ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - nem veszélyes asztrológus (Győződj meg, ne óvakodj!)

Asztrológiai fórum: Kozma Szilárd és feleségének valamint asztrológus-barátainak fóruma
Pontos idő: 2017.12.13. 23:33

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Fórum szabályok


Csak jóhiszemű és jóindulatú és főként a kérdező személyére (konkrét sorsproblémájára) vonatkozó kérdésekre válaszolok, illetve ezeket hagyom meg a fórumon.



Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 
Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2017.11.13. 14:42 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2014.07.03. 23:11
Hozzászólások: 216
Tartózkodási hely: Magyarorszag
Napjegy: vizonto
Aszcendens: skorpio
A kiinduló sorsképlet: Halakból a Neptnusz által támadott Szűz Lilith az 1. házban, az Ascendens is Szűz, és Halakban álló Jupiter támadja a (tök) teljesen negatív Szűz Napot (12. ház) és a vele együttálló Marsot, amely kvadrátot alkot a 9. házban a Bikában található Sárkányfarokkal és a rajta álló Uránusszal.

A horoszkóp rendelő egy olyan katonatiszt, aki gyermekkorában gyáva volt ugyan, de az úttörőknél jól megtanult trombitálni. Azért ment katonai pályára, hogy a bátorságát és a lelkét a testével együtt erősítse, de a kiképzések során ettől eltántorodott, és beállt katonai zenekarba zenélni, ami ugye megint csak a konfliktuskerülések és feladatkerülések legjobb helye. Az élet viszont egy olyan fordulat elé állítja 45 évesen, hogy szükség lesz elölről kezdeni az egészet és a bátorsági próbatételeket kín keservesen, de felvállalni. A számára fiatal korában, az egyszerű hivatás gyakorlás lehetőségéhez alapul szolgáló és az akkor még rettenetesnek tűnő, mégis vonzó képzéseket, most már a katonai pályát messze meghaladó, különleges fizikai harci - kommandós képzettséget kell neki bármi áron, a rettenhetetlen lelki erővel együtt megszerezni, ahhoz, hogy a tiszti rangjával együtt, a régiségét (méltóságát, a tiszteletet) és a megfelelő fizetését meg tudja tartani, mert különben mindent, amit addig szerzett: polgári vagyonka, anyagilag rendkívülien igényes és elváró feleség és gyermekek, stb.) elveszíthet.

A képletében még egy Skorpió - Szaturnusz együttállás is található a Sárkányfejjel, amely szemben áll a Bika Sárkányfarokkal és Uránusszal és kvadrátot alkot a többiekkel. A katonatiszt asztro-sorsképletében tehát, a karmájának a főbb motívum-rendszere egy kereszt nevű karmikus alakzaton van rajta (négyszeres T-kvadráton), illetve annak a mentén helyezkedik el, amit az, itt most fel nem sorolt pozitív képességeivel és tulajdonságaival, valamint, a karmájából eredő megmenekülési ösztönével, helyezkedési készségével együtt, eddig sikeresen elkerült.

Most élete delelőjén, minden szembe fordult vele. Egyetlen próbatétel-kerülő trükkje sem működik már, a felesége is szerelmes lett egy igazi, határozott, céltudatos, erélyes és tehát tetterős férfibe, aki ellen a horoszkóprendelő hiába intrikál. Sőt, már a gyermekei is röhögnek a puhányságán, de a munkahelyén is megszűnt a katonazenekar, mert a népi hadsereget régóta leépítették és a tagjai feleslegessé váltak, és ha nem képezi át magát sürgősen és nem megy el éles bevetésekre a NATO – csapatokkal, valahova , az arab és néger terroristák ellen, amiért eddig sem harcolt, úgy leszerelik, hogy iszonyúan kevés nyugdíjat ha esetleg fog kapni, csak valami nevetségesen kis összeget kárpótlásul.
És tehát mindenki ezt várja el tőle, hogy váljon végre férfivá a szó minden lehetséges értelmében! Zenetanár nem lehet, mert ehhez nincs végzettsége, és mert abból amúgy is sok van az iskolai kereslethez képest, lakodalmas zenésznek nem mehet, mert ahhoz nincs elég gyakorlata, illetve ilyen repertoárja és egyébként is az teljesen más műfaj.

Ráadásul a családi és a rokonság körében is, mindenik ezt várja tőle, mármint a kemény bátor férfivá válást, amihez a testi adottságai meg lennének, ha nem lenne lusta a harci küzdelmekben való helytállásra. (Karmája.) :) Jaj, Istenem! :) :)

Itt következik a válaszlevél a katonatiszt kérdéseire, melyet igen hosszú kételkedések és kétségek előztek meg, hogy forduljon-e vagy sem asztrológushoz:


Kedves Jenő!

Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával és részletekbe menően leírta a jelenlegi krízishelyzetét, mely szerint minden szembe fordult önnel: ti., hogy egyetlen eddigi nehézség elkerülési trükkje sem működik, hogy szinte felfalják a kétségek akkor, amikor az eddigi életére gondol, és hogy mi lesz ezután, hogyan tud majd kijutni a jelenlegi krízishelyzetből és egyáltalán van-e kiút?! A felesége is szerelmes lett egy sikeres és jól kigyúrt küzdő-sport edzőbe (amikor ön az elmaradozó esti együttléteket edzőtermi gyakorlatokra, és azokat követő baráti sörözésekre kezdte cserélni) aki ellen ön az egykori zenésztársaival próbált valamit tenni, illetve, akinek a zenésztársaival a munkanap utáni kocsmázás közben kieszelt, gyáván alattomos stratégiákkal próbált keresztbe tenni, persze, hogy eredménytelenül.

A gyermekei is szemtelenek kezdtek lenni önnel és ráadásul kinevetik, mert puhánynak tartják. A munkahelyén megszűnt a katonazenekar (mert a népi hadsereget régóta leépítették és az ön számára, a zenészként való feleslegessé válása után, a lőszer- és fegyverraktározási munka maradt, amit korábban a sorkatonák végeztek el. De, a NATO-tagsággal együtt, most már azt a munkát is automatizálták és számítógépes felügyelettel látták el, és önre, mint katonatiszti fizetéssel rendelkező, kiszolgáló személyzeti tagra, végképpen nincs szükség, és ha nem képezi át magát sürgősen és azt követően nem megy el éles bevetésekre az arab és néger terroristák ellen, lévén, hogy ön eddig sosem harcolt, úgy leszerelik, hogy még nyugdíjat sem kap, csak valami nevetségesen kis összeget kárpótlásul. Zenetanár nem lehet, mert ehhez önnek nincs végzettsége, és mert abból amúgy is sok van az iskolai kereslethez képest. Lakodalmas zenésznek nem mehet, mert ahhoz sincs repertoárja és egyébként is az teljesen más műfaj.

Jó hírrel szolgálhatok önnek: most, hogy ebbe a „józan paraszti” ésszel megoldhatatlan labirintusba került, végre megnyílik a lehetősége a sorsa szellemi kézbe vételére és irányítására, vagyis az igazi felelősségvállalásra, a valódi boldogsága felé tett lépésekre.

Nem viccelek, amikor azt mondom, hogy önnek a józan paraszti ész áll leginkább a boldogsága útjába, hogy ez téríti ki mindig a helyes útról, azaz a fejlődés és önmegváltás, az üdvössége megszerzése útjáról, ami az emberi életben az egészséges és értelmet adó életutat jelenti. Mert amennyiben ennek a feltárásnak a segítségével megismeri az ön igazi, kivételesen az ön személyére szabott gyakorlati életfeladatait és annak megfelelően cselekszik, az élete hátralevő részében, már nem fog vakon és kiszolgáltatott – tehetetlenül hányódni, a sorsa kiismerhetetlennek látszó óceánján.

Az emberi élet értelme nem más, mint hogy, beteljesítsük az elemi emberi rendeltetésünket, illetve az ahhoz tartozó általános életfeladatainkat. Életfeladatokról beszélünk azért, mert 7 éves Szaturnuszi ciklusok szerinti fejlődésünkben több ciklusra is nyúlik az egy-egy nehezebb KAR MIKUS meghatározottság felismerése, beismerése és a felvállalás segítségével történő feloldása, illetve a megfelelő pozitív képességekké való átalakítása, és ez által az isteni önmagunknak és az Egyetemes Létnek (Az Istennek) való átmunkálása, használhatóvá tétele. A személyiségünk lelki – szellemi és spirituális részében, tehát a személyiségünk legnagyobb és meghatározó részében, mindannyian az isteni létből érkezünk. Már a fogantatásunkkor „készen áll” a személyiségünknek az a része, amit aurának is nevezünk. Az isteni szükségszerűség és az egyetemes szellemi intelligencia együttműködése hozza létre, építi fel és „indítja be” az auránkat édesanyánk tudatos és tudattalan vágyaiból, mely azt követően anyagilag is megfogan az anyánk és az Isten folyamatosan működő és láthatatlanul együttműködő teremtő képzeletű, mágikus ereje által formált jellegzetességekkel rendelkező, tehát az anyának nevezett biológiai szülőnek a teremtő képessége természetes segítsége által inkarnálódó új isteni magként, vagy más kifejezéssel: isteni szikraként. Ezért bármennyire is kényelmetlen ezt tudomásul venni, kinek ezért, kinek azért, de el kell fogadnunk a tényt, hogy a nők a férfiaknál sokkal erősebb mágikus teremtő képzelettel rendelkeznek. Így a családanyák képzelete – jelen esetben az ön feleségének a képzelete – az ön sorsát is meghatározó, de láthatatlan és talán az ő számára sem ismert, de annál inkább ható, mágikus erővel alakítja.

Ugyanakkor mindannyian az úgynevezett Lilith őssóvárgás (melyet a Biblia kígyó képében ábrázol, eredetileg azonban Lilith misztikus lény néven szerepelt a héber misztikában, innen került a Bibliai iratokba) hatására születünk a határtalan Létből. Mert ez, a mindenek előtti ős-sóvárgás az istent létrehozó abszolút létnek az első megnyilvánulásra: a létteremtésre készteti, tehát folyamatosan és szüntelenül teremtésre ösztönzi.

Ezért születünk tehát a földre, hogy általunk és bennünk, az Isteni tudat, a belőle megnyilvánult isteni létben tükröződve, tehát a testünket és a környezetünket alkotó fizikai valóságban tükröződve felismerje az abszolút Lilith-sóvárgások után bekövetkező ősidea-kiáramlás közben létrejött, az abszolútumból folyamatosan létesülő, az abból tehát kiserkenő egyes isteni-ideák sérült mivoltát a Polaritás törvénye megérezze és átváltoztassa az illető (sérült, hibás) ideákat, saját ellentétükké. Ennek az Isteni lét szintjén végbemenő nagy negatív átváltásnak – univerzális transzmutációnak köszönhető a második Lilith jelensége.

Vagyis, az Isteni létállapot szükségszerűsége, a polaritás egyetemes törvénye által okozott folyamatos idea-megfordításokból keletkező zavarokat, tehát az immár nem csak hibás (sérült) de meg is zavarodott ősideákat, kiveti magából, leszorítja az alacsonyabb rezgés-állapotú dimenziókba (Idea, mentális és asztrális szintekre), így megőrizve zavartalanságát, zavarhatatlanságát. Mert különben ezek a teremtés közben megsérült ősideák, majd azoknak a visszájára fordított állapotaiból keletkező zavaros Lilith- indukciónak is nevezhető káosz, sötét és mintha őrülten–kiszámíthatatlanul kavargó sors-örvénylés, egyre csak nőne, növekedne és el akarna nyelni mindent.

Így tehát az Abszolút Létből kiserkenve magunkban hordozzuk a teremtő képességet, ha tudunk róla, ha nem. És így hordozzuk magunkban egész életünkön át az asztrológiai feltárás által lehetővé váló, a Lilit és a Sárkányfarok elnevezésű karma-pontok jelezte meghatározottságokat is, abból következően, hogy születésünkkor a láthatatlan szellemi szférákon áthatolva az isteni MA G-ra rárakódik bizonyos jellegzetes – az anyánk, édesanyánk és anyai ági felmenőink képzeletével, sorsával szorosan összefüggő – Lilith jellegű, spirituális zavar (Vagyis a személyes karma!), melyet az isten már kivetett magából, illetve amelyeket a Lilith jelensége által, az alacsonyabb rezgési állapotú létszférákba szorított.

Emberi szinten az első Lilith, általános jelentésében nem más, mint, a másállapotra, más helyzetre, az új és más élményre való örök és öncélú általánosan emberi sóvár szomjazás, a soha ki nem elégíthető vágyakozás az ismeretlenre, az eddig még nem létezettre. A Második Lilith jelenség, amelynek viszont az elsőnél nem kevésbé fontos a gyakorlati hatása (jelentése), a fordított valóságlátás. Az asztrológusok megfigyelték, hogy ez a fordított valóság-érzékelési (értelmezési) reflex, mindenkinél a szerint a konstelláció-szellemiség szerint, és a szerint a gyakorlati életkör szerint jelentkezik, amely konstellációban és horoszkópházban megjelenik a Lilith, az illető személyi asztrológiai sorsképletében.

A Lilith és Sárkányfarok, ill. a velük együtt álló bolygók és a halmozottan negatívan fényszögelt bolygók összessége tehát a személyes – személyi karmánk. Ez a valósággal ellentétes, tehát irracionális, de sorshelyzet-teremtési képességgel rendelkező, személyes szellemi - spirituális képzetrendszer , a tudattalanunk mélységéből irányítja az érzéseinket, gondolatainkat és tetteinket mindaddig, amíg kitartó és elszántan hiba-kereső szimatolással, azaz horoszkóprendeléssel és beavatási naplóírással, tűzpróbák és konfliktusok vállalásával le nem leplezzük, és komoly erőfeszítéssel, munkálkodással, át nem alakítjuk, talpára nem állítjuk a zavarodott részeinket az illető konstellációnak megfelelő „tehetség-hiányainkat” (asztrológiailag megfigyelt és leírt) pozitív tulajdonságokká és képességekké.

Ehhez szükséges az életfeladatok felvállalása, amelyeket a bolygóknak és a karma-pontoknak a sorsképlet föld-házaiban való elhelyeződése jelez. Az erős árnyék-énnel rendelkező emberek – az árnyék-én az ön esetében kifejezetten erős – ezeket a negatív meghatározottságokat önmagukban nem veszik észre. A zavarra utaló legkisebb jelet, környezeti visszajelzést azonnal lesüllyesztik a mélytudattalanjuk szintjére, az árnyék-én pedig, ezekkel a megváltás ellenes (anti-krisztusi!) képzetekkel töltekezve, a sötétben hatalmasra duzzad, majd újabb és újabb kudarcokat idézve, a tragédiáktól meghízva elnyeli a gazdáját baleset(ek), betegség(ek) útján.

A társadalom legfőbb alapja és építőköve a család, ez viszont, a házassággal együtt az isteni igazság kiderülésének a legfontosabb helyszíne. Olyan életfeladatokat és jelzőrendszert biztosít a tagjai számára, melyeken keresztül tagjai leleplezhetik a veleszületetten karmikus önkéntelen késztetéseiket. Ezért önnek rendkívül fontos, hogy elszánja magát először a mélyen a tudattalanja mélyére süllyesztett és önmaga elől eltitkolt karmája feltérképezésére, mondhatni kommandós felderítésére, majd annak tűzpróbákban és harci konfliktusokban való felszámolására, mert a családja elvesztésével sokkal többet – az üdvösségét és a boldogságát – veszítheti el, nem csupán egy házimunkát ellátó feleséget és az önt újabban a szemtelenségükkel egészségesen férfias erélyességre provokáló, de ön által egyelőre csak bosszantónak érzékelt gyermekeket.

Az asztrológus nem szépeleghet akkor, amikor a horoszkópot elkészíti és az ott jelzett rejtett meghatározottságokat feltárja, de nem is kényszerítheti a rendelőjét az annak a sorsképletéből kiolvasható, azaz megismerendő gyakorlati életterületekre való meggyőződés nélküli, behatolásra, illetve, az ott jelentkező életfeladatok felvállalására. Ehhez fontos megjegyeznem, hogy bár a horoszkópból megismerhetőek az életfeladataink, tévedés lenne azt hinni, hogy innentől kezdve az isteni léttől függetlenül, tehát a világban és a környezetünkben a többi emberen keresztül is ható Egyetemes Törvényektől függetlenül, teljesen átvehetjük a saját sorsunk- és mások sorsa felett az irányítást! Azonban a kauzális asztrológus, aki tisztában van a Lilith és a Sárkányfarok mibenlétével és ezen karma-pontoknak a tényleges spirituális és a rendelője gyakorlati, hétköznapi sorsára gyakorolt jelentésével, önmaga sötétségeit javarészt átvilágítva hitelessé válik, így feltárhatja ön előtt a sorsa figyelmeztető nehézségeit okozó, rejtett mozgatórugóit, és ön így mintegy a labirintus fölé emelkedve szemlélheti az életét és embertársai életét működtető játszmákat.

Az ön számára viszont most az a fontos, hogy vegye nagyon komolyan a környezetéből érkező visszajelzéseket arra vonatkozóan, hogy legyen végre bátor, határozott, kemény és férfias. Ezek a sorsjelzések ugyanis, egyáltalán nem véletlenek. Családtagjai bár önkéntelenül és öntudatlanul, de figyelmeztetik és provokálják önt, szimbolikus jeleket és jelzéseket adnak az ön életfeladatai gyakorlati jellegéről és szimbolikus mibenlétéről.

Az ön Lilithje az 1. házban és a Szűzben áll. Ez azt jelenti, hogy a Szűz konstellációnak az eredeti pozitív minősége erősen zavaros az ön személyében (aurájában, tudattalan érzelmi és képzeti – képzeleti világában). Nem tudja elképzelni, hogy a boldogság lehetséges úgy, hogy organikusan együttműködik a természettel és alárendeli magát az isteni akaratnak, helyette mentális erőszakkal próbálja uralni az eseményeket. Próbálja magának biztosítani a kellemetlen tapasztalatok elkerülését, ahol kudarcok és megpróbáltatások várhatják: így helyezkedett el harci feladatok alól felmentett, mindössze másokat harcra lelkesítő muzsikusként az egyébként, eredeti alap-célja és funkciója szerint, a hétköznapitól messze eltérő kemény próbatételeket és harci erőpróbákat, férfi beavatást biztosítani hivatott katonaságnál.

Az élete és a sorsa minden problémáját ezzel a júdási ésszerűséggel, erőltetett racionalitással próbálta megoldani, nehézségeit technikai, tudományos, gazdasági kérdéseknek fogta fel, trükkökkel és ügyeskedéssel oldotta meg és már alig várta, hogy azok eltűnjenek az életéből átadva helyüket, az állami havi fix fizetéssel járó, tehát a valós munka nélkül automatikusan megvalósuló kényelemnek. Mivel azonban az életet nem lehet megnyerni és az Abszolútum „gyakorló terepéül” szolgáló világot és az őt fenntartó Egyetemes Törvényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni (csak súlyos tragédiák árán, azoknak áldozatul esve), most az ön életében is minden szembefordult, és ha továbbra is józan pragmatikus életnyerési logika szerint dönt sorskérdésekben, mindent elveszíthet.

Jézus igyekezett felnyitni a tanítványai szemét, és így hangzik ide vonatkozó örökérvényű mondata: „Aki meg akarja nyerni az életét, elveszti azt, és aki feláldozza életét, megnyeri azt. ” Aki tehát felveszi a születési képletéből kiolvasható sorsjelzések, testi jelek és balesetek formájában a fizikai világban is ellenőrizhető, saját egyéni, jellegzetes és konkrét, életfeladatait (Vagyis: a keresztjét), az megkapja a karma-oldáshoz és meghaladáshoz szükséges képességeket, vagyis a karmájának megfelelő nehézségek, hátráltatások meghaladásához és a zavarodott tulajdonságai átalakításához szükséges lehetőségeket.
Ezáltal a fejlődési, boldogulási és egészségessé, boldoggá válási lehetőségeket, sőt a hosszú, egészségben töltött életet, amellyel a többi embernek is jó például szolgálhat.

Az ön Aszcendense (mely az adott konstelláció összes pozitív tulajdonságának megszerzését teszi szükségessé az egészséges felnőtt személyisége kibontakoztatásához) szintén Szűz, ezért önnek másoknál nagyobb mértékben kell időt és energiát fordítania a helyes rendeltetéstudata kialakítására, az égi indíttatású, (de a természetben tapasztalható) rend szerinti rendeződésre, helyes életgyakorlat és kultikus cselekedetek végrehajtására és főként a gyakorlati gondolkodásnak az egyéni tapasztalataiból levonható következtetések szintjére való visszaszorítására. A tudatos vagy kényszeres cselekvéseit (pl. kényelemkeresés, konfliktuskerülés, mértéken felüli szórakozási igények) meg kell vizsgálnia és a horoszkópja fényében megtartania vagy felhagynia azok gyakorlásával. Eddig minden érzését, gondolatát és tettét a karmája és a nagyon erős árnyék-énje irányította, ezért többszöri próbálkozásra lehet szüksége, hogy képes legyen elfogadni a saját általános és a külön egyéni rendeltetését, melyek a most következő részből következnek.

A Lilithje az 1. ház gyakorlati életkörében áll. Mivel az I. ház a Kos konstellációhoz tartozik, és mivel a Kos tűzjegy, így az ön tudattalan képzet és képzeletvilágában a Tűz elem erősen zavaros, azaz, normális körülmények között, erős szenvedélyességgel járó, de az ön esetében elfojtott és szublimált, úgynevezett Tűzkarma van jelen a személyisége mélyen rejtett zugaiban, vagyis magasan a fizikai világ anyagi összesűrűsödését megelőző képzeleti és ideaszintű rétegeiben. Ez a tüzes (vagyis szenvedélyesség felhasználási) zavar, ami normális körülmények között, gyors haragvásban, mérgelődésben és gyűlölködésben, konfliktuskezelési ügyetlenségben és képtelenségben ölt testet, az I. ház életkörében, azaz a nyers személyi tudat, személyi önérzet és az aktuális, közvetlen környezet spontán, külső feltételek nélküli viszonyrendszerének az életkörében jelenik meg.

Ezáltal ön rendkívüli szerelmi-szexuális jellegű, magnetikus csáberőt örökölt az ősanyákon keresztül, tehát minden más és azonos nemű személyt, vagyis boldog-boldogtalant ellenállhatatlanul és elemien vonz szexuálisan és olyan öntudatlan kisugárzása van, hogy a nők önkéntelenül ágyba szeretnének bújni önnel, pusztán a személytelen egyesülés, vagyis az irracionális, misztikus élmény és végső soron a kaland kedvéért, megfeledkezve minden kötöttségről és felelősségről (a férfiak is vonzódnak önhöz és keresik a társaságát). Amint bizonyos személyek meglátják önt, egyedül csak arra vágynak, hogy pusztán a testi élvezet kedvéért öncélú kábulatban együtt tudjanak szédülni önnel. Fontos megérteni, hogy ez a külvilágra gyakorolt, mágikus erejű, titkos szexuális vonzás, a valós spirituális alapjában, vagyis a tulajdonképpeni céljában, karmikus provokációs jellegű, tehát eredetileg negatív gyökerű is, és ezért igen fontos a felismerésük és megkülönböztetésük. Meg kell tehát különböztetni a Lilith okozta örökös és kielégíthetetlen más- élvezeti élményre való sóvárgást, amely öncélú elfajulásaiban a szexuális devianciákhoz, az un. szexuális perverziókhoz vezet, a Vénuszi egészséges szerelmi-szexuális kiegészülési igénytől.

A Lilithnek ez a jegy és házhelyzete csak akkor lehet nagyon veszélyes önre, vagyis a sorsa alakulására és az EGÉSZségére nézve, ha nincs tisztában a saját, emberi - spirituális értékeivel, a negatív viszonyulásokat és torz valóság-képzeteket eredményező karmájával, annak a jellegével. Fontos tehát annak a felismerése, hogy ezt a provokációt tulajdonképpen csak akkor használhatja a fejlődésére és az üdvössége megszerzésére, ha tudja, hogy az amit kivált, vagyis a szexuális-szerelmi vonzódásainak a kielégítése érdekében tett cselekvései, törekvései, beszélgetései, fantáziálásai és képzelgései, és a kiegyenlítődés lehetőségére és vágyára vonatkozó jelzései mindig csak egyetlen ellentétes nemű személynek szólhatnak, és pedig annak, akivel ön komoly, elkötelezett élettársi viszonyt alakít ki és mondhatni kultikusan gyakorol, kiiktatva az automatizmusok általi elhanyagolást.

Ugyanakkor nagyon fontos az ön számára a mély felismerő, oknyomozói, nyom-olvasói képesség megszerzése, amit a személyisége gyakorlati feltérképezésével, a sorsképletéből megtudott szellemi információ és a környezetéből érkező reakciók összevetésével, ill. az Egyetemes Törvények tanulmányozásával tud kialakítani. Ezek az információk feltétlenül szükségesek a fent említett Lilithje által jelzett irracionálisan csapongó, de majdnem kivédhetetlenül mély, és e mélység miatt rejtett, szinte észrevehetetlen sóvárgásoknak az egészséges szerelmi-szexuális egységbekerülési igénytől való megkülönböztetésére. Amíg nincs ezeknek az információknak a birtokában, addig az összes tudattalan negatív meghatározottsága a rombolásra és erkölcsi pusztulásra, a Júdási életnyerési logika szolgálatában álló árnyék-énnek a rendelkezésére áll, azaz addig továbbra is csak egy primitív ördögi körben forog a sorsa.

A Lilithnél kevésbé rejtett hatású karma-pont – a Sárkányfarok – az ön karmikusan beállított (kauzális) sorsképlete szerint a Nyilas konstellációnak megfelelő 9. házban áll. A Sárkányfarok a Lilithnél kevésbé rejtett karmikus (anyai ágon öröklött negatív, az Abszolútummal való egységbe, tehát EGÉSZségbe jutástól távolító) szellemi-spirituális tulajdonságokra és késztetésekre (vágyakra és önkéntelen sóvárgásokra) utal, amelyeket alapos odafigyeléssel akár ön is érzékelhet. De, a környezetében élőknek mindenképpen feltűnik, hogy a szellemi-erkölcsi valóság mely elemeit és szeleteit látja ön fordítva és a természet rendje szerinti normálistól eltérően, és az önnel kapcsolatba kerülő emberek akaratlanul visszajelzéseket adnak róla. Ez a Nyilas (tűz jegyű) konstelláció jellegű bélyege miatti, szintén Tűzkarmát jelző zavar úgy nyilvánul meg, mint spirituális zavartság, szellemi valóságismereti, erkölcsi tévelygés, spirituális tisztánlátási hiány. Tehát úgy, hogy veleszületetten hibás a helyes rendeltetése betöltéséhez szükséges értéktudata, minduntalan morális-erkölcsi vitákba keveredik (ahogyan a nőtlen katolikus papok élete is társadalmilag elfogadott ugyan, de a lényegi rendeltetés szempontjából, az isteni törvények szerint kisiklott, hibás és téves életúton járnak). Van, hogy ön érez olyan ellenállhatatlan késztetést, hogy feltétlenül mások felett ítélkezzen spontán módon, hol mások ítélkeznek ön felett hanyagon és felületesen, és ezért rendszerint ferde szemmel és hibásan. Az általánosan elfogadott közösségi értékek szerint megfelelő lehet az erkölcsi értékrendje, ez azonban nemhogy nem juttatja boldogabb élethelyzetbe, hanem még jobban belesüllyeszti a krízishelyzetekbe és a kétségbeesésbe. Legyen szó a katonai állományban történő nyugdíjazásáról, az emberek zenei szórakozásvágyának és élvezetkeresésének a kiszolgálásáról vagy a felesége házasságon kívülre kacsingatásának elviseléséről: ezek a megvalósulások pontosan a hibás értékrendjéből következően jöhettek létre.

Életfeladata a világos, és önmagát bátor természetességgel felvállaló személyi öntudata letisztázása és megerősítése, vagyis a racionális, és a valóságos, azaz a tárgyi tényekkel számoló, magasabb rendű – az Egyetemes Törvények elmélyült tanulmányozásával egybekötött – gondolkozási és valóság-figyelési képesség elsajátítása.

A Sárkányfarok Bika színezete jelzi, hogy arról, hogy az anyagi eszközeit hogyan, milyen lehetőségek megvalósításához és milyen mennyiségben, ill. mértékben használja, ill. hogy ehhez egyáltalán milyen és mennyi eszközre van szüksége, arról eddig igen hibás elképzelések szerint döntött. Emiatt vágyott annyira a valós kihívást és kemény helytállást jelentő katonai szolgálat helyett kényelmes munkára és ugyanakkor még nagyobb kényelmet biztosító rendszeres állami fizetésre.
Amennyiben ez az öncélú és mértéken felüli kényelemet és anyagi biztosítottságot kereső, a tűzpróbákat és éber helytállást kerülő negatív, tehát karmaoldás ellenes és a karmaoldás szükségét megkérdőjelező magatartása, tudati és tudattalan természete, még nem tudatosult az ön számára, akkor önt – tulajdonképpen az egész személyiségét, vagyis a fő gondolkozási vonalát – igen erős, a belső–öntudati és valóság-értelmezési szinteken önámító, tehát a valós személyiségének, tudattalan negatív késztetéseinek az önmaga előli elrejtésére, önámításra és a tárgyi tények lehazudására, a valósághamisítására – ferdítésére, még önmaga előtti eltitkolására is, késztető árnyék-én irányítja, és ez alakítja és irányítja az élet-képzeletének az irányát, majd ezáltal az élete eseményeit. Hogy mennyire erős ez az árnyék-én, azt a sorsképletében a bolygóegyüttállások és a bolygók karma-pontokkal való együttállása jelzi a legpontosabban.

Mi is az árnyék-én? Természetes folyamatként sok embernek még az anyaméhben meghal az ikertestvére. Számtalan kutatás kimutatta és dokumentálta már, hogy az ikerszülések számánál jóval több várandóság ikerterhességgel indul, de végül csak egy gyermek születik meg. A megszakadt ikerterhességek esetében az édesanya várandóságának korai szakaszában, az észrevétlenül elhalt ikertestvér aurája megmarad az élve maradt testvér aurájába fonódva, azzal csaknem eggyé válva, és a megszületett utódban olyan dupla, rejtetten kettős öntudati-valóságértelmezési központot alakul ki, mely ezután a megszületett egyén életének az erkölcsi rombolásra (sorskisiklatási, boldogulásellenes) rendezéséből nyeri az erejét. Tehát az anyaméhben felszívódott, halott testvérmagzat fizikai megvalósulási-inkarnálódási kudarc-élménye „átöröklődik”, átszármazik, megmarad és rögzítődik, a megszületett utód pedig a testvérének a kudarc-tudatával kénytelen élni, őt rejtetten ez az élet-sikertelenségi öntudat irányítja. A megszületés sikertelensége miatt a megszületett egyént gyötri folyton az irracionális és indokolatlan – tárgyi valóság alap nélküli! - szomorúság, a hiábavalósági érzés, a szintén irracionális kudarc-élmény, az általános bizonytalanság és alkalmatlanság érzése, ami a legtöbb esetben, korai depresszióhoz is vezet.
Legjobb szándéka ellenére is balul sülnek el az egészséges tervei, ahogyan ön is egy fél-nyugdíjas, kihívásoktól és fejlődési lehetőségektől mentes életet folytatott a kényelmes katonazenekari egzisztenciájában, ahelyett, hogy a valós rendeltetését felismerje, és azt a valós katonai életben, harci tapasztalatokban és tűzpróbákban, igazi harcokban kemény, férfias helytállással teljesítse. A személyi bizonytalanság is folyamatosan jelen van, különben nem vállalta volna el a sorkatonáknak kijáró lőszer- és fegyverraktározási munkát. Bizonytalansága, melyből fakadóan a felesége szerelmi csalásai ellen sem mer nyíltan fellépni, folyton kétségeket támaszt önben, és az ellenkező irányba, a lemondás és önfeladás irányába, a pozitív megvalósításaival ellentétes célok és megvalósítások irányába tereli a figyelmét és a képzeletét, hogy még a lakodalmas zenélés is, vagyis a teljes szellemi korrupció is felmerült a megfontolandó lehetőségek listáján.

Ahhoz, hogy megelőzze még nagyobb tragédiák és a semmibe vezető életút folytatásnak a kialakulását, a tudatából mindig ki kell űzze, mindig le kell leplezze, ki kell hozza a napfényre és szó szerint le kell gyilkolja az önt folytonos hiábavalóságokra, vezető, üresjáratban tartó gonosz árnyék-énjét, mely semmiképpen nem tekinthető ikertestvérének, hiszen semmilyen egészséges szellemi-lelki és testi lény nem fejlődött ki belőle (az orvosok megfigyeltek ikerterhesség megszűnésekor az anyaméhből kiürülő szövetdarabokat, hajcsomót és fogakat).

Le kell győzze az árnyék-énje által generált pesszimista gondolatvezetési ösztönét, a rossz hangulatát, szomorú hangulatoskodást és a hiábavalósági érzéseket ébresztő és fenntartó kétségbeesést éber, nyugodt figyelemmel, a kudarcok metafizikai szintű feldolgozásával, a lelkiismeret-furdaláson (de vigyázat, nem az ikertestvére halála miatti hibás bűntudaton) keresztüli hibabelátási képesség fokozásával, intenzív és őszinte megélésével, annak a múltban elkövetett hibákra, csalásokra való rá vetítésével, és a csalások és ámítások felvállalását követő őszinte megbánással, és így, ennek segítségével, a jelenlegi szellemi kudarcaiból, önmeghasonlásából és önámításokból való pozitív erkölcsi kilábalással. Tehát a sorsfeltárása és az elméletben szerzett metafizikai ismeretei, ill. a gyakorlati tapasztalatai egybevetésével és a hosszú-távú következmények megfigyelésével azok előrelátási készségének a kialakításával, megerősítésével. Meg kell tanítsa saját magát a helyes következtetések levonására és a megváltás logikája szerinti értékítélet használatára, a spirituális életszemléletet, józan és igazságos egyéni hibabelátó filozófiát kialakítva.

Ezért ahogy fentebb említettem, fontos, hogy vállalja fel a sorsképletéből kiolvasható gyakorlati életfeladatait, ha úgy tetszik, készítsen tervet a feladatai gyakorlatba ültetésére, és azok kultikus, mintegy szertartásosan tudatos végrehajtására. A Tűzkarma feloldására és a rendeltetéstudata fejlesztésére mindenképpen javaslom a harcművészetek valamelyik ágának gyakorlását, mellyel felkészülhet az arab és néger terroristák elleni közelharcra. Ezzel a feladatvállalással a felesége és gyermekei megbecsülését is helyreállíthatja, nem úgy, mint a zenésztársaival való titkos kocsmai szövetkezésekkel. Közben tudnia kell, hogy amennyiben tényleg felkészül a harcra és bátran elhatározza magát a legvégsőkre az árnyék-énjét továbbra is tudatosan és folyamatosan leleplezve – tehát amennyiben felszámolja az eddigi, az Egyetemes Törvények szellemében korrupt magatartását – akkor semmilyen halál-közeli esemény nem érheti és a jelenleg önre váró esemény, a tragikus kifosztottság, örömtelenség, a családja felmorzsolódása, elhárulhat.

Ezért is nagyon jó lenne, sőt, e nélkül nem is várható el nagyobb siker és áttörés az élete rendezésében, ha időnként elvonulna és kreatív magányban kontemplálva és meditálva – a sorsképlete ismeretében és az Egyetemes Törvények tükrében – elemezné és értelmezné újra, az eddigi és a most következő harcművészeti, ismeretszerzési (vonzalmak szerinti) és a barátkozási (a barátkozás a Nyilasnak megfelelő IX. ház életköre miatt is nagyon fontos, mert helyre kell állítania a szintén karmával telt embertársaihoz való kritikátlan vagy túl kritikus, esetleg kettős mérce szerinti viszonyulását) a bajtársiassági tapasztalatait.

Hiszen a spirituális információ iránti érdeklődése, ill. a mentalitásváltoztatási szándéka segítette önt abban, hogy eddig nem következtek be azok a végzetes tragédiák, melyektől tart és melyek bekövetkezésétől való félelmében hozzám tanácsadásért fordult.

Az árnyék-én hatást tovább fokozza, hogy önnek, mint horoszkóp-rendelőnek a Napja, nemcsak teljesen negatívan fényszögelt, de együtt áll a Mars bolygóval is.
Ez azért veszélyes helyzet, mert a sorsképletben ez a Mars-bolygó jeleníti meg a nyers életerőt, éppen úgy, mint a nyers-spontán ambíciókat és reakciókat, illetve a személyi öntudatnak ezt a nyers, spontán megnyilvánulási részét , a földi létezéshez és az individuális tudathoz kötött elemi – természeti – nyers egyéni és egyedi igényeket és az individuális tudatnak a nyers „EGÉSZ-ségét”, az ego-t, valamint az egész egyetemes létezésbe való öntudatlan „szellem-energetikai” „bekapcsoltságát”.

A negatívan fényszögelt Nap tehát, ezzel együtt, azt jelzi, hogy az ön látszólag nagyvonalú, de valójában félelemből, önféltésből táplálkozó kishitűsége, a spontán és mikor az éber tettrekészség ellentétét eredményezi, tehát: azt a naivitást ami szerint mindenki, akivel az élet összehozza huzamosan, önt hivatott kiszolgálni, vagyis, a kényelem vágyat, nyersen kifejezve: a lustaságot, és emiatt a fáradékonyságot, a közönyt és a rosszhiszeműséget, a tátott szájúságot, tehetetlenséget és az úrhatnámságot, vagyis, az uralkodási vágyat, a helyzet és partner-uralási ambíciót, mikor ennek ellentétét: az alárendelődést, a mások akarata szerinti sodródást, a helyzet- és önérzékelés hiányát, illetve téves késztetéseit. Sőt jelezheti a spirituális felébredési készség hiányát, esetleg elferdült formáját, az önmagának szabott korlátokat. Ezáltal éppen azokat az életfeladatokat láthatja elhárítandó és elkerülendő, félelmetes és veszélyes helyzeteknek és területeknek, és épp ezekről alkot téves meglátásokat, vagy rögeszméket, ahová önnek feltétlenül be kellene mennie a karmaoldás, az EGÉSZsége kialakítása és megőrzése, a pozitív sorshelyzetei létrehozása érdekében. Ezért nem sikerült eddig szellemi öntudatára ébrednie és az egyetemes léttudatot elérnie, és ezért kell elszenvednie a felesége félrekacsingatását és gyermekei gúnyolódásait.

Most, hogy tanácsot és feltárást kért tőlem, itt a lehetősége a belső szellemi öntudatra ébredésre, az egészségessé és boldoggá válásra, amennyiben megfogadja a tanácsaimat. Hiszen az ön akaratereje főleg a bátorságot, a határozottságot, a célratörést és tetterőt igénylő helyzetekben nyilvánulhatna meg, mivel a születési napjegynek megfelelő személyiségvonások az ön esetében – korántsem mindenkinél jellemző az ilyesmi – szorosan kötődnek a nyers energiatartalmak spontán kinyilvánítási késztetéseihez.

A teljesen negatívan fényszögelt Oroszlán színezetű Nap és a Mars bolygók együttállása vészesen felfokozza a Tűz-karmáját, ezért, látszólag összhangban azzal, amiket a Marsnál leírtam, ön időnként hajlamos a szenvedélyességre, túlságosan dinamikus és agresszív magatartásra, valamint ennek ellentétére…: a gyávaságra, elsietettségre, indulatosságra, melyhez balesetveszély járulhat. Nagy az életereje, de szélsőségekbe esik, elfecséreli az életerejét. A környezetében előforduló legkisebb konfliktustól is fél és irritálódik, ez az, ami vonzza a figyelmét. Rejtetten, önmagában és a legtöbbször öntudatlanul támadja és lenézi az Önnel kapcsolatba kerülő embereket, mert önmagát tökéletesnek – zavaroktól és a Lilith jelenség által indukált, fordított látásmódtól mentesnek –, de legalábbis tévedhetetlennek hiszi, és mert egyszerűen nem is érti, hogy mi a bajuk önnel az embereknek, amikor azt tapasztalja lépten-nyomon, hogy mindegyre megharagszanak, de legalább is bele kötnek önbe. Gondolatban a végtelenségig folytatja velük a steril vitatkozást és háborúzást, azaz a gyakorlati (objektív) valóságban ki nem próbált igazságérvényesítést. Amikor azonban mégis vitára kerül a sor, akkor gerinctelenül meghunyászkodik, és titokban hátulról támadja meg az ellenfelét, vagy, ami ritkább esetben történik: elkapja Önt az indulat és szemtől szemben pusztítóan visszavág, kíméletlenül és kegyetlenül győzelemre tör, ki akarja irtani az önmaga öntudatlan sötétségeit tükröző partnerét vagy az ellenfelét. Felesége udvarlójával szemben az előbbi megoldást választotta, amikor katonazenekari pajtásaival titokban szövetkezett ellene ahelyett, hogy nyíltan és bátran „párbajra” hívta volna.
A negatívan fényszögelt Oroszlán Napja okozta hamis öntudata, erős egoizmusa miatt igazságtalannak tartja a vádakat – ahogy a felesége kritikáját és gyermekei gúnyolódásait is sértőnek érzi – de ennek általában nem ad hangot, hanem a saját tudati és érzésvilágán belül vitatkozik és viaskodik, amivel csak annyit ér el, hogy lemérgezi a saját szervezetét.

A Negatív Napra jellemző elzárkózás a karmaoldást segítő életköröktől az árnyék-énje generálja, ami annak a hasznára válik, mert az életfeladatok elmulasztását követő kudarcoktól, melyeket tudattalanja mélyére süllyeszt, az árnyék-én hatalmat merít és a sötétben hatalmasra duzzad, illetve át veszi az ön nappali gondolkozása felett a hatalmat és önt úgy irányítja, hogy ne legyen képes a felébredésre, megvilágosodásra és megváltódásra – boldogulásra, mert ez az ő pusztulását eredményezné.

Mivel a Napja a 12. házban található, ami a Halak által megtestesített érzelmi gazdagság és intimitás, a szeretet, tehát az egység-tudati állapot, vagyis kiérlelt és beérett formájában a megváltott szellemiség, a pozitív spirituális mentalitás-jelleg, a mélységesen mély önismeret és a belső isten-kapcsolat gyakorlati megvalósulási és életfeladat-vállalási életkörnek megfelelő grafikai –horoszkóp terület, a mindent és mindenkit magába foglaló EGYség érzés, tehát a szimpátia és az empátia képességek kifejlesztésének, valamint az áldozathozatali képesség és készség kialakításának a gyakorlati életköre. Ezért önnek másoknál sokkal inkább törekednie kell arra, hogy az élete isteni tervét, a felsőbb rendű sors-akaratot kreatív magányban elvonulva megfigyelje és megfejtse, az ilyen képességét naplóírással, szeretetmeditációval létrehozza. A pozitív spirituális, mágikus energiákat helyreállító magányban – melyhez nem kell, hogy kolostorba vonuljon és isten őrizz, hogy feladja a családját és a családapai feladatait – azaz akár egyszerűbb munkavégzések közben is, végiggondolhatja az éppen aktuális élethelyzeteit, emberi kapcsolatainak mozgatórugóit, figyelve arra, hogy senkit és semmit ne ítéljen el, hanem próbálja megítélni a helyzeteket és az embereket.

Így ebben a kreatív magány által biztosított belső intimitásban, kialakíthatja, illetve megszerezheti és begyakorolhatja a boldoguláshoz, megváltáshoz szükséges isteni akaratnak való, önátadási képességet, hogy mindent a legfontosabb élet-rendeltetésnek, azaz a megváltásnak rendeljen alá. Ezekhez a spirituális gyakorlatokhoz elengedhetetlen az igazi isteni öntudat-erősítő, szellemtisztító, képzeletjavító és mindenekelőtt tudatosságot növelő, mantraírás és ezeknek a személyes mantráknak – akár zenei aláfestéssel is, történő – visszahallgatása.
A megváltás, vagyis a tényleges boldogulás a feltétele, hogy mindazt, ami önt hátráltatja a valódi spirituális fejlődésében és a kiteljesedésében, fel kell áldoznia előbb képzeleti és gondolati, majd tárgyi-fizikai szinten is.

A Tűzkarmának a feloldásához és annak a feloldásához, ami azzal, annak a megkövesedésével szokott járni, szélsőséges esetben az autoimmun betegségek, vagyis a súlyos allergia, esetleg agyhártyagyulladás vagy súlyos baleset, vagy netalán kétségbeesett helyzetében létrejövő, hirtelen haragjában elkövetett emberölés miatt börtönbe kerülés megelőzése érdekében azt javaslom, hogy barátkozzon meg a konfliktusokkal – ahol az igazság kiderülhet – és általában az élet férfias oldalával és vállalja fel azokat nyíltan és bátran. Vesse bele magát teljes erővel a katonai kiképzésbe és ne féljen az éles bevetés lehetőségétől, mert azt a harcot, amit bátran felvállalunk, és aminek bátran elébe megyünk, sok esetben végül meg sem kell vívnunk (persze ne ez az elkerülés legyen a motiváció).
Általában is az a tanácsom, hogy szoktassa hozzá magát a természet eredeti rendje szerinti állapotokhoz amelyben a harci versengés a szellemi – genetikai struktúrák fejlődésének a motorja, és az un. úri, kényelmes és kellemes érzetet okozó szokásokat próbálja mihamarabb és teljesen levetkőzni. Tegye ki magát a tűzpróbáknak, eszmei konfliktusnak, fizikai harcnak a személyiségét és a testét, hogy ellenfelei – ahogyan harcművész párharcban a támadó, vagy a természetben a vadállatok a gyenge és sérült egyedeket – eltüntessék a hibás eszméit, fantáziaképeit és segítségükkel kiégethesse az értékes képességeit. Kezdjen egyre hidegebb vizet használni a fürdéshez, zuhanyzáshoz. Lehetőleg soha ne fogyasszon tudattalan agresszivitást okozó húst és a tűzön sült és főtt ételeket is próbálja apránként nyers táplálékra cserélni, így a rendkívül káros és finom bódulatot okozó hús és állati termékek fogyasztása okozta betegségeket (gyomorsavtúltengés, fáradtság) is részben legyőzheti. Óvakodjon az aránytalanságoktól, mint például a túl sok vagy túl kevés alvástól és az étkezésben is tartson mértékletességet, mert a fáradtságot ezek a hibás magatartások is okozhatják.

Említésre méltó a 12. házban álló Oroszlán Napnak a Jupiterrel alkotott negatív fényszöge, hiszen a Nap együtt áll a Marssal, mely bolygók a Jupiterrel szemben állva kvadrátot alkotnak a Nyilasnak megfelelő 9. házban álló Bika Sárkányfarokkal és a rajta álló Uránusszal. A már tárgyalt Tűzkarmájából fakadó nyers, tüzes zavarait (mely a kívülállók számára szinte láthatatlan) nem tudja összeegyeztetni az erkölcsi, kritikai érzékével és nem tud a helyes irányba, a helyes megváltódási értékek felé fordulni, hátat fordítva, a hibás világi értékrendnek, a tömegszellem által kitermelt fogyasztói – természet- és önkizsákmányolási erkölcsi trendnek. Tehát ez a háromszög anyai ágon öröklött individualitás-ellenes, illetve személyiségellenes karmaprogramot jelez, ami összhangban áll és analogikus kapcsolatban azzal, amit jelent a negatív Nap-Mars bolygópáros jelentése. Ez a karmaprogram úgy fejti ki hatását, hogy ön a felszínen barátságos, nagylelkű, miközben öntudatlanul beképzelt, gőgös kevély, és szomjazza az elismerést. Sőt, meggyőződése, hogy az ön személyiségén már nincs semmi javítanivaló ellenben a külvilág az, ahol a változások szükségesek. Ez a külső és belső valóság közötti eltérés frusztrációs érzéseket, nyugtalanságot, irigységet és féltékenységet, a hatalmi ambíciók fokozott erősödését okozzák önben. Beszélgetéseiben és gondolataiban, képzelgéseiben és fantáziálásaiban (a képzelgés a legveszélyesebb) egyaránt igazságtalanul ítélkezik, kritizál, vádaskodik és neheztel alaptalanul, társát minduntalan le akarja győzni. Ítéletalkotásaiban kettős mércét használ: akinek értékeit elismeri, azzal szemben a végsőkig elfogult, az ellenségei vétkeit azonban ördögivé nagyítja, és elítéli.

Erős árnyék-énje miatt nem tud szembesülni a rejtett alattomosságával, és még ha önkéntelenül is, de folyamatosan elferdíti, letagadja a saját igazi boldogságra és magas rendű moralitásra képes isteni lényét, helyette a karmikus egoizmusát táplálja. Ugyanakkor a személyes környezetét alkotó tárgyi valóságot szépíti, kiszínezi vagy ellenkezőleg, ködösíti, összekeveri a szezont a fazonnal, és a tárgyszerűséget, valamint az idő sorrendiséget figyelmen kívül hagyva, vagy megfordítja, akárcsak az ok – okozati összefüggések sorrendjét, mindent össze–vissza beszél és gondol (fantazmagóriákat alkot), vagyis bemocskolja a valóságot minden szinten, attól függően, hogy a karmikus ösztönei szerint épp szimpatizáns vagy ellenséges személyekről van-e benne szó. Ennek megfelelően fizikai szinten is ínyencségekkel, édességekkel, alkohollal, kávéval, igyekszik elfogadhatóvá tenni azokat az élethazugságokat, melyek józanul elfogadhatatlanok és lekenyerezni a környezetében élő embereket annak érdekében, hogy hunyjanak szemet és engedjék meg önnek a karmikus egoizmusa megőrzését. Hol nagyon erős, hogy a normálisnál gyengébb lehet a mások felett való uralkodási vágya, ezért öntudatlanul és önkéntelenül is, de a sugallatok és sejtelmek szintjén irritálódik minden olyan személy jelenlététől, akiről úgy képzeli, hogy könnyebben érvényesül és személyi akaratát, személyi szabadságát az ön által jónak tartottnál erősebben és esetleg önnel szemben is érvényesíti.

Ezért lehetséges az irracionális irritálódás a megfeszített figyelmet és önfegyelmet igénylő kemény harci kiképzéstől és az arab ideológiát valló terrorista politikusok által szervezett táborokban kiképzett fanatikus őrültekből álló terrorista ellenséggel, mely irritációt – ahogy a többi veleszületetten karmikus tulajdonságát is – tudatosítással és önmagának (senki másnak) írt beavatási naplójában való többszöri leleplezéssel, karmikus értelmezéssel semlegesíthet. Karmikus félelmeit, időszakosan előálló hitetlenségét és borúlátását erősítő mantrákkal oldhatja fel. Ezáltal pszichológusok, papok és misztikus guruk és más irányítók nélkül, tehát a tiszta lelkiismeretén keresztül, közvetlenül léphet kapcsolatba az éltető szubtilis (mágikus) energiákat termelő Szellemvilággal.

A teljes őszinteséggel járó beavatási naplóírás azért is nagyon fontos az ön számára, mert a Neptun és Jupiter bolygók együttállásának és a két bolygó Lilithel való szembenállásának hatására ön kifejezetten hajlamos az idealizmusra, vagyis az ideális és idealista önáltatásra, önmegevezetésre, a kábulatban való létezésre, a földi élvezetektől és, ha módja van rá, illetve ha partnere van erre, akkor a szerelmi kábulattól és függőségtől való megrészegedésre, az élvezkedős fantazmagóriákban való titkos kéjelgésre, és a zavaros, esetleg beteges (akár szexuális) fantáziálásban való elveszésre. Ezért javaslom, hogy módszeresen térképezze fel a naplójában önmagának azokat az élvezeti függőségeit, melyekről még nekem sem írt, és fokozatosan helyettesítse azokat fizikai-testedzési, erőnlét-emelési gyakorlatokkal, valamit harci gyakorlatokkal és szellemi vitákkal, eszmecserékkel. A harcvállalás során nem feltétlenül kell, hogy igaza legyen, mert ezek a konfliktusok legtöbbször az igazság tisztázását szolgálják, olyan igazságnak a felszínre kerüléséért, mely igazság a konfliktus kialakulása előtt rejtve volt. Sőt ellenfelei is adhatnak olyan lényeges visszajelzéseket és adhat személyiségük olyan információt önnek, mely öntudata megtisztítását szolgálja.

Említésre méltó, sőt kiemelkedő szembenállás még a sorsképletében a Sárkányfejjel együtt álló Szaturnusz és vele szemben a Sárkányfarkon álló Uránusz. Ez azt jelenti, hogy felelősségtudata és szabadságvágya minduntalan egymást kizáró erővé válnak a személyiségtudatán belül, mely feszültség újra és újra a külvilágban is megjelenik. Emiatt, időnként az az érzete és tévképzete adódik, hogy éppen azok miatt a személyek vagy csoportok, családtagok, munkatársak, által és azok miatt, van megfosztva a személyi szabadságától, akikkel szemben felelősségérzetet vállal.

Máskor meg számára teljesen semleges személyek okoznak az ön számára igen kellemetlen hátráltatást, mindössze úgymond ártatlan hanyagságból, feledékenységből, úri nagyvonalúságból.
E fényszögből következően lehetősége adódik nagyon magasrendű szellemi képességek kifejlesztésére, ha felül tud emelkedni a türelmetlenkedési és mentális agresszivitási késztetésein. Ellenkező esetben végzetes hibákat ejthet türelmetlensége és feladathalasztásai következtében és ettől erkölcsileg mélyre süllyedhet, egészen a kilátástalanság által okozott közömbösség és legmélyebb felelőtlenség megvalósításáig. Ön lehetne dacos, kihívó és kirívó magatartású, de úgy érzékelem, hogy inkább ott és akkor és olyan helyzetekben is visszahúzódó, amelyekben éppen, hogy előre kellene hatolnia, lépnie, az igazságért harcolnia. Elképzelni sem tudja, hogyan lehetne boldog úgy, hogy újra és újra konfliktusok adódhatnak, ezért a konfliktusokat legszívesebben örökre kiirtaná a világból. Holott Mahatma Gandi jól rávilágít a látszólagos paradoxon feloldására: „a béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktuskezelés képessége” és persze a bátorság és tettre-készség képessége. Gondoljon csak a katonai kiképzéstől való önkéntelen és mindenáron való távolmaradására, ami miatt az életét állandó belső erkölcsi bizonytalanság, határozat- és döntésképtelenség, mikor a bizonytalanságtól, mikor annak ellentététől: a szabadságvesztéstől való félelem, és az ennek megfelelő ellentétes élethelyzetek jellemzik.

Tudatosítania kell magában, hogy mindenkinek – főleg akik nem rendelkeznek kauzális horoszkóppal, még rosszabb, mert nem is tudnak róla, hogy egyáltalán van és milyen jellegű - – van karmája, mely befolyásolja, SŐT: kisajátítja, URALJA ÉS IRÁNYÍTJA a képzeletüket, gondolataikat és tetteiket. A karmát, az abból eredő irracionális ambíciókat, félelmeket, rögeszméket, vágyakat és sóvárgásokat nem lehet kiirtani, ahogy az ilyen negatív ambíciók miatt előálló konfliktusokat sem sőt: ezzel szemben általánosságban és tömegesen még csak harcolni, vagy „programozni” sem lehet (mint az agykontrollosok csoportos foglalkozásain), és nem lehet csoportosan kiszállni belőle (mint ahogy a jógások szeretnék ezt elérni és ámítják ezzel magukat). Nem lehet, mivel vannak olyan általánosan felvállalandó és beteljesítendő személyes - individuális emberi életfeladatok, mint például férfiaknál a családapai felelősségvállalás a családellátás és családvédelmezés, vagy az igazságért való harc, a belső ellentmondások feloldása, az autonóm személyiség kialakítása és felvállalása.

De az egyénileg örökölt egyedülálló karmát csak egyénileg lehet átalakítani és érvényesíteni, csak ezáltal lehet a tárgyi valóságnak megfelelő és az egyetemes törvényekkel összhangban álló igazságot, a maximális kiegyenlítődési képesség megszerzését a létkorrupcióhoz vezető karma-verklizés helyett megvalósítani.

Innentől kezdve tehát nagy-nagy éberséget és önfegyelmet kell önmagára erőltetnie emberi kapcsolataiban, annak az érdekében, hogy kiszabadulhasson az emberiség népeit, nemzeteit és vallásos csoportosulásait a tévelygések útján vezérlő csoportkarma (a csoportokat és tömegeket működtető közös negatív meghatározottságok) labirintusából és kísértő erkölcsi örvényeiből. Annak érdekében, hogy vészes veszteség, megnyomorodás, krónikus betegségek, harag, sértettség, téves és hibás alázatosság és hazudozás, sőt önbecsapás nélkül autonóm és felelősségteljes személlyé válhasson, aki mindig és mindenhol képes kívül-belül kacagni a karma-mocsárba ragadt emberek és önmaga boldogságűző ambícióin uralkodni képes. És ez által, egy magas rendű spirituális öntudattal rendelkező, bátor és nyíltszívű, optimista személlyé kell válnia, ahelyett, hogy elkeseredne és mágikus úton, tehát önkéntelenül és öntudatlanul, kudarcba fullasztaná saját pozitív megvalósításait. Azaz ahelyett hogy a pozitív tulajdonságait kifejlesztené és használná, vagyis az egészsége megőrzése és a boldogsága elérése helyett, meglepetésszerűen rendre hátráltatásba, kilátástalanul nehéz sorshelyzetbe, elzártságba, betegségbe illetve balesetbe keveredne, minden jó szándékán és jó-akaratán kívül és azok ellenére.

_________________
A Szellem bármely megnyilvánulása ugyancsak szellem. Az anyag is tehát.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség
phpBB SEO