ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - karma-asztrológus fóruma

Asztrológiai fórum: Kozma Szilárd és feleségének valamint asztrológus-barátainak fóruma
Pontos idő: 2018.11.21. 05:12

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 
Szerző Üzenet
 Hozzászólás témája: A hazugság, mint létbontás.
HozzászólásElküldve: 2008.04.22. 09:04 
Offline
Asztrológus
Asztrológus
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.26. 21:08
Hozzászólások: 19
Napjegy: Skorpió
Aszcendens: Oroszlán
A hazugság, mint létbontás.


Asztrológiailag általában a Merkúrhoz, valamint a Jupiterhez szokták sorolni a hazugságot. Mint elsődleges besorolás találó, de ha alaposabban megvizsgáljuk, kiderül, hogy a hazugság olyan, a létezés ellenében támasztott romboló tartalom és tevékenység, amely érinti a többi asztrológiai alapelvet is. Ha csak a bolygók szintjén vesszük sorba a hazugság különböző alakzatait, elmondhatjuk, hogy a Napnál megjelenik, mint hamis, összezavart öntudat, vagy én-tudat, a Holdnál megjelenik, mint a ki nem tisztított érzelmek miatti téves és torz társítások, tükröződések. A Merkúrnál, mint téves következtetések, mint a gondolkodás logikai kisiklásai. A Vénusznál, mint boldogság-képek, jólét-ideák, amelyeknek semmilyen kapcsolatban nem állnak egy igazán kiegyensúlyozott élettel. A Marsnál megjelenik, mint erőszak, a Jupiternél megjelenik, mint hamis moralitás, az igazság elkenése, elfolyósítása, édessé, cukrossá tétele. A Szaturnusznál, mint álfelelősség, hazug elköteleződések, az Uránusznál, mint korrupt értelem, a Neptunusznál, mint hazug szeretet, a Plútónál, mint: erőszakba öltözött, hatalmi eszközökkel alátámasztott, érzelmeket, értelmet, öntudatot, embert és közösséget aláásó, az Igazság nevében fellépő hazugság-rendszer, elnyomás és kizsákmányolás.
A hazugság, tehát olyan mélyen gyökerezik, metafizikai eredetét tekintve, hogy mintegy betolakszik a létmegnyilvánulásokat hordozó létalapok körébe is, és ott kifejti a maga mérgező, bomlasztó, a valóságot lényegtelenné, értelmetlenné, szeretetlenné tevő hatását.
A metafizika a legveszélyesebbnek a hazugságot tartja, mert ismeri ezt az előbb felvázolt jelenséget, miszerint a hazugság a létalapok szintjén hat és azt mindenki tudja, hogy ha az alapokkal baj van, akkor minden mással baj van, mert az egészet az alapok tartják fenn.
Azt, hogy a hazugságnak van egy ilyen tulajdonsága, hogy a fundamentumot, az alapot támadja meg, akár ki nem mondott módon, de mindenki tudja. Például egy olyan emberről, aki hazudik kisebb-nagyobb dolgokban, nem azt mondják, hogy ő az, aki hazudik kisebb-nagyobb dolgokban, hanem azt, hogy ő egy hazug ember. Ha bármit mond, egyből az a kérdés tevődik fel a hallgatóban, hogy nem-e egy újabb hazugsággal áll szemben. Szokták mondani az ilyen emberről, hogy vigyázni kell, mert amikor kérdez, akkor is hazudik. Humoros, de van benne valami, mert bizonyos, rejtegetett szándékoktól vezetett ember tehet fel olyan kérdéseket, amire nem is igazán akar választ kapni, hisz a kérdésfeltevést csak figyelemelterelési mozzanatként alkalmazta. A kérdésekben rejlő hazudozási lehetőség sokkal nagyobb, mint ahogy az ember felületesen gondolja. Általában mindenkinek úgy tűnik, hogy csak állítások szintjén lehet hazudni, a kérdésben kevésbé. Azonban gondoljunk csak arra, hogy lehet olyan kérdéseket konstruálni és aktualizálni, amelyek megválaszolásának igen nagy fontosságot tulajdonítanak, azonban ha az ember jobban megvizsgálja, kiderül, hogy a kérdés alapjában nincs is semmi lényeges megtudnivaló. Az egész inkább egy manipuláció volt, mintsem, hogy már magát a kérdést feltevőt valójában bármilyen válasz is érdekelt volna. Ilyesmit lehet alkalmazni tudatosan, például tömegmanipulációnál, előfordulhat azonban az egyéni életben is, méghozzá sok esetben úgy, hogy mindez nem tudatos.
A hazugság sokkal mélyebb, minthogy csupán a valóságra vagy annak egy részletére tett hamis kijelentésként foghassuk fel. A hazugság a létalapoknál van és az embernek kitartó metafizikai elmélyülésre van szüksége, hogy leleplezze, átvilágítsa az alapokban rejlő hazugságokat. Elsősorban, saját magában, mert ha van valami, ami biztos ebben az egész létezésben, akkor az is biztos, hogy a hazugság leleplezését az embernek saját személyén, lényén, életén, sorsán kell kezdenie.
Ehhez kell értelem, látás, tudás, tájékozódás, önvizsgálat, komolyság, őszinteség, de mindezek előtt kell az abból a belátásból származó elhatározás, hogy az ember nem akar többet hazugságban, vagyis bomlásnak indult létben-életben élni.
Hamvas Béla Szabó Lajos nyomán írt a hazugság-erőszak-kizsákmányolás hármas együtteséről, vagyis, ahol az egyik felmerül, ott gondolni kell a másik kettőre is, mert ez a három mindig együtt jelentkezik.
Ennek a metafizikai tényismeretnek a hiányában ma nagyon intenzíven tárgyalják, többek között a családon belüli erőszak problémáját és megoldásokat keresnek ennek kiküszöbölésére. Ahol erőszak van, ott van a hazugság is, és ott van a kizsákmányolás is. A családot alapító apában, anyában valahol ott vannak a tudattalanba fojtott, lehazudott érzelmek, a ki nem tisztított szexualitás, már a kapcsolat legelejéről származó, állandóan félretolt, elhanyagolt, meg nem vizsgált problémák, elintézetlen kérdések.
Ahol hazugság van, ott van az erőszak és a kizsákmányolás is, de úgy, hogy a hazugság az, ami a primér, és amint ez megjelenik, vele együtt megjelenik az indokolatlan vagy hazug módon megindokolt agresszió és az a féle magatartás, amit ma mindenki olyan jól ismer, közelebbről-távolabbról: a más életén való élősködés, a kizsákmányolás. Ez utóbbi kiegészítendő azzal, hogy az élősködő, kizsákmányoló ember nemcsak másokon gyakorolja ezt a létnegatív megnyilvánulását, hanem- és elsősorban- saját magán. Aztán gondolkozik esetleg később, hogy hogyan omolhatott össze testileg, lelkileg, amikor minden lépése olyan ragyogó ésszerűséggel ki volt számítva. Társadalmi méretkörben: gondolkoznak azon, hogyan omolhatott össze egy közösség, amikor az alapvető kalkulusok olyan nagy körültekintéssel és még nagyobb szakmai kompetenciával voltak lefektetve?
A hazugság létkorrupció.
A hazugság a létezést bontja fel.
Azok a viták, amelyek a valóság, az igazság és a létezés körül folynak nem érvényesek akkor, ha nem veszik figyelembe a következőket. Az igazság az Egyetemes Létezéshez, annak tisztaságához, alapvető rendeltetésében álló értelméhez van kötve, olyan módon, hogy tulajdonképpen egybe is esik a felsoroltakkal. Ami a létezés alapvető rendeltetése, tisztasága, ugyanaz az értelme és ez az igazsága is. Ilyen van és ez az emberre is érvényes. Ez az igazság, mint személyes léttengely, vagy személyes centrum van jelen az emberben, és ha ettől valamilyen módon eltávolodik, ez az igazságtól, az értelemtől, az alapvető rendeltetéstől, az igazságtól való eltávolodást jelent és kezdődhet a hazudozás. A céltalan hazudozás. A fáradságos, testet, lelket, szellemet, sorsot, örömet, meghittséget, nyugalmat, értelmet, személyt felőrlő hazudozás, amely arra jó, hogy valamit mentsen, de valójában nem ment semmit, mert amit menteni akar, az is hazugság. Tehát, az igazság, az előbb leírtak szerint olyan alapvető létező, jobban mondva, a létezés alapjában levő olyan bázis, amelyet pótolni nem lehet. Módosítani sem lehet. Lehet többféle módon megközelítve megismerni, de ez nem jelenti azt, hogy sokféle igazság van. A megközelítési módok sokfélék. Az igazság egy és egyetemes.
A valóság ellenben lehet sokféle, sokszínű, tiszta vagy korrupt, az igazságra helyezett vagy az igazságtól elszakított. A valóság már a létezés megnyilvánulás-teste, arca, módja, lehet ilyen vagy olyan, legalábbis is úgy tűnik. Valójában a valóság úgy valóság, ha az igazság alapján áll, az igazság hatja át, mert az igazságban benne van az alapvető értelem, a lényeg, a rendeltetés, az ok, a cél, a lehetőség, a törvény, a szabadság, a személy és a közösség. Ha az ember eltávolodik az igazságtól, olyan valóságot kell fenntartania, amely egyre inkább valótlan, értelmetlen, lényegtelen. Ezt csak erőszakkal lehet. Persze, mivel a létalapból meríti az ember az erőket, és a létalapnál van az igazság is, az ember egyszerre távolodik el úgy az igazságtól, mint az erőket adó létalaptól. Így az erőket erőszakos, hazug, megtévesztési, csalási stratégiákkal akarja megszerezni, de már nem az erőket kapja meg, hanem azokat az eredményeket, amelyeket a különböző erők megvalósítanak. Végül is nem erős, nem erőkkel rendelkező ember lesz, hanem olyan valaki, aki az erők eredményeit, a megvalósításokat- a másét, a magáét- kizsákmányolja. Más ember kizsákmányolásának jelensége mindenki számára érthető, az önkizsákmányolás már nem annyira. Ha mégis valaki meg akarja érteni, olvassa el Hamvas Béla Mágia Szútráját, ahol utolérhetetlen metafizikai látással és tudással alaposan ki van fejtve, hogy hogyan zsákmányolja ki az ember a saját tulajdonságait, képességeit, hogyan válik saját maga önemésztő parazitájává.
Hogy miért nem élünk az egyetemes igazság alapjára helyezett valóságban, egy hazugságmentes életet, amelyben a cél, a rendeltetés, a lényeg, a tiszta öröm, az egészség, az értelem és a szeretet mind közvetlenül jelen vannak és áthatják az embert? A mai ember eltávolodott a metafizikától. A metafizikától, nem mint egy tantól, hanem, mint tudatos életgyakorlattól. Hiányzik belőle az a mérvadó tudás, amely az emberről, az életről, a létezésről őt kellőképpen tájékoztatná. A tudás megvan, mint ahogy mindig is megvolt, de ha ez nincs személyesen elmélyítve és integrálva, a mindennapi életbe bevezetve, akkor eltűnik az ember szeme előtt. Igazi metafizika, mint objektív tudás, nem is tud létezni, mert nem áll meg az objektivitásban, hanem azon nyomban eltűnik, de olyan érdekes, paradox módon, hogy nem a metafizikai tudás tűnik el valójában, hanem a személy veszik, téved el saját összezavarodott valóságában. Így van az, hogy a metafizikai tudás megvan, megvolt, meglesz. Nem kell ezt összekavarni az objektivitás fogalmával. Inkább úgy kell feltenni a kérdést: hogy személyes vagy személytelen, realizált vagy realizálatlan? A metafizikai tudás, mint olyan mindig megvan, és ha a személy realizálja, akkor személyesen realizált tudásról beszélhetünk, ha nem, akkor realizálatlan, megvalósítatlan személyről. Maga a tudás nem objektív, hanem ott van mindig, mint személyes hozzáférhetőség, lehetőség a megismerésre, és a megismerés általi megvalósításra. Megvalósítás? Megvalósítás annyi, mint az a szellemi-metafizikai személyes életgyakorlat, hogy az ember saját magát az egyetemes létalapokra helyezze, s így személyesen közvetlen együttlétezésbe kerüljön az igazsággal, az értelemmel, az értékekkel és az erőkkel, a lényeggel, a tisztasággal, az örömmel, a meghittséggel, az éberséggel, végül is, saját isteni eredetével. Igazság és a létezés nagyon szorosan kapcsolódnak. Nem is kapcsolat ez, hanem a két szó értelmének együtthatása. Az ember nagyon jól tudja, legalábbis lelke mélyén, hogy ahol az igazság el kezd homályosodni, azzal együtt a létezés is kezd eltűnni. Következik az eligazságtalanodott valóság, ahol az ember mindenféle hazugságot erőszakosan alkalmazni kezd annak bizonyítására, hogy márpedig “létezik”… Ezt még valóságkutatásnak is nevezheti. Még akkor is, ha létezése, mint embernek, már nagyon kérdésessé vált. Moralitásában, öntudatában, szexualitásában, egészségében már majdnem minden nívón a léttengelytől, a személyes centrumtól, a létalaptól való eltántorodás következményei gyötrik, de ezzel nem akar szembe nézni, hanem inkább hazudik valamilyen valóságot. Ebben a hazudott valóságban él és ezzel a hazudott valósággal téveszt meg másokat is.
Arra a filozófikus kérdésre, hogy mi az igazság, csak azt tudom válaszolni, amit eddig is írtam, hogy az igazság a létezés alapja, értelme, rendeltetése, rendje, lényege, erőforrása, törvénye, szabadsága. Itt megadtam egy sor fogalmat, amelyet csak akkor érthet meg valaki, ha személyesen elmélyül ezeknek a szavaknak a megértésében, használva a rendelkezésre álló legtisztább metafizikai írásokat is. Nem éppen olyan bonyolúlt végső soron ezek megértése, mint ahogyan egyes szófejtegetők gondolják. Ha azt, mondjuk, hogy “szeretet”, biztosan nem egy középkori kínzókamrára fog gondolni az ember, vagy egy nagyváros közepén felrobbanó atombombára, hanem valami olyanra, amely legalább távoli társításba hozható a szeretettel: odaadás, megértés, elfogadás, stb.
Azt mondjuk, hogy az embernek van egy lelkiismerete, amelyben ez a létezési alap, ami nem más, mint az igazság, be van vésve. Ez ott van, ahol az ember centruma, léttengelye van, vagyis ezzel a tengellyel együtt van jelen, el nem választható módon. Nyakatekerten fogalmazva úgy is mondhatjuk, hogy a létezés, az igazság és az ember személyes centruma vagy tengelye koaxiálisan, egy tengelyt képezve képzelhető csak el. Ezt a tengelyt nevezhetjük aztán bázisnak, alapnak, fundamentumnak, centrumnak, lényegnek. Ez az emberben megvan és ez az, ami az emberi lelkiismeret formájában megnyilvánul, a lelkiismeret hangján szólva, ahogy kissé költőibben mondani szokás.
Néhány horoszkópértelmezésben, amit írtam, hivatkoztam a lelkiismeretre, olyan helyeken, ahol már nem tudtam egy-egy problémát még mélyebbre visszavezetni. Ilyen helyeken írtam a lelkiismeretről, hogy a horoszkóp-értelmezését megrendelő ember befele figyelve, elmélyülve, belső látogatást, önvizsgálatot téve próbálja felvenni közvetlen kapcsolatát a lelkiismeretével és meghallani, valamint megérteni ezt a hangot. Mint tanács elfogadható, azonban több problémát is magával hoz.
Azt a képességet, azt a metafizikai hatékonyságot, ahogy egy ember fel tudja venni a saját lelkiismeretével, a saját isteni lényegével való közvetlen kommunikációját, neveztem el a rendelkezésre álló legjobb lelkiismeretnek. A “rendelkezésre álló legjobb lelkiismeret” elvét olyan helyeken alkalmaztam, ahol az illető problémát már nem tudtam tovább visszavezetni. Például, ha döntési problémákról volt szó, ahol több tényező is megnehezítette az egyértelmű döntést, és az egyes tényezőket már nem tudtam további mélységeiben értelmezni, jött a “rendelkezésre álló legjobb, legtisztább lelkiismeretre” való hivatkozás. Persze, ez a legjobb lelkiismeret egyénenként nagyon eltérő lehet. Egy embernél komoly lelkiismereti problémát jelenthet valami olyan, amely másnál esetleg fel sem merül, mint lelkiismeretbe vágó kérdés.
Az ember saját lelkiismerete elhallgatattására rengeteg hazugságot talál ki.- ez egy másik probléma. Ahhoz, hogy saját lelkiismeretének közvetlenségét elérje, elmélyülésre van szükség. Kitartó elmélyülésre, ami szaturnuszi művelet. Hiába önmagában az értelem, vagyis a fény, ha az ember nem alkalmazza kitartóan, következetesen, ha nem hatol mélyre az értelemmel, akkor nem jut el a közvetlen lelkiismeretéhez. Misztikus nyelven szólva, nem hallja meg, hogy mit mond belső mestere. Pszichológiai nyelven, megromlik a kapcsolata a felettes énjével. Vallásosan szólva, eltávolodik az Istentől. Metafizikai nyelven szólva, kifordul saját tengelyéből, leválik alapállásáról, eltávolodik az igazságtól úgy, mint a lényegtől, értelemtől és a “valóságos valóságtól” egyaránt. Akkor meg jöhet az erőszak valósága, a kizsákmányolás valósága, a hazugság valósága, a valótlanságok valósága…vagyis a létezés (igazság, lényeg, személy, közösség) felbomlása.
Tehát, itt ezen a helyen meg kell tegyem azt a pontosítást a rendelkezésre álló legjobb lelkiismerettel kapcsolatosan, hogy mindezzel akkor és csakis akkor kerülhet az ember egytengelybe, így ahogy írom, egytengelybe, ha erre összpontosítottan, kitartással, az életébe is bevitt konkrét gyakorlatok által erőfeszítéseket tesz. Ez az elmélyülés, elmélyítés értelme. Ez nagyon is szaturnuszi jelleggel bíró művelet, mert hosszú, sok türelmet, kitartást követel meg. Az elméyülés olyan értelemben elmélyülés, hogy az ember amerre mélyül, az nem más, mint a saját magában hordozott lényegnek, értelemnek, eredetnek, rendeltetésnek, igazságnak, erőnek, centrumnak a felismerési fokozata. Minél inkább sikerül elmélyülnie, annál magasabb, tisztább az előbb soroltak felismerési foka. Minél nagyobb a felismerési, vagy megismerési fokozat, vagyis a metafizikai mélység, amit az ember meg tud valósítani, akkor elérkezik a lelkiismeretéhez… - de nem úgy, mint viszony, amelyben van ő és a lelkiismerete, amely belső mesterként, felettes énkét, Istenként vezeti, hanem úgy, hogy ez a legbelső, legmélyebb hang, lélek és ismerete, lélek és tudása, lélek és megnyilvánulása és ő maga, mint ember, tulajdonképpen egyek, nem pedig csupán különböző viszonyokban jelenlévő különböző lételemek. Itt is egytengelyűség van, de úgy, hogy ez nem egy másik tengely, vagyis: létezés, igazság, értelem, valóság, lélek, lelkiismeret, tudás, látás, személy, közösség, rendeltetés, eredet, erő, szabadság, törvény, moralitás, szépség, lényeg mind-mind egy tengelyen vannak, mind egy centrumban, egy bázison, egy alapon, mondhatjuk úgy, ez képezi a Egyetemes Létezés alapját, és ez az Egyetemes Igaság is. Így lehetne még többszörösen átvinni egyik szót a másikba, a másikat a harmadikba, azonban tudni kell, hogy ez nem egy értelmi zárlat, egy körben forgó gondolati séma, hanem a létezésnek abból a tulajdonságából adódik, hogy a létezők áthatják egymást, sőt egymásból keletkeznek. Így a szavak értelmének is van áthatása, egymásból való keletkezése. Gondoljunk arra, hogy ami megfelel az igaznak, az megfelel annak, ami morális, mindez megfelel annak, ami szép, ami esztétikus, továbbá, annak, ami lényeges, ami mérvadó, ami értékes s így tovább. Ez a “minden egy” gondolata. Vagy az egyetemes léttengely, létalap, ami egy, az egész létezésben éppolyan egy, mint ahogyan az emberben is egy. Egy és egyetemes. Ez az abszolút létegység-alap.
Hogy miért és miként tántorodott el az ember ettől a létalaptól, fordult ki saját tengelyéből, nem képezi jelen írásom tárgyát. Itt most arról van szó, hogy eltávolodott az alaptól, a tengelytől, lelkiismerettől, lényegtől, értelemtől és ez az oka annak, hogy tudatosan-tudattalanul állandóan hazudnia kell valamit. A tengelytől való eltérés már egységbomlás. A létezés egységes és centruma, tengelye van. Ha valaki eltér a tengelytől az egység bomlik meg, de az egységbomlás miatt tulajdonképpen a létezés maga indul felbomlásnak. Az embernek míg a felszínen éppenhogy sejtelme van erről, addig a “legmélyebb lelkiismeret” (belső mester, felettes és, isteni Én) világosan felfogja azt, hogy az ember léte, úgymond, veszélybe került. Csakhogy a szellemi hangsúlyt az ésszerűségre fektető ember már süket e hangra, mert már nem arra fogékony, hogy mit mond ez a belső hang, hanem, hogy mit mondanak mások, mit mond a tudomány, a vallás, mit követelnek meg egyes érdekek, kompromisszumok, felületes áthidalásai egy-egy problémának stb. Ilyenkor a “rendelkezésre álló legjobb lelkiismeret” nem több, nem mélyebb, és nem más, mint az egyébként állandóan alkalmazott spekulációk, hazugságok, önámítások továbbfolytatása. Az igazi, “legmélyebb” lelkiismeret egy olyan alapvetően belevésett létalapja az embernek, amelyhez, paradox módon, csak összpontosított erőfeszítések árán juthat el az ember. Saját lényege megvan, de saját lényegéhez csak akkor jut el, ha erre megfelelő műveleteket tesz. A hazugság létfelbontó hatásától magszabadul, ha sikerül megszabadítania magát a létalapokba befészkelt hazugságoktól. Amíg ezt nem valósítja meg, addig estleg akkor is hazudik, amikor éppen szándékában sem áll hazudni. Monoton automatizmussal futnak benne a neveltetés során felszedett, betáplált, a valóság álarcát viselő hazugságok és esetleg már akkor is hazudik, amikor kérdez, valójában nem is az érdekli, amire a kérdés vonatkozik.
A tengelybe kerülés a legfontosabb feladat. Ha nincs tengelyébe valaki, akkor egységállapotban sincs, következésképpen nem a létezés(személynek, közösségnek, a megnyilvánulások sokszerűségének) egységét látja, hanem különféle, egymástól elszakított darabokban kezdi felfogni az egészet. Együttélni nem tud, mivel a megbontott egységképével nem is igazán fogja fel, hogy mi az, hogy “együtt”. Az “együtt” neki esetleg azt jelenti, hogy kényszerrel, fogcsikorgatva, de valamilyen magasabb szempontnak fejet hajtva kell kíbirni a másik emberrel való közösséget. Izolált célok és értelmek, érdekek és igazságok jelentkeznek nála, amiért-legalábbis szerinte- kell hazudni. Ha éppen nem gőgös, hanem álszerény, akkor mézesen-mázasan, amolyan pszichologizáló-vallásosan belátást tesz arra vonatkozóan, hogy a hazudozás csúnya dolog, de sajnos egész életünk, sorsunk olyan, hogy nem tudjuk kikerülni, hogy közbe-közbe ne hazudjunk. Ha közölné valaki vele a tényt, hogy tulajdonképpen az egész léte lassan eltűnik a pszeudoegzisztenciába, hogy felmorzsolódik, széttöredezik lényében és lényegében, számára csak költői szófutamokat használó moralizálásnak tűnne.
Ez a leírás nem egy olyan emberről szól, aki szélsőséges határértékét testesíti meg a hazugságnak és következményeinek. Ez ma emberiség szintjén aktuális probléma, senki sem vonhatja ki saját magát a probléma terhe alól. A metafizikának éppen az a fő feladata, hogy az embert felébressze hazug bódulatából és az igazság megismerésére késztesse.
Van néhány olyan egyetemes igazságnak megfelelő létezést bemutató metafizikai modell vagy minta, mint például a Tabula Smaragdina tizenhárom mondata, a Szánkhja-káriká antropológiai-aritmológiai egységképe, a Kabala hagyománya, de tudni kell, hogy a személyes életre irányuló megigazulási művelet nélkül, az egész csak könyvespolcokon lapuló tudomány-raktárakká változik. Vagy, ami még rosszabb, ha az ember túlságosan ismeretelméletileg közelít az ilyen metafizikai információkhoz és az egész egy lexikális-intellektuális-műveltségi jelleget ölt, nem pedig a személy és élete megigazulási műveletét szolgálja. Megigazulási műveletnek nevezem azt a szellemi műveletet, amikor az ember végre felfogva azt, hogy teleszőtte magát a hazugság bomlasztó szálaival, minden erőfeszítését arra irányítja, összpontosítja, hogy a legapróbb életmozzanatokat is számításba véve, visszakerüljön saját létezési tengelyébe, alapállásába, ahol már nem kell hazudnia. A hazugság kényszerétől megszabadul. Aki nincs létezési tengelyében, mint arról már szó volt, hazudik, és mivel a hazugságnak van egy olyan tulajdonsága, hogy továbbkényszeríti az embert további hazugságokra és amint egyre több és több megnyilvánulása kerül a hazugság hatása alá, olyan mértékben tűnik el a lét. Az ember megbetegszik, depressziós, rögeszmés, boldogtalan, személytelen és lényegtelen lesz, vagyis útját a megsemmisülés, a széthullás felé veszi. A megigazulás ugyanazt jelenti, mint a tengelybekerülés. Mindez ugyanazt jelenti, mint az, hogy az ember eredete, belső és végső lényege isteni. Az olyanféle embertanok, amelyek az embert, mint állat, vagy biológiai gépezet, vagy angyal, vagy egyéb, eleve hazugságok. Az ember mikrotheosz, vagyis isteni lényeget magában hordozó egyetemes lény és ezt a lényeget nem valamely ideális magasságokban hordozza, hanem itt, a jelenlegi, földi életében is. Aki nem a mikrotheoszból indul ki, kénytelen az igazságot és egyben a valóságot elferdítő, eltorzító valami másból kiindulni, legyen az biológiai gépezet, az állati eredet, Isten teremtménye, stb. Eleve hazugságok. Elég, ha az emberben az a gondolat ver gyökeret, hogy ő ennek a nagy hatalmas világnak, társadalomnak egy kis, parányi, kicserélhető, jelentőséggel alig bíró alkatrésze, hogy ne azon gondolkozzon , hogy miben is áll az ő mikrotheoszi lénye, lényege, rendeltetése a földi életében.
Az ember, mint “szociális alkatrész”-hez hasonló számos sok hazugsággal vagyunk tele. A tudománynak az a része, amely az igazi megismerésről levált, valóságos gyárként termeli a hazugságokat, de a vallások, filozófiák, álmetafizikák sem maradnak le a produktivitásban.
Ha az ember végre akarja magán hajtani a megigazulási, tengelybekerülési műveletet, le kell lepleznie egyrészt ezeket a kolosszális konvencionális közhazugságokat, amelyeket a szülőktől, az iskolától vagy iskoláktól kapott, másrészt azonban szembe kell nézzen a saját hazudozási tendenciáival. Ez utóbbi vonatkozásában a személyes horoszkóp értelmezése nyújt nélkülözhetetlen lehetőséget, megigazulási forrást, mert ez tárja fel azokat az egyéni problémákat, amelyekkel kapcsolatosan az ember hajlamos hazudni, önmagát becsapni, és amelyeket akár le is tagad, mint problémákat.
Szó volt arról, hogy alapvető igazság az, hogy “minden egy”, és hogy ebben az egységben a különböző létmegnyilvánulások áthatják egymást, átalakulnak egymásba, keletkeznek egymásból. Arról is szó kell legyen, hogy ebben a “minden egy” alapigazságba az is beletarozik, hogy különbségek is vannak az egyes létezők között, és csakis úgy lépnek egységbe, ha megfelelőképpen meg vannak különböztetve egymástól. Ilyen értelemben és ugyanannak az egyetemes igazságnak ebből a szempontjából nézve már nem mindegy, hogy értelemről beszélek-e, vagy a lényegről, vagy a valóságról, a személyről, vagy a közösségről.
Ugyanakkor, azt is figyelembe kell venni, hogy az egyetemes igazság, mint létalap, nem zárja ki a sokszerűséget és fordítva a megnyilvánulások sokszerűsége nem zárja ki az egyetemes, abszolút alapot. De főleg nem szabad arra a következtetésre jutni a sokszerűséget figyelgetve, hogy ha már ilyen sokarcú a létezés, akkor bizonyára az igazság is ilyen sokféle, sokarcú.
A sokarcú, sokféle személyt az kapcsolja egybe, hogy tulajdonképpen ugyanazok az egyetemes léterők vannak jelen bennük. Hogy valaki a saját tengelyében van-e vagy sem, mindenkinél ugyanazt jelenti. Nem arról van szó, hogy egyetlen tengely létezik-e vagy sem, hanem arról, hogy egy konkrét emberre nézve a tengelyében levés állapota csak egyet jelenthet. A születési horoszkóp azokat a problémákat tárja fel, valamint ezek feloldási lehetőségeit, amelyeken keresztül eljuthat abba az egyetemes állapotba, amit személyes alapállásnak, tengelybelevésnek, saját isteni lényegével való azonosulás állapotának nevezhetünk, azaz írhatunk le. Itt megemlítendő az, hogy amíg az emberek szellemi elmélyülés nélkül különféle igazságokat és valóságokat látnak, addig azok, akik elmélyülnek, akik az igazi, a személyesen megtett szellemi útat követik, azoknak az igazságra vonatkozó megismerésük lényegében nem különbözik. Amikor erről számot adnak, lehet, hogy szóhasználatukban valamelyest eltérnek, de az igazságot kifejező lényegben, tartalomban mind ugyanarról beszélnek. Ilyenek a szellemi hagyományok is. Sokféle megközelítésben ugyanabba az alapvető igazságba avatják be az embert.
Ha sikerül az embernek lelepleznie saját hazugságait, akkor elindulhat a megigazulás útján. Az igazi, hiteles, valóságos létezés útján indulhat el, nem a túlvilágon, nem fantasztikusan magas ideálok szintjén, hanem konkrét és közvetlen személyes életében .


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség
phpBB SEO