogadhatóbb magyarázat kellett, mivel én is mérnök vagyok alapszakmám szerint, de főként asztrológusként, a megható vallásos és misztikus magyarázattok nem tudnak megnyugtatni.
És ekkor, hirtelen, ott a Csornai kórház udvarának a hullaháza előtt, kínomban, megtaláltam a később életmentőnek és sors-mentőnek bizonyuló megoldást (Különben soha nem nyugodtam volna meg, egész életemben sértett és elégedetlen maradtam volna, és el kellett volna dobjak mindent, ami racionális és logikus ismeret a számomra. Ez viszont nem jelenthetett megoldást, mert "szerencsémre" otthon a feleségemmel várt még egy 3 éves kislány, akit fel kellett nevelnem.). Ti., azt, hogy akkor és ott eldöntöttem, hogy magamra vállalok minden felelősséget. Sajnos, az akkor már szintén komoly metafizikai - asztrológiai ismeretekkel bíró volt feleségem, nem tette ugyanezt, annak ellenére, hogy este a sötétben elalvás előtt azt mondta, hogy "Én öltem meg". Persze, ezt képletesen, nem fizikailag értve, és amiért – E logikus kijelentése ellenére sem, tette ugyanazt mind én, máig nem kapja a helyét az életben. És ezt annak ellenére, hogy utána szült még három gyermeket, akik ma egészségesen élnek.
Én tudtam tehát, hogy bármely külső magyarázat, amely engem, pontosabban: az én felelősségemet nem implikálná a halál okába, elégtelen és ezért elfogadhatatlan lenne, mivel nem biztosítaná a számomra azt a biztos tudáson alapuló szellemi alapállást, amely segítségével egyenesen meg állhatok magam előtt a későbbiekben, ha a tükörbe nézek. Hiszen másoknak sors-javító tanácsokat adó asztrológus voltam már akkor is, és úgy éreztem, ha ezt nem folytathatom, akkor a későbbi életem ennek a megalkuvásnak az árnyékában kell, hogy el teljen. És szerencsémre ezt tettem. Nyilván, akkor még nem tudtam, hogy mit, miket vétettem el, de azt tudtam, hogy, amennyiben be terhelem magam a felelősséggel, akkor meg találom azokat a külső és belső, kisebb, vagy nagyobb mulasztásokat, életvezetési, sorsrendezési tévedéseket, vagy akárcsak apró hibákat is, amelyek miatt ide kerülhettünk, hogy a gyermeknek nem lehetett többé helye mellettünk, velünk az életben. És csakugyan, éppen a gyászév letelte előtt egy - két héttel, írhattam le a naplómba és később a regényembe azokat a mondatokat, amelyekben végül el juthattam arra a következtetésre, hogy igaz, ugyan, hogy végső soron, én és a feleségemmel együtt vagyunk spirituális és kauzális szempontból az okai a gyermek távozásának (Később derült ki, többek között, hogy a városi élet komfortjához szokott feleségem kétségbe volt esve a fürdőszoba és belső vécé és a többi komfort-hiánnyal járó falusi élet nehézségeitől, amely körülmények között két kis gyermeket kellett gondoznia és ellátnia, és titokban azért imádkozott, hogy ez a nehéz helyzete szűnjön meg valamiképpen.), de ugyanakkor és ennek ellenére is, az akkori tudás-színvonalunkon, nem tudtunk mást tenni, másképp viselkedni, nem tudtuk életünket másképpen rendezni, tehát szükségszerű volt az, hogy oda jussunk, hogy az enyémnél sokkal erősebb mágikus képzelőerővel rendelkező volt - feleségem, arra vágyakozzék titokban és rejtetten, hogy az a száméra elviselhetetlennek és megoldhatatlannak tűnő, nehéz élethelyzet, ti. hogy általa soha nem tapasztalt falusi körülmények között kellett két gyermekes anya legyen, megszűnjön. Hát megszűnt!

Következésképpen: a gyermek elvesztése logikus volt, az Enikő elvesztésének meg kellett történnie éppen annak érdekében, amit ön is ír a levelében: ti., hogy nekünk, az akkor spirituálisan még nem eléggé éber szüleinek, az a bizonyos gyökeres változás a lelkünkben és a szellemünkben megtörténhessen, hogy újjá születhessünk tehát. Nekem sikerült ennek az éberségnek a megszerzése, aminek az eredményeképpen a válás után nálam maradt három nagyobb gyermekünk is egészséges, a volt feleségemnek viszont, aki a negyedik gyermek után is, képes volt felrobbantani a családot, még nem. Ő ugyanis megelégedett részben az un. objektív tárgyi tényekkel, és az önökéhez hasonló, misztikus - vallásos értelmezésekkel, olyannyira, hogy még a későbbi négy gyermekes családunk felbontásakor is rózsafüzéreket akasztott a nyakába, mivel nem merte a spirituális igazságot magához engedni. Nem volt akkora bátorsága a gyermek-halál okáért való, személyes szellemi felelősségvállalásban mint nekem.
Nos, éppen ezért, én csak, és csakis ezt, az egyedüli szenvedés-oldó felelősségteljes utat tudom ajánlani, a krízis feloldására és meghaladására, amit én végig jártam egy kerek esztendő alatt és aminek köszönhetően ma boldogak és egészségesek lehetnek a velem élő gyermekeink. (A volt feleségemmel ellentétben, aki mellett a legkisebb, de leg értelmesebbnek és leg egészségesebbnek született kislányunk, majdnem folyamatosan beteg.) Más - tehát könnyebb! - megoldásnak a hosszú távú és egészséges hatékonyságában egyáltalán nem hiszek.
Amennyiben tehát önök hajlandók erről az alapállásról ki indulva, a történetek okát feltárva látni és azzal szembe nézve a sokkot feloldani, akkor garanciát merek arra vállalni, hogy tudok segíteni és a saját horoszkópjaikból kiolvasható életfeladatok tükrében a tovább lépésig önöket biztosan el vezetni (Hiszen, számomra, azok után, amiket asztrológusként az Enikő halálát követően meg éltem és amiket megélve mélyen megértettem, egyértelmű, hogy a gyermekek elvesztése nagy mértékben össze függ a szülők életút-tévesztésével is! - Csak úgy gyorssegélyképpen, meg kérdezném tehát, hogy miért maradtak csak ezzel az egyetlen gyermekkel? Egészen biztosak abban, hogy ez, az egy gyermekkel való maradás, csak és csakis olyan külső, objektív körülményeknek és okoknak volt köszönhető, amin nem lehetett volna kis pozitív hozzáállással változtatni?), a feloldáshoz és egy új, egészséges és termékenységében gazdag élet folytatásához, amelyben még a boldogság is lehetséges, bármennyire is tűnik ez még lehetetlennek!
Csatoltan küldöm a megfelelő regény-fejezetet.

Barátsággal: Kozma Szilárd, a jelenben négy gyermekes, boldog családapa. (Nem "csak" asztrológus...)






2012.01.29. 11:28 keltezéssel, Kerekes Tibor írta:
Kedves Szilárd!

Köszönöm a gyors választ! Ezzel nagyon nehéz helyzetbe kerültem, mert (engedd meg, hogy tegezzelek) az általad leírt felismerést takargattam a lelkem mélyén. A feleségemet nagyon szeretem, a családunk a lassan 28. évét betöltő lányunk, aki a feleségem első kapcsolatából származik és a 14 éves fiamból állt. A fiam születése óta nagyon szerettem volna még testvért-terstvéreket, de a feleségem ezt elhárította, bizonytalan anyagi helyzetünkre való hivatkozással. És azzal, hogy örüljek ennek az egy szem gyerekemnek is. Ebbe beletörődtem, s titokban mertem remélni az elmúlt 14 év alatt, hátha lesz testvére Szilárdnak. A remény egyre inkább alábbhagy, hiszen a feleségem most tölti az 50-et és én most léptem át az 54. születésnapomat. Nem is tudom, hogy ezt a felismerést hogyan lehetne közölni feleségemmel, mert nagyon szerette Szilárdot, s én is ugyanúgy, minden féltékenység nélkül. Többször elhangzott, hogy a nehézségek közepette, őt csak Szilárd tartja életben és ha lehetne ő elköltözne Szilárddal egy kétszobás lakásba. Mintegy kilépve az éltünkből. Ezt a legnagyobb szomorúsággal kellett tudomásul vennem, mert belátható időn belül még semmi biztatót nem tudtam mondani helyzetünk javulásáról. Érdekes módom, az utóbbi hetekben roppant változások indultak meg, két munkám is meglódult csodával határos módon, s felcsillant egy biztos jövő reménye. Olyannyira, hogy végre lehetőség nyílott Szilárdnak egy külön gyermekszobát csinálni, a irodám felszámolásával, melyet a lakásunkban működtettem. A gyermek éppen a festőszerszámokat rohant el megvenni a barátjával és nagy boldogan hazafelé tartva, visszaúton érte a halálos baleset. Sokkoló, hogy a feleségem aznap délelőtt írta gmail-ban, hogy a velem töltött 20 éve hiábavaló volt, amit persze nem vettem komolyan, mert mindig bíztam, hogy sorsunk csak jóra fordul. Ebben a helyzetben ezt nem mondhatom neki, hiszen még a temetés előtt vagyunk! Az biztos, hogy Szilárd fiúnk nagyon különleges szeretnivaló és szeretet adó legényke volt, akit mindenki szeretett! Úgy érzem azzal, hogy ez megtörténhetett, nagyon nagy erők játszottak közre.

Barátsággal, Tibor

________________________________________



2012.01.29. 18:15 keltezéssel, Kozma Szilárd írta:
Kedves Tibor!

Tudom, milyen nehéz ezekben a napokban, órákban, mert én úgy éltem meg, hogy egyszerűen megrettentem és szinte bele őrültem ebbe a nagy igazságtalanságnak érzett tragédiába. Másrészt azt is tudom, hogy úgy menekültem meg és úgy tudtam új életet teremteni nem csak magam számára, de új és egészséges gyermekek számára is, hogy az igazsággal kegyetlenül szembe néztem. Nem akarlak tehát most ezekben az órákban és napokban ezzel terhelni, ezért most nem írom meg, hogy mit gondolok, mert úgy látom, hogy egyelőre jobb lesz, ha neked is több időt adok erre, az igazsággal való szembenézésre, csak arra kérlek, hogy velem ne úgy, ne a kíméletes hazugságok logikája szerint kommunikálj mint másokkal, akik konvencionálisan gondolkoznak és nem az igazság szelleme szerint. Annak ellenére, hogy egy ilyen tragédia ok-okozati rendszere a legösszetettebb a világon, és nem lehet megnevezni egyetlen okot, azok alapján, amiket írtál, ti., hogy a szeretett feleséged mit írt neked a halál délelőttjén, én teljesen biztos vagyok abban, hogy első sorban miatta, tehát az anyának az apa iránt érzett és huzamosan táplált, rejtett neheztelése miatt halt meg a gyermek. Ő, az apát titokban gyűlölő anya ölte meg tehát öntudatlanul és önkéntelenül az élet- és fény- és szeretetellenes magatartásából kiáramló negatív energiáival. Tudniillik, az anya és a gyermek között a spirituális kapcsolat közvetlen és alárendelt jellegű a gyermek felé a gyermek 14 - 16 éves koráig. Abból amiket írsz tehát, én arra következtetek, hogy a feleséged az általam leírt karma programoknak az 1, a 2 és a 7 pontját éli át a leginkább és elsődlegesen. Valamint azt, hogy, ha tudok is majd segíteni valamelyiketeken, az egyedül csak te lehetsz, hiszen, a feleséged megváltás-ellenes (Skorpiói) karmájának a rabja egyértelműen. Ráadásul te sem vagy képes segíteni neki, ha nem biztosítod és nem adod meg számára az igazsághoz, illetve a kauzális információhoz való jogát, és nem mondod meg azt, amit érzel. - Ebből a szempontból tehát igaza van abban, hogy eltékozolt évek voltak amiket melletted megélt, hiszen nem vagy hajlandó a férfiúi funkciódat betöltve, az igazság meglátásához szükséges szellemi világosságot: fényt adni neki. Magyarul: az igazsággal őt értelmesen szembesíteni. - A te felelősséged tehát a gyermek halálában éppen ott kezdődik, hogy az édesanyját folytonosan kíméletes hazugságokkal kezelted és ezzel nem biztosítottad számára a megtérési, az újjászületési, vagyis a bűnbánati és a vezeklési (megtisztulási) lehetőséget. - Tudom, hogy kegyetlen szavak ezek, de mi lenne, ha én is kíméletes hazugságokkal traktálnálak, mint te a feleségedet? Nézhetnék én magammal egyenesen a tükörben, azok alapján, amit tudok, és amiről abszolút meg vagyok győződve, a tapasztalataim szerint is, amiken át mentem, ha én is éppen olyan kegyes hazugságokkal traktálnálak? Hiszen az által, hogy Te, a Fény megtestesülése, nem adsz neki fényt (értelmes igazságot), ugyanolyan vétkes vagy mint ő, aki nőként, vagyis a Szeretet princípium megtestesüléseként, rég óta megtagadta a szeretet-adást tőled és téged hibáztat a saját egoizmusából eredő gonoszsága miatt. Amiben, lássuk be, azért van beragadva, mert te folytonosan meg kíméled a szeretet nevében, holott látod, hogy nem fogadja el, mivel férfiként, elsődlegesen, nem te kell neki szeretet adjál, hanem ő kellene neked szeretetet adjon, és te fényt kellene adjál neki, vagyis világosságot, igazságot!
Hogy akartok így tovább lépni, mi felé akartok ebben a kölcsönös félrevezetésben haladni, mivel így, csak és csakis a betegségek és a nyomorúság felé lehet menni! Hiába mondod, hogy szereted, mert egoista módon szereted, ti., félvén attól, hogy el hagy amennyiben meg mondod neki őszintén, hogy mit gondolsz. Nem tekinted őt veled egyenlő félnek és az általad kegyetlennek érzett igazságtól meg kíméled. Hogy melyiktől? Hát attól pl. hogy hálátlan, amiért így bánik veled! Láthatod, hogy az Isten - a Sors - sem kíméleteskedik, hiszen meg halt a drága gyermeked, amiért te éveken át meghunyászkodtál a feleséged egoizmusából (szeretet-adási képtelenségéből) eredő kegyetlensége és igazságtalan viselkedése, vádaskodása, bántásai előtt.
Ebből a szempontból kell tehát bocsánatot kérned a fiad lelkétől, amikor útjára bocsátod, és meg kell fogadnod neki, hogy többet az édesanyját nem szédíted azzal, hogy neki joga van veled szemben, vagy bárkivel is szemben kegyetlenkedni.
Ha nem akar felébredni és megváltozni a feleséged, az ő baja, de ne kenje a gonoszságát (mert hiszen ahhoz kemény gonosz-energia kellett, hogy egy ekkora fiúgyermeknek a halálát előidézze, még akkor is, ha az tőle örökölte a Skorpió-jellegű, megváltódás-ellenes karmáját!) se rád, se másokra.

Előbb légy teljesen őszinte magadhoz, és aztán a feleségedhez, legalább is, addig, amíg még a feleséged marad. Mert nyugodt lehetsz, hogy az okok között, amiért a fiatok meg halt, az is ott van, hogy az anyja rá neheztelt, amiért miatta nem tud megszabadulni tőled... - hiszen arra vágyott több ideje már, nemde. ti., hogy elhagyhasson téged. - Na, ez lett a megoldás a „megszabadulási” igényére, mivel energetikailag ő volt az erősebb, nem a gyermek. A házasság, az igazság helye, nem a kegyes hazugságoké. Ha tovább hazudsz neki tehát, még azt is elveszíted végleg, amit közösen megvalósítottatok, megéltetek.
Tudom, hogy mindez egyelőre szörnyen hangzik, de ha nem mondom ki, csak további tévelygésben tartlak mindkettőtöket. Erős férfinak kell lenned és, vagy a feleségeddel, vagy, ha nem akar felébredni, és megváltozni, egy másik nővel újra kell, hogy kezd az életedet! Hiszen gyakorlatilag gyermek és így család nélkül maradtál, amennyiben a feleséged tovább sem akar veled élni, sőt: nem akar veled újabb gyereket nemzeni(!!!!!), Nézz hát ezzel a ténnyel is, is egyenesen szembe és tudni fogod, hogy mit kell tenned.
Temetés után keress meg a személyes horoszkóprendeléseddel, és akkor, annak a keretén belül mindent részletes logikával kifejtek.

Barátsággal: Szilárd


Ezt követően, ahogy azt sejtettem is, Tibortól mindössze egy két soros szabadkozó – lemondó levelet kaptam ezután, mondván, hogy nekik a feleségével össze kell tartaniuk a gyászban a temetés után is, nem egymást vádolni. Szegény ember... Azóta egészen biztos, hogy a felesége, amennyiben a gyermeke tetemének a földbe temetésekor nem érte valamilyen rendkívüli spirituális megvilágosodás – a gyermekük halála napján írt levelében olvasható vágyai szerint - végleg elhajtotta maga mellől és gondolkozhat azon, hogy lehetünk-e igazából és ténylegesen boldogok a rejtett gyűlölködést elfedni igyekvő, kegyes hazugságok beteges légkörében, az igazság szellemének tisztító ereje nélkül? Egy biztos: ti., hogy azzal a mentalitással, amelyben élt a levelek írásakor és amelyben akart élni tovább is, sokat látott gyakorló asztrológusként, mindent el lehet képzelni, csak egyedül azt nem, hogy az életét egy vagy miért ne kettő, vagy három gyermekkel újra kezdi akár a felesége, akár egy annál sokkal jobb és persze, fiatalabb asszony mellett, akit szerintem is, megérdemelne. És persze azt asztrológusként is tudom, hogy a boldogság és az egészség nem humánus érdem, hanem spirituális bátorság, tehát igazság-vállalási és az igazság szellemében való élni akarás kérdése!

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/