ASZTROLOGOSZ, Kozma Szilárd - nem veszélyes asztrológus (Győződj meg, ne óvakodj!)

Asztrológiai fórum: Kozma Szilárd és feleségének valamint asztrológus-barátainak fóruma
Pontos idő: 2018.08.20. 23:59

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 
Szerző Üzenet
 Hozzászólás témája: 9A hagyományok „embertana”.
HozzászólásElküldve: 2014.06.05. 14:06 
Offline
Avatar

Csatlakozott: 2008.03.11. 00:08
Hozzászólások: 244
Tartózkodási hely: Csíkszereda
Napjegy: Halak
Aszcendens: Kos
A hagyományok „embertana”.

Amilyen az önmagunkról alkotott alapvető felfogásunk, aszerint alakul a magatartásunk is, az szerint alakítjuk a cselekedeteinket és végül ezeknek megfelelő minőségű az általunk megélt valóság.

A hagyományokból egy egészen más emberkép, emberismeret tárul fel előttünk. A képet a hagyományok különböző rendszerei, amelyeknek szellemisége azonban közös, egy egységes létfelfogás értelmében mutatják be. Ami először is fontos, hogy az ember egyetemes lényként „lépik elő” a hagyományból, ezért is írja Hamvas, hogy „a hagyomány az embert visszaadja önmagának.”

Az emberi lénynek egyetemes és egységes felfogása hajlamosított egyeseket arra, hogy úgy vélekedjenek, miszerint a hagyományok túlságosan antropocentrikusak, vagyis hogy, az egész létet egy emberszabású kép rávetítésében értelmezik. Ebből adódóan e vélekedők azt a megállapítást is megtették, hogy a hagyomány létfelfogása és emberismerete gyermeteg, hogy azon a mai tudományos ismeretekkel rendelkező, racionális gondolkodású ember csak mosolyok. A vélekedés persze téves. A hagyományok olyan metafizikai, szellemi tudással rendelkeztek, amelyből az is következett, hogy például az emberi tudat természetéről sokkal többet tudtak, mint amire a legújabb tudományfilozófiai, elmekutatási és egyéb tudományos területek eljutottak.

Itt ismét ki kell térnem arra, hogy nem egy történelmileg a múltba merült korról, nevezetesen a hagyomány koráról van szó, hanem egy mindig is létező, „élő szellemről”, amelynek természetesen a múltja is megvan. Mondjuk, ez a pontosítás esetleg még több zavart támaszthat. Felteszi az ember a kérdést, hogy ha a hagyományokat nem a múltban kell keresni, akkor hol kell keresni? A hagyományoknak, mint már írtam, megvan a maguk múltja, ezzel nincs is semmi probléma. A probléma ott, merül fel, amikor e múlt bizonyos archeológikus, tudományos feltárására kerül sor, s mindent történeti leletként kezdenek kezelni. Maga a feltáró módszer rossz. Ilyen értelemben véve nincs amiért a hagyományt a múltban keresni. Annál inkább kell keresni a jelenben. A hagyomány egy metafizikai, szellemi tudást tartalmaz, az ember önmagára és a létezésre vonatkozó legfontosabb tudását, s azt kell szem előtt tartani, hogy e szellem szerint tudunk-e élni vagy sem.

Magától értetődik, hogy vannak olyan forrásművek, amelyek valamikor a múltban íródtak meg, s amelyek a lényegi tudást tartalmazzák. Ez a lényegi tudás a fontos. Például, az olyan feltárások, miszerint a Tabula Smaragdina nem ekkor s meg ekkor íródott meg, hanem máskor és máshol, engemet abszolút nem érdekel, vagyis érdekelhet, de csak „mint olyan.” Annál inkább érdekel egy olyan metafizikai munka tartalma, mondanivalója, amit például Hamvas Béla írt a Tabula Saragdina kapcsán. Vagyis a jelenben is hozzáférhető szellem, értelem érdekel s nem pedig történeti, történelmi adatok. Ezt a szellemet akár úgy is nevezhetnénk, hogy a jelenben élő hagyomány. Amely választ ad olyan kérdésekre, hogy ki is tulajdonképpen az ember?



Az embernek a saját magára vonatkozó képe, tudása döntő jelentőségű. Minden továbbit ez dönt el. Ezzel függ az, amire mondják, hogy „amire méltónak tartod magad, azt kapod meg”. Mert amire méltónak tartom magamat, az szorosan összefügg azzal, hogy kinek tartom magam.

Az emberkép, ma, amit úgy általában véve magunkban hordozunk saját magunkról, és természetesen embertársainkról is, szakadozott, hiányos, zavaros kép, telítve téves azonosításokkal és társításokkal. Itt azonban jelenthet valamit a történelem, főleg azért, hogy végigkövethessük azokat a válogatott őrültségeket időszámításunk óta napjainkig, amit az ember elkövetett, magával az emberiséggel. Nem tudjuk történetileg, hogy mikor volt ép, normális, integrális emberkép, emberismeret, azonban azt tudjuk, hogy már időszámításunkat közvetlenül megelőző századokban komoly bajok voltak e képpel, ami aztán csak tovább romlott. Ma, amikor már kezdték az emberi elmét, tudatot komolyabban kutatni, tevődött fel az a lehetőség, hogy az ember több, mint amilnek eddig hitték. Az általánosan elterjedt felfogás azonban ma is azt a sok töredékességet, hamisságot, téves azonosításoktól vészterhes kavargást követi, amiben az ember nem tehet mást, mint ami e felfogásnak megfelel. Kavarog. Együtt a sok töredékkel.

Nem igaz, hogy például a szociológia, a pszichológia, a fiziológia által megfogalmazott ismeretek tévesek. Az ilyen ismeretek legnagyobb részt igazolva vannak és a maguk ismereti értéküket tekintve megállják a helyüket abban a körben, ahol alkalmazni lehet ezeket. A baj ott jön be, amikor az emberképet ezektől teszik függővé. Így válik az ember szociális szövevények darabkájává, mintegy még individuális létmódjában is megkérdőjelezve. Ne is beszélve arról, amikor az ember egy az egyben magával a biológiai aspektusokkal van azonosítva. Az ember rendelkezik a maga biológiai aspektusaival, de az, hogy ez az ember, mint egységes egész azonosítására adhasson okot, a kutatói gondolkodás gyenge minőségét jelzi akkor is, ha az ilyen azonosítások az emberi lény és lét minden egyéb aspektusát kitalált mesének, értelmetlen állítások halmazának tekintik.

A hagyományok az embert, mint egyetemes lényt fogják fel, aki rendelkezik testtel, lélekkel, szellemmel.

A létezés minden körét magában hordja az ember valamilyen formában. A létezés teljességének lehetősége „potenciálisan” benne van az emberi lényben. Azt is mondják egyes spirituális tanok, amelyek szintén a hagyományból merítik tudásukat, hogy az ember mikrokozmosz. Ez így el is fogadható, de amikor az olyan metafizikai tudású ember műveit olvashatjuk, mint Hamvas, aki szintén más, a lehető legkorrektebb metafizikát művelő szerzőket idéz, világossá válik, hogy a mikrokozmoszi emberkép sem tartható. Az ember, mint a létezés egészét lényegileg magában hordozó lény, első sorban Istenhez kapcsolódik és bár a kozmosszal kapcsolatban van, az első rendű, primordiális kapcsolata Istennel van. Ezért helyesebb a mikrotheoszi, „kis isteni” kép, mint a mikrokozmoszi. Újabb olyan megfogalmazás, amely durva félreértésekre s e félreértések nyomában hevesen lángra kapó reakciókra ad okot. Sokan méltatlannak, kevélynek gondolják az ilyen igazságok állítását, amely szerintünk persze hazugság, egyenesen istenkáromlás. Arról van itt szó valójában, hogy a mikrotheoszi emberkép nem azt állítja, hogy az ember Isten, hanem azt állítja, hogy az ember nem más, mint ember, de az ember lényege isteni lényeg. Egyszerűen, olyan lények vagyunk, akik isteni lényeget hordozunk magunkban. Ez, a magunkban hordozott isteni lényeg képezi azonosságunk magvát is.



Erről van szó. Nem pedig arról, hogy „istenkáromlás-szerűen” kijelentjük magunkról, hogy mi vagyunk az Isten, vagy, hogy „én vagyok az Isten”. Ilyen vádat csak az vág az ember fejéhez, aki nem hajlandó egy másodpercig sem gondolkozni ezen, könnyebb, kényelmesebb megoldás a „hülyeség”, „hazugság”, „istenkáromlás” kifejezések „belövésével” levezetni korlátolt tudata és tudása indulatait. Ilyen esetben „nem kell megbántani” az illető meggyőződéseit. Gondoljon, higgyen, amit akar. Vagy, nem? Hisz szabadon megteheti ezt. „Szabadon” megteheti azt is, hogy korlátolt legyen, hogy ne lásson egyebet, mint, ami közvetlenül az orra előtt fekszik. A „paradoxon” azonban az szokott lenni, hogy még az orra előtt fekvő valóságot sem látja, sőt pontosan ez az, amit nem lát. De, mint mondtam, megteheti szabadon. Amíg korlátozottsága, indulatos butasága megmarad abban a fázisban, hogy az valamilyen formában nem árt személyes életem „dolgainak”, addig nincs semmi baj, gondolkozzon, cáfoljon, tiltakozzon, vélekedjen úgy, ahogy éppen akar.

Egyébként magyarázatát is tudom adni annak, hogy aki indulatosan tiltakozik, miért tiltakozik és miért indulatosan. A hagyományok mikrotheoszi emberképe minden emberben ott van, még akkor is, ha e kép csak „szunnyad”. Másfelől az ember telítve van a téves önazonosság álalakzataival, a „vészterhesen” kavargó önmeghatározási zárványokkal, az önfelismerés holtvágányainak nyomasztó árnyaival. Amikor szóba kerül az isteni lényeg, s hogy ezt magunkban hordozzuk, sőt ebből kell elindulni azonosságunk felismeréséhez, valamennyire szól ez ahhoz is, aki a tulajdonképpeni, valódi ember. Csakhogy egy olyan sajátosan kifordított helyzet áll elő, amikor is a lényegre rárakódott téves képek „aktiválódnak” rögvest és az illető nem tudja rajta kapni önnön magát, mi áll saját indulati reakcióinak alapjában. Egész, tiltakozásából kirobbanó megnyilvánulása kifolyik az indulatok csapongó túláradásaként, valójában fel sem téve a kérdést, mi ellen is tiltakozik. Mert kevés szerepet játszik itt az értelem, annál többet az indulat. Indulat pedig azért van, mert „saját szelleme lázad”, tulajdonképpen. Ott van a „fojtott”, feledésbe merülni készülődő önképe, amely az Istennek való bensőséges kapcsolat tudatát jelenti és ott vannak azok a tartalmak, amelyek betemetik ezt. „Valami” ki akar törni, világossá akar válni, de nem lehet. „Nem lehet” akkor és csak akkor, amikor az ember az indulatai által hagyja magát irányítani. Ha egy kicsit is „hagyná az értelmet szóhoz jutni”, már mindjárt másképp alakulna minden.

Az egész történet során, főleg a hatalom motivációi miatt folyamatosan rontották, mérgezték, szennyezték, megzavarták az egyetemes emberképet. Olyan nagy sikerrel, hogy ma, amikor már nem vernek agyon rögtön s azonnal, azért mert nem azt mondod, ami megfelelne egy hatalmi dogmának, emberek sokasága csinálja, vallja már önszorgalomból azt, amit a „régi nagyok” megtanítottak nekünk máglyák, kínzókamrák, kivégző titkos-ügynökök szemléletes demonstrációival. Az őrültséget, a kegyetlenséget, a félelmet, a butaságot. Ezt tanították meg nekünk. És ezt olyan jól tudjuk. Nem kell már a „mester”, nélküle is elboldogulunk. Nem kell lépcsőn feljövő titkos-ügynök lépéseit hallani, aki azért jön, hogy megöljön, ez nélkül is tudunk félni. Nem kell a kínzások láttán borzalmakkal áthatott dühvel őrjöngeni. Ezt régebb jól megtanították. Ma már spontán is tudunk kegyetlenek lenni. Mára már csak az kell, hogy e borzalmas és sötét tartalmak „jól” legyenek politizálva, menedzselve, és „humanizálva” és, hogy lehetőleg továbbra is ezekkel azonosítsuk magunkat. Hogy kinek jó ez? Senkinek. Azt mondhatná valaki, hogy azért valakiknek csak megéri, hogy így legyen, még akkor is, ha nem tudjuk egészen pontosan, hogy kiknek. Én nem hiszek ebben. Szerintem, senkinek sem éri meg, hogy az ember tört, sötét tartalmakkal terhelt önképpel járjon, s esetleg csak félelemből imádkozzon. Nem hiszek én abban, hogy ez jó lehet.

A hagyományok mikrotheoszi emberképe visszaadja azt, ami az emberben emberi. Az isteni eredetet, az isteni lényeget. Az erre való feleszmélést. Ennek a képnek igazsága nemhogy axióma erejével bír, hanem ez az, ami az ember legfontosabb tudása. A scientia sacra, a szent tudomány. Ha ezt kezdi megismerni az ember, az a valódi megismerés, a mérvadó ismeret, ha pedig ezt kezdi magatartásába beépíteni, az nem más, mint az alapállás, az egyetemes ember alapállása. Itt most ismét nem kell azt érteni, hogy az ember elkezd kenetteljesen istenkedni és „irtó” szent arckifejezéssel hordozza körbe tekintetét, miközben „lepillant” a szociális szennyben fetrengő embertársaira...

Emberek kell legyünk, egyszerű, normális, józan, de nyitott, éber emberek. Léthelyünk az emberi lét, s feladatunk embernek lenni. Egyben a szabadságunk is. S nem mindegy, hogy milyen emberképet hordozunk magunkban.

A személyes sorsproblémák feltárása, megfogalmazása és a megoldásukra való irányulás az önkép, a magunkban hordozott emberkép megszületésének az előkészítése. A hagyományok mikrotheoszi emberképe, amely az emberi lény egyetemességét, isteni eredetét és jelenlévő lényegét mondja ki, minden emberre érvényes, mint ahogy az minden ember lelkében megvan, még akkor is, ha „más tartalmak” által betemetve. A születési horoszkóp értelmezése lényeges információkat fogalmaz meg azt illetően, hogy milyen önképpel, emberképpel, létfelfogással kapcsolatos problémákat kell számításba venni valakinek, hogy aztán azokat megoldva, igazán önmagára találhasson. Nem arról van szó, hogy van egy egyetemes ember képe valahogy, mint egy sablon, mint egy etalon, s akkor mindenkinek meg kell nézni, miben tér el ettől, hogy végül korrigálva ezeket az eltéréseket, igazán egyetemes ember lehessen. Ha így lenne, akkor maximum uniformizált emberről beszélhetnénk s nem egyetemes, univerzális emberről. A személyt, a maga egyéni, egyszeri vonásaival figyelembe kell venni és ezt a hagyományok lényegét interpretáló metafizika is így tartja helyénvalónak. A személy a maga egyediségében nem válik, nem szakad el az egyetemes létezéstől, hanem ellenkezőleg, éppen az egyetemes létezés ki nem iktatható „szubjektuma”.

Ha egy születési horoszkópot értelmezünk, lehet, hogy ilyen gondolatok nem kerülnek szóba. Konkrét, személyes problémák kerülnek szóba. Okokat próbálunk felderíteni és a megoldások után kutatunk. Azonban a szellem, vagyis az „elv”, amellyel a horoszkópot értelmezzük, ilyen emberképet követ, a hagyományok mikrotheoszi emberképét. Ha ez nincs az alapban, akkor valójában meg sem érthetnénk az embert, személyes problémáival együtt a meg nem értettség állapotában maradna.

Azoknak, akik úgy találkoznak először az asztrológiával, hogy éppen ez az írás került a kezükben, meg kell jegyeznem, hogy nem minden asztrológiai gyakorlatra érvényes ez. Csupán arról írtam, hogy milyen metafizikai alapokon lehetséges olyan asztrológiai gyakorlatot folytatni, amely megbízható, mérvadó információkat nyújt. Lehet arra a tényre mutatni, hogy előfordulhatnak olyan asztrológiai praxisok, amelyekben ilyen tudásról, hagyományról, metafizikáról szó sincs, de az ilyenek megbízhatósága mellett nem is érvelek.

_________________
Mária

A lét megismerése a bátorságon és személyes áldozaton keresztül vezet, s ki kell lépnünk a megszokott komfortzónánkból, elõítéleteinkbõl, ennek érdekében.


Vissza a tetejére
  Megosztás a Szepon         
Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 1 hozzászólás ] 

Időzóna: UTC + 2 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem küldhetsz csatolmányokat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség
phpBB SEO