ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - karma-asztrológus fóruma

Asztrológiai fórum: Kozma Szilárd és feleségének valamint asztrológus-barátainak fóruma
Pontos idő: 2018.11.21. 05:44

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Fórum szabályok


Tapasztalati gyakorlat és tapasztalati valóságismeret, tehát élet-tapasztalat nélkül kábult (mesés) fantazmagória és steril okoskodás minden elmélet, és Teo-riai (Isteni látási) következtetések levonása és számontartása nélkül, a tapasztalat értéktelen robotolás.



Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 4 hozzászólás ] 
Szerző Üzenet
HozzászólásElküldve: 2014.04.21. 22:15 
Offline
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 22:01
Hozzászólások: 3918
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Skorpió
Aszcendens: Oroszlán
Kozma Szilárd karma- és Családasztrológus:

A Kos Lilithel (Úgy mint Gerle Éva), Kos Sárkányfarokkal és erősen negatívan fényszögelt Kos-Nappal rendelkező személyek betegségeinek és balesetenek a valós – spirituális: karmikus – okai.

A Kos napjegyének spirituális morfogenetikus erőtere, a minden feltétel- és akadálymentes, tehát az előfeltételek nélküli, spirituális, mentális, asztrális, éteri és fizikai teremtési - teremtői erőknek a megnyilvánulási szükségszerűségét és kényszerűségét tartalmazza. Ezért, a Kos az összes lehetséges teremtési mozzanatok kauzális (ősi) lételvét testesíti meg a földi létezés sajátosan összetett (biológiai, pszichológiai) körülményei között.
A Kos jegyében született embe
r általában hevesen, elhamarkodottan, kíméletlenül, célratörően és ebből adódóan, nem egyszer kegyetlenül cselekszik, mind fizikai, mind mentális (gondolkozási) szinten, ezért könnyen szenved baleseteket, gyorsan a fejébe szalad a vér és ha uralkodási, illetve vezetői-irányítói mániájának következtében szokatlan mértékben felizgatja magát, agyvérzést (gutaütést) is kaphat. Amennyiben egy ember születési horoszkópjában a Kosba esik a Nap vagy a Mars és ráadásul intenzív, de rendszertelen intellektuális, esetleg szellemi tevékenységet folytat, gyakran be fog lázasodni enyhe, vagy heveny meghűlések, megfázások következtében, de még napozás következtében is. Mivel egy bizonyos életkor elérése után a kreatív használat helyett, megtanulja uralni és elfojtani a szenvedélyességét, erőszakos és erélyes, jobb esetben spontán és célratörően tüzes természetét, rejtett agresszivitás lesz jellemző rá és többnyire gondolatban viaskodik, veszekedik azokkal az emberekkel, akikkel konfliktusos helyzetbe kerül. Így a folytonos rejtett (fojtott) agresszivitás lesz jellemző a mentalitására, aminek egyetlen jele a gyakori fejhűlések, a fej különböző szerveinek hűléses megbetegedései, vérösszetételi problémák (pl. vashiány, vagy a vörös vérsejtek száma csökkenéése) lesznek. Hajlamos lesz a fej különbözô gyulladásaira, (homloküreg-gyulladás, arcüreggyulladás, kötőhártya-gyulladás, súlyosabb esetekben agyhártyagyulladás.), különböző típusú migrénekre, fejfájásokra, valamint a fej traumás sérüléseire (agyrázkódás, koponyatörések, koponyaűri vérzés, stb.), szélsőséges esetben az un. vérrákra.
Abból adódóan, hogy elfojtja magában a kreatív energiák nyers kitörési késztetéseit, de azoknak mentális és kauzális okaival nem akar szembenézni és inkább gondolatban támadja a külvilágot, nem vállalván fel a felvetődő problémákkal való nyílt szembesülést, azoknak kauzális szintű értelmezését és dekonspirálását, erős hülékenység, fejfájások és fejsérülések, a vérképlet ártalmas módosulásai, vagy a látószerveinek a károsodása és a fokozatos elgyengülése (látási képességek csökkenése) lesz a következménye. A távolba látás például - az olyan eset, amikor csak "közellátó" szemüveget kell használni- annak a következménye tehát, hogy a Kos szülött -és általában minden ember, akinél ez jelentkezik- eltekint, átnéz a hétköznapi kellemetlen eseményeken, azokon a számára kényelmetlen helyzeteken és jelenségeken, amelyeknek a megoldása nyílt konfrontációt vagy kitárulkozást igényelne a részéről.
A "közellátás" viszont arra utal, hogy a szülött nem hajlandó belső, lelki és szellemi erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy a felszíni (az orra előtt lejátszódó) jelenségek és események mögött meglássa a köznapi gondolkozás rejtettebb, analogikus (Isteni-egyetemes) szemszög szerinti összefüggéseket, a dolgoknak az igazi okait, esetleg fél azokat tudomásul venni és egyenesen elutasítja azoknak a tudomásulvételét. Ugyanis a diszharmonikusan fényszögelt Kos-nap nem csak vakmerőséget, hanem annak a másik, végletes megjelenési formáját is jelentheti: a lelki gyávaságot.
Amennyiben egy Kos szülött kitartóan és következetesen nem képes uralni tüzes természetét és gyakran a kelleténél hevesebben reagálja le környezete természetes kihívásait, általában különböző égési balestek elszenvedésével kell szembenéznie. Amennyiben tud horoszkópja alapján e születési "adottságairól", mindezt elkerülheti alaptermészete tudatos átalakításával, vagyis tevékenységének tudatos rendszerezésével, átcsoportosításával, természetének megfelelő hivatás és tevékenységi életterület választásával (szervezési, menedzselési, irányítási tevékenységek, ahol pozitívan kiélheti és kifejlesztheti döntési és határozathozói képességeit) és általános intellektuális tevékenységét átalakítja szintetizálási és kutatási tevékenységgé, nem erőltetetten igénybevevő és nem teljes idejét és személyiségét lekötő munkavállalással.
A Kos gyermekek esetében viszont épp ellenkezőleg kell eljárni: addig és amennyiben nem lépi át környezete tűrelmi határait, hagyni kell, sőt, ha nem teszi, körülményt és lehetőséget kell teremteni és bíztatni kell arra, hogy "tombolja" ki az ide vonatkozó természetes szükségeit, hogy akár apróbb sérülések árán is, de a saját bőrén tapasztalhassa ki a fizikai létezés természetes következményeit, annak határait és korlátait. Kimondottan káros a Kos gyermeket, a számára életbevágóan szükséges, az átlagosnál durvább tapasztalatoktól megfosztani (megóvni) és úgyszintén nagyon káros lázcsillapító tablettákkal vagy figyelemelterelő pedagógusi trükkökkel a lelkesedését lehűteni, illetve lendület-visszafogó pedagógiai módszerekkel összezavarni a gyermek természetes tapasztalási és a tűz őselemmel való harmonizálódási szükségeit.
Amennyiben egy Kos típusú felnőtt kellő önfegyelemmel és belső, szellemi-lelki erőfeszítések (mint pl. hibabelátási készség kialakítása) segítségével feloldja és meghaladja születési konstellációjának a negatív jellegzetességeit (meghatározottságait), amelyek vagy az agresszívitásig és a vakmerőségig és a közömbös kegyetlenségig elmenő erőszaktevés, vagy harci reflexek és szenvedélyes indulatok zabolátlan kiélési késztetése, vagy ezek szöges ellentéte: a gyávaságig menő visszahúzódás, akarat-gyengeség, határozatlanság, könfliktuskerülés, sőt: konfliktus-iszony, nem csak hogy elkerüli az ide vonatkozó betegségek kialakulását, az előtte sorozatosan jelentkező sérülési-lehetőségek megtörténését, hanem olyan szellemi alapálláshoz jut el, amely alapján maga lesz a céltudatosság és a kreatív erélyesség, valamint a szellemi és a lelki nyíltság, az őszinteség, az értelmi világosságra alapozott szellemi fény (spirituális értelem), a becsületes céltudatosság megtestesítője, anélkül, hogy ez utóbbi erőszakoskodást, kegyetlenkedést, vagy kíméletlenkedést jelentene.

Lásd a szintetikus kifejtéseket és értelmezéseket a:

http://www.aldottelet.com
http://www.asztrologosz.com
http://www.kozmaszilard.com
http://www.kozmaszilard.hu c. honlapjainkon, honlapjaimon.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
HozzászólásElküldve: 2018.03.08. 00:05 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2016.03.18. 10:59
Hozzászólások: 14
Napjegy: skorpió
Aszcendens: szűz
Az alábbi írás még befejezetlen, előre is bocsánatot kérek mindenkitől, de úgy érzem, fel kell tennem, amíg az árnyékénem meg nem győz arról, hogy ne merjek színt vallani.
Ha már Szilárd megkért, hogy támasszam alá (élő példaként) a kos karma nyavalyáit 8 házas Kos Lilithesként, akkor leírom, hogy szinte az összes fent leírt nyavalyát megtapasztaltam már. Még 1-2 éves lehettem amikor a babakocsiból, amelyikbe gondosan be voltam kötve, fejre estem, egyszerűen, nem tudni hogyan, de sikerült kitornásznom magam és a kocsi alá estem. Egyik legelső emlékem, hogy 7 évesen ugráltam egy pad vasból készült tartó szerkezetén, mert az ülő része már tönkrement és eltávolították onnan, én meg hirtelen ötlettől hajtva elkezdtem rajta ugrálni, bele is vágtam a fejem, hogy a sebészeten kötöttem ki, máig ott virít rajtam a sebhely.
Egész kamaszkoromban a siker és a hírnév vágya hajtott előre, leggyakrabban magamat sem kíméltem. Persze a mai társadalomban ez a munkamániával együtt egy dícséretes tulajdonság, így későre veszi észre a kos karmás ember, hogy valamit nem csinál jól. A siker részegítő, olyan, mint a drog, pár percig vagy óráig teljesen elkábít, de egy idő után szembesül az ember azzal a kietlenséggel és magánnyal, ami a kábító hatás megszűnése után kérlelhetetlenül érkezik. Egy adott ponton túl az áldozat nem éri meg, mert a kos karmás az előrehaladásért, a jobb pozícióért , a hírnévért sok mindent, elsősorban emberi kapcsolatait beáldozza. Én úgy voltam vele, inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak, különben is mit nekem a barátság, mindenki csak érdekvezérelt és ki akar használni (vajon nem fordítva volt, hogy aki nem tud valamilyen módon hozzasegíteni a felemelkedéshez, az nem érdemli meg erőforrásaim fecsérlését?? Azt is csak addig, amíg kényelmes, mert azon túl fáraszt?! ). Sajnáltam az időt a barátságok ápolására, ügyetlen is voltam az emberekkel, mint elefánt a porcelán boltban. Túl komplikáltak az emberek, fárasztottak a lelki nyavalyáik (együttérzésből nulla), minek figyeljek rájuk, mikor nekem meg kell nyernem a soron következő versenyt, akármi is legyen az, meg kell szereznem a csoport vezetői szerepet, én kell legyek a vezér, senki másnak nem rendelődhetek alá. Vért izzadtam, kíméletlenül és kegyetlenül, emberi érzelmeken is átgázolva (azaz nem törődve velük) törtettem előre és vívtam ki mások csodálatát. Gyermekkoromban, ha valami nem tetszett ütöttem, vágtam, minden és mindenki alá kellett rendelődjön az én uralkodási vágyaimnak, szeszélyes céljaimnak . Még véleménye sem lehetett másnak, csak ha egyezett az enyémmel, minden az általam kigondolt, megálmodott terv szerint kellett lezajlódjon, természetesen feltétlen alázattal és fejhajtással irányomban, még Isten sem szólhatott bele semmibe! A legapróbb megkérdőjelezést, firtató kérdést, mégha ártatlan volt is, személyem elleni támadásnak vettem, és háromszoros erővel csaptam vissza. HA úgy éreztem olyannal állok szemben, aki felettem áll, aki ellen nem lenne pillanatnyilag esélyem, akkor taktikáztam, sunyin behódoltam látszólag, alattomosan kivártam a megfelelő pillanatot, kiszagolva jó skorpióként a gyen ge pontját és kegyetlenül lecsaptam. Ha nem sikerült, pofára estem vagy úgy éreztem esélytelen az egész hadjárat, mert hát csak a győzelem lehet a végcél, a teljes megsemmisítése az áldozatnak, akkor csak gondolatban és képzeletben viaskodtam vele, ott viszont ezerszer kibeleztem és felnégyelltem. Faltam az akciófilmeket, a bokszmeccseket, de a harcművészetek közül a ninjutsu fogott meg. Gondolom azért, mert ott ritkán volt szemtől szembe harc, álcázás, megtévesztés, aknamunka annál inkább. Madarat tolláról, embert vágyáról és vonzódásáról…. Minden olyan dokumentumfilm érdekelt, ahol hadvezérekről volt szó, sajnáltam, hogy nem születtem férfinak hogy hadvezér lehessek (de úgy általában is férfi szerettem volna lenni mindig), de mégis inkább stratéga. A csaták leírásában mindig a stratégia kapott meg, a nyílt, szemtől szembe harc nem volt elég érdekes számomra, a különböző kártyák különböző helyről való előrángatása a megfelelő pillanatban, annál inkább. Csak alagutakban tudtam gondolkodni, bújócskában, a győzelem szentesít minden eszközt volt a jelszavam, sőt Isten adta elvitathatatlan jogként éltem azt meg. Nekem muszáj győzni, muszáj mindig elsőnek lenni, vezérnek, mert ha nem akkor nem érdekelt a játszma. Anyám féltve őrzött babáját is felboncoltam 5 évesen. Ahogy ollót kaptam vágtam, ha valami nem tetszett odacsaptam. Fékeveszett dühömben egyszer majdnem fejbe is csaptam valakit egy vita hevében, azóta is hálát adok a Teremtőnek, hogy nem tettem meg, mert akkor ülhetnék a börtönben. Szerintem szakmát is úgy választottam eredetileg, tudat alatt, hogy az általam leplezetlenül gyűlölt férfiakat tudjam kiszolgáltatott helyzetben látni, érezni, mikor én vagyok az úr. Bár férfiak között éreztem magam jól, mindig az első képzetem arra vonatkozott, hogyan tudom őket magam alá kényszeríteni, behódoltatni. Ha valakivel ez nem sikerült, akkor gyűlölt ellenséggé vált, akivel magamban viaskodtam csak, vagy férjhez mentem hozza :oops: )
Folytatása következik......

_________________
Balázs Buzsi Enikő


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
HozzászólásElküldve: 2018.03.15. 22:12 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2016.03.18. 10:59
Hozzászólások: 14
Napjegy: skorpió
Aszcendens: szűz
Kiegészítve és kissé átírva......

Egész kamaszkoromban a siker és a hírnév vágya hajtott előre, leggyakrabban magamat sem kíméltem. Persze a mai társadalomban ez a munkamániával együtt egy dícséretes tulajdonság, így későre veszi észre a kos karmás ember, hogy valamit nem csinál jól. A siker részegítő, olyan, mint a drog, pár percig vagy óráig teljesen elkábít, de egy idő után szembesül az ember azzal a kietlenséggel és magánnyal, ami a kábító hatás megszűnése után kérlelhetetlenül érkezik. Mert elérkezik, kétsége se legyen senkinek efelől. Ezt el lehet hessegtetni, nyomni, de ott lesz valahol mindig és kéri az egyre nagyobb adagot. Egy adott ponton túl az áldozat nem éri meg, mert a kos karmás az előrehaladásért, a jobb pozícióért , a hírnévért sok mindent, elsősorban emberi kapcsolatait áldozza be, tehát azt ami fontosabb, mint a talmi csillogás ami 3 nap után már erősen megkopik. Mert 10 vagy 15 év múlva ki emlékszik rá, hogy XY minden létező versenyt megnyert, vagy hogy 3 hónap alatt a ranglétra felső fokára ért. Én úgy voltam vele, inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak, különben is mit nekem a barátság, mindenki csak érdekvezérelt és ki akar használni (vajon nem fordítva volt, hogy aki nem tud valamilyen módon hozzasegíteni a felemelkedéshez, az nem érdemli meg erőforrásaim fecsérlését?? Azt is csak addig, amíg kényelmes, mert azon túl fáraszt?! ). Sajnáltam az időt a barátságok ápolására, ügyetlen is voltam az emberekkel, mint elefánt a porcelán boltban. Túl komplikáltak az emberek, fárasztottak a lelki nyavalyáik (együttérzésből nulla), minek figyeljek rájuk, mikor nekem meg kell nyernem a soron következő versenyt, akármi is legyen az, meg kell szereznem a csoport vezetői szerepet, én kell legyek a vezér, senki másnak nem rendelődhetek alá. Beszélgetések közben is úgy tereltem a szót, amíg én lettem ismét a téma, amíg engem nem hallgattak, amíg nem csüngtek szavaimon áhítattal, mint a papéra a templomban. Vért izzadtam, kíméletlenül és kegyetlenül, emberi érzelmeken is átgázolva (azaz nem törődve velük) törtettem előre és vívtam ki mások csodálatát. Gyermekkoromban, ha valami nem tetszett ütöttem, vágtam, minden és mindenki alá kellett rendelődjön az én uralkodási vágyaimnak, szeszélyes céljaimnak . Még véleménye sem lehetett másnak, csak ha egyezett az enyémmel, minden az általam kigondolt, megálmodott terv szerint kellett lezajlódjon, természetesen feltétlen alázattal és fejhajtással irányomban, még Isten sem szólhatott bele semmibe! A legapróbb megkérdőjelezést, firtató kérdést, mégha ártatlan volt is, személyem elleni támadásnak vettem, és háromszoros erővel csaptam vissza. HA úgy éreztem olyannal állok szemben, aki felettem áll, aki ellen nem lenne pillanatnyilag esélyem, akkor taktikáztam, sunyin behódoltam látszólag, alattomosan kivártam a megfelelő pillanatot, kiszagolva jó skorpióként a gyen ge pontját és kegyetlenül lecsaptam. Ha nem sikerült, pofára estem vagy úgy éreztem esélytelen az egész hadjárat, mert hát csak a győzelem lehet a végcél, a teljes megsemmisítése az áldozatnak, akkor csak gondolatban és képzeletben viaskodtam vele, ott viszont ezerszer kibeleztem és felnégyelltem. A teljes kontroll- és irányításmánia jele az is, hogy nagyon sokáig egyáltalán nem tudtam spontán, laza lenni. Ha úgy alakultak a dolgok ahogy én azt fejben előre elterveztem, akkor nem volt gond, de ha nem, ha még csak az időjárás is szólt bele, vagy másnak akadt jobb ötlete, akkor irritált lettem, türelmetlenül és cél nélkül vagdalkozó. Így természetesen az agresszivitás egy kevésbé látványos oldala is megmutatkozott, a mély életellenesseg, a harag Isten iránt, amiért nem úgy alakult minden ahogy én szerettem volna. Ha úgy tetszik, az istenkomplexus. Szinte semmi figyelmeztetést, kritikát nem tudtam jó szívvel és főleg nem alázattal venni. A legelső dolog ami felötlött bennem az az isteni igazság megkérdőjelezése volt, ha az nem az én oldalamon állt azonnal és látványosan. Mert hát a kos karmás ember nem türelmes egyáltalán. Azonnali, csillogó villogó eredményekben gondolkodik..
Faltam az akciófilmeket, a bokszmeccseket, minden érdekelt ami elég durva és véres volt, de a harcművészetek közül a ninjutsu fogott meg. Gondolom azért, mert ott ritkán volt szemtől szembe harc, álcázás, megtévesztés, aknamunka annál inkább. Madarat tolláról, embert vágyáról és vonzódásáról…. Minden olyan dokumentumfilm érdekelt, ahol hadvezérekről volt szó, sajnáltam, hogy nem születtem férfinak hogy hadvezér lehessek (de úgy általában is férfi szerettem volna lenni mindig), de mégis inkább stratéga. A csaták leírásában mindig a stratégia kapott meg, a nyílt, szemtől szembe harc nem volt elég érdekes számomra, a különböző kártyák különböző helyről való előrángatása a megfelelő pillanatban, annál inkább. Csak alagutakban tudtam gondolkodni, bújócskában, a győzelem szentesít minden eszközt volt a jelszavam, sőt Isten adta elvitathatatlan jogként éltem azt meg. Nekem muszáj győzni, muszáj mindig elsőnek lenni, vezérnek, mert ha nem akkor nem érdekelt a játszma. Anyám féltve őrzött babáját is felboncoltam 5 évesen. Ahogy ollót kaptam vágtam, ha valami nem tetszett odacsaptam. Fékeveszett dühömben egyszer majdnem fejbe is csaptam valakit egy vita hevében, azóta is hálát adok a Teremtőnek, hogy nem tettem meg, mert akkor ülhetnék a börtönben. Szerintem szakmát is úgy választottam eredetileg, tudat alatt, hogy az általam leplezetlenül gyűlölt férfiakat tudjam kiszolgáltatott helyzetben látni, érezni, mikor én vagyok az úr. Bár férfiak között éreztem magam jól, mindig az első képzetem arra vonatkozott, hogyan tudom őket magam alá kényszeríteni, behódoltatni. Ha valakivel ez nem sikerült, akkor gyűlölt ellenséggé vált, akivel magamban viaskodtam csak, vagy férjhez mentem hozza )) hogy aztán egy jó ideig folytatódhasson a hidegháború. Mert egy kos karmás nőnek a házasság is csatatér, van egy mély, irracionális félelme attól, hogy ha nem ő győzi le a férfit, akkor az fogja legyőzni őt, elnyomni. Igazából minden férfit le akar győzni, mindegy hol és milyen körülmények között, de neki egy férfi se ugasson be, mert szentül hiszi, mindegyik disznó. Minden nők ellen valaha is elkövetett vétséget meg akartam torolni a ma élő férfiakon.
A félelem viszont megakadályozza, hogy nőiességét kibontakoztassa, még akkor is ha érzi és tudja ez így nem lesz jó. Én is úgy éreztem, ha elvesztem a kontrollt, a versenyt nem nyerem meg, akkor alázuhanok egy mély és sötét ötvénybe, pedig mindeközben ott voltam az örvény alján, pontosan ezen téveszmék miatt. A félelem miatt állandóan támadtam , általában képzeletben, minden bokorban ellenséget láttam, minden sarkon rosszallást sejtettem, és gyanakvóan néztem körül támadást sejtve. A legfurcsább az, hogy soha nem éreztem opciónak a harc feladását, a fegyverletételt, mert akkor nem lesz ami értelmet adjon az életemnek. És lassan lassan én voltam az aki a legjobban szenvedett a saját haragomtól, állandó harci készültségemtől. Mindez nem mást emésztett fel, hanem csakis engem, addig amíg meg nem tanulja az ember, hogy csak önmagával kell versengenie, senki mással.

_________________
Balázs Buzsi Enikő


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
HozzászólásElküldve: 2018.09.08. 15:50 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2016.03.18. 10:59
Hozzászólások: 14
Napjegy: skorpió
Aszcendens: szűz
beniko írta:
Kiegészítve és kissé átírva......

Egész kamaszkoromban a siker és a hírnév vágya hajtott előre, leggyakrabban magamat sem kíméltem. Persze a mai társadalomban ez a munkamániával együtt egy dícséretes tulajdonság, így későre veszi észre a kos karmás ember, hogy valamit nem csinál jól. A siker részegítő, olyan, mint a drog, pár percig vagy óráig teljesen elkábít, de egy idő után szembesül az ember azzal a kietlenséggel és magánnyal, ami a kábító hatás megszűnése után kérlelhetetlenül érkezik. Mert elérkezik, kétsége se legyen senkinek efelől. Ezt el lehet hessegtetni, nyomni, de ott lesz valahol mindig és kéri az egyre nagyobb adagot. Egy adott ponton túl az áldozat nem éri meg, mert a kos karmás az előrehaladásért, a jobb pozícióért , a hírnévért sok mindent, elsősorban emberi kapcsolatait áldozza be, tehát azt ami fontosabb, mint a talmi csillogás ami 3 nap után már erősen megkopik. Mert 10 vagy 15 év múlva ki emlékszik rá, hogy XY minden létező versenyt megnyert, vagy hogy 3 hónap alatt a ranglétra felső fokára ért. Én úgy voltam vele, inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak, különben is mit nekem a barátság, mindenki csak érdekvezérelt és ki akar használni (vajon nem fordítva volt, hogy aki nem tud valamilyen módon hozzasegíteni a felemelkedéshez, az nem érdemli meg erőforrásaim fecsérlését?? Azt is csak addig, amíg kényelmes, mert azon túl fáraszt?! ). Sajnáltam az időt a barátságok ápolására, ügyetlen is voltam az emberekkel, mint elefánt a porcelán boltban. Túl komplikáltak az emberek, fárasztottak a lelki nyavalyáik (együttérzésből nulla), minek figyeljek rájuk, mikor nekem meg kell nyernem a soron következő versenyt, akármi is legyen az, meg kell szereznem a csoport vezetői szerepet, én kell legyek a vezér, senki másnak nem rendelődhetek alá. Beszélgetések közben is úgy tereltem a szót, amíg én lettem ismét a téma, amíg engem nem hallgattak, amíg nem csüngtek szavaimon áhítattal, mint a papéra a templomban. Vért izzadtam, kíméletlenül és kegyetlenül, emberi érzelmeken is átgázolva (azaz nem törődve velük) törtettem előre és vívtam ki mások csodálatát. Gyermekkoromban, ha valami nem tetszett ütöttem, vágtam, minden és mindenki alá kellett rendelődjön az én uralkodási vágyaimnak, szeszélyes céljaimnak . Még véleménye sem lehetett másnak, csak ha egyezett az enyémmel, minden az általam kigondolt, megálmodott terv szerint kellett lezajlódjon, természetesen feltétlen alázattal és fejhajtással irányomban, még Isten sem szólhatott bele semmibe! A legapróbb megkérdőjelezést, firtató kérdést, mégha ártatlan volt is, személyem elleni támadásnak vettem, és háromszoros erővel csaptam vissza. HA úgy éreztem olyannal állok szemben, aki felettem áll, aki ellen nem lenne pillanatnyilag esélyem, akkor taktikáztam, sunyin behódoltam látszólag, alattomosan kivártam a megfelelő pillanatot, kiszagolva jó skorpióként a gyen ge pontját és kegyetlenül lecsaptam. Ha nem sikerült, pofára estem vagy úgy éreztem esélytelen az egész hadjárat, mert hát csak a győzelem lehet a végcél, a teljes megsemmisítése az áldozatnak, akkor csak gondolatban és képzeletben viaskodtam vele, ott viszont ezerszer kibeleztem és felnégyelltem. A teljes kontroll- és irányításmánia jele az is, hogy nagyon sokáig egyáltalán nem tudtam spontán, laza lenni. Ha úgy alakultak a dolgok ahogy én azt fejben előre elterveztem, akkor nem volt gond, de ha nem, ha még csak az időjárás is szólt bele, vagy másnak akadt jobb ötlete, akkor irritált lettem, türelmetlenül és cél nélkül vagdalkozó. Így természetesen az agresszivitás egy kevésbé látványos oldala is megmutatkozott, a mély életellenesseg, a harag Isten iránt, amiért nem úgy alakult minden ahogy én szerettem volna. Ha úgy tetszik, az istenkomplexus. Szinte semmi figyelmeztetést, kritikát nem tudtam jó szívvel és főleg nem alázattal venni. A legelső dolog ami felötlött bennem az az isteni igazság megkérdőjelezése volt, ha az nem az én oldalamon állt azonnal és látványosan. Mert hát a kos karmás ember nem türelmes egyáltalán. Azonnali, csillogó villogó eredményekben gondolkodik..
Faltam az akciófilmeket, a bokszmeccseket, minden érdekelt ami elég durva és véres volt, de a harcművészetek közül a ninjutsu fogott meg. Gondolom azért, mert ott ritkán volt szemtől szembe harc, álcázás, megtévesztés, aknamunka annál inkább. Madarat tolláról, embert vágyáról és vonzódásáról…. Minden olyan dokumentumfilm érdekelt, ahol hadvezérekről volt szó, sajnáltam, hogy nem születtem férfinak hogy hadvezér lehessek (de úgy általában is férfi szerettem volna lenni mindig), de mégis inkább stratéga. A csaták leírásában mindig a stratégia kapott meg, a nyílt, szemtől szembe harc nem volt elég érdekes számomra, a különböző kártyák különböző helyről való előrángatása a megfelelő pillanatban, annál inkább. Csak alagutakban tudtam gondolkodni, bújócskában, a győzelem szentesít minden eszközt volt a jelszavam, sőt Isten adta elvitathatatlan jogként éltem azt meg. Nekem muszáj győzni, muszáj mindig elsőnek lenni, vezérnek, mert ha nem akkor nem érdekelt a játszma. Anyám féltve őrzött babáját is felboncoltam 5 évesen. Ahogy ollót kaptam vágtam, ha valami nem tetszett odacsaptam. Fékeveszett dühömben egyszer majdnem fejbe is csaptam valakit egy vita hevében, azóta is hálát adok a Teremtőnek, hogy nem tettem meg, mert akkor ülhetnék a börtönben. Szerintem szakmát is úgy választottam eredetileg, tudat alatt, hogy az általam leplezetlenül gyűlölt férfiakat tudjam kiszolgáltatott helyzetben látni, érezni, mikor én vagyok az úr. Bár férfiak között éreztem magam jól, mindig az első képzetem arra vonatkozott, hogyan tudom őket magam alá kényszeríteni, behódoltatni. Ha valakivel ez nem sikerült, akkor gyűlölt ellenséggé vált, akivel magamban viaskodtam csak, vagy férjhez mentem hozza )) (persze ez csak vicc, de a ferjem és általában a fériak uralásának, elnyomásának perverz vágya ott volt bennem mindig) hogy aztán egy jó ideig folytatódhasson a hidegháború. Mert egy kos karmás nőnek a házasság is csatatér, van egy mély, irracionális félelme attól, hogy ha nem ő győzi le a férfit, akkor az fogja legyőzni őt, elnyomni. Igazából minden férfit le akar győzni, mindegy hol és milyen körülmények között, de neki egy férfi se ugasson be, mert szentül hiszi, mindegyik disznó. Minden nők ellen valaha is elkövetett vétséget meg akartam torolni a ma élő férfiakon. Soha nem tudtam egy egészséges férfiképet kialakítani magamban, minden ami férfias, számomra egyet jelentett az elnyomó, könyörtelenül leigázó, diadalmaskodó, behódolást elváró, durva és nyers tulajdonságok szükségszerűségével. Ugyanakkor a nőről is fals a kép, hiszen minden ami nőies számomra megvetendő volt, a finomság, az áldozavállalás mások, akár a család, akár a közösség érdekében egyet jelentett a gyengeséggel, a tutyimutyisággal, a behódolással. A gyereknevelés, a másokról való gondoskodás, és így minden hagyományosan nőies szakmaviszolygást váltott ki belőlem. Hát nem látják ezek, hogy így nem lehet győzni?? Szeretettel, elfogadással, alázattal? Ez a vesztesek receptje. Tenni kell folytonosan, keményen, megalkuvást nem ismerően, férfiakat megszégyenítő módon (mert hát ez lenne a cél ugye? elismerésük, hódolatuk kivívása mellett, megmutatni, hogy egy nő férfiasabb tud lenni, mint ők valaha is)
A félelem viszont megakadályozza, hogy nőiességét kibontakoztassa, még akkor is ha érzi és tudja ez így nem lesz jó. Én is úgy éreztem, ha elvesztem a kontrollt, a versenyt nem nyerem meg, akkor alázuhanok egy mély és sötét ötvénybe, pedig mindeközben ott voltam az örvény alján, pontosan ezen téveszmék miatt. A félelem miatt állandóan támadtam , általában képzeletben, minden bokorban ellenséget láttam, minden sarkon rosszallást sejtettem, és gyanakvóan néztem körül támadást sejtve. A legfurcsább az, hogy soha nem éreztem opciónak a harc feladását, a fegyverletételt, mert akkor nem lesz ami értelmet adjon az életemnek. És lassan lassan én voltam az aki a legjobban szenvedett a saját haragomtól, állandó harci készültségemtől. Mindez nem mást emésztett fel, hanem csakis engem, addig amíg meg nem tanulja az ember, hogy csak önmagával kell versengenie, senki mással. A kos karma kulcsszava a győzelem, az a győzelem, ami nem ismer sem embert, sem Istent, egy félreértett, hamis győzelem. A harc, a konfliktusok szükségszerűek, esszenciálisak az ilyen ember életében, pont, mint a vér az élethez, ami ereinkben kering. DE egyetlen konfliktus, egyetlen másokkal vívott harc sem a réstvevők győzelméről szól!!!! Hanem arról, hogy merem-e vállani a megmérettetést, akkor is ha kimenetele kétes, ki tudok-e állni és nyíltan vállalni nézőpontom, véleményem, hibáimmal és hiányosságaimmal együtt. Arról szól, hogy végig tudom-e vinni éberen a harcot, indulat- és haragmentes szenvedélyességgel védve az igazságot, hogy szembemerek-e nézni mindazzal ami így talán kiderül rólam, hogy merem-e vállalni az esetleges elbukás és lebukás kockázatát, hogy végső soron le tudom-e győzni azt a teljességgel tudattalan vágyat, hogy erőszakossággal, hangossággal és durvasággal leplezzem le a vereségtől való hatalmas iszonyomat. Arról van szó, hogy tudok-e úgy küzdeni, hogy megőrzöm, sőt nővelem magamban a korábban lenézett és megvetett szeretet, hogy merem-e ezt a "gyengeséget" és "hibát" eréllyé és erővé kovácsolni.

_________________
Balázs Buzsi Enikő


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 4 hozzászólás ] 

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség
phpBB SEO