ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - karma-asztrológus fóruma

Asztrológiai fórum: Kozma Szilárd és asztrológus-barátainak fóruma
Pontos idő: 2024.03.28. 11:28

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Fórum szabályok


Építő szándékú és segítő-jellegű, kreatív kritikát, kiegészítő értelmezéseket és őszintén kíváncsi kérdéseket is szívesen fogadók (szívesen megválaszolok), de rosszindulatból származó, romboló jellegű ítélkezést, nagyképűen fölényes, lekezelő, vagy akárcsak feleslegesen szellemeskedő "beköpéseket" sem. (Azokat szó nélkül kitörlöm)



Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 
Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2014.06.18. 12:04 
Offline
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 22:01
Hozzászólások: 4221
Tartózkodási hely: Csíkszereda
A Táltos Bolond (Regény)

Tizenharmadik fejezet.

Miért nem Dél-Amerika?

- És akkor meg mi van, Géza? Ne kérd azt tőlem, hogy tekintettel legyek a te éhségedre, a te szomjúságodra, a te szexuális gerjedelmeidre. Ezek a te magánügyeid, engem nem keverhetsz bele, magadnak kell megoldanod őket, amennyiben ezek még tényleg ekkora fontossággal bírnak a számodra.
– Tudtommal mindez nem fontosság, hanem szükség, sőt: létszükséglet kérdése.
– Az, ami számodra és általában a termelő-fogyasztó nevű társas játékokban résztvevő személyek számára létszükséglet kérdéseként jelenik meg, az számomra lehet mindössze fontossági sorrend kérdése, nem?
– Ádám, jól tudod, hogy a kerge, fogyasztó-polgári mentalitást pont olyan viccesnek találom, mint te és filozófiából verhetetlen vagyok, de most gyakorlati kérdésekről akarok beszélgetni veled.
– Nekem sincs kedvem valóságtól elrugaszkodott, önkényes elméletgyártáshoz és steril szócséplő műveletek végzéséhez. Én is gyakorlati dolgokról beszélek.

– Jól van, és akkor mi köze van a táplálkozás elhanyagolhatóságáról szóló elméle¬tednek ahhoz, hogy nem akarsz velem jönni Dél-Amerikába az öcsémhez?
– Például az, hogy ma van a harmadik napja annak, hogy nem eszek, se sokat, se keveset, de ettől még nem vagyok ideges, mint te, sőt: ennél még csak akkor voltam nyugodtabb, amikor hét napig nem ettem. Nem haragszom a román kormányra, még erre, a Ceauşescu második ideológiai vonalából előlépett, kripto- és neokommunista kormányra sem. És nyugodt lélekkel elmondhatom neked, hogy a magyarfaló, román köl¬tő-politikusok és szenátorok is, csak, mint korjelenség érdekelnek. „Azám-hazám”-at sem emlegetek filozofikusan, mint szegény József Attila, aki a szellemi és lelki érzé¬keny¬ségé¬nél sokkal büszkébb volt a dialektikus eszére, illetve a racionális logikájára, mi¬köz¬ben az édesanyja és Flóra mellett a munkásosztályba lett betegesen szerelmes. Vagyis olyasmibe, ami sehol nincs a valóságban. Remélem, világos előtted, hogy nem felelőtlenül gúnyolódom. Emlékszel talán, hogy József Attila verseit, penge¬éles logi¬ká¬ját, tisztának képzelt moralitását mennyire szerettem. Amiért ma metafizikai szem¬pont¬ból ítélem meg a lelki nyomorát, nem azt jelenti, hogy ez a szeretet bármit is veszített volna az intenzitásából bennem. Na, pontosan így vagyok veled is és a kettőnk Dél Amerikába való utazásával is. Ezelőtt tíz évvel még követtelek volna, ha egy ilyen biztonságos kijutási lehetőséget felmutatsz előttem. Most viszont… Valaho¬gyan meg kell értened: engem már nem izgatnak fel sem Dél- és Észak-Amerikák, sem az indiai guruk és a tibeti lámák, sem az egzotikus csendes óceáni paradicsom-szi¬ge¬tek, sem a pápák és a bíborosok, sem a román, a magyar, a szerb, vagy az amerikai hadseregek, milliárdosok és komolyságukban nevetséges politikusok. Tőlem jól meg¬lehetnek mind, a misztikus vagy a puritán-racionalista vallásaikkal, a tudományos gazdasági érdekeikkel, a hipokrita nacionalizmusukkal, a népféltői hevületeikkel, a kulturált atombombáikkal, egzotikumaikkal, diplomáciai küldetéseikkel, elméleteik¬kel, miszti¬ká¬jukkal, orra- és hasra-borulásaikkal, díszszemléikkel, díszlövéseikkel, szónok¬lataik¬kal, dogmáik¬kal, misszióikkal, hitetlenségeikkel, díszebédjeikkel, szoboravatási ünnepélyeik¬kel, rangjelzéseikkel, címeikkel, névcéduláikkal és kitüntetéseikkel. Ezért talán megérted, hogy miért nem írok cikkeket az áremelkedések ellen, vagy a politi¬kai és az egyházi panamázások ellen, és nem fordulok neheztelő panaszokkal sem a Pápához, sem a Szerelemhez, sem az Istenhez. – Látom, hogy Géza türelmetlenül feszeng. Várakozóan ránézek. – Nos? Gondolod, hogy hiányzanak az összefüggések?
– Összefüggések azok mindenütt és minden dolgok között vannak, de szeretném, sőt hálás lennék, ha részletesebben kifejtenéd, hogy mindezekkel együtt, vagy ezek elle¬nére, miért nem akarsz velem Dél-Amerikába jönni az öcsémhez, aki téged pon¬tosan úgy szeret, mint én és ráadásul a Déli Magyar nábobja hajlandó a festői törekvésedet finanszírozni két éven át, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül?
– Azért, mert én az életfeladatomat egyelőre belül, önmagamban találtam meg és azt is tudom, hogy ezt a megismerési és megértési feladatot más környezetben nem tudom úgy véghezvinni, mint itt, ezen a tájon, ezek között az emberek között, ezek¬ben a gondokban, amelyben születtem, még akkor is, ha egyelőre nem festek, vagyis nem festhetek. Te is csak azért akarsz elmenni, mert még nem értettél meg valamit, vagyis mert félsz megérteni valamit egészen. Csodálkozom rajtad Géza, amiért pon¬tosan te, aki nekem ezekről a dolgokról először beszélt okosan és értelmesen, nem voltál magadhoz elég következetes, nem jutottál el a dolgok lényegéhez és még mindig kapkodsz, nyüzsögsz, káromkodsz, fölöslegesen zabálsz és részegeskedsz, mert még mindig kívül, a dolgokban és a saját személyeden, vagyis a saját tudatodon kívül keresed a számodra fontos kérdések megoldását, pedig nagyon jól tudod, hogy azt csak és csakis belül lehet elkövetni. Ha csak egy kicsit is jobban oda figyelsz, nálam sok¬kal korábban is megértetted volna a lényeget. Az ugyanis, hogy nem érezted job¬ban magad sem Magyarországon, sem Németországban, nem arra a következtetésre kellett volna vezessen, hogy most aztán Dél-Amerikába kellene menned. Az a Terem¬tő Öröklény, aki ott benned van a Krisztus formájában, ahogy te olyan szépen megtaní¬tottad nekem, annak idején Nagytárnán, nem fog tudni benned és általad jobban a felszínre törni a zavaros életviteled miatt. Ezen nem tudsz segíteni sem azáltal, hogy velem vitatkozol, sem azáltal, hogy elmész Dél-Amerikába az öcsédhez.
– Elismerem, hogy megfogtál. Kissé felületesen kezeltem ezeket a kérdéseket, amióta Nyugatra szöktem.
– De amikor visszatértél és néhány hónap múlva a magaddal hozott pénz és a sok szajré elfogyott, az oktalan költekezéseid és hazárd gazdasági manőverezéseid követ¬keztében, szóval, amikor megint nullára kerültél erkölcsileg is, nemcsak anyagilag, akkor végre magadba nézhettél volna.
– Igen, de ahhoz előbb önmagammal kellett volna szembenéznem és erre nem volt érkezésem, mert mindig valami új pénzszerzési lehetőség után kellett néznem, különben éhen döglöttem volna. De különben is vissza kellett szereznem a család földjeit, amelyekről anyám annak idején felelőtlenül lemondott, holmi szocialista előnyök érdekében, „hogy tudjon etetni és nevelni bennünket”.
– Hagyd most az anyádat, Géza és hagyd a földeket. Mára már majdnem mind visszaszerezted, és mégis egy brazíliai repülőjegyért eladnád az egészet. Nem erről van szó most itt, ebben a percben.
– Hát miről van szó? Szerintem csakis arról, hogy nem volt időm foglalkozni ezek¬kel a teológiai kérdésekkel, mert szinte éhen haltam, és mert vissza kellett szereznem a családi földeket, amelyek engem és az öcsémet, nem pedig a régi és az új párttitkár és a néptanácstitkár elvtársakat illetnek meg.
– Géza, így soha nem jutunk eredményhez. Hagyd a francba most az illetékeidet, amit most repülőjegyre akarsz váltani. Ha tudni akarod, a lényeg azon van, hogy béke¬¬időben még senki nem halt éhen, legalábbis itt Európában, csak akkor, ha na¬gyon akarta. Így te sem haltál volna éhen. És tovább megyek: képzeld el, hogy ha nem ennél, most sem halnál éhen!
– Nem is akarok. Mi köze a te koplalási mazochizmusodnak ahhoz, hogy én nem értem rá mélyebben foglalkozni teológiai kérdésekkel az utóbbi időben és ahhoz, hogy sem Németországban, sem Magyarországon nem éreztem jól magam? Mert ha jól értem, valahová ide akarsz kilyukadni, nem?
– De igen. Hidd el, hogy sok köze van, Géza. Az étkezés kérdése, illetve a folya¬ma¬tos és állandó táplálkozás szükségességéről alkotott tévképzeteink sokat tükröznek, meghatároznak és képviselnek az életünkben és a kultúránkban. Mert a mi táplál¬ko¬zá¬sunk természetellenes, elfajult, degenerálódott és degeneráló szokásrend. Gyomor¬vallás. Az egész nem egyéb, mint öncélú íz-élmények, azaz élvezetek értel¬met¬len haj¬szo¬lása. A szervezetünk beterhelése és elhalmozása olyasmivel, amire a mi szerve¬ze¬tünk¬nek tulajdonképpen semmi szüksége nincsen. Kitágítjuk gyomrunkat és be¬lein¬ket a mértéktelen, fölösleges zabálással és azután idegesek, türelmetlenek és ingerültek leszünk éhségérzetünk következtében, miközben az éhségingernek semmi köze nincs a szervezet energia-szükségleteinkhez. De ez minket már nem érdekel. „Mindenhova betörünk és ha kell, embert is ölünk”, ahogy az öngyilkosságnál kikötő szegény József Attila írta. És az egész nagy természet-kizsákmányoló élelmiszeripar azért van, hogy fölöslegesen megtömhessük a beleinket, azaz ama nagy hazugságért, hogy ne hal¬junk éhen. Eme nagyzabáló idiotizmusunkat ráfogjuk a gyermekeinkre. Készek vagyunk a végsőkig kiszipolyozni, és tudományosan letaposni a természetet csak azért, „hogy ők ne éhezzenek, nekik mindent megadjunk, ami kell”, miközben nagyon jól látjuk, hogy amíg kicsik, jóval kevesebb ennivaló kell nekik, mint amennyit beléjük tömünk erő¬szak¬kal, vagy pedagógiai cselfogásokkal. És arról is megfeledke¬zünk, hogy zsönge gyermekkorunkban, kevés kivétellel egyikünk sem akarta meg¬enni a húst, de végül mindig az okos szüleink győzedelmeskedtek és rászoktattak... És mit gondolsz, hon¬nan ered ez az őrület?
– Az imént elmondtad nem? Onnan, hogy nem ismerjük eléggé biológiai energia- szükségleteinket.
– Áh, dehogy Géza, te is félreértesz mindent és a kézenfekvőnek látszó, de hamis materialista magyarázataidat rávágod mindenre, mielőtt az ember kifejtené, hogy tulajdonképpen mit is akar, akárcsak a csepűrágó eropér polgárok. Az igazi ma¬gyarázat nálad is ugyanaz a közhely, ami a mindenkié, hiába is tiltakoznál ellene: te is éppúgy, mint az általad lenézett csepűrágó emberiség, önmagadon kívül, vagyis a fizikai világban keresed a lényeges információt, az Istent. Azt hiszed, hogy Brazíliában meg fogod találni, mert ott nem lesznek zabálási, azaz anyagi gondjaid, mert ott nincs ilyen infláció mint itt, ahol az élelmiszer-árak napról napra szédületesen emelkednek. Géza, ne keressd a lényeget magadon kívül, mert azt, ha nem találtad meg ön¬magad¬ban, Brazíliában még kevesebb rá az esélyed.
– Nem keresek én már semmit, csak meguntam itt ezt az optyinka szagú, román korrupciót, mert már nem találok semmi fantáziát benne. Miután megjártam nyuga¬tot, már egyáltalán nem találom érdekesnek azt, hogy itt mindenki hazudik, min¬denki vala¬kit lekenyerez, megveszteget és azért, hogy ezt elfödjék, mindenki kiabál, fel van háborodva, neheztel, panaszkodik, de közben mindenki nagyon is meg van elégedve mindennel. Régebb nagyon szórakoztatott a nemzeti vallásként működő korrupció és személyesen is gyakorolva ezt a szokásrendet, rendkívülien élveztem, ahogy a piaci ordítozással, sűrű keresztvetéssel és ökölrázással aláfestett kancsuka lo¬pás eredmé¬nyé¬vel: a szegénységgel, éppúgy megvannak elégedve, mint az őszinte és nyílt hazugsá¬gaik¬kal, ezzel az ízesen sajátos, utánozhatatlan és megmásíthatatlan nem¬zeti erkölcs által biztosított eredeti nagy-román lehetőséggel. Emlékezz vissza, hogy miközben a bere¬zelt tanáraink csak desperált helyzetükből eredően hirdették, hogy Románia a határ¬talan lehetőségek országa, én ezt komolyan vettem és élve a vallásos korrupció és a hülyeség által biztosított lehetőségekkel, a legszabadabb életet folytattam, miközben mások egyik napról a másikra, teljes reménytelenségben ten¬get¬ték napjaikat. Ebben a nemzetben és ebben az országban, most is, akárcsak tíz évvel ezelőtt, a határtalan magyar¬gyűlöleten kívül, csak a korrupció hiteles. A magya¬ro¬kat is csak azért gyűlölik, mert nagyon is tisztában vannak vele, hogy minden történelmi és nagypolitikai mese elle¬né¬re, Erdélyt nem népgyűlések és nem korrekt diplomáciai tár¬gyalások útján kaparin¬tot¬ták meg, hanem a Párizsba és a Trianonba delegált szövet¬ségi államok diplomatáinak a több vonatszerelvénnyel szállított murfatlari pezsgővel való leitatása árán, valamint a nemzeti vagyonnak számító, a Duna-Deltából éveken át gyűjtött feketeikra kész¬le¬tek feltálalása árán. Hogy a szintén több vonatszerelvé¬nyen Párizsba szállított buka¬resti úri dámák és az arisztokrácia bájos női tagjainak diplomáciai tevé¬kenység gya¬nánt űzött, több hetes, hallatlan intenzitású baszási szolgálata mennyire volt mérvadó az akkoriban világmárkának számító dobrudzsai pezsgő és az akkori¬ban szintén ritka¬ság számba menő Duna Deltai több tonna feketeikra mellett, e diplomá¬ciai aktus tényét jól ismerő román nemzeti harcosokat kivéve, ma már senkit sem izgat. A magyar politi¬ku¬sokat és történészeket a legkevésbé. Bevallom neked őszintén, hogy engem sem izgat, sőt: mindezt igen magas szellemi színvonalra, eredeti gondolkodásra és kü¬lönös bátor¬ság¬ra valló tettnek találom, akárcsak az Eifel-toronynak az ócskavas gyanánt történő eladását a mi nagyszerű Trebics szélhámosunk által. De gondold el, micsoda különb¬ség: egy acéltorony és egy kisebb országnak beillő földterület, a rajta élő né¬pek¬kel együtt néhány hektoliter szőlőlé, néhány tonna fekete ikra és néhány tucat¬nyi, ön¬ma¬gát a nemzet érdeke oltárán feláldozó arisztokrata hölgy és úri kurva ágyhoz szállí¬tá¬sa árán! El kell ismerni, hogy a pihentagyú román politika sokkal találéko¬nyabb és fan¬táziadúsabb, mint a száraz magyar. De sajnos én, ezt a minket is a hülye szegény¬sé¬gükbe rántó és tartó leleményes szembekötősdit, aminek a nyugat még mindig bedől, de már nem annyira, mint ötven és hetven évvel korábban, már na¬gyon unom. A román politikusok is jól tudják, hogy a történelemben még egy Tria¬nont már nem lehet produkálni. Ezért itt már látszat minden, annak ellenére, hogy itt még most is társadalmi és erkölcsi szinten igazodik be nap mind nap Einstein relativitás-elmélete. A román tiltakozás és az elégedetlenség a legnevetségesebb hő¬börgés, amit maguk az elégedetlenkedők sem vesznek soha komolyan. Az egész olyan, mint a dilis gyerekek szórakozása. Lehet folklorisztikus érdekesség, balkáni la¬tin egzotikum az unatkozó nyugati polgárok számára, de számomra már érdektelenül ódon: pókhálós és poros. Amennyire szórakoztatott fiatal koromban, ma már annyira unom. Ceauşescu alatt jól kivettem a részemet e nemzeti banzájból. Azáltal, hogy a demokrácia még na¬gyobb lehetőséget biztosít a nemzeti vallás kibontakozásához és a bizánci igény¬telen¬séghez, a játék számomra túl egyhangúvá vált és ezáltal unalmassá. Ide már semmi fantázia nem szükséges, sem különösebb értelem, hanem vallásos hipo¬kritiz¬mus és a balkáni romlottság idilli romantikájához való úri kedély, ami belőlem elfogyott.
– Na, és Magyarországon miért nem szeretted?
– Ott minden épp fordítva van. Ott még nincs egyelőre ilyen nyílt és ekkora hazu¬do¬zás, vagy ha van, az legalább nem ennyire szemtelen. A korrupció és a léhaság még nem ország-vezetési elv és ettől, látszatra legalábbis, nagyjából mindenki meg is van elé¬gedve. De csak látszatra, mert Európában nagyítóval keresve sem találsz a magyar¬nál elégedetlenebb népet. Pártoskodva panamáznak, csüggednek, neheztel¬nek és gyűlölködnek. A politikai elv, a hovatartozás és meggyőződés fontosabb, mint a vallás, a szerelem és a szexuális kapcsolat. Ettől aztán felborul minden, ami normá¬lis emberi életrend. Nem elég idegölő számukra az állandó rohanás, a vagyonhajsza. A tetejében ott van ez a nagy pártos gyűlölködés, az egymásra mutogatás. Csak azt nem tudom, azért elégedetlenkednek-e, hogy pártoskodhassanak, vagy azért pártoskod¬nak, hogy elégedetlenkedhessenek? Nem, köszönöm szépen, ez mindössze egy másféle őrültség, de ugyanúgy infantilis színvonal az én igényeimnek.
– Nem gondolod, hogy te is ugyanazt az ontológiai félreértést követed el? Miből gondolod, hogy Brazíliában nem ugyanerről van szó, csak más külsőségekkel? Nem gondolod, hogy mindez összefüggésben van az én, a te és a mindannyiunk stupid zabálási késztetéseivel? Gondolod, hogy nincs összefüggésben az ember rendelteté¬sének a félreértésével, a mindannyiunk abszolút megtévesztettségével? Gondolod, hogy csak zabálni, inni, kefélni, sportolni, kártyázni, és más élvezeteket haj¬hászni szü¬lettünk a világra? Gondolod, hogy csak javakat termelni, azokat egy¬mástól eliri¬gyel¬ni, elrabolni, és egymással szemben megvédeni, részegeskedni, színházat és szívek-harcát játszani, mindenkit, még ha lehet a Jóistent is magunk felől félrevezetni, ál¬szentes¬kedni, önérzeteskedni, ünnepélyeskedni, egymásra lövöldözni, erőszakos¬kodni, panaszkodni, nyereségért termelni és a természetet-, majd később a világűrt szennyezni jött a Teremtésben létre Ádám Kadmon, Isten első ideája?
– Lehet, hogy igazad van, de ez még nem elég ok arra, hogy mi ketten itt ma¬rad¬junk éhségkúrákat folytatni Romániában. Magyar kisebbségiként seggre-pacsizni ebben a balkáni nacionalista kurválkodásban!
– Egyes misztikusok nagyon sok fantáziát látnak Romániában. Például Bukarestet egyes jógamesterek és keleti misztikusok az Új Jeruzsálemként emlegetik.
– Megcsókolhatják a seggemet az egzotikus hőbörödöttek. Ezek vagy a román ortodox egyház megbízottjai, vagy misztikusnak álcázott vallásos rajongók, vagy jó¬indulatúan korrupt szamarak, akik még nem értették meg, hogy a metafizikának a geográfiához, de még inkább a hazafisághoz semmi köze nincsen. Ezek nem tudják, hogy Assziszi Szent Ferenc kivételével, az összes szent a történelem őrületében szen¬vedett, az ők híres Sunt Dar Sing-jével egyetemben, aki a tibetieket katolikus vallásra akarta téríteni, és aki egyik extatikus fantazmagóriája következtében a román despe¬rál¬tak számára ezt az őrültséget meghirdette. Persze, ezek a romantikus meta-miszti¬ku¬sok nem tartják magukat nacionalistáknak és lehet, hogy nem is azok, de semmiképp nem akarják tudomásul venni, hogy a nemzeti bűvös körön kívülről nézve, mennyire nevetséges, amikor a metafizikával kapcsolatban ilyen, az obskúrus nemzeti pszichó¬zis segge alá lovat adó fantazmagóriákat hirdetnek és terjesztenek. Káprázat, kábulat és illúzió ez is, mint minden, amit történelemhez és helyekhez, azaz térhez és időhöz kötöznek. Nem mondhatok neked sem mást, mint azt, hogy mindazok, akik ilyesmit hisznek és népszerűsítenek, azok szellemileg impotensek.
Olyan információk is érkeztek hozzám, hogy Magyarországon is pogánykori vallá¬so¬kat élesztgetnek egyesek, sőt, hogy Táltos egyházat, meg más magyar-gulyás egyházat alapítanak különböző mágikus gyógyítói képességgel rendelkező személyek. Sőt: még azt is olvastam valahol, hogy állítólag Jézus már reinkarnálódott is egy Eszter¬gom¬¬ban született kislány személyében. Hát ezek a magyar misztikus nacionalisták, illetve nacionalista misztikusok is elmehetnek tőlem a fenébe. Látod, milyen kor¬lá¬toltak ezek Ádám? Még hogy Jézus reinkarnálódott! Látod, mi történik, ha szó szerint veszik a teo¬lógiai metaforákat? Nem Jézus reinkarnálódik, hanem a Krisztusi állapot és ké¬pes¬ség megszerzésének a lehetősége nyílik meg egyre több személy számára a földön, ami¬kor majd annak eljön az ideje... Jó, jó, tudom, hogy te is tudod. De hall¬gass most végig. Ez az idő nagyon messze van még Ádám, lásd be. Ez az idő nem jöhet el addig, amíg ezt a metaforát a misztikus gondolkozók sem képesek felfogni helyesen. Vagy várj csak... Lehet, hogy megértik a huncutok, de most is, mint kétezer éve folyton, elárulják azt és visszaélnek vele. Nagy a gyanúm, hogy ezek a miszti¬kusok nem is buták, Ádám. Hanem nagyon is rafináltak. Ők nagyon jól tudják, hogy miről van szó, de a bevétel érdekében újabb vallásalapítással szórakoztatják a népet. A gazembe¬rek..., hát ide süllyedtünk..., ahelyett, hogy jó Trebicsekként Ejfel tornyokat adnánk el ócskavas¬ként és ahelyett, hogy tokai aszúval és egri bikavérrel visszacsalják Erdélyt és Felvidéket ezek¬nek az egyre gyengébb magyar szélhámosoknak már csak annyira futja a fantáziája, hogy saját népüket kezdték fejni hősies sámáni, bocsánat, gyógyítói táltos mesékkel.
– Ne ítélj, Géza, hogy ne ítéltess... Jó, tudom, hogy ez közhely. De vizsgáljuk meg ezeknek a dolgoknak a metafizikai alapját: A „Ne ítélj, hogy ne ítéltess” figyelmez¬te¬tés¬nek racionális magyarázata van. Mert amennyiben te mások fölött ítélkezel, ahelyett, hogy helyzetértelmezést gyakorolj, elzárod magad a megismerés lehetőségétől, elzá¬rod magad a lényegi megértés elől. Látod, te sem érted igazán, hogy a románok miért kellett megkapják Erdélyt, holott, bármit is állítanának a román állami, vagy magán történelemgyártó cégek, a színtiszta pucér tárgyi igazság az, hogy politikailag Erdély soha nem tartozott Trianon előtt Romániához. De most fogózz meg! A teremtés és a lét eredeti és ideológia-mentes logikája szerint egyáltalán nem fontos az, hogy politi¬kailag egy bizonyos földrajzi terület mikor és hova tartozott. Ez a történelmi-politikai szempont mindössze szűklátókörű emberi szempont, ami végső soron alacsony szen¬ti¬mentális motívumokra és öncélú gazdasági érdekekre, vagyis életnyerési koncep¬ciókra vezethető vissza. Ezért teljesen mindegy, hogy népgyűlési határozatok, katonai helyzetteremtés, vagy pezsgővel öntözött és arisztokrata örömlányokkal dúsított diplo¬máciai ügyeskedés eredménye az, hogy egy ún. geopolitikai terület, jelen eset¬ben Erdély, milyen nemzet használatába kerül néhány száz évre. Mert az, hogy a nagy¬hatal¬mak diplomatái, akik ugyancsak az egyetemes törvényeknek engedelmes¬kednek, ha tudnak erről, ha nem, úgy ítélkezzenek, ahogy ítélkeztek Erdély esetében valamely nagyobb, történelmi igazság feletti igazság-erő, nevezhetjük isteni igazság¬nak, vagy Szent Szellemnek, teljesen mindegy a megnevezés, de a lényeg az, hogy mindaz, ami Párizsban és Trianonban történt az első Világháború után, egy ilyen történelmi igaz¬ság felett álló lét-rendeltetési igazság következménye.
– És szerinted mi ez a történelem feletti igazság?
– Az igazság az, amit szintén hajlamosak vagyunk mi magyarok egyenértékűnek tekinteni és épp oly megvetően emlegetni, mint a szövetséges diplomatáknak az úri örömlányokkal, kaviárral és murfatlari pezsgővel való kiszolgálását. Holott ez a tény, hogy a kettő között egyenlőségjelt teszünk, már ránk nézve gyalázat, mivel a leg¬na¬gyobb életszentséget, ami ellen a felvilágosult magyar polgárság a kevésbé felvilágo¬sult román nép előtt két évszázaddal korábban kezdett el „védekezni”: a gyermek¬áldás szentségét keverjük össze és tesszük egyenlővé a politikai lekenyere¬zés¬sel, vagyis a létrontással. Márpedig, amennyiben a Trianoni döntésnek az Erdélyre és Magyar¬országra vonatkozó része mindössze egy múlandó politikai konjunktúra szentesítése, illetve egy diplomáciai szélhámosság eredménye lett volna, nem lehetett volna hosszú távon fenntartani. Mivel azonban egy olyan isteni igazságnak a következ¬mé¬nye volt, amit elsősorban mi sértettük meg, és amit tovább sértünk, most immár az azóta szintén felvilágosult románokkal együtt, de mi még mindig nagyobb mérték¬ben, a Trianoni döntést végső soron igazságos döntésnek kell neveznem. Igenis tudomásul kell vennünk, és vezekelnünk kell és bocsánatért kell esedeznünk a felvilágosult és a románoknál akkor sokkal gazdagabb egykéző, vagy maximum két gyermeket a vi¬lág¬ra engedő magyar őseink által a gyermekáldás életszentsége ellen elkövetett vét¬kek miatt, ahelyett, hogy lenéznénk a Kárpátokon át Erdélybe vándo¬rolt román juhászo¬kat, jobbágyokat és szabad parasztokat, amiért „ránk szaporod¬tak”. És ez még csak az érem egyik oldala. Mert, amíg az általad hirtelen felvetett kérdésekben ugyancsak ehhez hasonló felszínességgel ítélkezel, te sem teszel egyebet, mint az önmagukat hitelesnek feltüntető személyek. És azáltal, hogy elítéled őket, abban a hülyegyerek-játékban, amit ma az emberiség játszik, te is részt veszel.
– Én? Á, dehogy veszek részt én ilyesmiben! Ezt ne próbáld elhitetni velem.
– De igenis részt veszel, Géza! Csak rá kell néznem a hatalmas pocakodra, a türel¬metlen, fölényeskedő gesztusaidra. Ha nem vennél részt, akkor folytonosan figyelnél rám beszélgetés közben, mint ahogy én folyton figyellek téged, ahogy te folyton fel¬pattansz a székről és az ablakon kinézel. Te nem reám, hanem a szavaim fogalmi jelentésére figyelsz. Te még midig dialektikus vitát akarsz folytatni velem, miközben te is tudod nagyon jól, hogy ennek nincs már semmilyen értelme. Annál inkább nincs, hogy barátjával vitázik az ember. Te még mindig betegesen cáfolsz, elhárítasz, érvelsz, védekezel, kitérsz, stratégiázol, miközben állandóan csak engem kérsz fel állí¬tá¬saimnak a magyarázatára. Mindez azt árulja el nekem, hogy te nagyon is részt veszel abban a stupid játékban, amit te magad rég óta lenézel. És ez még akkor is így van, amikor szidod és becsmérled a politikusokat, a bankárokkal kiegyező materia¬lista keresztényeket, vagyis a nyugati filozófusokat, az ideológusokat, az antropo¬lógu¬so¬kat, a szociológusokat, a pszichológusokat...
– És az urológusokat és a cetológusokat...
– Pontosan, szóval akkor is részt veszel ebben az általános körhintában, amikor ezeket a misztikus mókuskerékideológia-gyártókat lenézed, amiért a haszontalan hülyeségeikkel félrevezetik saját magukat és utána „az egész emberiséget”.
– Gratulálok. Szó se róla, jól megjegyezted a Nagytárnai leckéimet.
– Ezek már nem a te leckéid, Géza, én azokból nem sokat értettem meg, vagyis mindaz, amit én azokból akkor megértettem, még arra sem volt elég, hogy legalább önmagamat megértsem. És annál inkább nem értettem meg azokból semmit, mert azoknak a Nagytárnai „leckéidnek” a te életedben sem volt semmiféle pozitív követ¬kezménye és a te akkori és a későbbi életviteled egyáltalán nem szolgáltatott szá¬mom¬ra semmiféle olyan példaadó értéket, amiből az elméleteid az én személyiségem szűrő¬jén is átmentek volna, illetve amelyek a pozitív következmények tükrében általam is használhatóak és követhetőek lehettek volna. Egyszóval én akkor még egyáltalán nem értettelek téged.
– És most értesz? Bizony jó lenne, ha valaki engem is megértene végre! Pszicho¬lógus feleséget, vagy pszichológus barátot keresek, aki a szerencsétlen Géza bácsit megérti végre!
– Hülyéskedj csak, mert nagyra mész vele! A gátlás-felszabadító pszichológiát, illetve a teremtői kauzalitást nélkülöző, az egyetemes felelősség és értéktudat nélkül a lelkekben vájkálgató, „matat a kakiban” pszichoanalízist én is pontosan olyan nevet¬ségesnek találom, mint te. Amikor az asztrológia metafizikai alapjait: a személyemre vonatkozó, a személyemet és a személyi tulajdonságaimat, a sorsomat, a teremtés ős-okához visszakötni képes igazságait felfedeztem, nem értettem egyszerűen, hogy épeszű emberek hogyan képzelték el, hogy ilyen közgazdaságtan szerű, felszínes tapasz¬talatokra, illetve materialista koncepciókra épített elméleti rendszerrel, aminek az egyetlen létjogosultsága az, hogy néha működik, a „lélek rejtélyeit megfejthetik”? De hiszen az atombomba és a kábítószer is működik, nem? Hát akkor egyáltalán miért van rá szükség? Tudom, tudom, ez épp olyan, mintha azt kérdezném, hogy az alko¬holra, a színházra, a templomra, az erődökre, a pártokra, a kaszárnyákra, az államra vagyis a faragott képekre miért volt szükség?... Szóval, téged is annyiban értlek Géza, mint amennyiben magamat értem, amióta megtanultam befelé figyelni az asztrológia segítségével. Persze, amennyiben a horoszkópod a kezemben lenne, ahonnan kiol¬vas¬hatnám az élettervedet, többet megértenék belőled. Ezt viszont te is megkísérelheted, hiszen ha jól emlékszem, azt mesélted nekem a Nagytárnai beszélgetéseink alkalmá¬val, hogy a teológián te is ilyen jellegű dolgokat fedeztél fel, amikor az előjáróid elkezdtek rejteni bizonyos könyveket előled, és elutasították azt, hogy az ilyen jellegű kérdéseidre feleljenek. Nem emlékszel?
– Emlékszem, de hát azok csak fiatalkori naiv fantáziálások voltak. Azt hittem, hogy valamit megérthetek, azokból a könyvekből, amit végsősoron nem a könyvek¬ből, hanem másokkal, a nálam értelmesebb és tájékozottabb személyekkel beszélget¬ve kel¬lett volna megértenem. A baj viszont az volt, hogy annyira türelmetlenül kér¬dez¬tem, hogy tanáraim elzárkóztak előlem, mert megrettentek attól, amit kérdeztem, mivel ők sem voltak tisztában a metafizikai problémákkal. Hiszen az Einstein relati¬vi¬tás elmé¬le¬te és a kvantumfizika felfedezései után, valamint a több évszázados európai parla¬men¬táris demokráciák tapasztalatai után a tudományos-materialista filozófiára alapozott kommunista diktatúrák több évtizedes ideológiai nyomása és hétköznapi valósága minden istenképzetet, és ezáltal a metafizikai igazság képzeteket is elhomá¬lyo¬sította.
– A metafizika nem egy vallásos dogmarendszer, Géza és, nem is a filozófiának egy elvont része, hanem az egyetemes törvények tudománya, amit csak személyes rész¬vé¬tel¬lel, személyes átéléssel, csak személyes élményeid értelmezésével, azok igazi okának felkutatásával, vagyis azoknak az igazi, kauzális értelmének a felfedezésével, sajátít¬hatsz el, és amelyben a tárgyi tudás, a külső információ, csak úgy lehet segítsé¬ged¬re, ha belső felfedezéseiddel összeveted. Te rájöttél magadtól valami igazán lényeges do¬log¬ra, ami kevés embernek adatott meg azokban, a középkorinál is sötétebb Ceauşescu-években. Ehhez rendszerint misztikus tanítómester, vagy legalább egy metafizikai iskola tanításainak a rendszeres követése szükséges, mármint hogy egy tanítványt, olyan fiatalon, mint te voltál akkor, a közéletben intézményesített és az iskolákban is hivatalosított, a gyermekkorunktól belénk vésett összes materia¬lista tévképzettől megszabadítsa. Te nagyon közel álltál akkor a szellemi felébredés¬hez és a megvilágo¬so¬dáshoz, de miután elhagytad a teológiát, a könnyű világi sikereiddel megerősített híres Géza féle kényelemed megfosztott attól, hogy az igazi utadat végigjárd.
– Basszam, hogy mennyire igazad van! Húj, a Jóistenit neki! – Géza megint felugrott a székről, amelyen előbbi mondataim után megtelepedett. – Ez pontosan úgy van, ahogy mondod. – Hadonászás közben a padlót nézve, a szobában fel-alá kezd járkálni. – Akkoriban mintha tényleg jó nyomon jártam volna, de aztán letértem róla, mert hagytam, hogy ezek a könnyű, szar kis kurvás sikereim félrevezessenek! Mert senki sem volt a közelemben, akivel ezeket a dolgokat érdemben megbeszéljem. Pedig akkoriban én ezeket a dolgokat még igen komolyan vettem.
– Ülj már le, és próbálj megnyugodni! – Rám néz, mint aki azért bizonytalankodik, mert nem tudja, hogy gúnyolódnak-e vele. – Ne félj, nem gúnyolódok. Azt hiszem, tudom, hogy mit érzel. Sajnálom, hogy akkoriban nem lehettem szellemi partnered, mert el voltam foglalva Dórával és a festői érvényesülésemmel. Na és éretlen is voltam még ezekhez a kérdésekhez. Éretlen és műveletlen, ahogy te mondtad.
– Dehogy voltál te éretlen! Én voltam felületes, mert azt hittem, hogy a műveltségi színvonalad alacsony ahhoz, hogy az ilyen jellegű dolgokat megérthesd. Mintha a műveltségnek valami köze is lehetne a lélek megtisztulási vágyához és a szellemnek a megvilágosodási igényeihez!
– Látod, emiatt a belénk vésett materialista életszemlélet miatt, már az elemi osz¬tályokban belénk nevelt, majd a környezettől, a szülőktől, a tanároktól önkén¬telenül átvett intellektuális tévképzetek hatása miatt, a hülyegyerekségből nem tudtad még magadat sem kimenteni, és így nem tudtál megmenteni a sorsomtól engem sem. Ma¬radt számodra a további fölényeskedés, a cél nélküli, üres kalandozás, és számom¬ra az értelmetlen, kicsinyesen heroikus sorsküzdelem. Lényeg, hogy a termelői-fogyasztói szocialista-kapitalista-jankópista moslékba beleragadtunk mind a ketten, még akkor is, ha te azzal a tévképzettel éltél, hogy kívülálló vagy. Most láthatod, hogy nem.
– Tévedsz, Ádám. Nem akarlak mindenáron cáfolni, de tévedsz. Azt, hogy te mit csinálsz, talán nem tudom most megítélni, mert nem egészen értem, de azzal az állításoddal, hogy az emberiség hivatalos játékában én ténylegesen részt vennék, nem érthetek egyet. Jól tudod, hogy mennyire utálom, ezért én mindig is kijátszom az emberiség troglotidizmusát fenntartó szabályokat és intézményeket. Nekem ezekre a csoportszellem-helyettesítő etikára és felépítményekre semmi szükségem nincsen. Sőt: ezeket én az ellenségeimnek látom, mert mindegyre bele szeretnének szólni, és a diktatúra alatt bele is szóltak az életembe. Meggátoltak a szabad akaratom érvénye¬síté¬sében! Ezért én most úton-útfélen mindenkit arra tanítok, hogy ne használják az intézményeket, mert az értelmes embernek voltaképpen nincsen is rájuk szüksége. Ahol csak eljárok, és ahol csak érem, dekonspirálom az emberi magatehetetlenség és félrevezetettség eme képződményeit, mert csak így, haszontalanná és tehetetlenné dekonspirálva, lehet tönkretenni a személytelenség és felelőtlenség e szervezett rendszereit, amelyek segítségével egymást nyomorítják ma az emberek. De nem csak másokat tanítok erre, hanem ezt, a dekonspirációt szolgálom egész életvitelemmel.
– Az intézmények kikerülése és kijátszása, vagy lerombolása még nem azt jelenti, hogy a hatásuktól és a fenntartásuk terhétől meg is szabadultál, Géza. Attól te még igenis részt vállalsz az egész rendszer hoci-nesze játékában, hiszen te sem teszel töb¬bet, mint bepalizod az intézményeknek behódoló személyeket. Az igazi dekonspirációt saját magadon kellene elkezdened, azáltal, hogy nem fogyasztasz a valódi szükségle¬teidnél semmivel sem többet. Azáltal, hogy nem nézed le a többi szerencsétlent, hanem megértéssel viszonyulsz a csoportos közömbösség által áldozattá tett csonka-tudatú emberekhez.
– Rendben van, mindent megértek, és nem nézek le senki kiszolgáltatott idiótát sem. De az intézmény láncolatokból és hálózatokból álló világ-apparátust le kell lepleznem, és le kell rántanom a maszkját, ahol csak érem, mert szabadságomban, szabad akaratom gyakorlásában állandóan fenyeget. Mert ha neked egészen elmegy a koplalásoktól az eszed és a magadhoz hasonló begerjedtekkel szövetkezve, eldönti¬tek, hogy mennyi táplálékot kell, vagy nem kell egy személynek elfogyasztani, ki állapítja meg az én valóságos szükségleteimet, ki ellenőrzi azt, hogy ne fogyasszak a szükségesnél többet? Egy újabb intézmény, nemde?
– Azt hittem, hogy metafizikai alapokon beszélünk már, tehát nem engedjük meg azt a luxust magunknak, hogy félreértsük egymást.
– Oké, Ádám, ne haragudj, tényleg nem látok tisztán ebben a koplalási kérdésben. – Géza megint cinikus, de teszem magam, hogy nem veszem észre.
– Ki más állapíthatná meg, mint te saját magad, Géza, mit hülyéskedsz itt velem? De ezt még csak megállapítanod sem kell, azt nem írhatod elő még magadnak sem, mert az erőszak bűnébe esel. Csak egyszerűen nem kezdesz annál többet enni, mint amennyire szükséged van, lassan leszoksz a húsról és lehetőleg csak nyers ételt, fő¬ként zöldséget és gyümölcsöt eszel. De ezt a kísérletet nem kell elkezdeni hirtelen! Szép lassan, de határozottan és következetesen. Kompromisszumokat vállalva, de tel¬jes meghasonlást nem. A természetes étrend a spirituális életrend helyreállításának legfontosabb része. Amikor a pocakoddal együtt a betegségeidtől is megszabadulsz az ellenségképeiddel és a félelmeiddel együtt, az étkezés és a táplálékfogyasztás egy harmad-negyedrangú kérdés lesz, ami különösebben nem érdekel már, és nem gerjedsz be attól, hogy mondjuk, egész nap nem eszel semmit. Szóval, megnyugszik az életed és felszabadul az életképzeleted a táplálékszerzés örökös terhe alól, mivel egy hosszabb időfolyamat után a táplálkozási igényed a mostaninak tíz százalékára csökken és egész életviteled kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb lesz.
– És mire jó ez nekem?
– Arra, hogy a termelés-fogyasztás ördögi körétől magadat ne kikerüléssel, ki¬cselezéssel, azaz szélhámoskodással függetlenítsd, tehát nem csak elméletileg, ha¬nem ténylegesen. Nem te mondtad, hogy a fogyasztói ideológia ördögi körében bu¬kik el az ember? Hogy akarod a fogyasztói ideológiára alapozott, elidegenítő intézmé¬nyeket felszámolni, miközben te a természet kizsákmányolásában, a bundázott környezet¬szennyezésben és pusztításban, vagyis a létrontásban, az öncélú élvezet és biztonság¬keresésben, ami a túltermelést és a túlfogyasztást idézi elő, részt veszel? Ha te is kompromisszumokat követsz el minden téren? A korrupció, otthon a konyhában és a kamrában kezdődik, nem a politikában és nem a közigazgatásban! Te csak be¬csapod magadat azáltal, hogy kívülállóként magadat felmented, miközben vásárló¬ként fenn¬tartod a játékot azáltal, hogy másokat átverve, az intézményekre hárítasz mindent, meg az azokat működtető szerencsétlen igazgatókra, elnökökre és hivatal¬főnökökre. Ez még csak nem is dekonspiráció, hidd el nekem. A megoldás az lenne, hogy még csak szükséged se legyen arra, hogy becsapd azokat, akik az intézmény¬rendszereket használják, mivel nem mernek saját életükért felelősséget vállalni, és ezáltal mindig ezektől az egyéni felelősség-megosztó, a felelősséget követhetetlenül szétszóró hivata¬loktól és a hivatalos engedélyektől függnek.
Az ideális állapotot még én sem értem el, Géza, még én sem állíthatom, hogy nem vagyok része a megosztott felelősség, illetve felelőtlenség ördögi körének. Minek menjek hát Dél Amerikába, ahol újabb ezer, számomra ismeretlen hivatal előtt kell igazolnom a törvényes létemet? Már így is eléggé része, kiszolgáltatottja, függvénye és persze kiszolgálója is vagyok a román államapparátus személytelen hülyeségének! Minek nekem még egy plusz teher?
– Persze, hogy része vagy, mihelyt ilyen középkori koplaló mutatványokat ren¬dezel. Amit csinálsz, csak a nagy zabálási versenynek másik véglete. Így hát ez is csak egy véglet és a végletek erősítik az arany középszerűséget. Én a végleteket ki¬mon¬dottan szeretem, de csak olyankor vállalom, ha nem kell magamat sanyargatnom ahhoz, hogy eljussak egyik, vagy másik végletbe.
– Tévedsz. A természetes táplálkozásnak nincs semmi köze a végletekhez, amiket te olyan nagyon kedvelsz, és még kevesebb köze van a zabálási, vagy a koplalási verse¬nyekhez. Én nem akarok ezzel bebizonyítani semmit, és jó ideje, elkerülök min¬denféle látványosságot, versengést, mert megfigyeltem, hogy a másik szerencsétlen¬séget idéző ördögi kör, az állandó alakítás, az aréna, a színpad, a stadion, vagyis az öncélú szereplés és a versengés. Én még csak önmagammal sem versenyzek és remé¬lem, hogy lassan feloldom a kérgemmé vált, belülről rothasztó szereplési viszketeg¬ségemet. Ezt is csak neked mondom el, hogy valamiképp megértsd annak a lényegét, hogy miért nem akarok sem vendéglőbe, sem Dél-Amerikába menni, sőt egyáltalán nem akarok mostanában innen sehova elmenni, az ügyintéző magyar¬országi „kirán¬du¬lá¬sai¬mat” kivéve. Meg kell mondanom neked, hogy nem csak ké¬nyelmi okok miatt nem hagyom el szívesen a Székelyföldet. Én úgy érzem – és ez az érzés, ebben az esetben egy spirituális tudást, azaz hitet és életprogramot jelent, amit a horoszkópom segítségével értettem meg, hogy van itt számomra elég látni, tenni és megérteni való az egész hátralevő életemre.
– Most szakállas lokálpatrióta szövegekkel etetsz.
– Miből következtetted ki ezt?
– Úgy beszélsz, mint egy hetvenhét éves román tisztiszolgaként levitézlett lófő¬székely.
– Én nem hetven, hanem hetvenezer nyolcszáz huszonhat éves vagyok, Géza, és lassan kezdem megérteni a lényeget. Ennek a lényegnek köszönhetően, most nálad tíz évvel fiatalabbnak nézek ki, annak ellenére, hogy öt évvel vagyok idősebb.
– Hagyj engem ezekkel a reinkarnációs rablómesékkel. Tíz éve, hogy leszoktattam magam erről a keleti blöffről nagy nehezen. Hát ez lenne az a fene nagy lényeg, amit megértettél te, és ami úgy képzeled, hogy feljogosít arra, hogy úgy beszélj, mint egy fiatal oszlopfő, bocsánat: mint egy lófő székely matuzsálem?
– Megint sértegetsz? Jól tudod, hogy a reinkarnációt én sem szó szerint, nem személyi tudatok közötti azonosságokban, lineáris összefüggésekben értem. A lényeg pedig az, hogy ebben a percben én jobban tudom, vagy legalábbis pontosabban érzé¬kelem, hogy mi folyik a világban, mint te, mert a világban is ugyanaz történik, mint bennem és benned. Ez a misztikus tudás több mint, amit te megtapasztaltál Euró¬pá¬ban mászkálva, mert amíg te kívülről szerezted az információkat és az úgy¬nevezett élmé¬nyeidet, én magamba mélyedtem miután keményen szembenéztem ön¬magam¬mal és ott minden lényegi kérdésemre, sorsnehézségre és emberi disznó¬ságra magya¬rá¬zatot találtam. Megtaláltam magamban a zavaros sóvárgásait a teremtés¬ben feloldani megkísérlő Istent, vagyis azon princípiumok összességét, aminek alap¬ján működik ez a többdimenziós világegyetem. Mondhatom neked, ezen princípiu¬mok között, sem az ipari szennyet létrehozó termelés-fogyasztás, sem a színjátszó hipokrita hazudozás, sem az öncélú kéjelgés, a kegyetlen versengés, sem a hivatalos fontoskodás nem található meg. De megtalálható a szellemi értelem, a finom derű, a közvetlenség, a csendes hit, a laza biztonság és az állandóan áramló szeretet. Unod?
– Miből gondolod, hogy, külföldön nem teszi meg ezt a befelé-vájkálást az ember?
– Lehet, hogy megteszi, de itthon ehhez sokkal több ideje van, ezért a kon¬templáció itt sokkal előnyösebb. Azért is nem lesz egyszerű vájkálás belőle.
– Miért?
– Azért, mert itthon az maradsz, aki voltál, nem kell senkinek sem előadd, és el¬magyarázd magad, itt szabadon ítélheted meg azt, aki vagy, aki voltál és lettél, itt nem kell bebizonyítanod sem a kívülállóknak, sem saját magadnak semmit. Ezért zavar¬ta¬la¬nul nézhetsz, szemlélődhetsz, értelmezhetsz, miközben megbirkózhatsz a legnagyobb ellenséggel: a spekuláns éneddel. Az egoista, hazudozó, a nagy-okosan nagy-szamár, gyűlölködő, a többieket és persze saját magát félrevezető, érveket ke¬reső, kéjsóvár, falánk, kábult, fantaszta, kábultan és káprázatban élő, álarcos¬bálo¬zó, védekező, gyáva, magát a sors-programja szerinti tapasztalatai ellenében biztosítani akaró, uralkodni és győzni vágyó, hitetlenségében vágyaival fekete mágiát űző, kicsi énecskéddel. Mon¬dom, itthon, ha már eljutottál idáig, teljesen szabad a küzdelem, életre-halálra mehet, rácsok és védelmi rendszerek nélkül, külső ellenség, közönség és rivaldafény nélkül. Itt nem áltathatod magad azzal, hogy bizonyos bajaid mégis¬csak kívülről erednek, mert teszem azt, a németek eleve fasiszták, és ezért nem akarják átadni az anyagi jólétüket a magad fajta idegeneknek, és ezért bizalmatlanok irántad is, pedig te iga¬zán csak egy icipicit akarod átverni őket. De hát szegények nem akar¬ják megérteni, amit te szeretnél elmondani nekik, olyan színesen, hogy azt élvezetes volt hallgatni az itthoni csepűrágóknak. Mert az a süket német, inkább a kormány álláspontját, a náci-párt álláspontját, vagy a bombasztikus című címlapjaik¬kal sikert vadászó újságírók álláspontját fogadja el, még a romániai nemzetiségek kérdésében is, mintsem a te sokkal érdekesebb és ugyanakkor sokkal magasabb¬rendű, csaknem metafizikai szem¬pontokat és hatásmechanizmusokat feltáró, poli¬tikai értékeléseidet, előadásai¬dat, értekezéseidet, stb. Szóval, itthon végezve el az önvizsgálatot, inkább van lehetőség arra, hogy rá gyere: a világ, azaz az ember romlottsága nem külső, ha¬nem belső té¬nye¬¬zők eredménye, és ezért szükségképpen kudarcot vall minden kívül¬ről jövő helyreállítási-megmentési szándék, amíg belülről az első nehéz lépéseket nem tetted meg. Az első lépés a legtudomány¬tala¬nabb és legszürkébb: helyre kell állítanod meg¬ron¬gált, széttépett, szarrá aggodalmas¬kodott és hülyére stresszelt tudattalan alvilágo¬dat, vagyis meg kell ismerd és fel kell vállald a külső betegségeidet létrehozó belső kép¬zeletedet, ahhoz, hogy az életed eredeti értelmével összhangban álló informá¬ciókkal táplálhasd be a negatív emléke¬ket őrizgető sejtrendszeredet. És ez a lelki egyensúlyod helyreállításával, étrended újjáértékelésével, külső segítség nélkül, orvosi rendelők nélkül, patikai receptek nélkül és misztikus guruk nélkül kell megtörténjen!
– Ádám, én sem most másztam le a falvédőről, ne untass ezekkel, kérlek.
– De te csak elméletileg tudod mindezt. Te a valóságban még soha nem próbáltad ki azt a szellemi igazságot, amiről tudtál, és amiről most én beszélek. Te csak elhiszed, mert mások, akik esetleg megpróbálták, elmondták neked, hogy mindez így van és, ezek az információk egyeznek az általad begyűjtött információk és elképzelé¬sek töm¬kelegével. De hiába, mert te személyesen és következetesen nem próbáltál ki egyet sem. Márpedig ezek az információk, a személyesen kipróbált és következetesen végigvitt személyi tapasztalás hatására, egyszer csak mind, mind összefüggésbe kerül¬nek ben¬ned, és ezáltal működni kezd a nagy egészség benned. Működni kezd a hited. Az a sze¬mélyi hited, ami nem tévképzetek szerint működik, hanem általad meg¬tapasz¬talt igazságokon, és amit nem voltak képesek a teológia tanárok felébresz¬teni benned, hiszen ők sem rendelkeztek vele. Arról a hitről beszélek, amihez te külső támponto¬kat kerestél fiatal korodban a különböző egyetemeken, a matematikában és a teoló¬giában, a filozófiában, a fizikában, a kémiában és végül az okkult mágiával foglalkozó könyvekben.
– Ne röhögtess, Ádám. Én nem hiszem, hogy a több napos böjtök és a bicsérdista életforma lenne a végcélja annak, amit én kerestem. Lehet, hogy te érted, amit mondasz, és be kell vallanom, nagyon sokszor revelációként hat számomra, amit mondasz, de még mindig nem értem a koplalás, a metafizika, az Isten és az emberiség nyavalyái közötti összefüggéseket. Azt, hogy nem akarsz Brazíliába jönni velem, azt úgy-ahogy megértettem. De hogy mi köze van a józan hitnek, tehát nem a fanatikus lelki gerjedelemnek a koplalásaidhoz, azt még mindig nem értem. Pedig szeretném megérteni, mert lehet, hogy sokat segíthetnék neked. Szóval, hogy jönnek össze, hogy kerülnek egy helyre ezek az istenes istentelenségek? Mármint a nyersmurok-evés és a Krisztusi princípium, vagyis a húsevés és a fogyasztói ideológiák?
– Ne gúnyolódj, Géza, mert még én sem rendelkezek kellő gyakorlattal az önuralom terén, és ha sokat cseszegetsz az lesz az érzésem, hogy rosszindulatból értetlenkedsz és elveszíthetem a türelmemet. A végén még arra kényszerítesz, hogy ordibáljak, vagy hogy káromkodjak itt neked.
– Na látod, az jó lesz. Semmivel sem okozhatnál nagyobb örömet most nekem. Rajta Ádám, rajta, na gyerünk, káromkodj egyet olyan jó ízesen, mint régen. Meg kell vallanom, nagyon nehezemre esik így, jövendő szentként kezelni téged. Gyere, káromkodd és ordítozd ki magad, úgy mint, Nagytárnán a Czupiék háza előtt és sződd át művészien a szakramentális szózatot József Attila és Nagy László versidéze¬tekkel, ahogy szoktad és csak azután magyarázd el az összefüggéseket. Nagyon kérlek Ádám, küldj el végre már a kurva Istenfaszába, na gyere!
– Nem, Géza, nem teszem. Nekem már nincs szükségem erre. Semmi kedvem arra, hogy a te szórakoztatásod érdekében negatív szuggesztiókkal szennyezzem a világétert.
– Negatív szuggesztiók, világéter..., hogy te micsoda kifejezéseket használsz! Ezt most gyorsan magyarázd meg!
– Istenem, de nehéz lesz! Melyikről beszéljek előbb? A személyi étrend és az emberiség nagy részének az élelmezési gondjairól, a ragadozóként a növényevő szerepében önmagát felfaló és a háborúkban emberként önmagát agyonlövő Isten és az egyes ember őssóvárgása által, és teremtő erejű képzelete által idézett romlásról, vagy a negatív szuggesztiókkal beszennyezett személyi imagináció és a világéter ördögi tulajdonságáról, a létrontásról?
– Előbb a másodikról és a harmadikról.
– Rendben. Tulajdonképpen nem értem, hogy miért nem érted... Tudod, arról az általános rongáltságról beszéltem, aminek a létezését te is észleled. Mit gondolsz, ez miből ered?
– Hát ezt tudom, Ádám. Ezt én nagyon is jól tudom és azonnal meg is mondom neked: A nagy romlás az emberek naivitásából és az írástudók árulásából ered. Abból, hogy Krisztus tanításait szerte Európában és a nyugaton mindenütt, a humanista filozófusok és a materialista tudósok elméleteiből kiindulva akarják ma megérteni, és amikor kiderül, hogy ez lehetetlen, dogmatikus miszticizmusba, vagy művészi meta¬fo¬rák¬ba burkolják a sikertelenséget. Abból, hogy Jézusból egy fordított dionüszoszi drá¬ma¬hőst faragtak a művész-teológusok, aki nem részegségétől, hanem az éberségé¬től szen¬ved, és ekként mutogatnak rá patetikus szövegek kíséretében templomokban és mozi¬vásznakon a begerjedt tömegeknek, a minél nagyobb kassza- és perselysiker remé¬nyé¬ben. Abból, hogy e misztériumjátékoktól elkábulva, az ember még mindig lemond személyes felelősségéről, az éber öntudatáról és rengeteg pénzt adóz a poli¬tikusoknak állami és társadalmi adó formájában, hogy azok képviseljék az ő érdekeit, azokat, amelyekről a képviselő politikusok gazdasági és nemzeti érdek címszó alatt, szentírás-idézgetés közepette, beszélnek neki. Abból adódik a romlás, hogy ezek a politikusok a kortes hadjáratok után, a választási kampánynak nevezett, kötelező ha¬zu¬do¬zási, színész¬kedési és gyalázkodási népi játékok után, megszavazzák a természet-sajtolást szolgáló újabb és rafináltabb gazdasági és adótörvényeket, és persze a felhal¬mo¬zott gazdasági javak őrzéshez szolgáló haditörvényeket. Abból, származik a romlás, hogy a világ poli¬ti¬kusai csak úgy adnak pénzt a polgároktól adó formájában kizsarolt és elkobozott pénzekből a tudósoknak, ha ezek a tudósok nem foglalkoznak az ember spirituális és kauzális igényeivel, az ember egyetemes küldetésére vonatkozó kér¬dések feszegeté¬sé¬vel. Sőt: épp ellenkezőleg: akkor adnak pénzt, ha a tudósok e kérdések elfödését szolgáló kényelmi berendezkedések gyártástechnikája mellett, ki¬dol¬gozzák a legújabb tömeg- és népirtó és népfertőző bombák és csodafegyverek technológiáját. Abból származik a romlás, hogy a politikusok a tanároknak, a tanügy amúgy is agyon intézményesített rendszerének, csak úgy adnak pénzt a polgárok pénzéből, ha ezek a tanárok a további természetrablás tudományára, a lélek nélküli természet-tudomá¬nyokra, az érzelgős humanizmusra, személy-idegen, spekulált filozófiára, a történe¬lemre és a nemzeti hősök példájának a követésére tanítják a né¬pek gyermekeit. Abból végső soron, hogy még az olyan megvilágosodott személyek is, akik mindezt tudják, részt vesznek a hazugságrendszerben, a politikusaikat meg¬választják, akikből a jöven¬dő kormány is összeáll. De nem ez az érdekes, hanem az, hogy mindenki szidja a politikát, miközben az adójával a politikát szolgáló gazdasági verklit járatja, hogy a politikusok fontoskodhassanak, szerepelhessenek, és a markukba röhög¬hesse¬nek. Szóval, miután leadták szavazataikat és felelősségüket áthárították ezekre a verkli-járató tisztességes és érdemdús emberekre, békés polgáraink elmennek a kocsmába, a kuplerájba, vagy a tisztes családjukkal Ausztráliába télen nyaralni, vagy nyáron telelni, kinek, amire futja, tökmindegy! – a lényeg az, hogy utána visszatérnek a meg¬szokott munkahelyükre, a megszokott újságaikhoz, a kedvenc tévé-műsoruk¬hoz, a kozmetikai krémektől és szoláriumoktól kiráncosodott feleségeikhez, a még üde szere¬tőikhez, két-három szobás lakásukhoz, vagy a négyemeletes házukhoz és elége¬detten böfögnek, vagy elégedetlenkednek, mindaddig, amíg a lelki krízis, vagy az anyagi csődjük be nem áll. Lényeg az, hogy ebben a márványpadlók és dísz-par¬ketták alá rejtett élvezettermelő-biztosító disznóságban sportszerűen és a megfelelő verseny¬szellemben, a megfelelő hipokrita színjátszási szellemben, mindannyian részt vesznek, anélkül, hogy meggondolnák, miért is teszik mindezt tulajdonképpen? Szó¬val isme¬rem én ezt a verklit elég jól immár ahhoz, hogy engem már senki emberfia megváltói ideológiákkal be ne etethessen. Csak azt nem értem még, hogy miről van szó a te esetedben. Mert ha jógáznál, vagy ilyesmi, ha remetéskednél, esetleg ha szerzetesnek készülnél, tudomásul venném, hogy szegény Ádámnak a nőkkel, az anyósokkal és az apósokkal való küzdelmei során meglazult egy kereke. De tudomá¬som szerint, nőkkel még azért lefekszel és jársz karate-edzésekre is.
– Honnan tudod?
– Láttam a kimonódat a konyhában kiterítve.
– Nem azt, hanem hogy lefekszem a nőkkel?
– Talán csak nem...
– Mit csaknem?
– Nem fekszel le a nőkkel…
– Nem.
– Azt akarod mondani, hogy már a szexuális késztetéseidet is lefejezted, és nem szeretkezel a nőkkel?
– Én nem állítottam ilyet.
– De hát azt mondtad, hogy nőkkel nem fekszel le!
– Nem is fekszem. Tudod, én lépést tartok a korral és már csak lábon, kézen és fejen állva szeretem.
– Persze. És úgy röptében, mind a második szökésem előtt Nagytárnán azt az álszent-kurvát, akit az ágyam és a padló között, a „légüres térben” kaptál el. Na, szeretem, mert visszatért a vicces kedved.
– Az sohasem hagyott el. Konrád Lorenz szerint a humor fogja megmenteni az emberiséget. Én ezzel teljesen egyetértek.
– Hát nem is a koplalás meg a bicsérdista élet!
– Hogy meg van gyűlve a bajod ezzel. Azt hiszem, értlek én téged, Géza. Azért teszed magad, hogy nem érted meg, amit mondok neked, a te személyes életrended, illetve azaz életrendetlenséged és az emberek zavarodottsága közötti össze¬függéseket illetően, mert tudod, hogy az egyéni tapasztalatot, a következetes meg¬valósítást te soha nem tudnád vállalni a hőzöngő gyávaságod miatt, de úgy¬szintén gyávaságod miatt szégyelled nekem ezt elmondani. Sőt, azt hiszem, hogy ezt te még magadnak is szégyelled bevallani.
– Mondj valami okosabbat, vagy érdekesebbet!
– Sem okosabbat, sem érdekesebbet nem akarok neked mondani, Géza, mert sem az ami okos, sem az, ami érdekes, nem lényeges. Mondtam már, hogy annyira ki¬ismertem saját hazudozásra és korrupcióra való hajlamaimat, hogy engem senki félre nem vezethet maga felől amennyiben éppen előttem, vagy velem szemben jön meg a kedve önmaga félrevezetésére. Mondtam, hogy az igazi dekonspirációt minden ember¬nek magával kell kezdenie. Másképp ez nem megy, de ugyanakkor ezzel óriási előny¬re tehet szert önmagával és a többiekkel szemben. De ezen a szinten az ember már lemond az érdekes és az okos dolgokról egyaránt, és pontosan ezért nem vitatkozik már senkivel. Én ezeket a dolgokat elmondom neked, mert kérdeztél, de nem akar¬lak meggyőzni semmiről. Még arról sem, hogy igazad van-e vagy nincsen. Ha akarod, elfogadod, amit mondok, ha nem akarod, hát nem. Az én kedélyállapotomat nem be¬folyásolja az, hogy igazat adsz-e nekem vagy sem, mert ha a véleményednek, vagy bárki véleményének alárendelném a kedélyemet, az csak gyengítene engem, rombol¬ná a hitemet, vagyis zavarná és gyengítené a bennem levő, Istennel való meghitt és közvetlen kapcsolatomat.
– Meg van! Te egy álcázott vallásos zseni vagy, öregem. Tudtam én, hogy egyszer kiugrik belőled a zseni, csak el kell hagynod Dórát!
– Géza, tudod, hogy én unom a zseniket. Mind cirkuszi mutatványt végez az egész, akárcsak a kanonizált fanatikus szentek. Nézz csak utána annak, amit mondok: az atombombához és a gázkamrákhoz vezető út mind a zsenik névjegyével van kikö¬vez¬ve. De megmagyaráznád a lelkesedésedet?
– Hogyne lelkesednék öregem, hiszen most értettem meg a kereszténydemokrata eszméket. Ide kell hozzam a német haverjaimat, hogy tanítsd meg őket. De nem csak a német haverjaim, a világ kereszténydemokratái mind tanulhatnának tőled. Ezt ilyen szépen és értelmesen eddig még senki nem fogalmazta meg nekem, pedig el¬hihe¬ted, hogy én ott, a kereszténydemokrácia szülőhazájában a legkompeten¬seb¬bekkel is beszélget¬tem!
– De engem sem a kompetencia, sem a demokrácia, sem másféle impotencia nem érdekel. A politikai szakértelem, a kompetencia épp úgy, mint a demokrácia és a teo¬krácia, nem más, mint a Jézus tanításait érzelgős vallás-ideológiává züllesztő civilizá¬ció¬nak a lényegi válság felvállalásától való figyelemelterelő ¬rendszere. Én másról beszélek!
– Na, mond már el, az Isten szerelmére, hogy miről beszélsz? Kezdett idegesíteni ez a misztikus rejtélyeskedésed!
– De hát megmondtam már neked, hogy miről van szó, csak nem akarod meg¬érteni, mert a gyávaságodból eredő szégyenérzeted miatt elhazudod saját magad elől a lényeget.
– És mi az a lényeg?
– A bűnbeesés.
– A bűnbeesés?
– Igen, jól hallottad, a bűnbeesés, azaz a létrontás.
– Ejnye, bejnye, szóval a létrontás? Nahát! Ki hitte volna, hogy ez ilyen egyszerű? Egyszerűen arról van szó, hogy az a fránya kis bűnbeesés itt a lényeg!
– Igen, Géza, hiába gúnyolódsz, mondtam már, hogy vagy elfogadod, vagy nem, engem nem érdekel és semmiről sem foglak meggyőzni téged. – Géza úgy figyel, mint egy kobra, aztán megadó, majd gondterhelt lesz a tekintete.
– Várj egy kicsit, Ádám, többet nem sértegetlek, oké? Rendben van? Nem gúnyo¬lódok, nem sértegetlek, és nem keresek ellenérveket. Most már tényleg nagyon sze¬ret¬ném tudni azt, hogy te hogy érted mindezt. Tudod, nekem nem volt időm oda¬kint annyi Hamvas Bélát olvasni, mint itt neked...
– Nos, elsősorban kétlem, hogy sokáig megállnád kételkedés és ellenérvek nélkül, de ez a legkevesebb. Azon kívül, a táplálkozás kérdését illetően, teljesen mindegy, hogy ki mennyi Hamvas Béla esszét olvasott, vagy nem olvasott, habár kétségtelen, hogy nekünk magyaroknak óriási szerencsénk, hogy ezeket az egyetemes igazságokat tartalmazó metafizikai esszéket, és ezáltal a szent tudományt, Hamvas Béla tisztán és érthetően megfogalmazta és logikusan leírta számunkra magyar nyelven. De ez még úgy sem lenne elég a kettőnk egymással boldogulásához. A spirituális érettség nem műveltség, tehát nem információhalmozás kérdése, de azt is tudnod kell, hogy még csak nem is életkor kérdése és még csak nem is élettapasztalat kérdése. Gondolom, hogy mondanom sem kell: a legkevésbé intellektuális képességek, azaz a szokottól eltérő racionális gondolkozási készség kérdése, habár az is igaz, hogy kellő értelem nélkül sem megy a dolog, de ez az értelem nem lineáris logikai dedukciós készséget jelent. Láthatod magadon: mindezzel te ugyan rendelkezel, és most mégis megakadt a szekered. Évek óta csak ismétled magad. Nem haladsz előre egyetlen lépéssel sem.
– Látod, hiába koplalsz és élsz nyers zöldségen, te sem bírsz ki egyetlen értelmező vitát sem személyeskedés, igazságtalan vádak és gúnyolódás nélkül!
– Dehogy gúnyolódom, de a személyes példák a legérthetőbbek. Ha önérzetes¬kedsz viszont, akkor nem megyünk semmire. Annál is inkább, hogy amit most mon¬dok, az megint fog sérteni téged és ezért nehéz lesz lenyelned.
– Minden igyekezetem azon van...
– A spirituális érettség tulajdonképpen nem életkor, hanem bátorság kérdése.
– Heroikus aktusok, mi? Na ne viccelj, arról volt szó, hogy nem gúnyolódunk egymással többet...
– Ebben semmi gúny nincsen és nem is viccelek. Egészen komolyan mondom neked, hogy miután gombnyomásra szereplő és kerepelő idiótákká tettek bennünket az isko¬lában, elvadult gengszterekké a kaszárnyákban, közömbös baszógépekké és magzat¬gyilkosokká a családnak nevezett kuplerájokban, ügyes intrikusokká, lapuló tahókká, huncut lumpenekké vagy közömbös barmokká a munkahelyeken, a hivata¬lok¬ban és zabáló ínyencekké, részeges disznókká a házibulikon, a vállalati, a nemzeti és a családi ünnepeken, tényleg bátorság kérdése már csak az is, hogy igazán közvetlen legyen valakihez, illetve, hogy elfogadja valakitől a közvetlenséget, nem hogy igazán önzet¬lenül, merjen szeretni az ember. És ez még a legkevesebb! Oda aztán tényleg nagy bátorság kell, hogy azokat is szeresd, akiket korábban lenéztél, mert szerinted bunkó, süket, élettelen, rosszindulatú, hízelgő, alázatos, seggnyaló, nyálas, hisztériás, kegyet¬len, szenilis, szemforgató erkölcscsősz, rafinált, kétszínű, kételkedő, szőrszál¬haso¬gató, türelmetlen, hangoskodó, nyüzsgő, kopogtató, korrupt, szélhámos, hazu¬dozó, becs¬telen..., soroljam még?
– És azt mondod, hogy az ilyeneket nekem mind szeretnem kellene?
– Nem kötelező, de próbáld meg. Úgy-e milyen nehéz már csak elképzelni is? Pedig különben semmi nem megy az életben egy hajszálig sem előre, gyűjthetsz nagy vagyont és kiolvashatsz kétszázötvenezer könyvet. Sőt: még az olimpián is nyerhetsz aranyérmet, enélkül úgyis csak egy halom csőd az életed. Ide kell nagy bátorság, nem az egymás meglopásához, leveréséhez, legyőzéséhez, elítéléséhez és egymás agyon¬lövé¬séhez. Nem az intézmények átveréséhez. Bátorság kell oda, hogy amikor elébed teszik a sok finom ételt, ne zabáld magad hülyére, még akkor sem, ha finoman kínál¬va, erőszakoskodnak veled a vendégszerető háziak és azzal fenyegetőznek kedé¬lye¬sen, hogy megsértődnek. De ahhoz is bátorság kell, hogy otthon ne készítsd meg és ne edd meg a hűtőben maradt húst, ahelyett, hogy elajándékoznád, ahogy magadnak azt megfogadtad.
– De hát mi köze a spiritualitásnak a húsról való lemondáshoz?
– Az, hogy az embernek, ha csak nem tartja magát ragadozónak, eredendően nincs szüksége húsevésre. Az első ember nem evett húst, sem a kreacionista, sem tu¬do¬mányos-antropológus állapotában. Sem Ádámként a paradicsomban, sem földön járó okos majomként Afrikában. A húsevő ember maga a Káini ember. A nemes raga¬dozókkal és a hullafogyasztó dögevő állatokkal nincs semmi baj, ők az egyetemes tör¬vé¬nyek szerint, egyensúlyban tartják a természetet, nemcsak fizikai, hanem spirituális szinten is. Ragadozók nélkül a természetben nem lenne lehetséges a fejlődés, mert lezüllene a növényevők génállománya. De a növényevő majomból húsevővé vált ember egy törvénytelen ragadozó és dögevő, mert anélkül, hogy az életben maradás¬hoz szüksége lenne erre, lelkiismeret nélkül, és felelősségtudat nélkül, a legnagyobb és leg¬egészségesebb hímeket és vezérnőstényeket kilövi fegyverével és a természet dolgába szentségtelenül belematatva, futószalagon gyártja, hízlalja, feji és gyilkolja a háziállatokat. E sok ezer éves húsevés következtében a teremtői azonosság-tudata elsorvadt és képzelete összezavarodott, egyetemes hite megtört és szétfoszlott és ezért – a szegény tudós-ostoba – ma már el is hiszi az agyalágyult elméleteit, miszerint neki húst kell ennie, illetve neki ölnie kell ahhoz, hogy éljen. Nem tiszta az isteni elmével való kapcsolata, ahogy te magyaráztad nekem valamikor és ahhoz, hogy a mélyben lá¬zadozó lelkiismeretét elaltassa, vadász-erkölcsre van szüksége. Vadász-etikára, va¬dász-ideológiára, vadászfilozófiára, vadásztrófeára, vadász-vallásra és vadász kultú¬rára, illetve vadász-kábulatra, hogy a lelkiismeret-furdalásnak nevezett bűntudatát, az egység, az egészség széttöretésének tudatát magában lefojtsa, elkábítsa, megszűntesse. Minden emberáldozatról, vagy állat-áldozatról szóló tanítás, nem más, mint egy káini vadásztanítás. Az Ábrahám és az Izsák története a leginkább a gyermekét egy vallásos fantazmagória hatására meggyilkolni készülő Ábrahám, az Isten-közvetlenséget, vagy¬is személyes felelősség-tudatát teljesen elveszítő, személytelen ember örök szim¬bó¬luma. Az abszolútumnak nincs szüksége giccses drámai jelenetekben való élvez¬kedésre, sem hűségnyilatkozatokra, hogy egy díszpáholyból tapsoljon nekünk a sikeres alakí¬tá¬sok és a lelki traumákkal járó próbatételeink szemlélése közben. A mi elménk gyen¬geségét pótolni kívánó költői fantáziánk eszelte ki ezeket az őrültségeket és rákente az Istenre. Nincs szük¬ségünk a húsfogyasztás egyetlen változatára sem ahhoz, hogy egészségesek erősek és intelligensek legyünk, ahogy a süket egyeteme¬ken tanítják. A világon élő több millió közönséges vegetáriánus és számtalan sikeres vegetáriánus sportoló, művész és tudós bizonyítja ezt! Nem létezik olyan, rajtunk kívülálló Isten, aki tőlünk ilyen patetikus drámai áldozathozatalokat igényelne. Egyet¬len áldozatnak van értelme: a misztikus és az okoskodó, vagyis a mai fogalmaink szerint: a vallásos és a tudományos tév¬kép¬zeteknek a feláldozása, illetve az érdemtelen előnyszerzésre való hajlam felisme¬rése és a korrupcióban való létezés mozzanatainak következetes fel¬számolása. Csak és csakis az olyan áldozat érvényes, amit te hozol önmagad előtt önmagad és a közös¬ség számára hibabelátásból, önmagad előtt, önmagad elméjének az erősítése érdekében.
Áldozatot kell hoznod, azért, hogy ne légy áldozat, hogy ne áldozd fel a benned levő Istent, és hogy közvetlen kapcsolatban maradhass vele. A legelső áldozat az, hogy lemondasz a létért, a húsért(!) való küzdelem tévképzetéről és ezzel együtt a vadász filozófiájáról, a vadászat ideológiájáról, a vadász¬teológiáról és a vadász etikáról, ahhoz, hogy eldobhasd a romboló és a rabló-védekező eszközt: a pajzsot és a fegy¬vert, hogy bízd magad a természetre és az Istenre, vagyis a kedélyre, a nyuga¬lomra, a szeretetre, az alkotó-teremtő képzeletedre. A vadász- és a csatajeleneteket ábrázoló műalkotások nem az isteni létezés alapállását, hanem az őrültséget és a zavart juttatják az én eszembe. De ahhoz, hogy a vadászat ideológiáját és annak civilizációt alkotó morális rendszerét, annak életszemléleti-politikai következményeit leleplezd és megértsd, előbb a húsfogyasztásról kell le¬mondanod, mert ahhoz, hogy a hús¬konzerv¬gyárak, illetve a csirke, a liba, a disznó és a marhagyárak és a vágóhidak ideológiáját dekonspirálhasd, előbb neked kell le¬mon¬danod a húsvásárlói tudatról, a ragadozói képzeteidről. A húskonzervgyárak tartják fenn a fegyvergyárakat és a hadseregeket és ezzel együtt az összes pénzfogyasztó, pénzt igénylő társadalmi-politikai intézményeket, a természet- kizsákmányoló, természet-szipolyozó és természet¬gyilko¬ló, a támadó-védekező társadalmi intézményeket.
Itt van a létrontás, vagyis a korrupció a gyermekkorodban elferdített ízlelő¬szer¬ved¬ben és megrontott tudatodban, vagyis a te különleges ízekre való sóvárgásaidban és végül a lelkivilágodban, Géza. Itt gyökerezik benned a létrontás: a hús- és más konzerv¬gyárak ízletes termékeinek a fogyasztására ingerlő reklámoknak az imaginá¬ciódra, a szelle¬med¬re és a lelkedre gyakorolt hatásában. A fogyasztás–termelés lelki és szellemi mechaniz¬mu¬saiban, nem a látványosan panamázó társadalmi organizá¬ciókban. Az adóbehajtó büntetéssel fenyegető és ezáltal a polgárokat újabb fölösleges termelésre szorító intézmények már csak a ragadozást pótló, termelő (vadászó!), fogyasztó szenvedélyek társadalmi megtestesülései. Ez a létrontás, Géza, és ennek a belátására nem elég a Hamvas Béla összes műveinek az elolvasása! Igaz, hogy a létrontás kifejezést a magyar kultúrában a leggyakrabban ő használta, de amit ő ezalatt ért, azt megtalálod minden európai „mélygondolkozónál”. Ezeket a végkövet¬kez¬tetéseket viszont még egyikük sem merte a nemzeti közönség és a nyugati kö¬zös¬ség számára megfogalmazni. A ke¬letiek sok ezer éve tudnak erről a szellem-zava¬ro¬dási folyamatról, de a keresztény¬kedő hipokritizmus ködfátylán át, aminek a leple alatt a fogyasztói ideológiánkat kiterjesztettük a világra, nem vettük eddig őket ko¬mo¬lyan. Pusztító győzedelmes¬ke¬déseink hatására, pálinkánk, fegyvereink, tudományunk és csúcstechnológiánk el¬foga¬dásával lassan ők is megfeledkeznek a folyamat ősoká¬ról, és így, szép lassan, el¬érkeztünk a legutolsó bibliai nagyjelenetek megvalósulá¬sához, János Apokalipszisé¬hez. Kevés választ el attól, hogy ezt is komolyan vegyük és eljátsszuk, mint ahogy mil¬liószor eljátszottuk már az Ábrahám és Izsák féle szadista jelenetet, vagy a ke¬resztre feszítés című vadászjeleneteket. Nem a politika és a hadsereg intéz¬ményénél kezdő¬dik a baj, hanem az üzletben, a konyhán, a konyhaművészetnél és a vadász-pódium¬művé¬szet¬nél. Az otthoni konyhákban és hűtőládákban, valamint a ragadozói művé¬sze¬tek előadótermeibe kezdődik a létrontás, nem a piacgazdaságban és a parlament¬ben.
Ki kényszerít arra, hogy húst vásárolj? Senki. Ahogy Ábrahámtól sem igényelte a fia feláldozását semmi és senki. Ez maximum egy hit-metafora, egy hit példázat lehet, amit az értelmező biblia szövegírók szó szerint vettek és adtak tovább. Az ember magában az állatot úgy áldozza fel, hogy isteni éberséggel rendelkező lényként, felelőtlenkedést, fölösleges életrombolást ember- és Istenárulást nem követ el. Nem úgy, hogy embert akar legyilkolni hite bizonyításaként, majd miután ettől megretten, a fia helyett meggyilkol egy gödölyét.
Arról van szó, hogy én személyesen részt veszek-e a létrontásban, vagy nem? Ezen áll és bukik az életem. Ennek Dél-Amerikához, Európához, vagy Romániához semmi köze nincsen. Annak viszont van, hogy miután az első lépéseket ennek érdekében megtettem és sikerült önmagamat a diliházból, vagyis a vadászat szellemi börtönéből kimentenem, életfeladataimat hol, vagyis mennyi létrontás-vállalással teljesítem. De maradjunk még a bátorság kérdéskörében. Amint mondtam, a spirituális fejlettség, többek között, nem életkor kérdése. Ezért hiába szereztünk akárhány diplomát, fu¬tot¬tuk be a legfényesebb szakmai, művészi, egyházi, vagy politikai karriert, nyerhet¬tünk akárhány aranyérmet és díszoklevelet, az Úristen ezt nem díjazza. Mivel az egész világi banzáj a bűnbeesés logikájára épül, a ránk vonatkozó metafizikai igazságokat el¬fo¬gad¬ni, és azok szellemében élni nehéz. Ahhoz, hogy a személyesen közvetlenül ránk, illetve a sorsunkra vonatkozó megismerési és kiegyenlítődési lehetőségeket komolyan tud¬juk venni, ahhoz, hogy a megfelelő irányt felvehessük, egy bizonyos életkor után, több¬nyi¬re teljes lelki-szellemi csőd szükséges. Hogy a többiek közben látszatra boldog elégedett¬séggel járják a sikerek és az érvényesülés ördögi körét? Na és? Jézus megmondta, hogy úgyis el kell bukni egyszer minden hitetlennek. Mert az elsőkből lesznek utol¬sók, és az utolsókból lesz¬nek elsők. Ha máshol és máskor nem, akkor a korai halálában, vagy az élete utolsó heteiben, napjaiban és óráiban, közvetlenül a halállal szemben bukik el az ember. A végső csőd tudata éppen elég borzalomnak és szörnyűségnek. Én inkább a kíváncsiságra játszom: miért kellett úgy történnie velem, vagy velünk a történelemnek, ahogy megtörtént, és azután, hogy azt megértettem, még milyen játszmák következnek? Mert nem mind¬egy, hogy meddig zuhan az ember. Azt tapasz¬taltam, hogy amennyiben a rejtett okok keresésére és megértésére koncentrálok, minden pofára esés után egy hajszál¬nyival egészsége¬sebben kelek fel. Szóval, egy bi¬zo¬nyos életkor után már nehéz az egészség irányába fordulás, tehát az addigi életed irányával szemben, egyenesen fordított irányba állni és így megtenni az első lépéseket. A fiataloknak viszont nem annyira nehéz.
Az első ember, akit metafizikáról hallottam előadást tartani egy Jézusra emlé¬keztető magas és nyugodt, huszonhárom éves fiatalember volt. Az is igaz viszont, hogy hosszú hajával és szakállával, harmonikus mozdulataival, nyugtató hangszíné¬vel és lényéből áradó kiegyensúlyozottságával, magabiztosságával több, mint harminc éves ember benyomását keltette, különben az előítéleteim miatt nem hall¬gattam vol¬na meg. Szerencsémre, mindaz, amit, az előadás elején mondott egybe¬vá¬gott a Hamvas Bélá¬nál, a Guenonnál és a Kierkeegardnál olvasottakkal, na meg azokkal a misztikus koncep¬ciókkal is, amikről régebb te beszéltél nekem. Különben szembe röhögtem volna, ami¬kor minden teketória nélkül kijelentette, hogy: „Boálá eszte o prosztie omeneászkö, szpecsifikö numai regnului umán. Dakö omul nu sz-ár ümbolnövi pe szine ünszusi prin nekredincö si ignoráncö si nu si-ar umple prin acseásztá mentálul propriu si mediul ünkonzsurötor cu imadzsini pline de szudzsesztii negative si cu vibrácii zsoásze provenite din egoiszm, nu sz-ár ümbolnövi nics animálele.” (A betegség, mint az emberi ostobaság következménye csakis az emberi faj sajátossága. Amennyi¬ben az ember nem betegedne meg saját korrupciója és hitetlensége követ¬kez¬tében, és nem töltené meg elméjét és környezetét negatív szuggesztiókat tartal¬ma¬zó képzeteivel és egoizmus¬ból eredő alacsony rezgéseivel, az állatok sem betegednének meg.) De mondom, hogy minden ellenséges fennhang nélkül, olyan szelíd termé¬szetességgel adta elé, hogy csak memória-raktározási szinten akadtam meg benne és tovább hallgattam az előadást. Szerencsére nálam volt az újságíró-diktafonom és kis¬kazettára vettem az egész előadást. Ebben az időszakban hagyott el éppen Andrea egy, a Székelyföldön jótékonykodási missziót teljesítő, magyarországi közgazdászért, állító¬lag Isten akaratá¬ból. Ezt a lányt én tényleg templomban láttam meg először, és hat hónapig Szűz Máriá¬hoz imádkoztam, hogy az enyém lehessen egy olyan kritikus időszakban, amikor tényleg nagyon vártam „egy tiszta lény” érkezését az életembe. Gondol¬hatod, hogy egész szívemmel és lelkemmel megszerettem, amikor szüzessége ellenére, három napos ismeretség után, szeretkezett velem. Számomra akkor egyér¬telmű volt, hogy isteni kegyelemben részesültem, és minden, az ő családja részéről érkező ellen¬állás és bo¬nyodalom ellenére, biztos voltam abban, hogy Andrea lesz az én feleségem. Hát nem ő lett. Ráadásul, állítólag az Isten akaratából hagyott el, ugyan¬is egyik közös pap bará¬tunk adta rájuk az egyházon kívüli, papi-baráti áldást. Akkori¬ban hétvégi teológiai egyetemi kurzusokra jártam és nagyon megharagudtam az em¬berekre, amiért ilyen disznóságok igazolására használják Istent. Nem hittem ugyan¬is, hogy Andrea, akivel még nagy odaadással szeretkeztünk a srác megérkezése előtt, két nap alatt, amíg baráti bizalommal őket egymásra hagytam, hogy együtt járják be a vidé¬ket, annyira szerelemes lett, hogy menten férjhez kelljen mennie. Szerintem egy külföldi, jó gaz¬da¬sági hátterű házasságba menekült a terrorista édesanyja elől. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy rettenetesen féltékeny voltam és sehogy nem tudtam a lelkemben elereszteni, és persze mindenkire haragudtam – még az áldást szóró pap barátunkra is – aki szerelmemet segítette, vagy bíztatta az elhagyásomra. Az ugyanis, hogy nem arról van szó, hogy engem elhagyott, hanem arról, hogy mással akarja leélni az életét, akit esetleg tényleg jobban szeret, mint engem, eszembe sem jutott.
Tudod, hogy a Skorpió jegyében születtem, a rejtőzködő Kígyó évében, a XXII. horoszkóp-házban és a Rákban álló Sárkányfarokkal és a Plútóval az aszcenden¬semtől négy¬foknyira. Te nem tudhatod, hogy e gyilkos „sorsprogrammal” egy ilyen vég¬zetes „sze¬relmi veszteség” mit jelent. Különösen akkor, ha ez már a harmadik „csőd” és abban az eset¬ben, ha a női partner éppen a Rák jegyében született: az ember egyszerűen azt képzeli, hogy meghasad fölötte az ég és alatta a föld, hogy megszűnik körülötte minden. Hogy mindennek meg kell fagynia és nem szabad tovább mozdul¬ni a föld¬nek. A következmény: szellemi és lelki betegség a tudattalan világ legmélyebb szint¬jén. Az egészség, a test, lélek, szellem egységének a teljes mértékű megtöretése. Magas lázzal járó hűléses tünetek mellett, húgyhólyag, vese, herék, prosztata, húgy¬vezetékek gyulladása és reuma a combokban, a vesék tájékán és az egész meden¬cé¬ben. És közben igazából meghűlve sem voltam, hiszen jártam edzésekre. Igaz viszont, hogy mezítláb nem bírtam ki másfél órát, akárhogy bemelegítettem edzés előtt a talpaimat és a lábfejeimet. Végül feladtam a küzdelmet és ágynak dőltem. Na, ekkor kerültem szembe a fiatal bukaresti gyerek imént idézett „rettenetesen nevetséges” szövegével. Mármint hogy a betegség az ember ostobaságának és hitetlenségének a követ¬kez¬ménye. Hogyhogy? Én, Balog Ádám, felsőfokú műszaki végzettséggel, több díjnyertes festménnyel, három egyéni tárlattal és a harmadik évtized majdnem teljes tapasz¬tala¬tá¬val a hátam mögött ostoba fajankó vagyok? És ennek az ostobaságnak a következ¬té¬ben beteg? Nem, gyerekek, ez nevetséges! Közben mérhetetlenül gyűlöl¬tem Andreát és gyűlöltem a jótékonykodó magyarországi szeretőjét és gyűlöltem az áldás-osztó közös pap barátunkat. Meg akartam verni őket, össze akartam törni a csontjaikat, sőt: néha le szerettem volna gyilkolni őket, mint az állatokat. Aztán már nem akartam őket megölni, nem akartam a csontjaikat eltörni és meg sem akartam őket verni becsületesen, de mindenképp szerettem volna elkövetni ellenük valami retteneteset. Aztán lassan-lassan az egész Andrea ügyet el szerettem volna felejteni, mert éreztem, hogy különben soha nem múlik el a betegségem. Éreztem, hogy lelki beteg vagyok, de nem tudtam, hogy a betegség elsősorban a téves életképzelet következtében, már fiatal koromtól magamban hordott szellemi zavarodottságomból, a metafizikai tudatlanságomból ered. Hamvas Bélától ezt akkor még nem tanul¬hat¬tam meg, pedig ő is ír erről eleget. Ehhez nekem azzal a nyugodt, magabiztos fiatal bukaresti fiúval kellett találkoznom és be kellett látnom, hogy betegségem valójában ostobaságból ered, hiszen ahhoz, hogy meggyógyuljak semmi mást nem kellett ten¬nem, mint hogy Andreát szeretőstől, papostól, áldásostól, mindenestől, elengedem. És vele együtt elengedem Dórát is és Ritát is. Ehhez viszont nagy bátorság kellett és nekem sokkal nehezebb volt ezt a bátorságot elérnem, mint annak a fiúnak kijelenteni több értelmiségi jelenlétében, hogy a betegség az ember ostobaságából, magyarul: szellemi hülyeségéből ered. Tudom, hogy a dolgok nem ilyen egyszerűek. Azt Rözvan is tudta, hogy a PROSTIE alatt öncélú élvezetvágy, mindenáron való győzni akarás, veszte¬ség¬től való félelem, birtoklási és ellenőrzési-manipulálási ambí¬ció, illetve egoizmus, féle¬lem, féltékenység, becsvágy, hatalmi ösztön, kéjsóvárgás és más jó keresztény karak¬terjegyek feszülnek. Ez viszont nem változtat a lényegen. És ennek a belátása még csak az első lépés önmagad, vagyis az igazság felé. Azon abszo¬lút igazság felé, amit a papok, az állam-bölcsek, a tudósok, a tanárok, az orvosok, a közgazdászok és a politikusok jóindulatú segédletével, az emberek mindig önma¬gukon kívül keresnek. Ezt az első leleplező-felfedező lépést viszont mindenki egyedül kell megtegye, vagyis neked magadnak kell a gyakorlatban megtenned. Ezt senki nem teheti meg helyet¬ted. Még én sem.
Elsajátíthatsz tízezer elméletet, tudhatod és megértheted a fizikusok és a matema¬ti¬kusok által felállított összes világegyenletet, memorizálhatod kívülről az egész Bibliát, a Keleti Szent Könyveket és mégsem haladtál egy lépést sem előre. Csak és csakis a hiba belátás, a befelé látás: a befelé, a tévképzetek felé való figyelem és a tévedések felvállalása az, ami előbbre visz. Az első lépés után a második következik, amihez viszont még nagyobb bátorság kell: elkezdeni szeretni mindent, ami létezési forma úgy, hogy annak a teremtésben elfoglalt szerepét teljes mélységében megismered és elismered. A csótánytól az emberig, a póktól és a patkánytól az angyalokig, a bél¬féregtől és a szúnyogoktól az arkangyalokig és a Trónokig. Persze nem úgy, hogy simogatjuk és puszilgatjuk őket, fagyit és cukorhabot vásárolunk a nyuszinak, vagy dics¬himnuszokat zengünk az angyalokhoz, amik egyébként sem a földi elképzelé¬seink szerinti lények, hanem maguk az egyetemes törvények. Nem misztikus érzelgős¬ségről van szó, hanem tudatosságba és felelősségtudatba ágyazott szeretetről. Egyfajta men¬tá¬lis szeretetről, vagyis olyan ősi azonosulási képességről, amit egyes misztikusok és jogázók kozmikus altruizmusnak, Istenszeretnek neveznek. Mi viszont még a romá¬nokat, vagy a cigányokat sem vagyunk képesek szeretni, tehát embereket sem, és az egyetemes szeretet-élmény szempontjából teljesen mindegy, hogy ők is ugyan¬így van¬nak ezzel. Egyek vagyunk velük ebben a kölcsönösen gyanakvó szeretetlen¬ség¬ben. De abban is kételkedem, hogy anyánkat, apánkat, testvérünket, „szeretőin¬ket” igazából sze¬retjük-e? Ha jól megvizsgálod érzelmeidet, kiderül, hogy az amiről azt hitted, hogy benned szeretet, nem más, mint ösztönös érintkezési vágy, félelemből, vagy sajnálat¬ból eredő ragaszkodás, egoista tulajdon-érzet, vagy valós tartalom nél¬küli megszokás.
És akkor megkérdezheted magadtól, részt veszel-e vagy nem a bűnbeesés foly¬ta¬tás¬ban? E kérdésre adott válaszodon áll, vagy bukik az életedben minden. Amennyi¬ben igen, helyes a válasz, mert a beismerés is már fél siker. De jön a másik kérdés, amely irgalmatlan: részt akarsz-e vállalni immár tudatosan is a létrontás¬ban, vagy nem? Amel¬lett a döntés-kényszer mellett, amely elé ez a kérdés állít, el¬sápadnak és lelep¬le¬ződ¬nek az összes okoskodó és önkényeskedő filozófiák, és az összes generál-megváltást a mágikus könnyítésekkel együtt hirdető világ-vallások és a jóságról szóló misztikus teóriák. Azt, aminek e személyes döntést követnie kell, ki¬záró¬lag az egyes ember vi¬he¬ti önmagán belül végbe. Ezen belül csak egyedül ő ítélheti meg önmagát, nem tartozik senki emberfiának számadással, és a végrehajtás módjában, a spirituális fejlődésben nem létezik földi mérce, habár a szűnni nem akaró finom betegség-tünetek jelzik, ha éveken át még mindig helyben topogsz. De csak ennyi és erről csak te tudsz. Leg¬fen¬nebb a házi orvosod, akihez elmész néha tanácsot kérni, mivel gyógyszert már nem szedsz. De ezen belül teljesen magadra vagy hagyva öregem. Persze, közben járkálsz, eszel, utazol, ha kell még politizálsz is a többiekkel, de mindig befelé, éberen figyel¬ve teszel meg minden lépést mint harc közben a szamurájok, mert megtanulsz egyszerre belül és kívül is létezni, mígnem teljesen elmosódik a belül és a kívül közötti határ és azon kapod magad, hogy a barátod olyasmiket közölt veled, amiket nem is ejtett ki a száján, de nem is írt le sehova. Együtt vagy önmagaddal, a legszebb, legfenségesebb és a legveszedelmesebb magányodban és ugyanakkor a világegyetem összes erőivel és törvényeivel egyszerre. Nyitott leszel minden információ, minden érzelem és minden gondolat felé, amit addig még soha nem mondott ki, nem írt le és nem nyilvánított ki – semmilyen formában – senki.
Ezt a magányos nyitottságot, ezt az univerzális megszólíthatóságot Jézus után is csak nagyon kevesen érték el, de most készül, vajúdik a Világ, megszülni az egyete¬mes szeretet-állapotot elérni képes embereket, most, amikor ez a feladat a tömegek, vagyis a közösségek és a csoportosulások számára lehetetlen, most amikor a létrontás legnagyobb határát készül elérni az emberiség többsége, engem és téged is beleértve. A lehetőség viszont, hogy az általános létrontásban való személyes részvételét a minimumra csökkentse, mindenkinek megadatott, csak éppen élni kellene vele. Ez viszont, amint mondtam, nem megy egyszerre, de az első, döntő lépést nem helyette¬síthetik sem a szemforgató ájtatoskodások, sem az ostoba szentostya-nyelések, sem a nagyokos elméletek, a gazdaságpolitikai kerek-asztal értekezletek, vagy a hajnalba nyúló, „fontos” beszélgetések. Én meggyőződhettem arról, hogy ez így van. Ha úgy tetszik, kézzelfogható eredményeim is vannak, és ezek birtokában a nagyokos ki¬fogá¬sok már nem zavarhatnak meg. Én döntöttem és a létrontásba való részvételemet a minimálisra csökkentem, anélkül, hogy ezért valakitől, vagy valamitől elismerést, dicséretet, hálát, vagy valami mennyei járulékot várnék. Én elmélyedtem a szent¬írásba és abból, a saját tapasztalataim alapján és az asztrológia segítségével, az egyetemes törvényeket megismertem.

– És ehhez ennyire elengedhetetlenek a böjtölések? Nem túl vad így ez az egész? Nem zuhansz át a másik végletbe? Nem leszel fanatikus tőle?
– Nem, nem, nem! Háromszor és ötször is nem. A böjtölések még igenis kellenek nekem. Egyelőre. Emlékszel, hogy diákkoromban pontosan olyan nagy zabáló és nagyivó voltam, mint te. Ezért még ma is, az energetikai szükségeimhez mérten, még mindig rengeteget eszem. Ezt lemértem edzéseken. Azonkívül én ezeket a böjtöket arra használom fel, hogy ne járkáljak színházba és vendéglőbe, vagy más alacsony rezgéseket sugárzó helyre a kelletnél többet. Ezeket én inkább mentális kúrának hasz¬nálom, mint egészségi kúrának. A böjtnek az egészségre gyakorolt jótékony hatásáról tudtak a régiek és a szentkönyvek is tudnak. Igaz, én nem így ismerkedtem meg vele. Az ember nem csak lelkileg, de szellemileg is fel kell készüljön a böjtre. Ehhez viszo¬nyítva, én egy baráti társaságban folytatott sörözéses társalgás után döntöttem el, hogy másnap reggeltől éhségsztrájkba fogok Nemes Mózes református püspök mel¬lett, aki a volt szekusoknak és a kommunista nomenklatúra tagjainak román közélet¬ben és politikai vezetésben való egyre nagyobb szerephez jutása ellen tiltakozott, illetve ezeknek a szélhámos hóhéroknak a közéletből való távozását igényelve, több napos éhségsztrájkkal akarta nyomatékosítani igényét. Nem csak, hogy sok barátja és ismerőse csatlakozott a tiltakozó akciójához, de több jó hírnevű román értelmiségi és kevésbé ismert fiatalember is. Szégyenletesnek találtam, hogy az éhségsztrájk negye¬dik napján a székelyföldön senki nem állt melléje, és úgy gondoltam, ha mással nem, azzal, hogy én, a hajdani gyomor- és nyombél fekélyes és a bélhurutos személy éhség¬¬sztrájkolni kezdek, észre veszik magukat a székelyeim is. Így egyféle, a fajtám iránt érzett szégyennel és elkeseredéssel vegyes haraggal fogtam neki a sztrájknak, amit csak akkor oldottam fel, amikor kiderült, hogy a vesémben a megengedett határértéken jóval felüli aceton gyűlt. A böjtbe nem megy bele negatív érzelmekkel, sőt: még csak negatív gondolatokkal sem az ember. Az éhségsztrájkba sajnos, a legtöbben igen. Én is elkövettem ezt a hibát, de szerencsére a püspök rádió-interjúit hallgatva és elszige¬telt magányomba a Hamvas Béla írásait olvasva, észbe kaptam, és így az eredmény meglepő lett: a koplalás abbahagyása után, semmiféle erőveszte¬sé¬get nem éreztem, sőt: mintha növekedett volna a fizikai energiám. Néhány évre rá, a kísérletet egyedül megismételtem, öt napig nem ettem semmit, de már előzetes lelki és szellemi fel¬ké¬szüléssel. Ráadásul akkor olyanok voltak a körülményeim, hogy nem kellett itthonról sehova sem elmenjek és csak esténként, vagy hajnalonként szalad¬tam ki levegőn mozogni a Stadionba vagy a Nagymezőbe. Akkor váltam képessé az elmélyült medi¬tatív állapot elérésére, mivel nem nyomta semmi a végbelemet, és ezért akkor rákap¬tam, hogy több napig semmit se egyek. Addig mindössze csak egyik estétől a másik estéig merészkedtem egy-egy böjttel. Az volt a koncepcióm, hogy nem tudok elalud¬ni, ha estére nem zabálom tele magam rendesen. És ez tényleg így volt, mert már gyer¬mekkoromban, Matyi bácsi rászoktatott arra, hogy sokat egyek. „Ki ahogy eszik, úgy dolgozik”, mondta és az olyan ember aki nem tevékenykedett reggeltől estig, a leg¬hitványabb fajzata volt a földnek. Volt is feladatom elég. Már tizenegy éves koromtól az én feladatköröm volt a hatalmas udvarunk heti feltakarí¬tása, a disznópajta, a nyúl¬pajta, és a tyúkól takarítása, favágás és fahordás télen és a családnak a mosogató, mosó és ivóvízzel való ellátása. Hát tényleg volt is, amiért nagy étvággyal egyek. Így a szervezetem már kisgyermek koromban rászokott arra, hogy mindig tömve legyen. Az érdekes csupán az, hogy mindezen spártai, de inkább munkatábori életmód elle¬né¬re, a szervezetemben egymást érték a különböző beteg¬ségek. Mivel anyám is a Skorpió jegyében született, mindketten képtelenek voltunk a szellemi megbocsátásra, az el¬engedésre és folytonosan nehezteltünk valakire, vagy valamire. A leginkább persze, Matyi bácsira, akivel nyíltan egyikünk sem mert ellen¬kezni. Huszonöt éves voltam, amikor végre annyira összeszedtem magam, hogy meg mertem mondani az öreg oroszlánnak, hogy fejezze be az anyám folytonos sze¬ká¬lását. Az öreg annyira fel¬há¬bo¬rodott a szolgai lázadásomon, hogy nyakon ragadott és nyuvasztgatni kezdett. Nem volt mit tennem, hasba rúgtam a térdemmel és amint a szorítása meglazult és levegőt vehettem, a két keze között úgy állon vertem, hogy nehéz testével hátradőlt a szek¬rénynek. Ekkor észrevette, hogy kinőttem a markából és nem fog bírni velem, mert már a másik ökölcsapást készülök rámérni, arra az eset¬re, ha újból a nyakamnak akar ugrani, hát inkább visszaült a székére. Másnap hívta a fiát és a vejét, közös szá¬mításokat végeztek, és két nap múlva teljesen kiürítették a lakást, de mi nem bántuk, mert a vén hülye is elment végleg. Tizenhat évvel a házas¬ság¬kötésük után így szűnt meg a folytonos lelki terror az otthoni életemben. De meg is volt az eredménye a folytonos bélpakolásnak és a csendes nehezteléseknek. Időköz¬ben tönkre ment az egész emésztőrendszerem, de főként annak a vége: mélyen hurutossá vált az kiszívott információ eleresztéséért felelős végbél és megteltem arany¬érrel. Ezért a kezdetben nem is tudtam meditálni, ha csak egy kis bélsár is volt a végbelemben.
– Hagyjál engem ezekkel a szarászati részletekkel! Azt mond el, hogy miket fedeztél fel a böjtjeid segítségével és mi az összefüggése mindennek a keleti szent¬írásokkal, mert a Káini elméleted is igen meredek.
– A létrontás nem egy elmélet Géza és a szarászati részletek fontosak a hozzám hasonló sorsprogrammal született személyek számára. Te erre azért nem jöttél rá, mert te élvezetből lettél nagy zabáló, nem kényszer és lelki stressz hatása alatt. Te épp olyan könnyen elengeded a dolgokat, mint ahogy befogadtad azokat. Neked mind¬össze a felszínességed visszahatásait kellene érzékelned, de ennek még nem jött el az ideje és egyelőre nálad látszólag még minden jól megy. De aki olyan mélyen sér¬tett mint én, aki az édesanyjának a sorssal szembeni sértettségének a megtestesülése, az bizony keservesen szenved a szarászati részletek miatt. Mert aki nem tudja a be¬lapá¬tolt táplálékot ki kakálni, az nem tudja a hiúságát sértő vagy a lelkét bántó fontos benyomásait feldolgozni és elereszteni. Nem tud elbocsátani, mert nem tud meg¬bocsátani, nem tud elengedni. És aki nem tud elengedni, az igazából befogadni sem képes, hiszen mindig telítve-telítetten él, tehát nem érinti meg a tudatát a lényegi információ. És ez már az erős bűnbeesettségnek a jele! Azt hittem, hogy az előbb ezt érthetően és érzékletesen elmagyaráztam neked. A Káini-Ábeli mitológia siker és hatás¬vadászó színpadképpé való züllesztésének példája, azt kellett volna meg¬értesse veled, hogy amennyiben nem csinálunk patetikus drámákat az allegori¬kus történet¬ben ábrá¬zolt metafizikai lételvekből, másképp élne az ember a földön és egészen más helyet fog¬lalna el a világegyetemben. Azt, hogy az ősbűn folytatásaként a létrontás létezik, te is elismered, de merő technikai, vagyis teológiai és antropo¬lógiai kérdéssé degradálod és valami absztrakt, a te személyedtől függetlenül létező erőnek, a természeti tör¬vé¬nyek tökéletlenségéből adódó természettechnikai tévedés¬nek, meg¬hibá¬sodásnak képzeled, és ezáltal pontosan az általunk olyannyira lenézett és elítélt materialista filozófusok és tudósok hibáját követed el. Nem az ember szemé¬lyétől, öntudatától független rom¬lásról van szó, mint valami tévesen összeállt struk¬tú¬ráról, például vírusról az ember szervezetében, vagy a számítógép memória-egysé¬gé¬ben, hanem egy létfolyamatról, amelyet az ember a szabad akaratával való vissza¬élése következtében hozott és hoz létre folyton, és amit éppen ezért, megint csak az embernek áll lehetőségében meg¬szűntetni az egyetemes öntudatával, illetve a szabad akarata helyes használatával. Ezt viszont lehetetlen megtenni emberiségi, nemzeti, vagy akár csoportos szinteken. Mert bűnbeesést, a visszaélést, vagyis a primi¬tív idióta állapotba süllyedést nem egyszerre és nem egy ember követte el, hanem sok¬száz¬ezer éves folyamatként élte meg azt sok¬százezer, különböző öntudattal és karakterrel, vagyis egyéni felelősséggel rendelkező ember. És éppen úgy, ennek az ellenkezőjét is, az előre élést, vagyis a vissza-visszaélést is, csak jól meghatározott, egymástól függet¬len, autonóm személyiségtudattal és sza¬bad akarattal rendelkező, egymástól jól külön¬választott személyek vihetik végbe. Ameny¬nyiben viszont mind csak a másiktól várjuk, hogy megtegye az első lépést, egy követ¬kező vízözönig kell itt ragadnunk a civilizált lelki szennyeinkben, az idióta háborúink, a hülye gyűlölködésünk, a hatalmi máni¬ánk, a mindenáron boldog lenni és győzni akarásunk, és más ilyen egoista anyánk kínja féle őrületeink fogságában. A lényeg itt nem az egyéni böjtölések mazochista élvezetén és így nem a magánügyek sérthe¬tetlenségén áll és bukik, tehát nem a fo¬gyasztáson, hanem azon, hogy milyen annak az emberiségnek a mentális kisugárzása – milyen az önkéntelen képzeleti tevé¬keny¬sége – amely az együgyű és öncélú termé¬szet¬rablásra, anyagkotorásra, anyag-átalakításra, ezen átala¬kí¬tott anyagi formák rak¬tá¬rozására, megszerzésére és megvédésére, elhasz¬nálására és a természetbe szemét¬ként való visszakotorásra építi élete értelmét?
– Mindezt én koplalások nélkül is jól megértettem már nagyon régen. Amiket most mondtál, korábban is ismert teória volt előttem. Én a keleti filozófiával való összefüggésekről kértelek...
– Világos volt számodra az anyád segge! Ami csak az eszed szintjén világosodik meg, az még jobban növeli a benned levő sötétséget. Te a spekulációs képességeddel, ami nem más, mint az agyad kombinációs képességén élősködő tulajdonságod, meg¬értettél valamikor valamiket a lét mechanizmusáról, de a mindennapi életed szintjén továbbra is épp olyan korruptan és tévelyegve éltél, mint azelőtt.
– Igen, mert én soha nem voltam olyan fantaszta, mint te, és a teológia egyetemen történtek után soha eszem ágába sem jutott megváltani az emberiséget. Te viszont a romániai magyarságot akartad akkor is folyton megváltani, de figyelmeztetlek, hogy az nem fog menni böjtöléssel!
– A romániai magyarságok és az emberiségek és minden féle ságok-ségek, nekem ma nagyon absztrakt és személytelen fogalmaknak tűnnek. Ezért nem is érdekelnek. Mondj valami közelibbet.
– Nagytárnán egyszer a székelyek felsőbbrendű mivoltáról beszéltél nekem...
– A rendtartó székelyfaluról beszéltem akkor és arról, hogy ez az archaikus korokig visszanyúló rendszeretet, nemcsak a székely falvak házainak már a vonatablakból is feltűnő bensőséges geometriáján, a háztetőkön, a mindig tisztára meszelt házak falán, a rendezett, kitakarított udvarokon jelenik meg, hanem az emberek lelkében is, ha csak nem zavarják össze a gazdagodásra és a történelmi igazságtevésre buzdító poli¬ti¬kai szónoklatok a szenvedélyes székely ember lelkét. De hát ez csak fiatalkori okos¬ko¬dás volt. Mert amennyiben ez az ősi székely tudat valójában létezne is, mint géniusz, nem zavarhatná meg sem a gazdasági, sem a politikai széljárás a székelyek lelki világát. Márpedig a ritkuló erdőkben tükröződő gyors gazdagodási lehetőség, vagyis az életnyerési lehetőség ideológiája, látható módon megzavarta.
– Szóval nem akarod megváltani a székelységet?
– Székelység, románság, magyarság, németség, szerbség, horvátság, oroszság, sü¬ket¬ség, vakság, emberiség. Ség-ság-ség-ság-ség-ság-ség..., idegenség, absztrakt fikció és személytelenség. Ha magyarságot mondasz, mindjárt eszembe jut a románság, a szlo¬vákság, a szlovénség, a cigányság. Ha emberiséget, az állatiság és az angyaliság, a növényiség és az isteniség. Engem már nem érdekel a székelység sem pontosan úgy, mint az emberiség. Engem mindig csak az ember érdekel, akivel beszélek, amennyi¬ben hagyja, hogy vele beszéljek, vagyis a benne levő istennel, aki azonos a bennem létező istennel. Az az ember érdekel mindig, akivel szót válthatok, akinek a szemébe nézhetek, akivel kezet foghatok, akit megsimogathatok, tehát akivel információt cse¬rélhetek. Nem tudok valakivel barátkozni az emberiség vagy a székelység nevé¬ben. Számomra az egoista, nagyképű, becsvágyó, önérzeteskedő, sértődékenykedő szé¬kely használhatatlanabb és absztraktabb, mint a vonatban csendesen rám mo¬soly¬gó néger, akinek a szavát nem értem. Pontosan olyan megtörtnek, vagy zava¬rosnak lá¬tom a velem szemben álló személy lelkivilágát, mint a tiedet, vagy az enyémet. És ami az egészből hiányzik, azt nem lehet kiegészíteni az emberiséggel, vagy a székelységgel. Amennyiben valaki ezt az önátverést elköveti, tőlem megteheti, semmi jogom meg¬gátolni ebben, ameddig nem zavarja köreimet. De mostanában nem kerülök közös érdek és érdek¬lődési szférába ilyenekkel. Ha mégis megtörténik, felhívom a figyelmét, hogy Jézus soha nem beszélt az emberiségről, a zsidóságról, az egyiptomiságról, a gö¬rögségről, vagy a latinságról. Ő mindig valakihez, vagy valakikhez szólt személye¬sen. Személy a személyhez. És mindig a jelenben. Az örök jelenben, vagyis a létezésben.
Pontosan te beszéltél nekem annak idején a Krisztusi princípiumról, az autonóm személyi tudat továbbfejlődése révén létrejövő egyetemes személyiségtudatról. Arról, hogy az ön¬magát teljes mértékben átvilágító, az átvilágítás által meghatározó és egoista hatá¬rait felbontó individuális tudat képes egyedül a krisztusi fokozat eléré¬sé¬re, vagyis a krisztusi princípiummal való tökéletes azonosulásra. Ebben igazad is volt. Csak épp azzal nem voltál még akkor tisztában, hogy az önmegismerés, az önmeg¬határozás nem vihető véghez puszta tárgyismereti, ismeretelméleti, vagyis objektív filo¬zófiai in¬for¬mációk segítségével. Ahhoz szükséges a személy teljes átvilágítása és teljes meg¬tisztítása. A tárgyi megismerés csak a felszíni ismeretet biz¬tosítja, az átvilá¬gí¬tás és a megtisztulás nélkül egy hiábavaló intellektuális szórakozási forma. Az értelmi¬ségieskedésnek, vagyis az akadékoskodó tudálékoskodásnak, akárcsak a szemforgató farizeus vallásoskodásnak, a krisztusi princípiumhoz semmi köze nincsen. – Döbben¬ten látom, hogy Géza megint fölényesen mosolyog e szavakra, pontosan úgy mint Nagytárnán régebb:
– Ádám, már mindent értek. Te most voltaképpen edzed magad a negyvennapi böjtöléshez, a pusztába vonuláshoz, hogy utána a megváltás nagy művét te is véghez¬vihesd. Rajtam most csak gyakorolod, és felméred a jövendő kinyilat¬koz¬tatá¬said hatását.
– Megint gúnyolódsz, és ez a fölényes mentalitásod olyan korlátok közé szorít, amely¬ből ezek a dolgok nem érthetők meg. A te emberiséged, akárcsak te is, a gon¬dolkozó bölcsek fölényes önérzeteskedése következtében szenved annyit. Mond¬ha¬tom, teljesen fölöslegesen. Te csak általános műveltségi szinten ismered azokat a dol¬go¬kat, amiket a hitről meséltél nekem, és úgy fogod fel a hit kérdését, mint egy érde¬kes jelenséget a filozófiai elméletek, vagy a mágikus jelenségek között, anélkül hogy megpróbálnál személyes kapcsolatba lépni a benned és általad is megnyil¬vá¬nu¬ló te¬remtő Istennel. Vagyis anélkül, hogy egy pillanatig is eszedbe jutna, hogy a hitet, mint egy magasszintű tudásrendszert gyakorolva, a saját sorsodat, akár csak az egész világ¬egyetem történését tudatosan és felelősen működtetheted. Inkább kritizálsz min¬dent és mindenkit, átversz mindent és mindenkit, mindaddig, amíg nálad okosabbak, rava¬szabbak és gyakorlottabbak át nem vernek, vagy éppenséggel meg nem vernek téged. Mert hát végső soron a Karma törvényének is működnie kell –, megjátszod a fölényes és a semleges embert, és eszedbe nem jut, hogy te is felelős vagy azért, amiért a te emberiséged rombolja magát, szemeteli és termékteleníti a környezetét nem csak az észtelen gazdasági hajszájával, hanem a sötét, negatív hitével. Mert a dolog ott, hogy mindenki ártatlanul részt vesz az emberiség fogyasztó, hódító, vadá¬szó, díszlépésező, reklám- és kortes hadjáratozó hülyegyerek-játékában még nem áll meg, azaz nemcsak itt és ez által forog a mókuskerék, hanem mindezzel egyetemben sokkal magasabban és sokkal mélyebben is. És tudod, hogy hol? – A mennyekben. Mert ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van, és ami fent van, ugyan¬az, mint ami lent van. Mert azáltal, hogy az emberek szüntelenül víkenden sze¬retné¬nek élni, és mindannyian hanyatt-homlok próbálnak elszaladni a személyi felelősség keresztjének felvétele elől, mind kényelmesebbé, konfliktus¬mente¬seb¬bé: puhábbá téve az életüket, a legnagyobb tragédiák torkába rohannak, hiszen senki nem veheti fel a másik ember helyett a megváltáshoz szükséges, személyes felelősséget. Mert az egoista, ravaszka és spekuláns énecskénk és a lelkiismeret formájában jelentkező Isteni lét-tudatunk, vagyis a nagy Énünk között szüntelenül folyik bennünk a drámai küzdelem. E pozitív és rendeltetésszerű életdráma felismerésének, elfogadásának és tudatos vállalásának az elhárítása következtében fullad az életünk minduntalanul tragédiába. A tragédiá¬hoz viszont sötét színpadképek, sötét víziók, és sötét látomások jönnek, amelyeken nemcsak a színházban csemegézünk esztétikai élvezettel, hanem álmainkban is gyö¬törnek e mesterséges valóságban fogant rémképeink, a reklám-mosóporok, reklám-nyaralások és reklám-nemiszervek mellett. Ugyanis az a kép, amelyben az ember képzelete gyönyörködve, vagy iszonyodva elidőzik, szükségszerű¬en megjelenik a valóságban is idővel, hiszen a valóság természete mágikus.
A tudatos, vagy öntudatlan képzelőerőnk mágikus hatalom, amely a személytelen világteremtő hatalmakhoz fűz bennünket és ezért, ha akarjuk, ha nem, megvalósít, megalkot, létrehoz mindent, amire huzamosan gondo¬lunk ritka örömeink és már-már állandósuló félelmeink során. Remélem tisztában vagy azzal, hogy az ember leginkább félelmében gondolkozik és ezek a „nehogy megtörténjen” gondolatképei nagyon intenzívek. Ezért a leggyakrabban a félelmünk¬ben létrehozott gondolat-képe¬ink valósulnak meg az életünkben. Ezért mind hang¬súlyozta Jézus annyit, hogy ne aggodalmaskodjatok, és illusztrációként megfelelő példabeszédeket is fűzött hozzá. Tudod, az ég madaraival és a mezők liliomaival. De mit tehetnénk, ha pontosan a magukat kereszténynek nevező vallásos hipokriták, majd később a kereszténység táp¬talaján kisarjadó humanista iskoláink tudósai és nagyokos feltalálói nem hallgattak Jézusra? A mindenáron élvezethez jutni akaró, és ebből kifolyólag folyton aggodal¬mas¬kodó, nyüzsgő-szeszlető, munkálkodó emberiség mókuskereke forog tovább immár tizenkétezer éve. De az a patetikus bolondság, amibe ma az emberek élnek, az állam¬elnököktől és a miniszterelnöktől a nyomor¬negyedek prostituáltjaiig, nem más, mint a szépreményű nagyanyáink és nagyapáink, valamint a gondoskodó és aggodal¬mas¬kodó szüleink félelmében fogant gondolat-képeinek az eredménye. A nemzet- és hazavédelmi törvényekkel, vagyis a külső ellenség létezé¬sével egyetértő román, orosz, szerb, bosnyák, szlovén, szlovák, magyar, ortodox, kato¬likus, mohamedán, re¬for¬mátus személyeknek az ellenségképekhez kapcsolt hit¬tevékenységének az ered¬ménye. A sóvár kicsi éntudatunk által működ¬tetett képze¬letünk munkálkodásának, vagyis az Antikrisztus munkálkodásának az eredménye: a negatív hiedelmek és ne¬ga¬tív szuggesztiók által bennünk létrehozott intenzív gon¬do¬lat¬¬képeink materializá¬ló¬dá¬sá¬nak az eredménye. Hiába gúnyolódsz, hiába fölényes¬kedsz, mert e gondolatképek létrehozásában, a negatív szuggesztiók keltésében, önkéntelen és ellenőrizetlen ima¬gi¬nációs tevékenységeddel te is részt veszel. És nem csak azért, mert a te szabadúszó szélhámoskodásaiddal kiváltod a sötét gondolat¬képeket szülő diszharmonikus lelki élményeket azon pórul járó, naiv emberekben, akiket átversz. Ha minduntalan csak jótékonykodnál, a természettel és egymással szemben mindenáron győzni és nyerni akaró emberek képzeletében így is meg¬jelen¬nének a gonosz képek a te jócsele¬ke¬de¬teid mellett, vagy a te jócseleke¬de¬teid ellenében, mert ezek a jótettek nem lennének összhangban az egyéni tapasz¬talathoz kötött, azon keresztül érvényesülő, evolúció törvényével. A Polaritás, vagy a Ciklus és a Ritmus, a Kiegyenlítődés és a Hatás-vissza¬hatás törvényével. Látod, te ha¬marabb szereztél tudomást az egyetemes törvényekről, de nem hoztad azonnal kap¬csolatban a te személyeddel, vagyis a mindennapi élet¬viteleddel. És ezért a törvények intellek¬tuális szinten megragadt ismeretével csupán az általános műveltségedet növelted, ami csak arra használt neked, hogy ismerteiddel még inkább fölényeskedj, felüle¬te¬sedj és mindent az absztrakt emberiség, vagy egy még absztraktabb istenség szem¬szögé¬ből vizsgálj, és ne légy képes megítélni saját hely¬zetedet, személyednek az egye¬temes törvényekkel való összhangja, vagy diszharmó¬niája tükrében. Egy szép nagy púpot növesztettél a hátadra az egyetemes törvények személytelen ismeretével. A teljes valóság mindig csak szubjektív lehet. Amikor te fölényeskedsz és gúnyolódsz, tulajdonképpen egyfajta csoportmagatartást veszel fel, az agnosztikus cinikusok maga¬tartását, megfosztván magad ezáltal az azonosuláson ke¬resz¬tül történő megismerés és fejlődés lehetőségétől, amely a krisztusi princípium¬mal, vagyis az egyetemes logosszal való egybekapcsolódást biztosítaná számodra.
– Én az imént nem gúnyolódtam, Ádám, csak viccelődtem.
– Most miért magyarázkodsz, és miért hárítod el tetteidért a felelősséget? Amennyi¬ben mindig hibátlanná magyarázod magad, megfosztod magad a belátás képességének a kialakításától, és ezáltal spirituális stagnálásra ítéled magad, soha nem leszel képes a fejlődésre, mert a tetteid és a szavaid eredményéből és következményéből nem tudod levonni a tudatosodásodhoz, vagyis a megvilágosodáshoz szükséges, megfelelő kö¬vetkeztetéseket. Az önbecsapás és a mások becsapása a személy¬telenség, vagyis az össze¬tévesztés eredménye. Lehet, hogy üzleti ügyfeleidet és saját magadat át tudod még verni, de engemet már nem. Én ahhoz magamat már nagyon kiismertem. Rá¬adá¬sul te egy valóságos „rendkívüli eset” voltál az életemben a többi barátomhoz képest, akit akárcsak magamat, az utóbbi időben nagyon kianalizáltam a meditáció¬im segítségével. Én azt is tudom, hogy nagyon felbolygatott téged ez a beszélgetés, de egyelőre foly¬tatni fogod még a középszerű, szélhámos életviteledet. Hiszen nem fogod feladni a nagy evéseket-ivásokat, a nők elcsábításának és megverésének, no és a palimadarak átverésének az élvezetét egyből, csak azért, mert én, akinél te most is okosabbnak és műveltebbnek tudod magad, elmondtam neked, hogy ez az egyetlen útja annak, hogy megtaláld, amit régóta keresel. Még azt hiszed egyelőre, hogy a fölényes¬ke¬dés¬ről, a gúnyolódásról, a durváskodásról, a hangoskodásról és a károm¬kodásról való le¬mon¬dás számodra kényelmetlen, mert mindezt nagyon megszoktad, egyéniséged kifejező¬dé¬sévé tetted és azt képzeled, hogy másfajta magatartásforma nem is állhat összhang¬ban a te lényeddel, a karaktereddel. Én viszont jól tudom, hogy mindennek a te igazi lényedhez nincsen semmi köze, mindez csupán maszk, számtalan maszk rád kövült szerepének vastag rétege, amely minden látszat ellenére nemhogy segítene önmagad¬dá lenni, hanem fenntartja mind a külső, mind a belső káprázatban való létezésedet.
Holnap, vagy holnapután el fogsz menni innen, egy pár napig még fogsz ezen töprengeni, viaskodni. És magadban vitatkozni fogsz velem, vagyis mindazokkal, ami¬ket most elmondtam neked, és azután folytatod az előbbi életviteledet. Persze, most már semmi sem lesz a régi számodra, és nem fogod olyan felhőtlenül élni az életedet, mint régebb, mert eszedbe fogok jutni az én másfajta életvitelemmel, amely több nyugalmat és több megelégedést biztosít nekem és a körülöttem élőknek, mint a te élvezeti élményekben gazdag életed. Ugyanis azt az egyet mindig fogod tudni, hogy bármelyik pillanatban megfordulhatsz és megszerezheted magadnak azt a magas¬rendű tudást, aminek érdekében fiatalkorodban még kész voltál feláldozni az egész életedet. És hogy ez mindössze elhatározás és akarat, vagyis bátorság és következe¬tes¬ség kérdése. Nem azért mintha egyébként elkallódnál ebben az életben. Művelt vagy, intelligenciád jóval átlagon felüli és azt hiszem, senkivel nem találkoztam még, aki rendelkezne a tiedhez hasonló szellemmel. Ráadásul most, az apokalipszis második felében, mindent szabadon tehetsz. Te ugyan nem követsz el gyalázatosan nagy gaz¬tetteket. Nem erkölcsi megfontolásokból, hanem csak azért, mert ott na¬gyobb a koc¬kázat és te kockázatot semmiért nem vállalsz, mert nagyon szereted a kényel¬medet. A politikusokat és a hozzuk hasonló hazug frátereket lenézed, és kineveted, de ponto¬san ezért, rezonanciában is vagy velük, és ha találkoztok nem vesztek össze, hanem közvetlen és meredek humoroddal behívod a te utcádba őket és miután ki¬ismered gyengéiket, lépre csalod egy pálinkaüzlettel, ismeretlen Grigorescu-képpel, annak függvényében, hogy az illető inkább korrupt-e, mint hazafias. Mondom, nem féltlek, az ilyen téren fantáziád kimeríthetetlen. Ez viszont nem jelenti azt, hogy többnek tudhatod magad, mint ők és velük szemben magad bármi alól felmentheted. Erről az életvitelről nem tudsz lemondani egyelőre, és ezt én nem is kérem tőled, hiszen az lenne még a szép mise-műsor, ha elkezdenék itt erkölcsi prédikációkat tartani neked.
– Lehet, hogy az valamivel mulatságosabb lenne...
– Lehet. De hadd mondjam végig. E színes, élmény-dúsan izgalmas és érdekes életviteled mellett viszont mindazt, amit itt elmondtam, és amit te ifjúságodban a papok és a tudósok között kerestél, megérteni nem lehet. Mondtam már, hogy mind¬az, ami érdekes, nem lényeges. Ezért ha tovább magyaráznék neked, annyi haszna len¬ne, hogy azután még színesebb lelki pompában tetszelegnél libuskáid és palimada¬raid előtt, akiket csak a kísérletezgetés kedvéért és a visszaigazolás biztos tudatában, végül megversz és átversz. Bocsáss meg egy pillanatra, el kell mennem a vécére.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/


Vissza a tetejére
  Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség
phpBB SEO