ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - karma-asztrológus fóruma

Kedves Olvasók!

A következő írás azért született, hogy átfogó tájékoztatást nyújtva hozzájáruljak a nők, anyák, ezzel az egész emberiség méltóságának helyreállításához.

Lévén ismeretterjesztő anyag, kérek mindenkit arra, hogy minél több ismerősének - változtatás nélkül - küldje tovább!
Bárminemű – akár részbeni, akár teljes – felhasználás esetén kérem a szerző megjelölését!
A felhasznált képanyagot a világhálóról gyűjtöttem, ám a képek elsődleges forrását nem sikerült kiderítenem.

Ez egy tömör összefoglaló, az összes érintett téma egyenként kifejthető lenne száz oldalakban. Nekem úgy kellett megírnom, hogy másfél óra alatt felolvasható legyen.

Amit feltétlenül fontosnak éreztem utólag hozzáfűzni, zöld színnel írtam. Kérlek benneteket, hogy észrevételeiteket küldjétek a szelence@hotmail.com címre, hogy a honlapon (szepszuletes.eoldal.hu) megjeleníthessem. Kérésetek szerint nevetekkel, vagy anélkül.

Köszönettel:

Povisel-Tresó Panni


Lehetőségeink – bizony vannak!

Povisel-Tresó Panni
Születés Hete Fesztivál 2010
Május 2-a, Markaz


Ismertető és beszélgetés a foganás előtti, várandósság, vajúdás és szülés ideje alatti lehetőségekről, azok megválasztásának szempontjairól, a lelki tényezők figyelembe vételével.










Szeretettel köszöntelek benneteket!

Mivel sok mindent szeretnék elmondani, ezért inkább felolvasom az elkészített anyagot.
Úgyhogy kezdjük is!

Mindenekelőtt hadd mondjam el, hogy a következőkben számos általánosítás fog elhangozni, mely honfitársaink többségére vonatkozik. Aki nem ehhez a többséghez tartozik, az ne vegye magára! Tehát az általánosítások után gondolatban tegyétek hozzá, én is hozzá teszem: „Tisztelet a kivételnek”!

Az ismertető címe: Lehetőségeink – bizony vannak! Ez önmagáért beszél, de mégis, fejtsük ki egy kicsit bővebben!

Hajlamosak vagyunk másra bízni életünk minden részének alakulását, így a gyermekvállalás kérdését is. Társadalmi, gazdasági, politikai, családi elvárások határozzák meg családalapítással kapcsolatos elképzeléseinket, sokszor még el is hisszük, hogy valóban azt szeretnénk, amit meghatároznak számunkra.

Az egészségünket az orvosok, vagy más gyógyítók kezébe helyezzük, s legritkábban az jut eszünkbe, hogy mi magunk is tehetünk érte.

Így van ez a várandósság és a szülés esetében is: azt gondoljuk, hogy nekünk nincs egyéb dolgunk, mint „viselni a terhet”, a többit majd az orvos, a szülésznő, és a védőnő elintézi helyettünk.

A saját felelősségünkről elfeledkezünk – pedig elsősorban mi vagyunk felelősek életünk alakulásáért.

Minden nőnek lehetősége van befolyásolni szülésélményét és gyermeke születésélményét. Ismeretek birtokában, jogainak kedves, de határozott érvényre juttatásával.

Vannak, akik nem értik, miért kell olyan nagy feneket keríteni ennek a dolognak.
Vagy azért, mert férfiak, és fogalmuk sincs, miről van szó,
vagy azért, mert olyan nők, akik könnyen szültek, így könnyen beszélnek,
vagy azért, mert elfogadják, sőt, kívánatosnak tartják a gyermekszüléssel járó szenvedéseket.

A civilizált országok nőlakosságának nagy része azonban szörnyű élményként éli meg azokat az órákat. S mivel a szülés-születés az anya és gyermeke egész életére és egymással való kapcsolatukra - így az ország egész lakosságára is - kiható esemény, nem mindegy, hogy hogyan zajlik.

A mai társadalmi berendezkedés, melynek része az egészségügy, az orvostársadalom is, nem támogatja a családalapítást, a szülővé válás emberséges körülményeinek megteremtését.

Idézet a Női test, női bölcsesség című könyvből:

„Az a társadalom, amely rendjét a lélek intézményesített tagadására építi, olyan, mint a kitörni készülő vulkán; egyre vadabb morajlások rengetik, míg végül a civilizáció eresztékei széteséssel fenyegetnek.”

(a könyv 1994-es kiadása állt rendelkezésemre, a szerző magzatelhajtással kapcsolatos véleményét egyáltalán nem osztom)

Egy másik idézet Orosz Katalin klinikai szakpszichológus tanulmányából:

„Sokan vannak, akik a születés jelenlegi, általánosan elterjedt „rossz”, elidegenedett, technicizált körülményeit nagy részben felelőssé teszik a mai társadalmi állapotokért. A baba-barát szülészetek, az otthoni születést támogató mozgalom, a gyengéd születést megvalósító orvosok, szülésznők, az apás szülések már lényegi előrelépést jelentenek abba az irányba, hogy az érkező kis jövevényt igaz szeretettel és megfelelő felkészültséggel tudják a szülők fogadni. Ezen keresztül valószínűleg új generációk fognak felnőni, ahol az elidegenedés csökken, az érzelmi, és értelmi intelligencia valamint a szellemi érettség növekszik, és harmonikusabbá válik az egész társadalom élete.”

Ezért kell, hogy bizonyos lépéseket mi magunk is megtegyünk.

Ennek tudatában, kezdjük hát a sort!

I. Lehetőségeink a foganás előtt

1. Nőnek lenni


Mivel a foganás és a szülés előfeltétele, hogy az illető nő legyen, ezért vizsgáljuk meg a nőiség jellemzőit!

Ami mindegyikünkben egyezik, az elsődleges nemi jellegek megléte.
A másodlagos nemi jellegek már különböző mértékben jelenhetnek meg.
Ezekről olvashattok a biológia tankönyvekben.

Amiről viszont kevesebbet hallunk: a nemek lelki, érzelmi, viselkedési sajátosságai.

A női őstermészethez tartozik az elfogadás, gyengédség, puhaság, befogadás, elfogadás, megértés, állandóság, megtartás, gondoskodás, táplálás, türelem.

A férfi őstermészethez a mozgékonyság, behatolás, keménység, védelem, változtatás, kiáradás, törekvés, erő – ez utóbbi nem összetévesztendő az erőszakkal.

Ez a felosztás nem a nők elnyomásáról szól, holmi bélyeg, vagy társadalmi elvárás, hanem egyszerűen a természet rendje. Eredendően a nő és a férfi egyenrangúak, s egymás kiegészítői. Minden nőben van valami a férfiből, s minden férfiben a nőből – tán hogy jobban megértsék egymást.
A nőnek pedig lehetősége van választani, hogy a kettő közül melyiket valósítja meg:
a női, vagy a férfi oldalt.

Mivel napjainkra már a tudományos kutatásoknak is sikerült bebizonyítani azt, amit az ősi kultúrák mindig is hordoztak, történetesen, hogy a lelki-tudati folyamatok hatással vannak a test működésére (a magyar szemléletmódban szellem-lélek-test egysége, idegen szóval, a természetgyógyászatban holisztikus szemlélet, a ’tudományok’ között a pszicho-neuro-immunológia foglalkozik vele), nyugodtan kijelenthetjük, hogy aki nő létére a férfi lelki-tudati mintát valósítja meg, a szaporító-szervrendszere is nehezebben fog működni.

Tehát ezeknek a szempontoknak a mentén lehetőségünk van nőiségünkben megerősödni, egyre inkább nővé válni!

2. A gyermekvállaláshoz való viszony





A nőnek lehetősége van eldönteni, hogy vállal-e egyáltalán gyermeket. Ha úgy dönt, hogy nem vállal, számtalan eszköz áll rendelkezésére, hogy meggátolja a „nem kívánt gyermekáldást” – ahogy a köznyelv nevezi.
„Családtervezés” címszó alatt kulcsrakész életszemléletet tehet a magáévá, mellyel megtanulhatja, hogyan ne legyen családja.

Múltkor nagypapámat vittük vizsgálatra a legközelebbi kórházba. Amíg férjem várakozott vele, kisfiammal sétára indultunk, melynek egyik állomása a nőgyógyászati rendelő volt.
A falon méteres plakátok reklámozták az anti-bébi (szó szerinti fordításában gyermek elleni) tablettákat.
Az ablakpárkányon hatalmas kupac szórólap, ugyanerről. A fiatalok kedvéért volt a „a pasid is bírni fogja” jeligével ellátott, a kifinomultabb ízlésvilágú hölgyek számára a „harmóniában a természettel” feliratú papiros.
Elég ellentmondásos, hogy a nők gyógyítására szolgáló helyet a nőiség, anyaság megtagadását hirdető anyagok bélelik ki.

A fogamzásgátló tabletták szedésével kapcsolatban tudni kell azt is, hogy a szervezetből a vizelettel kikerülvén a nagy vizekbe, hatásukat megőrzik, s az ivóvízzel azt minden fogyasztó magához veszi, akaratától függetlenül.
Többek között ennek is köszönhető az, hogy az Egyesült Államokban a 2000-es évre a férfi lakosság 50%-a, azaz fele, nemzőképtelenné vált. Ez az arány mára csak emelkedhetett, s ugyanez a folyamat figyelhető meg minden kellően civilizált országban.

Tehát, aki tablettával él, vagy tervezi, ezt is vegye figyelembe választásánál, amennyiben a saját pillanatnyi érdekén kívül mással is kíván foglalkozni.

Visszatérve az alapgondolathoz: arról azonban ritkán szólnak, hogy az egyetlen tökéletes fogamzásgátló módszer a nemi élettől való teljes tartózkodás, az összes többinél fennáll a megtermékenyülés esélye.
A fogamzásgátló szerek használata melletti megfoganás esetén ráadásul nagyobb esély van arra, hogy a gyermek valamilyen rendellenességgel szülessen.
Nemi életet tehát az éljen, aki tudja vállalni a felelősséget az abból születendő gyermekért!

A tudattalan vagy tudatos elutasítása a gyermeknek szintén lehet fogamzásgátló hatású.

Bármelyik módszert, vagy akár együttesüket is alkalmazza valaki, tisztában kell lennie a lehetséges következményekkel:

A női szervezet az első vérzéstől kezdve arra van berendezkedve, hogy megfoganjon. Minél hosszabb ideig hagyják parlagon, annál inkább kikezdi a működőképességét, és egy későbbi foganás, várandósság és szülés már nehézségekbe ütközhet, biológiai és lelki okoknál fogva egyaránt.

3. Az apa kiválasztása



(Néhány férfi ugyan szereti azt gondolni, hogy ő választott párt magának, a mondás mégis igaz: mindig a nő választ. Bármilyen furcsa, még az elnyomó társat is – tudattalanul - a nő választja magának.)

A nőnek lehetősége van eldönteni, hogy akar-e apát a gyermekének. Szélsőséges esetben besétálhat egy spermabankba és kiválaszthatja a neki rokonszenves donor örökítő anyagát, mellyel megkísérelheti megtermékenyíttetni magát.

Kiválaszthat egy kézzelfogható hímet, hogy érzelmi kötődés nélkül nemzzen neki gyermeket, akár annak tudta nélkül is.

A nő házasságon belül is, akarva-akaratlanul megtagadhatja a férjtől, hogy igazi apja legyen a gyermeküknek. Ehhez különböző eszközök állnak rendelkezésére.

De a nő választhat olyan férjet magának, akiről már az elején tudható, hogy vagy nem akar gyermeket, vagy nem alkalmas apának.

Mindenesetre, a nő (ez elsősorban azoknak szól, akik még hajadonok) gondoljon arra, hogy a férj, akit választ magának, leendő gyermeke apja lesz!

S ha a szívünk hangja, vagy a saját józan eszünk belátása nem elég, már pszichológiai kutatások is bebizonyították, hogy a gyermek egészséges szellemi-lelki fejlődéséhez mindkét különnemű (ma már ezt is külön hangsúlyozni kell, s ezzel nem szeretnék egyetlen homoszexuális embert sem megsérteni) tehát mindkét különnemű szülőjére, az anyjára és apjára is szüksége van!

Nem mellesleg, az egész várandósság és szülés folyamata könnyebbé válik, ha az anya mellett egy őt mindenben segítő, támogató apa van. Ennek hiányában viszont valóban nehezebb viselni a terheket.

Azt a férfit tehát, aki abban a szent időben, és pillanatban, ahogy találkozik velünk, nem akar gyermeket és családot, párválasztásunk tekintetében egyszerűen ki kell hagynunk a számításból – feltéve, hogy mi magunk akarunk gyermeket, családot!

(Fordítottan is igaz: a családot alapítani kívánó férfi – amennyiben célját szeretné elérni - ne kezdjen, vagy folytasson kapcsolatot olyan nővel, aki nem akar gyermeket. Egyébként teljesen fölöslegesen húzzák egymás idejét, értékes éveket elvesztegetve életükből.)













4. A nyugalom megteremtése



Aki már foganása előtt nyugodt alaptermészetű, annak van a legkönnyebb dolga. Akinek külön tanulnia, gyakorolnia kell, kezdje el!
Egész életünket és környezetünkét is nagyban segíti, ha képesek vagyunk teljes nyugalommal létezni. A várandósság és a szülés idején pedig egyenesen kulcsfontosságú.

A test szintjén a következő folyamat zajlik le: az inger, ami éri az embert a hallásán, a látásán, a szaglásán, a tapintásán át, az idegrendszere közvetítésével az agyába jut, kellemetlen inger esetén adrenalin (más néven stresszhormon, magyarul pedig feszültség hormon) kezd el termelődni, mely a szervezet önvédelmi szere. Az izmok megfeszülnek, a pupillák kitágulnak, a légzés gyorsul, hogy ugrásra készen, elegendő levegővel menekülhessünk.

Azoknak tehát, akik ideges természetűek, félelem honol bennük, a következőket ajánlom:
Figyeljék meg, mi az, ami bennük a feszültséget kiváltja!
A legnépszerűbb forrásai a feszültségkeltésnek a társadalmi elvárások és gondok, a családi elvárások és gondok, az iskolai- és munkahelyi elvárások és gondok, saját elvárások önmagunkkal és másokkal szemben, valamint a média, úgy, ahogy van: televízióstul, számítógépestül, rádióstul, újságostul, az utcákat tarkító plakátostul.

Több úton is eljuthatunk oda, hogy a körülmények dacára nyugodtak maradjunk.

a) Mondanám, hogy írjunk listát azokról az elemekről, amik minket zavarnak, de van, aki már ennek a gondolatától is ideges lesz.
Mégis, ahogy utunkba kerül valami, ami bosszant, álljunk meg egy pillanatra!
Régen ismeretes: nevezd meg démonaidat, és megszűnik a hatalmuk feletted.

b) Keressük azon emberek társaságát, akik egyszerre felelősségteljesek, nyugodtak, s alapvető bizalmuk van az életben!

c) tudatlazító gyakorlatok (idegen szóval relaxációs gyakorlatok)

d) mélylégzés – erről bővebben a következő pontban fogok beszélni

e) Annak tudata, hogy létezik sors, mely már az ember foganása előtt meg van szabva.
Neki pedig azért kell tenni, hogy beteljesítse, valamint elfogadni az esetlegesen felmerülő nehézséget, amit nem kerülhet el. Tudván, hogy az nem a kárára szolgál, hanem azért van, hogy tanulhasson belőle

f) Annak tudata, hogy létezik Isten, aki megtart minket utunkon - ha engedjük -, és segít bennünket, ha kérjük. Az ima ereje vitathatatlan.

A magyarság államalapítás előtti keresztény vallásában a Szent Háromság az Istenanyából, Istenatyából és Istengyermekből állt.
Anyaisten vagy Istenanya már Jézus édesanyjának, Máriának születése előtt évezredekkel része volt hitvilágunknak, mindennapi életünknek. Az Ő tiszteletét máig megőrizték a székely vidékeken, Abba, Babba Mária és Boldogasszony Mária neveken, megtartják a hozzá fűződő ünnepeket. Minden bizonnyal ebből ered bába és baba szavunk is.

Ahogy egyre többen térnek vissza gyökereikhez, úgy terjed országszerte Istenanya létének felidézése.
Hagyományosan őhozzá imádkoztak a párválasztással, gyermekáldással, áldott állapottal, szüléssel, gyermeknöveléssel kapcsolatos események kedvező alakulásáért, a gyermeket születésekor Neki ajánlották föl.

A magam részéről a felsoroltak közül az összes segítségét igénybe veszem, s mióta így teszek, valóban könnyebb, tartalmasabb az életem, s embertársaimat is jobban tudom szolgálni.

Van, aki a vágyakozás mellett fél is a gyermekvállalástól, a várandósságtól, a szüléstől.
Ő mindenképpen kerülje azokat a személyeket, és egyéb forrásokat, amik félelmét erősítik, és nagyon határozottan keresse azokat a forrásokat és személyeket, akik saját példájuk okán megerősítik őt szándékában és abban, hogy lehetséges számára a boldog, gondtalan gyermekvállalás, várandósság, és szülés!

5. Az egészséges életmód

Szóljunk pár szót az ember életéhez alapvetően szükséges feltételekről, amik a következők: levegő, folyadék, szilárd táplálék, s a mi éghajlati övünkön a ruházat.

(A köznyelv ’egészséges életmód’ címszó alatt leginkább a testi szükségletek megfelelő kielégítését érti. A magam szemléletmódja szerint az egészség a szellem-lélek-test egyensúlya. Úgy gondoltam, hogy egyelőre maradok az elterjedtebb nézőpontnál és a szellemi-lelki tényezőkre a többi pontban kitérni.)

a) A lélek-zés (szándékosan k-val írtam, merthogy ez az eredeti formája)




Az egyik legnagyobb bűn, amit elkövettek velünk szemben - s talán még ma is teszik -, az a bizonyos, iskolákban és óvodákban végeztetett, egyébként kedvesnek és játékosnak tűnő gyakorlat, mely során a gyerekeknek mély levegőt kell venniük, közben kezüket kétoldalt fejük fölé emelni, s a mellkasukat jól kidomborítani.

Ezzel tanítottak meg bennünket és tanítják az ifjú nemzedék tagjait helytelenül lélegezni, megfosztva az egész szervezetet a kellő mennyiségű levegő utánpótlástól.

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének honlapjáról idézem a következőt:

„Mellkasi és hasi légzést különböztethetünk meg. Mellkasi légzésnél a mellkas emelkedik meg minden légvételkor. Ilyenkor csak a tüdő felső részét használjuk ki, ez felszínes és gyakoribb légzéshez vezet. A szorongó emberek általában csak a mellkasi légzésre hagyatkoznak. Ez azonban könnyen elvezethet észrevétlenül a hiperventillációhoz (rendszertelen alul- vagy túllégzés). A hasi légzés esetében a tüdő alsó része is megtelik levegővel. Ez a légzés lassúbb és alaposabb. A hasi légzésnek nyugtató hatása van, ezért érdemes elsajátítani.
Ennek legegyszerűbb módja, ha kezünket hasunkra tesszük, és igyekszünk úgy levegőt venni, hogy hasunk emelkedjék meg. Ezt gyakoroljuk minél többet, és ha úgy érezzük, közeledik a roham, térjünk át hasi légzésre és alkalmazzuk a légzéskontroll szabályait is.”

Ebből talán kiderülhet számunkra, hogy nem csupán idegállapotunk múlik a lélekzésen, hanem szervezetünk teljes működése! Az összes benne zajló folyamatnak, az összes sejtünknek, a szívünk dobogásának levegőre van szüksége! Ha ettől megfosztjuk, az egészségtől fosztjuk meg, s vele magunkat is. Lélegezzünk tehát helyesen!
A csecsemőkről példát vehetünk, ők még tudják, hogyan kell. Emlékezzünk mi is!

A kérdéshez persze hozzátartozik az is, hogy a rossz levegőjű helyeken nincs kedve igazán mély levegőt venni az embernek, és valóban fölmerül, hogy mikor tesz jobbat? Mély levegő a koszosból, s akkor oxigénből is több jut be, vagy kis levegő, és akkor legalább a méreganyagok kevésbé tudnak fölszívódni.
Ennek a gordiuszi csomószerű megoldása az volna, ha mindenki tiszta levegőjű helyre költözne. Ma a város ebből a szempontból is élhetetlen.

Legutóbbi budapesti kirándulásunk alkalmával azt vettem észre, hogy a város felé közeledve, egyre sűrűsödik, láthatóan szürkül és egyre bűzösebb lesz a levegő. Már a városhatárnál hosszú sorok kígyóztak és elkezdtem aggódni, hogy hogyan fogok a Duna túl oldalán található célállomásig eljutni.
Emlékeztettem magam, hogy két évvel ezelőtt mindennap azt a levegőt szívtam én is, s végül is túléltem. Kinéztem az ablakon, láttam a tető nélküli kocsiban viruló ifjú párt, s azt gondoltam, ha ők nem érzékelnek semmi különöset, akkor nekem is ki kellene bírnom.
Ki is bírtam, de még inkább erősödött elhatározásom, hogy én bizony inkább élek szerény, de egészséges vidéki életet, mint „menő” városit.
Láttam a kipufogócsövek szintjén szuszogó kisbabákat babakocsiban, gyerekeket anyukájuk oldalán… egyébként haszontalannak tartom a sajnálat intézményét, de akkor mégis összeszorult a szívem, hogy miféle élettérben kell azoknak a csöppségeknek növekedniük. A szüleik pedig sok esetben éppen vidékről költöztek oda, a jobb élet reményében.
Azt hiszem, ideje föltenni magunknak a kérdést: mitől jó igazán az élet?

b) Folyadékfogyasztás.



Abban is mindenki egyetért, hogy folyadékra szüksége van a szervezetnek. De hogy mi legyen az, arról már megoszlanak a vélemények. A legkevésbé a tiszta víz fogyasztásának helyességét szokták vitatni. Ha valaki talál még tiszta vizet. A magam részéről, akárhonnan nézem is a dolgot, egyedül a hegyi forrásvizet tudnám említeni. Aki tud, szerezzen be azt.
Aki nem tud, az néha mondjon el egy imát azért, hogy a víz, ami iszik, jót tegyen neki.

A többi folyadékféléről már megoszlanak a vélemények, ezért csak egy gyors felsorolást tartok azokról, amiket az egészségre ártalmatlan csoportba szoktak sorolni:
Természetes körülmények között tartott tehenekből származó tej, kefir, joghurt és savóital, természetes körülmények között termesztett gyümölcsökből, zöldségekből, s gabonafélékből (például gabonakávé) készült italok, enyhe tea, mindezek mesterséges adalékanyagok hozzáadása nélkül.

c) Táplálkozás



Itt is csupán azokat az alapvető élelmiszereket sorolom, amiknek a hasznosságát a legkevésbé szokták vitatni: gyümölcs, zöldség, gabonafélék, olajos magvak, hal, hüvelyesek (azaz borsó, bab, és lencsefélék).
Gyümölcsből és zöldségből minél többet nyersen, hiszen úgy a legnagyobb a vitamintartalmuk, de főve vagy párolva is jobb fogyasztani, mint sehogy. Tehát együnk belőlük sokat!
A tojás és húsfogyasztás kérdése már ki szokta verni a biztosítékot. A magam részéről mindenesetre szeretnék a család ételeit lelkiismeretesen és tudatosan összeállító vegetárius anyukák védelmére kelni, ugyanis eddig senki nem tudta bizonyítani, hogy az egészség tekintetében el lennének maradva húsfogyasztó társaiktól. Csak zárójelben teszem hozzá, hogy én is közéjük tartozom, köszönöm szépen, jól vagyok, és bármikor kész arra, hogy ezt egy kedvező laborvizsgálati eredménnyel is alátámasszam.

A városlakók, csak úgy, mint a levegő és a vízellátás kérdésében, az egészséges étkezés terén is nehezebb helyzetben vannak vidéki társaikhoz képest.
Lassan el lehet gondolkozni azon is, hogy valóban jó-e nekünk a városi életforma?
Mindenesetre szurkolok mindazoknak, akik szeretnének vidékre költözni pont a fent sorolt okok miatt, s emberhez méltó életet élni!

c) A ruházkodás kérdése



Bár egyre magasabb lesz az átlaghőmérséklet kis hazánkban, addig még nem jutottunk, hogy egész évben egy szál szalmaszoknyában járhassunk. Ezért tehát fontos jól szellőző, természetes anyagból készült, laza, kényelmes ruhákat hordani, hogy bőrünk is tudjon lélegezni.

d) Életben maradásunkhoz alapvetően nem szükséges, de életminőségünket mégis nagyban javítja a célirányos testmozgás.

A legújabb kori életmód elterjedésével majdnem teljesen kiveszett a munkával együtt végzett testmozgás. A háziasszonyok szoktak ellenkezni, hogy „de mi egész nap talpon vagyunk!”, ami igaz, de mégsem ugyanaz, mint amikor a lakáson kívül a kertben és a mezőn is dolgoztak az asszonyok, sok egyéb izmot is megdolgoztatva.
Az amish nők (és egy ideig a mi földművelő asszonyaink is) a nyugalmas életmódjuk mellett annak is köszönhetik könnyű szüléseiket, hogy sokat dolgoznak a mezőn, a veteményesben.



Tehát napjainkban szükséges külön célirányos tornát végezni. Nem sportolásról beszélek. A sportban a teljesítmény a lényeg. Olyan testmozgásról beszélek, amely a testre és a lélekre egyaránt kedvező hatást gyakorol.

A nő számára nem lehet kedvező egy olyan testedzési forma, mely a teljesítményben gondolkodik, mivel az a férfielvhez tartozik. Izzadhat, törheti magát egy nő keményen azért, hogy karcsú legyen, és tökéletesen izmos, ha azzal éppen a férfias oldalát erősíti meg.
Hazánk legismertebb testedző házaspárjának nőtagja olyan, mint egy amerikai akciófilmből kilépett főhős, csak éppen tűsarkú cipőben jár, és az arca ki van sminkelve.
El kell dönteni, hogy férfiasan tökéletes nők akarunk-e lenni, vagy nőiségünkben válni egyre tökéletesebbé.

Amennyiben ez utóbbit választjuk, számunkra a megfelelő gyakorlatokat
a) itthon a Kriston Andrea-féle intimtorna (amivel hamarosan itt, Markazon is megismerkedhetünk),
b) a magyar származású, de külföldön ismertté tett Aviva Steiner tornája,
c) az egyesült államokbeli Callan Pinckney Callanetics nevű testképzése,
d) a jóga (várandósok számára létezik kifejezetten kismama jóga),
e) vagy minden, hasonló elv alapján működő mozgásforma.

Ezeknek előnye, hogy átmozgatják, erősítik ugyan az izmokat, de csak mértékletesen, és a többinél sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a nyújtásra.

Az első három helyen szereplő mozgásformák pedig kitüntetett figyelmet fordítanak a medenceizom (latin nevén pubokosszigeusz, rövidítve PC) erőnlétének.



Ez az izom mindkét nem esetében rendkívüli jelentőségű, hiszen – és most figyeljetek! - „megfelelő testtartásban a PC megfeszítésekor megindul az életenergia áramlása a
gerincvelő-csatornán át az idegrendszerbe.”
Gerhard H. Eggetsberger biokémikus könyvben foglalta össze ez irányú kutatásait, mérési eredményeit, melyekkel bizonyította, hogy – többek között – az indiaiak által ezer évek óta számon tartott kundalini – azaz életerő – létezik, és testünkben szándékosan fölébreszthető, növelhető.

Talán mondani sem kellene, de mégis tegyük meg: az életerő felelős jó közérzetünkért, boldogságérzetünkért, összpontosító képességünkért, testi-lelki fiatalosságunkért.

Ez tehát egy mindenki számára elérhető lehetőség. A szóban forgó izmot legegyszerűbben úgy tudjuk „beazonosítani’, hogy vizeletünket megpróbáljuk visszatartani (a visszatartás képességének mértéke egyébként mutatja izmunk állapotát). Ezt az összehúzó gyakorlatot bárhol, bármikor, elvégezhetjük. Minél többször, annál nagyobb a hatásfoka. Összehúzás után fordítsunk figyelmet a lazításra is!

A várandósság idején - a rá egyre inkább nehezedő súly miatt - különösen fontos a medenceizom óvatos karbantartása, szülés után pedig még fokozottabban, hogy az eredeti állapot helyreállhasson.

Itt tartom szükségesnek megemlíteni a masszázst is.
Házaspároknak, vagy a szülő-gyermek kapcsolatban kifejezetten előnyös volna, ha a felek elsajátítanák a masszázs alapjait, és így családon belül segíthetnének egymásnak kikapcsolódni, az izmokat és az elmét ellazítani, frissíteni, kellemes közérzetet létrehozni.

Szabadidős tevékenységként végezhető minden olyan mozgásforma, mely a test kíméletes átmozgatásáért, a játékért, a természetben tartózkodás kedvéért való, nem pedig a küzdelem, a teljesítmény kedvéért.
Ilyenek például a labdajátékok, úszás, kerékpározás, kirándulás, evezés.
A szabadban való tartózkodás során részesülhetünk a napfény áldásos hatásában is.


Miért érdemes az életmód kérdését ilyen mélységekig tárgyalni? Rendkívül egyszerű: mert a szülők egészségi állapota alapvetően meghatározza születendő gyermekükét is.
A várandósság ideje alatt is ugyanezeket a szempontokat kell figyelembe venni, s aki lassan, de biztosan rá tud szokni az emberhez méltó életmódra, annak a szülése is könnyebben fog zajlani, gyermeke is jobb körülmények között nőhet föl.

A legeszményibb környezet az egészséges élet megvalósításához a természetben létrehozott, önellátó kisközösség, ahol több nemzedék él együtt (kiindulási pont: a régi magyar falu is ilyen volt). Ennek felismerése ihletett többeket arra, hogy elkezdjék hasonlók megalapítását.
Néhány hazai település, ahol a folyamat már megindult: Agostyán, a Gomba település közelében lévő Magfalva, Máriahalom, Rozsály, a Somogyvámos melletti Krisna-völgy, Túristvándi, s bizonyára még rengeteg más helyen. (Galgahévíz, Gyűrűfű, Visnyeszéplak…
s a jelek szerint településünkön, Markazon is egyre több emberben fogalmazódik meg az igény a nagy ellátó rendszerektől való függetlenségre. Az önellátás a jövő útja, a kényszer is szülni fogja, hiszen a pénzt nem lehet megenni, márpedig az élelem és az ivóvíz lesz a legnagyobb kincs. Jó hír, hogy az átmeneti nehézségek után óriási boldogság vár az ’úttörőkre’.

A legtöbb életmód-, feszültségoldó tanácsadás azért teljesen eredménytelen, haszontalan, mert figyelmen kívül hagyja azt az alapvető szempontot, hogy a ’civilizált’ ember eltávolodott a természettől. Viszont amíg eltávolodva vagyunk a természettől, az egészségünk sem lehet tökéletes.)
Ez az életforma, tökélyre fejlesztett formájában, teljesen környezetbarát és független mindenféle pénzforgalomtól.

Egy azonos jellegű, egyesült államokbeli közösségben, a Tennessee állam területén levő Farm hivatalosan bejegyzett születésközpontjában érték el az általam eddig legjobbnak ismert születési statisztikát: az asszonyok 98,6 %-a természetes módon, hüvelyi úton szüli meg gyermekét!

Ezzel az ember életéhez alapvetően szükséges feltételek sorolásának végére értünk.
Lehetőségünk van tehát legalább törekedni arra, hogy ezeket a lehető legtermészetesebb formában beszerezzük, megvalósítsuk.


II. Lehetőségeink a foganástól kezdve

1. A magzat sorsa



Lehetőségünk van dönteni a magzat sorsa felett: hagyjuk megszületni, vagy visszaküldjük a feladónak.

Ezzel kapcsolatban hadd olvassak föl nektek máris egy idézetet Dahlke Sorsfordulók című könyvéből, amiből képet alkothatunk róla, miféle döntésről is van itt szó, s bepillantást nyerhetünk az anyaméhen belüli élet élményeibe. A szöveg nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz, úgyhogy gyengébb idegzetűek fogják be a fülüket a szóban forgó részeknél.

„Jóllehet a fogamzásgátlás¬ban nagyon ügyesek vagyunk, ez mégsem jelenti azt, hogy va¬lóban tájékozottak is lennénk ebben a dologban. Tulajdonkép¬pen még azzal sem vagyunk egészen tisztában, egyáltalán mit is gátolunk meg. Aki nem képes hinni a lélekben, úgy véli, hogy a fogamzás megakadályozásával csupán egy fizikai megterméke¬nyítési aktust tesz lehetetlenné.
A feltáró pszichoterápia gazdag ismeretanyagot szolgáltat er¬ről a legelső életszakaszról, amelyről korábban csak mítoszok¬ból és vallásokból származó szimbolikus képek alapján alkot¬hattunk fogalmat. A méhen belüli életről készített fotóknak e ko¬rai korszak nagy hatású dokumentumait köszönhetjük. A rein¬karnációs terápia keretei között pedig nemcsak biológiai fizi¬miskánk rekonstrukciója lehetséges, hanem igen gyakori dolog a fogamzás körüli történések intenzív újra átélése is.
A lélek a fogamzás előtt kötetlenséget, távolságot, szabadsá¬got és súlytalanságot érez. Fogamzásra akkor kerül sor, ha még lezáratlan életfeladat vagy keleti felfogásban a karma nyomán kialakul a megtestesülés vágya. A lélek ezt szívóhatásként éli meg, mely őt a megfelelő és egyedül szóba jöhető irányba húz¬za. Tévedhetetlenül felismeri azt a két embert, aki a szerelem¬ben vagy bármilyen más okból egymásra talált.
A tulajdonkép¬peni megfoganást általában valamiféle spirálforma szívásaként éli meg a lélek, mely őt a testi történés szintjére húzza. Olykor ez az út a férfi testén át vezet, máskor rögtön az anyaméhbe tör¬ténik a belépés. Ezt az anyagba lépést a szabadság és a kötet¬lenség elvesztéseként élik meg a testbe szálló lelkek, mint be¬szorulást és végül mint a test fogságába vezető folyamatot, an¬nak minden korlátozásával együtt. Az apró teremtésnek ob¬jektíve több mint elég tere van. Szubjektíve korábbi tapasztala¬ti terének tágasságához és nyitottságához képest ezt az üreget mégis korlátozásként érzékeli. A lélek azonban viszonylag ha¬mar hozzászokik az új élettérhez, amely meleg, bársonyos, puha és még messze elég nagy a pici, bár állandóan növekvő tes¬ti alakja számára. Vízburkának biztonságában ringatózik és nő, szűk és zárt birodalma megnyugvás is számára, és anyja rez¬düléseinek szimfóniája zsongítóan tölti el annak a tudatával, hogy egy egész univerzumot tudhat a magáénak. Egy ideig részben még érzékelheti azt, amit előzőleg otthagyott, másrészt érzékeli már az őt lekötő matéria világát (a latin mater szó anyát jelent) (a magyar nyelvben is ugyanilyen kapcsolatban áll egymással anya és anyag szavunk).
A lélek nagyon tudatosan éli meg, hogy az anya miként fe¬dezi fel új állapotát, illetve azt, hogy szülei miként élik meg azt, hogy ő ott van velük. A terhesség megszakítás kísérletét vagy akár csak a gondolatát ennek minden következményével együtt éli meg, és ez a védettség, s a fészek meleg érzését tartósan meg¬zavarhatja. Még abban az esetben is, amikor a szülők növekvő utódjukat nyitottan és örömmel fogadják, a meghatározott nem -többnyire fiú - utáni erős vágy súlyosan megterhelheti a hely¬zetet. Az esetek felében tehát a szülők bizonytalanságának és fiú iránti vágyának a még meg sem született gyermeknek az a bizonyossága felel meg, hogy szüleinek saját női nemével csa¬lódást kell okoznia.
Ilyenkor nemcsak kint - a polaritás világá¬ban - kezdődik csalódással az élet a gyermek számára, hanem ez az anya testében eltöltött időt is beárnyékolja. Ezáltal a gyer¬mekek a korai szakaszban lerakhatják a nemi szerepükkel kap¬csolatos nehézségeik alapját. Ebből következik, hogy az ultrahanggal megvalósítható nemi meghatározásnak előnyei is le¬hetnek, amennyiben ez néhány szülőnek megadja a lehető¬séget arra, hogy gyermeke nemével idejekorán kibékülhessen.
Amennyiben a lélek nem becsempészte magát, hanem a szülők szíves meghívásának tett eleget, úgy ezt az első időszakot fel¬hőtlenül élheti meg, és akkor lenyűgöző élmények fogják őt alakítani. A korlátlanság és a szabad lebegés óceáni érzése uralkodik e belső vízi világban, és a maga részéről megerősíti az egység élményét, mely az egész világot (az anyáét) magában foglalja. A külső univerzum határtalanságát a lélek most belül éli át újra, és számára a bent és a kint még messzemenően egy. A bizalom és a védettség érzése kíséri növekedését, melege pe¬dig kibéleli a gyermekkor ezen első fészkét. Minden szükséges dolog kéretlenül áramlik a kicsiny, de már tökéletes lényhez. Ideális esetben a köldökzsinóron keresztül még a szükségesnél is bővebb az ellátás, és ezért neki egyáltalán semmit sem kell tennie.
Ez az az időszak, amelyre a felnőttek eldorádófantáziái visszanyúlnak. A tejjel-mézzel folyó Kánaán valóban létezik, mindennek az elején, az anyánk hasában. A még tágas magzat¬burokban álomszerűnek tűnik fel az élet. A gyermek sehol sem ütközik kemény határokba, itt minden puha, és lágyan, ringatóan lengedez. Az anya ritmikus szívverése adja a zajkulisszát e szabadon lebegő, gondtalan létezéshez, az anya és a gyermek tökéletes összhangjában, melyben kívül-belül harmónia uralko¬dik. A színek melegek, akár a víz, és e korai univerzum lágy ha¬tárai minden finom mozdulatnak rugalmasan engedelmeskednek. Az érzékszerveket még semmi sem veszi komolyan igény¬be, éppen ezért ezek különösen éberek és fogékonyak. Ha az anya külső helyzetében is rendben van, és a környezetével össz¬hangban él, akkor ez még egy plusz harmóniafaktor a növekvő gyermek számára. De még akkor is, ha mindez nem adatott meg, a tudatos anya messzemenően távol tarthatja gyermekétől a külső feszültségeket, amennyiben érzelmileg feltétlenül mel¬lette áll.
Ez a védett korszak annyira kellemes, hogy felnőttként is visszavágyunk ide, és annyira fontos, hogy egész életünkben keressük, ha nyugalmából annak idején túlságosan rövid ideig vagy egyáltalán nem volt részünk.

A pszichoterápia tapasztalatai alapján azt kell feltételez¬nünk, hogy e korai időszakban, az anyaméhben alakítjuk ki azt a későbbi fejlődésünk számára döntő alapérzést, amelyet ősbizalomnak nevezünk. Ha ezt a korai szakaszt fenyegetettség ár¬nyékolja be, nem alakulhat ki ez az alapérzés, és alighanem az egész életen át hiányozni fog. Valójában semmi sem pótolhatja. Későbbi életünkben külső intézkedésekkel a legjobb esetben is csak hevenyészve tudjuk kompenzálni a hiányát. Teljesítményeivel bebiztosíthatja magát az ember, és ez önbizalmat adhat, de az ősbiztonságnak csak a látszatát keltheti, végső soron nem pótolhatja azt. Az efféle hiány pótlására leginkább a regressziós tapasztalatok alkalmasak, amelyekre pszichoterápiás kezelések során lehet szert tenni. A belső védettség megtapasztalása eb¬ben az esetben mindig segít, még akkor is, ha más összefüggés¬ben és korábbi inkarnációk újraélésével történik is.
Magasan technologizált és saját mindenhatóságunk tévesz¬méjétől áthatott társadalmunkból szinte kiveszett az élet meg¬testesülése iránti tisztelet. Ezt az első életszakaszt is elsősorban csak anyagi szempontból nézzük. A családtervezés és a haté¬konyság gondolatai uralják a mezőt, holott mindenekelőtt érzel¬mekre és érzésekre lenne szükség. A racionális tervezés és a költségekkel kapcsolatos állandó kérdések mellett tulajdonkép¬pen csoda, hogy egyáltalán születnek még gyermekek, hiszen többnyire becsvágyó terveket tesznek tönkre, és anyagi áldoza¬tot követelnek. A családi pótlék csak gyenge vigasz azoknak, akik jobb belátásuk ellenére vállalkoznak a gyermeknevelés áldozathozatalára. A társadalom egoizmusa az egyének önzését tükrözi, így nem csodálkozhatunk azon, hogy ezt az egész prob¬lematikát csupán a felnőttek szemszögéből tekintjük, és a gyer¬mekek, illetve a lelkek nézőpontját nemcsak elkerüljük, hanem gyakran még, mint lehetőséget is tagadjuk.
Még ha rendelkeztünk is elég beleélő képességgel ahhoz, hogy a kollektív fogamzásgátlási bűvészkedésben meglássuk a lelkek újra testet öltésének akadályozását, nagyon gyorsan haj¬lunk arra, hogy csak a már megfogant lelkekre legyünk tekintet¬tel. Pedig a fogamzásra törekvő lélek perspektívájából egészen mást mutat a kép. Hirtelen felfedezhetjük, hogy technikai, orvo¬si kifejezéseink mögött sok szenvedés húzódik meg.
Egy modern ipari társadalomban megszerezni a helyet a fo¬gamzásra szinte kilátástalan vállalkozás a lélek számára. A fo¬gamzásra legalkalmasabb időszakban, azaz a nők húszas évei¬ben a legtöbb fiatalnak egészen más tervei és kívánságai van¬nak, mint hogy éppenséggel gyerekeket neveljen. A modern orvostudomány fogamzásgátló módszerei nagyon sokat segíte¬nek, és ma már olyan jók, hogy egy-egy lélek alig is tudja a gu¬mit és a spermaölő habkordont áttörni. Törekvését gyakran a krónikusan gyulladásban lévő anyaméh hiúsítja meg, melyet egy spirál nevű idegen test szándékos behelyezésével tettek lak¬hatatlanná. Az is előfordul, hogy a bejárandó útvonalat hormo¬nális minitablettával tették járhatatlanná, ezen az akadályon az¬tán nem lehet átjutni. Máskor éppenséggel magasabb szinten akadályozzák a fogamzást a klasszikus antibébi-tabletta hor¬monjaival. Ez a szer annyira a bébik ellen irányul, hogy a terhesség látszatát kelti, és így az ide igyekvő lel¬keket megtéveszti. Ha mégis megtörtént a megtermékenyítés, az utólagos hormonsokk gyorsan elintézi, hogy a léleknek mene¬külésszerűen távoznia kelljen. Az előtte és az utána beveendő tabletta, a pesszárium és a spirál megszokott szavaink és hasz¬nálati tárgyaink. Mellettük már csak az időfaktor az, amely le¬hetővé teszi, hogy ezzel a kérdéssel ilyen lazán bánjunk. Anti¬ember-tablettára még gondolni is rossz, csak az élet elejével kapcsolatban engedjük meg magunknak ezt a „közvetlensé¬get".
Ha mindebbe belegondolunk, láthatjuk, hogy nálunk az élet sokszor válsággal kezdődik. Ha egy asszony elmondja a nő¬gyógyászának, hogy terhes, meglehet, hogy az orvos először azt kérdezi: meg akarja-e tartani a gyermeket?
Tulajdonképpen már az is a válság kifejeződése, hogy dönteni kell. Először így talál¬kozunk ezzel mi, modern emberek. Őseink többségének az volt az érzése, hogy nem őt illeti a döntés joga. A gyermek Isten ál¬dása, Isten és a lélek belévetett bizalma volt számára. Mi viszont azt hisszük, jogunk van hozzá, hogy saját elképzelésünk szerint korrigálóan beavatkozzunk
Az a lélek, aki a fent leírt akadályon túljutott, makacs kitartással megszerzett fogamzási helyében még messze nem lehet biztos ebben a jóléti társadalomban. Míg a vadállatokkal kap¬csolatban ezekre a különleges időszakokra tilalmat vezetünk be, addig a saját utódaink esetében nem ismerünk hasonló szokást. Az embernél három hónapos próbaidő kezdődik, amelynek so¬rán utódaink minden percben a halálos kimenetelű kiűzetés ve¬szélyének lehetnek kitéve. Ez a mi szemszögünkből nézve prak¬tikus időszak, mely a szabadság és a függetlenség érzését kelti bennünk, a lélek számára a legszélsőségesebb szorongattatás ideje, amelyet később a terápiás üléseken az emberek az újra feltámadó rémületben élnek át. Az, hogy nem akarunk rögtön dönteni, az anyaméhben tökéletesen kiszolgáltatott helyzetben lévő lénynek általunk alig elképzelhető lelki kínokat jelent. Sok gyermek számára az éppen alakot öltött élet meg is szűnik ezen a szinten. Az apró teremtmény ugyan kétségbeesetten küzd a fe¬nyegetéssel, megpróbál az üreg leghátsó zugába menekülni, és bár ez által régebben még volt valami esélye a sikerre, a mai mo¬dern terhesség-megszakítási technikákkal szemben kínzó időhú¬zásnál aligha érhet el többet.
Ezt a sok ezerszer és rutinszerűen bekövetkező véget leírni tabu. Ilyesmit nem tesz az ember. Hallgatólagos közmegegye¬zéssel átsiklik felette; végül is nem lehet olyan rossz az, ami le¬gális. Csakhogy egy társadalomban, amelynek tagjai nem tud¬nak magukon segíteni, a problémákat éppen a tabuk leplezik le különösen érzékletesen. Ahhoz, hogy a fogamzást mint válsá¬got felismerjük, egyszerűen fontos végigkövetnünk azt az eljá¬rást, amellyel visszafordítják.
A harmadik hónapban már föl lehet ismerni a magzatot mint egy kis emberi lényt, megvan minden végtagja, érzékszerve, és kialakulóban vannak tökéletes szervei. A testi struktúrákat uraló áttetszőség még jól megfigyelhető. Ez az első időszak transzcen¬dentális észlelésének kifejeződése. A durva anyagiságba még nem egészen beágyazódott gyermek az élet finom anyagi össze¬függéseit sokkal jobban fel tudja fogni, mint a felnőttek. Például egészen magától értetődően érzi anyja és közeli környezete gondolatait.
Ebben a helyzetben azt is egészen tisztán átéli, ahogy bizo¬nyos tárgyak az életét fenyegető szándékkal az ő tökéletes vilá¬gába behatolnak, átfúrják a védőburkot, és a vizet, e korai élet¬szakasznak életelemét leeresztik. Az így szárazra került és ezáltal megfélemlített, sőt rettegésbe hajszolt gyereket kétféle módszerük egyikével kivégzik. Míg az anya narkotikus öntu¬datlanságba menekült, az apa pedig gyakorlatilag a távollétével tüntet, a nőgyógyászok - régebben angyalcsinálóknak nevez¬ték őket - gyakorolják még mindig véres, jóllehet manapság le¬gális mesterségüket. Miután az élet vize elfolyt, a kis testet dur¬va erőszakkal szétroncsolják. Egy úgynevezett éles kanállal szétvagdalják, és a felaprított részeket, mint véres pépet, kika¬parják az anyai üregből. Végül levakarják a méhlepényt a méh faláról.
A második, ma inkább alkalmazott módszer az, hogy a kis lényt magzatvíz-birodalmával, köldökzsinórral és az őt eddig el¬látó placentával együtt leszívatják. A porszívóelv ilyetén műkö¬dése sokkal szelídebbnek látszik, mint az első módszer, köze¬lebbről megnézve azonban nem kevésbé brutális. Az óriási szí¬vóhatás a szó szoros értelmében élve szaggatja darabokra a gyermeket. A középkorban alkalmazott felnégyelést ezzel a tö¬kéletes technikával messze túlszárnyalják.
A reinkarnációs terápia során szerzett tapasztalatok, ame¬lyek természetesen főleg az elsőként említett régebbi technikák¬ra vonatkoznak, sajnos semmi kétséget sem hagynak afelől, hogy a gyermek ezt a történést tiszta öntudattal szenvedi végig.

Az, hogy valóban érzékeli e számunkra elképzelhetetlen kíno¬kat, még az orvostudomány álláspontjáról is könnyen belátható, hiszen a narkózis csak az anyát kábítja el, a gyermeket nem, mint ezt számtalan császármetszés tanúsága igazolja.
Ám a gyermek valójában még akkor sincs biztonságban, ha szülei örülnek jövetelének, és ezért az első, kiszolgáltatott há¬rom hónapot testi épségben túlélte. Mert ha mondjuk a szülők idősebbek, vagy egyszerűen félősek, vagy megrettennek ettől az újfajta felelősségtől, megengedhetik a nőgyógyásznak, hogy a terhes hasat próbaképpen megszúrja. Az amniocentézis során magzatvizet vesznek, a chorionboholy vizsgálatnál a méhlepény területéről vért. Nekünk, akik már megszülettünk, tetszhet ez az igen ügyes orvosi sakkhúzás, de a még meg sem született gyer¬mek szempontjából ez is egészen másképp fest.
Míg egy hozzá képest hatalmas dárda átszúrja a védőburkát, és harmonikus világába behatol, a magzat félelemmel telve fészke legtávolabbi zugában keres menedéket. Egy nőgyógyász szerint éppen ennek a menekülő mozgásnak - amelyet az orvo¬sok ultrahanggal meg is tudnak figyelni - köszönhető, hogy ezeknél a vizsgálatoknál viszonylag alacsony a komplikációk arányszáma. Magát a gyereket tényleg ritkán szúrják meg, a leg¬több probléma a magzatburok „szükséges" megsértéséből adó¬dik. Ez a rafinált vizsgáló módszerekre és azok veszélytelensé¬gére büszke megállapítás mellesleg mégis árulkodik arról a pá¬nikról, amelybe a dárdatechnika sodorja a magzatot. Sajátos helyzet ez, ha belegondolunk, hogy a szülészet állítólag a gye¬rek javát szolgálja. Hiszen az efféle vizsgálatok természetesen azon az elképzelésen alapulnak, hogy az esetleges örökletes ká¬rosodásban szenvedő utódokat elég korán azonosítsák a terhesség-megszakításhoz, amely ilyen esetekben egészen az ötö¬dik hónapig legális.
Indiában ugyanezekkel a vizsgálati technikákkal - a mi szemszögünkből tekintve - durván visszaélnek, mert nem első¬sorban arra használják őket, hogy az örökletesen károsodott, ha¬nem hogy általában véve a női utódlást megakadályozzák. Mi¬vel sok indiai veszteségnek tartja, ha lánya születik, ezért ezek¬ben az „esetekben" ugyancsak idejében elvégzik a magzat¬elhajtást. Azt, amit mi -értesülvén róla- felháborítónak tartunk, Indiában hallgatólagosan elfogadják, mint a kevés működő fo¬gamzásgátló módszer egyikét. Őszintén megvizsgálva a dolgot, a különbség köztük és köztünk igencsak relatív. Az indiaiaknál már a magzat „rossz" neme is zavaró, mi azonban csak olyan kromoszómáknál lépünk közbe, amelyek a gyermek szellemi fo¬gyatékosságához vezetnek, vagy pedig szervei torz fejlődése esetén, amit idejekorán fel tudunk fedezni ultrahanggal. Mind¬két esetben vesszük a bátorságot, hogy eldöntsük, melyik mag¬zat élete elég értékes ahhoz, hogy a magunkét megosszuk vele. Élet és halál uraivá tesszük magunkat.
Egy 1993-ban a Spiegel hasábjain megjelent közvélemény-kutatás megmutatta, hogy mindez hová vezethet. E szerint Né¬metországban a terhes anyák 18 százaléka már akkor megsza¬kíttatná a terhességét, ha az a gyanú álina fenn, hogy a magzat kórosan kövér...
Az ötödik hónap elejéig elvégezhető magzatelhajtás nem megy olyan könnyen, mint azt korábban leírtuk, hiszen a gyere¬kek ilyenkor már túl nagyok. Őket már - jóval azelőtt, hogy el¬jönne az ideje - természetes úton kell megszülni. Az ilyen szü¬lés brutális hatással van az anyákra, hiszen egész testüket készü¬letlenül éri, és csak az erős méhösszehúzó szerek kényszerével jön létre. Ezek a szülések olyan kemények, hogy a gyerekek nem is élik túl őket, ami persze célja is ennek a szörnyű gyakorlat¬nak. Magától értetődik, hogy az anyák szempontjából kímélete¬sebb lenne kivárni a természetes szülés idejét, amikor a méhszáj magától kinyílik, és a szülésre felkészülve minden szövet pu¬hább és készségesebb lesz. Ebben az esetben viszont a világon volna az elfogadhatatlannak nyilvánított gyerek is, és föltétlenül a törvény védelme alatt állna. Ekkor már nem lehetne „csak úgy" megölni őt, és ezért bizony előbb teszik ezt meg, nagy erőfeszí¬tések árán, különben már nem lehetne az ügyet szemforgató ál¬ságossággal „koraszülésnek" mondani.
A meg nem született gyermek szemszögéből nézve ez az egész dolog természetesen még rettenetesebb; már a dárdatá¬madásban is a szülők bizalmatlanságának jelét volt kénytelen látni, akik nem fogadják el föltétlenül az embert, hanem csak ak¬kor, ha megfelel az elvárásoknak, és nem támaszt túl nagy köve¬telményeket velük szemben. A próbafúrás után a gyerek számá¬ra legalább olyan szörnyű várakozási idő kezdődik, mint a szü¬lőknek. Genetikusok ülnek törvényt további sorsáról. Az ilyen jellegű bírósági eljárás során bizonytalan esetekben is a vádlott, vagyis a rendelkezésre álló gyermek ellen döntenek. Az ezután elindított koraszülés az ily módon kivégzett gyerek számára le¬írhatatlan kegyetlenség. Az eljövendő generációk ezen fogják lemérni korunkat, amelyet sokan egészen komolyan felvilágo¬sultnak tartanak.
Az emberek többsége nem gondolkozik el ezekről a dolgok¬ról, mert ha megtenné, nehezen tarthatná a továbbiakban is hu¬mánusnak a mi modern társadalmunkat.
Ma már telje¬sen felelőtlennek minősül az, aki a modern vizsgálati módszere¬ket, például az amniocentézist elutasítja. Ebben a társadalom¬ban az számít felelősségteljesnek, aki sem a neki, sem a társa¬dalomnak szánt semmiféle kihívást nem vállal el. Minden megpróbáltatást el akarunk kerülni, még az élet meghiúsítása árán is.”

Ezt a hosszú idézetet azért olvastam föl, mert tudom, hogy a magzat érzésvilágáról igen keveset hallani.
A tájékozottabbak tudják, hogy az anya hangulata hatással van a gyermekre – de azt, hogy a gyermek foganása pillanatától teljesen tudatos, csak kevesen.
Most már legalább ti is tudjátok.

Tehát ennek a fiatal emberéletnek a sorsáról dönt a nő. Senki más, csak ő. Nem a nő szülei, a gyermek apja, a társadalom, az iskola, a munkahely, hanem kizárólag az anya.

Magzatvédelmi törvényünkben a következő szerepel:

„A nő és férfi ivarsejt egyesüléséből létrejött, az anyaméhben kifejlődő magzatot és a gyermeket váró nőt támogatás és védelem illeti meg.”

Mindenkori kormányunk ehhez képest évről évre növeli a művi vetélés támogatásához elkülönített összeget.
Országunkban 1000 élveszülésre 450 művi vetélés jut.
1956 és 2007 között 5,8 millió magzatot hajtottak el legálisan, a titokban elvégzett esetek számát egyes kutatók 700 000-re teszik. Így ’56-tól napjainkig közel hétmillió gyermek nem született meg hazánkban.

Ebből láthatjuk, hogy rajtunk kívül senkinek nem érdeke, hogy gyermekeink megszülessenek.
Ezt jó lenne, ha felismernénk, és saját kezünkbe vennénk sorsunk irányítását ezen a téren is.

Szeretném leszögezni, hogy nem ítélkezem egyetlen asszony fölött sem, aki valaha végrehajtott, hajtatott, vagy komolyan fölmerült benne a gondolata a művi vetélésnek.
Sokan közülük nem tudták, hogy valójában mit tesznek, egyszerűen azért tették meg, mert a korszellem azt sugallta feléjük, hogy következmények nélkül megtehetik.
Akik pedig tudták, hogy nem lehet ilyet tenni, nem vették a fáradságot, hogy emberséges hangnemmel forduljanak ezek felé az asszonyok felé, csak szitkozódtak rajtuk.

Akik pedig megértették kínjaikat - mert ezek a majdnem-anyák bizony keservesen kínlódnak, csendben vagy hangosan - szóval, akik őket védőszárnyaik alá vették, s vigasztalták őket, nem hallatják a hangjukat. Meghúzódnak szerényen, s nem kürtölik világgá hírüket.
Magam sem kívánom másképp, csupán szeretnék megemlékezni arról, hogy a szeretetteljes bánásmód mindenkinek jár, és meg is kapja, ha vágyik rá.

A fenti idézetből kiderül, hogy a gyermek kezdettől érzi a hozzá való viszonyunkat. Itt alakul ki benne az ősbizalom. Elfogadnak, szeretnek? Bízom bennük. Bizonytalanok bennem? Akkor én sem bízhatom bennük… s ha bennük nem, akkor kiben?

Lehetőségünk van tehát arra, hogy gyermekünkkel az első pillanattól kezdve, ahogy megérezzük jelenlétét, fölvegyük a kapcsolatot, üdvözöljük, figyeljük érzéseit, szeretettel gondoljunk rá, elvárások nélkül – s megtehetjük ennek az ellenkezőjét is. Rajtunk múlik.

2. A szív szava



Tudtátok-e, hogy az embrió fejlődése során a szív előbb fejlődik ki, mint az agy? Ez alapjában dönti meg azt az elképzelést, mely szerint az ember fő irányító központja az agya.
A Heart Math Intézet kutatói felfedezték, hogy a szívben agysejtek találhatók. Ez azt jelenti, hogy a szívben van a tudat egyik központja, mely elsőbbséget élvez az aggyal szemben, s sokkal jobban illenék is odafigyelnünk rá – megkönnyítve ezzel a saját, és embertársaink életét is.

Vegyünk csak egy egyszerű példát annak érzékeltetésére, hogy mire használjuk agyunkat, pusztán tárgyilagos szempontok alapján működő elménket.
Itt van a szó: gondolkozunk. Nézzük csak meg, mi a szótő! Gond. Hát ezt csináljuk vele: gondot saját magunknak.

Indiában, amikor a tudatról beszélnek, a szívükre teszik a kezüket. A Kisherceg is azt mondta: „Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan.” Most már nem mondhatjuk, hogy a levegőbe beszélt, vagy romantikázott volna. Tudományosan bizonyított tény támasztja alá mondatát. Olvassuk el újra és újra, képzeljük el, hogy a szívünkből nézünk ki a világra! Lehetőségünk van rá, hogy mi is lássunk a szívünkkel.

3. Várandósgondozás



Várandósgondozás alatt általában azt szoktuk érteni, amikor a kismama elmegy a szülész-nőgyógyász szakorvoshoz, a védőnőhöz és/vagy a háziorvosához, akiktől alapos vizsgálat után megtudhatja, hogy ő és a magzata az eredmények alapján jól érezhetik-e magukat.

A hatályos jogszabályok szerint „térítésmentes terhesgondozásra jogosult a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár”, minden egyéb kikötés nélkül. Tehát az a személy is jogosult rá, akinek alanyi jogon kellene fizetnie az egészségügyi hozzájárulását, de nem teszi, azaz jogviszonytól függetlenül mindenkit ingyenesen kötelesek ellátni.
Ez a valóságban nem egészen így van, a vizsgálatok árát ki kell fizetni.

Arról, hogy milyen vizsgálatokat lehet a várandósság alatt elvégeztetni, bőséges tájékoztatást kaphatnak az anyukák az orvosoktól és ebben jártas nőtársaiktól.
Itt inkább azt szeretném megemlíteni, amit ritkán szoktak: hogy mindegyiknek megvan a maga kockázata, s hogy az anyukának lehetősége van rá, hogy az orvos által felkínált összes vizsgálatot udvariasan visszautasítsa.

Természetesen, amennyiben később szeretné igénybe venni az állami támogatásokat, legalább a várandósság tényét megállapító vizsgálatot el kell végeztetnie.
Ezután elegendő, ha a négy - szintén a támogatások igénybevételéhez szükséges – igazolást a védőnőtől szerzi be.

A nő egyébként megválaszthatja szülész-nőgyógyász orvosát. Ha fontos szempontnak gondolja, választhat a magzatelhajtást nem végző orvosok egyelőre nem hivatalos listájából, melyet a szepszuletes.eoldal.hu oldalon megtalál.
(Szülésznőválasztás elvben létezik, gyakorlatban kórházfüggő.)

Mivel most már tudjuk, hogy a gyermek kezdettől fogva érzi szülei hozzá való viszonyulását, át kell gondolnunk, hogy miért is akarunk egy bizonyos vizsgálatot elvégeztetni.

A „szűrővizsgálat” kifejezés a magzati diagnosztika esetén igencsak elgondolkodtató.
Mivel tudjuk, hogy egyes szülők azért végeztetik el ezeket a vizsgálatokat, hogy kiderüljön a gyermek esetleges fejlődési rendellenessége, mely alapján dönthetnek arról,
hogy megtartják-e őt avagy sem - ez a kifejezés olyan képzettársítást hozhat létre az emberekben, mintha nem is a rendellenességet, hanem a magzatokat szűrnék. Pedig itt nem egy csésze teáról, hanem emberéletről van szó.

A leendő szülőknek föl kellene tenni magukban a kérdést, hogy akarják-e igazán tudni a vizsgálatok eredményét. Van, akinek könnyebb, mert föl tud készülni a várható helyzetre, és van, akinek nehezebb abban a tudatban végigélni a várandósságot, hogy esetleg egy fejlődési rendellenességgel bíró gyermeket fog a világra hozni.
Ugyanez vonatkozik a gyermek nemének megállapíttatására.
Azt is jó tudni, hogy egyetlen vizsgálat sem tud száz százalékos bizonyossággal megállapítani bármit is.

Amennyiben az anyuka közérzete kifogástalan, semmi szükség arra, hogy a saját egészségi állapotát megkérdőjelező vizsgálatokat elvégezzenek rajta.
Az orvostársadalomnak és az őket követő civileknek ugyan van mersze azt mondani, hogy
’Szégyellje magát, amiért nem gondoskodik a saját és gyermeke egészségéről, mert a modern medicina összes eszközét nem veszi igénybe’ - de kell-e nekünk ezekkel a vészmadarakkal foglalkozni?
Valóban felelőtlenség-e, ha nem kutatjuk éltünk minden percében azt, hogy vajon mi lehet a hiba?

Ezen a ponton szeretnék említést tenni az egyik leggyakoribb várandósság eleji nehézségről, az émelygésről, hányingerről.
A leggyakoribb kiváltó oknak a hormonális változásokat szokták emlegetni.
Másodikként, hogy az anyuka tudatosan vagy tudattalanul elutasítja a gyermeket, vagy egyszerűen fél az új élethelyzet kihívásaitól, s a hányással jelképesen a magzatot vetné ki magából.
Ha tényleg ez lenne a kiváltó ok, sem kellene az anyukának lelkifurdalást éreznie.
Legalább olyan értelmetlen ezzel előhozakodni, mint amikor egy elapadt tejű anyukának mondják okoskodva, hogy „persze, mert tudat alatt biztosan nem akarod táplálni a gyermekedet!”.
Olyan nőknél is fölmerül a rosszullét, akik nagyon vágytak a gyermekre, csak egyszerűen van bennük félelem, amit nem tudnak feloldani.

A harmadik, s számomra legkézenfekvőbbnek tűnő okot idézem a Magyar Tudomány 2002. januári számából:

„Újabb magyarázatok azonban felvetik, hogy a terhességi rosszullét azért jött lére
az emberi evolúció folyamán, hogy megvédje a magzatot a táplálékban található ártalmas toxinok mérgező hatásától. Ezek a toxinok súlyosan károsítják a magzat normális fejlődését, ezért nem véletlen, hogy az anyai szervezet az első trimeszter második felében mutatja leginkább a rosszullét tüneteit, amikor a magzat szervtelepei kialakulnak.”

Magyarul, a hányinger megóvja az anyukát attól, hogy olyan ételt fogyasszon, ami számára és magzata számára káros lenne. A szervezet tökéletesen jelzi, hogy mire van szüksége.
Van, hogy az anya akár napokig nem tud enni, talán még lelkifurdalása is van amiatt, hogy ettől a babája nem tud fejlődni.
Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a pici semmilyen károsodást nem fog szenvedni a pár napos koplalástól. Ezt egy böjtként kell felfogni, mely során a káros, haszontalan anyagok távoznak a szervezetből.
Egy csodálatos lehetőség anyuka számára, hogy áttérjen az egészségesebb táplálkozásra.

A várandósgondozás része az is, hogy a kismama és környezete segíti őt az egészséges életmód kialakításában, a feljebb már említett szempontok szerint.

És most nézzük meg, hogy a várandósgondozásban kik játszanak még szerepet!
Természetesen azok a személyek, akik nap, mint nap körbeveszik a kismamát.
Ezek – remélhetőleg – elsősorban az apa, családtagok, barátok, jó szomszédok.
Másodlagosan munkatársak, iskolatársak.

Ez utóbbiaktól nem várható, hogy tekintettel legyenek a kismama igényeire, mivel mind a munka világa, mind az iskolarendszer embertelen, kizárólag teljesítményközpontú, és egyáltalán nem érdekli, ha valaki kidől a futószalag mellől, mivel a gépezet attól még megy tovább – egy ember ide vagy oda, nem számít, mindenki pótolható.

Tehát a kismama érdekeit elsősorban ő maga kell, hogy szem előtt tartsa – sajnos korunkban az anyukákat nem védi a társadalom, ezért néha magának kell kivívni a méltó bánásmódot, s tudatosan kerülni azokat a helyzeteket, amelyekben sérülhet testi vagy lelki egészsége.

A felelősség viszont, amint írottam, a családé is. A kismama szüleié, a gyermek apjáé, és annak a szüleié is. Valamint mindenkié, akinek tudomása van róla, hogy a közelében kismama van, tehát például a szomszédoké, barátoké.

Mindezen embereknek azon kell lenniük, hogy a várandós nőt az összes teher alól mentesítsék, segítsenek neki a házimunkában, elvégezzenek helyette dolgokat.
Amennyiben a kismama teljesítménykényszerben szenved, úgy meg kell próbálni lenyugtatni őt, s emlékeztetni, hogy a saját és kisbabája egészsége egyaránt múlik azon, hogy nyugalomban legyen. Ebben a helyzetben a nyugalom a legnagyobb teljesítmény.

Ez nem teljes elzártságot, vagy ellustulást jelent, hanem egyszerűen azt, hogy a kismama ne őrölje föl az erejét, hanem a saját jó közérzete és kisbabája állapota zavartalan legyen.

A férj a lehető legtöbb időt töltse párjával, tudjon róla, hogy a belső változások hangulatbeli változásokat eredményezhetnek, ezért nézzen el neki minden hisztit, tegyen meg mindent a nyugalmáért. Figyeljen oda arra is, ha esetleg társának magányra van szüksége, s ne sértődjön meg miatta.
A külső támadásokat, piszkálódásokat kedvesen, de határozottan szerelje le – egyszóval óvja, védelmezze asszonyát és közös gyermeküket, akit együtt hívtak életre és együtt fognak fölnevelni.

A legsúlyosabb vétkek egyike, amikor a leendő nagyszülők szándékosan, vagy figyelmetlenségből, de sorozatosan bántják a kismamát. Az ilyeneket, ha nem lehet belátásra bírni, jobb minél távolabb tartani.

Mindezek vonatkoznak a gyermekágyi időszakra is. Indiában ma is szokás, hogy a születés után az anyukát egy hónapig teljes mértékben kiszolgálják, királynőként bánnak vele, tisztelettel vannak felé, mivel életre hozott egy gyermeket, Isten küldöttét, aki tovább szövi közösségük fonalát a jövő felé.

Ez a mi hagyományainkban is így volt, mára nagyrészt kiveszett, de nyugodtan újraéleszthetjük – nézzünk szeretettel a gömbölyödő pocakú anyukákra, bárhol találkozunk is velük, a közelünkben élőket pedig rajongjuk körül!

Felejtsük el, hogy minket nem részesítettek hasonló bánásmódban, legyünk önzetlenek, és teremtsük meg gyermekeink, unokáink számára a szebb jövőt ezen a téren is!


III. Felkészülés a szülésre





Mivel ma már keverednek fogalmak, kezdjük a szülés meghatározásával:

A szülés az a folyamat, mely során a magzat az anyaméhből a szülőcsatornán át a külvilágba jut.

Milyen egyszerűen hangzik, és mégis mekkora felfordulás van körülötte. Valószínűleg azért, mert ez az élet kezdőpontja, egész életünkre hatással van, s bizony ma általános jelenség, hogy a lelki tényezőket figyelmen kívül hagyják, aminek egyenes következménye a legsúlyosabb komplikációk fölmerülése a szülés során.
Ez tudományosan bizonyított tény, mégis semmibe veszik.

Tehát legalább mi tegyük meg, hogy tájékoztatjuk egymást!

Természetesen lehetőségünk van eldönteni, hogy szülni szeretnénk, vagy azt szeretnénk, ha szülesztenének bennünket.

Egy kedves ápolónő ismerősöm az ide legközelebb eső kórházban sorozatosan ezt a szófordulatot használta esetleírásai során:
„vele nagyon nehéz dolgunk volt, alig bírtuk megszüleszteni!”
Mire én visszakérdeztem tőle, hogy „miért, a te gyermeked nem magától született? azt mondtad, hogy mire megérkeztek hozzád a mentősök, már majdnem kint is volt!”
Erre persze nem tudott mit mondani, mert a tanulmányai és a kórházi közeg meggyőzték őt arról, hogy a szülő nő nem magától szül, hanem szüleszteni kell.

Az ismertető következő részét főleg azoknak ajánlom, akik szülni szeretnének.


1. A saját születésélmény feldolgozása



A szülésre felkészülés fontos pontja a saját születésélmény feldolgozása.
Születésünk minden pillanata, édesanyánk részvétele, a külső hatások, a félelem, az öröm, minden kódolva van bennünk, tudattalanul munkál, s a saját szülésünk idején felszínre törhet.

Ezért fontos megtudni - ha lehet - édesanyánktól, hogyan zajlott a születésünk.
Szükség esetén szakember segítségét kérni, legyen az pszichológus, természetgyógyász, vagy a bába, hogy segítsen a feldolgozásban.
Csak néhány a leggyakoribb élmények közül:

A szülés során belsőleg alkalmazott fájdalomcsillapító szerek eljutnak a magzathoz, akik így öntudatlanul, cselekvésképtelenül élik meg születésüket, elmarad a találkozás élménye, a bőr- és a szemkapcsolat az anyával.
Emiatt a későbbiekben gyakori a magárahagyottság érzése, vagy nehézség fölmerülése esetén a valós megoldás keresése helyett drogok alkalmazása.

Az anya vajúdás, szülés alatti félelme átterjedhet a gyermekre, akit valóságos halálfélelem járhat át, a feszültségtől merev izmok szorításában.
Később bármilyen feszült helyzetben könnyen pánikba eshet az adott személy.

A császármetszéssel született babáknál elmarad a szülőcsatornán való áthaladáskor termelődő hormonok védő, külvilágra felkészítő hatása, a tüdő sem tud felkészülni a lélekzésre, így a kiemeléskor fulladásos állapotba kerülhet a baba, ami később légzési nehézségekben köszönhet vissza.

Szintén császárral született embereknél figyelhető meg, hogy nem tesznek erőfeszítéseket eredmények eléréséért, szükséges változások eszközléséért, mindig kívülről várják a segítséget, a megoldást.

Egész irodalma van a születési élmények feldolgozásának, de ami ebben a legfontosabb, hogy mindenki - amennyiben úgy érzi, hogy félelmei vannak a szüléssel-születéssel
kapcsolatosan -, próbálja meg feldolgozni.
Így egy könnyebb szülésnek nézhet elébe, s megszakítja a súlyos örökség láncolatát, melyet elődeitől kapott, s gyermeke már tiszta lappal indulhat az életbe.

A szülés eredendően, ahogy a természettől kaptuk, szinte teljesen fájdalommentes, szép élmény. Életünk bonyolításával vált ez is egyre nehezebbé.
Sokan hivatkoznak a Bibliára, mely szerint kötelező fájdalmakat átélni az anyának.
Erre álljon itt egy idézet annak a Marie F. Mongannek a könyvéből, akinek a módszerével a holnapi napon megismerkedhetünk:

„A Bibliát tanulmányozva és bibliakutatók véleményét figyelembe véve Dick-Read felfedezte, hogy a héber 'etzev' szót, melyet tizenhatszor használnak az angol King James-féle Bibliában, legtöbbször 'munka, dolog, fáradozás'-nak fordítottak, ám mikor ugyanazon fordítók ezt a szót gyermekszülésre használták, már a 'fájdalom, bánat, szenvedés vagy kín' értelmezést adták neki. Más tudósok is alátámasztották, hogy a próféták nem tettek említést fájdalomról gyermekszülésről szóló írásaikban.”

egy másik idézet ugyaninnen:

„Luther Márton ezt írta: Ha az asszonyok elfáradnak, vagy éppenséggel meghalnak, nem számít. Haljanak csak meg gyermekszülésben. Ezért vannak.”

Ugye nem gondoljuk komolyan, hogy régi korok vallási vezetői szabják meg számunkra, hogy milyennek kellene lennie a szülésünknek?

A fájdalmat a feszültség hatására kialakult, a szülés során szerepet játszó izmok oxigénhiányos állapota, görcsössége okozza.
Az ellazultságnak teljesnek kellene lennie, biztosítva ezzel a méhzáró izmok és a szülőcsatorna lazaságát, rugalmasságát.
Ennek az ellazultságnak előfeltétele a szülők nyugodt, kiegyensúlyozott 'alapállása', melyet a várandósság alatt a szükséges gyakorlatokkal tökélyre fejleszthetnek, valamint a szeretetteljes közeg a szülés idején.

A lazítógyakorlatokról korábban már írtunk, most lássuk, milyen környezetet választhat magának a kismama szüléséhez!

2. Szülés kórházban




A szülés helyszíne alapvetően háromféle lehet: kórház, születésház, otthon (vagy a természet lágy öle, lásd: természeti népek, a Kozma asztrológus házaspár szülésélménye, Világra jönni című film…).

A kórház, mint neve is mutatja, a kórok háza. A kórházban ellenálló kórokozók tömegei, kóros állapotban lévő emberek vannak összegyűjtve.

A kórház működése a felmerülő nehézségekre összpontosít – ezért nincs ott helye egy egészséges, gyermekét váró, szülésre készülő anyukának.

Tudniillik a várandósság és a szülés egy természetes, és a lehető legegészségesebb folyamat – főleg, ha akként bánnak vele és támogatják.

A kórházi személyzet elsődleges célja a kórházi rutin betartása, nem pedig a kismama, vagy a gyermek valós igényeinek figyelembe vétele.
A kórházi rutint valamikor, valakik kitalálták az éppen korszerű tudományos álláspont alapján, rögzítették, és ötven év alatt (körülbelül akkor terelték be a szülő nőket a kórházakba) alig változtattak rajta. Mintha megállt volna az idő.

Pedig ötven év alatt rengeteg felfedezés született már tudományos szinten is, például a test és tudat kapcsolatának újrafelfedezése, a lelki hatások befolyása a testi folyamatokra.
Ezt teljes mértékben figyelmen kívül hagyva (hacsak nem feltételezünk szándékosságot a rendszer részéről, mely könnyen elképzelhető, ismerve társadalmi berendezkedésünk egyéb álnokságait) működik még mindig a kórházi rutin, mely a szülő nőre mint biológiai gépre tekint, amin kellő gombokat megnyomva, üzemanyaggal feltöltve, bizonyos helyeken felnyitva üzemképessé tehető, így a benne kifejlődött magzat kibányászható.

A szülő nőnek ebben persze semmi szerepe nincs, sőt, inkább csak akadályozza a dolgot, útban van, mindent az orvosoknak és a műszereknek köszönhet, és igazán hálás lehet, amiért megszülik neki a gyerekét.

Élő példa: a legközelebbi kórházban kifejezetten nekem címezték azt a mondatot, miszerint: „mi nem a kismama igényeit vesszük figyelembe, hanem a babáét”.
És azt a mondatot, hogy „először szülő nőt mindig vágunk” és azt is, hogy „ide kötözzük majd le az anyuka lábait, hogy a fölösleges mozdulatokat elkerüljük”.

No, ezt csak azért említettem, hogy láttassam, milyen csodákra képes a jó öreg, régen bevált rutin. Az, hogy mára bizonyossággá vált, hogy a rutint képező eljárások kifejezetten károsak lehetnek az anyukára, a szülésre, és így a magzatra is, a kórházban senkit nem érdekel, mert nekik elő van írva, mit hogyan kell tenniük, és ők a szerint járnak el. Gondolkozniuk, vagy a nőre figyelniük tilos.

Ez alapján megkockáztatható a kijelentés, hogy általában a kórház, mai működési formájában egy egészséges anyuka számára nem a legalkalmasabb hely gyermekének a világrahozatalára. Az persze vitathatatlan, hogy a nehéz szülésre számító anyukáknak nagy segítség, hiszen bármi műszereket, sebészeti eljárásokat igénylő gond fölmerül, azt ott el tudják látni.

Ám tudvalévő, hogy a nők legalább 80, más források szerint 95%-a könnyű lefolyású szülés előtt áll, melyet csak megakasztani lehet a különböző beavatkozásokkal.

Egyébként sokszor megfigyelhető, hogy az édesanya méhösszehúzódásai, bármilyen sűrűek voltak is, a kórházba érkezésekor egyszerűen leállnak. Szeretnék minden érintettet megnyugtatni, nem az ő készülékében van a hiba, sőt, remekül működik!
Ugyanis ez az a folyamat, amit állatvilágban is megfigyeltek, hogy a nőstény, amint azt érzi, hogy veszély közeleg, nincs biztonságban, az előrehaladott vajúdását is képes visszafordítani, és akár hetekre leállítani, amíg újra megtalálja biztonságos helyét.

A nő, ahogy elhagyja saját, megszokott környezetét, megérkezik egy rideg, idegen helyre, idegen emberek közé, elkezdik adminisztratív jellegű kérdésekkel ostromolni, és a többi szokásos eljárásnak alávetni, természetes, hogy nem tud a szülésére hangolódni, és leáll vele. Ilyenkor ahelyett, hogy megnyugtatnák az anyukát, mesterséges oxitocint adagolnak neki, amivel újabb beavatkozásokat tesznek szükségessé.

Ezúton szeretném üdvözölni mindazon kórházi szülészeten dolgozó orvosokat, szülésznőket, ápolónőket, akik már beépítették munkájuk menetébe az égetően fontos ’újításokat’, az emberséges bánásmódot.
Ők tisztában vannak vele, hogy a szülést nem vezetni, hanem kísérni kell, és azzal is, hogy a gyermek útja az anyán keresztül vezet, ezért az anya igényeit is legalább annyira figyelembe kell venni, mint a magzatét, sőt, a kettőt egyforma mértékben, hiszen csapatmunkáról van szó.


3. Megkérdőjelezhető beavatkozások

Nézzük meg, hogy mik azok az eljárások, amelyeket viszont még mindig széles körben alkalmaznak az elmaradott kórházak szülészetein, pedig az Egészségügyi Világszervezet egyértelműen károsnak, kérdésesnek, vagy gyakran helytelenül alkalmazottnak minősített:

• Rutinszerű beöntés.
• Fanszőrzet rutinszerű borotválása.
• Intravénás infúzió rutinszerű alkalmazása a vajúdás és a szülés alatt.
• Intravénás kanül rutinszerű behelyezése megelőzésként.
• Háton fekvő helyzet rutinszerű alkalmazása a vajúdás alatt.
• Oxitocin adagolása (a baba megszületése előtt) olyan módszerrel, melynek során a hatások nem ellenőrizhetőek.
• Kőmetsző pozíció alkalmazása a szülés alatt, kengyellel vagy anélkül.
• Hosszan kitartott, irányított nyomás a kitolási szakban.
• Hüvelyfalak masszírozása és nyújtása a kitolási szakban.
• A méhüreg rutinszerű, kézzel való ellenőrzése (betapintás) a szülés után.
• Rutinszerű burokrepesztés a tágulási szak korai fázisában.
• A nő hasára gyakorolt nyomás a kitolás alatt.
• Oxitocin rutinszerű adagolása, a köldökzsinór kontrollált húzása.
• A köldökzsinór korai elszorítása.
• A vajúdó korlátozása abban, hogy egyen vagy igyon a vajúdás és a szülés során.
• Gyógyszeres fájdalomcsillapítás.
• Fájdalomcsillapítás epidurális érzéstelenítéssel.
• A magzat műszeres monitorozása.
• Ismételt vagy gyakori hüvelyi vizsgálat, különösen akkor, ha ezt többen végzik.
• A vajúdás és a szülés gyorsítása oxitocinnal.
• A nő más szobába való átszállítása a kitolási szak kezdetén.
• Húgyhólyag-katéterezés.
• A méhszáj teljes vagy közel teljes eltűnését követően arra biztatni az asszonyt, hogy nyomjon akkor, amikor ő maga még nem érez nyomási ingert.
• Meghatározott időtartamú kitolási szakhoz való merev ragaszkodás (például egy óra), akkor is, ha az anya és a magzat állapota jó és a szülés halad.
• Műtétes szülésbefejezés (fogóműtét, vákuumextrakció, császármetszés)
• Gyakori vagy rutinszerű gátmetszés.

Kiegészítésképpen ide kell még sorolnom a rutinszerű mesterséges szülésindítást is, nem is értem, hogyan maradhatott le a listáról.

Nézzünk meg egy-két elemet közelebbről!

Kőmetsző pozíció, azaz háton fekvő testhelyzet alkalmazása szülés alatt. Szülni lehet ülve, állva, guggolva, négykézláb, oldalt fekve, de a legkevésbé háton. Annál már csak a fejenállás lehet rosszabb, ahogy mondani szokták.
Természetes, hogy a gravitáció erejét érdemes fölhasználni. Háton fekvéskor ez elmarad, viszont a gátba tökéletesen bele tud ütközni a baba, ezért gátmetszéshez folyamodnak.

Jelzőt sem találok rá, de talán jobb is, hogy micsoda dolog az orvos részéről a saját kényelmét az anya könnyebb szülése, és a gyermek könnyebb születése elé helyezni.
Képes átvágni egy erős, vastag, és fontos izomköteget, csak azért, hogy neki ne kelljen az anya szabadon választott testhelyzetéhez igazodni.

Gátmetszés. Az esetek 5%-ában volna valóban szükség erre a beavatkozásra, ha hagynák a nőt szülni. Fölösleges fájdalmat, kínokat okoznak ezzel, a nehezen gyógyuló seb a mindennapi tevékenységek végzésében is akadályozza az anyukát és hosszú hónapokra tönkreteheti a házaspár szerelmi együttlétét.
A női nem leírhatatlan meggyalázása ez a művelet, a hátra kényszerített szülési testhelyzettel együtt.

Burokrepesztés. A méhszájat kíméletesen tágítja a vízzel telt magzatburok. Amikor ezt kilyukasztják, a víz elfolyik, a méhfal, mint egy összedőlt sátor zuhan a babára, és iszonyatos sebességgel kényszeríti őt kifelé. A méhszáj természetellenes gyorsasággal kell, hogy táguljon, elviselhetetlen kínokat okozva ezzel az anyának. Halálesetek is származtak már belőle.

Ezt az eljárást valójában azért szokták alkalmazni, hogy gyorsabban történjen a szülés.
Ez vajon kinek jó?
A burok a tágulási szakasz végén általában magától megreped – ha mégsem, az sem gond, olyankor szokott burokban születni a baba.
Elenyésző azon esetek száma, amikor az édesanya fáradása miatt fontos a burokrepesztés, de azt is csak a méhszáj kellő tágulásánál szabad végezni, nem pedig két ujjnyinál, ahogy egyes helyeken teszik.

Fájdalomcsillapítás. A belsőleg alkalmazott gyógyszeres fájdalomcsillapító eljut a magzathoz is. Az anya elkábul, képtelen erőkifejtésre, a méhösszehúzódások is leállnak, a szülés elakad. Ilyenkor adagolnak neki oxitocint, amitől újra erős fájások kezdődnek, újabb fájdalomcsillapítást szükségessé téve, és így tovább, ördögi kör. A baba sokszor oxigénhiányos állapotban jön a világra.
Ugyanez fönnáll az epidurális érzéstelenítésnél. Az anya nem érez tolóingert, a baba elakad a szülőcsatornában, fogóval, vakummal, erős hasi nyomással lehet csak kiráncigálni szegény gyermeket.

Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a természetes fájdalomcsillapítási módokra.
Ezek a meleg zuhany, melegvizes kád, talp- és derékmasszázs, vajúdó labda, homeopátiás szerek, illóolajok, lazító- és légző gyakorlatok alkalmazása.
Kórházi szülés esetén előzetesen egyeztetni kell alkalmazásukról, és beleírni a szülési tervbe.

Császármetszés. A császármetszés egy műtét, melynek során a méh falán vágott nyíláson át emelik ki a magzatot. A már említett születésközpontban kevesebb, mint két százalék a császármetszések aránya, viszont vannak Brazil magánkórházak, ahol több mint 80%. Nálunk, Magyarországon ez az arány, kórházanként 10 és 40% között mozog

Ebből is világosan látszik, hogy nem minden esetben van szó életmentésről.
Vagy az egyik hazai kórházban jobban működnek a nők, mint a másikban?
Valaki nem mond igazat.

A császármetszés legalapvetőbb kockázatai a sebgyulladás, későbbi várandósság során a méhlepény letapadásának nehézsége, következő szülés során hegszétválás esélyének növekedése.

Ha az Egészségügyi Világszervezet ajánlásának nem hiszünk, akkor vessünk össze egy kórházi szülési statisztikát (már ha találunk ilyet), kedvenc születésközpontunkéval, ahol ismétlem, a nők 98,6%-a természetes módon, tehát minden beavatkozás nélkül, hüvelyi úton szüli meg gyermekét!


Ehhez képest nálunk fordított az arány, az először szülő nők 90%-ának átmetszik a gátját!
A szülések 30%-a császármetszéssel végződik!

Említsük meg azt a rendkívül egyszerű tényt is, hogy általában a kórház annál több juttatásban részesül, minél többet vet be a modern orvoslás eszközeiből, szereiből, eljárásaiból.
S mivel sok orvos tevékenységét hivatás helyett munkának tekinti, ebből nem csinál lelkiismereti kérdést. Feltételezhetjük, hogy ez a szülészetekre is igaz.
A császármetszésekre ez ugyanígy vonatkozik.

Azt hiszem, elég egyértelmű, hogy mely irányzat felé kellene tartanunk nekünk, anyukáknak
(és apukáknak!), valamint az orvostársadalomnak, ha javítani szeretnének az arányokon. Már csak példát kell venni és azok után cselekedni, akik a jobb eredményeket elérték!

Hogy mit tehetnek az anyukák? Azt tehetik, hogy nem vetik magukat alá teljes mértékben az orvos elképzeléseinek, hanem kifejezik az igényeiket!
Félünk attól, hogy mit szól az orvos igényeink kifejezéséhez?
Nagyon egyszerű: ha azt tapasztaljuk, hogy az orvos gyanakodva néz ránk, amiért alapvető kívánságokat fogalmazunk meg, azonnal hagyjuk ott!
Előbb-utóbb rá fog kényszerülni, hogy változtasson álláspontján, és egyenrangú félként tekintsen a nőre.
A kereslet alakítja a kínálatot – ez igaz a szülészeti ellátás területén is.

Amint említettem, vannak ugyanis kórházak, orvosok, akik már figyelembe veszik ezeket a szempontokat – ha a szülő nők átpártolnak hozzájuk, és a többiek dologtalanul maradnak, el kell, hogy gondolkozzanak működésük helyességén.
Egyébként milyen vicces, hogy egy férfiorvos, csak azért, mert orvosi egyetemet végzett, azt hiszi, jobban tudja, hogyan kell szülni, mint maga a nő. Elképesztő, mik vannak.

Egy idézet F. Várkonyi Zsuzsanna pszichológussal való beszélgetésből:

„Kérdezheti bárki, vajon nem túlzás-e ennyire sok negatívumot feltételezni az orvosokról. Válaszul elmondhatom például, hogy jó húsz évvel ezelőtt nagyszámú orvostanhallgatóval végeztek el egy összetett személyiségteszt-sorozatot. Olyan mélylélektani tesztekről volt szó, amelyek valóban a személyiség soha be nem vallott, ám viselkedésben nagyon is megnyilvánuló rétegeit mutatják meg. Például, hogy mennyire van bennük meg az együttérzés, vagy éppen a szadizmus, hogyan tudnak agresszív ösztöneikkel bánni. Az egyéni teszteredményeket aszerint rendszerezték, hogy milyen szakirányt akart az illető a későbbiekben választani. Drámai különbségeket találtak: a legrosszabbul karbantartott ösztönéletük azoknak a hallgatóknak volt, akik a sebész és a szülész-nőgyógyász szakirányt akarták választani. Kivétel persze mindig van. Senki ne higgye azt, hogy aki sebésznek vagy szülésznek megy, az gazember. Én is ismerek mindkét szakterületről nagyszerű embereket, akik természetesen szakemberként is nagyon jók. De statisztikailag nézve a legtöbb durva ösztönéletű medikust mégis a sebész és szülész pályát választók között találták. Nem véletlenül, hiszen a szokásosnál véresebb, drámaibb, és - ha tetszik - csodatevőbb, amit ő csinál - vagy legalábbis az az illúzió, hogy ő csinálja.”

(A rendezetlen ösztönélet pedig a szülőkkel – elsősorban az anyával – való kapcsolatban, a magzat-, illetve gyermekkorban gyökeredzik. Tehát a szülész-nőgyógyász orvosok nagy részének feldolgozatlan élményei vannak, melyeket tudattalanul nőpácienseiken keresztül igyekeznek magukban kioldani. Az az orvos, amelyik durván bánik a rá bízott nővel, áttételesen saját anyján igyekszik bosszút állni, amiért az elhanyagolta, nem védte meg, bántalmazta, stb.)

Hogy hogyan alakulhatott ki a szülészorvosok felsőbbségtudata, pontosan nem tudni. Valószínűleg, a szülések kórházba terelésekor sokukban munkált tényleges segítő szándék, mivel úgy érezték, olyan tudás birtokában vannak, ami másnak nem lehet, s ezt a köz javára kívánták felhasználni.

Másrészt, miután minden egyéb területet meghódítottak, maradt egy, a nők legbelsőbb világa, amit soha nem tudtak megérteni - viszont érezték benne az ismeretlen eredetű erőt, amitől megrémültek, hiszen nem tudták ellenőrizni, irányítani… Egyszerűen piszkálta a csőrüket, hogy van, ahol nem lehetnek urak, ezért megteremtették, hogy lehessenek.

Mára a szülészeti rutin teljes mértékben kiszolgálja az embertelen társadalmi folyamatokat, mivel anya és gyermek meghitt kapcsolatát csírájában fojtja el a borzalmas szülésélményekkel, a gyermek azonnali elválasztásával, s a kórházban töltött napok társas magányával, ahol az anyukát nemhogy megerősítenék anyaságában, hanem több esetben a porig alázzák.

Ezekből az újszülöttekből alakulhatnak ki könnyen a családtagjaiktól elszigetelt, a munkáltatót feltétel nélkül kiszolgáló, lelketlen, érzéketlen vásárlógépek.

4. Szülést könnyítő eljárások

No de, megdöbbenésünkön túllépve, rögzítsük azokat a pontokat is, melyek viszont segítik a vajúdás és a szülés haladását, könnyű lefolyását:

• Szülési terv készítése a várandósság alatt, és ismertetése azokkal, akik a szülésen részt vesznek/vehetnek.
• A nő fizikai és érzelmi állapotának folyamatos figyelemmel kísérése a vajúdás és a szülés alatt.
• Ital felajánlása a vajúdó és a szülő nőnek.
• A szülés helyszínének megválasztása a nő megalapozott döntése által.
• A lehető legkevesebb beavatkozás által a nő biztonságérzetének és önbizalmának megtartása.
• A nő magánszférájának tiszteletben tartása a szülés helyszínén.
• A szülő nő empatikus támogatása a szülés alatt.
• Tiszteletben tartani az anya döntését arra vonatkozóan, hogy ki legyen jelen a szülésnél.
• A nő ellátása információval az ő igénye szerint.
• Non invazív (azaz nem behatoló), gyógyszermentes fájdalomcsillapítási módszerek a vajúdás alatt (mint például masszázs, relaxáció)
• Magzati szívhang ellenőrzése időnként.
• Szabadon választott testhelyzet, szabad mozgás egészen a gyermek megszületéséig.
• A szülő nőt arra biztatni, hogy ne fekvő pozícióban vajúdjon ill. szüljön.
• A baba megvédése a kihűléstől.
• Korai közvetlen bőrkontaktus az anya és a baba között, a szoptatás megkezdésének támogatása a szüléstől számított egy órán belül.


Tehát, ha kórházban szülünk, mindezen ajánlások figyelembevételével érdemes szülési tervet készítenünk. A megérkezés pillanatától a gyermek életének első óráinak megéléséig részletes, mindenre kiterjedő listát készíthetünk arról, hogy mit szeretnénk megvalósítani, s milyen eljárásokat szeretnénk elkerülni vajúdásunk és szülésünk során.
Az orvos természetesen érzelmi zsarolással élhet a nővel szemben, megkérdezheti: „Ezek szerint Ön nem bízik bennem? Pedig együttműködésünk alapja a bizalom lenne…” Erre felkészülve, kész válasszal szolgálhatunk „Önben bízom, uram, csak a kórházi rutinban nem.”
A következő pont, melyre szeretnék kitérni, az anyukát kísérő személy megválasztása. A törvény szerint:

„11. § (5) A szülő nőnek joga van arra, hogy az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen, a szülést követően pedig arra, hogy - amennyiben ezt az ő vagy újszülöttje egészségi állapota nem zárja ki - újszülöttjével egy helyiségben helyezzék el.”

Ez fehéren-feketén azt jelenti, hogy a szülő nő megválaszthat egy személyt, akit maga mellett tudhat végig a vajúdás és a szülés ideje alatt, bármit lódítson is egy ügyeletes orvos.

Saját esetünkben, mely az ide legközelebbi kórházban zajlott, férjemet megállították a szülészet ajtajában, s nem engedték tovább, azt mondták neki, hogy majd a kitolási szakban bejöhet. Azért nem jöhet előbb, mert nem végzett tanfolyamot.

Ehhez még hozzáadódtak a feljebb már említett körülmények, valamint az az apróság, hogy a szülészorvos egy hegyes eszközzel nyúlt föl a hüvelyembe, egészen a méhszájig, melyet meg is sértett úgy, hogy vérezni kezdett.

Szóval mindezek után azt mondtam, hogy én inkább az utcán szülöm meg a gyerekemet, de itt nem maradok. El is indultunk a másik irányba legközelebb eső kórházba, ahol csodák csodájára rögtön beengedték a férjemet, aki végig velem lehetett, gátvédelmet alkalmaztak, s kibírták anélkül, hogy a kitolási szakban lekötözték volna a lábamat - pedig ugyanaz a botrányairól elhíresült cég volt az intézmény üzemeltetője.

Persze, még így is fekve kellett vajúdnom, háton fekve szülnöm, de az egész személyzet hozzánk való viszonya ég és föld a másik helyen lévőkéhez képest. Egyszerűen emberség kérdése és senkinek nem kerül akár egy fillérjébe, hogy erre odafigyeljen.

Ezen a ponton szeretnék ismét megemlékezni mindazon orvosokról, szülésznőkről és ápolónőkről, akik tiszteletben tartják az anya és a magzat igényeit egyaránt, türelmesek és kedvesek, végtelen hálámat fejezem ki feléjük, amiért az őket körülvevő, sokszor nehéz körülmények között is Emberek tudnak lenni.

A teljesség kedvéért megemlítem azt a rengeteg nőt is, aki a kórházban is élete legcsodálatosabb élményeként élte meg gyermeke születését, függetlenül az ellátás minőségétől.

Az apuka szerepéről pár szót. Bár egyre inkább terjed az apás szülések száma, mégis fontos leszögezni, hogy erre nem holmi divathullámként kell tekinteni, amelyet kötelező követni.
Egyetlen édesapát sem lehet kényszeríteni arra, hogy részt vegyen gyermeke születésében, amennyiben nem érzi magát alkalmasnak, felkészültnek rá.

Kétségtelen, hogy ahol megvan a két szülő között a kellő összhang, az apukában és az anyukában egy parányi szikrája is jelen van az együttszülés lehetőségének, kellő felkészüléssel csodálatos módon megkönnyebbülhet az egész folyamat menete.
Arról nem beszélve, hogy a jól megélt – és a felkészülés nyomán általában így szokott lenni – közös szülésélmény egy életre összekovácsolja az anyukát, az apukát és az újszülöttet.

Vannak párok, ahol olyan mértékben megvalósul a „ketten lesznek egy test, egy lélek”, hogy föl sem merül annak lehetősége, hogy ne együtt szülnének, s minden különösebb készülés nélkül, szinte összenőve hozzák világra gyermeküket.



Ezt őrzi szépséges nyelvünk „szülő” szava is, mely az anyára és az apára egyaránt használatos. Hát nem nagyszerű? Az apa is szülő, hiszen ő is szüli a gyermeket, részt vesz a folyamatban! Egyesek számára ez hihetetlennek hangozhat, de tessék csak megkérdezni egy együttszülésüket szép élményként megélt házaspárt, mi erről a véleményük, és biztosak lehetnek benne, hogy ezt ők is alá fogják támasztani.

(Természetesen az nem minősül ’apás szülésnek’, amikor az édesapa a kamerával vagy a fényképezőgéppel foglalkozik az édesanya helyett, mivel így nem vesz részt a szülés folyamatában.)

Tehát arra tudok biztatni mindenkit, hogy akiben egy kis hajlandóság van arra, hogy együtt szüljön a párjával, tegye meg! Megismételhetetlen pillanat, és a kapcsolat beteljesedése.

Egyes hagyományok szerint olyannyira, hogy a gyermeket érkezésekor az édesapa fogja meg, ezzel jelképezve, hogy a magot, amit a férj ajándékozott annak idején feleségének, az asszony megérlelt állapotában adja vissza. Gyönyörű, ugye?

Amennyiben az apuka mégsem szeretne ebben részt venni, vagy az édesanya érzi úgy, hogy inkább egy női segítőt szeretne maga mellett tudni, kézenfekvő megoldás a leendő nagymamát, egy barátnőt, vagy egy dúlát meghívni.

Csodás dolog, ha a kismama az édesanyjával olyan kapcsolatban van, hogy rá tudja bízni magát érzelmileg, és a nagymamának van valós fogalma arról, hogy milyen a nőiség és a szülés természete.
Emlékezzünk rá, hogy a mai nagymamák már a modern orvoslás szabályai szerint szültek és nem sokuknak adatott meg a szülés beavatás élménye. Korunk pedig egyenesen tagadja a nőt, az anyát.
Ám, ha mégis akad asszony, aki számára édesanyja a támasza is egyben, az isteni áldás és érdemes élni vele!

Egyre gyakrabban hívnak segítségül dúlát a szülésekhez.
A dúla jelentése asszonytársi segítő. Eredetileg a bába volt a védőnő, a szülészorvos, és a dúla egy személyben, de miután a bábaság intézményét eltörölték, természetes módon kialakult az igény annak valamilyen pótlására. Ezért jött létre a dúlaság.
(A magyar hagyományokban – és több más népnél is – a szülést megelőző órákban az idősebb nőrokonok vették körül és támogatták a vajúdó nőt, segítve ezzel a bába munkáját is.)

A dúla elsődleges szerepe, hogy lelki-érzelmi támasza legyen a nőnek végig a várandósság, a vajúdás és a szülés során.
A kismama gyakorlati tanácsot is kérhet tőle, megoszthatja vele bármilyen jellegű gondját.
Ez a személyessé fűződő kapcsolat nagyon sokat segít végül a szülés idején, biztonságérzetet ad, ezzel segíti a teljes ellazulást.
Feladata még, hogy az anya előzőleg egyeztetett kívánságait, amikor ő már teljes mértékben átadta magát a szülés folyamatának, közvetítse a kórházi személyzet felé.

A dula.lap.hu internetes oldalon az összes Magyarországon elérhető dúlát megtaláljátok,
holnap és szerdán pedig alkalmunk lesz megismerkedni egy-egy dúlával.

5. Intézeten kívüli szülés

A következő lehetőség a szülés helyszínére nézve a születésház.
A születésház az otthon hangulatát idéző, családias hely, ahol teljes mértékben a természetes, háborítatlan szülés igényeinek megfelelő ellátásban részesülnek a családok.

Többnyire kórház közelébe építik, hogy az esetlegesen fölmerülő nehéz eseteket azonnal elláthassák. Nyugat-Európa számos országában, de Japánban és az Egyesült Államokban is teljes egyértelműséggel működtetnek születésházakat, melyek szoros, kölcsönös együttműködésben és tiszteletben állnak háttérintézményükkel, a kórházzal.

A nők akkor választják helyszínül, amikor a saját otthonukat nem tartják alkalmasnak a szülésre, vagy biztonságérzetet nyújt számukra a kórház közelsége.

(Magyarországon hivatalosan elismert születésház sajnos nem működik. Másmilyen igen.)

A harmadik lehetséges helyszín a nő saját otthona.

Az egészségügyi törvény nem tiltja az otthonszülést, csupán egy paragrafus szól az ügyről, ami a következő:



„247. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy
v) az intézeten kívüli szülés szakmai szabályait, feltételeit és kizáró okait rendeletben megállapítsa.”

(a szülőket nem, a szülést kísérő szakértőket viszont elmarasztalja a törvény, végül is jelentősen megnehezítve az otthon szülni vágyó családok helyzetét)

A világ összes születésének a 98%-a egyébként ma is otthon zajlik. Ez egy teljesen alapvető emberi jog, melyről az Egészségügyi Világszervezet ajánlása is megemlékezik.
Számos nyugat-európai országban teljesen magától értetődően működik az otthonszülés intézménye, és a társadalombiztosítás is támogatja.

(Sajtóhiba, javítás: a ma élő emberek 98%-a otthon született – adat Szőke Orsolya kulturális antropológussal való beszélgetésből.)

Az itthoni szülészorvosok teljesen érthető módon tiltakoznak ellene, hiszen a megélhetésüket érzik veszélyben. Jövedelmük és hatalmuk védelmében képesek hamis adatokat közölni a lakossággal, s kapcsolataik révén az otthonszülés során bekövetkezett haláleseteket a médián keresztül rémhírként sulykolni.

És itt szó sincs arról, hogy ne lennénk tekintettel az elhunyt gyermekekre, sőt! Éppen a média emberei követik el azt az ormótlanságot, hogy véres kardként hordozzák ezeket az eseteket, miközben a kórházban történt anyai és magzati halálokról mélyen hallgatnak.
És ezen a ponton elég gyenge érv arra hivatkozni, hogy mivel a veszélyeztetett várandósok a kórházban szülnek, természetes, hogy a statisztikák rosszabbak… hiszen ezt figyelembe véve is legalább olyan jók az otthonszülési eredmények, mint a kórháziak!

Mindezt csupán azért mondtam el, hogy oldjam azt az ellenséges hangulatot, melyet az otthonszülés támogatói ellen mesterségesen szítanak.

Visszatérve ennek a lehetőségnek a részleteire.

A szülést kísérő szakértő a bába.
Mióta világ a világ, ők kísérik a szüléseket. Csak az elmúlt ötven évben érezték úgy a hatalmat teljes mértékben kezükben tartani kívánó férfiak, hogy betörnek a női területekre is és átveszik az irányítást.

Réges-régen a bába elődjétől vette át a tudást, később a bábaképzőben tanulta mesterségét, ma pedig szülésznő képzésen vesz részt, vagy elmegy egy külföldi bábaképzésre, hogy kifejezetten az intézeten kívüli szüléskísérést tanulhassa meg.

A ma leginkább támadott hazai bába szülész-nőgyógyász és pszichológus szakorvos, harminc éve gyakorolja hivatását. Senki nem mondhatja tehát, hogy egy lelkes hozzánemértőről, vagy lázadó kamaszról volna szó.

A bába végtelenül türelmes. Mivel tevékenységét hivatásként, s nem munkaként éli meg, kivárja azt az időt, amikor a magzat magától úgy dönt, hogy elindul kinti életbe vezető útján, és az anyának is megadja a szükséges időt, amíg összhangba kerül a baba szándékával és kinyílik számára. Kizárólag a legvégső esetben végez beavatkozást.

Csak olyat tesz, amit az anya kér tőle, vagy ráérez, hogy mi esik jól neki, legyen az egy könnyű masszázs, meleg borogatás, simogatás, szó szerinti támasz nyújtása, vagy egy biztató szó.

Otthon a szülő nő mellett lehetnek mindazon személyek, akiket ő fontosnak érez.

Az otthonszülés biztosítja az új család tagjainak zavartalan, önfeledt megismerkedését egymással.
Az első napokban az édesanyával együtt lehetnek közvetlen hozzátartozói, barátai és segíthetnek neki a gyermek ellátásában

További részleteket az otthonszules.lap.hu, www.szules.hu és a www.nandu.hu oldalakon olvashattok erről a lehetőségről.

***

Minden szülés különböző, s minden embernek más esik jól a vajúdás és a szülés ideje alatt. Nagyon fontos tiszteletben tartani az eltérő igényeket.
Jó lenne, ha legalább az édesanyák békességben lennének egymással, s nem ócsárolnák a másikat a szülés körülményeinek megválasztása miatt.

Ugyanilyen fontos, hogy a könnyen szülő nők ne legyenek kioktatóak a nehezen szülőkkel szemben, hanem inkább segítsék őket.
Azokat az anyukákat pedig, akiknek a gyermekét nagy bánatukra császármetszéssel hozták a világra, különösen nagy gyöngédséggel kell körülvenni, s önbizalmukat megerősíteni.

És emlékezzünk: minden tévedésünket, akár a fogantatás előtti időtől a gyermek felneveléséig, helyrehozhatjuk - persze, azért igyekezzünk helyesen élni!

Köszönöm figyelmeteket!

És most, kezdhetünk beszélgetni!























Tartalom


Bevezető………………………………….1

I Lehetőségeink a foganás előtt…………..3
Nőnek lenni……………………………....3
A gyermekvállaláshoz való viszony……..4
Az apa kiválasztása………………………5
A nyugalom megteremtése………………7
Az egészséges életmód…………………..8

II Lehetőségeink a foganástól kezdve……15
A magzat sorsa…………………………...15
A szív szava………………………………21
Várandósgondozás………………………..22

III Felkészülés a szülésre…………………25
A saját születésélmény feldolgozása……..26
Szülés kórházban…………………………28
Megkérdőjelezhető beavatkozások……….29
Szülést könnyítő eljárások………………..33
Intézeten kívüli szülés…………………….36

Utószó…………………………………….38

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/

IGEN, Dénes Marikáék is, a múlt héten szülték meg Bercivel a Szabolcs nevű negyedik gyermeküket... minden szövődménytöl mentesen, úgymond nagyon könnyen.

_________________
Nem arra való a gondolkozási képességünk (kincse),hogy a pokollal (a karma hazájával) való kapcsolatunkat fenntartsuk általa, hanem arra, hogy Isten Országát megkeressük..
Kozma Szilárd asztrológus - http://www.kozmaszilard.hu/