ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - karma-asztrológus fóruma

Asztrológiai fórum: Kozma Szilárd és feleségének valamint asztrológus-barátainak fóruma
Pontos idő: 2018.10.21. 02:03

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 19 hozzászólás ]  Oldal 1, 2  Következő
Szerző Üzenet
 Hozzászólás témája: A negyedik "otthonszülésem"
HozzászólásElküldve: 2010.07.28. 19:36 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 00:08
Hozzászólások: 248
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Halak
Aszcendens: Kos
Kedves barátaim, szeretettel üdvözöllek Benneteket!

Örömmel elmondhatom, hogy július 21-én reggel 6 óra 21-kor megszületett a negyedik gyerekünk, a kisfiúnk, Szabolcs.

A szülésről szeretnék röviden beszámolni, mivel úgy érzem, ezt a szülést a lehető legjobban sikerült végigélnem, végig vinnem, annak ellenére, hogy számos részletben eltért az előző otthon szüléseimtől. Ebben a negyedik szülésben elmondhatom, hogy a normális, természetes, zavarmentes szüléshez kötődő minden vágyam, vagy inkább óhajom, ambícióm beteljesedést nyert. Ezért is igyekszem minél részletesebben leírni, amíg még friss az élmény.


A szüléshez kapcsolódó előző nap, napok eseményei

A szülés előtt négy nappal egyértelműen érzékeltem, hogy az ízületeim kezdenek felpuhulni, kilazulni. Ezt a jelenséget a korábbi várandóságaim végén ott azonosítottam be, amikor a baba kezdett leszállni és a mozgásom kezdett elnehezedni. Azonban e legutóbbi várandóságom időszaka alatt keveset mozogtam intenzíven, így a várandóságot nehezebben viseltem s több különböző fájdalomérzéssel járt a vége fele, mint a korábbi állapotosságaim, ezért a régi eligazodási pontjaim nem voltak meg. Illetve megvoltak, csak nem tudtam őket olyan egyértelműen értelmezni, s nem összekeverni azzal, hogy nem mozogtam eleget és az izmaim, az ínszalagaim húzódnak, feszülnek, nem eléggé erősek és rugalmasak. Leginkább egy a várandóságom elején kezdődő derékfájásom zavart, amely időnként előjött az egész időszak alatt, s a végére kifejezetten intenzívé vált, főképp amikor nagyobb méretű, s fizikailag jobban igénybevevő tevékenységeket végeztem, valamint reggelente felkelés után pár percig.
Én ugyan naplóztam, gondolkoztam rajta és dekonspiráltam is, mi a szellemi oka a deréktájéki fájdalmamnak, de az nem múlt el. A fennmaradása miatt nem zavartattam magamat, mert Előd fiamnál is volt egy ehhez hasonló tünetem, amely aztán nyomtalanul eltűnt a szülés után. ( Az asztrológiát tudók kedvéért írom le, így utólag ugrott be, hogy (talán) azért nem múlt el, mert nem jól dekonspiráltam, ugyanis én deréktáji és Mérleg problémaként azonosítottam be a télen, holott tulajdonképpen, az utolsó időszakban, amikor tisztán éreztem a nyomódó ideget, amely meg több panaszt okozva jobban oda kellett figyeljek rá, vált világossá: a szakrális és nem a lombáris részen van a probléma. Vagyis itt nem Mérleg, hanem Skorpió problémáról van, volt szó. Ez a kisbaba születési képletében is látszik, ugyanis a Skorpiónak megfelelő nyolcas háza (a gyökeres megfordulás, a halál és/vagy újjászületés életterülete) terhelt, valamint a Skorpió egyik uralkodó bolygója a Plútó van letámadva egyértelműen, Mérleg probléma pedig nincs is a képletében).
Ez a „deréktáji” fájdalom szűnt meg egyik napról a másikra minden előzmény nélkül a szülés megelőző öt nappal. Ebből jutottam arra az egyértelmű következtetésre, hogy kilazultak, felpuhultak az izületek, mivelhogy a csigolyám nem nyomja már az ideget.

Az egész folyamat egyébként úgy kezdődött, hogy a konkrét vajúdást megelőző éjszaka, a férjem későn érkezett haza, mert készítettek egy filmet s sokáig odamaradt. Érkezésével felköltött éjjel egy óra körül s többé már nem tudtam rendesen visszaaludni. Reggel hat óra fele aludtam újból el. Mindeközben úgy éreztem, hogy rendszeresen jelentkező fájdalmaim vannak, amelyek még szülési fájdalmak is lehetnek, éreztem, hogy ezek akár szülési fájdalmakká is átalakulhatnak. Gondoltam majd reggel meglátjuk mi van s igyekeztem elaludni. Reggel derült ki, a magzatot védő nyákdugó egy része már kijött, s még utána is távozott belőle a reggel folyamán, a fájások viszont teljes mértékben megszűntek. Kissé meg is illetődtem. Mi van akkor most? Fogok szülni, vagy nem fogok? Ha igen, akkor miként, fájások nélkül? Beszámoltam a férjemnek a helyzetről. Ő nyugodt volt, azt mondta, hogy majd újra beindulnak mikor ott lesz az ideje. Ez engem persze nem nyugtatott meg teljes mértékben, de örvendtem annak, hogy ő nem aggódik s bizalommal van irántam és a szülés kimenetelét illetően. Ezt a támogató bizalmát, pozitív hozzáállását a szüléseket illetően mindig nagyon szerettem. Dél körül a gyerekeket levitte a szüleimhez falura. Ezt mindkét korábbi szülésnél így tettük a minél zavartalanabb szülési körülmények létrehozása céljából, én ugyanis inkább szerettem nélkülük szülni. Ugyanakkor a szülés után is szokott vigyázni rájuk édesanyám egy hetet, kettőt általában, s így könnyebb volt a regenerálódás a számomra, valamint a kis újszülöttre is jobban odatudtam figyelni, jobban megtudtuk ismerni egymást és egymásra tudtunk hangolódni. Amikor telefonon felhívtam édesanyámat, hogy értesítsem a gyerekek érkezéséről, elmondtam neki, hogy a nyákdugóból valamennyi elment, de a fájásaim megszűntek, s nem tudom mi van most, de majd értesítem a fejleményekről.
Miután a gyerekek lementek falura s nem kellett már velük foglalkozni, az interneten utána néztem miket írnak a nyákdugóval kapcsolatban, mi van egyáltalán ilyenkor. Ott találtam cikkeket arról, hogy a nyákdugó távozása nem kötelezően jelenti még a szülés azonnali beindulását, csupán azt jelzi, hogy valamikor szülni fog a nő a közeljövőben. Ez lehet egy napon belül, de lehet egy, vagy akár két héten belül is. Fórumokon számos esetet olvastam, ahogy többeknek is sokkal később egy, két hét után indult be végül a szülésük. Vissza is hívtam anyámat, hogy ne aggódjon, mert semmi gond, legfeljebb vele „toltam ki”, mivel fölöslegesen levittük a gyerekeket, s most neki kell rendeznie őket, miközben én nem is szülök még. Kissé kezdtem is sajnálni hirtelen, miért kellett annyira óvatosnak, elhamarkodottnak lennem és elküldenem őket otthonról.


A vajúdás

A férjem hazaérkezett faluról s utána kettesben maradva, sétáltunk egy hosszat délután folyamán a városban összekapcsolva egy, két olyan kisebb ügy mint számlarendezés és zöldséglátogatás, elintézésével. Júliusi meleg délután volt, kifejezetten jól éreztük magunkat.
Később, este nyolc óra körül elment filmet készíteni, én pedig a lakásban a házimunkával foglalatoskodtam. Tíz óra körül eszembe jutott, hogy aznap tulajdonképpen egy körtén kívül, amit a piacon vettünk, nem ettem semmit, s mégiscsak ennem kellene valamit, hogy arra az esetre, ha netán beindulna a szülés, ne kerüljek energia hiányba, s ne legyek gyenge. Valójában ugyanis az azt megelőző nap sem kívántam semmiféle ételt, s igen keveset ettem akkor is, ráadásul amit ettem az is folyamatosan ment ki belőlem. Nekem akkor úgy tűnt, valami enyhébb gyomormenés-szerűséget kaptam, kaphattam, miközben nem történt más, mint hogy a szervezetem tisztult, tisztította magát, készült a szülésre. Köztudott, a szülés beindulta után nem javallott a táplálkozás, mert azt tartják, hogy a gyomorműködés leáll és az étel a gyomorban marad. Szélsőséges esetben a vajúdás közben elfogyasztott ételt a szülőnő kihányja később. A kórházban, ahol ráadásul a műtét (a császármetszés) lehetőségével is számolnak, ezt messze elkerülik, még a vizet sem adnak, tudtommal.
Éjszaka tizenkét óra körül felébredtem, kezdtem érezni a fájások beindulását. Ami megzavart, hogy nem szokványosan, a korábbi szülésekhez hasonlóan, a derekamból indultak ki, hanem kifejezetten a hasam alatt elől s el sem értek a derekamig miközben máris abbamaradtak. Mivel rendszeresen jöttek és múltak el hasonló időtartam letelte után, felkeltem (gondoltam nem követem el azt a mulasztást, mint előző éjszaka, amikor reggelre halogattam a felkelést). Megmértem s kb. harminc másodperc körül tartottak. Megbizonyosodtam ezek által a szülés beindulásáról. A felkelés után a fájások ráadásul gyakrabban kezdtek jelentkezni mint előtte, körülbelül 7-10 percenként és egyformán hosszúak voltak, természetesen volt kezdetük, maximumuk és utána hirtelen elcsendesedtek. Az ajtónak támaszkodva a hátgerincemet mentesítve a tartás alól, hagytam, hogy a méhösszehúzódás minél teljesebb legyen, miközben befele figyeltem és mélyeket lélegeztem. Hálát adtam és örvendtem minden bekövetkező fájdalomnak s elképzeltem amint tágulok és amint egyre tágul, megnyílik a szülőcsatorna bennem.
Az előbbi szüléseim aránylag hosszú, 12 órás, vajúdásai alapján arra számítottam másnap délelőtt, vagy délkörül lesz meg a baba. Az éjszakai csendben és sötétben, teljesen egyedül a házban, én nagyon örültem a gondolatnak, hogy nemsokára megérkezik a babám és bizakodva, derűsen megnézegettem időnként, a fájdalommentes időszakokban, a másik szobában előkészített mózeskosarat. Közben néha egyet, egyet rúgott, mocorgott a baba a pocakomban s én gondolatban üdvözöltem, hogy nemsokára találkozunk idekint. Ekkora már mélyen benne voltunk az éjszakában, körülölelt a csend és a langyos júliusi meleg. Még autók sem jártak nagyon az utcán, csak nagyritkán egy, egy. Én pedig fel, alá sétáltam a lakásban, néha meg leültem.
Közben néztem az órát, fél kettőt mutatott. A férjem nem érkezett még haza. Egy órára ígérte meg. Igaz, azt is megegyeztük, ha beindul a szülés felhívom és azonnal indul haza. Felhívtam jön-e már, de nem mondtam meg a szülés beindulását, ugyanis azt válaszolta, éppen indulóban van. Nem akartam riadóztatni, valamint nem akartam telefonba közölni vele a hírt, az események beindulását. Ettől függetlenül perceken belül itthon volt és a saját szemével konstatálhatta a fejleményeket, amit egyébként is elmondása szerint sejtett mikor felhívtam, ezért aztán sietett. Éhes lévén rántott tojást készített magának. Aztán megegyeztük, egy órácskára le kell feküdjön, mert nagyon fáradt, azelőtt való éjszaka is későn feküdt le. Ő is másnap délelőttre tippelte a baba érkezését s ahhoz mérte a pihenési lehetőségeit, idejét. Megkért, ha netán hamarabb jönne költsem fel időben, ne az utolsó percekben (ismert engem), mert össze kell szednie neki is magát. Teljesen ébernek kell lennie, ahhoz, hogy minél jobban jelen tudjon lenni amikor megszületik a baba és nyilván utána is, amikor az ő feladatainak nagy része következik. Személy szerint kifejezetten örültem annak, hogy lefekszik s nem várakozik mellettem fáradtan, így legalább újra nyugodtan lehettem a magam dolgaival.
A sült tojás szagától felfordult a gyomrom és émelygéseket kezdtem érezni.
Kis időre oldalfekvésben, mivelhogy ilyenkor háttal nem javallott, ledőltem az ágyra, hogy pihenjek. Egy félórára terveztem a pihenést, de egy kerek óra lett belőle, belealudtam. Közben meg a testhelyzet miatt, alig volt, csak vagy háromszor, méhösszehúzódás az egy óra alatt, s az is eléggé kellemetlenül érintett így feküdve, miközben amikor sétáltam olyan is volt, hogy egy negyedóra alatt háromszor húzódott össze a méhem. Aki szült, vagy aki jártas ebben a témában tudja, hogy ilyenkor amennyire csak lehet mellőzni kell a lefekvést, eldőlést és minél többet kell állni, járkálni sétálni, annak érdekében, hogy a baba súlya kifejthesse a maga áldásos hatását. Ugyanis a baba fejének nyomása a méhnyakra szoros összefüggésben áll a méhösszehúzódásokkal és elengedhetetlen ösztönző hatást fejt ki az érdekükben. Ülni is pl. lehetőleg inkább csak a fájások idején ajánlott, s azt is úgy, hogy a baba helyzetének függőlegessége megmaradjon továbbra is és ugyanakkor a csípő is táguljon. Ezért jó pl. ha támlás székre ülünk csak fordítva, a támlájával szemben, a lábunkat áttéve rajta, én időnként így pihentem. Körülbelül négy körül kezdtem el újra sétálni. A kis pihenéses intermezzo alatt, a gyomrom helyre állt. Nem mondtam eddig, de az összehúzódások között néha beereszkedtem egy olyan joga guggolós, karunkkal kinyomott térdű pozícióba amelyről azt tarják, hogy a csípőt nyitja és a segít a baba fejét minél inkább a szülőcsatornába irányítani.

Nagyon jól éreztem magam a hajnali csendben. Elárasztott az belülről jövő nyugalom, biztonságérzet, amely egyébként minden szülés jellemzője, amennyiben a nő hagyja ezt megtörténni magában s nem aggódja túl a folyamatot, vagy nincs benne túlzott ellenállás az eseményeket illetően és természetesen amennyiben hagyja és nem zaklatja a környezete sem őt. A teraszunk ajtója nyitva volt s áramlott be rajta a hűs, tiszta hajnali levegő. Azt sajnáltam kissé, hogy nincs udvar a közelben, ahová kiléphetnék, hogy közvetlenül érezzem, élvezzem ezeket a szép korahajnali órákat s sétáljak a puha füvön, a fák között. Így csak gondolatban voltam néha falun, az udvaron. Van egy kis háza a szüleimnek a nagyobbik mellett s nemegyszer eljátszottam a gondolattal, hogy esetleg ott szülöm meg a negyedik gyerekem, de végül letettem róla, nem akartam őket terhelni.
A fájások közötti időközökben a Teremtésre gondoltam, a teremtői azonosságomra és azt erősítettem magamban. Arra gondoltam, hogy Abszolút Létnek, az Istennek fontos az Ember, fontos azért amit az képvisel mint tudatos kapcsolat az ég és föld között, fontos azért, amit az remélhetőleg véghezvisz a létezésben, önmagában, az életében, a jellemében, tudatosságában, fejlődésében s nem rugaszkodok el túl nagyon, ha azt mondom megváltódásában. Megváltódáson persze nem valami patetikus vallásos dolgot értek, hanem a velünk született, vagy belénk nevelt zavaroktól, gyengeségektől, fölösleges ambícióktól, félelmektől stb., kinek mi van, való feloldódást, megszabadulást. Fontos tehát az egész teremtés és benne az Ember teremtés. Adam Kadmon – Isten első ideája – mondaná Hamvas Béla és nem csupán ő. Ez az eredetünk, eredetem, ebben gyökerezek. Minden emberrel a teremtés egész folyamata előlről kezdődik, teljesen a kezdettől. Semmi sincs készen, de lassan készül és minden ember keresztül megy az egész emberiség fejlődési szakaszain. Nem fogyasztás, fogyasztói mentalitás, hanem teremtés. A nő, vagyis én és minden nő abban a helyzetben van, hogy Ő a Teremtő. Az „Isten” rábízza magát. A Teremtés lehetősége, felelőssége, szépsége és nehézsége, édes áldozata is a miénk. A jövő élet olyan lesz amilyennek és ahogyan mi teremtjük, a sors belőlünk és általunk szövődik. Innen a szimbólum a sorsszövő nőkkel, amely sok kultúrában és számos irodalmi műben is megtalálható. Erről személyesen korábbi szüléseim alkalmával győződhettem meg a gyermekeim sorsképletét nézegetve és bennük magamra, lelki, szellemi állapotaimra ismerve. Az „emberteremtés” tulajdonképpen a teremtés legszélesebb spektrumú megvalósulása, amely a legfinomabb képzeleti szintektől indulva el egészen a közvetlen anyagi, fizikai szintig mindent felölel. Ezért is beavatás a szülés. Közvetlen beavatás a láthatatlan világba, nagy átvitel a láthatatlanból a láthatóba, a nem létezőből az életbe. Amúgy férfi bármit tegyen, bármit hozzon is létre technikai tudásával, a teremtő erőnek ezt a színvonalát sosem fogja birtokolni. Nem is kell, neki más szerepe, léthelye van. Van ki nem is érti ennek a fontosságát. Eszembe jutottak női ismerőseim, korábbi szüléseim s még számos a szüléssel kapcsolatos gondolat, asszociáció. Mikor mindezeket már kimerítettem, s éreztem, hogy belefáradok, türelmetlenné válok, levezetésképpen, még egy, két kintfelejtett gyerekruhát összefogtam és helyreraktam a lakásban. Ez a tevékenykedés kifejezetten jólesett, az utóbbi időben nagyon beleszoktam a rendezgetésbe, aránylag sok időt töltve a rendtartással, környezetalakítással. Szívesen feltettem volna valami lágy zenét is, ha nem sajnáltam volna megtörni ezt a magányos, kívül-belől nyugodt, bensőséges csendemet. A kis tevékeny kitérő után visszatértem korábbi hangoltságomhoz és gondolataimhoz, már amennyire lehetett most már, mert egy negyed óra alatt kb. két három fájás mindig jött.


Szülés
Öt óra körül intenzívebbeknek kezdtem érzékelni fájdalmakat, már a derekamig is kezdtek hátra érni, de ami még ennél is fontosabb, azt vettem észre, hogy jobban érezem magam, amikor nyomok, finoman nyomkodok, mint amikor nem, a fájások alatt. Ahogy ott álltam az ajtó félfájának támaszkodva, enyhén szétterpesztett lábakkal s figyelem a fájdalmat, átadva neki magam, élesen beugrik egy kép, amint tágra nyílik a szülőcsatorna a lábaim között, nyomás közben s kicsusszan rajta a baba. Akár így állva is megtudnám szülni a gyereket!? A váratlan bevillanástól megilletődtem, kissé meg is ijedtem, nem szerettem volna elejteni a babát, a bábám meg közben aludt. Gyorsan mentem felkölteni a férjem, de mivel a fájdalom nem volt túl erős, lazábban fogalmaztam s azt mondtam igyekezzen felkelni, mert úgy néz ki, nem vagyok biztos benne teljesen még, de beindultak a tolófájások. Jó fáradt volt még mindig, megkérdezte hányóra. Negyed öt volt, kb. két órát pihenhetett. Visszajöttem a nagyszobánkba s letérdeltem szétterpesztett lábakkal, inkább combokkal, a kezemmel a szék ülésének támaszkodva. Nem írtam korábban, de amikor az éjszaka folyamán a férjem hazajött felvettük a szőnyeget és letettem helyette kisebb, kényelmes, puha pokróckát, amit leterítettem egy fehér vastag pamut pelenkával. Nem akartunk később sokat takarítani. Erre térdeltem most. Ez a térdelés és széknek támaszkodás bevált, kedvenc szülési pozícióm volt, Elődkét és Csillukát is így szültem. Csak Sebit szültem másként. Még egyszer ebből a pozícióból átszóltam a férjemnek, hogy jöjjön, ha nem akar lemaradni, plusz, én sem szeretném stresszelni, visszatartani magam az ő hiánya miatt, hanem teljes mértékben a szülésre szeretnék figyelni. Ott is állt előttem azonnal mire felnéztem, nagyon gyors volt.

Időközben meg jöttek a fájások s én kezdtem nyomni. Elég hosszan tartottak. Már nyomtam jó sokat mire újból lélegzetet vettem s még mindig tartott a méhösszehúzódás, még mindig lehetett nyomni. Nyomás közben, s között az (is) járt az eszemben: ”kijön az, kijön az, kinyomom, világra hozom azt, amit kilenc holnapon át neveltem, hordoztam, formáltam”. A légzésem mély, alhasi nyomással egybekapcsolt légzés volt, amit a karatte edzéseken is tanítanak erőkifejtésre. A fejemben történő nyomást nem is ismertem, nem is éreztem a szülés alatt.

Két fájás (méhösszehúzódás) között, egy kis tükörrel megnéztem mekkora a tágulás és egyáltalán mi látszik odalenn. Ott, ahol eddig csupán egymáshoz tűrődő izomkötegek látszottak, most már egy csillagszerű nyílás keletkezett. Bent a mélyben pedig látni lehetett egy kis sötét és szürkés valamit. A magzatnak a burka gondoltam. Ebből tudtam, hogy közel állunk a végkifejlethez, de a magzatvíz még mindig nem folyt el.
A következő összehúzódásnál határozottan éreztem, ahogy a baba feje csúszik lefele a szülőcsatornán, amint nyomok. Örömemben hirtelen szerettem volna, ha férjem is a bőrömbe bújhatna és ő is világosan láthatná, érezhetné ezt a finom előrehaladást amit én érzek, s közvetlen része lehetne abban az élményben amin átmegyek. A fájások között igyekeztem elmondani minél részletesebben mit tapasztaltam, s hozzátettem még az is meglehet, nemsokára megszületik.
A rákövetkező méhösszehúzódás ugyanígy telt, még a sokat emlegetett székelési ingert is lehetett érezni, de nem mertem tovább nyomni, elengedtem a fájdalmat. Nem jött, hogy elhiggyem ilyen könnyen kitud jönni. Mondtam a férjemnek: következőkor „megemberelem” magam és addig nyomok teljes erőmből, ameddig a fájás tart, nem hagyom abba előbb. Lesz, ami lesz.
Kissé hiányzott az előbbi szüléseknél megszokott biztatása, de annyira közel ereszkedtem a földhöz, hogy nem fért hozzám. Ebből a szempontból el kell mondanom, hogy kissé önző voltam, mert elhatároztam akarom látni amint a kisbabám a világra jön. Az azelőtti három szülésemnél ugyanis a férjem előttem állott és előrehajlott, hogy az érkező babát kifoghassa. Az én első képem mindig az volt amikor ő kezében tartja a sikamlós kis halacskát. Persze, nem kell mondanom, ez volt a legszebb, legmeghatóbb kép amit valaha láttam, de most még többet szerettem volna. Így aztán mondtam neki, legyen nyugodt olyan közel vagyok a földhöz, szinte érintem, a babának semmi baja nem eshet. Alapállása volt, hogy rám bízza, tudom én, érzem én mit kell tennem, de azért elmondása szerint koncentáltan figyelt, maximálisan jelen volt. Arra lettem figyelmes, s amit nem vettem észre, vagy talán nem is tudatosítottam ennyire világosan a korábbi szüléseimnél, hogy amikor fájások közben nyomtam szinte semmit nem fájt az egész. Vártam a medencémet szétfeszítő érzéseket, vagy valami hasonló nagyon fájdalmasat, de semmi. Csak akkor fájt, amikor az új lélegzetvételnyi időre, vagyis a belégzésnél nem nyomtam.
Miközben beszélgettünk a férjemmel az előbbi összehúzódás után, kezdtem érezni, hogy újra jön a fájás és figyelmesen bár, de bevetettem minden erőmet. Egyszer csak pukk, egy kis magzatvíz szétfröccsent és utána nyomban megjelent a baba feje és finoman kikanyargózott a teste, a fehér pelenkára. Amikor a baba fejét meglátta a férjem kezdett biztatni, hogy nyomjam, mert jön, s bár én is jól láttam, amint szépen körbefordulva kikigyózik a baba, akarattal vettem vissza kicsitt a nyomás erejéből, hogy minél simábban menjen s ne legyen túl gyors a kijövetele, bevallom a gátam épen maradására is gondolva. Azért nagyon jól esett s mintha még plusz erőt is adott az a kis biztatás, részvétel a részéről, kívülről.
A váratlan és váratlanul könnyű, meglepetésszerű kibújástól mindketten felnevettünk. Tekintettel arra, hogy a magzatvíz csak akkor fojt el, későbbre saccoltam a megérkeztét. Még egy, két nyomkodásra számítottam.
A férjem azonnal felvette a kis megérkezettet és orral lefele, a föld fele tartotta, azért, hogyha esetleg a légjárataiba magzatvíz került volna tudjon kifolyni. A baba közben felsírt, nem tetszett neki az időközben lehűlt hajnali levegő, elfelejtettük becsukni a szoba ajtóját. Ezután a mellkasomra tettük a megnyugvása érdekében is, de hiába takargattam be, s melengettem mindenféle törülközővel, pelenkával, nem akart nyugodni. A testvérei ilyenkor, nemcsak megnyugodtak, hanem még szopni is kezdtek azonnal. A benyomásokra fokozottan érzékeny kis rák Szabolcska nem, ő csak sírdogált, panaszkodott. Mi nevetgéltünk, köszöntöttük a fizikai dimenzióban, az életben és a családunkban. A férjem a testvérkéket külön kiemelte és felsorolta. Minden jót kívánva neki, biztosítottuk, hogy mellette vagyunk, támogatjuk, nem kell sírjon. Igazából amikor a férjem felöltöztette csak akkor nyugodott meg teljesen, végül. Hiába, rosszul esett neki a hőmérsékletkülönbség az anyaméh és a külső környezetben tapasztalt között, úgy huszonegy fok körül lehetett a szobában.
Visszatérve a gyakorlati oldalra, vártunk egy keveset, s mikor már nem lüktetett a vér a köldökzsinorban, a férjem mindkét felől elkötötte és elvágta az általam neki megtartott köldökzsinort. Ez számomra újdonság volt mert eddig ezt a műveletet mindig egyedül végezte. Emígy váltunk külön szerencsésen egymástól én és a kis Szabolcsunk, s ő megkezdte a különálló saját életét. Utána a férjem feladott rá egy kezeslábast és újra visszaadta nekem, most már megnyugodva és figyelmesen nézelődött, még szopott is s én is élvezhettem az első együttlétünk boldog anyai perceit. Eme rövid kis idill közben az órára néztünk s kiderült, hogy elszaladt már háromnegyed óra amióta megszületett, a méhlepényre is gondolni kellett. A korábbi szüléseimnél a méhlepény elég későre született meg, Csillukámnál fel, alá járkáltam és még pár karate rúgást is kellett rúgjak ennek érdekében. Ezért aztán nemcsak, hogy meditáltam ennek a mozzanatnak a gördülékenyégére a várandóság alatt, hanem mindketten tudtuk a babával a szülésnek még nincs vége, a méhlepénynek is meg kell születnie. A férjem belehelyezte a babát a közelembe levő mózeskosárba és mondta, hogy a következő méhösszehúzódásnál nyomjam ki a lepényt. Legalábbis próbáljam meg, gondoltam én. Nem kell azt különösebben megjegyeznem, mindeközben folytatódtak és voltak méhösszehúzódások. A következő összehúzódásnál, az ágy szélén ülve egyet nyomtam és valósággal kiugrott, megszületett a méhlepény is, pár alvadt vércsomó társaságában. A férjem gyorsan megvizsgálta, s mivel mindent rendben talált, másodpercek alatt eltüntette a szemem elől. Személy szerint még elméláztam volna, hogy megvizsgáljam, emlékezetembe véssem a látványát, de akkor hátráltatnom kellett volna őt az igyekezetében. Mire eldönthettem volna mit is akarok jobban, már nem is volt méhlepény. Tárgytalan lett a kérdés. Jó lett volna ezt a szülés előtt megmondanom neki, de hát eddig mindig én is megnézegettem a méhlepényt, így nem számítottam ekkora operativitásra ezúttal. Utána felvette a pokrócot meg a pelenkát, feltörülte a földet és minden rendben volt a szobában, mintha semmi sem történt volna, csak egy emberpalántával volt több. Ez a parányi csöppség viszont később rengeteg akkor elképzelhetetlen változást hoz magával-erre gondoltam. Csupán a méhvisszahúzódás okozott fájdalmakat továbbra is. Ezeket a periódikusan intenzívebb összehúzódásokat a második szülésemtől kezdve sokkal érzékenyebben és élesebben éltem meg mint az első szülésemnél, ahol tulajdonképpen minden különösebb érzékenység, fájdalomérzet nélkül húzódott vissza az eredeti méretére. Egyébként olvastam, ez más nőknél is így van. Főként akkor húzódott (fájt) amikor a kicsi szopott s így történt ez következő két, három, négy napban is.
Felkeltem az ülő helyzetemből, s bár nem volt különösebben szükség rá, mert sem rajtam, sem a ruhámon még vérpötty sem volt, letusoltam és ruhát váltottam. Talán a szokás hatalma, vagy talán más, rejtélyesebb dolog, gondolkoztam is miért teszem mindezt. Közben a kicsi hallgatott és nézelődött, majd elaludt.

A későbbiekben kilenc óra körül, felhívtam a szüleimet és a testvérkéket, hogy elújságoljam a „kicsi baba” megérkezését. Ők nyilván azonnal látni szerették volna. A nagyanyjuk háttér biztatására illedelmesen graturáltak. Én teljesen felvoltam dobódva, kifáradást egyáltalán nem éreztem, nem is tudtam elaludni egész nap. Pedig aznap este még egy át nem aludt éjszaka várt rám, mivel a kicsinek, aki a későbbiekben a nap folyamán többször is szopott, ekkora kezdett beindulni az emésztő rendszere és nyugtalan, nyűgös lett, akárcsak a testvérei, akiknél ugyanez az első éjszakai nyugtalan alvás szintén jellemző volt.

Most, az ötödik napon a méhem már nagyrészt visszahúzódott. Sőt, lecsengett azóta a tejmegindulás okozta mellfeszülés, meg a mellkisebesedés és begyógyulás is. Minden rendben van, hála az „égnek” és mindannyiunknak. A baba sokat szopik, alszik és kakál mint minden egészséges újszülött baba.


Végezetül a félelmeimről pár szó és néhány következtetés.

Annak ellenére, hogy mindhárom korábbi szülésem otthon történt, pozitív élményekkel telten és mindhárom után azt mondtam, milyen jó lesz majd megismételni, mégsem mondhatom, abszolút mentes voltam minden kételytől, félelemtől, de legalábbis időnként előálló némi szorongástól a szülést illetően a várandóság alatt végig.
Meglepően nyugodt és magabiztos voltam a várandóság elején, de aztán eszembe jutott, hogy a barátnőm is így indult magabiztosan s végül mégis fel ment a korházba s a negyedik gyerekét ott hozta világra. Később persze kiderült a lelki, szellemi oka, amiért az egész megtörtént, mégis kételyeket ébresztetett bennem, azt illetően vajon megtettem-e mindent a zavarmentes szülés érdekében? Nem hordom-e fenn az orromat amikor nem aggódom?
Elég éber vagyok-e ebben a tekintetben?
Mikor ilyen és ehhez hasonló kérdésekről naplóztam, meg kellett állapítanom, bizony vannak hiányosságaim, mégpedig némiképp, nagyobbak mint amilyent én szerettem volna elkönyvelni. Leginkább az aggasztott, hogy különböző objektív és szubjektív okok miatt, a mozgást elhanyagoltam egész várandós időszakom alatt, aminek következtében a vége fele főképp, jóval fáradékonyabb lettem s nehézkesebben is mozogtam mint a korábbi állapotosságaimban. Így arra számítottam ez a szülésem fájdalmasabb lesz, mint az előzőek és az igazat megvallva leginkább attól féltem, hogy nem lesz elég izomerőm a nyomáshoz, mivelhogy ernyedtek, lanyhák az izmaim. Persze azért azt is tudtam, hogy az első várandóságom alatt sem mozogtam valami sokat, mégis jól sikerült a szülés, de azért némi belső bizonytalansági tényezőt ez adott.
Ez a félelmem, mint kiderült alaptalannak bizonyult, mivel bár a mozgás hiányzott a szellemi rákészülésem, amelyre nagyon is figyeltem felülírta, korrigálta, kijavította ezt a hátrányt. Legalábbis én így gondolom. Tévedés ne essen ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem kell mozogni minimum a hosszabb séták erejéig, az áldott állapotunk alatt.
A mozgás hiánya, ami szoros összefüggésben áll az így beálló gyengébb anyagcserével, némi következményekkel járt viszont a baba testsúlyának alakulásában. Megfigyeltem ugyanis, hogy az első babánknál, akivel a karatte edzéseket abbahagytam még az állapotosság legelején 2800 gr.-al született. A másodikkal masszírozóként dolgoztam a várandóság elején és később az ötödik, hatodik hónaptól, ha nem is rendszeresen, de el, el jártam hetente egy, egy edzésre, 3000 gr.-al született. A harmadik, akivel rendszeresen jártam az elejétől az utolsó hétig edzésekre 3200 gr.-al született. Az negyedik babám pedig, akivel nem jártam edzésekre, sőt azon kívül is aránylag keveset mozogtam a szabadban 2800 gr.-al született és 50 cm. Hosszúsággal. Meg persze fel is szedtem jó pár kilogrammot a csökkent anyagcsere miatt. A vérembe levő vas is jó volt a korábbi két várandóságom alatt, most pedig a vashiány kimutatható volt, akárcsak az első várandóságomnál. Persze húst nem ettem egyik áldott állapotom alatt sem. Ezt csak azért írom, mert az első gyerekünknél a családi orvosnőm finom célzásokat tett arra, hogy talán azért ilyen kisebb súlyú a baba, s azért van vashiányom is, mert nem fogyasztottam húst.

Azt, a mai időkben szinte lehetetlennek tartom, hogy az ember teljesen félelemmentesen élje meg az várandós állapotát, de azt igenis lehetségesnek és ajánlottnak is tartom, hogy sokkal kevesebb fölösleges és értelmetlen félelmet s ezáltal felelősség áthárítást idézzen be magának. A karatte edzéseken tanultam meg azt a filozófiát, amely úgy szól : Félsz a vizsgától, edz többet. Addig edz gyakorlatilag és mentálisan, ameddig már érzed, hogy nem félsz, s egyszer csak azt tapasztalod, amikor ki kell állni valóban nem félsz, ráadásul mindent jól csinálsz. Lefordítva ezt a szülésre, félsz a szüléstől, légy éberebb, készülj többet rá. Röviden, vizsgáld meg magad kívül, belül az életkörülményeid, a betegségtüneteid, a konfliktusaid, a születési horoszkópod fényében, relaxálj, és főképp meditálj és mantrázz, igyekezz minél jobban megtisztulni, átalakulni, a helyes alapállást felvenni minden szinten az egyetemes mértékek, igazságok szerint, s végül nem fogsz félni már a szüléstől, a szüléskor, s ami a legfontosabb, hogy jól csinálod azt.
Kedves anyuka, vagy leendő anyuka remélem, hogy e beszámolómmal egy keveset segítethettem, hogy éberen, zavartalanul, szabadon, önállóan és pozitív élményként éld meg a szülésed, ha igen, akkor nem volt hiába való a fáradozásom míg e sorokat leróttam és örvendek neki.

_________________
Mária

A lét megismerése a bátorságon és személyes áldozaton keresztül vezet, s ki kell lépnünk a megszokott komfortzónánkból, elõítéleteinkbõl, ennek érdekében.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: A negyedik otthonszülésem
HozzászólásElküldve: 2010.07.28. 19:40 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 00:08
Hozzászólások: 248
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Halak
Aszcendens: Kos
Szabolcs és mi néhány órával a szülés után.


Csatolmányok:
Szabolcs1.jpg
Szabolcs1.jpg [ 102.02 KiB | Megtekintve 2301 alkalommal. ]
szabolcs2.jpg
szabolcs2.jpg [ 98.51 KiB | Megtekintve 2301 alkalommal. ]
szabolcs es berci.jpg
szabolcs es berci.jpg [ 136.2 KiB | Megtekintve 2308 alkalommal. ]
Szabolcs es en .jpg
Szabolcs es en .jpg [ 95.2 KiB | Megtekintve 2306 alkalommal. ]

_________________
Mária

A lét megismerése a bátorságon és személyes áldozaton keresztül vezet, s ki kell lépnünk a megszokott komfortzónánkból, elõítéleteinkbõl, ennek érdekében.
Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: A negyedik otthonszülésem
HozzászólásElküldve: 2010.07.28. 20:11 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 00:08
Hozzászólások: 248
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Halak
Aszcendens: Kos
Szabolcs születési képlete


Csatolmányok:
Dénes Szabolcs.jpg
Dénes Szabolcs.jpg [ 58.76 KiB | Megtekintve 2298 alkalommal. ]

_________________
Mária

A lét megismerése a bátorságon és személyes áldozaton keresztül vezet, s ki kell lépnünk a megszokott komfortzónánkból, elõítéleteinkbõl, ennek érdekében.
Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: A negyedik otthonszülésem
HozzászólásElküldve: 2010.07.28. 20:23 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2009.01.28. 10:06
Hozzászólások: 180
Napjegy: Rák
Aszcendens: Oroszlán
Kedves Maresz!

Nagyon vártam már a hírt, sokat gondoltam Rátok! Sőt, gondoltam is aznap, hogy kifogjátok ezt a jó csillagállást a sűrűjéből :)
Sok szeretettel kívánok további jó Egészséget Nektek és az Új Egység mihamarabbi kialakulását!
Nagyon köszönöm az értékes és gazdag beszámolót a születésetekről, nagyon hasznos és hiteles úgy gondolom sok "mai" várandós nő számára!

Enikő


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: A negyedik "otthonszülésem"
HozzászólásElküldve: 2010.07.29. 16:09 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 00:08
Hozzászólások: 248
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Halak
Aszcendens: Kos
Kedves Enikő!

Köszönöm a jó kívánságodat. :)
Az új egység kialakítása mind kívül az életrendben, mind belől a szellemi, lelki valóságban feladat az elkövetkezendő időkre számomra valóban.
Ami a baba konstellációját illeti, az utóbbi időben már nem igazán érdekelt, inkább az érdekelt, hogy minél lazább legyek, minél pozitívabb és minél jobban felkészüljek a szülésre. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem gondolkodok, kontemplálok rajta, most a kicsi megszületése után.


Apropó, te mikorra várod a kicsi érkezését?

_________________
Mária

A lét megismerése a bátorságon és személyes áldozaton keresztül vezet, s ki kell lépnünk a megszokott komfortzónánkból, elõítéleteinkbõl, ennek érdekében.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: A negyedik "otthonszülésem"
HozzászólásElküldve: 2010.07.29. 21:50 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2009.01.28. 10:06
Hozzászólások: 180
Napjegy: Rák
Aszcendens: Oroszlán
Orvosi számítás szerint szept. 20-ra vagyok kiírva.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: A negyedik "otthonszülésem"
HozzászólásElküldve: 2010.07.30. 21:10 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 00:08
Hozzászólások: 248
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Halak
Aszcendens: Kos
Én is valami ilyesmire emlékeztem, de nem voltam bizonyos benne.

_________________
Mária

A lét megismerése a bátorságon és személyes áldozaton keresztül vezet, s ki kell lépnünk a megszokott komfortzónánkból, elõítéleteinkbõl, ennek érdekében.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: A negyedik "otthonszülésem"
HozzászólásElküldve: 2010.07.31. 18:25 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2009.10.25. 14:40
Hozzászólások: 34
Napjegy: Ikrek
Aszcendens: Szűz
Kedves Maresz és Berci!

Sok szeretettel gratulálok a kisfiúhoz!

Barátsággal,

Csilla


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: A negyedik "otthonszülésem"
HozzászólásElküldve: 2010.07.31. 20:26 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.09.17. 16:18
Hozzászólások: 779
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Oroszlán
Aszcendens: Oroszlán
Szia Maresz!

Én is gratulálok a babához, a szüléshez és köszönöm a beszámolót, az is jól sikerült!

_________________
Egy csepp realizáció többet ér egy könyvtárnyi elméletnél.
http://aldottelet.com/


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: A negyedik "otthonszülésem"
HozzászólásElküldve: 2010.08.01. 19:53 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 00:08
Hozzászólások: 248
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Halak
Aszcendens: Kos
Kedves Csilla!

Köszönöm a graturálást. A férjem úgyszintén nagyon szépen köszöni a figyelmességed. :) Nem írtam ugyanis a beszámolóban, de neki is komoly szerepe volt az egészben, hiszen már csak a rész(t)vétele nélkül is vagy más megoldáshoz kellett volna folyamodjak, vagy be kellett volna menjek a kórházba.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni a férfi számára is nagyobb igénybevétel lelkileg és szellemileg (még a fizikai a legkevesebb) egyaránt, mivel többet kell foglalkoznia a szülés gondolatával, a párjával, a családi kérdésekkel, s persze saját magával is, mikor egy ilyen esemény készül a családban. Nem kell mondanom, hogy jobban oda kell figyelnie, mint akkor, amikor az anya a korházba megy és minden felelősség a szülés lefolyását illetően az anya és az orvosok kezében van s neki jó esetben a lelki támogató szerep ha jut. Illetve ismerek nem egy „bátor” férfit, aki ez elől is messze szaladt, pedig a felesége szerette volna, ha jelen lett volna.
Persze mint mindennél, amiért helyes áldozatot hoz valaki, a személyes elégtétel itt is nagyobb, meg az átélés mélysége, gazdagsága is számottevőbb, mintha kimaradt vagy félrevonult volna.

_________________
Mária

A lét megismerése a bátorságon és személyes áldozaton keresztül vezet, s ki kell lépnünk a megszokott komfortzónánkból, elõítéleteinkbõl, ennek érdekében.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 19 hozzászólás ]  Oldal 1, 2  Következő

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség
phpBB SEO