ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - nem veszélyes asztrológus (Győződj meg, ne óvakodj!)

Asztrológiai fórum: Kozma Szilárd és feleségének valamint asztrológus-barátainak fóruma
Pontos idő: 2018.06.24. 10:02

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 
Szerző Üzenet
 Hozzászólás témája: A gyermek, mint spirituális tanító?
HozzászólásElküldve: 2013.08.27. 18:17 
Offline
Asztrológus
Asztrológus
Avatar

Csatlakozott: 2008.09.17. 16:18
Hozzászólások: 724
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Oroszlán
Aszcendens: Oroszlán
A valóság ismerettel nem rendelkező, helyes és téves ösztönöktől is vezérelt gyermekek lehetnek-e a felnőttek tanítói?


Ez az írásom reagálás a következő cikkre, és a benne is vallott általános tévképzetre miszerint a gyermekeink a tanítóink:


http://www.csupaszivmagazin.hu/amikor-f ... itasokkal/

Ezt a cikket annak érdekében, hogy ne kelljen még egy lapot megnyitniuk a böngészőben, inkább egy az egyben beidézem ide:

"“Amikor az ember sűrűn betáblázott életet él, minden egyes perccel el kell számolnia. Ilyenkor úgy érzi, arra kell törekednie, hogy a teendők listájáról valamit mindig ki lehessen húznia, folyton a telefonjára kell pillantania, és a következő elintézendő dolog helyszínére kell sietnie. Mindegy, hogy osztja be az ember az idejét, vagy hogy egyszerre hány dologgal tud foglalkozni, soha nem elég az idő, hogy utolérje magát.

Két évig ez volt az életem. A gondolataimat és a tetteimet e-mailek, sms-ek, emlékeztetők és túlontúl zsúfolt napirend jellemezte. És bár a belső főnököm mindent megtett, hogy a teleírt napirendem minden egyes pontját teljesíteni tudjam, mégsem tudtam.

Hat évvel ezelőtt egy ráérős, gondtalan, „szagoljunk meg minden egyes virágszálat” típusú kislány személyében ajándékot kaptam az égiektől.

Amikor el kellett mennünk valahova, ő biztosan a csillivilli erszényét és a csillámos koronáját választotta.

Amikor olyan késésben voltunk, hogy már öt perccel azelőtt ott kellett volna lennünk, nyilván akkor ragaszkodott hozzá, hogy valamelyik plüss állatkáját is bekössük az autós ülésbe.

Amikor gyorsan be akartam kapni egy ebédet valahol, leállt egy idős nénivel beszélgetni, aki szerinte pont úgy nézett ki, mint a nagymamája.

Amikor fél óra alatt oda kellett érnem valahova, azt szerette volna, ha menet közben minden egyes kutyánál és érdekességnél leálljunk.

Amikor tele volt a napom teendőkkel és reggel hatkor keltem, hogy minden beleférjen, azt kérte süssek tojást de szép lassan, óvatosan kevergessem.

Az én gondtalan gyerekem óriási ajándék volt a feladat-orientált énem számára, csakhogy én ezt nem láttam. Ó nem, amikor az ember rohamtempóban él, csőlátása lesz, és csak azt látja, mi a következő teendője a listán. Bármi, ami nem a listán szereplők kipipálásához tartozik, csak időpazarlás.

Valahányszor a gyerekem miatt el kellett térnem a jól megtervezett napirendemtől, azt gondoltam magamban „Erre most nincs időnk!”. Így aztán a két leggyakrabban elhangzó szó a számból a „Siess már!” volt.

Így kezdtem a mondataimat.
Siess már, különben elkésünk!

Így fejeztem be a mondataimat.

Lemaradunk mindenről, ha nem sietsz már!

Ezzel kezdtem a napjainkat.
Siess már, edd meg a reggelidet!
Siess, öltözz föl!

És ezzel fejeztem be a napjainkat.

Siess már, mosd meg a fogadat!
Siess, bújj be az ágyba!

És bár a „siess már” felkiáltás nem igazán volt hatással a lányom sebességére, mégsem hagytam abba. Talán még többször is mondtam neki, mint azt, hogy „szeretlek”.

Az igazság fáj, de az igazság a gyógyulás útja.. .és általa közelebb kerülhetek ahhoz a szülőhöz, aki lenni szeretnék.

Aztán egy nap minden megváltozott. Épp a nagyobb lányomat hoztuk haza az oviból és szálltunk ki az autóból. Mivel a nagylányom úgy gondolta, nem a neki megfelelő tempóban haladunk, azt mondta a húgának „Olyan lassú vagy!” Amikor keresztbe fonta a karjait és sóhajtott egy nagyot, mintha csak magamat láttam volna. Földbe gyökerezett a lábam.

Nyomulós voltam, állandóan siettettem és sürgettem egy kicsiny kis gyereket, aki egyszerűen csak élvezni akarta az életet.

Kinyílt a szemem. Megláttam, hogy az állandóan siető természetem milyen káros hatással volt mindkét lányomra.

Bár reszketett a hangom, mélyen belenéztem a kislányom szemébe és azt mondtam neki “Sajnálom, hogy állandóan sürgettelek. Olyan jó, hogy mindenre hagysz időt, igazából úgy szeretném, ha én is ilyen lehetnék.”

Mindkét gyerekem meghökkenve hallgatta a szavaimat, de a kisebbik lányom arcán látszott, hogy megérti és örömmel fogadja a szavaimat.

“Ígérem, hogy mostantól türelmesebb leszek,” mondtam, ahogy megöleltem a kis göndör hajú angyalkámat, aki most sugárzott az anyja ígéretében.

A „siess már” felkiáltást könnyű volt törölni a szótáramból, viszont ami már nem volt olyan könnyű, az az, hogy valóban türelmesebb legyek a mindig ráérő gyerekemmel. Hogy mindkettőnknek könnyebbé tegyem az életét, először is több időt hagytam neki, ha készülődtünk valahova. És még így is, néha elkéstünk. Az ilyen alkalmakkor arra emlékeztettem magamat, hogy csak pár évig fog megtörténni, hogy néha késünk valahonnan, csak addig, míg ő gyerek.

Amikor sétáltunk a lányommal vagy bevásárolni mentünk, hagytam, hogy ő diktálja a tempót. Ha pedig megállt, hogy megcsodáljon valamit, szándékosan félretettem a saját napirendem körül forgó gondolataimat és egyszerűen csak figyeltem őt. Olyan arckifejezéseit láttam meg így, amiket azelőtt soha. Megláttam a puha kezén a gödröcskéket, és hogy hogyan ráncolódik a szeme körül a bőre, amikor nevet. Láttam, hogyan reagálnak rá az emberek, ha leállt valakivel beszélgetni. Láttam, hogy figyel fel egy-egy érdekes bogárra vagy szép virágra. Igazi Megfigyelő volt, arra pedig rájöttem, hogy a világban nagyon kevés és az ilyen Megfigyelő. Pedig nagy ajándék ám! Ekkor jöttem rá, hogy a lányom mekkora ajándék is a zilált lelkemnek.

Immár három éve tettem az ígéretemet, hogy lelassítok, vele egyidően pedig elkezdtem naplót írni, hogy elengedhessem a zavaró gondolatokat és arra tudjak összpontosjtani, ami valóban fontos az életben. Még ma is tudatosan kell figyelenem rá, hogy lassú tempóban éljünk. De a kislányom az élő figyelmeztető jel, hogy miért is érdemes kitartónak lennem. Az az igazság, hogy nemrég ismét emlékeztetett rá.

Nyaralás alatt ketten elbicajoztunk egy fagyizóba. Miután megvettük a fagyikat, leültünk egy padra és a lányom elragadtatással vizsgálta a tölcsérben tornyosuló jégcsodát. Majd hirtelen elkomorult az arca és megkérdezte „Sietnünk kell, anyu?”

Sírhatnékom támadt. Arra gondoltam, hogy a sietős élet ejtette sebek talán soha nem fognak teljesen begyógyulni.

Ahogy a gyerekem várakozással teli szemekkel, kérdőn nézett rám, tudtam, hogy a választás az én kezemben van. Ülhetek magamba roskadtan azt latolgatva, hogy vajon hányszor is sürgettem már a gyerekemet az életben… vagy örülhetek annak, hogy ma másként próbálok élni.

Úgy döntöttem, a mában élünk.

“Nem, nem kell sietned, egyél csak nyugodtan” mondtam neki gyengéden. Az arca felragyogott, a vállát felszabadultan leengedte.

Ott ültünk egymás mellett és olyan dolgokról beszélgettünk, ami egy hat éves gyereket érdekel. Még az is előfordult, hogy csak ültünk csönben, mosolyogtunk egymásra és figyeltük a körülöttünk zajló életet.

Azt hittem, a lányom megeszi a teljes fagyit, de amikor az utoló falathoz ért, feltartott egy kanálnyi csöpögő, olvadó krémet és büszke hangon kijelentette „Az utolsó falatot neked hagytam, anyu!”

Ahogy a jeges krém elolvadt a számban, arra gondoltam, életem legjobb üzltét kötöttem. Adtam egy kis időt a lányomnak, cserébe pedig megkaptam az utolsó falat fagyiját és egy nagyon fontos tanulságot, miszerint a dolgok sokkal édesebbek, a szeretet pedig sokkal könnyebben utat talál magának, ha az ember nem sürgeti folyton a dolgokat.

Legyen szó

fagyizásról

virágszedésről

a biztonsági öv becsatolásáról

a tojás feltöréséről

kagylógyűjtésről

katicavizsgálódásról

vagy épp egy jó kis sétáról

Most már nem mondom azt, hogy „Erre nincs időnk”, mert azzal igazából azt mondom, hogy „Nincs időnk élni”.

Ha megállunk és az élet egyszerű, apró örömeit is át tudjuk élni, akkor élünk csak igazán.

Higgyétek el, az örömteli életet élők igazi szakértőjétől tanultam ezt!”



A fenti cikk eredetileg a Hands Free Mama oldalon olvasható. Amikor elolvastam, annyira megtetszett, hogy megkértem Rachel-t, engedje meg, hogy magyarra fordítva kitehessem a Csupa Szív oldalára is. Volt olyan kedves, hogy a hozzájárulását adta, ezért itt magyarul olvashatjátok, ha pedig kíváncsiak vagytok az eredetire is, azt itt találhatjátok.

Hanula Erika"



Most már csak azon érdemes elgondolkodni, hogy miután, az egykéinktől és kétkéinktől megtanuljuk élvezni az életet, és biztatjuk őket az élet élvezésére, akkor ők felnőve mitől lesznek 5-ször egoistábbak nálunk? S még egy költői kérdés, ha valóban erre az életélvezetre hivatottak megtanítani a gyermekek, akkor miután felnőnek, a szülők, miért sóvárognak utánuk soha ki nem elégülően? Azért, mert más az élvezet, ami sosem kielégítő, pillanatnyi, testi és esetleg alsó asztrális, azaz sziruposan érzelgős... és más a boldogság. Az régen rossz, ha a gyermek a tanítónk, akiről azt hisszük, hogy azért érkezik, hogy minket gyermekibbé tegyen. Isten őrizz. Vissza(felé)élni nem szabad. Egy érett személy a gyermekben a kiszolgáltatottat kell ,lássa, akiért ő még pluszban felelősséget vállal, és akit gondoz és nevel, miközben magáról is gondoskodik, felel magáért, uralkodik magán és fejleszti magát. És ettől a plusztól lesz érettebb, tapasztaltabb, szeretet-teljesebb és boldogabb… De mivel mindez az utóbb felsorolt szellemi erőfeszítéseket a legtöbben csak gyáva és hedonista vágyaktól hajtva erőltetik magukra és nem a valódi spirituális fejlődésért, ezért azt hiszik, hogy a boldogság az erőfeszítések, a fegyelem alól való felszabadulás... Óriási ezoterikus - liberális tévedés ez. Nem akarunk szembenézni azzal, hogy nem a boldogságért robotolunk, hanem az élvezetekért. Azt hisszük a boldogságot majd megkapjuk ráadásként. Nem a dinamikus élettel, a folytonos munkával van a baj, hanem azzal, hogy az emberek az élvezetért hajtanak egy mókuskerékben. A gyermekben ugyanez a buta önösség és élvezetvágy már benne rejlik, de nekik még esetleg jól áll és megbocsátható, hiszen nincs hozzá értelmük, hogy felülírják a téves ösztönző képzeteiket. Nem tudom, érti-e mindenki, hogy mire gondolok. Tehát bizonyos értelmi szint elérésének hiánya a gátja pusztán annak, hogy ők még nem a szülő megalkuvó, némi élvezetért önként rabszolgáskodó vagy zsarnokoskodó szerepét játsszák, de próbálják. Csak nincs hozzá eszközük. Az, hogy valaki azért nem tesz meg valamit, mert nem tud, abban mi a tanítás és hol a magasabb szellemi szint? A tudatosság a cél vagy a tudatlanság és a tehetetlenség?

Ezen az alapon szoktak a merészebb félműveltek egyenesen a börtönbűnbetésüket töltő személyeknek a csodálatos „önfegyelme” előtt fejet hajtani. Erről pont annak a személynek a nagyszerű hasonlattal élő cikke jutott eszembe, aki egyébként maga is feje búbjáig bele van ragadva a maga tudatlanságát méltató szerény öndicséret sötét mocsarába… Azt írta ez a személy, hogy a magyarok közt erősen hódít az a fajta ezotéria, amitől az emberek pozitívabbak, még a Freddy Mercurynak a HIV tesztjénél is!
Hogy valakihez az ő gyermeke azért „érkezik” hogy őt vissza vezesse abba az állapotba, amikor még nem volt elég testi és értelmi képessége ahhoz a durva élvezet-hajhászathoz, amit a jelenben művel, az élet maximális megerőszakolásához, kizsigereléséhez és kiírtásához, amihez most már megvannak a képességei… hogy ennek a gyermeknek a nemessége ezt az embertelen magatartást a maga tudatlanságával időnként elkábítani, mint egy jó pálinka, vagy egy kényeztető nyalánkság… - ettől szemforgatóbb, a gyengeségünket, az erőszakosságunkat, ugynevezett gyarlóságainkat közvetetten megcélzó öndicséretet még nem láttam. Ugyanezt már láttam, náci hadvezéreknél, akik a keménymunkát, a halálos ítéleteket kimondván pihenés képpen jókedvűen fel-fel kaptak egy ártatlan gyermeket a nép közt járva, s kellemesen megmártóztak a tudatlan ártatlanság üdvös jelenlétében.

Ugyanmár, hagyjuk a bugyuta dajka-meséket, amiket megérdemlünk a Loreal Paristól, s amiktől aztán rákos betegek leszünk. Ha a gyermekek közelebb lennének „a tiszta forráshoz” ahonnan egyesek szerint érkeznek, akkor az a tiszta aura nem erősebb kellene legyen, mint a mi ugyanazok szerint földhöz ragadt, azaz szerintük primitív, sötét, kicsinyes lényünk aurája, szellemisége? Akkor miért halt meg és hal meg annyi gyermek, míg a szülei, az őt a méhében hordó, földi tapasztalatok állítólag a szellemet elsötítő hatása alatt lévő anyja? Aki nem tudja, hogy a test az erőt az asztrális testből, az asztrális test a mentális testből, az pedig az idea testből „kapja” az miért bocsátkozik a metafizikai okokról kinyilatkoztatásokba? És ha a tiszta szellemű gyermektől a szakállas Úristen elveszi az életet, akkor az Úristen megszegheti a törvényt, hogy „ami lent, az van fent”? Megszakíthatja a test tűkröző képességét? Hát, akkor ez egy szeszélyes Isten, aki képtelen évmilliókig természeti törvényeket működtetni, nemhogy sorstörvényeket. Ismerem én azt a tanítást, miszerint Isten a képére teremtette az embert, és akik rohannak robotolni azért, hogy a szükségesen felül még meg legyen a minden napi kis extra élvezetük azok, csak egy szeszélyes és érzelgős Istent tudnak elképzelni. De ez egy hamis kép. És ezt a hasonlatot, mint sok másikat, nem szabad szó szerint venni. Isteni minőségünk egy bennünk rejlő lehetőség. Ami nem a tudatlanság irányában keresendő. Már nem is csodálkozom, hogy az öregkort valahogy vánszorogva megérő emberek, miért lesznek olyanok, mint a „rossz gyerekek”. Rigolyások, szeszélyesek, oktondi módon akaratosak, kiállhatatlanok és magatehetetlenek… Azért, mert miután kiábrándulnak egoizusukból az „ártatlan” gyermekkorba vágynak vissza. Meg is kapják. Csak épp nem anyuka és apuka gondozza a ráncos, gyermek lelkű „bölcseket” és nem is az egy-két utód, akiket a rózsaszínű egoizmusukkal már rég elvadítottak maguk mellől, vagy tehetetlenre manipulálva megőriztek, annak gyermek szobájában, hanem egy még a dajka-mesékben és a szelíd gondoskodás szellemet és testet gyógyító erejében még naivan hívő szociális gondozó, vagy egy az idősgondozásban könnyű jövedelemforrás-lehetőséget látó, még vitálisabb korú személy… Hát ez a mese vége, pontosabban a bevezető vége, ami a szellemi valóság megismerését illeti.


Tegyük fel mégis a kitartóan kételkedők kedvéért, hogy a tudatlanság a cél. Tud-e önállóan élni egy gyermek, vagy gyermek csoport? (Ajánlott olvasmány: Golding - Legyek ura) De elég csak az utca gyerekek és az árvák életét megcsodálni. Miért hisszük azt, hogy egy olyan lény, akinek a fizikai létfenntartásához alapvető képességei nincsenek meg, az lehet bármiben is a tanítónk, és magasabb szinteken tisztább tudás birtokosa? Mert a fizikai robotolás és a steril szellemi erőfeszítések ellenére, spirituálisan szégyentelenül lusták, kényesek és hiúak vagyunk. Hiúságunkat szemforgatóan elrejtjük és a személyes környezetünket hazudjuk tele magas szintű spiritualitással, pl tanítónk a gyermekünk, a füvek, a fák, a mező illata. Micimackó, Malacka, Móricka, Mickey egér, Micike keresztmámi és Márió, az illedelmes cigánygyermek. És ellenségünk az élet. Mert a füvet tövig nyírjuk, a föld is kiszárad, az erdőket kivágjuk, hogy minden két évben lecserélhessük a bútoraink, ha mi nem is, de legalább a németek, akikkel üzleteket kötünk, luxus szolgáltatást nyújtunk és igénybe veszünk, minden napra kell valami extra: alkohol, cigaretta, édesség, sült husi, izgalmas film, új ruha vagy új telefon... Mindezt a hedonizmust, ha folytatjuk családosként is, ha akarnánk se tudnánk elrejteni gyermekeink elől, mind csodálhatjuk az életszeretetüket, de egyszer elég gyümölcs helyett kekszet adni és onnantól azt fogják kérni, és utánozni akarják a taréjas focistát, meg a miniszoknyás énekesnőt és kényeztetni akarják magukat másoktól szerzett dicséretekkel, bókokkal, sült hússal, sütivel, virtuális játékokkal, alkohollal és drogokkal. Az ezotéria csak egy új stílus a szerintünk dicsérni való gyengeségeink átköltésére ebben az egész, Twist Olivéri szenvedésekkel járó, élvezet, és a meg nem érdemelt öndicséretek vadászatban. Nem véletlenül szükséges a spiritualitás és az ezotéria, avagy misztika közötti lényegi megkülönböztetés. Ugyanis a spiritualitás nem egy kiegészítő a nagyszerű személyünkhöz, sem nem öltözködési és világnézeti stílus, hanem komoly, összetett, egyetemes szellem-ismeret.

Ezzel nem akarom megsérteni a fenti cikk íróját, sem a nagyon hasonló tapasztalatokkal és következtetésekkel rendelkezőket. Nagyon jó, hogy felfedezték, hogy a gyermekek gondtalanságával kell örvendeni az életnek, mégpedig rendszeresen. Amellett, hogy végezzük a dolgunkat. Én attól viszont óvva intek mindenkit, hogy attól, hogy megcsillant előtte az út a természet szeretethez és az anyai gondoskodás örömeihez, máris tegyen tegyen kinyilatkoztatásokat léttani témákban. Aki nem ontológus, nem metafizikus, nem asztrológus az ne mérje magát ezekhez és ne azonosítsa magát velük. Pont az ilyen önazonosság szempontjából hamis információk miatt nem fog majd tudni szellemileg fejlődni az illető. Mert pont a nevetségesen önkritika nélküli misztikus előadók miatt kell az embereknek kiábrándulni a spiritualitásból is, mert bizonyos a misztikába belekóstolt személyek előállnak a naivan rózsaszín meséikkel és amikor megtörténik a baj, a tragédia, amikor házasságok és családok mennek tönkre és gyermekek születnek súlyos testi problémákkal, és még sorolhatnám a nehéz sorshelyzeteket, akkor sem szégyenlik az óvatosan előadott szép meséikért elkérni az emberek pénzét, és sokan már csak nagy élettragédiák közepette, vagy azok után jönnek hozzánk, kauzális asztrológusokhoz, akik elejétől fogva nyíltan hirdetjük mindenhol, pl. az internetes ingyen elérhető tanulmányainkban, hogy szó nincs róla, hogy a földre a lélek víkendezni jön és hogy a szabadság az, hogy mindenki azt mond és hisz és tesz, amihez kedve és vele született képessége-képzavara van.


www.aldottelet.com

_________________
Egy csepp harc többet ér egy könyvtárnyi elméletnél. Mert a szeretetben is csak az lehet kitartó, aki harcolni is tud.
http://aldottelet.com/


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség
phpBB SEO